A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács



Hasonló dokumentumok
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács évi ülései

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, július 8.

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a közötti időszakra

Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén

A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

dr. Szaló Péter

A területfejlesztés intézményrendszere

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

A megyei tervezési folyamat

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE

Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi beszámolójának elfogadására

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

A Regionális KÖZKINCS Bizottságok megalakításának és működésének tapasztalatai

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

A közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére

E E Pannonia. Nyitókonferencia Opening conference , Pécs

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Duna Transznacionális együttműködési program bemutatása. Hegyesi Béla kapcsolattartó június

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

A közötti európai uniós programozási időszak előrehaladásának, valamint a közötti időszak várható feladatainak áttekintése

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

Javaslat a Derecske- Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása évi szakmai tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására

Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség. Kalcsú Zoltán Szombathely, május 30.

K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével című projekt bemutatása. Lövei Attila projektmenedzser

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / /

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

Közösség által irányított helyi fejlesztés (CLLD) szeminárium. Brüsszel, február 6.

Az EU-s támogatások jelentősége

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Közgyűlés évi munkatervének módosításáról

Javaslat a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nkkft évi üzleti tervének elfogadására Előterjesztő és előadó: Bán Róbert, az Nkkft.

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban november 26. ÁROP Záró konferencia

A területfejlesztés és területrendezés törvényi szabályozásának változásai

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére

A projekt folytatási lehetőségei

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

Képzési program A kis és középvállalkozások menedzsmentjének továbbképzése

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) tervezése, Jász-Nagykun-Szolnok megyei kilátások a közötti időszakban

A Balaton Fejlesztési Tanács évi munkaterve

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

31-2/2014.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 8. sz. napirendi pontja

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi munkaterve

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a as időszakban

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak között

A július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

MedKlaszter Egészségipari és Biotechnológiai Innovációs Klaszter (MedCluster Hungary - Biotech and Healthcare Innovation Cluster) (MedKlaszter)

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ. Oktatási kerekasztal koncepciója a Gyerekesély Stratégia kialakításához/bevezetéséhez

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 27-ei ülésén hozott határozataiból:

Intézményfejlesztési projektek eredményes tervezése és megvalósítása a közszférában

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program ( ) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a évi adatfelvétel alapján


JAVASLAT Heves Megye Környezetvédelmi Programja tervezésével kapcsolatos Partnerségi Terv elfogadására

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása. Molnár Tamás Ügyvezető igazgató

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

Átírás:

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1

Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi célkitűzéseit, az azok eléréséül szolgáló ülésezési tervet tartalmazza. I. A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2011. ÉVI CÉLKITŰZÉSEI A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács legfontosabb 2011. évi feladata az Új Széchenyi Terv megvalósulásának elősegítése a régió vonatkozásában a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) hatékony végrehajtása által, a régió harmonikus és környezetileg tudatosan tervezett fejlődése érdekében. Ennek keretében a Tanács továbbra is kiemelten kezeli a regionális jelentőséggel bíró nyugat-dunántúli projektek előkészítésének szakmai támogatását, és a régió szereplői számára elérhető területfejlesztési források feltételrendszerének kialakítása során a térség sajátosságai, érdekei érvényesülésének biztosítását. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács egyik célkitűzése, hogy a 2009. év őszén elfogadott határozatnak megfelelően kidolgozott külkapcsolati stratégiájában foglaltakat megvalósítsa, ezáltal is támogatva azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen Nyugat-Dunántúl hazánk és az Unió modern, versenyképes, megtartó és vonzó, valamint kiegyensúlyozottan fejlődő régiói közé tartozhat. A Tanács további feladata, hogy aktívan részt vegyen az Új Széchenyi Terv szabta fejlesztési irányok megvalósításában, annak érdekében, hogy a régiós szereplők hatékonyan részt tudjanak venni az ÚSZT pályázati felhívásainak megvalósításában. A Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi döntéshozatali mechanizmusában munkáját az új kihívásokhoz igazítja: 1. A Nyugat-dunántúli pályázati programok hatékony végrehajtása érdekében A 2007-2013. közötti Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) végrehajtásához az Új Széchenyi Terv keretében készült 2011-2013. évi Akcióterv pályázatainak hatékony megvalósítása a tapasztalatok beépítésével. Az ÚSZT/Nyugat-dunántúli Operatív Program 2011-2013. évi Akciótervének előkészítése során a források teljes körű lekötésének, felhasználásának elősegítése újszerű eljárások, technikák javaslásával. A 2003-2009. évi hazai decentralizált programok és a 2009. évi innovációs pályázatok sikeres megvalósításával, valamint a 2011. évi regionális innovációs stratégia kidolgozása. Érdekérvényesítés: a régió sajátosságainak megjelenítése az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetendő, a regionális és ágazati operatív programokból finanszírozott 2011-2013. évi akciótervek alapján kiírt pályázati felhívások elkészítésekor, ennek keretében a régiós kiemeltés nagyprojektek megvalósításának figyelemmel kísérése, illetve új fejlesztések nevesítése. Az NYDOP-on kívüli európai uniós források (ágazati programok, Európai Területi Együttműködési Programok, központi brüsszeli források) eredményes felhasználásának elősegítése a régió vonatkozásában. 2

2. A térségi szereplők folyamatos szakmai támogatása a 2007-2013-as időszak fejlesztési programjainak fogadása; a 2014-2020. évi Európai Uniós költségvetési időszak felkészülésének megalapozása érdekében Helyi és térségi partnerségek kialakítását, fenntartását segítő fórumok szervezése. A partnerségi alapon történő projektfejlesztés támogatása, és a kiemelt jelentőséggel bíró regionális nagyprojektek kidolgozásának szakmai támogatása. A régióba érkező fejlesztési forrásokról folyamatos információk, adatok rendelkezésre bocsátása, elemzése, szükséges módosítási javaslatok megfogalmazása a Monitoring Bizottságokba delegált tagokon és a regionális fejlesztési ügynökségen keresztül Aktív és rendszeres munkakapcsolat kialakítása a gazdaságfejlesztésben, munkahelyteremtésben és megtartásban szerepet játszó szervezetekkel Kommunikáció a területfejlesztésben érintett szereplőkkel, különös tekintettel a 2014-2020. közötti fejlesztési időszak szakmai kihívásaira és tervezési folyamataira a regionális érdekek érvényesítése céljából (makro-regionális stratégiák, új finanszírozási technikák, stb. ) 3. A Regionális Fejlesztési Tanács és intézményrendszerének működtetése Regionális Fejlesztési Tanács munkájában, döntéshozatalában az új kihívásokhoz való alkalmazkodás. A Regionális Fejlesztési Tanács által alapított társaságok szakmai felügyelete. II. A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2011. ÉVI ÜLÉSEZÉSI TERVE A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011-ben 6 rendes ülést tart, melyek megrendezésére a Tanács fennállása óta hagyományosan a Nyugat-dunántúli Régió különböző városaiban kerül sor. A Tanács üléseit minden alkalommal szakmai véleményező és döntéselőkészítő céllal a Regionális Koordinációs Bizottság ülése előzi meg. A Bizottságnak 12 szavazati jogú tagja van, az Ügynökség ügyvezető igazgatója, a három megyei területfejlesztési tanács egy-egy delegáltja, az öt megyei jogú város egy-egy delegáltja, a három megyei kistérségi fórum 1-1 delegáltja. A Bizottság ülésein a szakmai szervezetek képviselői (így a szakmai szervezetek, fórumok vezetői, melyek a Tanáccsal egyes szakmai, szakági feladat ellátására terén, egyben e célra együttműködési megállapodást kötött pl.: Regionális Közkincs Bizottság, Regionális Civil Egyeztető Fórum) tanácskozási jogú tagként vehetnek részt. Minden rendes tanácsülés előtt elnöki-polgármesteri egyeztető találkozóra is sor kerül. A Tanács üléseit a tervezett hónapok utolsó szerdáján tartja. A Tanács tagjai akadályoztatásuk esetén saját maguk gondoskodnak helyettesítésükről, illetve a miniszter képviseletét ellátó megbízott helyettesítéséről a megbízó miniszter gondoskodik. A Tanács azonnali döntést igénylő esetekben a fentieken kívül rendkívüli üléseket tarthat. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan 2011-ben is az év első rendes tanácsülését követően kerül sor (február 17-én) a Tanács hagyományos évindító egyeztető megbeszélésére, aminek központi témáját az Új Széchenyi Terv, valamint Európa és a régió új stratégiája lesz. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülésezési rendje és jelenleg azonosítható napirendi pontjai a következőképpen tervezettek: 3

2011. február 17. Hévíz, Tanácsülés és Évindító találkozó 1. Beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács lejárt határidejű határozatairól 2. Tájékoztató az előző tanácsülés óta eltelt időszak eseményeiről 3. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása 4. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010. évi költségvetési beszámolójának elfogadása, 2010. évi munkájának értékelése 5. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi költségvetésének és 2011. évi munkatervének elfogadása 6. Döntés a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által delegált tagokról 7. Döntés a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács hatáskörébe utalt decentralizált 8. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft Szervezeti és Működési Szabályzatának és Alapító Okiratának elfogadása 9. Egyebek 2011. április A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2010. évi munkájának értékelése, és 2011. évi üzleti tervének elfogadása A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2010. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása Az Új Széchenyi Terv/Nyugat-dunántúli Operatív Program időközi értékelésének eredményei 2011. június Tájékoztató az Új Széchenyi Terv/Nyugat-dunántúli Operatív Program 1-4. prioritásainak 2010-2011. évi pályázati felhívásairól és a projektek előrehaladásáról Tájékoztató az Új Széchenyi Terv/Nyugat-dunántúli Operatív Program 5. prioritásainak 2010-2011. évi pályázati felhívásairól és a projektek előrehaladásáról 2011. augusztus 2011. október Tájékoztató az Új Széchenyi Terv/Nyugat-dunántúli Operatív Program 1-4. prioritásainak 2010. évi pályázati felhívásairól és a projektek előrehaladásáról Tájékoztató az Új Széchenyi Terv/Nyugat-dunántúli Operatív Program 5. prioritásainak 2010. évi pályázati felhívásairól és a projektek előrehaladásáról 4

2011. december Az Új Széchenyi Terv/Nyugat-dunántúli Operatív Program 2011-2013. évi Akcióterve felhívásairól és a projektek előrehaladásáról 5