Földrajzi árujelző. Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából
|
|
- György Orsós
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Földrajzi árujelző Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából
2 Földrajzi árujelző Az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője kizárólag vagy lényegében az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következménye.
3 Védjegyek Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A védjegyek segítenek a fogyasztóknak azonosítani és megvásárolni az adott terméket vagy szolgáltatást, hiszen az egyedi védjegy jelzi annak minőségét ésfajtáját.
4 Védjegyek
5 Védjegyek
6 Védjegyek A védjegy védelmet biztosít tulajdonosának kizárólagos jog formájában, amelynek értelmében a jogosult - használhatja a védjegyet a termékek és szolgáltatások azonosítása érdekében - feljogosíthat másokat annak használatára ellenszolgáltatás fejében ha kell, a bíróság kényszeríti ki a védelmét a védjegybitorlás megakadályozása céljából A védjegyoltalom általában 10 évre szól, de korlátlan alkalommal meghosszabbítható.
7 Védjegyek A védjegybejelentéseket a nemzeti vagy regionális véd- jegyhivatalokbankell benyújtani. A bejelentésnek tartalmaznia kell a védjegy pontos reprodukcióját, ideértve a színeit, illetve sík- vagy térbeli alakzatát. A védjegynek megkülönböztető jellegűnek kell lennie, a fogyasztókat nem vezetheti félre és nem tévesztheti meg, valamint nem ütközhet közrendbe vagy közerkölcsbe.
8 Védjegyek Védjegyoltalomban részesülő megjelölés lehet: a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat; b) betű, szám; c) ábra, kép; d) sík-vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját; e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram; f) hang; valamint g) az a)-f) pontokban felsoroltegyesmegjelölések összetétele.
9 Védjegyek Nem lehet olyan megjelölésre oltalmat szerezni, amelyre vagy amelyhez hasonlóra korábban már jogot szereztek.
10 Növényfajta-oltalom Növényfajta-oltalomban részesülhet a növényfajta, ha megkülönböztethetı, egynemő, állandó és új. Növényfajták: mezőgazdasági növényfajták dísznövényfajták zöldségfajták gyümölcsfajták
11 Formatervezési minta Újnak és egyéni jellegűnek kell lennie. Az oltalmi idő a bejelentés napjától számított ötévig tart, ami további öt-öt éves időtartamra legfeljebb négyszer újítható meg.
12 Szabadalom A szabadalom egy olyan kizárólagos jog, amelyet arra a találmányra lehet szerezni, amely egy adott probléma új műszakimegoldását vagy egy ismert dolog újfajta megvalósítását eredményezi. Találmány lehet egy termék, egy berendezés, egy eljárás vagy egy alkalmazás.
13 A Szabadalom szabadalmi oltalom alapján a szabadalom jogosultjának - a szabadalmasnak - kizárólagos joga van a találmány hasznosítására. A szabadalmi oltaloma bejelentés napjától számított 20évig tart, ami nem hosszabbítható. A kizárólagos hasznosítási jog alapján a szabadalmas bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül előállítja használja forgalomba hozza, forgalomba hozatalra ajánlja vagy raktáron tartja az oltalom alatt álló terméket.
14 Szabadalom A szabadalmas engedélyt adhat vagy licencia szerződést köthet másokkal eladhatja a kizárólagos jogát. Miért fontos a szabadalmi védettség? Hozzájárul a kreativitás és az anyagi elismerés növeléséhez Serkenti az innovációt Biztosítja az életminőség javítását
15 Szabadalom A törvény szerint egy megoldás szabadalmazhatóságnak 4 fő kritériuma van: találmány találmánynak kell lennie használható kell legyen (= ipari alkalmazhatóság) újnak kell lennie (= újdonság) feltalálói tevékenységen kell alapulnia
16 gyártáselőkészítés szabadalmazhatóság szabadalmazható találmány világviszonylatban új feltalálói tevékenységen alapul iparilag alkalmazható nem minősül találmánynak felfedezés, tudományos elmélet, matematikai módszer esztétikai alkotás; szellemi tevékenységre, játékra, üzletvitelre vonatkozó terv, számítógépi program
17 mi is a szabadalom? mondhatjuk megegyezés a feltaláló és a társadalom között jogi definíció kizárólagos jog a találmány gazdasági hasznosítására az ország területén, maximum 20 évig tiltó jog
18 mire jó a szabadalmi oltalom? a szabadalmas bárkivel szemben felléphet aki engedélye nélkül előállítja használja forgalomba hozza, a terméket használja a találmány szerinti eljárást szabadalmi oltalom vs. szabadalmi leírás!! vs. bejelentés oltalmi idő: max.20 év.
19 Szabadalom A szabadalom megadására irányuló eljárás 1.) Bejelentés 2.) Újdonságkutatás 18 hónap Közzététel ) Érdemi vizsgálat 6 hónap 4.) Megadás/elutasítás 5.) Egyéb cselekmények
20 szabadalmazhatóságpiacképesség szabadalom nem garancia az üzleti sikerre csupán egyik előfeltétele viszont sokszor a piaci áttörés jogi oltalom híján marad el piacképesség aszabadalmaztatott találmányok 10%-a jut el a piacra! mikor utalják a pénzt?
21 ha nem kaphatunk használati minta kis találmány a szabadalmazható találmány színvonalát el nem érő megoldás tárgy kialakítására szerkezetére származtatás szabadalmi bejelentésből oltalmi idő 10 év szabadalmat
22 Használati minta A szabadalmazható találmány színvonalát el nem érő új műszaki megoldások védelmére szolgáló oltalmi forma. Mintaoltalomban valamely tárgy kialakítására, szerkezetére vagy részeinek elrendezésére vonatkozó megoldás részesülhet.
23 Használati minta Aminta ismérve a kész termék utánozhatósága. Nem részesülhet mintaoltalomban a termék esztétikai kialakítása, az állat-vagy növényfajták, vegyi termékek és eljárások, üzleti tervek, játékszabályok ötletek (kialakítás nélküli felvetések).
24
25 formavédelem az innováció arca formatervezési minta oltalom az áru külső formáját, esztétikai kialakítását védi oltalmi idő év piaci pozíciók megteremtése, erősítése
26 a legfontosabb árujelző védjegy áruk/szolgáltatások azonosítására egymástól való megkülönböztetésére a fogyasztók tájékozódásának előmozdítására szolgáló gazdasági verseny alapvető eszköze marketing-reklám oltalmi idő év nagyságrendileg Mo. éves költségvetése értéke 70 milliárd USD
27 Top Brands
28 domain név regisztrálás előtt védjegykutatás a védjegybitorlás elkerülésére (az MSZH nem végez domain név regisztrációt domainnév regisztrátorok )
MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM. SEED családi délelőtt 2009. November 5.
MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM SEED családi délelőtt 2009. November 5. HOGY A BEFEKTETETT CSALÁDI TŐKE NE MÁSNAK HOZZON HASZNOT Alapigazságok Ha valamilyen szellemi értéket létrehoztunk, oltalmazzuk
RészletesebbenIPARJOGVÉDELMI ALAPOK. SEED Hölgyek 2008.03.13.
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK SEED Hölgyek 2008.03.13. Cs2 A szellemi tulajdon védelme A szellemitulajdon-védelem a tevékeny, alkotó ember elismerésének, érdekei védelmének és érvényesítésének jogi szabályozását
RészletesebbenÁltalános áttekintés
Általános áttekintés Mivel foglalkozik a szellemi alkotások joga Szerzői jog + iparjogvédelem Tárgyköreik Jogforrások A jogviszony szerkezete alapvetően : abszolút Relativizálódás esetkörei A találmányok
RészletesebbenMIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM?
MIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM? Dr. Gács János vezető főtanácsos Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Vállalkozónői Konferencia, 2012. április 26 (A Szellemi Tulajdon világnapja) No mire is..hát arra,
RészletesebbenSzellemitulajdon-alapú innovációmenedzsment az élelmiszeriparban. Kürtössy Jenő
Szellemitulajdon-alapú innovációmenedzsment az élelmiszeriparban Kürtössy Jenő Iparjog szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló oltalomszerzési oltalom-fenntartási
RészletesebbenPUBLIKÁCIÓ VAGY SZABADALOM?
PUBLIKÁCIÓ VAGY SZABADALOM? Dr. Gács János tanácsadó HIPAVILON nonprofit kft. Győr, 2012. október 17. 2 MINDKETTŐ, DE A MEGFELELŐ SORRENDBEN 3 MIRE JÓ A SZELLEMI TULAJDONVÉDELEM? Arra, hogy alkotásának
RészletesebbenVIII./1. fejezet: Iparjogvédelem
VIII./1. fejezet: Iparjogvédelem Az iparjogvédelem körébe a következő oltalmi formák tartoznak: A) a szabadalom; B) a védjegy; C) a használati minta; D) a formatervezési minta; E) a növényfajta; F) a földrajzi
RészletesebbenSzellemitulajdon-védelem
Szellemitulajdon-védelem Szombathely, 2013. Január 29. Innovációs konferencia Csiszár István Szellemi alkotások Műszaki (biotechnológiai) megoldások Formai kialakítások Megkülönböztető megjelölések Topográfiai
RészletesebbenAz eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum Helvécia, 2017. április 24. Rabné dr. Molnár Mónika SZTNH A termékhez/szolgáltatáshoz
RészletesebbenSzabadalom. a szabadalom tulajdonosa számára a versenytársakhoz képest előnyösebb pozíciót biztosít.
Szabadalom Mit határoznak meg az igénypontok? A szabadalmi oltalom terjedelmét. A szabadalmi oltalom a szabadalom tulajdonosa számára a versenytársakhoz képest előnyösebb pozíciót biztosít. A szabadalmi
RészletesebbenAz eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum Eger, 2017. április 13. Szép Erika SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,
RészletesebbenAz eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum Miskolc, 2017. május 12. Dr. Kiss Gabriella SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,
RészletesebbenA védjegyoltalom megszerzése és megszűnése
A védjegyoltalom megszerzése és megszűnése Dr. Lukácsi Péter Ügyvéd / Partner SBGK Védjegyjogi Szeminárium, 2015. március 31. Az oltalom alapfeltételei Grafikai ábrázolhatóság Sieckman feltételek: világos,
RészletesebbenZÁRÓVIZSGA FELKÉSZÍTŐ 2018/ II. FÉLÉV
ZÁRÓVIZSGA FELKÉSZÍTŐ 2018/ 2019. II. FÉLÉV 7/A. A szellemi alkotásokról általában (az alkotó személy jogvédelme). A szerzői jog alanya, tárgya, tartalma. A szerzői jog korlátai, a szomszédos jogok védelme
RészletesebbenA Pálinkavédjegy a minőség garanciája. Dr. Martin Andrea WESSLING Hungary Kft.
A Pálinkavédjegy a minőség garanciája Dr. Martin Andrea WESSLING Hungary Kft. Védjegy az EU-ban és nálunk A védjegy jogi, azon belül iparjogvédelmi fogalom. Nem szerzői jog. A magyar védjegytörvény 1.
RészletesebbenAz iparjogvédelmi oltalmi formák és a HIR-gyûjtemény*
Az iparjogvédelmi oltalmi formák és a HIR-gyûjtemény* Szabó Ágnes Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest Érkezett: 2003. március 20. A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 1998-ban indította el
RészletesebbenA védjegy és design oltalom jelentősége és gyakorlati kérdései. VIVACE+Szeged december 7. Rabné dr. Molnár Mónika
A védjegy és design oltalom jelentősége és gyakorlati kérdései VIVACE+Szeged 2016. december 7. Rabné dr. Molnár Mónika A termékhez/szolgáltatáshoz kapcsolódó oltalmi formák árujelző, márka védjegy termék
RészletesebbenKereskedõk, szolgáltatók figyelem!
2 Kereskedõk, szolgáltatók figyelem! E kiadvány célja, hogy a hazánkban legelterjedtebb iparjogvédelmi jogintézményrõl: a védjegyrõl adjon tájékoztatást, felhívja a figyelmet ezen a területen fontos kérdésekre,
RészletesebbenTájékozódás az élelmiszerek világában. Élelmiszer-jelölés, szabályozás, jelek és védjegyek
Tájékozódás az élelmiszerek világában. Élelmiszer-jelölés, szabályozás, jelek és védjegyek Pálfi Erzsébet, dietetikus,, főiskolai tanársegéd Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Ételed az életed!
RészletesebbenŐrizzük vagy őriztessük szellemi tulajdonunkat? K+F, innováció, szellemi tulajdonvédelem 2012. június 6. Dr. Czél György szabadalmi ügyvivőjelölt
Őrizzük vagy őriztessük szellemi tulajdonunkat? K+F, innováció, szellemi tulajdonvédelem 2012. június 6. Dr. Czél György szabadalmi ügyvivőjelölt Őriztessük, de mit? Megvalósult ötleteinket Szürke állományunk
RészletesebbenÜZLETI JOG I. 2013/ előad. A magyar szabadalmi jog Iparjogvédelem I.
ÜZLETI JOG I. 2013/14 10. előad adás A magyar szabadalmi jog Iparjogvédelem I. Áttekintés A.) A szabadalmi oltalom jellege, fajai B.) A szabadalmazhat találmány kritériumai C.) Az újdonság D.) A feltalálói
RészletesebbenÜZLETI JOG I. 2013/14
ÜZLETI JOG I. 2013/14 12.. előad adás Az oltalmi jogok Iparjogvédelem III. Áttekintés: I. A HASZNÁLATI MINTAOLTALOM I.1 Használati mintaoltalom A.) Az oltalom tárgya B.) Az oltalom sajátosságai I.2 Jogi
RészletesebbenA szellemi tulajdon és a szellemitulajdon-védelem a Horizont2020-ban
A szellemi tulajdon és a szellemitulajdon-védelem a Horizont2020-ban Boros Ilona Európai Uniós Osztály Külkapcsolatok Főosztálya, NIH Horizont 2020 információs nap Gyakorlati pályázati ismeretek adminisztratív,
RészletesebbenVERSENYKÉPESSÉG ÉS FENNTARTHATÓSÁG EGYÜTT? A formatervezett termékek kizárólagos hasznosítási engedélyének megszerzése
VERSENYKÉPESSÉG ÉS FENNTARTHATÓSÁG EGYÜTT? A formatervezett termékek kizárólagos hasznosítási engedélyének megszerzése Babilai Ildikó SZTNH 2013. november 28. A kizárólagos hasznosítási jog engedélyezésének
RészletesebbenA szellemi tulajdon védelme. Kürtössy Jenő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
A szellemi tulajdon védelme Kürtössy Jenő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala valóban egzotikus fogalmak?? szellemi tulajdon védelem iparjogvédelem szerzői jog védjegyek szabadalmak 2012 a szabadalmi háború
RészletesebbenSzellemi alkotások joga II. Iparjogvédelem. Dr. Juhász Ágnes 2014. december 9.
Szellemi alkotások joga II. Iparjogvédelem Dr. Juhász Ágnes 2014. december 9. Általános jellemzők Az iparjogvédelem tárgyát minden esetben műszaki jellegű szellemi alkotások képezik. A vonatkozó szabályozás
RészletesebbenAZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI
AZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI dr. Jókúti András Jogi és Nemzetközi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014. június 5. A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉNEK RENDSZERE Szerzői jog és kapcsolódó jogok
RészletesebbenKreatív védelem. Dr. Ladányi Katalin. Hogyan tűnjünk ki a tömegből és használjuk eredményesen az oltalmak biztosította lehetőségeket?
Kreatív védelem Hogyan tűnjünk ki a tömegből és használjuk eredményesen az oltalmak biztosította lehetőségeket? Budapest, Eredetvédelmi Fórumsorozat 2016. november 15. Dr. Ladányi Katalin Márka- Védjegy-
RészletesebbenMilyen szabadalmat? Ip4inno képzési program 2008, ip4inno konzorcium, Magyar Szabadalmi Hivatal
Milyen szabadalmat? Nemzeti szabadalmi bejelentés : Egy országra kiterjedő piacvédelem esetén alkalmazható. Kiindulási alapnak ugródeszkaként kiválóan alkalmas arra, hogy további országokra, vagy közösségekre
RészletesebbenA/16 A VÉDJEGY FOGALMA ÉS OLTALMÁNAK FELTÉTELEI, A KERESKEDELMI NÉV
A VÁLLALAT- ÉS ÁRUJELZŐK OLTALMÁRÓL ÁLTALÁBAN A gazdasági-kereskedelmi terminológiában használatos goodwill -nek nincs igazi magyar megfelelője, leginkább a vállalati jó hírnévvel adható vissza (fogyasztói
Részletesebbenösszefoglalás Hasznosítás? + Értékesítés Megadás/fenntart Publikáció Publikáció
összefoglalás Technika állása Előzetes UV Írásos vélem. Újdonság kut. Érd.vizsg.kérés Publikáció Kutatás/fejlesztés - Hasznosítás? + Gyártáselők. Gyártás Értékesítés Publikáció Titokvédelem Hazai bejelentés
RészletesebbenA Szellemi tulajdon jogvédelme (GEGET299-B és GEGET299N) c. tárgy ütemterve
A Szellemi tulajdon jogvédelme (GEGET299-B és GEGET299N) c. tárgy ütemterve Hó/nap Óra Tantárgy Előadó 2. okt. hét 12 16 Bevezetés a szellemi tulajdonvédelembe. Végh László Szabadalmi jog 4. okt. hét 12
RészletesebbenSzellemi tulajdonvédelem - mindenkinek
Szellemi tulajdonvédelem - mindenkinek szabadalom használati mintaoltalom védjegyoltalom ipari mintaoltalom szerzõi jog Szellemi tulajdonvédelem - mindenkinek Szerzõ: Dr. Jakabné Molnár Judit Lektor: Dr.
RészletesebbenI. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet
78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi
RészletesebbenDr. Millisits Endre Schwarzkopf József Újvári János Dr. Zábori Zoltán. Magyar Szabadalmi Hivatal February 20, 2009
A műszaki innovációs folyamat jogi aspektusai műszaki innovációs folyamat egyes fázisaihoz kapcsolódó jogi aspektusok - irányelvek és harmonizált európai jogszabályok - szabadalmaztatás fontos kérdései
RészletesebbenA hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai
A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai Németh Gábor Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Múlt jelen jövő a szellemi tulajdon világában MIE szakmai konferencia, Visegrád, 2015. november 25.
Részletesebbenaz január 1 je elıtt benyújtott bejelentések alapján esedékessé vált díjakra vonatkozóan
Az ipari és kereskedelmi miniszter 77/1995. (XII. 29.) IKM rendelete a Magyar Szabadalmi Hivatal elıtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról az 1996. január 1 je elıtt benyújtott bejelentések
RészletesebbenAz Európai Parlament és a Tanács 2008/95/EK irányelve. (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/95/EK irányelve (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl (kodifikált változat) (kivonat) [ ] 1. cikk Hatály Ezt az irányelvet
RészletesebbenHasználati mintaoltalmi megsemmisítési eljárások tanulságai avagy SuperMmm..inta
Használati mintaoltalmi megsemmisítési eljárások tanulságai avagy SuperMmm..inta Dr. Kacsuk Zsófia 2015. május 15. Versenypiac vs. Monopólium Egymással versengő termékek/szolgáltatások hatása: árverseny
RészletesebbenIromány száma: T/1659. Benyújtás dátuma: :17. Parlex azonosító: SEYY7UEF0001
Iromány száma: T/1659. Benyújtás dátuma: 2018-09-25 19:17 Miniszterelnökség Parlex azonosító: SEYY7UEF0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
RészletesebbenSzellemitulajdon-védelem. Szerzői jog
Szellemitulajdon-védelem A szellemitulajdon-védelem a tevékeny, alkotó ember elismerésének szabályait foglalja rendszerbe. Célja: a tudomány és a technika fejlesztése, az alkotókészség ösztönzése, az emberi
Részletesebben19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet. a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól
19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól Az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1992. évi
RészletesebbenI. Egyéb oltalmi formák 1. Használati minta 2. Mikroelektronikai félvezető termékek topográfiája 3. Formatervezési minta 4. Védjegy 5.
Iparjogvédelem II I. Egyéb oltalmi formák 1. Használati minta 2. Mikroelektronikai félvezető termékek topográfiája 3. Formatervezési minta 4. Védjegy 5. Földrajzi árujelző és eredetmegjelölés II. Nemzetközi
RészletesebbenA SZELLEMI TULAJDON VÉDELME
Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar A SZELLEMI TULAJDON VÉDELME A Nyugat-magyarországi Egyetem BA és MA szakos hallgatóinak készült előadásanyag a Szellemi
Részletesebben1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról
A Szabadalom 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról ELSŐ RÉSZ A TALÁLMÁNY ÉS A SZABADALOM I. A szabadalmi oltalom tárgya II. A találmányból és a szabadalmi oltalomból eredő jogok
RészletesebbenA terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft.
A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő A cím értelmezése Kinek az érdeke? - Szolgáltató tanúsítóé? - Gyártóé? - Forgalmazóé? Megalapozott?
RészletesebbenA SZELLEMI TULAJDON VÉDELME
Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar A SZELLEMI TULAJDON VÉDELME A Nyugat-magyarországi Egyetem BA és MA szakos hallgatóinak készült előadásanyag a Magyar Szabadalmi Hivatal honlapján található
RészletesebbenEgy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft.
Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő A megfelelőségértékelő rendszer Kinek az érdeke? - Szolgáltató
RészletesebbenTárgyalási rend. Iparjogvédelem I Lényege A szabadalmi jog. Iparjogvédelem II Egyéb védelmi formák Nki vonatkozások
Iparjogvédelem I. Tárgyalási rend Iparjogvédelem I Lényege A szabadalmi jog Iparjogvédelem II Egyéb védelmi formák Nki vonatkozások Iparjogvédelem I. 1. Lényege, helye a jogrendszerben 2. Szerzői jog iparjogvédelem
RészletesebbenSzerzõdés: Miért vesznek licenciát? Miért adnak licenciát?
Licencia (licentia) a latin nyelvben - többek között - engedélyt jelent. Az iparjogvédelmi és szerzõi jogok jogosultjait megilletõ kizárólagos jog gyakorlására kötött szerzõdés keretében és feltételei
RészletesebbenA tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
RészletesebbenA BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai
RészletesebbenAz eredetvédelem aktuális kérdései
Az eredetvédelem aktuális kérdései XVI. Szőlészeti, Borászati és Bormarketing Konferencia Lakitelek 2015. január 28. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes A bor és a szellemi tulajdonvédelem Szabadalom Növényfajta-oltalom
Részletesebben2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.
2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi
Részletesebbena találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről
Az ELTE szabályzata a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről Varga Attila Pályázati és Innovációs Központ Tudás- és Technológiatranszfer Iroda varga.attila@rekthiv.elte.hu A szellemi tulajdon
Részletesebben19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól
19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól Az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1992. évi
RészletesebbenA szellemi tulajdon védelme Alapinformációk december 7.
A szellemi tulajdon védelme Alapinformációk 2010. december 7. Antoni Györgyi igazgató, Pályázati és Innovációs Központ agy@rekthiv.elte.hu Az egyetemek szerepe és a szellemi tulajdon hasznosítása Az egyetemi
RészletesebbenInternet, jog, informáci társadalom
Internet, jog, informáci ciós társadalom 11. előad adás Iparjogvédelem 2. Áttekintés: I. AZ EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI SZABADALMI BEJELENTÉSEK I.1 Az európai szabadalmi bejelentés és az európai szabadalom I.2
RészletesebbenA Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései. Budapest, Ügyfélfórum március 10. Rabné dr.
A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései Budapest, Ügyfélfórum 2014. március 10. Rabné dr. Molnár Mónika Védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997.évi XI. törvény
RészletesebbenMagyar joganyagok - 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet - a Magyar Szabadalmi Hivatal 2. oldal (6) Nukleotid- vagy aminosav-szekvenciák feltárását tartalm
Magyar joganyagok - 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet - a Magyar Szabadalmi Hivatal 1. oldal 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási
RészletesebbenINNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN. Lakker Kft (Ltd). Szeged / Hungary 2015.
INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN Lakker Kft (Ltd). Szeged / Hungary 2015. 1 KÜLSŐ ÉS BELSŐ INNOVÁCIÓ KÜLSŐ INNOVÁCIÓ-ról akkor beszélünk, amikor az új, innovatív termék vagy szolgáltatás külföldről jön, ami gyakorlatilag
RészletesebbenSZELLEMI TULAJDON VÉDELMI ÉS GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIAI KÖZPONT SZELLEMI TULAJDON VÉDELMI ÉS GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA JÓVÁHAGYTA A SZEGEDI BIOLÓGIAI KÖZPONT IGAZGATÓ TANÁCSA 2010. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. A Szabályzat
RészletesebbenIparjog GINOP-2.1.3-15
Iparjog GINOP-2.1.3-15 Kedvezményezettek köre: Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: a) Magyarországon székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve az Európai Gazdasági
RészletesebbenSzellemitulajdon-védelem a K+F eredmények hasznosításában. ITD szeminárium Budapest, 2009 június 17
Szellemitulajdon-védelem a K+F eredmények hasznosításában ITD szeminárium Budapest, 2009 június 17 Iparjogvédelmi oltalmi formák, szabadalom Szabadalom, publikálás vagy titoktartás Oltalomszerzés Magyarországon
RészletesebbenAz akadémiai szellemi tulajdon védelme a szellemi tulajdon hatékonyabb hasznosításának támogatása dr. Németh Gábor SZTNH
Az akadémiai szellemi tulajdon védelme a szellemi tulajdon hatékonyabb hasznosításának támogatása dr. Németh Gábor SZTNH Szellemi Tulajdon Világnapja - Budapest, 2017. április 27. Az akadémiai szabadalmaztatás
RészletesebbenA használati minta és az újdonság
A használati minta és az újdonság A találmány természete abban rejlik, hogy új Az újdonság alatt általában világviszonylatban vett újdonságot értünk A szabadalmi jog az újdonságot úgy határozza meg, hogy
RészletesebbenAz eredetvédelmi oltalom
Az eredetvédelmi oltalom Földrajzi árujelzők 1997 kollektív jog Oltalom: a bejelentés napjától, határozatlan időre Ipari termékek, borok és szeszes italok 2004. október 10-től a mg-i termékek és élelmiszerek
Részletesebben147/2007. (VI. 26.) Korm. rendelet. egyes iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtására vonatkozó részletes szabályokról
147/2007. (VI. 26.) Korm. rendelet egyes iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtására vonatkozó részletes szabályokról A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény
RészletesebbenA szabadalmi rendszer újdonságai és szerepe az innovációban AZ ÖTLETTŐL AZ ÜZLETI SIKERIG
A szabadalmi rendszer újdonságai és szerepe az innovációban 1 European Innovation Scoreboard országrangsor a szellemitulajdon-védelmi teljesítmény és annak változása alapján 2 A nemzeti szabadalmi aktivitás
Részletesebben270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről
270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület feladatai 1. (1) Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület (a továbbiakban:
RészletesebbenAZ ÓBUDAI EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, (2018. február 5. napjától hatályos 1. verziószámú változat)
AZ ÓBUDAI EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2018. (2018. február 5. napjától hatályos 1. verziószámú változat) 1 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 ELSŐ RÉSZ... 3 I. fejezet... 3 Általános
RészletesebbenKereskedelmi tevékenységek megítélése a szabadalmi jogban. MIE Konferencia Zamárdi, Május 10.
Kereskedelmi tevékenységek megítélése a szabadalmi jogban MIE Konferencia Zamárdi, 2019. Május 10. Ki és milyen tevékenységével bitorol? A gyógyszertermék szabadalma lejár 2019. május 9-én. A generikus
RészletesebbenA védjegyről mindenkinek
A védjegyről mindenkinek Kereskedők, szolgáltatók figyelem! E kiadvány célja, hogy a hazánkban legelterjedtebb iparjogvédelmi jogintézményről: a védjegyről adjon tájékoztatást, felhívja a figyelmet ezen
RészletesebbenMegfelelőség értékelés a vendéglátásban WESSLING Hungary Kft.
Megfelelőség értékelés a vendéglátásban WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő Amiről ma szó esik: I. Megfelelőség és a megfelelőségértékelés jogi háttere II. III. Terméktanúsítás
RészletesebbenJogdíjak adókedvezménye 2.0
Jogdíjak adókedvezménye 2.0 Mi változott és mi maradt? 2016. szeptember 28. Jalsovszky Ügyvédi Iroda SBGK Ügyvédi Iroda Egy kis történelem Speciális adórendszer külföldi cégcsoportoknak 2005-ig 3% társasági
RészletesebbenA védjegy szerepe a marketingben. dr. Kiss Gabriella Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala május 12.
A védjegy szerepe a marketingben dr. Kiss Gabriella Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2011. május 12. Védjegy? Márka? Védjegy = jogi fogalom. Több, mint csupán a márka jogi oltalma Piaci szereplık számára
RészletesebbenB-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe
B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe 4. előadás: Termék- és szolgáltatás-fejlesztés Kecskemét, 2012. december 17. A B-Innovative projekt az Európai Bizottság támogatásával valósul
RészletesebbenA Pécsi Tudományegyetem. a szellemi alkotások jogvédelméről és. szellemi tulajdon-kezeléséről. szóló szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem a szellemi alkotások jogvédelméről és szellemi tulajdon-kezeléséről szóló szabályzata Pécs 2006 1 A szellemi termékekhez fűződő jogok védelmének, hasznosításának és a hozzájuk kapcsolódó
RészletesebbenTechnológia Transzfer Iroda a Nyugat-magyarországi egyetemen a vállalkozások szolgálatában. Dr. Walter Katalin
Technológia Transzfer Iroda a Nyugat-magyarországi egyetemen a vállalkozások szolgálatában Dr. Walter Katalin TTI története 2005 Innovációs törvény Magyarországon = Felsőoktatási intézmények megszerezhetik
RészletesebbenA formatervezési minták
A formatervezési minták oltalma Iparjogvédelem középfokon Babilai Ildikó SZTNH Szellemi tulajdon védelem Szerzői jogok védelme: a mű létrehozásával keletkezett jog. Iparjogvédelem: hatósági engedélyezési
RészletesebbenPázmándi Kinga. Az iparjogvédelem alapjai
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti jog tanszék Pázmándi Kinga Az iparjogvédelem alapjai Budapest 2012 A munka szakmai tartalma kapcsolódik a "Minőségorientált,
RészletesebbenDokumentum adatlap. Semmelweis Egyetem Szellemitulajdon-kezelési szabályzat /KINIG/2019.
Dokumentum adatlap I. Szervezet neve: Dokumentum címe: Iktatószám: Semmelweis Egyetem Szellemitulajdon-kezelési szabályzat 53008-11/KINIG/2019. Elfogadó: Szenátus X kancellár rektor Elfogadások száma:
RészletesebbenA műsorváltoztatás jogát fenntartjuk...
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk... Ami majdnem az, az nem az... ipad vs Galaxy Tab c. műsorunk helyett bemutatjuk: (Dátum) 1 Szomszédok folytatásos teleregény online térben és időben Aki előadja:
RészletesebbenA BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I/6. SZ. MELLÉKLET A SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT
A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND I/6. SZ. MELLÉKLET A SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT Hatályos: 2017/2018-as tanév II. félévétől
Részletesebben1991. évi XXXVIII. törvény. a használati minták oltalmáról. I. fejezet. A használati mintaoltalom tárgya és tartalma. Az oltalmazható használati minta
1991. évi XXXVIII. törvény a használati minták oltalmáról I. fejezet A használati mintaoltalom tárgya és tartalma Az oltalmazható használati minta 1. (1) Használati mintaoltalomban (a továbbiakban: mintaoltalom)
RészletesebbenRészletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat
Iromány száma: T/1659/2. Benyújtás dátuma: 2018-10-09 16:32 Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Parlex azonosító: 1557DKFF0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Vejkey Imre,
RészletesebbenS Z E L L E M I T U L A J D O N - K E Z E L É S I
A S Z E G E D I T U D O M Á N Y E G Y E T E M S Z E L L E M I T U L A J D O N - K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A Szeged, 2017. november 27. SZ-III/2017/2018. A Szegedi Tudományegyetem Szellemitulajdon-kezelési
RészletesebbenA védjegybitorlás tipikus esetei
A védjegybitorlás tipikus esetei HVG Konferencia 2015. március 31. Dr. Bacher Gusztáv www.szecskay.com Miről lesz szó? A védjegyoltalom tartalma Kizárólagos jog Az oltalom korlátjai (jogkimerülés) A védjegy
RészletesebbenJOGI SZABÁLYZAT SZELLEMI ALKOTÁSOK KEZELÉSÉRE
JOGI SZABÁLYZAT SZELLEMI ALKOTÁSOK KEZELÉSÉRE (1.0 változat) A EHOUSE Kft. taggyűlése a jelen Szabályzatot a... / 2015. számú határozatával elfogadta és annak alkalmazását a EHOUSE Kft. -ben 2015... -től
Részletesebben147/2007. (VI. 26.) Korm. rendelet. egyes iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtására vonatkozó részletes szabályokról
147/2007. (VI. 26.) Korm. rendelet egyes iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtására vonatkozó részletes szabályokról A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény
RészletesebbenSZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019
SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:
RészletesebbenSzabályzat. Tokaj eredetmegjelölés használat engedélyezéséről a borászati terméknek nem minősülő, szőlőt vagy bort tartalmazó terméken
Szabályzat Tokaj eredetmegjelölés használat engedélyezéséről a borászati terméknek nem minősülő, szőlőt vagy bort tartalmazó terméken 1 Preambulum: A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004.
RészletesebbenS Z E L L E M I T U L A J D O N - K E Z E L É S I
A S Z E G E D I T U D O M Á N Y E G Y E T E M S Z E L L E M I T U L A J D O N - K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A Szeged, 2014. november 03. A Szegedi Tudományegyetem Szellemitulajdon-kezelési Szabályzata
Részletesebben124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet
124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára és a termékek ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról A védjegyek és a földrajzi árujelzők
RészletesebbenSzellemi tulajdon kezelési Szabályzat
Szellemi tulajdon kezelési Szabályzat 2017 Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta dr. Kőfalusi Eszter Jogi Osztály vezetője Dr. Pap József, a Tudományos Tanács titkára, Dr. Révész László projekt szakmai vezető,
RészletesebbenÜZLETI JOG IPARJOGVÉDELEM
ÜZLETI JOG IPARJOGVÉDELEM SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA Szerkezetileg közelítünk a jogviszonyokhoz: milyen tartalmú kapcsolatok alakulnak ki a szellemi alkotásokkal kapcsolatban? három módozat: alapjogviszonyok
RészletesebbenESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA. SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZAT (Elfogadva a főiskolai Szenátus 87/2006.(XI.15.) sz. határozatával) 2006.
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZAT (Elfogadva a főiskolai Szenátus 87/2006.(XI.15.) sz. határozatával) 2006. 1 ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA
RészletesebbenA Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban.
A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. Pest megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
Részletesebben2008-ban még fenntartott szabadalmak száma: 53 db, új bejelentés: 5db
A szellemi vagyon védelme és szerepe az oktatásban a Miskolci Egyetemen Dr. Dobróka Mihály tudományos és nemzetközi rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. 1 A Miskolci Egyetem oktatói-kutatói kutatói
RészletesebbenAz Európai Unió Hivatalos Lapja. 13/11. kötet
200 31992R1768 1992.7.2. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L182/1 A TANÁCS 1768/92/EGK RENDELETE (1992. június 18.) a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának bevezetéséről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK
Részletesebben