FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
|
|
- Erika Orbánné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV BEVEZETŐ Az Aktivitás TISZK honlapján elérhető e-tananyag új dimenzióba helyezi a tanulást. A hagyományos, papír és szövegalapú, szekvenciális tananyagot egy új dinamikus, többféle multimédia tartalommal kiegészített, az egyéni haladási irány megszabásának lehetőséget nyújtó anyag váltotta fel. Az anyagok digitális, PDF, e-book formátumban érhetőek el a honlapon, néhány podcast formátumban is. Az anyagok legtöbbje tartalmaz valamilyen színes képet, szemléltető ábrát, ezek közül jó pár animációként is megjeleníthető, pl. megtekinthetjük, hogyan kell kéményt építeni, vagy magyarázatot kaphatunk hang és mozgókép révén arra, hogyan fut le a számítógépen egy strukturált program.
2 Filmeket is találhatunk a tananyagban, pl. a segítő kapcsolat kommunikációja részben megtekinthetünk egy konfliktus helyzetet és annak megoldását. A tanulás azonban nem ér véget az anyag elsajátításánál, meg is bizonyosodhatunk arról, hogy mennyire sikerült elmélyülnünk az anyagban interaktív tesztek segítségével. Összesen hatféle tesztkérdéssel találkozhatunk, nézzük meg őket egyesével!
3 Felelet választó teszt A kérdés után többféle válaszlehetőség látható. A válaszlehetőségek száma változó. Figyelem, egy kérdésnek, több helyes válasza is lehet! Erre külön a feladat nem hívja fel a figyelmet. Forrópont A képernyőn látható képen vagy ábrán kell bejelölnie a kérdésben megfelelő elemet, képrészletet etc.
4 Igaz vagy hamis? A kérdésben megadott állításról el kell döntenie, hogy az igaz-e vagy hamis.
5 Kiegészítés Egy szövegek látható a képenyrőn, amelyen lyukak találhatóak. Az üresen hagyott helyekre a szövegösszefüggésnek megfelelő szót kell begépelni. Nagyon vigyázzon, hogy helyesen írja be a szavakat, mert program csak a tökéletes megoldást fogadja el.
6 Az egybetartozók összekötése A feladatban két oszlopban jelennek meg a szavak vagy rövid mondatok. Önnek össze kell kötnie a valamiképpen egybetartozókat. Egy állításhoz/szóhoz több másik állítás/szó is kapcsolódhat.
7 Sorba rendezés A képen látható rövid mondatokat vagy szavakat a feladatban meghatározott módon sorba kell rendeznie (az elemeket húzással mozgathatja).
8 A tanulás végén pedig jöhet a megérdemelt jutalom, egy kis játék. A képkirakó segítségével valamilyen a tananyagban fontos képet rakhatunk össze puzzleként. Lehetőségünk van a képet szabályos darabokból, vagy szabálytalan darabokból kirakni.
9 A szókeresővel a tananyagban lévő kulcsszavakat memorizálhatjuk keresés közben.
10 A könyveket legkényelmesebben otthon tudtuk olvasni, magunkkal vihettük buszon, autóban, a trolin, de plusz terhet jelentettek, és mindig külön oda kellett figyelni, nehogy otthon felejtsük őket. Ezzel szemben a honlapról minden anyag letölthető többféle ebook formátumban, sőt néhány podcast formátumban is. Feltölthetjük őket telefonunkra, és bárhol, bármikor, anélkül, hogy plusz terhet jelentenének, félnünk kellene, hogy meggyűrődnek, akár két kézzel a trolin kapaszkodva is meghallgathatjuk, vagy a postán sorban állva olvashatjuk őket. FELÉPÍTÉS A honlapon hat menüpont alatt, szakmacsoportonként találhatóak a tananyagok, valamint külön menüpont alatt találjuk a továbbképzési anyagokat. Informatika menüpont alatt a web programozó, informatikai alkalmazásfejlesztő, számítógép szerelő szakma tananyagai találhatóak meg. A marketing menüpont alatt a marketing és reklámügyintéző, külgazdasági üzletkötő és a logisztikai ügyintéző szakmák tananyagi lelhetőek fel. Az építészet menüpont alatt a web festő, mázoló, tapétázó és a kőműves szakma tananyagai találhatóak meg. A művészet, közművelődés menüpont alatt grafikus szakma tananyagai találhatóak meg.
11 A szociális szolgáltatások menüpont alatt a szociális gondozó és ápoló szakma tananyagai találhatóak meg. Az egyéb szolgáltatások menüpont alatt a tartós sminkkészítő és kozmetikus szakma tananyagai találhatóak meg. A továbbképzés menüpont alatt pedig továbbképzési anyagok találhatóak. MULTIMÉDIÁS TARTALMAK MEGJELENÍTÉSE ÉS LETÖLTÉSE A PDF, e-book, és podcast formátumú tananyagok, valamint a tesztek, filmek és egyéb interaktív tananyag elem letöltésére is lehetőség van. Ezeket számítógépen, laptopon, e-book olvasón, tablet PC-n, mobiltelefonon is megtekintheti. Az imént felsorolt eszközök nagyon sokfélék lehetnek, a következőkben egy általános leírást adunk, amennyiben az itt leírtak szerint nem sikerül a megjelenítés az Ön által használni kívánt eszközön, úgy vélhetően eszköze valamilyen speciális, a termékhez kötődő beállítást igényel. A megtekintés asztali számítógép és laptop esetén: A honlap megtekintéséhez az Internet Explorer 8, Firefox 3.6, Google Chrome, vagy Safari böngészőt ajánljuk. Ezektől eltérő vagy korábbi típusú böngészők használata esetén problémák adódhatnak a megjelenítésnél. A böngésző programon kívül szüksége lesz még Flash Playerre, Quick Time valamint Adobe Shochwave lejátszóra. Ezeket a beépülő modulként is funkcionáló programokat ingyenes telepítheti számítógépére. Amennyiben minden szükséges program telepítve van, úgy a kívánt tananyagelemre egyszer kattintással megnyithatja az adott elemet. E-book formátum letöltése:
12 A böngészőprogramjában kattintson a kiválasztott e-book formátum felett egyet. A megnyíló helyi menüben válassza a Cél mentése másként vagy Hivatkozás mentése más néven menüpontra (a pontos szöveg a böngésző program típusától és verziójától függ). Az előre megadott vagy aktuálisan megadott helyre elmentésre kerül ZIP fájlba tömörítve az e-book formátum. Az így letöltött ZIP kétféle e-book formátumot tartalmaz. E-book olvasása e-book olvasón, tablet PC-n, vagy mobiltelefonon A ZIP fájlba tömörített anyagot, tömörítse ki. Ezután adatkábel vagy bluetooth segítségével csatlakoztassa e-book olvasóját, tablet PC-jét vagy mobiltelefonját a számítógéphez. Az eszközénél már megszokott módon a kicsomagolt mappa tartalmát másolja eszköze adattárolójára. Távolítsa el az eszközt számítógépéről. Indítsa el a megfelelő alkalmazást és töltse be a felmásolt fájlt, vagy amennyiben eszköze engedi, dupla érintéssel vagy kattintással indítsa el az e-bookot. PDF, film letöltése, megtekintése és elhelyezése különböző adathordozón Az internetre csatlakozva a böngésző programjában a letölteni kívánt tananyagelem felett egyszer kattintson a jobb egérgombbal. A megjelenő helyi menüben válassz a Cél mentése másként vagy Hivatkozás mentése más néven menüpontra (a pontos szöveg a böngésző program típusától és verziójától függ). Böngészője vagy az előre kijelölt helyre elmenti a fájlt, vagy mentés előtt megkérdezi hová szeretné menteni, ekkor lehetősége van megadni a mentés helyét. Mentés után a megfelelő alkalmazással (PDF esetén pl. Adobe Acrobat Reader, film esetén Windows Média Player) dupla kattintással megnyithatja a fájlt. TANULÁSIRÁNYÍTÓ A tanulást kezdhetjük a tananyagban található film megtekintésével, a szókeresővel, mert akaratlanul is megtanuljuk a kulcsszavakat vagy a képek, animációk átnézésével, hiszen ezek felkelthetik érdeklődésünket, és aktívabb figyelemmel vághatunk neki a szöveges részek feldolgozásának. Minden tananyag végén található tanulásirányító, amiben a szerző javaslatot tesz arra, hogyan dolgozzuk fel a tananyagot. Érdemes megfontolnunk a tanácsokat! A tanulás során mindig szakítsunk időt arra, hogy a szövegen kívüli részeket animációkat, képek jelentését, filmek tartalmát megtekintsük és átgondoljuk. Emlékezzünk csak, hányszor fordult velünk elő még iskolás korunkban, hogy emlékeztünk rá, hol látható, milyen színnel a füzetünkben a kérdésre a válasz, de a mondatokat képtelen voltunk felidézni. A definíciók hanganyagát is hallgassuk meg! Bizonyított tény, hogy hallás után sokkal könnyebben megragad az információ a memóriánkban, mint olvasás útján.
13 Az összes tananyag végén találhatunk összefoglalást, és gyakorló kérdéseket. Mindenféleképpen jó, ha ezeket megpróbáljuk megoldani. Ha úgy érezzük nem megy, akkor lapozzunk vissza a vonatkozó részre és nézzük á, és utána próbálkozzunk meg újra a feladattal. Ha elkészültünk ellenőrizzük le a megoldásokkal. Ne feledjük, hogy a feladatmegoldás a tanulás része! Ha nem sikerült helyesen megoldanunk a feladatot, de megértettük a feladatmegoldást, már akkor is célt értünk! Tudásunk ellenőrzésére az interaktív tesztek szolgálnak. Ha kitöltöttük, utána megtekinthetjük a helyes válaszokat, és később újra kitölthetjük a tesztet. Végül szakadjunk el attól a felfogástól, hogy csak otthon tanulhatunk. Ennek az anyagnak éppen az a legnagyobb előnye, hogy bárhová könnyen magunkkal vihetjük a telefonunkon, e- book olvasónkon.
ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN
ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN Milyen általános követelményekkel kell számoljunk? Mint minden IKT eszköznek, a jelen m-learning platformnak is megvannak a maga technikai követelményei,
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és
Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez
Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez 1. OKM 2007 FIT-JELENTÉS ASZTALI HÁTTÉRALKALMAZÁS telepítése 2. Adobe Acrobat Reader telepítése 3. Adobe SVG Viewer plugin telepítése Internet Explorerhez
1. DVNAV letöltése és telepítése
1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez
Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés
Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában.
Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. A CIB Internet Bankból történő nyomtatás
Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez
Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés
Ref. szám: ES/09/LLP-LdV/TOI/149054 A projektet az Európai Unió Bizottsága támogatta. A kiadványban szereplő állítások kizárólag a szerzők
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Ref. szám: ES/09/LLP-LdV/TOI/149054 A projektet az Európai Unió Bizottsága támogatta. A kiadványban szereplő állítások kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik. A Bizottság nem vállal
A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata
A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata Windows XP, Vista és Windows 7 rendszeren Távszámla aláírásának ellenőrzésére 1(9) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A
Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása
Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása Szakterület: Értékesítés Támogatás Terület Értékesítési csatorna: Exkluzív Szerző: Horváth Lajosné infomanager +36 70 370-7850 / +36 72 513-871 gyongyi.horvath@uniqa.hu
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01.
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...
NINJA kezelői program letöltése és installálása
NINJA kezelői program letöltése és installálása A regisztrálás, illetve feltöltés után Ön kapott egy e-mailt tőlünk, melyben leírtuk Önnek a szolgáltatás eléréséhez nélkülözhetetlen, fontos adatokat. A
Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez
Bevezetés A Memeo Instant Backup egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. A Memeo Instant Backup automatikus módon, folyamatosan biztonsági másolatot
A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban:
A program telepítése A 2019-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania
ERserver. iseries. Az iseries Access for Windows használatának megkezdése
ERserver iseries Az iseries Access for Windows használatának megkezdése ERserver iseries Az iseries Access for Windows használatának megkezdése ii iseries: Az iseries Access for Windows használatának
Mire jó az önéletrajz? Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.
Mire jó az önéletrajz? A felnőtt önálló élethez szükségünk van egy fizető állásra. Az álláskereséshez szükség van egy önéletrajzra. Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.
Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat.
A feladat megoldásához a Sharepoint Designer 2007 programot használjuk, mely ingyenesen letölthető a Microsoft weboldaláról. Az érettségi aktuális szoftverlistája alapján az Expression Web 2, az Expression
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0 www.kekkh.gov.hu Státusz: Verzió Cím Dátum SzerzőFolyamatban Változások Verzió Dátum Vállalat Verzió: 1.0 Szerző: Lénárd Norbert
Baár-Madas Elektronikus Tanúsítvány
Baár-Madas Elektronikus Tanúsítvány Az alábbi dokumentum a Baár-Madas Református Gimnázium és Kollégium által használt Elektronikus tanúsítvány telepítéséhez ad útmutatót, Microsoft Windows 7 és Microsoft
1 Rendszerkövetelmények
1 Rendszerkövetelmények 1.1 Operációs rendszer Az i-deal2 ajánlatadó alkalmazás a Microsoft.Net és Click Once technológiáin alapul. Ezek használatához legalább Microsoft Windows XP SP2 (Szervízcsomag 2),
OCSP Stapling. Az SSL kapcsolatok sebességének növelése Apache, IIS és NginX szerverek esetén 1(10)
OCSP Stapling Az SSL kapcsolatok sebességének növelése Apache, IIS és NginX szerverek esetén 1(10) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. OCSP Stapling támogatással rendelkező webszerverek...
KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1
KIRA rendszer Telepítési útmutató v1 1. Bevezetés A dokumentáció, illetve a dokumentáció mellékleteként megtalálható állományok segítségével készíthető fel a kliens oldali számítógép a KIRA rendszer működtetésére.
iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi
iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi iseries Client Access Express - Mielőtt elkezdi ii iseries: Client Access Express - Mielőtt elkezdi Tartalom Rész 1. Client Access Express - Mielőtt elkezdi.................
Útmutató az E-Beszámoló használatához
Útmutató az E-Beszámoló használatához Éves beszámoló elektronikus küldése 2010. január 1-től 1(18) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A beszámoló küldésének feltételei... 4
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT:
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT: 2010.08.18. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...
Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán
Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán A QGIS program GPS eszközök modulja segítségével kétirányú kommunikációt folytathatunk a navigációs GPS vevőnkkel.
Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára
Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára Felhasználói útmutató ver. 1.0 Budapest, 2017. január 04. 1 A Microsigner telepítő letöltése A telepítés megkezdéséhez
3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül
Hikvision IP kamera Gyorsindítási útmutató 3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül Megjegyzés: A kezelő tudomásul veszi, hogy a kamera internetes vezérlése hálózati biztonsági kockázatokkal
PDF DOKUMENTUMOK LÉTREHOZÁSA
PDF DOKUMENTUMOK LÉTREHOZÁSA A Portable Document Format (PDF) az Adobe Systems által kifejlesztett bináris fájlformátum. Ebben a formátumban dokumentumok tárolhatók, amelyek különbözı szoftverekkel, hardverekkel
KEZELÉSI ÚTMUTATÓ NAVIGÁCIÓS RENDSZER FRISSÍTÉSÉHEZ
KEZELÉSI ÚTMUTATÓ NAVIGÁCIÓS RENDSZER FRISSÍTÉSÉHEZ Ez az útmutató megmutatja Önnek, hogyan frissítheti térképét a következő Peugeot weboldalról: http://www.peugeot.hu/terkep-frissites.html 1) PENDRIVE
A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2017 hivatkozásra:
A program telepítése A 2017-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSOK RÉSZÉRE
Helyi önkormányzatok és Többcélú Kistérségi Társulások normatív hozzájárulásainak és normatív, kötött felhasználású támogatásainak igénylési rendszere 2008. évre FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÖNKORMÁNYZATOK ÉS
Tájékoztató az 1.10-es labor használatához
Tájékoztató az 1.10-es labor használatához Általános leírás A kari nyílt laborban vékony kliens alapú architektúrát alakítottunk ki, ahol egy-két alapvető alkalmazáson kívül (pl.: böngésző, PDF olvasó,
MÉRY Android Alkalmazás
MÉRY Android Alkalmazás Felhasználói kézikönyv Di-Care Zrt. Utolsó módosítás: 2014.06.12 Oldal: 1 / 7 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 1.1. MÉRY Android alkalmazás 3 1.2. A MÉRY Android alkalmazás funkciói
MEGÚJÍTOTT GIROLOCK_CA TANÚSÍTVÁNYCSERE
MEGÚJÍTOTT GIROLOCK_CA TANÚSÍTVÁNYCSERE Technikai segédlet webes alkalmazás használata esetén 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu Készítette
Szolgáltatási szerződés elektronikus aláírása
Szolgáltatási szerződés elektronikus aláírása Windows 7, 8, 8.1 és 10 operációs rendszeren 1(11) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Aláírási lehetőségek... 3 3.1. Szolgáltatási
Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( )
Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz (1.1.0.3) Tartalomjegyzék Bevezetés...3 1. Telepítés...3 2. Eltávolítás...4 Program használata...5 1. Kezdeti beállítások...5 2. Licenc megadása...6
Sharpdesk Információs útmutató
Sharpdesk Információs útmutató Tartsa meg ezt a kézikönyvet, mivel nagyon fontos információkat tartalmaz. Sharpdesk sorozatszámok Ez a termék csak a licencekkel megegyező számú számítógépre telepíthető.
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető...
R-LINK 2 A szoftver használati útmutatója
R-LINK 2 A szoftver használati útmutatója Ez a frissítés csak az R-LINK 2 rendszerrel rendelkező Renault autók esetében működik, amelyeknek az alvázszámát ezen az oldalon érvényesítették. Renault autóhoz
CareLink Personal telepítési útmutató. Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez
CareLink Personal telepítési útmutató Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez A CareLink USB illesztőprogram telepítése A CareLink USB illesztőprogramot telepíteni kell. Ez az illesztőprogram
VECTRUM e-számla Web felület 1.2 verzió
VECTRUM e-számla Web felület 1.2 verzió 2008-2009 VECTRUM Kft. Tartalomjegyzék Első használat...3 Adminisztrátor felület...8 1.Bejelentkezés...8 2.Számlalista...8 3.Ügyfélkezelés...9 4.Ügyfél-regisztráció...10
A TÁVOKTATÁSI PORTÁLHOZ
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tanulók számára A TÁVOKTATÁSI PORTÁLHOZ 2017. TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés...4 Bejelentkezés a rendszerbe...4 Jelszó módosítása...4 Tájékozódás a távoktatási portálon...5 A személyes nyitólap...5
INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ
INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ Közzétéve: 2019. augusztus 22. Tartalomjegyzék Az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) használatához szükséges feltételek... 2
Tartalomjegyzék. 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez. 2. A könyvespolc. 3. Az olvasó nézet
Tartalomjegyzék 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez 2. A könyvespolc 3. Az olvasó nézet 3.1. A lapozás, a helyi menü megjelenítése 3.2. A helyi menü opciói 3.3. Hivatkozások és
2008-2009 VECTRUM Kft. VECTRUM e-számla Felhasználói útmutató 1.2 verzió
2008-2009 VECTRUM Kft. VECTRUM e-számla Felhasználói útmutató 1.2 verzió Tartalomjegyzék Első használat... 3 Felhasználói regisztráció... 8 Szolgáltatói ügyfél regisztráció... 10 Számlalista... 12 2008
Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához
Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához A WEB EDInet rendszer használatához internet kapcsolat, valamint egy internet böngésző program szükséges (Mozilla Firefox, Internet Explorer).
NLToken webes aláíró modul telepítése és használata a. Magyar Államkincstár weboldalán. Verzió 1.4
NLToken webes aláíró modul telepítése és használata a Magyar Államkincstár weboldalán Verzió 1.4 Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 3 2 Rendszerkövetelmények... 3 2.1 Támogatott operációs rendszerek... 3 2.2
Segédlet kriptográfiai szolgáltatást beállító szoftverhez (CSPChanger)
Segédlet kriptográfiai szolgáltatást beállító szoftverhez (CSPChanger) szoftveres, PKCS#12 formátumú tanúsítvány átalakításához 1(8) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. CSPChanger
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv 2. Szervezet regisztrálása képzési referensek számára Fontos! A szervezet rögzítése a Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál rendszerben
A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan
Telepítés internetről A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan Új szolgáltatásunk keretén belül, olyan lehetőséget kínálunk a TERC VIP költségvetéskészítő program
A Statisztikai adatszolgáltatás menüpont alatt végezhető el az adatlap kitöltése. 3 Statisztikai adatszolgáltatás menetének részletes bemutatása
1 Bevezetés Jelen dokumentum összefoglalja az igazságügyi szakértők 2017. II. negyedéves statisztikai adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat, tudnivalókat. 2 Összefoglalás A statisztikai adatszolgáltatást
K&H token tanúsítvány megújítás
K&H token tanúsítvány megújítás felhasználói kézikönyv 2014.10.15. verzió: 1.2 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Technikai feltételek... 3 3 A tanúsítványok megújításának folyamata Firefox... 6 4 A
1. Nyissa meg a honlapot. 2. Kattintson a Rendelek. 3. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. 4. Kattintson a Belépés
I. Belépés az Online Megrendelői Felületre Nyissa meg a www.erzsebetutalvany.hu honlapot. Kattintson a Rendelek gombra. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. Mit tegyek, ha elfelejtettem a jelszavamat?
Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5
Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 3.1 ELSŐ FUTTATÁS 5 3.2 TULAJDONOSI ADATLAP 6 3.3 REGISZTRÁLÁS 6 3.4 AKTIVÁLÁS 6 3.5 MÉRÉS 7 3.5.1 ÜGYFÉL
Az Outlook levelező program beállítása tanúsítványok használatához
Az Outlook levelező program beállítása tanúsítványok használatához Windows tanúsítványtárban és kriptográfia eszközökön található tanúsítványok esetén 1(10) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Az Outlook
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. MiniDriver Manager
Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge
Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge Tartalomjegyzék Bevezetés 2 Szükséges hardver és szoftver konfiguráció 3 Testreszabások lementése előző Solid Edge verzióból 4 Előző Solid
Útmutató a Renault Media Nav Evolution Toolbox alkalmazáshoz 2018 végi eszköz
Útmutató a Renault Media Nav Evolution Toolbox alkalmazáshoz 2018 végi eszköz Útmutató a Renault Media Nav Evolution Toolbox alkalmazáshoz A navigációs rendszer térképeit a Renault Media Nav Evolution
DOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL
DOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL 2017-06-19 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre:
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Főkönyv Pénzügy Pénztárkönyv Eszköz (Letölthető még frissítés a Készlet, EVA modulokra,
Telenor Webiroda. Kezdő lépések
Telenor Webiroda Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és a kliensprogram letöltése...3 3. A kliensprogram telepítése...6 4. A Virtuális Tárgyaló használatba
Segédlet kriptográfiai szolgáltatást beállító szoftverhez (CSPChanger)
Segédlet kriptográfiai szolgáltatást beállító szoftverhez (CSPChanger) szoftveres, PKCS#12 formátumú tanúsítvány átalakításához 1(8) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. CSPChanger
Diósd, Álmos fejedelem u. 27. info@ laborexpert.hu www.laborexpert.hu Tel: 06-1-424-0960 Fax: 06-1-226-2064
Mi a DiaLog? A DiaSorin Internetes felületen elérhető információs oldala, mely folyamatosan frissülve részletes információt nyújt valamennyi DiaSorin termékkel kapcsolatban. Kinek készült az oldal? Valamennyi
Útmutató az Elektronikus fizetési meghagyás használatához
Útmutató az Elektronikus fizetési meghagyás használatához Fizetési meghagyás online igénylése 1(13) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A MOKK E-Fizetési meghagyás kezelésének
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb
Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 kártyára
Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8, valamint Windows 2003 operációs rendszeren, PFX fájlban található
Bit4id Crypto Java Card (Oberthur Cosmo ID-One v7.0) kártya használati útmutatója
Bit4id Crypto Java Card (Oberthur Cosmo ID-One v7.0) kártya használati útmutatója Tanúsítvány feltöltése és a kártya használata Windows 7, Windows 8 és Windows 10 rendszeren 1(12) Tartalomjegyzék 1. Bevezető...
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 1. Belépés az Online Megrendelői Felületre 1. 1. Lépjen fel a www.erzsebetutalvany.hu weboldalra. 2. A kezdőoldalon válassza az Online megrendelő menüpontot. 3. Adja meg a felhasználónevét
A Zotero hivatkozáskezelő program bemutatása. Mátyás Melinda
A Zotero hivatkozáskezelő program bemutatása Mátyás Melinda Mire használható a Zotero? A Zotero egy ingyenes hivatkozáskezelő program Különböző internetes oldalakról, adatbázisokból tudjuk kinyerni a megjelenített
E-book export, letöltés, offline olvasási segédlet
E-book export, letöltés, offline olvasási segédlet Hogyan mentsünk ki oldalakat, fejezeteket az elektronikus könyvekből? 1. Nyissuk meg az Egyetemi Könyvtár weboldalát (www.ek.szte.hu ), és kattintsunk
ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése
ÁNYK53 Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése Az ÁNYK53 egy keretprogram, ami a személyi jövedelemadó bevallás (SZJA,
A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése
Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy
Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató
Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 2 2. Publikus felület... 2 2.1 Bejelentkezés... 2 2.2 Összesítés... 3 2.2.1 Statisztikai tábla megtekintése...
Útmutató a 2014. évi szabadidősportos pályázatok elektronikus beadásához
Útmutató a 2014. évi szabadidősportos pályázatok elektronikus beadásához A pályázatokat a kategóriának megfelelő pályázati kiírásban és pályázati útmutatóban szereplő módon kell a www.masport.hu oldalon
Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat
Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat KÉZIKÖNYV Online ügyfélszolgálat Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Budai Egészségközpontban immár online ügyfélszolgálaton keresztül is módja van egészségügyi ellátással
lizengo használati utasítás A Windows egy USB stick-re való másolása
lizengo használati utasítás A Windows egy USB A Windows egy USB lizengo használati utasítás Kattintson a Windows verziókra, amelyet egy USB stick-re szeretne másolni, így elér a megfelelő útmutatóhoz.
A fényképezőgép-firmware frissítése
A fényképezőgép-firmware frissítése Köszönjük, hogy a Nikon termékét választotta! A jelen útmutató a firmware-frissítés elvégzését ismerteti. Ha nem biztos benne, hogy sikeresen végre tudja hajtani a frissítést,
Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe
Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe 1. Indítsa el az Internet Explorer 8-as böngészőt. (Windows XP esetén: Start menü > Internet
MOBILTELEFONON keresztüli internet telefonálás
MOBILTELEFONON keresztüli internet telefonálás A FRING egy olyan alkalmazás, aminek segítségével hívásokat tud kezdeményezni a FONIO, az internet telefon szolgáltatást felhasználva. Igen költségkímélő,
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál 1. Regisztráció és belépés felhasználói kézikönyv 1. A Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál internetes elérhetősége: http://tvp.nki.gov.hu/ Támogatott
Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma szeptember 2.
PDF dokumentum aláírása és időbélyegzése: Adobe Reader XI és Adobe Acrobat Reader DC Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2016. szeptember 2. Tartalom 1. Bevezető...3 2. Aláíró
A Telepítés hajlékonylemezről panelen kattintson az OK gombra.
Mivel a Windows 95, 98 és Millenium Edition operációs rendszerek még nem tartalmazzák az ún. PPPoE kapcsolathoz szükséges programot, ezért azt le kell tölteni. Az alábbi tájékoztató a http://www.raspppoe.com/
VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv
VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet! A dokumentum nem sokszorosítható illetve
MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR RÉSZÉRE
Helyi önkormányzatok és Többcélú Kistérségi Társulások normatív hozzájárulásainak és normatív, kötött felhasználású támogatásainak igénylési rendszere 2008. évre FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre. Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9)
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. AuthentIC Manager szoftver
1.A. feladat: Programablakok
1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes
Dropbox - online fájltárolás és megosztás
Dropbox - online fájltárolás és megosztás web: https://www.dropbox.com A Dropbox egy felhő-alapú fájltároló és megosztó eszköz, melynek lényege, hogy a különböző fájlokat nem egy konkrét számítógéphez
DHL EXPRESS MYBILL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ
DHL EXPRESS MYBILL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ Oldalszám 1 / 11 Tartalom 1 A MyBill bemutatása 2 Regisztráció a MyBill-be 3 Bejelentkezés a MyBill-be 4 A MyBill használata a) Számlák - Áttekintés a kiállított
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SZEGED VÁROS KÖZLEKEDÉSE 1.00 verzió Dátum: 2012.02.29. Tartalom 1. Rendszerigény... 3 2. Bevezető... 3 3. Az alkalmazás indítása... 3 4. Az oldal felépítése... 4 4.1. Főképernyő...
15.4.2a Laborgyakorlat: Böngésző beállítása
15.4.2a Laborgyakorlat: Böngésző beállítása Bevezetés Nyomtasd ki a laborgyakorlatot és oldd meg a feladatokat! A laborgyakorlat során a Microsoft Internet Explorer beállításait fogjuk konfigurálni. Az
Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával
Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség 2016. december 1-jével bevezette a MicroSigner alkalmazás használatával történő
Elektronikus aláírás ellenőrzése PDF formátumú e-számlán
Elektronikus aláírás ellenőrzése PDF formátumú e-számlán Az elektronikus aláírással ellátott dokumentumok esetében az aláírás hitelességének ellenőrzését minden dokumentumnál el kell végezni a befogadás
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SCHEDULEDETAIL KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) 1.00 verzió Dátum:
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) 1.00 verzió Dátum: 2012.02.16 Tartalom 1. Rendszerigény... 3 2. Bevezető... 3 3. Az alkalmazás indítása... 3 4. Az oldal felépítése... 4 4.1. Főképernyő...
ÜGYFÉL OLDALI BEÁLLÍTÁSOK KÉZIKÖNYVE
ÜGYFÉL OLDALI BEÁLLÍTÁSOK KÉZIKÖNYVE Felhasználói leírás E-HATÁROZAT 2012 - verzió 1.2 Érvényes: 2012. május 24-től. Azonosító: ehatarozat_ugyfél_ beallitasok_kezikonyv_felh_v1.2_20120524_tol 1/15 1 Tartalom
Aromo Szöveges Értékelés
Aromo Szöveges Értékelés AROMO Iskolaadminisztrációs Szoftver v2.50 - Felhasználói kézikönyv- Szöveges értékelés 1 Tartalomjegyzék Aromo Szöveges Értékelés 1 Bevezetés 3 A Szöveges Értékelés modul koncepciója
Kézikönyv. Szelekciós jegyzék létrehozása
Kézikönyv Szelekciós jegyzék létrehozása Tartalomjegyzék 1 OBJEKTUM KIVÁLASZTÁS - VEVŐ MEGJELENÍTÉS... 4 2 VEVŐ - ÜRES... 6 3 ABAS-ERP MASZKINFÓ... 8 4 VEVŐ - ÜRES... 9 5 ABAS-ERP MASZKINFÓ... 11 6 VEVŐ
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról 1. MicroSigner alkalmazás igénylése A tagi hozzájárulás nyilatkozatok TIR-ben történő elektronikus aláírása a két módon lehetséges: 1. MicroSigner