Csepeli György Fábián Zoltán Sik Endre: Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények

Átírás

1 Csepeli György Fábián Zoltán Sik Endre: Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Csepeli György Fábián Zoltán Sik Endre (1998): Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények in: Társadalmi riport 1998, Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.). Budapest: TÁRKI, Pp

2 Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények 1 Csepeli György Fábián Zoltán Sik Endre Bevezetés A cigányok helyzete Közép- és Kelet-Európa új demokráciáiban a társadalmipolitikai átalakulás egyik neuralgikus pontjává vált, és ezt viszonylag korán a nyugat-európai kormányoknak is be kellett látniuk. Emlékezetes például, hogy a Romániából érkezett cigány menekültek az egyesült Németországban már a kilencvenes évek elején idegenellenes támadások célpontjaivá váltak. A legismertebb atrocitás 1991 augusztusában történt Rostockban, ahol körülbelül 1500 szélsőjobboldali fiatal támadta meg a főképpen kelet-európai roma menekültek által lakott szállót. A helybeli lakosság szimpátiájával övezett incidens több napig tartott. A német és a román kormány megállapodása alapján 1992 szeptemberében mintegy 50 ezer román állampolgárt többségükben cigányokat toloncoltak vissza hazájukba, majd ezt követően 1993 júliusában Németország megszigorította bevándorlási törvényeit. (Margalit, 1996) Az idegenekkel szembeni indulatok persze nemcsak a bevándorlókkal és menekültekkel szemben nyilvánulnak meg, és a romák helyzete sem csak a posztkommunista országokban jelent társadalmi problémát február 6-án, az ausztriai Felsőőrön (Oberwart) négy roma férfi vált bombatámadás áldozatává, amikor egy Romák vissza Indiába feliratú táblát próbáltak eltávolítani az otthonuk felé vezető útról. Az Ausztriában élő ezres roma lakosság nagy része Burgenlandban él, azon a területen, mely az I. világháború végéig Magyarországhoz tartozott. Innen indult el 1989-ben a romák politikai önszerveződése, amelynek eredményeként 1993-ban az ausztriai romákat (és a német ajkú sintiket) önálló etnikai csoportként (Volksgruppe) ismerték el (ERRC, 1996). A felsőőri merénylet a xenofób szélsőségesek reflexiója volt az újabban őshonosként elismert cigányok megváltozott politikai-jogi státusára. Újabban a csehországi romák kanadai és angliai kivándorlása irányította rá a figyelmet arra, hogy még az átalakulás eminensének tekintett országokban is meg- 1 A tanulmány elkészítését a T sz. OTKA kutatás támogatta. 458

3 oldatlan a cigányok társadalmi integrációja. Paradox módon a liberális bevándorlási és bőkezű szociálpolitikával jellemezhető Kanadában tiltakozó bőrfejűek fogadták a jólétet és biztonságot remélő romákat, akik éppen a rasszista támadásokra hivatkozva kérelmezték a politikai menekült státust a befogadó országoktól. A hazai cigányság helyzete mindeddig belügy maradt: a romák tömeges és szervezett kivándorlása nem okozott külpolitikai bonyodalmat a Magyar Köztársaság számára. Igaz, hogy a hazai és nemzetközi nyilvánosság előtt számos olyan eset ismert, amikor magyarországi cigányok váltak erőszakos támadások vagy a diszkrimináció burkolt formáinak áldozataivá, s a legutóbbi időszak fejleményei arra utalnak, hogy egy eszkalálódó kivándorlási hisztéria lehetőségét sem lehet kizárni. Úgy véljük azonban, hogy okkal remélhető a magyarországi politikai intézményrendszer fejlettségétől az, hogy képes lesz a konfliktusforrásokat jogipolitikai eszközökkel szabályozott mederben tartani óta a magyarországi cigányságnak is léteznek helyi és országos önkormányzatai, továbbá számos roma és nem-roma polgárjogi mozgalom működik azzal a céllal, hogy a cigányok számára is biztosítsák az állampolgári jog- és esélyegyenlőséget. Ezen kívül a kisebbségi ombudsman (az állampolgári jogok biztosa) is fontos szereplője a kisebbségi jogvédelemnek. Az intézményes jogvédelem számára véleményünk szerint a legnagyobb kihívást a többségi társadalom és a cigányok közötti társadalmi távolság jelenti. Jelentős a társadalmi távolság a cigányok és a nem-cigányok között a strukturális tényezők a képzettség, a munkaerőpiaci részvétel, a jövedelmi helyzet, a lakóhelyi szegregáció, azaz a társadalmi integráció kemény mutatói mentén, a kulturális és életmódbeli tényezők szerint, és jelentős a társadalmi távolság a többség és a kisebbség között szociálpszichológiai értelemben is. A többség ellenállása társadalomlélektanilag két szinten tapasztalható. Az első, egyértelműen antiliberális szint az egyes kisebbségek nyílt előítéletes reprezentációja, melyre különböző közvélemény-kutatások bőven mutatnak példát. Ha eltérő mértékben és eltérő intenzitásban is, a cigányok, a nők, a homoszexuálisok, fogyatékosok, a nemzeti kisebbségek mind megtapasztalhatták és napjainkban is megtapasztalják, hogy mit jelent számukra a hátrányos megkülönböztetés, mely a csökkentértékűség, az abnormalitás, a deviancia rejtett vagy nyílt, igazságtalan előfeltevésén alapul. Kevesen képesek belátni, hogy az azonnali hátrányos megkülönböztetés révén szerzett relatív előny hosszú távon az európai integráció révén szerezhető abszolút előnyt veszélyezteti. A másik szint érdekesebb. A bujdosó liberalizmus jelenségére gondolunk, amely más országokban sem ismeretlen. Angelusz Róbert eredményei alapján nyilvánvaló, hogy ha egy-egy diszkriminációmentes vélemény statisztikailag többségben is van a társadalomban, a statisztikai valóság nem válik szociológiai valósággá. A liberális többség paradox módon konzervatív többséget lát maga körül. 459

4 Minél erősebb a szóban forgó előítélet, annál erőteljesebb a rejtőzés. Volt egy kutatás, melynek során azt kérdezték a nem cigány válaszadótól, hogy egy szülő helyébe képzelve magát elengedné-e vagy sem gyermekét cigány kislányokkal játszani. A vizsgálat legérdekesebb adata, hogy a válaszadók 53 százaléka minden további nélkül engedte volna cigány kislányokkal játszani, ugyanakkor csak 12 százalékuk mondta azt, hogy mások is így döntenének. Ezt mutatja be a következő táblázat. 1. táblázat A saját és a feltételezett többségi vélemény (százalékban) A saját vélemény A feltételezett Ne játsszon a gyereke cigány kislányokkal Játsszanak az iskolában, de ne hozza Nyugodtan hívja el a kislányt játszani Összesen N Forrás: Angelusz, 1996: 222. o. Egyetértünk Angelusz Róberttal, aki azt állítja, hogy a percipiált többségi vélemény konzervatív torzulása abból adódik, hogy amíg a konzervatív álláspontok képviselőinek túlnyomó többsége szerint a saját véleményük egyúttal többségi nézet is, addig a liberális beállítódásúak közül csak egy kisebbségi csoport látja úgy, hogy nézete egybeesik a közvélemény modális áramlatával. A liberális álláspont hívei tehát annak ellenére, hogy a többséget alkotják a kisebbségi konzervatív nézeteket, elsősorban a mérsékelten konzervatív felfogást látják a legelterjedtebbnek. (Angelusz, 1996: 223. o.) Az antidiszkriminációért folytatott küzdelem csak akkor esélyes a sikerre, ha sikerül a rejtőzködő, bujdosó szövetségeseket megnyernie. Az ily módon láthatóvá vált liberális tábor a maga tényleges nagyságában már megmérkőzhet az antiliberális álláspontok híveivel. A demokratikus nyilvánosság csak akkor működőképes, ha mindenki tisztában van azzal, hogy hol áll, s senki sincs tévedésben afelől, hogy kik és mekkora arányban vannak mellette és ellene. Angelusz Róbert helyesen hangsúlyozza, hogy amikor a jogi normák, hivatalos álláspontok és a közvélemény ellentétes irányba húznak, rendkívül sok múlik a tömegkommunikáció üzenetein. Másfelől látnunk kell, hogy előítéletes optikából nézve a tömegkommunikáció már ma is túlzottan elfogultnak tűnik a kisebbségek javára (Csepeli, Örkény és Székelyi, 1997). Ily módon akár a bumeránghatás sem kizárt. 460

5 Nőtt-e a cigányellenesség? A rendszerváltás lehetséges társadalmi hatásait számba véve többen megfogalmazták azt a hipotézist, hogy az átalakulás folyamán a társadalmi terhek növekedése együtt járhat az előítéletek növekedésével. (lásd Postma, 1996) Tomka (1991) ezzel kapcsolatosan arra figyelmeztetett, hogy e hipotézist nem szabad felszínesen vizsgálni, hiszen különbséget kell tenni a vélemények és előítéletek között, és számot kell vetni azzal, hogy a rendszerváltás folyamán olyan attitűdök is felszínre kerülhettek, melyek korábban is jellemzőek voltak, de csak rejtett, látens formában. Véleménye szerint az előítéletek növekedéséről szóló hipotézist társadalmi rétegek szerint differenciáltan érdemes tesztelni, hiszen a romákkal kapcsolatos attitűdök nagymértékben eltérő tendenciát mutathatnak a felemelkedők avagy lecsúszók, a jobb módúak avagy rászorulók csoportjában. (i. m.: 9. o.). Ehhez hozzátehetjük azt is, hogy a cigányokkal szembeni előítéletesség kérdése sem vizsgálható a politikai-kulturális változások figyelembe vétele nélkül, hiszen a kirekesztő nacionalista és rasszista ideológiák is nagymértékű átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtized folyamán. Az elemzők új típusú nacionalizmusról, neorasszizmusról és a xenofóbia új hullámáról beszélnek a nyolcvanas évek közepétől. (Erős, 1993; Rex, 1996; Delanty, 1996; Baumgartl és Favell, 1995) A változást a multikulturalizmus megjelenése és a jóléti állam válsága indította el. A nyugat-európai államnemzeti nacionalizmusok etnokulturális, identitás alapú nacionalizmusokká alakulnak, a régi típusú rasszizmus genetikai érvelés helyett pedig a kulturális különbségek abszolutizálására törekszik. Nyelvezete a politikai korrektség elvárásaihoz idomul: tiszteljük a másságot, de a másság maradjon meg elkülönülten, a saját helyén mondják az új jobboldal ideológusai. Lehetséges, hogy az eddigi vizsgálatok éppen e változásokat hagyták figyelmen kívül, s ezért találhatunk ellentmondó eredményeket a szakirodalomban. Tomka (i.m.) által közölt adatok alapján a következő kép rajzolódik ki az 1978 és 1989 közötti változásokról: (1) csökkent a cigánykérdésben a pozitív megkülönböztetés politikája mellett állást foglalók aránya; (2) emelkedett azok aránya, akik a megoldást a romákra hárítják; (3) nőtt a cigányokkal szembeni diszkriminatív intézkedéseket sürgetők aránya; (4) csökkent az integráció, és (5) nőtt a szegregáció híveinek aránya. A Tomka által ismertetett tendenciával ellentétes változásokról számolt be Lázár Guy az közötti tehát egy későbbi időszak vonatkozásában. Eredményei szerint a nyolcvanas évek közepéhez képest a cigányokkal kapcsolatos elutasító attitűdök és negatív sztereotípiák elterjedtsége csökkent a kilencvenes évek elejére: 1987 és 1992 között, ha különböző mértékben is, egyaránt csökkent azok aránya, akik szegregálnák a cigányokat ( 16%), azoké, akik kényszert alkalmaznának velük szemben ( 13%), azoké, akik asszimilálnák 461

6 őket ( 12%), azoké, akik nem tartják őket rendes embernek, és azoké, akik nem hisznek a beilleszkedésükben ( 2%); ezzel párhuzamosan pedig megnőtt azok száma, akik autonómiát adnának nekik (+13%), és azoké, akik szükségesnek tartják a cigány hagyományok megőrzését (+7%). A cigánysággal kapcsolatos attitűdök csak egy területen változtak meg kedvezőtlen irányban: a rendszerváltás után még kisebb lett azok aránya, akik növelnék e népcsoport támogatását. (i. m.: 79. o.) Látható, hogy nem eldönthető egyértelműen az a kérdés, hogy az elmúlt években, de különösen a rendszerváltást követően erősödtek-e a cigányokkal szembeni előítéletek, avagy sem. Mindenesetre elgondolkodtató az, hogy a közvélemény pozitív irányú változása főképpen azokban a kérdésekben figyelhető meg, melyek a kulturális rasszizmus szóhasználatával is összeegyeztethetőek: pl. az asszimiláció elvetése, a kulturális hagyományok ápolása, az autonómia elfogadása. Mindazonáltal valószínűbb az, hogy a demokratikus átalakulással egyidejűleg a nemzettudat is demokratikusabbá lett, s tudatosabbá váltak az állampolgári jogok és a demokratikus normák. A magyarországi kisebbségek jogainak biztosítása intézményesült, és a közvéleményben is elfogadottabbá vált. Mindeközben viszont növekedett az állampolgári közösséghez nem tartozókkal szembeni intolerancia: nőtt az idegenellenesség. Egyértelműen növekedett viszont a romák pozitív diszkriminációjának elutasítottsága, s továbbra is hatalmas a társadalmi távolság a romák és a többségi társadalom között. Kedvezőtlen fejlemény az is, hogy a közbiztonság általános romlása közepette megerősödtek a romák bűnöző életmódjával kapcsolatos sztereotípiák, és a közvélemény ezzel kapcsolatos diszkriminatív beállítottsága. A főváros lakói körében 1978 és 1989 között 36 százalékkal növekedett azok aránya, akik a bűnözés csökkentése érdekében egyetértettek azzal a követeléssel, hogy a rendőrségnek a cigányok között szigorúbban <%-2>kell fellépnie, mint másokkal szemben. (Tomka, i. m.: 32. o.) E kérdés <%0>kapcsán a hagyományos rasszizmus genetikai érvei is elfogadásra találnak ben a megkérdezettek közel kétharmada (64%) egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy a bűnözési hajlam a cigányok vérében van. (Fábián és Sik, 1996) Az attitűdváltozás tendenciájától függetlenül az bizton megállapítható a korábbi vizsgálatokból, hogy a cigányok megítélése igen kedvezőtlen. Az idézett es vizsgálatainkból is kitűnt, hogy Magyarországon a legelutasítottabb etnikai csoportot a cigányok jelentik. Velük szemben még a nyíltan diszkriminatív intézkedéseket is a társadalom jelentős hányada elfogadja. (Fábián és Erős, 1996) A következőkben az MHP vizsgálat évi 6. hulláma alapján azt vizsgáljuk meg, hogy történt-e ezen a téren változás, s ahol ez lehetséges, adatainkat a korábbi vizsgálatok eredményeivel vetjük össze. Adatbázisunk lehetővé teszi azt is, hogy a cigány és a nem-cigány megkérdezettek véleményét külön-külön vizsgáljuk. Az MHP vizsgálatban hagyományosan az számít cigánynak, akit a többnyire nem- 462

7 roma kérdező annak vélt. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a környezet kategorizációja sokszor bizonytalan sőt az idő múltával változhat (Vö. longitudinális cigány ), és nem feltétlenül esik egybe az egyén személyesen vallott identitásával. 2 Társadalmi távolság A társadalmi távolság a szociálpszichológiában az egyik leghosszabb múltú fogalom. Ennek lényege az, hogy az egyén sajátcsoportja és a különféle külcsoportok közötti társadalmi távolság a sajátcsoport perspektívájából az elfogadott interakciók alapján meghatározható, és így következtethetünk a külcsoportokkal szembeni előítéletek és a diszkriminatív beállítottságok mértékére 3. Az MHP vizsgálatban a Bogardus-skála nem mindegyik fokozatára, csak a két végpontjára vonatkozóan szerepeltek kérdések, s a vizsgált szempontokban a csoportok részben eltérőek voltak. Mindazonáltal a romákra vonatkozóan megbízható következtetéseket vonhatunk le (1. és 2. ábra). A megkérdezettek az arabok után a cigányokat engednék be a legkisebb arányban az országba menekültként, és esetükben található a házasságra vonatkozó kérdésben a legnagyobb arányú ellenkezés. A többség és a vizsgált csoportok közötti társadalmi távolság tehát a cigányok esetében a legnagyobb. Ezt tapasztaltuk már a korábbi vizsgálatokban is, tehát itt is egy időben stabil jelenségről van szó. Ha a külcsoportok fogalmát kiterjesztjük a különféle életformacsoportokra, akkor az látszik, hogy a romák a legelutasítottabb etnikai kisebbség. Az ellenük megnyilvánuló ellenszenv foka függetlenül a Bogardus-skála által implikált szituatív tényezőktől csak a homoszexuálisok, AIDS-betegek, és a politikai szélsőségekhez mérhető nagyságrendileg. (Fábián és Sik, i. m.) 2 Az önbesorolás és a kérdezői kategorizáció kérdéséről lásd: Lapos (1995), Ladányi és Szelényi (1998) és Havas, Kemény és Kertesi (1998) írását. Mintánkban 3,5 százaléknyi (N=95 fő) olyan 18 évesnél idősebb személy szerepelt, akit a kérdező cigányként azonosított, s a kérdezők további 1,7 százaléknyi megkérdezettről nem tudták eldönteni, hogy cigány avagy sem. Elemzéseinkben a biztosan cigányként azonosított megkérdezetteket tekintjük cigánynak. 3 Az ún. Bogardus-skála lényege az, hogy a megkérdezetteknek jelezniük kellett, hogy a megadott csoportokat a skála mely fokozatán fogadnák el. A skála fokozatai a következők: 1. közeli rokonságba keverednék vele házasság útján, 2. bevezetném a klubomba, és jó barátom lenne, 3. szomszédom lehetne, 4. munkatársam lehetne, 5. állampolgára lehetne ugyanannak az országnak, ahol én élek, 6. turistaként ellátogathatna hazám földjére, 7. nem engedném be az országba. (Allport, 1977: p. 79.) Az első társadalmi távolság skálát E. S. Bogardus készítette 1928-ban, amellyel ezt követően több vizsgálat is készült az USA-ban. Ezek eredménye szerint a csoportok közötti társadalmi távolság egyöntetű, azaz a standard szociológiai változók mentén beleértve az etnikumot invariabilitást mutató, s időben pedig meglehetősen stabil társadalmi jelenség. 463

8 1. ábra Mely csoportokat engedné be menekültként az országba? Az egyes csoportokat beengedők %-os aránya a teljes népességben, 1997 arabok cigányok oroszok románok bosnyákok kínaiak külföldi magyarok Megjegyzés: 18 éves és idősebb megkérdezettek, N= ábra Családtag vagy közeli rokon házassága: Az ellenezné válaszok %-os megoszlása cigánnyal 58 kínaival 53 romániai románnal 50 zsidóval 27 romániai magyarral * Megjegyzés: A határozottan ellenezné és az inkább ellenezné válaszok összevonásával. N=2744. Vö. Függelék F1. táblázat. 464

9 A többségi társadalom és a cigányok közötti társadalmi távolság más európai társadalmakban is kimagasló más vallási-etnikai kisebbségekhez viszonyítva. A németországi és ausztriai felmérések tanúsága szerint a romákat a többségi társadalomtól elválasztó társadalmi távolság nagyságrendileg a magyarországihoz hasonló. Egy 1992-es németországi vizsgálat szerint a megkérdezettek 64 százaléka viseltetett ellenszenvvel a romák iránt, és 68 százalékuk ellenezné a romák beköltözését a szomszédságukba. Németországban ilyen mértékű antipátiára csak a kábítószeresek, alkoholisták és a szélsőbaloldaliak számíthatnak, bármely más etnikai, vallási kisebbség ellenszenv-indexe 20 százalék alatti. (Margalit, i. m.) Ausztriában 1991-ben a megkérdezettek 49 százaléka, 1995-ben pedig 45 százaléka kifogásolta volna, ha szomszédsági kapcsolatba kerülne a romákkal. Ebben az esetben is a cigányok voltak az első helyen a nem kívánatos csoportok listáján, sorrendben megelőzve a szerbeket, törököket, románokat, lengyeleket, zsidókat, horvátokat, szlovéneket, s végül a németeket. (Karmasin, 1992; Golub és Cohen, 1995) A magyar adatok abban a vonatkozásban megerősítik a klasszikus amerikai vizsgálatok eredményeit, hogy a származás sem befolyásolja jelentősen a külcsoportok preferencia-sorrendjét. A kisebbségi csoportok ugyanis nem számítva a sajátcsoporthoz való viszonyulást hajlamosak átvenni a többségi társadalom jellemző attitűdjeit, véleményeit. A kérdező által cigánynak, illetve nem cigánynak minősített válaszadókat külön elemezve ugyanis az tapasztalható, hogy a romák a csoportok sorrendjét tekintve általában konformálódnak a többséghez, de sajátcsoportjukhoz alapvetően pozitívan viszonyulnak: háromszor nagyobb arányban (44%) fogadnának be cigány menekültet az országba, és nyolcszor többen (40%) támogatnák, ha rokonuk cigány személlyel kötne házasságot. A cigányokkal kapcsolatos vélemények A kérdőívben szerepelt hat cigányokkal kapcsolatos vélemény-, illetve attitűdkérdés. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az ezekkel való egyetértés, illetve egyet nem értés nem feltétlenül fejez ki cigányellenes beállítódást. Célunk tehát nem az volt, hogy egy konzisztens, egydimenziós előítéletes attitűdöt mérjünk, hanem bizonyos vélemények és attitűdök elterjedtségét felmérjük, illetve öszszefüggéseiket megvizsgáljuk. A válaszok gyakorisági eloszlásai a 2. táblázatban láthatók, s az eloszlások különféle szociológiai és szociálpszichológiai változókkal való kapcsolatát a függelékben közöljük. (Vö. F1 F6. táblázatok) Az első két kijelentés a romák pozitív megkülönböztetésére vonatkozik, s látható, hogy általában a pozitív diszkrimináció elve (1. számú kijelentés) nagyfokú elutasításra talál (87%). A cigányok anyanyelvi iskoláztatásáért vállalt áldozatokat (2. számú kijelentés) már a lakosság harmada (34%) elfogadná, míg az 465

10 előző kijelentésben foglalt általános elvet csak a kérdezettek egytizede támogatja. A pozitív diszkriminációval kapcsolatos attitűdöket az etnikai háttér mellett az iskolai végzettség, a település típusa és a tekintélyelvűség szintje határozza meg, és ezen attitűdök a menekültkérdésben elfoglalt pozícióval is kapcsolatban állnak. A felsőfokú iskolai végzettség, a fővárosi lakóhely, az anti-autoriter beállítottság és a befogadó attitűd a pozitív megkülönböztetést, az átlagosnál magasabb arányú egyetértést valószínűsítenek e kérdésekben (F1 F2. táblázatok). Mindazonáltal elhamarkodott lenne ezek alapján arra következtetni, hogy a cigányok pozitív megkülönböztetését pusztán a liberális beállítottságú fővárosi értelmiségiek támogatják. Tomka 80-as évek végére vonatkozó vizsgálatában a cigányokhoz fűződő tényleges társadalmi távolság alapján azt találta, hogy akik a cigányokkal barátkoznak, szomszédsági vagy munkatársi kapcsolatban állnak velük, tehát akik a cigányokat jobban ismerik, erőteljesebben követelik a cigányok jogait és támogatását, mint a cigányokkal kapcsolatban nem állók. (Tomka, i. m. 29. o.) Jelen vizsgálatunkban eszközök híján ezt a hatást nem tudjuk megerősíteni, mindazonáltal az a hipotézis is megfogalmazható, hogy a források beszűkülésével a társadalmi struktúrában elfoglalt pozíció szerepe felerősödött a kilencvenes évek folyamán, és a kompetitív helyzetek fokozottabban a pozitív diszkrimináció elvetése irányában hatnak. E kérdés tisztázására jövőbeni vizsgálatoknak kell vállalkozniuk. Mindazonáltal az kimutatható, hogy a romák pozitív diszkriminációjának elfogadottsága az utóbbi években csökkent: az 1. számú kijelentéssel ugyanis 1994-ben még a megkérdezettek 15 százaléka egyetértett, s ez az arány, mint láttuk, 1997-ben csupán 10 százalék. 2. táblázat Vélemények és attitűdök a cigányokkal kapcsolatban a válaszok %-os megoszlása* 1. A cigányoknak több segítséget kell adni, mint a nem cigányoknak. 2. A lakosságnak áldoznia kell arra, hogy a cigányok anyanyelvükön is tanulhassanak az iskolákban, ha akarnak. 3. A cigányok közül sokan azért nem dolgoznak, mert segélyekből élnek. 4. A cigányok közül sokan azért nem dolgoznak, mert nem kapnak munkát 5. A cigányok között ugyanannyi a bűnöző, mint a hasonló körülmények között élő nem cigányok között. 6. Csak helyeselni lehet, hogy vannak még olyan szórakozóhelyek, ahová a cigányokat nem engedik be. Megjegyzés: N=2744. Nem ért Egyetért Nem tudja, % egyet nem válaszol

11 A 3. és 4. számú kijelentések a cigányok munkanélküliségével kapcsolatos véleményekre vonatkoznak. Több mint kétszer annyian fogadják el azt a nézetet, hogy a cigányok közül sokan azért nem dolgoznak, mert segélyekből élnek, mint azt, hogy azért, mert nem kapnak munkát. A szociálpszichológia egyik területe az oktulajdonítással (attribúcióval) kapcsolatos kognitív folyamatokkal, illetve e folyamatok társadalmi meghatározottságával foglalkozik. A csoportközi viszonyok terén megfigyelt jelenség az, hogy a sajátcsoport tagjai pozitív viselkedésének magyarázatában hajlamosak vagyunk személyes okokat feltételezni, míg a külcsoportok pozitív viselkedésének magyarázatában inkább a körülmények szerepét hangsúlyozzuk. A negatív viselkedés, illetve tulajdonságok esetében az összefüggés fordítottan érvényesül: a sajátcsoport hibáiért, rossz tulajdonságaiért a környezetet okoljuk, a külcsoportok esetében viszont személyes, a csoportra viszszavezethető tényezőket keresünk a háttérben. (Csepeli, 1997) Nagy valószínűséggel a cigányok munkanélküliségére vonatkozó vélemények eltérő megoszlása mögött is ez az oktulajdonításra eleve jellemző torzító tendencia (ultimate attribution error) munkál. Jól megfigyelhető ez akkor, ha a cigányokat és a nemcigányokat külön vizsgáljuk. A romák döntő többsége, 82 százaléka a strukturális oktulajdonítást ( nem kapnak munkát ) fogadja el, míg a nem-romáknál ez az arány csak 37 százalék. A másik kijelentés esetében, az arányok nagyjából fordítottak (45:85). (Lásd F3 F4. táblázat) Az ismertetett torz attribúciós sémák sokszor az előítéletes attitűdök racionalizációjaként szolgálnak. Így lehet ez a cigányok munkanélküliségével kapcsolatos vélemények esetében is. A már idézett 1994-es felmérés szerint tíz felnőtt közül kilenc egyetértett azzal a vélekedéssel, hogy a cigányok gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni. Érdemes megjegyezni azonban azt is, hogy egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat azt találta, hogy a nyugati demokráciákban és a kelet-európai posztszocialista országokban a szegénység-gazdagság kialakulásáról alkotott attribúciós sémák jelentősen különböznek. (Kluegel, J. R. et al., 1995) A nyugati társadalmakban az egyéni gazdagságot személyes okokra vezették vissza úgy gondolták, hogy a gazdagok tehetségüknél és szorgalmuknál (...) fogva megérdemlik a gazdagságot, míg a szegények a diszkrimináció, a társadalmi esélyegyenlőtlenségek folytán kényszerülnek hátrányos helyzetbe. Ezzel szemben a keleti posztszocialista országokban a gazdagságot dominánsan strukturális, a szegénységet pedig elsősorban egyéni okokra vezették vissza (...). A gazdagságban az eleve adott kapcsolatokat, a korrupciót látták meghatározónak, míg a szegényeket magukat hibáztatták sanyarú sorsukért, azt állítván, hogy az iszákosság, lustaság és a morális hiányosságok okozzák a szegénységet. Magyarországon tehát a deprivált helyzetekkel kapcsolatos attribúciós torzítások nemcsak a cigányokkal kapcsolatban figyelhetők meg, de esetükben ez erősebben jelentkezik. Olyannyira, hogy a cigányokról alkotott kép egyik legfontosabb összetevője ebből fakad. A csoportjellemzésekre 467

12 kép egyik legfontosabb összetevője ebből fakad. A csoportjellemzésekre használatos tulajdonság-listák élén ott találjuk azt, hogy a cigányok lusták. (Lázár, i. m.) Az ilyen típusú vizsgálatokban a cigányok másik leggyakrabban említett negatív tulajdonsága az erőszakosság, és már említettük azt, hogy a cigányok bűnözésével kapcsolatosan a genetikai érvek ( a vérükben van ) is visszhangra találnak. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy e kérdésben a strukturális oktulajdonítást miszerint a romák kriminalitásában a környezeti tényezők meghatározó szerepet játszanak nem fogadja el a közvélemény (2. táblázat 5. kérdés). Az életkörülmények hatásának hangsúlyozásával ami egyúttal az etnikai tényező meghatározó szerepének tagadását is implikálja a lakosság pusztán egyharmada ért egyet. A romák körében viszont fordított a helyzet: 68 százalékuk egyetért a valóság komplex természetéhez közelebb álló strukturális oktulajdonítással, míg a többiek között a nem tudom és a nem ért egyet válaszok egyenlő arányban (16-16 százalék) oszlanak meg. Szembetűnő az, hogy e kérdésben a magasabb iskolai végzettségűek és az anti-autoriter beállítottságú megkérdezettek nem tűnnek ki nagyobb fokú egyetértési hajlandóságukkal (F5. táblázat). Majd minden második megkérdezett (47 százalék) helyesli azt, hogy vannak még olyan szórakozóhelyek, ahová a cigányokat nem engedik be. A szórakozóhelyekre gyakrabban járó fiatalabb korosztályban, a évesek között az egyetértők aránya ennél még némileg magasabb is (vö. F6. táblázat). E nyíltan diszkriminatív attitűd esetében figyelhető meg az, hogy a tekintélyelvű beállítottság kapcsolatban áll az előítéletességgel. Kérdőívünkben szerepelt a tekintélyelvűség mérésére kidolgozott F-skála egy rövidített változata 4. Akik e skálán a legmagasabb pontszámot érték el, azokat autoritereknek, a legalacsonyabb pontszámúakat pedig anti-autoritereknek nevezzük. Az autoriterek alárendelődnek a különféle társadalmi tekintélyeknek, személyes szabadságuk jó részét erőskezű, rendpárti vezetőknek engednék át. Mereven ragaszkodnak a társadalmi konvenciókhoz és agresszívan viszonyulnak azokhoz, akik a szemükben nem konvencionálisak. Esetünkben az autoriterek 59 százaléka, az alacsony F-skála pontszámúak 33 százaléka értett egyet a cigányokkal szembeni diszkriminatív gyakorlattal. Az iskolai végzettség hatása e kérdésben az egyet nem értéssel kapcsolatban egyenes arányú: minél iskolázottabb valaki, annál valószínűbb, hogy nem ért egyet a diszkriminációval. Az egyetértés szempontjából az összefüggés nem lineáris, de elmondható az, hogy a szakmunkásképzőt végzettek helyeslik leginkább a szegregációt, a felsőfokú végzettségűek pedig a legkevésbé. Ugyan ebben a kérdésben nem növekedett lényegesen az egyetértés 1994-hez képest, de a cigányokkal 4 E skálát az Egyesült Államokban dolgozták ki a második világháború után (Adorno et al. 1950). Az általunk használt skála ismertetését lásd Fábián és Sik, 1996; Fábián és Erős,

13 szembeni előítéletek növekedésére utal másfelől az, hogy 5 százalékkal csökkent a diszkriminációt elutasítók aránya. Az idegenellenesség Magyarországon 1998 elején a Nemzetközi Migráció és Menekültügyi Kutatások Központja (MTA Politikai Tudományok Intézete) megismételte az 1992 óta évente végzett adatfelvételét, melynek célja a magyar lakosság menedéket keresőkhöz való viszonyának felmérése. Az adatfelvételt március elején a TÁRKI végezte a 18 éves vagy annál idősebb népességre reprezentatív országos mintán (N=1500). Egy évvel korábban pedig az MHP vizsgálatban szerepeltek a menekültekkel kapcsolatos kérdéseink. A 3. ábra tanúsága szerint 1998-ban a magyar határokat minden menedéket kereső előtt bezárni akarók (ezt a kört nyíltan idegenellenesnek tekintjük) köre minden harmadik megkérdezett 1997-hez képest kismértékben nőtt. Ez az érték jóval magasabb, mint az évtized elején tapasztalt, de alacsonyabb, mint az évi csúcs. Ugyanakkor a szuper-liberális álláspontot képviselők köre megszűnőfélben van (3%), míg a reálpolitikus mérlegelők aránya a népesség kétharmada körül stabilizálódni látszik. 3. ábra Kiket szabad beengedni Magyarországra? a nyílt idegenellenesség tendenciája, , százalék attól függ senkit 40 mindenkit A reálpolitikusoktól azt is megkérdeztük, hogy melyek azok a menedéket kereső csoportok, akiket beengednének Magyarországra. E kör egyöntetű véleménye szerint a külföldi magyarokat be kell, a bűnözőket nem szabad befogadni. Az összes 469

14 megkérdezett negyede engedné be a menedéket kereső kínaiakat, bosnyákokat és románokat, minden hatodik közülük beengedné az oroszokat és a cigányokat, de csak minden kilencedik az arabokat. Ezek az arányok tehát lényegileg nem változtak az egy évvel korábbi helyzethez képest. (Vö. 1. ábra.) A megkérdezetteknél az idegenellenesek aránya a népesség átlagánál (33%) magasabb a munkanélküliek (36%), az alacsony iskolai végzettségűek (42%), az újságot nem olvasók (47%), a gazdasági helyzet romlását érzékelők (41%), s az ettől félők (48%), a nagy áremelkedést várók (42%), az önmagukat a legalsó társadalmi rétegbe sorolók (42%), a falusiak (38%), a 70 év felettiek (40%), vagyis általában azon (egymással átfedő) társadalmi csoportok körében, akiknek az átlagosnál több okuk van félni mindentől, s akik ezért jobban félnek egyebek között az idegenektől is. Ami a politikai magatartást illeti, a biztosan nem szavazók körében a legmagasabb az idegenellenesek aránya (40%). Az FKGP szimpatizánsok kivételével (47%) valamennyi párt elkötelezettjeinek idegenellenessége alacsonyabb az átlagosnál, de a legalacsonyabb az MDF potenciális szavazói között (22%). A következőkben visszatérünk az 1997-es adatbázisunkhoz, és a Magyar Háztartás Panel adatai alapján megkíséreljük modellezni az idegenellenességet befolyásoló társadalmi tényezők hatását. Két fő kérdésre keresünk választ. Elsőként arra, hogy az iskolai végzettség hatásának figyelembevétele mellett milyen más szocio-demográfiai hatások érvényesülnek. Ez a kérdés azért fontos, mert ismert, hogy az iskolázottság közvetlen vagy közvetett szerepe kitüntetett jelentőséggel bír a csoportközi attitűdök oksági magyarázatában. (4. ábra) 4. ábra A nyíltan idegenellenesek aránya iskolai végzettségi csoportok szerint, % max. 8 osztály szakmunkásképző érettségi felsőfokú Forrás: MHP,

15 Arról, hogy szociológiailag mit jelent az iskolázottság és a különféle csoportokkal kapcsolatos attitűdök közötti összefüggés, több plauzíbilis hipotézis fogalmazható meg. Például az idegenellenességgel kapcsolatosan feltételezhető, hogy az iskolázottabbak több társadalmi erőforrással (jövedelem, presztízs, hatalom stb.) rendelkeznek, s ennek következtében képesek vállalni azt a fajta konkurenciát, ami a menekültek munkaerőpiaci jelenlétéből adódik. Éppen az az egyik megválaszolandó kérdésünk, hogy akkor is érvényesül-e az iskolai végzettség hatása, ha az erőforrásokat is mind nagyobb mértékben figyelembe vesszük. Az iskolai végzettség hatása mögött feltételezhető önmagában egy toleráns, nyitott világszemlélet jelenléte, hiszen a tudás révén függetlenül az oktatási rendszer deklarált céljaitól nagyobb eséllyel alakul ki egy szélesebb társadalmi perspektíva, mely révén az egyén képes az etnocentrikus nézőponton felülemelkedni. Részben ez a nyitottabb világszemlélet, részben pedig személyiséglélektani különbségek ragadhatók meg a tekintélyelvű attitűdszerveződésben, melynek hatását vizsgálni fogjuk. (Vö. Kelman és Barclay, 1963; Dillehay, 1978) Itt kell megemlíteni, hogy a szakirodalomban régóta vitatott kérdés az, hogy a tekintélyelvűség avagy az iskolai végzettség hatása jelentősebb az előítéletes attitűdök magyarázatában. Brit és holland vizsgálatok szerint a tekintélyelvűség hatása robusztusabb, mint az iskolai végzettségé. (Billig és Cramer, 1990; Dekker és Ester, 1991) Hasonló eredményre jutott a magyarországi cigányellenes attitűdök példáján Fábián és Erős (1996), de hangsúlyozták, hogy a tekintélyelvű attitűdszerveződés maga is nagymértékben függ az iskolai végzettségtől. Az általunk vizsgált nyílt idegenellenesség fogalom konkrét operacionalizálása viszont nem tekinthető az előítéletes attitűdök olyan klasszikus példájának, melyben kielégítően leképeződnek az attitűdtárgyra vonatkozó érzelmi, tudati és viselkedési összetevők. Ezért feltételezhető, hogy a tekintélyelvűség szerepe korlátozottabb lesz, mint a cigányellenesség esetében. Mindemellett persze a tudáskészlet tartalmi összetevőiről sem szabad elfeledkeznünk. Az iskolázottabbak ha nem is kedvelik jobban a különféle népcsoportokat, vagy a menekülteket en bloc, valószínűleg jobban ismerik a menekültekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeket, avagy a kommunikatív helyzetekre jellemző normatív elvárásokat, s igyekeznek valódi véleményüket eltitkolva politikailag korrekt válaszokat adni. Megjegyzendő, hogy a jelen vizsgálatban nem volt módunk ez utóbbi összefüggés vizsgálatára 5. Másik fő kérdésünk arra vonatkozik, hogy magyarázó modellünk milyen mértékben képes leképezni az empirikus valóság összetettségét, azaz a feltételezett 5 Az antiszemita vélemények kapcsán Kovács András (1997: 61. o.) azt találta, hogy a vizsgált egyetemisták nem ítélték az interjú szituációt olyan nyilvános beszédhelyzetnek, mely nagymértékű kommunikatív látenciát gerjeszt, azaz a válaszadók a zsidókkal kapcsolatos kérdések elől nem tértek ki, valódi véleményüket nem titkolták el. 471

16 összefüggések feltárásával mennyivel jutunk közelebb ahhoz a kérdéshez, hogy kik alakítanak ki elutasító attitűdöt a menekültekkel szemben. Főképpen az a tény, hogy a rendelkezésünkre álló adatbázis korlátozza a figyelembe vehető tényezők számát, azt eredményezi, hogy számos olyan kérdést nem tudunk vizsgálni, melyről feltételezhető, hogy meghatározzák az idegenellenesség mértékét. Nem ismerjük például azt, hogy ki milyen gyakran kerül interakcióba a menekültekkel és a bevándorlókkal, nem tudjuk, ki milyen képet alakított ki a bűnözés és a munkanélküliség nagyságának és a menekültekkel kapcsolatos politika összefüggéséről stb. Ennek tudatában négy tényezőcsoport szerepének tisztázására tettünk kísérletet: 1. Társadalmi-demográfiai változók; 2. Társadalomlélektani változók; 3. Migrációval kapcsolatos kontextuális változók; 4. Politikai változók. Az első csoportban az iskolai végzettség mellett az életkor, a lakóhely településtípusa, a gazdasági-aktivitási státus és a személyes jövedelem szerepelnek. Mindegyik változó összefüggésben áll a háztartások anyagi-jóléti státusával és a társadalmi rétegződés hierarchikus jellegével 6. Indokolt tehát ezeket együttesen az iskolai végzettség hatásával szimultán, erőforrás jellegű tényezőcsoportként kezelni. A változók második csoportjában a vallásosság, a tekintélyelvűség, az anómia és az elégedettség bizonyos dimenzióinak indikátorait, továbbá az anyagi helyzet változásának szubjektív vetületét, illetve a munkanélküliségtől való félelem szerepét vizsgáltuk. A vallásosság szerepéről különféle hipotézisek fogalmazhatók meg. A legvalószínűbbnek az látszana, hogy a vallásos világkép befogadó attitűddel társul, de a korábbi vizsgálatok azt bizonyították, hogy ez túlságosan leegyszerűsítő feltételezés. Fábián és Erős (i. m.) például kimutatta, hogy az idősebb generációk körében éppen az ellenkező irányú összefüggés figyelhető meg, ám a fiatalabbak (18 30 évesek) vallásossága valóban toleránsabb attitűddel társult. Fábián és Sik (1996) korábbi tanulmányukban azt találták, hogy a háztartás anyagi helyzetének romlása a középosztállyal azonosulók körében nagyobb arányú tekintélyelvűséggel és idegenellenességgel járt együtt. Feltételezhető, hogy az anyagi-jóléti lecsúszást érzékelők, a saját életszínvonalukkal és az ország gazdasági, politikai rendszerével elégedetlenek elutasítóbbak a menekültekkel szemben, csakúgy, mint a tekintélyelvű és anómikus megkérdezettek. 6 Ezzel kapcsolatban lásd Fábián Zoltán, Róbert Péter és Szivós Péter Anyagi-jóléti státuscsoportok társadalmi miliői című tanulmányát e kötetben. 472

17 Az anómia fogalmára gyakran úgy hivatkoznak, mint a lélektani eredetű autoritarizmus fogalom szociológiai alternatívájára. A kérdést sarkítva úgy fogalmazzák meg, hogy az előítéletesség szociológiai (anómia) avagy a lélektani (autoritarizmus) magyarázata helyénvalóbb. (Scheepers, Felling és Peters, 1992) Mint jeleztük, nem fogadjuk el azt az álláspontot, amely a lélektani és a társadalmi magyarázatot élesen szembeállítja egymással. Ennek ellenére izgalmas kérdésnek tartjuk, hogy az egyén elidegenedett, anómikus állapota és az idegenellenesség mértéke között van-e összefüggés. Az elmagányosodás és elidegenedés állapota ugyanis csakúgy, mint az anyagi-jóléti lecsúszás, valamint az elégedetlenség érzete egyaránt értelmezhetők egyéni frusztrációs helyzetekként. Az ún. frusztrációagresszió hipotézis feltételezi, hogy az elégedetlen, frusztrált egyénekben agresszív potenciál alakul ki. Amennyiben az egyén nem saját maga ellen irányítja agresszióját, és pozitív énképének fenntartására törekszik, akkor az őt ért kudarcért valamilyen külső tárgyat tesz felelőssé, és agresszivitását e külső célpontra irányítja. E magyarázat kihangsúlyozza a bűnbak-képzés lélektani mechanizmusát. Migrációval kapcsolatos kontextuális tényezőnek tekintettük az interperszonális network és az élettörténeti beágyazottság egy-egy metszetét. Azt vizsgáltuk, hogy vannak-e külföldön élő, ott munkát vállaló ismerősei, barátai a megkérdezettnek, illetve ő magával előfordult-e az, hogy huzamosabb ideig külföldön dolgozott, illetve lakott. Feltételezhető ugyanis, hogy ezek a szituációk empátiát váltanak ki a menedéket kereső idegenek iránt. A nyugati elemzők is gyakran felhívták a figyelmet arra, hogy annak ellenére, hogy Magyarország napjainkra a nemzetközi migráció egyik célpontja lett, jelentős tömegbázissal rendelkező idegenellenes politikai erők nem léptek színre 7. Fontosnak tartjuk ezért az idegenellenesség politikai metszetének tanulmányozását, hiszen a pártpreferencia-csoportok között vannak jelentős különbségek az idegenellenesség szempontjából például a kisgazda szimpatizánsok elutasítóbbak a menekültekkel szemben. (Vö. 5. ábra.) A kérdés tehát az, hogy ezek a különbségek a szavazói csoportok társadalmi-demográfiai összetételének figyelembevételekor is fennállnak avagy sem. 7 E helyzet éppen a tanulmány írásakor változóban van. A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) a parlamenti választások első fordulóján elérte a bejutáshoz szükséges ötszázalékos szavazati arányt. A MIÉP programjában és retorikájában részben a választók antiszemita és idegenellenes érzelmeire épít (Vö. Erős és Fábián, 1995). Adataink szerint a MIÉP potenciális szavazói nem idegenellenesebbek az átlagnál. Elemzéseinkbe azonban a MIÉP-szavazókat a kis esetszámuk (N=18) miatt nem vontuk be külön csoportként. 473

18 5. ábra A nyílt idegenellenesség aránya az egyes pártpreferenciacsoportokban, % SZDSZ MDF Fidesz-MPP 21 MSZP 23 egyéb párt 28 FKgp Forrás: MHP, A következőben két logisztikus regressziómodellt mutatunk be. Az elsőben függő változónk a nyílt idegenellenesség. Azokat tekintjük nyíltan idegenellenesnek, akik senkit sem fogadnának be menekültként Magyarországra. Második modellünkben függő változónk a teljes idegenellenesség. A teljes idegenellenesség fogalmába beleértjük a nyíltan és a látensen idegenelleneseket. A látencián ebben az esetben azt értjük, hogy a látszólag mérlegelő attitűd mögött a specifikus csoportok egyöntetű elutasítása is megbújhat. Többen ugyanis azt mondták, hogy szelektálni kell a menekültek között, de a megadott hat csoport (kínai, bosnyák, román, orosz, cigány, arab) tagjai közül senkit sem engednének be az országba. A teljes idegenellenesség kategóriájába mintánk 62 százaléka tartozott. Magyarázó változóink mindegyikét 0, illetve 1 értékű dichotóm indikátorváltozóvá alakítottuk át a következőképpen: Az iskolai végzettséget négy változóval mértük. A modellben referenciakategóriául a legfeljebb nyolc általános iskolai osztályt végzettek csoportja szolgált. A lakóhely településtípusának mérését három változóval oldottuk meg: a falu és a főváros mellett, az egyéb városok szolgáltak referenciául. Az életkor méréséhez öt kategóriát alakítottunk ki, referenciául a legfiatalabbakat, a éveseket választottuk. Az éves személyes jövedelem nagyságát a quintiliseket jelölő dichotóm változókkal mértük. Referenciakategória a legalsó jövedelmi ötöd. A gazdasági-aktivitási státus operacionalizálásakor megkülönböztettük a gazdaságilag aktív csoporton belül az alkalmazottakat és az önálló vállalkozókat, az inaktív csoporton belül pedig a 474

19 nyugdíjasok két nagy csoportját, az öregségi nyugdíjasokat és a rokkant nyugdíjasokat, valamint a munkanélkülieket. Referenciakategóriául az egyéb inaktívak csoportja szolgált. A vallásosság egyetlen dimenzióját, a vallási szertartásokon való részvétel gyakoriságát vettük figyelembe. Ennek alapján három kategóriát alakítottunk ki. Az elsőbe azok kerültek, akik sosem járnak templomba, istentiszteletre. A másodikba azok kerültek, akik ritkán legfeljebb havonta kétszer-háromszor vesznek részt vallási szertartásokon. Referenciakategóriaként az ennél gyakrabban templomba járókat választottuk. A tekintélyelvűséget az Adorno-féle F-skála egy rövidített, hét kijelentésből álló verziójával mértük. (Adorno, et al., 1950) E skála megbízhatósága jó, a Cronbach-féle alfa mutató értéke 0,80. A konstrukció során felhasznált kijelentések ismertetését lásd Fábián és Sik idézett tanulmányában. Az elemzéshez az F-skála pontszámok alapján negyedeket képeztünk. Referenciakategóriául a legkevésbé autoriter quartilist választottuk. Az anómia mérése során egy Andorka Rudolf által adaptált skálát használtunk. (Andorka, 1993) Ez az eszköz kilenc kijelentés segítségével tulajdonképpen az elidegenedés négy dimenzióját méri: (1) a hatalomnélküliséget, (2) az értelmetlenséget, (3) a magányt és (4) a negatív önértékelést. A skálában hat olyan kijelentés szerepelt, amellyel az egyetértés fejezte ki az elidegenedést, és három fordítottan fogalmazott item. A megfelelőképpen átkódolt skála megbízhatósági mutatói is jók: az átlagos korreláció nagysága 0,37, az alfa együttható értéke pedig 0,84. Ha valaki a kilenc közül öt esetben szélsőségesen elidegenedett választ adott ez a minta mindössze 5 százalékára volt jellemző, akkor az anómikus kategóriába soroltuk. Az elemzésben az ily módon kialakított dichotóm változót használtuk fel. Az elégedetlenségnek három, általunk fontosnak ítélt vetületét vizsgáltuk. Az elégedetlenséget (1) az egyén életszínvonalával, (2) az ország gazdasági helyzetével és (3) az állampolgárok politikai döntésekbe való beleszólási lehetőségeivel. Mindegyik esetben tizenegy fokú válaszskálákat kódoltunk át oly módon, hogy a két legszélsőségesebben elégedetlen skálafokot választókat tekintettük elégedetlennek. Eszerint a 18 évesnél idősebbek egytizede elégedetlen az életszínvonalával, egyharmada (32%) az ország gazdasági helyzetével, 13 százaléka pedig a politikai részvételi lehetőségekkel. Az anyagi helyzet változásának szubjektív észlelését egyetlen kérdés alapján három dichotóm változóval mértük. A többség (56%) anyagi helyzete romlását, egy kisebbség (6%) pedig javulását észlelte. Referenciakategóriául azt a 37 százaléknyi csoportot választottuk, akik úgy vélték, családjuk anyagi helyzete nem változott az elmúlt esztendő ez gyakorlatilag az 1996-os évet jelenti folyamán. A munkanélküliségtől való félelmet egyetlen kérdés alapján mértük 8. A minta 5 százaléka nagyon fél attól, hogy munkanélküli lesz, illetve vállalkozása megbukik. 8.Az eredeti MHP változót (E6MFEL1) ötfokú Likert-típusú skálán mérték. 475

20 A networkre, illetve a biográfiai beágyazottságra vonatkozó kontextuális változóinkat egy-egy eredetileg is dichotóm változó alapján alakítottuk át a standard 0 1 értékű változóvá. A kérdezettek majd egyharmadának van külföldön olyan barátja, illetve rokona, akivel tartja a kapcsolatot, de csak 6 százalék élt, dolgozott huzamosabb ideig külföldön. A politikumnak két fontos metszetét vizsgáltuk. (1) A pártpreferenciákat hat dichotóm változóval mértük. Referenciául az egyéb pártra szavazók, a bizonytalanok és a nem szavazók heterogén csoportja szolgál. A tisztább kép érdekében a részvételi szándékot mérő standard kérdés alapján négy dichotóm változót képeztünk. Referenciakategóriául a biztos szavazók csoportját választottuk. A 3. táblázat tartalmazza a logisztikus elemzések eredményét. Itt a regressziós együtthatókat (B), az esélyhányadosok logaritmikus formáját (EXP B) és az együtthatók szignifikancia-szintjét (Szig.), végül pedig a modellek illeszkedésének statisztikai mutatóit közöljük. Ez utóbbiaknál talán többet mond az, ha megvizsgáljuk, hogy mintánk hány százalékáról vagyunk képesek helyesen eldönteni azt, hogy a függő változóink mely kategóriáiba tartoznak. A nyílt idegenellenességről alkotott modellünk 72 százalékban helyesen sorolja be a megkérdezetteket. Az idegenellenesség kategóriáján belül a helyes besorolás aránya azonban csak 20 százalék, a nem idegenellenesek esetében 94 százalék. A teljes idegenellenesség esetében a modell illeszkedése rosszabb, az esetek 66 százalékában jelezhető előre a függő változó értéke. Ebben a modellben ez részben a függő változók eloszlásából adódik a xenofób kategóriát tudjuk pontosabban előrejelezni: itt 88 százalék a helyes besorolás aránya. A kibővített definíció esetében a nem idegenellenesek kategóriáján belül a találati arány 27 százalék. Az iskolai végzettség hatása a kétféleképpen definiált xenofóbia esetében eltérő. A nyílt idegenellenesség esetében az iskolai végzettség hatása a referenciakategóriához viszonyítva minden csoportban jelentős, a teljes idegenellenesség esetében azonban csak a felsőfokú végzettség hatása számottevő. A nyílt idegenellenességet önmagában inkább a fővárosi lakóhely, a teljes xenofóbia mértékét viszont inkább a falusi környezet valószínűsíti. Az életkori különbség csak a teljes idegenellenesség esetében bizonyult szignifikáns tényezőnek: a legfiatalabbakhoz képest az 50 év felettiek elutasítóbbak a menedéket kereső csoportokkal szemben. A személyes jövedelem nagysága nem bizonyult olyan társadalmi erőforrásnak, amely a többi magyarázó változó figyelembevétele mellett jelentősen befolyásolná a xenofóbia bármely általunk vizsgált formáját. Ugyanez igaz a vallásosság vizsgált dimenziójára, valamint a munkanélküliségtől való félelem érzetére, az anyagi helyzet észlelt változására, és az elidegenedés hatására. 476