HUMÁNERŐFORRÁS KAPACITÁSGAZDÁLKODÁSI MODELL Nagykálló Város Önkormányzata



Hasonló dokumentumok
HUMÁNERŐFORRÁS KAPACITÁS GAZDÁLKODÁSI MODELL RÖVID TÁVÚ INTÉZKEDÉSEINEK BEVEZETÉSE Nagykálló Város Önkormányzata

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata

KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYZAT a cafetéria juttatás tárgyában

A juttatás adhatóságának esetei:

Tájékoztató. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény (4) bekezdése alapján a közterheket is magába foglaló

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Cafeteria juttatás szabályzata évben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

Nyirádi Nyitnikék Óvoda Cafeteria Szabályzata 2017.

E l ő t e r j e s z t é s

a Széchenyi Pihenõ Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló

Széchenyi Pihenő Kártya

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Kafetéria Szabályzat

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 31-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

TESTNEVELÉSI EGYETEM Választható béren kívüli juttatások szabályzata

/2017. (.. MÁV-START Ért..) sz. vezérigazgatói utasítás az alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazásról. Csépke András vezérigazgató

1. Általános szabályok

E l ő t e r j e s z t é s

Cafeteria Adómentes juttatások. Sportrendezvény

5/2017. ( ) számú dékáni utasítás

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (I.19.) Kt. sz. határozata a polgármester cafetéria - juttatásairól

Sárospatak Város Polgármesterétől

2017. évi CAFETERIA-SZABÁLYZAT

HEREND VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE 8440 Herend, Kossuth u.97. Tel: (88) Fax: (88) Ikt.sz.: 57-3/2016.

A belügyminiszter. /2011. (..) BM rendelete

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról

TESTNEVELÉSI EGYETEM Választható béren kívüli juttatások szabályzata

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE

TERVEZET. A Kormány..../2018. (...) Korm. rendelete. a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

OTP Széchenyi Pihenőkártya aktualitások

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 26-ai ülésére

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13-án tartandó képviselő-testületi ülésére

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012.

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó!

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított

10/2009. (XI. 09.) rektori utasítás

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A

Összefoglaló a évi béren kívüli juttatásokról

Béremelés Bérkorrekció 13. havi bér Jelenléti pénz Egyéb jövedelmek legalizálása Mozgó bér Jutalom jellegű kifizetések

MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Béren kívüli juttatások (adó- és járulékteher összesen: 34,22%)

Szőc Község Önkormányzata. Cafeteria Szabályzata 2017.

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok szeptember

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT melléklete

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző

OTP SZÉP kártya. Három cafeteria-elem egyetlen e-kártyán, számos új szolgáltatással. Tájékoztató. OTP Pénztárszolgáltató Zrt

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I

VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

CAFETERIA SZABÁLYZAT XAPT Kft

K&H Széchenyi Pihenő Kártya az első év tapasztalatai Tubai Csilla K&H Bankkártya elfogadás és ATM értékesítés főosztály vezetője

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra

Szociális, jóléti és egészségügyi szabályzat a módosítással egységes szerkezetbe foglalva (hatályos: január 5-től)

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

Eplény Községi Önkormányzat VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK. (Cafeteria) SZABÁLYZATA

2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

Cafetéria szabályzat. Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal SZÁMÚ FÜGGELÉK SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

A köztisztviselők cafetéria-juttatásának szabályzata /A közszolgálati szabályzat melléklete/

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

1. Bevezetés A szabályzat személyi hatálya A szabályzat tárgyi hatálya Cafetéria juttatás... 4

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

2014. ÉVI CAFETÉRIA SZABÁLYZAT. A választható béren kívüli juttatások (cafetéria) rendszere

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (III.10.) önkormányzati rendelete

Előterjesztés. a képviselő-testület február 11-i ülésére. Tárgy: A Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Közszolgálati Szabályzatának módosítása.

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

Tájékoztató. egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról

Magyar joganyagok - 1/2017. (III. 10.) BM KÁT utasítás - a Belügyminisztérium Közsz 2. oldal 131. A saját gépjárművel történő napi munkába járás költs

SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLY. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály. Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi. Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

Polgármesteri Hivatal Ellátó és. Szolgáltató Szervezet juttatásai

Cafetéria-szabályzatáról

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.)

Polgármesteri Hivatal Szervezeti M ködési Szabályzata 1.) melléklete 12.) függeléke

A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata 1.) melléklete 13.) függeléke. Csanyteleki Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata

és egyéb változások 2015

I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től

ELŐTERJESZTÉS. Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi- Ügyrendi Bizottság év december hónap 06. napi ülés ére

cafetéria tudatos motiváció támogatás Válassza 2018-ban is Magyarország kedvenc utalványát! hatékony toborzási jutalom megoldás gondoskodás

HATÁROZATI JAVASLAT. az Egyesület Cafetéri Szabályzatának módosítására

Colling Newsletter május 3.

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ , ELŐTERJESZTÉS

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft.

2/2013. (II.15.) Főjegyzői utasítás. A Heves Megyei Önkormányzati Hivatal cafetéria-juttatás rendjéről

KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYZAT a cafetéria juttatás tárgyában

Tisztelt Képviselő-testület!

A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA

Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Cafetéria Szabályzata

Átírás:

HUMÁNERŐFORRÁS KAPACITÁSGAZDÁLKODÁSI MODELL Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0 ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében

KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ IRODA KFT. MEGBÍZÓ: NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA DÁTUM: 2014. JÚNIUS 30. A tanulmány az Államreform operatív program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára című egyfordulós pályázati felhívás (Kódszám: ÁROP-1.A.5-2013) keretében finanszírozott,, Teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0 ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan került kidolgozásra. 2. oldal

1. Az Önkormányzat humánerőforrás-gazdálkodás modellje A gazdálkodási modell az alábbiakban leírt elemekből tevődik össze, amelyek az 1, 2 és 3- as pont esetében egy folyamatot alkotnak, melyek több ponton is tudnak kapcsolódni egymáshoz. 1. Munkaerő alkalmazása 1.1. Munkaerő-felvétel 1.2. Foglalkoztatással kapcsolatos ügyek intézése 1.3. Humánerőforrás nyilvántartások kezelése 1.4. Munkaügyi viták kezelése 1.5. Kiléptetés 2. Munkaerő fejlesztése 3. Munkavállalókkal kapcsolatos elszámolások kezelése 3.1. Rendszeres és nem rendszeres juttatások kezelése 3.2. Alkalmazáspolitikai és szociális juttatások kezelése 3.3. Levonások kezelése 3.4. Számfejtés 3.5. Alkalmazással kapcsolatos külső adatszolgáltatás Mellékletek 1. sz. melléklet: Helyettesítési rend 2. sz. melléklet: Cafetéria szabályzat 3. oldal

1. Munkaerő felvétel A munkaerő felvétel három fázisból áll: Hirdetés, pályázat megjelenítése: A munkaerő felvétel előzménye, hogy igény jelentkezik, hogy erőforrás hiány van. Az igény pontosítása következik ezt követően: a hivatal szervezeti egysége a munkaköri leírás alapján megfogalmazza a konkrét igényt. Ennek a lépésnek az inputja lesz egy levél vagy formanyomtatvány. A szervezet az igény jóváhagyása után minősíti a pályázatot, hogy kell-e pályáztatni vagy sem. Ha nem kell pályáztatni, akkor a munkakör nyilvános meghirdetése történik álláshirdetés formájában. Ha pályáztatni kell, akkor a törvényi előírásoknak megfelelően elkészítik a pályázati kiírást, amit a munkáltatói jogkör gyakorlója jóváhagy s az elkészült pályázatot megjelenítik a potenciális célkör számára kommunikálva. Pályázatok elbírálása és kiválasztás: A beérkező jelentkezések fogadása és iktatása után feldolgozzák a jelentkezéseket. A feldolgozott jelentkezésekről a munkáltató dönt, ezután értesítik a pályázót a felvételről. Az alkalmazás előtt a törvényi előírásoknak megfelelően megtörténik a jelentkező orvosi alkalmassági vizsgálata, s aztán a munkaviszony létesítése. A döntés után a nem nyertes pályázók kiértesítése is megtörténik. Munkaviszony létesítése: ennek folyamataként a törvényi előírások és belső szabályzatok szerint a munkavállaló munkavédelmi- és tűzvédelmi oktatáson vesz részt. A leendő munkavállaló személyi okmányait leadja (személyigazolvány, adókártya, bizonyítványok stb.), ami alapján elkészül a munkavállaló besorolása, valamint kiszámítják az éves szabadság keretét. Ezután elkészül kinevezése, melyet a munkavállaló fogad el. Ezután a munkáltató is aláírja, s a munkavállalónak továbbítanak belőle, valamint irattárazza. Így lesz a kinevezés végleges. 2. Foglalkoztatással kapcsolatos ügyek intézése Ebbe a témakörbe is négy feladat tartozik: Munkaszerződés módosítása: ez abban az esetben szükséges, ha átsorolás vagy munkaerő felesleg van, valamint másik egységhez kerül valaki vagy valamilyen egyéb más okból. A következő lépés a változtatás előkészítése, ezután három út lehetséges: törvényi kötelező előírás vagy változás; közös megegyezés; harmadik esetben pedig a munkáltatói egyoldalú intézkedés. Ezt követi a módosított kinevezés elkészítése s ezután a státusznyilvántartás aktualizálása. Ezt követi a kinevezés továbbítása a munkáltatónak, annak aláírása után kinevezés a munkavállalónak is eljuttatják, aki elfogadja a kinevezést, s ez alapján módosul a munkaszerződés. Adatváltozás átvezetése: a köztisztviselő valamely adatának változása esetén kitölti a nyomtatványt a változásról s alátámasztásként a megváltozott adatot tartalmazó dokumentumot benyújtja. A nyomtatvány alapján az adatváltozás rögzítésre kerül. Ez után a további vizsgálat tárgya, hogy ennek a változásnak van-e pénzügyi hatása. Ha igen, akkor egymással párhuzamosan történik az anyagi fedezet vizsgálata és az átsorolás szükségességének vizsgálata. Ennek eredménye, hogy átsorolás szükséges-e vagy sem. Ha igen, akkor munkaszerződés módosítás történik. 4. oldal

Munkavállalói igazolások kiállítása: igazolás kiállítása két esetben szükséges vagy a köztisztviselő kérésére vagy a munkavállaló kilépésekor. Az igazolás kiállításához a formanyomtatványok rendelkezésre állnak a szervezetnél, így azok adattal való feltöltése és aláírása után a munkavállaló részére átadható. Nyugdíjazás: Nyugdíjazás nyugdíjkorhatár elérése miatt: ebben az esetben a rendelkezésre álló formanyomtatvány kitöltése, majd a munkavállalóval való egyeztetés után a kérelem továbbítása a Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz és a szervezet jegyzőjéhez. Az igazgatóság megküldi a nyugdíj határozatot. A hivatal a szolgálati időt összeszámítja. A nyugdíjhatározatot a hivatalnál irattárazzák. Ez alapján a munkavállaló dönt, hogy most vagy majd később megy el nyugdíjba. Amennyiben most megy nyugdíjba, akkor egyeztet a munkáltatóval, a munkáltató elkészíti a felmentési okmányokat, mely aláírás után a munkavállalónak kézbesítésre kerül. Ezután az alkalmazotti jogviszony megszűnik, s ekkor életbe lép a kiléptetés modellje. Nyugdíjazás munkaviszony megtartása mellett: a munkavállaló írásban kéri ezt a lehetőséget. Amennyiben a munkáltató engedélyezi, akkor a következő lépés a rendelkezésre álló formanyomtatvány kitöltése, majd a munkavállalóval való egyeztetés után a kérelem továbbítása a Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz és a szervezet jegyzőjéhez. Az igazgatóság megküldi a nyugdíj határozatot. A hivatal a szolgálati időt összeszámítja. A nyugdíjhatározatot a hivatalnál irattárazzák. Ezt követően a nyugdíjigénylőlap kiállítása megtörténik, majd a nyugdíj határozat megérkezése után a jogviszony mellett nyugdíj folyósítása is zajlik párhuzamosan. 3. Humánerőforrás nyilvántartások kezelése A nyilvántartások témakörébe a státusz-, a távollét és az orvosi alkalmasság nyilvántartása történik: Státusznyilvántartás: Ebbe a nyilvántartásba a következő esetekben történik módosulás: munkaviszony létesítés, munkaszerződés módosulás és kiléptetés esetében. A folyamat elején van egy előzetes státuszellenőrzés, lekérik az ellenőrző listát s átvezetik a nyilvántartásban. A módosítás végrehajtása után ellenőrzés következik. Ez alapján a státusznyilvántartás aktualizálásra kerül. Távollét nyilvántartás kezelése: ebben a feladatban a jelenléti ívek összegyűjtése után a változásjelentés kitöltése és a pótléktábla elkészítése történik. Változásjelentés továbbítása, majd a dokumentumok feldolgozása (táppénzes papír, változásjelentés). Ha a változásjelentés TB szempontból fel lett dolgozva, akkor megtörténik a dokumentumok ellenőrzése. Ha így is mindent rendben találtak, akkor történik a dokumentumok béres feldolgozása. Ha a változásjelentés és pótléktábla teljesen fel van dolgozva, akkor a folyamat utolsó lépése az irattárazás. Orvosi alkalmasság nyilvántartása: ez a feladat a következő esetekben releváns: tartós távollétről való visszaérkezés; orvosi alkalmasság érvényességi ideje lejárt; új munkavállaló érkezése; kinevezés véglegesítése; valamint a munkaviszony megszűntetése esetén. A folyamat elején az alkalmazott értesítése az orvosi vizsgálat szükségességéről, a vizsgálat elvégzése után az orvosi alkalmassági eredményeinek a feldolgozása. Ezután az alkalmassági idő megújítása, majd a 5. oldal

dokumentumok irattárazása. A folyamat kimenete az érvényes alkalmassági eredmény. 4. Munkaügyi viták kezelése A köztisztviselő a munkaviszonyával összefüggésben panasszal élhet. A panaszt iktatják, s elkezdődik a panasz kivizsgálása. Amennyiben a panasz jogos, abban az esetben a hibát kijavítják, és ezt dokumentálják. Amennyiben a panasz nem jogos, akkor a jogász felülvizsgálja, s kiad egy véleményt. Ez alapján, ha jogos a hiba, akkor javítják. Ha nem jogos a panasz, akkor egyeztetnek a munkavállalóval az ügy lezárásáról. Ha megegyeznek, akkor lezárul a folyamat. Amennyiben nincs megegyezés, abban az esetben megtörténik a munkaügyi panasz peresítése. A munkaügyi bíróságon megszületik az ítélet, amelynek a végrehajtása után a panaszban szóvá tett hibák javításra kerülnek. 5. Kiléptetés A kiléptetés a következő esetekben következik meg: erőforrás felesleg van; az alkalmazott jogviszony a törvény erejénél fogva megszűnik; a köztisztviselői jogviszonya megszűntetésre kerül és nyugdíjazás miatti megszűntetés. A folyamat a következő: a kiléptetési dokumentum elkészítése az előírásoknak megfelelően a munkavállalóval közreműködve; ezt követően a munkáltató aláírja a nyomtatványt, így a megállapodás létrejön; ezt iktatják; ezután a távozási és leköröző lap elkészül; leköröző lap aláírásra kerül, és ezt eljuttatják a humánerőforrás-gazdálkodónak. Itt ellenőrzik és javítják a dokumentumot majd az összeg megállapítása (járulék, levonások) történik meg. Következő lépés a munkavállaló részére az igazolások kiállítása, majd az alkalmazott általi aláírás után a munkaviszony megszűnik. 6. oldal

2. Munkaerő fejlesztése Képzési terv kialakítása: itt különböző igények alapján történik a képzési terv kialakítása. Pl. szervezetfejlesztésből adódó igény, előző nem lezárt képzések, új munkáltatói és munkavállalói igény, meglévő kompetenciák fejlesztése, erőforrás többlet vagy erőforrás hiány. A kiinduló okoktól függően a képzési kínálat összeállítása következik; majd ezt követően a különböző szervezeti egységek körében a képzési igények felmérése. A következő lépés a képzési program tervezetének elkészítése, majd a képzési terv jóváhagyásra kerül. A jóváhagyást követően történik még a képzési terv érdekvédelmi szervezet általi véleményezése; itt amennyiben módosítási igény merül fel, akkor ennek alapján a terv módosítása; majd jóváhagyása. A következő lépésben rögzítésre kerül a terv, és a munkavállalókat tájékoztatják olyan módon, hogy megkapják a képzési tervet. Belső oktatás működtetése: Belső oktatás megszervezése: a képzési tervnek megfelelően az oktatás formájának meghatározása. Itt háromfelé válik a folyamat attól függően, hogy ki végzi az oktatói feladatokat: belső oktató, vendégelőadó vagy külső cég. A vendégelőadó és külső cég esetén szerződéskötés történik. A belső oktató esetében megkeresésre kerül a képzéshez legmegfelelőbb ember. Az oktató kiválasztását követően a hely kiválasztása történik meg; ezt követően az oktatás napirendjének és feltételeinek rögzítése van soron; így lesz befejezett a folyamat. Oktatás lebonyolítása: itt előkészítő tevékenységként a résztvevők értesítése történik meg; valamint a jelenléti ív és az értékelő lap elkészítése. A következő lépés az oktatás megtartása a tematika alapján. Itt történik meg a jelenléti ívek aláírása. A következő szakasz a számonkérés és minősítés, melynek módját az oktató és a képzés témája szabja meg. Ezután a tanúsítvány kiállítása történik meg, s ezzel a képzés lezárul. Ide tartozik még utómunkálatként a képzés értékelése az értékelési lapok alapján. 7. oldal

3. Munkavállalókkal kapcsolatos elszámolások kezelése Ebbe a fejezetbe tartozik a rendszeres és nem rendszeres juttatások, az alkalmazáspolitikai és szociális juttatások; a levonások, a számfejtés és a külső adatszolgáltatás. 3.1 Rendszeres és nem rendszeres juttatások kezelése TB ellátások elbírálása, jogosítása: ebbe a pontba a változásjelentések és pótléktábla feldolgozását követően riportok készítése tartozik. Ezen riportok ellenőrzése után a bérszámfejtés a következő lépés. Ennek megtörténte után az esetleges hibák javítása zajlik; s ha szükséges, akkor újraszámfejtés. A számfejtés után újból riportkészítés, majd ellenőrzés. Tárgy havi változó bérek feldolgozása: ebben az esetben a folyamat ugyanazon lépésekből áll, mint az előző pontban. Megbízási szerződések elbírálása, jogosítása, rögzítése: ez az eset vendégelőadók vagy valamilyen pályázat esetén lehet releváns. Az első lépés a fedezet vizsgálata, majd ennek iktatása. Ezt követi az ellenőrzés, és a hibátlan dokumentumok rögzítése. 3.2 Alkalmazáspolitikai és szociális juttatások kezelése A következőkben a különböző juttatásokat vesszük sorra, amelyek egy önkormányzatnál lehetőségként megjelennek. 50%-os utazási kedvezmény nyilvántartása: köztisztviselőknek van tömegközlekedési utazási kedvezmény 50%-os 1 évben 12 alkalom. Ebben az esetben az igénylő nyomtatvány kitöltése után a nyomtatványt továbbítják ellenőrzésre a humánerőforrás gazdálkodónak. Ő ellenőrzi, majd rögzítik a pénzügyi rendszerben, s ezt követően a nyomtatványt irattárazzák. Étkezési utalványok nyilvántartása: a folyamatban elöl az áll, hogy étkezési utalványt kell beszerezni, melyről a döntési jogkör gyakorlója dönt. Az étkezési jegyek beszerzése után azokat irattárazzák, majd a jegyek kiosztásra kerülnek a munkavállalók között. A munkavállaló aláírásával igazolja az átvételt, s ezen dokumentum is irattárazásra kerül. Természetbeni juttatások nyilvántartása: első lépés a szociális jóléti megállapodások meghatározása, majd ezt követően a közzététele és a juttatási csomagok közzététele. Az alkalmazott belső kommunikációs rendszeren keresztül választ a juttatási csomagok közül. Miután a dolgozó választott, feldolgozzák a juttatásokat. 3.3 Levonások kezelése Munkavállalói tartozások nyomon követése: a tartozás alátámasztó dokumentumok feldolgozása után dől el, hogy havi érvényesítés beállítása szükséges-e vagy sem. Ha igen, ezt beállítják. Ezt követően a folyamat becsatlakozik a számfejtés folyamatába. A folyamat végén megtörténik az irattárazás. 8. oldal

Levonások érvényesítése: a havi levonás érvényesítéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll. Ezt követően kétfelé válik a folyamat, hogy a levonás végrehajtható vagy sem. Ha igen, akkor csak az irattárazás van hátra. Ha a levonás nem hajtható végre, akkor a levonást nyilvántartásba veszik. 3.4 Számfejtés A számfejtés előzményei a következőek: TB ellátások ellenőrzése megtörtént; a tárgy havi változó bérek feldolgozása során felmerülő hibák kijavításra kerültek; a megbízási szerződések feldolgozásra kerültek; a havi levonások érvényesítve vannak, a munkáltatói tartozások nyomon követése is rendben van; kilépés során a járulékok összege megállapításra került. Ezt követően jön a számfejtés, majd annak ellenőrzése. Ha van hiba benne, akkor a hibák kijavítása után, újra számfejtés történik. Ha nincs hiba vagy a hibák kijavításra kerültek, akkor a GIRO és postai fájl előállítása történik meg, az utalási fájl elkészülése után, bérfeladás megtörténik. Ezt követően a teljesítés időpontja rögzítésre kerül, majd a hibás tételek felderítése után, egyedi tételek feladása történik meg. 3.5 Alkalmazással kapcsolatos külső adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási igény felmerülése után, az igényt fogadják, majd az adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges információkat előállítják. Ezt követően történik az adatok ellenőrzése. Ha esetleg az adatok hibásak, akkor ezeket javítják. Ez után az adatokat továbbítják, így az adatszolgáltatás teljesítve van. 9. oldal

4. Az önkormányzat személyi állománya, helyettesítés rendje, munkakör átadás feltételei és Cafetéria szabályzata 4.1. Hivatal személyi állománya A Hivatalt Nagykálló Város Polgármestere által határozatlan időre kinevezett jegyző vezeti. A Hivatal személyi állománya: 32 fő köztisztviselő és 8 fő munkaszerződés keretében foglalkoztatott. polgármester - 1 fő jegyző - 1 fő aljegyző, Gazdasági Irodavezető - 1 fő jogász - 1 fő képviselőtestületi referens 1 fő MIR-KIR megbízott 1 fő városfejlesztés és intézményüzemeltetési tanácsadó 1 fő városfejlesztés és üzemeltetési ügyintéző - 2 fő műszaki / kereskedelmi ügyintéző - 3 fő pénzügyi/költségvetési/számviteli ügyintéző - 7 fő humánerőforrás gazdálkodó - 1 fő szociális ügyintéző - 2 fő adóügyi ügyintéző - 2 fő ügykezelő - 3 fő ügyfélszolgálati ügyintéző 3 fő rendszergazda 1 fő titkárnő 1 fő gépkocsivezető 1 fő takarító 3 fő (közalkalmazottak) adminisztratív segítő - 5 fő. A jegyző /l./ Saját hatáskörében gyakorolja a következő munkáltatói jogokat valamennyi nem önkormányzati főtanácsadói / tanácsadói munkakörben foglalkoztatott köztisztviselő ideértve a kinevezés és felmentés kivételével az aljegyzőt is tekintetében: a közszolgálati jogviszony létesítése, megszüntetése; az alapilletmény legfeljebb 20%-kal történő megemelése, vagy legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben történő megállapítása; a köztisztviselő beleegyezésével tartalékállományba helyezése; 10. oldal

a köztisztviselő átirányítása más szervezeti egységhez; a köztisztviselő kirendelése más közigazgatási szervhez; cím adományozása és cím visszavonása; jutalom megállapítása; a mérlegelésen alapuló fizetés nélküli szabadság engedélyezése; rekreációs szabadság engedélyezése; az aljegyző és a vezetői megbízással rendelkező köztisztviselők szabadságának engedélyezése; az aljegyző minősítése; vezetői megbízás adása, visszavonása; a vezetői megbízással rendelkező köztisztviselők ellen fegyelmi, kártérítési eljárás megindítása, vizsgálóbiztos kijelölése, 3 tagú fegyelmi tanácsban az eljárás lefolytatása; belföldi kiküldetés engedélyezése és a teljesítés igazolása, szakmai konferencián, továbbképzésen való részvétel engedélyezése. /2./ A nem önkormányzati főtanácsadói / tanácsadó munkakörben foglalkoztatott köztisztviselőket érintően az /l./ bekezdésben meghatározott munkáltatói jogkörök közül a polgármesterrel egyetértésben gyakorolja a közszolgálati jogviszony létesítésére, megszüntetésére, valamint a vezetői megbízás adására, visszavonására vonatkozó jogköröket. 4.2. MUNKAKÖR ÁTADÁS-ÁTVÉTEL SZABÁLYAI Ha a Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselő vezetői megbízását visszavonják vagy a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya megszűnik, munkaköri feladatait illetve az annak ellátásával összefüggő információkat és iratokat átadás-átvételi eljárás keretében jelen szabályzatban foglaltak szerint köteles átadni az átvevőnek. A munkakör átadásánál jelen kell lennie az átadó illetve átvevő köztisztviselőnek valamint az átadó köztisztviselő felettesének. A munkakör átadás-átvételt jegyzőkönyvbe kell foglalni, melynek tartalmi követelménye, hogy az érintett szervezeti egység feladat- és hatáskörébe tartozó, ügyrendben meghatározott feladatok végrehajtásának munkakör átadásakor fennálló helyzetéről átfogó képet adjon. A jegyzőkönyvnek a kötelező jegyzőkönyvi elemeken túl tartalmaznia kell: a képviselő testület illetve bizottságok által meghatározott feladatok végrehajtását, a polgármester továbbá a jegyző által kiadott feladatok végrehajtását, a szervezeti egység vezetője által kiadott feladatok végrehajtását, a lezárt ügyiratokat, a folyamatban lévő ügyiratok számát, illetve ezen ügyek állását, a Hivatal tulajdonában lévő, de a köztisztviselő által használt eszközöket, segédleteket, az abban tapasztalt esetleges hiányt. Az átadás-átvételi jegyzőkönyvet a jelenlévők által aláírtan 3 példányban kell elkészíteni, 11. oldal

melyből 1-1 példány az átadó-átvevőnél marad, 1 példányt pedig irattárazás céljából az irattárnak át kell adni. A munkakör átadás-átvétele esetén az ügyintéző az ügyiratokkal előadói munkanaplója alapján köteles elszámolni. 4.3. SZERVEZETI RENDSZER Jelen szabályzat a teljes közös önkormányzati hivatal minden dolgozójára kiterjed s alkalmazandó. A dolgozók feladatai, feladatkörükkel kapcsolatos elvárások a Munkakörelemzés, munkakörértékelés c. tanulmányban és a személyre szabott munkaköri leírásokban jelennek meg. 4.4. HELYETTESÍTÉS /1./ Amennyiben a köztisztviselő munkakörébe nem tartozó munkát végez, s az eredeti munkakörét is ellátja, illetményén felül helyettesítési díj is megilleti a helyettesítés első napjától. /2./ A helyettesítést a szervezeti egység vezetője írásban rendelheti el legkésőbb a helyettesítés megkezdését megelőző két nappal. /3./ A helyettesítést elrendelő lapnak tartalmaznia kell: az érintett köztisztviselő nevét a helyettesítés várható időtartamát az elvégzendő feladatot a helyettesítés elrendelésének okát /4./ A köztisztviselők helyettesítésének rendjét a 1. számú melléklet tartalmazza. 4.4.CAFETERIA RENDSZER SZABÁLYAI A Hivatal Cafetéria Szabályzatát a 2. sz. melléklet tartalmazza. A Cafetéria Szabályzat személyi hatálya kiterjed: a) a közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakra; b) a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálya alá tartozó munkavállalókra; c) a prémiumévek programban részt vevő közszolgálati jogviszonyban állókra, valamint a különleges foglalkoztatási állományban álló személyekre a vonatkozó jogszabályok alapján. 12. oldal

1. sz. melléklet Köztisztviselők helyettesítési rendjének szabályozása A hivatali munka folyamatosságának biztosítása és az ügyfelek magas szintű kiszolgálása érdekében a távollévő köztisztviselőt munkatársai helyettesítik. A helyettesítő dolgozó köteles ellátni a helyettesítendő dolgozó munkaköri leírásában szereplő feladatokat (ha a feladatellátását jogszabály kizárja, az ügyet elő kell készíteni). A köztisztviselők munkaköri leírásában előírt helyettesítési kötelezettséget a helyettesítő párok kialakításával az alábbiak szerint szabályozom: Dr. Török László - Jegyző Bereczki Mária Aljegyző Hatósági és Ügyfélszolgálati irodavezető Domokos Árpádné Jaczináné Balogh Ibolya Hanászné dr. Mezősi Mariann Vályogos Szilvia Bereczki Mária - aljegyző Kondor Tiborné Domokos Árpádné Jaczináné Balogh Ibolya Domokos Árpádné Vályogos Szilvia Hanászné dr. Mezősi Mariann minden ügyben Gazdasági iroda ügyeiben hatósági és ügyfélszolgálati ügyekben szociális ügyek szociális ügyek adóügyek adóügyek 13. oldal

2. sz. melléklet Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata Jelen tájékoztató az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 71. béren kívüli juttatások és a Kormány 249/2012. (VIII.31.) Korm. rendelete a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról szóló rendelkezéseinek figyelembe vételével készült. Kik jogosultak a Cafeteria-juttatásra? A Kormány 249/2012. (VIII.31.) Korm. rendelet hatálya a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 1 (e) pontjában meghatározott a helyi önkormányzat képviselőtestületének hivatala köztisztviselőjének és közszolgálati ügykezelőjének közszolgálati jogviszonyára valamint a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény hatálya alatt álló közszolgálati jogviszonyban állókra terjed ki. Ha a köztisztviselői jogviszony év közben keletkezik, a köztisztviselő a keretösszeg időarányos részére jogosult. A keretösszeget ezer forintra kerekítve kell megállapítani. A jogosultsági idő számításakor az adott év naptári napjainak számát kell figyelembe venni. (249/2012. (VIII.31.) Korm. rendelet 9. (10) bekezdés). Megszűnő jogviszony esetén a munkavállaló szintén a keretösszeg időarányos részére jogosult. Megszűnő jogviszony esetén az igénybe vett és a jogosult összeg közötti pozitív különbség kiadásra kerül, míg a negatív eltérést a munkavállalónak vissza kell fizetnie. Jogosultság megszűnése Az a munkavállaló, aki 30 napot meghaladó folyamatos távollétét tölti nem jogosult a Cafeteria juttatásra (táppénz), ez idő alatt passzív állományban van. A távollétről visszatérő munkavállaló újra megkapja juttatásait, amire a fennmaradó időszak alapján időarányosan jogosult. Éves keretösszeg Az éves keretösszeg 2014. évben bruttó 200.000 Ft, mely összeg a jelen szabályzatban foglalt Cafeteria-juttatás igénybevételére használható fel. A tárgyévben igénybe nem vett összeg a következő évre nem vihető át. 14. oldal

Juttatási elemekre vonatkozó keretek 2014. évben 35,7% adóval Juttatás fajtája Erzsébet utalvány Erzsébet utalvány Iskolakezdési támogatás Széchenyi Pihenő Kártya - szabadidő alszámla Széchenyi Pihenő Kártya - vendéglátás alszámla Széchenyi Pihenő Kártya - szállás alszámla Meghatározott maximum 8.000 Ft/hó A 8.000 Ft-ot meghaladó rész 51,17% nem kedvezményes adózás mellett Gyermekenként a minimálbér 30%-a 30.450 Ft/hó 75.000 Ft/év 147.384 Ft/év 147.384 Ft/év Adómentes juttatások Juttatás fajtája Sporteseményre és kulturális szolgáltatásra szóló belépő, bérlet vagy könyvtári beiratkozási díj Törvény által meghatározott maximum 50.000 Ft/év Egyes juttatások kiadása, felhasználása Erzsébet utalvány: Erzsébet utalvány 2014-ben fogyasztásra kész ételek vásárlására és vendéglátóhelyeken is felhasználható. Így egy bolti vásárláskor, de vendéglátóhelyeken is fizethetünk vele. Az utalvány havi keret összege 8 ezer forint. Választható 8 ezer forint feletti rész is, de az már a nem kedvezményes adózás körébe tartozik, vagyis 51,17%-os adóterhe van. Papír alapú utalvány formában adható. Iskolakezdési támogatás: Iskolakezdési támogatás minden gyermek után évente a minimálbér 30 százalékáig kedvezményes adózású juttatásként, szülőnként adható. Jogosult minden munkavállaló, akinek gyermeke az általános és középiskolai tanulmányait az adott tanévben kezdi meg, 15. oldal

(2014. szeptember), ha ő a családi pótlékra jogosult szülő, vagy vele egy háztartásban élő házastársa. 2014. évben ez 30.450.- Ft elektronikus utalvány formájában. Az utalványok július 1-jétől a kibocsátás évének utolsó napjáig december 31-ig lesznek felhasználhatóak. A támogatás tankönyvre, taneszközre, ruházatra fordítható az érvényességi időn belül. Az iskolakezdési támogatás kiadási módja papír alapú Iskolakezdési Erzsébet-utalvány. Széchenyi Pihenő Kártya Széchenyi-pihenőkártya keretében továbbra is három féle juttatás adható: 1. szálláshely-szolgáltatásra évi 147.387 forint, 2. vendéglátás-szolgáltatásra évi 147.387 forint és 3. szabadidő eltöltését, rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásra évi 75.000 forint. A Széchenyi Pihenő Kártya juttatásokat a 301/2012. (X.26.) kormányrendeletben meghatározott szolgáltatásokra használhatjuk fel. 2012. decembertől bővült a szabadidő kártya felhasználásnak lehetősége. A jövőben felhasználható még uszoda belépőre, uszoda bérletre, sportpályák bérlésére, sporteszközkölcsönzésre, egyéb humán-egészségügyi szolgáltatáson belül dentálhigiéniai kezelésre, terhes gondozásra és fizikoterápiás szolgáltatásra is. Szálláshely alszámla: Szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90-ből a családi panzió szolgáltatása) Belföldi utazásszervezés (TEÁOR 08 79.12-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése) A szálláshelyen igénybe vehető és a szálláshelyen a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatás Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége) Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 08 93.29-ből a strandszolgáltatás). Vendéglátás alszámla: Éttermi és mozgó vendéglátás (TEÁOR 08 56.10.) Egyéb vendéglátás (TEÁOR 08 56.29.) Szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90-ből a családi panzió szolgáltatása) Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége) Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 08 93.29-ből a strandszolgáltatás). Szabadidő alszámla: A szabadidő eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásokra használható fel. Ha SZÉP kártyát szeretnétek választani, akkor a három alszámla közül a szabadidő alszámla választása ajánlatos, mivel sok területen felhasználható (szálláshelyszolgáltatásra is) és a Nagykállói Nap Strand az elfogadóhelyek között szerepel! Egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR 08 86.90-ből a fizikoterápiás szolgáltatás, a 16. oldal

dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhes gondozás, és az egyéb máshová nem sorolt humán egészségügyi ellátás) Előadó-művészet (TEÁOR 08 90.01.) Múzeumi tevékenység (TEÁOR 08 91.02.) Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 08 91.04.) Vidámparki, szórakoztatóipari tevékenység (TEÁOR 08 93.21) Máshova nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 08 93.29-ből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajó kikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidő létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése) Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 08 96.04.) Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 08 93.13.) Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 08 93.19-ből verseny- és lovaglóistállók tevékenysége és sporthorgászat és a sportesemények rendezése, szervezése, promóciója tevékenységből a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja) Belvízi személyszállítás (TEÁOR 08 50.30.) Egyéb foglalás (TEÁOR 08 79.90-ből az idegenvezetés) Sportlétesítmények működtetése (TEÁOR 08 93.11-ből a sportpályák bérlése, uszoda belépő és bérlet értékesítése) Sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 08 93.12.) Sport, szabadidős képzés (TEÁOR 08 85.51.) Szabadidős, sporteszközkölcsönzés (TEÁOR 08 77.21.) Szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90-ből a családi panzió szolgáltatása) A PTK szerinti közeli hozzátartozó fogalmát a SZÉP kártyára vonatkozó rendelet kibővíti. Így a házastárs, testvér, szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, örökbefogadott gyermek, mostohagyermek, nevelt gyermek, örökbe fogadó szülő, mostohaszülő, nevelőszülő mellett a munkavállaló az élettársának is igényelhet társkártyát. A rendelet szerint az élettársi kapcsolat fennállását a munkavállaló nyilatkozattal igazolja a munkáltató felé. A Széchenyi Pihenő Kártyára utalt támogatás adott évben juttatott összegét a Kormány 412/2012. (XII.28.) Korm. rendelete alapján a juttatás évét követő második naptári év május 31-ig kell felhasználni. Vagyis a 2014. évben juttatott támogatást 2016. május 31-ig kell felhasználni. A fel nem használt elektronikus utalványok lejártnak minősülnek, melyek ellenértéke a munkáltatónak kerül visszautalásra. A SZÉP Kártya kiadásához szükséges, hogy a munkavállaló nyilatkozzon, hogy máshonnan kapott-e ilyen juttatást és mennyit. Adómentes juttatások Az idei évtől a sportesemények mellett a kulturális szolgáltatások is előtérbe kerülhetnek, ugyanis a sporteseményre szóló belépő/bérlet mellett 2013-tól a kulturális belépő/bérlet is adómentes évi 50 ezer forintig munkavállalónak és közeli hozzátartozónak. Felhasználható muzeális intézmény és művészeti létesítmény kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy 17. oldal

zeneművészeti előadásra szóló belépőjegyre, bérletre. Annak elősegítésére, hogy a fent említett szolgáltatásokat könnyebben igénybe lehessen venni, várhatóan az idén bevezetésre kerülnek a Nemzeti Üdülési Szolgálat által új utalványtípusok, úgymint az Erzsébet Sport, Erzsébet Kultúra utalványok. De kérhető OTP Cafetéria kártyára is. 18. oldal

Nyilatkozat a Cafetéria keret felhasználásáról Dolgozó neve: Szervezeti egység: Felhasználható bruttó keret: 200.000 Ft Juttatás típusa Max. kedvezményes nettó összeg Adókulcs Havi nettó összeg Nettó éves összeg Adó összege Bruttó éves összeg Erzsébet-utalvány 8.000 Ft/hó 35,7 % Erzsébet-utalvány 8.000 Ft feletti rész 51,17 % Iskolakezdési támogatás (Cafetéria kártya) 30.450.- Ft/gyermek 35,7 % Sporteseményre és kulturális eseményre szóló belépőjegy, bérlet 50.000 Ft/év adóment es SZÉP kártya szabadidő alszámla 75.000 Ft/év 35,7 % SZÉP kártya vendéglátás alszámla 147.384 Ft/év 35,7 % SZÉP kártya szállás alszámla 147.384 Ft/év 35,7 % Összesen: - - Nyilatkozom, hogy a fenti táblázatban feltüntetett Cafetéria elemeket a változtatás szándéka nélkül választom a 2014. évi Cafetéria keretem terhére. Tudomásul veszem, hogy a nyilatkozatom a szabályzatban meghatározott nyilatkozatok és egyéb dokumentumok (önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári belépési nyilatkozat másolat) becsatolásával együtt érvényes. Nagykálló, 2014. február. dolgozó A nyilatkozat egy példányát a magánszemélyeknek az elévülési idő (5 év) lejártáig őrizni kell. 19. oldal

Választási lehetőségekhez segítség: 1., Erzsébet utalvány Erzsébet utalvány Adókulcs % Nettó éves összeg Adó összege Bruttó éves összeg 35,7% 96 000 34 272 130 272 51,17% 46 100 23 590 69 690 Összesen: 142 100 57 862 199 962 2., Erzsébet utalvány Erzsébet utalvány Iskolakezdési támogatás Adókulcs % Nettó éves összeg Adó összege Bruttó éves összeg 35,7% 96 000 34 272 130 272 51,17% 18 700 9 569 28 269 35,7% 30 450 10 870 41 320 Összesen: 145 150 54 711 199 861 3., Erzsébet utalvány Adókulcs % Nettó éves összeg Adó összege Bruttó éves összeg 35,7% 96 000 34 272 130 272 SZÉP kártya 35,7% 51 384 18 344 69 728 Összesen: 147 384 52 616 200 000 20. oldal