A vadgazdálkodás idõszerû kérdései 1. GÍMSZARVAS

A vadgazdálkodás idõszerû kérdései 1. GÍMSZARVAS

A vadgazdálkodás idõszerû kérdései 1. GÍMSZARVAS A konferencia címe: Szarvasgazdálkodás idõszerû kérdései Helyszíne és idõpontja: Kaposvári Egyetem, 2002. november 22. Országos Magyar Vadászkamara 2003

Az elõadások elhangzottak az Országos Magyar Vadászkamara, Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Kaposvári Egyetem szervezésében A boritófotót Blaumann Ödön készítette ISBN 963 9369 36 5 Kiadja: Dénes Natur Mûhely az Országos Magyar Vadászkamara megbízásából Felelõs kiadó: Dénes István Nyomdai elõkészítés: Kitaibel Kiadó

TARTALOM Bevezetés... 6 Szarvasállomány és szarvasgazdálkodás a statisztikák alapján... 10 Vadkárhelyzet, vadkárgondok Somogyban... 23 A szarvas túlszaporodásának áttekintõ értékelése... 29 A vadrágás okai és csökkentésének lehetõségei... 34 A gímszarvas és a természetvédelem helyzete... 39 A gímszarvasállomány-csökkentés mértéke, üteme és módja... 41 Trófeabírálat rendjének gyakorlata és javaslat módosítására... 47 5

BEVEZETÉS Dr. Nagy Emil, az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke Az OMVK és az OMVV, valamint a Kaposvári Egyetem nevében tisztelettel köszöntöm kedves vendégeinket, vadgazdáinkat és vadászainkat. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a házigazda egyetem vezetésének, hogy rendezvényünknek méltó helyet biztosított. Köszönetet mondok dr. Sugár László professzornak és Nagy János igazgatónak a szakmai munka megszervezéséért, Pechtol János fõtitkárnak, valamint Bíró Gabriellának az adminisztratív szervezõ munkáért. Köszöntöm a felkért elõadókat. Szakmai tanácskozásunk célja a hazai gímszarvas helyzetének és jövõjének áttekintése. A konferencián elhangzott véleményeket és javaslatokat összegezzük, és a döntéshozók felé továbbítjuk. A tanácskozás bonyolítása a meghívó napirendjének megfelelõen történik. E tanácskozást megelõzõen, a kamarai Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság országos felmérést végzett, hogy a gímszarvas-gazdálkodás idõszerû kérdései közül melyeket vitassuk meg. Ezek a következõk: A HAZAI GÍMSZARVAS MINÕSÉGÉNEK HELYZETE, NEMZETKÖZI ÉS HAZAI MEGÍTÉLÉSE Godó N. és Bognár G. (2002) adatai alapján megállapítást nyert, hogy a világranglista felállítása óta 10 világrekord gímszarvas lett, ebbõl 5 magyar. Szidnai L. (2001) szerint az elmúlt 30 évben terítékre került 200 000 db körüli gímszarvasbika 33,4%-a lett érmes, és ebbõl 169 db 240 CIC-pont feletti. 2001-ben a LÁBOD Rt.-nél, 2002-ben a SEFAG Rt.-nél, Vörösalmán elejtett bikák 265 CIC-pont feletti eredményt értek el. Ma már tudjuk, hogy a minõségi gímszarvas-gazdálkodásban a dél-dunántúli területek, így Zala, Dél-Somogy, Nyugat-Baranya, Béda, Karapancsa jár tartósan az élen. Ez az eredmény világraszóló biológiai teljesítménynek tekinthetõ, nemzeti kincs, mivel máshol ilyen eredmény nincs, ezért hungaricumnak tekinthetõ. Ez a siker a magyar földnek, a hazai gímszarvas-génállománynak és a kiváló vadgazdálkodóknak köszönhetõ. Ennek az értéknek a megõrzése, fejlesztése mindannyiunk kötelessége és felelõssége. Az ország a vadgazdálkodás jövõje szempontjából felbecsülhetetlen távlatokat tud biztosítani. Ezért ezeknek a régióknak külön prioritást és megfelelõ támogatást kell biztosítani. Hasonlóképpen kell eljárni a dámszarvasnál is, Gyulaj és Gúth esetében. Egy szakmai bizottság felállítását javasoljuk, amely ennek a mûködési programját kidolgozza, végrehajtását koordinálja és ellenõrzi. 6

A gímszarvas védelmének helyzete E témakörben a legnagyobb gondot a gigantikus méreteket öltõ kerítésépítés jelenti. Az elmúlt években 520 km hosszan, dupla sorban autópálya-kerítés létesült, melynek 90%-án elmaradt a vadátjárók kiépítése. Az M1-es autópálya estében, Magyaróvár és Hegyeshalom között 4 db vadátjáró létesült, ez jól mûködik. Az M3-on 7 db alagút épült; ezeken csupán a vaddisznó és a róka megy át, a szarvas és az õz nem. Az M5, M7 és az M0-s autópályán vadátjáró nem épült. Emiatt a legnagyobb mértékben a gímszarvas károsult, és veleszületett ösztönénél fogva korlátozva lett vándorlásában. Ezért a vérfrissítés lehetõsége is degradálódik, és akadályozza a metapopuláció kialakulását. E problémát csak növeli a további autópálya-fejlesztési program, mivel a közeljövõben mintegy 800 km autópálya építése várható. Ez okból az OMVK felvette a kapcsolatot a közlekedési miniszterrel. A kertépítési program keretében, 4 év alatt 2693 km vadkárelhárító kerítés épült. 10 év alatt, közel 100 vadaskert létesítésével, 1500 km kerítés létesült. Vadvédelmi szempontból nagy gondot jelent a vadászterületeken nagy számban elszaporodó kóbor kutyák száma és kártétele is. Hazánkban több mint 3 millió kutyát tartanak, így utánpótlásuk is biztosított. Kívánatos lenne az érintett szervezetekkel (ebtenyésztõkkel és állatvédõkkel) e kérdést rendezni. A gímszarvas-gazdálkodás nagy gondja a hazai orvvadászat problémája. Hivatásos vadászok véleménye szerint minden harmadik nagyvad az orvvadászok zsákmánya lesz. Kérdés, ezt az állapotot meddig lehet eltûrni! A vad élõhelyének várható változásai A Nemzeti Erdõstratégia és Erdõprogram, Mészáros (2002) szerint, a hazai erdõterület 2035- ig a jelenlegi 19%-ról 27%-ra növekedik. Ez mintegy 700 000 hektár új erdõt jelent. A jelenlegi 4,5 millió hektár nagyságú szántóterület helyett a jövõben mintegy 33 millió hektár ad lehetõséget a versenyképes mezõgazdasági termelésre. A maradék 1,5 millió hektáron az erdõ, a biotermelés és a vidékfejlesztés kerül elõtérbe. Az elmúlt idõben jelentõsen növekedett a természetvédelmi erdõk (20%) és a közjóléti erdõk területe is. Sajnálattal kell megemlíteni, hogy a vadászerdõk területe nem növekedett, maradt 0,5%, és a fejlesztési programban sem szerepel növelése. Ez érthetetlen. A Nemzeti Erdõprogram kidolgozói vitára bocsátották elképzeléseiket, és a vadgazdálkodók javaslatait és észrevételeit is várják 2003 közepéig. Felhívjuk a Vadgazdálkodási Megyei Bizottságok figyelmét a véleményezés elküldésére. A földtörvény módosítása szerint a nemzeti földalap 1 millió hektár földterülettel rendelkezik, és ez a jövõben még növekedni fog. Így a vadgazdálkodók részére is lehetõség nyílik földterület tartós bérleményként való szerzésére. 7

A hazai vadgazdálkodási technológia változása és hatása a gímszarvasra A hazai vadászterületek 70%-án dominánsá vált a mindenevõ vaddisznó, amelynek száma meghaladja a 100 000 db-ot. A vaddisznó tömeges megjelenése átalakította a vadgazdálkodók és vadászok szemléletét és módszerét. Ahol a vaddisznó megjelent és állandósult, ott a vadgazdák abbahagyták az apróvad-gazdálkodást és hasznosítást. A vaddisznó megjelenésével átalakult a vadgazdálkodás módszere is: az egyéni vadászat és a hajtóvadászat vált általánossá, és ennek érdekében a rendszeres vaddisznóetetés terjedt el. Jelenlegi nagyvadas területeinken 10-20-szor annyi helyen és mennyiségben etetnek fel takarmányt, mint 15 évvel ezelõtt. Oloff adatai szerint a vaddisznó évi reprodukcióját a táplálékkal ellátottsága nagyban befolyásolja. Gyenge táplálék-ellátottság esetén egy kocától és annak két elõzõ évi, nõivarú szaporulatától 6 db, közepes ellátottság esetén 11 db, jó ellátottság esetén pedig 24 db szaporulattal számolhatunk. Hazai nagyvadas területeink 60%-a jó, 30%-a közepes és 10%-a gyenge táplálék-ellátottságú: ez idézte elõ a vaddisznó-populációk robbanásszerû elszaporodását. Ez az etetési változás kedvezõ hatással volt a területen élõ gímpopulációkra is. A gímszarvas elõbb veszi fel a szórót, mint a vaddisznó, így osztoznak a kiszórt táplálékon, amely a gím szaporodásában is kifejezésre jutott. A hazai vadkár növekedésének fõ okozója a vaddisznó és a gímszarvas együttes koncentrált megjelenése lett. A vaddisznó számlájára írható a hazai ragadozótúlsúly is. Nagyvadas területeinken ma rókából a többszöröse él, mint az kívánatos lenne. A megnövekedett vaddisznólétszám miatt általánossá vált a vaddisznó-hajtóvadászat, melynek keretében a gím és a dám tarvadat is lövik. A tarvad évi hasznosításának 50%-a ily módon történik. Szakszerû selejtezés szempontjából vitatható ennek az eljárásnak a helyessége. Az átalakult vadgazdálkodási eljárások miatt a Dunántúlon, az északi megyékben, Pest, Bács és Szabolcs megyében közel 4 millió hektár mezõgazdaságilag mûvelt területen megszûnt az apróvad-gazdálkodás és hasznosítás, ugyanakkor a vadgazdálkodók e terület után fizetik a területbért és a vadkárt is. Kérdés, hogy jól van-e ez így? Milyen változtatásokat kell ez ügyben tenni? Megoldásra vár a nagyvadas vadászati lehetõséggel nem rendelkezõ hazai vadászok szarvasvadászatának a biztosítása is. Felméréseink szerint a hazai vadászok 50%-a még nem lõtt szarvast. Ezen változtatni kell! 8 A vadhús-értékesítés hazai helyzete A vadhús értékesítése terén hazánk tartósan dobogós helyen áll. A vadhús csaknem 50%- át a gímszarvas adja. Az utóbbi idõben az EU-állategészségügyi szabvány bevezetése miatt zavar keletkezett, de úgy tûnik, hogy ez a közeljövõben megoldódik. A legnagyobb gondot az alacsony húsár adja. Bagyó R. (2002) szerint 1 kg vadhús fajlagos költsége 646 Ft, melyért az átadó 297 Ft-ot kap.

Ilyen esetben a mezõgazdasági termelõ az exportárualap értékesítésénél (disznó, marha stb.) az államtól árkiegészítést kap. Kérdés, hogy a vadhús estében a termelõ ezt miért nem kapja meg. Extenzív vagy intenzív legyen-e a gímszarvas-gazdálkodás? Zavarkeltõ volt a zárttéri nagyvad jövõjérõl megjelent hazai véleménykülönbség. Ez a kérdés az idõk folyamán többször változott, és változni fog. Csõre P. (1997) szerint 1910-ben 235 vadaskert volt 69 000 hektáron. Ma ez 100 körül van, 95%-ban állami területeken; csupán 5%-ban vadásztársasági és egyéni területeken. A vadaskert a gímszarvas 5%-át, a vaddisznó 10%-át adja. Így megállapítható, hogy a zárttéri gímszarvas mennyisége nem meghatározó. Németországban a vadaskertek száma 5000 felett van. A hasznosításban is ennek arányában növekszik a szerepük. A hazai gímszarvas zárttéri tenyésztése az elmúlt idõszakban jelentõsen fejlõdött, különösen a Kaposvári Egyetem és a VADEX Rt. területein. Jó lenne, ha a jövõben ezek eredményeit is fel tudnánk használni. A zárttéri nagyvad jövõjét a tulajdon- és a piaci viszonyok, valamint az EU szabályzatai fogják meghatározni. Ezekkel a gondolatokkal és javaslatokkal nyitom meg mai tanácskozásunkat; bízom abban, hogy az itt elhangzott javaslatok és vélemények jobbító szándékkal a hazai gímszarvas-gazdálkodás javát szolgálják. Felkérem Feiszt Ottó urat, az OMVK elnökét a konferencia levezetésére. Felhasznált irodalom: GODÓ N. BOGNÁR G. (2002): Szarvasállományunk története. Nimród, 90. évf. 9. sz. SZIDNAI L. (2001): A trófeabírálat kialakulása és jelentõsége. Budapest, Millenniumi Vadászati Almanach p. 76 BAGYÓ R. (2002): Vadhús féláron. Magyar Vadászlap, 11. évf. 11 sz. CSÕRE P. (1997): Vadaskertek a régi Magyarországon. Mezõgazda, Bp. 9

SZARVASÁLLOMÁNY ÉS SZARVASGAZDÁLKODÁS A STATISZTIKÁK ALAPJÁN Prof. dr. Csányi Sándor Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék A gímszarvasállomány helyzete és kezelése körüli viták a modern vadgazdálkodás XIX. századi kezdetéig vezethetõk vissza [1; 12]. E viták szinte kivétel nélkül a szarvasállomány kiemelkedõ értéke és a szarvas által okozott károk körül forogtak, és egyetlen kérdésre vezethetõk vissza: mekkora a fenntartható szarvaslétszám? Vagy pontosabban fogalmazva: mekkora a más ágazatok által elviselhetõ létszám [pl. 2; 4; 15; 23; 24; 26; 29; 31; 32; 41; 43; 44]? A szarvasállomány nagyságáról, területi megoszlásáról és ezek változásáról a vadgazdálkodási statisztikák alapján kaphatunk képet. A terítékek alapján a szarvasállomány az elmúlt évszázadban lényegében folyamatosan nõtt. Jelentõs csökkenést csupán a két világháború okozott. Területi elterjedését tekintve, a szarvas az Alföld középsõ részét kivéve, az ország valamennyi erdõsült térségében elõfordult. A létszám növekedése miatt értelemszerûen nõtt sûrûsége a hagyományosan szarvaslakta területeken, és terjeszkedett újonnan erdõsített területekre [8; 40]. A szarvas, mint érték és mint jelentõs károk okozója, egyaránt meghatározta vadgazdálkodási rendszerünk fejlõdését: A szarvasegységben való tervezés révén [13; 14; 17; 21]. A szarvas eloszlásán és minõségén alapuló körzetek meghatározása révén [4; 30; 31]. A tervezésben és a vadgazdálkolkodás irányításában betöltött sokszor ki sem mondott elsõdlegessége miatt [pl. 3; 14; 18; 42]. A felsoroltak részletes bemutatására és értékelésére itt nincs lehetõség, de a szarvasállomány jelenlegi helyzetének értékelése csak a történeti, gazdasági és vadgazdálkodási-vadászati összefüggésekre emlékezve végezhetõ el. 10 A szarvasállomány létszáma és területi eloszlása A szarvasállomány és a teríték az utóbbi 4 évtizedben (a kilencvenes évek közepét leszámítva) (folyamatosan emelkedett. A kezdeti értékekhez képest a jelentett létszám mintegy nyolcszorosára, a teríték pedig a csúcspontján mintegy tizenötszörösére nõtt (1. ábra). Az állomány és a teríték növekedése különösen elgondolkodtató, ha ezeket az ugyanebben az idõszakban érvényes eltartható szarvaslétszám [9; 43] értékeihez viszonyítjuk. Ezeknek az értékeknek a valószerûségét alapjaiban kérdõjelezi meg, hogy legtöbbször köszönõ vi-

A becsü lt gímszarvasállomány, teríté k é s fenntartható lé tszám alakulása 1. ábra 2. ábra 3. ábra 4. ábra szonyban sem voltak azzal a létszámmal, amelyet jelentettek, s alkalmanként a teríték meghaladta azt, ami egyáltalán lehetett volna! Ezt az ellentmondást tovább feszíti, ha a terítéket a jelentett létszámhoz viszonyítjuk: 40-50%-os hasznosítási arányt tartósan az állomány nem képes elviselni. A túlhasznosítás miatt a szarvasnak ki kellett volna pusztulnia [26]. Több módszerrel is történtek számítások az adott nagyságú lelövéseket elviselni (és növekedni) képes létszám meghatározására [6; 11; 26]. A 2. ábra a minimális állománynagyság meghatározására kidolgozott módszer [6; 7] és a populáció-rekonstrukció módszere [11] alapján mutatja a feltételezhetõ létszámot. A 2 módszer közül a populáció-rekonstrukció adja a kiegyensúlyozottabb eredményeket, és ez alapján a tényleges állomány a jelentettnek másfél-kétszerese lehetett. Az így meghatározott értékekhez viszonyítva számolt hasznosítási arányok valószerûek (20-25%), ami magyarázatul szolgálhat, a mind nagyobb teríték ellenére növekvõ szarvasállományra [11]. Az ebbõl levonható következtetés csak részben az, amire mindenki gondol: Még több szarvas van, és még többet kell lõni! A következtetés tovább vezet: mennyire megalapozottak azok a feltételezések és módszerek, amelyek évtizedeken keresztül (elméletben) a feltételezhetõhöz képest töredéknyi szarvas fenntartását tették lehetõvé? Szabad-e és kell-e olyan viszonyítási pontokhoz ragaszkodni, amelyek nem valósak? 11

1. térkép 2. térkép 12

5. ábra 6. ábra 7. ábra 8. ábra A szarvas terítékének és jelentett létszámának területi eloszlása jól tükrözi az elmúlt évtizedek változásait (1. és 2. térkép). A szarvas elterjedési területe jelentõsen megnõtt, ami különösen jól látható a Kisalföldön, Bács-Kiskun megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A jelentett és becsült állomány megyék közötti megoszlása alapján azonban az is megállapítható, hogy az ország szarvasállományának 50-55%-a 5 megyében él (Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala), és ugyanezekbõl kerül ki a teríték 60-65%-a (1. táblázat). Szintén látható, hogy az ország legértékesebb szarvasállományai ugyanezeken a területeken élnek (3. térkép). A szarvas költségei és haszna A vadgazdálkodás a természetierõforrás-gazdálkodás egy formája, melynek célja a vadállományokkal való fenntartható gazdálkodás (bölcs hasznosítás) biztosítása [5; 25]. Ebbõl a szempontból a szarvas a természeti erõforrások egy fajtája, amelynek fenntartható kezelése során ugyanolyan fogalmakban kell gondolkodni, mint a gazdaság bármely területén: bevétel, kiadás, ráfordítás hozam, nyereség Ugyanakkor a szarvas természetes vagy ahhoz kö- 13

3. térkép 14

zeli rendszerek része, és a szarvasállomány kezelésének a biodiverzitás megõrzésével is összhangban kellene lennie. A biológiai sokféleség megõrzésének biztosítására az ökoszisztéma-menedzsment elnevezésû, elsõsorban erdõgazdálkodási rendszer [5; 16; 45] alakult ki, amelynek célja a biológiai sokféleség megõrzése és az emberi igények kielégítése. A szarvasállományt és a vele való gazdálkodást is ebben a bonyolult összefüggésrendszerben kell elhelyezni és értékelni. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, adatokkal kell rendelkezni, többek között a szarvashoz köthetõ hozamokról és költségekrõl. A szarvasállomány körüli viták fõ forrása a kártétel, amelyet az erdõ- és mezõgazdaságban okoz. Az erdei károk és a szarvasállomány létszáma közötti kapcsolat többé-kevésbé kimutatható. Egyrészt nem egyértelmû ez a kapcsolat, mert az erdei károk egy részét más vadfajok okozzák, másrészt sem a mennyiségi károk, sem a minõségi károk (3. ábra) alakulása nem mutat egyértelmû kapcsolatot a szarvaslétszámmal. Az erdei károk 1992 óta csökkennek, és a gímszarvaslétszám növekedése ellenére stabilnak nevezhetõk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a károk csökkenését bizonyára nagyban meghatározza az a több ezer km kerítés, amit az elmúlt évtizedekben építettek [44]. Országos adatok alapján ugyanígy nem egyértelmû a kapcsolat a megtérített erdei és mezõgazdasági károkkal (4. ábra). Az erdei károk térítése hullámzóan alakult, és ha az értékeket a pénzromlással helyesbítenénk, növekedés sem jelentkezne. A tényleges helyzet értékeléséhez azonban ismerni kellene a kárelhárítás költségeit, amelyeket a vadgazdálkodás egyéb költségei között rejtve tartalmaz a statisztika. Noha a megtérített mezõgazdasági károk növekedése folyó értéken drámai, itt sem lehet elfelejteni az infláció hatását és azt, hogy a károk jelentõs részét a vaddisznó okozza; de helyenként a többi nagyvadfaj kártétele is jelentõs lehet. (Ezt a késõbbi ábrák és táblázatok esetében is figyelembe kell venni. A kapcsolatok iránya azonban nem változik, mivel a szarvas és a vaddisznó elõfordulása között szoros korrelációt lehet igazolni.) A szarvas jelenléte, mennyisége és minõsége meghatározza a vadgazdálkodás lehetõségeit és bevételeinek/kiadásainak nagyságát. A károk kapcsán bemutatott kép árnyalható, ha a hozamokat és a költségeket más módokon is megvizsgáljuk. A mezõgazdasági vadkároknak az összes vadgazdálkodási kiadáshoz viszonyított aránya 2001-ben 10,1% volt. A szarvasból, a legnagyobb arányban részesedõ 5 megyén túl, csak két további megyében volt magasabb ez az arány (2. táblázat). Az erdei vadkároknak az összes vadgazdálkodási kiadáshoz viszonyított aránya 2001-ben 1,3% volt (3. táblázat). Ezt az értéket Baranya, Gyõr-Moson-Sopron, Somogy és Zala megye haladta meg. Meglehetõsen szoros a kapcsolat a gímállomány nagysága és az összes bevétel (5. ábra) és az összes kiadás (6. ábra) között. Kicsit szórtabb képet mutat a gímállomány nagysága és a megtérített mezõgazdasági károk (7. ábra), és csak tendencia jellegû a megtérített erdei vadkár (8. ábra) közötti kapcsolat. Az elõzõekhez viszonyítva erõsebb a kapcsolat a gímteríték nagysága és a megtérített mezõgazdasági károk (9. ábra), továbbá a megtérített erdei vadkárok (10. ábra) között. Szintén jól látható a gímszarvas terítéke és a külföldiek bérvadásztatásából származó bevételek nagysága közötti emelkedõ kapcsolat (11. ábra). 15

Ré szesedé s a gímszarvasbó l 1. táblázat A vadgazdálkodás a vadállomány és élõhelye ideértve a biológiai életközösséget is védelmével, a vadállomány szabályozásával kapcsolatos tevékenységek összessége. A vadgazdálkodó a vadgazdálkodás céljainak (védelem, hasznosítás és szabályozás) függvényében a vadállományba és/vagy a vadállomány élõhelyébe avatkozhat be. A gazdálkodásnak a tartamos hasznosítás lehetõségén túl a megfelelõ nyereség biztosítása is a célja, vagyis, hogy a kiadások ne haladják meg a bevételeket (optimális esetben az egységnyi ráfordításra jutó nyereség a legnagyobb legyen). 16

2. táblázat 3. táblázat 17

A szarvasállománnyal való gazdálkodás sem kivétel e szabályok alól. A szarvas a vadgazdálkodók számára a gazdálkodás tõkéje; a bemutatott adatok pedig jelzik, hogy a növekvõ tõke (szarvaslétszám) ugyan növekvõ hozamokkal jár, de ennek a tõkének a fenntartási és mûködtetési költségei (károk, munkabérek, takarmány stb.) is mind magasabbak. A szarvaskérdés 4-5 megyében súlyos, a vadgazdálkodás alapjait veszélyeztetõ gond, amelynek helyi szintû megoldása érdekében több kérdést is meg kell válaszolni: Több-e a jelenlegi szarvasállomány hozama, mint a fenntartásával járó költségek? Ha a válasz nem, akkor a feladat annak a valószínûleg kisebb létszámnak a megkeresése, ahol a szarvasgazdálkodás nyereségesen folytatható. Ha a válasz igen, akkor a helyezet kedvezõbb, de a következõ kérdésre akkor is válaszolni kell. Ha a szarvasgazdálkodás egyenlege pozitív, elviselhetõk-e ennek a nyereségnek az elõállításával kapcsolatos költségek, és kinek? Az, ami elviselhetõ a vadgazdálkodó számára, messze túl van vagy lehet a vadgazdálkodás környezetének tûrõképességén. A túlszaporodott szarvasvadállomány kérdése nem ökológiai (természetes eltartóképességi) kérdés, hanem ökonómiai (tûrõképességi) kérdés. A helyes válaszok megadásához a szarvasgazdálkodást ebben a rendszerben kell elhelyezni és a megszokott elveket újraértékelni. A tudományban ezeket paradigmaváltásnak nevezik (paradigma: az adott korszakban elfogadott tudományos tételek összessége, a kor tudományos világképe), de ilyen váltások az élet minden területén bekövetkeznek, amikor a felhalmozott tudás alapján az addigi elgondolásokat és alkalmazott módszereket új szemlélet és módszerek váltják fel. A megújítható természetierõforrás-gazdálkodásban ilyen váltás eredménye a korábban említett ökoszisztéma-menedzsment és az ennek az eszközrendszerébe tartozó alkalmazkodó gazdálkodás modellje [5; 46]. Az alkalmazkodó gazdálkodás a tudományos gondolkodást a gyakorlattal kapcsolja össze. A tudományos gondolkodás alapja a kételkedés. A tudomány fejlõdésének mozgatója, hogy megfelelõ mennyiségû és minõségû új ismeret alapján az addigi tudományos igazságok megdõlhetnek; a tudományban semmi sem megkérdõjelezhetetlen. A gazdálkodás elvei és módszerei sem megváltoztathatatlanok. A gazdálkodás fejlõdése akkor lehet a leghatékonyabb, ha az elõbbi tudományos szemléletet és a gazdálkodást egyesítjük. Az egyesítés eredményeként a gazdálkodást tanulási folyamatnak tekintjük, amelyben a gazdálkodási beavatkozások a kísérletek, amelyek eredményeibõl tanulunk, és amelyek alapján a gazdálkodás fejlõdik. A rendszer mûködési feltétele, hogy a beavatkozások eredményeit értékeljék (a várt és a mért eredmények közötti eltérés alapján), és az ennek megfelelõ beavatkozásokat megtegyék (visszacsatolás). Két, a szarvas alföldi megjelenésével és terjeszkedésével kapcsolatos példával szeretném az alkalmazkodó gazdálkodás lehetõségeit megvilágítani. A magyar vadászati szakirodalom és a szakma tényként kezeli a szarvas vándorlását, valamint azt, hogy a mezõgazdasági élõhelyeken azért jelenik meg, mert ott terített asztalt és kiváló élõhelyet talál. Az eddigi vizsgálatok a szarvasnak az adott élõhely jellegétõl és az állomány sûrûségétõl függõ dinamikáját tárták fel: a szarvasok területhasználata nagy területhûséget mutatott a Gödöllõi-dombságban, miközben az Alföldön a vizsgált gímek egy része sok- 18

9. ábra 10. ábra kal nagyobb területet használt az év folyamán, és jellemzõjük volt az otthonterületek szezonális váltása [33; 34; 35; 38; 39]. Az erdõ nem ürül ki tavasszal, csupán a szarvasok egy része távozik a mezõgazdasági jellegû területekre. Ráadásul a szarvas táplálékának vizsgálata egyáltalán nem igazolja, hogy a mezõgazdasági területeken található növények általában kedvezõbbek lennének a szarvas számára. Az erdei táplálékok ugyanis beltartalmilag jobbak, és a mezõgazdasági környezetben élõ szarvasok is ehhez hasonló táplálékokat igyekeznek összeválogatni 11. ábra [19; 20; 28; 36; 37]. Ezek az eredmények nem azt jelentik, hogy a szarvas nem eszik kukoricát vagy búzát, valamint hogy nem okoz mezõgazdasági kárt. De jelzik, hogy a szarvasok mezõgazdasági területekre távozó része nem a jobb feltételek miatt hagyja el az erdõt, és kinn tartózkodásának egy jelentõs részében nem a mezõgazdasági kultúrák adják legértékesebb táplálékait. Ahhoz, hogy a szarvassal ezeken a területeken jól tudjunk gazdálkodni, meg kell érteni a szarvas választását közvetlenül befolyásoló és az ezek hátterében álló tényezõket. Ráadásul azt is el kell fogadni, hogy más helyeken a szarvas egészen másképpen viselkedhet, és ezeken a helyeken a korábbi eredményeket csak korlátozottan használhatjuk. Az elmúlt 4 évtizedben a szarvas létszáma az országban a többszörösére növekedett, és a faj jelentõs új területeket foglalt el [40]. Ez a folyamat Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye vadgazdálkodási adatai alapján helyileg jól szemléltethetõ, és számos, a jövõre nézve hasznos következtetést lehet levonni [8]. 1) A szarvas létszámának növekedése mindkét megyében kb. a 15% erdõsültségi szint körül következett be akkor, amikor a korábban telepített erdõk, koruknál és kiterjedésüknél fogva, a szarvas számára alkalmas élõhellyé váltak. Ezeknek az erdõknek számottevõ része akác, amely az elõbbi vizsgálatok szerint a szarvas egyik legértékesebb és legkedveltebb tápláléka az új élõhelyen. 19

2) A 2 megye erdõterületre (km 2 ) és szarvaslétszámra vonatkozó adatai alapján, minden négyzetkilométer új erdõterület legalább 1 db szarvas számára jelentett új élõhelyet. 3) A 2 megye erdõsültségi arányának (%) és szarvaslétszámának adatai közötti összefüggés alapján, az erdõsültség minden 1%-kal való emelkedést a szarvas létszámának 1,6-2,1-szeres növekedése kísérte. Ezekbõl a számszerûsíthetõ összefüggésekbõl a jövõre nézve tanulni kellene. Az EU-csatlakozást követõen, a következõ néhány évtizedben hozzávetõleg akkora területet erdõsíthetnek, mint amennyit 1945 és 2000 között. Ezek a területek elõbb-utóbb a szarvas számára alkalmas élõhelyek lesznek, ahol megjelenése csapás lehet, ha nem veszik figyelembe, vagy hasznot hozhat, ha azzal már elõre számolnak. Rendelkezünk azokkal a szarvaskutatási eredményekkel és gyakorlati tapasztalatokkal, amelyek alapján egy új szarvasgazdálkodás keretei kidolgozhatók. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy az érintettek mindkét oldalon változni akarjanak, és pillanatnyi (és sokszor csak vélt) érdekeik helyett hosszú távon és közösen gondolkodjanak. A siker érdekében a gazdálkodási célok megvalósítása során olyan részcélokat kell kitûzni, amelyek az alábbi szempontoknak megfelelnek [10; 22]: Fajlagosság: egyértelmûen és jól meghatározottak (pl. a megtérített vadkár 2 év alatti 40%- os csökkentése). Mérhetõség: a célok számszerûen kifejezhetõk és értékelhetõk (pl. a középkorú bikák átlagos agancstömegének 0,5 kg-mal való növelése 5 év alatt). Elérhetõség: valóságban megvalósíthatók (pl. az átlagos agancstömeg 10 kilogrammos növelése nyilván megalapozatlan cél). Kapcsolódás: az egyes célok összekapcsolódnak, és egymással nem ellentétesek (pl. a vadkár csökkentése feltételezi az állomány csökkentését; de az állomány létszámának emelése és az agancstömeg növelése a sûrûségfüggés miatt bizonyos határon túl egymással ellentétesek). Nyomonkövethetõség: lehetõvé teszik a célok megvalósulásának ellenõrzését és a cél elérésének megállapítását (pl. a számszerû eredmények összevetése a számszerûen meghatározott célokkal). A magyar vadgazdálkodás és ezen belül a szarvasgazdálkodás a rendszerváltás óta eltelt idõt több-kevesebb sikerrel vészelte át. Növekszenek azonban a vadgazdálkodás és vadászat belsõ ellentétei, és egyre nagyobbak azok a külsõ feszültségek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagy a szõnyeg alá söpörni. A jövõkép egyik nagy felhördülést kiváltó lehetõsége a zárvad rendszer [27], amelyre gyenge válasz a bármennyire is egységes tiltakozás. A magyar vadgazdálkodásnak olyan jövõképet kell felmutatnia, amely bizonyítja és biztosítja, hogy a vadgazdálkodás más ágazatok érdekeire tekintettel van, a vadállományok kezelése és hasznosítása ökológiailag kiegyensúlyozott, és ennek érdekében megbízható adatokon alapul. A megvalósítás egyik lehetõsége az alkalmazkodó gazdálkodás elveinek és módszereinek követése. Lehetnek más megoldások is, de addig kell választani, amíg nem késõ. 20

Hivatkozások 1. Balkay, A. 1903. A szarvas és vadászata. Atheneum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest. 137pp. 2. Balsay, L. 1962. Szarvasállományunk fenntartásának kérdéséhez. Az Erdõ, 11: 457 462 3. Bán, I. (szerk.) 1986. Élõhely és trófeavizsgálat számítógéppel. Akadémiai Kiadó, Budapest, 207pp. 4. Bencze, L. 1979. A vadállomány fenntartásának lehetõségei. A vadászati ökológia alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 250pp. 5. Boyce, M. S. és Haney, A. (szerk.) 1997. Ecosystem management. Applications for sustainable forest and wildlife resources. Yale University Press, New Haven and London, 361pp. 6. Csányi, S. 1989. Egyszerû módszer a gímszarvasállomány minimális létszámának becslésére. Vadbiológia 89, 3: 49-55 7. Csányi, S. 1991. Red deer population dynamics in Hungary: Management statistics versus modeling. 37 42. oldal in: Brown, R. D. (szerk.) The Biology of Deer. Springer Verlag, New York 8. Csányi, S. 1999. A gímszarvasállomány terjeszkedése az Alföldön. Vadbiológia, 6: 43 48 9. Csányi, S. 2001. A vadgazdálkodási tervezés rendszere. Országos Vadgazdálkodási Adattár, Gödöllõ. 4pp. 10. Csányi, S. 2002. Eltartóképességrõl és gazdálkodásról az õz kapcsán. 51 57. oldal in: Pechtol, J. (szerk.) Vadászévkönyv 2003. Országos Magyar Vadászkamara, Budapest 11. Csányi, S. és Tóth, P. 2000. Populáció-rekonstrukció alkalmazása a hazai gímszarvasállomány létszámának meghatározására. Vadbiológia, 7: 27 37 12. Csik, I. 1903. Fõvadunk okszerû tenyésztésérõl. (Tanulmány különlenyomat). Országos Magyar Vadászati Védegylet, Budapest. 12 számozatlan lap 13. Dudás, P. 1980. Vadeltartó-képesség megállapítása számítógépes módszerrel. Vadbiológiai Kutatás (Nimród Fórum, 1980. szeptember), 26: 15 19 14. Fatalin, G. 1984. Az erdõterv és a vadászati terv szerepe az erdõ- és a vadgazdálkodás összehangolásában. Az erdõ, 33: 462 464 15. Fatalin, G. 1985. Hogyan tovább a szarvassal? Nimród Fórum: 1-5 (1985 november) 16. Kessler, W. B., Salwasser, H., Cartwright, C. W. és Caplan, J. A. 1992. New perspectives for sustainable natural resource management. Ecological Applications, 2: 221 225 17. Kõhalmy, T. 1980. Vadeltartó-képességi osztályok kialakítása az erdõgazdasági üzemtervek adataiból. Vadbiológiai Kutatás (Nimród Fórum, 1980. szeptember), 26: 11 13 18. Mátrai, G. 1990. Vadgazdálkodás és fatermesztés. Az Erdõ, 39: 141 158 19. Mátrai, K., Katona, K., Szemethy, L. és Orosz, S. 2002. A szarvas táplálékának mennyiségi és minõségi jellemzõi a vegetációs idõszak alatt egy alföldi erdõben. Vadbiológia, 9: 1 9 20. Mátrai, K. és Szemethy, L. 2000. A gímszarvas szezonális táplálékának jellegzetességei Magyarország különbözõ élõhelyein. Vadbiológia, 7: 1 9 21. MÉM ERSz 1981. Útmutató a vadgazdálkodási üzemtervek készítéséhez. MÉM Erdõrendezési Szolgálat, Budapest. 32 pp. 22. Nelle, S. 1998. Deer management 101. in: The role of genetics in white-tailed deer management. Symposium Proceedings, Texas A&M University, College Station, Texas, January 26 28, 1998, Texas A&M University, Texas Chapter, The Wildlife Society 23. Páll, E. (szerk.) 1985. A gímszarvas és vadászata. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest, 214 pp. 24. Pogrányi, K. 1991. Egyes fontosabb erdõkárok gazdasági értékelésének lehetõségei és korlátai Kandidátusi értekezés tézisei, MTA Tudományos Minõsítõ Bizottság, Budapest 25. Potts, G. R., Lecocq, Y., Swift, J. és Havet, P. (szerk.) 1991. Proceedings of the International Conference Wise Use As a Conservation Strategy, Brussels, June 12, 1991, In: Gibier Faune Sauvage, 8: 295 422 pp. 26. Rácz, A. 1987. Szarvasállományunk alakulásáról. Nimród (9): 2 3 (Szeptember) 27. Rakk, T. 2002. A magyar nagyvadgazdálkodás jövõképe. Erdészeti Lapok, 88 (7 8): 217 219 (július augusztus) 28. Ritter, D., Mocskonyi, Z. és Szemethy, L. 1999. Gímszarvas élõhelypreferencia vizsgálatok egy alföldi élõhelyen. Vadbiológia, 6: 61 72 29. Szabolcs, J. 1960. Szarvasállományaink szabályozása vadkárcsökkentés céljából. Az erdõ, 9: 341 349 30. Szederjei, Á. 1960. Szarvas. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. 226 pp. (1. kiadás) 31. Szederjei, Á. 1965. Szarvas. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. 211 pp. (2. kiadás) 32. Szederjei, Á. és Szederjei, M. 1971. Geheimnis des Weltrekordes. Der Hirsch. Terra, Budapest. 449 pp. 33. Szemethy, L., Bíró, Z., Katona, K. és Tóth, P. 2001. Szezonális területváltás a gímszarvasnál: területhasználati stratégiák összehasonlítása. Vadbiológia, 8: 1 7 21

34. Szemethy, L., Heltai, M. és Ritter, D. 1994. Elõzetes eredmények a gímszarvas mozgáskörzetérõl rádiótelemetriás nyomkövetés alapján. Vadbiológia, 4: 1 10 35. Szemethy, L., Mátrai, K., Bíró, Z. és Katona, K. 2002. A gímszarvas szezonális területváltása egy erdõ-mezõgazdaság élõhelyegyüttesben. Vadbiológia, 9: 18 26 36. Szemethy, L., Mátrai, K., Katona, K. és Orosz, S. 2001. A forrásfelhasználás dinamikája a területváltó gímszarvasnál egy erdõ-mezõgazdaság komplexben. Vadbiológia, 8: 9 20 37. Szemethy, L., Mátrai, K., Orosz, S., Pölöskei, B. és Szaka, G. 2000. A gímszarvas táplálékválasztása erdei és mezõgazdasági élõhelyen tavasszal. Vadbiológia, 7: 10 18 38. Szemethy, L., Petõ, Z., Bíró, Z. és Heltai, M. 1999. A gímszarvas területhûsége egy alföldi élõhelyen. Vadbiológia, 6: 49 60 39. Szemethy, L., Ritter, D., Heltai, M. és Petõ, Z. 1996. A gímszarvas tér-idõ használatának összehasonlító vizsgálatai egy dombvidéki és alföldi élõhelyen. Vadbiológia, 5: 43 59 40. Tóth, P. és Szemethy, L. 2000. A gímszarvas elterjedési területének változása Magyarországon. Vadbiológia, 7: 19 26 41. Tóth, S. 1987. Hozzászólás. Nimród (5): 18 19 (Május) 42. Tóth, S. 1991. Game management hunting. 164-210. oldal in: Keresztesi, B. (szerk.) Forestry in Hungary 1920 1985. Akadémiai Kiadó, Budapest 43. Tóth, S. 1998. A hírnév kötelez. Vadászat és vadgazdálkodás Magyarországon 1945 1990. Nimród Alapítvány, Budapest. 207 pp. 44. Turós, L. 1999. Szarvasgazdálkodás az üzemtervek tükrében. Erdészeti Lapok, 134: 382 384 45. Vogt, K. A., Gordon, J. C., Wargo, J. P., Asbjorsen, H., Palmiotto, P. A., Clark, H. J., O Hara, J. L., Keeton, W. S., Petel-Weynand, T. és Witten, E. 1997. Ecosystems. Balancing science with management. Springer, New York and Berlin. 470 pp. 46. Walters, C. 1986. Adaptive management of renewable resources. The Blackburn Press, Caldwell, New Jersey. 374 pp. (Reprint: 2001. évi kiadás) 22

VADKÁRHELYZET, VADKÁR- GONDOK SOMOGYBAN Nádas József Az ÁESZ Kaposvári Igazgatósága igazgatója Szeretném bemutatni Somogy megye erdõ- és vadgazdálkodásának egyensúlyi problémáit, az erdõterületek védelmére és fejlesztésére tett erdészeti hatósági intézkedéseket. Néhány adat a somogyi erdõkrõl Korabeli írásos emlékek szerint, Somogy megye mai, mintegy 600 ezer hektárnyi területének több mint kétharmadát erdõk borították. A hatalmas erdõtömbökrõl mondták: nem az erdõ van Somogyban, hanem Somogy van az erdõben Az erdõsültség változásait az 1. ábra jól szemlélteti. Az erdészeti adattár szerinti 28,3%-os erdõsültséggel Somogy megye az ország ötödik legerdõsültebb megyéje. Távlati fejlesztési cél, hogy a megye erdõsültsége meghaladja az egyharmadot. Az erdõk tulajdonosi, kezelési viszonyaiban nagy változások voltak (2. ábra). Összességében elmondható, hogy Somogy megye erdõterületeinek 60,1%-a maradt állami, 0,2%-a pedig közösségi tulajdonban, ahol az erdõkezelés megoldott. A többi erdõben egyrészt megindult a saját tulajdonú magán-erdõgazdálkodás (8,3%), a természetes személy megbízásos alapon (5,3%), illetve a társult (18,8%) formában történõ erdõkezelés. Rendezetlen a sorsa mintegy 11,8% (21 525 ha) erdõnek. Az összes üzemtervezett erdõterületnek 88,2%-án mûködõképes, jogszerû gazdálkodás folyik. Jelenleg az erdészeti igazgatás 2348 erdõgazdálkodót tart nyilván. Az új erdõgazdálkodók általában tõkeszegények, kis területen gazdálkodnak, az önhibájukon kívüli károkra (pl.: vadkár) rendkívül érzékenyek. Állami támogatásra a vétlen károk (aszály, árvíz, vihar, hótörés) felszámolásánál számíthatnak csak. 1. ábra 2. ábra 23

3. ábra 4. ábra 5. ábra 6. ábra Az 3 4. ábra mutatja az erdõk elsõdleges cél szerinti megoszlását. Az utóbbi években jelentõsen nõtt a védett erdõterület aránya. Õshonos fafajokból álló keménylomb-állományok jellemzik a megye csaknem kétharmad részének erdeit. Az erdõtervekben megállapított lehetõségekhez képest az alábbi ábra mutatja a kitermeléseket és a következõ harminc év fahasználati lehetõségeit (5. ábra). A somogyi erdõkben összesen mintegy 35,3 millió köbméter fa van. Az erdõk évente 1,2 millió köbméter fát teremnek. A somogyi erdõállományok hosszú távon biztosítani tudják mintegy egymillió köbméter fa évenkénti kitermelését, ami hozzávetõleg évi 10-12 milliárd forintos árbevételt eredményezhet. A letermelt erdõket a termõhelynek legjobban megfelelõ fafajjal kell felújítani. Aki nem tud megfelelni ennek a követelménynek, azt az erdészeti hatóság erdõgazdálkodási bírsággal sújtja, és korlátozza további fahasználati lehetõségét. Az elmúlt két-három év rendkívüli aszály- és vadkárai miatt jelentõsen csökkent a befejezhetõ erdõfelújítások mennyisége (melynek legfõbb oka az ismétlõdõ vadkár volt), nõtt a gazdálkodók ez-irányú kötelezettsége. Jelentõsen megnõtt az erdõsítési kötelezettség alá vont terület menynyisége (6. ábra). A fiatal erdõsítések rendkívül érzékenyek a különbözõ károsításokra (7 8. ábra). A károsítások közül a vadkár azért játszik kritikus szerepet, mert viszonylag egyszerû eszközökkel elhárítható, az erdõk vadtûrõ (vadeltartó) képességének szintjén tartott vadlétszám esetén számottevõen nem is keletkezik. A túltartott vadlétszám kárainak térítése, a kár megelõzésének költségei (kerítésépítés, karbantartás, egyedi védelem), az okozott kár miatti bírságok, haszonvételi korlátozások súlyos költségterheket rónak mind az erdõgazdál- 24

7. ábra 8. ábra Erdõsíté sekben okozott Erdõsíté sekben okozott 9. ábra 10. ábra kodókra, mind a vadászatra jogosultakra. Az erdõsítésekben a fenti ábra szerint alakult a vadkár (9. ábra). Ahhoz hogy a fenti szinten tudják tartani az erdõgazdálkodók erdeiben (erdõsítéseikben) a vad kártételét, megelõzésként évente 100 260 kilométer kerítést kellett építeniük 1991- tõl. A megyében 2001-ben összesen 8054 ha erdõsítést védett kerítés. A kerítések hossza 1333 km volt. Vadkárelhárító kerítés építésére, karbantartására mintegy 150-220 millió forintot fordítottak az elmúlt években az erdõgazdálkodók, melynek költségeit szerzõdésektõl és bírósági perektõl függõen döntõ mértékben a vadászatra jogosultak fedezték. A felújítási kötelezettség és az új erdõk telepítésének növekedése a magas vadlétszám miatt növekvõ védekezési költségigényt jelent. 2002-ben csak a SEFAG Rt.-nek 170 km új kerítésépítésre volt igénye. A vadászható nagyvadállomány (gím, dám, õz) a fiatal erdõsítések faállományát hosszú távon, ismétlõdõen több mint 200 erdõrészletben oly mértékben károsította (fejlõdését megakadályozta, minõségét rontotta, egészségi állapotát hosszú távra kihatóan károsan befolyásolta), hogy az erdõrõl és az erdõ védelmérõl szóló törvény szerint erdõvédelmi bírság megfizetése (2001-ben 32 vadászterület vadászatra jogosultját összesen 15,7 millió Ft) iránt intézkedett az erdészeti hatóság. 2001-ben már jelentõs véghasználati korlátozásokat kellett életbe léptetni egyes erdõgazdálkodóknál fõleg a vadkár miatti elmaradások, a kedvezõtlen folyamatok megakadályozása miatt az erdészeti hatóságnak. Mi is a helyzet a somogyi nagyvadállománnyal? A nagyvadállomány maximum-létszámát az élõhely vadeltartó képessége alapján a vadgazdálkodási körzetekre, azon belül a vadászterületekre meghatározták. A nagyvad élõhe- 25

lye az év túlnyomó részében fõleg a téli idõszakban az erdõ. Az erdõ adta 11. ábra táplálékkínálat (fõleg télen) a meghatározója a nagyvad eltartható maximális létszámának. A körzeti vadgazdálkodási terv szerint a megyében maximum 6430 db szarvas, 1850 db dám, 17 010 db õz és 4000 db vaddisznó tartható fenn. A mezõgazdaságban és az erdõkben okozott károk, valamint a lelövési eredmények alapján arra kell következetni, hogy a vadlétszám az elmúlt évihez viszonyítottan a magas lelövés ellenére sem csökkent, sõt egyes helyeken nõtt. Mivel a szabadon élõ nagyvad természetes ellenségei kipusztultak hazánkban, a vadlétszám szabályozása az ember (a vadászok) kezében van. A 10. ábra azon (vadgazdálkodási jelentésekben szereplõ) költségeket mutatja, melyek az eltarthatónál magasabb vadlétszám miatt keletkeztek. Ezek a kifizetett vadkárok, erdõvédelmi bírság, védekezési költségek. Természetesen nem szerepelnek itt azok a kár- és kármegelõzési költségek, melyeket a vadászatra jogosultak a saját használatú földterületeiken, zömében más ágazatok terhére megfinanszíroztak. 2001-ben, a vadászatra jogosultak jelentései szerint, az összes vadászati árbevétel 1663 millió Ft volt Somogy megyében. A kiadások 1784 millió forintot tettek ki. Az alábbi táblázat szerinti rekord lelövés 121 millió veszteséget hozott (11. ábra). A lelövési adatok is jól mutatják, hogy Somogyban a vadlétszám messze meghaladhatja az eltartható maximumot. Elértünk oda, hogy a megye területének 80%-án az erdõgazdálkodók, új erdõt telepítõk részére nem maradt más biztosíték, csak a kerítés, hogy egy-egy nagyobb rudli szarvas, dám és õz ne tegye tönkre több év erdõsítési munkáját. A kerítés nélküli felújítás egyes térségekben már akácsarjak esetén sem lehetséges. A kerítésépítés költsége hektáronként a 100 ezer forintot, kilométerenként az egymillió forintot is meghaladja. Mivel nem minden erdõgazdálkodó képes elõteremteni a megelõzés költségeit, egyre gyakoribbak a kártérítési, a védekezési költségek megoszlási arányait vitató bírósági perek. Összefoglalva: A magas vadlétszám kedvezõtlen hatásai az erdõgazdálkodásra: Nõ az erdõsítési kötelezettség, nõ az erdõmûvelés költségigénye. A természetes felújítás feltételei eltûnnek. Az erdõ közcélú funkcióinak érvényesítése veszélybe kerül. Csökken az erdei életközösség sokfélesége, degradálódik a vad élõhelye, rohamosan nõ a kártétel mértéke. A tartamossági, területi korlátok miatt csökken a kitermelhetõ faanyag mennyisége, értéke, csökken a nyereség, elmaradnak a beruházások. Az erdészeti hatóságnak be kell avatkoznia! Erdõgazdálkodási bírság; 26

véghasználati korlátozás; egyéb eljárások: kötelezés, támogatás megvonása, végrehajtás, más erdõgazdálkodó kijelölése A magas vadlétszám kedvezõtlen hatásai a vadgazdálkodásra: A vadgazdálkodás költségei ugrásszerûen nõnek, az árbevétel alig. A veszteségek finanszírozására külsõ forrásokat kell bevonni, nõ a belsõ feszültség; A feszültségek nõnek a vadászatra jogosultak és a földhasználók, erdõgazdálkodók, egyéb szervezetek, hatóságok (vadászati, erdészeti, természetvédelmi) között is. A vadászati hatóságnak be kell avatkoznia. Lelövési tervek megemelése, hivatali vadászat elrendelése; vadgazdálkodási bírság; kötelezés szakszerû vadgazdálkodásra, új vadászatra jogosult kijelölése. Az erdészeti és a természetvédelmi hatóságnak is be kell avatkozni a vadlétszám csökkentésének kezdeményezésével, erdõvédelmi, természetvédelmi bírsággal. A Somogy megyei vadgazdálkodási tanács megállapította, hogy a vadászati árbevételeket nem lehet növelni, a költségek (károk, védekezés, vadgazdálkodás) ugrásszerûen megnõttek, a kár mértéke nõtt, az erdõsítések állapota romlott, ezért a nagyvadállomány drasztikusabb, de szakszerû csökkentésére van szükség. A vadgazdálkodási kiadások olyan ugrásszerûen nõnek, hogy több vadászatra jogosult már felélte tartalékait. Az erdõk és a természetes élõhelyek védelme fokozottan indokolja a vadlétszám csökkentését. Teendõk: Vadlelövések további emelése (tehén, suta, koca), a végrehajtás kikényszerítése. Vadlétszámbecslés helyett vadszámlálást kell bevezetni. Gímlelövés változása 1991-tõl Egységes, szakszerû vadkárbecslési eljárásokat kell bevezetni (jogszabály, továbbképzés). Jobb együttmûködés kell az érintett vadászati, erdészeti, természetvédelmi hatóságok és a vadászat érdekképviseleti szervezetei között. Jobb PR-tevékenység, párbeszéd az érintettekkel. Érzékenyebb és hatékonyabb erdõvédelmi intézkedéseket kell tenni minden (korú) erdõben. Elõ kell segíteni az erdõtelepítési programot, mely egyben a vad élõhely-fejlesztési programja is. Somogyban az összeállított területfejlesztési, térségfejlesztési és racionális földhasználati tervek szerint több tízezer hektár olyan termõföld van, melyet legcélszerûbben erdõ tele- 27

pítésével lehet hasznosítani. Várhatóan a magánszektorhoz tartozó földterületen fog megvalósulni az erdõtelepítések 72%-a, melyhez jelentõs EU-s támogatásra is számítani lehet.. Az erdészeti hatóság arra ösztönzi az erdõtelepítõket, hogy õshonos, elegyes, stabil erdõszerkezetû erdõk jöjjenek létre. Somogy megyében 1981 2001 között az alábbi ábra szerinti mennyiségû erdõtelepítés történt hektárban; 2002-ben már több mint 1650 hektár új erdõ létesült. 13. ábra Mivel a fiatal erdõsítések rendkívül érzékenyek a vad károsítására (a támogatási egységárak már meghaladhatják hektáronként az 500 ezer forintot), a telepítési program sikeresen csak alacsonyabb vadlétszám esetén valósítható meg feszültségek nélkül. Hosszú távon megoldást csak a vad és élõhelye egyensúlyi állapotának visszaállítása jelentheti, azaz az elviselhetõ kár (5%) mértékéig kontroll alatt kell tartani, azaz radikálisan csökkenteni kell a vadászatra jogosultaknak a nagyvad létszámát. A vadászati hatóságnak a csökkentést ki kell kényszeríteni. Ehhez korrektebb vadlétszám-meghatározási módszert kell kidolgozni, és megbízhatóbb monitoringot kell bevezetni. Kaposvár, 2002. november 30. 28

A SZARVAS TÚLSZAPORODÁSÁNAK ÁTTEKINTÕ ÉRTÉKELÉSE Buzgó József vadgazdálkodási osztályvezetõ, SEFAG RT. Az országos gímteríték-adatok negyven esztendõre visszatekintve a következõképpen alakultak: 1960/3800 db, 1980/15 795 db, 2000/28 912 db, 2001/34 000 db A számok egyértelmûen mutatják, hogy az ország gímszarvasállománya növekszik. Ha megvizsgáljuk, hogy ez a folyamat milyen okokkal magyarázható, akkor azt tapasztaljuk, hogy a vadfaj elterjedése jelentõsen változott ugyanezen idõszak alatt. A gímszarvas folyamatosan foglalja el a korábban általa nem használt életteret. Gondoljunk csak pl. a Gemencrõl Bács-Kiskun megye Érsekcsanád Császártöltés Kecel térségébe települt, ma már igen számottevõ állományra, valamint a 90-es években Békés és Szabolcs-Szatmár megyékben megtelepedett populációkra is. Az új élettér mindenhol az erdõterületek növekedésével alakult ki, melyre a szarvas meglepõen gyorsan és hatékonyan reagált. Tehát a növekedés egyik magyarázata az élettérfoglalás. Ez a folyamat azonban a tradicionálisan szarvasos térségekben, így Somogy megyében, szûkebb pátriámban is lezajlott. Az 50 -es, 60 -as években csak a legerdõsültebb területeken élt állandó vadként a gímszarvas, s ahogy ezeken a területeken növekedni kezdett az állománysûrûség, úgy kezdte benépesíteni a szomszédos területeket is. Mára elmondható, hogy a szarvas Somogy megyében szinte folyamatosan jelen van, elterjedése kontinuus, a vadászatra jogosultak cca. 70%-a gazdálkodik a szarvassal. Húsz évvel ezelõtt ugyanez az arány csak 45% volt. El kell mondani azt is, hogy a szarvas areájának bõvülésében nem csak az erdõterületek változása hatott a növekedés irányába, hanem az is, hogy e vadfaj egyre jobban alkalmazkodik a környezetéhez, új szokásokat vesz fel, s nem ragaszkodik a nagy, zárt, összefüggõ erdõtömbökhöz. Ennek a legszélsõségesebb megnyilvánulása az ún. mezei szarvas, amely viselkedésnek legjobb példáját Bólyban vagy legújabban Szántód térségében lehet megfigyelni. A viszonylag kis kiterjedésû erdõfoltokat a vad hónapszámra elkerülve nagy, néha több száz darabos rudlikba verõdve a mezõgazdasági területeken él, így védekezvén az erdõben õt érõ stresszhatások ellen. Kövessük nyomon, miként zajlott-zajlik le a fentebb leírt élettérfoglalás, és miként éli ezt meg a vadgazda, milyen problémák keletkeznek e folyamat közben. Azért tartom fontosnak a történéseket ily módon elemezni, mert a megoldást is itt kell majd keressük! Egy új vadfaj megjelenése, amint láttuk, szinte mindig szomszédfüggõ, s majd mindig izgalmat és örömet vált ki az ott vadászók körében. A szarvas esetében ez a folyamat leg- 29

többször a fiatal bikák átváltásával kezdõdik. Néhány esztendõ múltával megjelenik az elsõ tehén a borjával és ha majd a bõgésben is ott marad, a vadgazdálkodó boldogan észleli, hogy bõgés van a területen. Ez a bõgés azonban magán viseli a periférikus bõgõhelyek sajátságait: a szarvasnász egy-két napig tart, zömmel éjszaka folyik, és leginkább a fiatal kölyökbikák vannak a területen. Sem vadászati lehetõséget, sem bevételt nem biztosít. Jó néhány év kímélettel jut el oda a terület, hogy a tarvadlétszám növekedésével helyenként már elfogadható, ún. átmeneti bõgõterület alakul ki, zömmel középkorú, nagy ritkán egy-egy idõsebb bika részvételével. Maga a bõgés rövid, rapszodikus, és vadásztatásra nemigen alkalmas. Az állandósuló gímállomány már számottevõ költségnövekedést okoz a vadkárokon keresztül, a bevételek ezzel szemben még elég szerények. A vadgazdálkodó válaszút elé kerül: mitévõk legyünk? A vadászok válasza szinte kivétel nélkül az, hogy tartsunk még nagyobb állományt, öregítsük meg a bikáinkat, s abból lesz pénz és több vadászati lehetõség. Ez a folyamat a legtöbb helyen addig tart, amíg igen nagy állománysûrûség mellett ki nem alakulnak az ún. centrális bõgõhelyek, ahol már az öreg bikák is megjelennek, és terítékre hozatalukkal büszkélkedni lehet. Ez az állapot azonban rengeteg problémával terhelt! A feldúsult vadállomány tartási költségei a mai erdõ- és mezõgazdasági környezetben szinte kigazdálkodhatatlanok! Somogy megyei adatokat említek: a 2001. évi országos mezõgazdasági vadkárok cca 1,4 millárd forintra rúgtak; ebbõl Somogy több mint 400 milliót tudhatott magáénak, s ehhez jött még a kb. 56 milliós erdei vadkártérítés. Az erdei vadkárok megelõzése érdekében épített kerítések építési és karbantartási költségei ezekben az összegekben még nem is szerepelnek! Somogyban jelenleg 1400 km vadkárelhárító kerítés áll, amellyel 8600 ha fiatalos van be(ki)kerítve. Nyugodt szívvel állítható, hogy megyénkben a vadgazdálkodás legnagyobb költségtételét a vadkárok kifizetése, ill. azok elhárítása teszi ki. A vadkerítések, megítélésem szerint, ekkora mennyiségben már inkább negatív hatásúak. Miért mondom ezt? A rengeteg kerítés rombolja az életteret, pontosan azt az erdõállapotot rejti el a vad elõl, amelyben az nyugalmát, szaporodási feltételeit, utódai biztonságos felnevelésének lehetõségét leginkább megtalálná. Sajnos a kerítések hatékonysága nem megfelelõ, a vad oda rendszeresen bejut, ezzel újabb feszültséget okozván erdõ- és vadgazda között. S azonkívül, hogy az erdõben kényszermozgásokat alakít ki, melyek újabb vadkárokat indukálnak, még hihetetlen drága is! Mindezeket figyelembe véve, úgy érzem, hogy a kerítés zsákutca! A fölszaporodott vadállomány a vadkárokon keresztül felerõsíti a gazdálkodási hibákat is. A hozzá nem értés, a nem helyesen kialakított vetésszerkezet, a rosszul megválasztott növényféleség (ideértve a fafaj megválasztását is), a tõkehiány, valamint a rossz agrotechnika hibáit azonnal a vadállomány nyakába varrják, s a vadgazdálkodókkal kívánják megfizettetni a fenti hibákból eredõ terméskieséseket. Vannak térségek, ahol a gazdálkodók vadkárra termelnek! A problémák közé tartozik az is, hogy a fölszaporodott gímszarvasállományt gyakran kapkodó, végig nem gondolt, drasztikus állománycsökkentési intézkedésekkel igyekeztek korlátok között tartani. Sajnos az ország egyik legértékesebb szarvasállományát kezelõ Somogy megye sem volt ez alól kivétel. Nézzünk ennek igazolására néhány megyei terítékadatot! 30