Karácsony. Meggyújtották a negyedik gyertyát

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Karácsony. Meggyújtották a negyedik gyertyát"

Átírás

1 Mecénás ösztöndíjak /3. oldal Csökkennek a helyi adóterhek /3. oldal Jutalmazott sportolók /14. oldal Tiszaújváros hetilapja december 23. XXXIII. évfolyam, szám Mikulástól karácsonyig Meggyújtották a negyedik gyertyát Sokan látogattak ki a térre advent utolsó vasárnapján. Pénteken és vasárnap is várta az ünneplő közönséget a Mikulástól karácsonyig rendezvénysorozat a Városháztérre. Bár idén nem esett a hó, igazi ünnepi hangulatot teremtettek a programok fellépői, a város karácsonyfája és a vásár. Pénteken a nyugdíjas egyesületek műsorai várták a térre érkezőket, a három városrész egy-egy küldöttsége versekkel, énekekkel köszöntötte a karácsony közeledtét. Az Őszirózsa Idősek Klubja kezdte a fellépést, hogy ezután a Tiszaszederkényi Idősek Klubja a Bokréta Citerazenekarral közösen mutassa be műsorát. A pénteki nap zárásaként a Tiszaújvárosi Nyugdíjas Egyesület kórusa lépett színpadra. Vasárnap délután utolsó alkalommal gyűltek össze az ünnepre készülődők. Bráz György polgármester köszöntőjében kiemelte, örömteli, hogy a város idén is együtt ünnepelt és együtt készült a szeretet ünnepére. Az egyházak köszöntői után a színpadi produkciók következtek, ahol előbb a KEK Sing Girls, majd a Gimnasztráda, végül az Eötvös Diákszínpad és a Club 96 Fiatalok Egyesülete búcsúztatta a Mikulástól karácsonyig színpadi programjait. Ugyancsak hagyomány már, hogy szeretetvendégségre várják a város lakosságát advent negyedik vasárnapján. Idén is gulyással, kaláccsal vendégelték meg a térre kilátogatókat, de hamisítatlan zsíros kenyeret is kóstolhatott az, aki azt kívánta. Ezután teával, vagy forralt borral öblíthették le a falatokat az ünneplők. A rendezvénysorozatot szeretetvendégség zárta. Hivatali ügyfélfogadás Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy december 23-án (szerdán) 12 óráig lesz nyitva a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal, az ügyfélfogadás 8 órától 12 óráig tart. A december 24-ei (csütörtök) pihenőnapon a hivatal zárva tart. December 31-én (csütörtökön) az ügyfélszolgálatnál az ügyfélfogadás 8 órától 12 óráig tart. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Karácsony Amikor az utolsó porcicát már hagyod ellebbenni, amikor a püspökkenyér tésztája lélegezni kezd, és a torkod szorít, mert az örökhagyó nagyanyád már nem láthatja ezt. Amikor egy csillagánizs a földre pottyanva elgurul, a szobát pedig szegfűszeggel tűzdelt narancs illata tölti be. Amikor a fehér abrosz lomhán ráhull az asztalra és te szétsimítod a tenyereddel. Amikor a poharak és tányérok csilingelve összekoccannak, és a fellobbanó gyertya lángja csillogva táncol rajtuk. Amikor a délceg fenyőn is kigyulladnak a fények, és a gyerekkori angyaldísz rád mosolyog. Amikor megszólal a csengő, és Ők beözönlenek az ajtón. Akkor megtelik a szíved. Akkor van karácsony. Szeretetteljes ünnepet kívánunk! A Tiszaújvárosi Krónika Szerkesztősége Mancika nénit köszöntötték Kilencven esztendő Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Kovács Sándorné december 18-án. A jeles napon Mancika nénit az önkormányzat nevében Bráz György polgármester és dr. Juhos Szabolcs jegyző is felkereste és köszöntötte.

2 2. oldal Sokféle december 23. Római katolikus Egyházi hírek December 24. csütörtök: Szenteste éjféli mise 24:00 óra. December 25. péntek: Urunk születésének ünnepe 11:00 óra. December 26. szombat: Karácsony, ünnepi mise 11:00 óra. December 27. vasárnap: A Szent család ünnepe, Jézus, Mária, József. December 31. csütörtök: Hálaadás, szentmise este 18 órakor. Január 1. péntek: Újévi szentmise 11:00 óra. Görögkatolikus December 24-én: 8:00 királyi imaórák, 18:0 nagy lenyugvási istentisztelet, utrenye; a gyerekek pásztorjátéka. December 25-én: 11:00 Szent Liturgia, 17:00 vecsernye. December 26- án: 10:00 utrenye, 11:00 Szent Liturgia, 17:00 vecsernye. December 27-én (karácsony utáni vasárnap) 10:00 utrenye, 11:00 Szent Liturgia. December 31-én: 08:00 Szent Liturgia, 17:00 vecsernye, óévi hálaadás. Január 1-jén: 10:00 utrenye, 11:00 Szent Liturgia. Krisztus Urunk test szerinti születésének ünnepén kívánom, hogy az isteni kegyelem fénye ragyogja be városunk lakóinak életét és munkáját, s hozzon örömet és hatalmas békét az emberek szívébe! Jeviczki Ferenc parókus. Református Tiszaújváros December 23-án, szerdán 17 órakor bűnbánati istentisztelet lesz. Döme Kezdetben még a rendes nevedet sem tudtam. Ha egy társaságban szóba kerültél, visszakérdeztem, ki az a Dózsa Márk. Persze a legtöbben Döméztek. Hamar kezdted a tévézést. Gyerekfejjel. Na persze, akinek az édesapja a helyi televízió egyik elindítója volt, annak könnyű. Dehogy könnyű! Te is, akinek szinte a vérében volt a kamerázás, Te is lépésről-lépésre haladtál. Fazekas Sanyi (Pamach) vigyázta léptedet. A Suli TV-től a Tisza TV-n keresztül az RTL-ig, a TV2-ig. Hogy aztán Te add át tudásodat a még fiatalabbaknak. Nem voltunk barátok. Nem a korkülönbség miatt, - a fiam lehetnél - hanem mert így hozta az élet. Haverok lettünk. Más társaságba jártunk, más szemmel néztük a világot. Te mindig színes szemüvegen át. Kollégák voltunk, s volt bennünk közös - a humorunk. Egy borongós napon - az évszakra már nem emlékszem - órákon át kettesben beszélgettünk. Közben lecsúszott néhány pohár nedű a torkunkon, de megdolgoztattuk a hangszálainkat is. Munkáról, nőkről, az életről beszélgettünk. Bennem akkor tudatosult igazán, hogy a laza, örökké vidám, bohém Döme csak az egyik arcod. Akkor Te már készültél Budapestre. Oda húzott tehetséged, tudásvágyad - és szíved. December 24-én, csütörtökön 16 órától a gyermekek műsorával egybekötött szentestei alkalmat tartunk.december 25-én pénteken, 11 órától úrvacsorás, ünnepi istentisztelet lesz. 16 órától a legátus hirdeti az Igét. December 26-án, szombaton és december 27-én, vasárnap 11 órakor istentisztelet. December 31-én, csütörtökön 16 órakor tartjuk az óévi istentiszteletet. Január 1-jén, pénteken és 3-án, vasárnap 11 órakor kezdődnek az istentiszteletek. Tiszaszederkény December 23-án, szerdán 18 órakor bűnbánati istentisztelet lesz. December 24-én, csütörtökön 18 órától a gyermekek műsorával egybekötött szentestei alkalom. December 25-én, pénteken, 9.30 órától úrvacsorás ünnepi istentisztelet lesz. 15 órától a legátus hirdeti az Igét. December 26-án, szombaton és december 27-én, vasárnap 10 órakor kezdődik az istentisztelet. December 31-én, csütörtökön 18 órakor tartjuk az óévi istentiszteletet. Január 1-jén, pénteken és 3-án, vasárnap 10 órakor kezdődnek az istentiszteletek. December 26-án Sajóörösön 8 órától, Sajószögeden 9 órától lesz úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet. Az ünnepi legátus Bihari József, 5. éves sárospataki teológiai hallgató. Békés karácsonyt és áldott új esztendőt kívánnak a gyülekezet lelkipásztorai! Egyházi közvetítések Kedves Nézőink! Karácsonykor televíziónk - a tavalyi évhez hasonlóan - az idén is rögzíti és műsorára tűzi a tiszaújvárosi történelmi egyházak ünnepi szertartásait. Felvétel készül szenteste a református templomban tartandó 16 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletről, a görög katolikus templomban 18 órakor, valamint a római katolikus templomban 25-én 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisékről. A felvételeket ugyanebben a sorrendben december 25-én 17 órától tűzzük műsorunkra, majd másnap délelőttig folyamatosan ismételjük. Ma esti adásunkban a szokott időben 18 órától az Egy hajóban című vallási magazinunk karácsonyi kiadásával jelentkezünk. Reméljük sikerül szebbé tennünk az ünnepet, várjuk önöket a képernyők elé! A Tisza TV szerkesztősége Ami már nem dobog. Nem látjuk képeidet a televíziókban, nem olvashatjuk nevedet a stáblistákon. Nem beszélgethetek Veled munkáról, nőkről, az életről Nyugodj békében, Döme! - efel - Gyógyszertári ügyelet A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása. Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot december 27-ig, vasárnapig a Remény Gyógyszertár (Szent István út tel.: 49/ ), majd december 28-tól, hétfőtől a Borostyán Gyógyszertár (Széchenyi út 11., tel.: 49/ ) látja el január 4-től ismét a Remény Gyógyszertár látja el a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása: A Borostyán Gyógyszertár december 24-én, 25-én, 26-án és 27-én zárva tart. December 28-tól 30-ig 8.00 és óra között tartanak nyitva. December 31-én, valamint január 1-től 3-ig zárva lesznek. A Tisza Gyógyszertár december 24-én 8 és 12 óra között nyitva tart, december 25-én, 26-án és 27-én zárva tartanak, míg december 31-én 8 és 12 óra között ismét nyitva. A gyógyszertár január 1-jén zárva tart. Az Arany Sas Gyógyszertár december 24-én 8 és 12 óra között nyitva tart, december 25-től 27-ig zárva lesz, míg december 28. és 30. között minden nap 8 és 18 óra között nyitva tartanak, december 31-én pedig 8 és 14 óra között. Január elsején a gyógyszertár zárva lesz, 2-án 8 és 12 óra között lesz nyitva, január 3-án ismét zárva tartanak, míg 4-én 8 és 18 óra között lesz újra nyitva a gyógyszertár. A Remény Gyógyszertár december 24-én 8 és 12 óra között nyitva tart. (Ez a gyógyszertár látja el a karácsonyi időszakban a készenléti/ügyeleti szolgálatot.) December 31-én 8 és 17 óra között nyitva tartanak, január 1-jén zárva, míg január 2-án szombati nyitvatartás szerint, azaz 8 és 12 óra között nyitva lesz a gyógyszertár. Január 3-án zárva tartanak. Gyógyszertárak nyitvatartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár Borostyán Gyógyszertár Remény Gyógyszertár Tisza Gyógyszertár Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dózsa Márk életének 39. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni gyászszertartása december 29-én (kedden) 15 órakor lesz a református templomban. A gyászoló család Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Hajdu József Géza volt sajószögedi lakos december 14-én, 68 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Gyászistentiszteletére december 28-án 14 órakor kerül sor a Budapest- Nagytétényi Református Templomban. (Budapest XXII. Angeli út 13.) A gyászoló család Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/ , l Fax: 49/ l kronika@tiszatv.hu l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/ l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN

3 2015. december 23. Aktuális Mecénás ösztöndíj Tényleges segítség Gazdaságfejlesztés Csökkenő helyi adóterhek Bár a döntést csak lapzártánk után hozza meg, az előjelekből bizonyosra vehető, hogy idei utolsó ülésén jelentős helyi adócsökkentésről határoz Tiszaújváros képviselő-testülete. 3. oldal Kedvezmény az új épületekre Hatvanhét hallgató kapott ösztöndíjat. Valamivel csökkent azok száma, akik jelentkeztek a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány tanulmányi ösztöndíjpályázatára. Ez többek között azzal magyarázható, hogy az első és utolsó félévesek még, illetve már nem tudnak az őszi-téli pályázaton részt venni. - Bízunk benne, hogy a következő félévben ismét többen lesznek majd sikeresek a pályázaton - mondta a kuratórium elnöke, Makrai Marianna a szombaton tartott ösztöndíjkiosztón hallgató pályázott, közülük 67 volt sikeres. Ők összességében ezer forintot kaptak. Az ötös átlagú diákok forint anyagi támogatásban részesültek. A dotáció tizedenként csökken kétezer forinttal, így a minimum elvárásnak bizonyuló 4,2-es átlagot teljesítők is forinttal lettek gazdagabbak. - Ez tényleges segítség, nem csak jelképes - mondta a Debrecenben, az orvosi egyetemen tanuló Vargha Edit. - Drágák a jegyzetek és ez a pénz nagyon sokat segít. Az ünnepségen Dr. Fülöp György alpolgármester, majd Bráz György polgármester is köszöntötte a megjelent diákokat és szüleiket. - Nagyon fontos nekünk az, hogy ti hogyan tanultok mondta köszöntőjében az alpolgármester -, mert a város jövője bennetek van. Ezt erősített meg Bráz György polgármester is. - Ha ti megértitek azt, hogy nagyon fontos szakasza az életeteknek, hogy tanuljatok, akkor higgyétek el, minden nagyon könynyűvé válik. Az ünnepség része, hogy a díjazottak személyesen veszik át az ösztöndíjról szóló határozatot. Közülük többen rutinosak, mert már nem először részesülnek elismerésben. - Sajnos nekem ez az utolsó - mondta Németh Miklós. - Öt év egyetemi és három év phd képzés alatt számos alkalommal pályáztam sikeresen. Ez egy nagyon jó lehetőség, hasonlóról nem is hallottam még, és ha összeszámolom, a várostól összesen több mint félmillió forint támogatást kaptam. Az ösztöndíj nem titkolt célja, hogy a jól teljesítő diákok a tudásukat a városban kamatoztassák. Itt helyezkedjenek el és éljenek felnőtt éveikben is. Ezt segíti többek között a Tiszaújváros viszszavár program is, melynek már van érzékelhető hatása, hiszen több egykori ösztöndíjas ma már itt dolgozik a városban. borza Ösztöndíjban részesültek Csoportkép az ösztöndíjasokról és a város, illetve az alapítvány vezetőiről. Bálint Botond, Szilágyi Szilvia Éva, Lerner Katalin, Bodnár Noémi, Gáll Csilla, Jakab Dóra, Kalászi Zoltán Dávid, Pristyák Levente, Gönczi Tamás, Nagy Attila, Lukács Péter, Bencs Karolina, Ács Gabriella, Figeczky Bence, Hok Zsófia, Horváth Dániel, Kiss Viktor, Németh Gábor, Németh Miklós László, Orosz Regina, Pálóczi Ágnes, Sávolyi Sára, Schäffer Anett, Szarka Veronika, Vargha Edit, Meczkó Alexandra, Fekete Zsolt, Dusza Andrea, Kovács Árpád, Kovács Zsófia, Besenyei Zsófia, Papp Mariann, Radics Anikó, Bató Alex, Fábián Rita, Gönczi Kinga, Bálint Ágota, Csernyák Zoltán, Körömi Eszter Sára, Varga Dalma Helga, Csapó Márton, Dusza Eszter, Kovács Dóra, Molnár Tamás, Lénárt Lejla, Mannheim Márk Mihály, Medgyesi Barbara, Papp Júlia, Magyar Noémi, Mucza Orsolya, Császár Nóra, Gombos Petra, Faragó Dávid, Fogarasi Doroti, Ádám Aida, Buczkó Botond Sámuel, Kiss Adrienn, Szabolcsi Ábel, Kapitanov Krisztina, Belyus Bernadett Erzsébet, Lencsés Kitti, Nagy Zita, Vigh Henrietta, Szikszai Fanni, Stefán Ibolya, Bazsó Viktória, Kébel Zsófia. Ami már biztos, a képviselő-testület november 1-jei hatálybalépéssel már korábban elfogadta az építményadóról szóló rendeletét, mely 2016-tól minden új ingatlant építőt, illetve építtetőt érintő kedvezményes adóztatási lehetőséggel bővül ki. A kedvezményes adókulcs (200 forint/ nm) alkalmazására 3 évig nyílik lehetősége az adóalanynak, miután az új épület, épületrész használatba vételi engedélye jogerőre emelkedett, illetve annak használatbavétele tudomásulvételi eljárással megvalósult. A módosítást első ízben a január 1-jét követően kiadott és jogerőre emelkedett használatbavételi engedéllyel rendelkező építmények esetében lehet alkalmazni, az adókötelezettség január 1-jén áll be. A határozott idejű kedvezményes adómérték bevezetésével az építményadó bevétele a jövőben várhatóan nem csökken, legfeljebb kisebb ütemben növekszik. Ugyanakkor jelentős lökést adhat az építeni szándékozó beruházásoknak és - a tevékenységet preferáló iparűzési adócsökkentéssel párhuzamosan - a kis- és középvállalkozási körben is több új ipari vagy kereskedelmi épület kialakítását eredményezheti - áll az előterjesztésben. Csökken az iparűzési adó A képviselő-testület a tiszaújvárosi gazdaság fejlesztése és a helyi befektetések ösztönzése érdekében középtávú adópolitikai stratégiájában 2013-ban arról határozott, hogy január 1-jétől minden évben legalább 0,1 százalékponttal, de célkitűzésként azzal a mértékkel csökkenti a helyi iparűzési adót, hogy a csökkentés miatt kieső bevételt várhatóan elérje, vagy haladja meg a gazdasági konjunktúrából, a betelepülő új vállalkozások tevékenységéből, illetve az üzembe helyezett új beruházásokból származó adótöbblet. A 2013-ban elfogadott döntés idején A kimagasló adóbevétel elsősorban a petrolkémiai árréssel magyarázható. Jövőre a képen látható butadién üzem is kompenzálja az adócsökkentés miatt kieső bevételt. befolyt adóbevételek két év alatt közel 77 %-os mértékben növekedtek, annak ellenére, hogy az adómérték 2015-ben 0,1 százalékponttal csökkent. Az egyszeri, kimagasló adóteljesítés elsődleges oka az alacsony olajárak okozta kimagasló petrolkémiai árréssel magyarázható, s ez várhatóan 2016-ban is éreztetni fogja hatását. A decemberben beérkező közel 2 milliárd forint összegű iparűzési adófeltöltés megfelelő tartalékot képez az adócsökkentő lépések meghozatalára, továbbá a jövőre már teljes kapacitással termelő butadién gyáregység, illetve a műgumigyár beruházásából származó adótöbblet várhatóan kompenzálni fogja a kieső bevételt. A évi kimagasló adóbevétel alapján - figyelemmel az adóstratégiában megfogalmazottakra, mely szerint a város biztonságos és fenntartható működtetéséhez, valamint az indokolt fejlesztésekhez, beruházásokhoz a helyi iparűzési adó bevétele nyújtja a legfőbb forrást, továbbá alapfeltétel, hogy az adóbevételek szintje a város működését nem veszélyeztetheti - a rendelettervezetben a jelenlegi 1,9%- kal szemben január 1-jétől 1,5 %-os adómérték szerepel. Az adócsökkentés minden vállalkozót érint, és várhatóan további vállalkozások idetelepülésére, újabb beruházások megvalósulására ösztönzőleg hat. Az előterjesztés kitér arra is, hogy amenynyiben az adóbevételeket jelentősen befolyásoló olyan nem várt világpiaci, illetve gazdasági, műszaki események, valamint az adózást vagy az állami finanszírozást érintő, az önkormányzat pénzügyi mozgásterét tovább szűkítő jogszabályváltozások következnek be, melyek veszélyeztetnék a feladatellátást, akkor a hatályos szabályozás szerint a következő években lehetőség nyílik a korrekcióra. Háziorvosok kedvezménye A törvényben szabályozott mentességek, illetve kedvezmények köre kibővült azzal, hogy az önkormányzat rendeletében 2016-tól jogosult a vállalkozó háziorvos, védőnő számára kedvezményt, mentességet megállapítani, feltéve, ha vállalkozási szintű iparűzési adóalapja a 20 millió forintot nem haladja meg. A rendelkezésre álló adatok szerint az önkormányzat közigazgatási területén 8 felnőtt háziorvos, 4 gyermek háziorvos és 7 fogorvos lát el egészségügyi tevékenységet vállalkozóként, a védőnők közalkalmazottként végzik tevékenységüket, így ők nem alanyai az iparűzési adónak. A évi bevallási adatok alapján három vállalkozás nem felel meg a 20 milliós követelménynek, összesen ezer forint adóalappal. A javaslat - figyelemmel arra, hogy a várható bevételkiesés nem éri el a 2 millió forintot - a háziorvosoknak nyújtható adókedvezmény mértékét a mindenkori adómérték 50 %-ában javasolja megállapítani. F.L. Sikeresek voltunk közös ügyeinkben Milyen volt az idei esztendő és mi várható 2016-ban? - tettük fel a kérdést Tiszaújváros képviselő-testületi tagjainak. Bráz György polgármester - Ahogy azt az év vége felé közeledve több fórumon, rendezvényen elmondtam, nagyon sikeres évet zár Tiszaújváros, megítélésem szerint az önkormányzatiság óta a legsikeresebbet. Jól működött az önkormányzat, zavartalan volt a városüzemeltetés, sikerült nem csupán megtartani, hanem helyenként javítani a szociális ellátások színvonalát. Szemmel láthatóan megújult számos közterület, intézmény, s volt, van elegendő forrás a támogatásokra is. Pénzügyi, költségvetési szempontból is nagyon jó a helyzet, olyannyira, hogy nem a vállalt 0,1 százalékponttal, hanem 0,4- del tudjuk csökkenteni az iparűzési adó mértékét, az építményadónál pedig kedvezményt tudunk adni az újonnan épített ingatlanokra. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy közös ügyeinkben voltunk sikeresek, s az ezeket megalapozó döntéseket zömmel közösen hoztuk meg a képviselő-testületben a város, végső soron a lakosság érdekében, s erre különösen büszkék lehetünk. Jövőre folytatjuk a Látható Tiszaújváros programot, újabb közterületek, intézményi épületek újulnak meg, útjára indítjuk a Zöldülő Tiszaújváros programot, mely a város zöldterületeinek megújítását szolgálja, s fásítást is tartalmaz. Én bízom a sikeres folytatásban, s szeretném, ha 2016 végén azt mondhatnám: ez az év még jobb volt, mint a tavalyi. Dr. Fülöp György alpolgármester a 2 sz. vk. képviselője - Képviselőtársaim bizonyára sok-sok e- redményt, sikert sorolnak fel, én elsősorban az intézményi szféráról szeretnék szólni. Előtte azonban választókerületemről, ahol folytattuk az utak, járdák felújítását, támogattuk a panelprogramot. Továbbá remélem, hogy a kamerarendszer kiépülésével tovább fog javulni a közbiztonság ben minden intézményi épületünkben volt valamilyen kisebb-nagyobb felújítás, korszerűsítés, s a működtetésben sem voltak zavarok. Ennél is fontosabb azonban az ott dolgozó emberek helyzete. Az együtt sírunk, együtt nevetünk elve alapján most van okunk a közös nevetésre. A jó pénzügyi helyzet lehetővé tette, hogy a nyáron 1/3, az év végén 2/3 havi bérnek megfelelő jutalomban részesüljenek az önkormányzati intézményekben, gazdasági társaságoknál, illetve az állami és egyházi fenntartású köznevelési intézményekben dolgozók. Még egy fontos dolgot kell megemlíteni; 20 millió forinttal támogattuk a Klebersberg Intézményfenntartó Központot, s ezt az összeget kifejezetten a fenntartói feladatok ellátására költhették el. Mindemellett pezsgő, tartalmas kulturális- és sportélet zajlott a városban. Mindent összevetve én úgy látom, nagyon jó pályára állt Tiszaújváros, s jövőre, illetve azt követően is sikeres lesz. (folytatás a 6. oldalon)

4 Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Tiszaújvárosi Járási Hivatal Okmányirodai Osztálya (Kormányablak) december 31-én (csütörtökön) 8-tól 12 óráig tart ügyfélfogadást. A többi munkanapon a szokásos rendben zajlik az ügyfélfogadás: Hétfő: 07,00 17,00 Kedd: 08,00 18,00 Szerda: 08,00 18,00 Csütörtök: 08,00 18,00 Péntek: 08,00 18,00 óráig Telefonszámok: Járási titkárság: 49/ Információ: 49/ Kormányablak: 49/ Fax: 49/ B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Tiszaújvárosi Járási Hivatala Pályázati felhívás Civil szervezetek támogatása Önkormányzat/Közlemények 4. oldal december 23. Közeleg a határidő A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja az egyesületeket, civil szervezeteket, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az egyesületek, civil szervezetek számára. Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében a évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről nyilatkozni kell. A nyilatkozat kitöltése minden pályázat esetén kötelező, annak elmulasztása a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A nyilatkozatot a pályázati adatlap tartalmazza. Amennyiben a évi CLXXXI törvény 8. (1) bekezdése alapján az érintettség fennáll, úgy Közzétételi kérelmet is kötelezően csatolni kell a pályázathoz. A nyilatkozat és a közzétételi kérelem nyomtatvány letölthető a honlapról, illetve személyesen átvehető ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán. Tájékoztatjuk továbbá arról, hogy a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, a pályázat meghatározott adatait közzéteszik a Kormány által meghatározott központi portálon. A pályázat célja: A pályázat az egyesületek, civil szervezetek január 1. és december 31. közötti rendezvényeit támogatja, valamint az érintett szervezetek évi működési költségeihez kíván hozzájárulni. Pályázhatnak: - egyesületek, vagy más civil szervezetek, melyeket az illetékes törvényszék tiszaújvárosi székhellyel bejegyzett és Tiszaújvárosban működnek, - országos, regionális, megyei civil szervezetek helyi szervezetei. Nem részesülhet támogatásban: - az a szervezet, amely az önkormányzat sporttámogatási alapjából, az önkormányzat által létesített közalapítványtól azonos pályázati céllal támogatásban részesült, - önkormányzati fenntartású költségvetési szerv, - azok a szervezetek, melyek az előző évi támogatással a megállapodásban foglaltak szerint szabályszerűen nem számoltak el, - azok a szervezetek, amelyek a pályázattal együtt - a pályázati felhívás mellékletében található - a pályázó szervezet bemutatására szolgáló civil adatlapot nem nyújtják be. Támogatott célok: önszerveződő közösségek alakulása, működése, amelyek tevékenységi köre segíti bizonyos önkormányzati feladatok átvállalását, olyan rendezvények megvalósítása, a- melyek szakmai célokon túl a város hírnevének erősítését szolgálják, művészeti értékű városi kiadványok támogatása, közművelődés területén alkotó folyamatok támogatása, nemzetközi együttműködés támogatása, külföldi tanulmányutak, szakmai konferenciák támogatása, egészséges életmód elterjesztésére ösztönző akciók, életesélyek növelésének támogatása. A Képviselő-testület / / Ökth. 3./pontjának döntése alapján a pályázatban megjelölt cél módosítására nincs lehetőség. Támogatás formája, támogatható kiadások: A támogatás formája: A támogatás a pályázó január 1. és december 31. között megvalósuló, a támogatott célok között részletezett tevékenységének gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújt egyszeri, előre folyósított, vissza nem térítendő támogatást, elszámolási kötelezettséggel. Támogatható kiadások: A pályázati lapon szereplő költségvetés kiadási tételei, amelyek az adott program megvalósításához, a működéshez igazolhatóan kapcsolódnak. Működési költségek: - irodabérlet, rezsi, kommunikáció, - bér és járulékai, tiszteletdíj, - szakértői költségek, - utazási költségek, - szállás, étkezés, - anyag-, eszközbeszerzés. Nem támogatható: beruházás, reprezentáció. A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje: A benyújtás módja: A pályázatok kizárólag a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal által erre a célra Reklámtáblák engedélyezése A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal felhívja a közterületen elhelyezett reklámtáblák tulajdonosait, hogy a közterülethasználati megállapodásban rögzítettek szerint az engedély érvényessége december 31-én lejár. Az engedély meghosszabbítását, a megállapodás lejárta előtt 15 nappal a Polgármesteri Hivatalban írásban kell kérni. Amennyiben a tábla tulajdonosa a közterülethasználatra vonatkozó igényét a továbbiakban is fenntartja, a kérelmet haladéktalanul be kell nyújtania. Csak esztétikus és felújított táblák kihelyezésére van lehetőség! Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy amennyiben a kérelem benyújtásának a megadott határidőig nem tesznek eleget és a megállapodás érvényét veszti, kötelesek az eredeti állapotot helyreállítani, melynek elmulasztása esetén a Polgármesteri Hivatal az engedélyes költségére a helyreállítást előzetes értesítés nélkül elvégezteti. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal kiadott pályázati adatlapon, papíralapon nyújthatók be. A pályázati adatlapnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, a pályázat célját, a tervezett program, illetve tevékenység részletes leírását, a programhoz szükséges anyagi támogatás mértékét, részletes költségvetést, a szervezet fizetési számlaszámát, adószámát, programban lebonyolító szakemberek nevét. Igazolást a törvényszéki bejegyzésről (bejegyzés másolata a pályázó vagy a lebonyolító részéről). A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy részesült-e már támogatásban Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületétől, illetve önkormányzati alapítványtól, közalapítványtól. Továbbá arról, hogy van-e jelenleg folyamatban pályázata tiszaújvárosi önkormányzati közalapítványnál, alapítványnál. Minden esetben kérjük megjelölni a pályázati projektért felelős kapcsolattartó személy nevét, elérhetőségét. Kérjük, hogy a program részletes leírását maximum 1 oldal terjedelemben csatolják. Pályázati dokumentáció beszerzése: A pályázati kiírás, pályázati adatlap, illetve a pályázó szervezet bemutatását tartalmazó formanyomtatvány (civil adatlap) letölthető a honlapról, illetve személyesen átvehető ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán. A benyújtás helye: A pályázatokat postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.), vagy személyesen a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán lehet benyújtani ügyfélfogadási időben. A benyújtás határideje: február 5. A pályázat elbírálása: A benyújtott pályázatokról a képviselő-testület évi márciusi ülésén dönt. A pályázókkal Tiszaújváros Város Önkormányzata támogatási megállapodást köt, melyben meghatározzák a támogatás összegét, a felhasználás célját és határidejét, az elszámolás módját és határidejét. A pályázattal kapcsolatban az alábbi telefonszámokon kérhető információ: - Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztály: , Közlemény Országos Egészségügyi Információs Központ Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Betegút E- gyesület egészségesek és betegek részére információs központot tesz elérhetővé a jobb tájékozódás és a gyógyulási folyamat meggyorsítása érdekében. Az adatbázisokon kívül személyre szabott tanácsadást is biztosítunk, valamint jogsegély szolgáltatást is ellátunk. Az információs központ iránytű az egészségügyi ellátó rendszerben történő eligazodáshoz. betegutegyesulet@gmail.com Telefonszám: Munkarendváltozás a NAV ügyfélszolgálatain Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóság vidéki kirendeltségei december 23-án (szerda) - Szerencs kivételével - 8:00-12:00 óra között, december 31-én (csütörtök) - Encs kivételével - 8:00-12:00 óra között fogadják az ügyfeleket. B-A-Z Megyei Adóigazgatóság Lakossági tájékoztató Katasztrófavédelmi ügyfélfogadás Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Kovács Katalin c. tű. zls. Tiszaújváros Járás katasztrófavédelmi megbízottja szerdai napokon órától óráig ügyfélfogadást tart. Az ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Az ügyfélfogadás előzetes telefonos egyeztetés alapján történik, az alábbi telefonszámokon: 49/ , 20/ Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Zöld szám A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket. Közterületi SOS hívószám A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/ as Közterületi SOS hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Kébel Zsolt kompenzációs listán mandátumot szerzett képviselő december 30-án (szerdán) órától óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Polgármesteri Hivatal Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Jézsó Gábor az 1. sz. választókerület képviselője január 04-én (hétfő) órától Tiszaszederkényben, (Tiszaszederkényi Szolgáltató Ház - volt tsz iroda) január 05-én (kedd) órától Tisza-part városrészben (Tisza-parti Szabadidőház, Neumann J. út 1.) fogadóórát tart. Polgármesteri Hivatal Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Kiss Zoltán József a 3. sz. választókerület képviselője január 06-án (szerdán) órától óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Polgármesteri Hivatal

5 2015. december 23. Hirdetés/Rendezvények 5. oldal A Tiszaújvárosi Krónikában is megjelenik lakossági apróhirdetése, amennyiben azt a Tisza TV Képújságában legalább 5 napra (2500 Ft), legkésőbb kedden 12 óráig feladja. Tiszaújvárosi cég angolul beszélő recepcióst keres. Az önéletrajzokat a recepcio3580@gmail.com címre várják. Jelentkezési határidő: január 4.

6 Milyen volt az idei esztendő és mi várható 2016-ban? - tettük fel a kérdést Tiszaújváros képviselő-testületi tagjainak. (Folyt. a 3. oldalról.) Jézsó Gábor az 1. sz. vk. képviselője - Új képviselőként ez a teljes év tanulva volt tevékeny számomra. Sok dolgot tanulhattam meg tapasztalt társaimtól. Megtisztelő és jó érzés számomra, hogy önkormányzati képviselőként, bizottsági alelnökként és tanácsnokként tapasztalataimmal, meglátásaimmal részt vehetek a képviselő-testület munkájában. Tiszaszederkény városrészben is sok változás történt az elmúlt időszakban. Megújult az óvoda udvara és tetőzete, elkészült a Bajcsy-Zsilinszky út térköves járdája és az úttest aszfaltozása. Megújult a kultúrház és az orvosi rendelő belseje, a Szolgáltató Házban modern nyílászárókra cseréltük a régit, ugyanígy a tájházban is, valamint korszerűsödött a településrészen az elektromos hálózat. Tisza-part városrészben megújult a Szabadidőház belseje és egy szép új teraszt is kapott, megtörtént a kültéri fitnesz elemek kihelyezése, folyamatban van a játszótér biztonságos elkerítése. A város idei költségvetésének elfogadására vagyok a legbüszkébb, hiszen úgy, ahogyan évek óta, idén is gazdaságos, kiszámítható és biztonságos Tiszaújváros működése, emellett nagyon sok területe megújult, valamint példaértékű szociális támogatást tud biztosítani. Továbbra is ez a közös célunk: településünk élhető, nyugodt és biztonságos legyen. Kiss Zoltán a 3. sz. vk. képviselője októberében nagy büszkeséggel vettem át képviselői megbízólevelemet, és kezdtem meg munkámat. Örültem, hogy elnyertem a választók bizalmát, és tudtam, hogy Bráz György vezetésével egy jó csapat tagjaként tevékenykedhetek az elkövetkező években Tiszaújváros fejlődéséért városunk életének egyik legsikeresebb éve lett. Stabil költségvetés mellett sikerült biztosítani a városi intézmények, gazdasági társaságok magas szintű működtetését, tovább tudtuk gyarapítani városunk vagyonát. Az országgyűlés 2014-ben jelentősen csökkentette a szociális ellátórendszer működtetésében való részvételét, így felelős döntést kellett hoznunk, hogy önként vállalt támogatásokkal segítsük a rászoruló tiszaújvárosiakat. Folytattuk energiatakarékossági programunkat, sok társasház tudott esztétikai és műszaki szempontból megújulni. A Látható Tiszaújváros program révén mind a városban, mind a választókörzetben jelentős változások történtek. Megújult a Bethlen G. út aszfaltja, felújítottunk több járdaszakaszt, megszépült a Castello cukrászda melletti közterület. Folytatjuk a közterületek, középületek rehabilitációját, az út-, járda- és kerékpárút hálózat fejlesztését, az életminőséget javító beruházásokat, és a társasházi korszerűsítéseket. Kiépítjük a városi térfelügyeleti kamerarendszert. Tokaji Edit a 4. sz. vk. képviselője Sikeresek voltunk közös ügyeinkben ben számos eredménnyel büszkélkedhet Tiszaújváros, örülök, hogy a város működését, fejlődését, az itt élő emberek komfortérzetét segítő döntéseknek részese lehettem. Természetes, hogy az ember mindig szebbre, jobbra, többre vágyódik, hiszen ez viszi előre új célok megvalósításában. Fontos azonban az is, hogy értékeljük, amink van. Úgy gondolom, Tiszaújvárosban van okunk az elégedettségre, hiszen a fejlődés folyamatos, az anyagi helyzet stabil, a kulturális és sportélet sok-sok lehetőséget kínál, a hangulat békés, nyugodt. A városban zajló felújítások, parkolók kialakítása, a Látható Tiszaújváros program a 4. sz. választókörzetet is érintették, persze tennivalók az elkövetkező évekre is maradtak. Nagyon várjuk például, hogy az engedélyeztetési eljárások befejezésével megkezdődhessen a Barcsay tér rekonstrukciója. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az önkormányzati választáson és az elmúlt évben a személyes találkozások, beszélgetések során megtisztelt bizalmával, a jövőben is igyekszem azt megszolgálni. Vendlerné Polyák Ilona az 5. sz. vk. képviselője - Az elmúlt év testületi munkáját kiemelten hatékonynak értékelem bizonyos törvényi változások ellenére, mely kihívásoknak azért meg kellett felelni. Jó pár ciklus tapasztalatával mögöttem ezt az időszakot a megoldások időszakaként tudnám jellemezni. A jogszabálymódosításokra reagálva, mely miatt jelentősen csökkentette az állam a szociális támogatásokat - itt helyben jó válaszokat adtunk, tudtunk segíteni az embereknek. Az állami fenntartású iskolákkal kapcsolatban is hozni kellett olyan döntéseket, amelyekkel segíteni tudtunk a nehéz helyzetben lévő intézményeken. A választókerületemben és az egész városban is jellemző, hogy bizalommal fordulnak hozzám az emberek, megkeresnek panaszaikkal, elképzeléseikkel Ezeket igyekeztük figyelembe venni döntéseinknél, ennek köszönhetően újítottunk fel néhány útszakaszt, közösségi teret. A jövő évi tervek közül nekem szívügyem az Ezüsthíd Gondozóház bővítése, átalakítása, erre már egy ideje igény mutatkozik, mivel a lakosság jelentősen öregszik. Előkészítettük a Szent István út 1-13 sz. épület mögötti terület rendezését, egy parkoló kialakítását is. Pap Zsolt a 6. sz. vk. képviselője - A város, sőt az országhatáron túli dologgal kell kezdenem, ha 2015-ről akarok szólni. Engem mélységesen megdöbbent és elszomorít, ami Európában, a világban zajlik. A menekültáradatra, a terrorizmusra, az emberek fenyegetettségére gondolok. Mindezek tudatában még jobban felértékelődik, hogy Tiszaújvárosban béke és nyugalom, biztonság van. A választási kampány gerjesztette indulatok egy-két ülés után a testületben is elcsitultak, viták vannak ugyan, de ez természetes. Nagyon eredményes, sikeres volt ez az esztendő, rengeteg intézményi, köztéri felújítás, korszerűsítés történt. Választókerületemben megépült véleményem szerint a város legszebb játszótere a Mátyás király úton, ugyanitt kiemelt gyalogátkelő létesült, és fontos fejlemény volt a súlykorlátozás bevezetése az Örösi úton. Itt adódik egyébként az egyik legfontosabb jövőbeni feladat, ennek az útnak a még biztonságosabbá tétele. Nagyon fontosnak tartom, hogy folytatódott a távhő-rekontsrukció, választókerületemben is több helyszínen zajlottak munkálatok. Az önkormányzat segítségével folytatódott a panelprogram is, s örömteli, hogy az idén kiírt Otthon Melege Programra Értékelés 6. oldal december 23. A testület minden tagja áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánt Tiszaújváros lakosságának. is több választókerületembe tartozó társasház is sikeresen pályázott. Hok Csaba a 7. sz. vk. képviselője - Sokat tettünk a városért, idén is épült-szépült településünk és sokszínű rendezvényeket valósítottunk meg, melyek anyagi fedezetét is tudtuk biztosítani, hogy több ezer ember jól érezhesse magát. Ez az esztendő sikeres éve volt Tiszaújváros képviselő-testületének. Üléstermünkben nem volt jellemző az a hangulat, az a hangnem, ami az országos politikában uralkodik. Kulturáltan beszéltünk meg mindent, persze voltak témák, melyek tárgyalásakor érvek ütköztek, viták alakultak ki, de a legtöbb döntést egyhangúan hoztuk meg, főleg a város érdekét szolgáló fontos kérdésekben. Büszke vagyok arra, hogy az önkormányzat jutalmat tudott adni, a nem önkormányzati fenntartású intézmények dolgozóinak is, illetve, hogy 20 millió forinttal támogatta az állami iskolák fenntartását, az eszközpark felújítását. Nagy dolognak tartom a Széchenyi iskola udvarának rekonstrukcióját és a Deák tér parkolási gondján is sikerült enyhíteni, amit a lakosság is jelzett nekem. A parkolók mellett az utakkal, járdákkal kapcsolatban is voltak jelzések választókörzetemből, amiket szintén sikerült orvosolni. Fontos az elkövetkező négy évben, hogy sikerüljön megőrizni a munkahelyeket, az új beruházásokkal újak jöjjenek létre, hogy továbbra is alacsony legyen a munkanélküliség városunkban. Molnár István a 8. sz. vk. képviselője - Képviselőként új vagyok, de nem volt számomra idegen ez a munka, hiszen Kovács Tibornak 16 évig voltam a titkára és Bráz György polgármester úrnak is a tanácsadója voltam, így ez a politikai-szervező közösségi munka nem áll tőlem távol. Speciális a választókörzetem, kertvárosi és paneles része is van, más-más problémákra kell reagálni. Érkeztek is jelzések a lakosságtól bőven. Az emberek egyre igényesebbek a környezetükkel szemben, sok aprónak tűnő, ám fontos dolog elintézésében kérték a közreműködésemet: járdák javítása, csapadékvíz-elvezetés, padok kihelyezése, bokrok, sövények igazítása. Amit az idén sikerült megvalósítani választókerületemben az a Lévay úti kiemelt gyalogátkelőhely, a szánkózó domb melletti fitnesz eszközök, az Erzsébet téri karácsonyfa, ünnepi dísz a József Attila úton, a kamionbehajtás korlátozása az Örösi úton, és az utak, járdák, játszóterek felújítása. A társasházak közös képviselői is sokszor meghívtak gyűléseikre. Kaptam sok kérést, de sok köszönetet is a lakosságtól ebben az évben. Sokat dolgozunk képviselőtársaimmal, igaz ufó leszálló pálya még nincs, de 2016-os terveim között szerepel, hogy fűthessük az utcákat, és akkor nem kell eltakarítani a havat. A viccet félretéve, szeretném, ha a körzetemben is lennének térfigyelő kamerák, ha felújítanák a József Attila úti teljes járdaszakaszt, és megépülne a Lidlnél a körforgalom. Tóth Sándor listás képviselő - Tiszaújváros képviselő testülete ebben az évben több nagyobb horderejű intézkedést hozott, melyek nagyban hozzájárultak az itt élők komfortérzetének jobbá tételéhez. Véleményem szerint minden eddigi szociális, gazdasági, beruházási, fejlesztési intézkedést, amit közösen a képviselő testület elkezdett, folytatni kell, s ha a város pénzügyi helyzete engedi, akkor ezeket megfontoltan bővíteni is szükséges. Azt gondolom, hogy ebben az évben nagyot lépett előre a város, hiszen rég nem látott felújítások, beruházások valósultak meg, s a jövő évre vonatkozóan is meghoztuk a szükséges döntéseket. Nagyon örülök annak, hogy a FIDESZ-KDNP jövőre vonatkozó felújítási javaslatainak döntő többsége befogadást nyert, s a hivatal beépítette a jövő évi felújítási, beruházási programba. Tiszaújváros lakossága ezt várja el tőlünk képviselőktől, azaz hogy a jó és hasznos javaslatokat közösen, együttműködve hozzuk meg. Tiszaújváros gazdasági szerepének erősítése mellett az itt élők komfortérzetének növelésére, és a gyermekes családokra nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hisz a jövőt rájuk kell építeni! Dr. Kébel Zsolt listás képviselő - A 2014-es önkormányzati képviselőválasztásokat követően immár harmadik alkalommal kezdtem meg a munkámat kompenzációs listán mandátumot szerzett képviselőként a testületben. A mostani cikluskezdet volt a három közül a legzökkenőmentesebb. Az előző ciklust is vezető erő nagy többséget szerzett, így politikai csatározástól mentes, döntően szakmai munka folyt a testületben. Az én érdekérvényesítő képességemet tekintve nem voltak illúzióim, de azzal, hogy mindhárom bizottságban jelen van a Városért Egyesület, közvetlenül véleményt nyilváníthatunk a döntéshozatalok előtt. Örülök, hogy a költségvetésbe beépült az a javaslatunk, hogy a cafateriát hiteltörlesztésre is lehessen fordítani. Jó ötletnek tartom a Tiszaújváros Szolgálatáért Díj bevezetését. Szeretném, ha a jövőben szorosabb kapcsolat alakulna ki a városban prosperáló nagyvállalatok, cégek, vállalkozások között, hiszen ők teremtik meg a stabil gazdasági alapot iparűzési adójuk befizetésével a város számára. Év végén lehetne egy közös rendezvényt tartani, ahol tájékoztatást kapnának arról, hogyan hasznosulnak adóforintjaik a városlakók érdekében, és megköszönnénk tevékenységüket. Balla Gergő listás képviselő - Az elmúlt évben sok fontos döntést hozott a képviselő-testület. Az üléseken rendszeresen felszólalok, és képviselem a Jobbik álláspontját. Több javaslatom is volt, de a szocialista többség csak ritkán szavazza meg ezeket. Én magam minden olyan napirendi pontot támogatok, ami a tiszaújvárosiak érdekét szolgálja. A költségvetéshez is adtunk be javaslatokat, de sajnos azokat sem fogadták el. Kiemelt témának tekintem a közbiztonságot, és a drogok visszaszorítását. A rendőrségi beszámolót nem fogadtam el, mert sem itt, sem az országban nem sikerült a pintéri két hét alatt rend lesz. Természetesen ez nem a rendőri állománynak szólt, hanem a jogalkotóknak. Az utcán és a fogadóórán is sokan megkeresnek a problémájukkal, ezeket javaslatként vagy felszólalásként mindig el is mondom az üléseken. A következő évben fontosnak tartom, hogy a fiatalokat és a gyermekes családokat nagyobb mértékben támogassák, hiszen a város múltja csak a jelenével és a jövőjével tud eredményes és élhető településsé válni.

7 2015. december 23. Kitüntetés Önkormányzati elismerések Nyugállományba vonulása alkalmából a képviselő-testület ülésén újabb kilenc személy vehette át a Tiszaújváros Szolgálatáért Díj önkormányzati kitüntetést. LÉVAI ESZTER általános iskolai tanító 1975-ben a Sárospataki Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói diplomát augusztus 16-tól dolgozott a 4. számú leninvárosi, majd tiszaújvárosi általános iskolában. Elhivatottsága, gyermektisztelő és szerető személyisége kitartó következetességgel párosult. 40 éves tanítói pályáján mindig alsós tanulók tanításával, nevelésével foglalkozott. Nyugodt, kiegyensúlyozott magatartásával példaként állítható munkatársai elé. A hagyományos pedagógiai módszerek mellett nyitott volt minden új formára, programra, aminek eredményeként a tantárgyait megszerettette a tanulókkal. Pedagógus szakmai munkáját kiemelkedően teljesítette, mindennapi tevékenységét a pontosság, a türelem és az elhivatottság jellemezte. Nem munkakörként, sokkal inkább hivatásként végezte nevelő és oktató munkáját. Kereste annak a lehetőségét, hogy a tanulók képességeiknek megfelelően a maximumot teljesítsék. A jó képességű gyermekeket sikeresen készítette fel tanulmányi versenyekre, és megfelelő szakmai, emberi segítséget tudott nyújtani az arra rászorulóknak is. Buzdította diákjait a problémafelvetésre, és megoldáskeresésre ösztönözte őket. A munkához szükséges fegyelmet személyiségével, motiválással, tudásával érte el. A csoportszabályok kialakításában segítette a tanulókat, és munkája során mindig jó osztályközösségeket alakított ki. A megbízhatóság, szerénység és őszinteség jellemez-te az emberi magatartásában is példamutató pedagógust. Munkatársai, az iskola tanulói és a szülők pozitív emberi tulajdonságai miatt szerették, és véleményét tisztelték. MUHI DÁNIELNÉ óvodapedagógus 1975-ben szerzett felsőfokú óvodapedagógusi diplomát, majd Polgáron, az 1.sz. Napközi Otthonos Óvodában helyezkedett el május 1-től dolgozik Tiszaújvárosban, a 6. számú, mai nevén Szivárvány óvodában. Pályája kezdetén járási munkaközösséget vezetett, valamint tagja volt az egészséges életmódra neveléssel foglalkozó megyei munkaközösségnek is. Több éven keresztül látta el az intézményben a szakszervezeti bizalmi megbízatást. Széleskörű szakmai felkészültséggel rendelkezik. Munkájában mindig igényes, pontos, megbízható volt. A nevelőtestület meghatározó tagja volt a pályája iránt elkötelezett pedagógus. Kedves, türelmes, empatikus és segítőkész emberi tulajdonságai alapján nem csak a gyermekek, hanem a szülők, illetve az alkalmazotti közösség körében is elismert és közkedvelt személyiség. A csoportjába járó gyermekeket mindig nagy hozzáértéssel, odafigyeléssel, lelkiismeretesen és türelmesen nevelte. A szülőkkel való kapcsolattartására a korrektség, az empátia és a segítőkészség volt a jellemző. LÉVAINÉ TOLDI EDIT óvodapedagógus Óvónői diplomáját 1975-ben szerezte a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetben, és ebben az évben elhelyezkedett a Leninvárosi 4. sz. Napközi Otthonos Óvodában. A 2000-ben végrehajtott óvodai integráció óta a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda alkalmazottja. Lendületes, elhivatott munkája alapján rövid időn belül az óvodai közösség egyik meghatározó egyéniségévé vált. Nagy hangsúlyt fektetett az önképzésre, a pedagógiai és pszichológiai kutatások legújabb eredményeinek megismerésére. Már pályája elején gyermekés ifjúságvédelmi feladatokat látott el. Hosszú A Tiszaújváros Szolgálatáért Díj kitüntetettjei A most díjazottak mind pedagógusi pályán dolgoztak. éveken keresztül mentorált, és sok hallgatót juttatott el az óvodapedagógusi hivatás szépségének és felelősségének megismeréséig. Az óvodai közösségben tanúsított kiegyensúlyozott és következetes munkavégzése, kötelesség- és hivatástudata alapján akkori vezetője a közösség egyetértésével vezető-helyettessé választotta. Korrekt és segítő együttműködés jellemezte a szülőkkel való kapcsolattartását is. Pedagógiai munkájára pályája kezdete óta nagyfokú igényesség, elhivatottság és lelkiismeretesség volt a jellemző, ennek elismeréseként több alkalommal is kitüntetésben részesült: 1986-ban Kiváló munkáért miniszteri, ban Tiszaújváros Közoktatásáért Életműdíj kitüntetést kapott. TAKÁCS ISTVÁNNÉ óvodapedagógus Óvodapedagógusi pályafutását 1975-ben kezdte Sajószögeden képesítés nélküli óvó-nőként ban szerezte óvónői oklevelét a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetben ben a 3. sz. (ma Bóbita) Napközi Otthonos Óvodában kezdett el dolgozni, amely azóta is munkahelye. Pályája kezdete óta elhivatottság, a gyermeknevelés iránti elkötelezettség jellemző rá. Lelkes híve a magyar néphagyományok óvodai alkalmazásának. E területen 2007-ben szakvizsgát szerzett népi gyermekjáték, néptánc pedagógus, hagyományismeret oktató szakterületen. Az itt szerzett ismereteit folyamatosan kamatoztatta pedagógiai munkájában. Munkaközösség formájában e tématerületen kollégáival is megosztotta ismereteit. Rendszeresen sikeresen pályázott néphagyományőrző délutánok szervezésére. Aktív szerepet vállalt a foglalkozások levezetésében, így nem csak a gyermekeket, hanem a szülőket is bevonta a hagyományismeret oktatásába, népszerűsítésébe. Munkatársaival, kollégáival kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolt, melynek eredményeként több évig volt szakszervezeti képviselője a Bóbita óvodának. A szülőkkel, családokkal való kapcsolatára a kiegyensúlyozottság, korrektség, segítőkészség, munkájára a megbízhatóság, pontosság és lelkiismeretesség volt jellemző. VÁMOS DÉNESNÉ óvodapedagógus Óvónői diplomáját 1975-ben szerezte a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetben. Még abban az évben óvodapedagógusként helyezkedett el az akkori Leninváros 5. sz. Napközi Otthonos Óvodájában tól 1983-ig más munkaterületen tevékenykedett, majd ban a 3. sz. Napközi Otthonos Óvodába nyert felvételt, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Szakmai továbbfejlődését, pedagógiai látásmódját folyamatos önképzéssel és továbbképzéssel fejlesztette, alakította. Munkája iránt igényes, a gyermeknevelés ügye iránt elkötelezett óvodapedagógus. Pályája során szívügyének tekintette a hátrányos helyzetű gyermekek segítését, így több éven keresztül ellátta intézményében a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat. Hosszú éveken keresztül tagja volt a Gilice énekes népi játékcsoportnak, ahol kollégáival közösen örökítették át a magyar népi gyermekdal és népdal, valamint a néptánc kultúra gyöngyszemeit az ez iránt fogékony gyermekek számára. Számtalan helyi, térségi, megyei és országos rendezvényen vettek részt. Szívesen vállalt feladatokat nevelési időn túli gyermekrendezvények lebonyolításában, aktív szervezője volt az óvodai játszóházaknak. Pedagógiai munkájára a pontosság, alaposság és lelkiismeretesség volt jellemző. A szülőkkel, családokkal való kapcsolata kiegyensúlyozott, segítő, támogató jellegű. NYÉKI JÓZSEF GYULÁNÉ általános iskolai tanár 1975-től 1981-ig képesítés nélküli nevelőként dolgozott a bőcsi általános iskolában. A tanítás mellett sikeresen elvégezte az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán a földrajz-testnevelés szakot. Városunkba 1983-ban került az akkori 2. Sz. Általános Iskolába. Hosszú évekig volt az iskola pedagógusa, majd 2007-től a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Iskolája nevelőtestületét erősítette. Testnevelőként kiemelt feladatának tekintette a tanulók rendszeres testmozgásra, sportolásra való nevelését, valamint az egyéni képességek fejlesztését. Igyekezett széles körben bevonni a tanulókat a tömegsport foglalkozásokba, ezzel is elősegítve az egészséges életmódra nevelést. Tapasztalt, megbízható pedagógus, határozott személyisége, hivatástudata sportpedagógiai munkájának elengedhetetlen velejárója volt. A város és iskoláinak sportéletében pályafutása alatt meghatározó szerepet töltött be. Versenyeredményei öregbítették a város és intézményeinek hírnevét. Az úszás mindig a legkedvesebb sportágai közé tartozott, a testnevelés óra keretében nem csak a város, hanem a tankerület tanulóit is oktatta erre a sportágra. FÁBIÁNNÉ KOBEZDA ÉVA általános iskolai tanító 1980-ban kezdett tanítani, 1983-ban szerzett általános iskolai tanítói végzettséget a Debreceni Tanítóképző Főiskolán. Városunkban 1983 óta tanít. Először az akkori 4. Sz. Általános Iskolában, majd 1999-től a Széchenyi István Iskola pedagógusaként. Szakmája iránti elhivatottsága, gyermektisztelő és -szerető személyisége kitartó következetességgel párosult. A hagyományos pedagógiai módszerek mellett fogékony és nyitott volt minden új formára, kezdeményezésre, aminek eredményeként a tantárgyait megszerették a tanulók. A diákok munkájával szemben igényes, következetes, igyekezett őket önállóságra nevelni. A tehetséges tanulókat motiválta a magasabb célok elérésére, a lemaradók esetében egyéni differenciálást, felzárkóztatást végzett. Napközis nevelőként a szociális érzékenység, 7. oldal segítőkészség, a többletfeladatok vállalása jellemezte. Rendszeresen részt vett tanulóival szabadidős programokon. Folyamatosan képezte magát, szívesen használta az új informatikai eszközöket, a kooperatív technikát. Az iskolai nevelés minden pedagógiai területén nagy tapasztalattal rendelkezik. Munkáját nagy szorgalommal és hozzáértéssel végezte, szakmai ismeretei pontosak, sokrétűek. Mindig a pontosságra törekedett, munkájáért vállalta a felelősséget. Segítőkész, lelkiismeretes kolléga, aki a gyermekeken keresztül pozitív hatással volt a szülőkre is. EGYÜDNÉ FERENCSIK MARGIT általános iskolai tanító 1980-ban végezte el a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolát, 1990-ben a nevelőtanári szakot, 2000-ben közoktatási vezető szakvizsgát tett. Pedagógusi pályáját 1976-ban kezdte az akkori Leninvárosban. A város intézményeiben tanítóként, napközis nevelőként, igazgató-helyettesként, munkaközösség-vezetőként, gyermek- és ifjúságvédelmi, és tűz- és munkavédelmi felelősként tevékenykedett. Feladatait maradéktalanul és nagy igyekezettel teljesítette. Kollegáival való viszonyát az emberség és a segítőkészség jellemezte. Tanítványait nagy szeretettel, gondossággal nevelte, oktatta. Magatartása és kommunikációja hiteles, határozott és meggyőző volt. Tetteit nagyfokú felelősségérzet, lelkiismeretesség és következetesség hatotta át. Példamutatóan kivette a részét az iskolai munkából, a helyettesítések során mindig lehetett rá számítani. A táborozások alkalmával jó hangulatú programokkal gondoskodott a gyerekek szabadidejének eltöltéséről. A diáksport egyesületben lelkesen vezette a kézilabda csoportot, sokszor munkaidő után is foglalkozott a gyerekekkel. Tiszaújváros érdekében végzett szakmai munkája elismeréseként 2014-ben Tiszaújváros képviselő-testülete Tiszaújváros Közneveléséért Életműdíjban részesítette. Eredményes, negyven éven át az oktatásért végzett tartósan magas színvonalú munkája elismeréseként ben a Tiszaújvárosi Református Egyházközség Kazinczy Plakett Díjban részesítette. UGHY IMRÉNÉ általános iskolai tanár 1975 óta dolgozott pedagógusként. Tanári pályafutását a Hejőkeresztúri Általános Iskolában kezdte 40 évvel ezelőtt tól a leninvárosi 3. sz. Általános Iskola, a későbbi Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanára volt ban szerezte meg földrajz-testnevelés szakos tanári diplomáját a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Az egészséges életmód és a sport elkötelezett híve. Testnevelő tanárként sokat tett az iskolai és a városi versenysport eredményességéért. Edzői oklevelet szerzett és a kajak-kenu szakosztályban is tevékenykedett. Az iskolai korcsolyaoktatást is szívügyének tekintette. Évtizedeken át sikeresen oktatta a tanulókat a sakk tudományára. Ebben a sportágban országos bajnokot is nevelt. Tevékenyen részt vett az iskolai közéletben. A gyermekközösséget diákönkormányzati vezetőként irányította, segítette. Az intézményi rendezvények (farsangok, hulladékgyűjtés) főszervezője, irányítója volt. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően növendékeivel és a szülőkkel nagyon jó kapcsolatot alakított ki, munkáját megbecsülték. Kollégáival való kapcsolata, segítőkészsége, emberszeretete példaértékű volt. Tiszaújváros érdekében végzett szakmai munkája elismeréseként 2010-ben Tiszaújváros képviselő-testülete Tiszaújváros Sportjáért Életműdíjban részesítette. Negyven éven át tartó színvonalas tevékenysége elismeréseként 2015-ben a Tiszaújvárosi Református Egyházközség Kazinczy Plakett Díjban részesítette.

8 OKTV-eredmények az Eötvösben Kilenc továbbjutó Novemberben zajlott a középiskolások egyik legrangosabb és legnehezebb versenyének, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenynek az első, iskolai fordulója. A megmérettetésen az Eötvös több tanulója is továbbjutott: Matematika: Bajzáth Áron József 12. H, Márki Zsófia 12. A (felkészítő tanár: Dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina). Informatika (alkalmazás): Bárdos Vera 12. B, Nagy Máté 11. B (felkészítő tanár: Ferenczyné Szabó Zsuzsanna). Informatika (programozás): Nagy Máté 11. B (felkészítő tanár: Ferenczyné Szabó Zsuzsanna). Biológia: Jánosi Benjámin 11. H, Tóth Flóra 11. H, Makrányi Dávid 11. H (felkészítő tanár: Bajzáthné Gondos Erika). Francia: Tóth Panna 13. N (felkészítő tanár: Böcsödi Éva). Angol: Izsvák Viktória 13. N (felkészítő tanár: Erdős Zita). Pogonyi-Simon Edit intézményvezető Rendőrök az iskolákban Sulizsaru A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kiemelt fontossággal kezeli a gyalogosan és kerékpárral közlekedők biztonságát, melynek érdekében a fiatalok közlekedésbiztonságra nevelésében is részt vesz. Ennek keretében december között a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai minden tiszaújvárosi általános iskolába ellátogatottak, és a 4. osztályos tanulók részére közlekedésbiztonsági előadást tartottak. A gyerekek aktívan, érdeklődve vettek részt a foglalkozásokon, és nagy örömmel fogadták az ajándékot, ami többek között a most jellemző időjárásra és a korlátozott látási viszonyokra tekintettel láthatósági karszalagot is tartalmazott a biztonságosabb közlekedésük érdekében. A Sulizsaru program megvalósulását Tiszaújváros önkormányzata támogatja. Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Évértékelő a TVK-ban 1970 sok szempontból érdekes volt. Ekkor lett Tiszaszederkény Leninváros, tovább bővült a TVK, és persze maga a város is. Minden szinten volt tehát visszatekinteni valója az itt élőknek. Szénási Tibor, a TVK akkori igazgatóhelyettese is így tett a Borsodi Vegyész évi utolsó számában. Nehézséget elsősorban az jelentett, hogy a termelés növelésével egy időben több új gyárat kellett üzembe helyezni, amely rendkívül megfeszített, összehangolt, tervszerű munkát igényelt a vállalat egész kollektívájától. A termelés ennek eredményeként jelentősen nőtt. Igen jelentősnek tartom azt is, hogy az idén, az előző évihez képest ammóniából 14 ezer, ammón-nitrátból 30 ezer tonnával termeltünk többet. Elindult 1970-ben az etilén és a polietilén gyártás, és egy új műtrágyaüzem is indult az utolsó negyedévben. Érdekességként említem: a közelmúltban elkészült egy felmérés arról, hogy a TVK milyen eredménnyel zárta a harmadik ötéves tervet. E szerint a Tiszai Vegyikombinát az elmúlt öt év során 7 milliárd 600 millió forint értékű terméket adott a felhasználóknak. Ebből a nitrogénműtrágya-gyár 45 éve történt kronika@tiszatv.hu Mindenes 8. oldal december 23. Környezetvédelmi Eötvös siker Amikor 6.-os lettem, a bátyám akkor kezdte a helyi hatosztályos gimnáziumban a 7. osztályt. Nagyon sok jót hallottam tőle az iskoláról. Mesélt a programokról, versenyekről, és hogy milyen érdekesek a tanítási órák. Így én is úgy döntöttem, hogy jelentkezem az Eötvösbe. A Hunyadiba is nagyon szerettem járni, ott is voltak jó programok és versenyek, amiken gyakran vettem részt eredményesen. Rádiós is voltam, ami nagyon tetszett, de mégis úgy döntöttem, hogy nekivágok a nagy ismeretlennek. A tanáraim és a szüleim is támogatták döntésemet. Nagyon jól érzem magam itt a hatosztályos gimnáziumban, mert kedvesek a tanárok és nagyon jó az osztályközösség. Az is jó, hogy mi már most elkezdtük az alapozást az érettségire, és mindnyájan tovább szeretnénk tanulni. mintegy 5,3 milliárddal részesedik. Tehát kiemelkedően teljesített, nem csak 1970-ben, hanem az azt megelőző években is a gyár. Így zárult 45 évvel ezelőtt az év a TVK-ban, és így zárul az idei, 45 éves visszatekintésünk, hogy jövőre új alapokra helyezve szemlézgessünk az elmúlt évekből. borza A 7,5 milliárdos kérdés című környezetvédelmi vetélkedőn 113 csapat indult az ország középiskoláiból. Az első három forduló eredményei alapján a tíz legjobb csapat számára a fővárosban rendezett döntőbe egyedülálló módon iskolánkból két csapat is bejutott. A 8. H osztályból a Zöld Eötvös ( Unyi Dominik Vajk, Pónus Anna és Nagy Fanni ) és a 10. H osztályból a H-sokk csapata (Kiss Ádám, Baráth Lilla és Soltész Luca Sára ). A környezetvédelmi versenyt a Magyar Természetvédők Szövetsége hirdette meg. A szeptemberben kezdődött fordulók során cikket írtunk környezeti katasztrófákról, hátrányos megkülönböztetésről, készítettünk Land art-ot (természetes anyagokból összeállított nagyméretű művészeti alkotás), figyelemfelkeltő videót forgattunk és iskolai akciót szerveztünk környezetünk megóvása és a fenntartható fejlődés népszerűsítése jegyében. Ezen feladatok elkészítésében nem csak mi hárman-hárman vettünk részt, hanem osz- Két Eötvös-csapat is bejutott a döntőbe. tálytársaink és szaktanáraink is sokat segítettek nekünk. A december 15-i országos gatásukkal lehetővé tették számunkra, Köszönjük a ReMat Zrt-nek, hogy támo- döntőben a H-sokk 5., míg a Zöld Eötvös hogy elutazhassunk a budapesti versenyre. 6. helyezést ért el. Felkészítő tanáraink: Kissné Ignáth Tünde, Bajzáthné Gondos Soltész Luca Sára Erika és Barabás Katalin. 10.H Jó az Eötvösbe járni kronika@tiszatv.hu Lisztmentesen Pesten A Tiszaújvárosi Lisztérzékeny Csoport tagjai december 13-án az országos egyesület 25 éves születésnapi rendezvényén vehettek részt a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítvány támogatásával. Előadást hallhattunk az egyesület elmúlt 25 évéről, az elért eredményekről, a kutatások fejlődéséről, a jogi környezet változásáról és a jövőbeni feladatokról. A rendezvényen képviseltették magukat a nagyobb gluténmentes termékeket gyártó cégek, akiktől kedvezményesen lehetett vásárolni. A rendezvény egyik fénypontja a helyben sütött pizza volt. Egy jó hangulatú napot tölthettünk együtt, ami igazi feltöltődést jelentett a tagok számára. Külön szeretnénk megköszönni Tiszaújváros önkormányzatának és a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványnak, hogy fontosnak tartják az ezzel a problémával élők támogatását. A csoport nevében: Szentirmai Ágnes Az igaz, hogy kicsit nehéz, mert sokat kell tanulni, de mivel az általános iskolában nagyon jól felkészítettek a tanáraim, könnyedén veszem az akadályokat. Az első nap nagyon izgultam, mert csak pár osztálytársamat ismertem, de hamar összeszoktunk. Több érdekes, izgalmas programon vehettem részt év eleje óta, amiken jókat szórakoztunk, sokat nevettünk. Például a csibeavatón, ahol különféle feladatokkal avattak minket teljes jogú eötvösös diákká. Az osztálytermünket mi magunk díszítettük ki, saját magunk által készített díszekkel. Osztályfőnökünk, Csuhai Csilla tanárnő Mikulás-partit is szervezett nekünk, ahol egymást ajándékoztuk meg az osztálytársaimmal. Eljött a Mikulás is a krampuszaival és lelkesen találgattuk a rejtvényszerű versikékből, hogy ki küldi a csomagot és kinek. Kirándulni is mentünk, megnéztük Miskolcon az adventi vásárt, a diósgyőri várat, és a kivilágított adventi villamossal utazhattunk. Szeptember óta már rengeteg élménnyel gazdagodtam. A szórakozáson túl részt vettünk versenyeken is, ilyen például a Simonyi helyesírás verseny, ahol az osztálytársaimmal eredményesen szerepeltünk. A Varga Tamás matekversenyen én is továbbjutottam. Osztálytársaimmal szakkörökre is járunk, ahol a tananyagban nem szereplő sok értékes információt hallhattunk, én például kémiából. Örülök, hogy ebbe a közösségbe tartozom, és hálás szívvel gondolok vissza osztálytársaimmal együtt azokra az általános iskolás tanárokra, akik elültették bennünk a tudás iránti igényt és szeretettel engedtek tovább utunkra a középiskolába. Jó itt, jól döntöttem! Zsóri Ádám 7.H. A Tisza TV műsora December 23., szerda 18:00 Egy hajóban - ünnepi vallási magazinműsor December 25., péntek 17:00 Az egyházak ünnepi szertartásainak közvetítése felvételről December 30., szerda 16:00 Tisza TV szilveszter Január 2., szombat 16:00 A szilveszteri műsor ismétlése Január 6., szerda 18:00 Héthatár 18:15 Hétről-Hétre - magazinműsor

9 2015. december 23. Karácsony Év végi Christmas Party Karácsony alkalmából ismét megrendeztük iskolánkban, az Eötvösben a Christmas Party nevezetű játékos vetélkedőt, ahol osztályos tanulók versenyezhettek. Különböző versenyszámok voltak, például sógyurmázás, kvíz, filmrészlet megfigyelése és egyéb szórakoztató feladványok. Kellemes karácsonyi hangulatot teremtettek tanáraink ezen a délutánon, általuk készített finom teát és különféle süteményeket kóstolhattunk meg, melyek tipikus angol és amerikai gasztronómiai hagyományokkal ismertettek meg bennünket. Iskolánk néhány tehetséges diákja zenés előadással kísérte a partit. A versenyszámokban a tanulók próbára tehették kreativitásukat, angoltudásukat, szókincsüket és memóriájukat. A diákok lelkesedése és hozzáállása szoros pontszámokat eredményezett. A három legmagasabb pontszámot elérő csapat között csak 1-1 pont különbség adódott, ők mindannyian finom édességeket kaptak kitartásuk jeléül. A csapatunknak legjobban a sógyurma-rénszarvas készítése tetszett. Nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük, hogy az elkövetkezendő években is részt vehetünk majd hasonló szórakoztató eseményen. A 10. B osztály csapata Karácsony a katolikus iskolában Az előző évekhez hasonlóan ebben az évben is karácsonyi szeretetcsomagokat gyűjtöttek az iskola diákjai. Az ajándékokat a Girincsi Gyermekotthon lakóinak juttattuk el, ezzel is örömet szerezve nekik. Az utolsó tanítási napon karácsonyi szentmisén vettek részt az iskola diákjai, ahol a 4. osztály tanulói ünnepi műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. Hálás szívvel mondok köszönetet iskolánk tanulói és dolgozói nevében Tiszaújváros önkormányzati vezetőinek, a képviselő-testület tagjainak, diákjaink szüleinek az egész évben nyújtott támogatásért. Áldott karácsonyt és kegyelmekben gazdag új évet kíván a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola. Gál Benjáminné igazgató kronika@tiszatv.hu Hunyadis cipősdobozok A Hunyadi Mátyás Iskola diákönkormányzatának felhívására a már hagyományossá vált cipősdoboz akcióban jutalmazták meg az osztályok azokat a gyerekeket, akiknél talán szerényebb a Jézuska ajándéka. Az akciót a Hunyadi Mátyás Iskola Gyermekeinkért Alapítványa, valamint a DM tiszaújvárosi üzlete is támogatta. A rögtönzött ünnepségen részt vett Túriné Ésik Valéria területi vezető asszony, Vágásiné Endrész Erika, az alapítvány kuratóriumának tagja és Hok Csaba intézményvezető úr is. Az ízlésesen becsomagolt karácsonyi pakkok számtalan érdekes dolgot rejtettek. Jó volt látni a hálás tekinteteteket. Egyik kisfiú csodálkozva állapította meg: Én nem is tudtam, hogy ilyen jó voltam. Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. (Juhász Gyula) Tankó Lászlóné intézményvezető-helyettes Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek! Még néhány óra és megkezdődik a katolikus és protestáns hívek számára az év talán legbensőségesebb ünnepe, a karácsony. Vártunk rá oly sokan, olyanok is, akik nem tartoznak egyik felekezethez sem, azok is, akik a maguk módján istenhívők, sőt azok is, akik nem hisznek Istenben és nem Jézus Krisztus születése, hanem a szeretet vagy a fenyőfa ünnepeként tartják számon ezt a napot. Mégis mi lehet a vonzereje számunkra? A csillogó üzletek? A városok és falvak ünnepi fényei? A családokat összekötő gondoskodó szeretet megnyilvánulása az ajándékozás szép szokásában? Az ünnepi vacsora meghittsége? A nem is olyan régen még köztünk élt elődeink szellemi, lelki öröksége? Netán mindez együtt, vagy valami más? Békés, boldog karácsonyt! Ehhez hasonlóak a leggyakoribb köszöntések a nyugati világ legkülönbözőbb nyelvein. Miért is? Mert mindennapi életünkből a békesség és a boldogság hiányoznak talán a legjobban. Nálunk elterjedt a kellemes ünnepeket kívánság is. Mert már az is elég lenne, ha legalább kellemesen telnének napjaink. Adventben is rendszerint késésben vagyunk, ezért rohanunk egyik boltból a másikba ajándék után kutatva. Ha év közben nem, vagy nem eléggé figyeltünk arra, hogy mire vágynak szeretteink, akkor alig tudunk dönteni. Közben szalad a lakás, takarítani is kellene, az ünnepi díszítésről nem is beszélve. A karácsonyi vacsorához is be kellene vásárolni, de ha friss árut szeretnénk, azt a legjobb az utolsó munkanapon beszerezni, amikor viszont a legnagyobb a tumultus. A fenyőfát is meg kellene venni, mert minél később tesszük meg, annál gyérebb lesz a választék. A nagy naphoz elérkezve sem pihenhetünk. Kezdődik a sütés-főzés, a karácsonyfa díszítése, és ha korábban nem tettük meg, az ajándékokat is be kell csomagolni. Mire elérkezünk a szentestéhez, Szénügy Ezt a szénügyet sokáig nem mondhattam el senkinek, meséli a most 78 éves Béni barátom, aki maga is vasutasként élte le életét. Apám vasutas volt, fűtő egy 324-es mozdonyon. A Martin-telepen laktunk, napokig nem volt otthon, távol tartotta a szolgálat. Fogta a kis fém ládikáját, benne a fél kenyérrel, kis szalonnával, hagymával, megölelt minket és elment. Így volt ez az egyik karácsony előtt is. Tizenéves suhanc voltam akkor. Az ajtóból visszaszólt: holnap délután négy körül legyél a 18-as póznánál a kanyarban egy zsákkal. Izgalommal vártam a pillanatot. Feltűnt a vonat. Azt nem tudom, hogy a kanyar miatt-e vagy másért, csak úgy potyogott a szén a szerkocsiról. Összeszedtem, hazacipeltem. Azon a karácsonyon jó meleg volt nálunk. Meleg vízben moshatta meg apám a kormos arcát, anyám meg olyan, de olyan finom paprikás krumplit főzött, még kolbász is volt benne. Boldog karácsonyunk volt, apám is velünk töltötte. Zsíros kenyér A minap olvastam, hogy egy 11 éves politikuscsemete nevére 70 milliós budai villát írattak. Igaz, ez most, az idén történt. L. Pista kompresszorkezelő volt az ammóniagyárban a 60-as évek vége felé. Ez az ő története. Elmesélte, hogy apja korán meghalt, anyja nagy szegénységben nevelte őket bátyjával Miskolcon. Takarítani, mosni járt a nagyságosékhoz, majd a főelvtársakhoz, így jutott egy kis pénzhez, meg ételmaradékhoz. Történt, hogy karácsony előtt az egyik helyről egy kis zsírt kapott. Nem lehetett ám azt elherdálni, kellett a főzéshez is. Ezért a nagyobb fiú csak sima kenyeret kapott vacsorára, ő a kisebb meg zsírosat. Igen ám, de hogy ne legyen balhé, neki lefelé fordítva kellett ennie és tartania a kenyeret, hogy a bátyó ne lássa. Máig nem tudok szabadulni emlékétől. A maradék zsírral - amit, magától és a testvértől vont meg - a Szerencsés, akinek van mit enni, van miből ajándékot vásárolni. már fáradtak és feszültek vagyunk. Ha az ajándékok sem találkoznak a szeretteink elvárásaival, még a meglepetés sem sikerül úgy, ahogy terveztük. A vacsora végül talán oldja a feszültséget. Azért, hogy még meghittebb legyen a hangulat, esetleg újra megnézzük a televízióban a szinte minden évben ugyanekkor vetített, kissé szirupos filmek valamelyikét. Ismerős helyzet? Pedig aki ezt átélheti, az azokhoz a szerencsésekhez tartozik, akik nincsenek egyedül, van hol lakniuk, van mit enniük, van miből ajándékot vásárolniuk. Egyre többen vannak viszont, akiknek mindez nem, vagy csak részben adatik meg. Mégis, mindnyájunknak varázslatos ez az este. Pontosan milyen is? Békés? Boldog? Kellemes? Szeretettel teli? Érezzük, hogy egy hajléktalan, vagy egy idős, magára maradt, beteg ember, esetleg más okból a családjától távol élő apa, anya vagy gyermek számára ezek a jelzők nem a valós lelkiállapotot tükrözik. Mégis, a szemük sarkában megjelenő könnycseppeken megtörő fények ugyanazt az érzést tükrözik, mint a meleg szobában, szeretteik körében ünneplők párás tekintetei. Mitől titokzatos ez Karácsonyi mozaik az éj? Pontosan nem tudnánk megfogalmazni, lelkünk mégis sejti a választ. A lelkünk, mely nem látható, nem tapintható, de mint érzelmeink központja, mégis felismerhető. A lélek szemével csodáljuk a naplementét, általa érezzük egyszerre kicsinek és nagynak magunkat a szikrázó csillagos ég alatt, vele pillantjuk meg elsőként életünk szerelmét, és észleljük szavak nélkül is a másik ember örömét és bánatát. A lélek az, amelyet megérint az a szeretetet, amely karácsonykor kiárad a világra. Mint a lágy szellő, nem tudjuk honnan jön, hová megy, csak simogatását érezzük. Az angyalok kórusa így köszöntötte a szabad ég alatt tanyázó pásztorokat Jézus születésekor: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek! (Lk 2,14) Évszázadok óta hangzik el újra és újra ez a köszöntés minden év decemberében a világ valamennyi katolikus és protestáns templomában. Ezzel kívánok én is Istentől megáldott, szeretettel teli karácsonyt városunk minden lakójának! Szrogh Károly Mama remek krumplis tésztát csinált másnap karácsonyi ebédre. Két-két szem diót meg ajándékba kaptunk, nagyon örültünk neki. Emberré avatva 9. oldal A kislány 15 éves lehetett, az Eötvösnek még az elején járt, amikor nyári szünetben elment dolgozni. Pénzt keresni farmerre, segíteni a családot és félretenni karácsonyi ajándékra. Először kemény dolognak tűnt dolgozni ott, ahol mások szórakoznak. A strandon fagyit mért, a Zokogó Majomban pincérkedett. A fagyiskanál feltörte a kezét, a pincérműszakok strapásak voltak. De megcsinálta. Lett egy kis pénz farmerra, piperére, a tesóknak karácsonyra játék, csoki, mesekönyv. Ezt több éven át csinálta. Céltudatos volt és önfeláldozó. Neki nem volt nyári szünet. Tavasszal - nyáron rendőrtisztté avatják. Emberré avatása már előbb megtörtént. Sok sikert és boldog karácsonyt Hanna! * A karácsony nagyon régóta a legnagyobb és legszebb ünnepünk. A kisgyerekek csillogó szeme, a nagyobbak visszafogott izgalma, a felnőttek várakozása és vágyakozása. Ajándékra, szeretetre, szépre, jóra, békére. A fenyők pompás csillogása, az együttlét, a nagyik sütijének illata felemelő. Mi öregebbek már nem csak a Mennyből az angyal -t várjuk, hanem a gyerekeket, unokákat Budapestről, Manchesterből, St. Pöltenből. Nekünk (sokunknak) ez az ajándék. Láthatjuk Őket, egy-egy meghitt beszélgetés, néhány ölelés. Jó, nagyon jó. Karácsony. Kicsit megnyugszunk, ünneplünk. Talán még nem is haragszunk, gyűlölködünk, mert az mérgező. Ha kimarad egy töltött káposzta, vagy pár szelet bejgli, odaadjuk a kukás cigányasszonynak. Hálás lesz érte. Mint felebarátunk a szívességért, jó szóért, emberségért. Mi leszünk gazdagabbak, ha jót teszünk (és nem csak karácsonykor). De most meghitt, békés karácsonyt mindnyájuknak. Mindnyájunknak. K. Tóth Imre

10 10. oldal Receptek/Keresztrejtvény december 23. Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg füstölt csülök, 25 dkg lencse, 4 krumpli, sárgarépa, 1 dl tejföl, 1 csokor póréhagyma, 1 fehérrépa 1 evőkanál liszt, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 teáskanál pirospaprika, só, bors, majoránna Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet sertéskaraj, 50 dkg gomba, 5-6 fej vörös-, vagy lila hagyma, dkg kolozsvári szalonna, 1-1 db paprika, paradicsom, só, bors, petrezselyem, liszt kevés zsír Elkészítés: A csülköt és a lencsét mossuk meg, majd mindkettőt tegyük külön edénybe, engedjünk rájuk annyi vizet, hogy az ellepje. Hagyjuk benne egy-két órát, de a legjobb, ha egy éjszakán keresztül ázik a hús. Másnap a csülköt tegyük fel bő vízben főni, és adjuk hozzá a fokhagymát. Addig főzzük, amíg a húst már le tudjuk fejteni a csontról. Ez körülbelül másfél óra. Ezután daraboljuk kisebb kockákra. A főzőlé harmadát tartsuk meg, öntsünk hozzá még vizet, tegyük bele a lencsét és a húst, majd kezdjük el főzni. Újraforrás után tegyük hozzá a feldarabolt répát, a krumplit, ízesítsük babérlevéllel, sóval, karikára vágott póréhagymával, borssal, és lassú tűzön főzzük körülbelül 30 percig. Mikor majdnem kész, keverjünk össze egy edényben egy deci tejfölt, kevés lisztet és egy teáskanál pirospaprikát, majd állandóan kevergetve öntsük a levesbe, azaz habarjuk be, végül majoránnával hintsük meg. A csülköt a levesben is tálalhatjuk, de külön tányéron is kínálhatjuk. Elkészítés: A karajszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Tegyük félre, amíg a raguhoz előkészülünk. A gombát mossuk meg, vágjuk szeletekre vagy kockákra. A szalonnát apró kockákra daraboljuk, a hagymát mérettől függően vágjuk nagyobb darabokra, a paradicsomot és a paprikát is vágjuk fel. Egy teflon serpenyőben kevés zsírt hevítünk. A hússzeleteket megforgatjuk lisztben, és mindkét oldalukon megsütjük. (Ne szárítsuk ki őket!) Ha minden hús megsült, tartsuk őket melegen. Ugyanabba a serpenyőbe, amiben a húst sütöttük, dobjuk bele a szalonnát, majd 2-3 perc múlva a hagymát is adjuk hozzá. Pirítsuk együtt őket néhány percig, és tegyük bele a paprikát, paradicsomot és a gombát is. Ez elsőre levet fog ereszteni, várjuk meg, amíg a leve elfő, és az egészet pirítsuk le. Szórjuk meg borssal. Sózni nem szükséges, a szalonna eléggé sós. Hintsük meg gazdagon finomra aprított (vagy szárított) petrezselyemmel. A hússzeleteket rakjuk tepsibe halmozzuk rá a ragut és süssük kb percig (ha van, grill fokozaton), és hasábburgonyával, esetleg krumplipürével, rizi-bizivel, salátával tálaljuk. Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 5 dkg margarin, 1 db tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, kb. 1 dl tej, A karamellás krémhez: 20 dkg kristálycukor, 25 dkg margarin, 5 dkg porcukor, 6 dl tej, 2 csomag vaníliás pudingpor, 1 csomag vaníliás cukor Valamint: 15 dkg grillázs Elkészítés: A tésztához a liszthez keverjük hozzá a szódabikarbónát, majd adjuk hozzá a margarint, és morzsoljuk össze. Ezután keverjük hozzá a porcukrot és a kakaót, majd adjuk hozzá a tojást, és kezdjük el öszszegyúrni a tésztát. Közben apránként adagoljuk hozzá a tejet, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. Osszuk 4 egyenlő részre, majd egyesével nyújtsuk ki tepsi méretűre. (Én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtom ki, majd a papírral együtt helyezem a tepsi hátlapjára) Tegyük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 10 perc alatt süssük készre. Amikor kivilágosodik a tészta, akkor kivehetjük. A sütőből kivéve rögtön csúsztassuk le a papírról és úgy hűtsük ki. A krémhez a kristálycukrot állandó keverés mellett karamellizáljuk világos színűre egy serpenyőben. Vigyázzunk, nehogy a cukor túl barnára karamellizálódjon, mert keserű lesz! Amikor a cukor karamellizálódott, vegyük le a tűzről, majd óvatosan öntsünk hozzá 5 dl tejet. Ekkor a cukor hirtelen megkeményedik, tegyük vissza a tűzre, majd kevergetve melegítsük forráspontig, hogy a megkeményedett cukor teljesen feloldódjon. A pudingport keverjük simára a maradék tejjel, majd csorgassuk hozzá a karamellás tejhez. Ezután kevergetve pár perc alatt főzzük sűrűre. Végül hűtsük ki egészen, közben többször keverjük át. A porcukrot és a vaníliás cukrot keverjük simára a margarinnal, majd apránként adjuk hozzá a teljesen kihűlt pudingot. Ezután addig keverjük, míg jó habos krémet kapunk (ízlés szerint még porcukrot adhatunk hozzá). Helyezzünk tálcára egy tésztalapot, egyenletesen kenjük meg a karamellás krémmel. Így járjunk el a többi lappal is, arra figyelve, hogy a legfelső lapot csak vékonyan kenjük meg a krémmel. A legfelső lapot ízlés szerint szórjuk meg diógrillázzsal, majd hagyjuk a süteményt pár órát állni, hogy a lapok kellően megpuhuljanak, és az ízek jól összeérjenek. Tálalás előtt éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, így kínáljuk. Mivel krémes sütemény, tartsuk hűtőben vagy hideg helyen tálalásig. Ünnep Ezzel a rejtvénnyel véget ér decemberi sorozatunk. A megfejtéseket december 29-ig ben a kronika@tiszatv.hu címre várjuk, vagy postai úton: Tiszaújváros, Szent István út 16.

11 Évzárás december oldal Év végi rendezvények Idén is megtartották a hagyományos év végi önkormányzati rendezvényeket. A sort a humánszolgáltató központ Szépkorúak karácsonyi ünnepsége nyitotta, majd a város önkormányzati cégei, pénteken a köztisztviselők és a közalkalmazottak tartották év végi munkaértekezleteiket. Szombaton rendezték meg a Sportgálát, ahol Tiszaújváros legjobb sportolóit díjazták. Mindemellett Tisza-part városrészben Tisza-parti csillag- Tisza-parti csillagszórás. Karakteres nyitótánc a gazdasági társaságoknál. A református énekkar templomi hangversenyt adott. Telt ház volt a Szépkorúak karácsonyi ünnepségén. szórás néven tartottak karácsonyi ünnepséget, a református templomban pedig a Tiszaújvárosi Református Énekkar adott adventi hangversenyt. A Sportgálán Dér Heni volt a sztárfellépő. A közalkalmazottak és köztisztviselők ünnepségén - ahová az állami és egyházi intézmények dolgozói is meghívást kaptak - ismét köszöntötték a város kitüntetettjeit. Szilveszter a tévében A hagyományokhoz híven idén is lesz szilveszteri műsor a Tisza TV-ben december 30-án. A két keresztény és az állami iskola csapatai egy vidám, játékos vetélkedőn csapnak össze. A műsorszámot felvételről láthatják majd a nézők, hiszen a sportos küzdelmet már rögzítették.egy másik népszerű műsorszám az Átváltoztatjuk. Bevállalós anyukák, lányok ültek be a fodrászok, kozmetikusok székébe, hogy néhány órás átalakítás után a családjuk se ismerjen rájuk. Zenés műsorok is lesznek: a Country-járat és mai slágerlista fiataloknak. A vállalkozók felajánlásának köszönhetően rengeteg ajándékot nyerhetnek a telefonos játékokon. Ételpályázatot is hirdet a televízió. Bármilyen étellel lehet nevezni, két feltétellel: az étek legyen finom és formájában, vagy tálalásában, esetleg elnevezésében utaljon arra, hogy jövőre ünnepeljük településünk várossá nyilvánításának 50. évfordulóját. December 30-án 17 és 20 óra között várják a szerkesztőségben az ételeket. Forgatják már a saját készítésű vicceket, és készül a Bakiparádé is. A Sodrás Amatőr Színtársulat kabaréestje pedig már dobozban van, ezt ízekre - azaz jelenetekre - szedve mutatják be. Kapcsoljanak hát a Tisza TV-re december 30-án délután négy órától, garantáltan sok-sok vidámsággal várják Önöket éjfélig. Izgalmas küzdelmet hozott a Sulivetélkedő. Ügyes kezek változtatták át a hölgyeket. Viccekből idén sem lesz hiány.

12 12. oldal Ilyenek voltunk december 23.

13 2015. december 23. Szerintünk ezt mondják 13. oldal

14 14. oldal Sportgála december 23. Sportbaráti találkozó elismerésekkel, jutalmakkal A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is az év végi Sportgálán jutalmazták meg négy kategóriában a tiszaújvárosi sportolókat, diáksportolókat, felkészítőket, edzőket. Kiemelkedő eredményt elért felnőtt sportolók és edzők Farkas János: A TSC Természetjáró Szakosztályának túravezetője, a Túraverseny szakág vezetője. Vezetésével 2015-ben az országos tájékozódási túraverseny csapatbajnokságban csapata 3 harmadik, 2 második és 5 első helyezést ért el, összesítésben első helyre futottak be. Kántor Zsolt Lászlóné: A TSC Természetjáró Szakosztályának vezetőségi tagja, a Vízitúra szakág vezetője, Érdemes minősítésű természetjáró. Az idén bőven szintidőn belül teljesítette a Kinizsi Százas Teljesítménytúrát, a 100 km-es szakaszt 2930 m szintemelkedéssel. Teljesítették az általa vezetett teljesítménytúrázók az 55 km-es és a két 65 km-es túrát is. Kerekes István: A Football Club Tiszaújváros felnőtt csapatának középpályás labdarúgója, csapatkapitány helyettes. Technikailag jól képzett, profi szemléletű labdarúgó. Kovács Zoltán: A Phoenix KK felnőtt csapatának kimagasló munkabírású, tisztelettudó, 100%-ban pontos játékosa. Arra törekszik, hogy mindig jobb és jobb legyen, folyamatos erősítéssel, technikai gyakorlással fejleszti kosárlabda tudását. Balogh Bence: A TVK MALI Triatlon Klub felnőtt versenyzőjeként 2015-ben a Triatlon klubcsapat országos bajnoka, aquatlon országos bajnok, triatlon országos bajnoki ezüstérmes, a Magyar Egyetemi Triatlon Bajnokság és a MEFOB félmaraton futóversenyének ezüstérmese. Varga István: A Tiszaújvárosi Fitness Sport Club erőemelő versenyzőjének idei számos kiemelkedő eredménye közül a RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokságon és a RAW Erőemelő Magyar Bajnokságon 74 kg M1 kategóriában elért 1. helyezése, valamint három versenyszámban új országos csúcs elérése alapján részesül könyvjutalmazásban. Kenéz Laura: A Tiszaújvárosi Fitness Sport Club fitness modell versenyzője többek között a Nyír Body Kupán, a Regionális Tisza Kupán, valamint a Tisza Kupa Fitness Modell versenyen 1. helyezést ért el. Mengyi Rajmund: A Tiszaújvárosi Fitness Sport Club erősember versenyzőjeként kiemelkedő eredményt ért el a Megyék Harca, a Masters Országos Bajnokságon és a Magyarország Herkulese versenyeken. Kopcsó Józsefné: A Tiszaújvárosi Gimnasztráda Csoport alapítója, 20 éve kitartóan, teljes elkötelezettséggel és lelkesedéssel dolgozik azon, hogy a sportág elismerést kapjon és a tiszaújvárosi csapat a lehető legmagasabb színvonalon működjön. Neki köszönhető, hogy hazai és nemzetközi szinten is ismertté és elismertté vált a csapat. Nemzetközi eredményeik alapján anyagi elismerésben részesültek Kiss Csaba - Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. Az Olimpiai Reménységek Versenyen 60 m síkfutásban elért 1. helyezéséért. Kristály Csanád - Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. A Budapest Nemzetközi Nyílt Bajnokságon ifjúsági kategória 100 m síkfutásban elért 3. helyezéséért. Koleszár Csongor - Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. A Budapest Nemzetközi Nyílt Bajnokságon ifjúsági kategória 100 m síkfutásban elért 6. helyezéséért. Vincze Napsugár - Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. Az Atlétika Világnapon 80 m síkfutásban elért 17. helyezéséért. Mészáros Liza - Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. Az Atlétika Világnapon újonc kategória 80 m síkfutásban elért 10. helyezéséért. Béke Frida - Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. Az Atlétika Világnapon újonc kategória 300 m síkfutásban elért 9. helyezéséért. Hankó Dávid - TVK MALI Triatlon Klub versenyzője. Az IRONMAN 70.3 Budapest versenyen elért 4. helyezéséért. Putnóczki Dorka - TVK MALI Triatlon Klub versenyzője. A Junior Európa Kupán elért 2. helyezéséért. Lehmann Csongor - TVK MALI Triatlon Klub versenyzője. A Junior Európa Kupán elért 4. helyezéséért. Aranyeső hullott a legjobbakra. Lehmann Bence - TVK MALI Triatlon Klub versenyzője. A Junior Európa Kupán elért 4. helyezéséért. Váczi Anita - Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület versenyzője. A Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Európa Bajnokságon K m A kategóriában elért 6. helyezéséért. Molnár Péter - Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület versenyzője. A Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Olimpiai Kvalifikációs Világbajnokságon K m-en elért 1. helyezéséért. Bodolai Fanni - Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület versenyzője. A quadratlon világbajnokságon U23 kategóriában elért 1. helyezéséért. Béke Kornél - Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzője. Az Ifjúsági és U23 Gyorsasági Világbajnokságon K m-en elért 1. helyezéséért. Bragato Giada - Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzője. A Maraton Európa Bajnokságon NC m-en elért 1. helyezéséért. Somodi Viktória Kinga - Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzője. Az Olimpiai Reménységek Versenyen K m-en elért 5. helyezéséért. Erős Patrik - Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzője. Az Olimpiai Reménységek Versenyen K m-en elért 5. helyezéséért. Gábor Netta - Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzője. Az Olimpiai Reménységek Versenyen K m-en elért 9. helyezéséért. Sportáguk legjobbjai Tiszaújvárosban Tiszaújváros legjobbja általános iskola diákolimpia kategóriában: Tóth Simon, labdarúgó. A korosztályos csapatokban vezéregyéniségként dolgozik, de mindig megállta a helyét az idősebb focisták között is. Tehetsége mellett kellő alázatot és szorgalmat mutat a sport iránt, akár egyesülete, akár az iskolája színeiben kell küzdenie. Tiszaújváros legjobbja középiskola diákolimpia kategóriában: Joó Tamás, kosárlabdázó. A Tiszaújvárosi GIMI Diáksport Egyesület tagjaként a Pécsen rendezett diákolimpia országos döntőn beválasztották a döntő legjobb játékosai közé. Nem csak a juniorok vezéregyénisége, hanem a Phoenix KK NB. I/B-s csapatának is oszlopos tagja. Tiszaújváros legjobbja súlyemelés sportágban: Szántó Gyula - a Tiszaújvárosi Sport Club Súlyemelő Szakosztály versenyzője. Az NSI Héraklész program tagjakét kétszeres serdülő országos bajnoki érmes. Joggal nevezhető korosztálya egyik legdinamikusabban fejlődő és egyik legeredményesebb versenyzőjének. Tiszaújváros legjobbja atlétika sportágban: Kiss Csaba - a Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztály versenyzője. Nemzetközi eredményei mellett a junior válogatott keret tagjaként korosztályában az ország egyik legtehetségesebb atlétája, sokszoros országos bajnok, valamint diákolimpiai győztes több versenyszámban. Tiszaújváros legjobbja labdarúgás sportágban: Fodor Péter - a Football Club Tiszaújváros játékosa. A felnőtt csapat meghatározó játékosa, csapatkapitánya. Kimagasló munkabírásával, elszántságával érdemeket szerzett a csapat jó szereplésében. Tiszaújváros legjobbja kosárlabda sportágban: Varga Ádám - a Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub játékosa. Az NB I/B-s csapat ponterős, védekezésben acélosan kemény játékosa. Gyorsasága, technikai ügyessége kimagasló, a fiatalok számára példaértékű a kosárlabda szeretete, melyet segédedzőként már személyesen is igyekszik átadni az utánpótlásnak. Tiszaújváros legjobbja triatlon sportágban: Hankó Dávid - a TVK MALI Triatlon Klub versenyzője ben kimagasló eredménye az IRONMAN 70.3 Budapest versenyen elért 4. helyezése. Tiszaújváros legjobbja kajak-kenu sportágban: Béke Kornél - a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzője ben a kajak sportágban ifjúsági világbajnok, Európa-bajnok, az Olimpiai Reménységek Versenyének kétszeres győztese, kétszeres magyar bajnok, az ifjúsági válogatott tagja. Utánpótlás és diáksport területén kiemelkedő eredményt elért sportolók Lenke Balázs: Kosárlabdázóként két korcsoportban is a dobogóra állt a megyei versenyek alkalmával, atlétaként a Tiszaújvárosi DSE színeiben, mezei futásban megyei ezüst és bronzérmeket szerzett. Vincze Mercédesz: A Tiszaújvárosi Gimnasztráda Csoport tagjaként részt vett Helsinkiben a XV. Word Gymnaestrada rendezvényen. Tagja volt a Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztiválon 3 aranyérmet szerzett és a Magyar Látványtánc Szövetség őszi országos kupáján 2 aranyat és egy ezüstöt nyert csapatnak. Magyar Balázs, Galgóczy Olivér, Danó Ádám, Kundrák Milán: A Tiszaújvárosi Református Diáksport Egyesület tagjaiként az úszás diákolimpia országos döntőjében 4 x 50 m gyorsváltóban 5. helyezést értek el. Császár Dávid: Az országos diákolimpián MK-1 kategória 500m-en 3. helyezést ért el. Kristály Csanád: A Tiszaújvárosi GIMI Diáksport Egyesület tagjaként az atlétika országos diákolimpián aranyérmet szerzett a svédváltó csapatban. Kapus Barbara: A Tiszaújvárosi GIMI Diáksport Egyesület sportolója a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium országos döntős amatőr leány kosárlabda csapatának csapatkapitánya és legmeghatározóbb - az edzéseken és mérkőzéseken maximumot teljesítő - játékosa. Fónagy-Árva Péter: A Tiszaújvárosi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályának újonc versenyzője 2015-ben összességében 27 alkalommal dobogós helyezést ért el, és így 10 évesen a saját korosztályában az országos ranglista 2. helyén áll. Gyuricskó Adrián: A Tiszaújvárosi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályának versenyzőjeként tagja volt az idei diákolimpia kistérségi döntőjét, majd a megyei döntőt is megnyerő párosnak, valamint egyéniben megnyerte Miskolc város serdülő asztalitenisz versenyét. Köllő Ábel: A 9 éves asztaliteniszező versenyző 2015-ben megnyerte a diákolimpia megyei döntőjét, az országos döntőben az 5. helyezést vívta ki magának. Réti Márton: A Tiszaújvárosi Sport Club Súlyemelő Szakosztály serdülő versenyzőjeként a Kelet-magyarországi TINI Országos Bajnokság, az Ördögh István Emlékverseny és a SU- ZUKI Kupa érmes helyezéseit érte el az idén. Pahány Tamás: Tehetséges serdülő súlyemelőként 2015-ben megnyerte a Szűcs Lajos Emlékversenyt, illetve a Kelet-magyarországi TINI Országos Bajnokságon dobogós helyen végzett. Nagy Dénes: A Football Club Tiszaújváros U19-es csapatának meghatározó játékosaként példamutató hozzáállásával és szorgalmával, valamint góljaival járult hozzá a csapat idei eredményes szerepléséhez. Kaszai Dávid: Az U17-es csapat labdarúgója nagy teherbírású, megalkuvást nem tűrő játékos. Sportszerű, a futball iránti elkötelezettsége példaértékű a csapattársai számára. Erős Kristóf János: Az FCT U15-ös csapatának meghatározó labdarúgója, szorgalmas, küzdeni tudása kimagasló, igazi csapatjátékos. Katlan Roland: Fiatal kora ellenére meghatározó játékosa a Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub U20-as csapatának. Az edzésekhez és a játékhoz való hozzáállása példamutató és ösztönzően hat csapattársaira. Szabó Attila: A Phoenix KK junior csapatának tagja, aki edzésmunkájával, illetve a mérkőzéseken nyújtott teljesítményével egyre jobban kitűnik csapattársai közül. Molnár Bence: A Phoenix KK kadett csapat egyik motorja. Technikailag képzett, gondolkodó típusú játékos, fejlődése töretlen, a későbbiek során városunk felnőtt csapatának tagja lehet. Kondrák Bálint: A kosárlabdázó a serdülő csapat tagjaként nagymértékben segíti csapatát a győzelmek megszerzésében. Kiváló ritmusérzékének és robbanékonyságának köszönhetően a mérkőzések statisztikájában rengeteg szerzett labda, támadó és védő lepattanó szerepel a neve mellett. Nagy Balázs: A Phoenix KK gyermek csapatának kiváló játékosaként célja, hogy egyszer első osztályú játékos, és magyar válogatott kosárlabdázó legyen. Ezért kitartóan dolgozik, hibáit folyamatosan javítja. Jakab Ilka: A TVK MALI Triatlon Klub utánpótlás korú versenyzőjeként 2015-ben többek között a Triatlon Országos Bajnokság ezüstérmese, csapatban magyar bajnok, valamint a Triatlon Váltó Országos Bajnokságon aranyérmet szerzett. Molnár Sára: A Triatlon Országos Bajnokság 3. helyezettje, csapatban magyar bajnok, aquatlon országos bajnok csapatban, továbbá a Duatlon Országos Bajnokságon aranyérmet szerzett csapat tagja. Orosz Gergő: Triatlon országos bajnok csapatban, triatlon klubcsapat országos bajnoki ezüstérmes, a Magyar Kerékpáros Pályabajnokságon 500 m-en 2. helyezett, m-en 3. helyezett, az Országos Kritérium Bajnokságon és a Cross Bajnokságon is 2. helyezést ért el. Pócsi Alex: A Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület kiemelkedő szorgalmú versenyzőjeként 2015-ben az országos ifjúsági bajnokságon K-1 3 x 200-es váltóban 2. helyezést, az országos maraton bajnokságon K-1 21 km-en 6. helyezést szerzett. Bodnár Bence: Az országos utánpótlás kajak-kenu bajnokságon serdülő korcsoportban a K-1 3 x 200 m-en a váltó tagjaként bronzérmet, K m-en 6. helyezést ért el. Sárga Petra: Az országos utánpótlás kajak-kenu bajnokságon serdülő korcsoportban a K méteren és m-en 4. helyezést, K m-en 7. helyezést, míg K-1 3 x 200 m-en a váltó tagjaként 8. helyezést szerzett. Gömöri Dénes: A Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület utánpótlás korú versenyzőjeként az országos ifjúsági bajnokságon K-1 3 x 200 m-en a váltó tagjaként ezüstérmet szerzett, k m-en 7. helyezést ért el. Kántor László: A kajakozó az országos ifjúsági bajnokságon K-1 3 x 200 m-es váltóban 2. helyen, az országos diákolimpián K m-en 6. helyen végzett. Kovács Mirtill: A Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület serdülő korosztályú versenyzője, a serdülő válogatott tagja, az idén magyar bajnoki címet szerzett. Kórik Ákos: A Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesület versenyzőjeként maraton magyar bajnoki címet és diákolimpiai bajnoki címet vívott ki magának 2015-ben. Nagy Stella, Bárócz Réka: A Tiszaújvárosi Gimnasztráda tagjaiként 2015-ben részt vettek a Helsinkiben a XV. Word Gymnaestradan, a Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztiválon csapatban 3 aranyérmet szereztek, valamint a Magyar Látványtánc Szövetség Őszi Országos Kupáján 2 aranyat és egy ezüstöt nyertek a csoporttal.

15 2015. december 23. Sport Diáksport Megyei bajnok az Eötvös A győztes A sor, edzőjükkel: Zsuga Tamás, Mayer Ákos, Szendrey Zsombor (edző), Joó Tamás, Molnár Bence. December 12-én a miskolci körcsarnok adott otthont a streetballhoz hasonlóan egy palánkra játszott B33 elnevezésű kosárlabda diákolimpia megyei döntőjének. 15 iskola 24 csapata nevezett az eseményre, melyek között ott volt az Eötvös gimnázium A és B gárdája is. Négy csoportban zajlottak körmérkőzésekkel a selejtezők, ahonnan az első két csapat jutott tovább. Ezt követően a csoportok közötti keresztbejátszásokkal döntötték el, hogy kik játsszák a finálét. Az elődöntő két győztes együttese vívta a döntőt, ahol az Eötvös A csapata magabiztosan játszva nyerte meg találkozót és hozta el a vele járó aranyérmet. Az első négy csapat jogot szerzett a regionális döntőben való szereplésre. Kosárlabda Oktatás a Miskolci Egyetemen Az NB I/B Keleti csoportjában az esztendő utolsó fordulója megyei rangadóval zárult. Az újonc Miskolci Egyetem gárdája hosszú kihagyás után került vissza a kosárlabda második vonalába. A csapat eddig remekül szerepel, bizonyította ezt a mostani találkozó is, ahol több mint 100 pontot dobva győzték le a Phoenix legénységét. Miskolci EAFC - Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK (27-23, 22-13, 25-24, 29-36) Miskolc, 200 néző. V.: Sallai, Balogh, Gergely. Miskolci EAFC: Drahos (16), Szepesi (17), Tóth T. (2), Szojka (14), Endrész (17). Csere: Fazekas (14), Galló (7), Tóth G. (16/9), Orosz (-), Kiss B. (-). Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK: Czura (26/3), Kovács Z. (4), Varga (8/3), Pongrácz (15/6), Benőcs D. (2). Csere: Osnach (21/3), Mohay (15), Pöstényi (2), Magyar L. (3/3), Vida (-). Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, a negyed felére már 9 pontos vezetését mutatta az eredményjelző tábla. Ekkor a Phoenix megrázta magát és pár perc alatt nem, hogy kiegyenlített, hanem az utolsó perc előtt ra át is vette a vezetést. De ezt csak pillanatokig tartott, mert az utolsó másodpercekben ismét az egyetemisták összpontosítottak jobban (27-23). A második játékrész jóformán csak a MEAFC-ról szólt, már 17 ponttal is vezettek, végül csak 13 lett a különbség (49-36). A fordulás után sem tudott közelebb kerülni a Phoenix, megmaradt a nagy különbség a két csapat között (74-60). A negyedik etapban már nem volt veszíteni valója a Phoenixnek, ez meg is látszott a játékán. Három pontra is sikerült közelíteni, ekkor még három perc volt hátra a találkozóból, ez azonban már csak a miskolciakról szólt, végül 100 pont fölött dobva nyerték meg a találkozót (103-96). Bene Szilárd, vezetőedző: Sok energiát kivett belőlünk ez a mérkőzés, amelyen végig nagyot küzdöttünk. Voltak jobb és gyengébb periódusaink, de mint mindig, most is jelesre vizsgáztunk küzdeni akarásból. A csapat ezt a győzelmet Kalóczkai Gábor barátunk emlékének ajánlja, talán ő segített bennünket fentről. Brunyánszky István, vezetőedző: Gratulálok a miskolciaknak ahhoz a szép küzdéshez, amely a mai győzelmüket eredményezte. Támadójátékunk sajnos még mindig nem abban a mederben halad, mint ami a kitűzött cél eléréséhez kellene. A Phoenix-család nevében minden kosárlabdát szerető szurkolónak kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt kívánok. Labdarúgás Az újjászervezett nemzeti bajnokság harmadik vonalában, az NB III Keleti csoportjában szereplő Termálfürdő FC Tiszaújváros labdarúgó csapata mindkét arcát megmutatta 2015 őszén. A bajnokságban igen halovány, időnként kiábrándító teljesítményt nyújtott, míg a Magyar Kupában parádésan szerepelt. Az a furcsaság állt elő, hogy míg a 16 bajnoki fordulóban mindöszsze 10 gólt rúgott a csapat és 11 pontot szerzett, addig a Magyar Kupa 5 mérkőzésén 14 találatot jegyzett a gárda, ami 15 pontot jelentene. Ezen időszak történései a számok tükrében a következőképpen alakultak. Az őszi szezon számokban Az NB III Keleti csoportjának őszi végeredménye 1. Nyíregyháza Spartacus FC Ceglédi VSE Cigánd SE KBSC FC FC Hatvan Rákosmente KSK Putnok FC Somos SE Jászberényi FC Újpest FC II Felsőtárkány-Mezőkövesd Zsóry DVSC-DEAC II DVTK II Tállya KSE Termálfürdő FC Tiszaújváros REAC Nyírbátori FC Az őszi fordulók eredményei: 1. FC Tiszaújváros - Rákosmenti Községi SK 1-2 (0-1) 2. KBSC FC KFT. - FC Tiszaújváros 1-0 (1-0) 3. FC Tiszaújváros - FC Hatvan 1-0 (1-0) 4. DVSC Futball Szervező Zrt. - FC Tiszaújváros FC Tiszaújváros - Nyíregyháza Spartacus FC KFT. 0-4 (0-1) 6. Nyírbátori FC - FC Tiszaújváros 1-1 (0-0) 7. FC Tiszaújváros - Jászberényi FC 1-1 (1-0) 8. FC Tiszaújváros - Újpest 1885 Futball KFT Cevasport KFT. - FC Tiszaújváros 1-0 (1-0) 10. FC Tiszaújváros - Felsőtárkány SC 0-3 (0-2) 11. Putnok FC. KFT. - FC Tiszaújváros 3-0 (2-0) 12. FC Tiszaújváros - Tállya KSE 2-1 ( 1-0 ) 13. Somoskőújfalu SE - FC Tiszaújváros 1-1 (0-1) 14. FC Tiszaújváros - Cigánd SE 1-4 (1-2) 15. Szabadnapos FC Tiszaújváros 16. FC Tiszaújváros - REAC Sport KFT. 1-2 ( 1-1 ) 17. Diósgyőr FC KFT. - FC Tiszaújváros 2-1 (0-0) Ez történt a Magyar Kupában Termálfürdő FC Tiszaújváros - Erzsébeti SMTK 4-1 (0-0) Gólszerzők: Katona 3, Angyal. Termálfürdő FC Tiszaújváros - Komlói Bányász SK 2-1 (1-1) Gólszerzők: Angyal, Bussy Termálfürdő FC Tiszaújváros - Paksi FC 4-3 (2-2) Gólszerzők: Bussy 2, Kovács Sz., Katona Termálfürdő FC Tiszaújváros - Inter CDF SE 3-0 (2-0) Gólszerző: Katona 3 Inter CDF SE - Termálfürdő FC Tiszaújváros 0-1 (0-1) Gólszerző: Angyal Személyes statisztika Név Kezdőként Csereként Kispad Sárga lap Piros lap Tóth Csaba Koltai Dániel Andorkó Sándor Angyal Norbert Bussy Dávid Czégel Máté Fodor Péter Hajdu István Horváth Tamás Hussein Shadi Katona Bence Kerekes István Kovács Szilárd Molnár Ferenc Molnár László Polényi Tamás Potyka Attila Sigér Ákos Az őszi szezon házi góllövőlistája Bajnokság Hussein 4 Tóth 1 Polényi 1 Katona 1 Andorkó 1 Sigér 1 Hajdú oldal Magyar Kupa Katona 7 Angyal 3 Bussy 3 Kovács Sz. 1 Katona 7 találatával vezeti a Magyar Kupa góllövőlistáját, megelőzve a 6 gólos újpesti Sallói Dánielt és Kabát Pétert.

16 16. oldal Rendezvény december 23.

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Téli közlekedés /8. oldal Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Megkezdődött az alapozás /11. oldal Kinek öröm, kinek bosszúság Megmutatta havas arcát a tél Tiszaújváros hetilapja 2016. január 7.

Részletesebben

Első olvasatban jó költségvetés

Első olvasatban jó költségvetés Készülnek a kártyák /7. oldal Első olvasatban jó költségvetés /3. oldal Farsang farka /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 18. XXXIV. évfolyam, 7. szám Egyre több megbetegedés Hozzánk is betört

Részletesebben

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg.

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg. Új helyen a központ /3. oldal A kultúra napján /3., 8., 9. oldal Veszélyes hulladék /3. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. január 28. XXXIV. évfolyam, 4. szám Az újraindításkor gyulladt ki Kemencetűz az

Részletesebben

Elöntött árterek, lezárt utak

Elöntött árterek, lezárt utak Jubiláló Hunyadi /11. oldal Mindenki érdeke /3. oldal Kemény meccs /15. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 25. XXXIV. évfolyam, 8. szám Apad a Sajó, árad a Tisza Elöntött árterek, lezárt utak Fogadóóra

Részletesebben

Húsvéti hajrá a háztartásokban

Húsvéti hajrá a háztartásokban Három tálentum /9. oldal Katolikus középiskola? /3. oldal Régi forma, új edző /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 24. XXXIV. évfolyam, 12. szám Bevásárlás, tojásírás, kirándulás Húsvéti hajrá

Részletesebben

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet. II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts

Részletesebben

Mikulástól karácsonyig

Mikulástól karácsonyig Sikeres év Tiszaújváros pénzügyi helyzete stabil, már most látszik, hogy sikeres, jó évet fogunk zárni. Év végi értékelő interjú Bráz György polgármesterrel. /3. oldal Mikulástól karácsonyig Ismét benépesült

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Nem a kiválásra, igen az átvételre

Nem a kiválásra, igen az átvételre Az öntörvényű kispataki /8. oldal Nem a kiválásra, igen az átvételre /3. oldal Vertük a Somost, na most...! /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. május 12. XXXIV. évfolyam, 19. szám Egységben él a város

Részletesebben

Költségvetés, közbiztonság

Költségvetés, közbiztonság Szederkényi Ki mit tud? /9. oldal Költségvetés, közbiztonság /3. oldal Eger vert serege /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 3. XXXIV. évfolyam, 9. szám Kettő - öt - száz Háborgó horgászok Rendkívüli

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK, KÖZCÉLÚ FELADATOK, VALAMINT KARITATÍV CÉLOK 2016. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK, KÖZCÉLÚ FELADATOK, VALAMINT KARITATÍV CÉLOK 2016. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK, KÖZCÉLÚ FELADATOK, VALAMINT KARITATÍV CÉLOK 2016. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a 2016. évi költségvetésből biztosított pályázati

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A település fontosabb adatai

A település fontosabb adatai 1. számú melléklet A település fontosabb adatai A településsel határos más települések: Szerep, Püspökladány, Biharnagybajom, Báránd, Füzesgyarmat A település jellege: mezőgazdasági A településen a főbb

Részletesebben

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók Ösztöndíjas tanulók /8. oldal Húszcentis légpárna /9. oldal Kocsonyabál vetélkedővel /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 11. XXXIV. évfolyam, 6. szám Mecénás támogatás Tanulmányi ösztöndíj a

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza-

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza- Búcsú 20 év után /9. oldal Támogatások, beszámoltatások /3. oldal Egészséges szórakozás /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 2. XXXIV. évfolyam, 22. szám Már nem kell aggódni Angyali találat:

Részletesebben

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója Á G F A L V I K R Ó N I K A XVI. évfolyam 12. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2015. DECEMBER Boldog Karácsonyt! Fröhliche Weihnachten! Merry Christmas! 2 Á G F A L V I K R Ó N I K A 2 0 1 5.

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Idén is lesz társasházi pályázat

Idén is lesz társasházi pályázat V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

(Módosításokkal egységes szerkezetben)

(Módosításokkal egységes szerkezetben) Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009. (IV.30.), 17/2010. (XII.17.), 7/2011. (IV.1.), 12/2011. (V.19.), 16/2011. (X.19.), 21/2011. (XII.2.), 6/2012. (III.22.), 20/2012 (XII.21.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. október 28. napján tartandó ülésére Készítette: dr. Lukács Titanilla vagyonhasznosítási irodavezető Müller Kinga

Részletesebben

Újra iskolapadban. település hulladékszállítása. A törvény értelmében

Újra iskolapadban. település hulladékszállítása. A törvény értelmében Stabil költségvetés December 19-én tartotta tavalyi utolsó ülését Tiszaújváros képviselő-testülete. A grémium elfogadta az önkormányzat középtávú fejlesztési tervét, módosította a 2013. évi pénzügyi tervet.

Részletesebben

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Zöld világítás /3. oldal Új esztendő, új okmány /3. oldal Dorkát díjazták /8. oldal A hétvégén ismét havazhat Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Az utak, járdák csúszásmentesítését nehezítette a mínusz

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Felsőoktatási ösztöndíjak. Alapítványi támogatások. Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia. Háromról kettőre. Kertvárosi kitérő. Zárva lesz a hivatal is

Felsőoktatási ösztöndíjak. Alapítványi támogatások. Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia. Háromról kettőre. Kertvárosi kitérő. Zárva lesz a hivatal is Felsőoktatási ösztöndíjak 4. oldal Alapítványi támogatások 8.oldal Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia 8. OLDAL 3. OLDAL 3. OLDAL 7. OLDAL Hosszú hétvége Zárva lesz a hivatal is November 1-je, kedd, mindenszentek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/6. szám (14. hét) 2016. április 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Rendeletek, támogatások

Rendeletek, támogatások Csodákra emlékezve /7. oldal Rendeletek, támogatások /3. oldal Tiszaújváros szolgálatáért /2. oldal Tiszaújváros hetilapja 2015. szeptember 3. XXXIII. évfolyam, 36. szám Utak, járdák, játszóterek, vezetékek

Részletesebben

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E FEJÉR MEGYE NAGYKARÁCSONY 2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok száma: 12/2011.(XI.28.) sz. Ök. rendelet 43./2011.(XI.28.) sz. Ök.

Részletesebben

VárosKépviselő-testülete

VárosKépviselő-testülete VárosKépviselő-testülete Közművelődési, Ifjúságiés Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. szeptember 22-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. szeptember 22-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet I/A kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. szeptember 22-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Tárgy: Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás...

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ikt.szám: 31060/2013. Javaslat házi gyermekorvosi, felnőtt háziorvosi és fogorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázatok kiírására, valamint a 4. számú

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. módosítása. Művelődési Osztálya.

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. módosítása. Művelődési Osztálya. ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Közművelődési intézmények i tervének módosítása Iktatószám: 2698/2016. Melléklet:

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Nyolcmilliárd közelében

Nyolcmilliárd közelében Konzultációs fórum A város költségvetéséről, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok helyzetéről tájékozódhattak a Tiszaújvárosi Konzultációs Fórum múlt heti ülésén a fórum tagjai és az érdeklődők.

Részletesebben

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. december 6. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS A 2011. ÉVRE

KÖZHASZNÚ JELENTÉS A 2011. ÉVRE ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET Székhely: 5000 Szolnok, Szapáry út 23 Levelezési cím: 5008 Szolnok, Gátőr utca 55 Adószám: 19220268-1-16 Statisztikai számjel: 19220268-9499-529-16 KÖZHASZNÚ

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 56. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselőt-testületének 2016. február 23-án 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Támogatások, jutalmak

Támogatások, jutalmak Retro majális /6., 9. oldal Támogatások, jutalmak /3. oldal Atlétikai idénykezdet /15. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. május 5. XXXIV. évfolyam, 18. szám Rendkívüli testületi ülés Újabb széchenyis szakítópróba

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 5.) Pályázat hosszabb távú közmunka programra Előadó: Csáfordi Dénes polgármester, Nagyházi Barnabás Városüzemeltetési Iroda vez.

JEGYZŐKÖNYV. 5.) Pályázat hosszabb távú közmunka programra Előadó: Csáfordi Dénes polgármester, Nagyházi Barnabás Városüzemeltetési Iroda vez. JEGYZŐKÖNYV Készült Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. február 11-én du. 13 órakor a Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 12-én tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 12-én tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 12-én tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Árvay Attila, Braun

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-17/2014. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,

Részletesebben

2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja

2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. Április ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 31-én tartotta soros ülését. A képviselő

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata 12. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1497/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szociális szolgáltatástervezési

Részletesebben

TISZTSÉGVISELŐK IRODÁKHOZ NEM TARTOZÓ MUNKATÁRSAK. Kováts-Szalontai Beáta. polgármesteri tanácsadó Ferenczi László polgármesteri tanácsadó

TISZTSÉGVISELŐK IRODÁKHOZ NEM TARTOZÓ MUNKATÁRSAK. Kováts-Szalontai Beáta. polgármesteri tanácsadó Ferenczi László polgármesteri tanácsadó TISZTSÉGVISELŐK 3. melléklet Bráz György polgármester Dr. Fülöp György alpolgármester Csikász Gábor alpolgármester Dr. Molnár Tamás jegyző Csikászné Gyöngyösi Szilvia aljegyző 102. Kováts-Szalontai Beáta

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

Missziói Munkaterv 2012.

Missziói Munkaterv 2012. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen 2Péter 3,9 Missziói Munkaterv 2012.

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL Beszámolómat, hasonlóképpen elődömhöz, a szervezetünket érintő nagyobb témacsoportok köré építettem föl. E struktúrába

Részletesebben

Omegára várva. Nyári diákmunka, dolgos vakáció. Színészkedő polgármester. Viharos Buliszombat

Omegára várva. Nyári diákmunka, dolgos vakáció. Színészkedő polgármester. Viharos Buliszombat Viharos Buliszombat /8. oldal Nyári diákmunka, dolgos vakáció /3. oldal Színészkedő polgármester /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 16. XXXIV. évfolyam, 24. szám Hunyadi, Széchenyi, Szent István

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben Az alapító tagok az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek

Részletesebben

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Felkészítő tanár: Kissné Gémes

Részletesebben

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI 2012. november 23. - 2012/24. szám (47. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P:

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 106/2014. (XII. 22.) határozata:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

SZIVÁRVÁNY BÖLCSŐDE ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 2011. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA. Készítette: Horváth Katalin intézményvezető

SZIVÁRVÁNY BÖLCSŐDE ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 2011. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA. Készítette: Horváth Katalin intézményvezető SZIVÁRVÁNY BÖLCSŐDE ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 2011. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Készítette: Horváth Katalin intézményvezető 1 Tartalom Szivárvány Bölcsőde és védőnői Szolgálat...1 I. INTÉZMÉNYI ALAPADATOK...4 1.Az

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta

Részletesebben

Évfordulós újdonságok

Évfordulós újdonságok Tiszaújváros szolgálatáért /3. oldal Évfordulós újdonságok /3. oldal Báli szezon /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 4. XXXIV. évfolyam, 5. szám Év sportolója 2015 Díjeső a tiszaújvárosiaknak

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 72-76. N A P I R E N

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (Öreg

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 120/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: Az Orvosi Rendelő Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3 OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben