Panaszkezelési Szabályzat

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Panaszkezelési Szabályzat"

Átírás

1 GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat A szabályzatot a Gyulai Takarékszövetkezet Igazgatósága 94/2011.augusztus 31. számú határozatával jóváhagyta.

2 Tisztelt Ügyfelünk! Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehetı leghatékonyabban szolgáljuk ki, azonban idınként elıfordulhatnak olyan esetek amikor Ön és a Takarékszövetkezet között véleményeltérés jelentkezik. Célunk, hogy ezeket az eseteket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Ennek érdekében kérjük, hogy figyelmesen olvassa el jelen tájékoztatónkat mely az esetleges bejelentésekkel, észrevételekkel és panaszos ügyek kezelésével, valamint ezek eljárási módjával kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza. Az ügyfélbejelentésekkel kapcsolatos alapfogalmak - Fogyasztó : a Takarékszövetkezet szolgáltatását önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül esı célok érdekében igénybe vevı természetes személy, ideértve azt a természetes személyt is, aki a Takarékszövetkezet szolgáltatásával, termékével kapcsolatos tájékoztatás, reklám vagy ajánlat címzettje, valamint az is, aki szolgáltatást igényel vagy az iránt érdeklıdik. - Ügyfél: a fogyasztó fogalmába tartozó természetes személyeken kívül az egyéni vállalkozó, a jogi személy, a jogi személyiséggel nem rendelkezı gazdasági társaság vagy más szervezet, valamint annak képviselıje, aki a Takarékszövetkezet termékét, szolgáltatását igénybe veszi, illetve szolgáltatásával, termélével kapcsolatos tájékoztatás, reklám vagy ajánlat címzettje, valamint az is, aki szolgáltatást igényel vagy aziránt érdeklıdik. - Panasz: minden olyan, egy vagy több ügyféltıl származó, egyéni jog vagy érdeksérelemre utaló, szóban vagy írásban megtett bejelentés, amely valamely takarékszövetkezeti kirendeltség vagy munkatárs egyedi vagy általános eljárását, mulasztását vagy magatartását kifogásolja. Nem minısül panasznak, ha az ügyfél a pénzügyi szervezettıl általános tájékoztatást, véleményt vagy állásfoglalást igényel - Beadvány: jogszabálysértés gyanúja esetén az ügyfél pénzügyi szervezet eljárását kifogásoló, a Felügyelethez eljuttatott beadványa. - Bejelentés: minden olyan, az ügyfelek részérıl szóban vagy írásban tett kérelem vagy reklamáció, amely a bank mőködésével, tevékenységével kapcsolatos bármilyen jogellenes vagy a jó erkölcsbe ütközı hiányosságra vagy hibára utal, a Takarékszövetkezet eljárását kifogásolja és azzal kapcsolatban konkrét igényt fogalmaz meg. - Javaslat: minden olyan az ügyfelek részérıl szóban írásban megtett kezdeményezés, amely a Takarékszövetkezet mőködésének, tevékenységének javítását célozza. - Ügyfélbejelentés: minden, az ügyfelek részérıl szóban vagy írásban tett panasz, bejelentés vagy javaslat összefoglaló elnevezése. 2

3 Ügyfélszolgálat: a kirendeltségek és a központ. Az ügyfélbejelentések módja A Takarékszövetkezet a bejelentéseket elfogadja szóban (személyesen vagy telefonon), illetve írásban (postán, telefaxon és elektronikus levelezırendszeren). Amennyiben személyesen vagy telefonon keresztül kíván bejelentést tenni, úgy kérje az ügyintézık segítségét, akik értesítik, illetve személyes jelenlét esetén helyszínre hívják a tárgybani illetékes ügyintézıt. A Takarékszövetkezet a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Amennyiben a panasz kivizsgálása nem lehetséges, vagy Ön a panasz kezelésével nem ért egyet, úgy a mellékelt formanyomtatvány kitöltésével a Takarékszövetkezet panaszáról jegyzıkönyvet vesz fel. A formanyomtatványt akár Ön, akár az ügyintézı kitöltheti. A kitöltést követıen Ön kap egy a Takarékszövetkezet által aláírt és dátummal ellátott másolati példányt a nyomtatványból, melynek átvételét igazolni szükséges. Kérjük, hogy sziveskedjen mellékelni az ügyfélbejelentéshez kapcsolódó dokumentumokat. A kitöltött bejelentılap átadásra kerül a Takarékszövetkezet érintett ügyvezetıjének, aki a lehetı leggyorsabban de legfeljebb a bejelentéstıl számított 30 napon belül választ vagy megoldási javaslatot ad az Ön által felvetett problémára. Személyes bejelentésre a kirendeltségen a nyitvatartási idı alatt ügyintézıink rendelkezésre. állnak az Amennyiben telefonon keresztül kíván bejelentést tenni, tájékoztatjuk, hogy a bejelentését rögzítjük, és a hangfelvételt egy évig megırizzük. Kérésére biztosítjuk a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre bocsátjuk a hangfelvételrıl készített hitelesített jegyzıkönyvet. Az ügyfélbejelentések fogadása az alábbi telefonszámokon illetve idıszakban történik : Telefon: 06/ / / / , illetve az adott kirendeltség telefonszáma, Telefax: 06/ , illetve az adott kirendeltség fax-száma. gyulavari. tksz.hu Telefonos Panaszkezelési ügyfélszolgálat: kék szám Postacím: az adott kirendeltség postacíme, vagy Központ: 5711 Gyula, Széchényi u.53. Telefonos panaszkezelési ügyfélszolgálat nap huszonnégy órájában áll rendelkezésre. 3 a telefonszámon a

4 Az ügyfélszolgálat az alábbiak szerint áll rendelkezésre: munkanapokon 7,25-16,00 óra között, elektronikusan pedig folyamatosan elérhetı. A fıvonalon és a kék számon történı panasztétel esetén a telefonos kommunikációt a Takarékszövetkezet minden esetben (munkaidı alatt, munkaidın túl) hangfelvétellel rögzíti és a hangfelvételt egy évig megırzi. A panasz elutasítása esetén, amennyiben Ön úgy érzi, hogy a Takarékszövetkezet megsértette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletérıl szóló törvény szerinti fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, vagy a szerzıdés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszőnésével, továbbá a szerzıdésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, illetve a Pénzügyi Szervezetek állami Felügyelete mellett mőködı Pénzügyi Békéltetı Testület eljárását kezdeményezheti. A Testület címe: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet Pénzügyi Békéltetı Testület 1013 Budapest, Krisztina krt.39. Levélcím: 1525 Budapest BKKP, Pf.172. A Takarékszövetkezet a panaszt és az arra adott választ három évig megırzi április 1-jétıl nyolc vidéki nagyvárosban Debrecen, Eger, Gyır, Kaposvár, Kecskemét, Szeged, Székesfehérvár, Zalaegerszeg a fogyasztók számára ingyenesen elérhetı pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák nyíltak. A tanácsadó irodahálózatot a pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete (PSZÁF) anyagi és szakmai támogatásával a bírságbevételeinek hasznosítására kiírt pályázat révén a fogyasztóvédık Magyarországi Egyesülete (FOME) Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE)/ Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédı Egyesülete konzorciuma mőködteti. Az irodákban jogász és közgazdász szakemberektıl kaphat felvilágosítást pénzügyekkel kapcsolatos kérdéseire, illetve arra, hogy vitás kérdésekben sérelmét melyik intézmény tudja a leggyorsabban, leghatékonyabban orvosolni (a pénzügyi szolgáltató, hatósági ügyekben a PSZÁF, illetve egyedi szerzıdéses jogvitákban a Pénzügyi Békéltetı Testület (PBT), esetleg bíróság). Az irodákban életviteli tanácsadást is kaphat anyagi helyzetének kezelésére, illetve konkrét segítséget abban, hogy a pénzügyi szolgáltatóhoz benyújtandó panaszbeadványait szakszerően, formailag is helyesen töltse ki. Gyulai Takarékszövetkezet Igazgatósága 4

5 1.sz.mell. Amennyiben Ön számára nem elfogadható a Gyulai Takarékszövetkezet által a panaszügyével kapcsolatos közölt vizsgálat eredménye, észrevétellel, panasszal élhet az alábbi szerveknél: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. tel: 06/ Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Pénzügyi Békéltetı Testület 1013 Budapest, Krisztina krt 39. Tel: 01/ Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 1027 Budapest, Csalogány u tel: 06/ OFE Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Budapest, Dagály utca 11. tel:01/ Polgármesteri Hivatal Jegyzıje (adott település) Gyulai Takarékszövetkezet Igazgatósága 5

6 2.sz.mell. PÉNZÜGYI INTÉZMÉNY ADATAI: FOGYASZTÓI PANASZ (JEGYZİKÖNYV) Név: Cím: PANASZOS ADATAI: Név: Cím: Telefon: Fax: Képviselı*: *Abban az esetben kell kitölteni, ha a panaszos képviselıje útján nyújtja be a panaszt. Panaszolt szolgáltatástípus (pl. hitel, bankkártya-forgalmazás, számlavezetés): Az ügyfél igénye (pl. tájékoztatás, szolgáltatás kiegészítése, szerzıdés megszüntetése, kártérítés): 6

7 Az Ügyfél azonosítására szolgáló egyéb adat (pl. bankszámlaszám, szerzıdésszám): PANASZ LEÍRÁSA: Kérjük, csatolja a kitöltött nyomtatványhoz a panaszát alátámasztó dokumentumokat (lehetıleg másolatban). A nyomtatvány benyújtását vagy elküldését igazoló másolatot és egyéb dokumentumot pedig ırizze meg! AMENNYIBEN BEADVÁNYÁRA 30 NAPON BELÜL NEM KAP VÁLASZT ÉS ÉLNI KÍVÁN EGYÉB JOGORVOSLATI LEHETİSÉGEIVEL, ÚGY BÍRÓSÁGHOZ FORDULHAT, ELJÁRÁST KEZDEMÉNYEZHET A PSZÁF-NÉL, ILLETVE A PÉNZÜGYI BÉKÉLTETİ TESTÜLETNÉL. Kelt: 7 Aláírás:

Tájékoztató (hirdetmény) a panaszok kezeléséről és más fórumokhoz történő bejelentésről

Tájékoztató (hirdetmény) a panaszok kezeléséről és más fórumokhoz történő bejelentésről Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet 9090 Pannonhalma Dózsa Gy. u. 1. www.phalmatksz.hu Tájékoztató (hirdetmény) a panaszok kezeléséről és más fórumokhoz történő bejelentésről Tisztelt Ügyfelünk! Munkatársaink

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Szabadszállás

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. sz. melléklet PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Tisztelt Ügyfelünk! A Pannon Takarék Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgáljuk

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet 53/2015.nyilvántartási szám Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet Panaszkezelési szabályai Hatályos: 2015. július

Részletesebben

A Szigetvári Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Szigetvári Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Szigetvári Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Szigetvári Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Gádoros és Vidéke

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet a Dunakanyar Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Dunakanyar Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet SAVARIA Takaréskzövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A SAVARIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Borotai Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Borotai Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

Komplex Faktor Zártkörően Mőködı Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Komplex Faktor Zártkörően Mőködı Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Komplex Faktor Zártkörően Mőködı Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. február 1. napjától I. Alapelvek A Komplex Faktor Zrt. (továbbiakban: a Társaság vagy a pénzügyi szervezet) az

Részletesebben

A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,

Részletesebben

25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. KM 3. számú melléklet. Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. KM 3. számú melléklet. Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai 25/2015 számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére

Részletesebben

A PÁTRIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A PÁTRIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A PÁTRIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A PÁTRIA Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehet leghatékonyabban

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT VS-FAKTOR PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZRT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatálybalépés napja: a VS-Faktor Zrt működését jóváhagyó PSZÁF engedély alapján történt cégbejegyzés napja 2013. április 17. Kibocsátó: Ügyvezető

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Pannon Takarék Bank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2015. július 16. A Pannon Takarék Bank Zrt. Panaszkezelési

Részletesebben

4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás

4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás 4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás Tárgy: A Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Panaszkezelési Szabályzata NYOMTATÁSBAN CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ Hatálybalépés dátuma: 2012. április 25. Készítette: dr. Vincze

Részletesebben

Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről

Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. október 1. Kibocsátó: Vanek Balázs fióktelep-vezető

Részletesebben

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2015. október 1. Dokumentum információk Kibocsátás 2015.10.01. Érvényesség visszavonásig Jóváhagyva Vezérigazgató Megfelelőségi biztos

Részletesebben

Polgári Takarékszövetkezet Nyilvános Panaszkezelési Szabályzata

Polgári Takarékszövetkezet Nyilvános Panaszkezelési Szabályzata Polgári Takarékszövetkezet Nyilvános Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. július 1. napjától. A Polgári Takarékszövetkezet aláírásával vállalta, hogy betartja a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi

Részletesebben

Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.

Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. FOGYASZTÓVÉDELMI SZABÁLYZAT Elfogadva: IGH Hatályos: 2010. június 1-től módosítva: 2011.10.01. 2012.03.01. 2012.09.20 Bevezetés A Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. (továbbiakban

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzata

Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (továbbiakban

Részletesebben

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük.

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT DIMENZIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Elfogadva: Utolsó módosítás: 4/2013. (02.21.) számú Igazgatótanácsi határozattal 3/2015. (11.16.) számú Igazgatótanácsi

Részletesebben

Az EQUILOR Alapkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság. Panaszkezelési szabályzata

Az EQUILOR Alapkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság. Panaszkezelési szabályzata Az EQUILOR Alapkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2012.06.06 Elfogadva az EQUILOR Alapkezelı Zrt. igazgatóságának 4/06.06/2012 IG határozatával. Panaszkezelési

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. augusztus 1. Készítette: Bugáné Torkos Beáta Ellenőrizte:

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. december 5.- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. december 5.- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. december 5.- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A Life Plusz Biztosításközvetítő és Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2016. március 18.

A Life Plusz Biztosításközvetítő és Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2016. március 18. A Life Plusz Biztosításközvetítő és Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2016. március 18. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk,

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat A Provident Pénzügyi Zrt. (1134 Budapest, Angyalföldi út 6., cégjegyzékszáma: 01-10-044542; a továbbiakban: Társaság ) célja, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a fogyasztói bizalmat erősítő

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára. Panaszkezelési és ügyfélszolgálati Szabályzat

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára. Panaszkezelési és ügyfélszolgálati Szabályzat DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Panaszkezelési és ügyfélszolgálati Szabályzat : Tartalomjegyzék I. A szabályzat hatálya és a kapcsolódó szabályok...3 II. Fogalmak, meghatározások...4 III.

Részletesebben

Optimum Finance Pénzügyi Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzat

Optimum Finance Pénzügyi Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzat Optimum Finance Pénzügyi Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzat Hatályba léptette: A 2013/3 sz. ügyvezető igazgatói utasítás Hatályba lépés dátuma: 2013. 01. 01. Érvényes: visszavonásig Jelen szabályzat

Részletesebben

AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője. Panaszkezelési ügyféltájékoztató

AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője. Panaszkezelési ügyféltájékoztató AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője I. Bevezetés Panaszkezelési ügyféltájékoztató Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató)

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-7627; 268-8284 telefax: 268-7509; 268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-7627; 268-8284 telefax: 268-7509; 268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-7627; 268-8284 telefax: 268-7509; 268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu 7./2012. sz. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT hatálybalépésének

Részletesebben

GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat

GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat Tisztelt Ügyfelünk! Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgáljuk ki,

Részletesebben

Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata

Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata Jelen panaszkezelési szabályzat az Életút Pénztárcsoport /Életút Egészségpénztár, Életút Önsegélyező Pénztár, Életút Nyugdíjpénztár/ (továbbiakban: Pénztár)

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA... 3

BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA... 3 Panaszkezelési szabályzat NN Biztosító Zrt. Érvényes 2016. január 1-jétől Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA...

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. november

Részletesebben

UNIQA Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzat

UNIQA Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzat UNIQA Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzat 1. PANASZ 1.1. Panasznak minősül az UNIQA Biztosító Zrt. tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó minden olyan egyedi kérelem vagy reklamáció,

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzata

Panaszkezelési Szabályzata Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2014. augusztus 5-től Alanyi hatálya kiterjed: A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének (a továbbiakban: Fióktelep) minden dolgozójára, különös tekintettel az ügyfél

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ARGENTA FAKTOR Zrt. Tárgyi hatály Kiterjed az ARGENTA FAKTOR Zrt. (továbbiakban pénzügyi szervezet) alaptevékenységét meghatározó máshova nem sorolható pénzügyi közvetítés tevékenységhez

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2015. november 19. TARTALOM oldalszám A panasz bejelentése... 3

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. AON Magyarország Kft.

Panaszkezelési Szabályzat. AON Magyarország Kft. Panaszkezelési Szabályzat AON Magyarország Kft. 1 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az AON Magyarország Kft. Ügyfelei részére I. Bevezetés Az AON Magyarország Kft. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására,

Részletesebben

CESSIO Követeléskezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2014. szeptember 1. napjától

CESSIO Követeléskezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2014. szeptember 1. napjától CESSIO Követeléskezelő Zrt. Hatályos: 2014. szeptember 1. napjától CESSIO KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. Fogalmak 2 I.3. Adatkezelés 2

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Jóváhagyó Igazgatóság Típus Szabályzat Szabályzat száma 2014.08.01. Hatályba lépés dátuma 2014.08.01. Érvényessége visszavonásig Felelős Pénzügyi vezető 1 Tartalom I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ERGO ÉLETBIZOSÍTÓ ZRT. ERGO VERSICHERUNG FIÓKTELEPE V-V CONSULTING BIZTOSÍTÁSI TÖBBESÜGYNÖKI KFT. PANASZÜGYI SZABÁLYZATA

ERGO ÉLETBIZOSÍTÓ ZRT. ERGO VERSICHERUNG FIÓKTELEPE V-V CONSULTING BIZTOSÍTÁSI TÖBBESÜGYNÖKI KFT. PANASZÜGYI SZABÁLYZATA ERGO ÉLETBIZOSÍTÓ ZRT. ERGO VERSICHERUNG FIÓKTELEPE V-V CONSULTING BIZTOSÍTÁSI TÖBBESÜGYNÖKI KFT. PANASZÜGYI SZABÁLYZATA Tartalom: Jelen szabályzat a Biztosító panaszügyi felépítését, feladat- és működési

Részletesebben

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzata

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Adószám: 14283624-2-02 Cégbíróság: Pécsi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: Cg.02-10-060357 CORRIGIA Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 7621 Pécs, Ferencesek utcája 33. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos:

Részletesebben

MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET. A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályzata

MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET. A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályzata MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 1. számú melléklet A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályzata A Takarékszövetkezet aláírásával vállalta, hogy betartja a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MPM Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MPM Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MPM Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére I. Bevezetés Az MPM Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), mint a biztosítási tevékenységről szóló 2014.évi LXXXVIII.

Részletesebben

Reputációs kockázat kezelésérıl

Reputációs kockázat kezelésérıl Széchenyi István Hitelszövetkezet Szabályzat a Reputációs kockázat kezelésérıl Ezen szabályzatot a Hitelszövetkezet Igazgatósága 38/2008.(07.30.) számú határozatával jóváhagyta és 2008.07.30 ával hatályba

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzata

Panaszkezelési Szabályzata HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026. Debrecen, Bethlen u. 10-12. 1. számú melléklet Panaszkezelési Szabályzata A HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet aláírásával vállalta, hogy betartja a lakosság részére

Részletesebben

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. Július 7-től

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. Július 7-től A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. Július 7-től A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: az Igazgatóság [] számú határozata Horváth Balázs Bencsik Szilvia Nagy Sándor Erik igazgatóság tagja igazgatóság tagja igazgatóság tagja Hatályos: 2014. augusztus

Részletesebben

Banco Primus Fióktelep Magyarország. Panaszkezelési szabályzat. Dokumentum története, szakmai felelőse, jóváhagyási napló

Banco Primus Fióktelep Magyarország. Panaszkezelési szabályzat. Dokumentum története, szakmai felelőse, jóváhagyási napló Banco Primus Fióktelep Magyarország Panaszkezelési szabályzat Hatálybalépés időpontja: 2014. augusztus 1. Dokumentum története, szakmai felelőse, jóváhagyási napló Verzió száma v1.0 Dokumentum változás

Részletesebben

A Mentor Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2015. december 28.

A Mentor Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2015. december 28. A Mentor Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2015. december 28. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

Az Alapforgalmazó Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az Alapforgalmazó Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az Alapforgalmazó Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2016. március 8. Előzmények és célok Az Alapforgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest, Alkotás út 50.; továbbiakban:

Részletesebben

Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat

Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Bevezetés 1.1. A Magyar Posta Zrt. (székhely: 1138 Budapest Dunavirág utca 2-6., cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság Cg. 01-10-042463, továbbiakban:

Részletesebben

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata Merkantil Bank Zrt. Merkantil Car Zrt. Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2015. december 21. 1 Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2015. december 21 Bevezető (1) A Merkantil Bank és

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 2. A panasz fogalma 3. A panaszos személy 4. A panaszkezeléssel foglalkozó szervezeti egységek 5. A panasz felvétele 6. A panasz kezelése

Részletesebben

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat I. Bevezetés A FA-ÁG Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Alkusz) célja az Ügyfelek magas színvonalú, gyors és hatékony kiszolgálása. A szolgáltatások és a társasági

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. 08. 01.

Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. 08. 01. A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Igazgatósága 19/2014/IG. számú határozatával jóváhagyott szabályzat A DUNA TAKARÉK BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Lezárva: 2014. 07. 31. Hatályos: 2014. 08. 01. Illés Zoltán

Részletesebben

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2016.01.12-től

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2016.01.12-től Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2016.01.12-től Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. 1. A panaszkezelés

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. Hatályos: 2015.01.26. napjától

Panaszkezelési Szabályzat. Hatályos: 2015.01.26. napjától Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2015.01.26. napjától 1. A Panaszkezelési Szabályzat tárgyi és személyi hatálya, célja, elvei 1.1 A Szabályzat személyi és tárgyi hatálya Jelen Panaszkezelési Szabályzat

Részletesebben

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata Merkantil Bank Zrt. Merkantil Car Zrt. Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2014. augusztus 1. 1 Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2014. augusztus 1. Bevezető (1) A Merkantil Bank és

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 4Life Direct Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A fogyasztói bejelentések intézése és a fogyasztók tájékoztatása során a Kft köteles együttműködni a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel.

Részletesebben

Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató

Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató Hatályos: 2016.01.01 Az ügyfél-tájékoztató célja hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító

Részletesebben

A BUDAPEST MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A BUDAPEST MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A BUDAPEST MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyva a Budapest Országos Kötelező Magánnyugdíjpénztár (továbbiakban Budapest Magánnyugdíjpénztár) Igazgatótanácsának 2015. március 20-i határozata

Részletesebben

Tájékoztató az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszügyintézési szabályzatáról

Tájékoztató az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszügyintézési szabályzatáról Tájékoztató az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszügyintézési szabályzatáról I. Általános rendelkezések Jelen Szabályzat a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint

Részletesebben

OBER PÉNZÜGYI LÍZING PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

OBER PÉNZÜGYI LÍZING PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OBER PÉNZÜGYI LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szabályzat kódja: Hatálybaléptetés dátuma: 2014.11.24. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1 A szabályzat hatálya... 3 2 Fogalmak... 3 3 Kapcsolódó jogszabályok...

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETŐ

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETŐ 38-2010/9. melléklet PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETŐ Jelen szabályzat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló

Részletesebben

O&P Capital Management Zrt 1138 Budapest Népfürdő u. 3/B 201. www.op-capital.com. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata

O&P Capital Management Zrt 1138 Budapest Népfürdő u. 3/B 201. www.op-capital.com. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK 4. oldal 3. ÜGYFÉLPANASZOK TÍPUSAI 5. oldal a. ügyfél általi panaszok b. munkatárs általi panaszok c. egyéb

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére I. A panaszügyintézés általános elvei PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére A panasz számunkra nem más, mint önkéntes segítség az Ügyféltől, hogy minél jobban kielégíthessük

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MKFE Biztosítási Alkusz Kft ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MKFE Biztosítási Alkusz Kft ügyfelei részére H-1149 BUDAPEST, Egressy út 77. 1576 Bp. Pf. 109 www.mkfe.hu Telefon (1) 252-0688 fax (1) 364-3065 e-mail alkusz@mkfe.hu PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MKFE Biztosítási Alkusz Kft ügyfelei részére Bevezető

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat. I. Bevezetés

Panaszkezelési szabályzat. I. Bevezetés Panaszkezelési szabályzat I. Bevezetés A Groupama Garancia Biztosító Zrt. (továbbiakban: Biztosító) célja az Ügyfelek magas színvonalú, gyors és hatékony kiszolgálása. A szolgáltatások és a társasági belső

Részletesebben

hatályos: 2015.12.07-től visszavonásig

hatályos: 2015.12.07-től visszavonásig a G R E E N P A S S U t a l v á n y k i b o c s á t ó K f t. P É N Z Ü G Y I P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A 1 hatályos: 2015.12.07-től visszavonásig I. Bevezetés I. 1. A GREEN PASS Utalványkibocsátó

Részletesebben

2012. ÁPRILIS TARTALOMJEGYZÉK:

2012. ÁPRILIS TARTALOMJEGYZÉK: 2012 AZ AKTÍV IDİSÖDÉS ÉS A NEMZEDÉKEK KÖZÖTTI SZOLIDARITÁS EURÓPAI ÉVE A HÓNAP TÉMÁJA: VITARENDEZÉS 2012. ÁPRILIS TARTALOMJEGYZÉK: MIELİTT BÍRÓSÁGHOZ FORDULNÁNK ALTERNATÍV VITARENDEZÉS MIT KELL TUDNI

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8-9., telephelye:

Részletesebben

MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014.09.02. napjától 1 TARTALOMJEGYZÉK Alapelvek 3 1. Fogalmak 5 2. Panasz felvétele..6

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az INTRUM JUSTITIA Hitel Ügyintézés Szolgáltatás Kft. (székhely: HU-1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.; cégjegyzékszám: 01-09-268230; a céget nyilvántartó bíróság: a Fővárosi

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Marathon Insurance Zrt. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Marathon Insurance Zrt. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Marathon Insurance Zrt. Ügyfelei részére I. Bevezetés A Marathon Insurance Zrt. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó panaszok

Részletesebben

BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL

BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL Tartalomjegyzék 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. A szabályzat célja... 3 1.2. A szabályzat hatálya... 3 1.3. A szabályzat

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Federal Credit Union Zrt. ügyfelei részére I. Bevezetés A Federal Credit Union Zrt.(továbbiakban: Társaság)a tevékenységére, magatartására,vagy mulasztására vonatkozó panaszok

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat 44.6/2015 számú szabályzat HETA Asset Resolution Magyarország Zrt. Panaszkezelési szabályzat PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a HETA Asset Resolution Magyarország Zrt. Ügyfelei részére I. Preambulum Az HETA Asset

Részletesebben

A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása

A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása VERESEGYHÁZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása 2013. Az Igazgatóság 2003. január 30-án elfogadta a 1-8/2003. számú határozattal Módosítva az

Részletesebben

UFS GROUP HOLDING ZRT.

UFS GROUP HOLDING ZRT. UFS GROUP HOLDING ZRT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Elfogadva: 01/2015. igazgatósági határozattal Hatályba lépés napja: 2015. november 5. www.ufsgroup.hu 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről

1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. 1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről Panaszügyintézéssel foglalkozó szervezeti egység: Aegon Lakástakarék Zrt., Jogtanácsos

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. hatályos: 2015. január 1-től TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A LOMBARD CSOPORTHOZ TARTOZÓ PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK (LOMBARD LÍZING ZRT., LOMBARD INGATLAN ZRT.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Preambulum A jelen Panaszkezelési Szabályzatban foglaltak megfelelnek a Magyar

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014. december 15. napjától PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu Készítette A jelen dokumentum tartalma szerzői

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Nemzetközi Testőr Biztonságszolgálati Kft. Készítette: Véleményezte: Jóváhagyta: Dátum: 2014.10.28 Dátum: 2014.1029 Dátum: 201.1029- Szaniszló József Janiszewski Tibor L Tender-Consulting

Részletesebben

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Módosítások jegyzék

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Módosítások jegyzék INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Módosítások jegyzék Verziószám Módosítás dátuma Érintett pontok Módosítás tárgya v02 2016. január 02. II.1. a) pont Személyes ügyfélszolgálat

Részletesebben

Általános Szerzıdési Feltételek

Általános Szerzıdési Feltételek 1. oldal, összesen:67 Általános Szerzıdési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) NOVI-COM KFT 3842 HALMAJ MÁJUS 1.ÚT 15. a Magyar Kábelteleviziós és Hirközlési Szövetség tagja vezetékes mősorterjesztési szolgáltatásra

Részletesebben

A panaszügyek kezeléséről

A panaszügyek kezeléséről A panaszügyek kezeléséről Az utasítás célja Jelen utasítás célja a MetLife Europe Limited Magyarországi Fióktelepéhez (továbbiakban: Biztosító) írásban (levélben, faxon vagy e-mail útján) érkezett, illetőleg

Részletesebben

GLOBÁL LIFE BROKER Zrt. Panaszkezelési Ügyféltájékoztató

GLOBÁL LIFE BROKER Zrt. Panaszkezelési Ügyféltájékoztató GLOBÁL LIFE BROKER Zrt. I. Bevezetés Jelen (a továbbiakban: Tájékoztató) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) rendelkezéseinek megfelelően

Részletesebben

UFS Broker Biztosításközvetítő Kft.

UFS Broker Biztosításközvetítő Kft. UFS Broker Biztosításközvetítő Kft. panaszkezelési- és fogyasztóvédelmi szabályzata Elfogadva: 02/2013. taggyűlési határozattal Hatályba lépés napja: 2013. május 01. TARTALOM 1. PREAMBULUM.3. oldal 2.

Részletesebben

HC Központ Kft. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2015. május 15.

HC Központ Kft. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2015. május 15. HC Központ Kft Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2015. május 15. I. Bevezető rendelkezések A HC Központ Pénzügyi Közvetítő Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság) az ügyfelek panaszainak

Részletesebben

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. A fogyasztóvédelemrıl és panaszkezelésrıl szóló 15/2014. számú vezérigazgatói utasítás 1. számú melléklet Panaszkezelési Tájékoztató A Takarékbank Zrt. aláírásával

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszkezelési szabályzat 1 AZ SPB BEFEKTETÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA (HATÁLYOS: 2011. MÁJUS 1. NAPJÁTÓL) Panaszkezelési szabályzat 2 Az SPB Befektetési Zártkörűen

Részletesebben