HATÁROZATOK PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2017.(I.12.) SZÁMÚ HATÁROZATA:
|
|
- Ida Takácsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1/2017.(I.12.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Horváth István Általános Iskola Berhidai út 54. számú épületében 2017-ben elvégzendő konyha-étkező és vizesblokkok felújítása építész-gépész és villamos munkáinak tervezésére ezer forintot irányoz elő a évi költségvetésben. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés előkészítésekor a határozatban foglaltakat vegye figyelembe, egyben felhatalmazza a szerződések megkötésére. Határidő szerződéskötésre: január 20. terv beadásra: március 14. 2/2017.(I.12.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Horváth István Általános Iskola Hősök terei épületében a konyha-étkező elektromos fogyasztásmérését kialakítja. Ennek tervezési munkáira 400 ezer forintot irányoz elő évi költségvetésében. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés előkészítésekor a határozatban foglaltakat vegye figyelembe, egyben felhatalmazza a tervezési szerződés megkötésére. Határidő szerződéskötésre: január 30. 3/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete mivel a nyilvános tárgyalás az önkormányzat üzleti érdekét sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdés c) pontja alapján elrendeli a Körmendiné Borbás Márta ingatlan felajánlása tárgyú, 23/2017. számú előterjesztés zárt ülésen történő tárgyalását. 4/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: I. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A -a szerinti alapítói jogkörében eljárva a Pétfürdői Gondozási Központ 127/2016.(II.25.) számú képviselő-testületi határozat alapján február 25-én 1
2 kiadott, /2016. számú alapító okiratát február 15-ei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6/C. 2. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6/C. 3. Az alapító okirat kiegészül a következő 4.5. ponttal: 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Pétfürdő nagyközség II. A Képviselő-testület a) felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az e határozatnak megfelelő tartalmú Módosító okirat -ot és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító okirat -ot kiadja és ezzel egyidejűleg az I. részben hivatkozott korábbi alapító okiratot visszavonja; b) felhívja a jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítás törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezettetéséről gondoskodjon; Határidő a.) az okiratok kiadására: azonnal b.) törzskönyvi bejegyzési kérelem megküldésre: január 30. Felelős a.) pontra: Horváth Éva polgármester b.) pontra: Szabóné Czifra Melinda 5/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Gondozási Központban a házi segítségnyújtás dolgozói létszámának növelését. Erre fedezetet a évi költségvetésben 1 fő munkavállaló 4 órás foglalkoztatása költségeinek beépítésével biztosítja. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés előkészítésénél a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: költségvetés előterjesztés 6/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bölcsőde (Pétfürdő, Iskola u. 10.) nyári nyitva tartását az alábbiak szerint hagyja jóvá: 2
3 A Bölcsőde a június 1. és augusztus 31. közötti munkanapokon az alábbiak szerint tart nyitva: június 1. és augusztus 13. között: 5.30 órától óráig; augusztus 14. és augusztus 27. között: nyári karbantartási munkálatok miatt zárva; augusztus 28. és augusztus 31. között: 5.30 órától óráig. A Képviselő-testület felhívja az intézményvezetőt, hogy a Bölcsőde nyári nyitvatartási rendjéről az érintetteket írásban tájékoztassa és azzal egyidejűleg valamennyi ellátott gyermek szülőjét nyilatkoztassa a bölcsődei szünet idejére vonatkozó esetleges gondozási igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a polgármestert. Amennyiben az ellátást igénylők között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló XXXI. törvény 41. (1)-(2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermek szerepel, azaz akiknek szülei, törvényes képviselői munkavégzésük - ideértve a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás folyósítása melletti munkavégzést is -, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, nappali rendszerű iskolai oktatásban, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban, felsőoktatási intézményben nappali képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni, a bölcsőde zárva tartása alatti alternatív napközbeni ellátás megszervezéséről a gyermekjóléti alapellátás keretében gondoskodni kell. Határidő: a szülők tájékoztatására és nyilatkoztatására: február 28. a polgármester tájékoztatására: március 17. Felelős: Papp Alexandra igazgató 7/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló évi CXXIII. törvény 6. (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően a védőnői feladatok ellátására vonatkozóan Öskü Község Önkormányzatával megkötendő e határozat mellékletét képező megállapodást elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: február 15. 8/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Pétfürdő Közösségi Ház és Könyvtár, valamint a Pétfürdői Közösségi Televízió március 1-jétől érvényesítendő javasolt tarifáit, és azt a határozat melléklete szerint jóváhagyja. 3
4 Felkéri a Közösségi Ház és Könyvtár Igazgatóját, hogy a Könyvtári Szabályzat 1. mellékletén a könyvtári szolgáltatási díjakat érintő változást vezesse át. Felkéri a polgármestert, hogy jelen határozatokról tájékoztassa az intézmény igazgatóját. Határidő: a) a határozat megküldésére: január 31. b) a szolgáltatási díj változás átvezetésére: február 15. Felelős: a) pontért: Horváth Éva polgármester b) pontért: Angeli Katalin igazgató 9/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2017-ben megtartandó Péti Nyár rendezvényein az alábbi zenekarok fellépését támogatja: június 23. Fellépő: Révész-Závodi-Piramis évek díj: bruttó ,- Ft június 24. Fellépő: Hősök zenekar díj: bruttó ,- Ft Fellépő: díj: Demjén Ferenc bruttó ,- Ft Felkéri a polgármestert, hogy jelent határozatról tájékoztassa a Közösségi Ház és Könyvtár igazgatóját, felkéri továbbá, hogy a költségvetési rendelet előkészítésénél a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. 10/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi Rendezvénynaptárát e határozat mellékleteként elfogadja. Egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a rendezvénynaptárt juttassa el a civil szervezeteknek és intézményeknek annak érdekében, hogy eseménynaptárukat össze tudják állítani. Felkéri a Közösségi Ház és Könyvtár igazgatóját, hogy a civil szervezetek javaslatai alapján az Eseménynaptárt készítse el, és annak a helyi médiában a Rendezvénynaptárral együtt történő közzétételéről gondoskodjon. Határidő: a) a határozat megküldésére: február 3. b) eseménynaptár: február 27. Felelős: a) pontra: Horváth Éva polgármester 4
5 b) pontra: Angeli Katalin intézményvezető 11/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal vezetője által január 12-én véleményezésre megküldött, a Pétfürdőn kötelező felvételt biztosító Horváth István Általános Iskola felvételi körzethatárának megállapítására vonatkozó tervezettel melyben a Horváth István Általános Iskola kötelező felvételi körzete Pétfürdő település közigazgatási területe egyetért. Határidő a határozat megküldésére: február /2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete - a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 83. (2) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva - a Panelkuckó Napközi Otthonos Óvoda (Pétfürdő, Liszt Ferenc út 17. sz.) évi nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint határozza meg: Az Óvoda a január 1. és december 31. közötti munkanapokon az alábbiak szerint tart nyitva: január 1. és augusztus 13. között: 5.30 órától óráig; augusztus 14. és augusztus 20. között: nyári karbantartási munkálatok miatt zárva; augusztus 21. és december 31. között: 5.30 órától óráig Felhívja az intézményvezetőt, hogy mind a nyári, mind a téli zárva tartás miatt valamennyi napközbeni ellátást igénybe vevő gyermek szülőjét nyilatkoztassa a gyermekfelügyelet iránti igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a polgármestert. Amennyiben az ellátást igénylők között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló XXXI. törvény 41. (1)- (2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermek szerepel, azaz akiknek szülei, törvényes képviselői munkavégzésük - ideértve a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás folyósítása melletti munkavégzést is -, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, nappali rendszerű iskolai oktatásban, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban, felsőoktatási intézményben nappali képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni, az óvoda zárva tartása alatti alternatív napközbeni ellátás megszervezéséről a gyermekjóléti alapellátás keretében gondoskodni kell. Határidő: a) a nyitva tartás közzétételére az óvoda hirdetőtábláján: február 10. b) a nyitva tartás közzétételére a helyi televízió képújságjában és az önkormányzati 5
6 honlapon: február 10. c) a szülők tájékoztatására és nyilatkoztatására: február 28. d) a polgármester tájékoztatására: március 9. és november 9. e) igény esetén az alternatív napközbeni ellátás módjára vonatkozó javaslat előterjesztésére: március havi testületi ülés Felelős: a), és c-d) pontra: Porogi Lajosné óvodavezető b) pontra: Szabóné Czifra Melinda jegyző e) pontra: Horváth Éva polgármester és Papp Alexandra Gondozási Központ vezetője 13/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Képviselő-testület évi tavaszi-nyári ülésszakának munkatervét e határozat melléklete szerint elfogadja. Felkéri a tisztségviselőket, hogy a munkatervben foglaltak végrehajtását kísérjék figyelemmel. Határidő: folyamatos Szabóné Czifra Melinda jegyző Intézményvezetők 14/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Láng Géza alpolgármester javaslatát, mely a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet és Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata között megkötendő Haszonkölcsön Szerződés egy éven belüli felülvizsgálatára irányul. 15/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet és Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata között megkötendő Haszonkölcsön Szerződést jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 6
7 Határidő: január /2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felhívja a jegyzőt, hogy a közterületi térfigyelő kamerarendszer működtetésével összefüggésben a képfelvevők által rögzített felvételek folyamatos megfigyelésének biztosítása érdekében Pétfürdő Polgárőrségével kössön feladatellátási-megállapodást. A Polgárőrség részére a megállapodásból eredő feladatellátásra a évi támogatási keretet + 1 millió forinttal megemeli. A közterület-felügyelet részére a feladatellátásból eredő megnövekedett költségeket a évi költségvetés összeállításánál a jegyző vegye figyelembe. Egyben felkéri a polgármestert, hogy a évi költségvetés összeállításánál a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: a) költségek kidolgozására: költségvetés elfogadása b) a megállapodás megkötésére: március 1. Felelős: a) pontért Horváth Éva polgármester és Szabóné Czifra Melinda jegyző b) pontért: Szabóné Czifra Melinda jegyző 17/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a közterületi térfigyelő kamerarendszer működtetésével összefüggésben a műveleti napló alapján havonta írásban tájékoztassa a Képviselő-testületet. Határidő: folyamatos Felelős: Szabóné Czifra Melinda jegyző 18/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a közterületi térfigyelő kamerarendszer működésével kapcsolatban egyeztessen időpontot a kivitelezővel, a műszaki ellenőrrel, a tervezővel és a közterület-felügyelőkkel személyes megbeszélés céljából március 15-ig. 7
8 Továbbá felkéri a jegyzőt, hogy biztosítson lehetőséget a Képviselő-testületnek a kamerarendszer működésének megtekintésére fenti időpontig. Határidő: március 15. Szabóné Czifra Melinda jegyző 19/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: 1.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló jelentést megtárgyalta és elfogadta: 347/2016.(IX.1.), 348/2016.(IX.1.), 350/2016.(IX.1.), 351/2016.(IX.1.), 352/2016.(IX.1.), 353/2016.(IX.1.), 354/2016.(IX.1.), 355/2016.(IX.1.), 357/2016.(IX.1.), 358/2016.(IX.1.), 359/2016.(IX.1.), 360/2016.(IX.1.), 361/2016.(IX.1.), 362/2016.(IX.1.), 363/2016.(IX.1.), 364/2016.(IX.1.), 365/2016.(IX.1.), 366/2016.(IX.1.), 367/2016.(IX.1.), 374/2016.(IX.1.), 416/2016.(IX.29.), 417/2016.(IX.29.), 418/2016.(IX.29.), 453/2016.(X.27.), 474/2016.(X.27.), 475/2016.(X.27.), 476/2016.(X.27.), 477/2016.(X.27.), 490/2016.(XI.24.), 499/2016.(XI.24.), 501/2016.(XI.24.), 502/2016.(XI.24.), 514/2016.(XI.24.), 517/2016.(XI.24.), 518/2016.(XI.24.), 519/2016.(XI.24.), 520/2016.(XI.24.), 529/2016.(XII.15.), 535/2016.(XII.15.), 540/2016.(XII.15.), 543/2016.(XII.15.), 544/2016.(XII.15.), 545/2016.(XII.15.), 546/2016.(XII.15.), 548/2016.(XII.15.), 554/2016.(XII.15.), 555/2016.(XII.15.), 559/2016.(XII.15.), 560/2016.(XII.15.), 562/2016.(XII.15.), 565/2016.(XII.15.), 567/2016.(XII.15.), 568/2016.(XII.15.), 569/2016.(XII.15.), 570/2016.(XII.15.), 573/2016.(XII.15.). 2.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 498/2016.(XI.24.) számú képviselő-testületi határozat végrehajtásának határidejét március 30-ra módosítja. 20/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: I. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a szerinti alapítói jogkörében eljárva a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda 251/2013.(V.30.) számú képviselő-testületi határozattal március 30-án kiadott alapító okiratát február 15-ei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat preambuluma helyébe a következő rendelkezés lép: Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 21. (2) bekezdése alapján a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki: 2. Az alapító okirat 1.) pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 8
9 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda 3. Az alapító okirat 3.) pontja mely a módosított okiratban 6.2. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám a köznevelési intézménybe 1 feladatellátási hely megnevezése 8105 Pétfürdő, Liszt Ferenc utca 17. tagozat megjelölése óvodai csoport 200 maximális gyermek-, tanulólétszám 4. Az alapító okirat 5.) pontja mely a módosított okiratban 4.1. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 6. pontja, valamint a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény pontja és 8. -a szerinti óvodai nevelés biztosítása. 5. Az alapító okirat 8.) pontja mely a módosított okiratban 4.4. pont alatt szerepel kiegészül a következő kormányzati funkciószámokkal és kormányzati funkció megnevezésekkel, valamint azzal egyidejűleg a kormányzati funkciószám és Óvodai intézményi étkeztetés kormányzati funkció megnevezés elhagyásra kerül: Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben Korai fejlesztés és fejlesztő nevelés tevékenység szakmai feladatai Korai fejlesztés és fejlesztő nevelés tevékenység működtetési feladatai 6. Az alapító okirat 10.) pontja mely a módosított okiratban 4.5. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Pétfürdő nagyközség 7. Az alapító okirat 11.) pontja mely a módosított okiratban 3. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6/C A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6/C. 8. Az alapító okirat 13.) pontja mely a módosított okiratban 6.1. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 9
10 6.1. A köznevelési intézmény típusa: Óvoda alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: Óvodai nevelés. A gyermeket három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: Az intézmény gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv. Gazdasági feladatait a Pétfürdői Polgármesteri Hivatal (székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6/C.) látja el. 9. Az alapító okirat 15.) pontja mely a módosított okiratban 5.2. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 2 munkaviszony A munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény 3 munkavégzésre irányuló egyéb A Polgári Törvénykönyvről szóló jogviszony közfoglalkoztatási jogviszony évi V. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló évi CVI. törvény 10. Az alapító okirat 16.) pontja mely a módosított okiratban 6.3. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon: 1 ingatlan címe 8105 Pétfürdő, Liszt Ferenc utca 17. ingatlan helyrajzi száma vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga az ingatlan funkciója, célja 2297/21 vagyonkezelő óvodai nevelés 11. Az alapító okirat kiegészül a következő a módosított okiratban 1.2. pont alatt szereplő rendelkezéssel: 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 8105 Pétfürdő, Liszt Ferenc utca Az alapító okirat kiegészül a következő a módosított okiratban 2.1. és 2.2. pont alatt szereplő rendelkezéssel: 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6/C. 13. Az alapító okirat kiegészül a következő a módosított okiratban 4.3. pont alatt szereplő rendelkezéssel: 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig tartó, a teljes óvodai életet átívelő foglalkozásokat és 10
