A Párizsi Uniós Egyezmény 6 ter cikkének gyakorlati alkalmazása
|
|
- Frigyes Dezső Balla
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Párizsi Uniós Egyezmény 6 ter cikkének gyakorlati alkalmazása dr. Tóháti Márta Nemzetközi Védjegy Osztály Védjegy és Mintaoltalmi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal
2 Lajstromozást kizáró ok és törlési ok 1. A Vt. 3. -a (2) bekezdésének a) pontja alapján ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés, ha az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) 6 ter cikkének (1) bekezdésében felsorolt jelzések bármelyikéből áll, vagy azt tartalmazza, feltéve, hogy az ilyen jelzést az említett 6 ter cikk (3) bekezdése szerint közölték. 2. A Vt a (1) bekezdésének a) pontja szerint védjegy törlésének jogalapjaként is szolgál. 2
3 Mire vonatkozik a PUE 6 ter cikk szerinti védettség? I. Állami jelzések 1. Címerek; 2. Zászlók; 3. Egyéb állami jelképek, vagy jelvények; 4. Hivatalos ellenőrzési és hitelesítési jegyek és bélyegek. II. Nemzetközi kormányközi szervezetek jelzései 3
4 Címerek Színes ábrás megjelölések, amelyek ahhoz az államhoz, nemzetközi kormányközi szervezethez kötődnek, amely állandósult jelleggel, megkülönböztető jeleként használja őket; Államok esetében a címer a szuverenitás szimbolikus hordozója, az állami önazonosság megjelenítője. 4
5 Állami zászlók Az állami zászlók esetében a védettség a Nemzetközi Iroda útján történő kölcsönös közlés nélkül is fennáll; Az állami zászlókat ismertnek tételezik fel; Ennek ellenére a Nemzetközi Iroda 6ter adatbázisát böngészve számos ország zászlaja megtalálható, köztük Magyarország zászlaja is. 5
6 Egyéb jelképek, jelvények, hivatalos ellenőrzési és hitelesítési jegyek és fémjelzések Egyéb jelképek, jelvények lehetnek például: állami körbélyegzők, pecsétek, törvényes fizetőeszközök (bankjegyek, érmék) megjelölései; Hivatalos ellenőrzési és hitelesítési jegyek és fémjelzések: védettségük nem abszolút, csak az azonos vagy hasonló áruk kapcsán áll fenn; csak abban az esetben lehetséges, ha az állam maga fogadja el és használja őket. 6
7 Nemzetközi kormányközi szervezetek jelzései COUNCIL OF EUROPE NORDIC COUNCIL OF MINISTERS INTERNATIONAL OLIVE OIL COUNCIL 7
8 Mire nem vonatkozik a PUE 6 ter cikk szerinti védettség? Tartományok, területi és helyi önkormányzatok zászlaira, címereire és egyéb jelvényeire. 8
9 A PUE 6 ter cikk szerinti védettség feltétele A védettség feltétele a Nemzetközi Iroda útján történő kölcsönös kommunikáció; A PUE tagországainak kötelezettsége, hogy a velük közölt jegyzéket a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék; A Nemzetközi Iroda tartja fenn az Article 6 ter Express adatbázist, amely a gyakorlati tájékozódást szolgálja; 2009 márciusától elektronikus publikáció félévenként; Kivétel: állami zászlók védettsége, ebben az esetben a védelem kölcsönös közlés nélkül is fennáll. 9
10 WIPO 6 ter Express 10
11 Lehetőség a kizáró ok elhárítására Abban az esetben ha a megjelölésnek a PUE 6 ter cikkének (1) bekezdésében felsorolt, és a PUE 6 ter cikkének (3) bekezdése szerint közölt jelzések bármelyike csupán elemét képezi; Az illetékes szerv hozzájárulásával. 11
12 Illetékes szerv hozzájárulása Az illetékes szerv hozzájárulása elhárítja a lajstromozási akadályt és a használat tilalmát; Magyarországon az illetékes szerv: kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter (KIM); Az európai jelképek használatát az Európai Unió tagállamaiból érkező kérelmek esetében az Európai Bizottság, egyéb esetekben pedig az Európa Tanács engedélyezi. Az európai jelképek használatával, illetve annak engedélyezésével kapcsolatos részletes információk megtalálhatóak a következő internetes oldalon: 12
13 Az SZTNH eljárása Érdemi vizsgálat keretében - Hivatalból vizsgálja a megjelölés esetében nem áll-e fenn a Vt. 3. -a (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott kizáró ok Amennyiben az SZTNH úgy találja engedély szükséges a lajstromozáshoz Felhívás nyilatkozattételre valamint hiánypótlásra
14 Jogértelmezési kérdések Nemzeti védjegyek Elutasítás engedély hiánya miatt M
15 Jogértelmezési kérdések Lajstromozott nemzeti védjegyek M M M M
16 Jogértelmezési kérdések Lajstromozott nemzeti védjegyek M M M
17 Jogértelmezési kérdések Nemzetközi védjegyek Elutasítás A
18 Jogértelmezési kérdések Oltalom alatt álló nemzetközi védjegyek
19 Jogértelmezési kérdések BPHH Elutasítás
20 Jogértelmezési kérdések BPHH Lajstromozott megjelölések
21 WIPO Gold 21
22 Köszönöm a figyelmet! dr. Tóháti Márta Nemzetközi Védjegy Osztály Védjegy és Mintaoltalmi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Tel.: marta.tohati@hipo.gov.hu 22
A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései. Budapest, Ügyfélfórum március 10. Rabné dr.
A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései Budapest, Ügyfélfórum 2014. március 10. Rabné dr. Molnár Mónika Védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997.évi XI. törvény
Nemzetközi továbbítási kérelmek gyakori hiányosságai
Nemzetközi továbbítási kérelmek gyakori hiányosságai dr. Kiss Gabriella Védjegy és Mintaoltalmi Főosztály Nemzetközi Védjegy Osztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Ügyfélfórum SZTNH-MVE Tartalom Formanyomtatvány
Rosszhiszeműség a védjegyjogban
Rosszhiszeműség a védjegyjogban dr. Pósa Dorottya Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Rosszhiszeműség a védjegyjogban A rosszhiszeműség fogalmának meghatározása Anyagi jogi alapok Nemzetközi és európai
Védjegyek és egyéb megjelölések szabályozása egyes nemzetközi sporteseményekkel összefüggésben
Védjegyek és egyéb megjelölések szabályozása egyes nemzetközi sporteseményekkel összefüggésben dr. Pósa Dorottya Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Az előadás témái Bevezetés Az Olimpiai Játékokkal kapcsolatos
A megjelenés iparjogvédelmi oltalma a formatervezési minta-oltalom és alternatívái
A megjelenés iparjogvédelmi oltalma a formatervezési minta-oltalom és alternatívái Szöllősi Gusztáv Szellemi tulajdon Nemzeti Hivatala Magyar Védjegy Egyesület Osztályvezető elnökségi tag Mintaoltalmi
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/95/EK irányelve. (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/95/EK irányelve (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl (kodifikált változat) (kivonat) [ ] 1. cikk Hatály Ezt az irányelvet
A védjegyoltalom megszerzése és megszűnése
A védjegyoltalom megszerzése és megszűnése Dr. Lukácsi Péter Ügyvéd / Partner SBGK Védjegyjogi Szeminárium, 2015. március 31. Az oltalom alapfeltételei Grafikai ábrázolhatóság Sieckman feltételek: világos,
Szabadalom. a szabadalom tulajdonosa számára a versenytársakhoz képest előnyösebb pozíciót biztosít.
Szabadalom Mit határoznak meg az igénypontok? A szabadalmi oltalom terjedelmét. A szabadalmi oltalom a szabadalom tulajdonosa számára a versenytársakhoz képest előnyösebb pozíciót biztosít. A szabadalmi
KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM
BELSŐ PIACI HARMONIZÁCIÓS HIVATAL (BPHH) Legutolsó frissítés: 042013 KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM Oldalak száma: (ezt az oldalt is beleértve) Bejelentőképviselő hivatkozási jele (legfelejebb
ROSSZHISZEMŰ VÉDJEGYBEJELENTÉSEK AZ ÚJABB TÜKRÉBEN
ROSSZHISZEMŰ VÉDJEGYBEJELENTÉSEK AZ ÚJABB HIVATALI ÉS BÍRÓSÁGI GYAKORLAT TÜKRÉBEN A felhők fölött mindig kék az ég?! (copyright: Generál) avagy a szellemi tulajdon jelene és jövője MIE konferencia, 2012.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 4/1992. (II. 11.) önkormányzati rendelete Az Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 4/1992. (II. 11.) önkormányzati rendelete Az Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról Módosította: 33/2006. (IX.01.) önkormányzati rendelet
Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből 164 Könyv- és folyóiratszemle 174 Summaries 192
TARTALOM Ficsor Mihály Nemzeti jelképeink a védjegyjogban I. rész 5 Mezei Péter Keserű Barna Arnold Dr. Vida Sándor Dr. Tószegi Zsuzsanna A fájlcsere retorikája gondolatok egy álvita margójára 46 A védjegyek
2/2008. (VIII. 22.) TNM rendelet. az iparjogvédelmi szakképesítésről
2/2008. (VIII. 22.) TNM rendelet az iparjogvédelmi szakképesítésről A szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 40. -ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a kormányhivatalokat
A közösségi védjegyrendszer reformja
A közösségi védjegyrendszer reformja Dr. Lukácsi Péter MIE Konferencia Siófok, 2016. május 6. I. Áttekintés 1.A Európai Parlament és a Tanács 2015. december 16-i (EU) 2015/2436 Irányelve - Új Irányelv:
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum Helvécia, 2017. április 24. Rabné dr. Molnár Mónika SZTNH A termékhez/szolgáltatáshoz
PUBLIKÁCIÓ VAGY SZABADALOM?
PUBLIKÁCIÓ VAGY SZABADALOM? Dr. Gács János tanácsadó HIPAVILON nonprofit kft. Győr, 2012. október 17. 2 MINDKETTŐ, DE A MEGFELELŐ SORRENDBEN 3 MIRE JÓ A SZELLEMI TULAJDONVÉDELEM? Arra, hogy alkotásának
A VÉDJEGYEK NEMZETKÖZI LAJSTROMOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MADRIDI MEGÁLLAPODÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ JEGYZŐKÖNYV
A VÉDJEGYEK NEMZETKÖZI LAJSTROMOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MADRIDI MEGÁLLAPODÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ JEGYZŐKÖNYV Változás az egyedi díj összegében: San Marino főigazgatója a következő egyedi díjakat állapította meg svájci
Konvergencia. Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban, 2. verzió CP 4. A fekete-fehér védjegyek oltalmi köre
EN HU Konvergencia Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban, 2. verzió CP 4. A fekete-fehér védjegyek oltalmi köre 1. A közös gyakorlat különbözik az egyes hivatalok korábbi gyakorlatától?
Király György JUREX Iparjogvédelmi Iroda Debrecen 2014. november 20 21. 1/24
Király György JUREX Iparjogvédelmi Iroda Debrecen 2014. november 20 21. 1/24 Középpontban a a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 62. (2) bekezdése 2011. előtt és
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK. SEED Hölgyek 2008.03.13.
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK SEED Hölgyek 2008.03.13. Cs2 A szellemi tulajdon védelme A szellemitulajdon-védelem a tevékeny, alkotó ember elismerésének, érdekei védelmének és érvényesítésének jogi szabályozását
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum Miskolc, 2017. május 12. Dr. Kiss Gabriella SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,
Válogatás az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szakvéleményeiből 136
TARTALOM Ficsor Mihály Nemzeti jelképeink a védjegyjogban II. rész 5 Dr. Palágyi Tivadar Dr. Csörgő Szonja Az Egységes Szabadalmi Bíróság és annak egyezménytervezete 22 A növények, növényfajták és növényi
I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet
78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi
MIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM?
MIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM? Dr. Gács János vezető főtanácsos Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Vállalkozónői Konferencia, 2012. április 26 (A Szellemi Tulajdon világnapja) No mire is..hát arra,
A védjegy és design oltalom jelentősége és gyakorlati kérdései. VIVACE+Szeged december 7. Rabné dr. Molnár Mónika
A védjegy és design oltalom jelentősége és gyakorlati kérdései VIVACE+Szeged 2016. december 7. Rabné dr. Molnár Mónika A termékhez/szolgáltatáshoz kapcsolódó oltalmi formák árujelző, márka védjegy termék
1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról
A Szabadalom 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról ELSŐ RÉSZ A TALÁLMÁNY ÉS A SZABADALOM I. A szabadalmi oltalom tárgya II. A találmányból és a szabadalmi oltalomból eredő jogok
Kreatív védelem. Dr. Ladányi Katalin. Hogyan tűnjünk ki a tömegből és használjuk eredményesen az oltalmak biztosította lehetőségeket?
Kreatív védelem Hogyan tűnjünk ki a tömegből és használjuk eredményesen az oltalmak biztosította lehetőségeket? Budapest, Eredetvédelmi Fórumsorozat 2016. november 15. Dr. Ladányi Katalin Márka- Védjegy-
VERSENYKÉPESSÉG ÉS FENNTARTHATÓSÁG EGYÜTT? A formatervezett termékek kizárólagos hasznosítási engedélyének megszerzése
VERSENYKÉPESSÉG ÉS FENNTARTHATÓSÁG EGYÜTT? A formatervezett termékek kizárólagos hasznosítási engedélyének megszerzése Babilai Ildikó SZTNH 2013. november 28. A kizárólagos hasznosítási jog engedélyezésének
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum
Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum Eger, 2017. április 13. Szép Erika SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,
Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat
Iromány száma: T/1659/2. Benyújtás dátuma: 2018-10-09 16:32 Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Parlex azonosító: 1557DKFF0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Vejkey Imre,
Kántorjánosi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete Kántorjánosi Község jelképeiről és használatuk rendjéről
Kántorjánosi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete Kántorjánosi Község jelképeiről és használatuk rendjéről KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Általános áttekintés
Általános áttekintés Mivel foglalkozik a szellemi alkotások joga Szerzői jog + iparjogvédelem Tárgyköreik Jogforrások A jogviszony szerkezete alapvetően : abszolút Relativizálódás esetkörei A találmányok
Közös közlemény a fekete-fehér védjegyek oltalmi körével kapcsolatos közös gyakorlatról 2014. április 15.
Közös közlemény a fekete-fehér védjegyek oltalmi körével kapcsolatos közös gyakorlatról 2014. április 15. 1. HÁTTÉR Az Európai Unió védjegyhivatalai abbéli elköteleződésük érdekében, hogy a Védjegyek és
Az eredetvédelmi oltalom
Az eredetvédelmi oltalom Földrajzi árujelzők 1997 kollektív jog Oltalom: a bejelentés napjától, határozatlan időre Ipari termékek, borok és szeszes italok 2004. október 10-től a mg-i termékek és élelmiszerek
MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM. SEED családi délelőtt 2009. November 5.
MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM SEED családi délelőtt 2009. November 5. HOGY A BEFEKTETETT CSALÁDI TŐKE NE MÁSNAK HOZZON HASZNOT Alapigazságok Ha valamilyen szellemi értéket létrehoztunk, oltalmazzuk
Az eredetvédelem szerepe és jelentősége. TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes
Az eredetvédelem szerepe és jelentősége TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes TERRA MADRE Slow Food (komótos étkezés) (1986) Biológiai Sokféleség Egyezmény A tagállamok nemzeti jogalkotásukban
B. RÉSZ VIZSGÁLAT 4. SZAKASZ FELTÉTLEN KIZÁRÓ OKOK
A BELSŐ PIACI HARMONIZÁCIÓS HIVATAL (VÉDJEGYEK ÉS FORMATERVEZÉSI MINTÁK) ÁLTAL A KÖZÖSSÉGI VÉDJEGYEKKEL KAPCSOLATBAN VÉGZETT VIZSGÁLATRA VONATKOZÓ IRÁNYMUTATÁS B. RÉSZ VIZSGÁLAT 4. SZAKASZ FELTÉTLEN KIZÁRÓ
A Szellemi tulajdon jogvédelme (GEGET299-B és GEGET299N) c. tárgy ütemterve
A Szellemi tulajdon jogvédelme (GEGET299-B és GEGET299N) c. tárgy ütemterve Hó/nap Óra Tantárgy Előadó 2. okt. hét 12 16 Bevezetés a szellemi tulajdonvédelembe. Végh László Szabadalmi jog 4. okt. hét 12
AZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI
AZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI dr. Jókúti András Jogi és Nemzetközi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014. június 5. A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉNEK RENDSZERE Szerzői jog és kapcsolódó jogok
158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet
158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről A Kormány a
Az eredetvédelem aktuális kérdései
Az eredetvédelem aktuális kérdései XVI. Szőlészeti, Borászati és Bormarketing Konferencia Lakitelek 2015. január 28. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes A bor és a szellemi tulajdonvédelem Szabadalom Növényfajta-oltalom
A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft.
A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő A cím értelmezése Kinek az érdeke? - Szolgáltató tanúsítóé? - Gyártóé? - Forgalmazóé? Megalapozott?
A magyar és az európai uniós védjegyrendszer kapcsolata -a hatályos szabályozás és a jogalkotási javaslatok tükrében
A magyar és az európai uniós védjegyrendszer kapcsolata -a hatályos szabályozás és a jogalkotási javaslatok tükrében Ficsor Mihály, SZTNH Védjegyjogi szeminárium HVG-ORAC Budapest, 2015. március 31. Áttekintés
1/2015. (I. 22.) IM rendelet. a szellemitulajdon-védelmi képesítésekről
1/2015. (I. 22.) IM rendelet a szellemitulajdon-védelmi képesítésekről A szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat-
Az igazságügyi miniszter.. /... (..) IM rendelete. a szellemitulajdon-védelmi szakképesítésekről
1 Az igazságügyi miniszter. /.... (..) IM rendelete a szellemitulajdon-védelmi szakképesítésekről A szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 40. -ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás
Az SZTNH évi céljai és eredményei
Az SZTNH 2018. évi céljai és eredményei dr. Németh Gábor jogi elnökhelyettes Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület Közgyűlése 2019. április 16. A HIVATAL
ÖLBŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
ÖLBŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/1998.(IX.21.) sz. rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről A községi címer és zászló leírása 1. Ölbő község címere A címer
védjegyoltalom Közösségi Hogyan szerezzünk védjegyoltalmat közösségi védjegyek és védjegybejelentések átalakítása útján? Közösségi oltalmi rendszer
Közösségi oltalmi rendszer Közösségi védjegyoltalom Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2011 és védjegybejelentések átalakítása útján? Hogyan szerezzünk védjegyoltalmat közösségi védjegyek Összeállította:
Szomor Községi Önkormányzat. 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről.
Szomor Községi Önkormányzat 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről. Szomor község címere: A községi címer és zászló leírása 1. Kék
az január 1 je elıtt benyújtott bejelentések alapján esedékessé vált díjakra vonatkozóan
Az ipari és kereskedelmi miniszter 77/1995. (XII. 29.) IKM rendelete a Magyar Szabadalmi Hivatal elıtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról az 1996. január 1 je elıtt benyújtott bejelentések
178/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet
178/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet a borászati termékek eredetmegjelöléseinek és földrajzi jelzéseinek közösségi oltalmára irányuló eljárásról, valamint ezen termékek ellenőrzéséről A Kormány a védjegyek
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS AZ OLIMPIAI JELKÉPEK SZABÁLYSZERŰ HASZNÁLATÁRÓL MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS AZ OLIMPIAI JELKÉPEK SZABÁLYSZERŰ HASZNÁLATÁRÓL MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN Az utóbbi időben számos alkalommal találkoztunk az olimpiai ötkarika és más olimpiai jelképek, illetve maga
JELENTÉS a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnak a 2008-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról, a Hivatal válaszaival együtt (2009/C 304/29)
2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 304/159 JELENTÉS a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnak a 2008-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról, a Hivatal válaszaival együtt (2009/C 304/29)
E. RÉSZ A LAJSTROMMAL KAPCSOLATOS MŰVELETEK 2. SZAKASZ ÁTALAKÍTÁS
A BELSŐ PIACI HARMONIZÁCIÓS HIVATAL (VÉDJEGYEK ÉS FORMATERVEZÉSI MINTÁK) ÁLTAL A KÖZÖSSÉGI VÉDJEGYEKKEL KAPCSOLATBAN VÉGZETT VIZSGÁLATRA VONATKOZÓ IRÁNYMUTATÁS E. RÉSZ A LAJSTROMMAL KAPCSOLATOS MŰVELETEK
A C-307/10 IP Translator ügyben hozott előzetes döntés értelmezése
A C-307/10 IP Translator ügyben hozott előzetes döntés értelmezése dr. Gonda Imre főosztályvezető-helyettes Védjegy és Mintaoltalmi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 1 Előzmények A Nizzai Osztályozás
Jákfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1997. (IX. 12.) számú rendelete JÁKFA község címeréről, zászlajáról és azok használatáról
Jákfa község címere: Jákfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1997. (IX. 12.) számú rendelete JÁKFA község címeréről, zászlajáról és azok használatáról I. rész Jákfa Község címerének leírása
Kérdés felelet. védjegyoltalom. Közösségi. Magyar Szabadalmi Hivatal 2007
Kérdés felelet K Közösségi védjegyoltalom Magyar Szabadalmi Hivatal 2007 Összeállította: dr. Gonda Imre Sorozatszerkesztő: Bana Zsuzsanna Tipográfia: Plette Péter ISSN 1788-4462 ISBN 978-963-9157-56-9
BEVEZETÉS A FORMATERVEZÉSI MINTAOLTALOM VILÁGÁBA
BEVEZETÉS A FORMATERVEZÉSI MINTAOLTALOM VILÁGÁBA MOME elıadás, Budapest, 2011. október 10. Dr. Molnár Alexandra 2 Szellemi alkotások joga 1. Szerzıi jog a szerzıi jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény
Kemeneshőgyész község Képviselő-testületének 2./2001.(I.29.) Kt. számú rendelete a. kemeneshőgyészi címerről és zászlóról, valamint azok használatáról
Kemeneshőgyész község Képviselő-testületének 2./2001.(I.29.) Kt. számú rendelete a kemeneshőgyészi címerről és zászlóról, valamint azok használatáról A címer és a zászló leírása 1.. (1)A címer: Haránt
A fejezetcímek hatályának új értelmezése változások a gyakorlatban
A fejezetcímek hatályának új értelmezése változások a gyakorlatban dr. Hegedűs Viktória osztályvezető Nemzeti Védjegy Osztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Áttekintés I. Fejezetcímek használata Gyakorlat
Gyermely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (VII.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzati jelképekről
Gyermely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (VII.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzati jelképekről Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat zászló használatáról**
ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1
ZÁRÓOKMÁNY AF/CE/BA/hu 1 A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG,
Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság a 76/1995. (XII. 29.) IKM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. -ának (2) bekezdése alapján.
A 2016. évi szabadalmi ügyvivői vizsga tárgyainak körébe tartozó hazai, európai közösségi és külföldi jogszabályok, illetve nemzetközi szerződések jegyzéke 1 Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság
Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft.
Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft. Dr. Martin Andrea vezető tanácsadó és szakértő A megfelelőségértékelő rendszer Kinek az érdeke? - Szolgáltató
A formatervezési minták
A formatervezési minták oltalma Iparjogvédelem középfokon Babilai Ildikó SZTNH Szellemi tulajdon védelem Szerzői jogok védelme: a mű létrehozásával keletkezett jog. Iparjogvédelem: hatósági engedélyezési
A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK OLTALMA 1
A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK OLTALMA 1 1. A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK FOGALMA, RENDELTETÉSE, TARTALMA Magyarország hagyományosan gazdag magas minőséget képviselő és jó hírnévnek örvendő mezőgazdasági, élelmiszeripari,
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának új elektronikus hatósági szolgáltatásai
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának új elektronikus hatósági szolgáltatásai Dr. Tószegi Zsuzsanna, elnöki főtanácsadó, EKOP szakmai projektvezető Barna Tamás, főosztályvezető-helyettes, IT fejlesztési
Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)
2005/db közép 2005/db emelt 2005/db összes 2005/jegy közép 2005/jegy emelt 2005/jegy összes 2005/% közép 2005/% emelt 2005/% összes 51 119 170 3,53 5,00 4,42 59,90 99,17 84,27 22 17 39 4,45 4,94 4,7 75,68
19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet. a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól
19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól Az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1992. évi
Általános tájékoztató
Általános tájékoztató K Közösségi védjegyoltalom Magyar Szabadalmi Hivatal 2006 Összeállította: dr. Gonda Imre Sorozatszerkesztő: Bana Zsuzsanna Tipográfia: Plette Péter ISSN 1788-4462 ISBN-10: 963-9157-50-3
A Magyar Szabadalmi Hivatal új elektronikus hatósági szolgáltatásai
A Magyar Szabadalmi Hivatal új elektronikus hatósági szolgáltatásai Dr. Tószegi Zsuzsanna, elnöki főtanácsadó, szakmai projektvezető Barna Tamás, főosztályvezető-helyettes, IT fejlesztési vezető Miről
I/1. melléklet. Az MKEH szakmai feladatai, a folyamatban lévő ügyek leírása (határidővel, felelőssel együtt) Felelős (csak főo.
Az MKEH szakmai feladatai, a folyamatban lévő ügyek leírása (vel, felelőssel együtt) 1. Kereskedelem politikai feladatok A Hivatal a közös kereskedelempolitika végrehajtásában részt vevő kijelölt nemzeti
Iromány száma: T/1659. Benyújtás dátuma: :17. Parlex azonosító: SEYY7UEF0001
Iromány száma: T/1659. Benyújtás dátuma: 2018-09-25 19:17 Miniszterelnökség Parlex azonosító: SEYY7UEF0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 1.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
A védjegy szerepe a marketingben. dr. Kiss Gabriella Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala május 12.
A védjegy szerepe a marketingben dr. Kiss Gabriella Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2011. május 12. Védjegy? Márka? Védjegy = jogi fogalom. Több, mint csupán a márka jogi oltalma Piaci szereplık számára
A Formatervezésiminta-oltalom
A Formatervezésiminta-oltalom 1 Mi a formatervezés? A külső megjelenés kialakítása, vagy megváltoztatása anélkül, hogy a belső (műszaki) tartalom érintve lenne. Ami nélkül a termék tökéletesen működik,
Technológia Transzfer Iroda a Nyugat-magyarországi egyetemen a vállalkozások szolgálatában. Dr. Walter Katalin
Technológia Transzfer Iroda a Nyugat-magyarországi egyetemen a vállalkozások szolgálatában Dr. Walter Katalin TTI története 2005 Innovációs törvény Magyarországon = Felsőoktatási intézmények megszerezhetik
Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás
Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Jelentkezési lap Beadási határidő (kísérő dokumentációval): 2018. május 4. (postabélyegző szerint) A jelentkezési lapon megadott adatok kerülnek feltüntetésre
Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról. I.
Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról Dunakeszi Város Képviselő-testülete a lakosság akaratán alapulóan e rendelettel
szócikk rovat terjedelem
iparjogvédelem szócikk rovat terjedelem Adatbázis ( --- ) Budapesti Szerződés (a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről) v. 2 Biológiai találmányok
Védjegyjogi fejlemények az európai és a hazai színtereken
Védjegyjogi fejlemények az európai és a hazai színtereken dr. Pósa Dorottya Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Az előadás témái A közösségi védjegyrendszer reformja A jogalkotás folyamata Védjegyjogi Irányelv
Szabadalmaztatás külföldön
Szabadalmaztatás külföldön Szabadalom Kizárólagos jog a találmány hasznosítására Territoriális jog (országok, esetleg régiók) Törvényi feltételek: - Újdonság - Feltalálói tevékenység - Ipari alkalmazhatóság
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 25. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0236 (NLE) 12503/17 ADD 4 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU
EURÓPAI PARLAMENT Jogi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. A vélemény előadója (*): Nicola Danti, Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 21.4.2015 2015/2053(INI) JELENTÉSTERVEZET a földrajzi jelzések európai uniós oltalmának nem mezőgazdasági termékekre való esetleges kiterjesztéséről (2015/2053(INI))
Szellemi Tulajdon Világnapja
Szellemi Tulajdon Világnapja A védjegyhasználat aktuális kérdései Dr. Szamosi Katalin 2010.ápr.23. A közösségi védjegyhasználat területi terjedelme Dr. Ficsor Mihály cikke 2010.febr. Iparjogvédelmi és
Az Önkormányzat jelképei 1.. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2014. ( ) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről, valamint az Abony városnév használatáról Abony Város
Szabályzat. Tokaj eredetmegjelölés használat engedélyezéséről a borászati terméknek nem minősülő, szőlőt vagy bort tartalmazó terméken
Szabályzat Tokaj eredetmegjelölés használat engedélyezéséről a borászati terméknek nem minősülő, szőlőt vagy bort tartalmazó terméken 1 Preambulum: A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004.
ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGYÜGYEK INTÉZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI... 11 I. FEJEZET A VÉDJEGYELJÁRÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI... 11 1. A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI
ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGYÜGYEK INTÉZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI... 11 I. FEJEZET A VÉDJEGYELJÁRÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI... 11 1. A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALÁNAK HATÁSKÖRE VÉDJEGYÜGYEKBEN... 11 2. A KÖZIGAZGATÁSI
A/16 A VÉDJEGY FOGALMA ÉS OLTALMÁNAK FELTÉTELEI, A KERESKEDELMI NÉV
A VÁLLALAT- ÉS ÁRUJELZŐK OLTALMÁRÓL ÁLTALÁBAN A gazdasági-kereskedelmi terminológiában használatos goodwill -nek nincs igazi magyar megfelelője, leginkább a vállalati jó hírnévvel adható vissza (fogyasztói
Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e
Zalaszentgrót Városi Önkormányzat 1 /1992. /I. 31. / számú r e n d e l e t e a város címeréről, zászlajáról és pecsétjéről (Módosításokkal egységes szerkezetben) Zalaszentgrót városi önkormányzat képviselőtestülete
Kitöltési útmutató az átalakítás iránti kérelem űrlapjához
BELSŐ PIACI HARMONIZÁCIÓS HIVATAL (BPHH) Védjegyek és formatervezési minták Kitöltési útmutató az átalakítás iránti kérelem űrlapjához Általános megjegyzések Az átalakítás iránti kérelem űrlapját a Belső
Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25.
Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter MIE Konferencia Győr, 2016. november 25. Áttekintés A névviselési jog tartalma A névviselési jog sérelme A kegyeleti jog A névjog
A városi címer és zászló leírása Szombathely Megyei Jogú Város zászlója: téglalap alakú, kék színű, rajta Szombathely címerével.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/1991. (V.23.) önkormányzati rendelete a város címerének és zászlójának megállapításáról és használatának rendjéről A városi címer és zászló leírása
A címer, a zászló és a pecsét leírása
Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/l999./VI.l./K.t. r e n d e l e t e Fertőrákos Község címeréről, zászlójáról, lobogójáról, pecsétjéről és ezek használatáról. 1. A helyi önkormányzatokról
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2013)0162),
P7_TA-PROV(2014)0119 A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok ***I Az Európai Parlament 2014. február 25-i jogalkotási állásfoglalása a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG A Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok FŐIGAZGATÓSÁGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG A Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. március 28. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A SZERZŐI
A 32/2013. (XII.16.) MNB
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 32/2013. (XII.16.) MNB rendelete a kockázati tőkealapokkal, a kibocsátókkal és a nyilvános vételi ajánlatot tevő szervezetekkel összefüggő kötelező elektronikus kapcsolattartással
A védjegybitorlás tipikus esetei
A védjegybitorlás tipikus esetei HVG Konferencia 2015. március 31. Dr. Bacher Gusztáv www.szecskay.com Miről lesz szó? A védjegyoltalom tartalma Kizárólagos jog Az oltalom korlátjai (jogkimerülés) A védjegy