Világtörténet. Salamon Konrád. Főszerkesztő Salamon Konrád. A főszerkesztő munkatársa Katona András

Átírás

1 Világtörténet Főszerkesztő A főszerkesztő munkatársa Katona András Írták Bácskay András Csorba Csaba Hegyi W. György Katona András Kozári József Zakar Péter Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

2 Tartalomjegyzék Impresszum Bevezetés [] 1. Az őskor (Kr. e. 7 millió Kr. e. II. évezred) [Csorba Csaba] 2. Az ókori Kelet (Kr. e. VI. évezred Kr. u. 4. század) [Bácskay András] 3. Az ókori Hellász (Kr. e. III. évezred vége Kr. e. 30) [Hegyi W. György] 4. Az ókori Róma (Kr. e. 10. század Kr. u. 476) [Hegyi W. György] 5. A középkor ( ) [Csorba Csaba] 6. Kora újkor ( ) [Katona András] 7. A hosszú 19. század ( ) [Zakar Péter Kozári József] 8. A rövid 20. század ( ) [] Bibliográfia Kronológia

3 Bevezetés Könyvünk azt a célt tűzte maga elé, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a 20. század végéig. Mivel Európából szemléljük a világot, kontinensünk történetét részletesebben tárgyaltuk, mint például a Távol-Keletét vagy Fekete-Afrikáét. Igyekeztünk azonban e hatalmas anyagot úgy tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedtünk, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adtunk az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról s az akkor élt emberek életmódjáról. Az egyes témák könnyű megtalálása érdekében sok fejezetre és alfejezetre osztottuk a kötetet, így a részletes tartalomjegyzék, valamint a mutató és a kronológia segíti az olvasót az eligazodásban. Az utóbbi időkben megnőtt a múlt kérdéseivel, a történelemmel foglalkozó könyvek iránti érdeklődés. Ez azonban csak részben örvendetes, mert miközben egyre több kötet jelenik meg, egyes történelmi tárgyú könyveknek semmi közük a történettudományhoz. Mások pedig azzal érnek el zajos sikert, hogy az egyes történelmi események kapcsán csupán egy meghökkentő véleményt fogalmaznak meg, s a piacon a botrányos mindig keresett cikk. Ennek ellenére bíznunk kell abban, hogy egyre több olvasó lesz kíváncsi a történelmi múltat a valóságnak megfelelően bemutató könyvekre, azokra az egyszerű, de legfontosabb kérdésekre keresve a választ, hogy mi mikor és miért történt? A jó válaszok pedig azért nélkülözhetetlenek, mert amint Cicero óta tudjuk, a történelem az idők tanúja és az élet tanítómestere. A jövőjét alakító ember a múlt tapasztalataira támaszkodva cselekszik, tehát a múlt tanulságainak és a mindenkori jelen lehetőségeinek jó megértése alapján biztosíthatja a minél kevesebb tévedés és áldozat árán elérhető jövőt. Ugyanakkor a múltban megfogalmazott örök érvényű, illetve korszakos jelentőségű igazságok, törvények, szabályok ismerete és követése tartja meg embernek a lét- és fajfenntartás ösztöne által meghatározott embert. Ezek a munka és a társadalom, illetve a szerelem és a család. E keretek különböző változatai között zajlott és zajlik az emberi történelem. Ha egy közösség nem tudja az életét ezen a szabályok szerint élni és szervezni, biztosan veszteségeket szenved, sőt akár el is pusztulhat. Így a sokat emlegetett reálpolitika nem más, mint az adott közösség jövőjének biztosítása. A történelmet tehát nem azért tanuljuk, mert egyes múltbeli dolgokat illik ismerni, hanem hogy a múlt tapasztalatai segítsék a napjaink körülményei közti eligazodást, továbbá hogy megőrizzük emberi önazonosságunkat családi, nemzeti és egyetemes szinten egyaránt. Arról már gyakran esik szó, hogy a nemzeti önazonosság megőrzésének előfeltétele az adott közösség múltjának, hagyományainak ismerete és továbbvitele, hiszen csak addig vagyunk az adott nemzet tagjai, amíg ismerjük és hordozzuk annak múltját. A családi, illetve az egyetemes emberi szintre viszont még kevés figyelmet fordítunk. Pedig az euroamerikai civilizáció demográfiai válsága mutatja, hogy a családdal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozni kell. Ahol ugyanis nem születnek meg az új nemzedékek, ott nincs jövő, melyet csak a család valamilyen formájával lehet biztosítani: mert a jövő a családokban és a szülőszobákban dől el.

4 Napjainkban válik egyre időszerűbbé az egész emberiségben való gondolkodás. Ez azonban csak úgy valósulhat meg, ha az egyes emberek a saját hagyományaik mellett tisztában lesznek a tőlük távolabb élő embercsoportokéival is. A sokat emlegetett globalizáció következtében ugyanis a Föld bármely részén élők sorsának jó vagy rossz irányú változása egyrészt függ az emberiség egészének vagy egy részének cselekedeteitől, másrészt visszahat ezeknek a sorsára is. A mindenkinek érdekében álló jó és sikeres együttműködés előfeltétele pedig, hogy ismerjük a tőlünk legtávolabb élő emberek történetét, hagyományait szokásait. S ha jól megértjük ezt a Földön egymás mellett élő sokféle múltat és hagyományt s az ebből következő mai viselkedést, akkor lesz remény a szót értésre. Budapest, 2006.

5 1. Az őskor (Kr. e. 7 millió Kr. e. II. évezred) [Csorba Csaba] Az őskor az emberiség történetének legkorábbi s egyben a leghosszabb időszaka. Ezt a korszakot a kutatás sokáig hagyományosan történelem előtti (prehistorikus) időszaknak nevezte, szembeállítva a történeti (historikus) időszakasszal. Történelem előttinek számították az írás ismerete (használata) előtti korszakot, amikor még nem alakultak ki az első államok. Az utóbbi fél évszázad kutatási eredményei bebizonyították, hogy tarthatatlan az ilyesfajta merev szétválasztás. Abban a tekintetben teljes az egyetértés, hogy az emberiség őskora az ember kialakulásával kezdődik. Az őskor vége azonban kontinensenként, s azon belül is egyes térségekben rendkívül eltérő. Míg például az ókori Keleten a városok, majd az állam megjelenése mintegy 10 ezer éve kezdődött, a világ igen jelentős részén őskori jellegű életmódhoz hasonlóan éltek egyes népek a 19. század végéig, sőt bizonyos elszigetelt területeken még a 20. században, mi több, még napjainkban is. Manapság általánosan elfogadott tudományos ténynek számít az, hogy az ember egyetlen kontinensen (Afrikában) alakult ki, amelynek azonban évmilliókon keresztül csupán kis hányadát lakták emberszerű lények. Az egyes kontinenseken az emberek igen nagy időkülönbséggel telepedtek meg. Az utóbbi egymillió évben fokozatosan eljutott az ember valamennyi kontinensre, a nagyobb szigetekre, a sarkkörtől az Egyenlítőig. Megtanult alkalmazkodni az esőerdők övezetének sajátosságaihoz csakúgy, mint a mérsékelt égöv szélsőségeihez, beleértve a sivatagokat és a tengereket. Meghódította az alföldeket, a magashegységeket, az erdőket és a mocsarakat. Az őskor története egyben annak a története, hogyan tanulta meg az ember belakni a Földet.