GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén."

Átírás

1 GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. A színpad közepén lányok, fiúk körben állnak, arccal a kör közepe felé. Elől, a színpad bal oldalán, Bertalaki Lászó és édesanyja áll, jobb felől Görög Ilona és édesanyja. I. jelenet Bertalaki László énekel: Bizony csak meghalok, Anyám, édesanyám, Görög Ilonáért, Karcsú derekáért! Karcsú derekáért, Piros orcájáért, Piros orcájáért,

2 Szép csókos szájáért! Anya: Ne halj, fiam, ne halj, Bertalaki László! Csináltatok néked Olyan csudamalmot, Kinek első köve Béla gyöngyöt járjon, A második köve Ezüst pénzt hullasson. Annak látni jönnek Szüzek, szép leányok, A tied is eljő Szép Görög Ilona! Tánckar: 1. A fiúk középre lépve kört alakítanak, a lányok helyükön maradnak. Mindkét körben állók megfogják egymás kezét, és a népdalt énekelve ellenkező irányban körbe járnak. A malomnak nincsen köve, Mégis lisztet jár, Mégis lisztet jár, Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis hozzám jár, Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis hozzám jár. 2. Ellenkező irányba: Volt nekem egy szép szeretőm, De az olyan volt,

3 De az olyan volt, Ha egy nap nem láttuk egymást, Négy nap beteg volt, Ha egy nap nem láttuk egymást, Négy nap beteg volt. 3. A lányok magasra emelt karja alatt átbújnak a fiúk és arccal közönség felé helyben bokáznak, a lányok, most már belül csípőre tett kézzel bicegnek Ötödik nap megkérdezte, Mi lelt téged vót, Mi lelt téged vót, 4. A lányok feltartott keze alatt a fiúk visszalépnek háttal a körbe 5. Bokázás, bicegés A szívemet a szerelem körül fogta vót, A szívemet a szerelem körülfogta vót! 6. Egymással szembe fordulva kezet fogva bicegnek. Addsza, rózsám a kezedet, 7. A fiú jobbja felé fordulnak: Forduljunk egyet, 8. Forgás vissza: Forduljunk egyet, 9. Párosan forogva:

4 Aztán menjünk ki a kertbe, Hadd szedjünk meggyet, 10. vissza: Aztán menjünk ki a kertbe Hadd szedjünk meggyet! - Visszaállnak két körbe. Most lányok belül, fiúk kívül és míg Görög Ilona énekel, egymást karonfogva a két kör ellentétes irányú mozgást végezve jobbra balra dől a dallam lassú ritmusára. Görög Ilona: Eresszen el engem, Anyám, édesanyám, Csudamalom látni, Csuda malom látni! Anya. Ne menj, lányom, ne menj, Szép Görög Ilona, Megvetik a hálót, Megfogják a márnát! Szép Görög Ilonát. Kórus: - Az utolsó szótagoknál eleresztik egymást és mozdulatlanul állnak és énekelik:

5 Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Szép Görög Ilonát! II. jelenet Bertalaki László: Bizony csak meghalok, Anyám, édesanyám, Görög Ilonáért, Karcsú derekáért. Anya: Ne halj fiam, ne halj, Bertalaki László, Csináltatok néked Olyan csudatornyot, Kinek magassága Az egekig érjen, Kinek szélessége Duna partig érjen! Annak látni jönnek Szüzek, szép leányok, A tied is eljön, Szép Görög Ilona! Tánckar: - Míg az anya énekel, a háttérben a lányok kezüket összefogják, karjukat felemelve, lassú kimért mozdulatokkal tornyot formálnak, a fiúk körbeveszik őket, és mikor az anya befejezte, akkor énekelik:

6 Lányok ülnek a toronyban Arany koszorúban, Arra mennek a legények Sárik sarkantyúban, Lányok, lányok, szépek vagytok, Piros az orcátok, Kertbe mentem, rózsát szedtem Szívem szakasszátok! - Míg G.I. énekel, a lányok leengedik a karjukat és most a fiúkkal együtt alkotnak egy óriási tornyot. Görög Ilona: Eresszen el engem, Anyám, édesanyám, Csudatorony látni, Csudatorony látni! Anya. Nem eresztlek lányom, Szép Görög Ilona, Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Szép Görög Ilonát! Szép Görög Ilonát. Kórus

7 Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Szép görög Ilonát. III. jelenet Bertalaki László Bizony csak meghalok, Anyám, édesanyám, Görög Ilonáért, Karcsú derekáért Karcsú derekáért, Piros orcájáért. Anya: Halj meg fiam, halj meg, Bertalaki László, Oda is eljönnek Szüzek, szép leányok, A tied is eljön, Szép Görög Ilona. Tánckar: - Az utolsó akkordokra leengedik karjukat, a kör középen kétfelé nyílik, Bertalaki László belép a kör közepébe, a táncosok szorosan egymás mellett állva, bezárják a kört. Görög Ilona: Eresszen el engem, Anyám, édesanyám Csudahalott látni,

8 Csudahalott látni! Anya: Ne menj lányom, ne menj, Szép Görög Ilona, Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Szép Görög Ilonát! Kórus: - Bertalaki László a háttérben marad. A kórus előre lép két sort alkotva, monoton hangon, mondja. Nem hallgat anyjára, Bémegyen a házba, Ottan felöltözik Kék selyem ruhába, A lábára húza Piros patkós csizmát, A fejére köte Piros selyem ruhát, Elejibe köte Fejér előkötőt. IV. jelenet Kórus:

9 - Arccal a közönség felé félkört alakítanak, megfogják egymás kezét és jobbra-balra ingó mozgást végezve mérsékelt hangon énekelnek: Két szál pünkösdrózsa, Kihajlott az útra, El akar hervadni. Nincs ki leszakítsa Nem ám az a rózsa, Ki a kertben nyílik, Hanem az a rózsa, Ki egymást szereti. Nem szeretlek másért, Két piros orcádért, Szemed járásáért, Szád mosolygásáért - A második népdal éneklése közben ismét az addig háttérben maradt Bertalaki László köré gyűlnek arccal feléje. - Bertalaki László anyja és Görög Ilona A kör felé lépkednek: Anya: Kelj fel fiam, kelj fel, Bertalaki László, Kiért te meghaltál A lábad előtt áll! - Az anya énekének utolsó két sorára a kórus szétnyílik, és B.L. G.I. felé lép, a lány pedig feléje:

10 Görög Ilona: Láttam én már halottat, De ilyent soha sem, Kinek az ő lába Felszökőleg álljon, Kinek az ő karja Ölelőleg álljon, Kinek az ő szája Csókolólag álljon! - Összeölelkeznek! Csárdás: Rózsa, rózsa labdarózsa levele, Csak egy kislányt neveltek a kedvemre, Azt is azért nevelték a kedvemre, Kék a szeme göndör haja fekete. Alig várom, hogy a nap lenyugodjon, Hogy az égen páros csillag ragyogjon, Ragyogj csillag páros csillag sokáig, Kísérj el a galambom kapujáig! FÜGGÖNY

152 Székely népballadáinkról (II) Görög Ilonº

152 Székely népballadáinkról (II) Görög Ilonº 152 Székely népballadáinkról (II) Valószínű kontamináció eredménye, valamelyik népdalunk szövegével keveredett. Ezt erősíti meg a 3. versszak, amely szerelmi dal egy strófája (Kibédi népballadák. Bukarest,

Részletesebben

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad

Részletesebben

Baka Judit. Tivi-tovi tács. Énekes népi gyermekjátékok. Tartalom. Tivi-tovi tács. Hej, koszorú, koszorú. Fehér liliomszál. Hatan vannak a mi lúdaink

Baka Judit. Tivi-tovi tács. Énekes népi gyermekjátékok. Tartalom. Tivi-tovi tács. Hej, koszorú, koszorú. Fehér liliomszál. Hatan vannak a mi lúdaink Baka Judit Tivi-tovi tács Énekes népi gyermekjátékok Válogatás a szerző Ki játszik ilyet? című könyvéből Tartalom Tivi-tovi tács Hej, koszorú, koszorú Fehér liliomszál Hatan vannak a mi lúdaink Lopják

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak 5. rész Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 A szerző engedélyével

Részletesebben

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

Tánckari művek. Kérlek, írjátok meg, ha emlékeztek még olyan táncra, amelyik nincs a listában, vagy tudjátok a táncok keletkezésének idejét.

Tánckari művek. Kérlek, írjátok meg, ha emlékeztek még olyan táncra, amelyik nincs a listában, vagy tudjátok a táncok keletkezésének idejét. Tánckari művek Kérlek, írjátok meg, ha emlékeztek még olyan táncra, amelyik nincs a listában, vagy tudjátok a táncok keletkezésének idejét. Matyó tánc Csárdás Állj közénk Keszkenós Négy erdélyi Pántlikázó

Részletesebben

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Az óvodai ének, zene, énekes játék,

Részletesebben

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma

Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Magyar népmese Illusztrációk: Szabó Enikő Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és mégsem eresztette őket atyjuk a napvilágra. Egyszer a legöregebbik

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben Várszeginé Gáncs Erzsébet Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben A tanítóképzés feladatai között kiemelt szerepet kap a tanítójelöltek zenei műveltségének szélesítése, elmélyítése. Kodály Zoltán szavait

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Népzene 2. dalok 2012/2013 Pte-Mk Halmos Béla kurzusa

Népzene 2. dalok 2012/2013 Pte-Mk Halmos Béla kurzusa Népzene 2. dalok 2012/2013 Pte-Mk Halmos Béla kurzusa A mérai hegytetőn A mérai hegytetőn Ott lakik a, ott lakik a szeretőm. Fehér kendőt lobogtat, Engem oda, engem oda csalogat. Ne csalogass engemet,

Részletesebben

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;

Részletesebben

MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson. A faluba nincs több kislány. A horgosi csárda. A lányok a lányok egyveleg

MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson. A faluba nincs több kislány. A horgosi csárda. A lányok a lányok egyveleg MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson A faluba nincs több kislány A horgosi csárda A lányok a lányok egyveleg A rátóti legények A régi mániám A szegedi csikós A szeretőm Dunántúli

Részletesebben

Erdélyben éltem TECHNIKAI FORGATÓKÖNYV. Videó klip. Írta: Varga Árpád Zsolt Screenplay Copyright by 2011. Forgatási Tervet is tartalmaz!

Erdélyben éltem TECHNIKAI FORGATÓKÖNYV. Videó klip. Írta: Varga Árpád Zsolt Screenplay Copyright by 2011. Forgatási Tervet is tartalmaz! Erdélyben éltem TECHNIKAI FORGATÓKÖNYV Videó klip Írta: Varga Árpád Zsolt Screenplay Copyright by 2011. Zene és dalszöveg: Baki József Music & Sound Copyright by 2009. Forgatási Tervet is tartalmaz! Elfogadva:

Részletesebben

GUGGÓCSKÁK SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK, CSÜCCS I

GUGGÓCSKÁK SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK, CSÜCCS I GUGGÓCSKÁK SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK, CSÜCCS I 112 ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya, ég, El ne aludjék! Aki lángot akar látni, Mind leguggolják! 113 GOMBOLYAG CÉRNA, FAGGYÚGYERTYA Gombolyag

Részletesebben

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj 01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi

Részletesebben

VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL

VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL BOROS-KONRÁD ERZSÉBET VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL II. KÖTET PARTITÚRÁK BOROS-KONRÁD ERZSÉBET VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL II. KÖTET PARTITÚRÁK PRESA UNIVERSITARĂ

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

A szorgalmas és a lusta lány

A szorgalmas és a lusta lány A szorgalmas és a lusta lány MAGYAR NÉPMESE Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2007-ben. A mesével a DMT-n Nívódíjat nyertek. Vezetők: Dolinsky Irén, Vezérné Gonda Klára 27 28 Szereplők: Gazdag asszony

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

KÉT KANUL HA COSSZEKOCCAN

KÉT KANUL HA COSSZEKOCCAN l L. évfolyam, 1. szám 1986. január KÉT KANUL HA COSSZEKOCCAN TOLNAI OTTÓ KÉTSOROS száz léggyel csókolózik vagy halott KÉT KANOL HA ÖSSZEKOCCAN fehérzúgás igen az angyali pneumatikus csontok két kanül

Részletesebben

VAJDAKAMARÁSON GYŰJTÖTT NÉPDALOK

VAJDAKAMARÁSON GYŰJTÖTT NÉPDALOK VAJDAKAMARÁSON GYŰJTÖTT NÉPDALOK Vajdakamarási Általános Iskola 2007. ELŐSZÓ 2006. november 13-17. között a Vajdakamarási Általános Iskolában megünnepeltük a magyar népdal és népköltészet hetét. Ennek

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog..

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása NTP- AMI 14 0076 Feljött a Nap,

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A belső hallás fejlesztése

A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlettségéről dallambújtatással győződhetünk meg. A dallambújtatás azt jelenti, hogy egy dallamrészletet gondolatban énekelünk tovább, azután hangosan folytatjuk.

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Az úszó fekvő testhelyzetben, háton megközelíti a falat. Ne engedje le a csípőjét, megemelt állal hajtsa végre a fordulást. Fejjel is megközelíti

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

UTOLSÓ LEVÉL SZILÁGYI DOMOKOSNAK (I)

UTOLSÓ LEVÉL SZILÁGYI DOMOKOSNAK (I) UTOLSÓ LEVÉL SZILÁGYI DOMOKOSNAK (I) már fél tíz van és senki se jön otthonról csak én megyek de nélküled nem mehetek írógépemen tulipán és olyan egyedül vagyok mint látók között a vakok emlékszel mikor

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

LIBER V vel REGULI. D osztályú A A publikáció. A Fenevad Jelének Rituáléja: Megfelelő Hórusz Eónjának energiáinak megidézésére,

LIBER V vel REGULI. D osztályú A A publikáció. A Fenevad Jelének Rituáléja: Megfelelő Hórusz Eónjának energiáinak megidézésére, LIBER V vel REGULI D osztályú A A publikáció A Fenevad Jelének Rituáléja: Megfelelő Hórusz Eónjának energiáinak megidézésére, Mindennapi használatra adoptálva bármilyen fokozatú mágusnak. [A cím latin

Részletesebben

ISKOLAÉRETT SZÓKINCSTÁR. Szavak, kifejezések, amelyek jó, ha legkésőbb az iskolakezdésig beépülnek a gyermek szókincsébe:

ISKOLAÉRETT SZÓKINCSTÁR. Szavak, kifejezések, amelyek jó, ha legkésőbb az iskolakezdésig beépülnek a gyermek szókincsébe: ISKOLAÉRETT SZÓKINCSTÁR Szavak, kifejezések, amelyek jó, ha legkésőbb az iskolakezdésig beépülnek a gyermek szókincsébe: TESTRÉSZEK ELNEVEZÉSE: fej arc törzs szem száj orr fül nyelv ajak fogak haj homlok

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/1992.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/1992.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1992.(VII.1.) számú r e n d e l e t e az önkormányzat jelképeinek meghatározásáról (egységes szerkezetben a 17/1993. (V.1.) sz, és a 37/1993. (X.6.) számú

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt

ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt Szélesség (cm) 90 Magasság (cm) 85 52 266 Ft 39 412 Ft 54 057 Ft 41 203 Ft 54 095 Ft 41 005 Ft 54 455 Ft 41 365 Ft 55 143 Ft 42 052 Ft 57 396 Ft 44 305 Ft 56 886 Ft 43 795 Ft 58 146 Ft 45 055 Ft 55 316

Részletesebben

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI A magyar népzene alapjai emelt szint 0802 É RETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

NÉPDALKINCSÜNK NÉPDALÉNEKLÉSI HÁZIVERSENY. 1. Árki Bálint I. EK 1. Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri Bak Lilla 13 Ezüst

NÉPDALKINCSÜNK NÉPDALÉNEKLÉSI HÁZIVERSENY. 1. Árki Bálint I. EK 1. Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri Bak Lilla 13 Ezüst 1 1. Árki Bálint I. EK 1. Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri Bak Lilla 13 Ezüst 2. Hauer Luca Gerda I. EK 1. Hull a szilva a fáról Bak Lilla 10 Ezüst 3. Horváth Gréta I. EK 1. Hess páva, hess páva

Részletesebben

Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk meg hogy a bogyó jó-é! Noé mondja: már megöregedtem! De még ilyen bogyót sosem ettem.

Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk meg hogy a bogyó jó-é! Noé mondja: már megöregedtem! De még ilyen bogyót sosem ettem. Isten mondja: hallod-e te, Noé! Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk meg hogy a bogyó jó-é! Noé mondja: már megöregedtem! De még ilyen bogyót sosem ettem. Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE

SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE 1 SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE Mária, a közbenjáró Mint minden évben, az idén is sokan a vakmerő fürdőzés áldozatai lettek. Jó néhányan a Dunába, Tiszába, Balatonba, vad vizekbe fulladtak. Volt köztük egy

Részletesebben

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok NÉPTÁNC 1. évfolyam Témakörök: I.Bemelegítés, tánctechnika II. Ritmika III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok V. Néptáncok Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika Járás,

Részletesebben

Virágok a nép lelkéből

Virágok a nép lelkéből Virágok a nép lelkéből B.Kiss János Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Elfeledett mesék, népmesék, dalok, népdalok, virágénekek, mondások, közmondások találós kérdések az 1930-as évekből Előszó helyett

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

Népi és cserkész játékok szövege

Népi és cserkész játékok szövege Külföldi Magyar Cserkészszövetség, Csapatfejlesztés Népi és cserkész játékok szövege A KMCSSZ alakuló csapatainak Marshall Tamás csapatfejlesztési vezetőtiszt és Tózsa Mikolt Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas

Részletesebben

POSTAKOCSI. A következő állomáshoz kövesd a narancssárga nyilakat! Két városnév olvasható a postakocsin, írd ide!

POSTAKOCSI. A következő állomáshoz kövesd a narancssárga nyilakat! Két városnév olvasható a postakocsin, írd ide! POSTAKOCSI Két városnév olvasható a postakocsin, írd ide! Egyik Bécs, a másik Buda német neve. Szerinted miért volt ráírva a postakocsira ez a két név? Ha te a hétvégén Bécsbe utaznál, milyen járműre szállnál?

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

mozgás, sport a szabadban 3. 6. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g SZKA_106_06 A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona

mozgás, sport a szabadban 3. 6. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g SZKA_106_06 A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona mozgás, sport a SZKA_106_06 é n é s a v i l á g szabadban 3. A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM 88 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

TERMÉK ADATLAP. Szív nagy. Termék neve

TERMÉK ADATLAP. Szív nagy. Termék neve Szív nagy fonal X szalag egyéb: gipsz, festék, lakk, Alkalmazott technikák varrás X ragasztás X festés gyöngyözés 125 g gipsz, 3ml lakk, 10 cm organza szalag, 5 ml festék Szükséges eszközök gipsz kiöntő

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JANUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül)

Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Krausz Márkus (1840-1910 körül) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Lichtwitz Ferdinánd (1840-es évek- 1918 előtt) Lichtwitz Ferdinándné

Részletesebben

Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra,

Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra, Csalóka Péter Vót egyszer egy dologkerülő ember, kiment az erdőbe, nekidőt egy fának, a fa görbe vót, oszt úgy tett, mintha támasztotta vóna, hogy le ne dőjjön. Arra megyen két katona lóháton, osztan odaköszönnek

Részletesebben

Gárdonyi Géza. Az ablak

Gárdonyi Géza. Az ablak Gárdonyi Géza Az ablak Egy tizenöt éves fiú is járt az iskolába. Daninak hívták. Leány is volt három olyan nagyocska. De azok mind vidámak voltak és kedvesek. Csak ez a Dani! Ült fakó arccal az első helyen,

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 6. FORDULÓ. A.S. Puskin. Mese a halászról meg a kis halról

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 6. FORDULÓ. A.S. Puskin. Mese a halászról meg a kis halról BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 6. FORDULÓ A.S. Puskin Mese a halászról meg a kis halról Öregember, öregasszonyával, Kék tengernek partján éldegélt. Éldegéltek öreg sárkunyhóban Harminchárom esztendeje már. Öregasszony

Részletesebben

A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK

A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK Himmler Zsófia A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) 559-230, Fax: (96) 559-239

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) 559-230, Fax: (96) 559-239 Pér község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(XII. 12.) számú rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Pér Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalvi archaikus népi imák települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Csapó Jánosné 2. A

Részletesebben

DALCSOKROK I. Szigetközi dalcsokor Általmennék én a Dunán... Kék ibolya, levendula, mandula, Ezüstgyűrű gyémántköve nem tiszta, Ezüstgyűrű gyémántköve nem tiszta, Viselje el aki bemocskolta. Szövegváltozat:

Részletesebben

atlantisz: süllyedõ városok szigetek

atlantisz: süllyedõ városok szigetek Harkai Vass Éva atlantisz: süllyedõ városok szigetek versvázlat III. 18 hétvégén néha falura megyünk van ez a szó hogy falu úgy tűnik semmi közöm hozzá nem élek falun kezdhetnék akár egy cv-t is így az

Részletesebben

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest

Részletesebben

MAGIC PARTY-BOX. BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os. Anyaga: karton. Ára:1255.-Ft/cs

MAGIC PARTY-BOX. BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os. Anyaga: karton. Ára:1255.-Ft/cs Bp92746 Hópehely Dekoráció Karácsonyra Mérete: 13 cm. Ára:604.-Ft/cs BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os Ára:1255.-Ft/cs BoZSS2-13 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 13

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Színes iskolánk. Sporttevékenységek

Színes iskolánk. Sporttevékenységek Színes iskolánk Ha megkérdezzük a gyerekeket,hogy miért szeretnek iskolába járni, a válaszok igen tág skálán mozognak. Vannak, akiket az érdekes feladatok hoznak izgalomba, vannak akiket a naponta elért

Részletesebben

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,

Részletesebben

Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből HÁZ UDVARA, PIAC NAPPAL A Gyerek a földszintes ház udvarán megy rövidnadrágban, magasszárú cipőben. Köhög. Szomszédasszonyokkal találkozik,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Fülöp Duó Buli Band Mulatós zenelista

Fülöp Duó Buli Band Mulatós zenelista Fülöp Duó Buli Band Mulatós zenelista A babám fekete romalány A börtön árnyékában áll egy lány A börtön rácsos ablakán A cigányok sátora A házunk tetején zsup fedél van A menyasszony akkor sír A nógrádi

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

3.1 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! Az alábbi képek az iskolánk területén készültek.

3.1 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! Az alábbi képek az iskolánk területén készültek. 3.1 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL!.... 3.2 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.3 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.4 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.5 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.6 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.7 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.8 JÁRJ NYITOTT

Részletesebben

Ember: Állat: Növény:

Ember: Állat: Növény: Hova tartoznak a szavak? Írd a megfelelı csoport után a hozzá tartozó számot! Ember: Állat: Növény: 1 ibolya 9 nárcisz 2 Rózsa 10 paripa 3 béka 11 bálna 4 málna 12 Ibolya 5 láma 13 sóska 6 Nárcisz 14 Béla

Részletesebben

Egy előre, két kettőre

Egy előre, két kettőre Baka Judit Egy előre, két kettőre Magyar népi játékok 2. rész Erdélyi Tankönyvtanács, 2010 Válogatás a szerző Ki játszik ilyent? című könyvéből (folytatás előző számunkból) A szerző engedélyével Szerkesztette:

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Schreffel János főépítész. Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus

Schreffel János főépítész. Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus Schreffel János főépítész Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus ÚJBUDA FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉSE Budapest Európában Újbuda Budapesten A KULTURÁLIS VÁROSKÖZPONT JELENLEGI ARCA E S Z K Ö Z Ö K C

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben