Történelemtörténetek

Átírás

1 Történelemtörténetek

2

3 László János Történelemtörténetek Bevezetés a narratív szociálpszichológiába AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

4 A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia és az OTKA (K 81633) támogatásával készült ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2012 László János, 2012 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Vajda Lőrinc Szerkesztette: Vajda Ambrus Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Eredeti Bt. Fedélterv: Berkes Dávid A nyomdai munkálatokat a Prime Rate Kft. végezte Felelős vezető: Tomcsányi Péter Kiadványszám: TK Megjelent: 19,75 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

5 Tartalomjegyzék Előszó... 7 Bevezető III. RÉSZ 1. fejezet. 0Narratív pszichológia fejezet.0személyes és szociális identitás fejezet.0nemzeti identitás fejezet. Identitásvonatkozású pszichológiai folyamatok a csoportnarratívumokban fejezet. Érzelemszabályozás történelmi elbeszélésekben fejezet. Narratív kategorikus tartalomelemzés (NarrCat) III. RÉSZ 7. fejezet. A magyar nemzeti identitás jellemzői a csoportközi ágencia, értékelés, érzelmek és kognitív állapotok szempontjából fejezet. Érzelmi mintázatok a magyar történelmi regényekben fejezet. Érzelmek a valós csoportközi konfliktusokban: a csoportközi érzelmek történelmi lehorgonyzása III. RÉSZ 10. fejezet. Kollektív traumák feldolgozása fejezet. A trianoni trauma feldolgozása az iskolai történelemkönyvekben a kognitív folyamatok és az érzelmek szempontjából fejezet. A csoportközi értékelés mint a csoporttrauma érzelmi feldolgozásának mutatója a nemzeti történelem elbeszéléseiben

6 Tartalomjegyzék 13. fejezet. A trianoni trauma feldolgozása a magyar sajtóban az ágencia, a kogníció, az érzelmek és az értékelések változásai mentén fejezet. Összefoglalás és kitekintés Mellékletek 1. melléklet. A kérdőívben szereplő történetek, melyekben a magyarok más csoportokkal szembeni agresszió áldozataiként vettek részt melléklet. A kérdőívben szereplő történetek, melyekben a magyarok más csoportokkal szembeni agresszió elkövetőiként vettek részt melléklet. Történelemtankönyvek, melléklet. A sajtóvizsgálatba bevont napilapok politikai irányultság szerint Irodalomjegyzék Névmutató Tárgymutató

7 Előszó Ennek a könyvnek hosszú története és nagyon sok társszerzője van. Amikor, immáron két évtizede, munkatársaimmal, Ehmann Beával, Pólya Tiborral és Péley Bernadette-tel elkezdtünk tudományos módszereket kidolgozni az elbeszélésben rejlő pszichológiai lehetőségek kiaknázására, elsősorban az élettörténetek és ezzel összefüggésben a személyes identitás kérdései foglalkoztattak bennünket. Ez akkoriban úttörő vállalkozás volt, s mivel járatlan terepen indultunk el, vállalkozásunk kimenetele meglehetősen bizonytalan volt. A kilencvenes évek végétől az akkortájt elindult pécsi pszichológiai doktori iskola hallgatói közül néhányan, dacolva a bizonytalanságokkal, bekapcsolódtak a kutatásba. Pohárnok Melinda, Hargitai Rita és Vincze Orsolya munkája és gondolatai révén a korábban elemzett időélmény, elbeszélői perspektíva és szereplői funkciók mellett a közelítés-távolítás, a tagadás, az önreferencia és a mentális folyamatok pszichológiai implikációinak feltárására is megszülettek az elemző eszközök, amelyek lehetővé tették, hogy az élettörténeti elbeszélésekből a személyek pszichológiai állapotára következtessünk. Az automatikus tartalomelemző programok kifejlesztésében a nyelvtechnológia legkiválóbb magyar szakemberei, Prószéky Gábor, Váradi Tamás, Csírik János és munkatársaik voltak a segítségünkre. A kutatási programot az OTKA és az NKFP pályázatai támogatták. Ennek a kutatási periódusnak az eredményeit a 2005-ben publikált A történetek tudománya. Bevezetés a narratív pszicho- 7

8 Előszó lógiába című, 2008-ban az egyik legrangosabb pszichológiai könyvkiadó, a Psychology Press/Routledge által is megjelentetett kötet foglalta össze. A kutatás során kezdettől fogva tudtam, legalábbis sejtettem és reméltem, hogy a narratív pszichológiát kiterjeszthetjük a szociálpszichológia talán legizgalmasabb kérdéseinek, a csoportidentitásnak és a társadalmi identitásnak a vizsgálatára is. A társadalomtudományi klíma, a kollektív emlékezet iránt a társtudományokban és a szociálpszichológián belül is megnyilvánuló érdeklődés kedvezett ennek a törekvésnek, így az elmúlt évtizedben megkezdhettem a jelen könyvben tárgyalt narratív szociálpszichológia felépítését. Ebben a munkában, amelynek első eredményei Ehmann Beával és Imre Orsolyával közösen írott tanulmányunkban 2002-ben jelentek meg, a doktori hallgatók új generációja csatlakozott a korábbi munkatársakhoz. Fülöp Éva a csoportidentitás alapjainál álló érzelmek vizsgálatában volt társam és több tanulmányban társszerzőm. Szalai Katalin és Ferenczhalmy Réka az aktivitás és az intencionalitás nyelvi algoritmusainak kidolgozásában és az eszközök pszichológiai érvényességének vizsgálatában vállaltak oroszlánrészt, ezáltal megteremtve a csoportidentitás szempontjából ismét csak kulcsfontosságú csoportágencia empirikus vizsgálatának lehetőségét. A velük folytatott közös munkáról is több, a könyvben felhasznált és hivatkozott tanulmány tanúskodik. A csoportközi értékelés pszichológiai folyamatainak nyelvi kifejeződéseit Csertő István rendszerezte, és fejlesztett ki automatikus elemző programot az értékelések vizsgálatára. A csoportközi értékeléssel kapcsolatos eredmények a vele folytatott közös munkának köszönhetők. A könyv társszerzőinek sora azonban itt még nem fejeződik be. A magyar nemzeti identitásra vonatkozó narratív vizsgálatainkat kiegészítettük kérdőíves és kísérletes eljárásokkal is. Ebbe a munkába is sokan kapcsolódtak be. Közülük Somogyváry Ildikó, Banga Csilla és Szabó Zsolt, a magyar sajtóval kapcsolatos hosszmetszeti vizsgálat kapcsán pedig Ilg Barbara nevét tartom fontosnak megemlíteni. És akkor még nem beszéltem az első és második generációs munkatársak újabb hozzájárulásairól. Ehmann 8

9 Előszó Bea közreműködése nélkül a NooJ nyelvi fejlesztő környezetet nem tudtuk volna saját módszertani környezetünkké tenni, és nem lehetett volna az elemzésbe bevonni az identitáskonstrukció szempontjából megkerülhetetlen szemantikai szerepeket. Péley Bernadette a kollektív traumafeldolgozással kapcsolatos vizsgálatokhoz járult hozzá, Hargitai Rita az önreferencia vizsgálatát alkalmazta csoportközi viszonyokra, míg Vincze Orsolya és Pólya Tibor az elbeszélői perspektíva elemzését terjesztette ki és értelmezte a csoportidentitás szempontjából. Miközben nem kis büszkeséggel sorolom fel a narratív szociálpszichológia megszületésében tevőleges szerepet vállaló munkatársaim nevét, nem feledkezhetem el azokról a hazai és külföldi kollégáimról, akik támogatták vállalkozásunkat, és baráti kritikájukkal, illetve tanácsaikkal járultak hozzá fogalmaink és módszerink pontosításához. Ők is sokan vannak, közülük csak a legkitartóbbaknak, Pléh Csabának és Forgács Józsefnek tudok itt köszönetet mondani. A kollektív emlékezet, a történelmi elbeszélés és az identitás kérdései a történészeket is foglalkoztatják. Könyvünk jelentős részében a magyar nemzeti identitás konstrukciójának szociálpszichológiai folyamatait boncolgatjuk, ezért az általunk vizsgált kérdések történész kollégáink figyelmét is felkeltették. Munkáikból és észrevételeikből számos gondolatot tudtunk hasznosítani. Ezen a téren mindenekelőtt Ormos Máriának és Gyáni Gábornak mondok köszönetet. Mire egy kutatásból kézirat és a kéziratból könyv lesz, nagyon sok közreműködő odaadó és szakszerű munkájára van szükség. Közülük ismét csak két szereplőt emelek ki. A kézirat előkészítéséért Bogdán Bencének, a könyv kiadói gondozásáért Vajda Lőrincnek tartozom köszönettel. Végül, de nem utolsósorban feleségemnek, Péley Bernadettenek mondok köszönetet, aki a könyv megszületéséhez vezető út minden pontján társam volt, és ebben az értelemben ő az első számú társszerző. 9

