1/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Miskolczi Ferenc képviselő javaslatát a 19/2014. számú, Adókedvezmény lehetőségének felajánlása tárgyú előterjesztés zárt ülésen történő tárgyalására. 2/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete mivel a nyilvános tárgyalás mind az önkormányzat, mind a másik érintett fél üzleti érdekét sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdés c) pontja alapján elrendeli a 13/2014. számú, Üres lakások megvétele tárgyú előterjesztés zárt ülésen történő tárgyalását. 3/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete mivel a nyilvános tárgyalás mind az önkormányzat, mind a többi érintett üzleti érdekét sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdés c) pontja alapján elrendeli a 16/2014. számú, Ifjúság utcai útkialakítás tárgyú előterjesztés zárt ülésen történő tárgyalását. 4/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete mivel a nyilvános tárgyalás mind az önkormányzat, mind a másik érintett fél üzleti érdekét sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdés c) pontja alapján elrendeli a 25/2014. számú, Nitrogénművek Zrt. szennyvíztelepének átvétele tárgyú előterjesztés zárt ülésen történő tárgyalását. 5/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 482/2012.(XII.20.) számú határozatát visszavonja. 6/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Humán Bizottságot, hogy a 2003-ban elfogadott sportkoncepciót a településen működő sportegyesületek bevonásával vizsgálja felül és aktualizálja. Határidő: 2014. április havi testületi ülés Felelős: Humán Bizottság elnöke 1
7/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 25/2013.(I.24.) számú határozatát visszavonja. 8/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 298/2013.(VI.6.) számú határozatát visszavonja. 9/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 299/2013.(VI.6.) számú határozatát visszavonja. 10/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: 1.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló jelentést megtárgyalta és elfogadta: 1/2013.(I.24.), 443/2013.(IX.26.), 444/2013.(IX.26.), 502/2013.(X.31.), 543/2013.(XI.28.), 545/2013.(XI.28.), 546/2013.(XI.28.), 548/2013.(XI.28.), 558/2013.(XI.28.), 554/2013.(XI.28.), 555/2013.(XI.28.), 556/2013.(XI.28.), 558/2013.(XI.28.), 559/2013.(XI.28.), 560/2013.(XI.28.), 561/2013.(XI.28.), 574/2013.(XI.28.), 575/2013.(XI.28.), 577/2013.(XI.28.), 584/2013.(XI.28.), 586/2013.(XI.28.), 587/2013.(XI.28.), 596/2013.(XII.10.), 598/2013.(XII.10.), 599/2013.(XII.10.), 600/2013.(XII.10.), 601/2013.(XII.10.), 603/2013.(XII.19.), 607/2013.(XII.19.), 612/2013.(XII.19.), 613/2013.(XII.19.), 614/2013.(XII.19.), 615/2013.(XII.19.), 616/2013.(XII.19.), 620/2013.(XII.19.), 621/2013.(XII.19.), 626/2013.(XII.19.), 628/2013.(XII.19.). 2) Ezzel egyidejűleg a a) 199/2013.(IV.25.) számú határozat végrehajtási határidejét a 2014. június 26-i, b) 384/2013.(VIII.29.) számú határozat végrehajtási határidejét a 2014. április 24-i, c) 452/2013.(IX.26.) számú határozat végrehajtási határidejét a 2014. március 27-i testületi ülés időpontjára módosítja. 11/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétfürdői Polgármesteri Hivatal 2013. december 31-én hatályos egységes szerkezetű Szervezeti és Működési Szabályzatát e határozat melléklete szerint jóváhagyja. 12/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Horváth István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) tervezetét. Az SZMSZ érvénybelépése esetén Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatára, mint működtetőre többletkötelezettség nem hárul. 2
13/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Humán Bizottság beszámolóját a civil szerveződések, közösségek 2013. évi támogatásáról, különös tekintettel a Humán Bizottság hatáskörébe utalt pénzösszegek felhasználására megtárgyalta és elfogadta. A Humán Bizottság hatáskörébe tartozó támogatási keret 2013. évi pénzmaradványát - 404.240,- Ft-ot - elkülönítetten kell kezelni és annak felhasználásáról a Képviselő-testület a 2014. évi költségvetés elfogadásakor dönt. 14/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke által 2013. december 23-án véleményezésre megküldött Veszprém Megye Területfejlesztési Programja egyeztetési változatával egyetért. Felkéri a polgármestert, hogy a határozatot küldje meg Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlés Elnökének. Határidő: azonnal 15/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint az intézményvezetői megbízásnál a közalkalmazotti jogviszony időtartama a kintről jövő pályázó részére határozott időtartamú, a belső pályázónál határozatlan időtartamú legyen. 16/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilvános pályázatot ír ki a Szociális és Gyermekjóléti Gondozási Központ 8105 Pétfürdő, Berhidai út 56. magasabb vezetői intézményvezető igazgatói beosztásának 2014. május 1-től 2019. április 30-ig történő ellátására a határozat mellékletét képező pályázati felhívás közzétételével. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a felhívás közzétételéről a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán, az önkormányzat honlapján, a Pétfürdői Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a helyi televízió képújságjában gondoskodjék. Határidő a pályázati felhívás közzétételére: 2014. február 15. Felelős: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 3
17/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. évi Rendezvénynaptárát e határozat mellékleteként elfogadja. Egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a rendezvénynaptárt juttassa el a civil szervezeteknek és intézményeknek annak érdekében, hogy eseménynaptárukat össze tudják állítani. Felkéri a Közösségi Ház és Könyvtár igazgatóját, hogy a civil szervezetek javaslatai alapján az Eseménynaptárt készítse el, és annak a helyi médiában a Rendezvénynaptárral együtt történő közzétételéről gondoskodjon. Határidő: a) a határozat megküldésére: 2014. február 7. b) eseménynaptár: 2014. február 28. Felelős: a) pontra: Horváth Éva polgármester b) pontra: Angeli Katalin intézményvezető 18/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bölcsőde (Pétfürdő, Iskola u. 10.) nyári nyitva tartását az alábbiak szerint hagyja jóvá: A Bölcsőde a 2014. június 1. és 2014. augusztus 31. közötti munkanapokon az alábbiak szerint tart nyitva: június 1. és augusztus 8. között: 5.30 órától 16.00 óráig; augusztus 11. és augusztus 22. között: nyári karbantartási munkálatok miatt zárva; augusztus 25. és augusztus 31. között: 5.30 órától 16.00 óráig. A Képviselő-testület felhívja az intézményvezetőt, hogy a Bölcsőde nyári nyitvatartási rendjéről az érintetteket írásban tájékoztassa és azzal egyidejűleg valamennyi ellátott gyermek szülőjét nyilatkoztassa a bölcsődei szünet idejére vonatkozó esetleges gondozási igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a polgármestert. Amennyiben az intézményi gondozást igénylő szülők között lesz olyan aki munkavégzése, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvétele, betegsége vagy egyéb ok miatt a gyermek napközbeni ellátásáról bizonyíthatóan nem tud gondoskodni, illetve ha a gondozást igénylő gyermekek között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. XXXI. törvény 41. (2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermek szerepel, a Képviselő-testület a bölcsődei szünet megkezdését megelőzően megvizsgálja a gyermekek intézményi gondozásának megszervezési lehetőségét. Határidő: a szülők tájékoztatására és nyilatkoztatására: 2014. február 28. a polgármester tájékoztatására: 2014. március 17. Felelős: Mészáros Imre igazgató 19/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete - a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. (2) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva - a Panelkuckó Napközi Otthonos Óvoda (Pétfürdő, Liszt Ferenc út 17. sz.) 2014. évi nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint határozza meg: Az Óvoda a 2014. január 1. és 2014. december 31. közötti munkanapokon az alábbiak szerint tart nyitva: január 1. és augusztus 8. között: 5.30 órától 16.30 óráig; augusztus 11. és augusztus 22. között: nyári karbantartási munkálatok miatt zárva; augusztus 25. és december 22. között: 5.30 órától 16.30 óráig; december 23. és december 31. között: zárva 4
Felhívja az intézményvezetőt, hogy mind a nyári, mind a téli zárva tartás miatt valamennyi napközbeni ellátást igénybe vevő gyermek szülőjét nyilatkoztassa a gyermekfelügyelet iránti igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a polgármestert. Amennyiben az ellátást igénylők között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. XXXI. törvény 41. (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó gyermek szerepel, akinek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásáról bizonyíthatóan nem tudnak gondoskodni, az óvoda zárva tartása alatti alternatív napközbeni ellátás megszervezéséről a gyermekjóléti alapellátás keretében gondoskodni kell. Határidő: a) a nyitva tartás közzétételére az óvoda hirdetőtábláján: 2014. február 3. b) a nyitva tartás közzétételére a helyi televízió képújságjában és az önkormányzati honlapon: 2014. február 3. c) a szülők tájékoztatására és nyilatkoztatására: 2014. Február 28. és 2014. október 30. d) a polgármester tájékoztatására: 2014. március 17. és 2014. november 10. e) igény esetén az alternatív napközbeni ellátás módjára vonatkozó javaslat előterjesztésére: 2014. február 27-ei testületi ülés és a 2014. november havi ülés Felelős: a), és c-d) pontra: Porogi Lajosné óvodavezető b) pontra: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző e) pontra: Horváth Éva polgármester és Mészáros Imre Gondozási Központ vezetője 20/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Horváth István Általános Iskola épületeit a tavaszi szünet idején munkanapokon is zárva tartja abban az esetben ha a felügyeletet igénylő tanulók száma nem éri el a 10 főt. A Képviselő-testület felkéri a KLIK Várpalotai Tankerület igazgatóját, hogy 2014. március 15-ig tájékoztassa a polgármestert a felügyeletet igénylők létszámáról, hogy igény esetén intézkedni tudjon az épület nyitva tartásáról, az esteleges fűtés biztosításáról valamint a technikai személyzetről. A Képviselő-testület felkéri az intézményvezetőt, hogy a bezárás tényéről és időtartamáról értesítse a szülőket. Az önkormányzat az 1997. évi XXXI. törvény 41. (2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermekek étkeztetéséről a felmerült igények alapján gondoskodik. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy jelen határozatról tájékoztassa a KLIK tankerületi igazgatóját, valamint az intézményvezetőt. Határidő tájékoztatásra: 2014. február 15. 21/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. évben is gondoskodik a szúnyogirtásról. A munkálatok elvégzésére költségvétésében bruttó 1,7 millió Ft-ot biztosít. Felkéri a Képviselő-testület polgármestert, hogy az e határozatban foglaltakat a 2014. évi költségvetés összeállítása során vegye figyelembe. Határidő: 2014. február 13. 5
22/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014-ben is támogatja az uszodajárat közlekedtetését 2014. január 2 június 13. és szeptember 1 december 31. közötti időszakban hétfői napokon Pétfürdő Füzfőgyártelep viszonylatban 16.45 órai indulással és 19.45 órai visszaindulással 13.500,- Ft + ÁFA szolgáltatási díjért. A járat költségeinek fedezetét a 2014. évi költségvetési rendeletében biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozói szerződés megkötésére. Határidő a szerződéskötésre: 2014. február 10. 23/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint a Képviselő-testület bízza meg a Pénzügyi Bizottságot, hogy vizsgálja meg és készítsen előterjesztést az alsóörsi 0123 hrsz-ú ingatlan hasznosítására és hatalmazza fel a Bizottságot, hogy ez ügyben felvegye a kapcsolatot az alsóörsi polgármesterrel. 24/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonát képező alsóőrsi 0123 hrsz-ú ingatlant értékesíteni kívánja. Felkéri a polgármestert, hogy az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 8/2013.(VI.14.) rendelet 9. -a szerinti versenytárgyalást készítse elő és azt terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: 2014. áprilisi testületi ülés 25/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. január 10-én hatályba lépett Pétfürdő Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 15/2013.(XII.11.) önkormányzati rendeletének 2. mellékletét képező SZ2 Szabályozási Tervlapon jelölt ( K-g ) új garázstelep megvalósítását 2014- ben megkezdi. A Képviselő-testület az épületeket 2014. évben megtervezteti és megépítteti. Első ütemben a garázsok megközelítése murvás útról történik. 2015. évben kezdi meg a járulékos létesítmények megvalósítását. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a garázsok megépítésének szándékáról tájékoztatassa a lakosságot a helyi médiában és a Várpalotainfóban. A tájékoztató tartalmazzon egy felhívást, mely szerint a lakosság igényét jelentheti be új garázs megvásárlására, vagy szándékát esetleges bérlésre. A felhívásban megjelentetendő irányár a garázsok megvételére cca. 1,2 millió Ft/garázs, a bérleti díj cca. 15 ezer Ft/hó. Felkéri a polgármestert, hogy az első ütem elvégzésének fedezetét tervezze be a 2014. évi költségvetésbe. 6
Határidő: 2014. évi költségvetés előterjesztése 26/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kölcsey köz 8. és a Berhidai út 35. szám alatti magántulajdonban lévő lakóépületek szigetelési szakvéleményének elkészítése előtt geológus szakvéleményt kér a jelenleg meglévő víznyomás okának kiderítésére. A szakembert a Településfejlesztési Bizottság jelöli ki. Határidő: 2014. február 28. Felelős: Településfejlesztési Bizottság 27/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint a Képviselő-testület 2014. évre szüntesse meg a magánszemélyek kommunális adójának fizetési kötelezettségét. 28/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: 1.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete abban érdekelt, hogy a településen az adóbevételek hosszútávon is biztosítva legyenek, megőrizve ezzel a település működésének biztonságát, valamint, hogy a folyamatos fejlesztésekhez szükséges források is stabilan rendelkezésre álljanak. 2.) A Képviselő-testület új üzletág és új beruházás Pétfürdőn való megvalósítása esetére megvizsgálja egységes adófizetési kedvezmény nyújtásának lehetőségét, amennyiben erre a jogszabályi feltételek adottak. 3.) A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az előterjesztőtől kapott anyagok és az új információk felhasználásával vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a 2.) pont szerinti adókedvezményt hogyan lehet a helyi adórendeletben érvényesíteni. Határidő: 2014. februári testületi ülés Felelős: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 29/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 27-i ülésén meghozott 329/2013.(VI.27.) számú képviselő-testületi határozatának értelmében a PMTE sportlétesítményeivel kapcsolatos tárgyalások lefolytatásával megbízza Dombi Norbert, Láng Géza, Nagy Zsolt képviselőket és Horváth Éva polgármestert. Egyúttal felkéri a tárgyaló feleket, hogy a tárgyalás eredményéről számoljanak be a Képviselő-testületnek. Felelős: megbízottak Határidő: a tárgyalások elindítására: 2014. február 15. beszámolásra: 2014. márciusi testületi ülés 7
30/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: 1.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a kérjen árajánlatot a Nitrogénművek Zrt-től a VERTESZ épület megvásárlására a Pétkomm Kft. részére. 2.) Sikeres vétel esetén az épület felújítását meg kell terveztetni, majd a felújítást el kell végezni. Ezek után kell funkciót keresni a mostani Polgármesteri Hivatalnak. 31/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a beruházási és műszaki ügyintéző bevonásával intézkedjen a 2013. évi járdaépítési munkák minőségének folyamatos ellenőrzéséről. 32/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert és a jegyzőt, hogy levélben forduljon a Postához a hosszabbított nyitva tartás érdekében. 33/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Maximál Építőipari Zrt. válaszát a Képviselő-testület 599/2013.(XII.10.) számú határozatára, és a következő döntést hozta: A Képviselő-testület megvásárolja a Maximál Építőipari Zrt tulajdonában lévő Liszt Ferenc utca 14. szám alatti épület II. emeletén lévő 9 db üres lakást, bruttó 3 millió Ft egységáron. Felkéri a polgármestert, hogy jelen határozatról tájékoztassa a Zrt. vezérigazgatóját. Határidő: 2014. február havi testületi ülés 34/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Pétfürdő 1810 és 1811 hrszú ingatlanokból a Temető utca - Ifjúság út közötti, az útkialakításhoz szükséges területrészeket meg kívánja vásárolni. A Képviselő-testület által felajánlott vételár: 1.500,- Ft/m 2. Felkéri a Képviselő-testület a polgármestert, hogy a határozatról a tulajdonosokat értesítse és kezdje meg velük az egyeztetéseket a vételárról. Határidő: a tulajdonosok értesítésére: 2014. február 15. 8
35/2014.(I.30.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Nitrogénművek Zrt. tulajdonában álló kommunális szennyvíztelep eladása tárgyában a Nitrogénművek Zrt. és az Önkormányzat között megkötendő adásvételi szerződés tervezetét, és azt a határozat melléklete szerint elfogadja. A Képviselő-testület a szerződésben rögzített vételárat, valamint a jogügylettel kapcsolatban felmerülő költségek 50 %-ának fedezetét a 2014. évi költségvetésében biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására, egyben felkéri, hogy a határozatban foglaltakat a 2014. évi költségvetés összeállítása során vegye figyelembe. Határidő szerződés aláírására: 2014. február 13. 36/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete mivel a nyilvános tárgyalás mind az önkormányzat, mind a másik érintett fél üzleti érdekét sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdés c) pontja alapján elrendeli a 32/2014. számú, Lakásvásárlások tárgyú előterjesztés zárt ülésen történő tárgyalását. 37/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint az előirányzott 397.850 ezer Ft iparűzési adóbevétellel szemben a Képviselő-testület éves szinten 100 millió Ft-ban határozza meg a 2014. évi iparűzési adó bevételt. 38/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság és Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint az önkormányzatnál és intézményeinél foglalkoztatott dolgozók 2014. évi jutalmazásának céljából a 2014. évi költségvetés személyi juttatás kiadási előirányzatán belül a jutalmazásra felhasználható keret mértékét valamennyi intézménye esetében az intézmény 2014. január 1-én érvényes rendszeres havi bértömegének 1,8 szorosában állapítsa meg. 39/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatnál és intézményeinél foglalkoztatott dolgozók 2014. évi jutalmazásának céljából a 2014. évi költségvetés személyi juttatás kiadási előirányzatán belül a jutalmazásra felhasználható keret mértékét valamennyi intézménye esetében az intézmény 2014. január 1-én érvényes rendszeres havi bértömegének 1,5-szeresében állapítja meg. 9
40/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 14. ÓVODA részletező tábla alapján elfogadja az Óvoda működési költségvetés tervezetét 104.994 ezer Ft bevétellel és 147.066 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 41/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Óvoda felhalmozási kiadását az alábbiak Felújítás ezer Ft Épület körüli járda, bejárati járda felújítás 800 Padlóburkolat csere (két csoportszobában) 1000 Garanciális visszatartás tálalókonyha, gyerekmosdó felújítás 53 Beruházás Öltöző szekrényfal cseréje 1600 Összesen: 3453 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 42/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az önkormányzat intézményeinek vezetőit, valamint a jegyzőt, hogy készítsék el az intézmény, illetve a polgármesteri hivatal informatikai eszközeinek (nyomtató, számítógép, monitor, laptop) tételes listáját, szoftverekkel, perifériákkal, paraméterekkel, munkakörökkel. Határidő: 2014. márciusi testületi ülés Felelős: intézményvezetők és Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 43/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 16. GONDOZÁSI KÖZPONT részletező tábla alapján elfogadja a Gondozási Központ működési költségvetésének tervezetét 39.972 ezer Ft bevétellel és 87.818 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 10