11 a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is magában foglaló óvodai nevelési tevékenységgel összefüggő feladatok ellátása. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátásával összefüggő speciális eszközökkel, foglalkozásokkal, ellátással összefüggő feladatok ellátása. Az óvodai nevelés, ellátás (beleértve a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését ellátását is) köznevelési törvény szerinti működtetési feladatainak ellátása. Az óvodai ellátottak részére biztosított étkeztetéssel összefüggő feladatok ellátása. Korai fejlesztés és fejlesztő nevelés ellátása. 14. Az alapító okirat 2., 4., 6., 9., 12., 17. pontja elhagyásra kerül. 15. Az alapító okirat záradéka helyébe a következő a módosított okiratban 7. pont alatt szereplő záró rendelkezések lépnek: 7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot év február hó 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv május 30-án kelt alapító okiratát visszavonom. II. A Képviselő-testület a) felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az alapító képviseletében eljárva az e határozatnak megfelelő tartalmú Módosító okirat -ot és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító okirat -ot kiadja és ezzel egyidejűleg az I. részben hivatkozott korábbi alapító okiratot visszavonja; b) felhívja a jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítás törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezettetéséről gondoskodjon; Határidő a.) az okiratok kiadására: azonnal b.) törzskönyvi bejegyzési kérelem megküldésre: január 30. Felelős a.) pontra: Horváth Éva polgármester b.) pontra: Szabóné Czifra Melinda jegyző 21/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: 1.) Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétfürdői Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők részére Magyarország évi központi költségvetéséről évi XC. törvény 59. (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően január 1-től december 31-ig a köztisztviselői illetményalapot Ft-ban állapítja meg, egyúttal keretet biztosít a csoportvezetők részére adható vezetői pótlékra, valamint a köztisztviselők részére adható képzettségi pótlékra. Felkéri a jegyzőt, hogy a képzettségi pótlékra jogosító munkaköröket a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában jelenítse meg és terjessze a Képviselő-testület elé a február havi ülésre. 2.) A Képviselő-testület az önkormányzat és intézményei által foglalkoztatott közalkalmazottak fenntartó által garantált illetményemelésének mértékét január 01- től december 31-ig az alábbiak szerint állapítja meg: 11
12 a) az alapfokú végzettséggel rendelkező közalkalmazottak esetében az önkormányzati bérkiegészítés mértéke 32 %, b) a középfokú végzettségű közalkalmazottak esetében az önkormányzati bérkiegészítés mértéke 35 %, c) a felsőfokú végzettségű közalkalmazottak esetében az önkormányzati bérkiegészítés mértéke 38 %. 3.) A 2.) pontban foglaltaktól eltérően a 2013-tól az életpályamodell részeként központi béremelésben részesülő közalkalmazottak esetében a Képviselő-testület illetménykiegészítést továbbra sem biztosít. 4.) A 2.) pontban foglaltaktól eltérően a 2013-tól központi béremelésben részesülő közalkalmazottak esetében amennyiben a 2. pont szerinti illetménykiegészítés összege magasabb a központi béremelés az a 2.) pont szerinti illetménykiegészítés különbözetét biztosítja a fenntartó által garantált illetményemelésként. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet előkészítésénél a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: költségvetési rendelet előkészítése 22/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatnál és intézményeinél foglalkoztatott dolgozók a) évi jutalmazásának céljából a évi költségvetés személyi juttatás kiadási előirányzatán belül a jutalmazásra felhasználható keret mértékét valamennyi intézménye esetében az intézmény január 1-én érvényes rendszeres havi bértömegének 2,5 szorosában állapítja meg. b) cafetéria juttatásának céljából a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi XC. törvény 59. (4) bekezdésében előírt korlátra figyelemmel évben egységesen bruttó 200 ezer Ft/fő/év mértékű cafetériakeret alkalmazásához szükséges pénzügyi fedezetet biztosít. A polgármester is a bruttó 200 ezer Ft összegű cafetéria keretre jogosult. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet előkészítésénél a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: költségvetési rendelet előkészítése 12
13 23/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 71.. (4) bekezdés d) pontjában meghatározottak alapján megállapítja, hogy Horváth Éva polgármester január 1-től havi ,-Ft, azaz Ötszáznegyvennyolcezer-négyszáz forint összegű illetményre jogosult. Felkéri a jegyzőt, hogy Horváth Éva polgármester illetményének változásával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket a Magyar Államkincstárnál tegye meg. Határidő: január 27. Felelős: Szabóné Czifra Melinda jegyző 24/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 71.. (6) bekezdésében meghatározottak alapján megállapítja, hogy Horváth Éva polgármester január 1-től havi illetménye 15 %-ának megfelelő mértékű, azaz havi ,-Ft, azaz Nyolcvankettőezerkettőszázhatvan forint összegű költségtérítésre jogosult. Felkéri a jegyzőt, hogy a megállapított költségtérítés folyósításához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: január 27., majd minden hónap 5. napjáig Felelős: Szabóné Czifra Melinda jegyző 25/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Láng Géza társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 80.. (2) bekezdésében meghatározottak alapján január 1-ei hatállyal, havi ,- Ft, azaz Egyszáznyolvannyolcezernyolcszáz forint összegben állapítja meg. Felkéri a polgármestert, hogy a) a megállapított tiszteletdíj folyósításához szükséges intézkedéseket tegye meg, b) e döntésre a évi költségvetés összeállítása során legyen figyelemmel. Határidő: a) január 27. b) költségvetés tárgyalása 13
14 26/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 80. (3) bekezdésében meghatározottak alapján megállapítja, hogy Láng Géza alpolgármester január 1-től havi tiszteletdíja 15 %-ának megfelelő mértékű, azaz havi ,- Ft, azaz Huszonnyolcezerháromszázhúsz forint összegű költségtérítésre jogosult. Felkéri a polgármestert, hogy a) az e határozatnak megfelelő mértékű költségátalány kifizetéséről gondoskodjék, b) e döntésre a évi költségvetés összeállítása során legyen figyelemmel. Határidő: a) minden hónap 5. napjáig b) költségvetés tárgyalása 27/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétkomm Kft. által végzett szolgáltatások január 1-től érvényesíthető díjtételeit a határozat melléklete szerint elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy jelen határozatról tájékoztassa a Pétkomm Kft. ügyvezetőjét. Határidő aláírásra: január /2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a évi költségvetésben a civil szerveződések, közösségek támogatási kerete 15 millió Ft legyen, megemelve a ,- Ft-os maradvánnyal. 29/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint a Humán Bizottság hatáskörébe tartozó támogatási keret 14
15 2016. évi ,- Ft-os maradványa a évi költségvetésben az általános tartalékba kerüljön be. 30/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Humán Bizottság beszámolóját a civil szerveződések, közösségek évi támogatásáról, különös tekintettel a Humán Bizottság hatáskörébe utalt pénzösszegek felhasználására megtárgyalta és elfogadta. A Humán Bizottság hatáskörébe tartozó támogatási keret évi pénzmaradványát ,- Ft-ban állapítja meg. 31/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a FutaPét Tömegsport Egyesület (Székhely: Pétfürdő, Liszt F. u. 30.) kérelmét támogatja, és az Önkormányzat tulajdonában levő Hősök tere 17. szám előtt található légópincét (hrsz: 2385/19) tárolás céljára a FutaPét TE részére bérbe adja. A bérleti díj: 0,- Ft/ hónap, a rezsidíj fizetése a bérlőt terheli. A bérleti szerződés február 15-től határozatlan időre szól, mindkét fél részéről 30 napos felmondási idő kikötésével. A testület felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés aláírására. Határidő: a szerződés aláírására: február /2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Pétfürdő, Liszt Ferenc utca 48. számú lépcsőház előtti parkolóban (a kimenő járda mellé) 1 db mozgáskorlátozott parkolóhelyet festet fel és kiegészítő táblát helyeztet el. A munkálatok költségeinek fedezetét a évi költségvetésében biztosítja. A testület felkéri a polgármestert a munkálatok megrendelésére, egyúttal felhívja, hogy a határozatban foglaltakra a költségvetés összeállítása során legyen figyelemmel. Határidő: a kivitelezésre: március
16 33/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az RTL Klub ajánlatát és úgy határozott, hogy a Képviselő-testület nem kíván szerződést kötni a Daylight Média Kft-vel. Határidő: értesítés: február 5. 34/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a GUX-678 forgalmi rendszámú SUZUKI típusú személygépkocsit ne adja el a Képviselő-testület, hanem kapják meg használatra a közterületfelügyelők. 35/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete értékesíti a GUX-678 forgalmi rendszámú SUZUKI típusú önkormányzati tulajdonú személygépkocsit. Elővásárlási jogot biztosít a Polgárőrség tagjainak. A gépkocsi eladási ára bruttó ,- Ft. Felkéri a polgármestert, hogy intézkedjen az értékesítésről. Határidő aláírásra: február /2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy írásban keresse meg a háziorvosokat, hogy a beteghívó rendszert a rendelő várótermének megnyitásakor szíveskedjenek bekapcsolni. 16
17 37/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy írásban keresse meg a VHK Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kftt, hogy a január 05-én megküldött, Tóth Józsefnek címzett, VKSZ-vhknpikt-00036/2017 iktatószámú levelükben hivatkozott állásfoglalást küldje meg. Amennyiben az állásfoglalás nem tartalmazza a hivatkozott jogszabályhelyeket, úgy levelükben azok megjelölését is kéri. Határidő a levél elküldésére: február /2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint a Képviselő-testület a Bánya u. 1. szám alatti ház Berhidai úti utcafrontja elé szalagkorlátot telepítsen. 39/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy intézkedjen a Katona József utca bal oldalán lévő rossz állapotú járda elbontásáról, a helyének parkosításáról. Amennyiben a évi járdaberuházás kivitelezési szerződésében ez szerepelt, akkor a kivitelezővel végeztesse el a munkát, ha nem volt a szerződésben, akkor a évi tervezett beruházások között szerepeljen. Egyben felkéri a polgármestert, hogy a évi költségvetés összeállításánál a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: évi költségvetés tárgyalása 40/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Pétkomm Kft-t, hogy félévente, de különösen a síkosság-mentesítési időszak végén Pétfürdő utcáit seprűs-porszívós autóval takarítsa fel, valamint a szelektív hulladékszigeteket rendszeresen tisztítsa. 17
18 Határidő: a) határozat megküldésére: február 10. b) munkák elvégzésére: folyamatos Felelős: a) pontért: Horváth Éva polgármester b) pontért: Füle Tibor ügyvezető 41/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elvégzi a település utcáinak kátyúzását garanciális jótállás keretében, vagy saját önerőből. A évi költségvetésben kátyúzásra 3 millió Ft-ot irányoz elő. Felkéri a polgármestert, hogy a évi költségvetés összeállításánál a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: évi költségvetés összeállítása 42/2017.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy szándékában áll további egyeztetést folytatni a Pétfürdő, Béri B. Á. utca 1. szám alatti - (2043 hrsz), 939 m 2 területű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épületművelési ágú, 1/1 tulajdoni hányadú - ingatlan megvételéről Körmendiné Borbás Márta Pécs, xxxxxxxxxxxxxxxx szám alatti lakos, tulajdonossal. Megbízza a polgármestert, hogy a vételárról folytasson tárgyalást a tulajdonossal. Határidő: egyeztetésekről a beszámoló a februári testületi ülésen 43/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 14. számú részletező tábla alapján elfogadja az ÓVODA évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 18
19 44/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Óvoda évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft 3 db gyermekmosdó felújítás Beruházás Kisértékű tárgyi eszközök db Laptop 220 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 45/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 16. számú részletező tábla alapján elfogadja az Gondozási Központ évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 46/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Gondozási Központ évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Kisértékű tárgyi eszközök 500 Fénymásoló 320 Bölcsőde energetikai felújítás Összesen:
20 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 47/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 15. számú részletező tábla alapján elfogadja a Közösségi Ház és Könyvtár évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 48/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Közösségi Ház és Könyvtár felhalmozási kiadásainak 3.3 sorára, a TV. Stúdió hangszigetelésre ezer Ft-ot tervezzen be. 49/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Közösségi Ház és Könyvtár felhalmozási kiadásainak 3.4 sorára, a Színpad akusztikai felújításra (tervezésre) 400 ezer Ft-ot állítson be. 50/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közösségi Ház és Könyvtár évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Kisértékű tárgyi eszközök 300 Hálózati adatmentő egység
21 Összesen: 560 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 51/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szakfeladatra sorolható Adósságkonszolidációs pályázat alapján önkormányzat által elvégzendő beruházás, felújítási munkák évi felhalmozási kiadását a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár beruházásait érintően az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Közösségi Ház -napelemes elektromos energia ellátás HMKE telepítés műszaki ellenőrzés 300 Közösségi Ház 2 db. Rádiós mikrofon szett db. Laptop operációs rendszerrel (Köz.Ház) db. Projektor vetítővászonnal (Köz.Ház) 733 Közösségi Ház kisértékű tárgyi eszköz (szék: 100 db, fotel: 4 db, keverőpult, reflektorok: 20 db.) Felújítás Közösségi Ház - homlokzat, lábazat, lapostető hőszigetelés, nyílászáró csere Közösségi Ház fűtés korszerűsítés Közösségi Ház fűtés korszerűsítés műszaki ellenőrzés 200 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 52/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 1. számú részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. 21
22 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 53/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 2. számú részletező tábla alapján elfogadja az Állategészségügy évi működési költségvetésének tervezetét 30 ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 54/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 3. számú részletező tábla alapján elfogadja a Közvilágítás évi működési költségvetésének tervezetét 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 55/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 4. számú részletező tábla alapján elfogadja a Köztemető évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 22
23 56/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 5. számú részletező tábla alapján elfogadja a Köztisztasági tevékenység évi működési költségvetésének tervezetét 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 57/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 6. számú részletező tábla alapján elfogadja a Parkfenntartás évi működési költségvetésének tervezetét 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 58/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 7. számú részletező tábla alapján elfogadja a Községgazdálkodás évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 23
24 59/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 8. számú részletező tábla alapján elfogadja a Strand és tó üzemeltetés évi működési költségvetésének tervezetét 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 60/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 9. számú részletező tábla alapján elfogadja az Utak, Hidak évi működési költségvetésének tervezetét 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 61/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 10. számú részletező tábla alapján elfogadja a Felszíni vízelvezetés évi működési költségvetésének tervezetét 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 24
25 62/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 11. számú részletező tábla alapján elfogadja az Orvosi Rendelő évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 63/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 12. számú részletező tábla alapján elfogadja a Szakfeladatra nem sorolható feladatok évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 64/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező 13. számú részletező tábla alapján elfogadja az Iskola évi működési költségvetésének tervezetét ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 25
26 65/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint az Átadott pénzeszközök táblában a Rendőrség támogatása 700 ezer Ft helyett 500 ezer Ft-ra csökkenjen. 66/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint az Átadott pénzeszközök táblában a civil szervezetek bizottsági hatáskörébe eső támogatás összege 12 millió Ft-ra csökkenjen. 67/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező II. átadott pénzeszközök évi költségvetése részletező tábla alapján az átadott pénzeszközök költségvetési tervezetét ezer Ft kiadással elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 68/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Szociálpolitikai juttatások önkormányzati tábla 2. pontjában lévő Lakhatási támogatás 15 millió Ft-ját 1 millió Ft-tal csökkentse. 69/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el a Humán Bizottság javaslatát, mely szerint a Szociálpolitikai juttatások önkormányzati tábla 4. pontjában lévő Létfenntartási támogatás 10 millió Ft-os előirányzatát 1 millió Ft-tal csökkentse. 26
27 70/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező III. szociálpolitikai juttatások évi költségvetése részletező táblák alapján elfogadja az Önkormányzat szociálpolitikai juttatások költségvetési tervezetét 0 Ft bevétel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 71/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező III. szociálpolitikai juttatások évi költségvetése részletező táblák alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal szociálpolitikai juttatások költségvetési tervezetét ezer Ft bevétel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 72/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Iskola évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Berhidai út 54. épület statikai megerősítése (kivitelezés) Berhidai út 54. épület statikai megerősítése (műszaki ellenőrzés) 400 Berhidai út vizesblokk, konyha felújítás tervezés (építész, gépész, villany) 2300 Berhidai út vizesblokk, konyha felújítás kivitelezés Berhidai út vizesblokk, konyha felújítás műszaki ellenőrzés 500 Garanciális visszatartás Berhidai út 54. lépcső
28 Garanciális visszatartás előtető 190 Garanciális visszatartás ablakcsere 15 Garanciális visszatartás kerítés áthelyezés 57 Garanciális visszatartás kosárpálya műanyag borítás 218 Beruházás Kisértékű tárgyi eszközök 400 Hősök tere 1. elektromos fogyasztásmérés tervezése 381 Hősök tere 1. elektromos fogyasztásmérés kivitelezése Hősök tere 1. elektromos fogyasztásmérés műszaki ellenőrzése 200 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 73/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Kisértékű tárgyi eszközök 500 Felirat hivatalra 500 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 74/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Temető évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Kisértékű tárgyi eszközök 200 Kerítés építés (70 fm) 800 Információs tábla 2 db 300 Összesen:
29 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 75/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Láng Géza alpolgármester javaslatát, mely szerint a Garázstelep tervezésre, engedélyezésre 3 millió Ft-ot irányozzon elő a Képviselő-testület a költségvetésben. 76/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Községgazdálkodás évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Kisértékű tárgyi eszközök 300 Térfigyelő kamerarendszer bonyolítás, műszaki ellenőrzés 200 Térfigyelő kamerarendszer bonyolítás kivitelezés Távfűtőmű (közműcsatlakozások, közműfejlesztések, stb.) Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 77/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Felszíni vízelvezetés évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: 29
30 Beruházás ezer Ft Vízkár elhárítási terv Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 78/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tó évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Kisértékű tárgyi eszközök 100 Összesen: 100 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 79/2017.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Strand évi felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Forrásfoglalás műszaki bonyolítás Forrásfoglalás kivitelezés Forrásfoglalás üzembe helyezés 500 Forrásfoglalás közműfejlesztés (villany) Strand tervek közbeszerzés 500 Strand tervezés, engedélyezés (indítás) Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: költségvetési rendelet 30
2017. évi felújítások és beruházások Tájékoztató
Költségvetési 2017. évi felújítások és beruházások Tájékoztató összeg ezer Ft Felmerült költségek ezer Ft Végösszeg ezer Ft 1. Iskola 1.1 Kisértékű tárgyi eszközök 400 1.2 Berhidai út 54. épület statikai
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
.sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
E L Ő T E R J E S Z T É S
Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:
E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 24.-i ülésére
Beleg Község Önkormányzata Polgármesterétől 7543 Beleg, Kossuth utca 97. Tel.: 82/385-454 E-mail: hivatal@beleg.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 24.-i ülésére Tárgy: A Belegi
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.
2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére
2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. június 24-én, 7 00 órakor megtartandó ülésére A Rábapatonai Katica Óvoda Alapító Okiratának előterjesztése
E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 27.-i ülésére
Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 27.-i ülésére Tárgy: A
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda
9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés
Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat
Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi
54/2015. (VI. 19.) KT.
JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.
KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
1. számú melléklet Okirat száma: A 21/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a XVI. Kertvárosi Egyesített Bölcsőde
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére
10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése 2016. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 186/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 134/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék
Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására
Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Öttevényi
Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág
81/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat. Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény Alapító Okiratának elfogadása
8/06. (IV. 8.) önkormányzati határozat Intézmény Alapító Okiratának elfogadása Heves Város Önkormányzat megtárgyalta a Intézmény Módosító Okiratának és Alapító Okiratának elfogadása tárgyában előterjesztett
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 174/2013. (X. 30.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 13.416-1/2019 Javaslat a alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A (a továbbiakban: Óvoda) alapító okiratának módosításáról a fenntartó,
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Intézmény alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók
KIVONAT. H a t á r o z a t
KIVONAT A Képviselő-testület 08. május -én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 5/08. Kth. Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsődében bölcsődei férőhelybővítés kapcsán Alapító okirat módosítása H a
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15.
J A V A S L A T az Ózdi Városüzemeltető Intézmény alapító okiratának módosítására Ózd, 2016. december 15. Előterjesztő: Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatója Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.
Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 288/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról A nevelési-oktatási ek működéséről és a köznevelési ek névhasználatáról szóló 0/0. (VIII..) EMMI rendelet -6. -ai alapján
E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület november 24.-i ülésére
Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2016. november 24.-i ülésére Tárgy: A
J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására
J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény Intézményvezetője Előkészítő:
2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 64/2015. (VII.22.)KT határozata A Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: /06. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 60/2018. (IV.25.) számú. határozata
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 60/018. (IV.5.) számú határozata A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Tündérkert Keleti Óvoda alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés
Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi
Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek
Okirat száma: GYT/990-2/2018 Módosító okirat A Gyöngyöstarjáni Napköziotthonos a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. december 14. napján kiadott, 87/2016. (XII. 14.)
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.
Okirat száma: 0-/9-15/01. Módosító okirat A Pécs Közgyűlése által 01. május 4. napján kiadott 08-8/08-/01. okiratszámú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
Módosító okirat. 4. Az alapító okirat új számozás szerinti 2. alcíme a következő 2.1. ponttal egészül ki:
Okirat száma: Módosító okirat A a Dombóvár város polgármestere által 04. június 0. napján kiadott okiratát az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi
Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére
Pusztaszer Község Polgármesterétől Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 05. november 6-ai ülésére Tárgy: Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.
JAVASLAT. intézményi alapító okirat módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: - 6/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT intézményi alapító okirat
Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.
Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Módosító okirat A a Pécs Közgyűlése által 2016. február 29. napján kiadott 07-7/399-7/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi
A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:
A képviselő-testület 016. május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: 10/016. Kth. Termőföld adás-vételi szerződés jóváhagyás megadásához a helyi földbizottság által kiadott állásfoglalás ellen benyújtott
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása
Előterjesztés A 6. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása a polgármester és az óvodavezető Előzmények: - Határozat- tervezet: az előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság alapító okiratának módosítása
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.
ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1979. évben Budapest, VIII. ker. Tanács VB. által létesített (alapított)
Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: -43/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító okiratok
Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratának
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata
Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére
III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat
Módosító okirat. fte).5 0/5c) (-3\ \OEH, c,,, to. Okirat száma: /Mód/4
fte). 0/c) (-\ \OEH, c,,, to L Okirat száma: 0900/Mód/ Módosító okirat. sz. melléklet A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 0. Junius. napján kiadott, 00/A/ számú alapító okiratát
Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 184 /2016 2. előterjesztést készítő személy
Módosító okirat. Okirat száma:
Okirat száma: Módosító okirat A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2014 június 30. napján kiadott, alapító okiratát az államháztartásról
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának fenntartásában működő óvodák Alapító Okiratainak módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget
J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására
J a v a s l a t az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
ELŐTERJESZTÉS Bánki Törpe Óvoda alapító okiratának módosítása
1. Napirend óvoda alapító okirata 1. N a p i r e n d ELŐTERJESZTÉS Bánki Törpe Óvoda alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 6878-31/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.
KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása