EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin nyelv emelt szint írásbeli vizsga I. Fordítás

2 Fontos tudnivalók Az alábbi latin szöveget nyomtatott szótár segítségével kell lefordítania magyarra. A feladat elvégzéséhez 135 perc áll rendelkezésére. A fordítással maximálisan 40 pontot szerezhet. (Az írásbeli vizsga összpontszáma 75.) Végső megoldását (tisztázat) írhatja a következő oldalra vagy a teremfelügyelőktől kapott pótlapra az utóbbi esetben egyértelműen tüntesse fel, melyik a tisztázat! Piszkozatot vagy jegyzeteket, ha szükséges, a pótlapokra és a latin szöveg sorközeibe írhat. Az esetleges piszkozati és tisztázati pótlapokat külön-külön számozza be. Csak a teremfelügyelőktől kapott lapokon dolgozhat, és minden lapot be kell adnia. Fordítás A drámai játékok eredete Rómában (Livius: Ab urbe condita VII. 2.) Titus Livius az alábbi részletben arról számol be, mikor és milyen körülmények között rendeztek először színpadi játékokat Rómában. Et hoc et insequenti anno C. Sulpicio Petico C. Licinio Stolone consulibus 1 pestilentia fuit. Eo nihil dignum memoria actum, nisi quod pacis deum 2 exposcendae causa tertio tum post conditam urbem lectisternium 3 fuit. Et cum vis morbi nec humanis consiliis nec ope divina levaretur, victis superstitione animis ludi quoque scenici nova res bellicoso populo inter alia caelestis irae placamina instituti 4 dicuntur; ceterum parva quoque, ut ferme principia omnia, et ea ipsa peregrina res fuit. Sine carmine ullo, sine imitandorum carminum 5 actu ludiones ex Etruria acciti ad tibicinis modos 6 saltantes haud indecoros motus more Tusco dabant. 1 C. Sulpicius Peticus és C. Licinus Stolo Kr. e. 364-ben voltak konzulok. 2 deum = deorum; pax deorum az emberek és istenek közötti harmónia 3 A lectisternium szakszó, nem szükséges magyarra fordítani. 4 instituti egészítse ki: esse 5 carmen itt: szöveg, carmen imitandum rögzített szöveg 6 modus itt: ritmus írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / október 20.

3 írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / október 20.

4 maximális pontszám I. Fordítás 40 ÖSSZESEN 40 elért pontszám javító tanár Dátum:... I. Fordítás pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / október 20.

5 ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00 II. Feladatsor Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin nyelv emelt szint írásbeli vizsga II. Feladatsor

6 Fontos tudnivalók Ebben a vizsgarészben egy nyolc kérdésből álló feladatlapot kell megoldania. A munkához semmilyen segédeszközt nem vehet igénybe. A rendelkezésére álló idő 45 perc. A feladatlappal összesen 35 pontot szerezhet. (Az írásbeli vizsga összpontszáma 75.) Az egyes feladatok mellett ott találja azok pontértékét is. Csak a feladatlapon dolgozhat, de ha szükség van rá, az üres oldalakon készíthet jegyzeteket. Ügyeljen arra, hogy esetleges javításait mindig egyértelműen jelölje: a rossz választ egy vonallal húzza át és tegye zárójelbe! írásbeli vizsga, II. összetevő 2 / október 20.

7 1. Egyeztesse a névmást a főnévvel! (5 pont) arma (qui, quae, quod)... magistratibus (ille, illa, illud)... arci (is, ea, id)... hominem (quidam, quaedam, quoddam)... tempora (hic, haec, hoc) Képezze az pulcher 3 szó adverbiumát mindhárom fokban! (3 pont) alapfok középfok felsőfok 3. Alakítsa át a pello 3 pepuli, pulsum ige alábbi alakjait valamennyi egyéb jellemző megtartása mellett perfectummá! (6 pont) pellent... pellentem... pelletur... pellebaris... pellas... pelleretis... írásbeli vizsga, II. összetevő 3 / október 20.

8 4. Egészítse ki a megfelelő infinitivusokkal az alábbi táblázatot! (4 pont) imperfectum perfectum instans ferre gessisse 5. Folytassa a megkezdett mondatokat igeneves szerkezetekkel az alábbi szavak és a megadott szempontok alapján! (9 pont) Catullus vidit... (Lesbia, -ae f. + exeo 4 exii, exitum / utóidejű accusativus cum infinitivo) Catullus exspectat Lesbiam... (liber, libri m. + teneo 2 tenui, tentum / egyidejű participium coniunctum) Catullus salutabat Lesbiam... (carmen, -inis n. + compono 3 composui, compositum / előidejű ablativus absolutus) 6. a) Milyen típusú alárendelt tagmondatot talál az alábbi példában? (1 pont) Catullus mentem sanam ita perdidit, ut Lesbiae resistere non posset.... írásbeli vizsga, II. összetevő 4 / október 20.

9 b) Hogyan érvényesül a mellékmondat állítmányának képzésében a consecutio temporum szabályrendszere? (1+1 pont) Milyen kapcsolatban állt egymással az 5. feladatban szereplő két személy? Nevezze meg Catullus legalább két másik kortársát! (1+1 pont) Mely előtagok és igék összetételéből születtek az alábbi szavak? Adja meg lehetséges magyar jelentésüket! (3 pont) recipio dimittit collaborat írásbeli vizsga, II. összetevő 5 / október 20.

10 írásbeli vizsga, II. összetevő 6 / október 20.

11 írásbeli vizsga, II. összetevő 7 / október 20.

12 maximális pontszám I. Fordítás feladat 5 2. feladat 3 3. feladat 6 II. Feladatsor 4. feladat 4 5. feladat 9 6. feladat 3 7. feladat 2 8. feladat 3 ÖSSZESEN 35 Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 75 elért pontszám javító tanár Dátum:... I. Fordítás II. Feladatsor pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga, II. összetevő 8 / október 20.

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Fordítás. Időtartam: 120 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Fordítás. Időtartam: 120 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Latin nyelv emelt szint írásbeli vizsga

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA november 2. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 2., 8:00. I. Fordítás. Időtartam: 120 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA november 2. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 2., 8:00. I. Fordítás. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 2. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. november 2., 8:00 I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Latin nyelv

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 19. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 20. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 20. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 13. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 13. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 10. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 10. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 14. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 14. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 19. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 19. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 10. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 10. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 19. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 19. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 17. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 17. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Latin nyelv emelt

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 13. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 13. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 19. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Latin nyelv középszint írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 13. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 13. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 17. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 17. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:. osztály:.. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 16. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 16. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 21. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 21. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 14. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 14. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 14. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 14. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

Azonosító jel: LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 22. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 22. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 26. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 26. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 15. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 15. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 15. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 15. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

Azonosító jel: LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 120 perc

Azonosító jel: LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 120 perc É RETTSÉGI VIZSGA 2007. október 26. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 26. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 12. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 12. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 17. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 17. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 17. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 17. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 17. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 17. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 17. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 17. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 16. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 16. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 16. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 16. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 13. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 13. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 13. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 13. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 16. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 16. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 16. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 16. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 21. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 21. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 15. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 15. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 14. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 14. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 14. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 14. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 15. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 15. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 16. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 16. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 19. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 19. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 11. LATIN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 11. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 13. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 13. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 13. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 13. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 13. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 13. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 14. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 14. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Fordítás. Időtartam: 135 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 14. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 14. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 12. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 12. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 10. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 10. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Latin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 11. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 11. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 17. LATIN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 17. 14:00 I. Fordítás Időtartam: 135 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 27. 14:00 I. Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális

Részletesebben

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 19. A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 19. 14:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A magyar népzene

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 27. A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A magyar népzene alapjai emelt szint

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 009. május 5. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 009. május 5. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló LATIN NYELV NYELVTANI FELADATLAP

A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló LATIN NYELV NYELVTANI FELADATLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 60 perc Elérhető pontszám: 20 pont A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló LATIN NYELV NYELVTANI FELADATLAP ÚTMUTATÓ A munka megkezdése

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK

EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Egyházzenész

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene emelt szint írásbeli vizsga

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK E TTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 12. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene

Részletesebben

KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK

KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 90 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. NÉPZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 50 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. NÉPZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 50 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. NÉPZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 50 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

A 2006/2007. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának nyelvi feladatlapja LATIN NYELVBŐL

A 2006/2007. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának nyelvi feladatlapja LATIN NYELVBŐL A 2006/2007. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának nyelvi feladatlapja LATIN NYELVBŐL Munkaidő: 60 perc Elérhető pontszám: 20 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése előtt

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK

VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK

VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK

EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 I. Időtartam: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földmérés

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló LATIN NYELV NYELVTANI FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló LATIN NYELV NYELVTANI FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló LATIN NYELV NYELVTANI FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Munkaidő: 60 perc Elérhető pontszám: 20 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 200. május 4. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 200. május 4. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 22. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK

VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

NYOMDAIPAR ISMERETEK

NYOMDAIPAR ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar

Részletesebben