44/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gondozási Központ felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Terasz felújítás, árnyékolás (bölcsőde) 1717 Beruházás Bölcsőde 2 csoportszobába 2 db szekrényfal 800 Összesen: 2517 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 45/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint az iskola futball pályája is kapjon műanyag borítást ne csak a kosárlabda pálya, és erre 15 millió Ft legyen beállítva a költségvetésbe. 46/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő és a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint az iskola belső udvarának burkolására 1.200 ezer Ft legyen beállítva a költségvetésbe. 47/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint az iskola lépcső felújítása, tervezése valósuljon meg az idén, és erre 6 millió Ft legyen beállítva a költségvetésbe. 48/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 13. ISKOLA részletező tábla alapján elfogadja az Iskola működési költségvetés tervezetét 8.502 ezer Ft bevétellel és 68.504 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 11
49/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Iskola felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Hősök tere 1. szárnyépület nyílászáró csere és homlokzati hőszigetelés 5 000 Hősök tere 1. napközis terem, ebédlő burkolatcsere 1 000 Hősök tere 1. tornaterem burkolatcsere 2 400 Internet hálózatépítés, felújítás 500 Garanciális visszatartás előtető 190 Garanciális visszatartás Hősök tere homlokzatszigetelés és nyílászáró csere 263 Garanciális visszatartás Hősök tere 1. gazdasági szárnyépület megerősítése 320 Beruházás Berhidai út 54. 4 db kültéri kandeláber 2 500 Hősök tere 1. főbejárat előtti akadálymentes bejárás biztosítása 1 000 Összesen: 13.173 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 50/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint színházterem padlócseréjére és festésére 10 millió Ft legyen beállítva a költségvetésbe. 51/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 15. KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR részletező tábla alapján elfogadja a Közösségi Ház és Könyvtár működési költségvetés tervezetét 8.481 ezer Ft bevétellel és 82.620 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 52/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közösségi Ház és Könyvtár felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: 12
Felújítás ezer Ft Színházterem padlócsere 6 000 Közösségi Ház és Könyvtár elektromos hálózat felülvizsgálata és szükség szerinti újratervezése 1 500 Közösségi Ház és Könyvtár elektromos hálózat és állmennyezet kivitelezése 10 000 Fűtési rendszer felújítás, tervezés 2 000 Műszaki ellenőrzés (villany) 600 Villámvédelmi felülvizsgálat, tervezés, kivitelezés 1 400 Beruházás Közösségi televízió rendszer kiépítése (UPC) 8 000 Stúdió légkondicionálás 520 Stúdió monitor 500 Garanciális visszatartás, lift 340 Garanciális visszatartás szellőzés 1 900 Garanciális visszatartás könyvtár padlóburkolat 80 Összesen: 29.840 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 53/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 1. POLGÁRMESTERI HIVATAL részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal működési költségvetés tervezetét 445 ezer Ft bevétellel és 118.655 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 54/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal építésével kapcsolatban a következő rendes testületi ülésre tájékoztatást kér arra vonatkozóan, hogy az internet- és telefonhálózat kivitelezését tartalmazza-e a szerződött összeg. Határidő: 2014. február 27-i testületi ülés és Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 55/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a jegyzőt, hogy az integrált számviteli rendszer beszerzéséről a megállapított 700 ezer Ft-os keret mértékéig haladéktalanul intézkedjen. 13
56/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy szakember bevonásával az új Polgármesteri Hivatal berendezési igényét az április testületi ülésre terjessze elő. Határidő: 2014. április testületi ülés Felelős: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 57/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Új Polgármesteri Hivatal kivitelezése 280 000 Polgármesteri Hivatal berendezése 20 000 Összesen: 300 000 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 58/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 2. ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY részletező tábla alapján elfogadja az Állategészségügy működési költségvetés tervezetét 30 ezer Ft bevétellel és 1.588 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 59/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 3. KÖZVILÁGÍTÁS részletező tábla alapján elfogadja a Közvilágítás működési költségvetés tervezetét 0 ezer Ft bevétellel és 11.303 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 14
60/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 4. KÖZTEMETŐ részletező tábla alapján elfogadja a Köztemető működési költségvetés tervezetét 1.200 ezer Ft bevétellel és 8.620 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 61/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 5. KÖZTISZTASÁGI TEVÉKENYSÉG részletező tábla alapján elfogadja a Köztisztasági tevékenység működési költségvetés tervezetét 0 ezer Ft bevétellel és 17.281 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 62/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 6. PARKFENNTARTÁS részletező tábla alapján elfogadja a Parkfenntartás működési költségvetés tervezetét 0 ezer Ft bevétellel és 33.960 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 63/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 7. KÖZSÉGGAZDÁLKODÁS részletező tábla alapján elfogadja a Községgazdálkodás működési költségvetés tervezetét 12.792 ezer Ft bevétellel és 21.150 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 64/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 8. STRAND ÉS TÓÜZEMELTETÉS részletező tábla alapján elfogadja a Strand és Tóüzemeltetés működési költségvetés tervezetét 0 ezer Ft bevétellel és 1.597 ezer Ft kiadással. 15
Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 65/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint az Utak, hidak költségvetése dologi kiadásai között a karbantartás, kisjavítás, egyéb üzemeltetés előirányzatát 2.000 ezer Ft-tal csökkentse. 66/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 9. UTAK, HIDAK részletező tábla alapján elfogadja az Utak, hidak működési költségvetés tervezetét 0 ezer Ft bevétellel és 5.080 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 67/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 10. FELSZÍNI VÍZELVEZETÉS részletező tábla alapján elfogadja a Felszíni vízelvezetés működési költségvetés tervezetét 0 ezer Ft bevétellel és 3.261 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 68/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 11. ORVOSI RENDELŐ részletező tábla alapján elfogadja az Orvosi rendelő működési költségvetés tervezetét 1.780 ezer Ft bevétellel és 7.077 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 16
69/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a Pétfürdőért és a Kultúráért díjakkal kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosítását a költségvetési adatok figyelembe vételével terjessze elő az áprilisi testületi ülésre. Határidő: 2014. áprilisi testületi ülés Felelős: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 70/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság és a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a polgármester 2013. évi jutalomkeretéből második félévi jutalomra még fel nem használt 417 ezer Ft + járulékai legyen beépítve a költségvetésbe. 71/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 12. SZAKFELADATRA NEM SOROLHATÓ FELADATOK részletező tábla alapján elfogadja a Szakfeladatra nem sorolható feladatok működési költségvetés tervezetét 36.638 ezer Ft bevétellel és 34.910 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 72/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint az Átadott pénzeszközök költségvetésén belül a Társadalmi szervezetek támogatása Bizottsági hatáskör előirányzata 12 000 ezer Ft legyen. 73/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint az Átadott pénzeszközök költségvetésén belül a Társadalmi szervezetek támogatása Testületi hatáskör előirányzata 2 000 ezer Ft legyen. 74/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint az Átadott pénzeszközök költségvetésén belül a Fiatal házasok támogatása előirányzata 500 ezer Ft legyen. 17
75/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező II. Átadott pénzeszközök 2014. évi költségvetése részletező tábla alapján elfogadja az átadott pénzeszközök költségvetés tervezetét 26.503 ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 76/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező III. Szociálpolitikai juttatások 2014. évi költségvetése részletező táblák alapján a Szociálpolitikai juttatások működési költségvetési tervezetét az alábbiak szerint fogadja el: 1.) Önkormányzat: 49.298 ezer Ft kiadás 6.061 ezer Ft bevétel 2.) Polgármesteri Hivatal: 29.000 ezer Ft kiadás 24.900 ezer Ft bevétel Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 77/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Temető felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft 20 db urnakeszon telepítés 1270 Összesen: 1270 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 78/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a Községgazdálkodás költségvetésének lakásvásárlás 30 millió Ft-os előirányzata 27 millió Ft-ra csökkenjen. 18
79/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a Községgazdálkodás költségvetésének lakásfelújítás Berhidai út 52. előirányzatát törölje a költségvetésből. 80/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Dombi Norbert képviselő javaslatát, mely szerint a zöldséges bolt felújítása kerüljön ki a költségvetésből. 81/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Községgazdálkodás felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Lakásfelújítás (Berhidai út 52.) 500 Zöldséges bolt felújítás 1 600 Lakóházak szigetelés felülvizsgálata, szakértés 1 000 Beruházás Térfigyelő rendszer tervezés, szakértés 2 000 Térfigyelő kamerarendszer kivitelezés 30 000 Lakás vásárlás 30 000 Garázstelep tervezés, engedélyezés 3 000 Összesen: 68 100 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 82/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Felszíni vízelvezetés felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Csapadékcsatorna felújítás (Berhidai út) 15 000 Beruházás Vízkár elhárítási terv 1 000 Ifjúság utca csapadékvíz elvezetés (engedélyeztetés, előkészítő munkák) 2 000 Összesen: 18 000 19
Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 83/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tó felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Kivitelezés garanciális visszatartás 2 100 Műszaki ellenőrzés visszatartás 250 Garanciális visszatartás Ifjúsági tó hídjának díszvilágítás kiépítése 35 Beruházás Stég 3 900 Csónakház tervezés 248 Csónakház kivitelezés 3 500 Térburkolat tervezés (szalonnasütő, fitnesz eszközök) 230 Térburkolat kivitelezés (szalonnasütő, fitnesz eszközök) 4 500 Garanciális visszatartás Ifjúsági tó hídjának díszvilágítás kiépítése 21 Dréncsövezés 1 000 Öntözőrendszer tervezés 200 Öntözőrendszer kivitelezés 5 000 Összesen: 20 984 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 84/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a Strand költségvetéséből a Forrásfoglalás kivitelezés előirányzata kerüljön törlésre. 85/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a Strand költségvetéséből a Strand engedélyezési tervek, kiviteli tervek engedélyezése előirányzata kerüljön törlésre. 86/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogdta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a Strand költségvetéséből a műszaki ellenőrzés előirányzata kerüljön törlésre. 20
87/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Strand felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Forrásfoglalás kiviteli terv 3 000 Figyelő kutak kivitelezése 12 000 Forrásfoglalás kivitelezés 80 000 Strand engedélyezési tervek, kiviteli tervek engedélyeztetése 15 000 Műszaki ellenőrzés 1 500 Turistaforrás 500 Összesen: 112 000 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 88/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Parkfenntartás felhalmozási költségvetésében a Liszt Ferenc utca parkosítás (cserje telepítés) 17.100 ezer Ft-os előirányzatát 8 millió Ft-ra csökkentse. 89/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint a Hősök tere park kivitelezésére 10 millió Ft előirányzatot állítson be Parkfenntartás felhalmozási költségvetésébe. 90/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Parkfenntartás felhalmozási költségvetésében a Peytu faluval kapcsolatos emlékhely, emlékpark kialakításra 1 millió előirányzatot tervezzen be. 91/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Parkfenntartás felhalmozási költségvetésébe a Fahíd és Peytu mezei nádas rendezésére 1 millió Ft előirányzatot tervezzen be. 21
92/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Parkfenntartás felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Berhidai út terméskő támfal felújítása 1 500 Beruházás Liszt Ferenc utcai locsolócsapok kivitelezése 1 000 Peytu mező világítás és térburkolat tervezés 254 Peytu mező sétányépítés 1 000 Peytu mező közvilágítás- és rendezvénycsatlakozó kiépítése 3 000 Liszt Ferenc utca parkosítás (cserje telepítés) 17 100 Hősök tere park tervezés 400 Garanciális visszatartás BMX pálya építése 28 Összesen: 24 682 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 93/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint az Utak, hidak felhalmozási költségvetéséből a 12.1 Berhidai út 2-4. rendezése előirányzatát törölje. 94/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint az Utak, hidak felhalmozási költségvetésének 12.6 PMTE parkoló engedélyeztetés, kivitelezés előirányzatát 10 millió Ft-tal (35 millió Ft-ra) növelje meg. 95/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint az Utak, hidak felhalmozási költségvetésében a 12.8 Berhidai út járda (Víztározó-Bánya utca), kapubejárók, buszmegálló kivitelezés elsőbbséget élvezzen a kertvárosi járdákkal szemben és az előirányzatot 20 millió Ft-tal növelje meg. 96/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint az Utak, hidak felhalmozási költségvetéséből a 12.12.Templom tér járda kivitelezés előirányzatát törölje. 22
97/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint az Utak, hidak felhalmozási költségvetésében a 12.14. Járda felújítás, kivitelezés (Fazekas Mihály u., Bocskai, Babits M. utcák) 40 millió Ft-os előirányzatát csökkentse 25 millió Ft-ra. 98/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Utak, hidak felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Berhidai út járda felújítás (2013) 26 680 Járda tervezés (Fazekas M., Bocskai, Babits M. utcák) 1 680 Járda felújítás kivitelezés (Fazekas M., Bocskai, Babits M. utcák) 40 000 Járdabontás Ady E. utca 300 Liszt Ferenc u. 2. lépcső felújítás 2 000 Garanciális visszatartás Kolping lépcső 158 Liszt Ferenc u. 1. előtt lépcső és térburkolat felújítás 200 Beruházás Berhidai út 2-4 rendezése (engedélyeztetés, kivitelezés) 55 000 Külső lakótelep térburkolatok, járdák (2013) 28 500 Temető-Ifjúság utca összekötő út (engedélyezés, kivitelezést megelőző egyeztetések, területvásárlás) 2 500 PMTE parkoló engedélyeztetés, kivitelezés 25 000 Berhidai út járda (víztározó-bánya utca), kapubejárók, buszmegálló tervezés, engedélyezés 1 410 Akácfa utca (Murvabánya mellett) járda tervezés, gyalogos átkelőhely tervezés 320 Akácfa utca Murvabánya mellett) járda, gyalogos átkelőhely kivitelezés 1 500 Templom tér járda tervezés 180 Templom tér járda kivitelezés 4 000 Útépítések műszaki ellenőrzése 3 000 Összesen: 192 428 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 99/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közvilágítás felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Garanciális visszatartás PMTE bejáróút, parkoló, tó közvilágítás 446 Sugár út közvilágítás (E-ON) 2 150 Adventi díszkivilágítás hálózatbővítés 900 23
Közvilágítás hálózatbővítés 1 000 Összesen: 4 496 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 100/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ivóvíz, szennyvíz felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Szennyvíztelep megvétel 50 000 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 101/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Orvosi rendelő felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Homlokzati nyílászáró csere 3 000 Terasz burkolat csere, korlát kiépítés, bejárati térburkolat felújítás 4 300 Összesen: 7 300 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 102/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Köztisztaság felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Hulladékudvar tervezés, engedélyezés 5 000 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 24
103/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy kérjen írásos indokolást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól arra vonatkozóan, hogy a pétfürdői iskolások miért nem kapnak iskolatejet. 104/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint a céltartalék Strand, forrásfoglalás kivitelezés előirányzatát 200 millió Ft-ról 170 millió Ft-ra csökkentse. 105/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a céltartalék Strand, forrásfoglalás kivitelezés 200 millió Ft-os előirányzatát törölje. 106/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a céltartalék Ingatlanvásárlás előirányzatát 50 millió Ft-ról (csak a Vertesz épületre) 10 millió Ftra csökkentse. 107/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Miskolczi Ferenc képviselő javaslatát, mely szerint a 107.211 ezer Ft általános tartalékból 40 millió Ft-ot fordítson az iskola világításának elvégzésére. 108/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Láng Géza képviselő javaslatát, mely szerint az általános tartalékból 15 millió forintot az iskola sportpályáinak (a kosár és kézilabdapályák) burkolására különítsen el. 109/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Dombi Norbert képviselő javaslatát, mely szerint a céltartalékban a Strand, forrásfoglalás előirányzatát 60 millió Ft-tal növelje meg az általános tartalék egyidejű csökkentésével. 25
110/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. évi költségvetésének tervezetben a céltartalékot az alábbiak szerint fogadja el: 1.) Önkormányzati és civil szervezetek pályázati önrésze, pályázati előfinanszírozása: 5 millió Ft 2.) Környezetvédelmi alap: 991 ezer Ft 3.) Vállalkozások munkahely teremtő támogatása: 1 millió Ft 4.) Strand forrásfoglalás, kivitelezésre elkülönített keret: 200 millió Ft 5.) Devizaszámlák: 3687 6.) Panelprogram 30 millió Ft 7.) Lakóház energetikai program 10 millió Ft 8.) Közfoglalkoztatás 10 millió Ft 9.) Ingatlanvásárlás 50 millió Ft Összesen 310.678 ezer forint Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 111/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármester által előterjesztett költségvetési munkaanyag és a Képviselő-testület által elfogadott módosítások alapján Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetésének bevételi főösszegét 2 milliárd 26.423 ezer Ft-ban, kiadási főösszegét 2 milliárd 26.423 ezer Ft-ban, a hiányt melynek fedezete a várható 2013. évi pénzmaradvány 1 milliárd 219.251ezer Ft-ban állapítja meg. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: 2013. február 27-ei testületi ülés 112/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy támogatástól függetlenül felvállalja az iskolatej szállításnak a megszervezését és finanszírozását 2014. december 31-ig. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedéseket megtegye. 113/2014.(II.13.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot a MÁV-val és kezdeményezze a vasútállomáson egy kiemelt peron megépítését. 26