A Bárdos László Gimnázium Házirendje



Hasonló dokumentumok
CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája

HÁZIREND Tartalom 1. Bevezetı rendelkezések

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009.

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HÁZIREND. Az iskola mőködési rendje

Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel április 5.

Általános Iskola, Torony HÁZIREND. I. A tanulók jogai

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

Házirend. Tápióság Tápiószentmárton Általános Iskola. Kubinyi Ágoston Általános Iskolája. OM azonosító: Készítette: Kiss Erika.

A PETŐHÁZI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A Weöres Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

Diákönkormányzat és jogok az iskolában Eger, október 16.

MUNKAKÖRI LEÍRÁS. részére OM:.. 1. A munkahely pontos megnevezése: Élı Forrás Alapfokú Mővészeti Iskola

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: Petıfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári fıtér 5.

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola

Közzétételi lista 2014/2015

H Á Z I R E N D J E (módosított)

1. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak.

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától óráig tart nyitva.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre

2014/2015. tanév rendje

5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai

Mórahalom város Képviselıtestülete 4/1994. (III. 11.) Ör rendelet a Közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény helyi végrehajtásáról *

A házirend célja és feladata

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, szeptember. Készítette: Módis Tamás

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten órától óráig. Pénteken A és B héten órától óráig.

A Egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások formái

Kertvárosi Általános Mővelıdési Központ 2800 Tatabánya, Hadsereg u. 40/a OM: HÁZIREND

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE

Eseménynaptár tanév

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNYE ÉS DIÁKOTTHON

V. Az értékelés, jutalmazás elvei, formái

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. A pedagógusok végzettsége, szakképzettsége, feladatköre 2011/12-es tantárgyfelosztás szerint:

HANSÁGI FERENC VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA SZEGED A 2010/2011-ES TANÉV PROGRAMJA

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata

1. Az intézmény adatai:

1. Név: Egyetemre, fıiskolára felkészítı Középiskolai Leánykollégium 2. Székhely: 1145 Budapest, Uzsoki u. 34/a

OM azonosító: : 2217 Gomba, Iskola u. 2. /Fax: 29/ I. HÁZIREND

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

MEZŐFALVI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék

Az iskola fegyelmi szabályzata

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA:

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

HÁZIREND. Tartalomjegyzék: Preambulum. Házirend Garay Általános Iskola. Házirend Sióagárd. Házirend Zeneiskola. Házirend Óvoda

Különös közzétételi lista

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel

HÁZIREND. Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Szakközépiskolája és Szakiskolája

Széchenyi István Általános Iskola 2092 Budakeszi, Knáb János u. 60. Tel.: , fax: Tartalom

Közzétételi lista 2015/2016. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZİ ISKOLA HÁZIRENDJE

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a tanévre

Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája nyitva tartási rendje, jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/ , fax.: 56/ , OM azonosító:

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Az iskola házirendje

Különös Közzétételi Lista

H Á Z I R E N D A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA

A Liszt Ferenc Általános Mővelıdési Központ Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény H Á Z I R E N D J E

Különös Közzétételi Lista

Nappali oktatás: Első tanítási nap: (kedd) Utolsó tanítási nap: (kedd)

Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje

2011/2012-ES TANÉV RENDJE

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja

Átírás:

A Bárdos László Gimnázium Házirendje A házirend célja és feladata 1. A házirend az Alkotmány, illetve az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezmény (Római Egyezmény) vonatkozó cikkelye, továbbá a közoktatási törvény alapján határozza meg az iskola szereplıinek, leghangsúlyosabban a tanulók jogait és azok érvényesítésének szabályait. (A Római Egyezmény vonatkozó cikkelye mellékelve: 1. sz. melléket). 2. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. 3. A házirendbe célja az, hogy a törvénybe foglalt jogi magatartási szabályok minél hatékonyabban érvényesüljenek az iskolában, továbbá segítse az iskola törvényes mőködését, a nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók közösségi életének megszervezését, fejlesztését. A házirend hatálya 1. A házirend elıírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak. 2. A házirend elıírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási idıben, illetve tanítási idın kívül szervezett programokra, rendezvényekre vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. A házirend nyilvánossága 1. A házirend elıírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülınek, valamint az iskola alkalmazottainak ) meg kell ismernie. 1

2. A házirendet minden tanteremben ki kell függeszteni. A házirend egy-egy példánya megtekinthetı még: - az iskola portáján, - az iskola irattárában, - az iskola könyvtárában, - az iskola tanári szobájában, - az iskola igazgatójánál, - az iskola igazgatóhelyetteseinél, - az osztályfınököknél, - a diákönkormányzatot segítı tanárnál, - az iskolaszék elnökénél, - az iskolai szüli szervezet vezetıjénél. 3. A házirend egy példányát a közoktatási törvény elıírásainak megfelelıen az iskolába történı beiratkozáskor, illetve annak érdemi változása estén a tanulónak, továbbá a kiskorú tanuló esetében a szülınek át kell adni. 4. Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend elıírásairól minden osztályfınöknek tájékoztatni kell: - a tanulókat osztályfınöki órán, - a szülıket szülıi értekezleten. 5. A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülıkre vonatkozó szabályait minden tanév elején az osztályfınököknek meg kell beszélniük: - a tanulókkal osztályfınöki órán, - a szülıkkel szülıi értekezleten. 6. A házirendrıl minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétıl, valamint az osztályfınököktıl, a tanároktól fogadóórán vagy ettıl eltérıen elıre egyeztetett idıpontban bármikor. Az iskola szereplıinek (tanulóknak, pedagógusoknak, szülıknek) törvényben meghatározott jogai és kötelességei a házirend 2. sz. mellékletében találhatók. 2

A tanulók jogaikat a jogviszony keletkezésétıl annak megszőnéséig gyakorolhatják. 1. A tanulói jogviszony keletkezése: - a tanulói jogviszony - sikeres felvételi vizsga után a beiratkozáskor jön létre. A felvételi vizsgát és a beíratást az iskola az OM tanévenkénti elıírásai szerint tartja meg. - a tanulói jogviszony másik iskolából való átvétel útján is létrejöhet, ebben az esetben ha szükséges az iskola különbözeti vizsgát írhat elı. A különbözeti vizsga tantárgyait az igazgató a munkaközösségek véleményének ismeretében határozza meg. Az iskolába való felvételt és átvételt írásos jelentkezés alapján lehet kérni. 2. A tanulói jogviszony megszőnik: - másik iskolába átvételkor, az átvétel napján, - gimnáziumban az utolsó évfolyam elvégzése utáni elsı vizsgaidıszak utolsó napján, - annak a tanévnek a végén, mikor tankötelezettsége már nincs, ha nem tanul tovább, - a szakképzı évfolyamon az elsı szakmai vizsgaidıszak utolsó napján, - a már nem tanköteles tanuló, ha kimarad az iskolából, - ha a jogszabályban meghatározott idınél (30 óra) többet hiányzott igazolatlanul és ha a tanuló már nem tanköteles, - nem tanköteles tanuló esetén az iskola egyoldalú nyilatkozatával, ha a tanuló tanulmányi kötelezettségének második alkalommal sem tett eleget, - az iskola egyoldalú nyilatkozatával akkor, ha a tanuló a Kt. 52. (19) szerint nappali oktatásban nem vehet részt és az iskolai felnıttképzésben sem kíván tanulmányokat folytatni. 3. Egyes tanulói jogok érvényesítésével kapcsolatos szabályok 1. A tanulók számonkérése - A tanulóknak a pedagógiai programban szabályozott módon lehet tudását számonkérni, ıket értékelni, valamint félévente és a tanév végén értesítıbe, illetve bizonyítványba is rögzített módon minısíteni. 3

- A számonkérés meghatározó átfogó formája a tanév végi belsı vizsga, amelyet a pedagógiai program alapján lehet szervezni. A belsı vizsga lehet: szóbeli, írásbeli, valamint szóbeli és írásbeli vizsga. - Az iskolában alkalmazott pedagógus ha az iskolában ugyanolyan szakképesítéssel rendelkezı tanár is tanít saját tanítványát nem készítheti fel olyan vizsgára, ahol ı az igazgató megbízásából vizsgáztató. Ugyancsak elkerülendı, hogy a pedagógus közeli rokonát, hozzátartozóját tanítsa, vagy vizsgáztassa. Ezen összeférhetetlenségi eseteket el kell kerülni. - A tanulókkal egy tanítási napon két témazáró dolgozatnál több nem íratható. A témazáró dolgozat írását elıre be kell jelenteni, elıtte a tanárnak összefoglaló, gyakorló órát kell tartani. Röpdolgozat akár minden órán íratható, azt elıre bejelenteni nem kötelezı. A röpdolgozat legfeljebb az utolsó 2 óra anyagára kiterjedı tartalmú és legfeljebb 20 perc idıtartamú lehet. - A dolgozatokat legkésıbb két héten belül ki kell javítani, ha nem merül fel olyan körülmény, amely miatt a szaktanár a határidıt nem tudja betartani. Ebben az esetben a tanulókat errıl, valamint a javítás újabb legfeljebb egy héttel halasztott határidejérıl is tájékoztatni kell. 2. A tantárgyválasztás, a tanárválasztás és az érettségi szintekre felkészítés A tantárgyválasztás és az érettségi szintekre felkészítés szabályai Törvényben (Kt. 11. ). biztosított, hogy a tanulók válasszanak a nem kötelezı tantárgyak és foglalkozások közül. A választás az iskolába történı beiratkozáskor a tanórán kívüli foglalkozások kivételével megtörténik s azt követıen a tanév során a változtatás már nem lehetséges. Tanulmányaik utolsó két évében a tanulók részt vehetnek érettségire felkészítésben az iskola által felkínált tantárgyakból, az általuk választott szinten. A tantárgyat és a választott szintet csak a tanév végén lehet leadni vagy módosítani. Ezen általános szabály alól alapos indok alapján és a tanulócsoport létszámától függıen az igazgató adhat felmentést. 4

A tanórán kívüli foglalkozásokra az iskola kínálatából választhatnak a tanulók legkésıbb a tanév második hetében. A tanárválasztás lehetıségével a tanulók élhetnek, de a kért tanár foglalkoztatása az adott tanulócsoportban csak akkor valósulhat meg, ha nem sért jogszabályt, szakmailag indokolt és órarendileg is megoldható. 4. Az elsı tanév megkezdésében kötött nem teljes körő tanulói jogok A tanulói jogviszony a beiratkozással jön létre, amelytıl kezdıdıen a diákok jogaik egy részét gyakorolhatják (pl. létesítmény használat, nyári táborozásokon részvétel, tankönyvtámogatásban részesülés.stb).a tanulói jogok egy része azonban csak a tanév megkezdésétıl gyakorolható. (pl. iskolai szociális támogatásban való jog, a különbözı diákközösségbe vagy iskolai szervezetbe választás, vagy választhatóság..stb). A tanulók egészségének, testi épségének megırzését szolgáló szabályok 1. A tanuló kötelessége, hogy: - óvja saját és társai testi épségét, egészségét, - elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és a biztonságát védı ismereteket, (SZMSZ) - betartsa, és igyekezzen társaival is betartatni az osztályfınökétıl, illetve a tanáraitól hallott, a balesetek megelızését szolgáló szabályokat, (SZMSZ) - azonnal jelentse az iskola valamelyik dolgozójának, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztetı helyzetet, tevékenységet, illetve valamilyen rendkívüli eseményt (pl. természeti katasztrófát, tüzet, robbantással történı fenyegetést stb) vagy balesetet észlel, - azonnal jelentse az iskola valamelyik tanárának amennyiben ezt állapota lehetıvé teszi -, ha rosszul érzi magát, vagy ha megsérült, - megismerje az épület kiürítési tervét, és részt vegyen annak évenkénti gyakorlatában (SZMSZ) - rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tőz, robbantással történı fenyegetés) esetén pontosan betartsa az iskola felnıtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplı elıírásokat. (bombariadó, valamint tőzriadó-terv - SZMSZ) 5

2. A testnevelési órákra, edzésekre (a sportfoglalkozásokra) vonatkozó külön szabályok: - a tanuló a tornateremben és a kondicionáló teremben csak pedagógus felügyeletével tartózkodhat, - a sportfoglalkozásokon a tanulóknak az utcai (iskolai) ruházat helyett sportfelszerelést (pl.: tornacipı, edzıcipı, póló, trikó, tornanadrág, tornadressz, melegítı) kell viselniük. - a sportfoglalkozásokon a tanulók nem viselhetnek karórát, győrőt, nyakláncot, lógó fülbevalót, testékszereiket pedig le kel ragasztaniuk. (célszerőnek azt tartjuk, ha testnevelési órákon a tanulók egyáltalán nem hordanak testékszert). 3. A kémia, fizika és technika szaktantermekben azokon a tanórákon, amelyeken vegyszerekkel, elektromos árammal kísérletezés folyik, illetve gépeket üzemeltetnek a szaktanár külön is rendelkezhet az ilyenkor balesetveszélyes ékszerek (karóra, győrő, lánc..) viselésének tilalmáról, illetve védıruha (köpeny) viselésérıl, akkor, ha iskola ezek beszerzésérıl, illetve elhelyezésérıl gondoskodik. 4. A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását az intézményben iskolaorvos és iskolai védını biztosítja. Az iskolaorvos heti egy alkalommal rendel az iskolában tanévenként meghatározott napokon és idıpontban. (Az iskolaorvos rendelési, valamint a védını ügyeleti idejét az orvosi rendelı ajtajára minden tanév elején ki kell függeszteni) 5. Az iskolaorvos vagy az iskola-egészségügyi ellátásban közremőködı szakorvosok minden tanévben elvégzik a tanulók egészségügyi állapotának ellenırzését, szőrését az alábbi területeken: - fogászat, - belgyógyászati vizsgálat, - szemészet, - valamint a 9. évfolyamtól - ha indokolt - más szakirányban továbbtanulók vizsgálata a nyolcadik osztályos tanulók körében. 6. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelı tanárok a pedagógiai programban elıírtak szerint végzik. A mérés eredményét az iskolaorvossal is meg kell ismertetni, hogy felhaszálhassa saját feladatainak jobb ellátásához. 6

7. Az iskolai védını a számára elıírt tanulói körben - tanévenként elvégzi a diákok higiénai, tisztasági szőrıvizsgálatát. 8. A tanulók lelki egészségének biztosításáért indokolt esetben az igazgató, a gyermek-és ifjúságvédelmi felelıs, valamint az osztályfınök tudtával és egyetértésével az iskolapszichológus tanórát is látogathat. Errıl az órát tartó szaktanárt elıre tájékoztatni kell. 9. Az iskola területén (az épületben és az udvaron) továbbá az iskolán kívül pedagógusok felügyeletével szervezett rendezvényeken TILOS az 5-12. évfolyamos tanulóknak dohányozni. Nagykorú személyek is csak az iskola igazgatója által kijelölt helyen dohányozhatnak. 10. Egyéb a szervezetre káros élvezeti cikkek árusítása, fogyasztása szintén TILOS az iskolában és a tanulók részére az iskolán kívüli szervezett rendezvényeken is. 11. Tilos az iskolába az egészséget és az emberi életet veszélyeztetı eszközök behozatala (pl. gázspray, gázpisztoly, sokkoló, vipera, lıfegyver stb) 12. A gyermek-és ifjúságvédelmi felelıs pedagógusnak a tanulók szociális veszélyeztetettségének, hátrányos helyzetének felderítése és megoldása mellett a tanulók fizikai és lelki egészségét károsító körülmények feltárása és azok megszüntetése is feladata. Szorosan együtt kell mőködnie a szülıkkel, a diákokkal, valamint az osztályfınökökkel. Ezért elérhetıségérıl a vele együttmőködıknek tudniuk kell. Hetente fogadóórát kell tartania, amelynek idıpontját és helyszínét az iskola bejáratánál ki kell függeszteni. Az osztályfınököknek a tanuló ellenırzıjébe be kell jegyeztetni a gyermek és ifjúságvédelmi felelıs nevét és fogadóórája idıpontját. A tanulók közösségei Az osztályközösség 1. Az azonos évfolyamra járó, közös tanulócsoportot alkotó tanulók osztályközösséget alkotnak. Az osztályközösség élén mint pedagógus vezetı az osztályfınök áll. 7

2. Az osztály tanulói maguk közül az osztály képviseletére, valamint közösségi munkájának szervezésére az alábbi tisztségviselıket választják meg: - osztálytitkár, - két fı képviselı (küldött) az iskolai diákönkormányzatba (Az egyik küldött lehet az osztálytitkár) A diákkörök 1. Az iskolában a tanulók igényeinek, érdeklıdésének kielégítésére diákkörök mőködnek. A diákkör lehet: szakkör, érdeklıdési kör, önképzıkör, énekkar, mővészeti csoport, tudományos diákkör, az iskolai médiákban szerkesztı munkát vállaló csoportok.stb. 2. A diákkörök létrehozására javaslatot tehet az iskola igazgatójánál - az adott tanévet megelızı tanév végéig - bármely tanuló, szülı, tanár, illetve a diákönkormányzat, a szülıi munkaközösség iskolai választmánya vagy az iskolaszék. A javasolt diákkör létrehozásáról minden tanév elején az adott lehetıségek figyelembevételével a tantárgyfelosztás, valamint az éves munkaterv elfogadásakor, a DÖK és a Szülıi Szervezet javaslatának, véleményének figyelembevételével a nevelıtestület dönt. 3. A diákköröket tanár, szülı, vagy az iskola igazgatója által felkért nagykorú személy vezeti. 4. Diákkört - önkéntes alapon - létrehozhatnak a szülık írásbeli engedélyével az iskola tanulói is. Az így létrehozott diákkör munkáját a diákkör által felkért nagykorú személynek kell segítenie. A diákkör megalakulását az iskola igazgatójának be kell jelenteni, és a diákkör mőködésének helyszínét, idejét és egyéb feltételeit vele egyeztetni kell. A felnıtt segítı személyével kapcsolatosan be kell szerezni az iskola igazgatójának egyetértését. 5. A diákkörökbe a tanulóknak a tanév elején kell jelentkezniük, és azok tevékenységében a tanév végéig részt kell venniük. Tanév közben a diákköri munka szüneteltetését a szülı vagy a tanuló alapos indokkal írásban kérheti az igazgatótól. 6. A diákkörök saját tagjaik közül egy-egy képviselıt választhatnak az iskolai diákönkormányzatába. 8

Az iskolai diákönkormányzat 1. A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidıs tevékenységének segítésére az iskolában - elfogadott szervezeti és mőködési szabályzata alapján -.diákönkormányzat mőködik. 2. A diákönkormányzat tevékenységét az iskola igazgatója által megbízott tanár segíti. 3. Az iskolai diákönkormányzat képviseletét az iskolai diákönkormányzatot segítı tanár látja el. A diákönkormányzatot megilletı javaslattételi, véleményezési és egyetértési jog gyakorlása elıtt diákönkormányzatot segítı tanárnak ki kell kérnie az iskolai diákönkormányzat vezetıségének véleményét. A diákönkormányzat és a diákkörök támogatása A diákönkormányzat mőködésének anyagi feltételét nagyrészt saját programjaik, akcióik (pl. papírgyőjtés) alkalmából befolyt bevételekbıl, valamint szponzori támogatásokból biztosítja. A befolyt összeget pénzintézetben helyezi el. Bevételeit és kiadásait nyilvántartja, a pénzforgalom a DÖK-segítı tanár felügyelete mellett folyik. A DÖK tisztségviselıinek továbbképzéséhez, egyes programjaihoz az iskolai költségvetés támogatást nyújt. A diákkörök mőködését teljes egészében az iskolai költségvetés biztosítja. Az iskolai diáksportkör támogatása Az Iskolai Sportkör meghatározó szerepet vállal a tanulók egészségének megırzésében, testi nevelésének fejlesztésében, a tömegsport foglalkozások szervezésében a mindennapi testedzés feltételeinek biztosításában. A DÖK közremőködésével szervezi a különbözı sportágak házi bajnokságait, versenyezteti a csapatokat és az egyes tanulókat a városi, megyei, valamint az országos bajnokságokon. Az ISK mőködéséhez szükséges költségeket az iskola törvényben meghatározott módon támogatja. A mőködés anyagi feltételeihez az iskola a törvényben megállapított normatíván kívül (1.300,-Ft/tanuló) - az önkéntes szülıi és tanulói támogatásokból befolyt összeg biztosításával járul hozzá. Az ISK versenyeinek költségeirıl a rendezvények után - az elnök számol el a gazdasági irodában. A tanév szakmai munkájáról és pénzügyeirıl az éves közgyőlésen számol be az ISK elnöke. 9

Az iskolai diákközgyőlés (diákküldöttgyőlés) 1. Tanévenként legalább egy alkalommal iskolai diákközgyőlést vagy ha erre a feltételek nem adottak diákküldöttgyőlést kell összehívni. 2. A diákközgyőlés vagy diákküldöttgyőlés összehívásáért az iskola igazgatója a felelıs. ( A fórumot legkésıbb minden év május végéig össze kell hívni.) 3. Az iskolai diákközgyőlésen minden tanulónak joga van részt venni. A diákküldöttgyőlésen az osztályokat 5-5, a diákköröket 1-1 választott tanuló képviselheti. 4. A diákközgyőlésen vagy a diákküldöttgyőlésen a diákönkormányzatot segítı tanár, valamint a diákönkormányzat diákvezetıje (a titkár) beszámol az elızı diákközgyőlés óta eltelt idıszak munkájáról, valamint az igazgató tájékoztatást ad az iskolai élet egészérıl, az iskolai munkatervrıl, a tanulói jogok helyzetérıl és érvényesülésérıl, az iskolai házirendben meghatározottak végrehajtásának tapasztalatairól. A tanulók és a szülık tájékoztatása 1. A tanulókat az iskola egészének életérıl, az iskolai munkatervrıl, az aktuális tudnivalókról - az iskola igazgatója az iskolai diákönkormányzat vezetıségi ülésén legalább félévente, a diákközgyőlésen vagy diákküldöttgyőlésen tanévenként legalább egy alkalommal, az aulában elhelyezett hirdetıtáblán, valamint az iskola médiáiban (újság, rádió, televízió) - a DÖK munkáját segítı tanár bevonásával - folyamatosan tájékoztatja - az osztályfınökök az osztályfınöki órákon folyamatosan tájékoztatják. 2. A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlıdésérıl, egyéni haladásáról a tanárok rendszeresen szóban és a tájékoztató füzetben (ellenırzı könyvben ) írásban tájékoztatják. Ezért az ellenırzıt a tanulóknak minden órán maguknál kell tartani. 10

3. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselıik, tisztségviselıik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, tanáraival vagy az iskolaszékkel. A feltett kérdések, a javaslatok és véleményezések a tanórák menetét nem zavarhatják, azokat nem lehetetleníthetik el. A kérdésekre a tanulóknak ha lehetséges 15 napon belül érdemi választ kell kapniuk. Indokolt esetben a válaszadás ideje megduplázódhat. 4. A szülıket az iskola egészének életérıl, az iskolai munkatervrıl, az aktuális feladatokról - az iskola igazgatója a szülıi szervezet választmányi ülésén minden félév elején, a szülıi választmány elnökének közvetítésével, a tanulók üzenı füzetein vagy külön levélben, illetve a porta mellett elhelyezett hirdetıtáblán keresztül rendszeresen, illetve az aktualitásnak megfelelıen tájékoztatja, - az osztályfınökök az osztályok szülıi értekezletein vagy a tanulók üzenı füzetében (ellenırzıjében), illetve külön levélben vagy elızetes egyeztetés után - személyesen tájékoztatják. 5. A szülıket a tanárok a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják: - szóban: a szülıi értekezleten, a tanárok fogadó napjain, szülıi kérésre elızetes idıpont egyeztetés alapján bármikor, a nyílt tanítási napokon, a tanulók értékelésére összehívott megbeszéléseken, indokolt esetben a családlátogatásokon. - írásban a tájékoztató füzetben (ellenırzı könyvben) vagy levélben. 6. A szülıi értekezletek és a tanárok fogadóóráinak idıpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza. 11

7. A szülık kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselıik, tisztségviselıik útján közölhetik az iskola igazgatójával, helyetteseivel, a szülıi munkaközösség vezetıjével, az osztályfınökökkel, a tanárokkal vagy az iskolaszékkel. 8. A szülık tájékoztatása a tankönyvrendelésrıl, az iskolai terjesztésrıl és értékesítésrıl, a szükséges egyéb taneszközökrıl A tankönyvrendelés iskolai szabályairól a szülıket tájékoztatni kell. A tankönyvek kiválasztásánál a szakmai megfelelés mellett a tankönyvek árát és tartósságát kell figyelembe venni. Azonos tartalmú és minıségő tankönyvek közül az olcsóbbat kell megrendelni. A megrendelendı tankönyvekrıl elızetesen a szülıket és a diákönkormányzatot tájékoztatni kell, majd ki kell kérni az Iskolaszék véleményét is. A tájékoztatást a tanév végén osztályonként az osztályfınök, ha szükséges a tankönyvfelelıs igazgatóhelyettes adja meg a szülıknek. Az Iskolaszéknek legkésıbb a tankönyvrendelést megelızıen kell véleményét kialakítani. A szülıket a tanév végén a következı tanévben alkalmazásra kerülı tankönyvek mellett tájékoztatni kell az egyéb taneszközök használatáról is. (pl. függvénytáblázat, térképek, szótárak, írószerek, füzetek, vonalzók, kötelezı irodalom stb). 9. Az iskolai médiák szerepe az iskola demokrácia fejlesztésében A Ktv. a tanulói jogok megsértése esetén megfogalmazza a nyilvánossághoz fordulás jogát. Ezért a sajtó szabadságának nemzetközi egyezményekben, alkotmányban, sajtótörvényben biztosított joga az iskolában is érvényes és gyakorolható jog. Az iskolai médiákban közzétett vélemény megtorlása vagy pl. az iskolaújság letiltása ugyanúgy jogellenes, mint az abban leírt rágalmazás, a becsületsértés vagy valótlanságok közlése. Az iskolai médiákkal kapcsolatos sérelmek, illetve jogellenességek miatt, jogorvoslatért az Egyeztetı Bizottsághoz, az egyeztetés eredménytelensége esetén az Iskolaszékhez, vagy az önkormányzat jegyzıjéhez lehet fordulni. A DÖK jogainak érvényesítéséhez, tájékoztatási rendszerének kialakításához a funkciói révén az iskolai diákmédiák segítséget nyújtatnak. Ehhez az iskola vezetés és a DÖK is megfelelı feltételeket biztosít: - az iskolai médiák anyagi támogatásával, - a folyamatos kapcsolattartás révén (segítıtanárok, illetve DÖK, média felelısök) 12

A tanulók az iskola egészséges közvéleményének alakítása érdekében használhatják az iskola kommunikációs eszközeit (iskolaújság, rádió, TV, faliújság). Az iskolarádió és TV mősorát a tanórák közti szünetekben sugározhatja, a köztük történı megállapodás és saját mőködési rendjük alapján. Alapelvként kell figyelembe venniük, hogy a két iskolai média egyidejő adást nem végezhet. A Turmix Rádió elsısorban aktuális híreket, tudósításokat, valamint elviselhetı hangerejő zenét, míg a Pad Tv az iskola életét bemutató filmeket, riportokat, valamint pályázatokra, versenyekre készített filmeket, továbbá az iskola rendezvényeirıl készült képes anyagokat mutathat be. Az iskola mőködési rendje 1. Az iskola épületében a tanulók szorgalmi idıben hétfıtıl péntekig reggel 6 30 órától délután 16 óráig tartózkodhatnak. A pedagógiai programban, illetve az iskolai munkatervben szereplı rendezvények esetén, annak befejezéséig de legkésıbb 22 00 óráig (szalagavatón 23 00 óráig) tartható nyitva az iskola épülete. Minden más rendezvény megtartását és erre a célra az iskola nyitva tartását az iskola igazgatója engedélyezheti. 2. Az iskolában tartózkodó tanulók felügyeletét reggel 6 45 órától a tanítás végéig, illetve a tanórán kívüli foglalkozások idejére tudja biztosítani az iskola. 3. Az iskolába - még az elsı óra megkezdése elıtt - úgy kell megérkezniük a tanulóknak, hogy 7 30 -ra osztálytermeikben a tanórára felkészülten és rendben várakozzanak. 4. Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következı: 1. óra 07 30 08 15 2. óra 08 25 09 10 3. óra 09 20 10 05 4. óra 10 20 11 05 5. óra 11 15 12 00 6. óra 12 10 12 55 7. óra 13 00 13 45 13

5. A tanulók jó idı esetén a tanórák elıtt és tanórák után egészen a délutáni foglalkozások megkezdéséig, valamint a óraközi szünetekben elsısorban az udvaron tartózkodjanak. Az iskola épületen belüli tartózkodásuk esetén a zsibongóban, a folyósokon, valamint az osztálytermekben egymás biztonságának veszélyeztetése és a tanítási órák zavarása nélkül, az eszközök, berendezések megóvásával tartózkodhatnak. 6. A tanulók az utolsó órájuk befejezése után ebédelhetnek az ebédlıben. 7. Az óraközi szünet végének jelzésekor a tanulóknak akiknek tanórájuk van - azonnal az osztálytermekbe kell vonulniuk. (Ilyenkor a büfében már nem vásárolhatnak). 8. A tanuló tanítási idı alatt az iskola épületét csak a szülı személyes, vagy írásbeli kérésére, illetve a tanuló betegsége rosszulléte esetén az osztályfınöke vagy - távolléte esetén az órát tartó szaktanár írásos engedélyével hagyhatja el. A tanuló betegségérıl vagy rosszullétérıl a szülıt értesíteni kell. 9. A tanulók távozását az iskola épületébıl a tanárok csak írásos kilépıvel indokolt esetben - engedélyezhetik. A kilépıt a tanulónak távozáskor le kell adnia a portán. 10. Tanítási napokon a hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik 07 30 óra és 15 30 óra között. 11. Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése elıtt a szülık, a tanulók és a tanárok tudomására hozza. Az iskola területének (létesítményeinek és helyiségeinek) használati rendje 1. Az iskola helyiségeit és területeit 6 30-16 00 közötti idıszakban használhatják a tanulók. Ettıl eltérı idıpontban csak a munkatervben szereplı, illetve szerzıdés alapján az igazgatói engedéllyel szervezett programokon lehet az iskola helyiségeit igénybe venni. 2. Szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon az épületet zárva kell tartani (kivételt képeznek az igazgató által engedélyezett vagy szerzıdésben meghatározott alkalmak). 14

3. Minden tanulóközösség felelıs az általa használt terem rendjéért, állapotáért. A tanulók kötelesek ruháikat, más felszerelési tárgyaikat a szekrényben tartani. (Értékeiket biztonságosan a szekrények zárásával ırizhetik). 4. A tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit tanórán kívül is csak valamelyik tanár felügyeletével használhatják. Ez alól felmentést csak az iskola igazgatója adhat. 5. A könyvtárban a tanulók a könyvtáros vagy más pedagógus felügyelete mellett tartózkodhatnak. (A könyvtár mőködési szabályzata a 4. sz. melléklet tartalmazza). 6. A szertárakban, a számítógéptermekben, a tornatermekben és a kondicionáló teremben a tanulók tanári vagy képzett teremvezetıi felügyelet nélkül nem tartózkodhatnak. 7. Az iskola minden dolgozója és tanulója felelıs - a közösségi tulajdon védelméért, állagának megırzéséért, - az iskola rendjéért, tisztaságának megırzéséért - az energiával való takarékoskodásért, - a tőz- és munkavédelmi szabályok betartásáért. 8. Az iskola tanulóinak és dolgozóinak joga az iskola valamennyi helyiségének és létesítményének a rendeltetésszerő használata. A használathoz a helyiség felelısének engedélye szükséges. Nem iskolai célra csak az igazgató engedélyével vehetık igénybe a helyiségek és létesítmények. 9. Az egyes helyiségek, létesítmények berendezéseinek, felszereléseinek épségéért, rendjéért a használatba vevı, a használatba vétel ideje alatt anyagilag felelıs. 10. Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézık tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak. 11. Az iskola épületébe a szülık, illetve az idegenek belépését a portaszolgálat ellenırzi és nyilvántartja, illetve ügye intézéséhez segítı módon eligazítja. (SZMSZ) 15

12. Az iskolai diákönkormányzat által szervezett szabadidıs rendezvények egy részére (pl. farsangi bál, tavaszi bál, osztály vagy klubszerő rendezvény) a tanulók egy iskolán kívüli vendéget hívhatnak, akinek azonban be kell tartania az iskola Házirendjét. A meghívott vendégek nevét a rendezvény elıtt két nappal a diákönkormányzat elnökének majd a DÖK-öt segítı tanárnak le kell adni. A meghívottak viselkedéséért a meghívó diákok vállaljanak felelısséget. A Házirend megsértése esetén az igazgató a további iskolai rendezvényeket zártkörőnek nyilváníthatja. A DÖK és az iskola helyiségeit mőködéséhez, rendezvényeinek megszervezéséhez és lebonyolításához térítésmentesen használhatja, de ezzel nem akadályozhatja az iskola mőködését. A tanuló közösségek bizonyos összejövetelein (pl. osztálygyőlések, egyes szabadidıs foglalkozások stb) az igazgató engedélyével tanári felügyelet nélkül is meg lehet tartani, de az osztályok vagy más csoportok a berendezések rongálásáért ebben az esetben is kártérítési felelısséggel tartoznak. Az iskola helyiségeinek, létesítményeinek bérbeadása Amennyiben az iskola rendeltetés szerinti mőködését nem zavarja, az igazgatóval kötött érvényes bérleti szerzıdés alapján az abban foglalt feltételek mellet lehetséges a helyiségek, létesítmények, berendezések bérbeadása. A bérleti szerzıdés megkötése elıtt ki kell kérni az érintett közösségek véleményét. (DÖK, Iskolaszék, ISK). A bérleti díjakból keletkezı többletbevételek felhasználását az Iskolaszék véleményének ismeretében az igazgató határozza meg. 16

A tanulók feladatai saját környezetük rendben tartásában, a tanítási órák, az iskolai rendezvények elıkészítésében 1. A környezetért, taneszközökért és felszerelésekért felelısség szabályai, a rábízás rendje A tanulóknak vigyázniuk kell a környezet (a helyiségek, az eszközök és berendezések) megóvására, tisztaságára, saját és társaik személyes holmijára. Maguk és társaik után az iskola udvarán és helyiségeiben rendet kell hagyniuk. A tanuló kötelessége, hogy megırizze, illetıleg az elıírásoknak megfelelıen kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola létesítményeit, felszereléseit. A vagyonmegırzés és védelem érdekében leltárilag az adott helyiséghez tartozó eszközöket, berendezéseket más helyiségbe átvinni csak a leltárilag felelıs felnıtt tanár vagy más alkalmazott tudtával és engedélyével lehet. Az elszállított tárgyakat használat után vissza kell vinni eredeti helyére. A tanulókat a rájuk bízott taneszközök, berendezések szállításáért, használatáért, ırzéséért anyagi felelısség csak akkor terheli, ha a megbízó tanár utasításait megszegve gondatlanul vagy szándékosan kárt okoztak. Az elkövetett rongálásokért amelyek az iskola hibájául fel nem róhatóan kárt okoztak jogszerő a kártérítési felelısség megállapítása, amit az elkövetı tanulóval (illetve a szülıvel) szemben érvényesíteni kell. 2. Az iskola épületeit, oktatási célra használt helyiségeit, valamint a mellékhelyiségeket rendeltetésüknek megfelelıen kell használni. Az iskola helyiségeinek használói felelısek: - az iskola szervezeti és mőködési szabályzatában, valamint a házirendben megfogalmazott elıírások betartásáért. - az iskola tulajdonának, eszközeinek, berendezéseinek megóvásáért, védelméért, - az iskola rendjének, tisztaságának megırzéséért, - a tőz és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, 17

3. Az iskolában az alábbi tanulói felelısök mőködnek: - osztályonként két-két hetes, - tantárgyi felelısök. 4. A hetesek megbízatása egy-egy hétre szól. A heteseket az osztályfınök jelöli ki. A hetesek feladatai: - a szünetben a hetesek a tanteremben maradnak és a nevelı megérkezéséig felügyelnek az osztály rendjére, - gondoskodnak a tanterem megfelelı elıkészítésérıl a tanórákra (tiszta tábla, kréta stb) az órát tartó nevelı utasításai szerint, - a szünetben a termet kiszellıztetik, - az órát tartó nevelınek az óra elején jelentik a hiányzó tanulókat, - ha az órát tartó nevelı a becsöngetés után öt perccel nem érkezik meg a tanterembe, azt jelzik az igazgatónak vagy az igazgatóhelyettesnek, - az óra végén a táblát letörlik, és ellenırzik a tanterem rendjét, tisztaságát. 5. Az egyes tanítási órákon a tanulók önkéntes jelentkezése alapján különféle tantárgyi felelısök segítik a tanórai munka lebonyolítását, az órához szükséges eszközök biztosítását. A tantárgyi felelısnek évfolyamonként eltérı feladatai lehetnek (pl. a kisgimnazistáknál: leckefelelıs, pontozó, s valamennyi évfolyamon: szertáros, térképfelelıs stb). 6. Az egyes tanórán kívüli iskolai rendezvények elıkészítésében, lebonyolításában, lezárásában a rendezvény megszervezéséért felelıs tanulóközösség tagjainak a felügyelı tanárokkal együtt közre kell mőködniük. A tanítás nélküli munkanapok felhasználása A tanítás nélküli munkanapokról (egy kivételével) és azok tartalmáról a tanév rendjérıl szóló OM rendelt figyelembevételével szeptemberben a tantestület dönt a munkaterv elfogadásakor. Egy tanítás nélküli munkanap idejérıl és tartalmáról az iskola igazgatójával történı elızetes egyeztetés alapján az iskolai diákönkormányzat dönt. 18

A tanítás nélküli munkanapokat fel lehet használni: - a kétszintő érettségi vizsgák zavartalan lebonyolításához, - a nevelési értekezletekre, - tanulmányi kirándulásokra, - az iskolai diáknap(ok)ra (a Bárdos Nap(ok)ra) Az iskolai ünnepélyek, rendezvények rendje 1. Az iskolai ünnepélyeket és megemlékezéseket a munkaterv részeként a tanév programja tartalmazza. Iskolai ünnepélyeink: Október 23-a, mint nemzeti ünnep Március 15-e, mint nemzeti ünnep 2. Iskolai megemlékezések: - az aradi vértanúkról - a kommunista diktatúrák áldozatairól - a holocaustról 3. Iskolai rendezvényeink: - diáknap(ok) (Bárdos Nap(ok), a Tök-mag bállal, - Mikulás kupa, - zenés karácsonyi irodalmi est, - a farsangi és a tavaszi bál, - a szalagavató és a ballagás, - a Diákbiológus és Környezetvédı Napok, - Tudományos és Mővészeti Napok, - tanévnyitó és tanévzáró ünnepélyek, - nyári (balatoni) és téli (sí) táborok, - külföldi és belföldi tanulmányi kirándulások. 4. Az ünnepélyek vagy rendezvények szervezését az általános igazgatóhelyettes koordinálja együttmőködve a magyar, a történelem és az osztályfınöki munkaközösség vezetıivel. Az ünnepélyeket és megemlékezéseket lehetıleg a tanítási nap elején vagy a végén kell megtartani. 19

5. Az iskolai rendezvényeket úgy kell szervezni, hogy az ne zavarja a tanítás normális menetét és ne veszélyeztesse az elıírt tanítási napok számát. Az iskolai ünnepélyekre és a hagyományos rendezvényeinkre az esemény méltóságának és rangjának megfelelıen ünneplı öltözékben kell megjelenni. A tanulók mulasztásainak és késéseinek igazolása 1. A tanuló hiányzását a tanítási órákról, valamint a tanórán kívüli foglalkozásokról igazolni kell. 2. A szülı egy tanév folyamán gyermekének összesen három nap hiányzását igazolhatja. Ez alól mentesítést indokolt esetben az iskola igazgatója adhat. 3. A tanuló a szülı elızetes engedélykérése nélkül csak indokolt esetben maradhat távol az iskolától. A szülı ilyen esetben is köteles a lehetı leghamarabb bejelenteni a mulasztás okát az osztályfınöknek. 4. A mulasztó tanuló iskolába jövetelének elsı napján, de legkésıbb öt tanítási napon belül igazolhatja mulasztását: - egy napig terjedı mulasztás esetén szülıi, - egy napon túli mulasztás esetén pedig orvosi vagy egyéb hivatalos igazolással és szülıi aláírással.. Mulasztás esetén az igazolást az osztályfınöknek kell bemutatni. 5. A tanuló órái igazolatlannak minısülnek, ha az elıírt határidı alatt nem igazolja távolmaradását, vagy a három napon túli igazolását a szülı aláírásával nem erısíti meg. 6. A tanulóknak a késéseiket is igazolni kell. Három igazolatlan késés után osztályfınöki figyelmeztetés jár. További igazolatlan késések esetén a Házirend 4. sz. melléklete szerint a fokozatosság betartásával kell a büntetéseket alkalmazni. 20

Tanórán kívüli foglalkozások 1. Az iskola a tanulók számára a tanórai foglalkozások mellett az alábbi tanórán kívüli foglalkozásokat szervezi: Tanulószoba A közoktatási tv. elıírásainak megfelelıen ha a szülık igénylik az iskolában tanítási napokon a délutáni idıszakban 5-10 évfolyamokon tanulószoba mőködik. Tehetséggondozó, felzárkóztató és egyéni foglalkozások Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tehetséges tanulók gondozását, valamint a gyengék felzárkóztatását az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán kívüli tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások segítik. Iskolai sportkör Az iskolai sportkör tagja az iskola minden tanulója. Az iskolai sportkör sportcsoportjainak foglalkozásai a tanórai testnevelési órákkal együtt biztosítják a tanulók mindennapi testedzését, valamint a tanulók felkészítését a különféle sportágakban az iskolai és iskolán kívüli sportversenyekre. Szakkörök A különféle szakkörök mőködése a tanulók egyéni képességeinek fejlesztését szolgálja. A szakkörök jellegüket tekintve lehetnek mővésziek, technikaiak, szaktárgyiak, de szervezıdhetnek valamilyen közös érdeklıdési kör, hobbi alapján is. A szakkörök indításáról a felmerülı igények és az iskola lehetıségeinek figyelembevételével minden tanév elején az iskola nevelıtestülete dönt. Szakkör vezetését az iskola igazgatójának megbízása alapján olyan felnıtt is elláthatja, aki nem az iskola dolgozója. Versenyek, vetélkedık, bemutatók A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle (szaktárgyi, sport, mővészeti stb) versenyek, vetélkedık, melyeket az iskolában évente rendszeresen szervezünk. A legtehetségesebb tanulókat az iskolán kívüli versenyeken való részvételre is felkészítjük. 21

Kirándulások Az iskola osztályfınökei a nevelımunka elısegítése céljából legalább 80%-os részvétel esetén - az osztályok számára évente egy alkalommal kirándulást szerveznek. Részvételük a kiránduláson önkéntes, a közben szerzett ismeretek tılük számon nem kérhetıek, tehát számukra osztályzat sem adható. A felmerülı költségeket a szülıknek kell viselniük. A tanulmányi kirándulásról távolmaradóknak az iskola pedagógiai programjához kapcsolódó foglalkozást kell szervezni. Erdei iskola A nevelési és a tantervi követelmények teljesítését segítik a a kisgimnazisták számára - táborszerő módon, az iskola falain kívül szervezett, több napon keresztül tartó erdei iskolai foglalkozások, melyeken fıleg egy-egy tantárgyi téma feldolgozása történik. A tanulók részvétele az erdei iskolai foglalkozásokon önkéntes, a felmerülı költségeket a szülıknek kell fedezniük. Az erdei iskolából hiányzó tanulók számára az iskolában kell foglalkozásokat tartani. Az ezekrıl való hiányzást a tanulóknak igazolniuk kell. Múzeumi, kiállítási, könyvtári és mővészeti elıadáshoz kapcsolódó foglalkozás Egy-egy tantárgy néhány témájának feldolgozását, a követelmények teljesítését segítik a különféle közmővelıdési intézményekben, illetve mővészeti elıadásokon tett csoportos látogatások. A tanulók részvétele ezeken a foglalkozásokon ha az tanítási idın kívül esik és költségekkel jár önkéntes. A felmerülı költségeket a szülıknek kell fedezniük. Szabadidıs foglalkozások A nevelıtestület a tanulókat a szabadidı hasznos és kultúrált eltöltésére úgy kívánja felkészíteni, hogy a felmerülı igényekhez és a szülık anyagi helyzetéhez igazodva különféle programokat szervez (pl. túrák, kirándulások, táborok, színház és múzeumlátogatások, sportrendezvények, klubdélutánok, táncos rendezvények stb). A tanulók részvétele a szabadidıs rendezvényeken önkéntes, a felmerülı költségeket a szülıknek kell fedezniük. 22

Diákétkeztetés A tanulók számára igény esetén az iskola ebédet (menzát) biztosít. Az iskola fenntartója által évente megállapított étkezési térítési díjat a tanulók az iskola pénztárába nyugta ellenében fizetik be minden hónapban az elıre kijelölt napokon. (A tanév elsı hetére elızetes felmérés alapján az étkezés térítési díját megelılegezi az iskola ). Kedvezményes étkezést külön jogszabályban megállapított feltételek teljesülése alapján biztosít az iskola. A hiányzó tanuló étkezési díja csak abban az esetben igényelhetı vissza, ha a szülı vagy a tanuló az étkezést két nappal elıre lemondja, és az ebédjegyet leadja. A tanulók 11 45 -tıl ebédelhetnek, általában azonban az utolsó tanítási óra után. Iskolai könyvtárhasználat A tanulók egyéni tanulását, önképzését a tanítási napokon látogatható iskolai könyvtár segíti. A könyvtár nyitvatartásának és használatának rendjét a könyvtár bejáratánál ki kell függeszteni. Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata A tanulók igényei alapján az iskola igazgatójával történt elızetes megbeszélés után lehetıség van arra, hogy az iskola létesítményeit, illetve eszközeit (pl. sportlétesítmények, számítógépek stb) a tanulók tanári vagy szülıi felügyelet mellett egyénileg vagy csoportosan használják. Hit-és vallásoktatás Az iskolában a területileg illetékes, bejegyzett egyházak - az iskola nevelı és oktató tevékenységétıl függetlenül hit és vallásoktatást szervezhetnek. A hit és vallásoktatáson való részvétel a tanulók számára önkéntes. 2. A délutáni tanórán kívüli foglalkozásokat az iskola nevelıi 14 00 óra és 15 30 óra között szervezik meg. Az ettıl eltérı idıpontokról a szülıket elıre értesíteni kell. 3. A tanórán kívüli foglalkozásokra való tanulói jelentkezés önkéntes. A tanórán kívüli foglalkozásokra a tanulónak az adott tanév elején kell jelentkeznie. A jelentkezés egy tanévre szól. 23

4. A tanórán kívüli foglalkozásokról történı távolmaradást is igazolni kell. A tanórán kívüli foglalkozásokról ismételten igazolatlanul mulasztó tanuló az igazgató engedélyével a foglalkozásról kizárható. 5. Az iskolai könyvtár a tanulók számára a tanítási napokon a kifüggesztett nyitvatartási rend szerint összesen napi 4,5 óra idıtartamban várja a tanulókat. A könyvtár szolgáltatásait csak az iskolai könyvtárba beiratkozott tanulók és az iskolai dolgozók vehetik igénybe. A beiratkozás minden tanév elején egyénileg történik, és egy tanévre szól. Tanulószobára vonatkozó szabályok 1. A tanulószobai foglalkozásra történı felvétel a szülı kérésére történik. 2. A tanulószabi foglalkozásra a tanév elején lehet jelentkezni. Indokolt esetben a tanuló tanulószobai felvétele tanév közben is lehetséges. 3. Az iskola a tanulószobára a megállapított létszámkereten belül - minden hátrányos helyzető, valamint felügyeletre szoruló tanulót felvesz. 4. Amennyiben a tanulószobai csoportok létszáma meghaladná a közoktatási törvényben elıírt létszámot, a felvételi kérelmek elbírálásánál elınyt élveznek azok a tanulók, - akiknek mindkét szülıje dolgozik, - akik állami gondozottak, - akik nehéz szociális körülmények között élnek. 5. A tanulószobai foglalkozás a délelıtti tanítási órák végeztével a tanulószobára járó tanulók órarendjéhez igazodva kezdıdik és délután 15 35 óráig tart. A 6. és a 7. órában a kisgimnazistáknak amennyiben nem tanulószobások a délutáni foglalkozások kezdetéig tanári felügyelet mellett elfoglaltságot kell biztosítani. 6. A tanulószobai foglalkozásról való hiányzást a szülınek igazolnia kell. 24

7. A tanuló a tanulószobai foglalkozásról csak a szülı személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. Rendkívüli esetben szülıi kérés hiányában a tanuló eltávozására a tanulószobai foglalkozást tartó tanár, az igazgató vagy az igazgatóhelyettes engedélyt adhat. 8. A tanulóknak az utolsó tanítási óra után, az ebéd befejeztével amennyiben nincs tanulószobájuk, délutáni foglalkozásuk, illetve szervezett programjuk el kell hagyniuk az iskola épületét kivéve, ha nem megoldható a tanulók hazamenetele. Az iskolában maradók, hogy ne zavarják a tanórákat, csak az aulában vagy a könyvtárban tartózkodhatnak. A tanulók jutalmazása 1. Azt a tanulót, aki képességeihez mérten - példamutató magatartást tanúsít, - vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, - vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, - vagy az iskolai, illetve az iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb versenyeken, vetélkedıkön, vagy elıadásokon, bemutatókon vesz részt, - vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megırzéséhez és növeléséhez az iskola jutalomban részesíti. 2. Az iskolában - a tanév közben elismerésként a következı dicséretek adhatók: - szaktanári dicséret, - osztályfınöki dicséret, - igazgatói dicséret, - nevelıtestületi dicséret. 3. Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedı tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén: - szaktárgyi teljesítményért, - példamutató magatartásért, - kiemelkedı szorgalomért, - példamutató magatartásért és kiemelkedı szorgalomért, - jó közösségi munkáért. dicséretben részesíthetık. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. 25

4. Az a tanuló, aki egy adott tanévben kitőnı tanulmányi eredményt ért el elismerésben részesül, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége elıtt vehet át. 5. Az iskolai szintő versenyek elsı helyezettje oklevelet és könyvjutalmat a második és harmadik helyezettje pedig oklevelet kap, melyet az iskola közössége elıtt vehet át. 6. Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedıkön, illetve elıadásokon, bemutatókon kiemelkedıen szereplı tanulók igazgatói, az eredményesen szereplık szaktanári vagy osztályfınöki dicséretben részesülnek. 7. A kiemelkedı eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. 8. A dicséretet írásba kell foglalni, és azt a szülı tudomására kell hozni. 9. A tanév során a tanulmányi versenyeken a legkiemelkedıbb teljesítményt nyújtó tanulónak a legeredményesebb tanuló cím és a vele járó pénzjutalom adható. 10. A végzıs évfolyam tanulói részére éveken át tartó kiemelkedı hagyományt ápoló és teremtı közösségi munkája, valamint magas illetve jó színvonalú, kiegyensúlyozott tanulmányai alapján egyéni és közösségi Bárdos Díj adható. A tanulók szociális támogatása Az iskola tanulói családjuk anyagi helyzetétıl függıen kérelemre vagy osztályfınöki kérésre, illetve a DÖK javaslatára különbözı szociális támogatásban részesülhetnek: - étkezési támogatásban a jogszabályi feltételeknek megfelelı mértékben, - tanév eleji tanszervásárlási támogatásban a Szociális Bizottság döntésének megfelelı mértékben és feltételek megléte esetén, - karácsonyi ajándék vásárláshoz az iskola pénzügyi helyzetétıl függıen a Szociális Bizottság döntése alapján, - külföldi és belföldi tanulmányi kirándulás költségeihez való hozzájárulás az iskolai alapítvány támogatásával. 26

Az iskola a normatív kedvezményeken kívül törvényben (2001. évi XXXVII. Tv. 8. ) szabályozott módon a tankönyveket ingyenesen biztosítja az arra jogosult tanulóknak. Igény és szociális rászorultság esetén az iskola pénzügyi lehetıségének függvényében további tankönyvtámogatás is nyújtható. Errıl az osztályfınökök vagy a DÖK javaslata alapján a Szociális Bizottság dönt az általa felállított elbírálási szempontok alapján. A tanulói kedvezmények köre és megadásának szabályai A tanulók számára a törvényi elıírásoknak megfelelıen, valamint az iskolai költségvetésben tervezett szociális keretbıl különbözı mértékő támogatások, kedvezmények járnak, illetve adhatók. A jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén: - 50%-os étkezési kedvezmény és - ingyenes tankönyv jár a tanulóknak. Az ingyenes tankönyv az iskolai könyvtárból kölcsönzéssel is biztosítható. A szociálisan hátrányos helyzető tanulók számára az osztályfınökök vagy a DÖK javaslatára a Szociális Bizottság döntése alapján, további támogatás is biztosítható a rendelkezésre álló keret összegéig. (Az ingyenes tankönyvek biztosítása után a tanulók alanyi jogú támogatásából megmaradt összeg tanulónként egyenlı mértékben kerül kifizetésre). Az iskolában szervezhetı vizsgák és eljárási szabályai. A tanulóknak adható felmentések, kedvezmények. - Az iskolában szervezhetı vizsgák: Az iskolában írásbeli jelentkezés alapján letehetı vizsgák: - érettségi az Oktatási Miniszter által a tanév rendjében meghatározott idıpontban, - különbözeti tanévenként kétszer, a félév és a tanév befejezése elıtt, illetve kivételes esetben az igazgató engedélyével a javító vizsgák augusztus végi szervezésekor, 27

- osztályozó tanévenként kétszer, a félév és a tanév befejezése elıtt, illetve kivételes esetben az igazgató engedélyével a javító vizsgák augusztus végi szervezésekor, - javító a tanév megkezdése elıtt, augusztus végén, - pótló a tanév megkezdése elıtt, augusztus végén, - belsı a pedagógiai programban szabályozott módon, a tanév befejezését megelızı két hétben. A vizsgákon az Oktatási Miniszter által jogszabályokban, az iskola által pedig a pedagógiai programban szabályozott módon vizsgabizottságok mőködnek. A vizsgák törvényességének biztosításáért az igazgató és a vizsgaelnökök felelnek. A vizsgák eredményeit mindig az elnökök hirdetik ki, egyben ismerteti a vizsgázók jogorvoslati lehetıségét is. - A vizsgák alóli felmentések Az egyes tantárgyi vizsgák alól a tanulók jogszabály alapján (pl. C típusú nyelvvizsgával legutoljára 2005-ben, OKTV helyezéssel az érettségin) vagy az iskola pedagógiai programjában szabályozott módon (pl.: egész tanév során 5-ös (jeles) osztályzattal ) felmenthetık. - Az iskolalátogatásra és a tantárgyakra vonatkozó felmentések Az igazgató a tanulókat írásbeli kérelmükre indokolt esetben részlegesen (pl. válogatott sportolók edzıtáborozáskor) vagy teljesen (pl. adott tanévben külföldön folytat tanulmányokat) felmentheti az iskola látogatása alól. Egyes tantárgyak óráinak látogatása alól is felmenthetık a tanulók (pl.: orvosi felmentéssel testnevelésbıl, C típusú nyelvvizsgával az adott nyelvbıl legutoljára a 2004/2005-ös tanévben, abból a tárgyból amelyikbıl a tanuló sikeres osztályozó vizsga letételével már elıre teljesítette a helyi tantervben elıírt követelményeket). Az iskolai problémák feltárásának, kezelésének eljárásai, technikái Az iskolai demokrácia keretei között mőködı szervezett fórumok és a tájékoztatási rendszer mellett további lehetıségeket kell felhasználni a különbözı szinteken és tanulói közösségben keletkezı problémák kezelésére a konfliktusok megelızésére. El kell érni, hogy a látensen keletkezı jogsérelmek a problémák típusának és jellegzetességeinek megfelelı kezelési módot kapva az iskolán belül megoldódjanak. 28

A probléma kezelésének módszerei, technikái a konfliktusok szintjérıl, az érintett tanulóközösségtıl függıen lehetnek: - osztályproblémák megbeszélése az osztályfınök vagy bármely érintett szaktanár közremőködésével, - tanulók diákéleti problémáinak megvitatása a DÖK ülésén, - a tanulók neveléssel oktatással összefüggı iskolai problémáinak megbeszélése az igazgatói fogadóórán, - a DÖK mőködési vagy jogsérelmi problémáinak megvitatása DÖK ülésen az igazgató jelenlétében, - SZM DÖK megbeszélések a kiskorú tanulók problémáinak tisztázására, - SZM probléma felvetései a választmányi ülésen az igazgató jelenlétében vagy az SZM elnökének közvetítésével. A konfliktusok iskolán belüli kezelésére ha szükséges ad hoch bizottság (Egyeztetı Bizottság) is létrehozható a tantestület, a szülık, valamint a diákok által javasolt képviselıkbıl. Az Egyeztetı Bizottság létrehozását az igazgató, a tantestület, a diákönkormányzat és a Szülıi Szervezet egyaránt kezdeményezheti. A tanulókkal szembeni fegyelmezı intézkedések, fegyelmi büntetések 1. Azt a tanulót, aki - tanulmányi kötelességeit folyamatosan nem teljesíti, - igazolatlanul mulaszt, - a házirend elıírásait megszegi, Fegyelmezı intézkedésben vagy fegyelmi büntetésben lehet részesíteni. 2. Az iskolai fegyelmezı intézkedések formái: - szaktanári figyelmeztetés, - osztályfınöki figyelmeztetés, - osztályfınöki intés, - igazgatói figyelmeztetés, - igazgatói intés, 29