NÉPRAJZI KÖZLÉSEK IV.

Átírás

1 NÉPRAJZI KÖZLÉSEK IV. SZEMELVÉNYEK A CSEMADOK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA NÉPRAJZI SZAKBIZOTTSÁGA TAGJAINAK GYŰJTÉSEIBŐL SLOVENSKÉ PEDAGOGICKÉ NAKLADATEĽSTV0

2

3 NÉPRAJZI KÖZLÉSEK IV. SZEMELVÉNYEK A CSEMADOK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA NÉPRAJZI SZAKBIZOTTSÁGA TAGJAINAK GYŰJTÉSÉBŐL NÁRODOPISNÁ PRÍRUČKA IV UKÁŽKY Z PRÁC ČLENOV NÁRODOPISNEJ ODBORNEJ KOMIS IE PRI ÚSTREDNOM VÝBORE CSEMADOKU SLOVENSKÉ PEDAGOGICKÉ NAKLADATEĽSTVO BRATISLAVA1988

4 Szerzők - Autori (c) Kemény József, Csókás Ferenc, Battáné Gáspár Jolán, Dávid Mihály, Dobainé Kiss Ilona, Gáspár István, Böszörményi István, Liszka József, Csáky Károly, Babcsan Ágota Lektorálták - Lektorovali: Liszka József, Márkus Mihály, Halgašová Karolína Szerkesztők - Redaktori: Liszka József, Kaprálik Zsuzsanna A kiadványért felelős - Za publikáciu zodpovedá: PaedDr. Lukács Tibor Első kiadás Prvé vydanie Megjelent a Csemadok Központi Bizottságának célkiadványaként, megrendelési szám: 407/87 Vychádza ako účelová publikácia Ú stredného výboru Csemadoku, číslo objednávky: 407/87 Ez a kiadvány nem árusítható. Beszerezhető a Csemadok K özponti Bizott- ságán és járási bizottságain. Táto publikácia je nepredajná. Možno ju dostať na okresných vý boroch a na Ústrednom výbore Csemadoku.

5 CSEMADOK ÉRSEKÚJVÁRI JÁRÁSI TITKÁRSÁGA MELLETT MŰKÖDŐ NÉPRAJZI SZAKCSO- PORT KISÚJFALU NÉPRAJZÁBÓL c. dolgozatai

6 4 Együtt tanulva... (Bevezető sorok egy néprajzi szakcsoport munkájához) Amennyiben a népi kultúra ismerete műveltségünk egyik legfontosabb alkotóelemét jelenti (s kell-e még e tétel helyességét bizonygatni?), akkor érthető, hogy alaposabb megismeréséért nagyobb és nagyobb erőfeszítéseket teszünk. Igaz, hogy a paraszti műveltség legszebb produktumaiból már sok mindent "rögzítettek" az utókor számára, de képünk nagyszüleink világáról még így sem lehet teljes. Gyűjteni kell hát, mégha a huszonnegyedik óráról beszélők vésztjóslása kissé történelmietlen is: lassan egy évszázada verik félre a harangot, s még mindig kincsesbányára lelhet az, ki komolyabban "beleássa magát" egy faluközösség hagyományos kultúrájába. Viszonylag sokan gyűjtenek, nagyrészt magányos farkasokként - közkeletű szóval: amatőr gyűjtőkként. Az "amatőr" szónak újabban persze van egy enyhén pejoratív mellékzöngéje. Éppen ezért, hogy ezt elkerüljem, hangsúlyozni szeretném, hogy egyszerűen az "önkéntes gyűjtő" szinonimájaként, mindenféle hátsó gondolat nélkül használom e kifejezést. Mit is jelent pontosan a szó: amatőr? Bakos Ferenc: Idegen szavak szótára imígyen határozza meg: "amatőr... műkedvelő, aki nem foglalkozásszerűen, hanem kedvtelésből foglalkozik valamivel". Nos, ilyen szemszögből vizsgálva a dolgot, "profi" (tehát: profeszionális, hivatásos) magyar néprajzkutatóink száma valóban a minimálisra csökken (hat-nyolcnál többet sehogy sem tudok összeszámolni). A szlovákiai magyar néprajzi kutatások jövője tehát az amatőrökön áll vagy bukik. A Csemadok Érsekújvári Járási Bizottsága égisze alatt működő Néprajzi Szakcsoport létrehozásának fő oka éppen a fentiekben keresendő. Célunk: közös ügyért, közös erővel, egységes módszerekkel dolgozó munkacsoport létrehozása volt, azokból az emberekből, akik már vagy végeztek ilyen gyűjtéseket egyénileg, vagy megfelelő módszertani irányítás hiányában csak szerettek volna. A csoport tevékenységét talán a közös tanulás jellemzi a legjobban, ami a népi kultúra megismerése (-tetése) érdekében tartott előadásokban, beszámolókban, ill. a gyűjtési kérdőívek közös megbeszélésében, kiértékelésében nyilvánul meg. Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Az alakuló összejövetelen, amely 1982 júniusában volt, javaslattal álltam elő, ami egy néprajzi felmérésre kiszemelt falut és a gyűjtendő témaköröket tartalmazta. Ez utóbbiakból aztán mindenki választott az érdeklődési körének megfelelőt, vagy újabb ötletekkel állt elő; majd a legközelebbi összejövetelig kidolgozta a választott téma gyűjtéséhez használandó kérdőívet. E kérdőívek többszöri kölcsönös megvitatása-javítgatása után került sor az első közös gyújtőutunkra, Kisújfalun, amit aztán továbbiak követtek. o

7 - 5 - A Kisalföld északkeleti peremén, a Párisi csatorna völgyében elterülő községről tájékoztatásképpen annyit el kell mondani, hogy viszonylag fiatal településről van szó. Első írásos említését 1460-ból ismerjük. Megjegyzendő azonban, hogy - a régészeti leletek tanúsága szerint - az Árpád-korban, a falutól keletre, a "Paprík- (Paprít) domb" térségében már virágzó település volt, amely a 13. században pusztulhatott el. A két falu közti kontinuitás, más leletek hiányában, egyelőre nem bizonyítható. Kisújfalut 1609-ben a törökök, 1783-ban viszont a felszabadító seregek pusztították. Egyes források szerint a török kiűzése után a szomszédos Köbölkútról érkeztek ide telepesek. Mások viszont azt állítják, hogy Bottyán János éppen innen vitt Köbölkútra telepeseket. Református temploma 1787-ben é- pült. Az 1874-es nagy tűzvész, amely szinte az egész falut elpusztította, a néphagyományban is él. Az 1980-as népszámlálás adatai szerint a lakosság száma 965, ami állandó csökkenést mutat az előző, 1970-es (1056) és 1961-es (1075) összeírások eredményeihez képest. A község néprajzi besorolása meglehetősen problematikus, ugyanis éppen olyan területen fekszik, amely a magyar népcsoportok és kisebb tájegységek között mintegy üres foltot képez. A Mátyusföldtől és Csallóköztől keletre, a palócságtól, annak legnyugatibb ágától, az Alsó-Garam völgyétől pedig nyugatra fekszik. Amennyiben valahová mégis csatolni kívánnánk, akkor nagyon óvatosan inkább "palócosnak" mondhatnánk népi kultúráját. A falu gazdálkodására a legutóbbi időkig az állattenyésztéssel kiegészített földművelés volt jellemző. Ehhez járultak még olyan kiegészítő foglalkozások, mint a nádkitermelés és feldolgozás, valamint a szőlőtermesztés. - o - Gyűjtéseink eredményét a különböző témakörökből (nádkitermelés, kenderfeldolgozás, állattartás, bortermelés, népi építkezés, földrajzi nevek, népszokások stb.), az idős emberek nyomán lejegyzett adatokat több-száz cédulán rögzítve a csoport "mini-adattárában" (amely persze örvendetesen növekszik!) őrizzük. Megjegyzendő még, hogy viszonylag nagy mennyiségű tárgyi anyagot is számba vehettünk. Összegyűjtése azonban már csak egy megfelelő helyiség biztosítása után lehetséges. Érdemes lenne például a helyi hagyományos bortermelés még elég szép számban föllelhető tárgyi anyagát megnenteni, a egy állandó kiállításon mindenki számára hozzáférhetővé tenni. Mindezt talán össze lehetne kötni valamelyik, é- pítészetileg értékes présház (bőven van belőlük) műemlékké nyilvánításával. Ehhez viszont már a helyi közigazgatási szervek, valamint a műemlékvédelmi szakemberek segítsége is szükségeltetik. Az eredmény dolgozatokban is testet öltött részét, amely a dolog természetéből adódóan persze néhol még botladozó, esetleg kiegészítésre szorul, itt veheti kézbe az érdeklődő. Hangsúlyozni szeretném, hogy a faluközösség egész népi kultúrájának a rögzítése eleve nem volt célunk, tehát ne is várjon ilyen komplex leírást az olvasó. Tervünk az, hogy viszonylag rövid idő alatt (ami persze még így is hosszú éveket jelent!) legalább vázlatos képet kapjunk az egész környék népi kultúrájáról, amit aztán - az ebből nyert előzetes ismeretek alapján - követhetnek majd az egy községre vagy kistájra összponto-

8 sított monografikus igényű vizsgálatok. Nem látom túl sok értelmét, hogy külön-külön bemutassam a szerzőket. Az egyébként különböző munkaterületeken (pedagógus, munkás, mérnök, diák stb.) dolgozd munkatársainkat egy közös cél vezérli: megmenteni, rögzíteni valamit népi kultúránkból, hogy a rég elfeledett, a most újrafölfedezett "hajdanvolt dolgok" valamilyen módon visszakerüljenek kultúránk vérkeringésébe. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy a csoport nevében is köszönetet mondjak a Csemadok járási bizottsága és alapszervezete vezette vezetőségének munkánk hathatós támogatásáért, és minden kisújfalusinak, akik információikkal, útbaigazításaikkal kutatásainkat segítették. - o - L i s z k a József a néprajzi szakcsoport vezetője A falu, ill. közvetlen környék néprajzára és történetére vonatkozó főbb források: Borovszky Samu szerk. Magyarország vármegyéi és városai. Esztergom vármegye. Budapest é.n. Gedai Sándor Nádaratás és feldolgozás Hét 1982/3, 24. o. Gyurikovics György Köbölkúti tóról, rajta létezett úszó szigetekről és annak lecsapoltatásáról. Tudományos Gyűjtemény 1839/XI, 40. o. Hanusz János Úszó szigetek Földrajzi Közlemények 1893, o. Liszka József Archeologické prieskumy a záchranné výskumy v okrese Nové Zámky. In: Archeologické výskumy a nálezy na Slovensku v roku Nitra 1983, és old. Liszka József Népi építkezés a kisújfalusi szőlőhegyen In: Castrum Novum II. Az Érsekújvári Járási Múzeum Évkönyve. Nové Zámky 1983, o. Liszka József A lyukpincétől a présházig (A kisújfalusi szőlőhegy népi építményei) Élet és Tudomány 1984/41, o. Méryné Tóth Margit Szlovákiai magyar népviseletek (Kisújfalu) Hét 1978/8, 24. o. Vályi András Magyarország leírása... I-III. Buda Villányi Szaniszló Néhány lap Esztergom város és megye múltjából Esztergom 1891 Vlastivedný slovník obcí na Slovensku. I-III. Bratislava

9 - 7 - Kemény József: Földrajzi nevek A község nevéről az adatközlők csak annyit tudtak mondani, hogy valamikor volt egy másik falu, amelynek a nevét már nem ismerik. Ezt a falut a törökdúlás idején felprédálták. A megmaradt lakosság valamivel távolabb, a közeli erdő alján épített egy újabb községet. Innen, mivel közel volt az erdő, könnyebb volt az ingóság és az élet mentése a sűrű fás rész védelmébe. A régi falu helye a mai község délkeleti végétől nem messze lévő Paprít dombon volt. Ezen a helyen valóban kivet az ott szántók ekéje cserépdarabokat. A falu ősi magját a Gurgyal nevezetű rész alkotta. Ez a mai falu közepén helyezkedik el, a vasútállomás közelében. Gurgyalban van a református templom is. Ennek egyik falát állítólag egy régi török mecset maradványa alkotja. A község egyutcás község. A házsorok feltehetőleg a régi postaút kétoldalán épültek. A régi postaút vonalán épült később az érsekújvár-párkányi műút egy része. Ezt az utat a falu területén csak egy út metszi. Ez Bátorkesziről Gurgyalon keresztül Arad pusztára vezet. Arad puszta a Hodža-féle telepítési program keretében épült ki. Lakói szlovák telepesek. A szlovák telepesek többsége 1938-ban, további része pedig a második világháború után elvándorolt. Ma a puszta lakói túlnyomó többségben kisújfalusiak. A falun keresztül vezető utca név nélküli. A főútról leágazó Kis utca hosszabbítja ma a Felszeggel. Ebből az utcából ágazik egy út a Sáravaló dűlőbe. A Sáravaló dűlő neve állítólag onnan kapta a nevét, hogy egyszer a grófnak (hogy melyiknek, ki tudja) a lánya, akit Sárának hívtak megsajnálta a szegény embereket és ezt a területet kiosztotta. Erről azonban csak egy adatközlő tudott. Az Alszeg folytatása a Masaryk utca, amely az első köztársaság idején végrehajtott házhelyosztáskor népesült be. Valamikor a Masaryk utca helyén volt a hercegprímási birtokon épült Hatháza rész. A többi házhelyet a Kenderesekből szakították ki. A főútvonal Párizs patak felé eső, lapájon épült házsorát - Sársornak, a szemben levő sort, amely a dombosodó részen épült, Hegysornak hívják. A két sor egymással többé-kevésbé párhuzamos. A falut a szántóföldek ovális alakban veszik körül, amelynek közepében van a község. Az 1900-as évek kezdetéig a földek 3 forgóba (nyomásba) voltak osztva. Az első forgóban gabonaféléket termeltek: búzát, rozst és árpát, néhol kevés zabot. A második forgóba kapásokat vetettek: cukorrépát, takarmányrépát, kukoricát, cirkot és kendert. A harmadik forgóban egyéves takarmányok: baltacim, here, lednek és hasonlók voltak. Kerti vetemények, káposzta és egyebek a falu körüli földeken és a kertekben kaptak helyet. A falu minden egyes gazdájának mind a három forgóban volt földje. Az alap, vagyis a legkisebb földterület a fertály volt. Egy fertály 12 magyar holdnak felelt meg. Egy fertályhoz járult az erdőből egy egész rész. A szőlők nagysága független volt a szántóföldek nagyságától olyannyira, hogy szőlője lehe-

10 8 tett a földnélküli zsellérnek is. Az első forgóhoz tartoztak : Kővágók Sűrű oldal Sűrű oldal alja Hangás Hosszú földek Telek völgyek A második forgóhoz : Öreg földek Hegyalja Erdő alja Cirok földek A harmadik forgóhoz : Sára való Községföldek Papföldek A község határához tartoztak még a Párizs (Páris) patak mentén húzódó rétek. Ma jó részük fel van szántva. Ezeket(észak felől délkelet felé haladva) így hívják: Felső rétek Meszesek Alsó rétek Község rétje Urak rétje Tiszttartó rét Paprét (Paprít, Paprik) Arad puszta körül elterülő földek Ullmann báró uradalmához tartoztak, így a község ezeket a földeket csak mint urasági földeket ismerte és semmiféle néven nem nevezte. Az as földosztás után az egyes dűlőket az azokon gazdálkodó telepesekről nevezték el, pl.: Nalláz dűlő Ivanics Novák rét A háromforgos gazdálkodási rendszert az 1900-as évek elején fokozatosan az ún. piaci gazdálkodás váltotta fel. Az árutermelést mindig a kereslet irányította. Lassan előtérbe kerültek az ipari növények. Az egyes dűlőnevek a földterületek földrajzi helyével, formájával, esetleg a termelt növényekkel vagy jellegzetes gyomnövényével vannak kapcsolatban. Kivételt jelentenek a Kővágók. Itt követ szedtek a házak alapjaihoz, pincékhez, de főleg az itt található homokkőből kaszakövet és köszörűkövet vágtak. Ezt többen is állítják a faluban. Hogy ezt a követ eladásra vagy cserére is vágták volna, erről a megkérdezetteknek nem volt tudomása. A homokkőből készült fenőköveket kiszorították az öntött korund kövek. A felsorolt dűlőneveknél színesebb és több érdekességet rejtenek a szőlőhegy dűlőnevei. Kapusok: nevét a szőlőhegy bejáróútjánál elhelyezett kapuról kapta. A szőlőket ugyanis a falu felől egy mély úton lehet megközelíteni. Ebben a mély útban volt a kapu, amelyet minden nap este 8 után és vasárnap délelőtt zárva tartottak. A kapu lakatját a kisbíró zárta és nyitotta. Az esti zárórát Varga

11 - 9 - László 82 éves adatközlő nagyapja oldotta föl, aki az 1800-as évek végén a falu bírója volt. Szerette a bort és szívesen volt a hajlokokban éjfél után is. Nyáras Szilvás völgy: az itt található fák után voltak elnevezve. Bagó völgy: a völgybeli fákon fészkelő baglyokról kapta a nevét. Borjús Öregek: azokon a területeken telepített szőlők neve, ahol valamikor a falu szőlői voltak, amiket a filoxéra kipusztított. Újár: a szőlővész után telepített első szőlők. Nagyobbrészt amerikai direkt termő hibridek. Főleg homokos terület, amelyet a filoxéra nem szeret. Búcsi dűlő Dómány oldal: a kijárogató öreg gazdák legtöbbször rézgombos dolmányt viseltek. Egyszer az egyik gazda kapatosan az egyik fára akasztotta a dolmányát és ott is hagyta. Hogy a dolmány ott maradt-e vagy ellopták, arról nem szólt a fáma, de a dűlőt azóta így nevezik. A határutak nagyrésze azoknak a dűlőknek a nevét viselte, amelyhez vezettek vagy amelyeket érintettek. Kivétel a Nyolcöles út, amely az EFSZ telepe mellett vezet. Nevét a szélességétől kapta. Széles út a Kis utcából vezet a Sára való dűlőbe. Adatközlők: Cséplő István, szül. 1910; Fodor Lajos, szül. 1907; Mátyás Lajos, szül. 1910; Varga László, szül. 1901; Magasházi István, szül Csókás Ferenc: A nád kitermelése és feldolgozása A nádas a kürti határtól mind jobban szélesedve egész a köbölkúti hatá - rig terjed, annak is elég nagy részében, az ott található Páris majorig. Régebben több rétterület volt, csak az utóbbi években nem kaszálták rendszeresen, így nagy részét benőtte a nád, a káka és a gyom, ezáltal a nádas terület jóval nagyobb lett. Kisújfalu határának összterülete ha. Ebből a rét és a nádas terület 142 ha. A nádas nagy része védett, az itt található ritka madár- és rovarvilág miatt. A múlt század közepéig ezen a területen tó volt. A kisújfalusi határ jó felétől lenyúlt egész a köbölkúti határban lévő Páris majorig. Vizét a Kürttől belefolyó patak és források táplálták. A tavat akkor keskenyebb nádas szegélyezte és rajta elég nagy területű úszó nádas sziget volt. A szájhagyomány szerint ez hosszú ideig, valószínűleg évszázadokig tartott, amíg létre jött: nádgyökerekből, hódvárakból, vizimadarak fészkeiből, ürülékéből és szél- hordta porból. Jó minőségű, erős szárú nád termett a szigeten. Ha a tél elején "felső szél" (északnyugati) fújt és az úszó szigetet a tó köbölkúti felébe vitte, akkor ott fagyott be. Ebben az esetben a köbölkútiak vágták le rajta a nádat. Ha ellenben "alsó szél" (délkeleti) fújt és a szigetet a tó kisújfalusi felén érte a fagy, akkor a kisújfalusiakat illette meg a nádvágás.

12 A tó nagy része az uraságé volt, tehát a nád is. Csak a nádvágás díját kapták meg az egyik vagy a másik falu lakói, ami téli keresetnek nagyon jól jött. Ha a sziget egy része (felső sarka) a gazdák földjének irányába esett, akkor ki-ki a saját földje irányában levághatta a nádat. A köbölkúti Páris major mellett a nagyrészben természetes dombot, sáncot a múlt század közepe táján átvágták és a tó vizét leeresztették. Ekkor alakult ki a csatorna, ami elég bővizű patak (Kőhídgyarmatnál folyik a Garamba). A tó vizének leeresztésével az úszó sziget lefeneklett, s fokozatosan benőtte a nád, főleg az uraság területén. A gazdák felére eső részben csak kevés nádas volt, a tófenéket és környékét nem hagyták elnádasodni, hanem évente kétszer kaszálták, és ősszel a sarjú betakarítása után legeltették. Az Alsó réteknek nevezett terület mellett volt a jó minőségű nád. A felső részben, ahol állítólag a sziget lefeneklett - ma Meszeseknek hívják - nincs minősége a nádnak, mivel a fönnmaradt gyökérzet víz hiányában kiszáradt. A Meszesektől nyugatra dombos rész volt, amelyet szántani is lehetett. Néhányan azt állítják, hogy ez volt az úszó sziget. A legtöbb állítás viszont arra mutat, hogy a Meszesek területe volt az egykori sziget. Dobai András 56 éves adatközlő nagyapjától, Dobai Ferenctől hallotta, aki bíró volt a múlt század végén, hogy csak kevés nádas volt a Köbölkút felőli részen. Az egykori tófenékre kocsival is be lehetett menni, különösen aszályos esztendőkben volt elég száraz, csak később kezdett elmocsarasodni. Az urasági részen út vezetett keresztül, amit még ma is látni, csak már használhatatlan. Levezető csatornái voltak, amelyek a fő csatornába vezették a vizet. A gazdákhoz tartozó részen a kanálist (főcsatornát) és a bevezető csatornákat mindenki tisztította. A Meszeseket is kaszálták, de nagyon gyenge, rossz minőségű takarmány volt rajta. A Domboknak nevezett területen az 1900-as évek elején káposztások voltak, és nagyfejű, jó minőségű káposzta termett rajta. Az es években Arad pusztán fölépült 26 családi házba telepesek költöztek és 1928-tól az urasági terület az ő tulajdonuk lett. Ők vágatták aztán a nádat feléből vagy pénzért. Ettől kezdve a nádterület mindig nagyobbodott, főként a második világháború után, amikor a csatorna tisztítását elhanyagolták. A talajvíz, a sok esőzés és megrekedt hólé kisebb tavakba gyűlt össze. Télen, amikor befagyott, a gyerekek csúszkáltak a jégen, nyáron pedig halászni is lehetett. I. A nád kitermelése A falu férfiai foglalkoztak a nádvágással és a nád egyéb munkálataival. Előfordult, hogy nők is segítettek. Voltak nádvágó csoportok: rokonok, jóbarátok, ismerősök, általában hárman-négyen álltak össze egy csoportba, ahol az egyes munkafázisokat a következőképpen osztották szét: 1/ Kaszás, vagyis vágó. Fogta a tolókasza nyeleinek felső végét és a tolókaszát meglökve csúsztatta a jég tetején. Egy lökéssel kb. fél métert vágott le. Egy kévéhez kb. 3-4 lökés kellett, attól függött, hogy milyen sűrű és vastag szárú volt a nád. A nád ugyanis bedőlt a "híd"-ra, a kétoldali kollát" közé.

13 - 11-2/ Kiemelő, marokszedő. Igazgatta, nyalábolva kiemelte a "híd"-ból az egy kévényi nádat, a jég színén ún. ejtéssel az alsó végeit egyenlővé tette és lefektette. 3/ Kötő, kévekötő. Zsúpkötéllel, csádékötéllel vagy marék náddal kötötte öszsze a nádkévét. A nádból használt kötésnél csaló volt a kéve, "nagyobbat mutatott", mert a nádkötél nem simult úgy a kévéhez mint az előző kettő. Nádvágó szerszámok, eszközök a/ Rövidnyelű kasza, kézikasza, nádvágókés. - Öreg kaszahegyből házilag készítették, a hossza kb. 30 cm, a nyele 120 cm hosszú. A nyél alsó végébe, derékszögbe erősítették a kaszát. A nyél felső végén a lyukba madzagot fűztek és a két végén összekötötték. Ezt ráhúzták a kézfejre, hogy vágásnál a nyél ki ne csússzon a kézből. Zsombékos, kákás, ritka növésű nádas területen használták ezt a kaszát, szükség esetén deszkáról, vagy ladikról vágták vele a nádat. b/ Tolókasza. - Kaszáját cséplőgép ("masina") sínéből, öreg kocsiráfból kováca készítette. A többi részét már otthon a gazda állította össze. A kasza szélessége kb. 5 cm, hosszúsága pedig általában 1 m. A kasza két végén, kissé ferdén, a szélességével megegyező átmérőjű két vaskarika volt. Ezekkel erősítették a kaszához a 3-4 m hosszúságú nyeleket. A nyelek felső végétől visszafelé, kb. 1 m-nyire fölfelé álló korláttartó lecek voltak erősítve, ezek tetejére a jobb és bal korlát, ami hajlékony szárú fűzfából készült, és alsó vége a kaszapenge karikájához volt erősítve. A korláttartónál a két nyél áthidalással volt összekötve ("híd"). A nyelek hosszúsága egyébként a nád magassága szerint változhatott, ugyanis kaszáláskor (vágáskor) a nád beledőlt a korlátba. Télen a zúzmarás nád bokrétája nem érhette a kaszás fejét. c/ Zsúpkötél. - Kézicsépléssel nyert rozsszalmából összesodort, csavart kötél. d/ Csádékkötél. - Hosszúszárú, szárított csádéból sodort, csavart kötél. Az első világháború előtt az uraságnak, később a telepeseknek vágták a nádat bérért, amit kévénként számoltak. Tövénél a kéve kerületének 1 m és 1,20 m között kellett lennie, ezért a két világháború között 2.50 koronát kaptak, az 1938 utáni években pedig 1 pengőt fizettek érte. Volt, hogy a gazdák, ritkábban a telepesek részéből, általában feléből is vágtak nádat. A részt általában megvette a kereskedő, vagy más személy, saját használatra. A nádat télen vágták, amikor a tő befagyott és a jég olyan erős volt, hogy megtartotta az embert. Ez volt a legalkalmasabb időszak, mivel ilyenkor a tolókaszát is tudták használni. Enyhébb teleken, amikor a tó vize nem fagyott be, előfordult, hogy ladikról vágták a nádat, vagy ladikkal hordták ki a szigetről, mivel kisebb fagyoknál az embert már a sziget növényzete is megtartotta. Úgy is volt, hogy vizenyős helyen hosszú deszkákat raktak le és arról vágták a nádat. Az ilyen esetekben csak a kézi kaszát lehetett használni. A nádvágó csoportok vezetői már az első fagyoknál reggelente baltával nézték, hogy milyen erős a jég. Ha már megtartotta az embert, akkor körbe vágták azt a területet ahonnan nádat akartak vágni. Ez azt jelentette, hogy azt a területet elfoglalták és egy másik csoport már nem mehetett oda. Ki milyen

14 ügyes volt, olyan nagy területet foglalt el. Nem csak a mennyiség volt fontos, hanem a minőség is, és ha jobb volt a minőség, több lett a kereset. Déltájban, amit addig levágtak, kéziszánkóval kihordták, kihúzták a partra, hogy biztonságban legyen, mert délutánra változhatott az idő. Ez enyhébb időjárásnál fontos volt, nehogy a levágott nád bent maradjon. Előfordult "erős", hideg teleken, amikor a jég vastagsága megengedte, hogy lófogatos szánnal is bementek a nádért. A kihordott nádat a parton ágyazva rakásba rakták. Ez úgy történt, hogy lefektettek tíz kévét és erre tíz sort tettek egymás tetejére. Száz kéve után egyet fölállítottak, ez volt a jel és tovább rakták, így százasával. Előfordult, hogy kisebb gazdák kúpba rakták, de ezt könnyebben eldöntötte a szél. A kihordott nádat, amilyen gyorsan csak lehetett, elszállították kocsival vagy lófogatos szánnal. Az uraság a maga részére használt nádat behordatta a majorba, a többit pedig a helyszínen adta el. A gazdák legtöbb esetben hazahordták és kúpba rakták. Amit eladásra szántak, otthonról adták el. Eladásra nemigen osztályozták, legfeljebb az uraság, amit exportra szánt, azt osztályoztatta. Galgócról rendszeresen járt egy fölvásárló, aki az árút vasúton szállíttatta el. Köbölkúton a Remes család nagyban foglalkozott a stukatórnád (mennyezetnád) kötésével és a kisújfalusiaktól is vásárolt föl nádat nagyobb mennyiségben. II. A nád feldolgozása A nádat tetőfedésre, mennyezet (stukator) nádnak és gazdasági cölöpépítmények ("pelvások", takarmányosok) oldalának használták. Ezeknek munkálatait a falu lakosai általában saját maguk végezték. A faluban sokan értették a tetőfedést - nádazást is. Összeállt a család, rokonság, s egymásnak segítve elvégezte a munkát. Szegényebb emberekből néha nádazó csoport alakult, akik tetőfedést vállaltak az uraságnál, ill. nagyobb gazdáknál. Tetőfedésnél használt szerszámok - körmösvas, karika, nyárs (80-90 cm) - ezeket kovács készítette; - nádverők (kisverő, nagyverő), dorong, csatlók - ezeket mindenki saját maga elkészítette; - drót - az üzletben vásárolták; - nádtartó rudak - vendégoldalakból, valamint ezekhez tartozó lábak (3-4 darab, a nádtartó rudak hosszúsága szerint); - rudazókötelek; - 2 db létra (kislétra és hosszú létra). A lábakat, tartófákat fölállították az eresz folytatásaképpen, rézsútosan (egy-egy nádtartó rúdra hármat). A köteleket fölkötötték a szelemen gerendához. A kötelek tartották a nádtartó rudakat, amelyek a lábak felső részén kers ztbe feküdtek. A második sor rudat a horogfák aljára, keresztbe fektették és ezt a második kötél tartotta, ugyanis minden kötél párban volt. Aztán maréknyi kisebb nádcsomókkal végigrakták a tetőt úgy, hogy a csomók vége a rúdon feküdt, hogy le ne csússzon. Ez volt az alap, vagyis az alsó terítés. Aztán ezt vékony csatlóval lekötötték az első léchez és egyformára

15 igazították. A rudat fölengedték és a nádat lehurcolták úgy, hogy ebből lett az esztri-csepegő. Kisverővel megigazították, vagyis fölverték az alját. Erre az alapra folytatták a nádazást. Rudakat fektettek keresztbe és megkötötték, majd nádat raktak, "terítettek" és egy sor csatlóval lekötötték. Kötés: Egy személy fönt volt a tetőn, egy személy bent a padláson. A többiek (2-3) segédkeztek, adogatták a nádat stb. A külső, nádazó személy a leterített, eligazított nádra csatlót fektetett és átszúrta a körmöst úgy, hogy a körmös felső kapcsa a csatlót befogta. A körmös hegyes részének a belső léc alatt kellett kiérnie. Aztán leszólt: "jó helyen van?" - ha nem akkor újra kellett szúrni. Ha igen, akkor a padláson lévő személy a körmös alsó végére ráakasztotta a kampót. A felső nádazó személy a körmös alján (hátulján) lévő vályú formában a drótot átszúrta a bentlévő személyhez és megkérdezte, hogy "megvan-e a drót vége?" - Ha igen, akkor beszúrta a nyársat a körmös és a csatló fölött. A nyárs lyukába a padláson lévő személy befűzte a drótot, de előbb körülkötötte vele a lécet, és felszólt:"benne van. A nádazó a nyárssal fölhúzta a drótot. Ezalatt a belső személy a körmösre akasztott karikára bedugta a dorongot (vastagabb karót) keresztbe úgy, hogy feszíteni, húzni tudott vele. A nádazó megfogta a drót két végét, átölelte vele a csatlót és leszólt! "Húzd meg a dorongot, húzd meg jól." - "Nem bírom tovább!" - hangzott belülről, akkor a nádazó gyorsan elvégezte a kötést. Ez cm távolságra ismétlődött egymás mellett. Amikor végigértek, a kötélre erősített tartórudakat fölengedték, és a terítést rézsút a nagy nádverővel fölverték. Aztán újra ment rá a másik sor, vagyis a többi mindaddig amíg az utolsó, vagyis a felső lécig fölértek. A gerinc csúcsán a tető mindkét oldaláról az utolsó sor nád szálai a csúcsban keresztezték egymást a,b,a,b stb. A gerincen letörték jobbra (a) és balra (b) a nád szálait. Baba: a tetőorom dísze. A készítése lent történt. A baba másfél kéve nádból készült. Vettek másfél kéve nádat, a tetejét megkötötték dróttal, a felső végétől lefelé kb. 1,5-2 arasznyira. Majd zsúpból megkötötték a baba fejét úgy, hogy mindig vettek kezükbe egy marék zsuppot, és a kötés irányába helyezték, hogy a kötés alatt még lelógjon. Fölülről visszahajtották a másik felére és körberakták, így betakarták a fejet, majd dróttal jó erősen bekötötték. Szép gömbölyű feje lett a babának. Dísznek egy marék nádpöhőt (nádvirágot) szurkáltak bele, aztán fölvitték a tető elejére és benézték lentről, hogy középen van-e. Ha jó helyen volt, akkor egy hegyes akácfakarót vertek bele, ami a tető nádjába mélyen beleszúródott, ez tartotta a babát. A nádazó ráült a gerincre és a babától hátrafelé kezdődött a szegés, amely jobbról és balról fél-fél marék nád összetevésével és csavarásával történt. A csavaráson kívüli nádhosszat a tető jobb és bal oldalára lehajtotta és a lábának belső részével leszorította. Így folytatódott tovább a szegély fonása, egy marék fölállt és a hozzátevő marék alá csavarta és így az egész fonás összefüggött. Fonás közben a szegély alsó végét kaszaheggyel vagy metszőollóval egyenesre vágta. A kész szegélyen ült és elejével ment a tető vége felé. Ha egyenes vége volt, úgy mint az elejének, akkor oda is babát tettek. Volt két hágcsó. A nádazó egyszer az egyikre állt, másszor a másikra és így csatlózta végig az utolsó, szegélyt erősítő csatlót az egyik és a másik felén. Ha hátul farazat volt, akkor kötényt kötöttek. A kötény 1 vagy 1,5 kéve nádból készült, a

16 hegyét összekötötték dróttal több soron, és akácfa karóval beszúrták a farazat hegyébe és félhold alakban elterítették hátul, majd lecsatolták úgy, mint a szegélyt. A nádtető esztendeig kibírta, de a szegély csak 8-10 évig. A nyári jégverés sokat ártott a szegélynek. A munka befejezése után söprővel vagy dióverővel lepucolták a tetőt. Adatközlők: Gulyás István, szül. 1907; Kis Dobai Lajos, szül. 1916; Mészáros Géza, szül Battáné Gáspár Jolán: Népi gyermekjátékok Anyáink, nagymamáink gyakori dorgáló megjegyzése Kisújfalun sem maradt el, amikor gyűjtésem témájára tértem: "Bezzeg, a mi időnkben rengeteg játékot ismertünk! A falu lánya - gyereke együtt játszott naphosszat az utcán, nem úgy, mint most!" Az Érsekújvári járás e kis falujában gyűjtött gyermekjátékok nagyrésze ma is ismert, megtalálható az óvodai tananyagban. Érdekességük nem a játék menetében rejlik, hanem dallamuk és szövegük mutat szokatlan eltéréseket. A fiúgyermekek játékait a sok mozgás, a tornaórába illő testgyakorlatok jellemezték. A legtöbb játékban kortól és nemtől függetlenül valamennyi gyermek részt vehetett, de voltak olyan játékok is, amelyek csak a lányok vagy csak a fiúk kiváltságai voltak. 1/ A "Fehér liliomszál..." kezdetű körjátékba fiúkat ritkán vettek be. A lányok kicsi kortól játszották, míg komoly udvarlójuk nem akadt, és férjhez nem mentek. Fe-hér li-li-om-szál,sej,fe-hér li-li-om-szál, sej,u-gorj a Du-ná-ba. Lá-zár vedd föl lá-ba-i-dot, mo-sa-kod-jál,tö-rül-köz-zél meg! A dallam egyediségén kívül a gyermekjáték e változatának további érdekessége a szöveg "Lázár vedd föl lábaidot" sora, amely az ősi eredetet sejtető "két aranypálca" helyébe lép. A játékot a ma is ismert módon játszották ta-

17 15 - vasztól őszig, hétköznap estefelé és vasárnaponként az utcán, vagy a réten. A játék menete: A lányok körbe álltak, kiszámolással "fehér liliomszálat" választottak, aki beállt a kör kézepébe. A dalra körben sétáltak, a kör közepén álló gyerek pedig dramatizálta a dal szövegét, tehát: ugrott, támaszkodott..., s a végén megtörölte arcát valakinek a ruhájában. Ezzel választott új "liliomszálat". Így ismételték a játékot, a ha megúnták, újat találtak ki. 2/ Csillag Margit,tu-dom a ne-ve-det, azt is tu-dom, hogy szeretsz en-gemet. Konkoly levél, tisz-ta bú-za,ha ki-nyílik a vi-o-la. A violát ak-kor szedik, mikor reggel harmat e-sik. Én az uram nem szeretem, níma csókját nem kedvelem. Ifiúr csak kedvel engem, barna leginy szeret engem. Ha szeretne, bár elvenne. Piros papucsot venne. Arany láncot tizenkettőt, meg egy aranyos fíketőt. (főkötőt) Három háznál van egy nagy fa, piros alma terem rajta. Olyan piros, mint az író, igya meg a szolgabíró! Ez a párválasztó körjáték a fiúk és a lányok közös játéka volt, a nagyobbak is szívesen játszották. Az első sor dallama különálló. A többi versszakot a 2. és 3. sor mintájára énekelték. A körben csípőretett kézzel sétáló "Csillag Margit" a szöveg "Én az uram..." versszakára párt választ magának. A dal végéig mindkét kezüket megfogva együtt táncolnak a körben. A többi gyerek, aki a körben állóval ellenkező irányban sétált, a párválasztásnál megáll és a dal végéig csak énekel. Aztán a párban állók helyet cserélnek, és újra kezdik a játékot. 3/ A legkedveltebb játékok közé tartozott a "Kiskácsa fürdik..." kezdetű is. Kicsik és nagyok egyaránt játszották legeltetés közben, utcán, iskolában az óraközti szünetekben.

18 Kis ká-csa für-dik,fe-kete tó-ba',anyjá-hoz ké-szül $Lengyelor-szág-ba, len-gyel mondja: szép vi-rág-szál, a-kit szeretsz kapd el! Ezt sze-re-tëm,ezt kedvelëm, " T ' i r! Ez az én é-dës kedvesëm. Hajts'ki, mars! A régebbi változat itt véget ér. A "hajts'ki, mars!"-sal a régi "kácsát" kiküldték a körből, és helyébe lépett az általa választott új "kácsa". Az ú- jabb változatban a "hajts'ki, mars!" elmarad, s a játékdal egy újabb sorral bővül, amely még dinamikusabbá teszi a játékot: Járjad', járjad jó katona,hagy dobogjon ez az ut-ca ez a barna szép kis-lány! A játékot a "Csillag Margit" mintájára játszották. A körben sétáló "kácsa" az "...akit szeretsz kapd el" szövegrésznél választott magának párt. 4/ Kizárólag lányok játéka volt az "A broszonyi..." kezdetű kis soroló, táncoltató játékocska. J i j < A broszonyi,a broszonyi Var-ga Er-zsi, szípszemű lyány krumpli rúzsa vi-o-vi-o- la! A lányok egyvonalba sorakoztak, s a dalban szereplő "Varga Erzsi" módjára valamennyi lány nevét egyenként kiénekelték. Akinek a nevét énekelték, kiperdült a sorból, s csípőretett kézzel átforgott az előzővel párhuzamos pár méternyire alkotott új sorba. Ha már valamennyien az új sorban álltak, befejezték, vagy újrakezdték a játékot. 5/ Sorban (egyvonalban), vagy körben guggolva játszották az "Elment már a cica..." kezdetű játékot.

19 El-ment már a ci-ca,nin-csen már a ci-ca, hol van már a ci-ca... Kiszámolással "kiküldték" az egyik játékost - ő lett a "cica". A többiek egy összecsomózott zsebkendőt dugdostak egymás között. A "cica" a hátuk mögött járt, figyelt, mert ki kellett találnia, hogy kinél van a zsebkendő. Ha úgy vélte, hogy ott van valakinél, annak rácsapott a hátára. Ha nem talált, visszakapta a "hátast"; (háromszor próbálkozhatott), ha talált, az lett a "cica", akinél a zsebkendő volt. A többi gyerek közben állandóan ismételve énekelte a dalt. 6/ Hasonló pihentető játék volt a "Csön, csön, gyűrű" variánsának tekinthető "Sem, sem, gyűrű..." kezdetű gyermekjáték. Míg az egyik játékos "hunyt", a többiek eldugtak egy gyűrűt valaki összezárt tenyerébe. Sorba ültek vagy álltak. Mindegyikük összezárta a tenyerét és énekelték: Sem-sem gyűrő,gallan gyűrő,enné'van az aran'-gyű rő. En-né, emen-né, ettül kírëm, ez adja ki! Közben megjött a "hunyó", s találgatta kinél van a gyűrű. Háromszor találhatott. Ha harmadszorra sem talált, újra "hunyó" maradt. Ha talált, akkor az a gyerek lett a "hunyó", akinél a gyűrűt megtalálta. Ez a játék kicsik és nagyok, lányok, fiúk kedvelt játéka volt. 7/ A faluban gyűjtött gyermekjátékok között igazi kincs az "Eltörtitek hídunk lábát..." kezdetű hidas-játék kísérő dala: r nrri# Eltö -titëk hídunk lábát,magyari érsëk,magyari érsëk... /őrsök/ Majd megcsináltatjuk bőrbodzábú, magyari érsek, magyari érsek A bőrbodza igen büdös, refr. Majd megcsináltatjuk márványkőbű, refr. A márványkő igen keminy, refr. Majd megcsináltatjuk két szíp lyánybú, refr. A két szíp lyány most őtözik, refr....???

20 Sajnos a faluban már csak a közölt rész maradt meg a legidősebbek emlékezetében. A játékot a "Bújj, bújj, zöldág"-hoz hasonlóan játszották, főként lányok. A dallam pentaton, ereszkedő típusú. A szöveg is erre utal, melyből akár egy "Kőmíves Kelemen"-féle ballada is kikerekedhetne. Népballadáink megtörtént eseményeket örökítettek meg. A történelem más formában nyomot hagyott népi gyermekjátékainkban is. A következő két kicsi gyermekdal a török megszállás nehéz éveit idézi. Kis-gyermekek énekelték, ha gólyát láttak, vagy csigát találtak Kisújfalun a "gátas bozótokban". 8/ Csiga-biga öjtsd ki szarvad nyëlved mer'ha ki nem öjtöd 9/ gyünnek a törökök. Agyon-ütik apá-dot,a-nyá-dot, g u-tojára tí-gë-dët! Këjj ki,këjj ki,sípocska; sós vízbe tëszlek, onnan is ki-vëszlek, kerék alá tëszlek, onnan is kivëszlek... 10/Az eddig leírt játékok, dalok főként lányok játékai voltak. Fiúk dalolászták fűzfasíp készítése közben a "Kelj ki sípocska" kezdetű dalocskát. Gólya,gyólya,gi-li-ce, mitől vérës a lá-bad? j-h H 1-^: Török gyerëk vágta $magyar gyerëk gyógyítja, síppal,dobbal, nádi-hege-dű -vel. Csicsígatja, g dudúgatja,sóba márto-gat-ja.