Kozáry Andrea NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÓ SZERVEZETTAN

Kozáry Andrea NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÓ SZERVEZETTAN

2

Kozáry Andrea NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÓ SZERVEZETTAN Kézikönyv a Rendőrtiszti Főiskola Mester szak hallgatóinak Rendőrtiszti Főiskola Budapest, 2008. 3

Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszék Lektorálta: Finszter Géza Nyelvi lektor: Molnár Katalin A kötetet kiadja a Rendőrtiszti Főiskola Felelős kiadó: Prof. Dr. Sárkány István ny. r. vezérőrnagy, r. főtanácsos, tanszékvezető, egyetemi tanár, rektor Készült a Rendőrtiszti Főiskola Nyomdájában 4

TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 7 1. A rendészet klasszikus és modern felfogása. Új kihívások és elméleti válaszok... 11 1.1. Rendőrségi modellek...19 2. A rendvédelmi szervek európai története... 34 2.1. A modern rendőrség funkciói...36 2.2. Néhány régi európai uniós tagállam rendőri/rendvédelmi szervezete...38 Anglia és Wales, valamint Skócia és Észak-Írország...38 Ausztria...41 Belgium...42 Franciaország...43 Hollandia...44 Írország...45 Németország...46 Olaszország...48 A hasonlóságok összegzése...49 2.3. A francia rendvédelem mint példakép ( etalon )...51 3. A rendvédelmi szervek magyarországi története... 59 4. Rendőrségi együttműködés (Nemzetközi szervezetek)... 81 Kitekintés... 98 Felhasznált irodalom... 99 5

6

BEVEZETÉS A Nemzetközi összehasonlító szervezettan című kézikönyv elsősorban a Rendőrtiszti Főiskola mester (Master) képzésén részt vevő hallgatók számára nyújt alapvető tudnivalókat. Az összefoglaló kötetet a rendészettudomány eredményeit felhasználva, valamint a hallgatók előképzettségét és a főiskolai oktatás speciális igényeit figyelembe véve állítottuk össze. A társadalomtudományok és a szépirodalom klasszikusai szövegeinek felhasználásával, valamint a különböző törvények ill. rendeletek részleteinek segítségével vázlatos áttekintést kívánunk adni a rendőrség, a rendvédelem kialakulásáról, történetéről, fejlődéséről. Bár az ókorból és a középkorból is hozunk példákat, a hangsúlyt természetesen a legújabb korra helyezzük. A 20. század túlnyomó részében a szegények harca a gazdagok ellen elképzelés uralta az emberek gondolkodását és határozta meg szervezett akcióikat. A 21. század írta Ralph Dahrendorf 1998-ban más természetű társadalmi konfliktussal lesz kénytelen szembesülni: a korábbi harcok individualizált változatával. Az egyes országokban a rend és a törvény kérdéseire irányul majd a figyelem. Nemzetközileg a terrorizmus rendíti meg a hamis biztonságérzetet. A társadalmi konfliktusok egyéni akciókban jelennek meg. Ezekhez nincs közük a szervezett társadalmi csoportoknak, hanem az olyan aktivistáknak, akik mögött de nem feltétlenül nagyobb csoportok állnak. (M. Howard és W. R. Louis, 2002.) Dahrendorfnak sajnálatos módon igaza lett, hiszen amikor a 21. század éppen hogy elkezdődött, 2001. szeptember 11-én olyan tragédiával kellett szembesülnünk, amely valóban megrendítette az emberek biztonságérzetét. A történelem azt bizonyítja, hogy az emberiség legtöbbször csak a huszonnegyedik órában foglalkozik a felmerülő problémákkal. A legsürgetőbbeket megoldja, a szakértők által előre jelzetteket azonban többnyire elodázza. Elég utalni pl. a nukleáris háború veszélyére, a környezetszennyezésre, környezetrombolásra. Jól át kell gondolni, hogy cselekedeteink milyen hatással lesznek a következő nemzedékekre. Meg kell fontolni Arisztotelész figyelmeztetését: Mert valóban, miként ha a tökéletesség fokát 7

elérte a legkülönb teremtmény minden élőlény közt az ember, de ha eltér a törvénytől és a jogtól, akkor mindennél alábbvaló. (Arisztotelész, 1984.) Az egyik legfontosabb alapdokumentum, az Európai Rendőri Charta, mely az Európa Tanács 690/1979. sz. határozata szellemében fogalmazódott meg, világosan kimondja, hogy a rendőrség a társadalom számára közszolgálati funkciókat lát el, célja, hogy minden állampolgár számára garantálja a törvény adta jogok és szabadság békés gyakorlását. Ezért biztosítandó a) a rendőri intézkedések politikamentessége; b) a rendőri szolgálat minden szempontból való demilitarizálása; c) az alapvető személyi és állampolgári jogok teljes tisztelete; d) a tevékenység áttekinthetősége és ezen tevékenységek, valamint igazgatási központok törvényhozói és jogi oldalról történő ellenőrzése; e) a rendőrség tevékenységének a bűnüldözésre való korlátozása. Az Európai Unió tagjává vált Magyarország számára a jogállamiság európai követelményrendszerének elsajátítása és mindennapi alkalmazása minden állampolgár, de különösen a rendvédelem területén munkálkodók számára alapvető kötelesség. Ezeknek a követelményeknek megfelelve kell szembenézni az utóbbi évtizedekben megjelenő új kihívásokkal; a diktatúrából a demokráciába való átmenet nehézségeivel és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemmel. A szabadság, biztonság és jog térség megteremtésével lehetővé vált a személyek szabad mozgása, ugyanakkor megteremtődött az egységes európai bűnügyi térség kialakulásának lehetősége is. Ahhoz, hogy a különböző állampolgárok szabad áramlása ne okozzon biztonsági deficitet azzal, hogy a bűnözők szabadon tevékenykedhessenek, két fontos feladatot kell elvégezni. Az egyik a biztonsági kiegyenlítő intézkedések elmélyítése nemzeti szinten, a másik a rendőri együttműködés hatékonyságának jelentős növelése nemzetközi szinten. Bármely tudomány eszközeivel vizsgáljuk is a rendőrséget, a legfontosabb kérdés mindig az: Lehet-e, illetve hogyan lehet létrehozni olyan szervezetet, amely úgy épül fel és úgy működik, hogy a demokrácia értékeit és normáit erősíti? A rendőrség tulajdonképpeni funkcióját tekintve egy szabad társadalomban anomália. Jelentős 8

hatalommal látják el ugyan a végrehajtó hatalom rendszerében, ezt a hatalmat azonban csak vonakodva és korlátok közé szorítva adják meg neki. Hatalma, sajátos formáit tekintve az egyének letartóztatásához, felkutatásukhoz, őrizetbe vételükhöz és ellenük erőszak alkalmazásához való jog, félelmetes, ahogyan képes a szabadságot szétrombolni, a magánszférába betörni, az egyénekre váratlanul és közvetlenül hatást gyakorolni. Ráadásul, ez az óriási hatalom, szükségképpen, a bürokrácia legalacsonyabb szintjén elhelyezkedőkhöz delegált, akik a legtöbb esetben ellenőrzés és felügyelet nélkül gyakorolják azt. (Krémer, 2003) Ennek következtében a demokratikus berendezkedésű társadalmak az egyszerre védelmet is ígérő és fenyegetést is jelentő rendőrséghez ambivalensen viszonyulnak. A diktatúrákban az ellenőrzöttek és az ellenőrzők közötti viszonyok viszonylag egyszerűek, egyértelműek és világosak. A kontroll egyirányú, az ellenőrzést végző intézményeket és személyeket pedig minden lehetséges módon igyekeznek megvédeni azoktól, akiket kontrollálnak. A demokrácia ezt szükségszerűen változtatja meg azzal, hogy a kontrollálókat felfedi, azok nem maradhatnak többé rejtve, nem lehetnek többé észrevétlenek. A demokrácia tehát nem működhet a társadalmi kontroll intézményeinek átláthatósága nélkül. A nemzetközi összehasonlító szervezettan tantárgy célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákat, pl. problémára való nyitottság, döntési képesség, kreativitás, felelősség, együttműködési készség, kapcsolattartás szerezzenek, sajátítsanak el és fejlesszenek, amelyek a mesterfokozat megszerzése után hivatásuk magas szintű gyakorlásához, bármely demokratikus államban, bárhol az Európai Unióban is kerüljön sor arra, elengedhetetlenül szükségesek. Ezen elvárások figyelembevételével állítottuk össze a kézikönyvet, melyben bemutatjuk a tudományos kutatások és a rendőrség (rendészet-rendvédelem) kapcsolatait, vázolva a rendvédelmi szervek szervezeti, működési és szabályozási sajátosságait, azaz a különböző, rendvédelemmel kapcsolatos modelleket, valamint a rendészet alkotmányos működésének feltételeit. Vizsgáljuk a rendészet irányítását, különös tekintettel a kormányok kriminálpolitikai elképzeléseire és az alkotmányos jogállam közbiztonsági stratégiáját meghatározó alapelvekre. Az általános megállapításokon túl bemutatjuk a magyar gyakorlatot is, különös tekintettel az európai 9

integráció igényeire és a magyar rendőrség modernizációjára. A nemzetközi rendőri, rendvédelmi együttműködés alapja, hogy ismerjük az Európai Unió tagállamainak közbiztonsági rendszerét. Vizsgálódásunk során tehát nagy hangsúlyt helyezünk a nemzetközi együttműködésre és az azt megtestesítő intézmények (Interpol, Europol, Cepol) létrejöttének, tevékenységének, működésének, céljainak, eredményeinek és hatékonyságának vázlatos bemutatására is. 10

1. A RENDÉSZET KLASSZIKUS ÉS MODERN FELFOGÁSA. ÚJ KIHÍVÁSOK ÉS ELMÉLETI VÁLASZOK Köztudomású, hogy a rendőrség a közrendet biztosító hatalom leglátványosabb megtestesítője. Mind külső megjelenésénél, mind működési közegénél, mind pedig jogosítványainál fogva különleges szerep hárul rá a tevékenysége által védett jogi értékek közvetítésében. A közrend és a közbiztonság megteremtésére, fenntartására irányuló törekvés egyidős az emberi társadalommal. A rendőrség, rendőr szó eredete is erre utal. Számos indoeurópai nyelv rendőrség szava a görög politeia, illetve a latin politia szóból származik, amelynek jelentése az állam helyes kormányzásának tudománya. Magyarországon a rendészet és a rendőrség kifejezéseket többnyire szinonimaként használják. Mindkét kifejezés a nyelvújítás terméke. Az 1807-ben megalkotott rendészet Magyary Zoltán A Magyar Közigazgatás című, 1942-ben megjelent egyetemi tankönyvében megfogalmazottak szerint a közigazgatási tevékenységet foglalta magába. Az 1823-ban született rendőrség tartalma többnyire a mainak felel meg, akkoriban a közrendet fenntartó (lovas) karhatalmi szervezetet jelentette. Katona Géza kutatásai azt igazolják, hogy a nemzetközi szakirodalomban is folyik terminológiai vita. Szerinte a rendészeti tevékenység túlterjed a rendőrség működési körén, viszont ha a rendészetet átfogóan és egységesen szabályozzuk, a közfeladatok megvalósításának hatékony eszköze hozható létre (Katona, 1993) 1872-ben a rendőr, illetve a rendőrség fogalmát a következőképpen határozták meg: Rendőr: hivatalos szolgálatban lévő személy, akinek kötelessége a személy- és vagyonbiztonságra felügyelni. Rendőrség: 1.) a közigazgatás egyik ága, amely a személy- és vagyonbiztonságra ügyel, 2.) a rendőrök együttvéve. (Ballagi, 1872) A rendőrség természetéről és a rendőri működésről az 1870-es évektől élénk vita folyt a magyar társadalomban. Ezt a vitát összegezte és bizonyos fokig lezárta az 1881- es rendőrségi törvény, amely a legmagasabb szintű jogszabályban rögzítette a rendőrség feladatait, határozta meg működésének feltételeit és kereteit. Az elfogadott törvény a feladatok között első helyen a személyi és vagyoni biztonság megőrzését, a béke és a közrend fenntartását mondta ki. Csak ezután következett minden más: a törvények, 11

rendeletek megszegőivel szembeni fellépés, a véletlenségből vagy mulasztásból eredhető veszélyek és károk megakadályozása. A rendőrségi problematikával foglalkozó szerzők közül feltétlenül ki kell emelnünk Concha Győzőt, aki meglehetősen sajátos álláspontot képviselt az 1901-ben megjelent A rendőrség természete és állása a szabad államban c. munkájában. Azt állítja, hogy a rendőri működés örökké idegen, külső erőként hat az egyesekre, az automaticus összeműködés hiányát, időleg, átmenetien pótolja, az egyesek akarata ellenére parancsol vagy tilt. (Concha, 1935) Concha arra is kísérletet tett, hogy megszabja a rendőri működés határait, amelyeket a rendőrségnek nem szabad átlépnie. Ilyen a jogrend. A rendőrség nem helyezkedhet a jog fölé. A rendőrség nem jogalkotó vagy jogváltoztató hatalom, hatáskörét, eszközeit a jogalkotó hatalomtól kapja. Mégis, bármennyire szabályozza a törvényhozás a rendőri működést, a tényállást a törvény legtöbbször nem írhatja körül, annak meghatározása a kormány, illetve a rendőri hatóság feladata. Ezen a ponton válik a rendőrség önálló hatalommá, amely a közrendnek a jog által nem szabályozott tényezőit, erőit irányítja. Concha munkássága ma is figyelemre méltó, hiszen a szabadság és jogállamiság mint alapértékek tisztelete mellett rámutat a rendőrség természetének és működésének olyan általános sajátosságaira, amelyeket sem a rendőrség, sem az állampolgár, sem pedig a demokratikus jogállam nem hagyhat figyelmen kívül, ha a rendőri működés megítéléséről van szó. A rend állapítja meg végkövetkeztetésként Concha az emberi erőknek, javaknak, tevékenységeknek belső összefüggése, a rendőrség pedig e belső folyamatnak csak időleges, külső támogatója őrködő szolgálatával, hozzávetőleges, hamaros eszközeivel. Mint a jó orvos óvhatja, támogathatja, időleg helyettesítheti az organismus működéseit, de nem teremtheti. (Concha, 1935) A múlt század harmincas éveiben Tomcsányi Móric tovább modernizálja a rend koncepcióját. Szerinte a rendészet tiszta közigazgatási funkció, a rend pedig olyan dinamikus és statikus állapot, olyan folyamat, amelyben a természet, a társadalom és az állam összefüggnek, egyfajta belső szükségesség, indokoltság és törvényszerűség jellemzi őket. Ugyanakkor, Tomcsányival vitázva Kmetty Károly azt vallotta, hogy a rendészet a közigazgatásnak az a neme, módja, alakja, amely a közigazgatásilag védendő érdekeket a bárhonnan eredő veszélyektől megóvni törekszik. 12

A rendészet fogalmáról szerzett és alkotott ismereteket tovább finomították és mélyítették a legújabb kor kutatói. Mindenekelőtt Szamel Lajos munkásságát kell megemlíteni, aki szerint a rendészet olyan állami tevékenység, amely a közrend megzavarásának megelőzésére, a közvetlenül zavaró magatartás megakadályozására és a megzavart rend helyreállítására irányul. (Szamel, 1990) Szikinger István a rendészetet az ún. civil közigazgatás részének tekinti, és szerinte a rendőrség végrehajtó-kikényszerítő feladatokat ellátó fegyveres rendvédelmi szerv, tehát a modern államban a rendészet fő funkciója a végrehajtás. A külföldi kutatások és a hazai adatok elemzése alapján megerősíthető az a közhelyszerűen igaz állítás, amely szerint a rendőrség legfeljebb felszíni kezelésre alkalmas, a bűnözés okai a társadalomnak a közbiztonság-védelem számára elérhetetlen, annak eszközei által alapvetően nem befolyásolható szféráiban találhatók. A közvetlen és megragadható kölcsönhatás hiányából adódóan álláspontom szerint hibás az olyan felfogás is, amelyben a rendőrségnek adott anyagi és jogi eszközök növelésével vissza lehet szorítani a bűnözést. ( ) A rendőrség egyedül nem sokat tehet a súlyos törvényszegések kiiktatására, nélküle viszont az ügyészség, a bíróságok és a büntetésvégrehajtás funkciói kérdőjeleződnének meg. ( ) A rendőrség nem csupán a hagyományos közrendvédelmi tevékenységével próbál hatni a bűnözésre. Az eredményes nyomozások minden bizonnyal pozitív hatással vannak a jogkövető magatartás alakulására, azonban ez nehezen mérhető, hiszen ebben az esetben a rendőri tevékenység közvetlenül egy folyamatba és egy rendszerbe illeszkedik, a felelősség megállapítása és annak az egyénre, valamint a társadalomra való hatása nem szakítható el a büntető igazságszolgáltatás egészétől. Nem vitatható az sem, hogy ha a bűnözést mint általános (tömeg-) jelenséget nem képes is a rendőrség érzékelhetően alakítani, egyes konkrét helyzetekben mind a bűnüldözés, mind pedig a megelőzés terén igen fontos feladatokat lát el. A csaták megnyerése azonban soha nem vezet a háborúban aratott végső diadalhoz, de még a pozíciók javításához sem feltétlenül. Ha egy házkutatás végrehajtása érdekében egy egész közösséget végigver a rendőrség, akkor az intézkedésnek érvényt tud szerezni, talán egy ügyben tettest is tud fogni, mégis eljátssza azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben ugyanazoktól az emberektől segítséget kapjon más bűncselekmények 13

felderítéséhez. Az esetet talán megoldják, de a bűnüldözés legfontosabb támaszát: a lakosság aktív segítségét elveszítették. Ilyenkor a rendőrség tipikusan növeli az erőszakot és a titkos eszközök használatát, mert más módon már a közvetlen célokat sem tudja elérni. Mindkét módszer tovább növeli a távolságot, sőt, a szembenállást a rendőrség és az érintett közösség között, tovább rontva az eredményes működés esélyeit. Valószínűsíthető, hogy a rendőrség az alkotmányos értékek és normák következetes betartásával és betartatásával tudna közvetlenül és más intézmények segítségével leginkább hozzájárulni a bűnözés csökkenéséhez. Ez a megállapítás természetesen hipotetikus, de jogállamban amúgy sincs más választás. (Szikinger, 2001) Finszter Géza kutatásai során hasonló következtetésekre és megállapításokra jutott. A bűnüldöző szervezet részben szűkebb, részben pedig tágabb a rendőrségnél. Szűkebb azért, mert nem foglalja magába a közbiztonsági, a közlekedésrendészeti és az igazgatásrendészeti szolgálatokat. Tágabb viszont azért, mert bűnüldöző hatóságnak nevezzük mindazokat az államigazgatási szervezeteket, amelyek nyomozó hatósági jogkörrel rendelkeznek, így a vám- és pénzügyőrséget, az ügyészségi nyomozó hivatalokat vagy a határőrség felderítő szolgálatait. ( ) A fejlődő civil társadalom újrafogalmazta a maga számára a közbiztonság tartalmát is. Az alkotmányos jogállamban a köz nyugalma többé nem lehetett olyan adomány, amelyet az állam erre hivatott szervei nyújtanak át az ország lakóiknak. A modern társadalom közbiztonsága kollektív kooperáción alapuló termék, amelyet a jogkövető társadalom közös összefogással maga hoz létre, és amelyben csak egy szelvény és talán nem is a legjelentősebb az a terület, amely a rendőri munka eredményeként születik meg. Ha pedig a közbiztonság kooperációs termék, akkor annak oltalmazásában csak az a rendőrség tud eredményesen részt venni, amelyik együttműködik a társadalommal. (Finszter, 1996) A rendőri működésnek több megközelítése ismert, vannak szerzők, akik magán az elnevezésen is vitáznak, egyesek a rendészetet, mások a rendvédelmet tartják helyes kifejezésnek. (Én ebben az elméleti vitában itt és most a munka terjedelme sem teszi ezt lehetővé nem kívánok állást foglalni, a gyakorlat szintjén pedig valódi jelentősége nem az elnevezéseknek van.) 14

Sajnálatos módon a rendőri funkciókat és a rendvédelem szervezetét feltárni törekvő tudományos kutatómunka nem tekint vissza hosszú múltra, ugyanis a fegyveres kényszerapparátusok nagyon sokáig védelmezték magukat a tudósok kutató tekintetétől. Ennek a távolságtartásnak több, jól felismerhető oka volt. Az első ok a rendőri munka titkos jellege. A szakma hosszú időn keresztül abban a meggyőződésben élt, hogy a titkosság tevékenysége sikerének a kulcsa. El kell ismerni, hogy a harcnak is jellemzett bűnüldözés akkor számíthat eredményre a jogsértések leleplezésében, ha szándékait, taktikai lépéseit képes elrejteni a bűnöket elkövetők szeme elől. Ez a valóságos szakmai követelmény olyan módon meghatározta a rendőri testületeket, hogy azok zárt világként törekedtek magukat elkülöníteni a társadalom legkülönbözőbb területeitől. Elutasították a nyilvánosság minden kontrollját, mondván, hogy ezt kívánja a szakmai siker. A kutató viszont nem tud mit kezdeni ezzel a titkossággal, és legfeljebb azt állapíthatja meg, amit Wittgenstein mondott, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. A tudomány tényleg sokáig csak hallgatni volt képes a rendőrségről. A kutatókat az is elriasztotta, hogy a rendvédelmi szervezetek igen nehezen tűrték a munkájukról megfogalmazott bármiféle kritikát. Ez is egyfajta filozófia volt. Nem minden logika nélkül állíthatták ugyanis a szakma képviselői, hogy egy olyan szervezet, amelynek a fő hivatása a társadalom megfellebbezhetetlen alapértékeinek a védelmezése, zavartalan tevékenységéhez joggal elvárhatja, hogy maga a testület is szent és sérthetetlen legyen. Amiként szentek és sérthetetlenek azok az értékek is, amelyeket megvédeni hivatott. További hivatkozás volt a legitim fizikai erőszak alkalmazásának a monopóliuma. Aki ilyen monopóliummal rendelkezik, csak akkor cselekedhet határozottan és magabiztosan, ha az említett jogosítványait senki nem kérdőjelezi meg. Volt tehát egy mítosz, a rendőrség sérthetetlenségének a mítosza, amellyel a tudomány ugyancsak nem tudott mit kezdeni, hiszen a kutatás a lényegét adja fel, ha szembetalálkozik egy olyan jelenséggel, amelyet csak hódolat illet meg, nem bírálat. A következő probléma az állandóság és a változás konfliktusában fedezhető fel. A biztonság iránti vágy maga is stabilitást feltételez. A kiszámíthatóság és az állandóság az egész jogrendnek nélkülözhetetlen követelménye. Továbbá minden bürokratikus 15

szervezet működtet olyan organikus érdekeket, amelyek ugyancsak a megállapodottság, a kialakult formák szilárdsága felé mutatnak. A rendőrség pedig mint a bürokratikus szervezetek legkonzervatívabb fajtája különösen igényli ezt a változtatásokat nem tűrő nyugalmi állapotot. Majdnem azt mondhatjuk, hogy az a szervezet, amely örök értékek szolgálatában áll, a maga egész felépítését és működését ilyen örök érvényűnek szeretné látni. (Finszter, 1996) Az előzőekben leírt helyzet nagyon sokáig azzal a következménnyel járt, hogy a rendőrség valóban távol tudta magát tartani mindenféle tudományos és tudósi beavatkozástól. A múlt század hatvanas éveitől kezdődően azonban olyan folyamatok indultak el, amelyek következtében az addig jól védett állásokat fel kellett adni. Lássunk néhányat ezeknek a folyamatoknak a sorában. A bűnözés nagyarányú terjedése a világ legfejlettebb országaiban egyre élesebb társadalomkritikát fogalmazott meg a rendvédelemmel szemben. Az látszott igazolódni, hogy hiába tapintatos a tudomány a rendőrséggel szemben, hiába őrzi a rendvédelem a maga hagyományos konzervatív formáit, hiába tartják tiszteletben a titkossághoz fűződő érdekeit, hiába teszik le a kezébe a legitim fizikai erőszak alkalmazásának a leghatékonyabb eszközeit, és hiába adják meg ehhez az egyre bővülő anyagi és pénzügyi forrásokat, mégsem tud hatékonyabbá válni. Nem véletlen gondoljunk az Egyesült Államok bűnözési helyzetére 1, hogy ez az ellentmondás először a legélesebb formában az amerikai kontinensen jelent meg, és ezért ott indultak el azok a már híressé vált szociológiai kutatások, amelyek átlépték a sérthetetlenség, a titkosság és a változtathatatlanság tilalmait. Az amerikai szociológusok egész sorát lehetne itt megidézni, akik valamennyien képzeletbeli mikroszkópjuk alá helyezték a rendőri szervezetet, feltárták erényeit és gyengeségeit, és 1 Érdekes adatsorokra bukkanunk a rendőrség és a kriminalitás közötti viszony dinamikájának vizsgálatakor. Az Egyesült Államokban 1970 és 1990 között a rendőri létszám 70,7%-kal emelkedett, a súlyos bűncselekmények száma viszont 78,8%-kal, az erőszakosaké pedig 147%- kal. Nagy-Britanniában 1977-től 1990-ig 12%-os rendőri létszámbővülés mellett 67%-os volt a bűncselekmények számának növekedése. Kanadában 1970-től 1990-ig 16%-kal lett több rendőr, miközben a bűnügyi statisztika 34%-os emelkedést mutatott. 1990-ben az Egyesült Államokban 393 lakosra jutott egy rendőr, Japánban 552-re. Ugyanebben az évben 100 000 lakosnak 728 erőszakos bűncselekményt kellett elviselnie az USA-ban, míg Japánban tíznél is kevesebbet. Az adatokat idézi: Szikinger, 2001. 16

felmutatták azokat a szakmai sajátosságokat, amelyek minden más hivatástól megkülönböztetik a rend fegyveres védelmezőit. (Szikinger, 2001) A rendőrség szociológiai vizsgálatának kettős célja van: átláthatóvá és ezáltal ellenőrizhetővé váljon a rendőrség, hiszen a demokrácia nem állhat fenn a társadalmi kontroll intézményeinek átláthatósága, társadalmi ellenőrzése nélkül. Nem kétséges, hogy ismernünk kell a rendőri hatalom gyakorlásának tényleges módjait és hatásait ahhoz, hogy a demokrácia szempontjából legelfogadhatóbb és egyúttal a leghatékonyabb rendőrséget hozzuk létre és működtethessük. (Krémer, 2003) Az igazsághoz tartozik, hogy természetesen a rendőri szakma minden professzionális képviselője maga is szerette volna javítani saját teljesítményét, ezért létezett egy belső igény, amely abból a felismerésből táplálkozott, hogy a dinamikusan változó társadalomban a rendőrségnek is alkalmazkodnia kell az átalakuláshoz. A rendőri munka átalakításában fontos szerep jutott az emberi jogok korszerű értelmezésének is. A szabadság és a biztonság kényes egyensúlyában mind sürgetőbbé vált olyan új rendvédelmi filozófia kialakítása, amely a rendőrséget ténylegesen a jog hadseregévé teheti. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt: a rendvédelem legyen képes biztonságot szavatolni anélkül, hogy sérelmet szenvednének az egyes ember jogai, anélkül, hogy csökkenne a társadalom szabadságfoka. Ezzel a folyamattal párhuzamosan, bár néhány évvel/évtizeddel később született meg az az igény, hogy a rendészet tudománya önálló diszciplína legyen. Egyre több kiváló külföldi és hazai tanulmány jelent meg a rendőrség működéséről, szervezeti és eljárási kérdéseiről. Számos neves szerző tárgyalta a rendészet diszciplináris önállóságát. Ezek eredményeként ma már rendelkezésre áll a rendőri hivatás általános ismeretanyaga. Ezt nevezhetjük rendészetnek, rendészeti tannak, rendészeti elméletnek. (Szabó, 2004) A rendészeti elmélet önálló tárgya a rendőrség, a rendőrség közjogialkotmányjogi státusa, szervezetrendszere, működése, kapcsolata a büntető eljárásjoggal, illetve államigazgatási joggal. Mivel az európai kriminálpolitikában fontos stratégiai változások mentek végbe, és miután ezek elsősorban a rendőrséget érintik, ezekre a kihívásokra a rendőrségnek, a rendvédelmi szerveknek és a születőben lévő rendészettudománynak is reagálniuk kellett. Új elméletekre, új rendészetfilozófiára volt szükség: a hagyományos közbiztonság helyébe új átfogó biztonságpolitikát kellett 17

kidolgozni. Gondoljunk a határokon átívelő szervezett bűnözésre vagy a természeti katasztrófákra, melyek minden területen specializálódott rendőrség felállítását és tevékenységük koordinálását igénylik. Ebből következik, hogy a rendészet fontos feladata a professzionalizmus kibontakoztatása és a rendészeti ismeretek, kompetenciák elsajátítása. A rendészettudomány ehhez adja a rendőri munka kereteit, filozófiáját és gerincét. A továbbiakban a különböző rendőrségi modelleket, más-más megközelítésből és eltérő aspektusból mutatjuk be. 18

1.1. RENDŐRSÉGI MODELLEK Ha működési-szervezési elvek alapján közelítjük meg a rendvédelmet, akkor azt látjuk, hogy két alapvető modell különböztethető meg: a dekoncentrált állami és az önkormányzati rendőrségi modell. A közigazgatási centralizált változat a civil közigazgatásba integrált-illeszkedő államrendőrségi forma, ennek irányítója a kormány. Az önkormányzati modell a helyi, önkormányzati igazgatás része, és ennek primátusa érvényesül. Az állami modellt kontinentális modellnek, az önkormányzatit angolszász modellnek is nevezik, mivel ezeken a földrajzi területeken terjedtek el. (Finszter, 2004) A kriminológiai kultúra tovább gazdagította a lehetséges rendőrségi modellek sorát. Ilyen például, hogy a rendészeti működés stratégiai iránya szerint megkülönböztethetünk reaktív és proaktív rendőrséget. Ez az osztályozás kicsit bizonytalan alapon áll, de az tény, hogy a centralizált államrendőrségi modellek inkább a megtörtént eseményekre való reagálásban, a decentralizált önkormányzati típusú rendőrség a megelőzésben érhet el sikereket. (Finszter 2004) Következő lehetséges megközelítés a büntetőjog-tudományok, ezen belül az eljárási garanciáknak, felhatalmazásoknak a rendőrség felé történő delegálása. Felderítő típusú az a rendőrség, mely büntetőeljárási jogosítványokat csak szűk körben gyakorol, fő feladata a bizonyítékok összegyűjtése és a gyanúsított elfogása, a büntetőeljárás vizsgálati szakaszát más szervre (vizsgálóbíróra, ügyészre) bízza. Processzuális az a rendőrség, melynek széles körű felhatalmazásai vannak a bizonyítás lefolytatásában, a vád megalapozásában. Kissé meglepő, de épp a decentralizált modellre jellemző a széles körű jogosítványok birtoklása, és az, hogy szerepét az ügy bíróságra kerüléséig önállóan látja el, nem osztja meg sem az ügyésszel, sem a vizsgálóbíróval. (Finszter, 2004) Léteznek olyan felfogások, melyek szerint a rendőrségi stratégia két forrásból táplálkozik, egyfelől a hadművészet (a rendőri munka, mint a bűnözés elleni harc), másrészt a szervezéstudomány (a bűnözés, mint egy vállalkozás jövedelmezőségének biztosítása) eredményeiből, tapasztalataiból. A hadtudományi megközelítésnél az alapvető teória az, hogy a bűnözés a gyengén védett jogalanyokat és jogtárgyakat (pl. 19

üresen álló lakás) támadja. Ha növeljük a védelmet, a bűnözés kevésbé tud támadási pontot találni. A szervezéstudomány alapsémája nem a fegyveres küzdelem, hanem a piaci verseny, a cél a nagyobb profit, ezt a konkurencia gyengeségeinek kihasználásával lehet elérni. A bűn leggyengébb pontja a leleplezhetőség, ezért azok a védelmi megoldások a hatásosak, amelyek a lebukás kockázatát képesek növelni. A siker általában nagyobb, mint a kockázatot növelő beruházásokra fordított energiák mennyisége. A rendőri munka, mint professzionalitást igénylő szakma elfogadottságához három konjunktív feltétel szükséges: az első a modern, polgári nemzetállamok kialakulása, a második a közjog és magánjog szétválása, a harmadik az emberi és állampolgári szabadságjogok alanyi közjogként való elismerése. Az első kutatások a 20. század utolsó harmadában indultak meg a rendőri munka sajátosságai feltárására, és ez alapján a szükséges szervezeti-működési változások elindítására. Ezt a munkát elsősorban az Egyesült Államokban végezték el. Fontos megjegyezni, hogy az ismertetett modellek nem olyan módon váltják egymást, hogy teljes mértékben kiszorítják egymást, hanem az újban valami megőrződik a régiből. Az első, mondhatni klasszikus modell, amit a szakemberek a bűnözés elleni háború korszakának neveznek. Ez a szakasz a modern megalakulásától a 20. század közepéig tartott. A korszakot a társadalmi csoportok közötti éles ellentétek és mély törésvonalak jellemezték. A társadalom uralkodó osztályai deviánsnak, betegesnek bélyegezték az ő szabályaiktól eltérő módon élőket. Az állam szervei, köztük a rendőrség feladata lett volna a társadalomnak ezt a részét visszakényszeríteni, amennyiben ez sikertelen, kirekeszteni onnan. A polgárok és maguk a rendőrök is úgy tekintettek a rendőrségre, mint vékony kék vonalra a barbárság és a civilizáció között (Krémer, 2003). A rendőri munka szerves részét képezte az előítéletesség a különböző társadalmi csoportok irányába, de ez kölcsönös volt. 20

FELADAT Vitassuk meg, hogy Hemingway rövid írása ezt a megállapítást mennyiben igazolja! Hajnali két órakor két magyar betört a Fifteenth Street és a Grand Avenue sarkán levő dohányos boltba. Drevitts és Boyle a Fifteenth Street-i rendőrőrszobáról Ford kocsijukon utánuk hajtottak. A magyarok kocsijukkal éppen faroltak ki egy mellékutcából. Boyle az egyiket a kormánykerék mellől lőtte le, a másikat a kocsi hátsó ülésén. Drewitts megrémült, amikor megállapította, hogy mind a ketten meghaltak. A fenébe is Jimmy azt mondja ezt nem kellett volna. Fene nagy bajba kerülhetünk. Csövesek, nem igaz? mondta Boyle. Digók mind a ketten, nem igaz? Ki a fene csap botrányt értünk? Hát lehet, hogy ezúttal igazad van mondta Drewitts, de amikor kinyírtad őket, honnét tudtad, hogy digók? Digók mondta Boyle, egy mérföldről is megismerem a digót. (Hemingway, 1965) A felsőbb osztályok megvetették és lenézték a rendőrt, az alul lévők viszont bizalmatlanul, félve, néha gyűlölettel tekintettek rá. A rendőrség egyre inkább izolálódott a társadalomtól, és egy sajátos szubkultúrát épített ki a maga számára, mely a parancs és a hierarchia karizmatikus erejébe vetett hiten alapult. A rendőr félig katona, fő erénye a parancs feltétlen végrehajtása és a fizikai erő. Az USA-ban az 1950- es években már látszott ennek az állapotnak a tarthatatlansága, és néhány szociológus és rendőrségi vezető reformokat szorgalmazott. August Vollmer hosszú rendőrségi tapasztalatai alapján a modernizációban, a képzettség emelésében és a technikai fejlesztésben látta a hatékonyság növelését. 21

Szerinte a professzionalitás az érték, melynek érvényesítése a munka színvonala javításához és jobb közbiztonsághoz vezet. A William Westley és mások által végzett szociológiai, szociálpszichológiai kutatások azt a hipotézist támasztották alá, hogy a rendőrség a jog elvont és nehézkesen alkalmazható szabályai helyett a gyakorlatias megoldásokat, a rend fenntartását helyezi előbbre. A hatvanas, hetvenes években a kutatók azt vették észre, hogy a rendőrség feladata egyre sokrétűbb, nem korlátozódik pusztán a bűnözés elleni harcra, inkább a rend, a béke fenntartása áll feladatai középpontjában. A rendőrség funkciója ( ) akárcsak a járőré az, hogy érvényesítse a jogot és fenntartsa a rendet. ( ) A bűnözők elfogásán és a bűncselekmények megelőzésén túl felkutatja az ellopott javakat, irányítja a közlekedést, ha szükséges, elsősegélyt nyújt, leszedi a macskát a fáról, vigyáz a nyaraló családok otthonaira és segít az öreg néninek, aki kizárta magát a lakásából. (Krémer, 2003) A rendőr feladata a demokratikus értékrend védelme, megőrzése lett, minden egyéb feladatát a rendfenntartáshoz kellett viszonyítania. A rendőr maga is megváltozik, már más tulajdonságokat, képességeket várnak el tőle, fontossá válik a képzettség, az intelligencia, a tolerancia. A rendfenntartás a társadalomban fellépő gondok sokkal szélesebb körét vette górcső alá, mint a bűnözés elleni háború, és a széteső közösségi kapcsolatok helyére beférkőznek az állami intézményrendszerek, köztük a rendőrség. Az előző modellre jellemző félkatonai vonások háttérbe szorulnak, a rendőrt egyre kevésbé tekintik katonának, nem kell minden esetben utasításokkal irányítani, teljesítménye mérésére is új módszereket keresnek. A rendészet a bűnözés mellett/előtt olyan területekre (pl. a család) hatol be így, melyek korábban zárva voltak előtte. 22

FELADAT Az alábbi regényrészlet alapján beszéljük meg, hogy az előzőekben leírt elméletnek a gyakorlatban miként próbáltak érvényt szerezni! - A szemtanúk szerint Huntert a dobogón szúrták le, tehát (mondta a nyomozó) - Nem a dobogón szúrták meg, ott csak megvertük a kurafit. ( ) én a dobogón maradtam, mert ott is volt dolgunk. - Miféle dolguk? - A zenészek mögött, a dobogó túlsó végén egy meztelen, kövér kurva átmászott a korláton, azt kellett elintéznünk. - Azt is megverték? - Elintéztük. - Helyes. Mondja el, mit tud Meredith Hunter meggyilkolásáról? - Semmit. - Feleljen! - Hányszor mondjam még, hogy csak arról beszélhetek, amit a két szememmel láttam. Nem voltam ott, amikor állítólag kinyiffantották a néger kurafit - Azok között, akik utánaeredtek Hunternek, az egyik egy narancssárga sált viselt a nyakában? - Nem tudom. - A tanúvallomások szerint az szúrta le Huntert. - Teszek a tanúvallomásokra - De azt beismeri, hogy fent a dobogón megverték Huntert? - El kellett igazítani, mert le akarta lőni Mick Jaggert. S ha mi eligazítunk valakit - Mondja el részletesen, hogy került Hunter a dobogóra! - Nincs arról mit beszélni. Elintéztük. Amikor megelégelte a verést, négykézláb a korláthoz mászott, s levetette magát a dobogóról. - Maguk meg utána ugrottak? - Mondom, hogy én a dobogón maradtam. Lehet, hogy voltak, akik utána ugrottak. - Felolvasom az egyik szemtanú vallomását. Amikor a néger levetette magát a dobogóról, két pokol angyala utána ugrott, az egyiknek simára fésült haja volt, oly erősen hátracsutakolt haja, hogy elölről majdnem kopasznak látszott, az megfogta a néger vállát, s belelépett az arcába, talán ötször egymás után, s aztán arccal lefelé a földre ejtette Még több pokol angyala gyűlt össze körülötte, négy vagy öt, azt hiszem, s amikor a néger fel akart ülni, az egyik egy vasvödörrel fejbevágta, s egy másik az arcába rúgott, a többi négy-öt is sorban rálépett a fejére. Amikor felhagytak a veréssel, a néger még mozgott, de már nem bírt lélegzetet venni, mert a szája bele volt tolva az orrába. Hát ez volna a tanúvallomás. Van valami megjegyzése? - Az, hogy nem érdekel. Mondtam már, hogy a dobogón maradtam. - Helyes. Tud arról, hogy Hunternek egy fehér lány volt a barátnője? - Szarja össze magát! - Nem azért ölték meg Huntert, mert fehér barátnője volt? - Én nem tudom, hogy miért ölték meg, ha megölték, mert nem voltam ott. Az tény, hogy annak a kis kurvának is rá kellett ülni a szájára, mert amikor a négert elővettük, úgy visítozott, hogy attól féltünk, megzavarja az előadást. - Tud arról, hogy Hunter anyját kórházba kellett szállítani, amikor megtudta a fia halálát? - Nem ismerem a mámit. - Más megjegyzése nincs? - Mi volna? Mick majd kifizeti a kórházi költséget. Eleget keresett. - Maguknak mit fizetett? - Semmit. Mi nem pénzért dolgozunk. - Semmit? - Sört. - Mennyit? - 500 dollár árát. - Tehát 500 dollár ára sört kaptak, hogy ügyeljenek a rendre. Hát ügyeltek (Déry, 1971) 23

A rendőrségi stratégiák foglalatát a főként Herman Goldstein által kidolgozott probléma-érzékeny rendészet (problem-oriented policing) jeleníti meg. Ez abból indul ki, hogy a közbiztonságot fenyegető veszélyek felismerése és azok hatásos elhárítása professzionális rendőri feladat, amelyet egy olyan szervezet képes adekvátan végrehajtani, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja. A problémára orientált rendőri tevékenységnek van egy tervezési szükséglete, amelyet rendszerint négy fokozatban lehet leírni. Első a probléma azonosítása, a feladat meghatározása, másodszor a probléma természetének, jellegének a feltárása, harmadszor a problémák megoldásához legjobban megfelelő intézkedések megtalálása és azok bevezetése, negyedszer az elért eredmények értékelése. A műveletek végrehajtásához meg kell találni a szervezeti hierarchia optimális szintjeit. Vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél ez nemzetközi, vannak, amelyeknél országos, illetve területi vagy helyi megoldásmódot igényel. Az 1960-as évekre a Robert Peel által megálmodott angolszász típusú, közösségi rendőrség jócskán eltávolodott az eredeti ideáltól. Ezt először kanadai kriminológusok, André Normandeau, Maurice Cusson, Jean-Paul Brodeur vették észre, és írták le munkáikban. A változás több ponton is tetten érhető volt, a rendőrség egyrészt átpolitizálódott, másrészt a helyhatóság pártpolitikai játékszerévé vált, és elérte a korrupció, harmadrészt a fejlődés, a professzionalizmus káros mellékhatásai is. Csökkent a felderítési eredményesség, a tudomásukra jutott ügyek csak kb. 3%-át volt képes az ottani rendőrség megoldani. Ezzel párhuzamosan visszaesett az állampolgárok feljelentési aktivitása, egy képzeletbeli bizalmi sorrendben a rendőrség a hozzátartozók és mások mögé szorult, holott a késedelem az eredményességet veszélyezteti. Az is aggasztó volt, hogy a rendőrségnek adott jelentős költségvetési támogatás és létszámnövelés sem növelte az eredményességet. A cél az volt, hogy a rendőrségnek meg kell változtatnia viszonyát a közösségekkel, kapcsolatot kell keresni és találni az emberekkel, vissza kell őket vezetni a társadalomba. Ekkor alakították ki a kanadai közösségi rendőrségi modell (community policing) alapelveit, melyet 12 pontban foglaltak össze. Ezek a következők: - A rendőrség egy közszolgálat, a rendőr tagja a polgárok helyi közösségének. - A jó közbiztonság csak a közösséggel való aktív kommunikációval biztosítható. 24

- A közösség rendvédelme egyet jelent a közbiztonságot befolyásoló helyi problémák azonosításával, - és annak képességével, hogy rendőri eszközökkel megoldást találnak ezekre a gondokra. - A feltárt jogsértések okainak megállapítása és a megszüntetésükre tett intézkedések hatékonyságának támogatása is rendőri kompetencia. - A közbiztonságért felelős valamennyi helyi intézménynek kötelessége az együttműködés (polgármesteri hivatal, gazdálkodó szervek, civil közösségek). - A megelőzés legbiztosabb forrása a rendőrség társadalmi kapcsolatainak köszönhető legális információk tömege. - A személyes rendőri jelenlét tehet a legtöbbet a bűnözéstől való félelem leküzdéséért, a szubjektív biztonságérzet növeléséért. - A generális szaktudás a közösségi rendőrség kötelékében a helyi viszonyokhoz alkalmazkodni tudó közbiztonsági és bűnüldözési feladatok szintézisét biztosítja. - A közösségi rendőrség a helyi önkormányzat által működtetett, decentralizált (municipiális) rendészet. - Ez az új működési forma a rendőri szervezet gyökeres modernizációjával hozható létre. - A közösségi rendőrség az önkormányzatnak és a település lakosságának tartozik tevékenységéről elszámolással. (Finszter, 2003) A modell lényege, hogy a rendőrségnek be kellett látnia, egyedül, a lakosság segítsége nélkül képtelen fenntartani a társadalmi békét. A problémák az egész közösség problémái, a rendőr szerepet vállal azok megoldásában, maga is a közösség aktív tagja. A rendőrt a közösség olyan tagjának tekintik, aki szolgáltatást nyújt azáltal, hogy a problémák megoldására speciális eszközrendszerrel rendelkezik. A közösségi rendőrség és a problémaorientált rendőrség fogalmait sokan szinonimaként használják, a közösségi ugyanis lényegénél fogva az emberek mindennapi gondjaira, a hétköznapi értelemben vett rendre összpontosít, azaz kérdésekre keresi a választ, és azok megoldásához próbál segítséget nyújtani. Ez a megközelítés mégsem pontos, mert a rendőrségi problémák nem mindig azonosak a 25

információval szolgálhat, bármilyen jelentéktelennek tűnjék is az. 2 (Tamas, 2008) helyi társadalmat foglalkoztató gondokkal, tehát eredmény nem minden esetben várható a közösségi energiák mozgósításától. Nyilvánvaló, hogy bizonyos kriminális megnyilvánulások felderítéséhez sokkal inkább tudományos-szakmai háttérre, nem pedig lakossági aktivitásra van szükség, ezért a problémaorientált rendőrség fokozatosan eltávolodik a közösségi rendőrségtől. FELADAT Beszéljük meg, hogy az alábbi szemelvény melyik rendőrségi modellt mutatja be! Lars-Erik Forss leült az íróasztalához, és magához ragadta a telefont, hogy lefolytassa a nap első beszélgetését. Minden gyilkossági nyomozás többé-kevésbé egyazon séma alapján folyik, és Lars-Erik Forss egy immár jól ismert rutinfeladatba vágott bele. Öt gyilkosságból vagy gyilkossági kísérletből négyet az áldozat ismeretségi köréből követnek el. Ezért minden nyomozás úgy kezdődik, hogy feltérképezik az áldozatot és az ismerőseit. Kikkel érintkezik, hol dolgozik, tartozik-e pénzzel, mutatkozik-e alvilági körökben, van-e régi rosszakarója vagy ellensége? Röviden: kinek vagy kiknek lehet indítéka? Hasonlóan fontos lépés a tetthely megvizsgálása. Hogy fest a közvetlen környezet? Milyen menekülési útvonalak vannak? Hogy jutott el a tettes a helyszínre? Maradt-e valami tárgyi bizonyíték a helyszínen, mint például hüvely, töltény, vagy ilyesmi? A tanúk minden vizsgálatban fontos szerepet játszanak. A lakosság a rendőr legjobb szeme. Látszólag mellékes megfigyelések néha egészen perdöntőnek bizonyulhatnak. A tanúvallomások egy kirakóst alkotnak, amit csak a nyomozó tud kirakni, aki minden darabjához hozzáfér. Ami az egyszeri tanú számára látszólag semmi jelentőséggel nem bír, mint például az, hogy egy férfi szemébe húzott sapkában elfutott mellette a lépcsőn a metróhoz, a gyilkossági ügyben nyomozó rendőr számára a hiányzó darabka lehet, hogy fel tudja rajzolni az elkövető mozgási útvonalát A ponttól B pontig. Ezért szólítja fel mindig a rendőrség a lakosságot, hogy jelentkezzen, aki 2 A könyvben szereplő merényletsorozat felderítése során a svéd rendőrség először alkalmazott profilalkotást pszichológusok bevonásával. 26

Jelenleg Magyarországon is divatos irányzat az ún. nulla vagy zéró tolerancia. Ennek az az alapfilozófiája, hogy a bűnözéssel szembeni rendőri fellépés eredményessége úgy növelhető, hogy a legkisebb észlelt jogsértés mellett sem szabad elmenni szó nélkül. Jól szemlélteti ezt az amerikai George L. Kelling és James Q. Wilson ún. broken windows theorie betört ablakok elmélete, melynek lényege az, hogy ha egy épületen betört ablakot észlelünk, de nem teszünk semmit, az egész épület állaga fokozatosan leromlik. Ennél az irányzatnál valójában a közösségi rendőrségről a korábbi bűnözés elleni harc modell felé történő hangsúlyeltolódásról van szó, ahol a rend legkisebb megsértésére történő reagálás nem csupán preventív, hanem következetes represszív jelleget ölt, és a rendőrség a legkisebb jogsértéssel, devianciával szemben is szigorúan fellép. (a De minimis non curat lex. -elv elvetése) A néhány éve Magyarországon is járt William J. Bratton, egykori New York-i rendőrfőnök látványos sikereket ért el a módszer alkalmazásával, és meglehetősen nagy érdeklődést és szimpátiát váltott ki az általa képviselt és a gyakorlatba is átültetett irányzat Európa több országában is. Feltétlenül meg kell azonban jegyezni, hogy a nulla-tolerancia még maga Bratton szerint sem csodaszer, önmagában nem alkalmas sem a problémák megoldására, sem jövőbeni alapfilozófiának. Tény, hogy a bagatell cselekmények (pl. graffitik, prostitúció, koldulás, bliccelés) elkövetőivel szembeni következetes fellépés üzenetet is hordoz, hiszen az önkéntes jogkövetés csak úgy várható el, ha a szabályok megszegőit megfelelően és minél nagyobb arányban szankcionálják. Azonban az is tény, hogy a rendőrség kapacitásai mindenütt végesek, még az USA-ban is. Következésképp, a kisebb jogsértők elleni akciók sokszor elvonják a rendőrök figyelmét súlyosabb kriminális problémákról, például a kábítószerterjesztésről. (Szikinger, 2001) A New York-i modell adaptációjának lehetőségét vizsgáló európai kutatók amerikai kollégáikhoz kapcsolódóan további problémákra hívták fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy a nulla tolerancia lényegében az Egyesült Államokban elterjedt közösségi rendőrségi működésből nőtt ki, Európában pedig ez a fejlődés idáig még nem ment végbe. (Szikinger, 2001) Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a New Yorkban de másutt is bekövetkezett javulás mögött olyan súlyos bűnözési előzmények álltak, amelyek Európa legtöbb országában ismeretlenek, vagy legalábbis 27

nagyságrendben messze elmaradnak az amerikaitól. A zéró tolerancia New York-i gyakorlatának egyik legkeményebb kritikusa az ismert, bár súlyos megállapításai miatt csak ritkán idézett Loic Wacquant A nyomor börtönei című tanulmánykötetében hiteles adatokkal alátámasztva mutatja be, hogy a zéró tolerancia nem más, mint a szegénység és a nyomor kriminalizálása. A Föld minden táján villámgyorsan terjedt el a zéró tolerancia New Yorkban született doktrínája, amely törvényesnek nyilvánítja azt, hogy rendőri és bűnügyi eszközöket vessenek be a zavart keltő szegénység ellen a jól látható, közterületeken incidenseket és kellemetlenségeket okozó szegénység ellen, amely homályos bizonytalanságérzést vagy egyszerűen tartós feszélyezettséget, az oda nem illés érzését ébreszti a polgárokban. A doktrína velejárója a bűnözés elleni háborút és a közterületek visszahódítását hangoztató katonai jellegű retorika, amely a (valóságos vagy képzelt) bűnözőket, hajléktalanokat, koldusokat és egyéb marginális elemeket idegen megszállókhoz hasonlítja, ez természetesen megkönnyíti azt is, hogy a bevándorlókkal egy kalap alá vegyék őket, ami választások alkalmával mindig kifizetődik. ( ) A közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön ellenőrizhetetlenül terjeszkedik a videokamerákkal folytatott megfigyelés, és az elektronikus figyelőrendszer már jó előre nagy népszerűségnek örvend, miközben minden jel arra mutat, hogy a börtönbüntetésekhez inkább csak hozzáadódik majd, ahelyett hogy felváltaná azokat. ( ) E stratégiákban a nyomor kriminalizálásának kiterjesztését célzó, alapvető tendencia fejeződik ki, amely paradox módon éppen az állam szociális beavatkozási képességének meggyengüléséből fakad. (Wacquant, 2001) Megállapítható, hogy a nulla tolerancia alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok és eredmények nem igazolják a rendőri munka és a bűnügyi helyzet javulása közötti oksági kapcsolatot, még kevésbé az egyes megoldások exportálásának lehetőségét. Hazánkban is fontos szerepet töltenek be a társadalmi bűnmegelőzésben az önkéntesek, polgárőrök, városőrök. A nem államilag szervezett rendfenntartás sajátos formája volt az USA-ban a vigilantizmus, de a fejlett társadalmak mindegyikében kimutatható a felbukkanása. Általános jellemzői voltak a nem törvényes szerveződés, az adott területen a hivatalos rendfenntartás hiányos vagy elégtelen volta, mozgalmi célként a rend biztosítása. A jelenség tipikusan az új településeken bontakozott ki. 28

Vezetését a felsőbb osztályok tagjai tartották kezükben. A törvényenkívüliség nem csupán formálisan jellemezte a vigilantizmust, gyakran olyan eszközöket is bevetettek, melyek még a szervezetszerű rendőrséget sem illették meg (lincselések). A hivatásos rendőrségek konszolidációja nyomán a mozgalom visszaszorult, illetve egy része lemondott az erőszakos eszközökről, és a legális szférában tovább működik, más részüknél megmaradt a jogsértő jelleg, és az illegalitás homályába húzódtak vissza. Az állam vagy az önkormányzati hatóságok által támogatott társadalmasítás tipikus formája az önkéntes rendőrség, mely a hivatalos rendfenntartás egyfajta meghosszabbítása. Közös jellemzői a hivatásos rendőrséggel való szoros kapcsolat, az önállóság és a saját tervezésű akciók korlátozott volta. Ezek az önkéntesek az átlagpolgárhoz képest bizonyos többletjogosítványt kapnak, és néha ezek bővítésére törekszenek, azonban a jogalkotók és a rendőrség részben szakmai, részben presztízsbeli okokból igyekeznek korlátok közt tartani. Ilyenek például a New York-i tartalékos rendőrség, a német Bürgerwehr-ek, vagy a szomszédsági figyelőszolgálatok (Neighbourhood Watch). Gyakran előfordul, hogy a rendőri szervek kezdeményezik a különböző szervezetek megalakítását, tanácsokkal látják el őket, és különböző együttműködési formákat építenek ki. Magyarországon a II. világháborút követően, az ötvenes években jelentek meg az első ilyen kezdeményezések, természetesen a diktatúrának megfelelő ideológiai töltettel és sajátosan más megfontolásból. Az 1066/1955. (VII. 27.) MT. rendelet tette lehetővé először ilyen csoportok szervezését, majd ezt váltotta fel a 26/1975. (X. 15.) MT. rendelet, mely kissé nagyobb teret adott az állampolgári önállóságnak. A belügyi szervek irányítása, dominanciája természetesen megkérdőjelezhetetlen és vitathatatlan volt. Az önkéntes segítők korlátozott rendőri jogosítványokkal rendelkeztek, egyenruhát nem, de felirattal ellátott karszalagot viseltek. A rendszerváltás után ez a fajta bűnmegelőzési tevékenység megszűnt, de nem sokkal ezután megalakultak az első önvédelmi szervezetek. Az országos rendőrfőkapitányságnak 1991-ben már több mint 200 önvédelmi szervezetről volt tudomása, melyek akkor 20-30 ezer taggal rendelkeztek. (Ez a szám mára megközelíti a 90 ezer főt.) A 24/1991. (BK. 13.) BM utasítás a megyei rendőr-főkapitányságoknak feladatul adta, hogy azon polgárőrségekkel, melyeket a helyi önkormányzat elismer, vegyék fel a 29