Tájak, korok, hungarikumok, avagy a földrajzi árujelzők védelme Magyarországon

Tájak, korok, hungarikumok, avagy a földrajzi árujelzők védelme Magyarországon Az EU és Magyarország részéről folytatott tárgyalások egyik sarkalatos kérdése a magyar mezőgazdaság helyzete és jövője. A kodifikációs tárgyalások szinte első pontjai között tűzték napirendre a mezőgazdasággal és termékeik védelmével foglalkozó jogalkotással, jogintézményekkel foglalkozó törvényi szabályozások harmonizációs programját, ami többek között érintette a magyar élelmiszer törvényt és a szellemi alkotások védelme körébe tartozó védjegy törvényt is. A védjegy törvény reformját az is egyre inkább sürgette, hogy Magyarországon a kilencvenes évek közepére a piacgazdasági viszonyok kialakulásával párhuzamosan a védjegyek is reneszánszukat kezdték élni, ami viszont együtt járt a védjegyjog illetve árujelzők szabályozásának, megújulásának igényével is. Védjegytörvényünk megreformálását az 1997. július 1-jén életbe lépő 1997. évi XI. törvény jelentette, ami a Védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról rendelkezik, s -a jogharmonizációs követelmények és nemzetközi szerződések messzemenő figyelembevétele mellett- szervesen illeszkedik a hazai jogrendszerhez is. Hazánk ugyan részese az eredetmegjelölések oltalmát szabályozó nemzetközi, Lisszaboni Megállapodásnak, és több kétoldalú megállapodást is kötött a külföldi oltalomszerzés lehetőségét biztosítva ezzel, valamint az 1996.évi LVII. törvényünk is rendelkezett a PUE szerinti védelemről, mégis sok hiányosság volt kimutatható szabályozásunkban. Az Európai Megállapodásban foglalt általános jogharmonizációs kötelezettségünknek tettünk eleget azzal, hogy e törvényben a földrajzi árujelzők oltalma törvényi szinten került meghatározásra oly módon, hogy megteremtette az összhangot az Európai Unió 1992- ben, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek minőségi stratégiájának részeként elfogadott 2081/92/EGK és a 2082/92/EGK rendelettel. E két rendeletnek az volt a célja, hogy lehetővé tegyék bizonyos élelmiszerek nevének oltalmát az EU tagországok és harmadik országok számára. Ennek érdekében Magyarországnak, mint a EU-n kívülálló országnak is egy olyan feltételrendszert kellett kidolgoznia és törvényi szinten szabályoznia, mely a termékek és a földrajzi árujelzőkre vonatkozó követelmények rendszerében, és azok használatának ellenőrzésében az EU direktíváiban foglaltaknak megfelel, továbbá a Közösségből származó földrajzi árujelzővel is jelölt termékeket és élelmiszereket egyenértékű oltalomban részesíti. Az előzőekben vázolt szabályozási kötelezettségeinkkel valóságos oltalmi igényeink teljes mértékben összhangban állnak. Évtizedekre, sőt századokra visszanyúló megalapozott az igénye országunknak, hogy világszerte híressé vált és keresett termékeink földrajzi származását kifejezésre juttató adatokat csak a valóságnak megfelelően lehessen feltüntetni. Az ezzel ellentétes helyzet termékeink jó hírnevét és egyben üzleti érdekeinket is súlyosan sérti. Köztudott, hogy ide vonatkozó szabályozásaink számos esetben nem nyújtottak megnyugtató megoldást a belföldi részlet-szabályozások terén, a két- vagy több oldalú nemzetközi szerződések pedig nem garantálják kellőképpen a jogsérelmek kiküszöbölését, elhárítását. A megfelelő megoldások kialakítása jogi és a gyakorlati piaci