10

11 Bevezető A narratív szociálpszichológia szókapcsolat első látásra újdonságnak tűnhet, miközben gyökerei legalábbis Halbwachs (1925, 1941, 1950) kollektív emlékezet -elméletéig nyúlnak vissza. A Durkheim-tanítvány Halbwachs erőteljesen érvelt amellett, hogy a narratívumok fontos szerepet töltenek be a társas tapasztalatok megfogalmazásában és szervezésében. Úgy vélte, hogy világuk megértése érdekében az emberek történeteket alkotnak, és ezeket meg is osztják egymással. Álláspontja szerint a közösségi érzést és az emberek csoportidentitását egyaránt a narratívumok hozzák létre, és még a legindividuálisabb emlékeink társas lehorgonyzása is a narratívumok révén valósul meg. Elméletének alátámasztására Halbwachs empirikus vizsgálatokat is végzett. A Szentföld legendaszerű helyrajzát mint a kollektív emlékezet egyik megjelenési formáját tárgyalva az emlékezetbeli Palesztina példáján mutatta ki, hogy nem csupán minden korszak, hanem lényegében minden csoport, azaz minden hitbéli irányzat az identitásának megfelelő sajátos módon köti helyszínekhez és monumentumokhoz a maga sajátos emlékeit (Halbwachs 1941). Van két másik forrásvidéke is a narratív szociálpszichológiának, amelyek a történelmi megismerés terepén találhatók. Az egyik a francia Annales iskola által kezdeményezett mentalitástörténet. Marc Bloch, Lucien Febre és tanítványaik a kulturális antropológus Claude Levy-Bruhl primitív mentalitás -fogalmát felhasználva a történelem illetékességét a politika- és gazda- 11

12 Bevezető ságtörténeten túl kiterjesztették az eszmék történetének tanulmányozására is, beágyazva azt a társadalom történetébe (lásd Ricoeur 2000, különösen ). A mentalitástörténetben a kollektív emlékezet kategóriája a társadalomban elterjedő eszmékre, illetve ezek dinamikájára vonatkozik. A dinamika magyarázatára időről időre pszichológiai fogalmakat is igénybe vesznek, a holokauszttal kapcsolatos emlékezés és társadalmi nézetek alakulásában például erőteljesen támaszkodnak Freud traumaelméletére, illetve gyászmunka-koncepciójára (lásd Gyáni 2010). A másik történettudományi előzmény a pszichohistória, ami a történelmi eseményekkel és folyamatokkal kapcsolatos pszichológiai magyarázatokra irányul. A történettudomány hagyományosan a mi történt? kérdésével foglalkozik. Ezt egészítette ki a miért történt? kérdésével demause (1975), aki az általa megalkotott pszichohistóriát a történelmi motiváció tudományának nevezte. A pszichohistória, amely utóbb a történelmi folyamatok pszichoanalitikus, illetve mélylélektani értelmezéseinek széles körét magában foglalta, a történettudományon belül meglehetősen elszigetelt maradt, a pszichológiában viszont, különösen a második világháborút követően, a fasizmus jelenségeinek értelmezésében fontos szerepet játszott. Részben a pszichohistoria empirikus megalapozatlanságából fakadó elégedetlenség vezetett el azután napjainkban a rendszeres tudományos pszichológiai ismereteket a történelmi folyamatokra alkalmazó történeti pszichológia kibontakozásához (lásd Kiss 2011). A narratív szociálpszichológia is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a pszichológiában felhalmozott, elsősorban a személyközi és csoportközi viszonyokra, illetve a személyes és szociális identitásra vonatkozó tudományos ismeretanyagot a történelem egy sajátos aspektusának megértésére alkalmazza. Nevezetesen arra, hogy megvilágítsa, milyen szerepet játszik a múlt reprezentációja az emberek jelenbeli életében. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez a kollektív emlékezet kutatásokban, a poszichohistóriában, a történeti pszichológiában és természetesen az empirikus szociálpszichológiában rendelkezésre álló források mellett szükség 12

13 Bevezető volt a tudományos narratív pszichológia kifejlesztésére (László 2003, 2005, 2008a, 2008b, 2011; László Ehmann 2012). A tudományos narratív pszichológia elveit és módszereit az 1. fejezetben mutatjuk be részletesebben, most csupán annyit vetítünk előre, hogy ez a megközelítés az élettörténet és az identitás szoros összefüggéséből kiindulva az élettörténeti elbeszélés narratív nyelvi kompozíciójának empirikus elemzése révén következtet a személyes identitásnak a társas adaptáció szempontjából lényeges állapotaira. Pléh (2000) hívja fel a figyelmet arra, hogy A pszichológia egyik alapvető problémája, hogy az emberről oksági tudományt szeretne létrehozni, csakhogy az ember mint jelentéseket létrehozó és használó lény kicsúszni látszik az oksági modell érvénye alól. Ebben a dilemmában a történeti mozzanat a maga nem egyetemes, lokálisan érvényes szabályszerűségeivel az interpretatív dimenzió terepén állítódik szembe az ember oksági értelmezésével. Amikor az ember történetet mond, legyen az személyes élettörténet vagy történelemtörténet, azaz csoporttörténet, jelentést alkot. A történetek értelmezése is a jelentésadás síkján zajlik. Maga az értelmezés egy másik elbeszélés, amelynek igazságát nem az oksági következtetések általános érvényessége, hanem a narratív koherencia biztosítja. Ugyanakkor a történetek a bennük és velük élő emberek számára pszichológiai realitást képviselnek. Életüket ugyanúgy képesek befolyásolni, mint a fizikai körülmények. A pszichológiának tehát, ha nem akar megrekedni az örökös jelenben, másrészt nem kíván lemondani az emberi viselkedés empirikusan ellenőrizhető oksági magyarázatáról, a történetekben megvalósuló jelentésalkotás szabályszerűségei felé kell fordítania a figyelmét. A narratív pszichológia éppen ezen a területen hoz jelentősen újat, mivel megmutatja, hogy a korábban nem vagy csak interpretáció révén kezelhető problémák az elbeszélő nyelv és a narratív kompozíció pszichológiai jelentéseinek előzetes tudományos ellenőrzése által empirikus vizsgálat tárgyává tehetők. A narratív szociálpszichológia a történelem narratív természetéből kiindulva (White 1992/1997) a történelmi szövegeket te- 13

14 Bevezető kinti hasonlóan az élettörténet és a személyes identitás kapcsolatához a csoportok, adott esetben a nemzeti-etnikai csoportok identitásának hordozójaként és kifejeződéseként. A szociálpszichológia megannyi kontextusfüggetlen, laboratóriumi feltételek között tanulmányozott jelenségét a nemzeti-etnikai történelmek kontextusához kötve hivatásos történészek, laikusok és a nyilvános történelem, például a média történelmi elbeszéléseiből a számítógépes tartalomelemzés előzetesen kipróbált és ellenőrzött eszközeinek alkalmazásával következtet a jelenbeli csoportidentitásra és az identitással összefüggő szociálpszichológiai jelenségekre. Álljon itt egy előzetes példa. Narratív szociálpszichológiai eljárássokkal elemeztük egy ötszáz fős mintának a magyar és európai történelem pozitív és negatív eseményeiről elbeszélt történeteit, a magyar általános és középiskolás történelemkönyvek széles mintájának 10 jelentős történelmi eseménnyel kapcsolatos szövegeit, valamint a magyar középiskolai történelemkönyvek 1900 és 1960 közötti mintájának a honfoglalásra, a kiegyezésre és Trianonra vonatkozó szövegeit. Könyvünk fejezetei bemutatják, hogy az eredmények számos ponton lehetővé tették a magyar nemzeti identitásról korábban teoretikusan megfogalmazott feltevések empirikus ellenőrzését. Ebből az anyagból két eredményt emelek ki, amelyek azáltal világítanak rá a magyar identitáskonstrukció sajátosságaira, hogy jelentős mértékben eltérnek a csoportközi konfliktusokkal kapcsolatos laboratóriumi vizsgálatok eredményeitől. A szociálpszichológiai kísérletek visszatérő eredménye, hogy a rivális csoport tagjait kevesebb másodlagos szociális érzelemmel ruházzuk fel, mint a saját csoportunk tagjait. Hajlunk arra, hogy a külső csoportok tagjainak primer érzelmeket tulajdonítsunk. Ezt a jelenséget nevezik infrahumanizációnak (Leyens Paladino Rodriguez Vaes Demoulin Rodriguez Gaunt 2000). Az elsődleges, másodlagos és kollektív érzelmekre, valamint ezeknek az érzelmeknek a szereplői csoportokhoz történő hozzárendelésére kidolgozott tartalomelemző programmal (Fülöp László 2006) kapott eredmények mind a történelemkönyvek, 14

15 Bevezető mind naiv történelmi elbeszélések esetében azt jelezték, hogy a magyar történelmi tapasztalatok a negatív primer érzelmek mentén szerveződnek: a magyar történelem érzelmi reprezentációjának magvát az olyan érzelmek alkotják, mint a félelem, a szenvedés, a fájdalom és a harag. A negatív érzelmek még pozitív események, mint például a forradalmak esetében is dominálnak, miközben ezeknél az eseményeknél a remény és a lelkesedés érzelmei társulnak hozzájuk. A félelem remény lelkesedés érzelemtriász más, a csoportközi érzelmeket kísérleti elrendezésben vizsgáló kutatásunkban is megjelent (Fülöp László 2008). A fenti érzelmi mintázat teljes mértékben összecseng Bibó (1986b) elemzésével a magyar történelmi pálya és a közösségi hisztéria összefüggéséről. Hasonlóképpen, az utóbbi évek szociálpszichológiai kutatásai (például Kashima 2004) rávilágítottak, hogy a pozitív identitás szempontjából lényeges, hogy a jelentős pozitív történelmi eseményekben a saját csoportot mint cselekvőképes ágenst tudjuk megélni. A kényszer esetleges magas szintje ennek nem mond ellent. Sőt, az erős elnyomással szemben vagy kényszerhelyzetben tanúsított ellenállás és eltökéltség emeli a hatékonyság, az ágencia és a kontroll érzését. Ebből a szempontból mind a történelemkönyvekkel, mind a történelmi elbeszélésekkel kapott eredmények összhangban vannak az elvárásokkal, vagyis a pozitív történelmi eseményekben erőteljes magyar ágencia jelenik meg (Szalai László 2008). A cselekvési szándékokkal kapcsolatban elemeztük a cselekvési lehetőségek szövegbeli megjelenését is. A magyar identitáskonstrukció szempontjából lényegesnek tűnik, hogy ezek a lehetőségek elsősorban nem mérlegelhető cselekvési alternatívákként jelennek meg, hanem nagyrészt a cselekvések kapcsán remélt jövőbeni lehetőségekre vonatkoznak. Ebben az eredményben ismét csak a Bibó által kárhoztatott magyar illuzionizmus köszön vissza. Bízunk abban, hogy könyvünk képes lesz végigvezetni a narratív szociálpszichológia elméleti alapjain és módszertanán, és a magyar nemzeti identitás jelenbeli konstrukciójáról is új, tudományosan megalapozott ismeretekkel szolgál. 15

16 3. fejezet Nemzeti identitás A nemzet vitatott kategóriája A történészek (szociológusok, politológusok) között nincs egyetértés a nemzet mibenlétét illetően. A szociálpszichológusok ezzel szemben egyetértenek abban, hogy legalábbis a nyugati civilizációban az emberek számára, bárhogyan is gondolkodjanak róla, az egyik legfontosabb vonatkoztatási csoport a nemzet. Akár politikai célok érdekében kitalált konstrukciónak tekintjük a nemzetet, mint azt például Hobsbawm (1992/1997) teszi, akár Andersont (1991) követve a könyvnyomtatás által teremtett kulturális térben elképzelt közösségnek vagy Gellner (1983) nyomán a munkamegosztás következtében létrejött modernkori képződménynek tartjuk, akár az etnoszimbolisták, például A. Smith (1991) álláspontját elfogadva azt valljuk, hogy a modern nemzetek szorosan kapcsolódnak a régi etnikumokhoz, melyek jellegzetes mitológiát, szimbólumokat és kultúrát biztosítanak számukra (magyarul lásd Bretter Deák 1995; Kántor 2004; Schöpflin 2003; összefoglalóan lásd Gyáni 2005), szociálpszichológusként azokra a nem egyszer irracionálisnak tűnő viselkedésekre kell magyarázatot adnunk, amelyek az emberek nemzeti hovatartozásából erednek. A szociálpszichológiában a nemzet olyan csoportként jelenik meg, amelyhez az egyén érzelmileg kötődik, amellyel azonosul. Elsajátítja a csoportra jellemző kulturális szimbólumokat, részesedik a csoport múltjában, az eseményeket a csoport perspektívájából képes szemlélni, átveszi a csoportra jellemző attitűdöket, 83

17 Nemzeti identitás értékeket, viselkedési mintákat és megküzdési módokat. A nemzet kérdése a szociálpszichológiában három területen került előtérbe. Hagyományosan a nemzeti karakter kérdéseként, később a sztereotípiák majd a szociális identitás problematikájaként jelent meg. Nemzetkarakterológia Gordon Allport klasszikus meghatározása szerint a nemzeti karakter fogalmának tartalmát azok a közös vonások képezik, amelyek tekintetében egy nemzet tagjai minden etnikai, faji, vallási vagy egyéb különbözőségeik mellett, nézeteik és magatartásuk bizonyos alapvető modelljeiben jobban hasonlítanak egymásra, mint egyéb nemzetek tagjaira (Allport 1958/1977: 115). Hasonlóan definiálja a nemzeti karakter fogalmát Inkeles és Levinson (1954: 983), akik a szociálpszichológia klasszikus kézikönyve (Lindsey Aronson 1954) számára foglalták össze a nemzeti jellemmel foglalkozó kutatásokat: a nemzeti karakter a személyiség olyan viszonylag tartós jellemzőire és mintázataira vonatkozik, amelyek egy társadalom felnőtt tagjai között modálisnak tekinthetők. A leíró tipológia szintjén a pszichológiai vizsgálódásokat megelőzően is számos kísérlet történt arra, hogy az egyes népeket jellemző tulajdonságegyütteseket megragadják. A nemzetközi példatárból elegendő itt csupán a filozófus David Hume-ra utalni, aki egyszersmind a nemzeti jellem fogalmában rejlő sztereotipizálási kockázatot is felvetette: Okunk van arra, hogy egy franciától több szellemességet és könnyedséget várjunk el, mint egy spanyoltól, jóllehet Cervantes spanyol volt. Az angolokról természetes módon azt gondoljuk, hogy többet tudnak, mint egy dán, noha Tycho Brache (a kiváló csillagász) Dániában született (Hume 1748: 7 198). Az egyik legkorábbi pszichológiai tárgyú munka magyar nyelven is a nemzeti jellem tárgykörében született a katolikus pap és teológus, Rónay Jácint tollából. Rónay (1847/2001) nemcsak az angol, a francia, a német, a magyar, az 84

18 Nemzetkarakterológia olasz és az orosz nemzeti jellemzőket hasonlította össze, hanem a nemek és életkorok szerinti összehasonlítást is elvégezte. A tizenkilencedik században, illetve a huszadik század első felében a nemzeti sajátosságokat a természettől eredeztették. Le Bon (1917), Wundt ( ) vagy McDougall (1920) elgondolása szerint egy nép lelki alkata a távoli múltból eredő beállítódásokkal vagy ösztönökkel jellemezhető, mely ösztönök a népcsoport természetes kialakulása során fejlődtek ki. Mint Le Bon (1917: 59) írja, egy nép ősi lelke meghatározza az adott nép egész fejlődését. A politikai felfordulások legfeljebb árnyalni képesek ennek a léleknek a kifejeződését ; vagy egy nép kultúrája csupán lelkének külső ruházata, látható kifejeződése annak a láthatatlan léleknek, amelyik irányítja őt (Le Bon 1917: 64, idézi Reicher Hopkins 2001: 28). A néplélek természetes esszenciájának vagy lényegének keresése a két világháború között virágzó szellemtudományos lélektan tipológiai irányzataiban új lendületet kapott. Magyarországon ezt az irányzatot Prohászka Lajos (1936) mellett aki sok vitát kiváltott, egyebek között a Magyar Szemle nevezetes Mi a magyar? vitáját is inspiráló művében a német lelki alkatot a vándor, a magyart pedig a bujdosó vonásaival jellemezte a politikai lélekről értekező Korniss Gyula (1934), illetve Lükő Gábor (1942/1987) stb. munkái képviselték. Ennek az irányzatnak sajátos leágazása Karácsony Sándor munkássága, aki a magyar észjárást a magyar nyelv strukturális sajátosságaiban vélte megragadni. Abból a tényből, hogy a magyar valóban szívesebben él a kapcsolt, ellentétes, következményes, választó és magyarázó mondatpárokkal, mint az ún. mellékmondatokkal, tehát mellérendelő nyelv (Karácsony 1976: 20), a magyarság olyan tulajdonságait vezeti le, mint a tekintélyi viszonyok sajátos felfogása vagy a passzív rezisztenciára való hajlandóság. A két világháború közötti időszakban az antropológia és a szociológia területén is fellendültek az etnikai csoportok jellemzőire vonatkozó kutatások. Ezekben a kutatásokban már nem a csoportlélek, amit Floyd Allport (1924), a szociálpszichológiában a módszertani individualizmus egyik első jelentős 85

19 Nemzeti identitás képviselője téves, tartalmatlan fogalomként utasított el (group fallacy), hanem a csoportot alkotó egyének jellemzői képezték a vizsgálat tárgyát. Az egyént a kultúra hordozójának és kifejezőjének tekintették, az egyénektől nyert verbális és viselkedéses adatokat a kultúrára vonatkoztatták. Ezek a többnyire leíró vizsgálatok azt voltak hivatva demonstrálni, hogy az egyének viselkedéses jellemzői és attitűdjei az adott kultúrából eredeztethetők. A kutatók által alkalmazott pszichológiai modell szinte kizárólagosan a freudi pszichoanalízis, illetve annak újabb változatai voltak. Kardiner (1945) kulturális alapszemélyisége (basic personality), Linton (1945) modális személyisége (modal personality), Fromm (1941) szociális karaktere (social character), Benedict (1946) és M. Mead (1937) kulturális személyiség irányzata jelentős különbségeik ellenére lényegében osztoztak a fenti előfeltevésekben. Ez az irányzat a második világháborút megelőző, a világháborús és az azt követő években különösen erőteljes volt, mivel a politika támpontokat remélt tőle ahhoz, hogy a potenciális és tényleges ellenségek pszichológiai gyengeségeit kitapogassa, illetve a háborúban megtörtént borzalmakra magyarázatot találjon. A nemzeti vagy etnikai szempont és a pszichoanalitikus értelmezési keret a kulturális pszichológiában a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől kezdődően háttérbe szorult, és a kultúraközi vizsgálatok figyelme elsősorban pszichológiai részfolyamatok, például az érzelemfelismerés vagy az oktulajdonítás folyamatai felé fordult. Ami a nemzetkarakterológia szellemtudományos megközelítését illeti, a nagy ívű monográfiák és esetenként heves viták dacára a szociálpszichológiában ezek a gondolatok nem vertek gyökeret. Egyetérthetünk Szekfű Gyulával, aki a Magyar Szemle Mi a magyar? kötetének bevezetőjében a következőket írja: áttanulmányozva az idegen népekről készült, tudományos igénnyel megalkotott jellemképeket és azok módszereit, lehangolva fordulunk el tőlük. Már az elkészített jellemrajzok tartalma is lehangoló: ha a nemzeten kívül álló készíti el, tőle idegen népről, teli van kritikával és kevés elismeréssel; a megfordított 86

20 Nemzeti sztereotípiák eset csupán sugárzó megelégedés, önelégültség szolgáltatja az alapszínt, ha a nemzethez tartozó írja le népe tulajdonságait (Szekfű 1939: 9). A mai megítélés nem sokban különbözik a Szekfű Gyuláétól. Kiss Zsuzsa (2011) történettudományi doktori értekezésében ugyancsak áttekinti a nemzeti karakterről folytatott vitákat, megállapítva, hogy a nemzetkarakterológiai írások és viták esszéisztikus jellegüknél fogva ritkán érik el a tudományosság szintjét. Nemzeti sztereotípiák Amíg a nemzeti jellem objektív megismerésére irányuló törekvések kevéssé bizonyultak sikeresnek, a nemzeti vagy etnikai csoportok szociálpszichológiai vizsgálatában a múlt század harmincas éveitől kezdődően jelentős sikereket könyvelhetett el a nemzeti sztereotípiák kutatása. Jóllehet a nemzeti sztereotípiák Katz és Braly (1933) által kezdeményezett vizsgálataiban időről időre felmerül a sztereotípiák igazságtartalmának a kérdése, vagyis az, hogy ezek a sémák mennyire valósághűen ragadják meg egy népcsoport jellemzőit, a sztereotípiakutatás hangsúlya egyértelműen a csoportok észlelésének folyamataira helyeződött át. A nemzeti sztereotípiák kutatói tehát nem egy nemzet jellemző tulajdonságaira kíváncsiak, hanem arra, hogy az észlelők egy csoportja miként észlel egy másik csoportot (vö. Hunyady 2001: 39), illetve milyen tényezők befolyásolják a sztereotípiák alakulását. Ilyen tényező lehet például a csoportközi viszony jellege: a csoportközi konfliktus növeli a rivális csoportról alkotott kép negativitását, vagy felléphetnek egyszerű információfeldolgozási korlátok, mint amilyen például az illuzórikus korreláció: bizonyos tulajdonságok előfordulási gyakoriságáról és együttjárásáról alkotott téves elképzelés (Hamilton 1981). A sztereotipizálás motivációs és kognitív hátterével kapcsolatban az elmúlt évtizedben is érdekes eredmények születtek. Leyens és munkatársai meggyőző kutatási eredményei szerint például az sztereotipizálás és diszkrimináció egyik alapfolyama- 87

21 Nemzeti identitás ta az infrahumanizáció, amikor is a külső csoport tagjait a humán esszenciák közé tartozó emberi érzelmektől megfosztjuk, és csak alapérzelmeket tulajdonítunk nekik. A magyar nemzeti autosztereotípiáról és a magyaroknak más népekről alkotott sémáiról Hunyady (1981, 1996), illetve Csepeli (1985, 1992) közölt részletes eredményeket. Nacionalizmus és nemzeti karakter A nemzet fogalma szorosan összekapcsolódik a nacionalizmus, a nacionalista ideológia fogalmával. A nemzeti érzés kialakulásának idejét és a nacionalista ideológia hatásait illetően ismét csak eltérő álláspontok fogalmazódnak meg. Ugyanakkor magának a modern nacionalizmus gondolatrendszerének a megszilárdulását a legtöbb történész a 18. század végére teszi (Smith 2004: 39). E gondolatrendszer szerint a világ különálló nemzetekre oszlik, mindegyik nemzetnek megvan a maga speciális karaktere, a nemzetek mindenfajta politikai hatalom egyedüli forrásai, az emberek szabadságának záloga, hogy valamely autonóm nemzethez tartozzanak, és a nemzetközi béke és biztonság attól függ, hogy a nemzeteknek megvan-e az autonómiája saját államukban. Shafer (1983: 3) szerint a nacionalizmus Olyan érzés (hiedelem), amely egy csoportot, amely valósan vagy elképzelten közös történelemmel rendelkezik, valamint igénye van arra, hogy a jövőben is külön csoportként éljen, egyesít. Továbbá ez az érzés elválasztja ezt a csoportot más hasonló csoportoktól, elsősorban más nemzetektől. A nacionalizmus ideológiájával szemben áll a nemzetek és a nemzeti jelleg történeti fejlődésének gondolata. E szerint a nemzet és a nemzeti jelleg nem örök és nem változatlan, hanem a történeti fejlődés eredménye. Mint Szűcs Jenő írja, egy nemzet karaktere nem a nemzeti lét feltétele, hanem az adott nemzeti fejlődés produktuma. Nem történelemformáló faktor, hanem a valóságos történelemformáló faktorok folyton alakuló függvénye. Nem a nemzeti lét kontinuitásának hordozója, hanem a 88