KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE"

Átírás

1 KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 61. (1) bekezdése értelmében A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, valamint arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetve terjessze. A közérdekű adat fogalmát a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) határozza meg, mely szerint közérdekű adat az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső adat. Az Alkotmányban foglalt jog érvényesülését ugyanezen törvény 20. -a biztosítja annak kimondásával, miszerint a közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek az adatot kezelő szerv a kérelem tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül, közérthető formában tesz eleget. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet kimondja továbbá, hogy a közérdekű adatok megismerését valamennyi államháztartási körbe tartozó szervnek kötelessége elősegíteni. A fent idézett rendelkezések érvényesülése érdekében Tapolca Város Polgármesteri Hivatala Tapolca Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Általános és a Polgárok Személyes Adataival Kapcsolatos Eljárások Rendjére Vonatkozó Adatvédelmi Szabályzatában foglalt eljárási rend szerint biztosítja a közérdekű adatok megismerését minden érdeklődő számára. A hivatkozott szabályzat teljes terjedelmében megtekinthető itt. A következőkben tájékoztatni kívánjuk Önt a szabályzatban foglalt, a közérdekű adatigénylések benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. A közérdekű adatok nyilvánossága A Hivatal, mint jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. A tájékoztatási kötelezettsége kiterjed az elektronikus információszabadságról szóló évi XC. tv. 6. -ban meghatározott közzétételi listákon szereplő adatokra, különösen: a Hivatal költségvetésére és annak végrehajtására, az állami vagyon kezelésére, a közpénzek

2 felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és - személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan. Az előzőekben említetteknek megfelelően lehetővé kell tenni, hogy a Hivatal kezelésében lévő adatokat bárki megismerhesse, kivéve: - ha az adatot törvény alapján az arra jogosult szerv állam- vagy szolgálati titokká nyilvánította, - ha az nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség alapján minősített adat, - ha a közérdekű adatok nyilvánosságához való jogot az adatfajták meghatározásával főként bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásra tekintettel törvény korlátozza, - ha az adat a Ptk. 81. (2) bekezdése alapján üzleti titoknak minősül. A Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Ezen adatok megismerését a jegyző engedélyezi. Jogszabály egyes adatok megismerhetőségének korlátozására a fent meghatározottnál rövidebb időtartamot állapíthat meg. A közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelem és teljesítése Közérdekű adat megismerése iránti igény személyesen szóban, illetve írásban (levélben, telefaxon, ben) terjeszthető elő Tapolca Város Polgármesteri Hivatalánál. A szóban benyújtott igényről az adatszolgáltatásra köteles szervezeti egység ügyintézője jegyzőkönyvet vesz fel. Az igényt írásban a Polgármesteri Hivatal postai címén (8301 Tapolca, Postafiók 1.), a jegyzo@tapolca.hu elektronikus levélcímen és a 06-87/ es faxszámon lehet benyújtani a kérelmező által írt igénylési formában vagy a Polgármesteri Hivatal által e célra rendszeresített igénybejelentő nyomtatványon. Az igénybejelentő nyomtatvány letölthető innen, vagy a Hivatal bármely szervezeti egységén igényelhető és benyújtható.

3 A Hivatal bármely más címére érkezett igényt címre kell azonnal továbbítani. Az igényeket a jegyző titkársága kinyomtatja, majd továbbítja a jegyző részére, aki kijelöli az adatszolgáltatásra köteles szervezeti egységet. Amennyiben az igény nem az annak teljesítésére illetékes szervezeti egységhez érkezik be, akkor az igényt a jegyzőhöz kell továbbítani szignálásra. A benyújtott igényeket az igényelt adatokat kezelő szervezeti egység vezetője teljesíti a jegyző jóváhagyását követően. Az írásban benyújtott igénynek a következőket célszerű tartalmaznia: az ügyfél neve, az ügyfél levelezési címe, az ügyfél napközbeni elérhetősége (telefonszám vagy cím), az igényelt adatok pontos meghatározása, nyilatkozat arra nézve, hogy az adatokat személyes bemutatás során kívánja megismerni és/vagy másolatok készítését igényli, másolatok igénylése esetén az adathordozó megnevezése (papír alapú másolat vagy számítógépes adathordozó), a másolat átvételének módja (személyesen vagy postai úton). A Hivatal, mint jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv a közzétett adatok megismerését személyazonosító adatok közléséhez nem kötheti. Igénylés alapján történő adatszolgáltatás esetén az adatigénylő személyazonosító adatai csak annyiban kezelhetők, amennyiben az az igény teljesítéséhez - beleértve az esetleges költségek megfizetését is - elengedhetetlenül szükséges. Az igény teljesítését, illetőleg a költségek megfizetését követően az igénylő személyes adatait haladéktalanul törölni kell. Az adatigénylésnek közérthető formában és amennyiben az aránytalan költséggel nem jár az igénylő által kívánt technikai eszközzel, a felmerült költségek megtérítése mellett, kell eleget tenni.

4 A Hivatal a közérdekű adatot tartalmazó adatbázisról történő másolat készítéséért legfeljebb az azzal kapcsolatban felmerült mértékig terjedően költségtérítést állapít meg. A fizetendő költségtérítés összegét az igénylő kérésére előre közölni kell. A nagyobb terjedelmű a 20 ív A/4 oldalt elérő vagy azt meghaladó oldalszámú másolat esetén a költségtérítés előre történő közlése nem mellőzhető. A költségtérítés összegei: Az adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjai A/4-es formátumban Az adat megnevezése Díjtétel (Ft) 20 Ft/lap - elektronikus adathordozón : DVD 200 Ft/db CD FLOPPY 120 Ft/db 100 Ft/db A kérelmező igénylésében köteles az általa igényelt közérdekű adatot (adatokat) egyértelműen és konkrétan megjelölni. A közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek a Hivatal az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget. Ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz, a másolaton a meg nem ismerhető adatot felismerhetetlenné kell tenni. Az igény teljesítésének megtagadásáról, annak indokaival együtt, 8 napon belül írásban, vagy amennyiben az igénylő elektronikus levelezési címét közölte elektronikus úton értesíteni kell az igénylőt. A közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem tagadható meg azért, mert a nem magyar anyanyelvű az igényét anyanyelvén, vagy az általa értett más nyelven fogalmazta

5 meg, amennyiben az igénylő nyilatkozatában vállalja a fordítással járó többletköltségek viselését. Az adatvédelmi felelős évente, az adatvédelmi biztos közleményében meghatározott időpontra értesíti az adatvédelmi biztost az elutasított igényekről, valamint az elutasítások indokairól. Jogorvoslat a közérdekű adatok teljesítésével kapcsolatban Ha a Hivatal a közérdekű adatra vonatkozó igényt nem teljesíti, az igénylő az Avtv ban foglalt eljárási rendnek megfelelően bírósághoz fordulhat. A megtagadás jogszerűségét és megalapozottságát a Hivatal köteles bizonyítani. A fenti rendelkezések nem alkalmazhatók a közhitelű nyilvántartásból történő külön törvényben szabályozott adatszolgáltatásra.

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZABÁLYZATA. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZABÁLYZATA. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZABÁLYZATA a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.

Részletesebben

SZABÁLYZAT. Tura Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő

SZABÁLYZAT. Tura Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő Tura Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZAT Készítette: Horkai István informatikus Jóváhagyta: Dolányi

Részletesebben

Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Gyevitur Nonprofit Kft (a továbbiakban: Kft) vonatkozásában a közérdekű adatok megismerésére

Részletesebben

NAGYOROSZI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL

NAGYOROSZI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL NAGYOROSZI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő

Ásotthalom Község Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő Ásotthalom Község Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA A személyes adatok védelméről és a közérdekű

Részletesebben

ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATA

ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATA ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATA ZIRC Városi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) és

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓMŰHELYE

BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓMŰHELYE BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓMŰHELYE Iktatószám: 16 /2010. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZAT Érvényes 2010.

Részletesebben

I. fejezet. II. fejezet

I. fejezet. II. fejezet SÁGÚJFALUI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KISHARTYÁNI KIRENDELTSÉGÉNEK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL 15/2013. (IV.29.) határozat Az információs

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő

Hajdúsámson Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterének és Hajdúsámson város Önkormányzata Jegyzőjének EGYÜTTES UTASÍTÁSA Hajdúsámson Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére

Részletesebben

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Öttevény Község Önkormányzata Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.

Részletesebben

Galgagyörk község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Galgagyörk község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Galgagyörk község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságon (továbbiakban: Igazgatóság) a közérdekű adatok megismerésére irányuló

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT Érvényes: 2016. január 1-től visszavonásig.. Dr. Horváthné Németh Klára ügyvezető igazgató Az információs önrendelkezési

Részletesebben

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló

Részletesebben

Hejőszalonta Község Önkormányzata. Szabályzat 2014.

Hejőszalonta Község Önkormányzata. Szabályzat 2014. Hejőszalonta Község Önkormányzata Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Hejőszalonta Község Önkormányzatánál 2014. Hejőszalonta Község Önkormányzata Polgármesterétől

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE 1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL ÉS POLGÁRMESTERI

Részletesebben

3/2014. számú SZABÁLYZATA

3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzatának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő 3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzata (továbbiakban együtt: közfeladatot

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 3700 Kazincbarcika,Fő tér 4.

Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 3700 Kazincbarcika,Fő tér 4. 237-21/2013/SzIO Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 3700 Kazincbarcika,Fő tér 4. 21/2013. számú polgármesteri-jegyzői együttes rendelkezés SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZAT

KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZAT A Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: CSVK Kft.) közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét meghatározó szabályzata KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK KEZELÉSÉRŐL

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK KEZELÉSÉRŐL Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK KEZELÉSÉRŐL Készült az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény előírásai szerint Hatályos:

Részletesebben

Közérdekű adatszolgáltatás szabályzata

Közérdekű adatszolgáltatás szabályzata Közérdekű adatszolgáltatás szabályzata Hatályba lépés ideje: 2014.10.01 Készítette: Takácsné Kovács Éva Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény, valamint az államháztartásról

Részletesebben

ZALAKAROS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Telefon: 93/340-100, Fax: 93/340-531. Email: hivatal@zalakaros.

ZALAKAROS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Telefon: 93/340-100, Fax: 93/340-531. Email: hivatal@zalakaros. 86287 Ügyiratszám:01-53/2011-17 ZALAKAROS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Telefon: 93/340-100, Fax: 93/340-531. Email: hivatal@zalakaros.hu SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Részletesebben

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL Iktatószám: VI-B-001/2777-1/2012. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL Hatályos: 2012. január 01. teljesítési rendjéről szóló

Részletesebben

1. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény benyújtása és teljesítése

1. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény benyújtása és teljesítése 1. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény benyújtása és teljesítése 1.1. A közérdekű adat megismerése iránt bárki szóban, írásban vagy elektronikus úton igényt nyújthat be. 1.2. A kérelmek előterjesztése

Részletesebben

Szabályzat. I. Általános rendelkezések

Szabályzat. I. Általános rendelkezések Szabályzat a Közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesítésének rendjéről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény 30.. /6/ bekezdése

Részletesebben

Az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZAT

Az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZAT Az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Hatályos:

Részletesebben

Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatala

Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatala Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatala SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Felsőzsolca,

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE Kivonat A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének, továbbá

Részletesebben

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzat

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzat Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere Pécs Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzat A személyes adatok védelméről

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL. Tartalomjegyzék

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. A Szabályzat célja... 2 2. A Szabályzat hatálya... 2 3. Értelmező rendelkezések... 2 4. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény és intézése... 3 4.1. Az igény benyújtása... 3

Részletesebben

Közérdekű adatok megismerése iránti igények teljesítésének rendje

Közérdekű adatok megismerése iránti igények teljesítésének rendje Közérdekű adatok megismerése iránti igények teljesítésének rendje kivonat a Bács-Kiskun Megyei Intézményfenntartó Központ MIK 373-20/2012. számú A közérdekű adatok közzétételének és a közérdekű adatok