igények teendőink áttekintését követelik meg a jogszabályi rendezés és a joggyakorlat terén egyaránt. Késlekedésünk, esetleges mulasztásaink súlyos károkat okozhatnak a magyar gazdaságnak. Ilyen helyzetben igen nagy gonddal kell összpontosítanunk a kérdésre és meg kell tennünk a szükséges lépéseket mind a belföldi, mind a külföldi rendezés terén az érdekeltekkel együttműködésben. Jelenlegi vizsgálódásunk, elemzésünk célja tehát a helyzet áttekintése és a teendők átgondolt és egyben sűrgős felmérése és megtétele. Ennek első, legfontosabb lépésének tekinthetjük az 1997. évi XI. törvényünk megalkotását és rendelkezését a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatban. A Védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvényünk a magyar jogalkotás szerves részét képzi és törvényi szinten szabályozza a földrajzi árujelzővel ellátott mezőgazdasági termékek és élelmiszerek kiválasztásának, védelmének és ellenőrzésének előírásait, figyelembe véve azt is, hogy a terméket olyan speciális tulajdonságok is jellemzik, amik hagyományok, tájak, kultúrák következményei. Ez egyben tükrözi azt a mély szemléletbeli változást, ami hazánkban is bekövetkezett a kilencvenes évek közepén. A piacgazdálkodásra való áttérés együtt járt a piaci viszonyok megváltozásával, a piaci szerkezet módosulásával, a versenyeszközök megnövekvő szerepével. Ennek következtében az uniformizált termékek helyett egyre nagyobb szerephez jutottak azok a földrajzi árujelzővel rendelkező hungarikumok, speciális magyar termékek, élelmiszerek, melyek magas minőségükkel, hagyományaikkal, jó hírükkel, világviszonylatban ismertek és elismertek. (például: Herendi porcelán, Kalocsai paprika, Kecskeméti barackpálinka). Ezen termékek védelmi rendszerét a földrajzi árujelzők jogi oltalmát az 1997. évi XI. törvény V. részében találjuk a 103-116. -okban. A földrajzi árujelzők fogalmát a törvényi szóhasználat általánosan, mindazoknak a megjelöléseknek a gyűjtőneveként alkalmazza, amelyeket a forgalomban a termékek földrajzi eredetének azonosítására használnak. Földrajzi árujelzõként oltalomban részesülhet a kereskedelmi forgalomban a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés. A földrajzi jelzés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó - a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított - olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható. Az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó - a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított - olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője kizárólag vagy lényegében az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következménye. A földrajzi jelzés fogalmát - mezőgazdasági termékekkel és élelmiszerekkel kapcsolatban - a közösségi rendelet olyan régiók, meghatározott helyek, kivételes esetben országok neveként határozza meg, amelyet az onnan származó termékek megnevezésére használnak, ha a termékek különleges minősége vagy egyéb tulajdonsága a földrajzi eredetnek is tulajdonítható, és azok előállítása, illetve feldolgozása ténylegesen a

meghatározott környezetben történik. Lényegében hasonlóan fogalmazza meg a TRIPS- Egyezmény a földrajzi jelzés fogalmát, azzal, hogy az nemcsak mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre vonatkozik. A lényeges különbség az eredetmegjelölés és a földrajzi jelzés között abban áll, hogy míg az előbbinél közvetlen és elválaszthatatlan kapcsolatnak kell lennie a termék minősége, tulajdonságai és a földrajzi környezet között, az utóbbinál ez a kapcsolat esetleges, azaz a termék köszönheti hírnevét, tulajdonságait a földrajzi környezetnek, függetlenül a természeti és emberi tényezőktől, amelyeknek az eredetmegjelöléssel kapcsolatban döntő szerepük van. Európában a földrajzi árujelzők oltalma két, egymástól eltérő modell - a francia és a német - szerint fejlődött ki. E rendszerek versengése nagyban befolyásolta a nemzetközi jogfejlődést is. A bortermelő Franciaország és követői az eredetmegjelölések oltalmát favorizálják, amely forma a természeti és az emberi tényezők együttesét tekinti meghatározónak, szemben a borászatban alárendelt országokkal, élükön Németországgal, amelyek az emberi tényező elhanyagolása miatt alacsonyabb kategóriát képező földrajzi jelzések mellett állnak ki; nem kis nehézség elé állítva ezzel az egységes közösségi rendszert is. A magyar jogalkotás számára - a közösségi rendelettel, valamint a TRIPS egyezménnyel való összhang megteremtésének alapvető követelménye mellett - tartalmi szempontból inkább a hagyományos francia felfogás érvényesítése látszott indokoltnak. Ez felelt meg jobban a magyarországi mezőgazdasági termelés jelentőségének és tagságunknak a Lisszaboni Megállapodásban, mindazonáltal a törvény rendelkezései szerint nem csupán mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre szerezhető oltalmi formává vált. Törvényünk rendelkezik arról is, hogy a hatálybalépés előtt a Lisszaboni Megállapodás alapján vezetett hazai lajstromba bejegyzett eredetmegjelöléseket automatikusan be kellett jegyezni a földrajzi árujelzők lajstromába. A Lisszaboni Megállapodás keretén belül bejegyzett magyar eredet megjelölések adják az első 25 lajstromozott földrajzi árujelzőt, s ezek a következők: HEREND, ( porcelán) KALOCSA (őrölt paprika) SZEGED (őrölt paprika) TOKAJ (bor) MÓR (bor) BALATONMELLÉK (bor) SOMLÓ (bor) BALATONFÜRED-CSOPAK (bor) EGER (bor) DEBRŐ (bor) BADACSONY (bor) VILLÁNY-SIKLÓS (bor) PÉCS-MECSEK (bor) VERPELÉT (bor) HALAS, KISKUNHALAS (csipke) SOPRON (bor) SZEKSZÁRD (bor) KECSKEMÉT (barackpálinka) EGER ( cseresznyepálinka) SZATMÁR (szilvapálinka) BUDAFOK (zománcedény) BONYHÁD (zománc edény) SZENTGOTTHÁRD (kasza) CSABA ( húsárú, kolbász) GYULA (húsárú, kolbász) GÉRCE ( alginit)

A hatályos törvényünk értelmében a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzői akkor részesülhetnek oltalomban, ha azok a termékek, amelyeken a földrajzi árujelzőt használják, megfelelnek a 87/1988 sz. kormányrendeletben meghatározott a 2081/92 EGK rendelettel konform szabályozás alapján un. termékleírásban foglalt feltételeknek. Tehát nem elegendő a lajstromozáshoz, hogy a terméket - amelyen a lajstromozott földrajzi árujelzőt használják - valóban az adott földrajzi környezetben termelték, állították elő vagy dolgozták fel, hanem meg kell felelni a termékleírásban megadott minőségi előírásoknak. A termékleírásnak tartalmaznia kell: a) a földrajzi árujelző megnevezését; b) a termék megnevezését, amellyel kapcsolatban a földrajzi árujelzőt használják; c) a termék bemutatását, beleértve - szükség szerint - az előállításhoz felhasznált nyersanyagok, a főbb fizikai, kémiai, mikrobiológiai és érzékszervi tulajdonságok feltüntetését; d) a termék előállítási módjának, valamint - szükség szerint - a hagyományos helyi módszerek ismertetését; e) a földrajzi terület meghatározását, amelyről származó termék megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják, borok esetében a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény 4. -ának (5) bekezdése alapján lehatárolt termőhelyet, az élelmiszerekhez hagyományosan használt földrajzi nevek esetén a Vt. 118. -a (1) bekezdésének a) pontja szerinti tenyésztési terület meghatározását is; f) részletes ismertetést a termék és a földrajzi környezet, illetve származás közötti kapcsolatról, annak igazolására, hogy a termék különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője ennek a kapcsolatnak tulajdonítható; g) a földrajzi árujelzőnek a terméken való feltüntetésére vonatkozó előírásokat. A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló eljárás során, illetve az oltalom fennállása idején a jogosultak módosíthatják a termékleírást, különösen a tudományos-műszaki fejlődés újabb eredményei alapján, vagy a földrajzi terület újbóli meghatározása esetén. Az oltalomképességi feltétel érvényesítése érdekében ellenőrizni kell a lajstromozási eljárásban, illetve a termékleírás módosítása esetén azt, hogy a termékek, amelyeken a földrajzi árujelzőt használják, megfelelnek-e a termékleírásban foglalt követelményeknek; illetve a termékek kereskedelmi forgalmában feltüntetett földrajzi árujelzők használata során, a termék előállítása, az országba történő behozatala és forgalomba hozatala bármely szakaszában pedig a termékleírásban foglalt követelmények betartását. A földrajzi árujelző oltalmával kapcsolatban indított kérelmet a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz kell benyújtani, ahol az alaki vizsgálatok elvégzése után továbbítják a kérelmet a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumba. Az FVM miniszter által kijelölt 15 tagú Magyar Eredetvédelmi Tanács megvizsgálja, hogy a kérelmezett

termékre vonatkozó termékleírás megfelel-e a rendeletben foglalat körülményeknek, a borokkal kapcsolatban külön 6 fős Bor Eredetvédelmi Tanács működik. Az illetékes Tanács állásfoglalása alapján a Minisztérium meghozza a döntését a termékleírásra vonatkozólag és azt megküldi mind a kérelmezőnek, mind a Magyar Szabadalmi Hivatalnak. A Magyar Szabadalmi Hivatal ezután elvégzi a 1997. évi törvény szabályozása alapján az érdemi vizsgálatot és amennyiben a bejelentés nem ütközik egyetlen kizáró okba sem, elrendeli a földrajzi árujelző lajstromozását. A Magyar Szabadalmi Hivatalnak a hatáskörébe tartozó eljárásokban az ellenőrző szerv határozatát kell figyelembe venni a termékleírás követelményeinek való megfelelés kérdésében. Vagyis a Magyar Szabadalmi Hivatal nem változtatja meg az FVM határozatát a termékleírás követelményeinek való megfelelés kérdésében. A Magyar Szabadalmi Hivatal a bejelentési kérelemben foglalt adatokat a nyilvánosság számára hozzáférhető módon meghírdeti a FVM pedig a részletes termékleírást felveszi a Magyar Élelmiszer Könyvbe ( Codex Alimentarius Hungaricus). A bejegyzett termékek ellenőrzését élelmiszerellenőrző és állategészségügyi ellenőrző intézetek és fogyasztóvédelmi intézetek végzik. A borok ellenőrzését pedig az Országos Borminősítő Intézet végzi el. A földrajzi árujelzők oltalmának engedélyezési eljárása agrártermékek esetében az alábbi egyszerűsített ábrán követhető nyomon. Bejelentés Bejelentési illeték megfizetése Adatközlés Alaki vizsgálat A termékleirás ellenörzése FMV Eredetvédelmi Tanács Bor Eredetvédelmi Tanács Határozat a termékleírásról FVM Érdemi vizsgálat Lajstromozás Bejelentés elutasitása Lajstromozás meghirdetése hivatalos közlönyében FMV hivatalos közlönyében A termékleirás felvétele a Magyar Élelmiszer Könyvbe FVM A földrajzi árujelzõk használatának ellenörzése Állami Ellenõrzõ szervek Törvényünk rendelkezése értelmében földrajzi árujelzőre oltalmat szerezhet bármely természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az árujelzőben feltüntetett földrajzi területen olyan terméket termel, dolgoz fel vagy állít

elő, amelynek megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják. A bejelentő személyét illetően a bejelentés alatt álló és a lajstromozott magyarországi földrajzi árujelzők esetében az elmúlt öt év tapasztalatai azt mutatják, - hogy már az engedélyezési eljárás is gyorsabb-, abban az esetben, ha az oltalom igénylésekor bejelentőként az adott régiót tömörítő szakmai szervezet vagy olyan gazdasági társaság igényli az oltalmat, aki felvállalja és összehangolja az adott területen gazdálkodók és a földrajzi árujelzőt jogosan használók, termelők közösségét, érdekképviseletét. Ily módon sok későbbi jogvita, nézeteltérés is megelőzhető lenne és nem fordulhatna elő olyan eset, amikor hagyományosan egy régióhoz kötődő jóhírű terméket azonos földrajzi névvel ellátva más régióban gyártanak. Hiszen bármely személy aki a földrajzi árujelzőre megszerezi az oltalmat az nem egyedül a maga számára szerzi meg azt, azaz a védjegyekkel ellentétben nem kizárólagos oltalmat szerez, hanem a jogi oltalom együttesen illeti meg mindazokat a személyeket, akik a temékleírásban megjelölt területen a meghatározott tevékenységet végzik. A jogosultak száma licencia adásával, és más szerződés útján sem bővíthető, csak a bejelentő nevében bekövetkező változás kerülhet módosításra. Fontos azt is kiemelni, hogy már a bejelentéskor a bejelentőnek kell megjelölni, hogy a földrajzi árujelző mely fajtájára kéri az oltalmat, az eredetmegjelölésre, vagy a földrajzi jelzésre. Magyarországon benyújtott bejelentéssel csak magyar földrajzi árujelzőre lehet az oltalmat igényelni. Az 1997. évi XI. tv hatálybelépése óta a következő eredetmegjelölések kerültek lajstromozásra Magyarországon: KALOCSA (őrölt paprika) HEREND, ( porcelán áruk) HALAS, KISKUNHALAS (kézzel előállított csipke) MAKÓ (étkezési hagyma) SZEGED (téliszalámi) KECSKEMÉT (barackpálinka) SZATMÁR (szeszesitalok,szilvapálinka) BUDAPEST ( szalámi) SZABOLCS (almapálinka) PARÁD (Vasas timsó) valamint bejelentés alatt állnak például a következők: GÖNC (barack) HAJDÚ (sajt) ÓVÁR (sajt) A felsorolásból az is kiderül, hogy Magyarországon nem csak mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel kapcsolatban vannak bejegyezve földrajzi árujelzők, hanem sokkal szélesebb azon termékek köre, amik ezen oltalmi forma védelme alatt állnak. Ebből a rendszerből az EU-hoz történő csatlakozásunk után a borokra és szeszesitalokra vonatkozó lajstromozások kikerülnek, mivel ezen termékek esetében az EU külön jogszabály keretein belül biztosítja az oltalmat. A többi lajstromozott földrajzi árujelzőinket a csatlakozás után várhatóan az EU-ban a bejelentési procedúra lefolytatásával és adott esetben a többi tagország kifogásolási lehetőségével lajstromoznák. Az is látható, -ami egybecseng a magyar borok jó hírével-, hogy a 36 darab lajstromozott földrajzi árujelzőnek tekintélyes része (13 db) borokra vonatkozik. Ugyan létrejöttek már a borvidékek összefogásának alapját képező hegyközségek, mégis a borokkal

kapcsolatban további szabályozásra, illetve a meglévő előírások módosítására is szükség van, hogy a borvidékeinken termelt nemes nedűk oltalma ezzel a formával is bővűlni tudjon. Reményeink szerint a kidolgozott rendszer és módszer megőrzi és megvédi a hazánkhoz kapcsolódó un. hungarikumok értékét, ösztönzi az EU gazdaságpolitikájában az országhoz, tájakhoz, hagyományokhoz való kapcsolódás révén a minőségi, speciális termékek felé való elkötelezettség igényét. Nemzeti kincseink, nemzeti örökségünk védelme, országunkhoz kapcsolódó és elidegeníthetetlen földrajzi árujelzők védelme érdekében még sok tennivalója van a magyar gazdaságnak. A jól megalkotott rendszer csak egy eszköz annak érdekében (és annak kezében), hogy nemzeti kincseinket megfelelő módon megvédjük. Kis ország lévén különösen nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy földrajzi árujelzőink, eredetmegjelöléseink fajtanévvé váljanak, amint ez történt a bécsi szelet, vagy a párizsi felvágott esetében. Természetesen hazánkban is előfordult olyan földrajzi árujelzőre vonatkozó bejelentés, mely már nem részesülhetett ebben a különleges oltalmi formában, mert az idők folyamán fajtanévvé degradálódott, vagyis a termék szokásos elnevezésévé vált a kereskedelmi forgalomban, függetlenül attól, hogy a termék a földrajzi árujelző által megjelölt helyről származik-e. A törvény hatályba lépése óta alapvetően két olyan jogesetre volt példa, ahol földrajzi árujelző oltalmával kapcsolatban indult eljárás. Végezetül meg kell állapítani, hogy a még érvényben levő kétoldalú szerződések szerint, ahol pontosan fel vannak sorolva a származási jelzések, eredetmegjelölések számából, amelyek több százra tehetők, arra lehet következtetni, hogy az eddig az új szabályozás által hivatalosan a magyar nemzeti lajstromba bejegyzett 36 db eredetmegjelölés csak kisebb részében érinti azt a kört, amelyek a bejegyzésre érdemesek és méltán viselnék a védett eredettmegjelőlésű termék megjelölést is. Érdemes lenne azt is meggondolni, hogy a bejelentés illetékmentes legyen, sőt a bejegyzett termékek olyan támogatásban részesüljenek, mely révén további csoportok jelentkeznének oltalmi igényükkel. A fogyasztók jobb tájékoztatását is célozná egy olyan emblémának a használata, amivel egyszerűen lehetne kommunikálni a fogyasztók felé, hogy ezen termékek plusz értéket képviselnek, állandó és ellenőrzött a minőségük. Az embléma íly módon a fogyasztói magatartás, fogyasztói vásárlási szokások befolyásolásának egyik marketing eszköze lehetne. Egyértelműen kommunikálná azt a pozitív érvrendszert, ami a földrajzi árujelzővel megkülönbözetett termékekhez társulnak, ezzel elérve a termékhez társított presztizs tudatos formálását. A Magyar Szabadalmi Hivatal, a FVM és más civil szervezetek, mint például az MVE kifejezett szándéka tovább segíteni az együttműködést, a tájékoztató és ismeretterjesztő

munkát annak érdekében, hogy lehetőleg még az EU csatlakozásunk előtt a földrajzi árujelzők oltalmában részesüljön, a -bár véges számú-, de minél több nemzeti kincsünk. IRODALOMJEGYZÉK Biacs P.: Az élelmiszeripari változások és a hozzájuk kapcsolódó jogvédelem. Iparjogvédelmi Szemle 1997/12 Bognár Istvánné: Megtévesztésre alkalmas megjelölések. Védjegyvilág 1997/2 Clark W. Lackert: Geographical Indications: What Does the WTO TRIPs Agreement Require: Trademark World, Augusztus 1998 European Organization for Quality: A Hagyományok-ízek-régiók (Hír) Program, Szakmai konferencia Budapest, 2002 Goitein J.-Zsigmond B.-né: Jó bornak nem kell cégér? Védjegyvilág. Különszám. Borok földrajziárujelzők védjegyek, 2000 Gevers.: The Community Trade Mark-use it or lose it. Trade Mark Yearbook, 2000. Lontai E: A szellemi alkotások joga. Eötvös József Könyv kiadó, 2001 Nagy György I.-né: A földrajzi megjelölés garantálja az áru minőségét. Védjegyvilág 1996/3 Nagy György I.-né: A neves bortermelő vidékek védőanyagai a földrajzi árujelzők. Védjegyvilág, különszám, 2000 Schleicher Tiborné: Hol kezdődik a fogyasztó megtévesztése? A feketegazdaságról 2001. Október Szabó Ágnes :Az iparjogvédelem jelentősége a borászatban. Borászati füzetek 2002/2. Tattay L.: A földrajzi árujelzők oltalma az európai közösség országaiban, Védjegyvilág 1994/2 IV. évf. Tattay L.: Az Európai Unió eredetvédelmi rendszere és Magyarország. Külgazdaság 1997/12 Tattay L.: A bor cégérei: Boreredet-megjelölések, borvédjegyek. Élelmezési Ipar, LVI. évf.(2002.) 7. szám Tattay L.: Gondolatok az árujelzők oltalma bevezetéséről. Magyar Jog 1998/5 Vida S.:Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban. Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 101. évfolyam I. 1996. február Zilai J.: A borok eredetvédelemének egyes kérdéseiről. Védjegyvilág 1998/1