EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS



Hasonló dokumentumok
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS *

EGYÜT TMŰK ÖDÉSI MEG ÁLLAPODÁS

I. Fejezet Az együttműködésben részt vevő hatóságok

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

u t t W utca 3.) (a továbbiakban együtt: Fe1ek) között az alábbiak szerint:

Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként forint, az igazgatási szolgáltatási díj.

Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 2. oldal (5) Szövetkezeti hitelintézetben történő befolyásoló része

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

Tájékoztató a Gazdasági Versenyhivatal egyes eljárásaiban alkalmazandó kapcsolattartási módokról. Budapest, január 1.

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság évi munkaterve

Mellékletek 1. sz. melléklet. Statisztikai összesítés a Felügyelet II. félévében hozott intézkedéseiről

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS

Együttműködési megállapodás

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

2. oldal 4. Az engedélyezett bírói engedélyhez kötött eszköz alkalmazásának végrehajtása 5. (1) Az engedélyezett bírói engedélyhez kötött eszköz alkal

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az

A könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság évi munkaterve

270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről

Közbeszerzési Szabályzat től hatályos

Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

1. Általános rendelkezések 1.

(EGT-vonatkozású szöveg)

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata

8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

1. Tájékoztatási kötelezettség

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja **

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Amely létrejött egyrészről az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit. másrészről a(z)..

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG. Főigazgató. 10/2011. sz. OKTVF Főigazgatói Utasítás

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához

Panaszkezelési Konzultáció november 9. / 12.

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Ügyfél besorolás mellékletei

Abony Város Önkormányzat hivatalos honlapjának közzétételi szabályzata I.

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos január 1.

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE

STRATÉGIAI PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁS

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. NGM rendelete. a Pénzügyi Jogok Biztosáról

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26)

A 32/2013. (XII.16.) MNB

Panaszkezelési szabályzat

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

A ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDEMI IGAZGATÓ. 5/2016. számú INTÉZKEDÉSE

Közbeszerzés és Versenyjog

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

[egységes szerkezetben az azt módosító 1/2015. számú közleménnyel] I. Bevezetés. II. Jogszabályi keretek

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÚJ NEMZETKÖZI DOPPINGELLENES SZABÁLYZAT HATÁLYBALÉPÉSÉVEL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Piacfelügyeleti vonatkozású könyvvizsgálati tapasztalatok

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

A javaslatok, vélemények megadásának módja, határideje, ezek nyilvántartásának módja 4.

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1

Hatályos: december 12.

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

Civil szervezetek a hátrányos helyzetű térségekben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK

Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 22-i ülésére

Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Önkéntes munka nyilvántartásának rendje

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A törvény hatálya. 1. (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni:

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2.

Általános jogi ismeretek. Tematika:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

Átírás:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Gazdasági Versenyhivatal (1054 Budapest, Alkotmány u. 5.; képviseli: Dr. Juhász Miklós elnök), másrészről a Magyar Nemzeti Bank (1054 Budapest, Szabadság tér 8-9.; képviseli: Dr. Matolcsy György elnök) (a továbbiakban együtt: Felek) között az alábbiak szerint:az együttműködési megállapodás célja - figyelemmel a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 44. (1) bekezdésére -, hogy a Gazdasági Versenyhivatal és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank együttműködésükön keresztül elősegítsék feladataik megfelelő ellátását, a pénzügyi piacok megbízható, átlátható működésének biztosítását, és a tisztességes versenyen alapuló fejlődésének előmozdítását, illetve a pénzügyi szervezetek álta l nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők érdekeinek védelmét és a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni fogyasztói bizalom e rősítését. A Felek közös szándéka az, hogy szorosabb, egyenrangú partneri együttműködésük növelje a jogszabályokban meghatározott feladataik végrehajtásának és intézkedéseik érvényesítésének hatékonyságát, továbbá megteremtse azokat a feltételeket, amelyek alapján a jogszabályokban előírt együttműködésen túl kölcsönösen segíthetik egymás tevékenységét. Tekintettel a Felek törvényben rögzített feladataira, a megállapodás tartalma alapján a Felek együttműködése alapvetően az alábbiakra terjed ki. A Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét érintően különösen az alábbi feladatköreiben eljárva vállalja az együttműködést: a pénzügyi szektort érintő a) piacelemzés és ágazati vizsgálat, b) panasszal és bejelentéssel összefüggő eljárás, c) versenyfelügyeleti eljárás, d) versenypártolás, valamint e) versenykultúra-fejlesztő tevékenység. A Magyar Nemzeti Bank a versenyjogilag releváns ügyek tekintetében különösen az alábbi feladatköreiben eljárva vállalja az együttműködést: a) engedélyezési eljárás, b) ellenőrzési eljárás, c) piacfelügyeleti eljárás és d) fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárás.

A fentiekre tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Nemzeti Bank az alábbiak szerinti együttműködést határozták el: I. Fejezet Konzultációk 1. A Felek jogszabályban előírt feladataik megfelelő ellátása érdekében az alábbiak szerint konzultációkat folytatnak. 2. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke és elnökhelyettesei, illetve a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei és főigazgatója a Felek közötti együttműködés előmozdítása érdekében évente vezetői szintű konzultációt tartanak. A Felek bármelyike kezdeményezhet ettől eltérő gyakorisággal konzultációt. A konzultációra a Felek további vezető munkatársakat is m eghívhatnak. 3. Szakértői szintű konzultációt a Felek által kijelölt kapcsolattartó személyek (a továbbiakban: kapcsolattartók) kezdeményezhetnek. 4. A szakértői szintű konzultáción a kapcsolattartók, valamint a Felek - tárgy szerinti feladatkörrel rendelkező szakmai szervezeti egységének - munkatársai a felmerülő, mindkét hatóságot érintő általános jogalkalmazási kérdésekben azok megvitatására, valamint az együttműködés során felmerülő szakmai és gyakorlati kérdések tisztázására törekednek. 5. A Gazdasági Versenyhivatal vállalja, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank döntésével kapcsolatban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 85. -a alkalmazásának szükségessége merül fel, a döntés módosítására vagy visszavonására történő felszólítást megelőzően szakértői szintű konzultációt kezdeményez a Magyar Nemzeti Bankkal a döntés verseny szabadságát sértő jellegének megítélése tekintetében. 6. A Felek vállalják, hogy a mindkét Fél feladat- és hatáskörét érintő jogszabálytervezetekkel kapcsolatosan a közigazgatási egyeztetés során tett érdemi észrevételeikről -legkésőbb az észrevételeknek a megkereső részére történő továbbításával egyidejűleg - egymást tájékoztatják. 7. A Felek törekednek arra, hogy a pénzügyi szektorban a verseny feltételeit érintő, illetve a pénzügyi piacokon a fogyasztói érdekek védelmét szolgáló jogszabályalkotás, illetve jogszabálymódosítás szükségességének észlelése esetén egymást tájékoztatják, arról egyeztetnek egymással, és - amennyiben az célszerű - közös kezdeményezéssel fordulnak a jogszabály-előkészítésre jogosulthoz, illetve a jogalkotóhoz. 8. Ha a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletének tervezete a Gazdasági Versenyhivatal feladatának ellátásához kapcsolódó lényegi kérdést érint, a Magyar Nemzeti Bank konzultációt folytat a Gazdasági Versenyhivatallal. A Gazdasági Versenyhivatal továbbá javaslatot tehet a Magyar Nemzeti Bank elnökének adatszolgáltatással összefüggő rendeletéhez.

II. Fejezet Tájékoztatás a másik Fél érdeklődésére számító ügyekről, ismeretekről 9. A G azdasági Versenyhivatal vállalja, hogy tájékoztatja a Magyar Nemzeti Bankot, ha a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozó szabálytalanságról, piaci anomáliáról szerez tudomást, így különösen akkor, ha eljárása során a) a pénzügyi szervezetek prudens működésére vonatkozó jogszabálysértés, b) a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárását megalapozó, engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, tőzsdei, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealap-kezelési, központi értéktári, elszámolóházi, önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, magán-nyugdíjpénztári, viszontbiztosítási, biztosítási, biztosítási szaktanácsadói foglalkoztatói nyugdíj szolgáltatói, befektetési szolgáltatási tevékenység, kiegészítő szolgáltatás, közvetítői (ügynöki) tevékenység, illetve bennfentes kereskedelem vagy piacbefolyásolás, vagy c) a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 81. (I) bekezdés a), c), vagy d) pontja szerinti rendelkezéseknek a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljárását megalapozó megsértésének gyanúja merül fel. 10. A Magyar Nemzeti Bank vállalja, hogy tájékoztatja a Gazdasági Versenyhivatalt, ha tevékenysége során vagy a rendelkezésére álló információk alapján a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó verseny-, illetve fogyasztóvédelmi problémát észlel, ilyen jogszabálysértés vagy engedélyköteles összefonódás gyanúja merül fel. Különösen akkor ad tájékoztatást, ha az alábbiak szerinti, a piaci versenyt tisztességtelenül befolyásoló maga tartást tapasztal. így, ha a) engedélyezési eljárása során észleli, hogy a pénzügyi szervezetek olyan összefonódására, befolyásszerzésére kerülne sor, amely korlátozhatja a gazdasági versenyt, b) ellenőrzési eljárása során észleli, hogy a pénzügyi szervezetek piaci kapcsolataik során a gazdasági versenyt korlátozó befolyásolásra törekszenek, vagy c) piacfelügyeleti eljárása során észleli, hogy vállalkozások a gazdasági versenyt korlátozó jogosulatlan tevékenységet folytatnak. III. Fejezet Tájékoztatás a másik Fél jogalkalmazási munkáját segítő saját tevékenységről 11. A Felek vállalják, hogy tájékoztatják egymást azon tevékenységükről, amely a másik Fél jogalkalmazási munkáját segítheti.

12. Ennek során a Gazdasági Versenyhivatal vállalja, hogy tájékoztatja a Ma gyar Nemzeti Bankot a) a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt szervezettel vagy sze méllyel szemben hozzá benyújtott bejelentésekről és panaszokról, és az ezekkel összefüggő eljárásairól, negyedévenként, összefoglaló jelleggel, b) a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt szervezettel vagy személlyel szembeni versenyfelügyeleti eljárás megindításáról, az eljárást megindító végzés elektronikus formában történő megküldésével, és az eljárás eredményéről, az ügyet lezáró döntés szövegének a Gazdasági Versenyhivatal honlapján történő közzétételével egyidejűleg, a honlapon való megjelenésről szóló tájékoztatás elektronikus formában történő megküldésével, vagy - ha az ügyet lezáró döntés a honlapon nem kerül közzétételre - a döntés jogerőre emelkedését követően haladéktalanul, c) a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt szervezetekre és személyekre, illetve tevékenységekre vonatkozó piacelemzéseiről, annak tervezett folyamatáról és eredményéről, továbbá a hatósági eljárás keretében készített, a Magyar Nemzeti Banknak a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörébe tartozó kérdéseket érintő elemzéseiről, mindkét esetben az elemzés teljes - korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó - dokumentációja megismerésének lehetőségével; a piacelemzések tekintetében a Magyar N emzeti Bankkal szükség szerint konzultációt tart, r d) a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt szervezetekre és személyekre, illetve tevékenységekre vonatkozó ágazati vizsgálatairól, a vizsgálatindító végzés, az esetleges nyilvános meghallgatásra vonatkozó információk, az ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentés, valamint az írásbeli észrevételekről, illetve a meghallgatásról készült összefoglaló vagy jegyzőkönyv korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó változata honlapján történő nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg, e dokumentumok elektronikus formában történő megküldésével, továbbá e) éves tevékenységéről, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke ország gyűlési beszámolójának és az ahhoz csatolt kiadványoknak, valamint a pénzügyi szektort érintő egyéb kiadványainak megküldésével. 13. Ennek során a Magyar Nemzeti Bank vállalja, hogy tájékoztatja a Gazdasági Versenyhivatalt a) a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörét érintő ellenőrzési, piacfelügyeleti, engedélyezési vagy más eljárás indításáról és annak eredményéről, b) a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó kérdéseket érintő, illetve a versenypolitikailag releváns egyéb elem zésekről, jelentésekről, így különösen a felügyelete alá tartozó személyek és szervezetek, a pénzügyi piacok és a pénzügyi közvetítőrendszer működéséről évente készített prudenciális, valamint fogyasztóvédelmi kockázati jelentéséről, továbbá az elemzések tervezett

folyamatáról és eredményéről az elemzés teljes - korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó - dokumentációja megismerésének lehetőségével, és e témában a Gazdasági Versenyhivatallal szükség szerint konzultációt tart, c) éves tevékenységéről, a Magyar Nemzeti Bank elnöke országgyűlési beszámolójának megküldésével, d) az általa észlelt, versenyt is érintő, egyedileg felmerülő pénzügyi tárgyú kockázatokról. IV. Fejezet Együttműködés a pénzügyi szektort érintő vizsgálatokban és a közérdekű igényérvényesítés kapcsán 14. A Felek megállapodnak abban, hogy pénzügyi ágazati jogszabályoknak a pénzügyi piacokon a versenyt érdemben érintő módosulása, ilyen tartalmú új jogszabály megjelenése esetén - saját hatáskörükben eljárva, ugyanakkor összehangolt módon - fokozott ellenőrzést folytatnak, illetve fokozott figyelemmel vizsgálják az érintett piacokon a vállalkozások maga tartását. 15. A Magyar Nemzeti Bank vállalja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által folytatott, a pénzügyi szektort érintő piacelemzésekben, ágazati vizsgálatokban, panasszal és bejelentéssel összefüggő eljárásokban, valamint versenyfelügyeleti eljárásokban a Gazdasági Versenyhivatal munkáját szakmai konzultációval, véleményadással segíti. 16. A Gazdasági Versenyhivatal vállalja, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a pénzügyi piacok versenyfeltételeit is érintő vizsgálataiban a Magyar Nemzeti Bank munkáját szakmai konzultációval, véleményadással segíti. 17. A Felek vállalják, hogy a másik Féltől é rkező 15., illetve 16. pontbeli megkereséseket kiemelten kezelik. 18. A Gazdasági Versenyhivatal vállalja, hogy a Tpvt. 92. -a alapján a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt indítandó perről, ha az a pénzügyi piacokat érinti, tájékoztatja a Magyar Nemzeti Bankot. 19. A Magyar Nemzeti Bank vállalja, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 164. (l)-<7) bekezdése alapján a fogyaszt ók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt indítandó perről tájékoztatja a Gazdasági Versenyhivatalt. 20. A Gazdasági Versenyhivatal vállalja, hogy a pénzügyi szervezettel szemben a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségének, illetve a fogyasztókkal történő szerződéskötés céljából meghatározott és nyilvánosan megismerhetővé tett általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítása iránt általa indítandó közérdekű keresetről tájékoztatja a Magyar Nemzeti Bankot. 21. A 18-20. pont szerinti keresetindításról az értesítést legkésőbb a keresetlevél benyújtásával egyidejűleg meg kell küldeni a másik Félnek azzal, hogy ha az ügyben a másik Félnél hatósági

eljárás van vagy volt folyamatban, a Felek a keresetlevél benyújtása előtt kellő időben konzultálnak egymással. E kötelezettség nem érinti a Felek önálló keresetindítással kapcsolatos jogát. V. Fejezet Együttműködés a standard szabályzatok jóváhagyása kapcsán 22. A Magyar Nemzeti Bank vállalja, hogy a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 29/A. -a szerinti általános szerződési feltétel, illetve azt magában foglaló mintaszabályzat (a továbbiakban: standard szabályzat) jóváhagyására irányuló kérelmet a Gazdasági Versenyhivatal részére véleményezésre haladéktalanul megküldi. 23. A Magyar Nemzeti Bank vállalja továbbá, hogy a standard szabályzat jóváhagyásáról szóló döntését megküldi a Gazdasági Versenyhivatalnak. VI. Fejezet Együttműködés a nemzetközi szervezetekhez fűződő kapcsolatokban 24. A Felek vállalják, hogy a nemzetközi szervezetekben - elsősorban az Európai Bizottság, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és egyéb nemzetközi szervezetek keretein belül - folyó munkák során a pénzügyi piacokat érintő kérdésekben álláspontjaikat lehetőség szerint egyeztetik, egymást támogatják. 25. A Felek a nemzetközi szervezetek részére készítendő anyagok összeállítása során kérésre információk átadásával is segítik egymás munkáját. 26. A Felek a nemzetközi szervezetek részére készült anyagaikat, ha az a másik Fél érdeklődésére feltételezhetően számot tarthat, a másik Fél részére megküldik olyan esetben is, ha a másik Fél az anyag elkészítésében nem vett részt. VII. Fejezet Az együttműködés egyéb formái 27. A Felek kijelentik, hogy ha az a pénzügyi szektor működésének feltárása érdekében szükséges, készek közös kutatások lefolytatására. A közös kutatások témáját és lefolytatását a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és a Magyar Nemzeti Bank elnöke hagyja jóvá. A kutatások előkészítés éért és az együttműködés koordinálásáért a kapcsolattartók felelősek. 28. A Felek a fogyasztói tudatosság előm ozdítását célzó, továbbá egyéb, a pénzügyi piacokat érintő, a versenykultúra fejlesztése körébe tartozó programjaikról, tervezett tájékoztatási kampányaikról egymást előzetesen tájékoztatják, és törekednek közös programok, tájékoztató kampányok szervezésére.

29. A Felek kijelentik, hogy a pénzügyi piacokon a verseny hatékonyabbá tételének, fenntartásának, védelmének következetes érvényre Juttatása érdekében, valamint a fogyasztóknak a tisztességes tájékoztatáshoz fűződő érdeke védelmében nyitottak egyéb közös fellépésekre is (pl. közös sajtótájékoztató, sajtóközlemény). 30. A Felek az általuk szervezett, egymás hatáskörébe tartozó kérdéseket érintő szakmai előadásokról, konferenciákról és egyéb rendezvényekről egymást tájékoztatják, azokon a másik Fél részvételét - lehetőség szerint kedvezményes feltételek mellett - lehetővé teszik. VIII. Fejezet Az együttműködés további területei 31. A Feleknek a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben foglalt feladataik ellátása körében történő együttműködésére a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közötti külön egy üttműködési megállapodás rendelkezései az irányadók. IX. Fejezet A kapcsolattartás formái, a megkeresések teljesítésének határideje 32. A Felek az együttműködési megállapodás végrehajtása során az elektronikus kapcsolattartási forma használatára törekszenek. 33. A Felek vállalják, hogy a másik Fél részéről érkező, a konzultációra irányuló megkeresésnek - az előzetesen a kapcsolattartók között egyeztetett - határidőben, ennek hiányában legkésőbb tizenöt napon belül eleget tesznek. X. Fejezet Titoktartás, adatvédelem 34. A Felek az együttműködésük során a személyes és egyéb, törvény által védett adatok védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban, azok betartásával járnak el. 35. A Felek a másik fél közreműködésével készült dokume ntumokat, így különösen a közös kutatások eredményeit csak a másik Félnek történő bemutatás után, annak hozzájárulásával hozhatják nyilvánosságra. XI. Fejezet Az együttműködési megállapodás felülvizsgálata és a kapcsolattartók kijelölése 36. A Felek vállalják, hogy a jelen együttműködési megállapodást szükség - így különösen az együttműködést érintő jogszabályi rendelkezések változása - esetén az együttműködés gyakorlata során szerzett tapasztalataik alapján felülvizsgálják, és szükség szerint módosítják. 7

37. A Felek az együttműködési megállapodás végrehajtásához szükséges közvetlen kapcsolattartásra legalább egy központi kapcsolattartó személyt jelölnek ki. A Felek - különösen, ha az belső szervezeti felépítésükre, működésükre tekintettel az együttműködés hatékonysága szempontjából célszerűbbnek mutatkozik - egyes területek tekintetében külön további kapcsolattartókat is kijelölhetnek. A kapcsolattartó, illetve kapcsolattartók nevéről és elérhe tőségéről, adott esetben az egyes kapcsolattartók közötti szakterületi feladatmegosztásról, valamint az ezen adatokban bekövetkező változásról a Felek egymást írásban tájékoztatják, első alkalommal az együttműködési megállapodás aláírásával egyidejűleg. 38. A Felek szervezetükön belül biztosítják, hogy az együttműködés a kijelölt kapcsolattartókon keresztül valósuljon meg, és a kapcsolattartók gondoskodjanak az érintett szervezeti egységek szükség szerinti bevonásáról. XII. Fejezet Záró rendelkezések 39. A jelen megállapodás a mindkét Fél általi aláírás napját követő hónap első napján lép hatályba. 40. Hatályát veszti a) a Gazdasági Versenyhivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete között 2011. július 4-én létrejött együttm űködési megállapodás, valamint az azt módosító 2012. június 20-án létrejött megállapodás, és b) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Gazdasági Versenyhivatal között 2009. február 27-én a pénzügyi kultúra fejlesztés területén létrejött együttműködési megállapodás. 41. A Felek az együttműködési megállapodás megkötésének tényéről közös sajtóközlemény útján tájékoztatják a közvéleményt. 42. Az együttműködési megállapodás mindenkor hatályos szövegét a Felek a hatálybalépéstől számított öt napon belül honlapjaikon (www.gvh.hu és www.mnb.hu") hoz2:áférhetővé teszik. Dr. Juhász Miklós elnök Gazdasági Versenyhivatal Budapest, 2015. március ^.' BLÍÍÖt- -^lagyar Nemzeti Bank Budapest, 2015. március.'