KÖZÉLET GAZDASÁG ÉLHETÔ TELEPÜLÉSEK KÖRNYEZETVÉDELEM PÁLYÁZATOK EURÓPAI UNIÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÉLET GAZDASÁG ÉLHETÔ TELEPÜLÉSEK KÖRNYEZETVÉDELEM PÁLYÁZATOK EURÓPAI UNIÓ"

Átírás

1 KÖZÉLET GAZDASÁG ÉLHETÔ TELEPÜLÉSEK KÖRNYEZETVÉDELEM PÁLYÁZATOK EURÓPAI UNIÓ ÉLHETÔ TELEPÜLÉSEKÉRT RAJTOL A 2011-ES VERSENY (Információk a 3-5. oldalon) KÖZÉLET Itt a Magyar Piac Szövetkezet (7. oldal) GAZDASÁG Tallér a Rábaközben? (12. oldal) EURÓPAI UNIÓ Célkeresztben az agrártámogatások (19. oldal)

2 Élhető Településekért Egészségfejlesztő Mozgalom Az Élhető Településekért Egészségfejlesztő Egyesület Keressük Magyarország legegészségesebb települését! sikeresen rajtolt, hiszen 2009-ben közel ötven pályázó vett részt az eseményeken. A nemes vetélkedés idén is folytatódik. Keressük azokat a településeket, ahol a legtudatosabban dolgoznak polgáraik egészségvédelméért. Élhető Települések felhívás jegyében a győztesek a díjak egy részét tovább ajándékozzák egy általuk megnevezett, nehezebb, hátrányosabb helyzetben lévő település javára. Mozgalmunk célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet a fenti kérdésekre, országos ismertséget és elismertséget biztosítsunk azok számára, akik a legkiválóbb munkát végzik, s mindeközben a győztesek példáin keresztül megismertessük a többieket a legjobb módszerekkel. A verseny rendszere A pályázat két fordulóból áll: az első kör egy írásos pályázat, a második pedig a Bíráló Bizottság személyes látogatása. A kérdőívre kapott pontszámok és a zsűri helyszíni látogatásának eredményeként kialakuló összpontszám dönti el a pályázók végeredményét. Az aspiráló települések a kiküldött kérdőív kitöltésével beszámolhatnak az elmúlt évek települési egészségfejlesztés érdekében tett erőfeszítéseikről, a települési egészségfejlesztés érdekében megtett szervezési, menedzsment intézkedésekről. A beérkezett kérdőíveket szakértői zsűri értékeli és kategóriánként a legjobbnak ítélt pályázókat helyszíni látogatás keretében is felméri, ezzel mintegy validálva a kérdőívben leírtakat. A versenyben elért helyezés a nyilvános elismerése a településen dolgozók erőfeszítésének, s ez, reményeink szerint, jó példát mutat a többi településnek is. Így a 2011-es, következő fordulóban még több mintaértékű gyakorlattal találkozhatunk! A Bíráló Bizottság A Bíráló Bizottságot kiemelkedő szakemberek alkotják. A mozgalom fővédnöki posztját dr. Hegyi László fogadta el, aki hosszú-hosszú ideje a magyar sportmozgalom és sportmarketing egyik meghatározó alakja, s egyben a Sportcsillagok Gálájának a főrendezője is. A díjazás A kategóriák helyezettjei között öszszesen bruttó ötmillió forint értékben osztunk ki díjakat, elsősorban az egészséges életmódhoz kapcsolódóan. Mivel azonban a mozgalom egyik fontos célkitűzése, hogy a legjobb módszereket széles körben megismertessük és lehetőséget biztosítsunk azok átvételére, elsajátítására, a díjazásban is kifejezésre akarjuk juttatni ezt az elvet. Ennél fogva és a sportszerűség A 2011-es év eseményei: road show, díjátadó gála Jövőre már az egész évre kiterjednek az események, hiszen az egészségfejlesztés is folyamatos munkát kell jelentsen a szakembereknek. Gyakorlatilag minden évszakra jut egy-egy nagyobb rendezvény, esemény. Márciusban, májusban és októberben a szakmai road-show egy-egy állomását tartjuk meg: alkalmanként településről fogadunk vendégeket, ahol egy egész napos szakmai konferencián, vásáron és bemutatón vesznek majd részt a meghívott önkormányzatok. Decemberben pedig ismét díjátadó ünnepség következik, ismét együtt a Sportcsillagok Gálájával. Az esemény rendezője: Élhető Településekért Egészségfejlesztő Egyesület Az esemény szervező ügynöksége: Polgármester Kft. Marketing ügynökség: Sport-Gála Kft. Kiemelt szakmai támogató: A Polgármester, a piacvezető önkormányzati marketing szaklap jan-febr 3

3 Élhető Települések Orvosnagyköveteket avattak Hévíz a fejlesztés útján Egészségügy: rehabilitáció Megkezdődött a területi integráció Orvosnagyköveteket avattak Hévízen, ahol a turizmus és a tradicionális gyógyászat ötvözésével kívánják az egészségturizmusban rejlő lehetőségeket népszerűsíteni. Papp Gábor (Fidesz) polgármester a rendezvényen elmondta: a fürdőváros hírnevét megalapozó orvosszakmai ágak képviselői közül tizenkét doktort hívtak meg az önkormányzat és a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület első közös eseményére. A belgyógyászat, a balneoterápia és a reumatológia szaktekintélyei a gyógyfürdőkórház szakorvosai, vagy kutatási területük kapcsolódik Hévízhez. A szakembereket a város gyógyászati értékeinek képviseletére kérték fel, a magyar és a külföldi gyógyítók figyelmét ezzel is szeretnék a városra, az itteni gyógyászat eredményeire, jelentőségére felhívni. Arra is lehetőséget keresnek, hogy külföldi szakembereket hívjanak a városba a további gyógyászati, turisztikai lehetőségek kiaknázására és bővítésére. Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. megbízott ügyvezetője azt mondta: a magyar egészségügyben még nem fordult elő, hogy szakemberek szakmai nagyköveti címet kapjanak. Számukra nemcsak kitüntető cím, de felelősség is, hogy az elmúlt évtizedek gyógyászati és terápiás eredményeit széles körben terjesszék. Könnyid László alpolgármester közölte: a nagykövetté választott orvosok a közeljövőben civil szervezet formájában is segíteni kívánják a város által alapított turisztikai nonprofit társaság és a turisztikai egyesület munkáját. A város új vezetése arra törekszik, hogy kihasználja a tó adta lehetőségeket, messzemenőkig szem előtt tartva, hogy maga a tó és annak értékei ne sérüljenek. Az eddigi eredményekre építve szeretnének továbblépni és visszaemelni Hévízet a korábban betöltött vezető szerepébe a magyar fürdővárosok között. Arra kell törekednünk, hogy az egyedülálló gyógytényezőknek, a gyógyászati és polgári fürdővárosi hagyományoknak, valamint a mai magas színvonalú komplex gyógy- és wellness szolgáltatásoknak megfelelően magasan pozicionált, Európaszerte ismert és elismert desztinációvá váljon városunk hangsúlyozta Papp Gábor. A városvezető szerint elengedhetetlen a hagyományos kezelésekhez kapcsolódó legmodernebb eszközök és eljárások bevezetése külső források bevonásával. Különböző fejlesztésekkel és a modern kommunikáció adta eszközökkel kívánják erősíteni a fürdőváros egyediségét. Szeretnék kialakítani a FlyBalaton Reptér üzemeltetésében való részvételük koncepcióját akár úgy, hogy a reptér Hévíz nevét viselje, amivel felbecsülhetetlen marketing értékhez juthatnának. Az egészségügyi intézmények területi integrációja már folyamatban van, a nagytérségi egészségügyi szervezés is elkezdődött, a fővárosban pedig akár már az év végéig megvalósulhat az önkormányzati működtetésű intézmények integrációja mondta Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője. Pesti Imre közölte, a tavaly év végén létrehozott Budapest Egészségközpont Zrt. feladata, hogy bizonyos tennivalókat központosítson. A tervek szerint az év végére megvalósulhat a főváros által működtetett egészségügyi intézmények integrációja tette hozzá. Ezzel az átszervezéssel Pesti Imre szerint alkalmasabbá teszik a főváros kórházait a racionálisabb ellátásra, illetve arra, hogy az ágazati átalakításból fakadó többletfeladatokat is el tudjanak végezni. Pesti Imre a területi integráció előnyei közül az átláthatóságot, a korrupció visszaszorítását és a betegutak rendezését emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a főváros és az ágazat vezetése között szakmai ellentét nincsen, egyetértenek abban, hogy szükség van az intézmények területi integrációjára. Abban voltak nézetkülönbségek, hogy milyen területi szinten történjen a koncentráció. A fővárosi kormányhivatal vezetője a szakmai tanácskozáson tartott előadásában arról is beszélt, hogy a fővárosi fenntartású 12 egészségügyi intézmény összes adóssága meghaladja a nyolcmilliárd forintot, ebből hárommilliárd lejárt adósság. Három intézmény fenntartása finanszírozhatatlanná vált, kettőben csődbiztos is tevékenykedett. Az egyik ilyen intézmény a Heim Pál Gyermekkórház, amely a fővárostól jelentős közvetlen pénzbeli támogatást kapott. Emellett egyfajta adósság átütemezés történt az újpesti Károlyi kórházban, így az akut veszélyhelyzettől megmenekült az intézmény. A mintegy egymilliárd forintos adósságot felhalmozó Péterfy Sándor utcai Kórházban végrehajtott kapacitás-átalakítás lehetővé teszi, hogy az intézmény saját erőből, szoros felügyelet mellett talpra állhasson. Mint előadásában Pesti Imre ismertette, a fővárosi egészségügyi intézmények mintegy harminc százaléka válságspirálba került, ezért a fenntartói beavatkozás elkerülhetetlenné vált. A jelenlegi struktúrában a beáramló forrásokat nem tudják hatékonyan felhasználni, a pénz elfolyik tette hozzá. Azt mondta, hogy az ágazatban nyilvánvalóan válságmenedzselésre van szükség, ugyanakkor szerinte a 2011-es költségvetésnek nem vesztese az egészségügy. Ha kellett, éjszaka is dolgoztak Befejeződött a Malom-tó rehabilitációja Egészség és információ Programok pályázatból Közel tíz millió forint támogatást nyert tavaly szeptemberben az önkormányzat az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok pályázaton belül a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola egészségre nevelő életmódprogramja című projekttervvel. Balogh László iskolaigazgató elmondta, a támogatást a TÁMOP es számú pályázat segítségével nyerte el az intézmény, így egy év alatt egészen pontosan 2011 szeptemberéig minden hónapban sportprogramokat tudnak szervezni az iskolában. Juhász Imre projektmenedzser avatott be a részletekbe, így megtudtuk, összesen ezernégyszázhat pályázatot nyújtottak be, amelyből százhatvanhatot tartottak támogatásra érdemesnek, végül ötvennégy szerződés született meg. A projekt azt a célt szolgálja, hogy tudatosítsa az egészséges életmódra törekvést. Az eddigi eredményeket mutatja a decemberben megrendezett Mikulás Kupa, a teremfutás és prevenciós előadással egybekötött gyalogtúra, a jövőbeli tervek között pedig szerepelnek előadások a drog, alkohol, dohányzás témakörökben, illetve a huszonnégy órás foci, fitnesz nap és kerékpártúra is. A BLG honlapjának életmód részénél naprakész információkkal gazdagodhat az érdeklődő. Veresegyház Város Önkormányzata, a veresegyházi Malom-tó rehabilitációjának érdekében, 2007 decemberében jelentkezett a Közép-Magyarországi Operatív Program Élőhelyek és élettelen természeti értékek megőrzését, helyreállítását szolgáló beruházások című pályázati lehetőségre, s ennek keretében 254 millió Ft európai uniós támogatást nyertek el. A közbeszerzési eljárás lefolytatása, a végrehajtásra vonatkozó módosított műszaki megoldás engedélyeztetése, valamint a projektmenedzsment szervezet felállítása után megkezdődhetett a megvalósítás szeptemberében a helyszínre érkezett a kotróhajó, illetve a csővezeték, amin át a kiszivattyúzott iszap a zagytározóba került. Helyszíni bejárás keretében kiválasztották azokat a rossz állapotú, romos horgászstégeket, amiket a projekt keretében el kellett bontani. A kivitelezés kezdetben a tervek szerint haladt, de aztán előre nem látott nehézségekbe ütköztek. A kivitelező Szeviép Zrt. bejelentette, hogy a cég megromlott anyagi helyzete miatt csődvédelmet kér. A helyzetet nehezítette, hogy májusban Veresegyházon is nagy esőzések voltak, emiatt Ivacs városrész árvízveszélyes helyzetbe került. A városrész elöntését elkerülendő át kellett vágni az Ivacsi tó és a Malom tó közötti gátat, ezt megelőzően el kellett bontani a Szeviép Zrt. által korábban megépített zagyszállító csővezetéket ezen a szakaszon. Újabb gazdasági problémák és természeti csapások után október 12-én szerződést kötöttek a kiválasztott új kivitelezővel, a DOVI- TRADE Kft-vel. A hátramaradt munkák időigénye miatt egy ideig éjszakánként is dolgozniuk kellett. A munkálatok során megtörtént összesen m 3 iszap kiszivattyúzása, ez azt eredményezi, hogy több víz van a tóban és javul a víz minősége is. Az elért eredmények védelme érdekében a tó közvetlen környezetét facölöpökkel körbekerítették, hogy gépjárművel ne lehessen a területére behajtani. Teljes körű modernizáció Megújulás és takarékosság Megújul Dorog rendelőintézete. Az épület korszerűsítésére a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatán mintegy háromszázmillió forintot nyert a település, amit az önkormányzat további hatvanmillió forinttal egészít ki. A közeljövőben megújul a bányászváros rendelőintézete. Az előzetes tervek szerint márciusban, közbeszerzési eljárás keretében választják ki a kivitelezőt. Az érdemi munka, ami hozzávetőlegesen hat-nyolc hónapig tart majd áprilisban veszi kezdetét. A felújítás három egységet, legnagyobb mértékben a Mária utcai szakorvosi rendelőintézetet érinti, amin hőtechnikai korszerűsítéseket végeznek majd. Ez egyfelől egy magastetős szerkezet kialakítását, homlokzati hőszigetelést, napkollektorok felszerelését és a nyílászárók cseréjét jelenti, másrészről a fűtés módjának megváltoztatását tájékoztat a polgármesteri hivatal műszaki osztályvezetője, Szenczi Gyula. A jelenlegi távfűtés helyett a jövőben pellet, azaz biomasszás technológiát alkalmaznak. A teljes körű gépészeti modernizáció mellett az épületet akadálymentesítik, rámpákkal és lifttel látják el. Természetesen cserélik a burkolatokat, és a festési munkálatokat is elvégzik. Kevesen tudják, de a radiológia, valamint a Rákóczi utcai tüdőgondozó épülete is részesévé válik a felújításnak jan-febr jan-febr 5

4 közélet Közgyűlés: márciusban A TÖOSZ elnöksége az alapszabályban foglaltaknak megfelelően döntött a tisztújító küldöttgyűlés megtartásáról, amelyet az általános önkormányzati választásokat követően hat hónapon belül kell összehívni. Ennek értelmében az országos önkormányzati szövetség a tisztújító küldöttgyűlést március 29-én, Budapesten tartja. Ezt megelőzően megyei polgármesteri fórumokon történik a megyei küldöttek megválasztása. A fórumokra meghívták az újonnan kinevezett megyei kormánymegbízottakat, valamint a hagyományoknak megfelelően a megyei közgyűlések elnökeit is. A megyei fórumsorozat első állomása január 18-án az egri megyeháza volt, ahol dr. Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a polgármestereket. A főigazgató előadásában hangsúlyozta: a közelmúltban megalakult kormányhivatalok eredményeként hatékonyabb, gördülékenyebb és együttműködőbb kapcsolat jön létre az állami szervek és az állampolgárok között. Balás István ismertette azt a kormányzati szándékot, miszerint az egyik legfontosabb cél az, hogy szorosabb legyen a kormányhivatal kapcsolata települési önkormányzatokkal. Tekintettel arra, hogy első félévében Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségi tisztségét, ezért a fórumon a határon átnyúló együttműködések, valamint a településközi kapcsolatok kérdéskörét is megvitatták szakértők közreműködésével. Előadók: dr. Mezei István (Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja) valamint dr. Kovács Áron (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Határon Átnyúló Területi Közigazgatási Kapcsolatok Osztály). Hat új testület Megkezdődött a TÖOSZ tisztújítása Az Egerben megtartott Heves megyei fórumon, a TÖOSZ megyei tagozata megválasztotta a hét megyei küldöttet: Farkas László Márton (Aldebrő), Forgács Jánosné Tóth Erzsébet (Erdőtelek), Vig Zoltán (Lőrinci), Potoczki László (Markaz), Eged István (Pétervására), Kisari Zoltán (Ostoros), Lakatos István (Sirok). A megyei polgármesteri fórumok tervezett időpontjai: Február 1. - Tolna megyei küldöttválasztó fórum 3. - Veszprém megyei küldöttválasztó fórum 9. - Csongrád megyei küldöttválasztó fórum Békés megyei küldöttválasztó fórum Győr-Moson-Sopron megyei küldöttválasztó fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttválasztó fórum Hajdú-Bihar megyei küldöttválasztó fórum Zala megyei küldöttválasztó fórum Vas megyei küldöttválasztó fórum Somogy megyei küldöttválasztó fórum Március 1. - Baranya megyei küldöttválasztó fórum 2. - Pest megyei küldöttválasztó fórum 3. - Nógrád megyei küldöttválasztó fórum 4. - Komárom-Esztergom megyei küldöttválasztó fórum Küldöttgyűlés A bolgár, a cigány, a német, a szerb, a szlovák és a ruszin kisebbségek alakítottak területi kisebbségi önkormányzatot Pest megyében. A hat kisebbség képviselői a Megyeházán tették le az esküjüket és vették át a megbízó leveleiket dr. Kenéz Tibortól. A Pest Megyei Területi Választási Bizottság elnöke ismertette a választás eredményét és elmondta, hogy a megyében jogorvoslati kérelem nem érkezett ezzel kapcsolatban. A kisebbségek képviselőit dr. Szép Tibor főjegyző köszöntötte a megyei önkormányzat részéről. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi önkormányzatok munkájukkal Megalakultak a kisebbségi önkormányzatok erősítik azt a sokszínűséget, amely mindig is jellemző volt Pest megyére. A megalakult önkormányzatok munkáját a kisebbségi tanácsnok, Fogarasiné Deák Valéria is segíti a jövőben. A kisebbségi önkormányzatok elnökei: Varga Szimeon (bolgár), Raffai László (cigány), Ritter Imre (német), Krunity Péter (szerb), Aszódi Csaba András (szlovák), Erdős József (ruszin). Nem helyi érzékenységű ügyek Önkormányzati feladatok a kormánynál Olyan önkormányzati feladatok kerülhetnek át a kormányablakokhoz, amelyek a jövőbeni feladatmegosztás szempontjából az állami feladatellátás körébe tartoznak mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Arra a kérdésre, hogy személy szerint milyen feladatok átadását tartaná célszerűnek, a közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy reagált: erre nem szeretne válaszolni, mert azzal üzenne az önkormányzatoknak, hogy mit kellene odaadni. Azokat a feladatokat érdemes megvizsgálni, amelyeket akár a szabványosítás, akár az azonos elbírálási szempontok miatt országszerte ugyanúgy lehet intézni, vagyis nem helyi érzékenységű ügyek tette hozzá. Mint mondta, úgy néz ki, tudják tartani azt az elképzelést, amely szerint 2013-tól épülne ki a járási szintű kormányablak-hálózat. A miniszter jelezte, informatikai fejlesztések és jogszabály-módosítások kérdése is, hogy az ügyintézési kör milyen ütemben tud szélesedni; a cél az, hogy a ciklus végére a jelenleginél sokkal szélesebb ügyintézési körrel várják az ügyfeleket a kormányablakok. Navracsics Tibor azt is elmondta, hogy az egyes megyékben a korábbi ügyfélforgalmi statisztikák alapján alakították ki a státuszok számát a kormányhivatalokban, de ha ezek túl kevésnek bizonyulnak, lehet változtatni a jövőben. Az elsődleges cél most az, hogy megtaláljuk azt az ideális létszámot, amellyel hatékonyan működhet a közigazgatás - tette hozzá. A helyi értékek erősítése a céljuk Itt a Magyar Piac Szövetkezet A kilencek között megtalálhatjuk a komlóskai és a bicskei önkormányzatot, de akad az alapítók között őstermelő, mezőgazdasági értékesítő, könyvelő és állattartó telepvezető is. A Magyar Piac Szövetkezetet a két éves múltra visszatekintő Szociális Bolthálózat felől jövő, a magyar termékek és kiskereskedelmet kiszolgálni akaró és képes ellátó rendszer iránti igény hozta létre. A csaknem 150 tagot számláló boltrendszer fejlődése a kezdeti sikerek után a támogatások hiánya miatt megtorpant. A választások után azonban megindult megkeresések áradata a korábbi szervezők felé, akik maguk mögött érezve a politikai akaratot, partnereket kerestek a feladat megvalósításához közölte Konrád Istvánné, a szövetkezet elnöke, aki hozzátette: az is hozzájárult a szövetkezet megalapításához, hogy kereskedők és szakértők is lehetőséget láttak a bolthálózat megerősítésében. A közös gondolkodás eredményeként azonban a korábbi tervek kibővültek, így a Magyar Piac Szövetkezet már nem csak a Szociális Bolthálózat újraélesztését, hanem az őstermelők, élelmiszer feldolgozók és a főként önkormányzati végfelhasználók közötti kapcsolat koordinálását is célul tűzte ki. Ezzel a kereskedelemben képződő haszon nagy részét a felek között osztanák meg. A program előtt azok után akkor nyílt meg az út, hogy amikor a kormány módosította a közbeszerzési törvényt. Ennek köszönhetően Január 3-án, hétfőn 29 helyszínen nyílt meg az országban kormányablak, integrált ügyfélszolgálati iroda, amelyben 29 ügykört lehet intézni: lehet például ügyfélkaput nyitni, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest, anyasági támogatást igényelni, és általános tájékoztatást kérni. A kormányablakok 12 órás nyitva tartással működnek: hétfőtől péntekig reggel 8-tól este 8 óráig tartanak nyitva. Az első négy napon ügyfél fordult meg a kormányablakokban, legtöbben, 349-en egy budapesti kormányablakot, a Teve utcai ügyfélszolgálatot keresték fel, amely a Közép-Magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár épületében működik. Az integrált kormányzati ügyfélszolgálatokon, azaz a kormányablakokban ez idő alatt az ügyfelek többsége ember általános kérdésekben kért tájékoztatást. A megkeresések másik része konkrét hatósági ügyekhez kapcsolódott. Ezekben az ügyfelek tájékoztatást kaptak az illetékes hatóság elérhetőségeiről, illetőleg, ha kérték, kitöltött nyomtatványaikat továbbították az ügyintéző szervhez közölte az államtitkárság. A magyarországi mezőgazdasági termékek piacra jutásának segítésére, a helyi étkeztetési rendszerekbe való bejuttatására kilenc taggal megalakult a Magyar Piac Szövetkezet. tavaly szeptember 15-től a közétkeztetést végző intézmények közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőktől vásárolhatják meg többek között a nyers húst, a zöldséget, gyümölcsöt, mézet, tojást és tejtermékeket mutatott rá a szövetkezet elnöke. A kezdeményezés néhány hét alatt komoly népszerűségre tett szert: a szövetkezetnek ma már 27 regisztrált tagja van, és legalább ennyien jelezték csatlakozási szándékukat a szervezők felé. Konrád Istvánné azt is elmondta, hogy a program a kormányzat támogatását is élvezi. A felek tárgyalnak arról is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium anyagi támogatásban is részesítse a kezdeményezést, bár a szervezők jelezték, hogy igyekeznek minél hamarabb önfenntartók lenni jan-febr jan-febr 7

5 Virtuális iskola Tudásportál Gyömrőn Sajtótájékoztató keretében mutatta be Gyenes Levente Gyömrő város polgármestere, valamint a projektmenedzsment tagjai a Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportált, amihez az EGT Finanszírozási Mechanizmusok keretében nyert pályázati támogatást. hirdetés A kísérleti projekt keretében létrejövő Tudásportál tulajdonképpen egy digitális iskola, amely lehetőséget biztosít Gyömrő város és körzete tanulni vágyó lakosainak az elektronikus oktatási módszertan kipróbálására. A projekt a térség különböző csoportjait célozza meg: iskolai hallgatókat, képességeiket fejleszteni akaró felnőtteket, helyi önkormányzat dolgozóit, valamint a helyi önkormányzat szolgáltatásait igénybe vevő lakosokat. A portálon többek között nyelvi tananyagokat, számítógépes felhasználói ismereteket, számos kompetencia és készségfejlesztő, e-learning módszertani, valamint önkormányzati ügymenetet segítőtananyagot találhatnak az érdeklődők. A kisiskolások számára speciális program kialakítására kerül sor, ami napközi otthonos foglalkozás keretében valósul meg. Itt IT környezetben, az e-learning módszertani elvei szerint kialakított speciális oktatási program keretében fejlesztik a gyerekek tanulási képességeit. A tanórán kívüli oktatás során az általános iskolai tanulók megismerhetik a szá-mítógép, internet, e-learning használatának gyakorlatát. A tanárok ehhez speciális tutori képzést kapnak, hogy a tanulókat segíteni tudják.a Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál egy bárki számára elérhető, internetböngészővel működő, egyszeri bejelentkezést és azonosítást igénylő általános Tudásportál, mely a internet címen található. A szolgáltatás teljesen ingyenes. Csepeli adományok Kolontár: kisdiákok az iskolában Februártól ismét működik a kolontári általános iskola, ahová csak alsótagozatosok járnak. Az épületet a vörösiszap-katasztrófa után adományraktárnak használták, és onnan látták el a kármentesítésben résztvevőket. Az iskola belsejének felújítása a napokban fejeződött be, a külsején tavasszal kezdődnek a munkálatok. Az iskola felújítását a csepeliek közül is sokan támogatták azon a jótékonysági koncerten, amelynek Németh Szilárd polgármester volt a fővédnöke. A tizenhat diák és két tanítónőjük az ajkai Borsos Miklós Általános Iskola Eötvös-épületében folytatta a tanévet kilencnapos kényszerszünet után. A tanulók létszáma azóta csökkent: közülük hárman a szüleikkel albérletben élnek a katasztrófa óta, őket átmenetileg másik iskolába íratták. Az iskola igazgatója, Soháné Csóka Zita elmondta, hogy rengeteg adományt kaptak: számítógépet, tanszert, játékot és pénzt is felajánlottak nekik. A gyerekeket kirándulni is elvitték, legutóbb egyhetes lengyelországi sítáborozáson voltak egy vállalkozó jóvoltából. Bár Budapest-Csepel Önkormányzata maga is rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van, Németh Szilárd polgármester kezdeményezésére már a csepeli képviselő-testület első ülésén egymillió forintos segítségnyújtásról döntöttek a városatyák. Az önkormányzat bejáratánál felállított gyűjtőládába csak a Fidesz-KDNP frakció tagjai 140 ezer forintot dobtak be a vörösiszap áldozatainak megsegítésére. A pénzadományokon felül a csepeliek közül igen sokan adományoztak bútorokat, műszaki cikkeket, konyhai vagy háztartási gépeket is: az önkormányzatnak két ilyen raktárhelyisége is megtelt a kerületben. Ezek után, november 10-én telt ház előtt rendezték meg az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában azt a jótékonysági hangversenyt, amelynek bevételét a vörös iszap által sújtott kolontári általános iskolának ajánlották fel. A koncert jegyeladásaiból összesen 255 ezer 230 forint gyűlt össze, melyet Németh Szilárd és Borbély Lénárd csepeli országgyűlési képviselők pénzadományával 400 ezer forintra egészítettek ki. Az erről szóló okiratot Balogh Gábor, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium vezetője adta át. Átadásra került az a 45 ezer forint is, melyet a csepeli Móra Ferenc Általános Iskola diákjai és tanárai adtak össze. A gyerekek a zsebpénzükből adtak fejenként kettőszáz forintot kolontári diáktársaik megsegítésére. Az esemény fővédnöke Németh Szilárd csepeli polgármester, díszvendége pedig Tili Károly, Kolontár polgármestere volt. A vendégeket Ittzés Vilma, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója köszöntötte. A hangverseny házi-gazdája Madarász Iván zeneszerző, egyetemi tanár volt, aki bemutatta az előadókat és röviden szemléletesen szólt a zeneművekről. A hangversenyen a Magyar Harsona Együttes, Dominkó István és Mali Emese zongoraművész, Suki András hegedűművész és fia, ifjabb Suki András zongoraművész, valamint sok más neves zeneművész léptek fel jan-febr e r

6 gazdaság Közös érdekek mentén Gyorsvasút a tengerig Az eddiginél is szorosabb gazdasági kapcsolat épülhet Magyarország és Horvátország között, miután szomszédunk hamarosan az Európai Unió tagja lesz. Kaposvár számára azért különösen fontos az együttműködés, mert közös érdekeink vannak. Ilyen közös érdek a Budapest- Rijeka vasútvonal fejlesztése is, amelynek révén gazdasági előnyhöz juthat Kaposvár térsége is. Szita Károly erről a PrE-Mu-Dra határon átnyúló program kaposvári tanácskozásán beszélt, megemlítve, hogy ez az elképzelés illeszkedik az új Széchenyi Terv célkitűzéseihez. Horvátország uniós csatlakozása újabb lökést adhat a Kaposvár és térsége gazdasági fejlődésének. A közös piac előnyein túlmenően nagyszabású programok meg- valósítása is lehetővé válik. Horvátországvárhatóan 2012-től csatlakozhat az Európai Unióhoz, a tárgyalások a magyar elnökség idején is zajlanak. A magyar kormány nemrégiben mutatta be az ország gazdaságfejlesztési tervét, amelynek hangsúlyos része a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztése. Óriási siker ez a kaposváriaknak, hiszen az M7-es autópályával való megfelelő összeköttetést, illetve a gyorsvasutat régóta kérték, s mindez alapvetően meghatározza a város jövőjét mondta Szita Károly. Nem akarunk azonban itt megállni. Horvát partnereinkkel elkötelezettek vagyunk abban, hogy a Kaposvárt és testvérvárosát is érintő, Budapest és Rijeka közötti vasútvonalat közös uniós program keretében fejlesszük. Ez komoly gazdasági előnnyel járna, akár a teherszállításról, akár a turisztika fellendítéséről beszélünk tette hozzá Kaposvár polgármestere. Debreceni tervek Közel 300 millió iskolafejlesztésre A debreceni önkormányzat sikeresen pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program támogatási rendszere keretében a Szoboszlói Úti Általános Iskola felújítására. Az irányító hatóság 2010 decemberében a pályázatot 260 millió forint összegű támogatásban részesítette, amit az önkormányzat még közel 30 millió forint önrésszel egészít ki. Az 1960-ban alapított, 14 tanteremmel, valamint 4 egyéb közösségi teremmel rendelkező, 18 tanulócsoportot számláló, fős tanulói létszámú iskola 50 éves épülete folyamatosan igen nagy igénybevételnek van kitéve, s korszerűtlennek, elavultnak, nem ritkán balesetveszélyesnek bizonyult a megnövekedett oktatási-nevelési feladatok ellátásához. Az iskolaépület jelenlegi állapotában méltatlan az itt folyó oktató-nevelő munkához, jelentős felújításra szorul, jelenleg sem a főépület, sem a tornacsarnok, sem az úgynevezett kisépület nincs akadálymentesítve. A vizesblokk felszerelései, berendezései tönkrementek, az öltözők burkolata, bútorzata szintén amortizálódott. Az iskola teljes elektromos hálózata az 1960-as évekből való, nem képes a jelenlegi igények kiszolgálására. A projekt közvetlen célja éppen emiatt a négyzetméter hasznos alapterületű, erősen leromlott műszaki állapotú iskolaépület átfogó felújítása, komplex akadálymentesítése, az információs és kommunikációs technika (IKT) eszközrendszerének fogadására alkalmas intézményi környezet kialakítása, a belső udvar közösségi térré való átalakítása. Mivel ezen pályázatban már lehetőség van a nevelés-oktatás tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök fejlesztésére, továbbá a bútorzat cseréjére is, így erre 40 millió forint juthat. Az elképzelések szerint felújítják az épület magastető-szerkezetét a héjazat cseréjével; a régi külső, homlokzati nyílászárókat műanyag nyílászárók váltják; valamint a rendeletben előírt hőtechnikai mutatók figyelembe vételével elkészítik a megfelelő homlokzati hőszigetelést is. A munkálatok 2011 májusának környékén kezdődnek, és figyelemmel lesznek az oktatás menetére, tehát a zavaróbb munkafolyamatokat a nyári iskolaszünetre időzítik. Már korábban szóba került az iskola felújításának szükségessége, ám akkor még a tartalékba kerültek a tervek. A múlt év végére azonban már sikeres lett a pályázat nyilatkozta Pajna Zoltán alpolgármester a január 18-án az iskolában megtartott sajtótájékoztatón. Mivel a képzés igen magas színvonalon zajlik az intézményben, az infrastruktúra viszont elmaradott, így itt az ideje a felújítás megvalósításának. Az önkormányzat a Szoboszlói Úti Általános Iskola fejlesztésén túl további fejlesztéseket is szeretne véghez vinni a közeljövőben: sikeres pályázatok esetén a Bartók Béla Babits Utcai Óvoda korszerűsítése, valamint 10 kisebb intézmény napenergiás fűtési rendszerrel történő ellátása is megvalósulhat jan-febr 11

7 gazdaság Újabb helyi fizetőeszköz Tallér Rábaközben? Bajban a fürdőváros? Mohácsi ajánalt Harkánynak A tervek szerint az év második felében hozzák forgalomba a Rábaköz saját pénzét, a tallért. A több mint hatvanezer lakosú térség a kékfrankot használó soproniakkal is együttműködik. A világszerte számos országban működő helyi pénzek a helyi gazdaságot támogatják, és turisztikai attrakciónak sem rosszak. Nyár végén, ősz elején forgalomba szeretnék hozni Rábaköz saját pénzét", a tallért közölte Huttlesz Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökhelyettese. A hatvanezernél is több lakosú térség saját pénzhelyettesítő utalványának kibocsátója az első ilyen hazai rendszert, a soproni kékfrankot megszervező Ha- Mi Összefogunk Európai Szövetkezet lesz, a két fizetőeszközt pedig egymás működési területén is elfogadják közölte. Huttlesz Mihály elmondása szerint a rábaközi tallér kibocsátásával a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása a céljuk, de arra számítanak, hogy a rábaközi fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válik. Korábban önálló kibocsátásban gondolkoztak, de Huttlesz Mihály elmondása szerint később rájöttek, hogy a soproniakkal történő együttműködés mindkét fél számára előnyöket hordoz. A soproni helyi pénz gondolata osztrák import; a határ túloldalán ugyanis három hasonló fizetőeszköz is működik. Az érdekeltek akkor megkeresték a Magyar Nemzeti Bankot (bankjegyet csak a Magyar Nemzeti Bank bocsáthat ki Magyarországon), és nem volt kifogásuk a kezdeményezés ellen, mondván, a kékfrank nem pénz. Véleményük szerint az inkább a különféle például étkezési utalványok közé sorolható, hiszen ellenértékét előre beszedi a kibocsátó. Perkovátz Tamás, a soproni fizetőeszköz mögött álló szervezet vezetője szerint a világszerte számos országban működő helyi pénzek arra késztetik a lakosokat, hogy a helyben gyártott termékeket, szolgáltatásokat vásárolják, ráadásul nem elhanyagolható a közösségépítő funkciójuk sem. Elképzelhető, hogy Harkány eladósodott önkormányzata kénytelen lesz áron alul eladni gyógyfürdőjét. Mohács segítene a nehéz helyzetbe került településen: a dunai település félmilliárdos hitelt adna Harkánynak, ám fedezetként a fürdőrészvények ötvenegy százalékát kéri. Harkány sokallja az 51 százalékot, a létesítmény ugyanis hatmilliárdot ér. Az évente másfél milliárd forintból gazdálkodó Harkány tartozásállománya eléri az ötmilliárdot. A baranyai város adósságára papíron fedezetet nyújt a tulajdonában lévő Harkányi Gyógyfürdő Zrt., s az önkormányzat milliárdokat érő ingatlanvagyona, ennek ellenére a város nem jut a napi működéséhez szükséges rövid távú hitelekhez. A közelmúltban a mohácsi közgyűlés úgy döntött: félmilliárd forint hitelt ad Harkánynak, ám a Duna-parti város fedezetként a fürdőrészvények 51 százalékát kéri. A harkányi képviselő-testület sokallja a fedezetet tudtuk meg Imri Sándortól, a város független polgármesterétől. Imri szerint a fürdő piaci értéke hatmilliárd forint. Szekó József, Mohács fideszes polgármestere viszont úgy véli, a fürdő gazdasági helyzetének ismeretében az ő ajánlatuk a reális. Abba Mohács nem megy bele, hogy a fürdő kisebbségi részét kapja meg fedezeteként. Mohács vezetői ugyanis tartanak attól, hogy Harkány ellen a hitelezők előbb-utóbb adósságrendezési eljárást indítanak, s akkor a város élére kinevezett pénzügyi biztos a fürdő többségi tulajdonrészét eladni kényszerül, ami által viszont a kisebbségi részvénycsomag elértéktelenedik. Amúgy Mohács két év után engedné, hogy Harkány visszavásárolja a részvényeket, mert a Duna-parti város célja nem a fürdő megvásárlása, hanem Szekó szerint az, hogy Harkányon segítsenek, s a mohácsi önkormányzat tartalékpénzét a banki kamatnál magasabb haszonnal megforgassák. Harkány számára azonban az opciós jog sem teszi elfogadhatóvá Mohács ajánlatát. Kérdés persze, hogy van-e Harkánynak valós választási lehetősége. A négyezer lelkes várost nyolc évig a Fidesz irányította, ám Harkány vezetőit a tavalyi önkormányzati választáson csúfos kudarc érte, aminek oka épp az volt, hogy az önkormányzat súlyosan eladósodott. A fideszes irányítókat leváltó független városatyák bár erről nem nyilatkoznak, információink szerint azzal szembesültek, hogy a bankok ódzkodnak finanszírozni Harkányt. Ha pedig ebben nem lesz változás, akkor Harkány valóban adósságrendezési eljárásba sodródik, s a fürdő várhatóan a piaci ár töredékéért talál új gazdára. Mit telepítsünk? 15 milliárdos kárral indul az év Ezt a tételt növeli több milliárddal, hogy legalább 740 ezer hektár föld ázott át annyira, hogy a következő hónapokban sem lehet megművelni. A tartós vízborítás tömörítette a talajt, szerkezete romlott, és ha tavasszal vissza is húzódik a víz, a tápanyagellátást pótolni kell. Vagyis ilyen földbe nem lehet azonnal vetni, ha mégis, nem lehet tőle nagy termést várni. A Kamara szerint a 4,5 millió hektárnyi mezőgazdasági területből e tavasszal legalább egymillióval nem lehet majd mit kezdeni. Tavasz végén még lehet valamenynyit hasznosítani ezekből zöldtrágya növények vetésével. Ez bevételt nem hoz a gazdálkodóknak, ám a talaj szerkezetét jelentősen javíthatja. A Magyar Agrárkamara megyei felmérései szerint Csongrád megyében jóval több mint 52 Pályázatok és sikerek Termálvízzel fűthetnek a jövőben Békésen A pályázati támogatás a projekt konkrét terveitől függően 60 % lehet. Mivel a több százmilliós projekt önrésze is komoly tétel a helyi önkormányzatnak, így áthidaló megoldás lehet, ha egy cég beszáll a kivitelezésbe és 10 évig üzemelteti is a rendszert. A testületi döntés értelmében erre kér ajánlatokat a békési képviselő-testület, mely a később újra napirendre tűzi a témát. A jelenleg használatban lévő kutak vize 53 fokos, a fejlesztéshez ennél lényegesen melegebb, 90 fokos hőmérsékletű vízre lesz szükség, azaz mélyebbről kell felhozni a termálvizet, melyet utána visszasajtolnának a talajba, így pocsékolás nélkül, környezetbarát megoldással használnák Békés folyékony kincsét. A közmunka program átszervezését követően január 10-től indult el Békésen a rövid időtartamú, négyórás közfoglalkoztatás. Az új feltételek szerint az önkormányzat háromszor pályázhat egy évben. Az első pályázat benyújtása megtörtént, így januárban mintegy 52 főt állítottak munkába. Az önkormányzat havonkénti ütemezése szerint az első félév végére a bérpótló juttatásban részesülő foglalkoztatottak száma 392 fő lesz. A második pályázat benyújtása az év második felében várható, ugyanennyi főre. Az önkormányzat a harmadik pályázatot csak abban az esetben szándékozik benyújtani, ha a bérpótló juttatásban részesülők száma a tervezettnél magasabbra emelkedik. A Magyar Agrárkamara növénytermesztési osztályának szakértői becslése szerint eddig megközelítően 15 milliárd forint kár érte az agrárgazdaságot a belvíz miatt. Már biztos, hogy kipusztult 200 ezer hektárnyi őszi vetés, azaz ennyi repce, őszi árpa és főként búza fulladt vízbe az utóbbi hetekben. ezer hektár áll víz alatt, további több mint 60 ezer hektár a károsan átnedvesedett terület. Hogy milyen növényfajokat lehetne telepíteni e helyeken? Kukorica, napraforgó, zab, tavaszi árpa, tavaszi búza, zöldségnövény vethető, de a piaci viszonyok folyamatosan változhatnak, a kereslet-kínálat függvényében. Borsót vagy csemegekukoricát is lehet egészen sokáig vetni, de ezek inkább egyedi esetekben alkalmazhatók. Ezeken kívül felmerülhet megoldásként a cirok, de az állatlétszám csökkenésével ennek piaca is kérdéses. Elgondolkozhatunk a fás- illetve lágyszárú energiaültetvények, erdő telepítésén is, de sem ezek, sem a csemeték nem bírják a hosszan tartó vízborítottságot, vízzel telített talajokat - áll a Magyar Agrárkamara közleményében. KEOP pályázattal szeretné megvalósítani a békési önkormányzat azt a projektet, mellyel kezdetben önkormányzati intézményeket, később békési lakásokat is fűthetnének jelentős energia megtakarítást elérve. Ezeken kívül két pályázatot készül beadni Békés a közeljövőben. A városháza homlokzatára a Nemzeti Kulturális Alapprogram Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiumához nyújtja be 6,5 millió forintos támogatási kérelmét. A beruházás összköltsége 13 millió forint, 50 %-nyi önerőt az önkormányzat biztosít. A műemlék épület vakolata már oly mértékben hullik, hogy a biztonságos közlekedés érdekében a járda ezen szakasza a gyalogos forgalom számára korlátozva van. Szintén tavasszal bírálják el a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által kiírt közlekedésbiztonsági pályázatot, amely révén az igényelt 6,5 millió forintból a Csabai út Mátyás király utcai valamint a Táncsics Mihály utca Táborhely utcai kereszteződésekben gyalogos átkelőhelyet tervez a város létesíteni. A pályázat mindössze 650 ezer forint önerőt igényel. Nettó 3,2 millió forint értékben 11 db szennyvízaknát újít fel a város, mindezt a víz- és szennyvízdíjakban képzett rekonstrukciós hányadból. Erről januári ülésén döntött a képviselő-testület ben már történt egy próbafelújítás, melynek technológiája sikeresnek bizonyult, így a mostani is ezen technológiára fog épülni. A felújításra azért van szükség, mert a szulfid és szulfátterhelés tönkretette az aknákat jan-febr jan-febr 13

8 hirdetés Romlott a helyzet Munkanélküliség számokban Tavaly éves átlagban 11,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, 1,2 százalékponttal magasabb a 2009-es értéknél, míg az állástalanok száma átlagosan volt, 12,8 százalékkal több a megelőző évinél. Tavaly az utolsó negyedévében a éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 804 ezer fő volt, ami 0,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal, 462 ezer főre nőtt, 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve. A éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 774 ezer fő volt, 23 ezer fővel magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél, ugyanakkor 17 ezer fővel kevesebb, mint az előző negyedévben. Az erre a korcsoportra számított 55,8 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakit 0,3 százalékponttal haladta meg. A éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2 millió 26 ezer fő volt, 60,9 százalékos foglalkoztatási rátaértékkel; a nőket 1 millió 748 ezer fős, 50,8 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. A éves munkanélküliek száma 462 ezer fő volt, 20 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, a létszámnövekedés mindkét nemet közel azonos mértékben érintette. A munkanélküliségi ráta 10,8 százalékos értéke 0,3 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakában mért értéknél, és lényegében megegyezik a harmadik negyedévben publikálttal. A férfiakat 11,0 százalékos, a nőket 10,6 százalékos munkanélküliségi ráta jellemezte 2010 IV. negyedévében. A munkanélküliek 16,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 25,2 százalékos munkanélküliségi ráta 2,6 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2009 IV. negyedévében. A évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,0 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliek 53,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19 hónap, 2,5 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál. Fejlesztések futószalagon Épül a szegedi szuperlézer Több projektben is együtt dolgozik a szegedi önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem. A legjelentősebb ezek közül az ELI-projekt lesz közölte a városházi tanácskozást követően Botka László polgármester és Szabó Gábor rektor. Az építkezést azonban csak a szuperlézer-központ teljes dokumentációjának beadását követően lehet megkezdeni. A beruházásnak 2015-re kell elkészülni. A beruházás 64 milliárd forintból valósul meg, 55 milliárdos uniós támogatással. Ehhez kapcsolódóan a jövőbeni tervek közé tartozik az ELI körüli infrastruktúra fejlesztése is, ebben szintén érintett az egyetem. Az egyetem tervei szerint nyáron megkezdődik a klinikai központ és a sürgősségi betegellátó osztály építése. Itt 265 ágyas kórház, valamint egy új orvosszakmai koncepció is létesül. Folyatódik a szegedi belváros rehabilitációja, vagyis a felújított, Dugonics téri központi rektori épület környéke szépül meg. Szintén nyáron, kiépül az úgynevezett Tudás sétány. A burkolatba épített fényforrások kötik majd össze az egyetemi épületeket. A város és az egyetem megkezdődi a szegedi Csodák Palotája, az Agóra építését is. A 4000 négyzetméteres közművelődési-kulturális és ismeretterjesztő intézménybe költözik többek között a Százszorszép Gyermekház is. Az egyetem Informatóriumot épít, ahol a különböző világszenzációkat mutatják be, beköltözik továbbá az Informatika Múzeum, és látványlaborok létesülnek Hétszázötven millió forintból fejlődhetett a Szegedi Logisztikai Központ. A Gazdasági Operatív Program keretében 2 éve indult beruházás részeként új raktárcsarnok épült és infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre. A projektnek köszönhetően kevesebb kamion hajt majd be a városba és több mint 100 új munkahely létesült. Az üzemeltető Globallog Logisztikai, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Vörös Béla elmondta: a beruházás során egy 2600 négyzetméteres raktárcsarnokot építettek, közműfejlesztést hajtottak végre, úthálózatot bővítettek és jelentős számítástechnikai fejlesztés valósult meg. Emellett kamionparkolók készültek és megkezdődött a logisz-tikai tevékenység. A második ütemben az infrastrukturális fejlesztések mellett elkészült a Hansa-Kontakt Kft. 30 ezer négyzetméteres raktárbázisa és irodaépülete jan-febr e r

9 környezetvédelem Újabb beruházások Mérőhálózat svájci támogatásból Újabb környezetvédelmi beruházások jöhetnek létre a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében. A mintegy 11 millió svájci frank értékű hozzájárulásból környezetvédelmi monitoring rendszerek korszerűsítése valósulhat meg a közeljövőben. A két projekt támogatási szerződését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Johann Schneider-Ammann svájci nemzetgazdasági miniszter jelenlétében Budapesten írták alá. Az Európai Bizottsággal 2006-ban kötött kétoldalú megállapodása alapján Svájc vissza nem térítendő támogatásként 5 éven keresztül összesen 1 milliárd svájci frankot biztosít az Európai Unióhoz ben csatlakozott tíz tagország számára. A 2007 decemberében aláírt Magyar-Svájci Együttműködési Program 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást juttat Magyarországnak, ezzel is segítve a gazdasági és szociális területi egyenlőtlenségek csökkentését. A most aláírt szerződések alapján támogatott két projekt egyike az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat fejlesztését szolgálja, ennek célja a levegőtisztaságot ellenőrző rendszer korszerűsítése és a laboratóriumi háttér megerősítése. A megítélt támogatás mértéke 5,7 millió svájci frank. A másik beruházás keretében a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területéhez tartozó monitoring rendszer továbbfejlesztése valósulhat meg, amely elősegíti a környezeti károk kialakulásának megakadályozását. A jóváhagyott támogatás összege meghaladja az 5 millió svájci frankot. Johann Schneider-Ammann köszöntőjében kitért arra, hogy Svájc kifejezetten örömmel támogat olyan környezeti projekteket és beruházásokat, amelyek a jövőben ilyen sok ember életkörülményeit javítják majd. Fellegi Tamás a sajtótájékoztatón elmondta: a környezetvédelmi fejlesztések javítják a környezet általános állapotát, felmérik az esetleges szennyezések mértékét és megelőzik az egészségügyi veszélyhelyzetek kialakulását. A program keretében hatékony együttműködés jött létre a két állam között, amely remélhetőleg a jelenlegi megállapodás időkeretein túl is folytatódhat. Magyarország ezúton is szeretne köszönetet mondani a kiemelkedő támogatásért tette hozzá a nemzeti fejlesztési miniszter. Madaraink védelmében Hortobágyi megújulás Újabb állomásához érkezett több mint két évtizedes történetének a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház. Megújult az évi ezer látogatót vonzó madárpark 25 méter átmérőjű nagyröpdéje, felépítettek 9 új mobil kisröpdét és 6 tenyészröpdét, sőt bagolyvárat és gólyafalut is kialakítottak. A fejlesztéshez a turisztikai kínálat bővítésére 60 millió forint uniós támogatást nyert a madárkórházat és a madárparkot működtető Madárkórház Alapítvány, amely 10 százalékos önerőt biztosított a beruházáshoz. A hídi vásártér felől új kapuzatot és beléptető rendszert, kerékpártárolót és ajándékboltot is létesítettek. Az Európa-szerte egyedülálló madárparkban az alapítvány madármentő tevékenységét, a beteg madarak ellátását és a szabad életre való felkészülésüket ismerhetik meg a látogatók. A két régebbi nagy röpdéből az egyiket felújították. Kilenc kisebb röpdét is építettek a madaraknak, néhányban állatkerti módon tudják bemutatni őket a látogatóknak. Hat egységben olyan szárnyasok vannak, melyek számára zavartalanságot kell biztosítani, például az erősen veszélyeztetett fajokat tenyésztik itt, mint a kerecsensólyom, parlagi sas. Zöld szokások A városlakók környezettudatosabbak A városban élő és dolgozó emberek sokkal többet tesznek a környezetük védelméért, mint a vidéken élők. A kutatók szerint a nagyvárosban élő és jó munkával rendelkező emberekre jellemző leginkább a szelektív hulladékgyűjtés, a környezetvédelmi szervezeteknél való önkéntes munka, és általában a környezetvédelmi kezdeményezések támogatása. A városlakók ráadásul sokkal közvetlenebbül tapasztalják meg az egyre súlyosbodó környezeti problémák hatásait, és ezért jóval tudatosabban, illetve cselekvésre készen viszonyulnak hozzájuk. A szakemberek elemzése szerint a nagyvárosokban élő emberek jóval több zöld szokásról tettek tanúbizonyságot, mint a kisebb településeken élők. Először is a környezettudatos szemlélet terén a városlakókra nagy hatással lehetnek a kollégák. Másrészt néhány környezetbarát eljáráshoz szükség van bizonyos felszerelésekre is például a munkahelyen könnyen kivitelezhető a szelektív hulladékgyűjtés, vagy olyan csoportokra, amelyek megszervezik az ilyen tevékenységeket mondta Hsziaodong Csen, a tanulmány vezetője jan-febr 17

10 Európai kérdések Árvizek: fokozódó probléma Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője a Belügyminisztériumban tartott szakmai rendezvényen utalt arra, hogy a világ számos pontján és Európa több országában most is árvizekkel küzdenek, Magyarországon pedig a belvíz okoz gondot. Az altábornagy hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobbak az árvizek és ezzel együtt a károk is, ezért a megelőzés és a védekezés hatékonyságát növelni kell. Közölte, a mostani munkaműhely célja, hogy a szakemberek közösen adjanak majd tanácsokat a védekezés, a megelőzés és a helyreállítás hatékonyságával kapcsolatban az Európai Unió Tanácsának. Elmondta, fontosnak tartják, hogy gyors és hatékony reagálási tervek és eljárások készüljenek a vizek ipari szennyezésének esetére, az elöntött terület helyreállításának támogatására és a teljes vízgyűjtőterületet átfogó árvízvédelmi tervek kidolgozására, valamint az előrejelző rendszerek kiterjesztésére, összehangolt működtetésére. Illés Zoltán, a vízgazdálkodásért is felelős államtitkár az ágazat meghívott külföldi vezetői és szakértői előtt arról beszélt, hogy a magyarországi folyóvizek jelentős többsége a határon kívüli vízgyűjtőterületekről érkezik. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, nem az a kérdés, hogy felvízi vagy alvízi országokról van-e szó, hanem arról, hogy ez összekötött, komplex, integrált rendszer". Az államtitkár arra is rámutatott, hogy nemcsak az árvizek és belvizek okoznak súlyos problémát, hanem gyakran az aszály is. Mint mondta, van úgy, hogy mindössze hetek telnek el az árvizek és a vízhiány között. Illés Zoltán szerint Az árvizek szerte Európában egyre nagyobb károkat okoznak, ezért az unió tagállamainak is több figyelmet kell fordítaniuk a felkészülésre és a védekezési képességek fejlesztésére. Illés Zoltán szerint a vízügyben dolgozók számát a jelenlegi négyezerről tízezerre kell emelni. ezért víztározókat kell építeni, és így megőrizni a vizet a szárazságok idejére. Az államtitkár elmondta, a szocialista időkben a vízgazdálkodás és az árvízkezelés összességében jól fejlett, jól strukturált, jól szervezett volt, és mint mondta gyakorlatilag egy félkatonai rendszer irányítása alatt állt, ám ezt 1990 után tönkretették a privatizáció során. Hozzátette: az a célja, hogy a következő négy évben egy hasonló rendszert építsen fel. Közölte, ma már csak mintegy négyezer ember dolgozik Magyarországon naponta a vízügyi hatóság ernyője alatt, ám korábban, 1990 előtt még ezren vettek részt a munkában. Bejelentette: céljuk az, hogy környezetvédelem a következő négy évben a vízügyben dolgozók számát a jelenlegi négyezerről tízezerre emeljék. A probléma kezelésére a munkaműhelyen azért keresnek közös megoldásokat, mert az ár egyre növekvő veszélyt jelent mind a vízgyűjtőterületeken, mind pedig a folyók mentén, országhatároktól függetlenül. A magyar elnökség által szervezett munkaműhely várhatóan állásfoglalást készít, amelyet júniusban a bel- és igazságügyi miniszterek fogadnak majd el. A mostani rendezvényre mások mellett meghívást kaptak az unió polgári védelmi főigazgatói, továbbá megfigyelőként az Egyesült Államok szövetségi veszélyhelyzet-kezelési hivatalának képviselői. Vizügyek a Duna-régióban Új típusú együttműködések A Duna Régió Stratégia kiemelt lehetőségeket kínál a magyar vízügyi szakma nemzetközi kezdeményezései és projektjei számára közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága. A dunai vízügyi együttműködés keretében ivóvíz-ágazati fórumot rendezett Mezőkövesden a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Magyar Víziközmű Szövetség, meghívottként részt vett az EU Duna Régió stratégiáért felelős kormánybiztos hivatala. A kormánybiztosi hivatal részéről Nádasi György főosztályvezető-helyettes elmondta, hogy az aktuális magyar uniós elnökség alatt fogják jóváhagyni a Duna Régió Stratégiát az uniós tagállamok. Mindez azt jelenti, hogy magyar irányítás alatt zajlanak az egyeztetések az egész Duna-régiót érintő stratégia tényleges megvalósításáról, amelyben az érdekelt hazai szakmai és civil szervezetek is széles körben részt vehetnek, az elfogadást követően. A konferencia témái között olyan aktuális témák szerepeltek, mint az ivóvízbiztonság, a hazai vízipar kitörési lehetőségei, vagy a nemzetközi vízügyi kutatási együttműködések a Duna-régióban. Ezek kapcsán a Duna Stratégia kormánybiztos munkatársa emlékeztette a résztvevőket: az új régiós kezdeményezés teljesen új elemekkel gazdagíthatja a partnerországok közötti vízügyi együttműködést olyan területeken is, mint az árvizek elleni öszszehangolt küzdelem, a vízbázisok közös védelme, vagy a víztakarékosság elősegítése. Jelentős tartalékok Megemelkedtek az agrártámogatások Az uniós végrehajtó szerv a 2009-es pénzügyi év adatait tette közzé. Eszerint az előző évi 543 millió euróval szemben immár 683 millió eurónyi támogatást fizettek ki a magyar gazdáknak a közös uniós költségvetésből. Összesen több mint 185 ezer termelő kapott közvetlen kifizetést, de 42 százalékuk 500 eurónál kevesebbet. Hetven gazdaság viszont félmillió eurónál is többre tarthatott igényt, további 340 termelő pedig ezer euró között kapott. Az adatok szerint EU-szinten összesen 39 milliárd euró támogatást folyósítottak mintegy 8 millió gazdának. A legnagyobb részesedése Franciaországnak (8,2 milliárd euró), Németországnak (5,5 milliárd) és Spanyolországnak (5,1 milliárd) volt. Az őstermelők negyedének nincs más bevallott jövedelme, így a feltételezések szerint az agrártámogatásból tartja fenn magát. Emellett az adórendszer sem ösztönöz igazán a bevételek és kiadások kimutatására írja egy tanulmány. A magyarországi őstermelők százaléka, mintegy 33 ezer ember vallja, hogy nulla forint jövedelemből él, de ebből még fejlesztésekre is futja. E körben magas a támogatásból származó bevétel, ezért a kutatók azt feltételezik, hogy adóköteles egyéb jövedelem híján a támogatásokból élnek. Az őstermelők 54, míg az egyéni vállalkozók 43 százaléka szerint 2009-ben az éves összevont jövedelme nem érte el a minimálbérnek megfelelő összeget. Tavaly összesen egyéni vállalkozó és őstermelő összesen 31,311 milliárd forint adózás előtti jövedelemből 5,249 milliárd forintot fizetett be adóként. Az összes adóbefizetés felét a legjobban teljesítő egyéni gazdálkodók őstermelők és vállalkozók vegyesen százaléka, mintegy ezer adózó fizeti meg. Megemelkedett a legutóbbi pénzügyi évben a magyar mezőgazdasági termelők számára az Európai Unió által nyújtott közvetlen kifizetések összege, de a gazdák csaknem fele kevesebb mint 500 eurót kapott. Európai Unió Ez derül ki az Európai Bizottság közölte statisztikából. A tanulmányból kiderül, hogy a mezőgazdasági őstermelők és egyéni vállalkozók adózásában egyszerre van jelen az alul- és a túladóztatás mellett az adóelkerülésre ösztönző, illetve az alacsony hatékonyságú gazdálkodást tartósító szabályozási káosz. A kutatók szerint az egyik legfőbb probléma, hogy a mezőgazdasági termelő fogalmát is többféleképp definiálják a jogszabályok, így jelenleg a termelők legkevesebb adózási kategóriából választhatnak. A gazdákra vonatkozó adórendszer nem ösztönöz sem a bevételek, sem a kiadások kimutatására, emellett csak minimális társadalombiztosítási befizetés keletkezik. Magyarország élelmiszertermelése az önellátáshoz szükséges mértéket jelenleg 20 százalékkal haladja meg, ez azonban 50 százalékra emelhető hangoztatta Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-feldolgozó főosztályának vezetője egy, az élelmiszergazdaságról szóló szakmai konferencián így értelemszerűen növelhető lenne a magyar élelmiszerexport, amely már jelenleg is jelentős mértékű, ám a kibocsátás emelésével lényegesen jobb piaci helyzetbe kerülhetne az ország élelmiszeripara. A belső piacon a magyar áruk arányát az importtermékek rovására növelni kellene a jelenleg mintegy 70 százalékról vissza a korábbi 80 százalék körüli szintre. Az élelmiszergazdaság és a mezőgazdaság együttesen jelenleg a GDP 4,6 százalékát adja. Gyaraky Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország területének kétharmada mezőgazdaságilag művelhető terület. Ugyanakkor a mezőgazdaság egy hektárra jutó kibocsátási értéke kevesebb, mint a fele az európai uniós átlagnak: ez Magyarországon éves szinten 970 euró, míg az EU-ban eurót tesz ki. A magyar élelmiszeripar termelési értéke ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint valamivel több mint kétezer milliárd forint volt. A belföldi értékesítés 4,7 százalékkal csökkent, az export viszont ugyanilyen arányban emelkedett és 614 milliárd forintot tett ki. Az élelmiszeripari vállalkozások száma meghaladta a at, aminek 96 százaléka volt kisvállalkozás. A mikrovállalkozások aránya pedig az élelmiszeripari vállalkozások számán belül 80 százalékot tett ki. Az élelmiszeriparban tevékenykedő cégek adózás előtti eredménye 2009-ben elérte az 52,6 milliárd forintot jan-febr jan-febr 19

11 Európai Unió Figyelmeztetnek az elemzők Nem múlt el a válság Az EFSF az euróövezeti kormányok által vállalt 440 milliárd eurónyi garanciából, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSM) rendelkezésre tartott 60 milliárd eurójából és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) szintén erre a célra elkülönített 250 milliárd eurós keretből, összesen 750 milliárd euróból segítheti ki a közadósságukat a piacról finanszírozni átmenetileg nem képes kormányokat. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bank, a Barclays Capital - amely rendszeresen méri az euróövezeti és amerikai adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán intézményi befektetői kör hangulatát legutóbbi felmérésében megkérdezte a japán befektetési alapoktól, hogy az EFSF-fel kapcsolatban milyen európai intézkedést tartanak a legvalószínűbbnek a közeljövőben.a válaszadók többsége 54,8 százaléka - arra számít, hogy növelik a likviditássegítő eszköz méretét. A következő legnépszerűbb válasz az volt erre 28,6 százalék tippelt, hogy szélesítik az eszköz alkalmazási körét, kiterjesztve azt például szuverén kötvények közvetlen vásárlására. Az EFSF bővítésére más szakértők is esélyt adnak. A Barclays Capital új felmérésébe bevont japán intézményi befektetők nagy többsége ugyanakkor nem lett derűlátóbb az egyes periferiális euróövezeti tagállamok legutóbbi sikeres kötvényaukciói után sem. Arra a kérdésre, hogy szerintük ezek az aukciók az euróövezeti válság enyhülését mutatják-e, 59,5 százalék azt a válaszlehetőséget jelölte be, hogy nem igazán, 19 százalékuk pedig azt az opciót választotta, hogy egyáltalán nem. A japán befektetési alapok szerint nem múlt el annak a kockázata sem, hogy valamely euróövezeti ország a közeljövőben törlesztésképtelenné válik. A londoni Cityben A gyenge lábakon álló periferiális eurótagállamok legutóbbi sikeres kormánykötvény-aukciói sem jelentik az euróövezeti adósságválság enyhülését, és jó eséllyel jelentősen bővíteni kell a tagországok likviditási gondjainak orvoslására létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) áll londoni elemzők piaci véleményekre alapozott legújabb helyzetértékelésében. általánosságban sem nagy a derűlátás az euróövezeti kilátásokat illetően. A Fitch Ratings hitelminősítő által az euróövezet jövőjéről az elmúlt hét végén Londonban megrendezett szemináriumon elhangzott, hogy ma már nem egyedi tagállamok válságáról van szó, hanem rendszerszintűvé szélesedett, valutauniós szintű pénzügyi válságról. A németek több mint 80 százaléka elismeri ugyan, hogy az euró veszélyben van, többségük mégis ellenzi a bajban levő euróövezeti országok megsegítését szolgáló EFSFalap növelését egy pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint. A ZDF felmérése szerint a németek 82 százaléka érzi fenyegetettnek az euróövezet stabilitását, és azok aránya is növekszik, akik nem hiszik, hogy az euró fényes jövő előtt áll. Ezek aránya jelenleg 37 százalék. A 440 milliárd eurós EFSF stabilitási alap megnövelését azonban 64 százalék ellenzi. Bár Berlin, egy nagyobb válságkezelő-csomag részeként nem zárja ki az EFSF-alap tényleges hitelezői kapacitásának növelését, a német kormány az alap rendelkezésére álló összeg növelése helyett a hosszabb távú intézkedésekre helyezné a hangsúlyt az euróövezeti államok államháztartási hiányának és adósságának csökkentésére. Mérséklődő bizalmat jelez az euróövezetben az Európai Bizottság előzetes gazdasági hangulatmutatója, a januári index az elemzői várakozásoktól elmaradva, 106,5 pontra esett. Elemzők arra számítottak, hogy az összesített gazdasági hangulatot jelző index, árnyalatnyit javulva, eléri a 106,9 pontot, a decemberi 106,6 pont után. Az átfogó mutatón belül az ipari hangulatot jelző almutató javult a legnagyobb mértékben, miközben a szolgáltatási bizalmi index kissé tovább romlott, azt jelezve, hogy az euróövezet belső növekedésének húzóereje egyre inkább az ipar, a szolgáltatási ágazat viszont vesztett lendületéből, bár továbbra is a legjobban teljesít. A legjelentősebben a kiskereskedelmi alindex esett vissza, alig kapaszkodva meg a pozitív tartományban. Ugyanakkor az üzleti klímát jelző almutató tovább javult, közel egyenletes felfutást jelezve november óta. A fogyasztói hangulatot jelző alindex januárban is a negatív tartományban maradt, sőt kissé tovább süllyedt. A brüsszeli testület havonta tesz közzé elemzést a gazdasági helyzet megítélésének alakulásáról, egyebek mellett az ipar, a szolgáltatás és a magánfogyasztás adatait elemezve. Progresszív javaslat Töröljék el az adósságokat! Clemens Fuest professzor, az oxfordi egyetem tanára és a német pénzügyminisztériumban működő tudományos tanács tagja kifejtette: a mentőcsomag mögött nem likviditási válság húzódik meg, tehát nem arról van szó, hogy néhány európai országot átmenetileg friss hitelekhez kell juttatni, és attól majd azok kvázi maguktól talpra állnak. A professzor kifejtette, hogy nem az a probléma, hogy nem volna elég hitel Görögország vagy Írország számára. A probléma az, hogy ezek az országok olyan mértékben eladósodtak, hogy valószínűleg nem tudják visszafizetni a fölvett hiteleket. Arról van tehát szó, hogy vagy valakinek segítenie kell ezeken az országokon, vagy pedig el kell engedni az adósságokat. Vagyis a hitelezők lemondhatnak követeléseik egy részéről. Mosoly-offenzíva ázsiai módra Kína siet Európa segítségére? Ven Csia-pao (Wen Jiabao) aki Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetést hangsúlyozta: Kína a továbbiakban is Európa mellé áll. Angela Merkel az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor aláhúzta, hogy Európa megpróbálja a turbulenciákat saját erejéből ellenőrzés alá vonni. Kína bejelentette, hogy tovább vásárol az adósságválsággal küzdő euróövezeti országok államkötvényeiből, de az egyelőre nem derült ki, hogy milyen értékben venne ezekből. Az ázsiai ország saját érdekeit is szem előtt tartotta, amikor az elmúlt hetekben valóságos mosoly-offenzívát folytatott Európában írta a The New York Times Li Kö-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes legutóbbi európai körútját kommentáló elemzésében. Hivatalosan nem közöltek számokat arról, hogy Kína milyen összegben vásárol spanyol és más európai államkötvényeket, de a sajtó egyedül Spanyolországgal kapcsolatban több mint 6 milliárd eurót emlegetett. Peking e lépései egyrészt azt célozhatják, hogy mérsékelje gyorsan növekvő európai befektetéseinek értékvesztését, másrészt azt, hogy hozzájáruljon egy mélyebb visszaesés elkerüléséhez az európai tömbben, amely ma már az Egyesült Államokat megelőzve Kína legfőbb kereskedelmi partnerévé vált. Az európai válság elmélyülése komoly üzleti veszteséggel A súlyosan eladósodott európai államok gondjára nem létezik szabvány megoldás, a mentőcsomag feltöltése helyett fontolóra kellene venni az adósságok részleges eltörlését jelentette ki a Deutschlandfunk rádiónak adott interjúban egy német szakértő. Ezzel a valós lehetőséggel pedig még nem igazán nézett szembe az európai politika hangoztatta Fuest. Szerinte Brüsszelben úgy tesznek, mintha újabb hitelekkel meg lehetne menteni a helyzetet, ám ezt aggályosnak tartja. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy az eladósodott államok továbbra is a mentőcsomagra bízzák magukat, és adósságaik tovább növekednek, miközben igazából senki sem tudja, hogyan fogják törleszteni a hiteleket. Az érintett országok egyúttal kemény takarékossági programokat foganatosítanak, ami erősen fékezi a gazdasági növekedésüket, tovább nehezítve a helyzetet. Ugyan ki fog beruházni egy ilyen országban, ahol abszolút nem világos, mi történik az adósságokkal? tette föl a kérdést a német szakértő. A kínai kormányfő pénteken országa további támogatásáról biztosította Európát az adósságválság leküzdésében. járna Kína számára, hiszen az EU vásárolja meg az ázsiai országban előállított összes áru negyedrészét. Ken Wattret közgazdász, a BNP Paribas londoni elemzője szerint ezért Kína abban érdekelt, hogy stabilizálja az EU és az euróövezet pénzügyi és gazdasági helyzetét. Kína - elemzők szerint - egyúttal megpróbálja jobban diverzifikálni milliárd eurós valutatartalékát, amely főleg az alacsony hozamú amerikai kincstárjegyekben fekszik: új befektetéseket keres, így euróban jegyzett államadósságokba invesztál. Kína új európai államadóssági stratégiájának további haszna is van. Li miniszterelnök-helyettes madridi látogatása során több mint egy tucat üzleti megállapodás született. Spanyolországnak és Portugáliának egyaránt jelentős stratégiai érdekeltségei vannak Latin-Amerikában és Afrikában, két olyan földrészen, amelyekben Kína tovább akarja növelni jelenlétét. Kína legfontosabb európai kereskedelmi partnere Németország: 2009-ben 55,5 milliárd euró volt oda irányuló exportja, és 36,5 milliárd euró onnan származó importja. A német autóipart jórészt a kínai kereslet erősödése húzta ki a válságból. A német cégek arra buzdították Merkel kancellárt, hogy lépjen fel kínai beruházási lehetőségeik bővítése érdekében eddig Peking nem kötelezte el magát emellett, viszont maga is új lehetőségeket keres európai befektetésekre jan-febr jan-febr 21

12 Lapzárta Adósság elengedés az önkormányzatoknál? Jövôre pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok, ez azt jelenti, hogy az állam még az idén fel kívánja számolni a szektor mûködési nehézségeibôl fakadó adósságokat közölte a Belügyminisztérium államtitkára. Tállai András elmondta, a es költségvetésben 31 milliárd forint van a mûködési nehézségekkel küzdô önkormányzatok egyedi támogatására. Ebbôl csak a mûködési jellegû adósságokat kívánják felszámolni, a más célú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat ez nem érinti. A kormány az idén újraszabályozná az önkormányzatok helyét és szerepét az alkotmányban, majd ezt követôen egy új önkormányzati törvényben. Ez számos kérdést felvet, köztük azt: szükséges-e, hogy a legkisebb településeknek is önálló polgármestere, képviselô-testülete, bizottságai és jegyzôje legyen. Azt kell mindenekelôtt tisztázni, milyen típusú önkormányzatokra van szükség Magyarországon mondta. Alternatíva lehet, hogy a kisebb lélekszámú településeket akár választott elöljárók is vezethetnék, így ezeknek a kistelepüléseknek nem lenne sem képviselô-testülete, sem bizottsága. Jövôre a pénzügyi szempontból rendbe tett önkormányzatoknak már kevesebb feladatuk lesz, hiszen számos hatáskör átkerül a kormányhivatalokhoz, illetve a késôbbi járási hivatalokhoz. Az igazgatási feladatok mellett a közoktatás is állami feladat lehet, és az egészségügyet is szeretnék önkormányzati szempontból rendezni, így a jövôben már csak a tipikusan helyhatósági feladatok maradnak helyben. Ezáltal egy sokkal hatékonyabb költségvetésû, az állam által jobban finanszírozott önkormányzati rendszer jön létre vélhetôen már 2012-ben. Az önkormányzatok nem mûködési célokat szolgáló hiteleivel, kötvénykibocsátásával kapcsolatban azt mondta: ezt alaposan fel kell mérni, majd amikor már egyértelmûen látható a probléma nagysága, koncepciót dolgoznak ki. Azt szeretnék, ha a jövôben az Állami Számvevôszéknek vagy valamelyik miniszternek is szerepe lenne az önkormányzatok hitelképességének a vizsgálatában, a hitelfelvétel engedélyezésében. Az államtitkár úgy látja, az önkormányzati vagyonnal rosszul vagy felelôtlenül gazdálkodó közéleti személyekkel, polgármesterekkel vagy képviselô-testületekkel szemben szankciót kellene alkalmazni. Hirdetôink: A-HÍD Zrt. Alma-Rend Kft. Casada Hungary Kft. CIG Pannónia Biztosító Nyrt. Kobit Hungária Kft. Kristóf Divat Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. Premier G. Med Kft. Sport-Gála Kft. B/3. oldal 9. oldal 16. oldal 10. oldal 9. oldal B/2. oldal B/4. oldal 16. oldal 15. oldal Kiadja: a Zahír Kommunikációs Kft. Felelôs kiadó: a Kft. ügyvezetô igazgatója Lapigazgató-fôszerkesztô: Szurmai János Tervezôszerkesztô: Szabadhelyi Rita Tördelô: Hovanecz Szabolcs Munkatársak: Csordás Réka Szerkesztôség: 1138 Bp., Párkány u. 6. Telefon: 06/ , fax: 06/ iroda@apolgarmesterlap.hu Nyomdai elôkészítés: Polgármester Kft. Nyomás: Text-Print Kft. Felelôs vezetô: Csehi Zoltán Hirdetési igazgató: Varhanyovszki Elisabeta Telefon: 06/ elizium@t-online.hu Hirdetésszervezô: Keresztes Orsolya Telefon: 06/ keresztes.orsolya@apolgarmesterlap.hu ISSN szám: A lapot térítésmentesen kapja: Magyarország valamennyi polgármestere, országgyûlési képviselôje, megyei önkormányzati vezetôje, összes minisztériuma, számos fontos gazdasági tisztséget betöltô vezetô. A hirdetések tartalmáért szerkesztôségünk nem vállal felelôsséget!

13

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER

Részletesebben

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről Ikt. szám: 49-28/2015/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Fiatal gazdák finanszírozása

Fiatal gazdák finanszírozása 1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes: 7) Kis Miklós Zsolt: Átalakult a fiatal gazdák támogatási rendszere Fotó: Csatlós Norbert A rendezvényen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség Agrár-Vidékfejlesztésért

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése

Részletesebben

Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program

Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program A projekt: Megnevezése: Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program Támogatta: Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 34. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. április 1-jei ülésére Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar

Részletesebben

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP 2.1.1-15 Célja Jelen pályázat célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs

Részletesebben

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető 2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP-4.1.5-16 A Felhívás indokoltsága és célja A spontán társadalmi folyamatok, az új köznevelési és nemzetiségi törvény szabályozása

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Gyömrő Város Önkormányzata 2230 Gyömrő Szabadság út 1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án 9.00 órakor megtartott rendes, nyílt testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Törvények: Jogszabályi háttér átalakítása 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs Portál Közhasznú jogállás szabályozása Nemzeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése

Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése 2 Szebb, jobb és megfelelôbb környezet szolgálja a szociális tevékenységet A II. kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti

Részletesebben

Beszámol a polgármester 2005. ősz

Beszámol a polgármester 2005. ősz Beszámol a polgármester 2005. ősz Fejlesztések 2005-ben Szeged 2005. évi költségvetése kiadási főösszegei Fejlesztés 32 milliárd Ft. 47% 53% Működés 36 milliárd Ft. Fejlesztések alakulása Szeged 2005.

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Tisztelt Vállalkozó! A csatolt sajtószemle a kkv-k napi működését érintő fontos változásokat, gyakorlati tudnivalókat tartalmaz. Dorog, 2015. július 20. Üdvözlettel:

Részletesebben

ÚMVP előrehaladás szakmai szemszögből

ÚMVP előrehaladás szakmai szemszögből ÚMVP előrehaladás szakmai szemszögből NAPRAKÉSZ INFORMÁCIÓK GYAKORLATIASAN, A GAZDÁLKODÓK RÉSZÉRE! Bozsér Levente Stratégiai és Szolgáltatásfejlesztési Igazgatóság Vizi Veronika Mezőgazdasági Igazgatóság

Részletesebben

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A megyei

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT EU Önerő Alap pályázat beadására az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében benyújtott E-learning pályázathoz

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS ÉS TÉRSÉGE

SZENTENDRE VÁROS ÉS TÉRSÉGE SZENTENDRE VÁROS ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK ÉS IRÁNYOK DR. DIETZ FERENC SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE 2013. OKTÓBER 26. ÁTTEKINTÉS I. A 2014-2020-as programozási ciklus II. Térségi együttműködés

Részletesebben

A projekt kezdete: január 20. A projekt zárása: június 30.

A projekt kezdete: január 20. A projekt zárása: június 30. Sajtóközlemény Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség illetékességi területéhez tartozó monitoring rendszer korszerűsítés és mérőeszközök beszerzése SH / 3 / 10 Mottó:

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

A nemzetközi pénzügyi intézményektől felvett állami projektfinanszírozó hitelek (2004. január 1-től)

A nemzetközi pénzügyi intézményektől felvett állami projektfinanszírozó hitelek (2004. január 1-től) A nemzetközi pénzügyi intézményektől felvett állami projektfinanszírozó hitelek (2004. január 1-től) Program megnevezése Hitelnyújtó intézmény Szerződés száma Hitelszerződés kelte Hitelnyújtás célja Beruházás(ok)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével.

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével. HONLAP tartalom Előzmények: Biharkeresztes Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program (ÁROP) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése tárgyú kiírás keretében benyújtotta Biharkeresztes Város

Részletesebben

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok 4. melléklet az Önkormányzat költségvetéséről szóló 7/2013. (III.12.) rendeletet módosító 28/2013.(IX.26.) önkormányzati rendelethez (A 7/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet 4. melléklete) Az Európai

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés! 28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

Magyar joganyagok /2013. (IX. 17.) Korm. határozat - a Környezet és Energia O 2. oldal c) a KEOP-1.1.1/B/ azonosító számú (A fővár

Magyar joganyagok /2013. (IX. 17.) Korm. határozat - a Környezet és Energia O 2. oldal c) a KEOP-1.1.1/B/ azonosító számú (A fővár Magyar joganyagok - 1654/2013. (IX. 17.) Korm. határozat - a Környezet és Energia O 1. oldal 1654/2013. (IX. 17.) Korm. határozat a Környezet és Energia Operatív Program keretében egyes hulladékdási projektek

Részletesebben

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője Együttműködési lehetőségek a magyar-horvát területfejlesztésben konferencia Eszék, 2018. február 5. A magyar regionális fejlesztés politika

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, június 21.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, június 21. J a v a s l a t pályázat benyújtásának és önerő biztosításának támogatására hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás érdekében, és önerő biztosítására rövid időtartamú közfoglalkoztatás megszervezéséhez Előterjesztő:

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. április 15-én tartott munkaterv szerinti nyilvános üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei Zsolt bizottsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. 14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

A fenntartható fejlődés megjelenése az ÚMFT végrehajtása során Tóth Tamás Koordinációs Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 30. Fenntartható fejlődés A fenntarthatóság célja

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-15/2010. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/211/2016. TÁRGY: "A KELETI VÁROSRÉSZI ÓVODA HIRDI TAGÓVODÁJA FELÚJÍTÁSA" TÁRGYÚ PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (TOP 6.2.115) MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

Szerződés hatálya. Szerződéskötés dátuma. Partner / Szerződő fél. Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke

Szerződés hatálya. Szerződéskötés dátuma. Partner / Szerződő fél. Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél Állami feladatok átvállalása az agrár- és vidékfejlesztési programok megvalósításában 6

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 14-ei ülésére. 15. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 14-ei ülésére. 15. napirend ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 14-ei ülésére 15. napirend Tárgya: Előadó: Felszíni csapadékvíz-elvezetési pályázat Tabányi Pál polgármester : Pályázati felhívás

Részletesebben

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében A munkaerőpiac jellemzői 2010. IV. negyedév Megnevezés Országos Gy-M-S megye Foglalkoztatottak száma (fő)* Vas megye Zala megye

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL A Borsod-Torna-Gömör Egyesület ingyenes kiadványa VIII. évfolyam/10. szám, 2017. október OKTÓBERI HÍREK Újabb ügyfélbarát módosítások a Vidékfejlesztési Program pályázati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési 1486/2015. (VII. 21.) Korm. határozat a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatokról, valamint egyes kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról 1. A Kormány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/342/2016. TÁRGY: ZSOLNAY NEGYED TÜSKÉSRÉTI TÓ KERTVÁROS KERÉKPÁRÚT MEGVALÓSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (TOP6.4.115) MELLÉKLET: 1 DB E L Ő T E R J E S

Részletesebben

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 1.) Az egységes pályázati rendszer kiterjed: a) a Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységének tevékenységi körébe tartozó, b) a szervezeti

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/1/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 85-89. 1 TARTALOMJEGYZÉK OK: 85/2016.(IX.15.)

Részletesebben