É V E S J E L E N T É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "É V E S J E L E N T É S"

Átírás

1 M A G Y A R V I L L A M O S M Ű V E K Z R T.

2

3 A z M V M Z r t. ö s s z e f o g l a l ó j a a é v t e v é k e n y s é g e i r ő l

4 Tartalom

5 Vezérigazgatói köszöntő Az Igazgatóság jelentése Az Igazgatóság tagjai Az MVM Zrt. stratégiájának bemutatása Tevékenységek értékelése - Kereskedelem - Átvitel - Termelés - Befektetések - Gazdálkodás - Környezetvédelem - Humánpolitika - Kommunikáció Mi történt 2006-ban a közgyűlés időpontjáig? A Felügyelő Bizottság tagjai A Felügyelő Bizottság jelentése Könyvvizsgálói Jelentés Közgyűlési határozat 2 3

6 Vezérigazgatói köszöntő

7 T i s z t e l t O l v a s ó! Ön a Magyar Villamos Művek Zrt évi tevékenységét bemutató kiadványunkat, a társaság Éves Jelentését tartja kezében; egy olyan évről tudósító beszámolót, mely minden bizonnyal mérföldkőnek számít a nemzeti villamos társaságcsoport életében. Meggyőződésem, hogy az utókor az MVM kapcsán a tavalyi évet egyértelműen a társaság új pályára állításának kezdő éveként fogja számon tartani; olyan időszakként, melyben a vállalat és az általa irányított csoport egészének működése számára kijelöltük az irányokat. A 2005-ös üzleti év első napjaiban fogalmaztuk meg a cégcsoport jövőképét, amely a továbbiakban az egész év folyamán meghatározta annak az építkezésnek a pilléreit, melynek stratégiai kereteit a magyar törvényhozás gyakorlatilag teljes konszenzus mellett meghozott döntései és a kapcsolódó kormányhatározatok együttesen jelölték ki. Az MVM július 27-i közgyűlése mindezek alapján fogadta el a társaságcsoport új középtávú üzleti stratégiáját. Az MVM társaságcsoport a jövőben stratégiai holdingként a hazai villamosenergia-piac domináns, integráltan működő résztvevője, Magyarország nemzeti, regionális szerepet is vállaló villamos társaságcsoportja kíván lenni. További munkálkodásunknak fókuszában ez a fő cél áll, ennek érdekében tettük meg már 2005-ben mindazokat a lépéseket, melyek közelebb vezetnek bennünket az erős MVM Csoport létrehozásához. Ennek a folyamatnak a része az integrált hálózati rendszerüzemeltető társaság MVM Csoport ke- retében történt kialakítása, a közüzemi nagykereskedő társaság megalapítása, továbbá a csoport egésze számára tevékenykedő informatikai és pénzügyi-számviteli szolgáltató leányvállalatok létrehozása. Az EU-s jogszabályoknak minden tekintetben megfelelő stratégiai holdingstruktúra kialakítását célzó, mélyreható szervezeti átalakítások mellett már a 2005-ös évben jelentős előrelépéseket tettünk stratégiai célkitűzésünk másik aspektusa, a hatékonyabb, versenyképesebb működés megvalósítása terén is. Mindezek hatása már a 2005-ös évben is érzékelhető volt, és hozzásegítette társaságunkat ahhoz, hogy a kedvezőtlen külső hatások ellenére az MVM Zrt. eredményes évet zárjon. Jelen beszámolóban mindezekkel a mélyreható változásokkal, az MVM évi tevékenységével részleteiben is megismerkedhet a tisztelt érdeklődő. Bízom abban, hogy jelentésünk az MVM valamennyi magyarországi villamosenergia-fogyasztó érdekében végzett tevékenységének hű tükrét nyújtja olvasói számára. Dr. Kocsis István vezérigazgató 4 5

8 Az Igazgatóság jelentése Az MVM Zrt. a 2005-ös üzleti évet 400,3 Mrd forintos árbevétel mellett, 0,9 Mrd forintos, a tervezettnél 1,8 Mrd forinttal nagyobb adózás előtti eredménnyel zárta. Az évközben kialakult jelentős költségnövekedést ugyanis szigorú költséggazdálkodással és a pénzügyi tevékenység eredményével sikerült kompenzálni. Társaságunk Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló évi CXLIV. törvényben, a társaság Alapító Okiratában, valamint az Igazgatóság Ügyrendjében meghatározott módon összesen 29 alkalommal ült össze, és 4 közgyűlést készített elő. A testület az elmúlt üzleti évben összesen 142 határozatot hozott, amelyek közül 23 kapcsolódott a társaság közgyűléseihez, 13 más stratégiai kérdésekben hozott, illetve az üzleti tervvel kapcsolatos döntéseket tartalmaz. További 30 határozat született a társaság érdekeltségébe tartozó leányvállalatok közgyűléseihez kapcsolódóan, 42 esetben pedig az MVM Zrt. műszaki, gazdasági, kereskedelmi feladatait meghatározó döntésekről, valamint az azok végrehajtásával kapcsolatban adott tájékoztatók elfogadásáról foglalt állást az Igazgatóság. Mindezek mellett szervezeti, cégjegyzéssel összefüggő, illetve az Igazgatóság saját működését érintő kérdésekben 34 alkalommal döntött a testület. A testület személyi összetétele több alkalommal is változott, április 29-én az elnök lemondott posztjáról, helyére az Igazgatóság a tagok köréből új vezetőt választott. Az év folyamán a testület négy tagja cserélődött, december 31-én tizenegy tagú volt az MVM Zrt. legfelső irányító testülete. A társaság az üzletpolitikájában megfogalmazott és a villamosenergia-törvényből, valamint a működési engedélyeiből eredő kötelezettségeinek teljes mértékben eleget tett. Szerződésekkel biztosította a közüzemi fogyasztók zavartalan ellátásához szükséges termelői kapacitásokat. A rendszerirányítóval egyeztetett módon garantálta az átviteli hálózat működőképességét, és végrehajtotta az ellátás-, illetve üzembiztonsági szempontból elengedhetetlenül fontos fejlesztéseket. Az átviteli hálózat üzemzavarai nem haladták meg a nemzetközi összehasonlításban elfogadható szintet, és nem korlátozták a fogyasztók ellátását. A szekunder gáztur-

9 binák 95 százalékosnál magasabb rendelkezésre állását garantáltuk, így a rendszerirányító számára mindenkor biztosítottak voltak a szükséges tartalék kapacitások, akárcsak a telekommunikációs hálózatok. Törvényi kötelezettségének is eleget téve az MVM Zrt ben is törekedett a közüzemi nagykereskedelmi tevékenység veszteségeinek mérséklésére. Három alkalommal árfelülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Magyar Energia Hivatalhoz, az ezekben megfogalmazott igényeink zömét a hivatal elfogadta. A közüzemi tevékenység önfinanszírozó képességének megteremtése céljából az MVM Zrt. folyamatosan részt vett az árelőkészítő hatósági munkában. A társaság az év derekán elkészült középtávú stratégiában megjelölt célok elérése érdekében megalkotta a társaságcsoport jövőbeni hatékony, költségtakarékos működését célzó irányítási és szabályozási alapelveit. Kialakításra került a csoportszintű cash-pool rendszer, és megkezdődött a közösen végezhető tevékenységek létrehozásának előkészítése. Rendkívül fontos feladat volt a hálózati rendszerirányító társaság (TSO) felállításának előkészítése, amelynek eredményeként január 1-től ez a tevékenység az MVM Zrt. hálózati és üzemviteli egységeivel együtt új formában folyik tovább. A társaság a rendkívül nehéz külső körülmények (hatósági árak kedvezőtlen alakulása) és egy jelentős nagyságrendű szervezeti átalakulás (a TSO létrehozása) zökkenőmentes megvalósítása mellett sikeres gazdasági évet zárt. Összességében megállapítható, hogy az MVM Zrt. az előző üzleti évben a tulajdonos elvárásai szerint végezte tevékenységét, eleget téve a kitűzött üzletpolitikai céloknak. 6 7

10 Az Igazgatóság tagjai december 31-én Dr. Baráth Csaba ig Dr. Deák Péter Ferenc tól Jendrolovicsné Hegedűs Éva ig Dr. Karl Imre Novák János Tabák Péter tól Tavaszi Zsolt ig Dr. Virág Miklós

11 Dr. Vági Márton elnök ig Dr. Draskovics Tibor elnök től Dr. Kocsis István Kovács József tól Lengyel Gyula Molnár László tól Dr. Voszka Éva Wiegand Győző ig 8 9

12 Az MVM Zrt. stratégiájának bemutatása

13 Az MVM új középtávú üzleti stratégiájának fő célkitűzése, hogy a társaságcsoport 3-4 éven belül a villamosenergia-piac versenyképes és erős szereplőjévé váljon, mely aktívan részt vesz a regionális akvizíciókban is. Az MVM Zrt. középtávú üzleti stratégiájának alapvető törekvése a nemzeti villamos társaságcsoport jövőképének megfogalmazása, az MVM Zrt. és leányvállalatai közötti együttműködés csoportszintű optimalizálása, valamint egy dinamikus növekedési pálya kijelölése, amelynek része a regionális szerepvállalás is. A stratégia célja, hogy a társaságcsoport a villamosenergia-piac teljes körű liberalizációját követően is meghatározó szereplő maradjon Magyarországon, valamint képes legyen az ellátásbiztonsági és a hosszú távú nemzeti energiapolitikai célok támogatására. Az MVM Zrt. irányításával működő társaságcsoport ma a magyar villamosenergia-piac meghatározó termelője és nagykereskedője, de számottevő részesedéssel rendelkezik a végfelhasználói piacon is. A hosszú távú áramvásárlási, illetve értékesítési szerződések jelentős szerepet játszanak a piacvezető pozíció megtartásában. A társaság a Paksi Atomerőmű Zrt. tulajdonosaként a magyarországi erőművi piacnak is meghatározó szereplője. A termelésben a legfontosabb cél a versenyképesség megőrzése. Az erőművi portfolió bővítése során az ellátásbiztonsági és rendszerszabályozási szempontok mellett a kereskedelmi szempontok is hangsúlyosak. Ugyanakkor az MVM Zrt. nemcsak a hazai, de a regionális villamosenergia-piacon is meg kíván jelenni befektetőként, beruházóként. A nemzetközi befektetések elsődleges célja a termelői és kereskedelmi portfolió bővítése, a térségi piacon meglévő pozíciók megerősítése. A középtávú üzleti stratégiában megfogalmazott célok eléréshez elengedhetetlenül szükséges, hogy az ágazatra vonatkozó jogi szabályozás minden tekintetben megfeleljen az Európai Uniós normáknak, direktíváknak, és biztosított legyen a tulajdonosi és a piaci érték növekedése a cégcsoport egészére nézve. Szükséges, hogy változatlanul megmaradjon a meghatározó szerep a nagykereskedelmi piacon, a saját erőművi portfolióra és a hosszú távú áramvásárlási szerződésekre alapozva. Ugyanakkor elengedhetetlennek látszik a közvetlen fogyasztói értékesítés bővítése, valamint a termelői portfolió jövedelmezőségének növelése. Ez utóbbit szolgálja a paksi atomerőmű üzemidő hosszabbítása, továbbá új termelő kapacitások lekötése, megvásárlása. A gazdasági feltételek között a pénzügyi stabilitás és az önfinanszírozó képesség megteremtése áll az első helyen, amelynek része a korábbi években felhalmozódott pénzügyi terhek rendezése is. Az MVM Zrt.-nek középtávon az iparági átlagot elérő jövedelmezőségre van szüksége céljai megvalósítása érdekében. A csoportszintű hatékonyság javítása egyben ezt is szolgálja, melynek fő elemei elsősorban a párhuzamosságok kiszűrése, a hitel és pénzgazdálkodás megerősítése, a cash-pool rendszer kialakítása és az eszközgazdálkodási szinergiák kihasználása. A kereskedelmi tevékenység eredményes működése kiemelt jelentőségű, ugyanis hosszú távon ez járulhat hozzá a legnagyobb mértékben a kiemelt társasági célok megvalósításához. Ebből adódóan a legfontosabb feladat a teljes piacnyitásra való felkészülés. Az MVM Csoportnak ezért a teljes piacnyitásig a megfelelő üzleti eredményesség mellett aktívan részt kell vállalnia a villamosenergia-kereskedelemben. A versenyképesség megőrzése érdekében át kell alakítania a vásárlási portfoliót, és javítania kell az erőművi érdekeltségek jövedelmezőségét. Mindezek mellett meg kell teremtenie a kereskedelem orientált működés feltételeit. Fel kell készülnie a zöld bizonyítványrendszer bevezetésére, továbbá elkerülhetetlenül szükséges az aktív kereskedői jelenlét kialakítása a környező országok villamosenergia-piacán

14 Tevékenységek értékelése K e r e s k e d e l e m Az MVM Zrt. közüzemi nagykereskedőként 2005-ben üzleti tervéhez képest 11,2 százalékkal kevesebb villamos energiát értékesített az áramszolgáltató társaságoknak a feljogosított fogyasztók jelentős mértékű elvándorlásának következtében. A versenypiac nagysága az év végén elérte a 35 százalékos részesedést, ami európai összehasonlításban kiemelkedőnek tekinthető. A versenypiac növekvő arányával összefüggésben a belföldi értékesítés árbevétele mintegy 7,4 Mrd forinttal elmaradt a tervezettől. Társaságunk ezzel együtt a szektor meghatározó szereplője volt az elmúlt esztendőben is, a közüzemben és a versenypiacon egyaránt. Közüzemi nagykereskedőként 2005-ben is elsőrendű feladatunk volt a közüzemi teljesítmény és energia igények maradéktalan kielégítése. Üzleti kapcsolataink az erőművekkel, az áramszolgáltató társaságokkal és a rendszerirányítóval a fogyasztói igények, az export és import lehetőségek, valamint a hazai erőművek termelési lehetőségeinek figyelembe vételével alakultak. Az erőművi hatósági árak 2004-es megszűnését követően, a villamosenergia-törvénynek megfelelően mindazon termelőkkel újratárgyaltuk megállapodásainkat, akikkel hosszú távú szerződéseket kötöttünk, s 2005-ben is az ezekben a szerződésekben rögzített árképletek határozták meg a beszerzési költségeket. A kötelező átvételről szóló rendelet hatálya alá tartozó villamos energia ára továbbra is hatósági ár, ahogyan a közüzemi piacon érvényes értékesítési árakat is a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium határozta meg az elmúlt évben.

15 Az MVM Zrt. közüzemi nagykereskedőként 2005-re összesen mintegy 4900 megawattnyi hazai erőművi kapacitást kötött le, amelyből 121 megawatt a kötelező átvétel körébe tartozott. Az így rendelkezésre álló kapacitások az ugyancsak hosszú távú importszerződésekben rögzített mennyiségekkel együtt biztosították a közüzemi mérlegkör, illetve a szabadpiaci igények zökkenőmentes kielégítését, valamint a rendszerirányító által elvárt rendszerszintű tartalékok meglétét. Az elmúlt évre vonatkozóan az előzetesen becsült közüzemi és szabadpiaci igények kielégítésére társaságunk 25,1 terrawattórányi villamos energia erőművektől, és 0,5 terrawattórányi kereskedőktől történő beszerzését tervezte belföldön. Ehhez képest az itthon ténylegesen megvásárolt energia mennyisége 0,2 terrawattórával kevesebb volt. E mellett a biztonságos ellátás érdekében három hosszú távú szerződés keretében összesen 3,9 terawattóra villamos energiát importáltunk. Beszerzési áraink több elemből, így a rendelkezésre állási, az energia, az indítási, a black start, valamint a nukleáris alapképzési díjból, illetve néhány kiegészítő díjelemből tevődnek össze. A folyékony szénhidrogének szezonális árváltozását a társaság árkiegészítő díj alkalmazásával követte. Értékesítési áraink csúcs- és völgyidőszaki energiadíj-elemet tartalmaztak. Érdemes tudni, hogy miközben az erőművi díjak telephelyenként különböző mértékűek, az értékesítési árak azonos szintűek az áramszolgáltatóktól függetlenül. Az MVM Zrt ben belföldön összesen 28,8 terawattóra villamos energiát értékesített, ebből 7 terawattórányit a szabadpiacon. Az elmúlt évben öszszesen három kapacitás árverést tartottunk: kétszer hat, egyszer pedig öthónapos időszakra. Az első félévre vonatkozóan 180 megawattnyi völgy és 60 megawattnyi zsinór kapacitást, illetve az ezekhez tartozó 679,4 gigawattórányi villamosenergia-mennyiséget vitték el az árverés résztvevői. A második féléves időszakra ugyancsak 180 megawattnyi völgy, és 80 megawattnyi zsinór, illetve 50 megawatt csúcs időszaki kapacitást, valamint a hozzátartozó 924,1 gigawattóra villamosenergiamennyiséget kínáltuk fel eladásra, amelyből 513,3 gigawattórát vásároltak meg a szabadpiaci szereplők. Miután a második árverésen a teljes mennyiséget nem sikerült értékesíteni, a harmadik, az év utolsó öt hónapjára vonatkozó aukción 65 megawatt zsinór, 50 megawatt csúcsidőszaki villamosenergia-kapacitás, illetve 361,1 gigawattóra mennyiség felajánlását követően összesen 389,3 gigawattóra energiát értékesítettünk. Az árveréseket azok előkészítésétől kezdve a meghirdetett mennyiségek meghatározásáig a Magyar Energia Hivatal felügyelte. A három aukció során összesen 14,3 Mrd forintnyi átállási költség igény keletkezett. A kapacitás árveréseken túlmenően 2005-ben is szükség volt további kényszerértékesítésre, amelyeket az MVM elektronikus piacterén, illetve tendereken keresztül intéztünk

16 T E V É K E N Y S É G E K É R T É K E L É S E É V E S Átvitel Az MVM Zrt. a Villamos Energia Törvénynek megfelelően az átviteli engedélyesi feladatköréből fakadóan biztosítja a tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen megfelelő kapacitású és műszaki színvonalú eszközök rendelkezésre állását, valamint a karbantartási, javítási, felújítási munkák időbeni elvégzését, továbbá az átviteli hálózat szükséges fejlesztését. Mindennek forrása az átviteli díj, ami 2005-ben 0,881 forint volt kilowattóránként. A szabályozás értelmében társaságunk a rendeletileg meghatározott díjbevételt köteles megosztani az egyéb, átviteli célú hálózati elemek tulajdonosaival is. Az előző évben 36,3 terrawattórányi villamos energia szállításáért 32,6 Mrd forint árbevételhez jutott átviteli engedélyesként a társaság. A tevékenység adózás előtti eredménye 10,4 Mrd forintot tett ki. A hálózati fejlesztésekre, távközlési beruházásokra a társaság üzleti terve 2005-re 18,3 Mrd forintot irányzott elő, ezt mintegy 300 M forinttal meghaladta a tényleges ráfordítás. Az átviteli hálózati beruházások közül a legfontosabb a Győr-Szombathely közötti 400 kilovoltos összeköttetés megvalósítása. A Magyar Energia Hivatal által közcélúként elismert, 2007-re befejezni tervezett, Észak-Dunántúl ellátásbiztonsága, valamint a szűkös határkapacitás növelése szempontjából fontos összeköttetés várhatóan már 2006-ban üzembe állhat. Ugyanebben a térségben megkezdődött a Szombathely és Hévíz közötti, szintén 400 kilovoltos távvezeték megépítésének előkészítése, miután az energiahivatal ezt a fejlesztést is közcélúvá minősítette. Ennek a közel 80 kilométeres vezetéknek az üzembe helyezése mintegy 10 Mrd forintba kerül majd. A beruházás befejezése legkésőbb 2010-re várható. Az ország dél-keleti részén, Békéscsaba térségében a nyomvonal biztosítási munkálatokkal megkezdődött a második román-magyar távvezetéki kapcsolat megteremtésének előkészítése, miután megszületett a megál- lapodás a román hálózati társasággal, a Transelectricával. A Békéscsaba és az országhatár között, hozzávetőlegesen 4,5 Mrd forintos ráfordítással megépülő távvezeték, amelynek építése 2006-ban kezdődik, a határ romániai oldalán az Arad-Nagyvárad közötti összeköttetéshez kapcsolódik majd. További egyeztetésekre került sor a Pécs és a horvátországi Ernestinovo közötti 400 kilovoltos összeköttetés megteremtéséről. Ezen túlmenően egyeztetések folynak a Sajóivánka és a szlovákiai Rimaszombat között hosszú ideje tervezett távvezetéki kapcsolat megépítése ügyében, melyben azonban nem történt érdemi előrelépés. A beruházások mellett természetesen folytatódott a magyarországi átviteli hálózati berendezések felújítási programja is. Ennek keretében jelentős előrelépés történt a győri alállomás szekunder rekonstrukciója megvalósításában, amelyhez bizonyos primer oldali átrendezés is párosult. Ezzel együtt megteremtettük annak a lehetőségét, hogy a győri alállomás távkezelő központként is működhessen a térségben: a litéri és a szombathelyi állomások távkezelése innen fog történni. Elkészült a 2004-ben megvásárolt 220 kilovoltos Dunamenti alállomás felújítása is, továbbá a litéri alállomás 400 kilovoltos primer és szekunder rekonstrukciója. A távkezelésre való áttérés érdekében Toponáron is kialakítottuk azt a kezelőközpontot, ahonnan a Hévíz és Pécs alállomások távkezelése folyik. Megkezdődött a detki és kisvárdai alállomások szekunder felújítása is. Ezzel egyidejűleg a tervezett ütemben haladt a 120 kilovoltos rekonstrukciós program is, 2005-ben a szegedi és a szolnoki alállomásokon végeztünk ilyen irányú munkát. A felújítási program részeként folytatódott a transzformátor alapok zárttá tétele, Debrecenben és Szegeden ez a környezetvédelmi fejlesztés befejeződött. Az előre meghatározott távvezeték szakaszokon elvégeztük az élettartam növelő beavatkozásokat, így például a szigetelők cseréjét, a korrózióvédelmet, az oszlopalapok felújítását.

17 Az év második felében igen komoly feladatot jelentett a hálózati rendszerirányító társaság létrehozásának előkészítése. A TSO magyarországi megalakításáról az uniós irányelvek rendelkezéseivel összhangban döntött a kormány, a szervezet a korábbi Magyar Villamosenergiaipari Rendszerirányító ZRt., továbbá az Országos Villamos Távvezeték ZRt. üzemviteli igazgatóságának és az MVM Zrt. hálózati igazgatóságának bázisán jött létre. Az integrációval összefüggésben jelentős kihívás volt a hálózat korrekt vagyonértékelésének elkészítése, az érintett társaságok jól felkészült szakembergárdája azonban az igen feszített tempó ellenére is sikerrel vette az akadályt

18 T E V É K E N Y S É G E K É R T É K E L É S E É V E S Termelés Az MVM Zrt. tulajdonában lévő litéri, sajószögedi és lőrinci szekunder gázturbinák termelő engedélyese január 1-től a társaság száz százalékos tulajdonában lévő Gázturbinás Erőműveket Üzemeltető és Karbantartó (GTER) Kft., amely bérli az egyes egységeket az anyavállalattól. A gázturbinás erőművek kezeléséért, és a tüzelőanyag ellátásért a GTER Kft. felel, a rendelkezésre állásért, vagyis a felújításukért, karbantartásukért, a szinten tartó beruházásokért viszont az MVM Zrt. Az elmúlt évben a karbantartások és felújítások hatékonyabb szervezésével a korábbiaknál jobb volt a rendelkezésre állás, ami többletbevételt jelentett a társaság számára. A tatabányai fűtőerőmű a tervezettnél lényegesen jobb évet tudhat maga mögött. A 2005-ös volt az első teljes üzleti éve, amelyben a vártnál jobb rendelkezésre állással működött, és jól alkalmazkodott a tarifarendszerhez, kihasználta az abban rejlő, számára előnyös lehetőségeket. Miskolcon stabilizálódott a gázmotorok működési környezete, és a tervet is túlteljesítették, így a vártnál nagyobb mértékben járultak hozzá az erőművi portfoliótól elvárt eredményhez. Az üzembiztonság javítása érdekében Sajószögeden és Litéren kiépítettük a túlfeszültségvédelmet, valamint a generátor konténerek hő- és csapadékszigetelését, illetve a távoli szoftveres hibafelderítő rendszert. Mindezek mellett Sajószögeden lezártuk a légbeszívó házat is. Ugyanakkor megkezdődött a Lőrinci hűtőtó felújítása a vízügyi igazgatóság előírásának megfelelően. A kritikus gátszakaszt, illetve az úgynevezett elő- és utófeneket felújítottuk a zagyvai duzzasztómű közelében. Az erőművi fejlesztésekre 2005-ben összesen 800 M forintot terveztünk fordítani, ezzel szemben ténylegesen csak 500 milliót költöttünk el erre a célra. Az MVM Zrt. érdekeltségébe tartozó Paksi Atomerőmű Zrt. az elmúlt évben is maradéktalanul teljesítette az üzleti tervében megfogalmazott feladatokat, 2,6 Mrd forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta az előző üzleti évet. A villamos energia értékesítése meghaladta a tervezett mértéket. A Vértesi Erőmű ZRt. bár még mindig veszteséges, de eredménye kedvezőbb a tervezettnél ben az Európai Bizottság elfogadta a szénbányászati szerkezetátalakítási támogatást, amely a szénfillér intézménye keretében hosszabb távra biztosítja a sikeres retrofit program utáni működést. A vértesi erőmű egyébként 2005-ben már termelésének mintegy 70 százalékát a szabadpiacon értékesítette, 2006-től pedig teljes mértékben a versenypiacon működik.

19 Befektetések Az MVM befektetési összetétele 2005-ben sem változott, elsősorban továbbra is a villamosenergia-rendszerhez kapcsolódó invesztíciókban érdekelt a társaság. Ezzel együtt ma már csoportszinten célszerű optimalizálni, értékelni, valamint finanszírozni és menedzselni ezeket a lehetőségeket. Változatlanul a kapcsolt energiatermelés tűnik vonzó területnek a társaság számára. Az erőművi befektetésekre az elmúlt évben 3,8 Mrd forintot szánt az üzleti terv. Ezen a területen két projekt van folyamatban, a miskolci hőszolgáltatás korszerűsítési programja, illetve a fővárosban az észak-budai erőműfejlesztés. Miskolcon a kombinált ciklusú fűtőmű projektfinanszírozásban készül. A 42 megawattos egység felállítását követően az MVM Zrt. apportálja a már üzemben lévő gázmotorokat is a MIFŰ Kft.-be. Ezzel együtt megkezdődött az észak-budai erőműprojekt előkészítése is, amelyre a Főtáv Zrt. által meghirdetett pályázaton kaptunk megbízást. Ez a beruházás márciusára készül el. Három ütemben, közel 50 megawatt kapacitású, kogenerációs egységet állítunk üzembe. Az erőművi területen komoly lehetőséget látunk egy szivattyús tározós erőmű létesítésére. A magyarországi villamosenergia-rendszer szabályozhatósága szempontjából egyre fontosabbá válik egy rugalmas kapacitás létrehozása, ennek fényében megkezdtük egy ilyen jellegű beruházás műszaki és üzleti előkészítését. Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. néven folytatja működését. Ugyancsak az elmúlt évben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-vel megállapodást kötöttünk a Vértesi Erőmű ZRt. feletti irányítás átvételéről, amit az MVM Zrt. 80 százalékos részvénypakettje biztosít. Tevékenységünk átszervezése folytán tavaly három társasággal bővült az érdekeltségek köre, az MVM Kontó, az MVM Informatika és az MVM Villamosenergia Kereskedelmi zártkörűen működő részvénytársaságokkal. Az MVM Zrt. befektetései eddig jellemzően belföldre koncentrálódtak, a társaság középtávú stratégiájának megfelelően azonban külföldi lehetőségeket is vizsgálunk. Az MVM Zrt. érdekeltségébe nyolc, úgynevezett nagytársaság és hét kisebb, szatelit cég tartozik. Az előbbiek közül a Mátrai és Dunamenti erőművekben meglévő százalékos részesedés az ágazat 1995-ös privatizációja óta változatlan. A társaság portfoliója azonban ettől eltekintve jelentősen megváltozott, elsősorban a rendszerirányító integrációjával összefüggésben. Az ágazati uniós irányelvnek megfelelően az MVM Zrt. tulajdonába került a korábbi Magyar Villamosenergiaipari Rendszerirányító ZRt., amely január 1-től, az anyavállalat hálózati igazgatóságával, valamint az OVIT ZRt. üzemviteli területével kiegészülve Magyar 16 17

20 T E V É K E N Y S É G E K É R T É K E L É S E É V E S Gazdálkodás A Társaság évi tevékenységét az Üzletpolitikában meghatározott célkitűzéseknek megfelelően végezte. Az üzletpolitika teljesítése a évben az elvárásoknak megfelelően, vagy annál kedvezőbben alakult. Az MVM Zrt. a évet 495,4 Mrd forint mérleg főösszeggel és 400,3 Mrd forint árbevétel mellett realizált 0,9 Mrd forint adózás előtti eredménnyel zárta. Mérleg főösszege és bevételei alapján a társaság a legnagyobb magyarországi cégek között szerepel. Az MVM Zrt. vagyona a döntően külső tényezőkre (hatósági árak) visszavezethető alacsony jövedelmezőség ellenére is gyarapodott, az eszközök értéke 2004-ről évre 13,1 Mrd forinttal nőtt. A főbb mérlegsorok és az eredmény alakulására évben a következő tényezők hatottak lényegesen: (értékek: M Ft-ban) Megnevezés Eltérés XII. 31 XII. 31 Befektetett eszközök immateriális javak tárgyi eszközök A tárgyi eszközök állománya alapvetően az átviteli hálózati beruházások következtében jelentősen, 12,5 Mrd forinttal emelkedett. A Paks-Pécs projekt befejeződött, a évi kiemelt fontosságú Győr-Szombathely 400 kilovoltos projekt megvalósítási munkálatai a tervezett ütemnél gyorsabban haladtak, melynek révén az összeköttetés korábban üzembe helyezhető. Az átviteli hálózati fejlesztések és felújítások teljesítése lehetővé teszi a magyar átviteli hálózat magasabb ellátásbiztonságát, új határkeresztező szakaszok kiépítésére nyílik lehetőség, elősegítve ezzel is a piacnyitáshoz szükséges kapacitások rendelkezésre állását. A befektetett pénzügyi eszközökben a részesedések értéke a Mavir ZRt. részvényeinek átvételével 0,6 Mrd forinttal emelkedett. Ezáltal megvalósult a társaság egyik kiemelt stratégiai célja: a rendszerirányítói és átviteli feladatokat a jövőben együttesen végző MAVIR ZRt. a privatizációs törvény és a VET módosításának, valamint a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően az MVM Zrt., többségi (100% - 1 szavazat) tulajdonába került. A jogszabályváltozások létrehozták az MVM nemzeti villamos energetikai vállalatcsoportot és megerősítették a villamosenergia-ellátásban betöltött szerepét. A társaság évben a pénzgazdálkodás csoportszintű optimalizálása érdekében bevezette a cash-pool rendszert, így az elszámolással összefüggésben nyújtott kölcsönök növekedése hozzájárult a forgóeszközök változásához. - befektetett pénzügyi eszközök Forgóeszközök készletek követelések értékpapírok pénzeszközök Aktív időbeli elhatárolások Eszközök összesen

21 (értékek: M Ft-ban) Megnevezés Eltérés XII. 31. XII. 31. Saját tőke jegyzett tőke jegyzett, de be nem fizetett tőke tőketartalék eredménytartalék lekötött tartalék értékelési tartalék mérleg szerinti eredmény Céltartalék Kötelezettségek hátrasorolt kötelezettségek hosszú lejáratú rövid lejáratú Passzív időbeli elhatárolás Források összesen A társaság saját tőkéjének növekedését három fő hatás determinálta. Az ÁPV Zrt évben a társaság jegyzett tőkéjét megemelte a MAVIR ZRt. részvényeinek értékével. Az átviteli eszközök értékét a társaság minden évben újra értékeli, a piaci értékhez igazítja, amely jelentősen hozzájárult a saját tőke emelkedéséhez, a vagyon gyarapodásához. A mérleg szerinti eredmény további pozitív hatást gyakorolt a saját tőke alakulására. A kötelezettségeken belül a hosszú lejáratú hitelek állománya az előző évhez képest gyakorlatilag nem változott. A villamosenergia-kereskedelem évi jelentős veszteségét az átviteli és egyéb tevékenység stabil cash-flow-ja és a befektetésekből származó osztalékbevétel csak részben finanszírozta, ami a rövid lejáratú hitelállomány növekedéséhez vezetett. Összességében megállapítható, hogy az MVM Zrt. gazdasági helyzete mind az előző évhez, mind a tervezetthez képest javult. A év során az MVM Zrt. a kedvezőtlen nagykereskedelmi árképzés ellenére is folyamatosan eleget tett fizetési kötelezettségeinek, eladósodottsági mutatói kedvezőek. Az idegen és a saját tőke aránya 23,2% lett, melynek kedvező alakulásában a saját tőke értékelési tartalékkal megnövekedett összege játszik szerepet. A nettó adóság aránya a saját tőkéhez 15,1%-ra, a befektetett eszközök aránya az öszszes eszközökhöz 89,4%-ra, a likviditási mutató 46%-ra alakult. A működés finanszírozásához a társaság továbbra is megfelelő nagyságú és rugalmas hitelkeretekkel rendelkezik, mellyel követni tudja fizetési kötelezettségeit. A társaság adózott eredménye évben összességében 0,9 Mrd forintot tett ki, mely a kedvezőtlen külső gazdasági hatások ellenére 1,8 Mrd forinttal a tervezett szint felett teljesült

22 T E V É K E N Y S É G E K É R T É K E L É S E É V E S G A Z D Á L K O D Á S Tétel megnevezése évi évi Eltérés terv tény (tény-terv) M Ft Értékesítés nettó árbevétele Egyéb bevételek Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE Pénzügyi műveletek bevételei Pénzügyi műveletek ráfordításai PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY Rendkívüli bevételek Rendkívüli ráfordítások RENDKÍVÜLI EREDMÉNY ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY ADÓZOTT EREDMÉNY Jóváhagyott osztalék, részesedés MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

23 Az árbevétel a tervhez viszonyítva 2,3 Mrd forinttal csökkent. A villamos energia közüzemi kereskedelmi tevékenység bevételei a fogyasztók vártnál nagyobb arányú szabadpiacra történő elvándorlása, valamint a közüzemi nagykereskedelmi árak januári emelésének egy hónapos késedelme miatt 6,4 Mrd forinttal elmaradtak a tervezettől. Ezzel szemben az átviteli és az egyéb tevékenység bevételeiből 4,1 Mrd forint többlet származott. Az MVM Zrt. villamosenergia-kereskedelmi tevékenysége meghatározó jelentőségű mind a közüzemi, mind a versenyszektor területén. A villamos energia közüzemi nagykereskedelmi értékesítési ára február 1-jétől átlagosan 11%-kal emelkedett, ami azonban lényegesen alatta maradt a hatósági gázárakból adódó költségemelkedéseknek. A társaság az árrendszer okozta veszteségei elismertetése és megtérítése érdekében évben is ár-felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Magyar Energia Hivatalhoz, melynek eredményeképpen részben sikerült az indokolt költségeket elismertetni. Az átviteli tevékenység bevételei a hatósági árak február 1-jétől megvalósult 41,6%-os emelkedése, valamint a rendszerszintű villamosenergia-értékesítés volumenének növekedése hatására jelentősen emelkedtek. Az átviteli eszközök aktualizált piaci értékét a évi átviteli díjakban részben sikerült elismertetni. Ez biztosította a forrást az ellátásbiztonság szinten tartásához, illetve a javításához elengedhetetlenül szükséges átviteli hálózati fejlesztésekhez, és lehetővé vált egy elfogadható mértékű jövedelmezőség realizálása. A működési költségek gyakorlatilag terv szerint alakultak. Az egyéb bevételek és ráfordítások egyenlege döntően a tervezettnél alacsonyabb céltartalék képzés miatt 1,8 Mrd forinttal növelte az eredményt. Az üzemi tevékenység eredménye az előzőek következtében a tervezettnél 0,4 Mrd forinttal alacsonyabb. A pénzügyi eredmény a tervezettnél kedvezőbben alakult az árfolyam elszámolások és a kamatráfordítások tervezettől való elmaradása következtében

24 T E V É K E N Y S É G E K É R T É K E L É S E É V E S G A Z D Á L K O D Á S A rendkívüli eredmény 0,5 Mrd Ft-ot tett ki, amely több kisebb tételből tevődött össze. A villamos energia nagykereskedelmi tevékenység vesztesége évben a jelzett körülmények miatt -23,2 Mrd forint volt. Az átviteli tevékenység gazdálkodása az év során kiegyensúlyozott volt, jövedelmezősége a korábbi évekhez képest jelentősen javult, amit jelez a 14,5 Mrd forintos nyereség. A társaság egyéb tevékenysége az előző évinél magasabb, 9,6 Mrd forintos eredményt ért el, melyben jelentős szerepet játszott a portfolióból származó 5,7 Mrd forintnyi osztalékbevétel. A társaság gazdálkodását befolyásoló külső hatások nagyságrendje jóval meghaladta a cégvezetés által tehető veszteségmérséklő belső intézkedések hatásait, utóbbiak azonban mégsem elhanyagolhatóak. Az MVM Zrt. vezetése a társaság működési költségeinek felülvizsgálata során a befolyásolható kiadások visszafogását valósította meg, minden intézkedést megtett a racionális és takarékos gazdálkodás érdekében. Ily módon vált lehetővé a nehéz gazdálkodási körülmények ellenére a tervezettnél 1,8 Mrd forinttal magasabb adózás előtti eredmény realizálása.

25 Környezetvédelem Társaságunk tevékenységét az ISO szabvány szerinti, környezetközpontú irányítási rendszer előírásainak, egyidejűleg a hatályos környezetvédelmi előírásoknak megfelelően végzi. Beruházásaink során az elérhető legkorszerűbb technológiák alkalmazására törekszünk. Az elmúlt évben összesen 470 M forintot fordítottunk környezetvédelmi célokra. Ide tartoznak az átviteli hálózaton, a tartalék gázturbinás erőművekben és az irodaházakban az üzemeltetés, a felújítások, fejlesztések, karbantartások környezetvédelmi célú feladatainak, a kármentesítéseknek, a környezetvédelmi méréseknek a költségei, valamint beleértendők a környezetvédelmi tárgyi eszközök értékcsökkenései és a környezetvédelmi szakemberek bérköltségei is. Jóllehet környezetvédelmi szempontból az MVM Zrt. érdekeltségébe tartozó társaságok helyzete és feltételrendszere meglehetősen eltérő, a csoport tagjainak bevonásával elkészült a csoportszintű környezetpolitika, de az egyes társaságok feladataikat a saját helyzetükre kidolgozott stratégia szerint végzik, amely természetesen nem ellentétes a társaságcsoport környezetpolitikájával. zeti hatástanulmánya, ennek jóváhagyását követően a környezetvédelmi hatóság részletes hatástanulmány készítését írta elő ben befejeződött az a komplex környezetvédelmi program, amelynek elsődleges célja a radioaktív hulladékok térfogatának csökkentése volt. A következő évek kiemelt feladata ezen hulladékok végleges elhelyezésének előkészítése. A Vértesi Erőmű ZRt ben elkezdte és 2006 januárjában sikeresen befejezte az ISO es környezetközpontú irányítási rendszer bevezetésének előkészítését. Az oroszlányi erőműben megkezdődött az 1-es kazán átalakítása biomassza üzemre, és elkészült az oroszlányi zagytér lezárására vonatkozó terv. A terv környezetvédelmi engedélyeztetése kapcsán a felügyelőség által előírt kiegészítő vizsgálatok folyamatban vannak. A Paksi Atomerőmű Zrt. környezetpolitikája a biztonságos és gazdaságos villamosenergia-termelést hivatott szolgálni. A társaság alapvető feladatának tekinti a nukleáris létesítmény környezetbiztonságának fenntartását, ennek érdekében következetesen megfelel a hatályos jogszabályok előírásainak és a lakossági elvárásoknak. Az elmúlt évi kibocsátás-ellenőrzés tanúsága szerint a hatósági határértékeket maradéktalanul betartották. A kommunális szennyvíz szennyezettsége átmenetileg meghaladta a határértéket, az éves átlagértékek azonban az előírt szint alatt maradtak. Az elmúlt évben az atomerőmű tervezett üzemidő hosszabbításához kapcsolódva elkészült a projekt előzetes környe

26 T E V É K E N Y S É G E K É R T É K E L É S E É V E S Humánpolitika Az MVM Zrt. humánpolitikai tevékenységének legfontosabb célja 2005-ben is a professzionális működéshez szükséges emberi erőforrások biztosítása volt. Ezzel összefüggésben fontos feladat volt a társaságcsoport humánpolitikai stratégiájának megalkotása. A legfontosabb cél a csoport-optimumon történő működés megalapozása, ennek jegyében megtörtént a bértömeg gazdálkodás bevezetésének előkészítése, és elkészült az egységes ösztönzési rendszerre vonatkozó javaslat is. Mindezek mellett humánerőforrás gazdálkodási szempontból is kiemelkedő feladatot jelentett ben a hálózati rendszerirányító társaság felállítása. ellátás és szűrővizsgálatok, utazási költség hozzájárulás, uszodabérlet támogatás, munkaruha juttatás és egyedi segélyezés formájában. Ugyanekkora összeget tettek ki az egészségpénztári, nyugdíjpénztári és önsegélyező pénztári befizetések is. Az oktatási tevékenységet változatlanul a társaság jövőbeni igényeihez szükséges munkaerő biztosítása határozza meg. Az elmúlt évben 43 munkavállaló vett részt nyelvi képzésben, és 7 munkatársunk vett részt MBA programban. Az előző évi bérmegállapodásnak megfelelően az MVM Zrt.-nél 2005-ben 6,5 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, ami január 1-i hatállyal, 5 százalékos alapbérfejlesztést jelentett, ugyanakkor a nem premizált munkavállalók további 3 százalékos bérfejlesztésben részesültek. Az egyes munkakörök, alkalmazottak közötti differenciálás az adott területen a munkáltatói jogkört gyakorló vezetők feladata volt, szem előtt tartva a teljesítményösztönzést és a hatékonyság javítását. Az átlagkereset növekedése ellenére, a munkavállalói létszám csökkentésének eredményeként a társaság bérköltsége 9 százalékkal kevesebb volt a tervezettnél. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma nemcsak a tervezettnél, de a 2004-esnél is kevesebb volt. Ezzel együtt a tervhez és a 2004-es évihez képest a ledolgozott órák száma is csökkenést mutat, amit a táppénzen töltött munkanapok számának növekedése magyaráz. A társaság szociális ráfordításait a Kollektív Szerződés, illetve az érdekképviseletekkel az éves keresetfejlesztésre, valamint jóléti kiadásokra vonatkozó megállapodás határozta meg. Ez utóbbi célja a szociális és jóléti kiadások reálértékének megőrzése, és a villamosenergia-ipari önsegélyező pénztári tagsággal rendelkező munkavállalók kiemelt támogatása volt. Az általános juttatások körében mintegy 200 M forint értékű támogatást kaptak a munkavállalók, egyebek mellett üzemegészségügyi

27 Kommunikáció Az MVM Zrt. kommunikációs tevékenységében párhuzamosan a társaságcsoport középtávú stratégiájának kidolgozásával egyre intenzívebbé vált a stratégiához kapcsolódó, annak céljait a belső és külső közvéleménynyel megismertetni szándékozó pr-tevékenység. Valamennyi sajtómegjelenésben központi témaként szerepelt a társaság és a csoport stratégiai törekvéseinek bemutatása, és magáról a stratégiáról is sok szó esett a médiumokban. A második félévben, ez a munka kiegészült a konkrét lépések támogatásával, mely elsősorban a hazai TSO létrehozásához kapcsolódó kommunikációs feladatokat jelentette. A társasági külső kommunikáció fontos csatornája az MVM Zrt. internetes honlapja, amely 2005-ben mind tartalmilag, mind vizuális megjelenésében gyökeresen átalakult, alkalmazkodva a külvilág elvárásaihoz. Ezzel egyidejűleg a belső, intranetes felületet is megújítottuk. Az alkalmazott egységes szerkesztőségi rendszer két további internetes portált is kiszolgál, elkészült az MVM Partner ZRt., illetve az Eurelectric Magyarországi Tagozatának honlapja is. megfelelően tovább erősítette jelenlétét a komolyzene, a tudományos képzés, a karitatív célú segítségnyújtás és a sport támogatásának területén. A külső kommunikációt természetesen ebben az évben is szorosan kiegészítették a belső PR-feladatok, mint például a munkatársak tájékoztatása (intranet, belső újság) vagy a különféle dolgozói rendezvények megszervezése (Villamos Nap, Újévköszöntő). Ez utóbbi területhez szervesen kapcsolódik az MVM Csoport tagvállalatai között az egyre intenzívebbé váló információs együttműködés, a közös rendezvények szervezése, az egyes vállalatok programjainak időbeli összehangolása, illetve a folyamatos, szervezett információ csere a cégeknél zajló eseményekről, változásokról. A stratégiai célkitűzésekkel összhangban a kommunikációs tevékenység az elmúlt évben már egyre inkább a teljes cégcsoport képviseletének szellemében zajlott, részben építve a korábbi évek kialakult gyakorlatára, részben új területekre terjesztve ki a csoportszintű együttműködés lehetőségeit. A csoport közösen, az MVM koordinálásában jelent meg a hazai szakkiállításokon, a korábban kiforrott konstrukciónak megfelelően. A csoportszintű koordináció legerőteljesebben a szponzoráció és a társadalmi szerepvállalás területén erősödött: a legjelentősebb szponzorációs akciók kivétel nélkül csoportszinten valósultak meg. Kiemelendő ezek sorában az MVM Zrt. életében eddigi legjelentősebb szponzorációs projekt, a Birkózó VB támogatása, melyben a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel és az MVM Partner ZRt.- vel közösen vettünk részt főszponzorként egy szakmai szempontból is igen eredményes együttműködés keretében. Az MVM Zrt. a korábbi évek hagyományainak 24 25

28 Mi történt 2006-ban a közgyűlés időpontjáig? Társaságunk működését illetően a legjelentősebb változás január 1-jével az átviteli hálózati rendszerirányító társaság felállása volt. A Privatizációs Törvényben, a Villamos Energia Törvényben, illetve a 1070/2005. (VII.8.) számú Kormányhatározatban rögzítetteknek megfelelően január 1-én a TSO kialakítása érdekében az MVM Zrt. átadta az átviteli engedélyes tevékenységet az erre a célra létrehozott szervezeti egységgel együtt a MAVIR ZRt.-nek. Az így átalakult leányvállalatban a korábbi független rendszerirányító mellett, társaságunk átviteli, illetve az OVIT ZRt. üzemviteli igazgatósága egyesült. Ugyancsak a 2006-os év elején zárult le a Vértesi Erőmű ZRt.-nek az ÁPV Zrt. és a kincstár tulajdonában lévő részvénycsomagjainak a megvásárlása. A privatizációs ügynökség és a kincstár még 2005 novemberében kötött szerződést társaságunkkal a kérdéses pakettek eladásáról, melynek eredményeként az MVM Zrt. lett a Vértesi Erőmű ZRt. többségi tulajdonosa, így az oroszlányi székhelyű társaság stratégiájának kialakításakor egyedül érvényesítheti elképzeléseit.

29 A társaság középtávú stratégiájának megvalósítása során létrehoztuk az MVM Villamosenergia Kereskedelmi ZRt.-t a közüzemi nagykereskedelmi engedélyesi tevékenység ellátására, az MVM Informatika ZRt.-t, az informatikai tevékenység társaságcsoport szintű koordinálására, s egyes szolgáltatások központosított elvégzésére, továbbá az MVM Kontó ZRt.-t az elszámolások központosított elvégzésére. Az új leányvállalatok 2006 folyamán megkezdték tényleges működésüket. Az új üzleti év kezdetén meghirdetett hatósági közüzemi villamos energia árak nem fedezik nagykereskedelmi költségeinket, az ebből eredő veszteségek a tevékenység kiszervezése után is komoly finanszírozási problémákat vetnek fel, ami mindenképp szükségessé teszi az évközi árrendezés kezdeményezését

30 A Felügyelő Bizottság tagjai Miklós László elnök Bakonyi György Bodrogi Ferenc ig Dr. Börcsök Dezső Buják János ig Dr. Deák Péter Ferenc ig Filip György Garamszegi László től Gudra Tamás től Dr. Mihályi Péter Prágai Pál től Vargáné Stöckler Ágnes

31 A Felügyelő Bizottság jelentése 5/2006. (IV. 3.) számú FB határozat Az MVM Zrt évi rendes közgyűlésének Az MVM Zrt üzleti évének lezárása című napirendi témájához kapcsolódóan az MVM Zrt. Felügyelő Bizottsága megtárgyalta az MVM Zrt. Igazgatóságának előterjesztését a társaság évi üzleti jelentéséről és éves beszámolójáról. Az MVM Zrt. Felügyelő Bizottsága a beszámolási időszakban feladatát a gazdasági társaságokról szóló évi CXLIV. törvény, az Alapító Okirat és a jóváhagyott hatályos felügyelő bizottsági ügyrend alapján látta el. A Felügyelő Bizottság ezen jelentését az Igazgatóság beszámolója, a könyvvizsgáló jelentésének ismeretében, valamint a folyamatos évközi ellenőrzések alapján alakította ki. A Felügyelő Bizottság az Igazgatóság tevékenységét és a meghozott határozatokat figyelemmel kísérte, jogszabálysértő működést nem tapasztalt. A társaság az 5/2005. (IV. 29.) számú közgyűlési határozattal elfogadott üzletpolitikában meghatározott célkitűzéseknek megfelelően végezte évi tevékenységét. Az üzletpolitikai célkitűzések teljesítése az elvárásoknak megfelelően, illetve annál kedvezőbben alakult. Az MVM Zrt. az év folyamán maradéktalanul eleget tett a jogszabályban előírt ellátási kötelezettségének, szerződésekkel biztosította a hazai közüzemi fogyasztók ellátásához szükséges kapacitásokat, teljes körűen kiszolgálta a közüzemi fogyasztók igényeit. Az átviteli hálózat a rendszerirányítóval egyeztetett módon és üzemállapotokban állt a MAVIR ZRt. rendelkezésére. A villamosenergia-ipari átviteli hálózati rendszerirányító magyarországi kialakításáról szóló 1070/2005. (VII. 8.) kormányhatározat új igényeket fogalmazott meg a villamosenergia-rendszer működését illetően, amely változás mindenekelőtt az átviteli hálózati rendszerirányító (TSO) szervezet létrehozásában és jövőbeni működtetésében nyilvánult meg. A társaság maradéktalanul végrehajtotta a kormányhatározatban foglalta- kat, így az átviteli rendszerirányító január 1-jétől zavartalanul megkezdte működését. A társaság az MVM csoport új középtávú stratégiájában megjelölt célok elérése érdekében kialakította a társaságcsoport jövőbeni hatékony, költségtakarékos működését célzó irányítási és szabályozási alapelveit. A társaság jelentős erőfeszítéseket tett a hosszú távú áramvásárlási szerződések (HTM) kedvezőbb feltételeket célzó módosítására, de ez az erőművek elzárkózó magatartása miatt csak a HTM-ek által meghatározott feltételek közötti rugalmas alkalmazkodást tette lehetővé. A közüzemi nagykereskedelmi hatósági árak miatt a kereskedelmi tevékenység továbbra is veszteséges. Összességében megállapítható, hogy a társaság a rendkívül nehéz külső körülmények (hatósági árak kedvezőtlen alakulása) és egy jelentős nagyságrendű szervezeti átalakulás (TSO) zökkenőmentes megvalósítása mellett sikeres gazdasági évet zárt. A beszámoló alapjául szolgáló könyvvezetés a Számviteli Törvény előírásának megfelelően, a részvénytársaság számviteli politikájával összhangban készült. A részvénytársaság évi beszámolója megbízható és valós képet nyújt a gazdálkodásról. A Felügyelő Bizottság az MVM Zrt. éves rendes közgyűlése számára elfogadásra javasolja a társaság évi üzleti tevékenységéről szóló éves beszámolót és üzleti jelentést, továbbá az MVM Zrt évi mérlegét és eredmény kimutatását M forint, azaz Négyszázkilencvenötmilliárd-háromszázkilencvenötmillió forint mérleg főösszeggel és 913 M forint, azaz Kilencszáztizenhárommillió forint mérleg szerinti nyereséggel, továbbá M forint, azaz Ötmilliárd-kilencszázhetvenötmillió forint negatív adóalappal. Javasolja továbbá a Közgyűlés számára, hogy a társaság a mérleg szerinti eredményét helyezze eredménytartalékba. Az Igazgatóság javaslatának megfelelően a Felügyelő Bizottság javasolja továbbá, hogy a társaság évben ne fizessen osztalékot és a negatív adóalap pedig a számviteli szabályok szerint kerüljön elhatárolásra. MIKLÓS LÁSZLÓ a Felügyelő Bizottság elnöke 28 29

32 Könyvvizsgálói Jelentés A Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése elé terjesztett éves beszámolóról A Magyar Villamos Művek Zrt. részvényesei részére Elvégeztük a Magyar Villamos Művek Zrt december 31-i fordulónapra elkészített mérlegének melyben az eszközök és források egyező végösszege M forint a mérleg szerinti eredmény 913 M forint nyereség, valamint a december 31-én záródó pénzügyi évre vonatkozó eredménykimutatásának és kiegészítő mellékletének vizsgálatát, melyeket a társaság évi éves beszámolója tartalmaz. Az éves beszámoló elkészítése az ügyvezetés felelőssége. A könyvvizsgáló felelőssége az éves beszámoló véleményezése az elvégzett könyvvizsgálat alapján, valamint az üzleti jelentés és az éves beszámoló összhangjának megítélése, továbbá annak ellenőrzése, hogy a kiegészítő mellékletben a évi CX. Törvény a villamos energiáról (VET) 101. (1) alapján bemutatott, villamos energia ipari tevékenységenként készített mérleg és eredménykimutatás tevékenységek szerinti szétválasztása a szabályzatok alapján történik. A társaság évi éves beszámolójáról február 24-én korlátozás nélküli véleményt bocsátottunk ki. A könyvvizsgálatot a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok és a könyvvizsgálatra vonatkozó Magyarországon érvényes törvények és egyéb jogszabályok alapján hajtottuk végre. A fentiek értelmében a könyvvizsgálat tervezése és elvégzése révén elegendő és megfelelő bizonyítékot kell szerezni arról, hogy az éves beszámoló nem tartalmaz lényeges hibás állításokat. Az elvégzett könyvvizsgálat magában foglalta az éves beszámoló tényszámait alátámasztó bizonylatok mintavételen alapuló vizsgálatát, emellett tartalmazta az alkalmazott számviteli alapelvek és az ügyvezetés lényegesebb becsléseinek, valamint az éves beszámoló bemutatásának értékelését. A társaság éves beszámolója a soron következő éves közgyűlésen történő jóváhagyás céljából készült, ezért a beszámolóba beállított 913 M forint mérleg szerinti eredmény csak a közgyűlés jóváhagyásával válik véglegessé. A könyvvizsgálat során a Magyar Villamos Művek Zrt. éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy az éves beszámolót az előző bekezdésben jelzett korlátozással a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az éves beszámoló a Magyar Villamos Művek Zrt december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről a fenti korlátozással megbízható és valós képet ad. Az üzleti jelentés az éves beszámoló adataival összhangban van. A kiegészítő mellékletben bemutatott tevékenységenkénti szétválasztás a szabályzatok alapján történik. Véleményünk további korlátozása nélkül felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy a Társaság az aktív időbeli elhatárolások között, a korábbi évek ÁKD szabályozásából származó 6,9 milliárd összeget mutat ki, melynek jövőbeni megtérülése bizonytalan. Az említett összeg pénzügyi befolyása csak abban az esetben biztosított, amennyiben az árhatóság a villamos energia közüzemi piacának júliusi megszűnése előtt a közüzemi villamos energia árakban elismer 6,9 milliárd forint költségelemet a korábbi időszak ÁKD elszámolása jogcímén. A Társaság nem képzett céltartalékot ezzel kapcsolatban, mert a menedzsment várakozása szerint az összeg beépítése a villamos energia árába teljes mértékben megtörténik a közüzemi piac megszűnését megelőzően. (Bővebben kifejtve a kiegészítő melléklet 18. és 19. oldalán) Budapest, március 29. Ernst & Young Kft. Nyilvántartásba-vételi szám: Havas István Bejegyzett könyvvizsgáló Kamarai tagsági szám:

33 Közgyűlési határozat 4/2006. (IV. 21.) sz. közgyűlési határozat A Közgyűlés elfogadja az MVM Zrt évi gazdálkodásáról és vagyoni helyzetéről készített Éves Beszámolót és Üzleti Jelentést. Elfogadja továbbá a Felügyelő Bizottság jelentését a évi gazdálkodásról és a könyvvizsgáló jelentését a társaság évi beszámolójáról. A Közgyűlés az Igazgatóság beszámolója, a Felügyelő Bizottság és a könyvvizsgáló jelentése alapján elfogadja az MVM Zrt évi mérlegét és eredmény kimutatását M forint, azaz Négyszázkilencvenötmilliárd-háromszázkilencvenötmillió forint mérleg főösszeggel, és 913 M forint, azaz Kilencszáztizenhárom-millió forint mérleg szerinti nyereséggel, továbbá M forint, azaz Ötmilliárd-kilencszázhetvenötmillió forint negatív adóalappal. A Közgyűlés elrendeli, hogy a társaság a 913 M forint mérleg szerinti eredményét helyezze eredménytartalékba. Az M forint negatív adóalap pedig a számviteli szabályok szerint kerüljön elhatárolásra

34 I M P R E S S Z U M : Kiadja a Magyar Villamos Művek Zrt. Felelős k iadó: Dr. Kocsis István, vezérigazgató Por tréfotók: Csordás Gábor Természetfotók: Vadász Sándor Design: Monostori Kata

35

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS 2008. ÉVRŐL Budapest, 2009. március 2. 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés a

Független könyvvizsgálói jelentés a Független könyvvizsgálói jelentés a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 2007. évi beszámolójának felülvizsgálatáról Budapest, 2008. április 1 Megállapítások A Magyar Elektrotechnikai Egyesület 2007. XII.31-i

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

2013. Szobért-Szobiakért Közalapítvány. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380. 2628 Szob, Szent Imre u. 12.

2013. Szobért-Szobiakért Közalapítvány. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380. 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Nyilvántartási szám: 138 Egyszerűsített éves beszámoló 213. Tartalom: - közhasznúsági jelentés - mérleg - eredménykimutatás - könyvvizsgálói

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

Az MVM Rt. Igazgatósága és Közgyűlése elfogadta az MVM Rt. középtávú üzleti stratégiáját

Az MVM Rt. Igazgatósága és Közgyűlése elfogadta az MVM Rt. középtávú üzleti stratégiáját 0 Az MVM Rt. Igazgatósága és Közgyűlése elfogadta az MVM Rt. középtávú üzleti stratégiáját Az MVM Rt. Igazgatósága 60/2005. (VII.13.) számú határozatával, illetve a társaság rendkívüli Közgyűlése 39/2005.

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 4 2016.03.23 11:38:40 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 2 4 4 0 Település: Százhalombatta Közterület neve: Ifjúság Közterület

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Cégjegyzékszáma: 05 09 018640 Székhelye: BROKERGOLD

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 8 0 3 2 1 0 7 6 9 1 0 1 3 1 0 2 - - Statisztikai számjel Dr Szakály Ügyvédi Iroda a vállalkozás megnevezése 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 45. a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Dr. Cseke László kamarai tag könyvvizsgáló, engedély szám: 001430. 7400 Kaposvár, Kazinczy F. u. 36. tel/fax:82-427-456, 06-30-288-54-23, e-mail:kondit@t-online.hu FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS SZEKSZÁRD

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31

Részletesebben

Községi Önkormányzat Balatonberény

Községi Önkormányzat Balatonberény Községi Önkormányzat Balatonberény A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 92/A.. (3) bekezdése szerinti 2011. évi önkormányzati közzététele ESZKÖZÖK költségveté si 21. melléklet a 10./2012.(05.03

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása

Részletesebben

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése HUNGAGENT NYRT 2013 Pomáz, Rózsa u. 17. Tel.: 26-525-680, Fax: 26-326-330 hungagent@mail.datanet.hu www.hungagent.hu A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18125861-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 14.Pk.61.013/2006 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához A Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. (továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30.

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30. A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VI. emelet Elérhetőség: 061 266 2181 Honlap:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési. Nonprofit Kft évi. Martonvásár, május 23. Vörös Péter ügyvezető

BESZÁMOLÓ. Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési. Nonprofit Kft évi. Martonvásár, május 23. Vörös Péter ügyvezető 101/2018. (V. 29.) határozat melléklete: Martongazda Nonprofit Kft. BESZÁMOLÓ Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Kft. 2017. évi Martonvásár, 2018. május 23. Vörös Péter ügyvezető I.

Részletesebben

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19.

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19. A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2012. november 19. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18128204-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12.Pk.60.535/2007 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011 MOVE REHABILITÁCIÓS IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. (8500 Pápa, Komáromi u. 87.) KÖZHASZNÚSÁGI E. december 31. Mellékletek: I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS A 2. NAPIRENDI PONTHOZ Beszámoló

Részletesebben

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM GTER Gázturbinás Erőmű Zrt. i tagjai, továbbá a vezető besorolású, valamint

Részletesebben

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában Elemzői brief 2006. május február 3. 14.2006. február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában A változtatás háttere Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta gyakorlatilag változatlan gyorsjelentési

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2014.2.25. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL - NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 13EB-02 13EB 13EB/A 13EB/M/A1

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat

Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE A változat Statisztikai számjele: 18474244-6910-131-06 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat Az üzleti év mélegfordulónapja: 2014. december 31. Adatok ezer Ft-ban ESZKÖZÖK (ek) módosításai Tárgyév 01.

Részletesebben

Végleges Vagyonmérleg

Végleges Vagyonmérleg 22411825845701111308 08-09-008156 Kapuvári Ipari Park KFT 9330 Kapuvár, Fő utca 1. Végleges Vagyonmérleg 2011. július 14. Átvevő Kapuvári Ipari Park KFT végleges vagyonmérlege 1/2. oldal 22411825845701111308

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege A változat Adószám: Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Likvid Trade 2010 Korlátolt Felelősségű Társaság 1156 Budapest, Szilas park 2. fszt. 2. Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat A mérleg

Részletesebben

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai

Részletesebben

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló Balaton Park 2000. Non profit Kft. Székhely: 7400 Kaposvár, Győr u. 21. Telephely: 1147 Budapest, Telepes u. 106. Egyszerűsített éves beszámoló 2014 Cégjegyzék száma: Cg. 14 09 309324 Balaton Park 2000.

Részletesebben

Nextent Informatika Zrt.

Nextent Informatika Zrt. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1

Részletesebben

Kiegészítő melléklete

Kiegészítő melléklete Statisztikai számjel: 25004582-6312-113-01 Cégjegyzék száma: 01-09-194184 Vállalkozás megnevezése: Direkt36 Újságíró Központ Nonprofit Kft. Vállalkozás székhelye: 1137 BUDAPEST POZSONYI ÚT 10. 2. EM/8

Részletesebben

M!!J~,gy :3.14. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának évi Határozatok Könyvéből ' "\ \1 " 1 BK.VZR9)

M!!J~,gy :3.14. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának évi Határozatok Könyvéből ' \ \1  1 BK.VZR9) BK.VZR9) :3.14. Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság BKV. ÖNNEK JÁR 1980 Budapest, Akáda u. 15. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának 2017. évi Határozatok Könyvéből (Az Igazgatóság 2017.

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23.

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23. 2016. Évi beszámoló Ügyfél neve: Ügyfél címe, telefonszáma: 9024. Győr, Szérűskert u.36. Statisztikai számjele: 2 3 1 7 5 7 6 9 0 3 2 2 5 7 2 0 8 Cégjegyzék száma: 0 8-0 9-0 2 1 4 0 6 A társaság adószáma:

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

A nyugdíjpénztár tevékenységét az Állami Pénztár Felügyelet E/307/97. számú határozatával 1997. november hónapban engedélyezte.

A nyugdíjpénztár tevékenységét az Állami Pénztár Felügyelet E/307/97. számú határozatával 1997. november hónapban engedélyezte. Kiegészítés A Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Fehér Arany Nyugdíjpénztára 2005. évi éves beszámolójáról készített független könyvvizsgálói jelentéshez Veszprém, 2006. április 5. 1.) A megbízás tárgya Társaságunk

Részletesebben

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 18259089-1-43 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12215. Közhasznúsági jelentés 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási időszak: 2007. január 01. - 2007. december 31.

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet tulajdonosainak Elvégeztem a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet (6635 Szegvár, Szabadság tér 1. Cg.: 06-02-000246) mellékelt 2014.

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.30 22:39:34 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 6 2 Település: Budapest Közterület neve: Budapesti Közterület jellege: út Házszám: 180 Lépcsőház:

Részletesebben

Kiegészítő Melléklet a Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. évi Egyszerűsített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Részletesebben

El z évi felülvizsgált beszámoló záró adatai. Tárgyévi felülvizsgált beszámoló záró adatai MÉRLEG-ESZKÖZÖK

El z évi felülvizsgált beszámoló záró adatai. Tárgyévi felülvizsgált beszámoló záró adatai MÉRLEG-ESZKÖZÖK A 008.0.30-ai nappal beolvadással megsz n UNIQA és Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár Önkéntes és Magáni ágazatának 008. évi gazdálkodásáról közzétett adatok az összesített alapján MÉRLEG-ESZKÖZÖK i

Részletesebben

GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. Közhasznúsági jelentés 2013

GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. Közhasznúsági jelentés 2013 Adószám: 21904428-1-04 Cégbíróság: Gyula Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 04-14-000053 GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. 2013 Fordulónap: 2013. december

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Cégbíróság: Cégjegyzék szám: 23749720-2-41 FŐVÁROSI BÍRÓSÁG CÉGBÍRÓSÁGA 01-09-976467 KÖVETKEZŐ OPCIÓ STATÉGIAI TANÁCSADÓ KFT 1028 Budapest, ÚJSOR UTCA 1 2011 Fordulónap: Beszámolási időszak: 2011.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31. Az EQUILOR FINE ART Műkincs-Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt felelősségű társaság 2006. június 26-án kelt Társasági Szerződéssel, határozatlan időtartamra

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos

Részletesebben

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről 0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.

Részletesebben

Elemzés, értékelés 2017.

Elemzés, értékelés 2017. Adószám: 18256127-2-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 16 PK.60914/2001/1 Nyilvántartási szám: 01/01/86227 1212 Budapest, Zsolnai utca 28 2017. Fordulónap: 2017. december

Részletesebben

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 4 5 3 9 2 6 2 1 1 0 5 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-0 9-1 2 4 5 0 1 Cégjegyzék száma Egyszerűsített éves beszámoló 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31- ig A vállalkozás megnevezése

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke ÜZLETI TERV Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. Vállalkozás neve Beruházás helye Igényelt kölcsön Futamidő hónap Türelmi idő hónap Új Széchenyi Beruházási

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 23147647-8810-572-01 Statisztikai számjel 01-09-955179 Cégjegyzék száma Hegyhát Nonprofit Kft 1121. Budapest, Hegyhát út 25-27. Egyszerűsített éves beszámoló 2015 A közzétett adatok könyvvizzsálatal nincsenek

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

Keltezés: Budapest, január 20.

Keltezés: Budapest, január 20. 0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 212 913 0 0 11 579 5 429 83 942 313 863 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 0 0 273 273 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18642304-1-12 Bejegyző szerv: Nógrád Megyei Bíróság, Regisztrációs szám: 615 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011. január 01. - 2011. december

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Cégbíróság: Cégjegyzék szám: 23998814-2-15 SZ.SZ.B.M. CÉGBÍRÓSÁG 15-09-079577 RID FULL KORLÁTOLT FELELŐSÉGŰ TÁRSASÁG 4531 Nyírpazony, VASVÁRI PÁL út 16. 2013 Fordulónap: Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthetõ a Magyar Tõkepiac 2002. május 13-i számában, a Budapesti Értéktõzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2.

Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2. Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2. KIEGÉSZITÕ MELLÉKLET 2016. 01. 01. - 2016. 12. 31. I. Általános kiegészítések II. Mérlegtételekhez kapcsolódó kiegészítések III.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ (Cégjegyzékszám: )

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ (Cégjegyzékszám: ) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. 2017. 12. 31. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ (Cégjegyzékszám: 01-10-049687) I. Általános rész A Zrt. éves beszámolójának aláírására jogosult

Részletesebben

Mecsekerdő Zrt 0 2 1 0 0 6 0 0 9 3. ország. 24 hsz. em. ajtó 5. Adóazonosító jele: Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

Mecsekerdő Zrt 0 2 1 0 0 6 0 0 9 3. ország. 24 hsz. em. ajtó 5. Adóazonosító jele: Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 14EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet Kizárólag elektronikus úton nyújtható be. ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló

Részletesebben

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok) 0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Éves beszámoló december 31.

Éves beszámoló december 31. 0. 6720 Szeged Zrínyi u. 4-8. 62/592250 ŀ11092612493111306 Éves beszámoló 2012. december 31. 11092612493111306 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 7842874

Részletesebben

Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt szeptember 30.

Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt szeptember 30. A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefonszáma 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. szeptember 30. Éves beszámoló a vállalkozás vezetője Első

Részletesebben

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló 01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18269253-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 11.Pk.60.634/2011/2. a halmozottan sérült gyermekek gyógyulásáért 1039 Budapest, Hatvany Lajos utca 14 Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

Kiegészítő melléklet 2011

Kiegészítő melléklet 2011 Adószám: 14603204-1-43 Cégbíróság: Főv. Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzék szám: 01-09-911437 IFUA Nonprofit Partner Közhasznú Nonprofit Kft. 1119 Budapest, Fehérvári út 79. 2011 Fordulónap: 2011. december

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthető a Magyar Tőkepiac 2002. augusztus 8-i számában, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

Éves beszámoló mérlege - "A"

Éves beszámoló mérlege - A Cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Global NRG Kereskedelmi és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1122 Budapest, Maros u. 12. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2005.

Részletesebben

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A KONZUM NYRT. 2011. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. 1988-ban alakult a Konzum Áruház Szövetkezeti Közös Vállalat jogutódaként. Kezdetben a cég meghatározó profilja a kereskedelem,

Részletesebben

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2014. május 29. A társaság bemutatása A Comenius Angol-Magyar Két

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 1 1 7 1 9 7 4 1 2 1 1 3 1 7 Statisztikai számjel 1 7-9 - 7 6 4 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Ézsibau Kft A vállalkozás címe: 7149 Báta, Damjanich utca 2. A vállalkozás telefonszáma: Normál

Részletesebben

A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d

A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d 1.2.4.6.4.7.8.0./5.1.9.0./1.1.4/0.1. Statisztikai jel 01-10-044336 Cégjegyzék 0.1 BMSK Beruházási, Mőszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. MÉRLEG - 2008.01.01.- 2008.12.31. MÉRLEG

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31. TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben