PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT"

Átírás

1 1. sz. melléklet PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Tisztelt Ügyfelünk! A Pannon Takarék Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgáljuk ki, azonban időnként előfordulhatnak olyan esetek, amikor Ön és a Bank között véleményeltérés jelentkezik. Célunk, hogy ezeket az eseteket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Ennek érdekében kérjük, hogy figyelmesen olvassa el jelen tájékoztatónkat, mely az esetleges bejelentésekkel, észrevételekkel és panaszos ügyek kezelésével, valamint ezek eljárási módjával kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza. Az ügyfélbejelentésekkel kapcsolatos alapfogalmak - Ügyfél: minden olyan természetes személy, egyéni vállalkozó, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy más szervezet, aki/amely a Bank eljárását annak valamely konkrét szolgáltatásával vagy egyéb, a szolgáltatással összefüggő tevékenységével (például hirdetés) kapcsolatban kifogásolja, illetve annak javítására vonatkozó javaslatot tesz. Ennek értelmében ügyfélnek minősül az, akinek - valamely jogviszony keretében - a Bank szolgáltatást teljesít, valamint az is, aki a Bank szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatás, hirdetés, reklám vagy ajánlat címzettje. Az ügyfél fogalmába - a továbbiakban - annak képviselője is beletartozik. - Fogyasztó: a Bank szolgáltatását önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében igénybe vevő természetes személy, ideértve azt a természetes személyt is, aki a Bank szolgáltatásaival, termékeivel kapcsolatos tájékoztatás címzettje, valamint azt, aki szolgáltatást igényel (p.. hitelkérelem), vagy az iránt érdeklődik. - Panasz: a Bank szervezeti egysége vagy munkatársa egyedi vagy általános eljárása, vagy magatartása ellen irányuló, szóban vagy írásban megtett bejelentés. - Bejelentés: szóban vagy írásban tett felhívás, amely a Bank működésével kapcsolatos bármilyen jogellenes vagy a jó erkölcsbe ütköző hiányosságra vagy hibára utal. - Javaslat: szóban vagy írásban megtett kezdeményezés, amely a Bank működésének javítását célozza. - Ügyfélbejelentés: szóban vagy írásban tett panasz, bejelentés vagy javaslat összefoglaló elnevezése. - Ügyfélszolgálat: az ügyfélbejelentések átvételére hivatott szervezeti egységek. Az általános ügyfélszolgálatot a Bank kirendeltségei látják el, azonban az ügyfelek kifejezett kérésére a Bank valamennyi munkatársa köteles az ügyfélszolgálatokhoz beosztott munkatársakon kívül is az ügyfelek ügyfélbejelentéseit fogadni, majd azokat az illetékes ügyfélszolgálathoz továbbítani. Az ügyfélbejelentések módja A Bank a bejelentéseket elfogadja szóban (személyesen vagy telefonon), illetve írásban (postai úton, más által átadott irat útján, telefaxon, elektronikus levelezőrendszeren és interneten). Amennyiben személyesen vagy telefonon keresztül kíván bejelentést tenni, úgy kérje a kirendeltségi munkatársaink segítségét, akik értesítik, illetve személyes jelenlét esetén helyszínre hívják a tárgyban illetékes ügyintézőt. A Bank a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és lehetőség szerint orvosolja. Amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, vagy Ön a panasz kezelésével nem ért egyet, úgy a mellékelt formanyomtatvány kitöltésével a Bank a panaszáról jegyzőkönyvet vesz fel. (1. sz. melléklet) A formanyomtatványt akár Ön, akár az ügyfélbejelentést átvevő banki munkatárs kitöltheti. A kitöltést követően Ön kap egy a Bank által aláírt és dátummal ellátott másolati példányt a nyomtatványból, melynek átvételét igazolnia szükséges. Kérjük, hogy szíveskedjen mellékelni az ügyfélbejelentéséhez kapcsolódó dokumentumokat másolatban. 1

2 A bejelentés csatornái: a) A panasz szóbeli bejelentése: - Személyesen: - Kirendeltségeinken nyitvatartási időben (A Kirendeltségek elérhetőségei és a nyitvatartási idő a honlapunkon megtalálható: (A Bank a személyesen bejelentett szóbeli panaszokat valamennyi kirendeltségében fogadja. -Telefonon: A Bank folyamatosan a hét minden napján 0-24 óráig - lehetőséget biztosít a panaszok telefonon történő bejelentésére az alábbi hangrögzítős telefonszámon: 06-34/ (A telefont munkaidőben a Tatai Titkárság kezeli, kapcsolja az illetékes szervezeti egységet. Az ügyfél és a Bank munkatársa közötti beszélgetés a telefonon rögzítésre kerül. Munkaidőn kívül a Bank hangrögzítővel rögzíti az ügyfél panaszát és a következő munkanapon továbbítja az illetékes kirendeltséghez az arról készített jegyzőkönyvet, amelynek mintáját az 1. sz. melléklet tartalmazza.) b) A panasz írásbeli bejelentése: - Személyesen vagy más által átadott irat útján: - Kirendeltségeinken nyitvatartási időben -Postai úton a következő címeken: 2900 Komárom, Igmándi út 45.; illetve a Bank telephelyeinek címén. (A beérkező postát iktató munkatárs a bejelentést haladéktalanul továbbítja az illetékes kirendeltségnek.) Az írásbeli panaszok bejelentéséhez alkalmazható a Panaszkezelési szabályzat 3. sz. mellékletében található nyomtatvány (alkalmazása nem kötelező). -Telefaxon: 06-34/ / (A telefaxot kezelő munkatársak a bejelentést haladéktalanul továbbítják az illetékes kirendeltségnek.) - -ben /folyamatosan elérhető/: (A Titkárság munkatársa a bejelentést haladéktalanul továbbítja az illetékes kirendeltségnek.) A Bank Titkárságain az ügyfélszolgálat munkanapokon hétfőn 7.30 és 17 óra, kedden, szerdán és csütörtökön 7.30 és 16 óra, pénteken 7.30 és 14 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére, elektronikusan pedig folyamatosan elérhető. Írásos bejelentés esetén a kitöltött panasz-bejelentőlap átadásra kerül a Bank érintett szakterületének, amely az Ön bejelentésére adott indoklással ellátott válaszát vagy megoldási javaslatát a lehető leggyorsabban, de legfeljebb a bejelentéstől számított 30 napon belül, megküldi Önnek. A panasz elutasítása esetén írásban tájékoztatjuk Önt a jogorvoslati lehetőségekről. A Bank a panaszt és az arra adott választ három évig megőrzi. A Bank Titkársága az Ön által benyújtott panaszokról, kifogásokról, valamint az azok megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartásról évente a Bank ügyvezetése, illetőleg Felügyelőbizottsága részére tájékoztató készül. Panaszát meghatalmazott útján is benyújthatja. Az ehhez szükséges meghatalmazás-mintát a jelen panaszkezelési szabályzat 2. sz. melléklete tartalmazza. Amennyiben Ön nem kívánja a mintát alkalmazni, kérjük, ügyeljen arra, hogy a meghatalmazás az alábbi adatokat tartalmazza: meghatalmazó neve, születési neve, lakcíme meghatalmazott neve, születési neve, lakcíme, állampolgársága 2

3 a meghatalmazás pontos tartalma és időbeli korlátja meghatalmazás dátuma a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírása két tanú neve, lakcíme, aláírása A panaszok kivizsgálása A Pannon Takarék Bank Zrt. a panasz kivizsgálásáért külön díjat nem számít fel. A Pannon Takarék Bank Zrt. a panaszt fogyasztóbarát módon mérlegeli. A Bank a panaszt csak a panaszt bejelentő vagy a panasszal érintett ügyfél megfelelő beazonosíthatósága esetén tudja kivizsgálni és megválaszolni. Szóbeli panaszok: A Pannon Takarék Bank Zrt. a szóbeli panaszokat (ide értve a személyesen és telefonon tett panaszokat is) azonnal megvizsgálja és szükség szerint orvosolja. Telefonon közölt panasz esetén a Bank biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A 06-34/ sz. telefonon közölt panaszokat a Bank rögzíti és a hangfelvételeket 1 évig megőrzi. A Bank az ügyfél kérésére biztosítja a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre bocsátja a hangfelvételről készített hiteles jegyzőkönyvet. Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy annak azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Bank a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel. A Bank a jegyzőkönyv egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén a panaszra adott válasszal együtt az ügyfélnek megküldi. Ebben az esetben a Bank a panaszra adott indoklással ellátott válaszát a közlést követő 30 napon belül küldi meg. Írásbeli panaszok: A Bank az írásbeli panasszal kapcsolatos, indoklással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi az ügyfélnek. Az -ben érkezett panaszok megválaszolása általában ha a válasz banktitkot tartalmaz, akkor kizárólag postai úton történik. Egyéb fórum Elutasító döntés vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztó az alábbi jogorvoslati eljárásokkal élhet: a Magyar Nemzeti Banknál, mint Felügyeletnél az MNB törvény szerinti fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet (levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777, telefon: , cím: a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén (levelezési címe:h-1525 Budapest BKKP Pf.: 172., telefon: , bírósághoz fordulhat. A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő ügyfél jogorvoslati lehetőségként a bírósághoz fordulhat. A válaszban a Bank pontosan tájékoztatja Önt arról, hogy panaszával, illetve annak egyes részeivel annak típusa szerint melyik jogorvoslati fórumhoz fordulhat, illetve arról is, ha az Ön bejelentésével kapcsolatban további jogorvoslati lehetőség nem áll nyitva Ön előtt. A panaszok nyilvántartása A Bank a panaszokról, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza: a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, b) a panasz benyújtásának időpontját, c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, d) a c) pont szerinti intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, 3

4 továbbá e) a panasz megválaszolásának időpontját. A Bank a panaszt és az arra adott választ 3 évig őrzi meg. A Bank panaszfelelőst jelöl ki, akinek feladata a panaszkezelési eljárások jogszabályoknak megfelelő lefolytatásának biztosítása. Befektetési szolgáltatásra és bankkártyákra vonatkozó speciális szabályok Ha Önnek befektetési szolgáltatással vagy a Bank által forgalmazott bankkártyákkal kapcsolatban keletkezne panasza, abban az esetben kérdéseivel mind a Bankhoz, mind pedig a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt-hez (a továbbiakban: MTB) fordulhat. Az MTB a közvetítő Bank tevékenységéért ugyanolyan felelősséggel tartozik, mintha saját maga járt volna el az adott ügylet során. A közvetítő Bank a hozzá beérkező panaszt haladéktalanul köteles továbbítani az MTB részére, illetve az MTB-hez a közvetítőkkel kapcsolatban beérkező panaszról az MTB haladéktalanul köteles a közvetítőt tájékoztatni. Függetlenül attól, hogy Ön panaszát az MTB-hez vagy Bankunkhoz nyújtja be, ez nem befolyásolja a panasz megválaszolására vonatkozó jogszabályi határidő betartását március 27. Pannon Takarék Bank Zrt. 4

5 1. sz. melléklet Jegyzőkönyv szóbeli panaszok rögzítéséhez Az ügyfél neve:.. Lakcíme (székhelye), levelezési címe:.. A panasz előterjesztésének helye, ideje, módja.. A panasz részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítésével, annak érdekében, hogy az ügyfél panaszában foglalt valamennyi kifogás teljes körűen kivizsgálásra kerüljön... A panasszal érintett szerződés száma, vagy ügyfélszám: Az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok, bizonyítékok jegyzéke Jegyzőkönyvet felvevő aláírása. Ügyfél aláírása Jegyzőkönyv felvételének helye, ideje: 5

6 2 sz. melléklet MEGHATALMAZÁS Alulírott.. (születési név:.., lakcím: ) meghatalmazom -t (születési név:.., lakcím:, állampolgárság: ), hogy a Pannon Takarék Bank Zrt-nél a. (jogviszony vagy esemény leírása) nevemben és képviseletemben korlátozás nélkül eljárjon. A jelen meghatalmazással kifejezetten felhatalmazom a Bankot a panasszal érintett ügylettel kapcsolatos, banktitoknak, értékpapírtitoknak és/vagy biztosítási titoknak minősülő adatoknak a meghatalmazott részére történő átadására is. Tudomásul veszem, hogy a meghatalmazás visszavonásig érvényes, amelyet a Banknak írásban, legalább teljes bizonyító erejű okiratban kell bejelenteni. Kelt:, Meghatalmazó Meghatalmazott Előttünk, mint tanúk előtt: Név:.. Lakcím:.... Aláírás:. Név:. Lakcím: Aláírás: 6

7 3. sz. melléklet NYOMTATVÁNY FOGYASZTÓI PANASZOKHOZ A PANASZNYOMTATVÁNYT A FOGYASZTÓ RENDELKEZÉSÉRE BOCSÁTÓ SZERVEZET PECSÉTJE EZ A NYOMTATVÁNY AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÁLTAL KÉSZÍTETT PANASZNYOMTATVÁNY ALAPJÁN KÉSZÜLT. CÉLJA, HOGY A SZOLGÁLTATÓK ÉS A FOGYASZTÓK KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓT ÉS A VITÁK RENDEZÉSÉT ELŐSEGÍTSE. A FELEK ADATAI PANASZOS PÉNZÜGYI SZERVEZET NÉV: CÍM: NÉV: CÍM: Pannon Takarék Bank Zrt. TELEFON: FAX: KÉPVISELŐ*: TELEFON: FAX: EGYÉB: *ABBAN AZ ESETBEN KELL KITÖLTENI, HA A PANASZOS KÉPVISELŐJE ÚTJÁN NYÚJTJA BE A PANASZT. TÁJÉKOZTATÁS A PANASZOSNAK! A NYOMTATVÁNY ÁLTAL ELŐRE FELKÍNÁLT VÁLASZOK PANASZÁNAK LEÍRÁSÁT ÉS IGÉNYÉNEK MEGJELÖLÉSÉT SZOLGÁLJÁK. CÉLSZERŰ EZEK KÖZÜL KIVÁLASZTANIA A LEGALKALMASABBAT (AKÁR TÖBBET IS), HA PEDIG SZÜKSÉGES, PANASZÁT ÉS IGÉNYÉT RÉSZLETESEBBEN KIFEJTHETI AZ ERRE SZOLGÁLÓ ROVATOKBAN. KÉRJÜK, CSATOLJA A KITÖLTÖTT NYOMTATVÁNYHOZ A PANASZÁT ALÁTÁMASZTÓ DOKUMENTUMOKAT (LEHETŐLEG MÁSOLATBAN), A NYOMTATVÁNY BENYÚJTÁSÁT VAGY ELKÜLDÉSÉT IGAZOLÓ MÁSOLATOT ÉS EGYÉB DOKUMENTUMOT PEDIG ŐRIZZE MEG! A PÉNZÜGYI SZERVEZET A NYOMTATVÁNY MEGFELELŐ RÉSZÉNEK VISSZAKÜLDÉSÉVEL FOG VÁLASZOLNI ÖNNEK, AMELYET A VÁLASZ-SZELVÉNY HASZNÁLATÁVAL IGAZOLHAT VISSZA. 7

8 AZ ÜGYFÉL PANASZA ÉS IGÉNYE I. A PANASZ A PANASZ ÉSZLELÉSÉNEK IDŐPONTJA (ÉV/HÓNAP/NAP): HA VOLT ILYEN, A KORÁBBI HASONLÓ PANASZ IDŐPONTJA : A PANASZ MELY VÁLLALKOZÁS TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZIK: PANNON TAKARÉK BANK ZRT. KIRENDELTSÉG CÍME: A PANASZ MELY TEVÉKENYSÉGHEZ KAPCSOLÓDIK: FORINT SZÁMLAVEZETÉS MEGTAKARÍTÁSOK HITELEZÉS PÉNZVÁLTÁS EGYÉB (SZÉF, BIZTOSÍTÁS, STB.) A PANASZ OKA (ÉRTELEMSZERŰEN, AKÁR TÖBB PONTOT IS MEGJELÖLVE): VISSZAUTASÍTOTTÁK A SZOLGÁLTATÁS- NYÚJTÁST NEM NYÚJTOTTAK SZOLGÁLTATÁST NEM A MEGFELELŐ SZOLGÁLTATÁST NYÚJTOTTÁK A SZOLGÁLTATÁST KÉSEDELMESEN NYÚJ- TOTTÁK. A KÉSEDELEM IDŐTARTAMA: SZÁMLAVEZETÉSI HIBA A SZOLGÁLTATÁST NEM MEGFELELŐEN NYÚJTOTTÁK KÁR KELETKEZETT A KISZOLGÁLÁS KÖRÜLMÉNYEIVEL NEM VOLT MEGELÉGEDVE TÉVES TÁJÉKOZTATÁS HIÁNYOS TÁJÉKOZTATÁS EGYÉB TÍPUSÚ PANASZ: DÍJ, KÖLTSÉG, KAMAT VÁLTOZTATÁSÁVAL NEM ÉRT EGYET JÁRULÉKOS KÖLTSÉGEKKEL NEM ÉRT EGYET EGYÉB SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKKEL NEM ÉRT EGYET KÁRTÉRÍTÉS ÖSSZEGÉVEL NEM ÉRT EGYET NEM MEGFELELŐ KÁRTÉRÍTÉST NYÚJTOTTAK A KÁRTÉRÍTÉST VISSZAUTASÍTOTTÁK SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS SZERZŐDÉS FELMONDÁSA SZOLGÁLTATÁS MEGSZÜNTETÉSE TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: 8

9 II. KÖRÜLMÉNYEK (PL. A SZERZŐDÉSKÖTÉS IDEJE, HELYE, AZ ÍGÉRT SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA, EGYÉB FONTOS KÖRÜLMÉNY KÉRJÜK AZ EGYES KIFOGÁSOK ELKÜLÖNÍTETTEN TÖRTÉNŐ RÖGZÍTÉSÉT, ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A PANASZÁBAN FOGLALT MINDEN KIFOGÁS KIVIZSGÁLÁSRA KERÜLJÖN) III. A PANASZOS IGÉNYE SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA A SZOLGÁLTATÁS KIEGÉSZÍTÉSE MÁS SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁNAK MEGSZÜNTETÉSE A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE TÁJÉKOZTATÁS A KÁRTÉRÍTÉS ÉRTÉKÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÁRTÉRÍTÉS FIZETÉSE, ÖSSZEGE: ÁRCSÖKKENTÉS, ÖSSZEGE: FIZETÉSI KÖNNYÍTÉS EGYÉB IGÉNY: EGYÉB RÉSZLETEK: IV. KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK (SZÁMLA, SZERZŐDÉS, KÉPVISELŐ MEGHATALMAZÁSA, EGYÉB) CSATOLT DOKUMENTUMOK:

10 HA A BANK 30 NAPON BELÜL NEM VÁLASZOL A BEADVÁNYRA VAGY VÁLASZÁNAK EREDMÉNYEKÉNT A FELEK KÖZÖTT MEGEGYEZÉS NEM SZÜLETIK ÉS A PANASZOS ÉLNI KÍVÁN EGYÉB JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEIVEL, ÚGY A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY SZERINTI FOGYASZTÓVÉDELMI RENDELKEZÉSEK MEGSÉRTÉSE ESETÉN A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETÉHEZ (1534 BUDAPEST BKKP PF. 777); VAGY A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, ÉRVÉNYESSÉGÉVEL, JOGHATÁSAIVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL, TOVÁBBÁ A SZERZŐDÉSSZEGÉSSEL ÉS ANNAK JOGHATÁSAIVAL KAPCSOLATOS JOGVITÁK ESETÉN A PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETHEZ (H-1525 BUDAPEST BKKP PF.: 172. ) NYÚJTHATJA BE. ALÁÍRÁS: 10

11 A PANNON TAKARÉK BANK ZRT. VÁLASZA (amennyiben a válaszadás nem külön levélben történik!) ÜGYIRAT SZÁMA: TELJESEN EGYETÉRTEK A PANASSZAL ÉS VÁLLALOM, HOGY: RÉSZBEN EGYETÉRTEK A PANASSZAL ÉS JAVASLOM, HOGY: A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE: A PANASSZAL NEM ÉRTEK EGYET, DE MÉLTÁNYOSSÁGBÓL VÁLLALOM, HOGY: A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE: A PANASZT ELUTASÍTOM AZ ALÁBBIAK ALAPJÁN: TÁJÉKOZTATOM, HOGY AMENNYIBEN VÁLASZUNKKAL NEM ÉRT EGYET, ÚGY PANASZÁT TOVÁBBI JOGOROVOSLATI LEHETŐSÉGKÉNT A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY SZERINTI FOGYASZTÓVÉDELMI RENDELKEZÉSEK MEGSÉRTÉSE ESETÉN A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETÉHEZ (1534 BUDAPEST BKKP PF. 777); VAGY A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, ÉRVÉNYESSÉGÉVEL, JOGHATÁSAIVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL, TOVÁBBÁ A SZERZŐDÉSSZEGÉSSEL ÉS ANNAK JOGHATÁSAIVAL KAPCSOLATOS JOGVITÁK ESETÉN A PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETHEZ (H-1525 BUDAPEST BKKP PF.: 172. ) NYÚJTHATJA BE. KELT: ALÁÍRÁS: VISSZAKÜLDENDŐ A PANNON TAKARÉK BANK ZRT-NEK HIVATKOZÁSI SZÁM: A PANASZ BENYÚJTÓJA: A BEPANASZOLT SZERVEZET: PANNON TAKARÉK BANK ZRT. ELFOGADOM A JAVASOLT MEGOLDÁST NEM FOGADOM EL A JAVASOLT MEGOLDÁST, MIVEL: TÁJÉKOZTATOM, HOGY JAVASLATÁNAK MEGFELELŐEN PANASZOMAT A JAVASOLT VITARENDEZÉSI FÓRUMHOZ BENYÚJTOM. (RÉSZLETEZENDŐ) KELT: ALÁÍRÁS: 11

Tájékoztató (hirdetmény) a panaszok kezeléséről és más fórumokhoz történő bejelentésről

Tájékoztató (hirdetmény) a panaszok kezeléséről és más fórumokhoz történő bejelentésről Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet 9090 Pannonhalma Dózsa Gy. u. 1. www.phalmatksz.hu Tájékoztató (hirdetmény) a panaszok kezeléséről és más fórumokhoz történő bejelentésről Tisztelt Ügyfelünk! Munkatársaink

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Szabadszállás

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet 53/2015.nyilvántartási szám Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet Panaszkezelési szabályai Hatályos: 2015. július

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Pannon Takarék Bank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2015. július 16. A Pannon Takarék Bank Zrt. Panaszkezelési

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

A Szigetvári Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Szigetvári Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Szigetvári Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Szigetvári Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,

Részletesebben

25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. KM 3. számú melléklet. Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. KM 3. számú melléklet. Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai 25/2015 számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet SAVARIA Takaréskzövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A SAVARIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata Merkantil Bank Zrt. Merkantil Car Zrt. Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2015. december 21. 1 Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2015. december 21 Bevezető (1) A Merkantil Bank és

Részletesebben

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata Merkantil Bank Zrt. Merkantil Car Zrt. Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2014. augusztus 1. 1 Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2014. augusztus 1. Bevezető (1) A Merkantil Bank és

Részletesebben

A panaszügyek kezeléséről

A panaszügyek kezeléséről A panaszügyek kezeléséről Az utasítás célja Jelen utasítás célja a MetLife Biztosító Zrt-hez (továbbiakban: Biztosító) írásban (levélben, faxon vagy e- mail útján) érkezett, illetőleg szóban (telefonon

Részletesebben

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. Július 7-től

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. Július 7-től A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. Július 7-től A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok

Részletesebben

ERGO ÉLETBIZOSÍTÓ ZRT. ERGO VERSICHERUNG FIÓKTELEPE V-V CONSULTING BIZTOSÍTÁSI TÖBBESÜGYNÖKI KFT. PANASZÜGYI SZABÁLYZATA

ERGO ÉLETBIZOSÍTÓ ZRT. ERGO VERSICHERUNG FIÓKTELEPE V-V CONSULTING BIZTOSÍTÁSI TÖBBESÜGYNÖKI KFT. PANASZÜGYI SZABÁLYZATA ERGO ÉLETBIZOSÍTÓ ZRT. ERGO VERSICHERUNG FIÓKTELEPE V-V CONSULTING BIZTOSÍTÁSI TÖBBESÜGYNÖKI KFT. PANASZÜGYI SZABÁLYZATA Tartalom: Jelen szabályzat a Biztosító panaszügyi felépítését, feladat- és működési

Részletesebben

Tájékoztató az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszügyintézési szabályzatáról

Tájékoztató az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszügyintézési szabályzatáról Tájékoztató az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszügyintézési szabályzatáról I. Általános rendelkezések Jelen Szabályzat a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Gádoros és Vidéke

Részletesebben

Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről

Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. október 1. Kibocsátó: Vanek Balázs fióktelep-vezető

Részletesebben

Az Alapforgalmazó Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az Alapforgalmazó Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az Alapforgalmazó Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2016. március 8. Előzmények és célok Az Alapforgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest, Alkotás út 50.; továbbiakban:

Részletesebben

MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014.09.02. napjától 1 TARTALOMJEGYZÉK Alapelvek 3 1. Fogalmak 5 2. Panasz felvétele..6

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: az Igazgatóság [] számú határozata Horváth Balázs Bencsik Szilvia Nagy Sándor Erik igazgatóság tagja igazgatóság tagja igazgatóság tagja Hatályos: 2014. augusztus

Részletesebben

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzata

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet a Dunakanyar Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Dunakanyar Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat 44.6/2015 számú szabályzat HETA Asset Resolution Magyarország Zrt. Panaszkezelési szabályzat PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a HETA Asset Resolution Magyarország Zrt. Ügyfelei részére I. Preambulum Az HETA Asset

Részletesebben

CESSIO Követeléskezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2014. szeptember 1. napjától

CESSIO Követeléskezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2014. szeptember 1. napjától CESSIO Követeléskezelő Zrt. Hatályos: 2014. szeptember 1. napjától CESSIO KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. Fogalmak 2 I.3. Adatkezelés 2

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat. I. Bevezetés

Panaszkezelési szabályzat. I. Bevezetés Panaszkezelési szabályzat I. Bevezetés A Groupama Garancia Biztosító Zrt. (továbbiakban: Biztosító) célja az Ügyfelek magas színvonalú, gyors és hatékony kiszolgálása. A szolgáltatások és a társasági belső

Részletesebben

Az Abacus Invest Kft. Panaszkezelési Szabályzata

Az Abacus Invest Kft. Panaszkezelési Szabályzata Az Abacus Invest Kft. Panaszkezelési Szabályzata A panaszkezelési szabályzat célja, hogy lehetőséget nyújtson ügyfeleinknek panaszaik megtételére, illetve meghatározza az Abacus Invest Kft-n belül a panaszbejelentések

Részletesebben

A CONSEQUIT Zrt. Panaszkezelési szabályzata

A CONSEQUIT Zrt. Panaszkezelési szabályzata A CONSEQUIT Zrt. Panaszkezelési szabályzata Jóváhagyta: Körtvélyesi Zoltán Béla Vezérigazgató TARTALOMJEGYZÉK -Tartalomjegyzék 1 -A panaszkezelés általános alapelvei 2 - Fogalom meghatározások 3 - Panasz,

Részletesebben

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Módosítások jegyzék

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Módosítások jegyzék INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Módosítások jegyzék Verziószám Módosítás dátuma Érintett pontok Módosítás tárgya v02 2016. január 02. II.1. a) pont Személyes ügyfélszolgálat

Részletesebben

Banco Primus Fióktelep Magyarország. Panaszkezelési szabályzat. Dokumentum története, szakmai felelőse, jóváhagyási napló

Banco Primus Fióktelep Magyarország. Panaszkezelési szabályzat. Dokumentum története, szakmai felelőse, jóváhagyási napló Banco Primus Fióktelep Magyarország Panaszkezelési szabályzat Hatálybalépés időpontja: 2014. augusztus 1. Dokumentum története, szakmai felelőse, jóváhagyási napló Verzió száma v1.0 Dokumentum változás

Részletesebben

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2015. október 1. Dokumentum információk Kibocsátás 2015.10.01. Érvényesség visszavonásig Jóváhagyva Vezérigazgató Megfelelőségi biztos

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. hatályos: 2015. január 1-től TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzata

Panaszkezelési Szabályzata Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2014. augusztus 5-től Alanyi hatálya kiterjed: A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének (a továbbiakban: Fióktelep) minden dolgozójára, különös tekintettel az ügyfél

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Borotai Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Borotai Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. december 5.- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. december 5.- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. december 5.- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A LOMBARD CSOPORTHOZ TARTOZÓ PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK (LOMBARD LÍZING ZRT., LOMBARD INGATLAN ZRT.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Preambulum A jelen Panaszkezelési Szabályzatban foglaltak megfelelnek a Magyar

Részletesebben

A PÁTRIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A PÁTRIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A PÁTRIA Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A PÁTRIA Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehet leghatékonyabban

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. AON Magyarország Kft.

Panaszkezelési Szabályzat. AON Magyarország Kft. Panaszkezelési Szabályzat AON Magyarország Kft. 1 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az AON Magyarország Kft. Ügyfelei részére I. Bevezetés Az AON Magyarország Kft. (továbbiakban: Társaság) a tevékenységére, magatartására,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. július 23. napjától 1 BEVEZETŐ A MagNet Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján, az

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára. Panaszkezelési és ügyfélszolgálati Szabályzat

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára. Panaszkezelési és ügyfélszolgálati Szabályzat DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Panaszkezelési és ügyfélszolgálati Szabályzat : Tartalomjegyzék I. A szabályzat hatálya és a kapcsolódó szabályok...3 II. Fogalmak, meghatározások...4 III.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ARGENTA FAKTOR Zrt. Tárgyi hatály Kiterjed az ARGENTA FAKTOR Zrt. (továbbiakban pénzügyi szervezet) alaptevékenységét meghatározó máshova nem sorolható pénzügyi közvetítés tevékenységhez

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MPM Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MPM Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT az MPM Biztosítási Alkusz Kft. Ügyfelei részére I. Bevezetés Az MPM Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), mint a biztosítási tevékenységről szóló 2014.évi LXXXVIII.

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzata

Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (továbbiakban

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. 08. 01.

Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. 08. 01. A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Igazgatósága 19/2014/IG. számú határozatával jóváhagyott szabályzat A DUNA TAKARÉK BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Lezárva: 2014. 07. 31. Hatályos: 2014. 08. 01. Illés Zoltán

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére I. A panaszügyintézés általános elvei PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére A panasz számunkra nem más, mint önkéntes segítség az Ügyféltől, hogy minél jobban kielégíthessük

Részletesebben

AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője. Panaszkezelési ügyféltájékoztató

AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője. Panaszkezelési ügyféltájékoztató AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője I. Bevezetés Panaszkezelési ügyféltájékoztató Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató)

Részletesebben

A Life Plusz Biztosításközvetítő és Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2016. március 18.

A Life Plusz Biztosításközvetítő és Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2016. március 18. A Life Plusz Biztosításközvetítő és Szolgáltató Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2016. március 18. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. november

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014. december 15. napjától PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu Készítette A jelen dokumentum tartalma szerzői

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat A Provident Pénzügyi Zrt. (1134 Budapest, Angyalföldi út 6., cégjegyzékszáma: 01-10-044542; a továbbiakban: Társaság ) célja, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a fogyasztói bizalmat erősítő

Részletesebben

BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA... 3

BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA... 3 Panaszkezelési szabályzat NN Biztosító Zrt. Érvényes 2016. január 1-jétől Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA...

Részletesebben

Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat

Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Bevezetés 1.1. A Magyar Posta Zrt. (székhely: 1138 Budapest Dunavirág utca 2-6., cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság Cg. 01-10-042463, továbbiakban:

Részletesebben

A BUDAPEST MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A BUDAPEST MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A BUDAPEST MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyva a Budapest Országos Kötelező Magánnyugdíjpénztár (továbbiakban Budapest Magánnyugdíjpénztár) Igazgatótanácsának 2015. március 20-i határozata

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2015. november 19. TARTALOM oldalszám A panasz bejelentése... 3

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Jóváhagyó Igazgatóság Típus Szabályzat Szabályzat száma 2014.08.01. Hatályba lépés dátuma 2014.08.01. Érvényessége visszavonásig Felelős Pénzügyi vezető 1 Tartalom I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük.

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére

Részletesebben

A Mentor Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2015. december 28.

A Mentor Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2015. december 28. A Mentor Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2015. december 28. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT DIMENZIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Elfogadva: Utolsó módosítás: 4/2013. (02.21.) számú Igazgatótanácsi határozattal 3/2015. (11.16.) számú Igazgatótanácsi

Részletesebben

UNIQA Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzat

UNIQA Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzat UNIQA Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzat 1. PANASZ 1.1. Panasznak minősül az UNIQA Biztosító Zrt. tevékenységére, magatartására, vagy mulasztására vonatkozó minden olyan egyedi kérelem vagy reklamáció,

Részletesebben

Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató

Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató Hatályos: 2016.01.01 Az ügyfél-tájékoztató célja hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító

Részletesebben

Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Ügyfélkapcsolati rendről és a Panaszkezelés rendjéről szóló Szabályzat. Igazgatói utasítás ISZ 016/2015

Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Ügyfélkapcsolati rendről és a Panaszkezelés rendjéről szóló Szabályzat. Igazgatói utasítás ISZ 016/2015 Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Ügyfélkapcsolati rendről és a Panaszkezelés rendjéről szóló Szabályzat ISZ 016/2015 Belső használatú Készítette: Ellenőrizte: Kosztyu Csilla Dr. Kravalik Gábor

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 4Life Direct Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A fogyasztói bejelentések intézése és a fogyasztók tájékoztatása során a Kft köteles együttműködni a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel.

Részletesebben

4/2016. számú Vezérigazgatói Utasítás A QBE INSURANCE (EUROPE) LIMITED MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE PANASZ ÜGYINTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL

4/2016. számú Vezérigazgatói Utasítás A QBE INSURANCE (EUROPE) LIMITED MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE PANASZ ÜGYINTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL 4/2016. számú Vezérigazgatói Utasítás A QBE INSURANCE (EUROPE) LIMITED MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE PANASZ ÜGYINTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL Figyelem! 2016.02.01.napjától a QBE Magyarországi Fióktelepe nem köt új biztosítási

Részletesebben

hatályos: 2015.12.07-től visszavonásig

hatályos: 2015.12.07-től visszavonásig a G R E E N P A S S U t a l v á n y k i b o c s á t ó K f t. P É N Z Ü G Y I P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A 1 hatályos: 2015.12.07-től visszavonásig I. Bevezetés I. 1. A GREEN PASS Utalványkibocsátó

Részletesebben

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat I. Bevezetés A FA-ÁG Biztosítási Alkusz Kft. (továbbiakban: Alkusz) célja az Ügyfelek magas színvonalú, gyors és hatékony kiszolgálása. A szolgáltatások és a társasági

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. Hatályos: 2015.01.26. napjától

Panaszkezelési Szabályzat. Hatályos: 2015.01.26. napjától Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2015.01.26. napjától 1. A Panaszkezelési Szabályzat tárgyi és személyi hatálya, célja, elvei 1.1 A Szabályzat személyi és tárgyi hatálya Jelen Panaszkezelési Szabályzat

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat A szabályzatot a Gyulai Takarékszövetkezet Igazgatósága 94/2011.augusztus 31. számú határozatával jóváhagyta. Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT VS-FAKTOR PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZRT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatálybalépés napja: a VS-Faktor Zrt működését jóváhagyó PSZÁF engedély alapján történt cégbejegyzés napja 2013. április 17. Kibocsátó: Ügyvezető

Részletesebben

OBER PÉNZÜGYI LÍZING PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

OBER PÉNZÜGYI LÍZING PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OBER PÉNZÜGYI LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szabályzat kódja: Hatálybaléptetés dátuma: 2014.11.24. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1 A szabályzat hatálya... 3 2 Fogalmak... 3 3 Kapcsolódó jogszabályok...

Részletesebben

Az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. január 1-jétől 1 A./ A panaszkezelés általános elvei Ezen

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT (az Igazgatótanács 2016. január 19.-én elfogadott módosításaival egységes szerkezetben) Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8-9., telephelye:

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. augusztus 1. Készítette: Bugáné Torkos Beáta Ellenőrizte:

Részletesebben

Pannónia Önsegélyező Pénztár. Ügyfélszolgálati és panaszkezelési szabályzata (IT-33)

Pannónia Önsegélyező Pénztár. Ügyfélszolgálati és panaszkezelési szabályzata (IT-33) Pannónia Önsegélyező Pénztár Ügyfélszolgálati és panaszkezelési szabályzata (IT-33) Vokony János IT elnök a Pannónia Önsegélyező Pénztár Igazgatótanácsának nevében MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE Verzió Módosítás

Részletesebben

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2016.01.12-től

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2016.01.12-től Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2016.01.12-től Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. 1. A panaszkezelés

Részletesebben

A panaszügyek kezeléséről

A panaszügyek kezeléséről A panaszügyek kezeléséről Az utasítás célja Jelen utasítás célja a MetLife Europe Limited Magyarországi Fióktelepéhez (továbbiakban: Biztosító) írásban (levélben, faxon vagy e-mail útján) érkezett, illetőleg

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az INTRUM JUSTITIA Hitel Ügyintézés Szolgáltatás Kft. (székhely: HU-1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.; cégjegyzékszám: 01-09-268230; a céget nyilvántartó bíróság: a Fővárosi

Részletesebben

Benevolus. Független Biztosításközvetítő HázKft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2014.03.01.

Benevolus. Független Biztosításközvetítő HázKft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2014.03.01. A Benevolus Független Biztosításközvetítő HázKft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2014.03.01. 1 Jelen Panaszkezelési Szabályzat célja, hogy biztosítsa az ügyfelek jogait a panaszkezelés teljes folyamata

Részletesebben

Komplex Faktor Zártkörően Mőködı Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Komplex Faktor Zártkörően Mőködı Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Komplex Faktor Zártkörően Mőködı Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. február 1. napjától I. Alapelvek A Komplex Faktor Zrt. (továbbiakban: a Társaság vagy a pénzügyi szervezet) az

Részletesebben

HC Központ Kft. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2015. május 15.

HC Központ Kft. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2015. május 15. HC Központ Kft Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2015. május 15. I. Bevezető rendelkezések A HC Központ Pénzügyi Közvetítő Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság) az ügyfelek panaszainak

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Adószám: 14283624-2-02 Cégbíróság: Pécsi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: Cg.02-10-060357 CORRIGIA Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 7621 Pécs, Ferencesek utcája 33. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos:

Részletesebben

HUNYADI ZRT Panaszkezelési Szabályzata

HUNYADI ZRT Panaszkezelési Szabályzata HUNYADI ZRT Panaszkezelési Szabályzata 1. A szabályzat célja A panaszkezelés szabályozásának célja, a Csődeljárásról és a Felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. sz. Törvény hatálya alá tartozó eljárások

Részletesebben

Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.

Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. FOGYASZTÓVÉDELMI SZABÁLYZAT Elfogadva: IGH Hatályos: 2010. június 1-től módosítva: 2011.10.01. 2012.03.01. 2012.09.20 Bevezetés A Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. (továbbiakban

Részletesebben

A KELER Csoport Panaszkezelési eljárása. A 2015. szeptember 5-től hatályos KELER Csoport Panaszkezelési Szabályzatának kivonata

A KELER Csoport Panaszkezelési eljárása. A 2015. szeptember 5-től hatályos KELER Csoport Panaszkezelési Szabályzatának kivonata A KELER Csoport Panaszkezelési eljárása A 2015. szeptember 5-től hatályos KELER Csoport Panaszkezelési Szabályzatának kivonata ÁLTALÁNOS RÉSZ A szabályzat hatálya Tárgyi hatálya: Alanyi hatálya: kiterjed

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszkezelési szabályzat 1 AZ SPB BEFEKTETÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA (HATÁLYOS: 2011. MÁJUS 1. NAPJÁTÓL) Panaszkezelési szabályzat 2 Az SPB Befektetési Zártkörűen

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos 2015. április 1.

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos 2015. április 1. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2015. április 1. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása 3 3. Panasz felvétele 4 4. A panasz rögzítése 4 5. Tájékoztató

Részletesebben

MOK KOMPLEX PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

MOK KOMPLEX PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA MOK KOMPLEX PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta: Balogh-Auer Gábor ügyvezető Hatályos: 2016. január 1. napjától I. Általános rendelkezések 1. Alanyi és tárgyi hatály Jelen szabályzat

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat Horizont Holding Tanácsadó Zrt.

Panaszkezelési szabályzat Horizont Holding Tanácsadó Zrt. Panaszkezelési szabályzat Horizont Holding Tanácsadó Zrt. 1. A szabályzat célja: a Horizont Holding Tanácsadó Zrt-nek a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény hatálya

Részletesebben

SZÉP KÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZÉP KÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA SZÉP KÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. A szabályzat célja... 3 2. Alapelvek... 3 3. Fogalmi meghatározások... 3 II. A PANASZKEZELÉS

Részletesebben

KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA

KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA Bevezető rendelkezések Jelen Üzletszabályzat (továbbiakban ÜSZ) alkalmazásában Társaság: KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Ügyféltájékoztató Terméktájékoztató Csoportos Kockázati Életbiztosítás Általános Feltételei Csoportos Kockázati Életbiztosítás Különös Feltételei

Ügyféltájékoztató Terméktájékoztató Csoportos Kockázati Életbiztosítás Általános Feltételei Csoportos Kockázati Életbiztosítás Különös Feltételei Csoportos Kockázati Életbiztosítás Ügyféltájékoztató Terméktájékoztató Csoportos Kockázati Életbiztosítás Általános Feltételei Csoportos Kockázati Életbiztosítás Különös Feltételei Hatályos 2016. január

Részletesebben

Best-Invest Független Biztosításközvetítő Kft. Szabályzata. Panaszügyintézés rendjéről

Best-Invest Független Biztosításközvetítő Kft. Szabályzata. Panaszügyintézés rendjéről Best-Invest Független Biztosításközvetítő Kft. Szabályzata a Panaszügyintézés rendjéről A./ A panaszügyintézés általános elvei Pénzügyi szervezetekkel szemben felmerült panaszok fontos ismereteket hordoznak

Részletesebben

SEDINA ÜZLETI TANÁCSADÓ KFT.

SEDINA ÜZLETI TANÁCSADÓ KFT. SEDINA ÜZLETI TANÁCSADÓ KFT. 7623 Pécs, Rákóczi út 10. Cg. 02-09-071721 Tel.: 72 / 532-209 sedina@sedina.hu www.sedina.hu Fax: 72 / 532-210 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. A Panaszkezelési Szabályzat célja

Részletesebben

A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása

A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása VERESEGYHÁZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása 2013. Az Igazgatóság 2003. január 30-án elfogadta a 1-8/2003. számú határozattal Módosítva az

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sorszám: PANASZ 5/2011.05.31. Elfogadó igazgatósági határozat száma/dátuma: Ig. 53/2011. 05.31. Hatályon kívül helyezve: PANASZ 4/2011.01.25. HATÁLYOS: 2011.

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 2. A panasz fogalma 3. A panaszos személy 4. A panaszkezeléssel foglalkozó szervezeti egységek 5. A panasz felvétele 6. A panasz kezelése

Részletesebben

Az ABSOLUT INSOLVENT Kft. Panaszkezelési Szabályzata

Az ABSOLUT INSOLVENT Kft. Panaszkezelési Szabályzata Az ABSOLUT INSOLVENT Kft. Panaszkezelési Szabályzata 1. A Szabályzat célja A panaszkezelés szabályozásának célja, az ABSOLUT INSOLVENT Kft. (továbbiakban: Szervzetünk) tevékenysége, munkája során felmerülő

Részletesebben

Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata

Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata Jelen panaszkezelési szabályzat az Életút Pénztárcsoport /Életút Egészségpénztár, Életút Önsegélyező Pénztár, Életút Nyugdíjpénztár/ (továbbiakban: Pénztár)

Részletesebben

BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL

BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL Tartalomjegyzék 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. A szabályzat célja... 3 1.2. A szabályzat hatálya... 3 1.3. A szabályzat

Részletesebben