Módosító okirat. Okirat száma:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Módosító okirat. Okirat száma:"

Átírás

1 Okirat száma: Módosító okirat A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2014 június 30. napján kiadott, alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a következők szerint módosítom 1. Az alapító okirat 1.7. pontja, mely a módosított okiratban pont alatt szerepel, a következő sorra! egészül ki. telephelye.: Közétkeztetési Központ, Mezőberény, Petőfi u Az alapító okirat 4. pontja, mely a módosított okiratban 4.1 pont alatt szerepel, kiegészül az»intézményi étkeztetéssel 3. Az alapító okirat 4.2. pontja, mely a módosított okirat 4.4 pontja alatt szerepel, az alábbi sorokkal egészül ki: D Város-, községgazclálkociási egyéb szolgáltatások Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Szociális étkeztetés Köznevelési intézményben tanulók lakhatásának biztosítása Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 4. Az alapító okirat 4.3 pontja elhagyásra kerül a módosított alapító okiratban Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Mezőberény, március 30. P.H. aláírás

2

3 1O PQSTOTT Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat rövidített neve: Humánsegítő Szolgálat 1.2. A költségvetési szerv székhelye: Mezőberény, Juhász Gyula u telephelye(í): telephely megnevezése :elephely címe 1 Idősek klubja Mezőberény, Hősök útja 3. 2 Bölcsöde épülete Mezőberény, Puskin utca Családsegítés, gyermekjólét épülete Mezőberény, Petőfi Út Diagnosztikai kislabor Mezőberény, Luther utca 1. 5 Fizioterápia, gyógytorna Mezőberény, Puskin utca Háziorvosi alapellátás Mezőberény, Győri János utca Idősek Otthona Mezőberény, Juhász Gyula utca 1. 8 Idősek Otthona Mezőberény, Puskin utca 1. Jédőnői Szolgálat, Központi orvosi ügyelet, Mezobereny, Szechenyi utca 1. Szemeszet 10 Közétkeztetési központ Mezőberény, Petőfi u A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma:

4 12. A költségvetési szerv alapításáról rendelkező jogszabály: 24/1993, (XIL1.) MÖK sz. rendelet 2.3. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Mezőberény Város Önkormányzata székhelye: Mezőberény, Kossuth tér A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv Irányító szervének/felügyeleti szervének megnevezése: Mezőberény Város Önkormányzata székhelye: Mezőberény, Kossuth tér A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Az inttézmény a jogszabályban meghatározott közfeladatit a szociális igazgalásról és szociális ellátásokról szóló évi Ill. t a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI tv., valamint az egészségügyről szóló évi CLIV. tv figyelembe vételével végzi. Intézményi étkeztetés A költséavetési szerv főtevékenvséének államháztartási szakáeazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Idősek, fogyatékosok bentiakásos ellátása 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám rormányzati funkció megnevezése Háziorvosi alapellátás Otthoni (egészségügyi) szakápolás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás ámogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére Időskorúak, demens betegektartós bentlakásos ellátása Idősek, demens betegek nappali ellátása gyermekek átmeneti ellátása gyermekek napközbeni ellátása Gyermekjóléti szolgáltatások Szociális étkeztetés

5 Házi segítségnyújtás elzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Járos-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben Szociális étkeztetés Köznevelési intézményben tanulók lakhatásának biztosítása Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 45. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: a.) Mezőberény Város közigazgatási területe b.) Békési Többcélú Kistérségi társulás települései (Doboz kivételével), valamint Gyomaendrőd, Hunya, Kétsoprony közigazgatási területe jelzőrendszeres házi Segítség nyújtás tekintetében c.) Támogatószolgáltatás és gyermekek napközbeni ellátának tekintetében Bélmegyer Kamut, Köröstarcsa, Murony. cl) Egészségügyi alap- és szakellátás tekintetében Mezőberény és Csárdaszállás közigaz gatási területe 4.6. A költségvetési szerv jogállását meghatározó jogszabály: Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálatot a képviselő-testület által, pályázat alapján határozott időre kinevezett igazgató vezeti, alkalmazva a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi törvénynek a szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásról szóló 257/2000. (X1L26.) Korm. rendelet 16. (3) bekezdésében írottakat is. Az intézmény igazgatója megbízott magasabb vezető állású közalkatmazott. A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat képviseletére az igazgató jogosult. Képviseleti jogát az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint átruházhatia. 52. A költsé2vetési szervnél alkalmazásban álló személyek jo2viszonva foglalkoztatási jogviszony ogviszonyt szabályozó jogszabály 1 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény 2 megbízásos jogviszony a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény

6 I 3 I közalkalmazotti jogviszony j közalkalmazottak jogállásáról szóló évi tv A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat szervezeti felépítését, működési rendjét, irányítását Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által jóváhagyott Szervezet és Működési Szabályzat szabályozza. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az alapító okiratról szóló határozatot a Magyar Államkincstár részére küldje meg Azonosító adatok: - Törzsdkönyvi azonosító szám: Adószám: - KSH statisztikai számjel: Költségvetési szerv költségvetésének végrehajtására szolgáló bankszámlaszám: Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv napján kelt alapító okiratot visszavonom. Kelt Mezőberény, március 30. P.H. aláírás

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 412/2015. (XI. 19.) KÖKT határozata a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (15 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: XX/./2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

5650 Mezıberény, Puskin u Mezıberény, Petıfi u. 27.

5650 Mezıberény, Puskin u Mezıberény, Petıfi u. 27. A Városi Humánsegítı és Szociális Szolgálat alapító okirata Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete, a helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV tv. 9.. (4) bekezdésében, az Államháztartásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe. B). melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /207. (X. 25.) határozatához

Részletesebben

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

Határidő: március 31. Módosító okirat

Határidő: március 31. Módosító okirat 68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.

Részletesebben

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A

Részletesebben

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Szociális Szolgálata Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat /206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi

Részletesebben

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32) Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Száma:1-8/2017. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Gondozási

Részletesebben

18/2015. (XII.23.) TT.

18/2015. (XII.23.) TT. K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 459/2015. (XII. 17.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (17 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár

Részletesebben

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-157/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016. Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-36/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. melléklet a... /2016. (VI.24.) határozathoz Okirat száma: 3/AO/ÓTSZEGYII/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-7/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége 37/2017. (II. 23.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (14 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról Előterjesztés az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 184 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A 08. számú felnőtt háziorvosi körzet önkormányzat általi átvétele Tárnok Lászlóné jegyző dr. Uhrin Anna aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása

Részletesebben

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása. KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása

Részletesebben

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/ .sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 1. számú melléklet Okirat száma: A 21/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a XVI. Kertvárosi Egyesített Bölcsőde

Részletesebben

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet 4. Okirat száma: M.....12019. '22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet UOELAL Módosító okirat A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 186/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja TárEv: A Paksi Gyógyászati Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Szabó Péter polgármester Véleményező:

Részletesebben

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 288/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 325/2015.(X.29.) határozat a Városi Egészségügyi Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki

Részletesebben

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére Pusztaszer Község Polgármesterétől Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 05. november 6-ai ülésére Tárgy: Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: -43/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító okiratok

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat

509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 205. október 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 509/205. (X. 29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az Egri Közszolgáltatások

Részletesebben

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat 1. sz. melléklet a 179/2014. (VII. 24.) önkormányzati határozathoz A Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. május 28-án kiadott 135/2014. (V.28.)

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése 2016. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezet megszüntető okiratának

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép. 1. számú melléklet a Közgyűlés XII-171/315.004/2016. számú határozatához Okirat száma:../2016. Módosító okirat A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Miskolc Környéki

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

KIVONAT. H a t á r o z a t

KIVONAT. H a t á r o z a t KIVONAT A Képviselő-testület 08. május -én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 5/08. Kth. Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsődében bölcsődei férőhelybővítés kapcsán Alapító okirat módosítása H a

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 64/2015. (VII.22.)KT határozata A Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító

Részletesebben

J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására

J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására J a v a s l a t az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat A Napsugár Óvoda és Bölcsőde a Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2015. 11. 26. napján kiadott, 7855-6/2015. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 207. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának jóváhagyása. Tisztelt

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma:./2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye alapító okiratát

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére 10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben