HÁZIREND IFJ. OCSKAY GÁBOR JÉGKORONG AKADÉMIA KOLLÉGIUMI SZÁRNYA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÁZIREND IFJ. OCSKAY GÁBOR JÉGKORONG AKADÉMIA KOLLÉGIUMI SZÁRNYA"

Átírás

1 I. Általános rendelkezések HÁZIREND IFJ. OCSKAY GÁBOR JÉGKORONG AKADÉMIA KOLLÉGIUMI SZÁRNYA 1. A jelen házirendet az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia továbbiakban Sportszervezet - hozta létre. A Házirend az Árpád Kollégium Házirendjével együttesen érvényes, azzal, hogy amennyiben a két Házirend között eltérés van, úgy jelen Házirend rendelkezései irányadóak. 2. A Házirend célja, hogy a magasabb jogszabályok által meghatározott rendelkezések értelmében helyi, gyakorlati, módszerbeli, eljárási és technikai szabályokkal szolgálja az intézmény törvényes működését. 3. A Házirend önálló intézményi belső jogi forrás. Segíteni és védeni kívánja mindazokat, akik a kollégium céljainak megvalósítására mások jogait is tiszteletben tartva törekednek, és korlátozni kívánja mindazokat, akik a célok elérését hátráltatják. 4. A Házirend a kollégiumi közösség életét szabályozó dokumentum. Megsértése fegyelmi felelősséget von maga után, melynek mértékét a Házirend IV./2.pontja alatt megjelenített Fegyelmezési Rend szabályozza. 6. Személyi hatálya kiterjed mindazokra, akik a Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiával Sportolói jogviszonyban vannak, Sportolók szüleire, és az intézmény dolgozóira, valamennyi ott tartózkodóra. 7. Területi hatálya kiterjed a Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Kollégium valamennyi intézményére, telephelyére, a kollégium által szervezett programok helyszínére, és a különböző helyszínek közötti közlekedés útvonalaira. 8. Időbeli hatálya kiterjed a házirend kihirdetésének napjától annak módosításáig vagy visszavonásáig. II. A Sportolói jogviszony 1. Sportolói jogviszony keletkezésének szabályai 1. A Sportolói jogviszony felvétel vagy átvétel útján keletkezik. A felvételről vagy átvételről a Sportszervezet dönt. 2. A Sportolói jogviszony a Sportolói szerződés hatálya szerint jön létre. 3. A kollégiumba felvett Sportolók csoportba való beosztásáról a Sportszervezet dönt a helyi lehetőségek figyelembe vételével. 2. Megszűnik a kollégiumi elhelyezés 1. Ha a Sportoló nem tagja a Sportszervezetnek életév betöltésével, de legkésőbb a középiskola befejezésével. 3. Fegyelmi eljárás következtében, fegyelmi eljárás keretében. 4. Szülői kérésre a bejelentés tudomásulvételének napján. 5. Amennyiben a Sportoló sportolói szerződése bármely okból megszűnik. 3. Jogok gyakorlása és a joggyakorlással kapcsolatos szabályok A kollégium minden tekintetben biztosítja az Alkotmányban, más jogszabályokban és nemzetközi szerződésekben szereplő általános emberi jogok, ill. gyermeki jogok érvényesülését és gyakorlását. A fentiek alapján: 1. A Sportoló és/vagy törvényes képviselője a Sportolóról vezetett személyes adatait is tartalmazó nyilvántartásokba bármikor betekinthet, kezdeményezheti az azokban történt változások átvezetését, amelyet a nyilvántartás vezetéséért felelős személynek a változások hitelességét igazoló iratok alapján teljesítenie kell. A Sportolók személyes adatait külön kérés nélkül a kollégiumból történő végleges kiiratkozáskor haladéktalanul törölni kell mindazon nyilvántartásokból, amelyeket a vonatkozó szabályok szerint az intézmény nem köteles irattárában megőrizni.

2 2. A Sportoló jogosult a rá vonatkozó jogszabályokat és szabályozásokat és e jogok gyakorlásához szükséges információkat megismerni. Az ezekhez történő hozzáférést a kollégium vezetése a következő formában köteles biztosítani: - A kollégium Házirendjét valamint a Sportolók időbeosztását a kollégium hirdetőtábláján kell elhelyezni. - A kollégiumba első alkalommal felvett Sportoló a Sportolói Szerződése mellékleteként kézhez kapja a kollégium Házirendjét. 3. A Sportoló jogosult, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásával észrevételt tehet a kollégium működésével kapcsolatos minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról. 4. A Sportoló véleményét közvetlenül előadhatja. 5. A Sportolónak joga van a kollégiumi magánlakáshoz. A lakószobával kapcsolatos szabályokat jelen Házirend 1. számú melléklete tartalmazza. 6. A Sportolók lakószobájukban elhelyezett tárgyaiért az Sportszervezet korlátozott felelősséget vállal. Nevezetesen megteremti a zárható szobaajtó feltételeit, a szobákhoz minden lakónak kulcsot biztosít. A kulcsok elvesztését illetően a szoba lakói a zárcsere erejéig kártérítési felelősséggel bírnak. 7. A lakószobákat a kollégium nem adhatja bérbe. 8. Kollégiumban lakó Sportolók Szüleinek Sportszervezet lehetőséget biztosít a szezon során a Sportolóval való időszakos együtt lakásra előzetes egyeztetés alapján. 9. A Sportoló térítésmentesen igénybe veheti az Árpád Kollégiumnak a Diákok számára rendelkezésre bocsátott egyéni és közösségi élethez kapcsolódó létesítményeit (pl. könyvtár, sportpályák, stb). 10. A Sportoló térítésmentesen igénybe veheti a Sportszervezet által a Sportolók számára rendelkezésre bocsátott és eszközöket (pl. TV, videó, rádió, sporteszközök, hűtőszekrény, számítógépek), azonban a Kollégium eszközeinek használatára nem jogosult. 11. A Sportoló nem léphet be azokba a helyiségekbe, amelyek az intézményi mőködés egyéb területeihez tartoznak (pl. raktárak, konyha), és kerülnie kell a tiltó táblákkal védett helyiségeket és berendezéseket. 12. A Sportoló szintén térítésmentesen igénybe veheti a tanulmányi munkáját segítő szaktanári korrepetálást. 13. A Sportoló a Házirendben szabályozott időn túl, indokolt esetben rendkívüli kimenőt kérhet és kaphat. 14. A távozó Sportolókat a kollégium úgy tekinti, hogy hazautaztak, értük felelősséget nem tud vállalni. A hazautazási szándékot csütörtök estig írásban kell jelezni. Indokolt esetben, ha elmarad a szerdai feliratkozás, az ügyeletes tanárnál kell itt maradásra jelentkezni. 15. A kollégiumba vissza nem érkező Sportoló vagy annak képviselője köteles haladéktalanul jelezni a Sportoló távolmaradását az ügyeletes nevelőnek telefonon a távolmaradást megelőző napon. A kollégium a kollégiumba megérkezés időpontjától vállal felelősséget a Sportolóért. III. A Szülő jogai, kötelességei 1. Gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről, rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon. Szülői értekezleteken és fogadó órákon szervezetten találkoznak a nevelőpedagógusok a szülőkkel. 2. Szülő köteles a Sportoló karrierjét mindenek felett támogatni, a Sportszervezetet miden releváns körülményről folyamatosan és haladéktalanul tájékoztatni. IV. Sportolói kötelességek 1. A Sportolói kötelességek részletezése 1. A Sportszervezet minden Sportolója számára szervezett tanulmányi munkára felkészítő foglalkozást tart. Ez a napirend szerinti órákból és a kötelező korrepetálásokból áll, amelyen a részvétel kötelező. A nevezett órák időpontja a faliújságon kerül közzétételre. 2. A kollégiumban töltött idő alatt a kollégium területét a Sportoló csak nevelőtanári vagy edzői engedéllyel hagyhatja el. 3. A kollégium Sportolói számára rendelkezésre bocsátott egyéni és közösségi élethez kapcsolódó létesítményeit (pl. lakószobák, könyvtár, sportpályák, kondi terem, társalgó, Sportolószobák,

3 számítógépterem) és eszközeit (pl. TV, videó, rádió, sporteszközök, hűtőszekrény, számítógépek) rendeltetésszerűen használja, az erre vonatkozó szabályokat ismerje és betartsa, ezek meglétéért és állapotáért korlátlan kártérítési felelősséggel tartoznak. 4. Őrizze meg, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, védje az intézmény létesítményeit, felszereléseit; a személyesen elkövetett szándékos, vagy durva hanyagságból származó károkért az elkövető Sportolók (szüleik) nemcsak anyagi kártérítési felelősséggel tartoznak, hanem a Sportolók vonatkozásában ez súlyos fegyelmi vétségnek számít. 6. A Sportoló az igazolt orvosi távolmaradás esetén a kollégium területén tartózkodhat, azonban lehetőség szerint legkorábban utazzon haza. 7. A Sportoló tartsa be a baleset megelőzési, óvó-védő előírásokat. 8. A Sportoló tanúsítson tiszteletet a pedagógusok, edzők, foglalkozásvezetők, valamint más dolgozó személye és munkája iránt, becsülje társait, fegyelmezett magatartásával járuljon hozzá a nevelési intézmény jó hírnevéhez. 17. Súlyosan elítélendő Sportolói magatartás az agresszió, a bántalmazás, mások megalázása, mások egészségének veszélyeztetése kábítószer terjesztés, dohányzás. Súlyosan jogellenes az alkoholfogyasztás és a kábítószer fogyasztása is. 18. Hazárdjáték játszása, illetve kártyajáték pénzben való játszása tilos. 19. Ezen jogellenes magatartások szabálysértési vagy fegyelmi eljárás indítását vonhatják maguk után. 2. A Fegyelmi intézkedések formái és alkalmazásának elvei 1. Ha a Sportoló megszegi a Házirendben meghatározott alapelveket, akkor vele szemben az edző, nevelőtanár, kollégium vezető, Sportszervezet vezetője szóbeli figyelmeztetést alkalmaz, és értesíti a szülőt. 2. Sorozatos fegyelmezetlenségeket követően a Sportoló szüleit a szakmai vezetés elbeszélgetésre hívja az Akadémiára. 3.Súlyos vétség esetén, illetve az első két pontba foglaltak után a Sportoló kizárható az Akadémiáról, amely a teljes ráfordított nevelési költség megtérítését vonhatja maga után. 4. A büntetésnek arányban kell állnia az elkövetett fegyelemsértéssel. 3. Az Intézmény kártérítési felelősségéről A jogok és kötelességek gyakorlásához, teljesítéséhez nem szükséges dolgok nagy értékű tárgyak, ékszerek, walkman, discman,mp3, mp4 lejátszó, személyi számítógépek, különösen nagy értékű mobiltelefonok és a mindenkori térítési díj összegét meghaladó készpénz kollégiumba való behozatala nem kívánatos, mindezekért a Sportszervezet kártérítési felelősséget nem vállal. V. A Kollégium munkarendje 1. A Szezon rendje 1. A szezon rendjéről a Sportszervezet dönt. 2. Napirend 1. A napirendet minden aktuális hetet megelőzően a Sportszervezet állítja össze és a nevelőtanár függeszti ki a hirdető táblára. 2. Sportoló köteles valamennyi laptopját és mobil telefonját minden este kor leadni az ügyeletes nevelőtanárnak. Ezt követően a leadott tárgyak elzárásra kerülnek, és reggel az ébredés után adhatóak vissza. 3. Tanulás kollégiumi foglalkozások 1. Egyéni vagy csoportos tanulásra a Sportoló- és hálószobákon kívül nevelői engedéllyel az épület egyéb, tanulásra alkalmas helyiségei, jó idő esetén az épülethez tartozó park (udvar) is igénybe vehetők. A

4 Sportolócsoportonként meghatározott tanulási időt a Sportoló köteles a számára kijelölt helyiségben tanulással vagy egyéb szakmai feladatok teljesítésével eltölteni. A csoportvezető engedélyével a tanulási idő átcsoportosítható, de mértéke nem térhet el a a Sportszervezet által meghatározott időkerettől. Gyenge tanulmányi eredmény esetén időpont-módosítás nem kérhető. 2. Kötelező kollégiumi foglalkozások: Sportservezet által meghatározottan és kifüggesztetten. 3. A kollégiumi foglalkozások időtartama általában 60 perc. A foglalkozások között legalább egy 5 perces szünetet kell tartani. 4. A kötelező kollégiumi foglalkozásokról történő hiányzást a nevelőtanárnál igazolni kell. Igazoltnak tekinthető a mulasztás betegség esetén (orvosi igazolással), előzetes szülői kikérésre engedélyezett távolmaradás esetén, vagy ha előre nem látható alapos indok miatt nem tudott a Sportoló eleget tenni a kötelezettségének. Ha a távolmaradást nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Az igazolatlan távolmaradás a házirendben leírt szabályoknak megfelelő módon fegyelmi eljárás indítását, végső esetben kizárást vonhat maga után. 5. Tanulási idő alatt és takarodó után teljes csendet kell tartani, a közös helyiségeket csak csendben lehet használni, a tanulást és a pihenést zavarni nem szabad. 6. A Klubszoba 21:30-ig, kivételes esetekben külön nevelői engedéllyel 22:00-ig használhatók. A Klubszobákat a tanórákon szokásos rend szerint lehet használni. 4. Egyéb foglalkozások 1. A kollégium létesítményeit, helyiségeit a napirend szerinti foglalkozási időben használhatják a Sportolók. 2. A kollégium létesítményeiben hétfőtől péntekig - az arra illetékes nevelőtanár engedélyével és felügyelete mellett lehet egyéni vagy csoportos foglalkozásokat, tartani. Ezeken a tanulási idő alatt - csak csoportvezetői engedéllyel lehet részt venni, de ezzel nem zavarhatják társaikat a tanulásban. 3. TV-t, videó filmet ig, ezt követően csak az ügyeletes nevelőtanár külön engedélyével lehet nézni. Tanulási idő alatt televízió csak szervezett foglalkozások keretében nézhető. 4. A Sportolóktól elvárjuk, hogy ápolják és gazdagítsák a kollégium kialakult hagyományait, hagyományos programjait. 5. Kimenő, kimaradás, eltávozás, egyéb távollét 1. Kimenőre szóló engedélyt minden esetben az ügyeletes nevelőtől vagy indokolt esetben a Sportszervezettől kell kérni. Visszaérkezéskor a Sportoló köteles az ügyeletes nevelőnél jelentkezni. 2. Sportolással kapcsolatos elfoglaltság miatt történő távolmaradás okát és időtartamát az ügyeletes nevelőnek előre be kell jelenteni. 3. Hétvégeken a Sportoló a kollégiumban maradhat. 4. A 6:00 előtti ébresztésről a Sportolóknak maguknak kell gondoskodniuk. VI. Egészségvédelmi, baleset megelőzési, munkavédelmi védő, óvó előírások az Árpád Kollégium Házirendje alapján érvényesek. 1. Állagmegóvás 1. Minden Sportoló kötelessége védeni a kollégium felszerelési tárgyainak épségét, megakadályozni a rongálást. Az észlelt kárt vagy hibát a nevelőtanárnál be kell jelenteni, és az ott elhelyezett hibabejelentő füzetbe be kell írni. 2. A kollégiumi létesítményekben, eszközökben okozott károkért a Sportolók a vonatkozó jogszabályok szerint kártérítési kötelezettséggel tartoznak. 3. A használatra átvett tárgyakért (pl. könyvtári könyvek) a használó anyagi felelősséggel és kártérítési kötelezettséggel tartozik.

5 VII. A Házirenddel kapcsolatos szabályok 1. A házirend nyilvánosságra hozatala, a megismerhetőség biztosítása a kollégiumi hirdetőtáblán történő kifüggesztéssel történik, valamint hozzáférhető a www. jegkorongakademia.hu weboldalon. 2. A szobákra vonatkozó szabályokat a helyszíneken ki kell függeszteni. 3. A Sportolókkal csoportfoglalkozásokon, a tanárokkal nevelőtestületi értekezleten történik az értelmező megismertetése. 5. A házirend érvényesülésének figyelemmel kísérése a Nevelőtanár feladata. A rendszeres évenkénti felülvizsgálatának és módosításának rendszere illetve eljárási szabályai: módosítást kezdeményezhet a Sportszervezet vezetősége. Záradék 1. A kollégiumba felvett Sportolók a tanévkezdés előtti naptól (augusztus 31.) a szorgalmi időszak végéig (június 15.) valamint az edzőtáborok és felkészülési időszak ideje alatt vehetik igénybe a kollégiumi elhelyezést. Az iskolákkal és a fenntartóval történő előzetes egyeztetés után rendkívüli esetben a nyári időszakban (az erre a célra kijelölt épületben és helyiségekben) is igénybe vehető a kollégiumi ellátás. 2. A Házirend megsértésével kapcsolatban hozott intézményi döntés ellen a szülő, illetve a Sportoló jogorvoslattal élhet. 3. A Házirend betartásával ill. megsértésével kapcsolatos lehetséges intézkedéseket a Házirend IV./2. pontjában található Fegyelmezési szabályzat tartalmazza. 4. A Házirendet tanévenként felül kell vizsgálni, szükség szerint (pl. a Sportolók nagyobb csoportjának kezdeményezésére) módosítani kell. A módosítás életbe lépéséig az addig érvényes házirendi előírásokat kell betartani. Jelen házirend 2010.napján lépett hatályba. Melléklet: 1) Szobák rendje A Házirendet illetve annak módosítását a kollégium vezetősége és nevelőtestülete megtárgyalta és elfogadta.... kollégium igazgató Ocskay Gábor Sportszervezet vezetője Kelemen Ákos nevelőtanár

6 1. számú melléklet A kollégium szobák rendjéről 1. Ezen melléklet a Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Árpád Kollégiumban található Kollégiumi Szárny Házirendjének szerves része. A kollégiumi szobák rendjének megsértését a Házirend IV./2. pontja alatti fokozatok szankcionálják. 2. A Sportoló a részére kijelölt 2 ágyas hálószobában, ill. az általa használt mellékhelyiségekben élhet a lakhatással kapcsolatos jogaival. A hálószoba ajtaját a vonatkozó előírások szerint belülről bezárni nem szabad. 3. A Sportolók által használt kollégiumi létesítmények rendjéért a használók felelnek. 4. A Sportolók szobáinak rendjét, tisztaságát reggel és edzésre/iskolába indulás előtt az ügyeletes nevelőtanár ellenőrzi. A Sportolók holmijának elhelyezésére szolgáló bútorok (szekrény, ágy, ágyneműtartó) rendjét az ügyeletes nevelő a Sportoló jelenlétében és közreműködésével hetente egyszer (általában délután), ill. a rendeltetéstől eltérő használat vélelme esetén bármikor ellenőrizheti. A Sportoló a szekrénye, fiókjai kinyitását ezekben az esetekben nem tagadhatja meg. 5. Jégkorong felszerelések bele nem értve a ruházatot - behozatala a Kollégium teljes területére tilos. 6. Rendben lévő szoba kritériumai: a. Ágy bevetett állapotban b. Ruhák a szekrényben elhelyezve c. Ágy alatti rész üresen tartva d. Elektronikus berendezések kikapcsolva, telefontöltők konnektorból kihúzva, összetekerve e. Szemét és üres üvegek kidobva 6. A szoba lakói a közösen használt eszközöket közösen kötelesek rendbe tenni. 7. Az étkezés a szobákban tilos. 8. A szobákat a Sportolók Sportszervezet engedély nélkül nem rendezhetik át. 9. A szobák tanulásra és pihenésre szolgálnak. Indokolt esetben az iskolai órarendtől függően, az ügyeletes tanár tudtával a Sportolók délelőtt és hétvégén is a kollégiumban tartózkodhatnak, ezzel azonban nem zavarhatják a kollégiumi dolgozók, illetve az ott Sportoló diákok tevékenységét. 10. A kollégium helyiségeiből bútort vagy más eszközt elvinni, vagy más helyiségbe átvinni csak a Sportszervezet engedélyével lehet. A Sportolók az általuk átvett felszerelési tárgyakat a kiköltözéskor kötelesek épségben átadni, azok eltűnéséért, megrongálásáért kártérítési felelősséggel tartoznak. 11. A kollégiumi szobákban az ott lakókon kívül csak abban az esetben tartózkodhat más személy, ha az ott lakó Sportolók jelen vannak. 12. Kis teljesítményű rádiót/magnót csak mások zavarása nélkül 6.30-tól ig, kizárólag a tanulási időn kívül lehet működtetni. 13. A technikai eszközöket rendszeresített helyükről elvinni csak kollégiumi igazgatói engedélyével lehet. 14. A környék lakóinak nyugalma érdekében a Sportolóknak tilos az ablakokon kikiabálni, tárgyakat kidobálni, rádiót, magnót hangosan üzemeltetni 15. A szobákban szigorúan tilos minden olyan elektronikus eszköz használata, amely hőt termel és tűzveszélyes! Különösképpen: hősugárzó, rezsó, vasaló, merítőforraló, vízforraló, kávé és teafőző, kenyérpirító, szendvicssütő, mikrohullámú sütő. Az alábbi elektromos eszközök használata megengedett a szobákban: villanyborotva, hajszárító, CD/MP3 lejátszó, magnó, hifi, telefontöltő, elemtöltő, laptop.

7 16. CD-rádió, magnó, hifi, kihangosított MP3, vagy MP4 lejátszó a szobában csak olyan hangerővel használható, amely a folyosó és más szobák nyugalmát nem zavarja. Ha a szobát a Sportolók elhagyják, kötelesek kikapcsolni. A hangerő megítélése vonatkozásában a nevelőtanár véleménye a mérvadó. 17. A fent említett saját tulajdonú technikai eszközöket lakószobán kívül (folyosó, közösségi helyiségek, valamint ablakba kihelyezve) használni csak nevelőtanári engedéllyel szabad. 18. A Sportolók lakószobájukban elhelyezett tárgyaiért az intézmény korlátozott felelősséget vállal. Nevezetesen megteremti a zárható szoba és az értéktárgyakat tároló széf feltételeit.

KOLLÉGIUMI HÁZIREND. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMA 2890 Tata, Fáklya u. 4.

KOLLÉGIUMI HÁZIREND. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMA 2890 Tata, Fáklya u. 4. EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMA 2890 Tata, Fáklya u. 4. Levelezési cím: 2890 Tata, Tanoda tér 5. KOLLÉGIUMI HÁZIREND Érvényes: 2015. szeptember 1-től OM azonosító: 201173 * Telefon: (34) 587-560, fax:

Részletesebben

HÁZIREND. I. Általános rendelkezések

HÁZIREND. I. Általános rendelkezések Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Pécs, Puskin tér 17. Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 Tel / Fax: -72-243-838 I. Általános rendelkezések HÁZIREND

Részletesebben

Dunaújváros PASE Házirend

Dunaújváros PASE Házirend Dunaújváros PASE Házirend Általános alapelvek Ez a Házirend a Dunaújváros PASE szakmai működésének szabályozó dokumentuma. Megsértése fegyelmi felelősséget von maga után, melynek mértékét az egyesület

Részletesebben

Pécsi Hajnóczy József Kollégium HÁZIREND

Pécsi Hajnóczy József Kollégium HÁZIREND 1 Pécsi Hajnóczy József Kollégium HÁZIREND Székhely: Pécs, Türr István u. 2. Tel:72-255-770 Fax:72-255-723 Tagintézmény: Pécs, Kodály Z. út 20/a. Tel:72-326-611 2 I. Általános rendelkezések A Házirend

Részletesebben

1 Lásd.: Jelen dokumentum I.4. 1 1

1 Lásd.: Jelen dokumentum I.4. 1 1 Házirend Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Kollégium 2. A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre. 3. A kollégiumba felvett tanulók csoportba való beosztásáról az igazgató dönt a helyi lehetőségek

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

1 Lásd.: Jelen dokumentum I

1 Lásd.: Jelen dokumentum I I. Általános rendelkezések Házirend Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Kollégium 2. Megszűnik a tanuló kollégiumi jogviszonya 1. Fegyelmi eljárás következtében 1 fegyelmi eljárás keretében 18 év feletti

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

2014. Gladiátor Akadémia Alapítvány Ökölvívó Akadémia ETIKAI KODEX [MAGYAR ÖKÖLVÍVÓ SZAKSZÖVETSÉG] 2014.01.28.

2014. Gladiátor Akadémia Alapítvány Ökölvívó Akadémia ETIKAI KODEX [MAGYAR ÖKÖLVÍVÓ SZAKSZÖVETSÉG] 2014.01.28. 2014. Gladiátor Akadémia Alapítvány Ökölvívó Akadémia ETIKAI KODEX [MAGYAR ÖKÖLVÍVÓ SZAKSZÖVETSÉG] 2014.01.28. Tartalomjegyzék: I. Általános alapelvek... 3 II. A Sportolói, Edzői és Szülői, valamint a

Részletesebben

DVTK Labdarúgó Akadémia kollégiumi házirendje Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium

DVTK Labdarúgó Akadémia kollégiumi házirendje Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium I. Általános rendelkezések DVTK Labdarúgó Akadémia kollégiumi házirendje Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium 1. A jelen házirendet az intézményi közösség együttműködése, a Petőfi Kollégium házirendjéhez

Részletesebben

DVTK JEGESMEDVÉK Akadémia Kollégiumi Házirendje Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium

DVTK JEGESMEDVÉK Akadémia Kollégiumi Házirendje Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium DVTK JEGESMEDVÉK Akadémia Kollégiumi Házirendje Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium I. Általános rendelkezések 1. A jelen házirendet az intézményi közösség együttműködése, a Petőfi Kollégium

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D

Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D I. Bevezető rendelkezések 1. Az intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Pedagógiai

Részletesebben

Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 HÁZIREND

Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 HÁZIREND 1 Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 I. Általános rendelkezések HÁZIREND 1. A Házirend a kollégiumi közösség

Részletesebben

H Á Z I R E N D. b) a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt,

H Á Z I R E N D. b) a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt, H Á Z I R E N D A kollégium házirendje A Kollégiumi Házirendet a kollégiumi nevelőtanárok alkották meg, egyetértési jogát a Kollégiumi Diákönkormányzat gyakorolta. 1. Tanulók véleménynyilvánításának, a

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 1. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 3. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT

Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA A számítógép hálózat nagy anyagi és szellemi értéket képviselő rendszer. Felhasználóinak vállalniuk kell a használattal járó kötöttségeket

Részletesebben

1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok

1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM HÁZI RENDJE 1 1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 229/2012.

Részletesebben

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola Hunyadi János Kollégiuma Kalocsa A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Nem szavak teszik vitézzé az embert, a csatasorban ismerszik meg, ki mit ér. / Hunyadi

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Ágazati Függelék 2. számú melléklet BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÜI. VÜIG. VILLAMOS FORGALMI FŐMÉRNÖKSÉG H Á Z I R E N D

Részletesebben

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium. Térségi Integrált Szakképző Központ. Kollégiumi házirend 2011.

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium. Térségi Integrált Szakképző Központ. Kollégiumi házirend 2011. Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Térségi Integrált Szakképző Központ Kollégiumi házirend Az intézmény székhelye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14. OM azonosító: 200914 2011. 1/12

Részletesebben

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA H Á Z I R E N D J E Fenntartó : Észak-Budapesti Tankerületi Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. - A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten

Részletesebben

Nemzeti Kézilabda Akadémia. Etikai Kódex

Nemzeti Kézilabda Akadémia. Etikai Kódex Nemzeti Kézilabda Akadémia Etikai Kódex I. Általános alapelvek - A jelen Etikai Kódexet a Nemzeti Kézilabda Akadémia (továbbiakban: NEKA) szakmai közössége, a NEKA Kollégiuma keretében működő Diákönkormányzat

Részletesebben

PANNON EGYETEM Kollégiumi Tanács

PANNON EGYETEM Kollégiumi Tanács Kollégiumi Fegyelmi Szabályzat a Pannon Egyetem kollégiumaiban és kollégiumként üzemelő bérleményeiben történő fegyelmi vétségek kezelésére A Pannon Egyetem a a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart.

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart. HÁZIREND 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután 17.30-ig tart. 2. A gyerekeket 8.00 előtt kérjük behozni. A nagycsoportos korú gyerekeket az első foglalkozás előtt, reggel 7.45.-ig

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI 2015 Házirend Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100534 1153 Budapest, Bocskai u. 70 Hatályos: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Adatok...

Részletesebben

A DEÁK FERENC KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

A DEÁK FERENC KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Deák Ferenc Kollégium OM azonosító: 040556 4024 Debrecen, Tímár u. 1. Tel.: 52-534-949, Fax: 52-534-948 www.deakkoli.sulinet.hu, e-mail: deakkoli@freemail.hu, deak@kollegium.debrecen.hu A DEÁK FERENC KOLLÉGIUM

Részletesebben

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje I. A házirend hatálya 1. Ez a házirend a Benjámin Óvodába járó gyermekekre és szüleikre vonatkozik. A házirend célja, hogy meghatározza

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT HÁZIREND MÓDOSÍTÁSÁRÓL Papp András Igazgató

Részletesebben

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 40 (7) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM 4. 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM Budapest, 2007. április május A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének,

Részletesebben

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A tanuló a beiratkozástól számítva a Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (továbbiakban iskola) növendéke, így vonatkoznak rá a Házirend

Részletesebben

1. A házirend célja: Jelen házirend célja, hogy megállapítsa a Közösségi Ház épületét használók jogainak és kötelességeinek gyakorlásának módját.

1. A házirend célja: Jelen házirend célja, hogy megállapítsa a Közösségi Ház épületét használók jogainak és kötelességeinek gyakorlásának módját. Sásdi Általános Művelődési Központ Városi Könyvtára és Művelődési Központja Közösségi Ház Házirend Általános információk: Az intézmény neve: Sásdi Általános Művelődési Központ Székhelye: 7370 Sásd Rákóczi

Részletesebben

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ. Családok Átmeneti Otthona HÁZIRENDJE

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ. Családok Átmeneti Otthona HÁZIRENDJE 15. melléklet A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Családok Átmeneti Otthona HÁZIRENDJE A Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Tanácsa sz. határozatával

Részletesebben

HÁZIREND tanév

HÁZIREND tanév Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 9025 Győr, Márvány u.4. 06-96-518-215 foiggyms1@gmail.com OM azonosító: 101894 www.gymsm-pedszakszolg.sulinet.hu Ikt.szám: K-2012/2017/F HÁZIREND 2017-2018.

Részletesebben

Házirend 2015. Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium Székesfehérvár, Széchenyi u. 13.

Házirend 2015. Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium Székesfehérvár, Széchenyi u. 13. Házirend 2015. Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium Székesfehérvár, Széchenyi u. 13. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetı... 3 2. Tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos szabályok... 3 2.1. Kollégiumi

Részletesebben

Zsebpénzkezelési Szabályzat 2015.

Zsebpénzkezelési Szabályzat 2015. 2015. Szakmai Program 13. sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A Fiatalkorúak zsebpénzkezelési szabályzata: - a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

Részletesebben

HÁZIRENDJE BIBÓ GIMNÁZIUM ISTVÁN ALTERNATÍV ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KOLLÉGIUMÁNAK HÉVÍZ, NOVEMBER

HÁZIRENDJE BIBÓ GIMNÁZIUM ISTVÁN ALTERNATÍV ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KOLLÉGIUMÁNAK HÉVÍZ, NOVEMBER A BIBÓ ISTVÁN ALTERNATÍV GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE HÉVÍZ, 2004. NOVEMBER I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend a kollégium életének törvénye, ennél fogva az abban foglalt

Részletesebben

A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE

A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE HÁZIREND 2016. A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE Ezen dokumentum az Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzat alapdokumentáció mellékletét képezi Az Intézmény legfontosabb adatai: Megnevezése:

Részletesebben

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE HÁZIREND ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE TARTALOM BEVEZETŐ A HÁZIREND JOGI SZABÁLYOZÁSA Jogszabályi háttér A házirend mint jogi

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...

Részletesebben

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2. Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás

Részletesebben

II. Tisza-tavi Horgász Tábor. Házirend

II. Tisza-tavi Horgász Tábor. Házirend II. Tisza-tavi Horgász Tábor Házirend 1. A HÁZIREND MEGHATÁROZÁSA, CÉLJA, HATÁLYA, MEGISMERÉSE 1.1 A házirend a poroszlói Horgász Tábor, továbbiakban: tábor, működésének és igénybevételének rendjét tartalmazza

Részletesebben

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Városközponti Közoktatási Főigazgatóság, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium OM SZABÁLYZAT

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Városközponti Közoktatási Főigazgatóság, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium OM SZABÁLYZAT Városközponti Közoktatási Főigazgatóság, Óvoda, Általános Iskola 2886 Réde, és Kollégium SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL Réde, 2013. szeptember Jóváhagyta: Volf Árpád intézményvezető Városközponti

Részletesebben

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk

Részletesebben

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút ETIKAI KÓDEX Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút 1 1 I. Általános alapelvek A jelen Etikai Kódexet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai közössége hozta létre. Az Etikai Kódex önálló intézményi

Részletesebben

Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája KOLLÉGIUMI HÁZIREND

Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája KOLLÉGIUMI HÁZIREND Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája KOLLÉGIUMI HÁZIREND 2013 2 1. BEVEZETŐ... 3 1. 1. A HÁZIREND KÉSZÍTÉSEKOR FIGYELEMBE VETT RENDELKEZÉSEK, DOKUMENTUMOK...

Részletesebben

Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 3100 Salgótarján, József Attila u.2/a OM azonosítója:039959 Elfogadásának, hatályba lépésének dátuma: 2010. szeptember 7. 2010. - 0 -

Részletesebben

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 8330 Sümeg, Mártírok útja 1-3. Telefon: 87/550-010; 87/550-012 Fax: 87/550-010 E-mail: titkarsag@kisfaludy.hu Honlap: www.kisfaludy.hu

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola OM: 101 281 2400 Dunaújváros, Március 15.tér 5-6. Tel.: +36/25/502-995 Fax: +36/25/502-996 e-mail: dacapo@invitel.hu wesleydacapo@gmail.com Kelt: Dunaújváros,

Részletesebben

Eventus Üzleti Művészeti Középiskola, Szakiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Kollégiumi Házirend 2014.

Eventus Üzleti Művészeti Középiskola, Szakiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Kollégiumi Házirend 2014. Eventus Üzleti Művészeti Középiskola, Szakiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kollégiumi Házirend 2014. Tartalom 1.A kollégiumi házirend célja 2.A házirend szabályozási köre 3.A házirend megtekinthető

Részletesebben

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2015.december 4. Tartalom 1. Bevezetés... 4 1.1. A házirend

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/B. melléklete A HALLGATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK ÉS KÖTELESSÉGEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJE Gödöllő, 2006. augusztus 1.

Részletesebben

Campus Hotel és Kollégium Működési Ügyrendje. Nyíregyháza, 2008.

Campus Hotel és Kollégium Működési Ügyrendje. Nyíregyháza, 2008. Campus Hotel és Kollégium Működési Ügyrendje Nyíregyháza, 2008. 1 Campus Hotel és Kollégium Működési Ügyrendje 1.. A kollégium neve, címe, bélyegző lenyomata 1.) A kollégium neve: "Campus Hotel és Kollégium"

Részletesebben

Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium KOLLÉGIUMI HÁZIREND

Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium KOLLÉGIUMI HÁZIREND Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium KOLLÉGIUMI HÁZIREND Általános rendelkezések 1. A házirend célja biztosítani a kollégium törvényes működését, a kollégiumi nevelőmunka zavartalan

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok

H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok 1 H Á Z I R E N D I. A házirendet szabályozó jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és köznevelési intézmények

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA

BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM 202 968 HÁZIREND 2014. 1 Tartalom I. Bevezető.3 I/1. Az intézményre érvényes szabályozások... 3 I/2. Alapelvek.....4 II. Általános rendelkezések 4 II/1.

Részletesebben

KOLOZSVÁRI UTCAI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE

KOLOZSVÁRI UTCAI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE KOLOZSVÁRI UTCAI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE Biatorbágy Város Önkormányzata által, a Viadukt Sport Egyesület jóvoltából és támogatásával, a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat

Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat HÁZIREND Taksony A Házirend hatálybalépésének időpontja: A Házirendet az intézmény főállású dolgozói közösen megvitatták és elfogadták, értekezlet

Részletesebben

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje Házirend Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend, Rákóczi u. 2. OM: 036745 1. Bevezetés 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (továbbiakban Nkt.) 25..(3.) bekezdésének előírása

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola HÁZIREND

Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola HÁZIREND Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola HÁZIREND 2012. 1. oldal, összesen: 13 HÁZIREND a Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola Házirendje. (Készült a Köznevelési-, Szakképzési törvény, A nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

József Attila Középiskolai Kollégium HÁZIREND. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetben

József Attila Középiskolai Kollégium HÁZIREND. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetben József Attila Középiskolai Kollégium HÁZIREND 2014 a korábbi módosításokkal egységes szerkezetben 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. A házirendben alkalmazott jogszabályok.. 2 1.2. A jelentkezés módja 2 3

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

UJHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Mosonmagyaróvár 2013

UJHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Mosonmagyaróvár 2013 AZ UJHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Mosonmagyaróvár 2013 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Általános rendelkezése... 3 3. A tanulói jogviszony keletkezésének, megszűnésének szabályai, eljárási rendje...

Részletesebben

HÁZIREND A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola házirendjének célja, hogy helyi gyakorlati, módszerbeli, eljárási és technikai szabályokkal szolgálja a köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével

Részletesebben

A BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA KOLLÉGIUMI HÁZIRENDJE

A BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA KOLLÉGIUMI HÁZIRENDJE A BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA KOLLÉGIUMI HÁZIRENDJE 2015 Tartalom 1 A házirend célja 3 2 A házirend hatálya 3 3 A házirend nyilvánossága

Részletesebben

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Fehérgyarmat, Május 14. tér 33. Telefon/fax: 44/510-193 e-mail: kolcseyiskola@fehergyarmat.hu ISKOLAI HÁZIREND 1 Tartalom 1. Az iskola egyházi

Részletesebben

TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁS REND - 1 -

TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁS REND - 1 - TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁS REND - 1 - Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3. 2. A felvételi eljárás menete... 3. 3.A kollégiumi elhelyezés...

Részletesebben

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata A BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata - 1 - I. Általános rendelkezések 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) célja és jogszabályi alapja:

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Szabályzat A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a végrehajtására kiadott,

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

Etikai Kódex. a Gyöngyösi Atlétikai Klub utánpótlás csapatai részére

Etikai Kódex. a Gyöngyösi Atlétikai Klub utánpótlás csapatai részére I. Általános alapelvek Etikai Kódex a Gyöngyösi Atlétikai Klub utánpótlás csapatai részére A jelen Etikai Kódexet a Gyöngyösi Atlétikai Klub ( a továbbiakban: GYAK ) utánpótlás szakmai közössége hozta

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Kollégiumának Házirendje

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Kollégiumának Házirendje A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Kollégiumának Házirendje Veszprém 2017 KOLLÉGIUMI HÁZIREND I. Rendtartás a kollégium hallgatói részére A házirend minden bentlakó kollégista részére kötelező. Ennek

Részletesebben

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28. Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND Vasad,2013. március 28. A V A S A D I Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve

Részletesebben

Balaton Kollégium. Fonyód. Házirend 2016.

Balaton Kollégium. Fonyód. Házirend 2016. Balaton Kollégium Fonyód Házirend 2016. I. Általános rendelkezések 1. A házirend előírásai a kollégiumi tanulókra, dolgozókra, a kollégiumban tartózkodó szülőkre, látogatókra és vendégekre vonatkoznak.

Részletesebben

HÁZIREND SZIVÁRVÁNY ÓVODA

HÁZIREND SZIVÁRVÁNY ÓVODA HÁZIREND SZIVÁRVÁNY ÓVODA Készítette: Markó Istvánné óvodavezető Készült a Dombrádi Szivárvány Óvoda használói és közvetlen partnerei részére. Az óvoda feladatának tekinti, hogy derűs, nyugodt légkört

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata PREAMBULUM Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1992. szeptember 24-én elfogadott és 2001. május 16-án módosított EURÓPAI SPORT CHARTA és SPORT ETIKAI KÓDEX alapelveként jelöli, hogy a FAIR PLAY

Részletesebben

H Á Z I R E N D A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA

H Á Z I R E N D A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 4700. Mátészalka, Kazinczy u. 5. Tel./fax: 44-312-103. E-mail: szatmari.szakszolg@businesstel.hu H Á Z I R E

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

LIFELIKE EGÉSZSÉGÜGYI MOZGÁSDIAGNOSZTIKAI KÖZPONT SZABÁLYZAT HÁZIREND

LIFELIKE EGÉSZSÉGÜGYI MOZGÁSDIAGNOSZTIKAI KÖZPONT SZABÁLYZAT HÁZIREND LIFELIKE EGÉSZSÉGÜGYI ÉS MOZGÁSDIAGNOSZTIKAI KÖZPONT SZABÁLYZAT HÁZIREND A Szabályzat a LIFELIKE Egészségügyi és Mozgásdiagnosztikai Központ (továbbiakban Diagnosztikai Központ) tulajdonát képezi. Bárki

Részletesebben

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND amely a Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 2008. A házirend célja és feladata 1. A

Részletesebben

Kollégiumi házirend. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Kollégiumi házirend. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7090 Tamási, Deák F. u. 6-8. Tel.: 74/471-127, Fax: 74/471-324 e-mail: valyi@valyipeter.szekszardiszc.hu www.valyipeter.szekszardiszc.hu Kollégiumi

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskola nem kötelezi el magát egyetlen világnézet, vallás mellett sem. I/A A TANULÓ JOGOK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK:

HÁZIREND. Az iskola nem kötelezi el magát egyetlen világnézet, vallás mellett sem. I/A A TANULÓ JOGOK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK: Dér István Általános Iskola HÁZIREND 2008. HÁZIREND Az iskola nem kötelezi el magát egyetlen világnézet, vallás mellett sem. I/A A TANULÓ JOGOK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK: A tanuló egyéni jogának

Részletesebben