Magyari Beck Anna: Az Alexander-technikáról röviden Az Alexander-technika iránt érdeklődők gyakran kérdezik, mit lehet tudni erről az eljárásról röviden, tömören és lényegre törően. Számukra állítottam össze az alábbi ismertetőt. Ezeket a gondolatokat eredetileg az 1993-ban megjelent könyvemből emeltem ki, melynek címe A Türelem gyógyító művészete. Ez a könyv diplomamunkám volt, amikor az Alexander-technika tanára lettem. Az itt olvasható írás a tanáraimmal készült három interjú tömörített változata. Minden benne van, ami az általam vezetett stúdiómunka hitvallása-úgy, ahogy azt F. M. Alexander elgondolta, Patrick MacDonald megvalósította tanítása évtizedeiben, s melyet én tanáraimtól, Shmuel Nelkentől, J. Mohartól és M. Kuttnertől szemléletmódból, a növendékekkel való foglalkozásról, a tanár önfejlesztő munkájáról tanultam, és amit a magyar iskolában tanítok. Csak néhány gondolat az írásból: - A tanuláshoz két ember kell, mert a tanítás emberről emberre terjed. Ezt a módszert nem lehet csoportosan tanítani (S. Nelken) - Amikor a kezemmel hozzáérek a tanítványhoz, hogy irányt adjak neki saját egészségesnek vélt lényem lényegét adom át neki, ez kell, hogy befolyásolja (S. Nelken) - Ez a technika megtanítja az embert, hogyan használja saját magát. Ez a bázis, nem terápia, nem pszichoterápia és nem fizioterápia- egy módszer, egy nevelési eljárás (M. Kuttner) Az ember de tegyük tágabbá a kört -, valamennyi élőlény a testét, minden egyes részletében, egységes egészként használja. Amikor zenélünk, ülünk, vagy állunk, megyünk, az agyunk egyfajta utasításának engedelmeskedünk, ami szervezetünk egészét aktivizálja. S noha képesek vagyunk egyszerre több tevékenységet is ellátni, ezeknek valamiféle harmóniát kell alkotniuk. Egyszerre képtelenek vagyunk úgy beszélni, hogy testünk egy másik része ezt merőben gátló, ennek ellentmondó cselekvést végezzen. A gondolat, agyunk utasítása az eszköz, ami biztosítja ezt a harmóniát, s ezáltal személyiségünk egészségben tartását. Sokszor azonban ártó módon használjuk magunkat. Ilyenkor, s ez még inkább igaz, ha erre folyamatosan nem figyelünk fel, szervezetünk jelez. A kisebb, figyelmeztető jelzések egy idő múltán fájdalom- vagy betegségtüneteket produkálnak. A kettő nem mindig jár együtt. A szervezet e jelzőképessége egyúttal azokat a lehetőségeket is jelenti, amelyekkel élve sok mindent tehetünk elhibázott testhasználatunk ellen. Korrekciós képességünk a legegyszerűbb tevékenységünkre is kiterjed. Például az éneklésre, a zenélésre, a színpadi beszédre, táncra csakúgy, mint arra, hogyan ülünk az asztalnál, írásunkra, stb. De még olyan dolgokra is, ha például koncentrálni akarunk valamire. A tanuláshoz két ember kell, mert a tanítás emberről emberre terjed. Ezt a módszert nem lehet csoportosan oktatni. A tanár közvetlen mozdulatok segítségével, a kezével ad lehetőséget tanítványának, hogy az átvegye tőle a helyes irányokat, és azt a minimumenergiát, amelyet agyunk
utasítása kivált, és létrehozza a mozgást. De amikor a tanítvány már elsajátította, mit kell csinálnia, akkor képes lesz egyedül is hasznosítani tudását, s megtanulja, hogyan kell bánnia saját testével, egyedül. Ez megszokás kérdése. Megszokásainkat jóakaratú igyekezettel nem tudjuk csak úgy, egyszerűen megváltoztatni. A tanár a közös gyakorlás során megismerteti a tanítvánnyal, hogy vannak formák, amelyek mások, mint az ő megszokásai. A tanítvány pedig lassanként rájön az új mozgásformák ízére. Amikor a tanítvány felismeri, megérzi ezeknek az új mozgásformáknak jótékony hatását közérzetére, már maga is arra törekszik, hogy legyőzze régi beidegződéseit, és új szokásokat alakítson ki. Az idő múlásával már pontosan érzékelni fogja, mi a jó és mi a rossz saját maga használatában, és e szerint kezdi megváltoztatni életmódját. Az új beidegződések azonban nem csak életvezetésében idéznek elő változásokat, hanem egész szervezetében: izmaiban, agyában, gondolkodásmódjában- és e szerint kezd élni. Amikor eljut odáig, hogy mindez sajátjává válik, nincs szüksége többé közreműködő segítségre. Vannak olyan tanítványok, akiknek egész életükben szükségük van arra, hogy tanártól kapjanak órákat, de többségüknek elegendő 25-30 óra. Ez körülbelül három hónapos foglalkozásokat jelent. Ez alatt megkapják azt a bázist, amelynek alapján már magukon is segíthetnek. A tanulók aszerint is megkülönböztethetők, hogy valaki főiskolai, egyetemi vagy ennél magasabb, posztgraduális szinten kívánja elsajátítani a technikát. De egy másik osztályozás is elképzelhető. Aki például azért keresi fel a tanárt, mert fáj a háta, rövid idő alatt eljuthat a panasza megszüntetéséhez. Jócskán akadnak azonban ennél jóval súlyosabb problémák. Ezért minden eset egyéni elbírálást igényel. Más eljárásokhoz képest, felfogásomban a legeredetibb az Alexander-technika, amely később befolyással volt az újabban kidolgozott segítő eljárásokra. De az igazi, az általános érvényű, s így a leghatásosabb szerintem ma is a XX. század fordulóján kidolgozott Alexander-technika. Szinte elsöprő, forradalmi hatást gyakorol azokra, akik megismerkednek vele. Mert- noha csaknem egy évszázada született- olyan, mintha a világ legújabb, legmodernebb felfedezése lenne. Lehet, hogy a többi ma elterjedt eljárás képes arra, hogy bizonyos részleteiben nyújtson abból valamit, amit az Alexander-technika ad. Alexander semmi olyat nem talált fel, ami idegen lenne az emberi szervezettől, ami ne lenne benne az organizmusban. Módszerével utat nyitott azoknak a jellemzőknek, dolgoknak a felszínre hozásához, amelyek bennünk vannak. De semmi olyat nem talált fel, ami ellenkezne az emberi természettel, az emberi testben lévő lehetőségekkel. Alexander módszerében sok olyasmi is fellelhető éppen ezért, amit máshonnan vett át. Újdonsága és zsenialitása komplexitásában rejlik. Abban, ahogy ötvözte, kidolgozta. Ebben egyéni, mert éppen ez a felfogás nem érvényesül maradéktalanul egyetlen más módszerben sem. Az Alexander-technika nem mond ellent a fiziológiában, fizioterápiában, pszichológiában, vagy akár az orvoslásban érvényesülő felfogásnak sem. Az anyag, amivel dolgozunk, a saját testünk: én magam. Éppen ezért, még amikor valaki mással dolgozom, akkor is elsősorban saját magamon dolgozom. Amikor a kezemmel hozzáérek a tanítványhoz, hogy irányt adjak neki, az én kezemben már benne van mindaz, ami az egész testemben, szervezetemben lezajlott. Így saját egészségesnek vélt lényem lényegét adom át neki, ez
kell, hogy befolyásolja Őt. Amikor megérintem a tanítványt a teste egyetlen pontján, akkor nemcsak annak az egyetlen pontnak adok utasítást, hanem az egész testének. Ha a fejéhez, nyakához, vagy a kezéhez érek, az érintésem az egész testét kell, hogy befolyásolja. Testünk felépítésének és mozgásának meghatározó törvényei vannak, abban a formában, ahogy az élet bennünk van, s amelyektől nem lehet megszabadulni. Módszerünk természetes gyógymód. Hogy természetes, az az emberből következik. Amikor valakinek a megszokásain változtatunk úgy, hogy ő eközben aktívan együttműködik velünk, akkor mindketten tanár és tanítvány- egy természetes folyamat részesei vagyunk. Az orvoslásban is végrehajtanak változásokat, de abban az esetben a beteg, a változásokat megélő fél passzív. Ezért nem soroljuk magunkat az orvoslást végzők körébe. De nem is erre van jogosítványunk. Ez a technika megtanítja az embert, hogyan használja saját magát. Ez a bázis. Ezen kívül minden tanárnak van egy sajátos megközelítése. Felfogásomban ez nem terápia, nem pszichoterápia és nem fizioterápia, ez egy módszer, egy nevelési eljárás, ami megtanítja, arra neveli az embert, hogyan használja helyesen az organizmusát az adott állapotában. Alexander azt mondja, sok betegség és sok rendellenesség oka, hogy az ember hibásan használja saját magát. A tanárnak azonban figyelembe kell vennie tanítványa adott állapotát. Ha például egy tanuló ferdén tartja a nyakát mert ez hosszú időn át rögzült megszokása-, a tanár nem rakhatja egyből helyre, mert kárt okozhat benne. Hogyan kezdi el a tanítást ilyen esetekben? Apró, finom érintésekkel adja át saját testállapota jelzéseit, irányait, ez olyan, mint egy játék, semmi drámai mozdulat, direkt átalakítási erőfeszítés nincs benne. Ez a technika segít nekünk, hogy ne kövessünk el hibát magunkkal. Az a mód, ahogy magunkkal foglalkozunk, nem jó, s az Alexander-eljárás segít a hibák megszüntetésében. Tulajdonképpen egy alapvető hibáról van szó, arról, hogy fejünkkel nyomjuk a nyakunkat. Hogyha ezt abba tudjuk hagyni, az egész szervezetünk jól fog működni. A baj ott kezdődik, ha valaki ösztönösen hátrahúzza, vagy leszegi a fejét. Mert minden panaszunk oka, ha a cselekvés nem tudatos, szándékos elhatározás eredményeként következik be, hanem ösztönös, rossz beidegződés eredményeként. Ezekben az esetekben ugyanis az ember nem gondol arra, hogy nyomja fejével a nyakát, és ha ezen egy kicsit is tud változtatni, már jobb lesz az általános közérzete. Ez a technika segít a lelki problémákon is, mégpedig úgy, hogy helyes irányba tereli a testhasználatot, s ezzel párhuzamosan javul a közérzet. A gyakorlat is bizonyítja, hogy a test fizikai és pszichés része szervezetünkben egyetlen egész, aki depressziós, annak elromlott fizikai testhasználata is, s ha ezen változtatni tud az Alexander-tanár segítségével, akkor jobb lesz a közérzete. A cél önmagában: felszabadítani a nyakunkat. De felszabadítani a nyakunkat az olyan nehéz feladat, hogy egy sor dologra kötelez bennünket, és rengeteg munkával jár. Nem olyan egyszerű dolog, mint amilyen triviálisan hangzik. Ami ebből következik, az több mint egy technika. Ám ha egy embernek szabad a nyaka, akkor nincs szüksége erre. Éppen ezért nem lehet azt mondani, hogy ez mindenki számára ajánlott életvezetési minta. Mert életvezetési mintának csak olyasmit adhatunk, amire mindenkinek szüksége van. Hiszen akinek szabad a nyaka, annak nincs szüksége az Alexandermódszerre. Ugyanakkor az elismert Alexander-technika tanár, Mac Donald azt mondja, hogy egy
tolvaj a technika segítségével jobb tolvaj lesz, ami azt jelenti, hogy még akinek szabad is a nyaka, jobb közérzettel élhet az Alexander-technika segítségével. Éppen azért, mert nagyon könnyű az Alexander-technika nyújtotta lehetőséget átvinni az élet egyéb területeire, s ezáltal könnyebbé tenni életünket. Az Alexander-technika nem fizikai vagy mentális módszer. Nem választja szét a szervezetet fizikai és lelki egységekre. Az egész embert közelíti. A baj csak az, hogy nekünk különböző szavaink vannak a világra, de a világ noha sokféle, mégis egységes, nem annyiféle, ahány szavunk van. A lényeget viszont a szavak képtelenek kifejezni. Abban a pillanatban, ha a test fizikai szerveződését megváltoztatjuk, megváltoztatjuk a lelket is. És ez fordítva is igaz. Ha hozzáérünk a testhez, hozzáérünk az emberhez, ami egyszerre a teste és a lelke is. Ez nem jelenthet csak fizikai vagy mentális megközelítést. Alexander pszichofizikai eljárásról beszél. Az ő értelmezésében az emberi szervezet pszichikai és fizikai része elválaszthatatlan. De neveltetésünk olyannyira elválasztáscentrikus, hogy a technika tanítása során a legtöbb időt az veszi igénybe, hogy a tanítvány megértse, itt nem két dologról van szó, fizikai és pszichés részünk szervezetünkben egységet alkot. Ez a technika egy lépéssel előbbre van az összes többi módszernél. Azért, mert mi az előtt vagyunk, mielőtt bármit csinálnánk, vagy bármi történne. Nem azzal foglalkozunk, hogy valaki mit csinál, hanem azzal, mi történik benne, mielőtt eldöntené, hogy mit fog csinálni. Minden más módszer benne van az egyén döntésében, hogy mit csináljon. A többi módszer a tudatba avatkozik bele, abba, hogy hogyan csináld. Mi a csinálás fogalmát változtatjuk meg. Éppen ezért az Alexander-technika abban is segítségére lehet valakinek, hogyan csinálja a Feldenkreis módszert jobban. És ha valaki jógázni szeretne, abban segít, hogyan jógázhat jobban. Prelimináris, azaz előzetes, tehát mindegyik előtt jár. A legfontosabb, mondhatnám 99%-ban e módszerben, hogy ne csinálj valamit. Azért se csináljunk semmit, hogy a nyakunkat felszabadítsuk. Ne csináljunk semmit, amit szoktunk csinálni, és olyat sem, amit nem szoktunk csinálni. A legfontosabb arra gondolni, hogy nem csinálok semmit. Ezt megtanulni a legnehezebb. Ha valaki szeretné elsajátítani ezt a módszert, annak meg kell tanulnia nem csinálni semmit. E technika 99 %-a a NEM. Addig, amíg a feje el nem érkezik a nem tudom szintre. Az emberek nagy részének az a baja, hogy azonnal tudni szeretné. Mi azért dolgozunk az agyunkkal, hogy eljussunk a nem tudás szintjére. Mindig vissza kell térnünk a dolgok elejére. Ha valaki állandóan a legjobbra törekszik- magyarán örökösen rendben akar lenni -, ahogy Alexander fogalmaz, egyenlő azzal, hogy célhódító. Arra az emberre mondja ezt, akinek már az út elején a végcél lebeg a szeme előtt. De miután én egy tanár vagyok, állandóan kísérletezek valamivel, akárcsak egy kutatóintézeti kutató. És vannak olyan eszközök, amelyek e próbálkozásaimban segítenek. Ezek közül a legfontosabb a mindenkori visszatérés a fejhez, a nyakhoz; a fejhez, a nyakhoz, a háthoz; a fejhez, a nyakhoz, a háthoz és a lábakhoz és lehet, hogy ez jól fog működni, de az is lehet, hogy kevésbé fog jól működni. És az is lehet, hogy holnap jobban fog működni. Annyi bizonyos, hogy a fent az általában a mennyezet felé van, a lent az mindig a padló felé, a hátra az hátul, az előre pedig elöl. Ebben biztosak lehetünk, és ha van egy csöppnyi tájékozódási
képességünk, erre alapozhatunk. Előfordulhat persze, hogy a fej és a nyak helyzeti iránya éppen másfelé mutat, mert vannak finomabb beállítások, és mi ezekre a finomságokra törekszünk. Holnap pedig még finomabban leszünk képesek meghatározni az irányokat. Ezért, ami ma jó, az nem biztos, hogy holnap is jó lesz. Sőt bizonyos, hogy holnap nem lesz jó az, ami ma jó volt. Vagy azért, mert én már más vagyok, vagy azért, mert amit ma jónak éreztem, azt holnap már másképp érzem, vagy azért, mert holnap másvalami ad jobb érzést nekem. Nincs vége ennek a dolognak. A fájdalom mindig azt jelzi, hogy valami nincs rendben a szervezetben. Ez a test nyelve. Meg kell tanulni ezt a nyelvet olvasni. A fájdalom nem rossz dolog. Nagyon sok információt ad. Nem az az első lépés, hogy valamit azonnal csináljunk ellene, sőt kezdetben ne csináljunk semmit. Amikor a fájdalom fellép valakinél, arra tanítsuk meg, hogyan akadályozza meg magában az azonnali, közvetlen ellenreakciót. Mert minél tovább kivár valaki, annál több információt kaphat a fájdalma természetéről. Például, lehetséges, hogy valaki azért érez fájdalmat a nyakában, mert rosszul használja a nyakát. Ha kivár, és olvas a fájdalmából, információt nyerhet arról, milyen hibát követett el magával szemben. És akkor van mérlegelési lehetősége a között, hogy mit érez, és mit tehet ellene. De az is lehetséges, hogy bizonyos napokon valaki túl érzékeny, vagy éppen kevésbé az. Mások másfajta fájdalmakra panaszkodnak. A lényeg az, hogy mondják meg pontosan a tanárnak, hol éreznek fájdalmat, annál is inkább, mert nem mindig és nem mindenki képes megfelelően bánni a fájdalom közvetítette információkkal. Ez már csak azért is így van, mert előfordulhat, hogy valaki például a gerincében érez fájdalmat, de ennek eredője nem ott, hanem teszem azt a lábujja helytelen, görcsös használatában keresendő. A tanítványnak nem a fájdalom azonnali kiküszöbölésére kell törekednie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell fogadnia a fájdalmakat. Hiszen, mint mondtam, a fájdalom azt jelzi, hogy valami nincs rendben. Meg kell tanulni helyesen kezelni a fájdalmak nyújtotta információkat, olyan formában, hogy az elősegítse a helyes testhasználatot. Mert a fájdalom mindig tanít bennünket valamire. Ha mi rosszul használjuk magunkat, akkor erről fájdalmaink árulkodnak. Vannak emberek, akiknek nincs fájdalomérzetük, s noha ők azt hiszik magukról, hogy nagy hősök, legtöbben közülük fiatalon meghalnak, mert nem tudják, mikor és mivel csinálnak rosszat maguknak. A fájdalom nem mindig betegség. Vannak persze olyan egyszeri, óriási fájdalmak, amelyek önmagukban is betegségek. Mindenképpen a helyes kezelésükhöz kell eljutnunk. Ebben segít bennünket a tükör, amelyben kívülről is ellenőrizhetjük magunkat. A tanár keze is sok információhoz jut, de tiszteletben kell tartania a tanítvány érzékenységét. A tanár annyit tehet, hogy segíti, tanítja növendékét helytelen testhasználata megváltoztatásában, és ezzel együtt járhat az is, hogy elmulasztja fájdalmát. A tanítás lényege az, hogy a tanuló jöjjön rá arra, mi jó és mi nem jó saját testhasználatában.