Tipográfiai alapok 10. Adatszolgáltatások Tartalom 10.1. Bevezetés. 10-2 10.2. Adatigénylés és adatszolgáltatás. 10-3 10.2.1. Az ország térképellátása. 10-3 10.2.2. Térképtári adatok megrendelése. 10-4 10.2.3. Adatigénylés. 10-5 10.2.4. Térképtári adatok kiadása. 10-6 10.2.5. Adatszolgáltatás. 10-6 10.3. A TAKARNET célja és felépítése 10-7 10.4. Az INFOCAM adatszolgáltatása. 10-8 10.5. Összefoglalás. 10-9 10.1. Bevezetés A jegyzet elején már volt szó az adatátvitel jelentõségérõl. Hasonlóképpen szóltunk már a hálózatok szerepérõl is. Az Ingatlan-nyilvántartás számítógépesítése c. tárgy részletesen ismertette a földhivatalok belsõ adattartalmát, s az ügyvitel rendjét. A megelõzõ fejezetben a földhivatali ügyvitel automatizálásának egy részletét mutattuk be. Mindezekbõl jogosan következik az a kérdés: Hogyan kommunikálhatunk a földhivatalokkal, hogyan kérhetünk onnan adatot?. A földügyi igazgatás szerveinek kiemelten fontos, hogy on-line adatkapcsolatot tudjanak tartani egymással. A földhivataloknak fontos, hogy minél korszerûbb módon tudják kiszolgálni az ügyfeleket. Az ügyfeleknek fontos, hogy minél gyorsabban jussanak adathoz, miközben minél kevesebbet kell ehhez utazniuk. Mindezekre a felvetésekre válaszol az az adatszolgáltatási hálózat, mely az ország összes földhivatalát és az igazgatás intézményeit összekapcsolja. Ezt a hálózatot a fejlesztési tenderbõl levezetve TAKARNET néven hozzák létre. A hálózat azon túl, hogy betölti az elõbb felsorolt feladatokat, biztosítja az ügyfelek hozzáférését is az adatokhoz (természetesen kontrolált formában). A fejezetbõl megismeri: file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (1 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok à à à à à a TAKARNET felépítését, a TAKARNET szolgáltatásait, az INFOCAM szolgáltatásait, a FÖMI tervezett szolgáltatásait, az adatszolgáltatás szervezését. A fejezet anyagának elsajátítása után Ön képes lesz: à à à Eligazodni a korszerû adatszolgáltatás kérdéseiben. Kihasználni a távoli elérés elõnyeit. Támogatni az ügyfelek gyors kiszolgálását. 10.2. Adatigénylés és adatszolgáltatás. Mielõtt még részletesen foglalkoznánk a térképtári adatok szolgáltatásával, tisztában kell lennünk azzal, hogy egyáltalán milyen célból és tartalommal készülnek az állami földmérési alaptérképek. Ezt lényeges ismernünk, hiszen mint adatgazdának tudnunk kell, hogy az általunk kezelt és tárolt térképek milyen információtartalommal bírnak, mivel annak adattartalma határozza meg a szolgáltatás tárgyát, és behatárolja a vevõkört mint a szolgáltatás alanyát. 10.2.1. Az ország térképellátása Az állam az ország térképellátását az állami földmérési alaptérképek, azok átnézeti térképei és az állami topográfiai térképek (a továbbiakban együtt: állami térképek) készítésével, fenntartásával, korszerûsítésével, tárolásával és szolgáltatásával, illetve az e térképekrõl való adatszolgáltatással biztosítja. Az állami térképeknek - a térképkészítés céljától függõen - alkalmasaknak kell lenniük: a hatósági nyilvántartások, térinformatikai rendszerek, a honvédelmi és rendvédelmi tevékenység, a helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához szükséges terület, illetve településfejlesztési és településrendezési, vagyon-nyilvántartási, információs és településirányítási tevékenység, a közlekedési, a hírközlési, a vízgazdálkodási tevékenység, az infrastruktúra-fejlesztés, az agrár- és térségfejlesztési tevékenység, a természet- és környezetvédelmi tevékenység, a bányászati szakigazgatás által elrendelt térképészeti tevékenységek, illetve geológiai file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (2 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok nyilvántartások, az adózási célú nyilvántartások, és statisztikai célú feladatok térképi megalapozására. A meglévõ térképállományt folyamatosan fel kell újítani, a fel nem újítható térképek helyett újakat kell készíteni. Új állami földmérési alaptérképet számítógépen kezelhetõ módon, számszerû (numerikus) meghatározással kell készíteni. Ugyanígy kell eljárni térképfelújítás esetén is. Az állami alapadatokba, ideértve a hivatalos földrajzi neveket is, bárki betekinthet, azokról másolatot igényelhet. Az állami alapadatokat kezelõ szervek külön jogszabályban meghatározott díj ellenében szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatási díj az adat egyszeri és egy eljárásban való felhasználásának jogát foglalja magában. Az állami térképek térinformatikai célú felhasználása az adatszolgáltatóval kötött megállapodás alapján - külön díj meghatározásával - történhet. Az állami alapadatok katonai érdekbõl készült változatának felhasználását jogszabály a Magyar Honvédségre korlátozhatja. Hatósági eljárásban csak hiteles állami alapadatok használhatók fel. A térképtári adatok belsõ használatáról a mellékletben szólunk. (101. Sz. melléklet) 10.2.2. Térképtári adatok megrendelése. Ebben a fejezetben a térképtárban õrzött adatok és térképek lakossági valamint földmérési célú adatszolgáltatását tekintjük át. A kétféle adatszolgáltatás közötti eltérést röviden az alábbiakban lehet meghatározni. 10.2.2.1. Lakossági adatszolgáltatás Azt nevezzük amikor az állampolgár az ingatlan tulajdonával kapcsolatos más hatóságoknál vagy szerveknél, intézményeknél folyó ügyeihez a jogszabályi elõírásokból adódó hiteles térképkivonatot igényel. A lakossági célú adatszolgáltatás azonban nem teljeskörû. Alapszempontként lehet meghatározni, hogy az ingatlan-nyilvántartás nyilvános és közhiteles. Ez annyit jelent, hogy az állampolgár a nyilvántartási térképbe díjtalanul betekinthet, azokról a jogszabályi elõírások alapján másolatot igényelhet. A forgalomból kivont térképtári anyagokba viszont sem betekintési sem másolatkérési jog nem illeti meg. Még egy lényeges szempont, hogy a lakossági adatszolgáltatás során a késõbbiekben tárgyalásra kerülõ úgynevezett adatigénylõ lapot nem kell az állampolgárnak kitöltenie amennyiben kérelme azonnal teljesíthetõ. Ez a típusú adatszolgáltatás a késõbbiekben tárgyalásra kerülõ földmérési célúnál egy kicsit összetettebb file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (3 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok annál fogva, hogy az ügyfelek többsége nem tudja megmondani a keresett ingatlan helyrajzi számát, hanem csak házszámot, tanyaszámot vagy dûlõnevet tud azonosításként megadni. A tanyaszámokkal sajnos az a gond, hogy a régebbi térképek készítése óta lehet, hogy többször is átszámozásra kerültek a fekvések. Az ügyfelek többsége nem jártas a térképolvasásban, így a térképtárosnak kell segítenie a fõ tájékozódási elemek, mint az utak, csatornák, vasutak, majorok megmutatásában, és a keresett ingatlan beazonosításában. Bizony sok esetben ez teljes embert igénylõ feladat. 10.2.2.2. Földmérési célú adatszolgáltatás. A jogszabály[1] azonban lehetõséget biztosít az állami alapadatok elõállításakor készült mérési és számítási adatokba, vázlatokba, továbbá egyéb munkarészekbe és a forgalomból kivont állami alapadatokba történõ betekintést és másolatigénylést a mûszaki szakhatóságoknak, a bíróságoknak, az ügyészségeknek, valamint a nyomozó hatóságoknak is. Itt még érdemes megjegyezni, hogy a földmérési vállalkozások esetében gyakran nem a földmérõ képesítésû dolgozó jelenik meg a hivatalban adatigényléssel, hanem a cég valamely adminisztratív dolgozója. Ez esetben az adatigénylõ személyét mint a földmérési cég képviselõjeként kell tekinteni, tehát amennyiben az adatigénylési nyomtatványon a földmérõ cég bélyegzõlenyomata, és a földmérési jogosultsággal bíró dolgozó személye meg van nevezve, akkor teljes körû adatszolgáltatásra jogosult a cég meghatalmazottnak tekintendõ dolgozója. Az adatszolgáltatáshoz szükséges földmérési jogosultság igazolását a térképtárosnak ellenõriznie kell. A jogosultság igazolása történhet a jogszabályi elõírások alapján kiállított földmérõ igazolvánnyal[2], vagy a képzettséget tanúsító oklevéllel. Ezek hiányában a térképtáros az adatigénylést megtagadja, és tájékoztatja az adatigénylõt a jogszabályi elõírásokról. 10.2.3. Adatigénylés. Most térjünk vissza a sajátos célú földmérési és térképészeti adatok igénylésére. Az arra jogosult által benyújtott földmérési adatigénylést[3] a térképtáros egy erre a célra fenntartott úgynevezett gyûjtõszámra iktatja, melyet minden évben 1-el kezdõdõen kell megnyitni és növekvõ számsorrendben lefûzni és irattárba tenni (pl.: 6/326/2000). Az adatszolgáltatás teljesítése során a térképmásolatot hitelesítõ bélyegzõvel, dátummal és a térképtáros aláírásával kell ellátni. A hitelesítés során a térképtáros feltünteti a fentiekben említett iktatási számot is a kiadott másolaton, ami megkönnyíti az adatszolgáltatás igénylõjének késõbbi visszakeresését, és az adatszolgáltatás valamint az adat jogszerû felhasználásának késõbbi ellenõrzését. Egy adatigénylõlapot mutat be a melléklet. (103. sz. melléklet) 10.2.4. Térképtári adatok kiadása. A térképtárban õrzött adatokat, munkarészeket és térképeket külsõ adatigénylõnek eredetben szigorúan tilos kiszolgáltatni. Ezekrõl csak másolat igényelhetõ. Mint minden szabály alól itt is van kivétel. Olyan esetben azonban kiadható az eredeti térképtári anyag, amikor állami alapmunkák végzése során érvényes állami megrendelés keretében dolgozik egy földmérési vállalkozó. Az állami alapmunkák tárgykörét a korábbi fejezet tárgyalta. Ez esetben az állami alapmunkát érintõ korábbi térképtári munkarészek file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (4 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok díjmentesen, eredetben a vállalkozó rendelkezésére bocsátható. A nyilvántartási térkép azonban itt is kivételt képez, mert azt csak hivatali dolgozó kíséretében lehet a földhivatalból kivinni másolatkészítés, vagy transzparens nagyítások céljából. A hivatali dolgozó feladata, hogy az illetéktelen bejegyzések vagy javítások felett õrködjön. A térképtári anyagok kiadása során minden esetben szigorú tételes listát kell készíteni, átadás átvételi jegyzõkönyvet (amiben hivatkozni kell a már eleve rongált vagy gyengébb mûszaki állapotú munkarészekre), és felhívni írásban a vállalkozó figyelmét az anyagi és büntetõjogi felelõsségére az elvitt térképtári anyagok tekintetében. Visszaszállítás során a térképtárosnak tételesen ellenõriznie kell a kiadott anyag teljeskörû és hiánytalan meglétét. Hiányosság vagy rongálódás esetén jegyzõkönyvezni kell a ténymegállapítást, melyet a térképtárosnak az átadónak és lehetõség szerint egy-egy tanúnak alá kell írnia. A térképtárosnak a felvett jegyzõkönyvet haladéktalanul át kell adnia a szervezeti egység vezetõjének, aki a vállalkozás vezetõjével felveszi a kapcsolatot, és szükség esetén gondoskodik a kártalanítási eljárás megindításáról. 10.2.5. Adatszolgáltatás. A földmérési és térképészeti állami alapadatok kezelésérõl, szolgáltatásának rendjérõl és díjairól a 3. fejezetben már olvashatott. Esetleg lapozzon vissza, vagy nézze meg a mellékletben. (34. sz. melléklet) 10.3. A TAKARNET célja és felépítése [4] A különbözõ földhivatali fejlesztések eredményeként kialakulnak, illetve részben már kialakultak a digitális adatbázisok. Ebbõl következik, hogy lehetõvé válik az adatok forgalmazása on-line módon is. Akkor pedig jogos az igény, ne kelljen minden esetben a földhivatalokba menni - utazni - amennyiben adatra van szükség. A kérdést egy országos adatszolgáltató hálózat tudja csak megoldani. Ennek technikai feltételei adottak, hisz a WAN (Wide Area Network) pont errõl szól. Ha lényegesen eltérõ méretben is, de igen hasonló funkciót tölt be az INTERNET, illetve annak zárt körben való felhasználásra szánt változata az INTRANET. Akkor most már csak össze kell kapcsolni a két fogalmat, és máris eljutunk egy olyan hálózat kialakításához, mely magába foglalja az ország összes földhivatalát, és megteremti a kapcsolat lehetõségét a külsõ felhasználókkal is. A megoldás elvi felépítése az 10.1. ábrán látható. file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (5 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok 10.1. ábra A TAKARNET felépítése nagy vonalakban követi a földügyi igazgatás struktúráját. Az országos hálózat elsõ szintjén helyezkednek az igazgatási és az elsõdleges adatszolgáltatási szervek. Ez utóbbiak belsõ hálózata - igazodva a teljes struktúrához - az ún. Intranet elvre kell, hogy épüljön. Ennek a magyarázata a késõbbiekben szerepelnek majd, most csak annyit, hogy az adatszolgáltatás az Internet használata során megszokott módon alakulna ki. A megyei hivatalok belsõ számítógépes rendszerét a 9.2. ábra mutatja. 9.2. ábra file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (6 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok A TAKARNET mûködésérõl bõvebb információt részben a mellékletben olvashat (10.4. sz. melléklet), másrészt a http://www.takarnet.hu/ címen tekintheti meg a Súgó címszó mögött. Ennek egy korábbi off-line verziója a kiadott CD lemezen is megtalálható. 10.4. Az INFOCAM adatszolgáltatása Nem lenne teljes a kép, ha csak a TAKAROS rendszerrõl beszélnénk. A TAKAROS az ország összes körzeti földhivatalában müködik, illetve rövidesen mûködni fog, kivétel a budapesti kerületeket. Budapestre vonatkozóan már van egy mûködõ rendszer, az INFOCAM. A rendszer bemutatására a mellékletben elhelyeztük Szilvay Gergely cikkét. (10.5. melléklet) 10.5. Összefoglalás Szeretnénk felhívni az Olvasó figyelmét néhány dologra. Elõször is arra, hogy ebben a fejezetben a jelenleg megvalósítás alatt levõ rendszerrõl fõként a tervek alapján beszélünk. A hálózat kiépítése már megkezdõdött, mint ahogy realitás már a körzeti földhivatalok belsõ hálózatának léte is. Hiányzik még a közbülsõ láncszem, a megyei földhivatalok számítógépesítése, bár már ez is folyamatban lévõ munka. Hiányzik még az egész rendszert mûködtetõ szoftver, annak még csak körvonalai látszanak. Joggal kérdi az Olvasó Akkor miért szerepel itt és most ez a téma?. Azért, mert már most fel kell készülni erre a feladatra, mert már meglévõ igényeket kell majd kielégíteni. Azért, mert - mint az pl. a Többcélú kataszter c. modulban is már szerepel - ki kell alakulni a szolgáltató földhivatalnak, amelyik kereskedõje lesz az adatoknak. Ahhoz pedig, hogy el lehessen adni az adatokat, elébe kell menni a felhasználóknak! Az alábbi kérdések megválaszolása során próbáljon a más modulban illetve a korábbi fejezetekben tanultak alapján bõvebb választ adni! 1. Miért szükséges a földhivatali adatszolgáltató hálózat? (å) 2. Hány szintû lesz (legyen) a hálózati struktúra? (å) 3. Hogyan biztosítható a földhivatali adatok biztonsága? (10.4. melléklet) 4. Melyik szinten kapcsolódhatnak be a külsõ felhasználók az adatszolgáltató hálózatba? (10.4. melléklet) file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (7 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
Tipográfiai alapok 5. Kik lesznek (lehetnek) a külsõ felhasználók? (10.4. melléklet) 6. Hogyan kérhet külsõ felhasználó adatot? (10.4. melléklet) 7. Milyen adatot kérhet a külsõ felhasználó? (10.4. melléklet) 8. Hogya történik a kérelmek visszaigazolása? (10.4. melléklet) [1] Jogforrás: 1996. évi LXXVI tv. 7. (5) bek. [2] Jogforrás: 21/1997. (III.12.) FM-HM e.r. 14. [3] Jogforrás: 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM e.r. [4] A TAKARNET tender-kiírása és Zalaba Piroska cikke alapján file:///d /Documents and Settings/Szepes.BIGYO/Dokumentumok/PDF/Dig_adat_10.htm (8 of 8) [2000. 09. 30. 21:13:04]
10.1. melléklet Térképtári adatok belso használata Mielott rátérnénk a konkrét adatszolgáltatás rendjére, érdemes kitérni a térképtárak adatainak a földhivatali dolgozók által történo hatósági feladatokhoz történo használatára. A lakossági és földmérési célú adatszolgáltatástól eltéroen a földhivatalok földmérési dolgozói a térképtári anyagokba az ügyfélfogadási idore való tekintet nélkül munkaidoben bármikor betekinthetnek, a hatósági feladatok elvégzéséhez másolatot igényelhetnek. A hivatal dolgozóinak nem kell a jogszabályban eloírt adatigénylési nyomtatványt kitölteniük ezen másolatok igénylése során. Itt szigorúan csak a betekintésrol és másolatigénylésrol volt egyelore szó. A földhivatali dolgozókra is vonatkozik, hogy a térképtári leltározott anyagokat csak a munkarészek forgalmi naplójába történo bejegyzését követoen (amit a térképtáros és a hivatali dolgozó is aláír) vihetik ki a térképtár hivatalos helyiségébol. Ilyen dolgozók például a panaszügyekkel és fellebbezésekkel foglalkozó kollégák, vagy a körzeti földhivataloknál a nyilvántartási térkép változásait vezeto földmérok, akik napi szinten dolgoznak a nyilvántartási térképekkel. A térképtárból munkavégzés céljára munkaidoben kivitt nyilvántartási térképeket nem a forgalmi naplóba kell bejegyezni, hanem errol a térképtárosnak kiadási füzetet kell vezetnie. Ez egyrészt dokumentálja a nyilvántartási térképek belso mozgását, ami rongálás, vagy netán elvesztés, megsemmisülés esetén a felelos megállapítását teszi lehetové. Másrészrol a térképtáros adatszolgáltatási munkáját könnyíti meg abban az esetben, amikor pont olyan térképrol kérnek másolatot az ügyfelek, amely ki lett adva belso használatra, így lehet tudni hogy kitol kell idolegesen azt visszakérni. Itt egy pillanatra álljunk meg a nyilvántartási térkép fogalmánál. Ez a térkép mint tudjuk az állami földmérési alaptérkép azon kiemelt példánya mely az ingatlan-nyilvántartás része, és közhitelesen tanúsítja annak tartalmát a területjegyzékkel együtt. Ennél fogva, mindennemu változást (akár ceruzás elozetes, akár tustintás végleges) csak az arra jogosult dolgozó végezhet, a bejegyzés és változásvezetés eloírásai szerint. 1 Ez a kiemelt szerepe indokolja azt hogy a térképtár ügyfélfogadó részében, ahol az ügyfelek megtekinthetik a nyilvántartási térképet, ott semmilyen írószerszám nem lehet elol. Egyes körzeti földhivatalokba ezt a problémát úgy oldották meg, hogy az ügyfél egy üvegezett teteju fiókos térképtartón keresztül szemlélheti csak a térképet, így mindennemu fizikai kontaktost kizártak az ügyfél és a nyilvántartási térkép között. Ez már egy lépés a hagyományos térképek adatvédelme terén. A nyilvántartási térképet ennél a kiemelt szerepénél fogva, valamint a többi térképtol eltéro gyakoribb használatnak és igénybevételnek történo kitétele miatt 250 grammos jó minoségu muszaki rajzlapra nyomtatják. Ennek ellenére a nyilvántartási térkép kezelésénél és az azon történo munkavégzésnél különös gondossággal kell eljárni és figyelmet fordítani az alábbi szempontokra: 1 28955/1986 MÉM FTF F.2. Szabályzata.
10.1. melléklet A nyilvántartási térképet csak síkba fektetve szabad tárolni, ami az azon történo munkavégzésre is vonatkozik. A térképet a munka befejezését követoen, de legkésobb a munkaido végén a térképtárba vissza kell vinni, és a kiadófüzetbe ezt dokumentálni kell. A térképtáros ellenorzi a visszavétel során a térképszelvény fizikai állagát, és amennyiben a kiadáshoz képest rongálódás mutatkozik akkor ezt a tényt jegyzokönyvezi, amit a földmérési osztály vagy csoportvezetonek átad. A térképen való munkavégzés közben étkezni, dohányozni szigorúan tilos. A munkavégzés során a változásvezetéssel nem érintett részeket védopapírral le kell takarni. Célszeru a változást vezeto dolgozónak a keze alá itatós vagy más fehér védolapot tenni, hogy a kéznedvesség vagy kézzsírosság a térképpel ne érintkezhessen. A muanyag fóliák (asztralonok) kezelése során különös körültekintéssel kell eljárni. Ezeknél a síkba fektetésen kívül a szelvénylapok megfogására is ügyelni kell, hogy véletlenül se okozzunk kagylós törést a fólián. Az elöregedett tíz évnél idosebb asztralonoknál az anyagszerkezet megváltozik és üveg módjára képesek elpattanni egy nem körültekinto felemelés vagy áthelyezés közben. Az asztralonok muanyag mivoltuknál fogva statikusan feltöltodnek. Tárolásuk során mindenképpen védolapot kell elhelyezni közéjük, és a munka megkezdése elott célszeru azokat a gyárilag ajánlott antisztatizáló és zsirtalanító (ROTRING Reinigungsmittel P ) folyadékkal áttörölni. Ez a munkánkat is megkönynyíti, mivel megszabadulunk a kéz által hagyott zsírfoltoktól és a levegoben lévo porszemeket sem vonzza a fólia, ami a kirajzolás minoségét rontaná. Az asztralont soha ne tekerjük össze! Összegezve a fentieket, a térképtárban orzött anyagok és térképek hiánytalan meglétéért, állagának megóvásáért, a térképtáros és a hivatal vezetoje egyetemlegesen anyagi és fegyelmi felelosségével tartozik.
10.2. melléklet A 21/1997.(III.12.) FM-HM e.r. módosítására kiadott 258/1999. (VI.18.) FVM-HM e.r. 1. -ban meghatározott földmérési és térképészeti szakképzettséggel rendelkezok részére adható ki földmérési adat. Ezek a képesítések a következok: Az okleveles földméro mérnöki, az okleveles földméro szakos építomérnöki, illetve az okleveles földméro és térinformatikai mérnöki végzettség A földméro, a földrendezo üzemmérnöki, illetve a földméro, a földrendezo mérnöki végzettség. Az okleveles építomérnöki, az okleveles erdomérnöki, illetve az okleveles bányamérnöki vagy az okleveles térképész végzettség, továbbá az építomérnöki szakterületen szerzett üzemmérnöki vagy mérnöki végzettség. Földméro technikusi, térképész technikusi, földméro és térképész technikusi, földméro szaktechnikusi, illetve kataszteri szaktechnikusi végzettség. Olyan egyéb szaktechnikusi, technikusi, illetve szakközépiskolai végzettség, ahol a képesíto (érettségi) tárgyak között a földmérés vagy a kartográfia szerepel. A korábban MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala, illetve az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal által szervezett földmérési tanfolyami végzettség.
10.3. melléklet Földmérési és térképészeti adatok igénylése 1 2...... iktatószám az adatszolgáltató szervezet megnevezése Alulírott kérem, hogy a(z)... község... hrsz.-ú földrészletrol a következo földmérési adatokat, hitelesítve vagy hitelesítés nélkül* kiszolgáltatni szíveskedjenek. Az adatok igénylése:* - hatósági célra, - földmérési célra 3 (a megbízó neve és címe:... ), - egyéb célra történik. Az igényelt adatok: 4 Kelt:...,... év... hó... nap... 5igénylo
10.3. melléklet Az igénylési nyomtatványon a karikában elhelyezett sorszámokkal jelölt részekhez az alábbi gyakorlati megjegyzések tartoznak. 1 Az adatigénylés benyújtásakor a térképtáros a hivatal fejbélyegzojének lenyomatát elhelyezi, amennyiben nem lett elore kitöltve. 2 A korábbiakban már tárgyalt iktatószám feltüntetése. Ezek az igénylések általában a térképtárba kerülnek irattári elhelyezésre, és nem kerülnek ki a központi hidegirattárba. 3 A gyakorlati tapasztalat az, hogy nem elegendo a megfelelo részt aláhúzni, hanem célszeru a földmérési célú adatigénylésnél a konkrét munkát is megnevezni (pl.: épületfeltüntetés), mert a vizsgálat során az adatfelhasználás ellenorzése könnyebb ez alapján. Sajnos egyes esetekben gyakorlattá vált, hogy az alacsonyabb díjtételt fizették meg egy adatszolgáltatás során mint amit a ténylegesen felhasznált adatérték jelentett volna. Záradékolás elott az eljáró földhivatali dolgozó a megfizetett és felhasznált adat-értékdíjat is ellenorizheti, és ez esetben ez nagy segítség számára. 4 Az elobbiekre való tekintettel itt meg kell nevezni az összes kiadott és megfizetett adatot. Természetesen nem szükséges kiírni az adat teljes megnevezését, elegendo hivatkozni a díjszámítási rendelet megfelelo tételszámára és mennyiségére. 5 Az adatigénylo magán földméro esetében egyértelmu, vállakozások (cégek) esetében pedig a munkát végzo földméro dolgozó aláírása és a cégbélyegzo szükséges. 6 A lakcím rovatba vállalkozások (cégek) esetében az irodát illetve a cégbíróságnál bejegyzett telephelyet kell feltüntetni. Általában a cégbélyegzokön ez szerepel, így ha az elozo pontban már feltüntetésre került, akkor itt felesleges megismételni az adatközlést. 7 Amennyiben cégképviseletben földmérési jogosultsággal nem rendelkezo személy részére történik az adatszolgáltatás, akkor célszeru itt megjegyezni a személy nevét.
3.4. melléklet Adatigénylés és adatszolgáltatás A tételes igazgatási szolgáltatási díjakat a rendelet és annak 1-2. számú mellékletei tartalmazzák Fontos megjegyezni, hogy az egyes alapadat csoportokat tartalmazó szolgáltatási díjait tartalmazó táblázatok alatt esetenként fel vannak sorolva az adatszolgáltatást csökkento, vagy növelo feltételek. A számlázás során ezeket érdemes áttekinteni a helyes díjtétel megállapítása érdekébe. A díjak számlázásánál a mindenkor hatályos általános forgalmi adó törvény szabályait kell alkalmazni. A számlázás gépi számlázási rendszerben történik, ahol a rendeletben felsorolt adatkörök kódjai alapján történik a szolgáltatás alapdíjának a beazonosítása. Az elobbiekben hivatkozott korrekciós tételeket külön kell a számlakészítéskor megadni. A számlázást többnyire a térképtáros végzi, de lehetnek ettol eltéroen kialakult gyakorlatok. Az adatigénylés és szolgáltatás módjában a körzeti és megyei földhivatalok vonatkozásában lényeges eltérés nem mutatkozik. A térképtárak ügyfélfogadási idejét a körzeti földhivatal vezetoje határozza meg, tekintetbe véve a helyi szokásokat (piaci napok, önkormányzat ügyfélfogadási ideje, stb.) Célszeru azonban hetente legalább egy ügyfélfogadási szünnapot, vagy részeges (csak délelotti) nyitva tartást beiktatni, amikor a térképtáros a jogszabályban eloírt egyéb feladatait tudja elvégezni. Az állami alapadatokat hitelesített vagy hitelesítés nélküli formában is lehet szolgáltatni. Az adatszolgáltatás iránti kérelmet az igényelt állami alapadat azonosítására alkalmas módon, a rendelet 3. számú melléklete szerinti igénylési lapon kell benyújtani. Lakossági igény szóbeli kérelemre is teljesítheto. A díjat az adatszolgáltató szervezet számlájára készpénz-átutalási megbízással vagy készpénzben, legkésobb a szolgáltatás teljesítésekor kell megfizetni. Az állami alapadatok forgalmazásából származó adatszolgáltatási díj 50%-át új állami alapadatok eloállítására kell fordítani, a fennmaradó 50% az adatszolgáltatót illeti meg. A központi földmérési szervezet - FÖMI - és a megyei földhivatalok, illetve a Fovárosi Földhivatal, a körzeti földhivatalok és a Fovárosi Kerületek Földhivatala elszámolása alapján, díjbevételeirol a tárgyhónapot követo hó 10. napjáig a Földmuvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium részére jelentést készít. Ezt a jelentést a térképtárak adott idoszakban lebonyolított számlázásai alapján kell összeállítani. A jelentéshez a számlamásolatokat a megyei és a körzeti földhivatalok térképtárosai a belso rendelkezéseknek megfelelo idopontig megküldik a megyei földhivatalok pénzügyi osztályának, amely elkészíti a jelentést az FVM felé, és átutalja az 50%-ot a FÖMI felé. Az arra jogosult által benyújtott földmérési adatigénylést a térképtáros egy erre a célra fenntartott úgynevezett gyujtoszámra iktatja, melyet minden évben 1-el kezdodoen kell megnyitni és növekvo számsorrendben irattározni kell (pl.: 6-326/2000). Az adatszolgáltatás teljesítése során a térképmásolatot hitelesíto bélyegzovel, dátummal és a térképtáros aláírásával kell ellátni. A hitelesítés során a térképtáros feltünteti a fentiekben említett iktatási számot is a kiadott másolaton, ami megkönnyíti az adatszolgáltatás igénylojének késobbi visszakeresését, és az adatszolgáltatás valamint az adat jogszeru felhasználásának késobbi ellenorzését. Külön rendelkezés (engedélyezés) szerint lehetoség van díjmentes adatszolgáltatásra (pl. oktatási intézmények, stb. számára).
10.4. melléklet A TAKARNET célja és felépítése 1 A különbözo földhivatali fejlesztések eredményeként kialakulnak, illetve részben már kialakultak a digitális adatbázisok. Ebbol következik, hogy lehetové válik az adatok forgalmazása on-line módon is. Akkor pedig jogos az igény, ne kelljen minden esetben a földhivatalokba menni - utazni - amennyiben adatra van szükség. A kérdést egy országos adatszolgáltató hálózat tudja csak megoldani. Ennek technikai feltételei adottak, hisz a WAN (Wide Area Network) pont errol szól. Ha lényegesen eltéro méretben is, de igen hasonló funkciót tölt be az INTERNET, illetve annak zárt körben való felhasználásra szánt változata az INTRANET. Akkor most már csak össze kell kapcsolni a két fogalmat, és máris eljutunk egy olyan hálózat kialakításához, mely magába foglalja az ország összes földhivatalát, és megteremti a kapcsolat lehetoségét a külso felhasználókkal is. A megoldás elvi felépítése az 1. ábrán látható. 1. ábra A TAKARNET felépítése nagy vonalakban követi a földügyi igazgatás struktúráját. Az országos hálózat elso szintjén helyezkednek az igazgatási és az elsodleges adatszolgáltatási szervek. Ez utóbbiak belso hálózata - igazodva a teljes struktúrához - az ún. Intranet elvre kell, hogy épüljön. Ennek a magyarázata a késobbiekben szerepelnek majd, most csak annyit, hogy az adatszolgáltatás az Internet használata során megszokott módon alakulna ki. A megyei hivatalok belso számítógépes rendszerét a 2. ábra mutatja. 1 A TAKARNET tender-kiírása és Zalaba Piroska cikke alapján 1
10.4. melléklet A megvalósítás több fázisban történik, melyek: 2. ábra Komplex decentrális ingatlan-nyilvántartási rendszer; adatbázisok létrehozása a körzeti földhivatalokban. BIIR, Budapesti Ingatlan-nyilvántartási Információs Rendszer a Fovárosi Kerületek Földhivatalában (FKFH). Térképrendszer kialakítása a FKFH-ban. TAKAROS kialakítása rendszer a körzeti földhivatalokban, az eljárások számítógépesítése. TAKARNET, mint országos földhivatali hálózat kiépítése, a távoli adathozzáférés biztosítása. META Megyei földhivatalok TAKAROS rendszerének kialakítása. Az adatok közvetlen keletkezési helye döntoen továbbra is körzeti földhivatalokban lesz. Ide érkeznek be a munkarészek, itt történik meg azok ellenorzése, és itt kerülnek tárolásra is az adatok jelentos részben. Mindezért természetes, hogy az országos hálózatnak fontos részeként azokat is be kell kapcsolni. A körzeti földhivatalok Intranet megoldása a 3. ábrán látható. Az Intranet kiépítésében most két dologra figyeljünk! Az egyik, hogy az adatkérés külso igénylés esetén is lehetséges. Azaz az ügyfelek a saját lakhelyükhöz legközelebbi jogosult felhasználón keresztül kaphatja meg a számunkra fontos adatokat. A másik az adatbiztonság kérdése, melyet a Firewall (tuzfal) hívatott biztosítani. 3. ábra 2
10.4. melléklet A külso felhasználók hozzáférésének elvi vázlatát mutatja be a 4. ábra. 4. ábra Az adatszolgáltató hálózat fizikai megvalósítása részben az országban már meglévo távközlési elemek felhasználásával, másrészt a földhivatali belso eroforrások által történik meg. 3
10.4. melléklet 1.1. A hálózati szolgáltatások 2 Rendszeresítendo funkciók A TAKARNET létrehozásának célja elsosorban az, hogy a földnyilvántartási szektor információs anyagainak felhasználói elektronikus eszközök alkalmazása révén is hozzájuthassanak az új adatbázisok tartalmához (természetesen ellenorzött biztonsági intézkedések mellett). Ez a felhasználók számára lehetové tenné, hogy a jelenleginél hatékonyabb formában végezhessenek kutatásokat (kereséseket) és nyújthassanak be kérelmeket. Javasoljuk, hogy a TAKARNET WAN (Wide Area Network) I. fázisának végrehajtása során az alábbi, a leggyakrabban igénybevett földhivatali szolgáltatásokat kell az arra jogosult felhasználók részére hozzáférhetové tenni: Tulajdoni lapok másolatainak kiadása iránti kérelmek Térképmásolatok iránti kérelmek Kérvény bejegyzésére kiadása jelzálog bárki által bárki által megfelelo felhasználó által regisztrált Kérvény jelzálog törlése iránt megfelelo regisztrált felhasználó által Tulajdonjog rávezetése iránti kérelem megfelelo felhasználó által Valós kérelem-állomány bárki által továbbítása e-mail útján Földhivatali TAKARNETszámlák megtekintése megfelelo felhasználó által regisztrált regisztrált Általános információk Az RDBMS-rendszer és a földhivatali adatbázisok fejlesztésének eszköze Rendelkezésre fognak állni a TAKAROS-ra és a Budapesti Földhivatal ORACLE rendszerére vonatkozó részletek. A szolgáltatók konzultánsainak ezeket vagy ezekhez hasonló kompatibilis eszközöket kell alkalmazniuk a tényleges adatbázis-rendszerekhez való hozzáféréshez Szükséges állományok biztosítása során. Földhivatali adatbázisok közötti kapcsolatok Az elozo részben felsorolt funkcióknak három egymástól elkülönülo módon kell kapcsolódniuk a földhivatali adatbázisokhoz (5. ábra): A. A keresések esetében az adatbázist illetoen 'read-only' hozzáférésre van szükség, amelynek eredményeként a felhasználó rövid jelentéseket kap kézhez. Ezért az elso két funkció esetében közvetlen adatbázis-hozzáférésre van szükség annak 2 A WAN tenderkiírás muszaki specifikációja és Zalaba Piroska cikke alapján 4
10.4. melléklet érdekében, hogy az on-line keresésekre adott válaszok a létezo rekordok azonnali, közvetlen elérése révén, illetve ha és amikor szükséges, kis rutinok lefuttatása után létrejöhessenek. A keresésekre adott válaszok formája jelentés és/vagy térképkivonat lehet. Emellett adminisztratív információt kell létrehozni és tárolni a TAKAROS- és megyei földhivatali-rendszerek kérvényregisztráló moduljaihoz történo továbbítás végett. Ennek az adminisztratív információnak a feldolgozása a földhivatali adatbázis-rendszerekben fog megtörténni. Felhasználójuk lesz továbbá a TAKARNET felhasználói adatbázis-kezelo és számlavezeto modulja az ügyfelek vezetett számláinak aktualizálása céljából. 5. ábra B. A kérvények, kérelmek azok a földhivatali együttesen lefolytatott ügyletek, amelyek eredményeként a földhivatali adatbázisokban orzött kataszteri-térképeken vagy a tulajdoni lapokon eszközölnek változtatásokat. A korábban felsorolt három alapveto kérelem létrehozása a felhasználó számítógépén futtatott World Wide Web típusú interface alkalmazásán keresztül történik. Ez az interface segít a kérvény-nyomtatványok, kérdoívek létrehozásában, de részt vesz a betáplálásra váró adatok típusának többféle módon történo ellenorzésében is. Ebbol az okból kifolyólag ennek a funkciónak közvetlen összeköttetésben kell állnia a földhivatali adatbázisokkal, hogy érvényesítés céljából adatokat nyerhessen vissza. A létrehozás és a kielégíto felülvizsgálat (Id. késobb) után történik meg a standard kérvény-állomány feldolgozása és kezelése a földhivatali adatbázisok részérol. C. Azok az egyéb keresések és kérelmek, amelyek elsore nem állnak rendelkezésre 'on-line' állapotban, E-mail, elektronikus levelezés útján továbbíthatók a földhivatalokhoz. Ezek némelyikének elonye is származik abból, ha a felhasználói oldalon WWW típusú, off-line interaktív kreációs feldolgozási folyamat lefuttatására kerül sor. Az ilyen WWW alapú feldolgozás pedig hasznot húz néhány ellenorzési folyamatból és ennek nyomán olyan megfelelo formátumú állományokat lesz képes létrehozni, amelyek sokkal könnyebbé teszik a földhivatali adatbázisokba történo belépést, mintha azt a papírra vetett kérelem útján próbálnánk elérni. 5
10.4. melléklet D. Minden regisztrált felhasználó rendelkezni fog egy saját nevén nyilvántartott TAKARNET-számlával. Ehhez a felhasználók 'on-line' eszközökkel bármikor hozzáférhetnek, hogy részletes adatokat kapjanak dátum szerint a lebonyolított ügyletekrol és az ezek kapcsán felmerült költségekrol. Egy kérelem visszaigazolása (6. ábra) Mielott sor kerülne egy E-mail alapú kérelem feldolgozására, szükség van a küldotol származó megerosítésre. Ez az eljárás tökéletesíteni fogja a rendszer megbízhatóságát. A földhivatali adatbázisok átvételi elismervényeket hoznak létre, amelyek a regisztrálásra vonatkozó részleteket és a 'széljegyeket' (figyelmeztetések arra vonatkozóan, hogy az adott tulajdoni lap kapcsán függo ügyek vannak folyamatban) tartalmazzák. A kérelem feldolgozása viszont nem kezdodik meg addig, amíg az átvételi elismervény elfogadása meg nem érkezik. Az elfogadó üzenet az átvételrol szóló üzenet tartalmával megegyezo lesz. Miután az eredeti kérelem és a visszaigazolás is megérkezett és megtörtént ezek ellenorzése is, sor kerül a földhivatali adatbázisokon belüli archiválásra, majd az ellenorzéseket követoen megkezdodik a feldolgozás. 6. ábra A kérelem kezelésének ügyrendjét a 7. ábra mutatja. 7. ábra 6
10.4. melléklet Egyéb felhasználók A felhasználókat sokféle szempont szerint lehet csoportosítani, de most az alábbi felosztást vesszük figyelembe: Belso (földnyilvántartási szektor) vagy külso (minden egyéb) Regisztrált (számlaszám, kulcsszó stb.) vagy nem regisztrált (mások) Felhasználói csoportok (például közjegyzok, ügyvédek, földmérok) Csak regisztrált felhasználó lesz képes kérelmet készíteni e rendszer segítségével. Az eseti felhasználóknak vagy regisztráltatniuk kell magukat (hogy legyen költségszámlájuk), vagy a 'vörös vonal' szolgáltatást kell igénybe venniük, amely esetben a költségek elszámolása a telefontársaságon keresztül történik. A különbözo felhasználói szintekrol indított, a funkcionalitást vagy az adattartalmat célzó hozzáférések definiálása csak olvasható Web-oldalról, közvetlenül a hálózatkezelo felé történik. A rendszer képes lesz a megfelelo földhivatal kiválasztására a helységnév-lista alapján, és a kéréseket és az adatokat automatikusan eljuttatja a megfelelo földhivatalba. A funkciók ismertetése Kérelem tulajdoni lap másolatának kiadására A feladat leírása: Egy Web-oldal rendszeresítése, amely jó segítségként szolgál a felhasználóknak a tulajdoni lap adatainak a TAKAROS vagy megyei földhivatali rendszerekbol történo lehívására, megvizsgálására. A TAKAROS és megyei földhivatali rendszerek adattáblázatai a tanácsadó(k) rendelkezésére lesznek bocsátva. Felhasználók A felhasználói csoportnak meg kell határoznia az elérési jogosultságokat. A keresések különféle típusait és a böngészési lehetoségeket meg kell engedni vagy le kell tiltani egyegy adott felhasználói csoport vonatkozásában. A hozzáférés egy bizonyos adatmennyiségre is korlátozható. A tulajdoni lapokon szereplo adatok elérhetoségét is védeni kell olyan szinten, hogy a tulajdoni lapok valamennyi adata ne legyen hozzáférheto az összes felhasználó számára. A rendszer informálná a felhasználót a hozzáférési jogosultságairól, majd megfelelo szintu üzenetátvitelt kérne a TAKAROS vagy a megyei földhivatal irányába. Földterület(ek) vagy ingatlanok kiválasztása Böngészés: A WWW oldal böngészo funkciója megadna egy listát egy kiválasztott kulcs szerinti bontásban. A lista sorrendje egynél több kulcs szerint kellene, hogy definiálható legyen. A böngészés ideje alatt fenn kell állnia a lehetoségnek egynél több elem megtekintésére és kiválasztására is. A kulcsok a következok lehetnének: földterületi egység azonosító száma(i) cím(ek) tulajdonos neve tulajdonos azonosítója 7
10.4. melléklet a hitelezo neve a hitelezo azonosítója a pozitív szolgalmi jog tulajdonosának neve (pl. csovezeték jogtulajdonosa) a negatív szolgalmi jog tulajdonosának neve (pl. egy másik földrészlet eléréséhez való jog) Keresés Húsz elore meghatározott kérdést és szöveges leírást kell létrehozni és bemutatni a felhasználóknak saját keresési szempontjaik létrehozásának megkönnyítése végett. A rendszernek be kell fogadnia az arra felhatalmazott felhasználók új példaszempontjait is. Ábrázolás képernyon A rendszernek képesnek kell lennie a kiválasztott tulajdoni lapok megjelenítésére a képernyon és az oldalak átforgatására. Letöltés A rendszer legyen képes a kiválasztott tulajdoni lap adatainak egy szöveges állományba történo bevitelére (letöltésére). A Web mögötti program feladata A keresési utasítások szintaktikai ellenorzése Kereso és böngészo funkciók engedélyezése Információ-továbbítás a földhivatali adatbázis-rendszerek felé az adatszolgáltatásról Ellenorzés az összes lehetséges logikai kontroll segítségével A megfelelo földhivatal automatikus kiválasztása a településnév alapján Kérelem térképmásolat kiadására (8. ábra) 8. ábra A feladat leírása Egy Web-oldal rendszeresítése, amely jó segítségként szolgál a felhasználónak a kis térképszelvénynek a TAKAROS vagy megyei földhivatal rendszerekben történo megkeresésére, megvizsgálására és az azokból történo letöltésére. Ezeknek a rendszereknek az adattáblázatait e dokumentum D függeléke tartalmazza. Felhasználók A hozzáférési jogosultságokat a felhasználói csoportoknak kell meghatározniuk. A különbözo típusú keresési és böngészo funkciókat engedélyezni kell vagy le kell tiltani bármely felhasználói csoport vonatkozásában. A hozzáférés egy bizonyos adatmennyiségre is korlátozható. 8
10.4. melléklet Földterület(ek) és ingatlanok kiválasztása Böngészés A WWW oldal böngészo funkciója megadna egy listát egy kiválasztott kulcs szerinti bontásban. A lista sorrendje egynél több kulcs szerint kellene, hogy definiálható legyen. A böngészés alatt fenn kell állnia a lehetoségnek egynél több elem megvizsgálására és kiválasztására is. A kulcsok a következok lehetnek: földterületi egység azonosító száma(i) cím(ek) tulajdonos neve tulajdonos azonosítója a hitelezo neve a hitelezo azonosítója a pozitív szolgami jog tulajdonosának a neve (pl. csovezeték tulajdonosa) a negatív szolgalmi jog tulajdonosának a neve (pl. egy másik parcella eléréséhez való jog) Keresés Húsz elore meghatározott kérdést és szöveges leírást kell létrehozni és a felhasználók számára hozzáférhetové tenni, hogy segítséget nyújtsanak nekik a saját kérdéseik létrehozásában. A rendszemek el kell fogadnia a felhatalmazott felhasználók példakereséseit is. Ábrázolás a képernyon A térképkivonatnak a Web-oldalon ábrázolhatónak kell lennie. A kijelölt földterület a térképkivonat középso részén foglaljon helyet. A térképkivonat méretezése automatikusan, a megfelelo formátumban történjen a kijelölt földrészlet bemutatásának céljaira és/vagy úgy, hogy beleilleszkedjék a Web-oldal ablakába. Ezek után a felhasználónak képesnek kell lennie az újbóli ábrázolás irányítására a megfelelo paraméterek kiválasztása útján. A rendszer legyen képes a kiválasztott tulajdoni lapnak a képernyon történo bemutatására és az oldalak átforgatására. Letöltés A rendszernek képesnek kell lennie a térkép MS Windows-kompatibilis képi állományba történo bevitelére (letöltésére). A Web mögötti program feladata A keresések szintaktikai ellenorzése Kereso és böngészo funkciók engedélyezése Grafikai alapelemek kivonása a TAKAROS vagy a megyei földhivatal rendszerbol A rajz ábrázolása képernyon Információ küldése a helyi TAKAROS vagy megyei földhivatal rendszernek errol az adatszolgáltatásról Ellenorzés az összes lehetséges logikai kontroll segítségével A megfelelo földhivatal automatikus kiválasztása a településnév alapján. 9
10.4. melléklet Kérelem jelzálog bejegyzésére A feladat leírása Web-oldal rendszeresítése, amely jó segítséget nyújthat a felhasználónak az ingatlant terhelo jelzálog rávezetése iránti kérelem elkészítéséhez. Feladó. A feladók a bankok, helyi közigazgatási szervek, közjegyzok stb. lesznek. A teljes ügyfélkör itt elozetesen nem határozható meg, ezért itt nagyfokú rugalmasság szükségeltetik. Adattartalom és a formanyomtatvány kitöltésének szabályai Adatok a hitelezo számára Adatok az adós számára A földterület leírása A jelzálog tárgya A jelzálog a társtulajdonosok közül! egynél többre is vonatkozhat. Egy tulajdonosnak ugyanazon a tulajdoni lapon egynél több tulajdoni bejegyzése is lehet, ami azt jelenti, hogy az o tulajdoni része egynél több részbol tevodik össze. Bonyolultabb esetekben ez a rész egy igen hosszú, a tulajdoni bejegyzéseken alapuló lista is lehet. A jelzálog egy részletének leírása A tulajdoni 1ap bejegyzési száma és/vagy Annak a döntésnek a sorszáma, amely az adott tulajdonrész bejegyzésére vonatkozik A tulajdonos azonosítási száma A bejegyzéshez tartozó tulajdonrész-arány, amelyet a jelzálog terhel (az 1/1 azt jelenti, hogy a tulajdonrész képezi a jelzálog tárgyát) A jelzáloggal kapcsolatos részletek A jelzálog-fedezet nagysága A jelzálog árfolyama Igenlo vagy nemleges válasz a "Eladási vagy további terhelési tilalom?'' kérdésre A kölcsön célja A Web program feladata "Használható-e lakás céljára?" Ha igen: semmi Ha nem: be kell írni a jelzálog-bejegyzési illeték (korábban: az illetékbélyeg) összegét A tulajdoni lap eredeti adatainak kiírása a formanyomtatvány kitöltése során és lehetoség megteremtése a felhasználó számára, hogy ezek között az ablakok között mozoghasson. Lehetoség biztosítása a felhasználónak, hogy kiválassza és kimásolja a tulajdoni lapon szereplo adatokat a jelzálog-bejegyzést kérvényezo nyomtatványra. A nyomtatványra kerülo valamennyi adat szintaktikai ellenorzése. 10
10.4. melléklet A feladó adatainak automatikus rávezetése a nyomtatványra. A jelzálogra vonatkozó részletek összevetése a tulajdoni lap adataival. Ellenorzés az összes lehetséges logikai kontroll segítségével. A megfelelo földhivatal automatikus kiválasztása a településnév alapján. Kérelem jelzálog törlésére A feladat leírása Web-oldal rendszeresítése, amely jó segítséget nyújt a felhasználónak a jelzálogjog törlésére vonatkozó kérelem elektronikus úton történo létrehozásához. Feladó A feladók bankok, helyi közigazgatási szervek, közjegyzok stb. lehetnek. A teljes feladói kör elozetesen nem határozható meg, ezért itt kello rugalmasságra lesz szükség. Adattartalom és a formanyomtatvány kitöltésének szabályai A hitelezore vonatkozó adatok Az adósra vonatkozó adatok A földterület leírása A törlendo jelzálogjog meghatározása Az adott jelzálog bejegyzésére vonatkozó döntés sorszáma és/vagy A jelzálog tulajdoni lapon szereplo sorszáma A törlendo jelzálogjog részletezése A jelzálog összege A jelzálog árfolyama A kölcsön célja A Web program feladata "Használható-e lakás céljára?" Ha igen: semmi Ha nem: be kell írni a jelzálog-bejegyzési illeték (korábban: az illetékbélyeg) összegét A tulajdoni lap eredeti adatainak kiírása a formanyomtatvány kitöltésekor és lehetoség biztosítása a felhasználónak, hogy ezek között az ablakok között mozoghasson. Lehetoség biztosítása a felhasználónak, hogy a tulajdoni lapon szereplo eredeti adatokat kijelölje és átmásolja a jelzálog-bejegyzés iránti kérelemre. A nyomtatványon szerepeltetni kívánt valamennyi adat szintaktikai ellenorzése. A feladó adatainak automatikus rávezetése a formanyomtatványra. A jelzálog részletes adatainak összevetése a tulajdoni lapon szereplo információkkal. Ellenorzés az összes lehetséges logikai kontroll segítségével. A megfelelo földhivatal automatikus kiválasztása a településnév alapján. 11
10.4. melléklet Kérelem a föld tulajdonjogának bejegyzésére A feladat leírása Web-oldal rendszeresítése, amely jó segítséget nyújt a felhasználónak a föld tulajdonjogának bejegyzését célzó kérelem elektronikus eszközökkel történo elkészítésében. Feladó A feladók bankok, helyi közigazgatási szervek, közjegyzok stb. lesznek. A teljes kör elozetesen nem határozható meg, ezért itt kello rugalmasságra lesz szükség. Adattartalom és a formanyomtatvány kitöltésének szabályai Az eladó(k)ra vonatkozó adatok A vásárló(k)ra vonatkozó adatok A földterület leírása A földügylet ismertetése A tulajdonjog megoszolhat a társtulajdonosok több tagja között is. Egy tulajdonos egynél több tulajdoni bejegyzéssel is rendelkezhet ugyanazon a tulajdoni lapon, ami azt jelenti, hogy az o tulajdoni része egynél több részbol tevodik össze. Bonyolultabb esetekben ez a rész a tulajdoni bejegyzések hosszú listáján is alapulhat. A földtulajdon egy részének leírása A tulajdoni lap bejegyzésének sorszáma és/vagy A tulajdonrész bejegyzésére vonatkozó döntés sorszáma A tulajdonos azonosítási száma A bejegyzéshez tartozó tulajdoni részarány. Ez a szám azt jelenti, hogy ennek a tulajdoni résznek hány százaléka kerül eladásra. (1/2 azt jelenti, hogy a tulajdoni rész fele képezi a tulajdonszerzés tárgyát.) A tulajdoni részarány a teljes földterület viszonylatában. Ez a szám azt jelzi, hogy a teljes tulajdoni rész hány százaléka kerül eladásra az elobb meghatározott tulajdoni rész mellett. A két elobbi mezo értéke nem független. A Web-oldalnak automatikusan meg kell határoznia a másik mezo értékét az egyik függvényében. ''Megosztott-e a földterület?" A tulajdonosokra vonatkozó adatok Az új tulajdonos azonosítási száma "Házastársa megosztatlan társtulajdonos-e?" (Ha az ingatlan megosztott) Az új földterület leírása. Tulajdonosi részarány. A földtulajdon-szerzés jogcíme (Ha az ingatlan nem megosztott) Tulajdonosi részarány 12
10.4. melléklet A földterület megszerzéséért fizetett összeg A megszerzés esedékessége A törlendo jelzálogra vonatkozó részletes adatok: A jelzálog-hitel összege A jelzálog-hitel esedékessége A kölcsön célja A Web program feladata "Használható-e lakás céljára?" Ha igen: semmi Ha nem: be kell írni a jelzálog-bejegyzési illeték (korábban: illetékbélyeg) összegét. A tulajdoni lap eredeti adatainak kiírása a formanyomtatvány kitöltésekor és lehetové kell tenni a felhasználónak, hogy az ablakok között mozoghasson. A továbbosztásokra vonatkozó egyéb bejegyzések bemutatása és lehetové kell tenni a felhasználónak, hogy az adatbevitel idején a képernyok között mozoghasson. Lehetové kell tenni a felhasználónak, hogy az eredeti tulajdoni lap adatait kijelölje és átmásolja erre a nyomtatványra. A nyomtatványra átírandó valamennyi adat szintaktikai ellenorzése. A feladó adatainak automatikus rávezetése a nyomtatványra. A jelzálog részleteinek összevetése a tulajdoni lapon szereplo információkkal. Ellenorzés valamennyi lehetséges logikai kontroll segítségével. A megfelelo földhivatal automatikus kiválasztása a településnév alapján. Valós kérelem továbbítása E-mail útján A feladat leírása Web-oldal rendszeresítése, amely jó segítséget nyújt a felhasználónak abban, hogy a kérelmét elektronikus úton juttassa el a földhivatalhoz. Feladó A feladók bankok, helyi közigazgatási szervek, közjegyzok stb. lesznek. A feladók teljes köre nem határozható meg elozetesen, ezért itt bizonyos rugalmasságra lesz szükség. Adattartalom és a formanyomtatvány kitöltésének szabályai A cím és a kérelemmel kapcsolatos egyéb alapveto részletkérdések A felhasználót segíti a WWW oldal. A földhivatalok címlistája adott, a felhasználó pedig ebbol a listából kiválaszthatja a megfelelo földhivatalt, illetve beírhatja a választott földhivatal megnevezésének elso néhány betujét. A Web program feladata A file továbbítása a megadott címre. 13
10.4. melléklet Földhivatali TAKARNET-számlák vizsgálata (9. ábra) 9. ábra A feladat leírása Web-oldal rendszeresítése, amelynek segítségével a felhasználó megnézheti a TAKARNET-rendszerben vezetett saját számlái állapotát. Feladók A feladó bármely felhasználó lehet - akár belso, akár külso. A felhasználók számlái attól függetlenül is megmaradnak, hogy használati díjjal terhelték-e azokat vagy sem. Adattartalom és a formanyomtatvány kitöltésének szabályai A felhasználót a szokásos 'bejelentkezés' után segíti a WWW oldal. A szükséges funkciók hasonlóak azokhoz, amelyeket az Internt vagy WWW szolgáltatók is biztosítanak. 1.2. Az INFOCAM adatszolgáltatása Nem lenne teljes a kép, ha csak a TAKAROS rendszerrol beszélnénk. A TAKAROS az ország összes körzeti földhivatalában müködik, illetve rövidesen muködni fog, kivétel a budapesti kerületeket. Budapestre vonatkozóan már van egy muködo rendszer, az INFOCAM. 1993 tavaszán a svájci LEICA cég felajánlotta az INFOCAM rendszerét kipróbálásra. A rendszer egy VAXstation-60 számítógépbol [32 Mb RAM, 2GB diszk, 21 grafikus képernyo, TK-50 szalagos egység, LA-70 nyomtató, OpenVMS operációs rendszer], egy CALCOMP A1-es digitalizáló táblából és az INFOCAM 5.6 verziójából állt. 1993 szeptemberében Pálfi Antal kollégámmal kaptunk megbízást a rendszer kipróbálására. A vizsgálat foképp arra irányult, hogy a földhivatal térképi adatai kezelhetok-e a rendszerrel, és a nyilvántartás változásai miként hajthatók végre. A vizsgálathoz létrehoztuk az akkori ideiglenes szabályozásnak megfelelo INFOCAM adatszerkezetet. Az F7-es szabályzat mintatérképe alapján, annak bedigitalizálásával az adatok megjelenítését is kialakítottuk. A földhivatali változások átvezetését is kipróbáltuk a próbaként készített térrajzokon. 1993 decemberében az FM. Földügyi és Térképészeti Foosztályának elkészítettük a vizsgálat eredményét tartalmazó jelentésünket. Ez után kezdodhetett meg az V. és XI. kerületek adatainak átvétele. 1994-ben a Fovárosi Földhivatal az FM. Földügyi és Térképészeti Foosztályán keresztül sikeres pályázatot nyújtott be a fovárosi digitális kataszteri térképkezelo rendszer, LIS, projekt megvalósítására. A svájci kormány 1,5 millió Sfr. értéku projektet támogatott, amely keretén belül létre kell hozni a fovárosi LIS, föld információs rendszert, amely alkalmas a digitális kataszteri térkép tárolására, kezelésére, változásainak átvezetésére a magyar eloírásoknak megfeleloen és az adatok felhasználók felé történo szolgáltatására, beleértve az alappontokat is. A projekt biztosította az összes hardver és szoftver eszközöket. A projekt pályázatának 14