2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA"

Átírás

1 2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA A plébánia elôzménye, területi változásai A mai Budapest XXII. kerületében, a Budai-Déli Espereskerületében áll a Jézus Szíve tiszteletére emelt templom. Mai határai: Kamaraerdei út Kamaraerdei út vonala városhatár Dózsa György út Balatoni út Csúcs u. Deák Ferenc u. M0-s autóút Ánizs út a Nagytétényi úttól az Ánizs u. mindkét oldala Duna Rózsakert u. vonala Rózsakert u. XVI. u. Gyula vezér u. XVII. u. (mindkét oldala) és meghosszabbított vonala Ispiláng út vonala Ispiláng út meghosszabbított vonala közötti terület. 1 A Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozó telep a Tétényi-fennsík és a Dunával párhuzamosan húzódó vasútvonal között épült föl. A terület eredetileg, állami és egyházi közigazgatás szerint egyaránt, Nagytétényhez tartozott. A vidéket a XIX. század végéig szôlônek, legelônek használták, illetve követ bányásztak rajta. Felparcellázása a századfordulón kezdôdött, amikor a Magyar Járadék és Hitel Bank megvásárolta a területet és a rajta felépített mintaházakat eladta. 2 Az eleinte lassú ütemû betelepülés az elsô világháború után felgyorsult. Nevét az itt megtelepedett vasutas családok kérésére, Baross Gáborról, 3 a dualizmus korának kiemelkedô politikusáról kapta ben felépült a telepen az elemi iskola, amelyben 1926-tól kisegítô kápolnát alakítottak ki, a környéken lakók számára. Vasárnap és ünnepnap Murcsik Pál, nagytétényi káplán, illetve az Isteni Ige Társasága missziós atyái jártak budatétényi házukból szentmisét tartani. 4 Anyakönyvet 1931 januárjától vezetnek önállóan a Baross-telepi Jézus Szíve-templomban, mely 1933-ban vált önálló lelkészséggé elszakadva Nagytéténytôl. Majd az 1948-as esztendôben plébániai rangra emelkedett, ekkor 4500 római katolikus tartozott ide. Baross-telep és Nagytétény plébániák határvonalát 1972-ben rendezték, a terület csökkenése a hívôk lélekszámának változásában is megmutatkozott, ekkor 4200 hívô tartozott a plébániához. 5 Ugyancsak határkiigazításra került sor 1984-ben, ezúttal Baross-telep és Budatétény között május 31-én, az egyházmegyei határrendezéskor Baross Gábor-telep a Székesfehérvári Egyházmegyébôl átkerült az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyébe ben az egyházközség területén 4500 fô vallotta magát római katolikusnak. 1 Schem o. 2 Budafok-Tétény millenniumi album. Szerk.: GARBÓCZI László KANYÓ Ferenc SZÁRAY Miklós. Budapest Effo K. 94. o., Más forrás szerint a terület Weiss Gyula birtokában volt, a parcellázást és a mintaház építést ô kezdte meg. Vö. SzfvPL No. 4569Ab szeptember 4. (Templom és egyházközség története). 3 Baross Gábor ( ) 1886-tól 1889-ig közmunka- és közlekedésügyi miniszter, majd ezt követôen haláláig kereskedelemügyi miniszter. A vasútügy fejlesztése terén elért eredményei miatt vasminiszternek nevezték. 4 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep 1948., SzfvPL No. 4569Ab szeptember 4. 5 SzfvPL No. 4569Ab 1973/995., SzfvPL No. 4569Ab szeptember 4.

2 2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 439 A templomépítés és elôzményei A Templomépítô Egyesület 1926 áprilisában alakult meg Ferschich János akkori nagytétényi plébános, Zagyvák Cirill Baross-telepi állami tanító és Hupka Péter helybéli szabómester kezdeményezésére. Majd 1930-ban az egyházközséget is megalapították. Lényi Vince személyében kapta elsô saját hitoktatóját és lelkészét, aki mint nagytétényi kihelyezett káplán látta el szolgálatát. 6 A terület római katolikus híveinek száma ekkor már 2000 fô körül mozgott. Az építendô templom és plébánia számára több felôl is kapott telket, illetve felajánlást a Baross Gábor-telepi Templomépítô Egyesület. Az Országos Földbirtokrendezô Bizottságtól öt hold földet, Nagytétény községtôl telket kaptak, illetve magánszemély is ajánlott föl telket a célra. 7 Az egyházközség 1932-ben templomtervpályázatot hirdetett, melyen hat pályamû közül vitéz Irsy László 8 neobarokk stílusú tervét fogadta el az egyházközség. Ezt a Székesfehérvári Egyházmegye is jóváhagyta. Az építkezést április 24-én kezdték meg, Ondrusek József és Réczey Károly építészek irányításával. Az ünnepélyes alapkôletétel május 7-én történt, Büttner Ferenc székesfehérvári püspöki irodaigazgató jelenlétében és áldásával. 9 Az Irsy tervei szerint épült templom a mainál kisebb volt: rövidebb hajójú, kisebb szentélyû és sekrestyéjû. A barokkos oltárépítmény fölé kör alakú Jézus Szíve-ablak, a hosszházba is színes üvegablakok készültek. Az oszlopra emelt henger alakú szószék a sekrestyébôl volt megközelíthetô szeptember 3-án Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök 11 szentelte fel Jézus Szíve tiszteletére a templomot. Az épület ekkor még vakolatlan volt és tornya sem készült el. 12 A munkálatok tovább folytak, 1936 folyamán elkészült a kôpadlózat és helyükre kerültek a padok, majd a következô évben a vakolás és a templom telkének körbekerítése is megtörtént. Az építkezéssel párhuzamosan haladt a templom felszerelése, díszítése, jórészt a hívek adományaiból, gyûjtésekbôl többek között a keresztelôkútra, az örökmécsesre, a keresztúti képekre, az áldoztatórácsra ilyen módon tett szert az egyházközség. Ajándékozás útján került a fôoltár és 10 üvegablak a templomba. Az eredeti, mûkôbôl és mûmárványból készült neobarokk fôoltár a szentélyfalhoz volt építve, fölül Jézus Szívegipszszoborral, a felépítménybe helyezett tabernákulumszekrénnyel. Az ablakok Palka József 13 üvegfestô mûvei egy-egy család adományából készülhettek el, azonban a második világháború alatt mindegyik tönkrement. 14 Az egyházközség 1943-ban tervbe vette a torony felépítését, sôt a hívôk számának növekedése miatt (3393 fô) a templom terének bôvítése is szükségesnek látszott. A tervek elkészítésére Urbányi Vilmost 15 kérték fel, a kivitelezést azonban az ostrom megaka- 16 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep SzfvPL Kézirattár, Kuthy István plébániatörténeti adatgyûjtése Baross Gábor-telep Magdics Imre h. lelkész, február Irsy László ( ) építész, építészeti szakíró. 19 SzfvPL Kézirattár, Kuthy István plébániatörténeti adatgyûjtése Baross Gábor-telep Magdics Imre h. lelkész, február SzfvPL No Ab szeptember Shvoy Lajos ( ) ig székesfehérvári megyéspüspök. 12 SzfvPL Kézirattár. Kuthy István plébániatörténeti adatgyûjtése Baross Gábor-telep. Magdics Imre h. lelkész, február Palka József ( ) üvegfestômester. 14 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep Urbányi Vilmos ( /45?) építész.

3 440 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET dályozta, sôt az építész és a tervrajzok is a háború áldozatává váltak. 16 A világháború után az egyházközség ismét terveket rendelt, ezúttal Kismarty-Lechner Jenôtôl. 17 Az új tervek a korábbi templom neobarokk stílusát modernebb térképzéssel egészítették ki. Ezekben a következô változtatások szerepeltek: a hajó megnyújtása, mely elé bejárati elôcsarnok és kórus, valamint a korábbi tervektôl eltérô szerkesztésû torony kerül, nagyobb szentély két sekrestyével, amelybôl csak egy épült meg, a hajóban két mellékoltárfülke, mintegy kereszthajóként ez utóbbi sem készült el. 18 Az építkezésre végül 1948-ban került sor, amikor a hajó bôvítése és a toronyépítés történt meg egyelôre sisak nélkül. Mai külsô formáját az épület végül az 1958-as bôvítéskor nyerte el. Ekkor került sor a szentély kibôvítésére, a sekrestye megnagyobbítására, és egy keskeny toronysüveg megépítésére, utóbbira keresztet helyeztek el. 19 A templom 1. kép. Baross Gábor-telepi Jézus Szíve-templom (M. A.) A templom hosszházas alaprajzú, tétényi terméskôbôl és vasbetonból emelt, 20 egyhajós épület, szentélye egyenes záródású. A toronytest megtört, íves vonalai és a benne elhelyezett hosszú, szögletes ablakok adják meg egyedi, barokkos, mégis XX. századra jellemzô formáját. Az épülettömbbôl csak a szentély bal oldalára épített sekrestye ugrik ki. Kismarthy-Lechner Jenô a templomtér belsô berendezésére is készített terveket, ám ezek végül nem készültek el. A templom belsô terének mai kialakítása, a II. Vatikáni Zsinat szellemében, ban készült, Arató Miklós akkori Baross-telepi plébános és Bozó Gyula 21 tervei alapján. Az új belsôépítészeti térkialakításkor a korábbi mûalkotások közül néhányat meghagytak, az egységes kovácsoltvas tárgyakat örökmécses, Szentlélek-galamb, persely, hordozható kereszt, gyertyatartók Bozó Gyula készítette szeptember 4-én a teljesen megújult templomot Kisberk Imre 22 székesfehérvári megyéspüspök szentelte fel. A haraszti mészkôbôl faragott szembemisézô oltár elôlapján Isten Báránya-zománckép látható. A szentélyben lévô, üvegablakokat Duray Tibor 23 tervei alapján 1983-ban készítette Mohay Attila üvegmûvész. Az oltárképül is szolgáló, szin- 16 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep Kismarty-Lechner Jenô ( ) építész, építészettörténész. 18 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep 1948, illetve SzfvPL No. 4569Ab szeptember Budapest templomai: Budafok-Tétény, XXII. kerület. Budapest Városvédô Egyesület. Budapest (Templomtörténeti sorozat 4.) (a továbbiakban: Budafok-Tétény) 26. o június 30-án: SzfvPL No. 4569Ab 1263/ (A Baross Gábor-telepi r. k. templom és plébánia egyesített leltára). 21 Bozó Gyula ( ) éremmûvész, festô, díszlettervezô. 22 Kisberk Imre ( ) székesfehérvári megyéspüspök. 23 Duray Tibor ( ) festômûvész, grafikus, szobrász.

4 2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 441 te az egész szentélyfalat betöltô ablakon a Feltámadt Jézus alakja látható. Az ablak melletti két keskeny sávban alfa és ómega betûket raktak ki kômozaikból. Ugyancsak kômozaikból van a szentély padlózata, ahol az oltár elôtt BEMEGYEK AZ ISTEN OLTÁRÁ- HOZ nagybetûs felirat veszi közre a kereszt és két hal motívumát. Az oltárral szemben állva a szentély jobb oldali falán lévô kisebb ablak Jézus Szíve-szimbólumot mintáz. Gyertyatartók, húsvéti gyertyatartó, valamint csengôk is tartoznak a szentély berendezéséhez, mindezek kovácsoltvas, illetve ötvöstárgyak. A szentély diadalívén olvasható felirat: SZERESSÉTEK EGYMÁST, AMINT ÉN SZE- RETTELEK TITEKET. A szentély és a hajó találkozásánál, az oltárral szemben állva, bal oldalon téglából épült szószék áll, könyvtartó fedôlapja tölgy- 2. kép. Baross Gábor-telepi Jézus Szíve-templom oltárképe fából van. Bartha Ágnes 24 készítette a rajta látható négy evangélista zománc dombormûvet. Fölötte a falon a Szentlélek szimbóluma függ. Mellette, a hajó elejében kapott helyet Ohmann Béla 25 Magnificat Madonna címet viselô 2 és 1/2 m-es bronzírozott gipszszobra. 26 Ezen az oldalon, a karzat alatt áll a Jézus Szíve-templom egyetlen mellékoltára. A tabernákulum ajtaja Szent Kereszt-ereklyét foglal magában. A tûzzománc mûalkotás a Szent Kereszt megtalálásának jelenetei hat képmezôben ugyancsak Bartha Ágnes munkája. Az oltár fölött helyezték el Feszty Masa 27 Baross-Madonna címû olajfestményét. Az oltár mellett jobbra áll Szent József gipszbôl készült szobra, a hátsó falon pedig az 1938-ban emelt missziós kereszt. A hajó nyolc üvegablakát, Pleidell János 28 tervei szerint 1951 és 1954 között készítették el. Az ablakok a Szûzanya Hét Fájdalmát (Simeon jövendölése, Menekülés Egyiptomba, a Gyermek Jézus elvesztése Jeruzsálemben, Találkozás Jézussal a keresztúton, Jézus Keresztre feszítése, Pietà, Jézus sírba tétele), valamint megkoronázását jelenítik meg. A hajó falán látható keresztúti képek és a stációk közé illesztett famotívumok szintén Bartha Ágnes ötvös- és zománctechnikával készített egyedi mûalkotásai. A szentély és a hajó találkozásánál, az oltárral szemben állva jobboldalt kapott helyet a tabernákulum, melynek achátköves zománcképei is a mûvésznô alkotásai. Fölötte függ az ötvösmûvû örökmécses. Ettôl jobbra áll a haraszti mészkôbôl faragott keresztelôkút, melynek réz vízmedencéje van. A templomhajó jobb hátsó felében állították fel a Krisztus sírba tételét megjelenítô, carrarai márványból faragott szoborkompozíciót (a két 24 Bartha Ágnes kortárs ötvös, zománcmûvész. 25 Ohmann Béla ( ) szobrászmûvész. 26 A szobor az 1938-as párizsi Egyházmûvészeti Kiállításra készült bronzszobor elôzetes öntvénye, melyet a mûvész felesége 1969-ben ajándékozott a plébániának. Vö. talapzaton lévô felirat. 27 Feszty Masa ( ) festômûvész. 28 Pleidell János ( ) üvegfestô, grafikus.

5 442 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET utolsó keresztúti stáció között), amely Hûvös László 29 alkotása. A karzat alatt, az elôcsarnokot elválasztó falban Bányai Gábornak 30 Lisieux-i Kis Szent Terézt ábrázoló dombormûvét helyezték el. 31 A karzatot tartó oszlopok elôtt egy-egy kisméretû faszobor kapott helyet: balra Árpád-házi Szent Erzsébet látható, jobbra Páduai Szent Antal, karján a Gyermek Jézussal. A hajó berendezéséhez tartozik még két vörösmárvány szenteltvíztartó és egy ötvösmûvû persely is. Elôbbi még a Kismarty-Lechner által tervezett templomberendezés egyik megvalósult eleme, utóbbi pedig már Bozó Gyulának az új liturgikus térhez készített alkotása. A Jézus Szíve-templom elôcsarnokában helyezték el Németh Aurélia 32 mûvét, egy nagyméretû fa feszületet. A Baross Gábor-telepi templomnak orgonája sokáig nem volt. Korábban egy Demény-féle 3. kép. A tabernákulum 12 regiszteres harmóniummal kísérték a szertartás énekeit, 33 majd az 1965-ös templomfelújítás után, Yamaha típusú elektromos harmónium és hangfal szolgálta ezt a feladatot ben szereltek be a templomba digitális orgonát ben az iskola mellett fém harangállványon elhelyezték a templom elsô harangját, mely 1950-ben került át a toronyba. Ott jelenleg három harang lakik. 36 A legnagyobb, a Szent László tiszteletére öntött, 450 kg súlyú, 37 mely 1913-ban, Temesváron készült Novotny Antal öntödéjében. Felirata: NOVOTNY ANTAL TALÁLMÁNYA a harangpaláston látható áttört S formára utal. A Béke Királynéja harang kg-os, Szlezák László 39 budapesti mûhelyében készült 1950-ben. Felirata: KÉSZÜLT AZ 1950-ES SZENT- ÉVBEN ÉGI ANYÁNK ÉS PÁRTFOGÓNK, BÉKE KIRÁLYNÉJA TISZTELETÉRE. A harmadik a már említett, 66 kg-os Szent Imre-harang, mely szintén a Szlezák-mûhelyben ké- 29 Botfai Hûvös László ( ) szobrászmûvész. 30 Bányai Gábor (1974 ) keramikus, iparmûvész május 17-én, Lisieux-i Szent Teréz szentté avatásának 83. évfordulója alkalmából helyezték el. Vö. Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1993-tól napjainkig vezetett kötete. 32 Németh Aurélia ( ) szobrászmûvész. 33 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep SzfvPL No. 4569Ab 1263/ (A Baross Gábor-telepi r. k. templom és plébánia egyesített leltára, június 30-án)., SzfvPL No Ab 1834/ EBK 112. Hajdók Judit. Budapest templomainak orgonái. 36 SzfvPL No. 4569Ab 1263/ cm-es, a második világháború alatt rekvirálták, 1955-ben kapta az egyházközség. Vö. MKL I o. A Magyar harangok honlapja 400 kg súlyúnak jelöli. Lásd cm-es, Erdélybôl rekvirált harang újraöntése. Vö. MKL I o. A budafok honlapon Jézus Szíve harang néven szerepel. 39 Szlezák László ( ) harangöntô.

6 2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 443 szült, 1927-ben, és Prohászka Ottokár püspök halálának emlékére állították föl. Egyik oldalán a püspök arcéle, másikon Szûz Mária alakja látható. 40 Kívül, a bejárat fölött lévô kis ablak elé kovácsoltvas alkotást helyeztek el, mely Jézus Szíve és a kereszt motívum egybekomponálásából áll. A templom külsô homlokzatának bal oldalán szeptember 19. óta márványtábla emlékezik meg a terület 100 éves alapításáról és névadójáról, Baross Gábor vasminiszterrôl. 41 A templomszentelés 50. évfordulójára készülve, 1981 és 1983 között, nagyszabású felújítási munkák történtek a templomban. Ennek során többek között újjáépítették a kórusmennyezetet, lecserélték az elektromos vezetékeket és a légbefúvásos fûtésrendszert, a templomhajó alsó sávját lambériával borították, harangozó kapcsolóórát szereltek fel. 42 Az 1993-as egyházmegyei rendezések során ez a plébánia a Székesfehérváriból átkerült az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegye joghatósága alá ban a korábbi olajtüzelésû kályhával történô fûtést átalakították vezetékes gázfûtésre. Legutóbb ben történt meg a templom teljes belsô és külsô festése, tatarozása. Ennek során a templomban új világítóeszközöket: fényszórókat és falikarokat helyeztek el. 43 A megszépült templomot Dékány Vilmos esztergomi segédpüspök szeptember 19-én megáldotta ben a torony déli oldalán kisebb javításra került sor, valamint a templomkert kerítésének rendbetétele is megtörtént. A plébánialak és a Szent Bernát Ház A templom építése mellett a helyben lakó lelkész otthonáról is gondoskodni igyekezett az egyházközség ôszén egy ingatlant vásároltak a templom közelében, plébániaház céljára (ma Dózsa György út 98.) ben ezt az épületet azonban az egyházközség kultúrházzá alakította, és a lelkész a következô nyolc évben ismét bérelt lakásban élt. Végül 1948 tavaszán, ugyanabban az utcában, megvásároltak egy villaépületet (ma Dózsa György út 80.), melybe azon év szeptember 1-jén Magdics Imre, a Jézus Szíve-templom akkori lelkésze beköltözhetett. Ez az 1930-as évek elején épült ház szolgál azóta is plébániaépületként ben, a szerzetesrendek feloszlatását követôen az Isteni Szeretet Leányai rendjének három tagja is otthont talált a plébánián, akik, míg ott éltek, munkájukkal a plébánia életét segítették ben a plébániaépületben hittantermeket alakítottak ki, majd ban teljesen felújították azt (tetôszerkezet, belsô falak, víz és csatorna, gáz, villany). A kertben kisgyermekek számára játszóteret alakítottak ki. A plébániaépület falán került elhelyezésre az Ohmann Béla által gipszbôl készült Jézus Szíveszobor. 46 A kultúrházat 1950-ben államosították, majd 1990-ben visszakapta az egyházközség. Az otthon a Szent Bernát Ház nevet viseli és az egyházközség Szent Bernát Alapítványa mûködteti. Célkitûzése a telepen keresztény szellemû kulturális, nevelési, oktatási és cm-es. Vö. SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep 1948, illetve 41 A templom leírásához a helyszíni szemlén túl felhasznált anyag: SzfvPL. No. 4569Ab 1263/ , SzfvPL No. 4569Ab 1970/ SzfvPL No. 4569Ab szeptember Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1993-tól napjainkig vezetett kötete. 44 Dékány Vilmos ( ) 1989-tôl esztergomi segédpüspök. 45 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep Budafok-Tétény 27. o.

7 444 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET szociális feladatok ellátása. 47 A kultúrház felújítása 1996-ban történt meg, május 24-én avatták fel, majd június 9-én Ternyák Csaba esztergomi segédpüspök 48 megáldotta az épületet. 49 Az egyházközség közösségi rendezvényeinek helyszíne, de többek között könyvtárat is üzemeltet benne tôl hozzátartozó nélküli idôs, beteg, gondozásra szoruló személyeknek a Szent Bernát Házban való átmeneti elhelyezését is magára vállalta az Alapítvány. A ház ápoltjainak 1998 óta alkalmanként ott tartanak szentmisét. A közösség A templom körül szervezôdô lelkészség élete egyesületek, közösségek formájában is megjelent. Elsôként az Oltáregyesület alakult meg 1935-ben. Az eredetileg plébániának szánt, az egyházközség tulajdonában lévô épületben 1940-ben kultúrházat hoztak létre, és erre két évvel késôbb italmérési jogot szereztek. Az abból nyert bevételt az egyházközség szükségleteire fordították. Ugyanebben az esztendôben a kultúrház számára beszereztek egy keskenyfilm-vetítô berendezést, és az épületben mozi helyiséget rendeztek be, melyet 1947-ig rendszeresen használtak. A háború után újjáéledô közösségben a következô egyesületekrôl van tudomásunk: leányoknak Szívgárda, fiúknak ministránscsoport, egyházközségi ifjúsági csoport, leányok egyházközségi Nagyasszonyunk dolgozó csoportja, asszonyok Oltáregyesülete. 50 Jelenleg a plébánián hittan- és imaközösségek mellett két énekkar és cserkészcsapat is mûködik. A templomi kórus mely 2000-ben ünnepelte 50 éves jubileumát a vasárnap reggeli 1/2 8 órai szentmisén szolgál énekével. Minden hónap utolsó vasárnapján az esti szentmisében az (1970-es évek óta mûködô) ifjúsági, gitáros kórus kíséri a liturgiát énekekkel. A péntek esti szentmisék után szentségimádást, valamint minden hónap elsô vasárnapján az esti szentmise után ifjúsági szentségimádást is tartanak. Hétfô esténként közösen mondanak vesperást. Minden hónap 17-én Lisieux-i Kis Szent Teréz mise van a templomban. A Szent Bernát cserkészcsapatot 1991-ben alapították. A Jézus Szíve-templom közössége rendszeres gyermekfoglalkozásokat is tart ( babaház, gyermektáncház). 51 A programoknak a Szent Bernát Ház ad otthont. Más szakrális emlékek A plébánia területén a templomépületen, plébániaházon és a Szent Bernát Házon kívül nincsen egyházi tulajdonban lévô terület, illetve más ingatlan. A Baross Gábor-telepen szerzetesrendi tulajdonban lévô épület nincsen. A Baross-telepi Jézus Szíve-templom kertjében Clairvaux-i Szent Bernát mûkô szobra áll, Bory Jenô alkotása ban helyezték ide, annak okán, hogy Arató Miklós ciszter szerzetes 25 éve látta el a plébánosi teendôket SzfvPL No. 4569Ab 1992/ Ternyák Csaba (1953 ) között esztergomi segédpüspök, 2007 óta egri érsek. 49 Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1993-tól napjainkig vezetett kötete. 50 SzfvPL Canonica Visitatio. Baross Gábor-telep Az utóbbi évek aktuális eseményeirôl Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1993-tól vezetett kötete, illetve naprakészen a plébánia honlapja ad tájékoztatást: 52 SzfvPL No. 4569Ab 1988/392.

8 2. A BAROSS GÁBOR-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 445 A plébánia területén található ezenkívül a Szent Donát-képoszlop (Mária utca végén), melyet az 1850-es évek végén állított a Mendetz család, hálából azért, hogy az ô szôlôjüket nem pusztította el a jégverés. A képoszlophoz 1910-tôl kezdôdôen minden év szeptember 8-án, Kisasszony napján körmenetben vonultak a hívek. A benne lévô Szent Donát tetteit megörökítô festmények az évtizedek folyamán megsemmisültek, ezért azok helyébe az 1920-as évek végén újakat tettek. A második világháború után nem gondozták, szinte teljesen megsemmisült az emlékmû. Végül 1990-ben állították helyre, majd 2000-ben újra elhelyeztek benne egy Szent Donátot ábrázoló festményt, Schindler Lászlóné Zsámboki Orsolya alkotását. 53 Az emlékhelyen 2003-ban a Szeretet és megbékélés keresztjét állította föl a Baross Gábor Telepi Polgári Kör. Az emlékhely felújítása óta minden évben, augusztus elsô vasárnapján szentmisét mutatnak be ezen a helyen. Ezenkívül még egy szakrális emlék található a területen, a Domonkos Béla 54 által készített feszület a Dózsa György utca és a Tátra utca sarkán. 55 Archontológia Murcsik Pál Lényi Vince Horváth József dr Bizzer Pál Magdics Imre Arató Miklós Marczis Ferenc Verôcei Gábor 2010 Toma Mario FSCB NOBILIS BARBARA 53 FELKER Gyôzô: A Donát-hegyi emlékhely, a XXII. kerület gyöngyszeme. Budapest és 16. o. A képet év közben a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve-templom sekrestyéjében ôrzik. 54 Domonkos Béla (1934 ) autodidakta szobrászmûvész. 55 SzfvPL No. 4569Ab szeptember 4., No. 4569Ab 1263/

Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval

Részletesebben

Javaslat a A Szent Imre templom épülete

Javaslat a A Szent Imre templom épülete Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA Elôzmények és templom A mai plébánia területe a Névtelen u. Királyok útja Ságvári Endre u. Ipartelep u. Dózsa György u. Hôsök tere (teljesen) a Hegyláb utcától északra

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,

Részletesebben

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI A SZARVASI, 2012-ben 200 éves Assisi Szent Klára tiszteletére szentelt templom FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI Készítette Seidl Ambrus plébános 2008. őszén Templom felújítási projektek A szarvasi rk. templomot

Részletesebben

SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM [Litke, Dózsa út; Hrsz.: 776] SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM A település templomát már a középkorban említik. Az 1688. évi egyházlátogatáskor ugyan romokban hevert, de az1713-as Canonica Vizitáció

Részletesebben

Egy templom története

Egy templom története Egy templom története Egy templom története Az alsógödi és felsőgödi egyházközség összetartoztak 1945-ig. Alig múlt el a háború, az alsógödiek kérésére az akkori váci püspök engedélyével új plébánia alakult.

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. december 7-i ülésén VÉB/2015/ 40 határozatszám alatt a Római katolikus templomot a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat

Részletesebben

Nyárád. Református templom

Nyárád. Református templom Nyárád Nyárád Pápától 10 kilométerre dél-nyugatra található. Református templom 1788-ban épült. Késı barokk stílusú. Elıálló középtornya magas, nyúlánk, szemben a református templomok zömök, súlyos tornyával.

Részletesebben

4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA A plébánia területi beosztása A terület 1942-ben még a Székesfehérvári Egyházmegye, Érdi kerület részét képezte, majd 1949-ben az egyházmegye belsô átszervezésekor,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Templomok. Dabas-Sári városrész

Templomok. Dabas-Sári városrész Dabas-Sári városrész Sári Római Katolikus Egyházközség: Dabas-Sári Mária Mennybemenetele Templom Pásztor Győző plébános kanonok 2371 Dabas, Szent János út 143. Telefon: 06/29/364-247 Sári egyik legrégebbi

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

7 1. AZ ALBERTFALVI SZENT MIHÁLY PLÉBÁNIA

7 1. AZ ALBERTFALVI SZENT MIHÁLY PLÉBÁNIA BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET 7 1. AZ ALBERTFALVI SZENT MIHÁLY PLÉBÁNIA Albertfalva története a római idôkre nyúlik vissza. Az I. és II. században a Római Birodalom Pannonia tartományának keleti határát a

Részletesebben

l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez

l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez Javaslat az,,abas6ri Szent Anna KSpolna" [telepiil6si/tiijegys6gi/megyei/kiilhoni magyarssg] 6rt6ktiirba tort6nd felv6tel6hez (alsirds) dstum) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I.

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I. 1. melléklet Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások 2014-2019. Budafok Belváros megújul I. Felújítás összes költsége br. 1. utca 8. utca 11. utca 21. 4. utca 37-39. utca 38. 6. utca

Részletesebben

5. A BUDATÉTÉNYI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA

5. A BUDATÉTÉNYI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA 5. A BUDATÉTÉNYI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA Budatétény 1950 óta Nagy-Budapest XXII. kerületének része. 1873 óta önálló település, azelôtt évszázadokon keresztül Kistétény néven Tétény 1 pusztája, a plébánia

Részletesebben

Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám:

Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám: Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület Hortobágy Czinege János utca 1. 4071 Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: 319488258 MVH Reg.szám: 1004424169 Tisztelt Helyi Akciócsoport! A Szent József

Részletesebben

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi

Részletesebben

Tapolcai Plébánia Levéltára

Tapolcai Plébánia Levéltára Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/ Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben Gyulai séta Albrecht Dürer /1471-1528/ emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben 1878 Haan Lajos evangélikus lelkész kiadványának megjelenése Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

1. számú melléklet. A körzeti megbízott működési körzete***** Körzeti megbízott. A körzeti megbízott címe**** A fogadóóra időpontja******

1. számú melléklet. A körzeti megbízott működési körzete***** Körzeti megbízott. A körzeti megbízott  címe**** A fogadóóra időpontja****** Körzeti megbízott Neve Molnár Zsolt Urbán Vencel Rendfokozata* Mobiltelefonszáma** Rendőrkapitányság megnevezése BRFK. XXII. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma*** törzsőrmester 06-70-490-32-44

Részletesebben

3. A RÁKOSPALOTA-MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

3. A RÁKOSPALOTA-MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 3. A RÁKOSPALOTA-MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA A XIX. század második felében folyamatosan gyarapodó Palota, késôbbi nevén Rákospalota növekedésével egyre inkább betelepültek a nagyközséghez tartozó puszták,

Részletesebben

F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G

F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A BELSŐ EGYEZTETÉSRE 2017. KÉSZÜLT FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016.

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

Az adomány elfogadása esetén, a márványtábla készítés díján felül az Önkormányzatot további költség nem terheli.

Az adomány elfogadása esetén, a márványtábla készítés díján felül az Önkormányzatot további költség nem terheli. II. Felajánlás Dömötör Zoltán az 1956 Magyar Nemzetőrség nemzetőre, vezérezredes elnök főparancsnoka további felajánlásként arról tájékoztatott, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom

Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom gimnáziumát, és elvállalta a fejlődő kerület lakosságának lelki gondozását. Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom A XI. században létrejött Ciszterci Rend az Egyház egyik igen jelentős szerzetesrendje,

Részletesebben

Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez Települési Értéktár Bizottság részére Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Bariska Ibolya (aláírás) Bárdudvarnok, 2017. június 19. I.A javaslattevő

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

A keszegi leányegyház (filia) története

A keszegi leányegyház (filia) története A keszegi leányegyház (filia) története A török hódoltság idején Keszeg lakossága csaknem teljesen kipusztult, a XVIII. szászad elején a település újranépesítésére volt szükség, amely 1716-ban kezdődött

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN Készítette: Rozovics Ferenc Hornyák Ferenc Csaba Faragó Péter István 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Emlékhelyek és emlékművek felsorolása

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

MANS(Z)BART(H) ANTAL

MANS(Z)BART(H) ANTAL MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

2. A RÁKOSPALOTA-KERTVÁROSI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA

2. A RÁKOSPALOTA-KERTVÁROSI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA 2. A RÁKOSPALOTA-KERTVÁROSI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA A XV. kerület legfiatalabb plébániája, amelynek szervezése is csak a második világháború idején kezdôdött, Szent Margitot választotta védôszentjéül.

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

Javaslat a Balatoncsicsói Helyi Értéktárba történ felvételhez

Javaslat a Balatoncsicsói Helyi Értéktárba történ felvételhez Javaslat a Balatoncsicsói Helyi Értéktárba történ felvételhez I. A JAVASLATTEV ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Nivegy-völgyi Érték rök 2. A javaslatot benyújtó

Részletesebben

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak

Részletesebben

1. számú melléklet. Körzeti megbízott. A körzeti megbízott működési körzete***** A fogadóóra időpontja****** A körzeti megbízott címe****

1. számú melléklet. Körzeti megbízott. A körzeti megbízott működési körzete***** A fogadóóra időpontja****** A körzeti megbízott  címe**** Neve Fábián Angéla Urbán Vencel Körzeti megbízott Rendfokozata* Mobiltelefonszáma** Rendőrkapitányság megnevezése BRFK. XXII. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma*** törzszászlós 06-70-490-32-44

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

Javaslat. a Kétegyházai Román Ortodox Templom. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

Javaslat. a Kétegyházai Román Ortodox Templom. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházai Román Ortodox Templom települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016. október 6. I.

Részletesebben

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. május- június Keresztény-Zsidó Társaság, 1052

Részletesebben

Csúcshegyi Villany-Harsona

Csúcshegyi Villany-Harsona Beruházási körkép Ebben a lapszámban a környéket érintő nagyberuházásokról gyűjtött információkat adjuk közre, benne a Harsány lejtő lakópark Ürömi leágazás 110-es út és vasút felújítás. Az információkat

Részletesebben

Széchenyista Öregdiákok Baráti Társasága

Széchenyista Öregdiákok Baráti Társasága GÁNÓCZY JÓZSEF Széchenyista Öregdiákok Baráti Társasága Társaságunk tevékenységének ismertetését a Széchenyi István Gimnázium megteremtõjével kezdem, mivel a gimnázium szinte együtt keletkezett otthonával,

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A biatorbágyi egyházak

Részletesebben

10. A SASHALMI KRISZTUS KIRÁLY PLÉBÁNIA

10. A SASHALMI KRISZTUS KIRÁLY PLÉBÁNIA 10. A SASHALMI KRISZTUS KIRÁLY PLÉBÁNIA Elôzmények Sashalom ma Budapest XVI. kerületének része, korábbi nevén Ehmann-telep, Huszka-telep, létrejöttének kiindulópontja Ehmann Viktor, helyi földbirtokos

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:

Részletesebben

Javaslat a Polgármesteri Hivatal épülete települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Polgármesteri Hivatal épülete települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Polgármesteri Hivatal épülete települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Vezér Ákos (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 16. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ BAKONYA BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor 165 9. térkép, Bakonya 9.1. II. sz. Bányaüzem 200 m 1000 foot 9.2. Kossuth Lajos

Részletesebben

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a MISSZIÓS KERESZT. fogadása a soproni a Szent Imre templomban

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a MISSZIÓS KERESZT. fogadása a soproni a Szent Imre templomban A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a MISSZIÓS KERESZT fogadása a soproni a Szent Imre templomban 2019. május 10-12. Tájékoztató füzet Minden forrásom belőled fakad. (Zsolt

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére 8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A RepTár Szolnok Nonprofit Kft. mint Kiíró, pályázatot hirdet: Vitéz Nagybányai Horthy István repülő főhadnagy domborművének elhelyezésére a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum területén. A

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Albertfalva története... 9 A település története a templom építéséig... 9 Albertfalva története a templomépítés után...12

Albertfalva története... 9 A település története a templom építéséig... 9 Albertfalva története a templomépítés után...12 Tartalom Albertfalva története... 9 A település története a templom építéséig... 9 Albertfalva története a templomépítés után...12 Az egyházközség története...15 A templomépítés előtt....15 A templomépítés

Részletesebben

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló

Részletesebben

Csengersima, református templom

Csengersima, református templom Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

8. A REMETEKERTVÁROSI SZENTLÉLEK PLÉBÁNIA

8. A REMETEKERTVÁROSI SZENTLÉLEK PLÉBÁNIA 8. A REMETEKERTVÁROSI SZENTLÉLEK PLÉBÁNIA A XX. század elején megindult hûvösvölgyi villamosjárat végállomása a fôváros határáig vezetett. Innét Fejér megyéhez, egyházi felügyelet szempontjából a székesfehérvári

Részletesebben

2. A PESTSZENTLÔRINC-CSÁKYLIGETI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA

2. A PESTSZENTLÔRINC-CSÁKYLIGETI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA 2. A PESTSZENTLÔRINC-CSÁKYLIGETI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA Csákyliget, az egykori Ganztelep, Pestszentlôrinc Vecséshez közel esô részén helyezkedik el. Tulajdonképpen két részbôl állt: Ganztelepbôl és Ganzkertvárosból,

Részletesebben