AZ EURÓPAI JOG ÉS A CSALÁD. GYENEY LAURA egyetemi docens (PPKE JÁK)

Átírás

1 AZ EURÓPAI JOG ÉS A CSALÁD GYENEY LAURA egyetemi docens (PPKE JÁK) 1. A családi élet védelme az uniós joganyagban Mindenekelőtt szükséges leszögezni, hogy az Unió nem rendelkezik hatáskörrel a családjogi kérdések átfogó harmonizációjára. Igen érzékeny területről lévén szó, a tagállamok fenn kívánják tartani szabályozási jogkörüket a családjogi kérdésekben. Mindennek ellenére, az integrációs joganyag, ha közvetetten is, de számos ponton érinti a családok helyzetét. Az Európai Közösség alapító atyái a Római Szerződést a tagállamok közötti gazdasági kapcsolatokat szabályozó okmányként szövegezték meg, ezért az elsősorban gazdasági jellegű rendelkezéseket tartalmazott. E tény ismeretében talán nem meglepő, hogy az alapító okiratban nem találhatóak kifejezett családjogi rendelkezések. Mindemellett már igen korán fény derült arra, hogy a család intézménye fontos szerepet tölt be az Európai Gazdasági Közösség jogában. A belső piac működésének ugyanis szükségszerű előfeltételét képezte a családdal kapcsolatos közösségi jogok, így elsősorban a családegyesítési jogosítványok nyújtása. A munkaerő szabad mozgására vonatkozó szabályok, a szociálbiztonsági koordinációs rendelkezések megszületése, ill. a foglalkoztatás terén biztosított egyenlő bánásmód követelményének lefektetése mind-mind kihatással voltak a tagállami polgárok családi életére. Ezek a rendelkezések azonban nem magának a családnak a védelmét, hanem elsősorban a belső piac megteremtését, ill. hatékony működését kívánták elősegíteni. A fenti rendelkezések mi több, csakis a tagállami, azaz a közösségi (ma már uniós) polgárok szabad mozgását és tartózkodását voltak hivatottak előmozdítani, a harmadik országbeliek családegyesítése tekintetében az integrációs joganyag nem tartalmazott a fentiekhez hasonló szabályokat. 1 Ez persze nem jelenti azt, hogy a tagállamok teljesen szabadon járhattak el ezen érzékeny területen. Számos nemzetközi instrumentum, megállapodás vonja ugyanis szabályozási tárgykörébe a családi élet védelmét, amely kihatással van a tagállami jogalkotásra, ill. jogalkalmazásra egyaránt. Így példaképpen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amely 16. cikkének (3) bekezdésében deklarálja, hogy A család a társadalom természetes és alapvető közössége, amelynek joga van a társadalom és az állam védelmére, vagy az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amelynek 8. cikke kifejezetten rögzíti a magánélet és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot. 2 A fenti eszközök közül azonban egyik sem rögzíti, hogy a szerződő államoknak milyen feltételek mellett szükséges biztosítaniuk a családegyesítés jogát. Így azok egészen a harmadik országbeli polgárok családegyesítési jogáról szóló 2003/86/EK irányelv megszületéséig 3 igen széles mérlegelési jogkörrel rendelkeztek. A fenti irányelv, tekintve, hogy az a migrációs tárgyú uniós intézkedések sorába tartozik, az Európai Unió bevándorlás és menekültpolitikáját bemutató fejezetben kerül majd részletesen kifejtésre. 1 Eltekintve egyes nemzetközi megállapodásoktól, amelyek egyrészről az EK és a tagállamok, másrészről pedig egy harmadik ország között születtek. 2 EJEE 8. cikk: Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák /86/EK irányelv a családegyesítési jogról, HL L 251., o. 1

2 2. Az európai polgári eljárásjog és a család A fentieken túl fontos megemlíteni továbbá az uniós szintű nemzetközi magánjogi normák családjoggal kapcsolatos rendelkezéseit. Az amszterdami szerződésmódosítással, ill. a szabadság, biztonság és jog érvényesülése térségének létrehozásával egyre erősebbé vált a nézet, miszerint a családi kapcsolatok igenis kihatnak az Unió jogára, ill. fordítva, az uniós jog is kihat a családi kapcsolatokra. Első lépésként a Brüsszel II. Egyezmény közösségiesítéseként elfogadásra került a Brüsszel II. rendelet, 4 amely kifejezetten családi vonatkozású kérdésekkel foglalkozik, így a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Ez volt tehát az első uniós norma az Amszterdami Szerződésben megfogalmazott polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, amely igen fontos lépést tett azáltal, hogy elismerte a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását a családjog területén. Ugyanilyen jelentőséggel bír az előbbi rendeletet felváltó 2201/2003/EK rendelet, az új Brüsszel II rendelet. Az új rendelet francia kezdeményezésre született alapvetően azzal a céllal, hogy a korábbi rendelet által felállított egységes joghatósági rendszert és a közös elismerési és végrehajtási szabályokat olyan esetekre is kiterjessze, amikor a szülői felügyelettel kapcsolatos jogvita nem kapcsolódik a házassági perhez, attól függetlenül merül fel. 5 A fenti rendeletek fogyatékossága ugyanakkor, hogy azok nem tartalmaztak szabályokat magáról az alkalmazandó jogról. Így amennyiben egy házassági ügyet valamely tagállam bírósága elé vittek, az alkalmazandó jogot e tagállam nemzeti kollíziós szabályai határozták meg, amelyek, mint tudjuk igen eltérő kritériumokon alapulnak. 6 Ezt orvosolandó a Bizottság 2005 márciusában zöld könyvet fogadott el a házasság felbontására vonatkozó ügyekben alkalmazandó jogról és joghatóságról. A zöld könyv széles körű nyilvános konzultációt indított azon problémák lehetséges megoldásairól, amelyek a jelenlegi helyzetben felmerülhetnek. A Bizottság ez alapján 2006 júliusában javaslatot is tett a 2201/2003/EK tanácsi rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről. A Tanács azonban arra a következtetésre jutott, hogy a javaslattal kapcsolatban nem alakult ki és a közeli jövőben nem is alakulhat ki egyetértés. Megállapította továbbá, hogy a javasolt rendelet céljai nem érhetők el ésszerű határidőn belül a Szerződések megfelelő rendelkezéseinek alkalmazásával. Így Belgium, Bulgária, Németország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Ausztria, Portugália, Románia és Szlovénia kérést intézett a Bizottsághoz, amely szerint megerősített együttműködést kívánnak létrehozni egymás között a házassági ügyekben alkalmazandó jog területén. 7 Nem meglepő a tagállamok azon igyekezete, hogy a fenti kérdésben együttműködésre lépjenek. A jelenlegi adatok szerint az Unión belül megközelítőleg 122 millió 4 A 1347/2000/EK rendelet a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 160, , o. 5 Az előbbi aktusok elfogadásában komoly szerepe volt a Tamperei következtetéseknek, amennyiben az deklarálta, hogy a valódi európai jogi térség megteremtése jegyében a családjogi perek keretében hozott határozatokat az Unió egész területén automatikusan el kell ismerni bármilyen közbenső eljárás, vagy a végrehajtás megtagadásának bármely jogalapja nélkül. 6 A nemzeti kollíziós szabályok eltérése így komoly jogbizonytalansághoz vezet, nem beszélve arról, hogy a házastársakat a bíróságra rohanásra ösztönözik. 7 Azóta Litvánia 15. tagként csatlakozott az együttműködéshez. Az együttműködéshez nem csatlakozó államok továbbra is saját joguk alapján ítélik majd meg a házasság felbontására alkalmazandó jogot. 2

