A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára"

Átírás

1 A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló

2 A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló stílusú épületeket a legnevesebb arisztokrata családok számára emelték. A mai fõvárosi könyvtár fõépülete, az egykori Wenckheim-palota építtetõje Wenckheim Frigyes gróf volt, a döntõen neobarokk, egyes elemeiben neoreneszánsz palota építésze pedig a szászországi származású Meinig Artúr es megnyitása óta az egyik legszebb palotaként tartották számon, azonban az építtetõ halála után csupán másfél évtizedig maradt a család tulajdonában ben kisajátították, elõbb az asztalosok szakegylete, majd a proletár múzeum számára. Egy idõre a megszálló román hadsereg foglalta el, majd politikai pártok, késõbb újságírók és mûvészek klubja mûködött az épületben. A fõváros a Fõvárosi Könyvtár számára 1927-ben megvette az épületet. Az átalakítás négy évet vett igénybe, a könyvtár 1931-ben nyílt meg. A Wenckheim-palotát azonban építészeti adottságai csak korlátozottan tették alkalmassá könyvtári célra, méreteit pedig hamarosan kinõtte a benne mûködõ intézmény. A változó igények és az olvasói létszám növekedése a közelmúltban már halaszthatatlanná tette a bõvítést, rekonstrukciót. A fõvárosi közgyûlés 1997-ben elfogadta ennek programját, így 1998-ban Hegedûs Péter Ybl-díjas építész tervei alapján megkezdõdött az újjáépítés. A belsõépítészeti munkálatokat Hefkó Mihály és Jakab Csaba irányította, a restaurálás vezetõje Nagy Gábor volt. A kivitelezést a Magyar Építõ Rt., a MASZER Rt. és a Középületépítõ Rt. végezte. A teljesen elkészült épületegyüttest szeptember 12-én adták át az olvasóknak és a látogatóknak. A bõvítés és az átalakítás során megnõtt az alapterület és az olvasói férõhelyek száma. A könyvtár állományának elhelyezése oly módon történt, hogy a Wenckheim-palota dísztermei alkalmasak rendezvények lebonyolítására.

3 A dísztermeket a Szabó Ervin tér felõl, a kovácsoltvas díszkapun keresztül lehet megközelíteni, melynek motívumai elõrevetítik az épületbelsõ gazdag kialakítását. A rendezvényi ruhatár, a mosdók és a dohányzásra kijelölt helyiség a bejáratnál található. Nagyobb rendezvények alkalmával igénybe vehetõk a földszinten található kiszolgáló helyiségek is. Az elõcsarnokból a császárlépcsõn jutunk fel az emeleti termekbe. A középen kettéváló, majd újból egyesülõ impozáns lépcsõház rózsafüzér-stukkóit és a márványból készült szobrokat az üvegtetõn át beszûrõdõ napfény is megvilágítja. Kovácsoltvas díszkapu Az elõtérbe érkezünk, ahonnan a középsõ ajtó a Fogadóterembe vezet. Ovális alakzatú tágas helyiség tárul elénk, a bejárat mellett kétoldalt elhelyezkedõ kandallókkal. A Fogadóterem az épület homlokzati részén helyezkedik el, így három grandiózus ablaka a Kálvin tér felé néz. A fogadóterembõl két kisebb szalon nyílik (a hajdani boudoirok): jobbra a Reviczky utca felõli oldalon az Arany szalon, balra pedig a Baross utcai oldalon az Ezüst szalon. A Császárlépcsõrõl balra nyílik a Kis bálterem, amely az Ezüst szalonból is megközelíthetõ. A Kis báltermet üvegajtó választja el a Nagy bálteremtõl. A két terem külön-külön is alkalmas reprezentatív események lebonyolítására, de egybenyitva keltik a legpompázatosabb hatást. Az ajtószárnyak fölött, a magasban található zenekari karzatról mindkét termet be lehet tölteni muzsikával. A Nagy bálterem méretében és díszítése gazdagságában léptékváltást jelent az eddig bemutatott helyiségekhez képest, és a hatást még fokozzák az ablakokkal szemben csillogó hatalmas méretû tükrök. A Tükörfolyosót, mely eredetileg a táncosok pihenésére szolgált, egy oszlopsor köti össze a bálteremmel. A Reviczky utca felõl, a jelenlegi olvasói bejáraton keresztül megközelíthetõ barokk jellegû udvar, ma üvegtetõvel fedett Átrium, melyet egy árkádsor választ el a könyvtár többi részétõl. A Kávézóval a hajdani istállóval bõvített terület szintén alkalmas helyszínt nyújthat különbözõ eseményekhez.

4 Az elõcsarnok a Császárlépcsõvel Császárlépcsõ Fogadóterem

5 Aranyszalon Ezüst szalon Kis bálterem Kis bálterem

6 Nagybálterem Átrium Tükörfolyósó

7 Bérelhetõ termeink méretei: A termek befogadóképessége: Fogadó terem négyzet alakú része: 70m² 7,9m x7,9 m az ablakok elõtti félkör alakú rész: 32m² r = 4,2m Ezüst és Arany szalonok: 38m² 4,8m x 6,4m Széksorosan ültetve: Fogadóterem: 80 fõ Kis bálterem: 90 fõ Nagy bálterem: 100 fõ 180 cm-es körasztalokkal berendezve: Kis bálterem: 82m² 8,1m x 9,8m Nagy bálterem: 130m² 8,2m x 15,8m Tükörfolyosó: 46m² 2,5m x 12,7m Fogadóterem: Kis bálterem Nagy bálterem: Állófogadás esetén: Fogadóterem: Kisbálterem: Nagy bálterem: 60 fõ 60 fõ 90 fõ 100 fõ, catering az Arany- és/vagy Ezüst szalonban 100 fõ, catering a teremben és az Ezüst szalonban 150 fõ, catering a Tükör folyosón és/vagy a kisbálteremben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

Százéves a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár

Százéves a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár FODOR PÉTER Százéves a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár A Fõvárosi Könyvtár létrehozását két szakkönyvtár egyesítésével, a mûködési szabályzatban rögzített feladatokhoz anyagi és személyi feltételek biztosításával

Részletesebben

VÁZLAT TERV Műszaki leírás A tárgyi vázlatterv a két intézmény közötti átrium zárt udvar lefedésének és a városi könyvtár művelődési ház felőli feltárásának kialakításával foglalkozik. A tervben javasolt

Részletesebben

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/ Virtuális túra Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/562-246, fax: 29/562-242 E-mail: ds@dabasnet.hu Web: www.oboarena-dabas.hu A csarnok vezetője: Prohászka Csaba Tel.: 70/321-1653 1 /

Részletesebben

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

Új lendületet vehet a Petőfi ügye 1. oldal, összesen: 5 oldal Új lendületet vehet a Petőfi ügye Szecessziós "palota" lesz a Petőfiből Megszereztük a terveket! A város főutcáján álló Petőfi Szálló és Tóth József Színház műemlék épületének

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

C Í M L A P Balatonalmádi, Mogyoró úti Óvoda tanulmánytervéhez

C Í M L A P Balatonalmádi, Mogyoró úti Óvoda tanulmánytervéhez Delta Mérnöki Iroda 8200 Veszprém, Pajta u. 1. delta.mernokiiroda@chello.hu C Í M L A P Tervező: Albóciné Ábrahám Gabriella vezető tervező É-1-19-0071 Tervező munkatársa: Szabó András építészmérnök Építtető:

Részletesebben

Komplex 2. pótzh. / május

Komplex 2. pótzh. / május Komplex 2. pótzh. / 2013. május 03-06. Fedett lovarda és kültéri lovaglópálya lelátókkal A tervezési feladat helyszíne Alcsútdoboz külterület. A tervezési területet a jelenleg részben beépített telek jelenti,

Részletesebben

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,

Részletesebben

Különfélék Pest, mart. 14

Különfélék Pest, mart. 14 PLIHÁL KATALIN Különfélék Pest, mart. 14 Perczel Mór fivére László, Komárom megye volt. alk. csendbiztosa, s kömlődi lakos, egy 4 láb átmérőjű földtekét készített, s azt a nemzeti múzeumnak ajándékozá.

Részletesebben

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani. F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom

Részletesebben

75 % kiadva CDO. calasanz downtown offices. egyed l ll sziget a belv rosban. www.cdo.hu

75 % kiadva CDO. calasanz downtown offices. egyed l ll sziget a belv rosban. www.cdo.hu 75 % kiadva CDO calasanz downtown offices egyed l ll sziget a belv rosban www.cdo.hu Ki költözik Budapest legjobb irodájába? Budapest bővelkedik jobbnál jobb adottságú irodákban, irodaházakban. Olyan

Részletesebben

GERBEAUD GOURMET CATERING

GERBEAUD GOURMET CATERING GERBEAUD GOURMET CATERING BUDAPEST ANNO 1858 FINOM ELEGANCIA A 156 éves Gerbeaud Kávéház egyike Európa legpatinásabb üzleteinek, amelynek hagyományait méltóképpen őrizzük ma is. A Kávéház üzemeltetése

Részletesebben

Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37.

Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. 2012. Országos tervpályázat: megvétel Tervezők: munkatárs: Szakági tervezők: Dobai János DLA Bálint

Részletesebben

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna Szecesszió Kárpátalján Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna B E R E G S Z Á S Z 2 Egykori úri kaszinó - Arany Páva étterem Az

Részletesebben

TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK

TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK TEREMBÉRLÉS Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK Mi az Esernyős? Bérelhető tereink KÁVÉZÓ, KÖZÖSSÉGI TÉR, ahol a minőségi kávé, a hagyományos és reform sütemények mellett hetente változó déli

Részletesebben

KISOKOS. A-tól Z-ig. céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez. www.barcikaart.hu

KISOKOS. A-tól Z-ig. céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez. www.barcikaart.hu KISOKOS céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez A-tól Z-ig www.barcikaart.hu 2 KISOKOS MEZEY ISTVÁN MŰVÉSZETI KÖZPONT Többfunkciós rendezvényterem Az impozáns, közművelődési, művészeti funkciókat

Részletesebben

Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához

Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához A Magyar Nemzeti Múzeum három alappillére a gyűjtés, feldolgozás és bemutatás. Célunk a feldolgozás és bemutatás tereit

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár 2013 Budapest Jazz Club 2014. tavasz-nyár MAGUNKRÓL A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja

Részletesebben

MOZIAJÁNLÓ CORVIN/ MŰVÉSZ/ PUSKIN/ TOLDI/ KINO CAFE. CORVIN MOZI 1082 Budapest, Corvin köz 1., www.corvinmozi.hu

MOZIAJÁNLÓ CORVIN/ MŰVÉSZ/ PUSKIN/ TOLDI/ KINO CAFE. CORVIN MOZI 1082 Budapest, Corvin köz 1., www.corvinmozi.hu CORVIN MOZI 1082 Budapest, Corvin köz 1., www.corvinmozi.hu Művész MOZI 1066 Budapest, teréz krt. 30., www.muveszmozi.hu toldi MOZI 1054 Budapest, bajcsy-zsilinszky út 36-38., www.toldimozi.hu puskin MOZI

Részletesebben

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,

Részletesebben

Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához

Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István

Részletesebben

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat

Részletesebben

A DUIHK bérelhető termei

A DUIHK bérelhető termei A DUIHK bérelhető termei DUIHK Foyer Kiállításmegnyitó DUIHK kert a konferenciateremben Konferenciaterem A professzionális technikával felszerelt terem, melyhez egy tolmácskabin is tartozik, a DUIHK székházának

Részletesebben

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ. 8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,

Részletesebben

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19.

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19. SZŐDLIGET UTCA 19. 125. Morzsa utca 1-3 5 87988/2 87997 6a 6b 87991 87992 87990 87989 87984 7 87996 87993 24-26 22 27 6c 9 87995 20 18 16 14 Sz ő dl iget utca 25b 25a 23 21 19 17 15 87888 87889 87890 87893

Részletesebben

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb

Részletesebben

EXPO CENTER PÉCS TECHNIKAI ADOTTSÁGOK

EXPO CENTER PÉCS TECHNIKAI ADOTTSÁGOK EXPO CENER PÉCS ECHNIKAI ADOSÁGOK A létesítmény közel 10.000 m2 fedett és 20.000 m2 nyitott alapterülettel rendelkezik. Minden helyiségünk légkondicionált, padlófőtéssel, korszerő légtechnikai berendezéssel

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3.

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3. KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV 2016. MÁRCIUS 3. P13 TERVEZETT VILLAMOS MEGÁLLÓ GYALOGOS KAPCSOLAT 5,00 6,00 5,00 1,26 5 42,50 26,60 15,90 INFO PONT 3,02 P28 F+1 F+3 F 9,20 8,00 28,60

Részletesebben

RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKHELYE ÉS A BIATORBÁGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLATTERVI DOKUMENTÁCIÓJA

RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKHELYE ÉS A BIATORBÁGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLATTERVI DOKUMENTÁCIÓJA TSPC Mérnökiroda Kft. RITSMNN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTLÁNOS ISKOL SZÉKHELYE ÉS BITORBÁGYI ÁLTLÁNOS ISKOL TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLTTERVI DOKUMENTÁCIÓJ Megrendelő: Cím: 0 Biatorbágy, Baross Gábor u./a.

Részletesebben

MOZIAJÁNLÓ CORVIN/ MŰVÉSZ / PUSKIN / TOLDI / TABÁN KINOTÉKA / KINO CAFE

MOZIAJÁNLÓ CORVIN/ MŰVÉSZ / PUSKIN / TOLDI / TABÁN KINOTÉKA / KINO CAFE MOZIAJÁNLÓ CORVIN/ MŰVÉSZ / PUSKIN / TOLDI / TABÁN KINOTÉKA / KINO CAFE Corvin Mozi VIII. Budapest, Corvin köz 1. Az 1996-ban eredeti szépségében újjáépült mozi az egyetlen multiplex Budapesten, amely

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 A Fővárosi Önkormányzat anyagi és szakmai támogatásokat nyújthat: a historikus városszövet megtartása érdekében az örökségvédelem alatt álló építészeti értékek értékőrző

Részletesebben

CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE

CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE JANCSÓ MIKLÓS CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE BUDAPEST II. HARMATCSEPP UTCA DLA MESTERMUNKA KÉSZÜLT A BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR LAKÓÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN A DLA (DOCTOR OF LIBERAL ARTS) ÉPÍTÉSZ MESTER

Részletesebben

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. Az ingatlan bemutatása Győr belvárosának történelmi emlékekben legszebb és leggazdagabb részén, a Káptalandombon, a

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u.. Társas Irodaházban lévő albetétekről Készítette: Hold-Ing 13. Kft Készült: 10 példányban Veszprém, 009.08.13. .0 Tartalomjegyzék 1.0.0 3.0 Címlap

Részletesebben

Bevásárlóközp. HOMLOKZAT ALAPRAJZ B-B METSZET A-A METSZET B B A A IMPERIAL CENTER NYOMÁN

Bevásárlóközp. HOMLOKZAT ALAPRAJZ B-B METSZET A-A METSZET B B A A IMPERIAL CENTER NYOMÁN HOMLOKZAT +7,30 ÜVEGFAL ÜVEGFAL ÜVEGFAL +4,50 ÜVEGFAL A-A zöldtető +5,50 +4,50 33,15 10,15 1,90 6,70 27,00 80,00 KAZÁN KOCSIMOS FOGADÓ KERT. SZEMÉTT. A A ELEKTR. TÁVFELÜGY. VIZESBLOKK FEDETT KÖZL. ET.

Részletesebben

Helyszínrajz Eredeti és revitalizált állapot M=1:500. Klasszicista mûemlék revitalizációja Budapest-Hegyvidék, XII. Diana u. 23/b. 1. 1.1.

Helyszínrajz Eredeti és revitalizált állapot M=1:500. Klasszicista mûemlék revitalizációja Budapest-Hegyvidék, XII. Diana u. 23/b. 1. 1.1. 1. 1.1. Helyszínrajz Eredeti és revitalizált állapot M=1:500 2. 2.1. Tervlapok / eredeti állapot Földszinti alaprajz 2. 2.2. Tervlapok / eredeti állapot Fedélszék alaprajza 2. 2.3. Tervlapok / eredeti

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés HA ENNÉL A FELUJÍTÁSI SZINTNÉL TÖBBRŐL VAN SZÓ, AKKOR A REKONSTRUKCIÓ SORÁN A TARTÓSZERKEZETEKRE IS ÜGYELNÜNK KELL! REVITALIZÁCIÓ KOROS, AVULT, HASZNÁLATLAN ÉPÍTMÉNYEK, VÁROSRÉSZEK ISMÉTELT FELÉLESZTÉSE

Részletesebben

Barokk kori pékkemence bemutatótér létesítés a Ráth-házban

Barokk kori pékkemence bemutatótér létesítés a Ráth-házban Barokk kori pékkemence bemutatótér létesítés a Ráth-házban Papnövelde u. 2. sz. társasház 1053 Budapest, Papnövelde u. 2. Tel.: +36/30/9-642-169 Mail: attila.jeney@gmail.com Web: http://papnovelde2.hu/

Részletesebben

Ahol új élet kezdődik...

Ahol új élet kezdődik... Prémium kategóriás üzleti- és lakónegyed Győr város szívében Ahol új élet kezdődik... 8 Az egykori Frigyes Laktanya Győr A Riegler Ervin tervei alapján, 1897-ben elkészült historizáló stílusú laktanya

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA. #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418

INGATLAN LEÍRÁSA. #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418 INGATLAN LEÍRÁSA #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418 Az értékelt vagyontárgy leírása Az ingatlan környezete A tárgyi vagyontárgy Sopronban található. Sopron Megyei

Részletesebben

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot. Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,

Részletesebben

OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100.

OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100. 28,60 5 33,67 5 21,33 6,96 11,50 74269 74270 74271 74272 74273 74274 74275 74276 74277 74278 pihen tet veteményes és virágkert tetszinti KONYHAI BEJÁRAT GAZDASÁGI UDVAR BEJÁRATA 74264 Irányi Dániel utca

Részletesebben

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ 2011 Február Megközelíthetőség: M1-es metró Hősök tere megállótól 300 méter gyalogosan; 30-as BKV busz, 75 trolibusz, 70 trolibusz, 79 trolibusz KIADÓ IRODÁK KEDVEZMÉNYES

Részletesebben

A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )

A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület ) 1. számú melléklet 1. oldal A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége Konyha - Étterem 1. 80 férőhelyes étterem 165,0 m2 1 db 165 m2 2. Edénymosó-tároló 9,8 m2 1 db 9,8 m2 3. Iroda

Részletesebben

FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN

FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN 2 ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE 3 ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE Fogorvosi rendelő, tanácsadó kialakítása Mozgáskorlátozott WC kialakítása Szociális

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti.

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2/2016. (III.25.) számú rendelete az építészeti örökség helyi védelméről szóló 5/2009. (IV.3.) számú rendelet módosításáról 1 Kétegyháza Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

K AMAR AI SZÉKHÁZ ÉS KONFERENCIAKÖZPONT. á i. n e. a k

K AMAR AI SZÉKHÁZ ÉS KONFERENCIAKÖZPONT. á i. n e. a k K AMAR AI SZÉKHÁZ ÉS KONFERENCIAKÖZPONT i m a Az Ön sikere, k n á i c n e refer erkély II. emelet lépcsôház LILLIN KÁROLY terem GÁL FERENC terem RAINER FERENC terem stúdió tolmácsfülkék lépcsôház lift

Részletesebben

É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló

É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗 Ú VÍ Ú - Ö Í I C N Ö Ö I ᔇ厗VÍ ᔇ厗 4 ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,

Részletesebben

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu III. emeleti lakás Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu Kőműves Bontás (elvileg a társasház udvarán lehet depózni a sittet amig egy konténernyi

Részletesebben

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés:

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés: Az épület leírása 1. Elhelyezkedés: A 1211 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27. szám alatt (hrsz: 210339/2), a volt Posztógyár területén található, É-37 épület hasznos alapterülete: 1.1 Helységleltár I. Szélfogó

Részletesebben

ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY

ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY KAPUK A KÁPTALANDOMBRA Megnyílt Magyarország legnagyobb területû egyházi

Részletesebben

Agóra terem Hangverseny- és el adóterem I. Emelet

Agóra terem Hangverseny- és el adóterem I. Emelet Az Agóra-program keretében megépült Csabagyöngye Kulturális Központ a megyeszékhely és a Dél.Alföldi régió legmeghatározóbb komplex közművelődési és kulturális feladatokat ellátó intézménye lesz a 2013.

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

Hiemer-Font-Caraffa ház

Hiemer-Font-Caraffa ház Hiemer-Font-Caraffa ház A Hiemer-Font-Caraffa épülettömb Székesfehérvár belvárosának egyik kiemelkedő értékű, védett műemlék épületegyüttese, mely hajdani tulajdonosai után kapta a nevét. Nemcsak központi

Részletesebben

SZÁMALK Központ Budapest, XI. Mérnök u. 39.

SZÁMALK Központ Budapest, XI. Mérnök u. 39. SZÁMALK Központ Budapest, XI. Mérnök u. 39. 2007-2009 Építész: Dobai János DLA Munkatárs: Vizdák Janka Belsőépítész: Tardos Tibor, Tardos-Design Bt. Épületszerkezetek: Pataky és Horváth Építésziroda Kft.

Részletesebben

HELYSZÍNEK HELYSZÍNEK

HELYSZÍNEK HELYSZÍNEK SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR 1927-ben a főváros megvásárolta az 1889-ben épült neobarokk stílusú, gyönyörű Wenckheim-palotát, amely Budapest központjában, a reformkorban kiépült ún. palotanegyedben található.

Részletesebben

Balatonfűzfő Fűzfőgyártelep városrészének értéknövelő és funkcióbővítő fejlesztése

Balatonfűzfő Fűzfőgyártelep városrészének értéknövelő és funkcióbővítő fejlesztése Balatonfűzfő Fűzfőgyártelep városrészének értéknövelő és funkcióbővítő fejlesztése A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006. TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan

Részletesebben

A bíróságok története

A bíróságok története A bíróságok története Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1.) 1871-ben Heves megyében a Törvényszék székhelye Eger, a járásbíróságok székhelye pedig Eger, Heves, Pétervására, Hatvan Gyöngyös és Tiszafüred

Részletesebben

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város

Részletesebben

A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk. Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58.

A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk. Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58. Az iskolapalota A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58. A diákok számának növekedése is indokolttá

Részletesebben

BUDAPEST JÓZSEFVÁROS

BUDAPEST JÓZSEFVÁROS BUDAPEST JÓZSEFVÁROS Camara-Bereczki Ferenc Miklós 14.M - 1 - Bevezetés Józsefváros fejlődésének alapvető irányai, a kerületfejlesztés stratégiája az 1996-os kerületfejlesztési óta adott. 1997-ben a kerület

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL HACS neve: Déli Napfény LEADER Egyesület Projektlátogatás helyszíne és időpontja: Algyő A projektlátogatást végző személy/ek: Terhes Csaba Az ügyfél képviseletében: Katona

Részletesebben

Kültéri és beltéri felületek média ajánlója

Kültéri és beltéri felületek média ajánlója Kültéri és beltéri felületek média ajánlója 2015 Kültéri, beltéri és online felületek Bevásárlóközpont látogatottság A MOM Park Bevásárlóközpont exkluzív márkák sorával, minőségi szolgáltatásokkal és igényes

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2015

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2015 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2015 Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. E célra a Budapest Főváros Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

OSTFFYASSZONYFA KASTÉLYAI.

OSTFFYASSZONYFA KASTÉLYAI. OSTFFYASSZONYFA KASTÉLYAI. Településünk sajátossága, hogy több kastélynak és kúriának ad otthont. Ezen épületek többsége magántulajdonban van, és felújításra várnak. Ennek ellenére, építészeti sajátosságaik

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében. Hatályos: 2014. április 10.

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében. Hatályos: 2014. április 10. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében Hatályos: 2014. április 10. Időpont-foglalás Nyilvános, kulturális rendezvény esetében időpontot foglalni

Részletesebben

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is... 2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe

Részletesebben

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2016

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2016 Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. Budapest Főváros Önkormányzata a

Részletesebben

Déli homlokzat. Homlokzat színei:

Déli homlokzat. Homlokzat színei: Déli homlokzat Homlokzat színei: - Meglévő kőtáblák: természetes anyagszínű forrásvízi mészkő - Vas felületek: olajfesték RAL 9011 grafit fekete - Falfelületek: Alapszín: Caparol 3d silikon Gingster 115

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

F E L M É R É S I T E R V

F E L M É R É S I T E R V F E L M É R É S I T E R V BUDAPEST, VIII. KER. HRSZ.: 36545 TULAJDONOS: 12 BUDAPEST, TEL: 06 1 336 28 63 KÉSZÍTETTE: 2000 SZENTENDRE, KŐZÚZÓ UTCA 24. TEL/FAX: ÉPÍTÉSZET: KOCSIS ÁGNES, 06 30 989 54 2014.

Részletesebben

Déry Attila: Városháza pályázata 1939. Déry Attila: A budapesti Városháza bővítésének pályázata, 1939

Déry Attila: Városháza pályázata 1939. Déry Attila: A budapesti Városháza bővítésének pályázata, 1939 Déry Attila: A budapesti Városháza bővítésének pályázata, 1939 01 A Városháza városépítészeti és építészeti problémái Budapesten. A városháza helye. Városház tér, Plébánia tér. Szentháromság szobor. Súlypont,

Részletesebben

ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009.

ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009. ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009. Felújítási feladatok - C/7 Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola (Baranyai u. 16-18.) Az étkező és a konyha felújítása. Étkező utca felöli

Részletesebben

A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010

A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010 A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010 A Budai királyi palota története 1241-es Tatárdúlás után kezdi építeni IV.Béla védelmi funkcióval Zsigmond (1387-1437) alatt válik igazi királyi székhellyé Mátyás

Részletesebben

õserõ a hegytetõn Az egész légkör, a hely V eranda

õserõ a hegytetõn Az egész légkör, a hely V eranda õserõ a hegytetõn Sokan vágynak kilépve a nagyvárosi élet nyüzsgésébõl és számtalan stresszhelyzetet teremtõ légkörébõl a Balaton-felvidék páratlanul egyedi környezetébe, ahol nem ébresztõórára kel fel

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Önkormányzati Ingatlanigényekről és funkciókról

Város Polgármestere. Előterjesztés. Önkormányzati Ingatlanigényekről és funkciókról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Önkormányzati Ingatlanigényekről

Részletesebben

NAGY DOBÁS. Kocka a zsidónegyedben. Szöveg: Káplár F. Krisztina Tervezés: Minusplus Építész Kft. Fotó: Bujnovszky Tamás

NAGY DOBÁS. Kocka a zsidónegyedben. Szöveg: Káplár F. Krisztina Tervezés: Minusplus Építész Kft. Fotó: Bujnovszky Tamás NAGY DOBÁS Kocka a zsidónegyedben Tavaly novemberben egy régi trafóházból átalakítva nyílt meg a régi pesti zsidónegyedben egyre terebélyesedõ vigalmi zóna legfrissebb darabja. Az ugyancsak példásan átépített

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás

Részletesebben

Tagállamok - Építési beruházás - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Békéscsaba: Építési munkák 2010/S 153-235888

Tagállamok - Építési beruházás - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Békéscsaba: Építési munkák 2010/S 153-235888 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:35888-010:text:hu:html HU-Békéscsaba: Építési munkák 010/S 153-35888 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Építési beruházás

Részletesebben

BUDAPEST SZÍVE-VÁROSHÁZA FÓRUM ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT MŰSZAKI LEÍRÁS:

BUDAPEST SZÍVE-VÁROSHÁZA FÓRUM ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT MŰSZAKI LEÍRÁS: BUDAPEST SZÍVE-VÁROSHÁZA FÓRUM ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT MŰSZAKI LEÍRÁS: A VÁROSHÁZA ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 1728-1692 Invalídusház alapítása (Széchényi György esztergomi érsek) -1716 Hadirokkant katonák hadikórház

Részletesebben

ÁPORKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

ÁPORKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A Pályázati azonosító: 204105/03034 Áporka 2017 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Szakmai bemutató 1.1 - A megvalósulás rövid ismertetése 3 1.2 - A támogatott tevékenység szakmai vonatkozásai, tapasztalatai 4 1.3 -

Részletesebben

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR A város közlekedési csomópontjában Az egykori Pattantyús-házak Schlichter Üzletház néven születnek újjá Győr központjában, az Eszperantó utca

Részletesebben

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY

Részletesebben

MEGÚJULT AZ ÓVODÁNK. Tetőtér beépítés előtt. Az elkészült tetőtér

MEGÚJULT AZ ÓVODÁNK. Tetőtér beépítés előtt. Az elkészült tetőtér MEGÚJULT AZ ÓVODÁNK A Napsugár Óvoda dolgozói és a gyermekek nevében köszönjük Gaál István polgármester úrnak, Rasztovits Anna jegyző asszonynak, Bőhm András úrnak a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének

Részletesebben

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2009. ÉVI PROGRAM Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati feladatok

Részletesebben

Rendezvények királyi környezetben

Rendezvények királyi környezetben A gödöllôi kastély Magyarország legnagyobb beépített alapterületû barokk kastélyegyüttese, amely páratlanul gazdag történelmi múltjáról és stílustô építészeti értékeirôl nevezetes. Építtetôje Grassalkovich

Részletesebben

Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye szoborgyűjteményének fertőtlenítése Pályázati azonosító: 3560/00214

Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye szoborgyűjteményének fertőtlenítése Pályázati azonosító: 3560/00214 1 NKA Közgyűjtemények Kollégiuma pályázat 4. Téma Különösen veszélyeztetett múzeumi műtárgyak állagvédelmére, konzerválására, restaurálására és preparálására Kecskeméti Katona József Múzeum MAGYAR NAIV

Részletesebben

ÓBUDA BUSINESS CENTER BUDAPEST, III. KER. BOJTÁR U. 56. KIADÁSI AJÁNLAT (1200 m2)

ÓBUDA BUSINESS CENTER BUDAPEST, III. KER. BOJTÁR U. 56. KIADÁSI AJÁNLAT (1200 m2) BUDAPEST, III. KER. BOJTÁR U. 56. KIADÁSI AJÁNLAT (1200 m2) JOHNS KFT. www.johns.hu E-mail: johns@johns.hu +36/1 214-6917 +36/30-944-2462 KIADÁSI AJÁNLATA Az 1200 m2-es épületet eredetileg cégünk, a Johns

Részletesebben