Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
|
|
- Barnabás Budai
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN december AZ UTÓBBI 11 ÉVBEN IDÉN A LEGALACSONYABB AZ ÁLLÁSKERES K DECEMBER HAVI LÉTSZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERES K SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS ARÁNYA A decemberi zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 391 ezer álláskeres szerepelt, amely az el hónaphoz és az el év azonos hónapjához képest is csökkenést mutatott novemberéhez képest 4,2%-kal (mintegy 17 ezer f vel) volt alacsonyabb az álláskeres k száma, decemberhez viszonyítva pedig 5,6%-os (23,2 ezer f s) csökkenés történt. Az el évek decemberi hónapjait vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi 11 évben a mostani 391 ezer f volt a legalacsonyabb létszám. Az álláskeres k között a decemberi zárónapon 198,7 ezer férfi és 192,4 ezer n szerepelt, arányuk 50,8%-49,2% volt. Egy hónap alatt a n i álláskeres k száma csökkent jelent sebben (6,8%-kal), szemben a férfiakra jellemz 1,5%-kal. Éves viszonylatban kiegyenlítettebb a változás mértéke, a férfi álláskeres k száma 6,9%-kal, a n ké 4,2%-kal volt alacsonyabb, mint decemberben. Iskolai végzettség tekintetében a legfeljebb általános iskolát végzettek 164,1 ezres létszáma az álláskeres kön belül 42%-ot jelentett a vizsgált hónapban. Középfokú iskolai végzettséggel 206,6 ezer f (52,8%), fels fokú végzettséggel pedig 20,3 ezer f (5,2%) rendelkezett. Az elmúlt hónaphoz mért legnagyobb mérték (6%-os) csökkenést az alapfokú végzettséggel rendelkez álláskeres k körében figyelhettük meg, míg 2013 decemberéhez képest a másik két iskolai végzettségi szinten viszonylag magas, 10%-ot is meghaladó mérték csökkenés realizálódott. 1
2 A tárgyhónapban 182,6 ezer álláskeres volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek egyharmada álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jelleg támogatásban részesültek. Az álláskeres k több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott a tárgyhónapban. Decemberben a nyilvántartott álláskeres k aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 8,9% volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 5,6%-os értéket mutatott. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Gy r-moson-sopron megye (2,7%, illetve 1,8%) rendelkezett, emellett megemlíthet még a kedvez munkaer -piaci mutatókkal rendelkez területek között Budapest és Vas megye is. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti éves munkanélküliek száma szeptember-novemberi gördül negyedévben 320,7 ezer f t tett ki, amely 7,2%-os munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az el év azonos id szakához képest 2%-ponttal volt kedvez bb. HÁTRÁNYOS HELYZET CSOPORTOK decemberben a nyilvántartásban 48,7 ezer pályakezd szerepelt, arányuk az összes álláskeres között 12,5%-ot jelentett. A legtöbb pályakezd fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de e két megye mellett még jelent s a Hajdú-Biharban regisztrált fiatal álláskeres k száma is. A pályakezd k összes álláskeres n belüli aránya a f városban (6,5%) és Gy r-moson-sopron megyében (7,8%) volt a legalacsonyabb. A pályakezd álláskeres k összetétele a következ képpen alakult a megszerzett legmagasabb iskolai végzettség szerint: 41,5%-uknak legfeljebb általános iskolai; 17,4%-uknak szakiskolai, szakmunkásképz ; 15,1%-uknak gimnáziumi; 21,3%-uknak szakközépiskolai, technikumi; 4,7%-uknak fels fokú iskolai végzettsége volt. Folytatódott a tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lév k csökkenésének trendje, egy hónap alatt mintegy három százalékkal mérsékl dött a számuk. Az el év azonos hónapjához képest közel harmincezerrel (23%-kal) voltak kevesebben decemberében a 98,6 ezer tartós állás nélküli az összes álláskeres höz viszonyítva 25,2%-os aránnyal szerepelt a nyilvántartásban. Decemberben a 25 éven aluli korosztályba 61,3 ezer álláskeres tartozott, az 50 éven felüli állástalanok száma 103,6 ezer f volt. Az el bbiek 15,7%-ot, az utóbbiak pedig 26,5%-ot képviseltek az álláskeres k között. A legnagyobb arányban 25 év alatti álláskeres k Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, legkisebb részesedéssel Budapesten találhatóak. 2
3 Az id sebb 50 év feletti korosztály jelenléte az álláskeres k között leginkább a városra, Fejér és Veszprém megyére jellemz. A regisztrált álláskeres k között a szakképzetlenek (legfeljebb általános iskolai és gimnáziumi végzettséggel rendelkez k) aránya 52%-os volt, az országos átlagtól alacsonyabb érték tizenkét megyében mutatkozott decemberben, a legalacsonyabb aránnyal Gy r-moson-sopron és Csongrád megye rendelkezett. BELÉPÉSI FORGALOM A tárgyhónapban összesen 66,3 ezer álláskeres kérte nyilvántartásba vételét az illetékes kirendeltségen, amelyb l az els alkalommal regisztrálók aránya 7,1%-ot tett ki. A belép k száma egy hónap alatt 9,2%-kal, egy év alatt négy százalékkal csökkent. Az új belép k száma mindkét id szakhoz viszonyítva er teljesebben, 19,5%-kal, illetve 18,4%-kal esett vissza. MUNKAER IGÉNYEK ALAKULÁSA 2014 decemberében a foglalkoztatók összesen 77,7 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amely az el hónaphoz képest 41,1%-kal több. Az újonnan bejelentett állások közel 87%-ához igényeltek a foglalkoztatók támogatást. A legtöbb új munkaer igény Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyébe koncentrálódott, ezeken a területeken jelentették be az állások 37,1%-át. Összességében 2014 decemberében 144,2 ezer álláslehet ség állt rendelkezésre, amelyb l a zárónapon 57,7 ezer maradt üres, betöltetlen. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma egy hónap alatt jelent sen, 61,4%-kal 67,6 ezerre b vült, amelyb l 66,1 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta. A legnagyobb támogatott munkaer igény-kínálattal továbbra is Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendelkezett. Gy r-moson-sopron és Vas megye kivételével (ahol a nem támogatott állások voltak többségben, vagy számuk megegyezett a támogatottakéval) a támogatott álláshelyek többlete 53,9% és 97,7% között mozgott az összes bejelentett munkaer igényen belül. A tárgyhónapban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 10,1 ezret tett ki. A legnagyobb (2 102 f s) nem támogatott munkaer -kereslettel Budapest rendelkezett, de Gy r-moson-sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben is 500 f feletti támogatás nélküli álláshely bejelentés történt. 3
4 Decemberben, akárcsak a korábbi hónapban a nem támogatott állások els sorban a mechanikaigép-összeszerel, az egyszer ipari, az egyszer szolgáltatási és szállítási, bolti eladó és szakács foglalkozásokra vonatkoztak. CSOPORTOS LÉTSZÁMLEÉPÍTÉSBEN ÉRINTETTEK LÉTSZÁMA decemberben a foglalkoztatók f t érint en jelentettek be csoportos létszámcsökkentésre irányuló döntést a foglalkoztatási szolgálathoz. A tárgyhónapban a legnagyobb létszámú leépítés a f várost érintette (0,7 ezer f ), ezen kívül Veszprém megyéb l érkezett még nagyobb számú, 200 f t meghaladó bejelentés. Budapest, január 15. 4
5 MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Nyilvántartott álláskeres az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, és oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és öregségi nyugdíjra nem jogosult, rehabilitációs járadékban, valamint megváltozott munkaképesség személyek ellátásában nem részesül, és az alkalmi foglalkoztatásnak min sül munkaviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb keres tevékenységet sem folytat, és elhelyezkedése érdekében az illetékes kirendeltséggel együttm ködik, és akit az illetékes kirendeltség álláskeres ként nyilvántart. (A foglalkoztatás el segítésér l és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV. tv, továbbiakban Flt.) Nyilvántartott pályakezd az a személy, aki a 25. életévét fels fokú végzettség személy esetén 30. életévét be nem töltött, a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkez, az illetékes kirendeltség által nyilvántartott álláskeres. További feltétel, hogy álláskeresési ellátásra a tanulmányainak befejezését követ en nem szerzett jogosultságot. Zárónapi (stock jelleg ) adatok: zárónapra, a tárgyhónap 20-ára vonatkozó id ponti adatok. A tárgyhónap alatt bekövetkezett eseményekre, áramlásokra vonatkozó (flow jelleg ) adatok: az el hónap zárónapja és a tárgyhónap zárónapja közötti id intervallumra vonatkoznak. Relatív mutatók: Az országon belüli különböz szint területi egységek munkaer -piaci helyzetének összehasonlítására szolgálnak. a) a nyilvántartott álláskeres k száma a Központi Statisztikai Hivatal Munkaer felméréséb l származó éves gazdaságilag aktív népesség százalékában b) a nyilvántartott álláskeres k száma a munkavállalási korú népesség (15-64 éves) százalékában. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal T-STAR (az adatok eredeti forrása: Kormányzati Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).) Csoportos létszám-leépítési bejelentésekben érintett munkavállalói kör: Csoportos létszámcsökkentésnek min sül, ha a munkáltató a döntést megel féléves átlagos statisztikai létszáma szerint a) Húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz, b) Száz vagy annál több, de háromszáznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók tíz százaléka, c) Háromszáz vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább harminc munkavállaló munkaviszonyát kívánja harminc napos id szakon belül a m ködésével összefügg ok miatt megszüntetni. 5
6 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, f Number of Változás az el hónaphoz képest / Changes compared to previous month Változás az el évhez képest / Changes compared to the same period previous year Nyilvántartott álláskeres k összesen Registered jobseekers total Ebb l / From this álláskeresési ellátásra jogosult / eligible for jobseekers' allowance szociális támogatásban részesül 1 / recipients of social assistance ellátás nélküli álláskeres / jobseekers without any benefit / number %-ban / in % / number %-ban / in % , , , , , , , ,5 pályakezd / school-leavers , ,8 25 évesnél fiatalabb / younger than 25 years , ,2 férfi / males , ,9 n / females , ,2 legmagasabb iskolai végzettsége: legfeljebb 8 általános iskola vagy gimnázium / primary school or less than 8 grades and secondary grammar school with GCE ebb l rendelkezik szakképesítéssel /from this having a qualification , , , ,0 diplomás / graduates , ,5 nyilvántartásba belép / monthly inflow to the register , ,0 els alkalommal belép álláskeres / first-time entrant jobseekers , ,4 tartósan regisztrált álláskeres 2 registered jobseekers longer than a year , ,0 Tartósan nyilvántartottak aránya (%) / Ratio of longterm registered (%) 25,2 0,4-5,7 Átlagos regisztrációs id (nap) / Average length of registration (day) 347 4,0 1,2-21,0-5,7 Megjegyzések / Notes: 1 Tartalmazza a rendszeres szociális segélyben és a foglalkoztatást helyettesít támogatásban részesül k számát. / These data contain the recipients of regular social assistance and employment substitution support. 2 Egy éve, vagy annál régebben megszakítás nélkül minden hónapban szerepelt a nyilvántartásban. / Continuously registered longer than a year, without break. 3 %-pont / % point
7 1. A nyilvántartott álláskeres k létszáma és változása Number and changes of registered jobseekers Változás az el hónaphoz Változás az el évhez képest képest Létszám, f Changes compared to the same Changes compared to previous period previous year month Number / number % / number % Közép-Magyarország Central , ,4 Budapest , ,1 Pest , ,5 Közép-Dunántúl Central , ,1 Fejér , ,6 Komárom-Esztergom , ,6 Veszprém , , , ,6 Gy r-moson-sopron , ,1 Vas , ,5 Zala , ,1 Dél-Dunántúl Southern , ,7 Baranya , ,2 Somogy , ,3 Tolna , ,9 Észak-Magyarország Northern , ,2 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,5 Heves , ,7 Nógrád , ,7 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,2 Hajdú-Bihar , ,4 Jász-Nagykun-Szolnok , ,4 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,2 Bács-Kiskun , ,8 Békés , ,9 Csongrád , , , ,6
8 2. A nyilvántartott pályakezd álláskeres k létszáma és változása The number and changes of registered jobseeking school-leavers Változás az el hónaphoz Változás az el évhez képest képest Létszám, f Changes compared to the same Changes compared to previous period previous year month Number / number % / number % Közép-Magyarország Central , ,6 Budapest , ,5 Pest , ,5 Közép-Dunántúl Central , ,6 Fejér , ,6 Komárom-Esztergom , ,5 Veszprém , , , ,0 Gy r-moson-sopron , ,6 Vas , ,7 Zala , ,0 Dél-Dunántúl Southern , ,2 Baranya , ,5 Somogy , ,1 Tolna , ,2 Észak-Magyarország Northern , ,1 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,7 Heves , ,9 Nógrád , ,6 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,7 Hajdú-Bihar , ,4 Jász-Nagykun-Szolnok , ,4 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,5 Bács-Kiskun , ,2 Békés , ,6 Csongrád , , , ,8
9 3. A nyilvántartott álláskeres k relatív mutatói Relative indicators of registered jobseekers Közép-Magyarország Central A nyilvántartott álláskeres k aránya / The ratio of registered jobseekers compared to a gazdaságilag aktív népességhez* a munkavállalási korú népességhez** (%) / the economically active (%) / the population in employment population* (%) age** (%) 4,9 3,4 Budapest 4,1 3,0 Pest 6,1 4,1 Közép-Dunántúl Central 6,4 4,1 Fejér 6,8 4,3 Komárom-Esztergom 6,0 3,8 Veszprém 6,3 4,0 4,9 3,2 Gy r-moson-sopron 2,7 1,8 Vas 4,8 3,1 Zala 8,5 5,5 Dél-Dunántúl Southern 12,3 7,1 Baranya 11,0 6,6 Somogy 15,5 8,6 Tolna 10,1 5,8 Észak-Magyarország Northern 16,3 9,0 Borsod-Abaúj-Zemplén 17,9 9,6 Heves 11,8 6,9 Nógrád 18,4 10,1 Észak-Alföld Northern Great Plain 15,0 8,8 Hajdú-Bihar 13,9 8,4 Jász-Nagykun-Szolnok 12,2 7,2 Szabolcs-Szatmár-Bereg 17,9 10,2 9,3 5,7 Bács-Kiskun 10,4 6,3 Békés 10,3 6,0 Csongrád 7,2 4,6 8,9 5,6 Forrás: / Sources: * Központi Statisztikai Hivatal Munkaer -felmérése, 2013 / Labour Force Survey 2013, Central Statistical Office ** KSH Népességnyilvántartás adatai, január 1-i állapot szerint (15-64 éves népesség). / Data from the population register on 1. January (aged 15-64), (CSO, )
10 4. A hónap folyamán bejelentett nem támogatott új álláshelyek száma és változása Monthly inflow of non-supported vacancies Száma, db Változás az el hónaphoz képest Changes compared to previous Number darab / number % darab / number % Közép-Magyarország Central ,0 47 1,8 Budapest , ,5 Pest , ,5 Közép-Dunántúl Central , ,7 Fejér , ,7 Komárom-Esztergom , ,9 Veszprém , , , ,1 Gy r-moson-sopron , ,4 Vas , ,0 Zala , ,7 Dél-Dunántúl Southern , ,6 Baranya , ,4 Somogy , ,1 Tolna , ,8 Észak-Magyarország Northern , ,1 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,9 Heves , ,0 Nógrád , ,6 month Változás az el évhez képest Changes compared to the same period previous year Észak-Alföld Northern Great Plain , ,0 Hajdú-Bihar , ,6 Jász-Nagykun-Szolnok , ,6 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,7 Bács-Kiskun , ,5 Békés , ,2 Csongrád , , , ,5
11 5. A hónap folyamán bejelentett támogatott új álláshelyek száma és változása Monthly inflow of supported vacancies Változás az el évhez képest Változás az el hónaphoz képest Száma, db Changes compared to the same period Changes compared to previous month previous year Number darab / number % darab / number % Közép-Magyarország Central , ,1 Budapest , ,1 Pest , ,0 Közép-Dunántúl Central , ,2 Fejér , ,9 Komárom-Esztergom , ,7 Veszprém , , , ,7 Gy r-moson-sopron , ,4 Vas , ,1 Zala , ,3 Dél-Dunántúl Southern , ,3 Baranya , ,4 Somogy ,0-6 -0,2 Tolna ,3-9 -0,7 Észak-Magyarország Northern , ,2 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,8 Heves , ,1 Nógrád , ,9 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,4 Hajdú-Bihar , ,9 Jász-Nagykun-Szolnok , ,3 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,9 Bács-Kiskun , ,6 Békés , ,9 Csongrád , , , ,4
12 6. A bejelentett betöltetlen álláshelyek havi mérlege Monthly balance sheet of notified vacancies El havi záró állomány / Closing stock of the previous month A hónap folyamán bejelentett álláshelyek száma / Inflow of vacancies during the month Havi érvényes bejelentések / Total available vacancies during the month A hónap folyamán megsz nt álláshelyek / Outflow of vacancies during the month Tárgyhavi záró állomány / Closing stock of actual month Közép-Magyarország Central Budapest Pest Közép-Dunántúl Central Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Gy r-moson-sopron Vas Zala Dél-Dunántúl Southern Baranya Somogy Tolna Észak-Magyarország Northern Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Alföld Northern Great Plain Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád Megoszlás, % 46,1 53,9 100,0 60,0 40,0
13 7. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz beérkezett csoportos létszámleépítési bejelentések által érintett létszám Major layoffs reported to the National Employment Service (in number) Létszám, f Number Változás az el hónaphoz Változás az el évhez képest / képest / Changes compared to the same Changes compared to previous period previous year month / number Közép-Magyarország Central Budapest Pest Közép-Dunántúl Central Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Gy r-moson-sopron Vas Zala Dél-Dunántúl Southern Baranya Somogy Tolna 0 0 Észak-Magyarország Northern Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád 0 0 Észak-Alföld Northern Great Plain Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés 0 0 Csongrád
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. november 38 EZERREL KEVESEBB AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA MINT EGY ÉVVEL
TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA
A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. október TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERES K SZÁMA, ÖSSZETÉTELE
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer
AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer
TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. augusztus TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. július TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS ARÁNYA
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. március 63,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek márciusban A
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai június. Main data of the National Employment Service. June 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. június Main data of the National Employment Service June 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. július 61,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júliusban A július
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. május 60,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek májusban Május
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai április. Main data of the National Employment Service. April 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. április Main data of the National Employment Service April 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai március. Main data of the National Employment Service. March 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. március Main data of the National Employment Service March 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai február. Main data of the National Employment Service. February 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. február Main data of the National Employment Service February 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. szeptember Emelkedett a bejelentett munkaerıigények száma egy hónap alatt 2012. szeptemberben az
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. augusztus 28 ezer új bejelentett állás augusztusban Augusztus folyamán a Nemzeti Foglalkoztatási
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE / August 2006 Megnevezés / Number of 2006 aug. Aug. 2006 Változás az előző hónaphoz képest / Changes compared to previous
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. június 23,8 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken Június hónap folyamán
A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május
A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. május 40,4 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. májusban a munkaügyi
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. november Nıtt a bejelentett álláshelyek száma az elızı év azonos hónapjához képest A novemberi hónap
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008 június 68,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júniusban A június
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. október Nıtt a bejelentett álláshelyek száma az elızı év azonos hónapjához képest A tárgyhónapban
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. augusztus 24,3 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken Augusztus hónapban
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
Az újonnan bejelentett munkaerıigények száma februárban
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. február Februárban emelkedett a bejelentett munkaerıigények száma 2012. februárban a munkáltatók
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év július hónap Jóváhagyta: Tapolcai Zoltán főosztályvezető Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. október 24,2 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein Az augusztusi és szeptemberi
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. november 22,9 ezer újonnan bejelentett munkaerıigény novemberben 2012. novemberi hónap folyamán 22,9
Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március
Sajtóközlemény A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. március 37,0 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A március
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. október 32 ezer újonnan bejelentett munkaerıigények októberben 2012. októberben az újonnan bejelentett
