Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete"

Átírás

1 Budapest, Lőportár utca

2 , Hungary Az 1960-as évekre drasztikusan lecsökkent a magyar szürke szarvasmarha állomány. Megmentéséért a megmaradt gulyák tenyésztői példa értékű összefogással, az utolsó pillanatban összeszedett, sokszor az akkori szabályokkal szemben menő tenyésztői munkát végezve megmentették a fajtát a kipusztulástól. Ennek a szakmai egyeztetésnek kiteljesedéseként 1982-től éves gazdatalálkozókat szerveztek, majd 1991-ben, mikor lehetőség nyílt rá, hazánkban civil szervezetként elsők között alapították meg a Egyesületét. Az egyesület ezt követően gyors növekedésnek indult, mára országos méretű, több száz aktív tagot számlál. Az egyesület célja: A magyar szürke szarvasmarha fajta tenyésztése, védelme, terjesztése, bemutatása, valamint értékes tulajdonságainak fejlesztése és hasznosítása a géntartalékok megőrzésének szabályai szerint. A fajtát nemzeti értéknek tekintjük, amelynek tiszta fenntartása a jövő érdeke. MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE FELADATAI: Törzskönyvi nyilvántartás vezetése Génmegőrzés Érdekvédelem Szaktanácsadás, kapcsolattartás a gazdákkal Termékek piacra jutásának segítése Hús eredetigazoló rendszer működtetése (SMS) Kultúra és Hagyományőrzés o szürke szarvasmarha Vigadalom szervezése o Gulyásverseny társszervezése 2

3 , Hungary A magyar szürke szarvasmarha fajta rövid bemutatása: A magyar szürke szarvasmarha fajta (Bos primigenius taurus hungaricus) valódi hungarikum, ország őshonos, törvényileg védett haszonállata. Szilajságával, szépségével és őserőt sejtető megjelenésével az egész világon ismert magyar jellegzetességek egyike. Nemzeti büszkeségünk, április 24-én a Hungarikum gyűjteménybe került. A tudósok máig kutatják az eredetét, honnan is származhat, hogyan került a Kárpátmedencébe. Több különböző teória is létezik. Lehet válogatni közülük: a kunok hozták be? Esetleg a Kárpát-medencében tenyésztették ki, vagy a honfoglaló magyarok nyugat-európai kalandozásaik alkalmával hozták be az ősét? Vagy a középkorban háziasították az őstulokból? Eredete bár pontosan nem ismert, valószínűsíthetően a honfoglaló magyarsággal érkezett a Kárpát-medencébe. Jelenléte a középkortól bizonyított hazánkban [ CITATION Bél36 \l 1038 ]. A leggazdagabb saját történelemmel rendelkező hazai háziállatunkról van itt szó. Lábon hajtva az ország egyik legnagyobb hasznot hajtó exportcikke volt a századig hazánk középkori fejlődésének mozgatórugója. Olyan fordulatos utat járt be a magyar szürke szarvasmarha Európában, melyet szinte egyik őshonos háziállatunk sem. A században Nyugat-Európában igen megnőtt iránta a kereslet, így juthatott el Nürnberg, Augsburg, München, Ulm vásáraiba. Húsa igazi világmárkának számított, a nyugat-európai vágóhidakon szeparáltan történt a feldolgozás, a hús a helyi marha húsának értékén felül értékesült (a német városokban törvény szabályozta, hogy a mészárszékek a magyar gulya érkezése napján csak magyar szürke szarvasmarha húst mérhettek ki, nehogy silányabb áruval helyettesítsék azt.) A hajdúk elhajtották szürkéinket egészen Itáliába és Morvaországba. A csúcsot a 17. században érték el a kereskedelem (rang)létráján, amikor is egyes becslések szerint kb szürke marha bandukolt ki országunkból. Aztán a 19. században sok minden megváltozott, és nem a szürkék javára. Sötét korszakot éltek ekkor a magyar szürke szarvasmarha tartók. Az 1800-as évek végére az extenzíven takarmányozott magyar szürke szarvasmarha mellett intenzív takarmányozású, jobb húsformájú és jól tejelő szarvasmarhafajták tenyésztése indult meg országon, amely a szürke szarvasmarha létszámának és kivitelének csökkenését okozta. A gépesítettség kezdetéig a fajtának inkább igásökörként volt meghatározó szerepe a szántóföldek művelésében. A szürke szarvasmarha tenyésztés hanyatlására a pontot az 1863-as aszály tette, amikor is jelentős számú szürke adta meg magát a szomjhalálnak. Ezután állományuk már soha nem érte el korábbi nagyságát. Az első világháború utáni években, az 1929-től kezdődő gazdasági válság ugyan növelte a külterjes, igénytelen marha iránti keresletet, így az állatlétszám növekedésnek indult. Viszont 3

4 , Hungary a mezőgazdaság gépesítettség széleskörű elterjedésével együtt szűnt meg az igény az igás szürkékre, a II. világháború után az akkori vezetők nem tartották fontosnak a fajtát és a szövetkezeti átszervezéssel halálra ítélték azt. A mélypontot, az 1960-as években érte el. A hazai állomány mindössze 3 állami gazdaság gulyájára apadt, mindösszesen hat bikát és 200 tehenet sikerült birtokolniuk. A megmaradt gulyák tenyésztői példa értékű összefogással, az utolsó pillanatban összeszedett, sokszor az akkori szabályokkal szemben menő tenyésztői munkát végezve megmentették a fajtát a kipusztulástól. Ennek a szakmai egyeztetésnek kiteljesedéseként 1982-től éves gazdatalálkozókat szerveztek, majd 1991-ben, mikor lehetőség nyílt rá, hazánkban civil szervezetként elsők között alapították meg a Egyesületét. Az egyesület ezt követően gyors növekedésnek indult, mára országos méretű, több száz aktív tagot számlál. A 80-as években megindult fajtamentési program sikeresnek mondható. A fajta jelentősége napjainkban az állomány létszámával arányosan növekvőben van. Talán ennyi elég is a magyar szürke szarvasmarha történelmi áttekintéséről, fordítsunk most figyelmet a küllemére és a tulajdonságaira és a hozzá kapcsolódó máig őrzőt hagyományokra. Igen intelligens és igénytelen állat, betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. A tehén könnyen ellik, borjához nagyon ragaszkodik, féltőn óvja. Az állatok színe a kortól függően változik. A szürke marha borjak nem születnek szürkének, születéskor pirók színűek, s ezen belül több árnyalatot megkülönböztetünk. A leggyakrabban előforduló szín a sötét pirók, pirók vagy világos pirók. A borjak szőre 2 3 hónaposan kivilágosodik, ezután kezd el szürkülni, és 4 6 hónapos korukra teljesen beszürkülnek. A kifejlett szürke marha az ezüstszürkétől a sötét daruszínig terjedő színárnyalatokban fordul elő. A bika kormos színe általában 3-4 éves korra alakul ki teljesen, ekkor nyakuk, mellkasuk, elülső részeik feketévé válnak. Ekkor jönnek elő a bikák ókulái is, azaz a szem körüli sötét karikák. A szőrzet színe évszakonként is változhat: a fedőszőr nyáron rövid, vastag, egyenes, télen tömött és hosszú. Az állatok télen sötétebb színűek és szőrzetük több rőt árnyalatú szőrszálat tartalmaz. Színük a tavaszi vedlés után a legszebb. Az ökrök szarva akár méteres is lehet, aztán a bikák, majd a tehenek következnek a szarvhosszúsági ranglétrán. A bikák szarvának végére gombokat raknak: nem a divat végett kerül fel, hanem hogy megóvják a szarvat a kirojtozódástól, illetve így kisebb az esélyük, hogy kárt tudjanak tenni egymásban. A magyar szürke kiváló megjelenésén túl elmondható, hogy az állat szinte minden porcikája hasznosítható. A régi idők emberei a csontjából enyvet, faggyújából gyertyát, bőréből csizmát, ruhát, bocskort, ostort készítettek. A szürke szarva pedig kitűnő alapul szolgált kürthöz, edényhez, sótartóhoz, fésűhöz, gombokhoz. Ellenálló, minőségi húst állít elő, kiváló a borjúnevelő képessége, magas genetikai és esztétikai értéket képvisel. Kutatási eredmények 4

5 , Hungary igazolják a " szürke szarvasmarha húsának kiemelkedő beltartalmi értékeit, illetve minden más marhahústól eltérő ízvilágát és minőségét. Pigment és szárazanyag tartalma magasabb, csepegési vesztesége minimális, íze a vadhúsokéra emlékeztet. Az extenzív takarmányozásnak köszönhetően a hús zsírsavösszetétele a humántáplálkozás szempontjából előnyösebb, mint az intenzíven tartott marhafajták esetében. A Nyugat-Európában megjelenő kergemarhakór miatt felértékelődött a csak természetes, növényi eredetű táplálékot fogyasztó, garantáltan BSE-mentes szürke marha húsa, amely az állat lassúbb növekedése miatt tömörebb és tartalmasabb az egyéb eredetű marhahúsoknál. A vágásra tartott egyedek 3 3,5 éves korukban érik el azokat a paramétereket, amelyeket az intenzív hizlalásban tartott marhák hónapos korukban. A magyar szürke szarvasmarha húsának jelenlegi értékét - amelyet oltalom alatt álló földrajzi jelzés véd minden hamisítástól a piac határozza meg. Kiváló minőségű bio húst állít elő a megfelelő tartási körülmények között. A fajtát nagy jelentőségű bio hús elállítónak mondhatjuk, hisz hazánk adja a teljes mennyiségét alapanyagként annak a nagy feldolgozónak, amely nagy mennyiségben gyárt bébi- és felnőtt bio konzerveket hazánkon kívül több Európai országába. Tőkehúsként és termékként a Kárpát-medencében és más országokban napjainkban egyre jobban keresik, ismerik. A modern gasztronómia kezdi ismét felfedezni és használni a magyar szürke szarvasmarha húsát. Kiváló recepteket gyűjtő könyvek is készültek, amelyek e nemes állat húsára alapulnak. Sok gasztronómiai fesztiválon, főzőversenyeken készítenek ételeket a szürke húsából. A magyar szürke szarvasmarhához sok máig elő hagyomány fűződik, amelyek több hagyományőrző rendezvény alapját képezik. A rendezvények a szürke marha tartásához fűzödnek, mint például a kihajtási ünnepség és a behajtási ünnep. Az ország több területén is megrendezésre kerülnek ezek az ünnepségek. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó a társ szervezésében zajlik. E rendezvények tenyésztési és hagyományőrzési szempontokból is kiemelkedők. A magyar kultúra ápolására és a hagyományok őrzésére az eseményeken lehetőség adódik. Az őshonos magyar szürke szarvasmarha fajta tartási módjának, illetve az őket gondozó gulyások életének, hagyományainak, munkájának tágabb megismertetésére is lehetőség van. További részletek: 5

6 , Hungary 6

7 , Hungary A magyar szürke szarvasmarha hagyományos tartástechnológiájának rövid bemutatása: A mgyar szürke szarvasmarha tenyésztésénél a több százéves hagyományokra épülő néprajzi és kulturális örökséget képviselő extenzív gulyabéli tartás és fedeztetés gyakorlata ötvöződik a kor elvárásainak megfelelő származásigazolással. A tenyésztésbe állított tehenek évenként egy borjat ellenek extenzív körülmények között; a borjak azonnal alkalmasak a ridegtartásra. Az állatok kihajtástól behajtásig gulyákra osztva legelnek. A marhák az évszázados gyakorlatnak megfelelően a téli időszakban minden káros következmény nélkül tarthatók a szabad ég alatt; az egyetlen fontos kikötés, hogy a szélárnyék és a száraz szalma biztosított legyen számukra [CITATION MSz1 \l 1038 ]. Az állatok legeltetésének ideje időjárás függően április közepétől november végéig tart. Ilyenkor a takarmányt alapvetően a helyi vegetáció határozza meg, amely ország egész területén az extenzív viszonyok között kialakult növényflórákat jelenti. A téli időszakban a takarmányozás alapja a jó minőségű, gyepterületről származó réti széna. Kiegészítésként ezen kívül adható GMO mentes kukoricaszár vagy répaszelet, takarmányszalma és lucerna- illetve fűszenázs, vagy szilázs, növendék állatok esetében csekély mennyiségű abrak. Az állatok takarmányozására hozamfokozók használata tilos. Az extenzíven legelt gyeptársulások összetétele, illetve a tradicionális tartástechnológia együttesen járul hozzá a szürke szarvasmarha hús sajátos minőségének és íz világának kialakulásához[citation MSz \n \l 1038 ]. Fajta hasznosítása: Géntartalék, betegségekkel szemben ellenálló Legelő karbantartás, kultúrtáj fenntartása Hústermelés fajtatiszta állománnyal Hústermelés haszonállat előállító keresztezéssel Egyéb értékesítési lehetőségek (bio hús, közvetlen értékesítés, termékelőállítás) Béranyaként kiváló szaporasága 7

8 , Hungary 8

9 , Hungary A szürkemarha hús jellemzése és bemutatása: A szürkemarha hús elnevezés kizárólag a országon, extrém-extenzív viszonyok között tartott, bizonyítottan a magyar szürke szarvasmarha fajtából származó, fajtaazonos és fajtatiszta egyedekből nyert hús vonatkozásában használható. A termék bemutatása során felhasznált kutatási eredmények mind igazolják a szürkemarha hús kiemelkedő beltartalmi értékeit, illetve minden más marhahústól eltérő ízvilágát és minőségét. A szürkemarha hús biokémiai, fizikai és érzékszervi tulajdonságainak bemutatása: A hús legszembetűnőbb tulajdonsága sötét-élénkvörös színe, ami nagy pigmenttartalmának köszönhető, ezt jól mutatják a 1. táblázat eredményei. A hús a színe alapján is megkülönböztethető, mivel izompigmenttartalma meghaladja a más marhahúsokban mért értékeket, így lényegesen sötétebb tónusú a többi marhahúsnál. A szürkemarha hús csepegési vesztesége minimális, állaga száraz-rostos, ami a hagyományokra épülő extenzív jártatva legeltetetés eredménye. A kizárólag legelőn tartott állatok húsa minimális mennyiségű izmon belüli faggyút tartalmaz ( 1,2%), ami előnyösnek minősül az egészséges táplálkozás tekintetében. A szürkemarha hús jól látható márványozottságát inkább a kötőszöveti, mint az intramuszkuláris faggyú okozza. A szürkemarha hús szárazanyag tartalma magas, jóval kevesebb vizet tartalmaz a standard húsmarha fajtákénál, ezért kevésbé esik össze a főzés során. Szokatlan, kissé savanykásabb, a vadhúsokéhoz hasonló íze eltér a megszokott ízektől. 9

10 , Hungary 1. táblázat szürke, Tarka, Holstein-Fríz, és Hereford fajták húsának összehasonlító vizsgálata Forrás: Szűcs és mtsai: Növendék hízóbikák izmainak húsminőségi tulajdonságai A szürkemarha hús zsírsavösszetétele további előnyöket jelent az egészséges táplálkozás tekintetében, mivel kísérlettel is igazolt, hogy az extenzíven takarmányozott magyar szürke hízóbikák húsában a többszörösen telítetlen zsírsavak szignifikánsan nagyobb arányban fordulnak elő, mint az intenzíven tartott csoportokéban. Ezen túlmenően a többszörösen telítetlen zsírsavakon belüli két zsírsavcsoport aránya [(n-6)/(n-3)] az extenzíven 10

11 , Hungary takarmányozott magyar szürke fajta esetében 3:1, ami jobb, mint a megfelelőnek tartott és a holstein-fríz fajtáknál extenzív takarmányozással elért 4:1 arány. Mivel ez az arány az intenzíven hizlalt csoportok esetében 9:1, illetve 10:1 ezért elmondható, hogy az n-6 és n-3 zsírsavak aránya a humántáplálkozás szempontjából az extenzíven takarmányozott magyar szürke fajta esetében a legkedvezőbb. (Holló, Egészséges marhahús - A fajta és a takarmányozás hatása a marhahús zsírsavösszetételére)1 (1. ábra és 2. táblázat) 1. ábra A linol- és linolénsav (C 18:2/C18:3), illetve az n-6 és n-3 zsírsavak aránya az egyes csoportokban2 2. táblázat A hosszú hátizom szírsavösszetételének alakulása fajtánként és tartási módonként (átlag±szórás) Genotípus Tartási mód SFA UFA PUFA Holstein-fríz intenzív félintenzív (n=10) (n=10) 45,80±0,68 44,58±0,68 54,20±0,68 55,42±0,68 13,36±1,21 20,29±1,21 intenzív (n=10) 49,20±0,68 50,80±0,68 8,83±1,21 szürke félintenzív (n=10) 43,80±0,68 56,20±0,68 20,76±1,21 extenzív (n=10) 54,26±2,62 39,44±3,21 6,30±2,16 1A többszörösen telítetlen zsírsavakon belül két zsírsavcsoportot az n-3 és n-6 vagy a régebbi elnevezés szerint omega-3 és omega-6 zsírsavakat különböztethetünk meg. Táplálkozás-élettani szempontból az n-6 zsírsavcsoportba tartozó linolsav és az n-3 zsírsavcsoportba tartozó linolénsav a fontosabbak, mert mindkét zsírsav esszenciális: ezeket a zsírsavakat az állati szervezet nem tudja előállítani, ezért számára nélkülözhetetlenek. A táplálkozási kísérletek igazolták, hogy a táplálékkal felvett n-6 és n-3 zsírsavak versengenek a sejtmembránba való beépülésért. A kompetíció elkerülése érdekében a linol- és linolénsavnak, valamint az n-6 és az n-3 zsírsavaknak meghatározott arányban kell szerepelniük a táplálékban. A megfelelő arány 4:1. A szürke fajtájú állatok esetében a linolsav és linolénsav aránya a húsban a táplálkozás szempontjából kedvezőbb, mint a holstein-fríz fajta esetében (1. ábra). 2 Extenzív takarmányozással n-6 és n-3 zsírsavak aránya a holstein-fríz fajtánál 4:1-re, a szürke esetében 3:1-re csökkent - az intenzíven hizlalt csoportok 10:1, illetve 9:1 arányához képest. Az n-6 zsírsavak fokozott felvétele a trombózis, valamint a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulását elősegíti, ezzel szemben az n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az előbbi megbetegedések megelőzésében és kezelésében. A két fajta között az n-6 zsírsavak aránya szignifikánsan eltért: a magyar szürke bikák húsa kevesebb n-6 zsírsavat tartalmazott mindkét takarmányozási csoportban. 11

12 , Hungary n-6/n-3 arány 9,27±0,34 30,61±0,34 6,24±0,34 2,86±0,34 2,63±0,53 Forrás: SAS Institute Inc., (2004) SAS/STAT User s Guide, Version 9.1. SAS Institute Inc., Cary, NC A szürkemarha hús érzékszervi bírálatának bemutatása: A Kaposvári Egyetem GTK Piacgazdasági és Marketing Tanszéke által készített primer vizsgálatok alátámasztják a szürkemarha hús biokémiai és fizikai eltérését a többi húsfélétől. A kutatás eredménye alapján megállapítható, hogy a fentiekben részletezett tulajdonságbeli eltéréseket a fogyasztók, függetlenül a hús felhasználásának módjától, maguk is érzékelik és alátámasztják. A szürkemarha hús sötétebb színe, az egységes, tömör és szárazabb állománya elnyerte a fogyasztók tetszését. Összességében íz tekintetében megállapítható, hogy a fogyasztók számára a szürkemarha hús szokatlan, szárazabb, erősen rostos jellege, vadasabb íze eltér a megszokott ízektől, egyedisége nem megkérdőjelezhető. 12

13 , Hungary Eredeti marha Termék tanúsító védjegy A által üzemeltetett a híres Vándor bikánk trófeáját mintázó pajzs alakú védjeggyel a " szürkemarha hús" felhasználásával készült termékeket kívánja támogatni. A rendszer célja, hogy a tenyésztők és/vagy partnerük által gyártott és forgalmazott igazolhatóan " szürkemarha hús (OFJ)" hús felhasználásával készülő termékek a kereskedelemben minőségi megkülönböztetéséhez jussanak. A védjegy a fogyasztók és a kereskedelem számára garantálja, hogy az általuk választott termék valóban fajtaazonos húsból készült, mivel az "Eredeti marha Termék" kizárólag olyan termékre kerülhet fel, amely bizonyítottan a marha fajtájú állatból származik. Az eredetvédelmi rendszer használata szerződéshez kötött és kizárólag olyan tenyésztő vagy annak partnere veheti igénybe, aki tagja a Egyesületének. Azon egyedek, melyre tenyésztőjük fajtaazonossági igazolást vált ki, automatikusan és visszavonhatatlanul levágott státuszba kerülnek az egyesület törzskönyvi rendszerben. Erre azért van szükség, hogy az MSzTE egy egyedre csak egyszer közvetlenül a vágás előtt adjon ki igazolást. A vágóhídra kerülő egyedek "fajtaazonossági igazolással" bejelentett ENAR száma ezzel egy időben, bekerül a Tanúsító testület által üzemeltetett, SMS alapú ellenőrző rendszerbe. Ezzel a szolgáltatással az MSzTE lehetővé teszi a kereskedelmi lánc bármely elemének (kis és nagykereskedő, fogyasztó), hogy azonnal könnyedén ellenőrizhesse a termék alapanyagának eredetét. Az SMS a fajtaazonossági igazolás digitális kivonatának minősül! A Szerződő Minden az "Eredeti marha Hús termékkel" ellátott termék esetében a MSzTE tanúsítási kézikönyve szerint jár el. Az Eredeti magyar szürkemarha termék védjegy kizárólag termékekre kerülhet fel, amely " szürkemarha hús" minősitéssel rendelkező alapanyagból állítottak elő. 13

14 , Hungary SMS Rendszer Rövid néven "SMS rendszernek" nevezett a védjegyeket támogató szolgáltatás minden olyan termék esetében használható, amelyben fajtaazonossági igazolással hitelesített " szürkemarha hús" alapanyag került felhasználásra. Az SMS rendszer segítségével a fogyasztó bármikor, rövid idő alatt ellenőrizheti, hogy a húson vagy a terméken használt megnevezés jogos és hiteles. A minden a " marha hús" vagy "Eredeti magyar szürkemarha termék" névvel forgalomba hozott termék esetében az alapanyagul szolgáló egyed vágását megelőzően Fajtaazonossági-igazolást ad ki. Ez az igatolás a kereskedelemben tanúsítja a termék eredetét. Mivel az igazolás fizikailag képtelen a terméket a teljes élelmiszerláncban követni, továbbá könnyeden hamisítható, ezért a kiadott tanúsítványokra a egy SMS alapú terméktámogatási rendszerrel az igazolások elektronikus kivonatát egyszerűen elérhetővé tette a fogyasztók számára. A terméken feltüntetett ENAR (Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer) szám segítségével SMS-ben mind az igazolás megléte, mind pedig az adatbázisban, a tanúsítványon rögzített adatok rövid idő alatt egyszerűen ellenőrizhetőek. A terméken a védjegyek környezetében feltüntet 10 jegyű számsorozatot (ENAR szám) a / telefonszámra SMS-ben kell elküldeni, a lekérdezett ENAR számmal kapcsolatos információkat a rendszer mp-en visszaküldi. Elektronikus kivonatban (SMS-ben) közölt információk. Az egyed: fajtája amennyiben az magyar szürke szarvasmarha ivara (üsző, tehén, bika (tenyészbika), ökör) születési ideje (dátummal) kora (hónapra bontva) utolsó tartási helye (tenyésztő neve). Részletes információ az egyesület weboldalán: 14

15 , Hungary Földrajzi Árujelző (OJF, PGI) Az Európai Bizottság bejegyezte a " szürkemarha hús" elnevezést az oltalom alatt álló eredet megjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A Bizottság több mint 1000 bejegyzett elnevezést tart nyilván, amelyek között mintegy 120 a friss hús kategóriába tartozik. A bejegyzéssel a " szürkemarha hús" hivatalosan is olyan prémium húsok közé tartozik, mint az Egyesült Királyság számára bejegyzett Welsh Beef és Scotch Beef, a francia Maine-Anjou vagy a szintén francia Génisse Fleur d'aubrac. A szimbólum jelenléte valamennyi európai fogyasztó számára egyértelművé teszi, hogy a termék sajátos jellege annak földrajzi származásából fakad, ezáltal a fogyasztók körében is nagyobb bizalmat élvez. A bejegyzés napjától kezdődően (2011. december 9.) valamennyi "magyar szürkemarha hús" elnevezéssel forgalomba hozott termék címkéjén összhangban a termékre vonatkozó leírással meg kell jelennie az oltalom alatt álló földrajzi jelzés megjelölést tartalmazó uniós szimbólumnak. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel, illetve eredet megjelöléssel ellátott mezőgazdasági termékek és élelmiszerek értékeinek megőrzésére az Európai Unió 1992-ben elismerési rendszert hozott létre. A program célja, hogy ösztönözze a mezőgazdasági termelés változatosabbá tételét, az elismert termékek támogatását. Eszköz arra, hogy az agrárgazdasági szereplők számára lehetővé tegye termékeik piaci értékének növelését, védje a visszaélésektől a tagállamok azonosítható földrajzi eredetű termékeit, ezzel biztosítva fennmaradásukat, állandó minőségüket. A magyar szürke szarvasmarha húsának piacát megteremteni nem könnyű feladat. Elengedhetetlen volt a megkülönböztethetőség és ezen belül az ellenőrizhetőség fogalmának megteremtése, ezért a 2013 szeptemberével védetté nyilváníttatta a szürkemarha hús (OFJ) elnevezést. A oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel megjelölt " szürkemarha hús előre meghatározott követelmény rendszerével, - kifejezetten a fajtánkra megírva, - a hatóságok bevonásával minden másnál, jobban képes védeni a magyar szürke szarvasmarha megnevezésű termékeket. szürkemarha hús (OFJ) legfontosabb feladata, hogy a szürkemarhát a piacon megkülönböztesse, és megalapozza a hús prémium jellegű megkülönböztetését. Ahhoz, hogy egy termék elnevezése közösségi oltalmat élvezzen, a termék előállítóinak részletes termékleírást kell készíteniük. Amennyiben a benyújtott 15

16 , Hungary dokumentumok alátámasztják a termék jogosultságát az oltalomra, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Eredetvédelmi Tanács javaslata alapján, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala egyetértésével határozatot hoz és a kérelmet az Európai Bizottsághoz továbbítja. szürkemarha hús megnevezéssel a piacra kerülő termékeknek az alábbi feltételeknek kell megfelelnie: Regisztrált tartási/tenyészési hely Minden olyan tenyésző vagy tartó, aki " szürkemarha hús" terméket kíván forgalomba hozni, meg kell szereznie a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) által kiadott hatósági regisztrációt, melyet követően a tenyészet jogosulttá válik (a regisztrált tartási helyen) a " szürkemarha hús" előállítására. Fajtaazonosságot bizonyitó igazolás megléte A " szürkemarha hús" elállítójának, minden felnevelt jószág esetében bizonyítani kell tudnia a tartástechnológia betartásán túl a felnevelt álltok fajtaazonosságát. Ezt "Fajta-azonossági igazolással" teheti meg. Az igazolást a Szarvasmarhát Tenyésző a tenyésztő kérésére adja ki, mely igazolás közhiteles törzskönyvi adatok alapján bizonyítja a fajtaazonosságot. Egyesületi tenyésztés technológia betartása A " szürkemarha" tartásának szabályai szigorúak és tradicionális alapokon nyugszanak. A " szürkemarha húsa" ezen előírások betartása mellett válik különlegessé, mely miatt birtokolhatja a rangos uniós védelmet. A különleges ízvilág és kiemelten egészséges alapanyagot a marha extenzív tartása biztosítja, e technológia betartását ellenőrzi a. Ellenőrző szőrminták gyűjtése A piarcra kerülő hús minden kilogrammjáról tudjuk honnan származik. Ezt az egyedi megjelölés és a vágás előtt levett szőrminta alapján tudjuk! Ez a minta biztosítja, hogy a " szürkemarha hús" útját a legelőtől az asztalig követni tudjuk. A nyilvántartásba vétel egyik előnye, hogy védelmet biztosít a névbitorlókkal szemben, hiszen a bejegyzett elnevezést más uniós ország nem használhatja. A másik előny az uniós szimbólum használatában rejlik. A magyar terméket beazonosíthatóvá és a köztudatban is megkülönböztethetővé teszi. 16

17 , Hungary A szürke Hungarikummá vallása január 20. Javaslattevés A január 20-án benyújtotta javaslatát a kiemelkedő nemzeti érték Hungarikumok Gyűjteményébe történő felterjesztéséhez. A javaslat címe: szürke szarvasmarha április 24. A Hungarikumok Gyűjteményébe kerülés Újabb értékekkel gyarapodott a Hungarikumok Gyűjteménye és a Értéktár. A Hungarikumok Gyűjteményébe került legismertebb őshonos haszonállatunk, a magyar szürke szarvasmarha december 2. Elismerő oklevél és a Hungarikum Díj átvétele A magyarság nemzeti értékeit ünnepelték december 2-án a Pesti Vigadóban megrendezett II. Hungarikum Gálán, ahol másodszor díjazták a hungarikumok képviselőit. Az elmúlt két évben a Hungarikum Bizottság döntései alapján a hungarikumok száma 25-ről 54-re emelkedett. A 29 új hungarikum képviselői, köztük a gálaműsor részeként, ünnepélyes keretek között vehették át az elismerő okleveleket és a Hungarikum Díjat. 17

18 , Hungary 18

19 , Hungary 1134 Budapest, Lőportár utca

Kézikönyv. A Magyar szürkemarha hús (OFJ) megnevezés legális használatához az alábbiak betartása szükséges:

Kézikönyv. A Magyar szürkemarha hús (OFJ) megnevezés legális használatához az alábbiak betartása szükséges: Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete Budapest, 1134 Lőportár u. 16. +36-1/412-50-95; iroda@szurkemarha.hu www.mszte.hu; www.szurkemarha.hu Gyakorlati teendők Kézikönyv A Magyar szürkemarha

Részletesebben

TERMÉKLEÍRÁS. Magyar szürkemarha hús. oltalom alatt álló földrajzi jelzés. Készítette: Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete (MSZTE) 2008

TERMÉKLEÍRÁS. Magyar szürkemarha hús. oltalom alatt álló földrajzi jelzés. Készítette: Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete (MSZTE) 2008 TERMÉKLEÍRÁS Magyar szürkemarha hús oltalom alatt álló földrajzi jelzés Készítette: Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete (MSZTE) 2008 Tartalomjegyzék A kérelmező csoportosulás bemutatása:...

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

Szürkemarha az egészséges étrendben

Szürkemarha az egészséges étrendben Hortobágy, 2014. augusztus 28. Szürkemarha az egészséges étrendben III. Szürkemarha Vigadalom és Piac Fesztivál - előzetes sajtóút - Háttéranyag - A Magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

KMS Védjegy általános szakmai követelményei

KMS Védjegy általános szakmai követelményei KMS Védjegy általános szakmai követelményei A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy céljai: felhívja a hazai és külföldi fogyasztók figyelmét az ellenőrzötten kiváló minőségű sertéshúsból készült termékekre

Részletesebben

A pálinka mint hungarikum

A pálinka mint hungarikum A pálinka mint hungarikum 2010.06.01. Vidékfejlesztési Minisztérium Gyaraky Zoltán főosztályvezető Egy kis pálinka történelem Magyarországon a XIV. században aqua vitae reginae Hungariae A XV. században

Részletesebben

Az eredetvédelem aktuális kérdései

Az eredetvédelem aktuális kérdései Az eredetvédelem aktuális kérdései XVI. Szőlészeti, Borászati és Bormarketing Konferencia Lakitelek 2015. január 28. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes A bor és a szellemi tulajdonvédelem Szabadalom Növényfajta-oltalom

Részletesebben

A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása,

A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása, A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása, Tóth Éva vezető auditor Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) EOQ MNB Konferencia Szeged 2015. november 25. A cél és elérésének biztosítása

Részletesebben

A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája

A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája PALLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető, a HÍR BB elnöke FM Eredetvédelmi Főosztály EREDETVÉDELMI FÓRUM 2016. november

Részletesebben

Az eredetvédelem szerepe és jelentősége. TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes

Az eredetvédelem szerepe és jelentősége. TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes Az eredetvédelem szerepe és jelentősége TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes TERRA MADRE Slow Food (komótos étkezés) (1986) Biológiai Sokféleség Egyezmény A tagállamok nemzeti jogalkotásukban

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE

AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kar Egzotikusállat és Vadegészségügyi Tanszék AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Dr. Marosán Miklós és Dr. Tóth Tamás Budapest 2015. 03.

Részletesebben

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló szervezetként

Részletesebben

KÖSZÖNTÖM A KÁRPÁT MEDENCEI AGRÁRFEJLESZTÉSI FÓRUM, ILLYEFALVA 2015. RÉSZTVEVŐIT.

KÖSZÖNTÖM A KÁRPÁT MEDENCEI AGRÁRFEJLESZTÉSI FÓRUM, ILLYEFALVA 2015. RÉSZTVEVŐIT. KÖSZÖNTÖM A KÁRPÁT MEDENCEI AGRÁRFEJLESZTÉSI FÓRUM, ILLYEFALVA 2015. RÉSZTVEVŐIT. II. AZ ÖKOLÓGIAI TERMÉK FOGALOM KÖRE: - ökológiai termék az egyetemes világ produktuma - biotermék az élő szimbóluma -

Részletesebben

A HÍR védjegyes termelők körében végzett felmérések tapasztalatai

A HÍR védjegyes termelők körében végzett felmérések tapasztalatai A HÍR védjegyes termelők körében végzett felmérések tapasztalatai Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc-kutatási Osztály Osztályvezető HÍR védjegyes termelők éves

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 25. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0236 (NLE) 12503/17 ADD 4 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

(telefon, e-mail, stb.)

(telefon, e-mail, stb.) I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,

Részletesebben

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések 4B. számú melléklet: Az egyes fajták tenyésztési program előírásainak meg nem felelése a súlyosság és tartósság szempontjából az ellenőri megállapítások elvégzéséhez 1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési

Részletesebben

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban.

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. Pest megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

Részletesebben

A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft.

A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft. A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő A cím értelmezése Kinek az érdeke? - Szolgáltató tanúsítóé? - Gyártóé? - Forgalmazóé? Megalapozott?

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.

Részletesebben

Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László

Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László A minisztérium feladatai a védett őshonos állatfajták megőrzésével és genetikai fenntartásával kapcsolatban Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László Jogi szabályozás -az

Részletesebben

Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról

Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikumok? Kinek? Minek? Hogyan? 2 Hungarikumok a Parlamentben Az Országgyűlés

Részletesebben

Magyar szarvasmarha ENAR füljelzők és dokumentumok

Magyar szarvasmarha ENAR füljelzők és dokumentumok Magyar szarvasmarha ENAR füljelzők és dokumentumok Legutóbbi módosítás: 2014. január 30. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság H-1024 Budapest Keleti

Részletesebben

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum Helvécia, 2017. április 24. Rabné dr. Molnár Mónika SZTNH A termékhez/szolgáltatáshoz

Részletesebben

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető.

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. 1. A termék bemutatása 1.1 Kérjük, adja meg azt az elnevezést, amellyel a terméke értékesítésre kerül:. 1.2 Amennyiben ismert más elnevezése

Részletesebben

62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről

62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről 62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 3., 17. és 19.

Részletesebben

129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet

129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet 129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet a tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatalának és kivitelének szakmai előírásairól Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 49.

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

/2006. ( ) FVM rendelete

/2006. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Tervezet! /2006. ( ) FVM rendelete a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX törvény végrehajtásáról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Hagyományok-Ízek-Régiók Program

Hagyományok-Ízek-Régiók Program Hagyományok-Ízek-Régiók Program Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc Elemzési Osztály Osztályvezető www.aki.gov.hu Terra Madre, a Hagyományos Élelmiszerek Napja

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról 1 A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok

Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány

Részletesebben

MEGFELELŐSÉG TANÚSÍTÁSI RENDSZER ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI

MEGFELELŐSÉG TANÚSÍTÁSI RENDSZER ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI MINŐSÉGI MAGYAR SERTÉSHÚS VÉDJEGY MEGFELELŐSÉG TANÚSÍTÁSI RENDSZER ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI 2009.május 2 A Minőségi Magyar Sertéshús tanúsítási rendszer szakmai követelményei A Minőségi Magyar Sertéshús

Részletesebben

T/9299. számú törvényjavaslat. az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról

T/9299. számú törvényjavaslat. az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9299. számú törvényjavaslat az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2016. február 2016. évi törvény

Részletesebben

A nemzeti minőségrendszerek jelentősége a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy példáján

A nemzeti minőségrendszerek jelentősége a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy példáján A nemzeti minőségrendszerek jelentősége a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy példáján PALLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető, a HÍR BB elnöke FM Eredetvédelmi Főosztály Szakmai Fórum 2016. szeptember

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA

Részletesebben

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről

A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés

Részletesebben

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum Miskolc, 2017. május 12. Dr. Kiss Gabriella SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,

Részletesebben

A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni.

A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni. MELLÉKLETEK 1 I. MELLÉKLET A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni. EGYSÉGES DOKUMENTUM A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és

Részletesebben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Szalay István Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete

Részletesebben

Az eredetvédelmi oltalom

Az eredetvédelmi oltalom Az eredetvédelmi oltalom Földrajzi árujelzők 1997 kollektív jog Oltalom: a bejelentés napjától, határozatlan időre Ipari termékek, borok és szeszes italok 2004. október 10-től a mg-i termékek és élelmiszerek

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-100 számú irányelv Megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott mézfélékről Honey with disctinctive quality indication Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv

Részletesebben

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum Eger, 2017. április 13. Szép Erika SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,

Részletesebben

Funkcionális halhús előállítása különböző olajok alkalmazásával

Funkcionális halhús előállítása különböző olajok alkalmazásával Funkcionális halhús előállítása különböző olajok alkalmazásával Biró Janka 1,2, Csengeri István 1 1 Halászati és Öntözési Kutatóintézet 2 Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar Takarmányozást oktatók és

Részletesebben

A magyar szürke marha legeltetéses tartása

A magyar szürke marha legeltetéses tartása A magyar szürke marha legeltetéses tartása A jelenlegi agrárgazdasági környezetben újra felértékelődnek az alacsony aranykorona értékű földterületek. A 10 aranykorona alatti területek jellemzően homok-,

Részletesebben

Haszonállataink génmegőrzésének szerepe a XXI. században: kutatás, oktatás, hasznosítás. Székelyhidi Tamás

Haszonállataink génmegőrzésének szerepe a XXI. században: kutatás, oktatás, hasznosítás. Székelyhidi Tamás Haszonállataink génmegőrzésének szerepe a XXI. században: kutatás, oktatás, hasznosítás Székelyhidi Tamás Kihívások-válaszok? Népesség növekedés Második zöld forradalom elérte a határait Klíma változás

Részletesebben

Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád

Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miről szeretnénk ma konzultálni A magyartarka szerepének növelési lehetősége a tejfeldolgozásban. Szakosított tejtermelés A szakosított tejtermelésben

Részletesebben

25 év a magyartarka tenyésztésben

25 év a magyartarka tenyésztésben 25 év a magyartarka tenyésztésben Regionális közgyűlések 2014. február 25. - március 6. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Az egyesület megalakulása és főbb állomásai 1989. június 16. Bonyhád, megalakult

Részletesebben

Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft.

Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft. Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő A megfelelőségértékelő rendszer Kinek az érdeke? - Szolgáltató

Részletesebben

A világ 10 legtáplálóbb étele

A világ 10 legtáplálóbb étele Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ÉS KÓDSZÁMJEGYZÉK AZ FNY-01, FNY-02, FNY-03 FORMANYOMTATVÁNYOKHOZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ÉS KÓDSZÁMJEGYZÉK AZ FNY-01, FNY-02, FNY-03 FORMANYOMTATVÁNYOKHOZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ EGYESÜLETI NYILVÁNTARTÁSHOZ SZÜKSÉGES AZONOSÍTÁSI BEJELENTŐ NYOMTATVÁNYOKHOZ Az adatlapok a megszülete egyed származásának és fontosabb egyedi tulajdonságainak adatrögzítését szolgálják.

Részletesebben

A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály

A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály Hazánk GMO mentes stratégiája - 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat

Részletesebben

Az Európai Unió által garantált minőség

Az Európai Unió által garantált minőség Az Európai Unió által garantált minőség Micsoda ízek! A földrajzi jelzések címkéi az eredetiség zálogai HAGYOMÁNYOS KÜLÖNLEGES TERMÉK OLTALOM ALATT ÁLLÓ EREDETMEGJELÖLÉS OLTALOM ALATT ÁLLÓ FÖLDRAJZI JELZÉS

Részletesebben

Azonosítási és nyilvántartási rendszerek

Azonosítási és nyilvántartási rendszerek Azonosítási és nyilvántartási rendszerek Dr. Antal Ákos hatósági főállatorvos, megyei ENAR koordinátor Hajdú Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc biztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT 3. számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 2509 Esztergom, Strázsa-hegy) mint védjegyjogosult Duna Ipoly Nemzeti

Részletesebben

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult.

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult. Dr. Böő István: Őshonos nevezéktan változás Milyen gondolatokat ébreszt, milyen érzelmeket válthat ki az emberben egy tekintélyt parancsoló szürke marha gulya vagy egy békésen legelésző, nyugalmat árasztó

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést

Részletesebben

Közgyűlés Hódmezővásárhely április 16. Tenyésztési Program és Szabályzat módosítása

Közgyűlés Hódmezővásárhely április 16. Tenyésztési Program és Szabályzat módosítása Közgyűlés Hódmezővásárhely 2016. április 16. módosítása 12.. Nonius Félvér Méneskönyv (FM) Melléktörzskönyv A veszélyeztetett körbe tartozó nóniusz fajta méneskönyvi kancaállományának létszáma, földrajzi

Részletesebben

Az egészségügyi indokú húsvizsgálatok eredményei

Az egészségügyi indokú húsvizsgálatok eredményei Az egészségügyi indokú húsvizsgálatok eredményei Lugasi Andrea Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék A hús szerepe a humán táplálkozásban

Részletesebben

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Tarka Marhafesztivál Bonyhád 2012. augusztus 10-11. A fajta szerepe a hazai mezőgazdaságban A

Részletesebben

Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei

Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei Dr. Polereczki Zsolt Dr. Szakály Zoltán Egyetemi adjunktus Egyetemi docens, Tanszékvezető KE-GTK, Marketing és Kereskedelem Tanszék

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-

Részletesebben

I. MELLÉKLET. ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX

I. MELLÉKLET. ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX HU I. MELLÉKLET EGYSÉGES DOKUMENTUM ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX 1. BEJEGYZENDŐ ELNEVEZÉS(EK): 2. AZ A HARMADIK ORSZÁG, AMELYHEZ A KÖRÜLHATÁROLT TERÜLET TARTOZIK:

Részletesebben

20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv

20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv 20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.12. százalék Sütőipari vállalkozások aggregált értékei az élelmiszeriparban 2016 30,00 25,00 20,00

Részletesebben

16/1998. (IV. 3.) FM rendelet. a vágójuhok vágás utáni minősítéséről és kereskedelmi osztályba sorolásáról

16/1998. (IV. 3.) FM rendelet. a vágójuhok vágás utáni minősítéséről és kereskedelmi osztályba sorolásáról 16/1998. (IV. 3.) FM rendelet a vágójuhok vágás utáni minősítéséről és kereskedelmi osztályba sorolásáról Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény 27. -ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Opponensi vélemény. A téma aktualitása:

Opponensi vélemény. A téma aktualitása: Opponensi vélemény Kiss Balázs: Kettős hasznosítású magyar tarka növendék bikák teljesítményvizsgálata, hústermelő képessége és húsminőségi tulajdonságai című doktori (PhD) értekezésről A Pannon Egyetem

Részletesebben

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat

Részletesebben

T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására

T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására 1 T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására A

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj

Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az FVM pályázatot hirdet a 2007. évi Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj elnyerésére A pályázat célja A 103/2005. (XI. 4.) FVM rendelet alapján meghirdetésre kerülő pályázat célja azon

Részletesebben

NEMZETI ÉLELMISZER NYOMONKÖVETÉSI PLATFORM

NEMZETI ÉLELMISZER NYOMONKÖVETÉSI PLATFORM NEMZETI ÉLELMISZER NYOMONKÖVETÉSI PLATFORM 2016-2017. évi eredmények Krázli Zoltán, Vatai Krisztina GS1 Magyarország Zárókonferencia 2018. január 24. Miről lesz szó? 1. Általános eredmények 2. Ellátási

Részletesebben

93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet

93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet 93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet a védett őshonos állatfajták genetikai fenntartásának rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 6., 7. és 8. alpontjaiban kapott

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

tartalmi felépítése és tagolása (figyelembe véve az 510/2006/EK tanácsi rendelet 4. cikkében foglaltakat)

tartalmi felépítése és tagolása (figyelembe véve az 510/2006/EK tanácsi rendelet 4. cikkében foglaltakat) Ú T M U T A T Ó A T E R M É K L E Í R Á S E L K É S ZÍ T É S É H E Z A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek

Részletesebben

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció Fogyasztói magatartás 1. Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának

Részletesebben

Húsok és húskészítmények iránti kereslet módosulása, avagy mire kell felkészülnie a húsiparnak

Húsok és húskészítmények iránti kereslet módosulása, avagy mire kell felkészülnie a húsiparnak Húsok és húskészítmények iránti kereslet módosulása, avagy mire kell felkészülnie a húsiparnak Éder Tamás Az iparszerűen előállított húsok és húskészítmények PR problémái (I.) A tevékenységi specializáció

Részletesebben

L 109. Hivatalos Lapja. Az Európai Unió. Jogszabályok. Nem jogalkotási aktusok. 60. évfolyam április 26. Magyar nyelvű kiadás.

L 109. Hivatalos Lapja. Az Európai Unió. Jogszabályok. Nem jogalkotási aktusok. 60. évfolyam április 26. Magyar nyelvű kiadás. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 109 Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 60. évfolyam 2017. április 26. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok RENDELETEK A Bizottság (EU) 2017/716 végrehajtási rendelete (2017.

Részletesebben

Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás

Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Szabadkai Andrea MIS-ÖKO Kft. Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete www.kisleptek.hu

Részletesebben

A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata

A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Szőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete minden évben borversenyt rendez, hogy a gazdák egymás között meg tudják méretni boraikat. I. Nevezési

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-

Részletesebben

MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÉKELY TERMÉK/PRODUS SECUIESC/SEKLER PRODUKT védjegy tanusítási rendszer MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A védjegytulajdonos: HARGITA MEGYE TANÁCSA RO 530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, Tel.: +4 0266

Részletesebben

Eredetvédelmi Fórum. Helvécia, április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták. Pernesz György. Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság

Eredetvédelmi Fórum. Helvécia, április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták. Pernesz György. Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Eredetvédelmi Fórum Helvécia, 2017. április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták Pernesz György A szaporítás és forgalmazás feltételei: A fajta forgalmazás törvényes feltétele az EU tagországokban

Részletesebben

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet

124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára és a termékek ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról A védjegyek és a földrajzi árujelzők

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D048897/03 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D048897/03 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 14. (OR. en) 6294/17 AGRILEG 42 VETER 16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. február 13. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l.

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l. LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2017. október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 10. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Pályázati felhívás Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉS ÉLELMISZEREK MINŐSÉGRENDSZEREI: Az eredetvédelem és a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy jelentősége

A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉS ÉLELMISZEREK MINŐSÉGRENDSZEREI: Az eredetvédelem és a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy jelentősége A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉS ÉLELMISZEREK MINŐSÉGRENDSZEREI: Az eredetvédelem és a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy jelentősége PALLLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető FM Eredetvédelmi Főosztály SZEGED

Részletesebben

Földrajzi árujelző. Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából

Földrajzi árujelző. Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából Földrajzi árujelző Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából Földrajzi árujelző Az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről

Részletesebben