2010. május évf. 8.szám. Ernest Hemingway

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. május 28. 5.évf. 8.szám. Ernest Hemingway"

Átírás

1 Krétafirka Régi harcok, régi, kopott könyvek Derű, mosoly, néha fájó könnyek Múlik minden, rohannak az évek Búcsút mondunk, múló diákévek. Ernest Hemingway Infózóna Gyermeknap: május 30-án, vasárnap óráig a Búcsú téren (eső esetén a Nefelejcs Óvodában). Programok: ugrálóvá, arcfestés, kerékpár ügyességi verseny, kézműves foglalkozások, könyves játékok, büfé. Június 9-11-ig beiratkozás a Művészeti Iskolába 2010/11 es tanévre Június 12. Művészeti Iskola évzáró gálaműsora Június 15. Utolsó tanítási nap, Sportnap Június 19- én 16:00-tól Tanévzáró ünnepség Június 19- én 17:30-tól Ballagási ünnepség (a hetedik osztályosok szervezik) Június ig Korok-népek játékai Művészeti tábor a klasszicizmus jegyében Eredmények: Hagyományos tavaszi szavalóversenyünket rendeztük meg május 11-én a felső tagozat számára. A téma ezúttal egyszerűen a tavasz volt; minden, ehhez az évszakhoz kapcsolódó ünneppel, eseménnyel együtt. A versenyt az Etyeki Versmondók Köre Egyesület támogatásával szerveztük, így ezúttal értékes könyvjutalmakat is adhattunk a helyezetteknek. A zsűri tagjai között köszönthettük Vida Jánost, a Versmondó Kör elnökét; mellette a magyar szakos tanárnők is értékelték a szavalatokat. A házi versmondó verseny helyezettjei lettek: I. Balogh Rebeka (8.b) II. Mikó Katalin (5.a) III. Szabó Zsuzsa (6.b) Azok, akik még így az év végi hajrában, fáradtan is vállalták, hogy szabadidejükben tanulnak verset, mindenképp dicséretben részesülnek! Gratulálunk a helyezetteknek! 1

2 InterYou Erdős Magdolna iskolatitkárral - Szeret itt dolgozni? - Igen, nagyon szeretek itt dolgozni. - Hol dolgozott mielőtt idejött? - 13 évig Gyesen voltam, neveltem a négy fiamat. - Hogyan jött az ötlet, hogy iskolatitkár legyen az etyeki iskolában? - Láttam, hogy van egy pályázat iskolatitkári állásra, és már a gyerekek is felnőttek, így megpályáztam az állást, és megkaptam a munkát. - Nem furcsa, hogy itt tanulnak a gyermekei? - Az elején nagyon szokatlan volt, meg kellett tanulni, hogy én ne tegyek fel nekik kérdéseket, és ők se tegyenek fel nekem. De most már megtanultuk. - Mit gondol az iskoláról? - Azt gondolom, hogy nagyon jó munka folyik itt a pedagógusok részéről. - Mik a tervei? Itt fog továbbra is dolgozni, vagy szeretne más munkahelyet? - Továbbra is itt szeretnék dolgozni. - Miből áll egy iskolatitkár munkaköre? - Nagyon sokoldalú munka, beletartozik a tanulók bejelentése, a sok adminisztráció, a kollegák és a vezetőség kéréseinek teljesítése, de ezek is nagyon sokfélék lehetnek. Szinte minden nap más és más feladatok várnak rám. Noncsi, Blanka Sziasztok Diáktársak! Szavaztattunk A nyár közeledtével nem is lehet más a szavazás témája, mint: Várod már a nyári szünetet? Az alábbi eredmények születtek: Igen: 95 db Nem: 3 db Összesen: 98 db Köszönjük, hogy szavaztatok! Samantha, Dzsuli Múzeumlátogatás A hatodik évfolyam május 10-én ellátogatott a Maffia Múzeumba. Nagyon érdekes volt, viaszbábukkal is mutattak be különböző szituációkat, pl.: hogyan keverhetnek bele az italodba drogot, hogyan fogják el a drogdílereket, és eközben a vezetőnk sok mindent mesélt. A másik része a maffia történetéről és a maffiózókról szólt, ami szintén nagyon izgalmas volt. Végül pedig egy kb. 1 órás előadást tartottak a drogozás hatásairól, és nagyon érdekes volt, amikor arról volt szó, hogy mi zajlik le ilyenkor a szervezetünkben. Egyetlen hátránya a múzeumnak, hogy iszonyú hideg volt, tehát ha valaki úgy dönt, hogy ellátogat a Maffia Múzeumba, mindenképpen vigyen magával kabátot! 2 Blanka

3 Kedves alsó tagozatosok! Ti rajzoltátok! Utolsó témánk mi is lehetett más, mint a nyár. Számtalan nyári hangulatképet kaptunk, reméljük, kellemesen, az ábrázoltakhoz hűen telik a nyaratok! I. Dörner Fanni 4.a II. Debreceni Eszter 4.a III. Juhász Anna 4.a Különdíj: Kovács Valéria 1.b az ő rajzát, ill. festményét sajnos itt nem tudjuk közölni A3-as mérete miatt, de szokásos plakátunkon megtalálhatjátok. Gratulálunk! Könyvajánló: Elisabetta Gnone: Fairy Oak III. : A Fény Hatalma A Sötétség Urának tervét siker koronázta: az árulástól való félelem átjárta Fairy Oak lakóinak szívét és Pervinkát szökésre kényszeríttette. Az ikrek elszakadnak egymástól A Fény és a Sötétség ősi szövetsége kettészakad. A mágusok védelme összeomlik, a háborút elvesztették. De talán mégsem minden az, aminek látszik. A Fénynek még meg kell mutatni hatalmát, és a szerelem rejteget még egy titkot. De a könyv végén minden jóra fordul. Mert a Fény és a Sötétség újra szövetségesek lesznek. Samantha Tinédzserek könyve A,,Tinédzserek könyve egészen különleges helyet foglal el a szexuális irodalomban. A műnek mindenütt nagy sikere volt, ahol csak megjelent, a serdülők, a szülők, a nevelők, a szociológusok, az orvosok és az,,egyszerű olvasók körében egyaránt. Szerzője, dr Benjamin Spock, szinte minden olyan témával foglalkozik, amely a tinédzsereket érdekelheti a kamaszkori pszihés problémáktól a testápolásig. Hogyan alakul is az ember szexualitása? Miképpen változnak az életkortól függően a gyermek érzelmeit a szülei iránt? Miben különbözik a kamaszfiú és a kamaszlány szexuális beállítottsága? Szerezhet-e barátok a félszeg serdülő? Szólhat-e egész életre az,,első szerelem? Együtt élhetnek-e fiatalok házasság nélkül? Mit értünk,,nemi eltévelyedés -en? Vannak-e női és férfi foglalkozások? Melyek a nemi betegségek? A találomra kiragadott címszavak talán jelzik némileg, hogy mennyit hasznos ismeretet szerezhetnek a serdülők a,,tinédzserek könyvé -ből. 3

4 Zsozsobaba..:) Diákinterjú Az iskolánkat elhagyó, ballagó nyolcadikosokkal beszélgettünk utolsó lapszámunkban, az egyikükkel készült interjút olvashatjátok. Juszt Daniella (8.a) - Örülsz e, hogy elballagsz? - Igen, valamilyen szinten örülök, de azért sajnálom, hogy itt kell hagynom a tanáraimat és meg kell válnom a megszokott osztályomtól. - Hova fogsz menni tovább tanulni? - A Budai Középiskolába fogok tovább tanulni, német nyelvi előkészítő és kereskedelem-marketing szakon. - Vannak e már elképzeléseid, hogy felnőtt korodban mivel szeretnél foglalkozni? - Tulajdon képen még nincs, de ezt még van időm eldönteni. - Melyik tantárgyat szeretted? - Igazság szerint nincs, kedvenc tantárgyam, de ha már választanom kell, akkor a német az, amit esetleg jobban szeretek. - Melyik volt az a tantárgy, amit nem igazán szeretsz? Technikát, kémiát és a fizikát nem igazán kedvelem, de úgy nincs egyik tantárggyal se bajom. Gabóó, Jucika Nagyon szép kis társaság volt. Egyik léhább, mint a másik. Átgondolok minden órát A keserű búcsúzásig... (Ady Endre) Erdős Gábor nyolcadikos diákkal is csináltunk riportot, hiszen fülünkbe jutott, hogy bekerült az U15 válogatott játékosai közé. - Mikor kezdtél el focizni? - Óvodás koromban. - Mikor kezdtél el meccsre járni? - Már ekkor is jártunk meccsekre. - Hány csapatban játszottál eddig? - Kettőben. Az Etyek SC-ben és a Budakeszi Labdarúgó Akadémiában. - Kérlek, meséld el, hogyan kaptál helyet az U15 magyar válogatott játékosai között! - Több mérkőzésen figyelnek minket a válogatott megfigyelői. - Izgultál az első meccs alkalmával? - Igen. - Jól kijössz az új csapattársaiddal? - Igen, már jól összebarátkoztunk. - Hogyan érkezett el hozzád a hír, hogy bevettek a csapatba? - A mostani edzőm, Sanyi bácsi, értesített telefonon, hogy kaptam meghívót a válogatottba. - Kérlek, mesélj a múlt hetedről! - Négynapos edzőtáborban voltunk, Mezőkövesden a válogatottal. Két meccset játszottunk. Mindkét meccsen végig pályán voltam. Az első meccs 2:2-re, a második 1-2-re végződött. Így eredményesen zártuk a Szlovákok elleni összecsapást. Köszönjük Erdős Gábornak, hogy elfogadta a felkérésünket. 4 Dzsuli

5 Filmajánló: Sherlock Holmes Most egy 100%-ig izgalmas filmről hoztam nektek pár sor ismertetőt, mégpedig Sherlock Holmes legújabb kihívásáról. A filmet Guy Ritchie rendezte, és szerintem iszonyú jó lett. Na de akkor most jöjjön egy kicsi a film tartalmából: Mr. Holmes felgöngyölít egy újabb ügyet, - vagy legalább is elkapja a gyilkost -, aki sötét mágiát használva gyilkosságokat követ el. Ám másnap feltámad a sírból, és újabb halálos áldozatokat követelnek ámokfutásai. Sherlock Holmes eközben a titok nyitját keresi, és rájön, hogy mi rejtőzik a látszat mögött Semmi sem az, aminek látszik. így szól a mondás, ami a filmben is helyt áll, és Sherlock Holmest is összezavarja.. Blanka Furcsa, de igaz 10 elképesztő tény 1. Hazánk legnagyobb könyvtára az országos Széchenyi könyvtár hét és fél millió példányos gyűjteménnyel rendelkezik. 2. A bűzös borz bőre csíkos. 3. A dalmaták foltok nélkül születnek. 4. A tornádók más-más irányba forognak az egyenlítőtől északra, illetve délre. 5. Az ember képtelen egyszerre lélegezni és nyelni. 6. A krokodil nem tud rágni. 7. A magyar nyelvben a leggyakoribb hang az E. 8. A krokodilok körübelül 200 millió éve jelentek meg a Földön. 9. A sörényes hangyász több mint 30 ezer rovart is nyelhet naponta. 10. A New York-i Empire State Building tízmillió téglából épült. Forrás: National Geographic Kids Magazin Gabóó Biológia sarok Ebben a hónapban a nagy pandáról írtam nektek! A Panda Kína egyes hegyvidékein él. Bundája fekete, fehér foltos. Két mellső mancsán van egy hatodik ujjféleség, ennek segítségével ragadja meg és vágja el a bambuszt. Kizárólag bambuszlevelekkel és - szárral táplálkozik. Ha a bambusz elvirágzott és elszárad, nehezen talál élelmet. Testtömege: kg között van. Általában 22 évet él. Veszélyeztetett faj! Kitczi 5

6 Válóper során kérdezi a bíró a házaspár gyerekétől: - Szeretnél apáddal élni? - Nem szeretnék - válaszolja a gyerek - mert mindig megvert. - Akkor inkább anyádnál maradsz? - Nem, ő is sokszor megvert. - Akkor, hol szeretnél lakni? - Szeretnék a magyar fociválogatotthoz költözni, ők sosem vernek meg senkit. - Jean! Mi volt ez a csattanás? - Egy autó bekanyarodott a garázsba! - De hát nálunk nincs is garázs! - Hát ez volt a csattanás! - Jean, kérem, vigye fel a kottát a padlásra! - Miért uram? - Mert magasan szeretnék énekelni! - Ki az abszolút bátor? - Aki tök részegen, éjjel 4-kor hazaérve a kezében seprűt tartó, tomboló feleségét megpillantva azt meri kérdezni, hogy: - Takarítani fogsz, vagy csak elrepülsz valahová? - Hány óra van magánál Jean? - Hat, uram! - Jean, akkor adjon el ötöt, nekünk egy óra is elég. - Villanyszerelő bemegy az intenzív osztályra és felkiált: - Nagy levegőt! Biztosíték csere! - Pistike, látom, tetszik neked ez a szánkó, de miért nem adod oda a kistestvérednek is? - kérdi a papa. - Már hogyne adnám oda. Felfelé mindig ő viszi. Bármikor bejöhetsz a csapat megbeszéléseire, részt vehetsz a következő szám szerkesztésében. Megtalálsz minket csütörtökönként, 14:15 órától az informatika teremben. Firkálunk és várunk! Humor Mintha már láttam volna magát valahol! - mondja gyanakodva a bíró a vádlottnak. - Igen, uram! - szól az reménykedve. - Tavaly télen én adtam hegedűórákat a fiának. - Ja persze, emlékszem. Húsz év! A leprást és az elmebeteget a dutyiban egy cellába zárják. Első nap lerohad a leprás keze, megfogja, kidobja az ablakon. Másnap a lába rohad le, azt is kidobja a rácsok között, és így megy ez napról napra. Egyszer csak megszólal az elmebeteg: - Mi van leprás, szökünk, szökünk? A repülőtéren néhány utas elhelyezte csomagjait a 35. kapunál, és várták, hogy bejelentsék a Delta 570-es járat indulását. Hamarosan megszólalt a hangosbemondó: - Elnézést kérünk kedves utasainktól, de a Delta Airlines 570-es járatára a felszállás a 41-es kapunál történik. Az utasok erre felszedelőzködtek, és átköltöztették csomagjaikat a 41-es kapuhoz. Hamarosan azonban ismét megszólalt a hangosbemondó: - Elnézést kérünk, de a Delta Airlines 570-es járatára a 35. kapunál lehet majd felszállni. Az utasok visszacihelődtek eredeti helyükre. Rövid idő múlva azonban megszólalt megint az ismerős hang: - Kedves utasaink. Köszönjük, hogy részt vettek a Delta Airlines fitness programján... KRÉTAFIRKA TEAM Kitti, Blanka Infózóna Sárközy Kitti Ti rajzoltátok Team Szavaztattunk Moharos Jennifer, Kovács Júlia Könyvajánló Moharos Jennifer, Toma Zsófia Filmajánló Zana Blanka Humor Sárközy Kitti, Zana Blanka Furcsa, de igaz Horváth Gabriella Biológia sarok Nyíry Krisztina Interyou Sipos Noémi, Zana Blanka Diák interjú Horváth Judit, Horváth Gabi Felelős szerkesztő: Zvara Zita Kiadja: Magyar-kút ÁMK Német Nemzetiségi Általános Iskola 6

Lezárul a német házi verseny 7-8. évfolyamon. Az alábbi tanulók utazhatnak ki Remshaldenbe, egy hetes tanulmányi kirándulásra:

Lezárul a német házi verseny 7-8. évfolyamon. Az alábbi tanulók utazhatnak ki Remshaldenbe, egy hetes tanulmányi kirándulásra: Krétafirka Infózóna Eredmények: Március 12. Nemzeti ünnep Iskolai ünnepély Március 15. - Nemzeti ünnep Községi ünnepély Nyílt nap a leendő első osztályos szülők számára március 18-án Március 19. Irodalmi

Részletesebben

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata. 1. 8.b csapata. 3. 5.a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7.

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata. 1. 8.b csapata. 3. 5.a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7. Krétafirka Infózóna November 13. péntek: 16 órától műsor, majd hagyományos Márton-napi lampionos felvonulás! Nov. 9. Fogadóóra alsó tagozatnak 17:00-19:00-ig Nov. 10. Fogadóóra felső tagozatnak 17:00-19:00-ig

Részletesebben

IX. FUTAPEST-ETYEK:CROSSFUTÁS 2009. JANUÁR 25. VASÁRNAP

IX. FUTAPEST-ETYEK:CROSSFUTÁS 2009. JANUÁR 25. VASÁRNAP Krétafirka 1 Infózóna Jan. 16. péntek I. féléves bizonyítvány zárása Jan. 20., kedd: Osztályozó értekezlet Jan. 22. csütörtök, 18:00: I. féléves bizonyítvány kiosztása az 5.-6. évfolyamon szülői értekezlet

Részletesebben

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból... Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január MegérkezettaMikulás! Kedves Olvasó! A karácsony közeledtével mindenki szívében megerősödik a szeretet érzése. Végiggondoltad már, mi is

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr IX. évfolyam 4. szám 2015. ballagási különszám KOLLÉGIUMI BÚCSÚZTATÓ 2015. április 28. "Eddig csak álmodtunk, terveztünk még, Most valóra válhat minden

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Kedves diákok! Az ipolybalogi alapiskolások lapja X. évfolyam 2008. november 1. szám

Kedves diákok! Az ipolybalogi alapiskolások lapja X. évfolyam 2008. november 1. szám Az ipolybalogi alapiskolások lapja X. évfolyam 2008. november 1. szám Kedves diákok! Az idei évben is sorra kerül a már hagyományosnak mondható Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat, mellyel célunk egyrészt

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

A Varga Trans-FER UKSE hírlevele - 7.szám - 2005.02.27 10 éves az egyesület

A Varga Trans-FER UKSE hírlevele - 7.szám - 2005.02.27 10 éves az egyesület 10 éves az egyesület A rendszerváltozás első éveit, sőt inkább már a 80-as évek végét is az jellemezte, hogy a sportegyesületek többsége nagyon komoly anyagi problémákkal küzdött, nem egy közülük meg is

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám GAUDIOHÍREK 2013. január,2. évfolyam 1.szám 1 Tartalomjegyzék Bevezető 3.o. Vízkereszt.. 4.o. Legyen minden nap a magyar kultúra napja!...5.o. Mit szeretnél elérni 2013-ban?...6.o. Tanárinterjú 7-8.o.

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

2007-11-09 3. évf. 2. szám

2007-11-09 3. évf. 2. szám 2007-11-09 3. évf. 2. szám Cirkáló Itt cirkál az infó o November 9. MA!! : Márton-napi msor és felvonulás 16 órakor az iskola udvarán. Lampiont, mécsest hozzatok magatokkal! A felvonulás után az óvodában

Részletesebben

2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám

2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám 2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám A címlapot illusztrálta: Bíró Viktória, 7 éves Kalendárium anuár - Bol dog as szony ha va, Télhó Túl az ünnepeken eljött

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Helló mindenkinek!:) és Postai Szakközépiskolában

Helló mindenkinek!:) és Postai Szakközépiskolában Kedves Végzős Diákok! Fontos döntés elôtt álltok. Választanotok kell a középiskolák között, hol szeretnétek érettségit, szakmát tanulni. Azt gondolom, két alapvetô dolgot kell tennetek. Egyrészt össze

Részletesebben

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Tisztelt ünneplő közönség, kedves ballagó diákok!

Tisztelt ünneplő közönség, kedves ballagó diákok! Tisztelt ünneplő közönség, kedves ballagó diákok! Szeretettel köszöntök minden végzős diákunkat, az őket ballagtató osztályfőnököket, a kedves szülőket, meghívott vendégeket, valamint iskolánk valamennyi

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola Különös közzétételi lista Szigetszentmártoni Általános Iskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T 2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó

Részletesebben

Richard és Florence Atwater. Már a mozikban!

Richard és Florence Atwater. Már a mozikban! Richard és Florence Atwater Már a mozikban! 2 Richard és Florence Atwater Newbery-díjas könyv A belső illusztrációkat készítette: Robert Lawson 3 Írta: Richard és Florence Atwater A mű eredeti címe: Mr.

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig A 2 015/2016 -OS T AN É V RENDJE Tanítási napok száma: Szorgalmi idő: Tanítási év vége: 181 nap 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig 2016. június 15. (szerda) Őszi szünet: 2015. október 26-tól

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid Széchényi István Római Katolikus Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (620 pont) A 2012. év alpolgármestere: Berki Antal Damjanich János Szakközépiskola,

Részletesebben

EdTWIN Projekt Kérdőív Partneriskolák részére 2009/2010. tanévi együttműködés értékeléséhez

EdTWIN Projekt Kérdőív Partneriskolák részére 2009/2010. tanévi együttműködés értékeléséhez EdTWIN Projekt Kérdőív Partneriskolák részére 2009/2010. tanévi együttműködés értékeléséhez VS Europaschule SZKK 1.) Miért csatlakozott az iskola az EdTWIN partneriskolai alprogramjához? Teljesültek-e

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás 172 II. rész Kortársnyomás H úzd meg a határt Minden kategórián belül húzd alá azt az állítást, ami legjobban kifejezi a saját meggyőződésedet. Amelyikről úgy gondolod, hogy legjobban összefoglalja azt,

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb

Részletesebben

HangZavar. 1. szám Fábry Zoltán Alapiskola 2004. október

HangZavar. 1. szám Fábry Zoltán Alapiskola 2004. október HangZavar 1. szám Fábry Zoltán Alapiskola 2004. október j tagok kerültek a diákparlamentbe. Elképzeléseikről betekintést Ú nyerhetsz tőlünk a Hangzavar 1. számában. Az elmúlt iskolai évben a diákparlament

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá.

Részletesebben

Új játszótér épült községünkben

Új játszótér épült községünkben V. évf. 4. sz. 2008. október www.kiralyhegyes.hu Új játszótér épült községünkben A játszótérnek annak a helynek kell lennie, ahol a gyerekek felszabadultan és lehetőség szerint korlátozás nélkül játszhatnak,

Részletesebben

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy

Részletesebben

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ 2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt

Részletesebben

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs

Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Iskolánkban nagyon aktívan vettünk részt a témahét megvalósításában, szinte minden kollégánk egy-egy óráján alkalmazott digitális eszközöket (néhányan

Részletesebben

IX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző

IX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző IX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26-én (szerda) 16.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak: Bóta József Sándor polgármester

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Kedves Olvasó! Kedves Olvasók! Kedves Diákok!

Kedves Olvasó! Kedves Olvasók! Kedves Diákok! Belső terjesztésű kiadvány 2016. év I. szám Köszöntő Kedves Szerkesztőség! Egy intézmény számára mindig nagy öröm, ha vannak olyan fiatalok és támogató pedagógusok, akik fontosnak tartják, hogy összegezzék

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. 1 I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. A VERSFARAGÁS kategóriában kétféle módszerrel lehetett verset alkotni. Szabályos, kötött formában vagy rímek nélkül, szabadon. Magyar Emma 4.b Emma két

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

KÉPES BESZÁMOLÓJA az Újbuda Környezettudatos Iskolája 2012 címmel meghírdetett

KÉPES BESZÁMOLÓJA az Újbuda Környezettudatos Iskolája 2012 címmel meghírdetett A Teleki Blanka Általános Iskola KÉPES BESZÁMOLÓJA az Újbuda Környezettudatos Iskolája 2012 címmel meghírdetett környezetvédelmi vetélkedő keretében megvalósult iskolai programokról Teleki Blanka Általános

Részletesebben

A Verslista kiadványa PDF-ben 2015.

A Verslista kiadványa PDF-ben 2015. Dezső Ilona Anna: Rózsáim A Verslista kiadványa PDF-ben 2015. A VERSLISTA KIADVÁNYA RÓZSÁIM Gősi Vali: Rózsa terem (Átirat: Mamának, egyre erősödő szeretettel, égi születésnapjára) Bársonyos, meleg érintésedről

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata. Helyi Hírmondó. IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata. Helyi Hírmondó. IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. www.mucsony.hu hivatal@mucsony. Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata Helyi Hírmondó IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. Helyi Hírmondó Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata START MUNKA PROGRAM MUCSONYBAN

Részletesebben

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11.

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás 2016. március11. Projektnap 1 Tisztelt Olvasóink! Önök most iskolaújságunk rendkívüli ünnepi kiadását olvassák. Ebben a számban 1848. március 15-e

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

Kemecsei Helytörténeti Krónika

Kemecsei Helytörténeti Krónika A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA Kemecsei Helytörténeti Krónika 2014. X. évfolyam 3. szám MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE Alapítók köszöntése A 16. éve, 1998-ban megalakult Kemecsei Gyermekekért Alapítvány

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. február 12. napján tartandó ülésére

BESZÁMOLÓ. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. február 12. napján tartandó ülésére BESZÁMOLÓ Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Művelődési Központ, Könyvtár és Szekrényessy Árpád Múzeum könyvtári intézményegységének 2014.

Részletesebben

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera.

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera. 2011. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 6. szám Kalendárium - Június - Nyárelő Zöld mozaik - A rákosi vipera Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - A mozgó kő Tudod-e?

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A XX. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL GYERMEKPROGRAMJAI

A XX. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL GYERMEKPROGRAMJAI A XX. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL GYERMEKPROGRAMJAI Április 19., péntek Gyerek 10.00 11.00 11.00 12.00 11.00 12.00 15.00 15.45 16.00 16.30 ajándékkönyveket kap a frissen megjelent gyerekkönyv újdonságokból!

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

BOGÁNCS SÁRI. A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele. 5. évfolyam nyári szám

BOGÁNCS SÁRI. A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele. 5. évfolyam nyári szám BOGÁNCS SÁRI A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele 5. évfolyam nyári szám Amikor elkészül a csapat hivatalos évi tablóképe, tudjuk, hogy közeledik az évvége. Ilyenkor átgondoljuk, milyen sikereket értünk

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben