Európai traktorpiac 2013

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Európai traktorpiac 2013"

Átírás

1 Európai traktorpiac 2013 Az elmúlt évben Európában kevesebb traktor talált gazdára, mint egy évvel korábban. Az eladott traktorok száma db volt, amelynek 83,8 %-a Nyugat-Európában, 16,2 %-a pedig Kelet-Európában került értékesítésre. A kontinens nyugati régiójának országaiban db traktort vásároltak a gazdaságok. Ez 2,3 %-kal volt több, mint a évben értékesítésre került traktorok száma. Nyugat-Európában 2010 óta ha kisebb mértékben is, de folyamatosan nőtt a traktorok értékesítése. Európa keleti régiójába tartozó országokban korábban szintén nőtt a traktorok értékesítése, de 2013-ban mintegy 16.5 %-kal csökkentek az eladások az előző évihez képest, amely a mezőgazdasági műszaki beruházások EU-s támogatásának csökkenésével magyarázható. A legnagyobb viszszaesés (-21 %-os) Lengyelországban következett be. A kelet-európai traktorpiaci statisztikák nehezebben hozzáférhetőek, kevésbé egységesek és több bi zony talanság gal rendelkeznek, mint a nyugat-európaiak, ahol évtizedek óta kiforrott piaci információs rendszer működik, ezért az előbbiek több pontatlanságot is tartalmazhatnak. A statisztikában szereplő 18 nyugat-európai ország közül tízben csökkentek, nyolcban pedig növekedtek a traktoreladások tavaly. A legnagyobb mértékű visszaesés (9-11 %-os) az értékesítésben Svájcban, Nagy-Britanniában és Finnország ban következett be. A legnagyobb mértékű piaci növekedés az előző évhez ké pest pedig Görögországban, Dáni ában, Portugáliában és Franciaországban volt tapasztal ható. A többi figyelemreméltó piacokkal rendelkező országokban általában -5 % és +5 % közötti változások kö vet keztek be. A kelet-európai régió trak tor e la dásai tavaly db-ban mérhetők, amely számottevően kevesebb, mint az egy évvel korábbi. A régió legtöbb országában kevesebb traktort vásároltak a gazdák, mint 2012-ben. A 2013-ban Európában értékesí tett traktoroknak több mint a fele (52,2 %-a) három országban Franciaországban, Németországban és Olaszországban talált gazdára. Az előző hármas Nagy-Britanniával és Spanyolországgal kiegészülve már az eladott traktoroknak a 65 %-át mondhat ja magáénak. A Kelet-Európában eladott traktoroknak több mint felét (51,7 %-át) a lengyel gazdaságok vásárolták meg. Lengyelország részesedése az összeurópai eladásokból is jelentős, 8,4 %-os volt. A hat leg többet forgalmazó európai ország részesedése az eladásokból 72,8 %-os volt, a ma radék 27,2 %-on további 22 ország osztozott. Az egyes traktormárkák részesedése a piacból A tavaly Európában értékesített traktorokon mintegy 60 traktormárka osztozott. A legtöbb traktort (az összes 19,7 %-át) a John Deere értékesítette, ami db traktor eladását jelentette. A New Holland piaci részesedése 15,4 %-os, amely összesen db traktorral ért fel. Az európai eladási lista harmadik és negyedik helyét fej-fej melletti küzdelemben a Fendt és a Case IH érdemelte ki 8,5, illetve 8,4 %-os piaci részesedéssel. Alig lemaradva a ne Nyugat-európai traktorpiac 2012/2013 Ország Változás (%) Ausztria ,1 Belgium ,0 Dánia ,4 Finnország ,6 Franciaország ,0 Görögország ,9 Hollandia ,2 Írország ,7 Izland ,0 Luxemburg ,1 Nagy-Britannia ,4 Németország ,0 Norvégia ,7 Olaszország ,7 Portugália ,9 Spanyolország ,1 Svájc ,2 Svédország ,9 Összesen ,3 Kelet-európai traktorpiac 2013 Ország 2013 Megoszlás (%) Lengyelország ,7 Magyarország ,0 Csehország ,0 Litvánia ,4 Bulgária ,2 Horvátország 405 1,4 Többi ország (1) ,3 Összesen: ,0 (1) Románia, Szlovákia, Észtország, Lettország és Szlovénia becsült traktorértékesítése gyedik helyen a Massey Ferguson végzett (7,3 %-kal). Ennek az öt márkának a részesedése közel 60 %-os volt 2013-ban, amely mintegy 107 ezer db eladott traktort jelentett számukra. Jól pozícionálta magát a hatodik-hetedik helyen a Deutz-Fahr és A legnagyobb traktorpiacokkal rendelkező országok részesedése az eladásokból 2013-ban Az európai traktoreladások megoszlása a traktorgyártó tömörülések szerint 2013-ban 16 Mezőgazdasági Technika, június

2 A legtöbb dobogós helyezést elért traktormárkák 2013-ban Gyártó/Márka I. Hely II. Hely Mezőgazdasági Technika, június III. hely Összesen John Deere New Holland Massey Ferguson Case IH Valtra Deutz-Fahr Fendt MTZ/Belorusz Zetor Claas Same Steyr Kubota Az európai traktoreladások megoszlása márkák szerint 2013-ban a Claas is. Mindkettő növelni tudta az eladá sait, de a Deutz-Fahr erősebben, ezzel meg tudta előzni a Claast a régiós listában. Mindkét gyártó 11 ezer db fölötti értékesítést könyvelhetett el. Megközelítőleg hason ló (3,8-4,1 %-os) részesedést mondhatott ma gáénak a Valtra, az SLH csoport (Sa me, Lamborghini, Hür li mann) és a Kubota, amelyek közül az utób bi egyre nagyobb részesedést követel magá nak az európai piacból. Az MTZ/Belorusz 2,9 %-os, a Zetor 2,1 %-os részesedéssel zárt, mindkettő a kelet-európai piacokon tudott dobo gós helyezéseket elérni. A koreai traktor gyár tók (Branson, TYM, Kioti, LS stb.) együttesen is csak 1 %-alatti részesedést ér tek el. A traktorgyártó tömörülések versenyében a Fiat Industrialhoz tartozó CNH Global végzett az első helyen 23,8 %-os pi aci részesedéssel. A CNH a Case IH, New Holland és a Steyr márkákat tömöríti, amelyek a márkák versenyében is előkelő helyet foglaltak el. A második legnagyobb pi aci részesedést (19,9 %) az AGCO (Fendt, Massey-Ferguson, Valtra, Challenger) tudhatta magáénak, a dobogó harmadik helyét a John Deere foglalta el (19,7 %). Ennek a három nagy traktorgyártó cégcsoportnak a piaci részesedése összességében meghaladta a 63 %-ot. Az SDF Group (Same Deutz-Fahr) 10,5 %-os, a Claas Csoport pe dig 6,3 %-os részesedést könyvelhetett el. Az Argo Csoportot (Landini, McCormick, Valpadana) 3,8 %-os részesedésével megelőzte a Kubota. A traktorgyártó tömörülések első tízes csoportjába került még 2,9 %-os részesedésével az MTZ/Belorusz és 2,1 %-kal a Zetor is. Az egyes országok eladási listájában a legtöbb dobogós helyezést elért traktormárkák listáját a John Deere vezeti 8 első és 15 második helyével, a New Holland 10 első, 5 második és 6 harma dik helyezésével második a rangsorban. Ez a két márka a dobogós helyezéseivel kiemelkedik a mezőnyből. A Massey Ferguson öt, a Case IH négy dobogós helyezéssel ren del kezik, a dobogó legfelső fokára egyik or szágban sem tudtak felkapaszkodni. Skan di návi ában kedvező piaci pozíciókkal a Valtra két értékes első (Finnországban és Svédországban) és egy harmadik helyezést mond hat ma gáénak. Ezzel a középmezőnyben foglal helyet. A kedvező imázzsal rendelkező Fendt és a Deutz-Fahr is csak második, illetve harmadik helyezéseket mondhat magáénak és 3-3 helyezéssel szintén a középmezőnyben tudtak végezni. Az MTZ/Belorusz két, a Zetor egy első helyezéssel rendelkezik, mindkettő Kelet-Európában. A Steyr hagyományosan hazai pályán, Ausztriában bérelte ki a dobogó legfelső fokát. A tizenhármas dobogósok mezőnyében még két helyezéssel szerepel a Same és egy helyezéssel a Kubo ta, ez utóbbi a piaci erősödésének köszönheti a listába kerülését. Az egyes nyugat-európai országok traktorpiacának alakulása 2013-ban Franciaország 2013-ban Franciaországban adták el a legtöbb traktort Európában, ahol 11 %-kal több traktor talált gazdára, mint egy évvel korábban. A db traktor az utóbbi évek eladási csúcsát jelentette, és az európai eladásokból is 21,4 %-os részesedést jelentett. A legnagyobb mértékben a Fendt, a Massey Ferguson, a Claas, a Case IH és a Kubota tudta növelni az eladásait ban az országban. A Landini, a McCormick és Deutz Fahr traktorok értékesítése pedig Franciaország 1 John Deere ,8 2 New Holland ,3 3 Claas ,6 4 Massey Ferg ,8 5 Case IH ,7 6 Fendt ,9 7 Deutz-Fahr ,5 8 Valtra ,8 9 Kubota ,9 10 Same ,7 11 McCormick ,8 12 Landini ,2 13 Egyéb ,4 Összesen ,0 az előző évihez képest csökkent. A francia traktoreladási listát a John Deere vezeti 20,1 %-os részesedéssel, stabilan második helyezett a New Holland 17 %-os részesedéssel. Azokat két hazai gyártású márka a Claas és a Massey Ferguson követi a harmadik és negyedik helyen. Az eladási listában szereplő márkák sorrendjében az előző évihez képest nem történt változás. Németország Az országban tavaly ugyanannyi traktort adtak el, mint egy évvel korábban, így is a német gazdák vásárolták meg az Európában eladott traktorok 20 %-át. Az előző évihez képest az A. Carraro és a Kubota tudta jelentős mértékben (33-35 %-kal) növelni az eladásait, de figyelemreméltó Németország 1 John Deere ,8 2 Fendt ,8 3 Deutz-Fahr ,7 4 Claas ,1 5 Case IH/Steyr ,6 6 New Holland ,2 7 Kubota ,2 8 Massey Ferg ,7 9 Iseki ,3 10 Valtra ,6 11 Same/ Lamborghini/ ,1 Hürlimann 12 M.B.Unimog ,8 13 Branson ,9 14 Holder ,2 15 Lindner ,6 16 Foton ,6 17 McCormick ,6 18 Carraro ,1 19 Belarus ,7 20 Landini ,3 21 Kioti ,2 22 Egholm ,1 23 Hako ,1 24 Shibaura ,6 25 Reform ,8 26 Egyéb ,2 Összesen ,0 17

3 Olaszország Vált. (%) 1 New Holland ,6 2 John Deere ,5 3 Same ,7 4 Landini ,8 5 A. Carraro ,2 6 Goldoni ,2 7 Lamborghini/ Hürlimann ,8 8 Fendt ,2 9 Kubota ,9 10 Deutz-Fahr ,6 11 Massey Ferg ,5 12 Case IH ,6 13 Claas ,9 14 BCS ,7 15 Ferrari ,7 16 Valpadana ,2 17 McCormick ,0 18 Pasquali ,8 19 Valtra ,4 20 Steyr ,8 21 Challenger ,0 22 Egyéb ,3 Összesen ,7 Nagy-Britannia Mego. 1 John Deere * 31,6 2 New Holland * 18,3 3 Massey Ferg * 13,4 4 Case IH/Steyr * 9,2 5 Fendt 747 * 5,0 6 Claas 643 * 4,3 7 Kubota 615 * 4,1 8 Valtra 554 * 3,7 9 Same Deutz-F. 449 * 3,0 10 Mc Cormick 346 * 2,3 11 JCB 161 * 1,1 12 Landini 144 * 1,0 13 Egyéb 452 * 3,0 Összesen n.a 100,0 Össz. >50 LE ,0 piaci növekedést ért el a koreai Branson és a kínai Foton is. Ez utóbbi minden bizonynyal a Belorusz rovására. Az eladási listát évek óta a John Deere vezeti 21,3 %-os részesedéssel a Fendt előtt, amely 17,3 %-os részesedéssel követi. A két első helyezett között csökkent a különbség. Szintén stabil a Deutz-Fahr harmadik helye annak ellenére, hogy kevesebb traktort tudott értékesíteni, mint egy évvel korábban. A Claas meg előzte a ne gye dik helyen a Case IH-t, a Kubota pedig a he tedik helyen a Massey Fergusont. A ti zedik helyre pedig a Valtra került az SLH (Same) elé. A Belorusz négy helyet csúszott hátrébb a lista alsó felében és, egy hellyel került hátrébb a 15. helyre a Lindner is. Olaszország Az utóbbi években az olasz traktorpiac a korábbiakhoz képest különösen a hazai márkák révén alul teljesített. Tavaly is 1,7 %-kal csökkent az eladott traktorok száma. Az elmúlt évben a legnagyobb visszaesést a Challenger, a Claas, a Deutz-Fahr és a New Holland könyvelhette el. Az előző évhez képest jobban teljesített a Kubota, a Steyr, a Case IH, a Valtra, a McCormick és a John Deere. Az eladási listát évek óta a New Holland vezeti 23,3 %-os részesedéssel. A második helyen a John Deere megelőzte a másik népszerű hazai márkát, a Same-t és 10 % fölé növelte piaci részesedését. A Kubota egyharmadával több traktort értékesített, mint 2012-ben és feljött a 9. helyre. Egy hellyel előrébb került a listában a Case IH és a McCormick is. Nagy-Britannia A szigetországban több mint 10 %-kal esett vissza az eladott traktorok száma tavaly, az előző évhez képest. A márkákra leosztott eladási lista még nem áll rendelkezésre, de a korábbi évekhez képest nem várható nagyobb változás. A három dobogós helyet a John Deere, a New Holland (amelynek gyára üzemel az országban) és a Massey Ferguson bérelte ki magának már évek óta. Spanyolország Spanyolországban a gazdasági helyzet stabilizálásával a traktoreladások is növekedtek 2013-ban (+3,1 %-kal). Az eladási listát a John Deere vezeti 28,8 %-os része Spanyolország 1 John Deere ,6 2 New Holland ,1 3 Case IH ,6 4 Kubota ,2 5 Massey Ferg ,6 6 Fendt ,8 7 Deutz-Fahr ,8 8 Same ,0 9 Landini ,1 10 Claas ,1 11 Lamborghini ,0 12 Valtra ,4 13 Ant.Carraro ,4 14 Pasquali ,2 15 McCormick ,1 16 Egyéb ,5 Összesen ,1 Ausztria 1 Steyr ,1 2 John Deere l ,2 3 New Holland ,4 4 Lindner ,7 5 Fendt ,3 6 Massey Ferg ,1 7 Deutz-Fahr ,1 8 Same ,4 9 Valtra ,6 10 Case IH ,5 11 Claas ,4 12 McCormick ,4 13 Egyéb ,1 Összesen ,1 sedéssel. A dobogó második fokát a New Holland foglalja el 18,1 %-os, a harmadikat a Case IH 7,3 %-os részesedéssel. A dobogósok 2012-höz képest megerősítették pozíciójukat. A Kubota feljött a lista negyedik helyére, megelőzve a Massey Fer gusont. A helyen a Claas meglőzte a Lamborghinit. A legnagyobb piaci növekedést a Claas (+20,1 %), a Same (+16 %) és a Deutz-Fahr (+12,8 %) könyvelhette el Spanyolországban tavaly. Ausztria A szomszédos országban is (-3,1 %-kal) kevesebb traktor talált gazdára tavaly, mint egy évvel korábban. A Fendt, a Deutz-Fahr, a Massey Ferguson, a Claas és a Same tudta növelni az eladásait, a többi márka eladásai csökkentek, közülük is a legnagyobb mértékben a Case IH-é. Ennek megfelelően a Fendt és a Claas, valamint a Valtra tudott javítani a helyezésén 2012-höz képest. A listát továbbra is a hazai márka, a Steyr vezeti 19,1 %-os piaci részesedéssel, de egyre gyengülő pozícióval. A lista második helyén a John Deere, a harmadikon a New Holland található 16,0 és 14,5 %-os része Portugália S.sz. Gyártó/ Vált. Márka 1 New Holland ,3 2 John Deere ,2 3 Kubota ,8 4 Deutz-Fahr ,2 5 Same ,5 6 Massey Ferg ,6 7 LS ,4 8 Kioti ,7 9 Lamborghini ,3 10 McCormick ,9 11 Hürlimann ,8 12 Case IH ,1 13 Iseki ,2 14 Branson ,2 15 Valtra ,7 16 Fendt ,7 17 Schibaura ,6 18 Yanmar ,7 19 A. Carraro ,2 20 Claas ,1 21 Mitsubishi ,0 22 Egyéb ,5 Összesen ,9 Belgium 1 New Holland ,9 2 John Deere ,6 3 Deutz-Fahr ,2 4 Fendt ,5 5 Case IH ,7 6 Massey Ferg ,8 7 Claas ,8 8 Valtra ,9 9 Steyr ,9 10 Kubota ,4 11 Egyéb ,7 Összesen ,0 18 Mezőgazdasági Technika, június

4 sedéssel. A korábban jobb helyezéseket is elért másik hazai márka a Lindner a negyedik helyet szerezte meg magának 2013-ban. Portugália Portugália Görögország után a második legnagyobb (23,9 %-os) piaci forgalomnövekedést érte el 2013-ban a megelőző évhez képest a traktoreladások területén. A 22-es eladási listában szereplő már kák közül 20 növelni tudta az eladásait. Az eladási listát a New Holland vezeti 18,1 %-os részesedéssel, dobogón második a John Deere 12,6 %-os, harmadik pedig a Kubota 10,2 %-os részesedéssel. A listában az előző évhez képest jelentősebb változások nem következtek be, csupán a Deutz-Fahr, a Case IH és a Valtra pozícionálta magát egy helyezéssel előbbre. Benelux államok Közülük Belgiumban (-4,0 %-kal), Hollandiában (-5,2 %-kal) csökkent a tavaly eladott traktorok száma, és csak a kis traktorpiaccal rendelkező Luxemburgban növekedett jelentősebben (+18,1 %-kal). Mindhárom országban a New Holland áll az eladási lista élén 20 % feletti piaci részesedéssel, megelőzve a második helyezett, szintén 20 % körüli részesedéssel bíró John Deere-t. Az eladási listában egy év alatt lényeges változások nem következtek Hollandia Mego. 1 New Holland 744 * 22,6 2 John Deere 676 * 20,5 3 Fendt 426 * 12,9 4 Case IH/Steyr 345 * 10,5 5 Massey Ferg. 329 * 10,0 6 Deutz-Fahr 264 * 8,0 7 Claas 227 * 6,9 8 Valtra 139 * 4,2 9 Zetor 67 * 2,0 10 McCormick 38 * 1,2 11 Kubota 25 * 0,8 12 Landini 8 * 0,2 13 Same 4 * 0,1 14 JCB 1 * 0,0 15 Lamborghini 1 * 0,0 Összesen ,0 Dánia 1 New Holland ,4 2 John Deere ,3 3 Case IH ,1 4 Massey Ferg ,3 5 Fendt ,9 6 Valtra ,5 7 Claas ,1 8 Deutz-Fahr ,2 9 Zetor ,8 10 Lamborghini ,5 11 Same ,2 12 Egyéb ,7 Összesen ,4 be, csupán a Deutz-Fahr egy hellyel történő előrelépése figyelhető meg. Skandinávia Skandinávia négy országa közül Dániában jelentősen (+38,4 %-kal), Norvégiában szerényebben (+4,7 %-kal) nőtt, Finnországban (-9,6 %-kal) és Svédországban (-4,9 %-kal) csökkent a traktorok értékesítése 2013-ban 2012-höz képest. Dániában és Hollandiában az eladási listát a New Holland ve zeti 21,9 %-os részesedéssel, amely egy év alatt 52,4 %-kal tudta növelni az eladásait. Az eladási lista elején szereplő márkák szá mottevő, % közötti forgalomnövekedést értek el. Norvégiában a John Deere tovább erősítette vezető pozícióját, közel 5 %-kal növelte az eladásait és 28,1 %-ra növelve a piaci részesedését. Dániában a dobogó második helyét a John Deere, a harmadikat a Case IH foglalta el. Norvégiában a Massey Fergusoné a dobogón a második hely, és a Valtra küzdöt te fel magát a dobogó harmadik fokára. Svédországban és Finnországban is a tavalyi traktoreladási listát immár hagyományosan, a Volvo és Valmet révén mindkét országban a hazainak számító Valtra vezeti an nak ellenére, hogy kevesebb traktort tudott értékesíteni, mint egy évvel korábban. Mindkét országban a dobogó második helyén a John Deere végzett. A Svédországban harmadik, Finnországban negyedik Massey Ferguson és a fordított helyezéssel rendelkező New Holland jelentős forgalomcsökkenést könyvelhettek el, mint ahogy a Case IH, a Claas, a Deutz-Fahr és a Fendt is. Kuriózum, hogy mind a négy skandináv országban a Zetor befért a 10-es listába. Norvégia 1 John Deere ,0 2 Massey Ferg ,9 3 Valtra ,2 4 New Holland ,6 5 Case IH ,1 6 Fendt ,5 7 Deutz-Fahr ,4 8 Claas ,3 9 Zetor ,7 10 McCormick ,4 11 Egyéb ,1 Összesen ,7 Finnország 1 Valtra ,9 2 John Deere ,1 3 New Holland ,3 4 Massey Ferg ,6 5 Case IH ,6 6 Fendt ,6 7 Egyéb ,6 Összesen ,6 Svájc Az alpesi országban 2013-ban az előző évhez képest -11,2 %-kal kevesebb traktor talált gazdára. A 15-ös eladási listában szereplő márkák közül csak a Claas, a Kubota és a Lindner tudta növelni eladásait, a többiek kénytelenek voltak darabszám-csökkenéssel számolni. A lista élén a New Holland visszahódította az első helyet a John Deere-től. A 5-6. helyen helyet cserélt a Claas és a Massey Ferguson, a 8-9. helyen meglepetésre a hazai márka, a Hürlimann megelőzte a Case IH-t, a helyen pedig a Kubota a Valtra-t. A lista első négy helyezettje adta el a traktorok 56,6 %-át az országban. A kelet-európai traktorpiac főbb jellemzői 2013-ban A kelet-európai régióból 2013-ról hat országból áll rendelkezésre részletesebb pi aci statisztika a traktoreladásokról, míg további négy országból csak becsült piaci adatok voltak elérhetők. A régió leg nagyobb traktorpiacával Lengyelország rendelkezik. Itt talált gazdára a régió ela dott traktorainak több mint 50 %-a. A lengyelországi traktoreladások db fe lett alakultak 2013-ban, de lényegesen elmaradtak a 2012-es feletti darabszám Svédország 1 Valtra ,3 2 John Deere ,5 3 Massey Ferg ,9 4 New Holland ,3 5 Case IH ,8 6 Fendt ,6 7 Claas ,3 8 Deutz-Fahr ,5 9 Zetor ,1 10 McCormick ,8 11 Lamborghini ,4 12 Egyéb ,3 Összesen ,9 Svájc 1 New Holland ,6 2 John Deere ,0 3 Fendt ,0 4 Deutz-Fahr ,9 5 Claas ,0 6 Massey Ferg ,3 7 Steyr ,6 8 Hürlimann ,4 9 Case IH ,2 10 Same ,0 11 Lindner ,7 12 Kubota ,1 13 Valtra ,9 14 McCormick ,7 15 Landini ,0 16 Egyéb ,3 Összesen ,2 Mezőgazdasági Technika, június 19

5 Lengyelország 1 New Holland ,6 2 John Deere ,3 3 Zetor ,0 4 Case IH ,5 5 Deutz-Fahr 899 6,0 6 Claas 615 4,1 7 Kubota 604 4,0 8 Belorusz 497 3,3 9 Massey Ferg ,2 10 Farmtrac 471 3,1 11 Ursus 440 2,9 12 Valtra 337 2,2 13 Landini 251 1,7 14 Fendt 180 1,2 15 Lamborghini 156 1,0 16 Same 130 0,9 17 Steyr 126 0,8 18 Pronar 79 0,5 19 Farmer 62 0,4 20 Egyéb ,3 Összesen ,0 Csehország 1 Zetor ,3 2 John Deere ,0 3 New Holland ,4 4 Case IH 224 9,6 5 Fendt 141 6,1 6 Massey Ferg ,3 7 Claas 104 4,5 8 Same/ Lamborghini 102 4,4 9 Deutz-Fahr 101 4,3 10 Kubota 59 2,5 11 Valtra 57 2,4 12 TYM 28 1,2 13 Landini 19 0,8 14 McCormick 18 0,8 15 Steyr 8 0,3 16 Egyéb 23 9,9 Összesen ,0 Magyarország 1 MTZ/Belorusz ,8 2 John Deere ,8 3 New Holland 161 5,5 4 Fendt 146 5,0 5 Massey Ferg ,9 6 Claas 142 4,9 7 Zetor 107 3,7 8 Landini 105 3,6 9 Case IH 91 3,1 10 Deutz-Fahr 74 2,5 11 Valtra 41 1,4 12 Lamborghini 39 1,3 13 Same 32 1,1 14 A. Carraro 24 0,8 15 Egyéb 97 3,3 Összesen ,0 Litvánia 1 MTZ/Belorusz ,9 2 John Deere ,9 3 New Holland ,0 4 Zetor ,2 5 Case IH ,0 6 Valtra ,6 7 LS ,0 8 Massey Ferg ,5 9 Foton ,3 10 DonFeng ,7 11 Deutz-Fahr ,1 12 Fendt ,4 13 Claas ,0 14 Kioti ,0 15 Farmtrac ,0 16 TYM ,0 17 Branson ,0 18 Kubota ,5 19 Challenger ,3 20 Egyéb ,3 Összesen ,1 tól. A csökkenés több mint -21 %-os volt. A lengyel traktorpiacnak stabilitást ad a potenciális vásárlónak számító, több mint 2 millió gazdaság is. A lengyel piac sajátossága, hogy az évente értékesített új traktorok számával közel megegyező Nyugat-Eu rópából származó használt traktor is ela dás ra kerül. Ez történt tavaly is. A 2013-as eladá si listát a New Holland vezeti 17,6 %-os rész aránnyal, megelőzve a 16,3 %-os része sedéssel rendelkező John Deere és a 14,0 %-os ré szesedést elért Zetor márkákat. A lengyel trak tormárkák közül a Farmtrac 3,1 %-os ré szesedéssel a 10. helyen, az Ursus 2,9 %-os részesedéssel a 11. helyen, a Pronar és a Farmer márkák pedig a lista 18. és 19. helyén pozícionálták magukat. Stabilnak mondható a cseh traktorpiac, ahol a tavalyi eladási listát is a hazai Ze tor vezeti 21,3 %-os részesedéssel, megelőzve a 18,0 %-os részaránnyal bíró John Deere-t és a 17,4 %-os részesedésű New Hol landot. Ez a három márka birtokolja a piac közel 57 %-át. Magyarországon tavaly nem egészen megbízható adatok szerint 2904 db traktor talált gazdára, va lami vel kevesebb, mint 2012-ben. A statisztikában még mindig az MTZ/Belorusz túlsúlya figyelhető meg. A dobogón második a John Deere és harmadik a New Holland. Ez utóbbi nyakában ott lohol a Fendt, a Massey Ferguson és a Claas is. Kedvező a Zetor és a Landini már kák pozíciója is. Lit vánia a másik kelet-európai ország, ahol az MTZ/ Belorusz lis tavezető tudott lenni 2013-ban. A má sodik helyen a John Deere, a harmadikon a New Holland található (ha sonlóan, mint Magyarországon). A Zetor egy hellyel jobban pozícionálta magát 2012-höz képest. Változásokat hozott a listában a kínai márkák előretörése és a Fendt ela dá sainak jelentős csökkenése. Az 1500 db-os bolgár traktorpiacon is a John Deere hó dít, részesedése 22,8 %-os volt. Több mint két és félszer több traktort adott el, mint a listában utána következő Case IH, illetve New Holland. Ennek a három márkának a részesedése meghaladja a 40 %-ot. Az utánuk kö vetkező hat márka közel hasonló nagy ságrendben értékesített traktorokat. Az ebbe a csoport ba tartozó ismert nyugati márkák közé be tudott férkőzni 6. helyen a cseh Ze tor és 9. helyen a török Hattat. A korábban elterjedt, és az országban össze is szerelt MTZ/Belorusz csak a 11. he lyen szere pel a listában. A kis darabszámot (405 db) felmutató horvátországi traktorpiacon több mint 25 traktormárka osztozott 2013-ban. Ezt a piacot is meghódítot ta a John Deere 18,0 %-os részesedésével, megelőzve a Deutz-Fahr és a New Holland márkákat. Ez utóbbi mögött alig lemaradva található a listában a Case IH és a Claas. A ke leti márkák közül legjobban a szerb IMT, a Zetor és a Hattat szerepel a listában, míg a Belorusz csak szerény (6 db-os) eladással büszkélkedhet. Dr. Hajdú József Bulgária 1 John Deere ,8 2 Case IH 137 9,1 3 New Holland 128 8,5 4 Lamborghini 80 5,3 5 Fendt 78 5,2 6 Zetor 72 4,8 7 Kubota 69 4,6 8 Landini 68 4,5 9 Hattat 62 4,1 10 MTZ/Belorusz 55 3,7 11 Massey Ferg. 47 3,1 12 YTO/Foton 43 2,9 13 Claas 38 2,5 14 Kioti 27 1,8 15 Valtra 23 1,5 16 Steyr 22 1,5 17 Deutz-Fahr 16 1,1 18 McCormick 9 0,6 19 Same 8 0,5 20 JCB 4 0,3 21 Egyéb 75 5,0 Összesen ,0 Horvátország 1 John Deere 73 18,0 2 Deutz-Fahr 48 11,9 3 New Holland 34 8,4 4 Case IH 30 7,4 5 Claas 29 7,2 6 IMT 19 4,7 7 Same 17 4,2 8 Goldoni 17 4,2 9 Zetor 16 4,0 10 Landini 14 3,5 11 Steyr 12 3,0 12 Fendt 11 2,7 13 Valtra 11 2,7 14 A. Carraro 9 2,2 15 Hattat 8 2,0 16 YTO 8 2,0 17 Ferrari 7 1,7 18 Belorusz 6 1,5 19 Hürlimann 5 1,2 20 Agromechanika 5 1,2 21 Kubota 5 1,2 22 Egyéb 21 5,2 Összesen ,0 20 Mezőgazdasági Technika, június

Európai traktorpiac 2014

Európai traktorpiac 2014 Európai traktorpiac 2014 A világon évente mintegy 1,7-1,8 millió db traktort adnak el, amelynek közel kétharmada India és Kína mezőgazdaságába kerül. A traktorok harmadik legnagyobb piacának az Európai

Részletesebben

A nyugat-európai traktorpiac 2012-ben

A nyugat-európai traktorpiac 2012-ben A nyugat-európai traktorpiac 2012-ben Az elmúlt évben mintegy 1,2 millió traktort gyártottak a világon. A traktoroknak fele már Indiában készült. Ázsia a legnagyobb traktorgyártó nagyhatalom és egyben

Részletesebben

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza)

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza) 1. számú melléklet a 35/2009. (IV.2.) FVM rendelethez 2. számú melléklet a 26/2008. (III. 7.) FVM rendelethez A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat

Részletesebben

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok 1. számú melléklet a 35/2009. (IV.2.) FVM rendelethez 2. számú melléklet a 26/2008. (III. 7.) FVM rendelethez A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat

Részletesebben

A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete

A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete (12.melléklet: A támogatási rendelet 2. és 3. számú melléklete) A támogatási rendelet 2. számú melléklete A rendelet alapján támogatható gépváltozatok

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR) Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1990 ÉS 2002 KÖZÖTT Nemzetközi turistaérkezések 1990 és 2002 között a nemzetközi turistaérkezések száma több mint másfélszeresére,

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6.

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Richter Csoport 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Összefoglaló 2014. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: -2,8% ( ), +1,2% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza.

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza. A támogatási rendelet 2. számú melléklete A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza.) 1111 Kerekes traktorok

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31.

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31. Richter Csoport 2014. I. félévi jelentés 2014. július 31. Összefoglaló 2014. I. félév Konszolidált árbevétel: -5,3% ( ), -1,7% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában és Lengyelországban

Részletesebben

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i 2009. I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján Röviden az egyes engedély-típusokról és a bejelentési kötelezettségr l, mely a Magyarországon

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott

Részletesebben

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista Partner Country Partner Provider Name Ausztria Hutchison 3G Austria (Ausztria) Mobilkom Austria (Ausztria) ONE GmbH (Ausztria) T-Mobile A (Ausztria) Belgium Base

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január február 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2014 februárjában a kereskedelmi

Részletesebben

A K I. 300 Ft/kg. tonna

A K I. 300 Ft/kg. tonna PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I V. évfolyam/13. szám 7.12. 25/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke piaci, és a csirkehúsok értékesítési árai...

Részletesebben

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű

Részletesebben

XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred

XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred XXIII. TÉGLÁS NAPOK 2008. november 7. Balatonfüred Tájékoztató az iparág helyzetéről Európa, illetve Magyarország Előadó: Kató Aladár Európában a lakáspiac az építés motorja 19 ország építési teljesítménye

Részletesebben

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek

Részletesebben

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9. A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

SAJTÓREGGELI 2008. július 23.

SAJTÓREGGELI 2008. július 23. SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7.

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7. Richter Csoport 2014. I. negyedévi jelentés 2014. május 7. Összefoglaló 2014. I. negyedév Konszolidált árbevétel: -1,0% ( ), +3,1% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban és Ukrajnában valuta

Részletesebben

A magyar felsõoktatás helye Európában

A magyar felsõoktatás helye Európában Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás

Részletesebben

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

Mobilitásgarancia füzet

Mobilitásgarancia füzet Mobilitásgarancia füzet Minőségi használt autók. Garanciával. Mobilitásgarancia Fontos tudnivalók Kérjük, figyelmesen olvassa el a klubkártya használatáról szóló jelen fejezetet, mielőtt szolgáltatásainkat

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Tematikus füzetek. Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye

Tematikus füzetek. Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 Időközi kifizetések időbeni alakulása a 2007-2013-as időszakban uniós szinten... 6 Időközi kifizetések országcsoportonként....

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. augusztus 23. Baromfi 2010. 32. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Leövey Klára Gimnázium

Leövey Klára Gimnázium 4 Leövey Klára Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos standardizált

Részletesebben

PIAC A K I PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom

PIAC A K I PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I VII. évfolyam/17. szám 09.04. 2007/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke piaci, és a csirkehúsok értékesítési ára......4

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/15. szám /31.

PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/15. szám /31. PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat VIII. évfolyam/15. szám 08.12. 2008/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke termelői, és a csirkehúsok feldolgozói értékesítési

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

SZERVIZKÖZLEMÉNY SZÁRÍTÓGÉP

SZERVIZKÖZLEMÉNY SZÁRÍTÓGÉP SZERVIZKÖZLEMÉNY SZÁRÍTÓGÉP Elégtelen szárítás a hőszivattyús szárítógépeknél A HIBA ISMERTETÉSE: Bizonyos esetekben az ügyfelek arra panaszkodhatnak, hogy a szárítógép elégtelenül szárítja meg a ruhaneműt.

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő

Részletesebben

Sajtóközlemény. GfK: egyre nő a vásárlóerő Közép- és Kelet- Európában

Sajtóközlemény. GfK: egyre nő a vásárlóerő Közép- és Kelet- Európában Sajtóközlemény 2016. november 9. 2016.11.09. Tisza Andrea T: +36 30 619 3361 andrea.tisza@ext.gfk.com GfK: egyre nő a vásárlóerő Közép- és Kelet- Európában Idén is Budapest és vonzáskörzete, valamint az

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/10. szám /21.

PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/10. szám /21. PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat VIII. évfolyam/10. szám 06.03. 2008/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke termelői, és a csirkehúsok feldolgozói értékesítési

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 2

MagyarOK 1.: munkalapok 2 1. Bemutatkozás munkalap Egészítse ki a szavakat! Maria Fernandes v _. Portugál vagyok. Portugáliában é _. Portói vagyok, de Lisszabonban é _. 54 (Ötvennégy) é _ vagyok. Spanyolul és portugálul b _. Most

Részletesebben

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám)

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) InterRail MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) küldföldről: +36 (1) 444 44 99 E-MAIL: informaciókérés: informacio@mav-start.hu egy, különvonat, Diák-Charter,

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai 2014. június 06-2015. május 20-ig A táblázatban szereplő tételek csak az elszámolt és lezárt utakat tartalmazzák. Utazás Napidíj költsége

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu

Részletesebben

Hatályba lépés: január 06.

Hatályba lépés: január 06. Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. január 06. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti

Részletesebben

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fejlesztések aktuális állapota Riz Gábor országgyűlési képviselő, Borsod- Abaúj-Zemplén megye fejlesztési biztosa

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fejlesztések aktuális állapota Riz Gábor országgyűlési képviselő, Borsod- Abaúj-Zemplén megye fejlesztési biztosa Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fejlesztések aktuális állapota Riz Gábor országgyűlési képviselő, Borsod- Abaúj-Zemplén megye fejlesztési biztosa Miskolc, 2016. november 17. A gazdaság erősítése Kiemelt cél

Részletesebben

PIAC A K I. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. V. évfolyam/10. szám /20. hét BAROMFI PIACI JELENTÉS

PIAC A K I. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. V. évfolyam/10. szám /20. hét BAROMFI PIACI JELENTÉS PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I V. évfolyam/1. szám 5.3. 25/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke piaci, és a csirkehúsok értékesítési árai... 6

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Az energiapolitika szerepe és kihívásai. Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem

Az energiapolitika szerepe és kihívásai. Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem Az energiapolitika szerepe és kihívásai Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem Az energiapolitika célrendszere fenntarthatóság (gazdasági, társadalmi és környezeti) versenyképesség (közvetlen

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel

Részletesebben