STATISZTIKAI TÜKÖR. A fontosabb növények vetésterülete, június augusztus 16. Gabonából többet, ipari növényből kevesebbet vetettek
|
|
- Emil Lakatos
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 STATISZTIKAI TÜKÖR 219. augusztus 16. Kevesebb szántó, több gyümölcsös Gabonából többet, ipari növényből kevesebbet vetettek Hazánkban és Európában egyaránt mérsékelten növekszik a búza termőterülete Ismét 1 millió hektár felett a kukorica vetésterülete Itthon csökkent, Európában tovább nőtt a napraforgó vetésterülete Egyre több a lucerna A felvásárlási árak növekedése kedvezően hatott egyes zöldségfélék termesztésére A megyék többségében több kukoricát és kevesebb napraforgót vetettek Kevesebb szántó, több gyümölcsös 219. június 1-jén a Magyarország földterületének közel 79%-át kitevő termőterület nagysága 7 millió 319 ezer hektár volt, az egy évvel korábbihoz képest mintegy 36,5 ezer hektárral csökkent. A termőterület jelentős részét (5,3 millió hektárt) a szűkebb értelemben vett mezőgazdasági terület képezi, ami a szántó, a konyhakert, a szőlő, a gyümölcsös és a gyep művelési ágak között oszlik meg. Az egy év alatt végbement csökkenés nagy része a szántó művelési ágból történt területek kivonásával magyarázható, de arányát tekintve leginkább a konyhakert művelési ágba tartozó területek szorultak vissza. A korábbi évek tendenciáihoz hasonlóan 218-hoz képest 219-ben 15%-kal kisebb területet használtak a gazdálkodók saját fogyasztású terményeik termelésére. Ezzel szemben több gyümölcs betakarítására lehet majd számítani, ugyanis mintegy 45 hektáron új telepítés történt, és tavalyhoz képest ennek több mint háromszorosa fordult termőre. 1. ábra A termőterület megoszlása művelési áganként, 219. június 1. Szántó: 59,% (4 317,7 ezer ha) Erdő: 26,5% (1 939,5 ezer ha) Gyep: 1,8% (79,4 ezer ha) Gyümölcsös: 1,3% (94,4 ezer ha) Szőlő:,9% (68,4 ezer ha) Konyhakert:,5% (38,6 ezer ha) Halastó:,5% (35,2 ezer ha) Nádas:,5% (34,9 ezer ha) Gabonából többet, ipari növényből kevesebbet vetettek 219. június 1-jén a korábbi évekhez hasonlóan az ország földterületének 46%-át művelték szántóként. A fontosabb növénycsoportok közül: Gabonaféléket a korábbi években tapasztalt visszaeséssel szemben 219-ben újra több mint 2,5 millió hektáron a hasznosított szántóterület több mint %-án termesztenek, azon belül is főként kukoricát (42%) és őszi búzát (39%). Bár az áprilisi időjárás kedvezett a mezőgazdasági munkák elvégzésének, a tavaszi vetésű gabonák esetében gondot okozott a csapadékhiány, mivel tavaszi árpát 11%-kal ( hektáron), tavaszi búzát pedig 2%-kal (7645 hektáron) kisebb területen vetettek idén, mint 218-ban. Jelentősen csökkent a durumbúzával hasznosított terület is: a tavaly tapasztalt több mint 11 ezer hektáros növekedést idén közel 6 ezer hektáros visszaesés követte, összesen hektáron vetették. A száraz hüvelyesek jelentősége 215 óta folyamatosan csökken, 219-ben az utóbbi tíz év átlagának már csak 79%-át (17,5 ezer hektárt) érte el. Mind a takarmányozási, mind az élelmezési célú szárazborsó visszaszorult, összesen mintegy ezer hektárral. A gyökérnövények közül a burgonya az elmúlt tíz évben átlagosan 19,6 ezer hektárt foglalt el a szántón belül, az utóbbi 5 évben azonban folyamatosan csökkent a területe, 219-ben már csak 13,4 ezer hektáron vetették. A cukorrépával hasznosított 14,3 ezer hektáros terület ismét közel 2 ezer hektárral kisebb, mint egy évvel korábban, és az utóbbi tíz év átlagának 88%-a. Az ipari növények vetésterületének ugrásszerű növekedése 217-ben állt meg, a napraforgó területvesztésének köszönhetően. 219-ben azonban a szója területe 4,4, a repcéé 11%-kal csökkent a megelőző évhez képest. A repce vetésterülete 218-ban rekordmagas volt, a megelőző tíz év átlagát 43%-kal haladta meg. Negyedik legfontosabb szántóföldi növényünknek azonban nem kedvezett a száraz ősz, 219-ben 38 ezer hektárral kisebb területet (34 42 hektárt) foglalt el, mint egy évvel korábban. A takarmánynövények területe a lucerna elterjedésének ellenére kismértékben, 3,4%-kal csökkent 218-hoz képest. Míg silókukoricát, csalamádét és vörösherét kevesebbet vetettek, addig az időszaki gyepek területe közel 8,9 ezer hektárral (14%-kal) nőtt. A zöldségfélék és a szamóca területe az előző évhez képest érdemben nem változott, azonban zöldborsó, csemegekukorica, zöldbab, fokhagyma és paradicsom helyett nagyobb arányban választottak egyéb zöldségféléket a gazdálkodók: vöröshagymát 332, görögdinnyét 31 hektárral, sárgarépát 161 hektárral nagyobb területen vetettek. A zöldségfélék jelentős hányadát (%-át) továbbra is két növény, a csemegekukorica (34,7 ezer hektár) és a zöldborsó (2,6 ezer hektár) adja. Üvegház és fólia alatt mintegy 2 ezer hektáron folyik növénytermesztés, főbb növények a zöldpaprika, a paradicsom, az uborka, virágok és dísznövények, valamint a szamóca. Az ugaroltatott területek kiterjedése 214 és 217 között több mint 2,5-szeresére növekedett, az utóbbi két évben azonban csökkent. 219 júniusára 24,6 ezer hektár pihentetett területet hasznosítottak újra növénytermesztéssel, vagy vonták ki a szántóföldi művelés alól.
2 2 Statisztikai tükör A fontosabb növénycsoportok vetésterületének alakulása 1. tábla Növénycsoport a 218. évi hektár százalékában Gabonafélék összesen ,5 Ebből: őszi búza ,1 kukorica ,6 Ipari növények ,1 Ebből: napraforgó ,4 repce ,8 szója ,6 Takarmánynövények ,6 Zöldségfélék és szamóca ,8 A szántóterület megoszlása növénycsoportok szerint 2. ábra Az őszi búza termésátlaga Európában, ábra % Gabonafélék Ipari növények Takarmánynövények Vetetlen szántó Zöldségfélék és szamóca Gyökérnövények Száraz hüvelyesek Üvegház és fólia alatt termesztett növények Egyéb szántóföldi növények Tonna/hektár 1,8 3,2 3,3 4,6 4,7 6, 6,1 7,4 7,5 8,9 Hazánkban és Európában egyaránt mérsékelten növekszik a búza termőterülete Hazánkban búzával hasznosítják a szántóterületek mintegy negyedét, a növényt 1 millió 37 ezer hektáron vetették 219-ben is. Ez az érték a megelőző évhez hasonlóan alakult, belekalkulálva a különféle búzafajok arányának kisebb változását. A közülük legjelentősebb őszi búza vetésterülete 217-ben jelentősen csökkent, az utóbbi két évben azonban ismét egyre elterjedtebb, mérsékelt növekedést követően 219-ben újra megközelítette az utóbbi tíz év átlagát (annak 96%-a). A vetési kedvet a kedvező időjárás és a termények növekvő ára ösztönzi, utóbbi azonban nagymértékben függ a piacon elérhető mennyiségtől és a készletek változásától. Magyarországon 1 kilogramm búzát tavaly az egy évvel korábbinál 12%-kal magasabb áron, 49 forintért vettek át. Ezzel együtt azonban Európa vezető búzatermesztő államai, így Franciaország és Németország is tovább növelte termőterületét. Az immár 5 millió hektáros vetésterülettel rendelkező Franciaország egy hektárról átlagosan 35%-kal többet takarított be 218-ban, mint hazánk. 4. ábra Az őszi búza termőterülete Európa fő búzatermelő országaiban Franciaország Németország Románia Lengyelország Egyesült Királyság Spanyolország Bulgária Magyarország Csehország Litvánia ezer hektár (előzetes)
3 Románia Bulgária Spanyolország Magyarország Franciaország Statisztikai tükör 3 Ismét 1 millió hektár felett a kukorica vetésterülete Az emelkedő árak és a bővülő hazai feldolgozókapacitások hatására a kukorica területének csökkenése megállt, 219 júniusában 92 ezer hektárral nagyobb területet foglalt el a szántókon, mint egy évvel korábban. Mind a vetőmag célú, mind az egyéb felhasználású szemes kukorica területe jelentősen nőtt (6,4, illetve 9,7%-kal), az idei, 1 millió 48 ezer hektáros teljes vetésterület az utóbbi tíz év átlagának 91%-át éri el. 5. ábra A kukorica* vetésterületének és felvásárlási árának alakulása Forint/kilogramm 7 5 A napraforgó területe és termésátlaga a főbb európai napraforgótermesztő országokban Tonna/hektár 3,5 3, 2,5 2, 1,5 1,,5, 7. ábra Előzetes terület, 219 Terület, 218 Termésátlag, *Hibrid vetőmag nélkül. Vetésterület Felvásárlási átlagár Itthon csökkent, Európában tovább nőtt a napraforgó vetésterülete 215 és 217 között hazánkban a napraforgó vetésterülete több mint harmadával nőtt. A hazai kínálat bővülésével egyidejűleg a globális kínálat is növekedett, valamint Ukrajna hatalmas volumenű napraforgóexportja az árak csökkenését eredményezte. A termékárak újbóli növekedése ellen szól, hogy Európában a főbb termesztők egy része tovább növelte kapacitásait, a legjelentősebb termelő, Románia 17%-kal több területet vont művelés alá. Magyarországon a 218. évi esős tavasz és aszályos, forró nyár ellenére kedvező, közel 3 tonnás hektáronkénti termésátlagot ért el a napraforgó, ennek ellenére idén ismét mintegy 54 ezer hektárral kisebb területet vetettek be vele. 6. ábra A napraforgó vetésterületének és felvásárlási árának alakulása Egyre több a lucerna A zöldítés során is gyakran alkalmazott lucerna vetésterülete 214 óta folyamatosan növekszik, az utóbbi két év mérsékelt növekedését követően 219-ben további 7,9%-kal nőtt. Szintén jelentős területet (7 722 hektár) foglalnak el az időszaki gyepek is, 5 évvel korábban még csak valamivel több mint negyedennyi (2 ezer hektár) földet használtak időszakos legeltetés és kaszálás céljára. 8. ábra A lucerna és a szója vetésterületének alakulása Forint/kilogramm Lucerna Szója Vetésterület Felvásárlási átlagár A 218-ban bevezetett növényvédőszer-használati tilalom a zöldítésben részben a szálas fehérjenövények területének növekedését eredményezte a korábban szójával vetett területeken. Szóját ismét mintegy 3 ezer hektárral kevesebbet vetettek ( 2 hektárt), azonban ez az érték is 18%- kal meghaladja az utóbbi 1 év átlagát. A takarmánynövények vetése főként az állattartáshoz kötődik, így Hajdú-Bihar megyében és Bács-Kiskun megyében a legjellemzőbb. Ezen kívül jelentős mennyiségű szénát és zöldtakarmányt takarítanak be Közép- Magyarországon is, összesen 31,5 ezer hektárról (az országos terület 9,%-áról).
4 4 Statisztikai tükör A takarmánynövények részaránya a vetésterületből és a fajlagos állatlétszám 219. június 1-jén, megyénként* 9. ábra 11. ábra Az egyes zöldségfélék részesedése a zöldségek vetésterületéből, 219. június 1. Csemegekukorica (37,7%) Zöldborsó (22,4%) Paradicsom (2,6%) Fejes káposzta (2,3%) Paprika (2,2%) Vöröshagyma (2,%) Egyéb zöldségek (3,8%) Száz hektár mezőgazdasági területre jutó állatlétszám, darab 27 Juh Szarvasmarha *Pest megye és Budapest adata együtt. A takarmánynövények részaránya a vetésterületből, % 1,8 3,2 3,3 4,6 4,7 6, 6,1 7,4 7,5 8,9 A felvásárlási árak növekedése kedvezően hatott egyes zöldségfélék termesztésére A fontosabb zöldségfélék felvásárlási ára a paradicsom kivételével 218-ban jelentősen nőtt a megelőző évhez képest. Míg a petrezselyemgyökér kilójáért %-kal többet fizettek a termelőknek, addig a paradicsom ára 2,2%-kal csökkent. 1. ábra Zöldségfélék felvásárlási árának alakulása (214=1%) % 1 A zöldségfélék területének közel negyede (23,5%-a) Hajdú-Bihar megyében volt, ahol a legmagasabb (6,8%) a növénycsoport vetésterületből való részesedése. Közel feleekkora területen gazdálkodnak Szabolcs-Szatmár- Bereg, Csongrád és Bács-Kiskun megye zöldségtermesztői, Békés megyében pedig 12,5 ezer hektáron, a hazai vetésterület 14%-án termesztenek kertészeti növényeket. A terméshozamok és a termésbiztonság növelésének egyik alapfeltétele az öntözés, különösen igaz ez a zöldségtermesztésben. A legalább egyszer öntözött mezőgazdasági területek 21, illetve 22%-a Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben terül el, emellett Csongrád megyében az országos átlag két és félszerese volt az öntözött mezőgazdasági területek aránya (4,4%) 218-ban. 12. ábra A zöldségfélék részaránya a vetésterületből és a legalább egyszer öntözött területek nagysága megyénként* Vöröshagyma Sárgarépa Petrezselyemgyökér Paradicsom Uborka Fejes káposzta Zöldpaprika 219-ben az egy évvel korábbihoz képest jelentősen bővült a petrezselyemgyökér, a petrezselyemlevél, a fejes káposzta, a vöröshagyma, a sárgarépa, és az édeskömény vetésterülete. Összességében zöldségféléket a tavalyival közel azonos, 91,9 ezer hektáros területen vetettek, aminek 38%-át az egy évvel korábbinál valamivel kisebb területet, 34,7 ezer hektárt csemegekukoricával hasznosítottak. Zöldborsóval 1%-kal (2,2 ezer hektárral) kevesebb területet vetettek be, a csökkenés a fejes káposzta területével közel azonos mértékű volt. Öntözött terület, 218, hektár 11 *Pest megye és Budapest adata együtt. A zöldségfélék részaránya a vetésterületből, 219. június 1., %,2,5,6,8,9 1,6 1,7 3,2 3,3 6,8 A megyék többségében több kukoricát és kevesebb napraforgót vetettek A négy főbb szántóföldi növény termesztése főként Észak-Alföldön, valamint Bács-Kiskun és Békés megyékben összpontosul.
5 Statisztikai tükör 5 Az őszi búza vetésterülete a megyék mintegy felében, köztük a legnagyobb területtel rendelkező Békés megyében és Jász-Nagykun- Szolnok megyében is növekedett. Kukoricát néhány kivételtől eltekintve az egész országban többet vetettek, leginkább Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőtt a területe. A napraforgó a jelentős országos csökkenés mellett Csongrád megyében mintegy 3,5 ezer hektárral nőtt, és továbbra is elterjedt Jász- Nagykun-Szolnok és Békés megyében. A repce területe az egy évvel korábbihoz képest főként két megyében esett vissza: Békésben 54, Csongrádban 39%-ára. 13. ábra A fontosabb szántóföldi növények területének alakulása (ezer hektárban) és változásának iránya az előző évhez képest, 219. június 1. Megye, régió Őszi búza Kukorica b) Napraforgó Repce Pest a) 62, 66,3 43,3 2,7 Közép-Dunántúl Fejér 59,6 8, 33,2 21,3 Komárom-Esztergom 22,4 32,9 11,5 5, Veszprém 3,2 24, 9,2 1,1 Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron 56,3 44,7 15, 23,6 Vas 41,7 26,3 6,9 29, Zala 29,3 31,5 8,2 16,8 Dél-Dunántúl Baranya 53,9,7 17,6 19,1 Somogy 52,3 68,1 28,8 22,3 Tolna 48,7 69,7 29,9 16,7 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén 64,8 44,2 33,7 17,7 Heves 43, 7,7 24,4 11,3 Nógrád 15, 4,2 6,6 4,4 Észak-Alföld Hajdú-Bihar,4 11,5 52,1 7,6 Jász-Nagykun-Szolnok 98,2 36,3 76,4 19,8 Szabolcs-Szatmár-Bereg 25,3 13,9 41,1 4,1 Dél-Alföld Bács-Kiskun,4 72, 32,4 32,8 Békés 12, 98,6 7,3 13,4 Csongrád 54,3 44,8 33,4 8,5 a) Budapesttel együtt. b) Hibridvetőmag-terület nélkül. További adatok, információk (linkek): Táblázatok Módszertan Elérhetõségek: kommunikacio@ksh.hu Lépjen velünk kapcsolatba! Telefon: (+36-1) KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 219 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni. Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 6. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. október 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVIII. évfolyam, 7. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. november 25-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 2. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. május 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ İSZI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. november 28-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. december Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVIII. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. május 21-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. május 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. május Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 1. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. április 16-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 3. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. július 16-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. május 17-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. május Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. április 18-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. július 11-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. július Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 1. szám, 2018 STATISZTIKAI JELENTÉSEK ÖNTÖZÉSJELENTÉS 2017. év Tájékoztató jelentés az öntözésről Tájékoztató jelentés az öntözésről XXI. évfolyam 1. szám, 2018 Megjelenik évente 2018. június
GABONAPIACI HELYZETKÉP
GABONAPIACI HELYZETKÉP Malom és sütőipari Osztályülés, Budapest 2017. április 10. Mátyus Kornél NAK A világ gabonakészleteinek várható alakulása Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 2007. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 811 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása
A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007
2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott
A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008
Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 28. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 819 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. április 18-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)
Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops
Mezőgazdasági számla
3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 2015. november 17. Az EU-28 szójatermesztése Terület (1000 hektár) 2014 2015 15/14 EU-28 (%) %-ában IT 233 320 +37 45 FR
Tájékoztató. Heves megye mezőgazdasági helyzetéről
Ikt. szám: 3-17/2018/222 Heves Megye Közgyűlése H e l y b e n Tájékoztató Heves megye mezőgazdasági helyzetéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27
Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.
A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
Mezőgazdaság számokban
Mezőgazdaság számokban Jász-Nagykun-Szolnok megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211
Magyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2)
Magyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2) Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezető...2
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
A magyar mezőgazdaság regionális különbségei, 2016
A magyar mezőgazdaság regionális különbségei, 216 2 A magyar mezőgazdaság regionális különbségei, 216 Tartalom Összefoglalás...3 1. Gazdaságok száma...4 1.1. Gazdasági szervezetek...4 1.2. Egyéni gazdaságok...5
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása
A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai
A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004
Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak
VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év
VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
Az almatermesztés időjárási
Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS 2005 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a KSH Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályán Főosztályvezető: Dr. Laczka Éva Főosztályvezető-helyettes:
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
A FÖLD- ÉS VETÉSTERÜLET FONTOSABB ADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A FÖLD- ÉS VETÉSTERÜLET FONTOSABB ADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005. május 31. 2300/6/2005. GYŐR 2005. augusztus Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2008-ban (előzetes adatok)
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. május A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2008-ban (előzetes adatok) Tartalom...2 Táblázatok...4 1. A bruttó hazai termék
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Mezőgazdaság számokban
Mezőgazdaság számokban Vas megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 Növénytermesztés
Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
Összefoglaló a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a magán munka-közvetítők 2006. évi tevékenységéről Budapest 2007. május Bevezetés A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2010-ben (előzetes adatok)
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2010-ben (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2012. május Tartalom A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2010-ben (előzetes adatok)...
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. Összefoglaló. a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről. A magán-munkaközvetítők mutatói 2007.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a magán munka-közvetítők 2007. évi tevékenységéről Egy közvetítőre jutó munkát keresők száma (fő/közvetítő) A magán-munkaközvetítők mutatói 2007. év 1000-4999
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás
Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz