KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
|
|
- Antal Fekete
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek középszint 0511
2 Fontos tudnivalók Az írásbeli feladatok megoldásánál használható eszközök, amelyeket a vizsgázók hoznak magukkal: nem programozható számológép, körző, vonalzók / május 20.
3 Teszt jellegű közlekedésföldrajz írásbeli kérdéssor: 1. feladat 2 pont Mit ábrázol az izokron térkép? Mi alapján szerkesztik az izokron vonalakat? 2. feladat 2 pont Nevezzen meg legalább öt vasúti határátkelőhelyet Szlovákia irányába! 3. feladat 2 pont Budapestről Krakkóba (Krakow) induló nemzetközi gyorsvonat (pl.: Crakovia) mely nagyvárosokat és határátkelőhelyeket érint? 4. feladat 2 pont Milyen szerepe van a Budapest Záhony országhatár fővonalnak Magyarország belföldi vasúti közlekedésében, és a nemzetközi vasúti forgalomban? / május 20.
4 5. feladat 2 pont Írja fel az E 77-es út magyarországi szakaszára eső nagyobb települések és a határátkelőhely nevét! 6. feladat 2 pont Nevezze meg a 8-as számú elsőrendű főútvonal által érintett nagyobb településeket! 7. feladat 2 pont Nevezze meg a 34-es számú másodrendű főútvonal által érintett nagyobb településeket! 8. feladat 2 pont Nevezze meg az 55-ös számú másodrendű főútvonal által érintett nagyobb településeket! / május 20.
5 9. feladat 2 pont Nevezze meg a 85-ös számú másodrendű főútvonal által érintett nagyobb településeket! 10. feladat 2 pont Nevezzen meg három közúti határátkelőhelyet Szerbia-Montenegró (régebben Kis-Jugoszlávia) irányába! 11. feladat 2 pont Mely országokat érinti az E85-ös út? 12. feladat 2 pont Sorolja fel a budapesti jobb parti körvasút állomásait! / május 20.
6 13. feladat 2 pont Nevezze meg a legnagyobb norvég kikötőket az Atlanti-óceánon és az Északi-tengeren! 14. feladat 2 pont Mekkora távolságnak felel meg a térképen mért 8,5 cm-es távolság a valóságban, ha ezt a jelet olvassa: 1:25 000? 15. feladat 2 pont Ismertesse a Budapest Sátoraljaújhely országhatár vasúti fővonal által érintett nagyobb településeket! / május 20.
7 Közlekedési alapismeretek írásbeli feladatsor 16. feladat 18 pont a, Írja le a vasúti felépítmény fogalmát és a feladatát! b, Nevezze meg, hogy a felépítmény milyen részekből áll! Magyarázza meg, hogy a felépítmény egyes részei milyen feladatot látnak el! c, Határozza meg a vasúti rakszelvény és a vasúti űrszelvény fogalmát és a feladatát! / május 20.
8 17. feladat 20 pont a, Írja le, hogy a gépjármű-közlekedésben mit jelent az aktív biztonság! b, Írja le, hogy a gépjármű-közlekedésben milyen összetevőit ismerjük az aktív biztonságnak! c, Írja le, hogy a tehergépjármű-közlekedésben mit jelent a partnerbiztonság! d, Nevezzen meg legalább öt olyan műszaki berendezést, vagy megoldást, amelyek az aktív biztonságot szolgálják! Nevezzen meg négy olyan műszaki berendezést, amely a partnerbiztonságot szolgálja! / május 20.
9 18. feladat 20 pont a, Miből származik a járművek gumiabroncsára ható gördülési ellenállás? b, Hogyan számoljuk ki a gördülési ellenállást, és a gördülési ellenállás legyőzéséhez szükséges teljesítményt! Írja fel az összefüggéseket! Nevezze meg az összefüggésben használt tényezőket! Ismertesse a gördülési ellenállási tényező értékének megállapítására szolgáló összefüggést! c,számítsa ki a gördülési ellenállás legyőzéséhez szükséges vonóerőt! Számítsa ki a gördülési ellenállás legyőzéséhez szükséges teljesítményt! Az alábbi adatok ismertek: m = 985 kg f =µ g = 0,018 V = 72,72 km/óra / május 20.
10 19. feladat 12 pont a, Sorolja fel a vízi közlekedés kiszolgáló létesítményeit! b, Ismertesse a vízi közlekedés kiszolgáló létesítményeinek fajtáit, és azok jellemzőit! / május 20.
11 / május 20.
12 témakör Teszt jellegű feladatok Feladatsor a feladat sorszáma maximális pontszám elért pontszám a témakör maximális pontszáma ÖSSZESEN Az rész pontszáma 100 minősítés (százalék) a témakör elért pontszáma javító tanár Teszt jellegű feladatok Feladatsor elért pontszám programba beírt pontszám javító tanár jegyző / május 20.
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek emelt
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az értékelésnél a megadott
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
SZÁMÍTÁSI FELADATOK I.
SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést (képletet),
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Nyomdaipari alapismeretek
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
Közlekedési alapismeretek középszint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az értékelésnél
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Építészeti
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK 2007. május 25. 8:00 KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az értékelésnél a megadott
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA 2006. október 2006. 24. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
Közlekedési alapismeretek középszint 091 ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. május 1. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
Közlekedési alapismeretek középszint 0521 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az értékelésnél
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK 2007. május 25. 8:00 EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA 2009. 2006. május 22. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 200. május 4. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 200. május 4. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Elektronikai
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
Közlekedési alapismeretek középszint 0631 ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. október 4. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati