Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD"

Átírás

1 Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

2

3 TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011

4 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja

5 Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt. Nem azért, mintha elűzték volna honából, nem is a bánat teregette elébe az utat. Ment, ahogy menni szeretnénk millióan méretlen utakon messze, messze. Ha nem félnénk a haláltól, ha nem volna rövid az élet és megpróbálhatnánk többféleképp élni. A vándorlás nehéz, fáradságos a testnek. Erdők torkából, bokroknak tövéről s a hajnal hideg leheletéből a halál leskelődik rá. De a léleknek könnyű. A léleknek olyanok a céltalan utak, mint fáradt testnek a puhapárnás ágy, vagy az illatos fürdő. Barabás hanyatt feküdt a verőfényes budai domboldalon. Testében érezte több ezer kilométeres út fáradalmát, de a lelke könnyedén csapongott. Gyermekkorára gondolt, azokra a nyiladozó napokra, melyeken a kék hangot kereste. Így feküdt akkor is naphosszat hanyatt a fűben. Nézte az ég kékségét, a messze hegyek kékségét. A kék színt, amelyben minden széppé olvad a messzeségben és a kék hangot kereste. A város kék ködben volt. Az élete távoli csilingelősnek, suhogásnak hallatszott fel. Olyan volt, mintha angyalok serege karácsonyfával röpködne. Félt részekre bontva hallani ezeket a hangokat, azért nem ment le mind ez ideig a városba. Pedig le kellett mennie, Barabás azért járta végig a fél világot, azért járta körül az országot, hogy lássa: itt ebben a városban az ország szívében, ahonnan az élet szétsugárzik, itt kell a munkát elkezdeni, ha új és szebb életet akar a föld e kerek darabján. És Barabás új és szebb életet akart, mert Barabás próféta volt és költő. Próféta akkor is, ha szavát csak a puszta hallotta, költő akkor is, ha csak a fáknak énekelt. 5

6 A nap erősen tűzött a domboldalba. Behúzódott egy cserje mellé. Alaposan össze kellett húznia magát, hogy megférjen az árnyékában. A gaz magasra nőtt e védettebb helyen, Barabást félig eltakarta. A dombon öreg úr botorkált. Kalapját a kezében tartotta, kopasz fején tündökölt a napsugár. Egyenesen Barabás felé tartott, mikor tíz lépésre lehetett a cserjétől, visszahőkölt, majd botját előre tartva újra közeledett. Amint egészen odaért, megbökte botjával a fekvőt. Nem mész! kiáltotta. Barabás hirtelen talpra ugrott, az öreg úr ijedtében hátrafelé kezdett lépegetni. Bocsánat hebegte, azt hittem kutya s beteg szemét kicsire húzta össze. Nem, nem kutya vagyok szólt Barabás, ember! Mire a mondat végére ért, az öreg úr kezét a füle mögé tette, úgy hallgatott, mert süket is volt, nem csak gyenge szemű, s Barabás hangosan kiáltotta el az utolsó szót. Ember! Az erdők visszhangozták a szavát. Az öreg úr szólt és könyörgő mozdulattal nyúlt utána, de Barabás nem tekintett rá, megindult lefelé a lejtőn. Nem keresett semmilyen ösvényt, erdőn, mezőn át vágott a városnak, mely alatta terült el. Az égszínű folyam két karján a napfényben csillogó hidak olyanok voltak, mint a karperecek. A középső karperecet irányba vette, aztán lehajtotta fejét, egy pillanatra a szemét is lehunyta, mintha mérget inna. Két vagy három óra múlva, mikor az alagút száján kilépett, tágra nyílt a szeme. A híd, mely onnan a magasból karcsú, könnyed jószágnak látszott, hatalmas vasszerkezetével ijesztően meredt rá. Két oldalt két hatalmas 6

7 oroszlán. Mégis rálépett. Egy tömeg emberrel együtt nyelte el a vastorkú szörnyeteg. A különbség csak az volt, hogy Barabás ebben a pillanatban feltekintett az égre és így szólt: Én Istenem segíts meg. A hídon túl rövid időre leült egy padra. Egyetlen csomagját, egy papirosba csomagolt rossz nadrágot s egy rend tiszta fehérneműt, melyet friss patak vizében mosott, letette maga mellé, s mivel a jobbik nadrágja volt rajta, a nyakkendője fel volt kötve, úgy viselkedett, mint egy városi úri ember, aki az esti nap utolsó sugaraihoz jött ide búcsúzni. A rossz nadrágját azért nem hagyta volna el világért sem. Lehet, hogy szegénynek kell lennie, akkor jó lesz, lehet, hogy tisztátlan munkával kell keresnie kenyerét, akkor is jó lesz. De akkor éppígy féltve őrzi majd a jobbik nadrágját, hogy legyen mindig mindenünnen visszaút. Ezen a helyen szép volt a város, tiszta, mint a patyolat. Itt fényes autók, gazdagon díszített ruhák cikáztak az utcán. Barabás tudta, hogy itt nem kezdheti meg a munkáját, a lépcsők hosszú sorát kell végigjárnia, hogy otthon legyen ezen a helyen. Hitte, hogy olyan a város élete, mint a kálvária domb. Az üdvösséget csak az éri el, aki a cél felé tekintve egyenként végigtérdepli a lépcsőket, s megáll az oltároknál pihenni egy-egy imádságnyit. Felemelte hát a batyuját, melyben a rossz nadrágját takargatta, kiment a gazdag negyedből. A zsidók piszkos utcáin ment át, majd a bűnös lányok városrészén. Ment, amíg nem ritkultak a házak. Ott egy dohogó gyár tövében egy háznak a gyár hatalmas kőfalára néző pinceablakában telepedett le. A pinceablakra egy piros tábla volt akasztva, rajta halálfej két keresztbetett lábszárcsonttal, s a felírás: Nagyfeszültség, életveszélyes. Az ablakon át 7

8 kékeslila fény áradt ki. Valami ventillátor-féle szerkezet duruzsolt bent, s ózondús forró levegőt fújt ki Barabás lábára. Szépen az ablakrésbe tette a csomagját. A kopott felöltőjét ledobta a rácsra, melyen át alulról is meleg levegő áradt fel. Nyár vége volt már akkor, a domboldalban még meleg volt a napsugár, de itt hűvös esti szél járt. Barabás tagjainak jól esett az ablakból áradó meleg fuvalom. Hátradőlt a falnak, mely szintén át volt melegedve. Bal oldalán a kék éneket fúvó ablak, jobbján az éjjeli munkába fordult gyár fala. Az igazi vándor különös tehetsége, hogy ott alszik el, ahol éppen akar. Barabás lehunyta a szemét. Ezen az estén hirtelen változott hűvösre az idő. Idának piros lett az orra s meztelen keze szára kékes, lúdbőrös. A délután melegét éles szél vitte tova. Ida egyetlen szál karton ruháján nem talált helyet, hova kezét eldugja. Aki járt Pestnek ebben a negyedében, ki ne ismerné ezeket a fázós, céltalanul bolyongó gyermeklányokat, akiknek kora ősztől késő tavaszig lilás rózsaszín az arcuk, s enyhén náthásak szegénykék egész télen át Ezeknek a lányoknak legnagyobb álmuk az, ami minden más nő számára a lejtő legmélyét jelenti. És vannak köztük mégis, akik soha nem tudnak odáig eljutni, mert nem tudnak soha olyan ruhát ölteni magukra, hogy érdemesebb ember szeme megakadjon rajtuk. Elhervadnak anélkül, hogy egyszer is igazában ki tudtak volna vetkőzni a piszokból. Idának eszébe sem jutott, hogy legalább azt az egyetlen öltözet ruhát, amelyben elindulhat, két keze munkájával megkeresse. Céltalan kóborgott a külvárosi 8

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig.

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig. Gesztenyefaág A kórház hűvös, steril levegője körülölelte az idős asszonyt. A szoba fehér berendezése és a csempézett fal tisztaságot sugárzott. Négy ágy volt benne, közülük egy üresen állt, a mellette

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár-

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár- (Éva) Ezerkilencszázhatvannyolc augusztusában egy éjjel kimentem a Városligetbe. Nem tudom, miért. Nem volt szokásom éjjel sétálni. A Ligetet különben sem szeretem, ha letérek a főallékról, még nappal

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

TaTay Sándor Kinizsi pál regény 2011

TaTay Sándor Kinizsi pál regény 2011 Tatay sándor Kinizsi Pál Regény 2011 1. JÓNÁS, A NAGY MEDVE Állt az erdőben egy óriási tölgyfa. Éppen ott, ahol két magas hegyről csobogó, két kicsi patak összefutott. Azért nőtt talán éppen ilyen nagyra,

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Műszaki szerkesztés, tipográfia:

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05.

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05. Erdélyi körutazás 2011. július 31. - augusztus 05. Indulás: 2011. július 31-én, az iskola elől, az esti órákban (1192 Gutenberg krt. 6. kb. 21.00) Érkezés: 2011. augusztus 05-én az esti órákban, az iskola

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

Sebők zsigmond. Színfoltok

Sebők zsigmond. Színfoltok Sebők zsigmond Színfoltok 2011 Felolvasás közben A minap egy fölolvasáson voltam. Nagy közönség volt jelen, különösen sok elegáns asszony, a fővárosnak ama rétegéből, mely toalettjében egyesíti az ízlés

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

rúgkapált és kaparászott, mint Sajó bácsi a traktor körül. Csoda csak az egyikről a másikra nézett csodálkozva: vajon mi bajuk lehet?

rúgkapált és kaparászott, mint Sajó bácsi a traktor körül. Csoda csak az egyikről a másikra nézett csodálkozva: vajon mi bajuk lehet? mint madárijesztôk Szép tavaszias nap volt, mintha valami megváltozott volna a levegőben. Csoda és Kósza is érezte, mikor mély levegőt vettek. De ezen a napon még két fontos dolog is történt. Egyrészt

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti 1 A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti tér néhány óra múlva eltűnik, de én máris éreztem

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Az 50-es Évek. (tavasz)

Az 50-es Évek. (tavasz) Az 50-es Évek (tavasz) Te vagy az Út Pora a Hajamban, mondta magában Psziché, ahogy a folyó hullámai fel-felcsaptak eláztatva ülő lábfejeit, az évben először száraz folyóé. Halott galamb zuhan a mélybe

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

B E S Z E R E L É S I É S H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó. Univerzális hangszórós tolatóradar 4 DB LÖKHÁRÍTÓBA SZERELHETŐ SZENZORRAL

B E S Z E R E L É S I É S H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó. Univerzális hangszórós tolatóradar 4 DB LÖKHÁRÍTÓBA SZERELHETŐ SZENZORRAL B E S Z E R E L É S I É S H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó Univerzális hangszórós tolatóradar 4 DB LÖKHÁRÍTÓBA SZERELHETŐ SZENZORRAL A DOBOZ TARTALMA 4 db ultrahangos szenzor, oldható kábeltoldással

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről 166-6//2011. ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 5/2011.(III.30.)

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 25 elnevezésű

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

GroupWise 5.2 használói jegyzet

GroupWise 5.2 használói jegyzet GroupWise 5.2 használói jegyzet 32 bites verzió Készítette: Borsodi Gábor, ABS Consulting Kft. (http://www.abs.hu) 1998-2001 Ez a dokumentáció szabadon felhasználható (nyomtatható, másolható) és terjeszthet,

Részletesebben

A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis)

A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis) A Mese és a Dal Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) A Menny arról énekel, hogy milyen nagy az Isten, és az egek azt kiáltják: nézzétek, mit teremtett! Minden nap és minden éjjel errõl beszélnek.

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest

Részletesebben

DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész

DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész Sárváron született. A Képzőművészeti Főiskolán 1926-ban végzett. Mezőkövesden a gimnázium rajztanáraként 1927-től élt, tanított, tevékenykedett festőművészként

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Ó ő Á ú ő ő ő ő ű ű ő É ű ő ő ű Á Ó Ó ú Á Ú Ó Ú ű ő ő ú ú ú ő ő ő ú ű ő ű űú ő ő ú ű ő ő ő Ü Ü ő ő ő ú ő Ú ő ú ő ű ő ú ű ú ő ő ő ű ő ű ő ő ő ú Ú őúő Ó Ó ú ő ő ő ő ő ú ő ú ő ő ú ő ő ő ő ű ő ő ú É Ü ú ú

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

60 tiszatáj. Egy családfát

60 tiszatáj. Egy családfát 60 tiszatáj LÁZÁR BENCE ANDRÁS Egy családfát (1) A bérház, amibe emlékszem tíz éve költöztünk, mármint anyám költöztette magát és a családot, vagy száz éve állhat ott. A körút és a kisutca metszéspontjában.

Részletesebben

Ü ő ő Á ű ő ő ő ő ő É Á ű ő ű ű ő ű ű ő ű ő ű É ő ő ő ő ű ő ő ő ő ű ő ű É ő ű ű ő ő ű ű ő Ü ő ű ő ű ő ű ű ű ő ű É ő Ú ű ű ő ű ő Á É Á Ú Ú Ú ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő É ő ő ő ő ő Ú ű ű ő ű ő

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Kérdőív TARTÓS ÁPOLÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY A CSALÁDBAN

Kérdőív TARTÓS ÁPOLÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY A CSALÁDBAN Munkaügyi Kutatóintézet Budapest Sorszám:... Szociológiai Csoport Debrecen Kérdőív TARTÓS ÁPOLÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY A CSALÁDBAN Az adatszolgáltatás önkéntes! 1983. 1. Az interjú körülményeire vonatkozó

Részletesebben

Jelige: whattrip PILLANGÓ. A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek.

Jelige: whattrip PILLANGÓ. A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek. Jelige: whattrip PILLANGÓ A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek. I. A deszkák közt csakugyan poloskák éltek. Annyi verejték csöpögött le már a feszült homlokokról és észrevétlen

Részletesebben

1V1 ÁTLÓK (7.) JUHÁSZ ERZSÉBET

1V1 ÁTLÓK (7.) JUHÁSZ ERZSÉBET ÁTLÓK (7.) 1V1 JUHÁSZ ERZSÉBET intha nekem kopogtatnának azon a legvégs ő ajtón, holott én kopogok ezzel a végzetes fa-ballábammal amióta már! balsorsom ajtaján gondolhatta Nagy Sándor egy kés ő őszi hajnalon,

Részletesebben

Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez kapcsolva (út, hőmérséklet, idő)

Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez kapcsolva (út, hőmérséklet, idő) Matematika A 2. évfolyam Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez kapcsolva (út, hőmérséklet, idő) 24. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit 2 matematika

Részletesebben

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus halála Olvasd el: Lukács 23:1-26,

Részletesebben

András és Krisztina: A nagy út

András és Krisztina: A nagy út András és Krisztina: A nagy út Külföldi Magyar Cserkészszövetség András és Krisztina: A nagy út Írta: Madzsarné Osvay Erzsébet Rajzolta: Pándiné Uray Erzsébet A Zöld Pajzsos Kiscserkészek részére Külföldi

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés Stroke Ne késlekedj kampány Kampánynyitó sajtóközlemény Sajtófigyelés Ne késlekedj kampány az életért - Minden perc számít http://www.kormend.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=19391 2010. február 11.

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

ű ű ű ű É ű É Ú É É ű Ú É ű ű É É ű ű ű ű É É ű É ű ű ű É ű ű Á Ü Á ű Ú É É ű É ű ű É É ű ű É Á Á ű É É Ü ű Ú Ü ŰŰ ű ű ű Ó Ú ű ű Ö É ű Ú ű ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ö Ü ű ű ű É É Á Á Á Á Ú É ű É ű ű Ü É É Ú ű

Részletesebben