3 házasságkötésből mintegy 16 millió (13 %) határokon átívelő jellegű. Emellett az Unióban évente válást kezdeményeznek, ebből nemzetközi házasság megszüntetésére irányul, márpedig igen komoly eltérések vannak a házasság felbontása esetén az alkalmazandó jogra vonatkozó tagállami kollíziós normák között márciusára a Bizottság elkészítette a megerősített együttműködés engedélyezésére vonatkozó javaslatát és elkészített egy önálló rendeletjavaslatot a házassági ügyekben alkalmazandó jogra. Miután a Tanács a megerősített együttműködést jóváhagyta, a rendeletet decemberében elfogadták (Róma III. rendelet). Az 1259/2010/EU tanácsi rendelet június 21-én lépett hatályba, és nem érinti a válásokra és házasságokra érvényes nemzeti jogszabályokat. A rendelet célja csupán, hogy egységesítse a kollíziós jogi szabályokat a részt vevő tagállamokban a házasság felbontására és a különválásra irányuló eljárások során alkalmazandó jog meghatározására. A rendelet tárgyi hatályát tekintve kizárólag a nemzetközi házasság felbontására alkalmazandó jogot jelöli ki, vagyis csak olyan esetekben alkalmazható, amelyekben a tényállás különböző államokhoz kapcsolódik. A rendelet univerzális hatályú, ami azt jelenti, hogy előírásait egy tagállami bíróság függetlenül attól alkalmazza, hogy az irányadó jog olyan tagállam joga, amelyben a rendelet hatályos, vagy olyan tagállam joga, amelyben nem hatályos, esetleg harmadik, nem tagállam jogáról van szó. A rendeletben az autonómia elve érvényesül, amely lehetővé teszi a felek szabad jogválasztását. A felek a következő lehetőséggel élhetnek a jogválasztás során: - a közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga, vagy - az utolsó közös szokásos tartózkodási helyük szerinti állam joga, amennyiben egyikük még ott tartózkodik, - az egyik házastárs állampolgársága szerinti állam joga - az eljáró bíróság országa szerinti jog (lex fori). A jogválasztás hiányában alkalmazandó jog meghatározására a rendelet egy lépcsőzetes szabályrendszert állít fel, amelyet a két, a családjogban általában jellemző kapcsoló elv: a szokásos tartózkodási hely joga és az állampolgárság joga ötvözésével ér el. 9 A szabadság, biztonság és jog érvényesülése területén született másodlagos jogalkotás körében szükséges még megemlíteni a Tanács 4/2009/EK rendeletét a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről. 10 E rendelet célja, hogy a határon átnyúló helyzetekben felmerülő tartási követelések tekintetében a jogosult számára megkönnyítse ügyében a határozathozatalt, ill. annak végrehajtását. Az irányelv hatálya igen széles, kiterjed a családi, rokoni kapcsolatokból, házassági kapcsolatból vagy házassági rokonságból erdő valamennyi tartási kötelezettségre. 3. Az Alapjogi Charta családdal kapcsolatos rendelkezései 8 A Tanács 1259/2010/EU rendelete (2010. december 20. ) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról. HL L , CZIEGLER Dezső Tamás RAFFAI Katalin: Az európai integráció újabb állomása: egységesülő európai nemzetközi (kollíziós) családjog? Külgazdaság, LVII. évfolyam 2013/5-6, /2009/EK rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről, HL L 7., , o. 3

4 Szükséges megemlíteni továbbá az Unió Lisszaboni Szerződéssel kötelező erőre emelkedett alapjogi dokumentumát, az Alapjogi Chartát, amely a családot minden egyéb uniós politikától függetlenítve, önmagában védelemre érdemesnek tekinti. A Charta 33(1) bekezdése igen lényegre törően rögzíti, hogy A család jogi, gazdasági és szociális védelmet élvez. A Charta számos további rendelkezése utal a családi élet fontosságára, így annak 7. cikke deklarálja, hogy Mindenkinek joga van ahhoz, hogy tiszteletben tartsák magánéletét és családi életét, otthonát és kapcsolattartását. A 9. cikk a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot rögzíti, amikor kimondja, hogy A házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot az e jogok gyakorlását szabályozó nemzeti jogszabályok szerint kell biztosítani. Az alapjogi dokumentum 33. cikk (2) bekezdése a család és a munka összeegyeztetéséről rendelkezik. 11 Végül, a 24. cikk (3) bekezdése értelmében Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez érdekeivel ellenkezik. A Charta diszkriminációmentességet előíró 14. cikke, ill. az oktatáshoz való jogra vonatkozó 16. cikke, ha nem is közvetlenül, de szintén kapcsolatba hozható a család intézményével. Üdvözlendő, hogy a Charta a család intézményével kapcsolatos kérdéseket felvette politikai palettájára, különösen, mivel a korábbiakkal ellentétben, annak európai jogfejlődésben betöltött szerepe ma már nem kérdőjelezhető meg. Látnunk kell azonban, hogy a Chartában szereplő családdal kapcsolatos rendelkezések elszórtan, annak külön fejezeteiben lelhetők fel, mintegy kihangsúlyozva előbbiek marginális jelentőségét az Unió más politikáihoz, így elsősorban a gazdasági jellegű kérdésekhez képest A Lisszaboni Szerződés A kérdés érzékeny mivoltát jelzi, hogy a családjog uniós szintű harmonizációja terén a Lisszaboni Szerződés sem hozott komoly változást. Az EUMSz. 81. cikkének (3) bekezdése a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés keretein belül jogalapot teremt a több államra kiterjedő családjogi kérdésekre irányuló intézkedések elfogadására, azonban a tagállamok szembenállását e tekintetben jól tükrözi, hogy családjogi kérdésekben továbbra is fennmarad a döntéshozatal során az egyhangúság és a konzultációs eljárás követelménye. 13 A Szerződés ugyanakkor különleges átvezető záradék beépítésével lehetővé teszi, hogy amennyiben a tagállamok egyetértésre jutnak az egyhangúság feladásáról, egyhangú szavazással áttérhetnek a rendes jogalkotási eljárásra. A rendes jogalkotási eljárásra való áttérésről a Tanács az EP-vel folytatott konzultációt követően egyhangúsággal dönt. A családjog uniós szintű harmonizációját sokan éppen attól tartva ellenzik, hogy az uniós jogban jelenleg domináló konzervatív családmodell kerül esetlegesen bebetonozásra, hosszú évtizedekre gátat szabva ezzel a családjog területén történő liberalizációnak. Egyes európai országok ugyanis érthető módon igen erősen ragaszkodnak a hagyományaikhoz és értékeikhez, elég csak Lengyelországra gondolnunk, amely a Szerződéshez csatolt egyoldalú nyilatkozatban 14 leszögezi, hogy a Charta nem befolyásolja a 11 A család és a munka összeegyeztetése érdekében mindenkinek joga van a védelemre az anyasággal összefüggő okból történő elbocsátás ellen, valamint joga van a szülési és gyermeknevelési szabadságra, ha gyermeke születik, vagy gyermeket fogad örökbe. 12 A fenti kérdéskörrel szorosan összefügg a Charta hivatkozásának gyakorisága is. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy amennyiben kifejezetten az integráció gazdasági érdekeinek előmozdításáról van szó, a Charta gyakoribb hivatkozási alapként szolgál. 13 A döntést megelőzően értesíteni kell a nemzeti parlamenteket. A határozat nem fogadható el, amennyiben bármely nemzeti parlament hat hónapon belül kifogást emel a javaslattal szemben (EUMSz. 81. cikkének (3) bekezdése). 14 Lásd 61. sz. Nyilatkozat. 4

5 tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy a közerkölcs, a családjog, az emberi méltóság szférájában törvényeket hozzon. Európában hosszú évszázadokon keresztül az egyetlen jogi forma a párkapcsolat hivatalossá tételére a házasság intézménye volt, amely kizárólag a heteroszexuális nemű párok számára állt nyitva. Azt is látnunk kell azonban, hogy számos országban komoly változást hozott az elmúlt másfél évtized a nem hagyományos párkapcsolati formák elismerése tekintetében. A tagállamok családokat védő szabályai így jelentősen eltérhetnek és el is térnek, akár az egyházi házasság polgári megítélésében, a házasság felbontásának feltételeiben vagy épp az házasságon kívüli, ill. az azonos neműek közti párkapcsolati formák megítélésében. A következőkben, az egyes tagállamokban elismert párkapcsolati formák rövid áttekintését követően, megvizsgáljuk az Unió releváns joganyagát, így különösen az EUB vonatkozó joggyakorlatát, hogyan reagált az egyes tagállamok társadalmában végbement változásokra. 5. Az egyes párkapcsolati formák elismerése a tagállami jogokban és az Unió jogában 5.1. Az azonos neműek párkapcsolatára vonatkozó tagállami szabályozás Hollandia volt az első ország, amely 2001-ben törvényes utat nyitott az azonos neműek házassága előtt. Hollandiát Belgium követte, ott 2003 júniusa óta házasodhatnak össze a homoszexuális párok. Spanyolországban 2005 júliusában legalizálták az egyneműek házasságát, míg Svédország 2009 májusa óta engedélyezi, hogy azonos neműek polgári vagy egyházi szertartás keretében hivatalosan egybekeljenek. Portugáliában június 1-jén lépett hatályba egy törvény, amely a házasság definíciójából törölte a különböző nemű házastársakra való utalást. Dániában 2012-től az azonos nemű párok egyházi esküvőt is tarthatnak. Angliában és Walesben a Parlament 2013-ban járult hozzá ahhoz, hogy törvényes legyen az azonos neműek közötti házasság. Végül, 2013 nyarán Franciaország is lehetővé tette ezt, a világ országai közt 14.-ként. Finnországban és Luxemburgban 2014-ben szavazta azt meg a Parlament, Írországban pedig a világon elsőként népszavazáson szavazták meg a melegházasság legalizálását 2015-ben nyarán Málta is elfogadta a homoszexuálisok házasságát engedélyező törvényt, ugyan ezen év őszén pedig Németország vezette be az azonos neműek közti házasság intézményét. Mi több, az egymással együtt élő azonos nemű pároknak számos EU tagállamban, így Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Észtországban, Görögországban, Horvátországban, Olaszországban, Cipruson lehetőségük van arra, hogy kapcsolatukat hivatalossá tegyék anélkül, hogy összeházasodnának. Erre az élettársi kapcsolat bejegyeztetése révén nyílik módjuk (bejegyzett élettársi kapcsolat, illetve nyilvántartott, regisztrált élettársi kapcsolat formájában). 15 Szükséges azonban megjegyezni, hogy ezen a téren óriási különbség van az egyes uniós tagállamok között - nemcsak a tekintetben, hogy milyen jogokat biztosítanak az érintettek számára, 16 de azzal kapcsolatban is, elismerik-e, és ha igen, milyen mértékben a külföldön bejegyzett élettársi / házastársi kapcsolatokat. 15 A skandináv államok voltak az elsők, amelyek a házasság mellett egy új párkapcsolati formát is bevezettek a jogrendszerükbe, így a regisztrált élettársi kapcsolatot. 16 E tekintetben érdemes említést tenni az ún. skandináv modellről, amely modellt követő országokban a házassághoz és a bejegyzett élettársi kapcsolathoz lényegében azonos joghatások fűződnek. Így, az első ilyen európai állam Dánia volt, amely törvényben mondta ki, hogy a dán jogszabályokban házasság és a házastársak fogalom alatt a jövőben a bejegyzett élettársi kapcsolatban lévőket, ill. azok kapcsolatát is érteni kell. A továbbiakban már csak a kivételekre kellett utalni, amiből a törvény bevezetésekor még akadt bőven, mára azonban lényegében felszámolásra kerültek. Ez a módszer roppant egyszerű és elegáns, a pár élettársi kapcsolatának bejegyzése tehát ugyanolyan joghatással bír, mint a házasságkötés. 5

6 Végül fontos megemlítenünk, számos tagállam alkotmányában kifejezetten rögzítésre került, hogy a házasság a férfi és nő közti uniót jelenti, azaz a tagállami alaptörvény a különnemű párokra korlátozza a házasság intézményét. Így Horvátország, Bulgária, Lettország, Litvánia, Szlovákia és Lengyelország is alkotmányos tilalmat emelt a homoszexuális házasságok elé. A lengyel alkotmány kimondja, A Lengyel Köztársaság védi a házasságot, mint férfi és nő szövetségét, valamint a családot, az anyaságot és apaságot. Magyarország alaptörvénye is védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget. 17 Románia képviselőháza 2017 májusában szintén megszavazta azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot, megakadályozva ezzel, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról. Románia egyébként csak 2001-ben törölte büntetőtörvénykönyvéből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat. Ugyanakkor a polgári törvénykönyv 2011-ben elfogadott változatában is tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték. Amint láthatjuk az azonos neműek közti párkapcsolatok elfogadottsága Észak, ill.- Nyugat Európában a legnagyobb, míg a Kelet- Közép európai országok inkább ellenzik azt. Ez nem meglepő, hiszen azonos történelmi háttérrel rendelkező országok egymás döntéseire reagálnak, egymásra hatással vannak Az uniós joganyag A kérdés mindezek után az, hogyan reagált maga az integrációs jog az elmúlt másfél évtizedben az élettársi, ill. a homoszexuális párkapcsolatok társadalmi elfogadottságában beállt változásokra, ill. az ennek következtében módosult tagállami szabályozásra? Ahogy az fent már említésre került, a múlt században elfogadott szerződés és az ahhoz kapcsolódó másodlagos joganyag egy tradicionális családmodell alapjain nyugszik, amely társadalmi egység patriarchális alapon szerveződik, ahol a férfi a kenyérkereső, a nő a háztartást vezeti, kapcsolatuk pedig heteroszexuális házasságon alapul A releváns uniós jogszabályok Az integráció kezdeti időszakában született a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK rendelet (azóta felváltotta azt a 492/2001/EU rendelet) kiváló tükörképét adja a fenti modellnek. A rendelet a más hozzátartozók (lásd esetlegesen élettárs) számára - annak migráns munkavállalóval való letelepedését illetően - csak elősegítési kötelezettséget írt elő, és azt is csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. 18 Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tagállamoknak nem állt fenn kötelezettsége a migráns munkavállaló élettársa vonatkozásában ugyanazokat a jogokat biztosítani, mint a házastárs vonatkozásában, sőt mivel az elősegítés kifejezés önmagában elég homályos, kudarcba is fulladt az érintett rendelkezés felhívására tett kísérlet. 17 Az új Alaptörvény mind az ünnepélyes deklarációk, mind a konkrétabb rendelkezések szintjén arra törekszik, hogy a család intézményét a korábbinál erőteljesebb védelemben részesítse. A házasság és a család intézményének védelméről szóló cikk a korábbi szöveghez képest sajátos többletet tartalmaz: (1) Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. (L) cikk (1) bekezdés). 18 Így ha a fent említett munkavállaló tartja el azokat vagy vele közös háztartásban élnek abban az országban, ahonnan a munkavállaló érkezett. 6

7 Csak látszólagos változást hozott e tekintetben az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgásáról és tartózkodásáról szóló 2004/38/EK irányelv, amely kivételesen a regisztrált párkapcsolatban élők számára is lehetővé teszi az irányelvben rögzített jogok bizonyos feltételek fennállta esetén történő gyakorlását. Így, ha a fogadó tagállam jogszabályai a regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik (fogadó állam elve). A kérdéses irányelv főszabályként tehát továbbra is a házasságra épülő család koncepcióját követi. Az pedig, hogy az azonos neműek között kötött házasság is az irányelv hatálya alá tartozónak minősül csak egészen a közelmúltban, 2018 júniusában került kimondásra (a Bíróság alább bemutatandó Coman döntésében). Maga az irányelv ugyanis nem definiálja a házastárs fogalmát. A kérdéses rendelkezés, így a 2. cikk (2) bekezdés (a) pontja teljesen nemsemlegesen került megfogalmazásra, annak ellenére, hogy az irányelvjavaslat tárgyalásakor e kérdés ténylegesen terítékre került. 19 Ugyanakkor az irányelv tagállamok általi végrehajtását elősegítő Bizottsági Közlemény kimondja, miszerint az irányelv alkalmazásában, elvben el kell ismerni minden házasságot, amelyet a világon bárhol érvényesen kötöttek sőt, deklarálja, hogy az irányelvet a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összhangban kell alkalmazni. 20 Ehhez képest a Coman ítélet kizárólag a tagállamok valamelyikében kötött házasságok esetére mondja ki az azonos nemű házasságok tagállamok általi elismerési kötelezettségét. Ami a de facto élettársi viszonyt illeti, a Szabad Mozgás irányelv e tekintetben nem hozott érdemi változást. Így továbbra sem minősül az élettárs a házastárssal azonos jogokat élvező családtagnak, sőt még csak családtagnak sem, hiszen az irányelv külön pontban említi a tartózkodást automatikusan nem élvező családtagokat és az élettársat. A tagállamok a harmadik országbeliek családegyesítéséről szóló 2003/86/EK irányelv értelmében sem kötelesek kiterjeszteni a családegyesítés jogát a bejegyzett vagy nem bejegyzett élettársi kapcsolatokra. Az irányelv szerint a tagállamok maguk dönthetik el, hogy az élettársakat a családegyesítés tekintetében a házastársakkal egyenlő bánásmódban részesítik-e. Főszabályként tehát megállapítható, hogy az uniós jogalkotás egészen a közelmúltig nem szentelt kiemelt figyelmet a nem hagyományos párkapcsolati formáknak, így a bejegyzett élettársi kapcsolatnak, vagy a de facto élettársi kapcsolatnak. Némi fordulatot hozott ebben ez a fent már említett Róma III. rendelet, amely ugyan következetesen a házastárs fogalmával operál, kizárva ezzel a rendelet tárgyi hatálya alól a regisztrált együttélési formákat, ugyanakkor a rendelet házastárs fogalma magában foglalja az azonos nemű házastársakat is. Továbbá szükséges még megemlíteni a 2016-ban született bizottsági javaslatot a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi rendszereire vonatkozó rendelettervezetről a joghatóság, a határozatok kölcsönös elismerése és az alkalmazandó jog vonatkozásában Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata A de facto párkapcsolat megítélése Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata, az uniós jogalkotással párhuzamban egész az ezredfordulóig a házasságra épülő család koncepcióján áll, főszabályként kizárva ezzel az 19 Amíg az Európai Parlament kifejezetten utalni kívánt az azonos neműekre a házasság fogalmának meghatározásakor, addig a társjogalkotó Tanács tartózkodott ettől anélkül azonban, hogy ennek elvi lehetőségét explicit módon kizárta volna. 20 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelv jobb átültetéséhez és alkalmazásához nyújtott iránymutatásról, COM/2009/0313 végleges o. 21 COM (2016) 107 rendelet javaslat a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról 7

8 uniós jog nyújtotta védelemből az egyéb formában működő párkapcsolatokat. A fentieket jól példázza a Netherlands v. Reed eset, 22 amelyben a Bíróság expressis verbis visszautasította az 1612/68/EGK rendelet 10 (1) bekezdésében 23 rögzített házastárs fogalom élettársakra való kiterjesztését és egy másik utat választott a stabil párkapcsolatban élők tartózkodási jogának biztosítására, az említett rendelet 7. cikk (2) bekezdésében lefektetett, a migráns munkavállalót megillető szociális előnynek minősítve azt. 24 Az élettársi kapcsolatok megítélése körében egy érdekes színfoltot jelent az Eyüp eset, 25 amely középpontjában egy olyan török állampolgárságú pár áll, akik se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Összeházasodtak, majd elváltak, végül néhány év múlva újra egybekeltek. A két házasság között eltelt időszakban továbbra is együtt éltek a fogadó országban, Ausztriában, miközben négy gyermekük is született. A Bíróságnak arról a kérdésről kellett határoznia, hogy a török munkavállalók jogairól szóló 1/80. számú társulási tanácsi határozatában foglalt, a munkavállaló családtagjaival kapcsolatos rendelkezés kiterjed-e a munkavállaló partnerére, aki az adott személlyel ugyan nem formális házassági kötelékben, de a családtag fogalmának tartalmi kritériumait kimerítően él a munkavállalóval. Az osztrák hatóságok szerint ugyanis kizárólag a feleség értendő a határozatban foglalt családtag minősítés alatt, azaz kizárólag a házastársat illetik meg az abban lefektetett jogosultságok. Az ügy elbírálásakor vélhetően különös jelentőséggel bírt az a tény, hogy az édesanya hét közös gyermekükből összesen négy gyermeknek az együttélés időszakában adott életet. A férj pedig nemcsak a gyermekek, hanem élettársa anyagi jólétéről is gondoskodott mindeközben. A Bíróság, noha ítéletében visszautasította a házasságon kívüli kapcsolatok családi viszonyként való általános elismerését, a konkrét eset kapcsán mégis hajlandóságot mutatott az 1/80. sz. társulási tanácsi határozat rendelkezését úgy értelmezni, mint amely a de facto család védelmére is kiterjed, anélkül azonban, hogy kifejezetten utalt volna az EJEB vonatkozó gyakorlatára. Noha a fenti eset előrelépést jelent a Reed ügyhöz képest, látnunk kell, hogy pusztán az ügy egyedi körülményei vezették a Bíróságot a korábbitól eltérő döntésre Az azonos neműek párkapcsolatának megítélése A fent elmondottak irányadóak a Bíróság azonos neműek párkapcsolatát megítélő joggyakorlatára is, amely értelmében tehát nagyon sokáig egy tradicionális, konzervatív szemlélet jellemezte azt. Elsőként a Grant ügyet 26 érdemes megemlíteni, amelyben a Bíróság úgy döntött, miszerint a munkáltató azon határozata, amelyben nem adja meg az azonos nemű élettárs számára azokat az utazási kedvezményeket, amelyeket egyébként a házastársaknak, ill. különböző nemű élettársaknak nyújt nem minősül a férfiak és a nők egyenlő bérezéséről szóló Szerződés 119. cikke (jelenleg az EUMSz cikke) megsértésének. A fenti rendelkezés kifejezetten a férfiak és nők egyenlőségét mondják ki, így azt, hogy a férfiakat és a nőket egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazás illeti. Az Európai Unió Bírósága szerint, mivel az azonos nemű élettársak kizárása férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik, így a konkrét ügyben nem történt nemi alapú diszkrimináció. 22 C-59/85 sz. Hollandia v Ann Florence Reed ügy, [ECLI:EU:C:1986:157] 23 E rendelet lehetővé tette, hogy a másik tagállam migráns munkavállalójának házastársa is tartózkodást nyerjen a fogadó tagállam területén. 24 Az állampolgárságon alapuló diszkrimináció tilalmának követelményéből ugyanis egyértelműen következik, hogy amennyiben a saját állampolgárok élettársai számára biztosított az ország területén való tartózkodás joga, azt nem tagadhatják meg a migráns, közösségi munkavállalók partnerétől sem. 25 C-65/98 sz. Eyüp v. Landesgeschäftsselle des Arbeitsmarktservice Vorarlberg ügy, [ECLI:EU:C:2000:336] 26 C-249/96 sz. Lisa Jacqueline Grant v. South West Trains Ltd. ügy, [ECLI:EU:C:1998:63] 8

9 A D és Svéd Királyság kontra Tanács ügyben 27 egy, a svéd jogban elismert regisztrált párkapcsolatban élő, az Európai Uniónál dolgozó svéd tisztviselő kérelmezte, hogy a házastársakhoz hasonlóan részesülhessen egy családi, ún. háztartási támogatásban. Kérelme elutasításra került tekintve, hogy nem házasságban, hanem egy azonos nemű személlyel bejegyzett párkapcsolatban élt együtt. Ítéletében a Bíróság rögzítette, hogy a tagállamok jogában általánosan elfogadott meghatározás szerint a család két különböző nemű személy közötti köteléket, uniót jelent. Bár egyre több tagállamban szabályozták az azonos neműek között bejegyzett élettársi viszonyt, nyilvánvaló, hogy ezekben az országokban sem azonos a házassággal. A házasságban és a regisztrált élettársi viszonyban élők tehát nincsenek összehasonlítható helyzetben, ezért megkülönböztetésről sem lehet szó. A támogatás nyújtásának az alapja a házastársi kapcsolat, az élettársi kapcsolat erre nem jogosít. Így a döntés nem sérti a Szerződés fent említett 141. cikkét (jelenleg az EUMSz cikke), hiszen nem az igénylő neme, csakis a közöttük lévő kötelék természete mérvadó. A Bíróság a fentiektől eltérő döntést hozott a K. B. v. National Health Service 28 üggyel kapcsolatos határozatában, amelyben a nemi szerepet cserélők házassága ügyében kellett állást foglalnia. Ítélete szerint az a brit jogszabály, amely megakadályozza, hogy egy pár, akinek egyik tagja férfivá operált nő, egymással házasságra lépjen, noha e nélkül nem folyósítják számára az özvegyi nyugdíjat, összeegyeztethetetlen a Szerződés 141. cikkével (jelenleg EUMSz cikk). 29 A Bíróság ítéletének indoklásában az EJEB esetjogára, így a Goodwin v. United Kingdom ügyben hozott döntésre 30 hivatkozott. Ez utóbbi ugyanis megállapította, hogy a tény, miszerint egy nemi szerepet cserélő személy számára lehetetlen, hogy házasságot kössön egy olyan személlyel, akinek neméhez maga is tartozott a műtét előtt sérti az EJEE házasságkötéshez és családalapításhoz való jogról szóló 12. cikkét. Az ügy hozadékaként az Egyesült Királyság módosította a házassági anyakönyvi szabályait, elismerve a nemi szerepet cserélők új nemi identitáshoz való jogát. Ez azt jelenti, még ha a tagállamoknak jogában is áll meghatározni a házasságkötés feltételeit, e hatáskörük gyakorlása során semmiképpen nem járhatnak el korlátlanul. A Bíróság nyilvánvalóvá tette, hogy a fenti kompetencia gyakorlásakor figyelemmel kell lenni az EJEE 12. cikkében foglalt házasságkötéshez való jogra, amely tehát a transzexuális személyeket is megilleti. Márpedig az a szabályozás, ami a nem meghatározását a születéskori nemhez köti, s nem nyújt módot annak megváltoztatására, a transzexuális személyek esetében csorbíthatja a házasságkötéshez való jog lényegét. E tekintetben azonban hangsúlyozni szükséges, hogy az EJEB már figyelemmel volt arra a nemzetközi szintű irányváltásra, amely a transzexuálisok erősödő társadalmi elfogadottságában nyilvánult meg. Az ezredfordulót követően ugyanakkor némi fordulatot hoztak az azonos neműek párkapcsolati jogait és a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés kérdését direkt módon vizsgáló bírósági ítéletek, így az EUB Maruko, 31 Römer 32 ügyekben hozott döntései. Az EUB Maruko ügy kapcsán hozott ítélete 33 némileg felülírni látszik a Bíróság fent ismertetett Grant, ill. a D és Svéd Királyság kontra Tanács ügyekben tett állásfoglalását. 27 C-122/99 és C-125/99 sz. D. and Sweden v. Council ügy, [ECLI:EU:C:2001:304] 28 C-117/01 sz. K. B. v. National Health Service ügy, [ECLI:EU:C:2004:7] 29 Az EKSz cikkel főszabály szerint, ellentétes az olyan jogszabály, amely az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, november 4-én aláírt európai egyezménnyel ellentétes módon az olyan párokat, mint K. B. és R. megakadályozza abban, hogy az egyik teljesítse a házasságkötéshez kapcsolódó azon feltételt, amely alapján a másik részesülhetne a díjazásából. 30 Christine Goodwin v United Kingdom, No /95, július 11-i ítélet 31 C-267/06 sz. Maruko ügy, [ECLI:EU:C:2008:179] 32 C-147/08 sz. Römer ügy, [ECLI:EU:C:2011:286] 9

10 Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy az ügyben a Bíróság a foglalkoztatási és munkahelyi bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK számú irányelvét 34 értelmezte, amely már kifejezetten nevesíti a nemi irányultság szerinti megkülönböztetés tilalmát. Látnunk kell azonban, hogy a Bíróság ebben az esetben egy jogi csavarral lényegében megerősítette a tagállami megoldások tiszteletben tartásának korábbi gyakorlatát ezen érzékeny területen. Az ügy tényállása szerint Maruko törvényes élettársi közösséget létesített egy színházi jelmeztervezővel, akinek elhalálozását követően özvegyi nyugdíj folyósításáért folyamodott. Kérelmét a német hatóságok arra hivatkozással utasították el, miszerint a törvényes élettársak nem jogosultak a túlélő hozzátartozóknak járó ellátásokra. Az előzetes döntéshozatali eljárás során a nemzeti fórum többek között arra a kérdésre keresett választ, hogy törvényes élettárssal szemben a túlélő hozzátartozónak járó ellátás megtagadása a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló 2000/78/EK irányelv által tiltott szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e. A Bíróság álláspontja szerint Németország, ugyan a házasság intézményét továbbra is kizárólag az ellenkező nemű személyek számára tartja fenn, azonban az azonos nemű személyek számára bevezette a törvényes élettársi közösséget, amelynek feltételeit fokozatosan hasonlóvá tette a házasság esetében alkalmazott feltételekhez. Ez alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a törvényes élettárssal szemben a túlélő hozzátartozónak járó ellátás megtagadása a szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben a túlélő házastárs és a túlélő élettárs az említett ellátás tekintetében hasonló helyzetben van. E feltétel teljesülésének vizsgálatát azonban a nemzeti fórumra hagyta. A szexuális orientáción alapuló nyílt diszkrimináció koncepciója tehát csak abban az esetben nyer alkalmazást, ha a házasság és a bejegyzett élettársi közösség összehasonlítható, amely kérdésben elsődlegesen a nemzeti bíróság határoz. A Bíróság a Maruko ítélet nyomvonalán haladt a későbbi, ám hasonló tárgyú Römer ügyben hozott döntésében is, amikor is deklarálta, a törvényes élettársi kapcsolatban élő élettársnak fizetett, a házasság esetén fizetettnél alacsonyabb összegű kiegészítő nyugellátás szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet. Jürgen Römert Hamburg város ügyintézőként foglalkoztatta, aki élettársával bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített. Römer erről tájékoztatta munkáltatóját és kérte a számára folyósított kiegészítő nyugellátás összegének újbóli kiszámítását a házas ellátásra jogosultakra alkalmazottnak megfelelő, kedvezőbb adózási osztály alkalmazásával. 35 Hamburg város azonban elutasította ezt azzal az indokkal, hogy csak a nem tartósan külön élő, házas ellátásra jogosultak részesülhetnek ebben a kedvezményben. Az Európai Unió Bírósága ítéletében mindenekelőtt megállapította, hogy a kérdéses juttatás a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik. Ezt követően rögzítette, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megállapításához szükséges, hogy a szóban forgó helyzetek az érintett ellátásra tekintettel különösen és konkrétan hasonlóak legyenek. Ami a német szabályban rögzített tartósan együtt élő házasok követelményét illeti, a Bíróság arra a következtetésre jutott, miszerint a két helyzet, azaz a házasság és a regisztrált élettársi kapcsolat hasonló. A német jog ugyan a házasság intézményét továbbra is kizárólag a különböző nemű személyek számára tartja fenn, az élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályozásnak a házasságra irányadó szabályozáshoz történő fokozatos közelítése 33 A Maruko ügyben elfogadott határozat indoklása vélhetően azért olyan rövid, mert a strasbourgi bíróság ekkor még nem határozott a hasonló tárgykörű ügyekben. Lásd M.W. v. United Kingdom ügy, no /02, június 23-i ítélet, ill. az alább hivatkozott Schalk & Johann Kopf v. Austria ügy /78/EK irányelv a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról. HL L 303., , o. 35 Ez havonta 300 euro többletbevételhez juttatta volna Römert. 10

11 következtében a német jogrendben többé nincs jelentős jogi eltérés e két családi állapot között. A kérdéses juttatás előnye ugyanis nemcsak azt feltételezi, hogy a partner házas legyen, hanem ezen kívül azt is, hogy ne éljen tartósan külön a házastársától, hiszen e nyugdíj célja, hogy ne csak az érdekeltet, de közvetve a vele élő személyek hasznát is szolgálja. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló német törvény szerint márpedig az élettársakat kölcsönös kötelezettség terheli arra vonatkozóan, hogy gondoskodjanak egymásról hasonlóan a házastársakat terhelő kötelezettséghez. Így megállapítható, hogy a szóban forgó helyzetek az érintett ellátásra tekintettel hasonlónak minősülnek. A Maruko és a Römer ügyekben a Bíróság tehát az azonos neműek párkapcsolatának megítélése tekintetében némileg elmozdulni látszik a korábbi szilárd álláspontjától. 36 A D és Svédország kontra Tanács ítélet indoklásában megfogalmazottakkal szembeállítva jól látható, hogy a Bíróság a Maruko és a Römer ügyekben már nem általános összehasonlíthatóságot követel, hanem pusztán azt, hogy a két intézmény, így a házasság és az élettársi kapcsolat, a nyugellátás igénylése tekintetében legyen összehasonlítható. 37 Az EUB szexuális orientáción alapuló ítélkezési gyakorlatában bekövetkező fordulatot tovább erősítette a Lisszaboni szerződés hatályba lépése. Egyfelől, egy új 10. cikket iktatott be az EUMSz.-be, amely értelmében politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió küzd mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen. 38 Másrészt, kötelező erőre emelte a Chartát, amelynek 21. cikk (1) bekezdése értelmében tilos minden szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés. Az irányváltást jól jelzi a Bíróság EU szolgálati szabályzatának értelmezésére irányuló W. kontra Bizottság ügyben 39 hozott igen gyakorlatias megközelítésű és dinamikus ítélete, amelyből kitűnik, hogy a Bíróság immár nem pusztán a szabályzat betű szerinti olvasatára támaszkodik, hanem kellő figyelemmel van az a mögött álló megfontolásokra is. A W. kontra Bizottság ügy középpontjában egy bejegyzett párkapcsolatban élő kettős, belga-marokkói állampolgár állt, aki a Bizottság háztartási támogatás nyújtásának részére megtagadó döntését sérelmezte. A Bizottság azzal érvelt, hogy a személyzeti szabályzat értelmében kizárólag az a tisztviselő jogosult a támogatásra, aki házastársi kapcsolatban él, már ha ezt a tagállam lehetővé teszi. A Bizottság szerint ugyanakkor párkapcsolatuk nem felelt meg a személyzeti szabályzat feltételének, mivel Belgiumban igenis lehetőségük van törvényes házasságot kötni. A Bíróság ítéletének indoklásában úgy találta, hogy e jog elméletinek és illuzórikusnak bizonyul, ha a valamely tagállamban való törvényes házasságkötés lehetőségének fogalmát kizárólag formális szempontok szerint értelmezik. Így ennek vizsgálatakor figyelembe kell venni más állam (így Marokkó) törvényi rendelkezéseit is, amelyhez a kérdéses helyzet az érintettek állampolgársága miatt szorosan kötődik, és amely büntetendővé nyilvánítja a homoszexuálisok közötti cselekményeket. Hasonlóképp említést érdemel a Hay ügy, 40 amelynek tárgya megegyezik a Maruko és a Römer ügyekben foglaltakéval, de amelyben a Bíróság a korábbiaktól eltérően már saját maga folytatta le a bejegyzett élettársi és a házassági viszony tekintetében szükséges összehasonlítási vizsgálatot. Az azonos nemű partnerével polgári együttélési szerződést kötő F. Hay részére megtagadtak bizonyos kollektív szerződésből fakadó munkavállalóknak járó 36 Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy a Bíróság kifejezetten rögzítette ítéletének indoklásában, miszerint a családi állapot és az azon alapuló ellátások szabályozása tagállami hatáskörbe tartoznak, és a közösségi jog nem sérti a tagállamoknak e hatáskörét. 37 A Bíróság a D és Svédország kontra Tanács ügyben egy formalista megközelítés alapján egyszerűen deklarálta, hogy a regisztrált élettársi helyzetben élők nincsenek a házastársakkal összehasonlítható helyzetben. 38 EUMSz. 10. cikk 39 F-86/09 sz. W. kontra Bizottság ítélet, [ECLI:EU: F:2010:125] 40 C sz. Hay ügy, [ECLI:EU:C:2013:823], ítélet 44. pont. 11

12 kedvezmények nyújtását, azzal az indoklással, miszerint e kedvezmények csupán a házasságkötés esetére járnak. E döntésben a Bíróság lényegében felülírva a D és Svédország kontra Tanács ügyet kimondta, a munkavállalók családi állapota, és nem kifejezetten a szexuális irányultsága alapján való eltérő bánásmód közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül, tekintettel arra, hogy a házasságkötés kizárólag eltérő neműek között lehetséges, így a homoszexuális munkavállalók számára lehetetlen, hogy teljesítsék a kért kedvezményekben való részesüléshez szükséges feltételeket. Ami pedig az összehasonlíthatóság kérdését illeti, itt a Bíróság a korábbiaktól eltérően már maga folytatta le a vizsgálatot. Az utaló francia bíróság kérelmében bár egyértelműen rögzítette, hogy az azonos nemű partnerével polgári együttélési szerződést kötő párok nincsenek összehasonlítható helyzetben a házaspárokkal, a Bíróság mégis leszögezte, az ilyen szerződést kötő személyek, tekintve, hogy az alapügy tényállása idején a francia szabályozás a házasságkötést csupán az eltérő nemű párok számára tette lehetővé a szóban forgó kedvezmények nyújtását illetően igenis hasonló helyzetben vannak, mint a házasságot kötő párok. Végül, ami az azonos nemű párok határon átnyúló családegyesítési jogainak kérdését illeti, a Bíróság csak egészen a közelmúltban kényszerült nyílt állásfoglalásra. A 2016-os Coman ügy az első ügy, amelyben ez a kérdés direkt módon felmerült. A tényállás szerint, Adrian Coman, román, melegjogi aktivista 2010-ben kötött házasságot Brüsszelben egy amerikai állampolgárral R. C. Hamiltonnal, majd ezt követően négy évig éltek együtt az Egyesült Államokban. Coman úr és házastársa 2012-ben kérelemmel fordult a román bevándorlási hatóságokhoz azzal, hogy tájékoztassák őket azon eljárásról és feltételekről, amelyek mellett, R. C. Hamilton, Coman családtagjának minőségében három hónapot meghaladó jogszerű tartózkodásra vonatkozó engedélyt kaphat Romániában. E kérelem a szabad mozgás irányelven alapult, amely lehetővé teszi a szabadságot gyakorló uniós polgár harmadik országbeli házastársa számára, hogy az uniós polgár tartózkodása szerinti tagállamba csatlakozhasson. A hatóságtól azt a választ kapta, hogy utóbbit csak három hónapos tartózkodási jog illeti meg tekintve, hogy a román Polgárjogi Törvénykönyv értelmében nem ismerhető el az azonos neműek között külföldön kötött házasság. A pár ekkor keresetet indított a román bíróság előtt, hogy az állapítsa meg szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megvalósulását az Unió területén való szabad mozgáshoz való jog gyakorlása tekintetében. A tartózkodási kérelem román hatóságok által fenti alapon történő elutasítása ugyanis sérti Coman úr szabad mozgási jogosítványait, továbbá szexuális orientáción alapuló diszkriminációt valósít meg, amely ellentétes az Alapjogi Chartában foglaltakkal. A Bíróság által mindenekelőtt megállapításra került, hogy a szabad mozgás irányelv nem hívható fel egy román állampolgár és hozzátartozója esetében magával a román állammal szemben, mivel az irányelv kizárólag valamely uniós polgár olyan tagállamba való belépésének és tartózkodásának feltételeit szabályozza, amelynek e személy nem állampolgára. Ez ugyanakkor az EUB szerint nem jelenti azt, hogy az irányelvben biztosított családegyesítési jogosítványok analógia útján ne nyerhetnének alkalmazást a visszatérő polgárokra. A kérdés így a továbbiakban az volt, vajon Coman úr amerikai férje családtagnak minősül-e, amely kategória magában foglalja az irányelv által nem definiált házastárs fogalmát. A Bíróság e tekintetben úgy határozott, hogy a házastárs szabad mozgás irányelv értelmében vett fogalma nemi szempontból teljesen semleges, ekként pedig magában foglalhatja az érintett uniós polgár azonos nemű házastársát. Az EUB ítéletében ugyanakkor hangsúlyozta a személyi állapot, amelynek körébe a házasságra vonatkozó szabályok tartoznak, továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozó terület, és az uniós jog nem sérti e hatáskört. Fontos látni tehát, hogy a Bíróság Coman döntése nem foglal magában semmilyen általános kötelezettséget a tagállamok számára, hogy azok nemzeti jogukban 12

13 rendelkezzenek az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről. Az pusztán a házasságok kölcsönös elismerését követeli meg a tagállamoktól, azonban azt is csak a szabad mozgás esetkörére szorítva. A Bíróság mindehhez hozzáteszi, hogy egy nemzeti intézkedés, amely akadályozza a személyek szabad mozgását, kizárólag akkor igazolható, ha ezen intézkedés összhangban van a Chartában biztosított alapvető jogokkal, így különösen annak 7. cikkében biztosított, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog alapvető joggal. Tekintettel, hogy az EUB-nek még nincs az azonos neműek párkapcsolati jogait a Charta 7. cikke fényében értelmező gyakorlata, a vizsgálat kiindulási pontjaként - a Charta 52. cikk (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban- maga a strasbourgi bíróság magán és családi élet tiszteletben tartására irányuló gyakorlata szolgálhat. 41 A Charta 52(3) bekezdése ugyanis rögzíti, Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson. A fenti eset kapcsán felmerül a kérdés, a strasbourgi joggyakorlat jövőbeni fejlődésének iránya a fenti területen hogyan hat majd ki az Unió jogára, különös tekintettel az Unió Egyezményhez való jövőbeni csatlakozására. Épp a fentiek okán célszerű tehát megvizsgálnunk magát a strasbourgi gyakorlatot Az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó gyakorlata A családi élethez való jog koncepciója az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban EJEB) értelmezésében is a heteroszexuális párkapcsolaton alapul, így az azonos nemű párok sokáig csak a bizonytalanabb védelmet nyújtó magánélethez való jogra hivatkozhattak kereseteikben. Ez változni látszik a Bíróság legújabb gyakorlata fényében. A 2002-es Fretté ügyben 42 a Bíróság még úgy határozott, hogy a homoszexualitását nyíltan vállaló férfi örökbefogadási engedély iránti kérelmének francia hatóság általi megtagadása igenis arányosnak minősült a gyermek jogainak védelmével, azaz a francia állam nem sértette meg az Egyezmény megkülönböztetés tilalmáról szóló 14. cikkét. A 2008-as E.B. v. Franciaország ügyben hozott ítéletében 43 az EJEB ugyanakkor már eltérő következtetésre jutott. Az ügy tényállása szerint egy leszbikus hölgy sérelmezte adoptálási kérelmének francia hatóságok általi, arra hivatkozással történő elutasítását, miszerint a családból hiányzik a férfi minta és a partner hölgy örökbefogadásra irányuló szándéka sem teljesen egyértelmű. A Bíróság úgy határozott, hogy a hölgy szexuális orientációja miatti elutasító döntés hátrányos megkülönböztetésnek minősül az EJEE 14. cikkének 8. cikkre vonatkoztatott értelmezésében. Az E.B v. France eset tehát bizonyos értelemben utat nyitott a homoszexuális családkoncepció felé, azáltal, hogy egy implicit javaslatot tett a családi élet fogalmának az azonos nemű kapcsolatokra való alkalmazhatóságát illetően. Az ítélet indokolásában ugyanis különös súlyt kapott az a tény, hogy a kérelmező stabil és állandó azonos nemű kapcsolatban él, eltérően a Fretté v. France eset kérelmezőjétől. Mindemellett, az ügy kapcsán elgondolkodtató Mularoni bíró különvéleménye, aki szerint a döntés sérti a heteroszexuális személyek jogait. A homoszexuális személyek általi örökbefogadás mind jogi, mind társadalmi szempontból komoly kérdéseket vet fel, hiszen az Egyezmény önmagában nem garantálja az 41 A Bíróság e tekintetben rögzítette, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlata értelmében, egy homoszexuális pár által fenntartott kapcsolat ugyanolyan címen tartozhat a magánélet és a családi élet fogalma alá, mint egy hasonló helyzetben lévő heteroszexuális pár kapcsolata. 42 Fretté v. France, no 36515/97, február 26-i ítélet 43 E.B. v. France, no /02, január 22- i ítélet 13