Vezérlőterem ergonómiai kialakítása
|
|
- Tibor Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ERGONÓMIA 5.1 Vezérlőterem ergonómiai kialakítása Tárgyszavak: ergonómia; tervezés; vezérlés; ember-gép kapcsolat; egészségvédelem; munkabiztonság; költséghatékonyság; szabályozás. Az ergonómiai szemlélet jelentősége Egy brit petrolkémiai cég, amely az országban több feldolgozóüzemmel rendelkezik, fejleszteni kívánja egyik üzemét, és a tervek szerint három vezérlőtermet egyetlen központi vezérlőcsarnokban kívánnak összevonni. Az új vezérlőcsarnok megtervezésére tervezőcsoportot hoznak létre a gyár dolgozóiból. Nekik kell megtervezniük az épület elrendezését, és meghatározniuk, hogy hány képernyőre van szükség, milyen legyen a munkahelyek kialakítása és elrendezésük a teremben. Az új vezérlőteremmel kapcsolatos döntéseket szigorú takarékosságra alapozzák. A tervezőcsoport az eredetihez hasonló kialakítást készíttet, mivel az bevált, és a változtatásnak nem sok okát látják. A vezetőség röviden említést tesz ugyan kommunikációs kérdésekről, közlekedési módokról, az energiaforrások és a berendezések közös használatáról, valamint a kezelőknek a változásokkal szemben tanúsított ellenállásáról, de mindez nem befolyásolja a döntéshozatalt. A szabványos kialakítású konzolokat egyetlen katalógus alapján készíttetik el anélkül, hogy más szállítókkal alternatív lehetőségeket megvitatnának. Miután 40 M USD-t elköltöttek a vezérlőteremre és a gyár fejlesztésére, a vezérlőtermet élesbe kapcsolják. Ezután áradni kezdenek a kezelők panaszai, hogy túlságosan csillognak a képernyők, a vezérlőpultokon nincs megfelelő hely a munkára, nem tudnak egymással kommunikálni, a teremben lévő zaj és közlekedés pedig zavarja őket. Ezek a problémák rontják a munkahely termelékenységét és a dolgozók munkakedvét. A gyár igazgatója pedig azt észleli, hogy az alkalmazottak egyre többet hiányoznak, panaszkodnak, és a gyárban megszaporodnak a balesetek. A cégnek a következő három évben termelés-
2 kiesésből 50 M USD vesztesége keletkezik, és egy robbanás miatt több peres eljárás folyik ellene. Bár ez a történet csak a képzelet szüleménye, hasonló esetek manapság a gyárakban gyakran előfordulnak. A vezetők, a dolgozók és a vezérlőterem tervezői sokszor szem elől tévesztik, hogy milyen hatással van a vezérlőpultok kialakítása a gyár biztonságára, termelékenységére és a kezelő teljesítményére, így vezérlőcsarnokok fejlesztésekor vagy építésekor nincsenek tekintettel az ergonómiai szempontokra. A tervezőknek nemcsak a vezérlőterem irányítási követelményeit kell szem előtt tartaniuk, hanem a kezelők munkakörnyezetét is. Az optimális munkakörülmények még a teljesítmény és a termelés növelésénél is fontosabbak. A szabályozás iparági feladat A közeljövőben a vezérlőtermek tervezésében fontos szerepet fognak játszani az ergonómusok, akik számításba veszik a gépkezelőnek és munkakörnyezetének egymásra gyakorolt hatását. Az ergonómiai elvek alkalmazását az USA-ban a kormány jelenleg az adott iparágak belátására bízza, központi előírások nincsenek. A Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi Hivatal (OSHA) és más szervezetek azonban kezdenek hangot adni az ergonómia munkahelyi állapotával kapcsolatos aggodalmuknak, amint erről a nemrég kiadott szabályzat- és szabványtervezetek is tanúskodnak. Az OSHA úgy véli, hogy a javasolt szabályozásokra szükség van annak érdekében, hogy megvédjék az alkalmazottakat a nem megfelelő munkakörnyezet miatt felmerülő ártalmaktól. A javasolt szabályok keretében az OSHA felszólítja a vállalatokat, hogy ne sajnálják a befektetést új munkahelyek terveztetésére és a meglévő berendezés ergonómiai irányelveknek megfelelő átalakítására. Becslések szerint a cégek több mint 21 Mrd USD-t fognak költeni arra, hogy a munkakörnyezetet összhangba hozzák a szabályzatokkal. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) is készített szabványtervezeteket az ergonómia munkahelyi alkalmazásáról. A sz. ISO szabvány 1 6. része gyakorlati irányelveket tartalmaz az ergonómia érvényesítéséről a vezérlőtermekben. A tervezőknek ma már figyelembe kell venniük ezeket a szabályokat és szabványokat, mert ha ezek hivatalosan megjelennek, akkor tényleges szabvánnyá válnak (jelenleg még csak a sz. ISO szabvány 3. részét fogadták el hivatalos szabványnak). Így a készülőben lévő ergo-
3 nómiai szabványok jelentősen befolyást fognak gyakorolni a jövőbeli vezérlőtermek tervezésére. Ember és gép kapcsolata Az ergonómia görög eredetű szó munkaszabályok -at jelent. Fogalmában nincs semmi új, elsőként 1857-ben Wojciech Jastrzebowski tett róla említést egy lengyel újságban. Alkalmazására mégis csak 1949 után került sor, amikor a háború utáni újjáépítés újraélesztette ezt a fogalmat, hogy rámutasson az emberek és a gépek közötti kölcsönhatás fontosságára. A petrolkémiai ipar tervezésében csak az 1980-as évek végén kezdtek érvényesíteni ergonómiai szempontokat. Az ergonómia az emberi tényezők a dolgozó fizikai és szellemi képességei és korlátai valamint a gépek és berendezések között a munkahelyen fennálló kölcsönhatás tudománya. Az ergonómia szükségessé teszi, hogy ismerjük az alkalmazottak munkavégzésének minden vonatkozását, és azt a kölcsönhatást, amelyet a munkavégzés során az emberek a különböző munkaeszközökkel és rendszerekkel egymásra gyakorolnak. Ez az ismeret szükséges az adott munkák biztonságos és hatékony elvégzéséhez. Például az ismétlődő stressz okozta ártalmakról szerzett új ismeretek figyelembevételével a közelmúltban módosították a számítógépes billentyűzet kialakítását. Csuklótámasztó alkalmazásával, a billentyűk esetleges átrendezésével, elhelyezésük megváltoztatásával viszsza lehet szorítani a kéztőalagút-szindróma (CTS) előfordulását. Más példa, hogy a gépkezelő ülőhelyének tervezésénél újabban már figyelembe veszik a testtartás változásait és a különböző testmagasságokat. A hát, a láb és a kar megtámasztása révén a székek is hozzájárulnak a kezelők éberségének és munkabírásának fokozásához. Az ergonómia haszna Az ergonómiai tervezésnek az az alapelve, hogy elő kell segíteni a dolgozó egészségének és biztonságának megőrzését. A gazdaságosság is ezt kívánja, mivel a vezérlőterem munkakörülményeinek javítása befolyással lehet a kezelő munkavégzésére, teljesítményére és általában a munkával való elégedettségére. Ezek a tényezők tükröződnek a hiányzások csökkenésében és a gyár nagyobb termelékenységében. A munkahelyi biztonságra fordított fokozott figyelem eredményeképpen ritkábban fordul elő sérülés és baleset, így csökkennek a vállalat
4 biztosítási költségei és a dolgozók részére fizetett kártérítések összege. Ezeket a megállapításokat az USA Munkabiztonsági és Foglalkozásegészségügyi Intézetének (NIOSH) nemrég készült tanulmánya is alátámasztotta. Az Intézet öt olyan vállalatot vizsgált, amelyek ergonómiai szempontok szerint alakították ki helyiségeiket, hogy megelőzzék dolgozóik izom- és csontrendszeri megbetegedését. A tanulmány szerint ezeknél a cégeknél 91%-kal csökkent a dolgozók részére kifizetett kártérítések összege. A vezérlőpult kialakítása A vezérlőpult kialakítása és megválasztása megmutatja az ergonómiai tervezés előnyeit. A kezelő nagyobb munkabírása és a gyár biztonságos működése függ attól, milyen gondosan választották meg, helyezték el és tervezték meg a kezelő munkaeszközeit. A vezérlőterem megtervezése során különös gondot kell fordítani a kezelőnek a gyár vezérléséhez használt munkaeszközeire a billentyűzetre, a munkaasztalra, a monitorokra stb. tehát magára a pultra. A pultot (asztalt) sohasem szabad véletlenszerűen vagy a felhasználó megkérdezése nélkül kiválasztani. Kívánatos lenne, ha ez a kérdés már a tervezés lehető legkorábbi szakaszában szerepelne. A pult megtervezésekor alkalmazott ergonómiai elvek befolyásolják a kezelő munkaterületének kialakítását, a vizuális kijelzők elhelyezését, valamint az egyes pultok méretét, alakját és a kijelzőkhöz viszonyított elhelyezését. A jó ergonómiai tervezési elvek arra is tekintettel vannak, hogy a pult hogyan viszonyul a pultsor egyéb jellemzőihez, például a világításhoz, a terem elrendezéséhez, könnyen megközelíthető és elhagyható-e, és milyen a terem szellőzése. Az ergonómiai elvek időbeni alkalmazásának elmulasztása mindezeket érintheti, és kihatással lehet a vezérlőterem általános költségeire és hatékonyságára. Az ergonómia tág fogalom, amely az ember és a gép munkahelyi kapcsolatának minden vonatkozására kiterjed. Alkalmazása a vezérlőasztal-tervezés sajátos területére nem kevésbé átfogó feladat. Nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni még olyan egyszerű eset vizsgálatához is, hogy az ember fizikailag és szellemileg milyen kölcsönhatásban áll a vezérlőpult alkotóelemeivel. Ahhoz, hogy a pult kiválasztásakor az ergonómia eredményeit alkalmazni lehessen, először tudni kell, milyen feladatokat végez az ember, és milyen ergonómiai tervezési elvek játszanak szerepet azoknak a feladatoknak a teljesítésében.
5 Az ergonómiai szempontból megfelelő vezérlőasztal kiválasztása a munkafolyamat gondos elemzésével kezdődik. Az elemzés során részletesen tanulmányozni kell, hogyan végzik a gépkezelők munkájuk egyes mozzanatait, és milyen kölcsönhatást gyakorolnak egymásra, valamint azokra a gépekre és berendezésekre, amelyeket munkájuk teljesítéséhez igénybe vesznek. A munkafolyamat elemzéséhez tartozik a teljesség igénye nélkül az általános munkaterhelés, az adott feladat okozta terhelés, a vállalati kultúra, a helyzetfelismerés és a kommunikáció vizsgálata. Ergonómiai tervezési elvek A gépkezelők feladatainak gondos elemzése után az ergonómiai tervezés általános elveit kell alkalmazni, hogy meg lehessen találni az emberi teljesítmény maximalizálását eredményező legbiztonságosabb és a leghatékonyabb módszereket. Egy vezérlőpult ergonómiailag helyes megtervezése során számításba kell venni a kezelő testtartásának változásait, mozgását és kényelmes rálátását a képernyőre. Nem szabad szem elől téveszteni olyan környezeti tényezőket sem, mint a teremzaj és a megvilágítás. A vezérlőasztal ergonómiai szempontból helyes megválasztásának az a célja, hogy csökkentse a kezelőkre ható stresszt és fokozza éberségüket, hogy figyelmüket mindenkor munkájukra összpontosíthassák. Az ergonómiailag megtervezett vezérlőpultok kiválasztásakor a következő elveket kell szem előtt tartani: Változtatható testtartás A vezérlőterem dolgozói rendszerint hosszú időt töltenek ülő helyzetben. Az ülő helyzet fokozhatja a fáradtságukat és csökkentheti éberségüket, mert lelassítja a vérkeringést, és álmosságot okoz. A legjobb vezérlőpultok enyhíthetik a fáradtságot azzal, hogy számtalan kényelmes testtartást tesznek lehetővé. Ez megoldható állítható magasságú asztalok használatával, amelyek lehetővé te- szik, hogy a kezelő ülve és állva is tudjon vezérelni; hanyattegér (trackball) vagy joystick használatával; a billentyűzet optimális elhelyezési távolságával, ami feleslegessé teszi a túl nagy mozdulatokat és a test elfordítását; ergonómiailag helyes székek alkalmazásával, amelyek a különböző egyéni paraméterekhez állíthatók.
6 Kényelmes rálátás a képernyőre A munkafolyamatok egyre nagyobb mérvű automatizálása azzal jár, hogy a kezelők idejük nagyobb részét számítógépek előtt töltik. Ezért alapvető fontosságú a képernyők vagy a vizuális kijelző egységek optimális elhelyezése, hogy a kezelők szemük megerőltetése nélkül jól teljesíthessék feladataikat. A kényelmes rálátásban a következő tényezők játszanak közre: A képernyő elhelyezési magassága A monitorok optimális elhelyezési magasságára nézve két vélemény ismert. Az első szerint a monitorokat úgy kell elhelyezni, hogy a képernyő teteje szemmagasságba kerüljön, így a fej függőleges helyzetben maradhat, ami csökkenti a nyakizmok megerőltetését. Ez a testtartás azonban, ha valaki hosszú ideig megőrzi, kényelmetlen lehet és fáradtságot okozhat. A másik vélemény szerint a monitort középre kell helyezni úgy, hogy az alja a munkaasztalon legyen. A monitor alacsonyabb elhelyezése csökkenti a nyak megerőltetését, mert számtalan kényelmes nyaktartást tesz lehetővé. Az alacsonyabban lévő monitorok közelebb is vannak a munka tárgyához, így szükségtelenné teszik a szem túlzott megerőltetését. A szem és a képernyő távolsága A kezelő szeme és a monitor közötti optimális távolság a kezelő szemének átlagos alkalmazkodó készségétől és éleslátásától függ. Kipihent szem általában 80 cm távolságból lát élesen egy tárgyat. Idősebb korban ez a távolság megnő, ha a tárgy közelebb kerül, homályossá válik, és nézése megerőlteti a szemet. Kipihent szem előre nézve 115 cm-ig lát el élesen, 30 fokos szögben lefelé nézve pedig 89 cm-ig. Túl közeli tárgy nézésekor a szemizomnak az éleslátáshoz nagyobb erőfeszítést kell kifejtenie. Oldalirányú elhelyezés A vezérlő dolgozóknak több vizuális kijelzőt kell nézniük, amelyek velük szemben, vízszintesen félkörívben helyezkednek el. A monitoroknak a kezelő közvetlen látóterében kell lenniük, mert ha a szem sokszor oldalra néz, akkor egy idő után a fej is automatikusan arra fordul.
7 A fej és a nyak túlzott forgatása kényelmetlen és fáradtságot okoz. A billentyűzetet és más irányító szerkezeteket a monitorokkal szemben kell elhelyezni, az író és raktározó felületnek pedig a munkaasztal egyik oldalán kell helyet kapnia. A képernyő döntése A kezelő kényelmes testtartása és látása a monitor döntésétől is függ. Az előre döntött monitorok kényelmetlenebbek a nyaknak, a hátnak és a látás szempontjából, mint a hátrafelé döntöttek. A monitorok optimális dőlésszöge a függőlegeshez képest Fontos azonban, hogy a teremvilágítás ne okozzon tükröződést vagy csillogást a képernyőn. Környezeti tényezők Vannak olyan környezeti tényezők, amelyek behatolnak a kezelő személyes munkaterületére és elvonják figyelmét munkájáról. Egy kezelő személyes munkaterének a körülötte lévő 1 2 m sugarú kör tekinthető. A jól elhelyezett pultok csökkentik a környezeti tényezők káros hatását, védik a kezelő személyes munkaterületét, és csökkentik a munkával járó stresszt. Közlekedés A vezérlőteremben lévő pultok elrendezése nagymértékben befolyásolja a közöttük folyó közlekedést. A vezérlőpultokat úgy kell kiképezni, hogy elválasszák a látogatókat és egyéb kívülálló személyeket a kezelőktől, ugyanakkor minimálisra kell korlátozni minden olyan akadályt, amely gátolhatja a kezelők közötti kommunikációt. Zajcsökkentés A folyamatirányító kezelők óriási stressznek vannak kitéve, ami a több műszakos munka során kifáradásuk egyik legfőbb oka. A teremzaj, a riasztók, a nyomtatók és a termen átmenő forgalom elvonhatja a kezelő figyelmét és növeli a rájuk ható stresszt. Vészhelyzetekben a túlzott teremzaj a kommunikációt is zavarja. Mérsékelhető a teremzaj, ha a közlekedést a vezérlő munkahelyektől távolabbra irányítják, a nyomtatókat és a berendezéseket a vezérlőteremtől elszigetelik, a vezérlőpult körüli területen pedig akusztikai védelmet alkalmaznak.
8 A megvilágítás erőssége A fényerő jelentősen befolyásolja az ember lelkiállapotát és teljesítményét. A kezelőknek elegendő fényt kell kapniuk ahhoz, hogy szemük megerőltetése nélkül lássák az előttük lévő feladatokat. Egy vezérlőteremben lux a megfelelő megvilágítás. A terem megvilágítása a kezelő éberségére is hat. Minden vezérlőasztal munkaterületén 600 lux fényerejű helyi megvilágítást kell alkalmazni az olvasási és írásbeli munkákhoz. Az asztal megválasztásakor fontos szempont a helyi és a környezeti megvilágítás elhelyezése, hogy el lehessen kerülni a képernyő csillogását. Az ergonómiai vezérlőpult-tervezés néhány fontos eleme Tekintettel a készülő ISO szabványokra és az OSHA rendelkezésekre, sok gyártó már most ergonómiai szempontok szerint tervezi munkaállomásait. Ez lehetővé teszi, hogy a vezérlőterem tervezője ideális konfigurációt alakítson ki, mert a vezérlőpultok most több fakultatív tulajdonsággal rendelhetők. Ezek a korszerű ergonómiai tulajdonságok fokozzák a kezelők munkaképességét és éberségét. A következőkben néhány olyan tulajdonság következik, amely egyre gyakrabban jellemzi az újonnan tervezett pultokat: Beépített munkalámpa Egyes gyártók termékeikbe beépítik a megvilágítást. Az egyéni munkalámpák megvilágítják a kezelő munkaasztalát, de nem zavarják a szomszédos kezelőt abban, hogy jól lássa a kijelzőjén szereplő információt. A munkalámpa a munkafelületet világítja meg, nem pedig a monitor képernyőjét, vagy a kezelőt. A lámpa fényereje állítható, hogy íráshoz és olvasáshoz is legyen elegendő fény, így az elégtelen megvilágítás nem erőlteti meg a szemet és nem okoz kifáradást. Egyéni fűtés- és szellőzésszabályozás Egyes vezérlőasztalokon egyénileg szabályozható a munkahely szellőzése és fűtése. Az egyik gyártó típusába a repülőgépek mintájára egyénileg szabályozható szellőzést épített be. A kezelő kényelme érdekében egyénileg állítható hősugárzók is összehangolhatók a pult elhelyezésével.
9 Akusztikai szempontok A munkahely-konfigurációba beépített speciális riasztórendszerek csökkentik azt a zűrzavart, amelyet a fel nem ismert forrásból származó vészjelzések okoznak. Ezek a vészjelzők a jelet a pultkonfiguráció egy meghatározott pontjára irányítják, ami lehetővé teszi, hogy a vezérlőszemélyzet megállapítsa, honnan származik a jelzés. A zajt még jobban csökkenti, ha a kevésbé sürgős riasztásoknál hangjelzés helyett villogó fényt alkalmaznak. Állítható magasságú munkafelület Bármely testtartás ha hosszú ideig nem változtatnak rajta kényelmetlenné válik és fáradtságot okoz. A vezérlő dolgozóinak tudniuk kell változtatni testtartásukat, hogy kevésbé fáradjanak el és éberek maradjanak. Ennek egyik módja olyan munkapult alkalmazása, amelynek magasságát a felhasználó változtathatja. Ezek a hidraulikus vagy elektromos hajtású munkapultok álló- és ülőmunkához egyaránt alkalmasak. Ez különösen olyan vészhelyzetekben hasznos, amikor a kezelők gyakran azért állnak, mert szükség van arra, hogy mozgékonyak maradjanak és áttekinthessék a képernyőket. A vezérlőpult mozgathatósága Az ideális pultkonfigurációnak eléggé mozgathatónak kell lennie ahhoz, hogy különböző teremelrendezésekhez és munkákhoz megfeleljen. A hagyományos típusok statikus keretből állnak, amelyben helyet kapnak a kijelzők és a vezérlő műszerek. Mivel ezek a munkapultok rögzítettek, egyéni igényekhez csak nehezen és nagy költséggel lennének hozzáigazíthatók. A rendelésre készített típusok viszont rugalmasabbak, mert keretük állítható, hogy jobban megfeleljenek az ergonómiai követelményeknek. Az áttekintés biztosítása Amikor a vezérlőtermekben még nem számítógépekkel dolgoztak, a kezelők grafikonregisztrálók, mérőeszközök, kapcsolók és a gyárban lévő egyéb hasonló vezérlőberendezések segítségével követték nyomon a különböző folyamatokat. A számítógépek bevezetése átfogóbb informá-
10 ciót nyújtott ugyan a kezelőknek, de korlátozta, hogy mennyit láthatnak egy adott helyen a gyár működéséből. Ennek ellensúlyozására a kezelők megpróbálták növelni a pultokon lévő monitorok számát, hogy láthassák mindazokat a helyeket, amelyeket látni szerettek volna. Mivel azonban egy kezelő biztonsággal és hatékonyan csak korlátozott számú képernyőt tud figyelemmel kísérni, a gyár pedig gyakran távol esett a vezérlőteremtől, a kezelők elveszítették áttekintésüket, és elszakadtak a gyár munkafolyamataitól. A tervezők újabban nagy áttekintő kijelzőket építenek be a vezérlőtermekbe, hogy a kezelők ismét képbe kerüljenek. Az áttekintő kijelzők a pultokkal szemben helyezhetők el, és 10 méteres távolságról láthatók. Így egyidejűleg több kezelő láthatja ugyanazt az információt. Kritikus időszakokban és vészhelyzetekben csökken a kezelőkre ható stressz, ha egyszerre azonos mennyiségű és típusú információt kapnak. Az áttekintő kijelzők növelik a kezelők mobilitását is, mert közös hivatkozási pontként szolgálnak, ha a kezelők egyik munkaállomásról átkerülnek egy másikra. Az áttekintő képernyők, előnyeik mellett, hátrányokkal is rendelkeznek. Költségük az a legfontosabb tényező, amely eldönti, hogy alkalmazásra kerülnek-e a vezérlőcsarnokban, vagy sem. Ezenkívül értékes helyet foglalnak el, és megközelítésükhöz helyre van szükség a szellőző és karbantartó egységek mögött. Gondosan meg kell választani az áttekintő képernyők elhelyezését és azoknak az asztalokhoz viszonyított magasságát, mert nem megfelelő elhelyezés esetén a kezelők túlerőltetik szemüket és rosszul látják a képernyőt. Az ergonómiai tervezés biztonságos Üzleti szempontból nézve, az ergonómiai tervezés idő és pénz kérdése. A vállalatok húzódoznak azoktól a többletköltségektől, amelyekkel az egészséges ergonómiai elvek alapján készült munkasztalok választása jár. Nem tudják ugyanis, hogy a lehetséges megtakarítások ellensúlyozhatják ezeket a költségeket, és talán azt sem tudják, hogy az asztalok fakultatív és javított kivitelben kaphatók. Az alkalmazottak szemszögéből nézve az ergonómiai modell biztonságot jelent. Az ergonómiai elvek célja biztonságos munkakörnyezet kialakítása, amely mentesíti a dolgozót a szükségtelen fizikai és lelki stressztől és fáradtságtól. Azok a munkapultok, amelyeken sok új ergonómiai elemet alkalmaztak, csökkenthetik a dolgozókat érő sérüléseket
11 és baleseteket, valamint javítják a kezelők közérzetét. Mindez megmutatkozik a gyár termelékenységének növekedésében és az önköltség csökkenésében. Az ergonómiailag helyes tervezés jól összeegyezteti a vállalat pénzügyi és a dolgozók biztonsági szempontjait. A termelés növekedése és a működési költségek csökkenése gyakran ellensúlyozza a munkakörnyezet javítása érdekében az ergonómiai elvek alkalmazására fordított többletköltséget. Végezetül, ha egy vállalat a tervezés korai szakaszában ergonómiai elveket alkalmaz, akkor időben felismeri a vezérlőterem tervezett kialakítása és a gépkezelők szükségletei között várhatóan jelentkező konfliktusokat. Így a legalacsonyabbra mérsékelheti az ergonómiai tervezés költségeit és elkerülheti azokat a kiadásokat, amelyekkel az ergonómia figyelmen kívül hagyásával tervezett vezérlőterem átalakítása jár. Összeállította: Szabó Ildikó Smith, K.; Walker, B.: Integrating ergonomics. = Intech, 51. k. 3. sz p Myung, H. Y.; Sung H. H. stb.: Development of a systematic checklist for the human factors evaluation of the operator aiding system in a nuclear power plant. = International Journal of Industrial Ergonomics, 25. k. 6. sz p Burns, C. M.; Vicente, K. J.: A participant-observer study of ergonomics in engineering design: how constraints drive design process. = Applied Ergonomics, 31. k. 1. sz p
Ergonómiailag optimális irodai munkahelyek
MINDENNAPI ÉLETÜNK Ergonómiailag optimális irodai munkahelyek Tárgyszavak: ergonómia; iroda; munkakörnyezet; munkafeltétel; tervezés; egészségvédelem; szabályozás. Az ergonómia a klasszikus definíció szerint
Ergonómiai alapismeretek Ergonómiai kóroki tényezők okozati megbetegedések
Ergonómiai alapismeretek Ergonómiai kóroki tényezők okozati megbetegedések Dr Balogh Sándor Ph. D Országos Alapellátási Intézet Budapest, 2007. október 11. 1 Az ergonómia fogalma, kialakulása, története
Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről
2018.02.01. Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről 26. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKRMÁNYZATI HIVATAL Szentlőrinci
Irodai munkahelyek ergonómiai kialakítása
ERGONÓMIA 5.1 Irodai munkahelyek ergonómiai kialakítása Tárgyszavak: ergonómia; irodatervezés; irodabútor; számítógépes tervezés; egészségvédelem; porckorong-megbetegedés. A korszerűen kialakított irodai
Irodai munkahelyek elrendezése tekintettel az ergonómiára és a szervezésre. Tárgyszavak: irodai munka; felületigény; irodatervezés; ergonómia.
ERGONÓMIA 5.1 Irodai munkahelyek elrendezése tekintettel az ergonómiára és a szervezésre Tárgyszavak: irodai munka; felületigény; irodatervezés; ergonómia. A képernyős munkahelyek területigényét különbözőképpen
Irodai automatizálás 4. Az iroda kialakítása. Elekes Edit, 2014. elekes.edit@eng.unideb.hu
Irodai automatizálás 4. Az iroda kialakítása Elekes Edit, 2014. elekes.edit@eng.unideb.hu 1 Tartalom Iroda kialakítása Ügyféltér kialakítása Ügyfélkapcsolatok javítása Környezet javítása Környezetpszichológiai
Képernyős munkahelyek ergonómiája, biztonsága
Képernyős munkahelyek ergonómiája, biztonsága GINOP-5.3.4-16-2018-00036 Munkabiztonság és a munkaegészségügy komplex fejlesztése az információ, kommunikáció; pénzügy, biztosítási tevékenység; ingatlanügyek;
Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától
www.toyota-forklifts.hu Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING TÁVVEZÉRELT ANYAGMOZGATÓ RENDSZER 3 Fejleszteni kívánja komissiózási munkafolyamatát? Válassza t - mote
Az ergonómia fogalma, kialakulásának/ fejlődésének főbb állomásai. Az ergonómiai szempontú tervezés alapkövetelményei
Az ergonómia fogalma, kialakulásának/ fejlődésének főbb állomásai. Az ergonómiai szempontú tervezés alapkövetelményei Dr. Szabó Gyula szabo.gyula@bgk.uni-obuda.hu Bánki, Fsz. 4. 666-5431 Követelmény Vizsga
KÉPERNYŐS MUNKAHELYEK KIALAKÍTÁSA. KÉPERNYŐS MUNKAVÉGZÉS. KÉPERNYŐS MUNKAVÉGZÉS FŐBB EGÉSZSÉGKÁROSÍTÓ KOCKÁZATAI.
KÉPERNYŐS MUNKAHELYEK KIALAKÍTÁSA. KÉPERNYŐS MUNKAVÉGZÉS. KÉPERNYŐS MUNKAVÉGZÉS FŐBB EGÉSZSÉGKÁROSÍTÓ KOCKÁZATAI. A számítógéppel ellátott munkahelyek kialakításának, képernyős munkavégzés munkavédelmi
Testméretek, mozgástartományok. Szabó Gyula
Testméretek, mozgástartományok Szabó Gyula Az antropometria helye TERMÉKFEJLESZTÉS / TERV ERGONÓMIAI FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK ANTROPOMETRIAI ADATOK Az antropometria alkalmazásának célja a hatékony, biztonságos
Betegbiztonság és a. (Evidence Based Design)
Betegbiztonság és a tényeken alapuló lótervezés (Evidence Based Design) Evidence Based Design 1 Az EBD egy olyan folyamat, amely hiteles kutatási eredményeket vesz figyelembe az épített ttkörnyezet kialakítása
Irodaergonómia. Az emberközpontú környezetért. Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék
Irodaergonómia Az emberközpontú környezetért Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék Az irodaergonómia területei Mitől lesz hatékony és egészséges a munkahely? Megfelelő környezet Megfelelő
IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70.
IRODA MASSZÁZS VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. Irodai masszázs Az irodai masszázs a leghatékonyabb módja annak, hogy munkatársai mindig frissen, kipihenten dolgozzanak. A kezelést az Ön munkahelyén
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot
MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra
MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges
Nagy János. PROLUX Kft ügyvezető Világítástechnikai Társaság elnöke
Nagy János PROLUX Kft ügyvezető Világítástechnikai Társaság elnöke Világítási célra felhasznált energia A világon 3% Villamos energia 19% Villamos energia a háztartásban: 15% Az iparban: változó, technológia
TARTALOM. Typotex Kiadó ELÕSZÓ FEJEZET / BEVEZETÉS AZ ERGONÓMIÁBA FEJEZET / EMBERI HASZNÁLATRA TÖRTÉNÕ TERVEZÉS 33
TARTALOM ELÕSZÓ 11 1. FEJEZET / BEVEZETÉS AZ ERGONÓMIÁBA 13 Antalovits Miklós 1.1. Az ergonómia fogalma 13 1.2. Az ergonómiai szemlélet lényege és sajátosságai 16 1.3. Az ember gép rendszer 19 1.4. Az
WORKSPACE SOLUTIONS POLARIS
WORKSPACE SOLUTIONS POLARIS A RUGALMASAN ALAKÍTHATÓ POLARIS ASZTALI MEGOLDÁSAIT AKÁR EGY EGÉSZ CSOPORT HASZNÁLHATJA, MÉGIS AZ EGYÉNI IGÉNYEKHEZ IGAZÍTHATÓ. EGYENLETES ZAJSZINT ÉS SZEMÉLYES TÉR A különféle
A közeljövő legfontosabb fizikai kockázatai a munkahelyeken
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 A közeljövő legfontosabb fizikai kockázatai a munkahelyeken Tárgyszavak: káros hatás; veszélyfelmérés; előrejelzés; kutatás; megelőzés; tájékoztatás. Emelkedő kockázatok kutatása
Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja
Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető
Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
AMIT A SZÁMÍTÓGÉPES MUNKAHELYEKRŐL TUDNI KELL! KÖZPONTBAN AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS
AMIT A SZÁMÍTÓGÉPES MUNKAHELYEKRŐL TUDNI KELL! KÖZPONTBAN AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS Számítógépes munkahelyek egészségmegőrző kialakítási gyakorlata, módszerek, megoldások a XXI. században. Kiadás: 2012.06.25.
Az antropometria alkalmazásának célja a hatékony, biztonságos és kényelmes tevékenység biztosítása a méretek és elrendezés helyes megválasztásával
Az antropometria helye TERMÉKFEJLESZTÉS / TERV ERGONÓMIAI FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK ANTROPOMETRIAI ADATOK Az antropometria alkalmazásának célja a hatékony, biztonságos és kényelmes tevékenység biztosítása
Ergonómia alapok. Hardy
Ergonómia alapok Hardy Ergonómia fogalma Az ergonómia összetett szó. Ergon = munka, teljesítmény, erı + Nomos = törvény, szabály Jelentése: A MUNKA HOZZÁIGAZÍTÁSA AZ EMBER TULAJDONSÁGAIHOZ, KÉPESSÉGEIHEZ
Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai
Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes
Megbízható teljesítmény
www.toyota-forklifts.hu Megbízható teljesítmény a Toyota System of Active Stability rendszerének köszönhetően 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING MEGBÍZHATÓ TELJESÍTMÉNY A TOYOTA SAS-RENDSZERÉVEL 3 NÉLKÜLÖZHETETLEN
Izom- és csontrendszeri tünetek a számítógépen dolgozók körében
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.2 Izom- és csontrendszeri tünetek a számítógépen dolgozók körében Tárgyszavak: számítógépes munka; izom- és csontrendszer; foglalkozási betegség; egérhasználat;
Munkavédelmi oktatás
Munkavédelmi oktatás Dunaújvárosi Egyetem hallgatóinak oktatása 1 Munkavédelem szabályozása Munkavédelmi Törvény Végrehajtó rendeletek Munkabiztonsági Munkaegészségügyi Biztonsági Szabályzatok Munkáltató
Az antropometria alapjai
Az antropometria szükségessége Az antropometria alapjai TERMÉKFEJLESZTÉS/TERVEZÉS ERGONÓMIAI FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK ANTROPOMETRIAI ADATOK Célja: Hatékony, biztonságos és kényelmes termékhasználat Információszerzés
Enabling and Capitalising of Urban Technologies
PILOT TEVÉKENYSÉG Pilot tevékenység neve Laborok megvalósítása a Pinkafeld Campuson Projektirányító / Projekt partner Burgenland GmbH Főiskola Motiváció és Célok / Célcsoport A legjelentősebb villamos
A biztonságos karbantartás foglalkozásegészségügye
A biztonságos karbantartás foglalkozásegészségügye Dr. Kudász Ferenc Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet Fórum, 2011. március 9. Miért éppen karbantartás? A karbantartás előnyei
Az ergonómia fejlődésének főbb állomásai. Az ergonómiai szempontú tervezés alapkövetelményei. Dr. Szabó Gyula
Az ergonómia fejlődésének főbb állomásai. Az ergonómiai szempontú tervezés alapkövetelményei Dr. Szabó Gyula Az ergonómia fejlődése (1945-1960) Fogantyúk és skálák ergonómiája klasszikus ergonómia: ember-gép
Az egészségügyi miniszter 50/1999. (XI.3.) EüM Rendelete. A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről
Az egészségügyi miniszter 50/1999. (XI.3.) EüM Rendelete A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai. Vállalat jelen és jövőképe
Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai Vállalat jelen és jövőképe A kérdőív 3 oldalt tartalmaz, összesen 25 kérdésből áll és az alábbi témakörökben keresi a válaszokat: - Vállalata jelen
A biztonság, az ergonómia és a kényelem szempontjai a védőcipőknél
MUNKABIZTONSÁG 2.7 5.1 A biztonság, az ergonómia és a kényelem szempontjai a védőcipőknél Tárgyszavak: munkabiztonság; lábvédelem; védőcipő; személyi védőfelszerelés; kényelem; ergonómia. Követelmények
Használati útmutató 1/5. 1) Termékleírás. A termék részei:
1/5 1) Termékleírás A beep&park /keeper egy olyan első és hátsó tolatóradar, amely egyben védi is parkoló járművét más autósok figyelmetlen parkolási manőverei ellen. A termék részei: Ellenőrző kijelző
A megalapozott bizalom: A Toyota
www.toyota-forklifts.hu A megalapozott bizalom: A Toyota aktív SAS stabilitásvezérlő rendszerével (System of Active Stability) ellátott Traigo targoncák 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING A MEGALAPOZOTT BIZALOM:
Soronics Krisztina Kémiai biztonság és munkahigiéne egészségügyi szakértő soronicsk@gmail.com 06/30-6844-543
Soronics Krisztina Kémiai biztonság és munkahigiéne egészségügyi szakértő soronicsk@gmail.com 06/30-6844-543 a globalizáció, az információs technológiák térhódítása, a létszámcsökkenés, az időkényszer,
Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből
Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből BUDAPEST 2010. MÁRCIUS 23. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ OÉT MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG
Oktatási feladat: Értse az összetett technikai rendszerek fogalmát, működését.
ÓRATERVEZET 2 A tanítás helye: A tanítás ideje: A tanítás osztálya: 8. osztály + szakkör Tanít: Tanítási egység: Technika - Irányítástechnika A tanítási óra anyaga: Vezérlés, szabályozás Oktatási feladat:
Benapozásvédelmi eszközök komplex jellemzése
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K.II.31. Benapozásvédelmi eszközök komplex jellemzése
A MUNKÁLTATÓ MUNKAVÉDELMI KÖTELEZETTSÉGEI A KÉPERNYŐS MUNKAHELYEK KIALAKITÁSÁBAN
A MUNKÁLTATÓ MUNKAVÉDELMI KÖTELEZETTSÉGEI A KÉPERNYŐS MUNKAHELYEK KIALAKITÁSÁBAN Bevezető Soós Tamás 1 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény - egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993.
Az ergonómia és az egészséggondozás összefonódása
ERGONÓMIA 5.1 3.2 Az ergonómia és az egészséggondozás összefonódása Tárgyszavak: ergonómia; munkahelytervezés; munkafeltétel; egészséggondozás; egészségvédelem; rehabilitáció. A munkahelyek ergonómiai
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei. Ismétlődő mozdulatok értékelése
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei Ismétlődő mozdulatok értékelése Munkarendszerek kialakításának munkatudományi alapelvei Ergonómiai elvek munkarendszerek tervezéséhez (ISO 6385:1981)
Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség. Üdvözöljük! <Cég neve>
Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség Üdvözöljük! Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség 1994. Európa Tanácsi rendelet 1996 óta mőködik székhelye Bilbao
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Összefogás sétány 6. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Mischinger Gábor mgx@erg.bme.hu BME EPT 1/48 Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Az értékelés célja: A munka, a környezet és az ember-gép rendszer okozta terhelés
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése
Az értékelés célja: Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Mischinger Gábor mgx@erg.bme.hu A munka, a környezet és az ember-gép rendszer okozta terhelés felmérése Az igénybevétel csökkentési lehetőségek
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz Tartalomjegyzék Beépítés és bekötési rajz Vázlatos bekötési ábrák Szenzorok beépítése A kijelző elhelyezése Központi egység telepítése Funkciók Riasztás A rendszer működése
ÁLLVÁNYRENDSZEREK FELÜLVIZSGÁLATA
Logistor Raktártechnika Kft Vecsés, Dózsa György út 1. 2220 info@logistor.hu +36 20 4466 017 www.logistor.hu www.raktártechnika.hu www.raktartechnika.hu MSZ EN 15635 ÁLLVÁNYRENDSZEREK FELÜLVIZSGÁLATA Biztonság
Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban.
Szabványos megoldások Horizontális páternoszter rendszerek Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban. 20 21 Kardex Remstar Horizontal Kardex Remstar Horizontal:
MIR. Egészség, munkabiztonság, stressz. Dr. Finna Henrietta
MIR Egészség, munkabiztonság, stressz Dr. Finna Henrietta http://www.yout ube.com/watch?v=iaeoamv8zve Munkahelyi stresszlevezetés A munkahelyi stressz faktorai Dimenziók Munkahelyi követelmények Szervezet
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Budapesti út 121/C. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:
Fényerő Fókuszálás Fénymező mérete. Videó kamerával (opció)
Fényerő Fókuszálás Fénymező mérete LO-05 LO-03 Videó kamerával (opció) A vezérlő panel lehetővé teszi a lámpák be- és kikapcsolását, a fényerő és a fókusz állítását (az izzó elmozdulása a reflektor fókuszpontjához
Testméretek, mozgástartományok. Szabó Gyula
Testméretek, mozgástartományok Szabó Gyula Az antropometria helye TERMÉKFEJLESZTÉS / TERV ERGONÓMIAI FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK ANTROPOMETRIAI ADATOK Az antropometria alkalmazásának célja a hatékony, biztonságos
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Összefogás sétány 11. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:
Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére.
HASZNÁLATI ESETEK KATALÓGUSA Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. A Yammer használati eseteinek katalógusa
A foglalkozás-egészségügyi orvos szerepe a munkahelyi ergonómiai intézkedések tervezésében és megvalósításában
ERGONÓMIA 5.1 A foglalkozás-egészségügyi orvos szerepe a munkahelyi ergonómiai intézkedések tervezésében és megvalósításában Tárgyszavak: acélhengermű; derékfájás; ergonómia; foglalkozás-egészségügyi orvos;
Ember-gép kapcsolati felületek, vezénylők tervezése és elrendezése
Ember-gép kapcsolati felületek, vezénylők tervezése és elrendezése Eiler János BME, Budapest, 2019 április 11 International Atomic Energy Agency Az ember-gép kapcsolati interfész definíciója (Human-system
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet
Trimble gépvezérlések
Trimble gépvezérlések Az amerikai Trimble Navigations műholdvevő rendszerével számos gépvezérlési rendszer üzemeltethető. A vételi pontatlanságokból adódóan műholdas vezérléssel dózert, nyesőládát és kotrógépet
A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése
A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A munkakörnyezet veszélyes környezetnek minősíthető, mivel a munkahelyeken olyan egészségkárosodások jöhetnek létre, amelyek másutt nem fordulnak elő.
Munka- és tűzvédelmi oktatás. hallgatók részére
Munka- és tűzvédelmi oktatás hallgatók részére A munkavédelem mindenki feladata! A munkavédelem nem egy külön tevékenység, azt a tanulás közben kell csinálni! 2 A munkavédelem feladata: megvédeni a veszélyektől
Dräger X-pect 8340 Védőszemüveg
8340 Védőszemüveg A sportember: 8340 szemüvegek. Ez a sorozat az egyedi állíthatóságot kombinálja a legnagyobb viselési komfortérzettel hosszú távú használathoz, extrém körülmények esetén is. D-33523-2009
Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás
Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Szakmakód: 2501 Tevékenységek progresszivitási szint szerinti besorolása Foglalkozás-egészségügy Progresszivitási szint I. alapellátás
A szabadban dolgozókat fenyegető veszélyek
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 5.6 A szabadban dolgozókat fenyegető veszélyek Tárgyszavak: egészségvédelem; kockázatelemzés; veszélyfelmérés; káros hatások; hőterhelés; munkabiztonság. Az alábbi összefoglaló
Mobil nyomtatás működési elv és megoldás választási kritériumok
Mobil nyomtatás működési elv és megoldás választási kritériumok A mobil eszközök száma világszerte rohamosan növekszik és jelentős kiegészítőjévé, sok esetben helyettesítőjévé vált a hagyományos számítógépeknek.
Zajcsökkentés az építőiparban
ERGONÓMIA 5.2 Zajcsökkentés az építőiparban Tárgyszavak: zajvédelem; zajterhelés; építőipar; szabályozás. A túlzott munkahelyi zajterhelés visszafordíthatatlan halláskárosodást vagy munkabaleseteket okozhat,
A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményei
1 A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményei A Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal képernyő előtti munkavégzésről szóló szabályzatát a képernyő előtti munkavégzés
ÉRINTŐKÉPERNYŐS KEZELŐ. Biztonság és kényelem az ujjhegyében
ÉRINTŐKÉPERNYŐS KEZELŐ Biztonság és kényelem az ujjhegyében INT TSG A kicsi és elegáns kialakítás modern és hagyományos enteriőr esetén is biztosítja az INT TSG tökéletes környezetbe illeszkedését. érintőképernyős
Szivattyúk Szerelvények Rendszerek. PumpMeter. Átlátható szivattyúüzemeltetés.
Szivattyúk Szerelvények Rendszerek PumpMeter. Átlátható szivattyúüzemeltetés. 2 Bevezetés PumpMeter. Innováció a jobb átláthatóságért. Képzelje el, hogy egy új autó vásárlását tervezi. Az ideális modell
DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS
DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS 1 TARTALOMJEGYZÉK MONITOROK 3 INFORMÁCIÓS OSZLOPOK * 4 FALRA SZERELHETŐ MONITOROK HAZÁNKBAN* 5 KIRAKATI MONITOROK 6 MEGÁLLÍTÓTÁBLÁK
Esélyegyenlőség a callcenterben
Esélyegyenlőség a callcenterben Munkahelyi stressz kezelés és egészségmegőrzés, a callcenteres munkahelyeken Készítette: Urbánné Biró Brigitta A munkahelyi stressz fogalma A munkahelyi stressz olyan ártalmas
Kitűnő világítás lágyabb formában
Kitűnő világítás lágyabb formában Inter IKEA Systems B.V. 2019. A süllyesztett spotlámpák tökéletesek a különböző tevékenységekhez használt területek megvilágításához, jó közvetlen fényt nyújtanak és kiegészítik
Világítástechnika. mesterfokon. Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft.
Világítástechnika mesterfokon Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft. Egyedi igényekre szabott tervezés 2 A Webs Világítástechnikai Kft. komplex és egyedi megoldásokat kínál a kül-, és beltéri díszvilágítás,
Korszerű ledes világítástechnikai rendszerek. Előadó: Faludi Tamás ügyvezető-igazgató
Korszerű ledes világítástechnikai rendszerek Előadó: Faludi Tamás ügyvezető-igazgató Dilaco Lighting Kft. Cégünk fő tevékenysége: fénytechnikai világítástechnikai műszerek, vezérlőberendezések fejlesztése
TEXTIL LÉGCSATORNA RENDSZEREK
TEXTIL LÉGCSATORNA RENDSZEREK Korunk egyre szélsőségesebb időjárása és a beruházások folyamatos költségoptimalizálásai érdekében a megrendelők többsége már tudatosabban figyel arra, hogy milyen módon tud
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.
Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.
Kötöttség. munkavégzés helye állandó. munkaállomás személyhez kötött. Informatika. sok számítógép nagy helyigény adattárolás, adatcsere lassú
Problémák Megoldás Következmények Koncepció Kötöttség Mobil Kocka Mobilitás Véleményünk szerint a jövő irodájában nem az alaprajzi struktúra, vagy építészeti megoldások fejlődése hoz majd jelentős változást.
Szklerózis Multiplex a munkahelyen: A munkaadók kézikönyve
Szklerózis Multiplex a munkahelyen: A munkaadók kézikönyve Készült a Magyar Sclerosis Multiplex Társaság és a Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesületének szakmai útmutatása alapján Ez a kiadvány
3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása
Munkavédelem jogi és eljárási ismeretei II. Ellenőrző kérdések 2012 1., A munkavédelem általános követelményei. - a munkavédelmi szabályok betarthatósága - a követelmények megválthatóságának elve - a megfelelőség
A munkavédelem fogalma, célja
1. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, célját, alapkérdéseit! A munkavédelem célja, feladatai és területei A munkavédelem szabályozási rendszere A munkavédelmi hatósági felügyeleti szervek (felsorolás)
A méréstechnikai tervezés menete
A méréstechnikai tervezés menete 1 Tervtípusok Beruházási program A-terv Kiviteli terv dokumentáció B-terv C-terv D-terv Mérés_tervezés/2 Beruházási program általános felépítés beruházás részletes ismertetése
Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái. Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros
Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros 15 000 liter/min vagy e feletti teljesítményű ágyú Önállóan képes
Jogszabály: évi XXVI. törvény. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról
Jogszabály: 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról Fogalmak: fogyatékos személy aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai,
korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához
Munkavédelemkockázat értékelés korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Készítette: Almássy Erika minőségügyi szakmérnök, felsőfokú munkavédelmi szakember +36-20-9606845 erikaalmassy@gmail.com 2016.10.19.
BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről
BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről A munkavédelmi tevékenységet és munkavédelmi szaktevékenységet átalány díjas szerződés alapján - PAD-KÁR Kft. részéről
Megfelelő kéziszerszám kiválasztása ergonómiai szempontok figyelembevételével
ERGONÓMIA 5.1 Megfelelő kéziszerszám kiválasztása ergonómiai szempontok figyelembevételével Tárgyszavak: ergonómia; egészségvédelem; szerszám; tervezés; káros hatás; kézvédelem; rezgésvédelem; védőfelszerelés.
Fellépők és szerelődobogók 3
Fellépők és szerelődobogók reppy két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. Rolly két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. reppo két oldalon járható összecsukható fellépő. o. oppy XL összecsukható
Dräger X-pect 8520 Védőszemüveg
8520 Védőszemüveg Prémium szintű védelem: 8520 védőszemüveg. Zárt kialakítású, könnyű és tökéletesen illeszkedik az orvos által felírt szemüvegekhez. D-6605-2011 02 8520 Előnyök Nagyon robusztus, mégis
DOP 02. Kezelési és karbantartási útmutató OPTIKAI KIOLVASÓ. Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8
DOP 02 OPTIKAI KIOLVASÓ Kezelési és karbantartási útmutató Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8 TARTALOMJEGYZÉK DOP 02... 1 Általános tudnivalók, biztonság... 2 Műszaki leírás... 3 Felépítése... 3 Műszaki
A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján
A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján Nédó Ferenc munkafelügyeleti referens NGM Munkavédelmi Főosztály
A megvilágítás szerepe az éjszakai munka minőségének javításában
ERGONÓMIA 5.5 A megvilágítás szerepe az éjszakai munka minőségének javításában Tárgyszavak: ergonómia; egészségvédelem; világítás; világítástechnika; termelékenység. A fény és a termelékenység összefüggése
Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység
Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Qualidat Kft. Együttműködésben az ÉMI TÜV SÜD-del Tartalomjegyzék Bevezetés A feladatok Projektmenedzsment
Atlon 2 Utasbiztosítási Rendszer
Atlon 2 Utasbiztosítási Rendszer (újdonságok) Megújult az Atlon Utasbiztosítási rendszer felülete. Ez a dokumentum röviden összefoglalja a változásokat és újdonságokat. Reméljük, hogy a fejlesztés nyomán
Ez a nemzetközi szabvány munkatudományi alapelveket rögzít a munkarendszerek kialakítására vonatkozó alapvető irányelvek formájában.
0. Bevezetés A műszaki, a tudományos, a szervezési és az emberi tényezők befolyásolják az embernek, mint a munkarendszer részének a munkamagatartását és állapotát. A munkarendszer kialakításának a munkatudományi
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV
TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Futórózsa u. 90. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2016. október 14. Ellenőrzés célja: Bejárás
Tárgyszavak: többcsatornás értékesítés; marketing-mix; vásárlói elégedettség.
A MARKETING TERÜLETEI Többcsatornás értékesítés Németországban A német vállalatok 40%-a négy vagy ennél is több értékesítési csatornát használ. A hagyományos értékesítési csatornák mellett a (helyhez kötött)