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. szeptember 50,9 ezer munkaerıigényt jelentettek be a foglalkoztatók az NFSZ kirendeltségein 2011.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2007. szeptember Több mint 72 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek szeptemberben
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. augusztus 57,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek augusztusban
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. január 11,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A január hónap folyamán
Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február
Sajtóközlemény A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. február 20,0 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A február
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai augusztus. Main data of the National Employment Service. August 2011
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2011. augusztus Main data of the National Employment Service August 2011 FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. szeptember 50,9 ezer munkaerıigényt jelentettek be a foglalkoztatók az NFSZ kirendeltségein 2011.
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. augusztus Nıtt a munkaügyi kirendeltségeken bejelentett munkaerıigények száma 2011. augusztusban
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. május Több a munkalehetıség, mint tavaly májusban A tárgyhónapban 55,5 ezer darab új álláslehetıséget
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. június 47,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júniusi hónap folyamán
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján szeptember
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. szeptember Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2007. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. június 47,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júniusi hónap folyamán
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. november Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. július 41,6 ezer új munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júliusi hónap folyamán
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év november hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2007. november Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. december 46,4 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek decemberben A december hónap folyamán
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján április
Budapest, 2009. május 8. SAJTÓKÖZLEMÉNY A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. április 55,4 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján január
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2006. január Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. július 41,6 ezer új munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júliusi hónap folyamán
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján június
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2006. június Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján április
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2006. április Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján január
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2008. január Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján február
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2008. február Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai december. Main data of the National Employment Service. December 2012
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2012. december Main data of the National Employment Service December 2012 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai június. Main data of the National Employment Service. June 2013
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2013. június Main data of the National Employment Service June 2013 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év augusztus hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. január
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. január Januárban is a támogatott munkaerıigények domináltak 2012. januárban a foglalkoztatók összesen
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év május hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52) 513-000
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év január hónap Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52) 513-000 Fax:
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján május
A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2008. május Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év április hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. december Nıtt az újonnan bejelentett álláshelyek száma egy hónap alatt A tárgyhónapban több mint
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. február 24,9 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. februárban a munkaügyi
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. február A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 45,6 ezer darab új
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év szeptember hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján december
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. december Main data on the labour market situation based on the administrative records of the National
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE. 2007 augusztus / August 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. november Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public