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. Közérdekű adatok nyilvánosságának rendje

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. Közérdekű adatok nyilvánosságának rendje 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel/ Fax: 06-66/441-351 Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Közérdekű adatok nyilvánosságának rendje Érvényes: 2014. év január hó 1. naptól

Részletesebben

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közérdekű adatok megismerésére irányuló szabályzata

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közérdekű adatok megismerésére irányuló szabályzata A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közérdekű adatok megismerésére irányuló szabályzata A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének

Részletesebben

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekő adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjére vonatkozó

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekő adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjére vonatkozó Kállósemjén Nagyközség Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekő adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjére vonatkozó SZ A B Á L Y Z A T A Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

SZABÁLYZAT SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL. 17. számú függelék

SZABÁLYZAT SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL. 17. számú függelék [2018. 02. 01.] SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL 17. számú függelék Szentlőrinci Közös

Részletesebben

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL 2 Salföld Község Önkormányzat SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ

Részletesebben

TOLDY FERENC GIMNÁZIUM

TOLDY FERENC GIMNÁZIUM TOLDY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK, INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

A BAROSS Ovi Kindergarten Baross Óvoda. Közérdekű adat közzétételének belső szabályzata

A BAROSS Ovi Kindergarten Baross Óvoda. Közérdekű adat közzétételének belső szabályzata A BAROSS Ovi Kindergarten Baross Óvoda Közérdekű adat közzétételének belső szabályzata A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló többször módosított 1992. évi LXIII. törvény

Részletesebben

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról,

Részletesebben

KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJE

KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJE Budapest XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat SOMOGYI LÁSZLÓ SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17. Tel: 297-3372, 297-3373 www.eszk18.hu Iktatószám: /2012. KÖTELEZŐEN

Részletesebben

Ügyszám: 03-3/ 179/2016.

Ügyszám: 03-3/ 179/2016. Ügyszám: 03-3/ 179/2016. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzata 1 Az információs

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/ SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZEGED 6701 Szeged, Pf. 408. Telefon/fax: 06/62-549-484 2017.El.II.B.44. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK - ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK - SZABÁLYZATA (az I. számú módosítások

Részletesebben

Szabályzat. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének a rendjéről

Szabályzat. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének a rendjéről Doboz Nagyközség Polgármesteri Hivatala Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének a rendjéről Doboz Nagyközség Jegyzője az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya

Részletesebben

Balatonszőlős és Pécsely Községek Körjegyzősége

Balatonszőlős és Pécsely Községek Körjegyzősége Balatonszőlős és Pécsely Községek Körjegyzősége Székhely: 8233 Balatonszőlős, Fő u. 9. Ügyfélfogadási Iroda: 8245 Pécsely, Vásártér u. 148/A. Tel./Fax: 87/580-180 Tel./Fax: 87/445-017 SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ

Részletesebben

A Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Közérdekű adat közzétételének belső szabályzata

A Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Közérdekű adat közzétételének belső szabályzata 7 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 1203 Budapest, Kossuth L.u.3. E-mail: pesterzsebeti.nyitnikekovoda@gmail.com Ügyiratszám: 681 /2017 A Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Közérdekű adat közzétételének belső szabályzata

Részletesebben

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzat

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzat Ügyszám: 03-3/10/2014. Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjére vonatkozó szabályzat Az információs

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZATA

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZATA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZATA SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 Közérdekű adatok köre...

Részletesebben

TATAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat

TATAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat TATAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat 2 Az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében a személyes adatok védelméről és a

Részletesebben

III.FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSE. 20. A közérdekű adatok megismerésének általános szabályai

III.FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSE. 20. A közérdekű adatok megismerésének általános szabályai 1. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény III. Fejezet 26. -31. 2. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének19/2012. (X. 18.) OBH utasítása az információs

Részletesebben

A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének Közzétételi Szabályzata

A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének Közzétételi Szabályzata A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének Közzétételi Szabályzata I. Bevezetés A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete Küldöttgyűlése (területi

Részletesebben

Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK IGÉNYLÉSÉNEK ÉS KÖZZÉTÉTELÉNEK RENDJÉRŐL. Csögle, 2013. június 15.

Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK IGÉNYLÉSÉNEK ÉS KÖZZÉTÉTELÉNEK RENDJÉRŐL. Csögle, 2013. június 15. Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK IGÉNYLÉSÉNEK ÉS KÖZZÉTÉTELÉNEK RENDJÉRŐL Csögle, 2013. június 15. A szabályzat célja és hatálya A személyes adatok védelméről és a közérdekű

Részletesebben

NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT ZRT Budapest, Bajor Gizi Park 1.

NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT ZRT Budapest, Bajor Gizi Park 1. NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT ZRT. 1095 Budapest, Bajor Gizi Park 1. SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYÍLVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK

Részletesebben

9/2012. számú JEGYZŐI UTASÍTÁS

9/2012. számú JEGYZŐI UTASÍTÁS TAPOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Önkormányzati Iroda 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Tel.: 87/510-126; Fax: 87/511-164 E-mail: polghiv@tapolca.hu Ügyiratszám: 1/153-10/2012. 9/2012. számú JEGYZŐI UTASÍTÁS TAPOLCA

Részletesebben

Közérdekű adatok megismerésére vonatkozó eljárás

Közérdekű adatok megismerésére vonatkozó eljárás Közérdekű adatok megismerésére vonatkozó eljárás Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek (a továbbiakban együtt:

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJE

A KÖZÉRDEKŰ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJE S Z E G E D I Í T É LŐTÁBLA ELNÖKE S Z E G E D Telefon: 62/568-555 6701 Szeged Pf. 1192 2010. El. II. B. 5/15. Hatályos: 2010.10.01-től SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA A KÖZÉRDEKŰ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJE KIVONAT TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

6.1 A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje

6.1 A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje Az Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatból kiemelve. 6. Közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kezelése A MIVÍZ Kft. a közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett közérdekű és közérdekből

Részletesebben

A közérdekű adat megismerése iránti igények kezeléséről

A közérdekű adat megismerése iránti igények kezeléséről Tájékoztató A közérdekű adat megismerése iránti igények kezeléséről Az Adatkezelő kezelésében lévő közérdekű adatok: A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (továbbiakban: Adatkezelő)

Részletesebben

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Martonvásár, 2016. január 4. Dr. Balázs Ervin főigazgató 0

Részletesebben

6.1 A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje

6.1 A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje Az Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatból kiemelve. 6. Közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kezelése A MIVÍZ Kft. a közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett közérdekű és közérdekből

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉNEK SZABÁLYZATA

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉNEK SZABÁLYZATA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉNEK SZABÁLYZATA Kiskunhalas Város Önkormányzata és Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Hatályos 2017. január 01. napjától Jóváhagyva: 2016. december 22. Fülöp Róbert polgármester

Részletesebben

Tájékoztatás A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Tájékoztatás A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Tájékoztatás A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Győrújbarát Község Önkormányzata az 1992. évi LXIII. törvény 20. (8) bekezdésében meghatározott kötelezés alapján,

Részletesebben

a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-nél a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzatról

a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-nél a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzatról 9/2010 (2010.12.20.) számú Vezérigazgatói utasítás a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-nél a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzatról A személyes adatok védelméről

Részletesebben

1. Cél A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének szabályozása.

1. Cél A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének szabályozása. Oldal: 2/5 1. Cél A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének szabályozása. 2. Érvényességi terület Az utasítás szabályai a (a továbbiakban: MSZT) közérdekű adatai rögzítésével, nyilvántartásával

Részletesebben

A Pécsi Ítélőtábla szabályzata

A Pécsi Ítélőtábla szabályzata 2013. El.I.D.11. A Pécsi Ítélőtábla szabályzata a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok közzétételéről és a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről A Pécsi

Részletesebben

HÉTFORRÁS KISTÉRSÉGI VÍZMŰ KFT. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat

HÉTFORRÁS KISTÉRSÉGI VÍZMŰ KFT. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat HÉTFORRÁS KISTÉRSÉGI VÍZMŰ KFT. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat 2 Az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében a személyes adatok védelméről és a közérdekű

Részletesebben

KIVONAT. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének május 8-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének május 8-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. május 8-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 254/2008. (05. 08.) Kgy.h. Tárgy: Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM Közérdekű adatigénylésről szóló szabályzat

TESTNEVELÉSI EGYETEM Közérdekű adatigénylésről szóló szabályzat TESTNEVELÉSI EGYETEM Közérdekű adatigénylésről szóló szabályzat 1 Tartalomjegyzék I. FEJEZET: Bevezető rendelkezések... 3 1. Szabályozás célja... 3 2. Szabályozás személyi és tárgyi hatálya... 3 3. Alapfogalmak...

Részletesebben

IZOTÓP TÁJÉKOZTATÓ ELLENŐRZŐ TÁRSULÁS SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL TERVEZET

IZOTÓP TÁJÉKOZTATÓ ELLENŐRZŐ TÁRSULÁS SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL TERVEZET IZOTÓP TÁJÉKOZTATÓ ELLENŐRZŐ TÁRSULÁS SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL TERVEZET Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (továbbiakban: Társulás) az

Részletesebben

2208/2008. számú JEGYZŐI UTASÍTÁS. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről. szóló Szabályzatról

2208/2008. számú JEGYZŐI UTASÍTÁS. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről. szóló Szabályzatról 2208/2008. számú JEGYZŐI UTASÍTÁS FADD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló Szabályzatról A személyes adatok

Részletesebben

III. FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSE

III. FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSE III. FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSE 20. A közérdekű adatok megismerésének általános szabályai 26. (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot

Részletesebben

a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló Szabályzata

a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló Szabályzata VI/5. sz. melléklet Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzata és a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal összevont a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények

Részletesebben

PEST MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

PEST MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL PEST MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1/2016. (III.16.) Elnöki - Jegyzői utasítás a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

U A közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének rendje

U A közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének rendje Tartalomjegyzék 1. Az utasítás tárgya... 2 2. Vonatkozó szabályozások... 2 3. Fogalom meghatározások... 2 4. Felelősségek, hatáskörök... 4 5. Folyamatábra... 4 6. A tevékenység leírása... 4 6.1. igény...

Részletesebben

1. A Szabályzat célja, hatálya

1. A Szabályzat célja, hatálya S Z A B Á L Y Z A T a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, többször módosított 1992. évi

Részletesebben

SZABÁLYZATOT. I.rész. A szabályzat célja

SZABÁLYZATOT. I.rész. A szabályzat célja Miskolci Törvényszék Elnöke 2012.El.II.B.1.68.szám A Miskolci Törvényszék elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökének az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi

Részletesebben

Szatymaz Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala. Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Szatymaz Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala. Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Szatymaz Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Szatymaz Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Szabályzat

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv. 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv. 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők I. Elérhetőségi adatok 1. Hivatalos név: BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság 2. Székhely:1063

Részletesebben

IV. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Közzétételi szabályzata

IV. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Közzétételi szabályzata IV. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Közzétételi szabályzata Orosháza, 2017. július 01. IV.1 Bevezetés Az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár (továbbiakban: Könyvtár), mint közfeladatot

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T. 1. A Szabályzat célja

S Z A B Á L Y Z A T. 1. A Szabályzat célja S Z A B Á L Y Z A T A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Az információs önrendelkezési jogról és

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ. 1. A szabályzat célja

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ. 1. A szabályzat célja Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 30. (6) bekezdés, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv. 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv. 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők I. Elérhetőségi adatok 1. Hivatalos név: Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság

Részletesebben

Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatalának közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét meghatározó szabályzata

Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatalának közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét meghatározó szabályzata Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatalának közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét meghatározó szabályzata Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatalában Borsodnádasd 2010

Részletesebben

HALÁSZTELKI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2314 Halásztelek, Posta köz 1.

HALÁSZTELKI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2314 Halásztelek, Posta köz 1. HALÁSZTELKI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2314 Halásztelek, Posta köz 1. A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYZAT Halásztelek, 2014. Az információs önrendelkezési

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELÉNEK, MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNY ÉS TELJESÍTÉSNEK SZABÁLYZATA VIGU 1/2014

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELÉNEK, MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNY ÉS TELJESÍTÉSNEK SZABÁLYZATA VIGU 1/2014 1. oldal (11) Nyilvántartási szám: Elosztotta: Riba Attila Előkészítette: Dr. Nikolov Péter Járműüzemeltetési osztályvezető Ellenőrizte: Amrein Károly Operatív igazgató Jóváhagyta: Jóváhagyás dátuma: Bebics

Részletesebben

Gyöngyöspata Város Önkormányzatának. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata

Gyöngyöspata Város Önkormányzatának. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata Gyöngyöspata Város Önkormányzatának Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata 1 I. Bevezetés Az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése értelmében Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint

Részletesebben

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

Országos Tisztifőorvosi Hivatal Az utasítás az OTH szellemi tulajdona. Továbbadása, sokszorosítása írásos engedélyhez kötött. Az utasításban szereplő információt csak az ÁNTSZ működtetéséhez lehet felhasználni. Oldal: 2/10 MÓDOSÍTÁSOK

Részletesebben

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. SZABÁLYZATA

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. SZABÁLYZATA A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. SZABÁLYZATA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK IGÉNYLÉSÉNEK ÉS KÖZZÉTÉTELÉNEK RENDJÉRŐL A szabályzat célja és hatálya Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló

Részletesebben

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓKÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓKÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓKÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ

Részletesebben

Vincze Imre Református Általános Iskola A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerési és közzétételi szabályzata

Vincze Imre Református Általános Iskola A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerési és közzétételi szabályzata Vincze Imre Református Általános Iskola A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerési és közzétételi szabályzata 1. Alap adatok A jelen szabályzatot a Vincze Imre Református Általános Iskola

Részletesebben

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS

Részletesebben

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária az ítélőtábla elnöke

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária az ítélőtábla elnöke GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA 2014.El.II.B.1.19. Szabályzat a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok közzétételének, valamint az adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Jóváhagyom: Dr. Havasiné

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. SZABÁLYZAT a közérdekű adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. SZABÁLYZAT a közérdekű adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. SZABÁLYZAT a közérdekű adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről 1. FOGALMAK [AZ INFORMÁCIÓS ÖNRENDELKEZÉSI JOGRÓL ÉS AZ INFORMÁCIÓSZABADSÁGRÓL

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYZAT

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYZAT KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYZAT Az információs önrendelkezési jogról és az információsszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 30. (6) bekezdése

Részletesebben

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről Siklósi Távhő Nonprofit Kft. Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának. SZABÁLYZATA egységes szerkezetbe foglalva

Hajdúsámson Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának. SZABÁLYZATA egységes szerkezetbe foglalva Hajdúsámson Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekő adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítı SZABÁLYZATA egységes szerkezetbe foglalva Hajdúsámson Város

Részletesebben

BALASSAGYARMAT VÁROS JEGYZŐJÉNEK /2010.(III. 22.) számon iktatott 7/2010.(III.22.) számú utasítása

BALASSAGYARMAT VÁROS JEGYZŐJÉNEK /2010.(III. 22.) számon iktatott 7/2010.(III.22.) számú utasítása BALASSAGYARMAT VÁROS JEGYZŐJÉNEK 70.079-11/2010.(III. 22.) számon iktatott 7/2010.(III.22.) számú utasítása Balassagyarmat Város Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok elektronikus közzétételének

Részletesebben

DOROGHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ A DATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

DOROGHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ A DATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL DOROGHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ A DATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL Elfogadva: Dorogháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/20 13.(II.21.) önkormányzati

Részletesebben