41Ü.1B.21S8/2013/29. sz. pld. ÉRKEZETT A Fővárosi Törvényszék Budapesten, a 2014. március 18., március 25., április 01., április 08., április 15. és május 13. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő ítéletet: A2012. szeptember 10. napján bűnügyi őrizetben volt, 2012. szeptember 18. napjától 2012. október 18. napjáig házi őrizetben volt BISZKU Béla psz. vádlott bűnös 17 felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntettben (2012. évi C. törvény szerinti Btk. 160. (l)-(2) bekezdés f./ pont), 2./ 2 rb. bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben (2012. évi C. törvény szerinti Btk. 282. (1) bekezdés b./ pont - (3) bekezdés a./ és d./ pont), 3./ lőszerrel visszaélés bűntettében (a 2012. évi C. törvény szerinti Btk. 325. (2) bekezdés a) pont), 4./ a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében (a 2012. évi C. törvény szerinti Btk. 333. ), ezért - halmazati büntetésül - 5 (öt) évi és 6 (hat) hónapi börtönbüntetésre és 10 (tíz) évi közügyektől eltiltásra ítéli. A vádlott által előzetes fogvatartásban - őrizetben - töltött időt, valamint a házi őrizetben töltött időt a szabadságvesztésbe beszámítani rendeli akként, hogy a beszámításnál a 31 nap házi őrizet 8 nap szabadságvesztésnek felet meg.
410)8.2158/2013/29. 2 A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap. A vádlottól lefoglalt és a nyomozati iratok között elhelyezett iratok lefoglalást megszünteti és a vádlottnak kiadni rendeli. Kötelezi az eljárás során felmerült 382.193,- (Háromszáznyolcvankettőezer-százkilencvenhárom) Ft bűnügyi költség állam javára történő megfizetésére. Indokolás: A bíróság a tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a következő tényállást állapította meg: B i s z k u Béla psz. vádlott katonai akadémiát és politikai főiskolát végzett, honvéd őrnagy rendfokozattal rendelkezett, jelenleg nyugdíjas. Havi nettó nyugdíja 240.000 Ft. Özvegy, más személy eltartásáról nem kell gondoskodnia. Rendelkezik a lakóhelyéül szolgáló ingatlan tulajdonjogával, valamint egy Suzuki Alto típusú személygépkocsival, mely után havi 28.000 Ft hitelt törleszt. Büntetlen előéletű. * * * A történeti tényállás leírása előtt a bíróság szükségesnek látta rögzíteni a következőket: A bíróság a 2014. február 27. napján jogerős 41.B.2158/2013/13. sz. végzésével az aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügyhöz egyesítette a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt folyamatban volt nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadásának büntette miatt indult bűnügyet. A bíróság az ügy tárgyalása előtt igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki annak megállapítására, hogy a vádlott a korának megfelelő egészségi állapotban van-e, és rendkívüli súlyos megbetegedésben, vagy egészségromlásban szenved-e. A szakértő a bírósághoz 2014. március 11. napján érkezett szakvéleményében megállapította, hogy a vádlott a rendelkezésre álló orvosi dokumentum szerint
3 41(I.)B.2158/2013/29. A szakértői véleménynek megfelelően a bíróság a tárgyalást lefolytatta, és a bizonyítási eljárás adatai alapján a következő történeti tényállást állapította meg: * * * IJ A vádlott 1949. évtől a Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Bizottsága Káder Osztályának vezetője, 1951-től 1953-ig a Magyar Dolgozók Pártja X. kerületi bizottságának, majd 1955. évtől a XIII. kerületi bizottságának titkára volt egészen 1956. október 31. napjáig. A vádlott, Kádár János, Apró Antal, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Kiss Károly és Marosán György, majd dr. Münnich Ferenc mellett megalakulásától tagja a Magyar Szocialista Munkáspárt (továbbiakban MSZMP) Ideiglenes Központi Vezetőségének, Ideiglenes Intéző Bizottságának, tagja később a Politikai Bizottságnak, valamint az Ideiglenes Központi Bizottságának, utóbb pedig a Központi Bizottságnak. A vádlott ezen személyekkel együtt tehát tagja volt a legszűkebb pártvezetésnek, így Magyarország sorsát meghatározó legfontosabb döntések meghozatalában vett részt társaival együtt. A vádlott 1957. február végétől 1961. szeptemberéig a Kádár János vezette kormány belügyminisztere, 1961-től 1962-ig miniszterelnök-helyettes volt. Kádár János 1956. november 07. napjától 1958-ig az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke. 1957. február 26. napjától az Ideiglenes Központi Bizottság elnöke, illetve miniszterelnöke lett az 1956. november elején megalakuló magyar forradalmi munkás-paraszt kormánynak. A Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 56. -a (2) bekezdése szerint: A nép demokratikus egységére támaszkodó és élcsapata által irányított munkásosztály az állami és társadalmi tevékenység vezető ereje. - alkotmányi szinten rögzítette a párt egyeduralmi szerepét. Magyarországon 1956-ra már teljesen kiépült a pártállami diktatúra, melyben a kizárólagos hatalmat gyakorló párt, az állampárt szerepét a Magyar Dolgozók Pártja töltötte be, mely szerepet 1956. októbere után az MSZMP vette át. A legfőbb elv e politikai hatalmi rendszerben az volt, hogy a pártvezetés döntései kétségbevonhatatlanok és kötelezőek, még akkor is, ha e döntéseket nem foglalják jogszabályba. Az állampárt működése a demokratikus centralizmusra és a pártfegyelemre épült, amely tiltotta a párt alapszervei közti horizontális kapcsolatot, szigorú alá- és fölérendeltségi hierarchikus rendszert követelt meg és hozott létre. Bár az állampárt legfőbb szerve a kongresszus volt, amely
41(I.)B.2158/20I3/29. 4 meghatározta a párt politikai irányvonalát és elfogadta programját, azonban a tényleges hatalmat mégis a legszűkebb pártvezetés gyakorolta. A párt szervei mellett ugyan megvoltak a különböző államhatalmi szervek, így az Országgyűlés, a Kormány, ennek ellenére e politikai hatalmi rendszerben ezek az állami szervek szigorú és szoros pártellenőrzés alatt álltak, lényegében feladatuk a pártutasítások végrehajtása volt. Míg a pártfunkciók korlátlanok, addig az államhatalmi szervek az állampártnak alárendeltek és korlátozottak voltak. 1956. október 23. napján Magyarországon forradalom, majd szabadságharc kezdődött. 1956. november 4. napja után nemzetközi fegyveres összeütközés alakult ki az országot megszálló szovjet csapatok, a Szovjetunió központi vezetése által létrehozott és támogatott munkás-paraszt kormányra felesküdött magyar fegyveres csoportok, illetve a Nagy Imre-kormányhoz hü fegyveres erők, valamint az őket támogató felkelők között. A szovjet páncélos hadosztályok ezen a napon általános támadást indítottak mind Budapesten, mind vidéken, melynek következtében a Nagy Imre vezette törvényes kormány működése megszűnt. A nemzetközi fegyveres összeütközés - az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én között egyezmény 6. cikkének értelmében - a katonai műveletek általános befejezését követő egy évig, 1957. november 15. napjáig tartott. Kádár János 1956. november elején alakította meg a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányt, mely szovjet beavatkozás folytán annak segítségével, törvényellenesen, a törvényes magyar kormányt erőszakosan eltávolítva jött létre, ezen hatalom mögött a szovjet megszálló csapatok álltak. A Kádár János vezette kormány az esküt 1956. november 7. napján tette le az Elnöki Tanács elnöke, Dobi István előtt. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1956. évi 28. számú - keltezés nélküli - határozatával kinevezte a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányt, egyben felmentette a Nagy Imre vezette kormányt. 1956. november elején megalakult fentiek szerint az MSZMP, mely központi, operatív, irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak a tagjai volt a vádlott is. A vádlott az Ideiglenes Intéző Bizottsági tagsága mellett 1956. december 08. napjától az MSZMP Budapesti Intéző Bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte. A Szovjetunió által támogatott új központi hatalmat sem belföldön, sem külföldön nem ismerték el, a magyar lakosság helyi önszerveződései, csoportosulásai, a munkástanácsok helyi és központi szervei egyre meghatározóbb társadalmi, politikai és gazdasági szerepet töltöttek be. 1956. november első felében az új központi hatalmat gyakorló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága elhatározta, hogy egy egységes és központi irányítású karhatalmat hoz létre, mely karhatalmat a Katonai Tanács az Intéző Bizottság döntéseinek megfelelően szervezi meg és irányítja. A Katonai Tanács vezetője Úszta Gyula vezérőrnagy lett. A karhatalom felállításáról és megszervezéséről jogszabályt sohasem bocsátottak ki, az erre vonatkozó határozatok hivatalos lapban sem jelentek meg. 1956. november 11-én megtartott Ideiglenes Intéző Bizottsági ülésen a vádlott is kifejtette, hogy rendkívül súlyosnak értékeli a helyzetet, és nem szabad hinni azoknak a jelentéseknek, amelyek mást állítanak, egyúttal javasolta maga is a fegyveres szervek mielőbbi felállítását.
41 (l.)b.2158/2013/29. 5 1956. november 21. napján a vádlott részvételével ismét összeült az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága, ahol legfontosabb napirendi pontként a karhatalom megszervezése szerepelt. A vádlott társaival ezen az ülésen többek között az alábbi döntéseket hozta: A hadseregbe az Intéző Bizottság összekötőjeként a pártmunkások bevonására és a mozgósítására, a politikai munka segítésére Földes László elvtársat delegáljuk. Egyes gócokat erőteljesebben kell karhatalommal védeni. Itt a szervezést gyorsítani kell: Miskolc, Pécs, Salgótaiján. Fentieken túlmenően a vádlott és társai megállapították, hogy az ellenforradalmi erők egyre hangosabbak, erőszakosabbak és aktívabbak, továbbá a vidéki karhatalom szerveihez központi megbízottat kell küldeni teljes felhatalmazással. A vádlott határozottan és következetesen fenntartott álláspontja szerint hangsúlyozta, hogy a fegyveres szervek tekintetében mennyire fontos a személyi megbízhatóság és a vezetők azirányú képessége, hogy a központi akaratot teljesítsék. Utalt arra, hogy Úszta Gyula olyan személy, aki képes vezetni. Az MSZMP Ideiglenes Központi Vezetősége - melynek az Ideiglenes Intéző Bizottsági tagság révén a vádlott is tagja volt - 1956. december 02-án és december 03-án is ülést tartott, melyen a vádlott kifejtette, hogy továbbra is lebecsülik az ellenforradalmi erőket. Szólt a munkástanácsokról és ennek kapcsán - társaival egyetértve - kifejtette, hogy a munkástanácsok létezése és munkája bizonyítja, hogy kettős hatalom van. Felszólalása szerint továbbá a munkástanácsok egy részének kezében fegyver van, ezzel erősítve és alátámasztva hatalmi pozícióját. Nem csak politikai munkát végeznek, és akadályozzák a központi hatalom megszilárdítását, de gazdasági pozíciók megszerzésére is törekednek. Kifejti, hogy a karhatalmi szerveiknek ezért sokkal erélyesebben kell dolgoznia, mint korábban azt tették, mivel az utóbbi napokban valóban megnövekedett az ellenforradalmi nyomás, főként a munkástanácsokon keresztül. Mivel ezidáig semmilyen erélyes intézkedésre nem került sor, ezért az ellenforradalmi erők még elszántabban és határozottabban dolgoznak a központosított hatalmukkal szemben. Társaival egyetértett abban, hogy a munkástanácsokkal szemben csak karhatalmi, rendőrségi erővel lehet sikeresen fellépni. A központi vezetőség tagjai a vádlott javaslatával egyet is értettek és rá is erősítettek azzal, hogy immár valóban nem a teóriákkal kell foglalkozni, hanem a keménykezű karhatalmi fellépésre kell koncentrálni. A vádlott és társai által meghatározottak végrehajtására 1956. december 04. napján összeült a karhatalmat iránytó Katonai Tanács, mely a következőkről döntött: a./ A készültséget életbe léptetni. b./ Karhatalmi ezredeket előkészíteni, beszélni kell a század-és szakaszparancsnokokkal. c./ Határozottan kell fellépni az ellenséggel szemben. d./ Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük. Tehát a vádlott és társai akaratát és utasítását a karhatalmi egységek parancsnokainak továbbították, akik jelentették, hogy a gyors és kegyetlen leszámolásra vonatkozó parancsokat megértették. Fentiek szerint a karhatalmat kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy a forradalom és szabadságharc leverése után a szovjet fegyveres erők támogatásával részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport legyen. A jogszabályi keretek nélkül létrehozott karhatalom a forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának megtartását és megerősítését szolgálta, és - a végrehajtott sortüzek által - eszköze lett a gyors és kegyetlen leszámolásnak.
4 1 (l.)b.2158/2013/29. 6 A Kádár János vezette párt- és államvezetés - közöttük a vádlott - ugyanis 1956. december elejére a leírtak szerint elhatározta, ha kell fegyveres erővel, a karhatalommal lép fel és számol le kíméletlenül a polgári lakosság demonstrációival szemben. Magyarországon valóban kettős hatalom alakult ki, melynek során az akkor még legálisan szerveződő munkástanácsok szerepe döntővé vált. Mivel a tömegmozgalmak és a munkástanácsok újabb felkelés kirobbanásával fenyegettek, amely a Kádár János vezette kormány, ekként az MSZMP központi hatalmát gyakorló vádlott és társai uralmát alapvetően veszélyeztette, ezen mozgalmak elfojtását a karhatalom feladatává tették. A Katonai Tanács 1956. december 04. napján meghozott döntéseit követően a karhatalmi alakulatok a békés polgári lakosságra leadott sortűzzel elkövetett szándékos emberöléseket követtek el az ország területén. A vádlott és társai 1956. december 05. napján, mint az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága a feladat meghatározás céljából ismét ülést tartottak, melyen elhatározták, hogy fasisztaellenes tömegdemonstrációt szerveznek. A szervezésért és a politikai irányításért a vádlott is felelős volt. 1956. december 06. napján Budapesten a Nyugati Pályaudvari ún. vörös-zászlós tüntetésen a szovjet páncélozott jármüvek az ellentüntetőkkel történt összetűzés során fegyvert használtak, melynek következtében Szakács Ilona, Simon József, Laster Sándomé, született Csonka Mária életét vesztette. Kétséget kizáró módon nem állapítható meg, hogy a szovjet páncélozott járművekből a vádlott és társai akaratának, illetve utasításának megfelelően történt a fent említett tüntetők lemészárlása. 1956. december 08. napján ugyanakkor Salgótaijánban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt összegyűlt tömegre már a vádlott és társai akaratának és utasításának megfelelően nyitottak tüzet a helyszínen lévő magyar karhatalmista és szovjet katonai erők, melynek következtében 46 ember vesztette életét: Dr. Wagner Jenőné (1914), Tóth Sándor (1925), Kakuk József (1946), Vlasovszky Rezső (1906), Szabó Gyula (1932), Benkő Imre (1897), Telek Ilona (1933), Telek Erzsébet (1934), Ravasz István (1938), Kostyál Endre (1928), Szabó János (1934), Kluka József (1941), Vilcsek Ilona (1929), Peresi Ilona (1935), Fényes Sándor (1932), Fényes Ilona (1939), Tóth András (1936), Dávid Lajos (1931), Nagy Béláné (1936), Chmell Tibor (1939), Krupa János (1935), Nagy Sándor (1906), Szőke Zoltánné (1918), Gálfí János (1933), Zaff József (1938), Mihály Ilona (1938), Molnár Zsigmond (1911), Fekete József (1937), Tóth Sándor (1908), Németh Ferenc (1929), Kiss István (1934), Balázs József (1925) Gubányi Ferenc (1911), Jónás János (1933), Sály Miklós (1936), Kosléder László (1934), Szarvas Pál (1926), Koczka László (1938), Vámos Józsefné (1930), Bártfai József (1926), Pallai József (1936), Fekete Imre (1930), Angyal Pál (1913), Havasi László (1939), Kiss Gábor (1939), Molnár Józsefné (1930). További 89 ember pedig megsebesült. A vádlott később, mint belügyminiszter a felelősségre vonásra azért nem intézkedett, mert a polgári lakosságra leadott sortűzzel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt a leírtak szerint ő adott utasítást, melyek alapjául szolgáltak a karhatalmisták tevékenységének. A belügy feladatává tették, hogy fokozza a harcot az ellenforradalom vezetői és szervezői ellen az ellenforradalom végleges felszámolása érdekében. 1956. december 28-án az MSZMP Központi Bizottsági ülésén - melyen a vádlott is részt vett - felszólalt Úszta Gyula és kifejtette azt, hogy a karhatalom megállja a helyét, de azért, mert a háta mögött van a szovjet hadsereg.
4I(I.)B.2158/2013/29. 7 1957. január 14-én az MSZMP Intéző Bizottsági ülésén a vádlott és társai javaslatot tettek arra, hogy elő kell készíteni a preventív lépéseket az osztályellenség fő bázisát képező kategóriák ellen. 1957. február 26-án az MSZMP Központi Bizottsági ülésén a vádlott és társai jelenlétében Úszta Gyula felszólalásában kifejtette, hogy a megszervezett karhatalmuk olyan, hogy lelövi mindazokat, akiket kell, azonban megindul a tavaszi munka, és esetleg több embert kell megsemmisíteni, mint amennyire szükség volna, ezért maga javasolja, hogy a párt alaposan elemezze, és értékelje a helyzetet, és ennek megfelelően döntsön. Ezen az ülésen Kádár János kifejtette, hogy március 15-re fel kell készülni, mert előfordulhatnak az októberi eseményekhez hasonló véres provokációk, és ebben az esetben az ilyen provokációkkal szemben kegyetlenül fel kell lépni, továbbá feltétlenül össze kell szedni néhány embert, és nem a mennyiség, hanem a minőség számit. 1957. március 09-én a székesfehérvári karhatalomtól Kovács Mihály őrmester vezetésével kb. 15 fő érkezett Martonvásárra, őket a helyi rendőrőrs tagjai segítették. A karhatalmi egység jelentős része erősen ittas állapotban volt. A karhatalom tagjai házkutatást tartottak Tóth József, Friedrich Béla, Kükedi Endre, Kis Árpád, Varga László, Kordély Sándor, Gingel István és Simonyi József martonvásári lakosoknál, továbbá személyválogatás nélkül a nyílt utcán, illetve a szórakozóhelyen brutálisan bántalmaztak embereket, illetve többeket elő is állítottak. Ennek során a fenti személyek közül Friedrich Bélát, a mezőgazdasági tudományok kandidátusát, egyben tudományos osztályvezetőt, Kis Árpád tudományos munkatársat, és Kükedi Endre tudományos segédmunkatársat a rendőrőrsre kísérték, ahol a karhatalmisták a helyi rendőrőrs parancsnokának támogatásával, Ládás József r. törzsőrmesterrel együtt nevezett személyeket súlyosan bántalmazták, három órán keresztül ütötték. Először mindhárom sértettet a falhoz állították és gumibottal közepesnagy erővel testszerte ütötték, majd a sértetteket hasra fektették és kézzel, lábbal testszerte bántalmazták. A brutális támadás végezetéül pedig mindhármukat felállították, körbeállták majd gumibottal a fejüket verték, míg össze nem estek. Az eszméletüket vesztett sértettek bántalmazását a földön tovább folytatták. A bántalmazás következtében Kis Árpád 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Kétséget kizáró módon nem állapítható meg, hogy a fenti személyek pontosan milyen sérüléseket szenvedtek el, mivel a sértettektől az orvosi ellátást megtagadták. A vádlott fenti martonvásári eseményekről már 1957. márciusában, néhány nappal a bűncselekmény után tudomást szerzett. A részére megküldött átiratokból, panaszos levelekből, továbbá a hivatalos ügyészségi, majd rendőrségi jelentésből számára is egyértelművé vált, hogy rendkívül súlyos, a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmények történtek. Az ügyészségi jelentésből számára az is kiderült, hogy a martonvásári eseményekért két főt tettek felelőssé, így a karhatalmi egység parancsnokát, és a helyi rendőrőrs parancsnokát, azonban velük szemben csak formális felelősségre vonás - egyik eltávolítása, másik parancsnok áthelyezése - történt meg. A vádlott azonban miniszterként, mint hivatalos személy megállapította, hogy az esemény további kivizsgálást nem igényel, és irattárba rendelte helyezni a vonatkozó anyagot. Arra, hogy a martonvásári események a vádlott akaratának és utasításának, illetve szándékának megfelelően történtek volna, kétséget kizáróan következtetni nem lehet, azonban hivatalos személyként utólagosan megakadályozta az érdemi, büntetőjogi felelősségre vonást. IIJ A vádlott - közelebbről meg nem határozható időpontban - megszerzett 11 darab 36/50,7 kaliberű sörétes vadásztöltényt, amelyek tartására nem rendelkezett engedéllyel, azonban a Budapesti Nyomozó Ügyészség által 2012. szeptember 10. napján foganatosított házkutatásig a Budapest, II. kerület, Felső Zöldmáli út 27., 1. szám alatti lakásában tartotta. A vádlott korábban rendelkezett engedéllyel vadászlőfegyver tartására.
41 (I.)B.2158/2013/29. 8 A vádlott által lakásán tartott 11 darab 36/50,7 kaliberű sörétes vadásztöltény a 2004. évi XXIV. törvény 2. -ának 22. pontja alapján lőszernek minősül. III./ A vádlott 2010. júliusában megállapodott a Duna Televízióval, hogy interjút ad a vele készült Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmben elhangzottakkal kapcsolatban. Az interjú stúdiófclvételére 2010. augusztus 03. napján került sor a Duna Televízió Zrt. Budapest I. kerület Mészáros utca 48. szám alatti épületében. A vádlott a felvételt követően nyilatkozatot írt alá, melyben hozzájárult a rögzített interjú egészének, illetve részleteinek a Közbeszéd című műsorban történő nyilvánosságra hozatalához. A Duna Televízió a felvételt ennek keretében 2010. augusztus 04-én leadta. Az interjúban a riporter által az 1956-ot követő perekre és ítéletekre, illetve azok koncepciós voltára vonatkozóan feltett kérdésekre a vádlott úgy nyilatkozott, hogy Nem tartom koncepciós pereknek. Valamilyen cselekmények alapján történtek az ítéletek. Az ítéleteket nem én hoztam... Az ügyészség foglalkozott a nyomozó hatóság felügyeletével és törvényes ellenőrzésével, és a nyomozó hatóság, illetve az ügyészség feladata volt a vádemelés a bíróság előtt, és az ítéletet pedig a bíróság, a szuverén magyar bíróság hozta. A riporter ezt követő azon kérdésére, hogy a vádlott számára...belügyminiszterként elfogadható volt-e, hogy a történelemírás szerint 300 ember kivégeztek, 20.000 embert bebörtönöztek és 200.000 ember elhagyta az országot, azt mondta: Ehhez nekem nem volt közvetlen közöm. Hát az, hogy mennyi ember hagyta el az országot, az akkori helyzet következménye volt, és én rendkívül sajnáltam azokat az embereket, akik ennek a helyzetnek a következményeképpen hazájukat kénytelenek voltak elhagyni. És nagyon sokan, én nem tudom pontosan megmondani, de százezernél is többen visszajöttek Magyarországra, és itt élték az életüket tovább. A vádlott fenti nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozataival a kommunista rendszer által elkövetett bűnöket nyilvánosan tagadta, illetve jelentéktelen színben tüntette fel. A bíróság a fenti tényállást a vádlott, a tanúk vallomásai, a szaktanácsadói vélemény, az igazságügyi fegyverszakértői vélemény, valamint az ismertetett okirati bizonyítékok alapján állapította meg. * * A Budapesti Nyomozó Ügyészség Nyom.375/2012. számú, valamint a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség B.4415/2010/4. számú vádiratában részben a fenti tényállások alapján a vádlottat az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt - a Magyar Népköztársaságra nézve az 1955. évi február hó 3. napjától hatályos - nemzetközi egyezmény 2., 4. és 6. Cikkében foglaltakra tekintettel a 147. Cikkben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, felbujtóként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, valamint 2 rendbeli felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével megvalósított háborús bűntettel vádolta, amelyre - figyelemmel a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban Btk.) 2. -ára - a Btk. 160. -a (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés c) és f) pontja szerint minősülő aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének, a Btk. 164. -a (1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdése szerint minősülő
41 (I.)B.2158/2013/29. 9 életveszélyt okozó testi sértés büntette kísérletének, 2 rendbeli a Btk. 164. -a (1) bekezdésébe ütköző és a (6)-ának a) pontja szerint minősülő aljas indokból és célból elkövetett súlyos testi sértés büntette kísérletének büntetési tételét kell alkalmazni, továbbá figyelemmel a Btk. 2. -ára, a Btk. 325. -a (2) bekezdésének a) pontjába ütköző és aszerint minősülő engedély nélküli tartással elkövetett lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint a nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettével (régi Btk. 269/C. ) vádolta. A bíróság által megállapított tényálláshoz képest a vád szerint a vádlott felelős felbujtóként, a Nyugati térnél lezajló események kapcsán a 3 ember haláláért, továbbá szintén felbujtóként felel a 3 martonvásári kutató súlyos bántalmazásáért. A tárgyaláson eljáró ügyész a vádirati tényállásokat változatlanul fenntartotta azzal, hogy a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása büntette tekintetében az elbíráláskori törvény szerinti minősítést kérte megállapítani (Btk. 333. ), és a büntetéskiszabási körülményekre figyelemmel indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, a házi őrizetben töltött időt számítsa be, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától. * * * A vádlott mind a nyomozás során, mind a tárgyaláson lényegében élt a vallomásmegtagadás jogával, csak rövid érdemi védekezést, illetve az utolsó tárgyalási napon írásbeli vallomást terjesztett elő, melyben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Vallomásának lényege szerint nem vett részt a karhatalom létrehozására vonatkozó döntés meghozatalában. 1956. november és december hónapban a karhatalomnak semmiféle utasítást, parancsot nem adott, és nem is adhatott. Nem vett részt békés tüntetések lőfegyverhasználattal történő feloszlatására vonatkozó döntés meghozatalában. Továbbá az Intéző Bizottság, a Központi Vezetőség, a Politikai és Központi Bizottság üléseiről felvett gépírásos jegyzőkönyveket utólag szerkesztették, a határozatokat is utólag, Kádár János instrukciói alapján fogalmazták meg. A gépírásos jegyzőkönyvek az általa elmondottakat több helyen pontatlanul tartalmazzák. így például 1956. december 03-án nem karhatalmi, hanem rendőrségi fellépésről beszélt. Az Intéző Bizottság 1957. március 26-i ülésén nem mondott olyat, hogy ő beszélt Farkas Mihály ügyét tárgyaló bírókkal. Továbbá soha nem adott utasítást Friedrich Béla, Kükedi Endre és Kis Árpád bántalmazására. A házkutatás során a lakásán előtalált lőszerek ottlétéről tudomása nem volt, azok a fia tulajdonát képezték. A kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása vonatkozásában a 2010. augusztus 25. napján tett gyanúsítotti kihallgatása során vallomást szintén nem tett, de megjegyezte, hogy a nemzeti szocialista rendszerek által elkövetett bűnöket nem tagadta, és kikérte magának, hogy ezzel is meggyanúsítsák. Egyebekben fenntartotta az adásban elhangzottakat. Véleménye szerint Magyarországon nem volt kommunista rendszer, és történelmi tény, hogy 1956-ban ellenforradalom volt. A védő perbeszédében rendkívüli részletességgel és hosszasan elemezte mind a történeti tényállást, mind az alkalmazandó nemzeti és nemzetközi jogot, számos konkrét jogesetet, illetve nemzetközi bírósági döntést hozott példaként. Kifejtette, hogy semmiféle konkrét bizonyíték nincs arra, hogy a vádlott részt vett volna a karhatalom megszervezésében, irányításában, vagy az arra vonatkozó parancs kiadásában, hogy Salgótarjánban, vagy a Nyugati térnél a tömegbe lőjenek, ráadásul ez utóbbi esetben a lövéseket a szovjet páncélozott járművekből adták le, az alapügy vádlottját pedig a Legfelsőbb Bíróság felmentette. Legfeljebb a lőszerrel visszaélés bűntettét lehet megállapítani. A kommunista rendszer nyilvános tagadása büntette kapcsán szintén részletesen elemezte és értékelte a törvényi tényállást, a vonatkozó és az ügyben korábban született Alkotmánybírósági határozatot és a vádlott vád tárgyává tett kijelentései kapcsán kifejtette, hogy azok nem
41(I.)B.2158/2013/29. 10 tényállásszerűek. Elsődlegesen bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában történő felmentésre tett indítványt. Többször utalt azon - politikai fennhangoktól sem mentes - álláspontjára, mely szerint a vádlott egyfajta koncepciós per áldozata, melyben nemcsak az ügyészség, de a bíróság is központi kormányzati nyomásra cselekszik. Ezzel kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy a tárgyalás időzítése sem véletlen, és éppen a legintenzívebb politikai választási időszakra esett. Ráadásul azok, akik a vádlott javára mentő vallomást tudtak volna tenni, már elhunytak, így a bizonyítás is csak egyoldalú lehetett. * * * Mielőtt a bíróság az érdemi indokolást a bizonyítékok értékelésével folytatná, fontosnak tartja rögzíteni, hogy csak a törvényeknek van alárendelve, ezért döntéseit is a vonatkozó törvények, illetve jelen esetben a nemzetközi jog szabályai határozták meg. A tárgyalás kitűzésének időpontját pedig egyetlen büntetőeljárási cselekmény határozta meg, nevezetesen a vádirat benyújtásának időpontja, mely 2013. októberében történt meg. Ezt követően a bíróságnak egy hónapja van a tárgyalás előkészítésére, majd a vádirat kézbesítését követően újabb egy hónapja a tárgyalás kitűzésére azzal, hogy a tárgyalás határnapját ezután - figyelemmel az ügy kiemelt jelentőségére - 3 hónapon belülre kellett kitűznie. A bíróság valamennyi határidőt szigorúan betartotta, így a törvényeknek megfelelően tűzte ki a tárgyalás határnapjait. A bíróság a bizonyítékok értékelése körében az alábbiakat állapította meg. 1./ Köztudomású tények: IJ Az 1990. évi XXVIII. törvény az 1956. évi októberi forradalom és szabadságharc jelentőségét méltatta, és mindenkire kötelező erővel állapította meg azt, hogy Magyarországon 1956. október 23- án forradalom, majd szabadságharc zajlott. Ezen, a magyar történelem szempontjából is kiemelkedő jelentőségű törvény rendelkezései ma is hatályosak és nem vitathatók. A jogszabály által deklarált események forradalom és szabadságharckénti megítélése a bíróságok rendszerváltás utáni ítélkezésében is határozottan és következetesen kimutathatók. Az 1956. októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról szóló jogszabály szerint: A szabadon választott új Országgyűlés halaszthatatlan feladatának tartja, hogy törvénybe foglalja az 1956. októberi forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét. Az újkori magyar történelem e dicső eseménye csak az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz mérhető. 1956 őszének magyar forradalma megalapozta a reményt, hogy létrehozható a demokratikus társadalmi rend, és hogy a haza függetlenségéért semmilyen áldozat nem hiábavaló. A forradalmat követő megtorlás visszahelyezte ugyan a régi hatalmat, de nem volt képes kiirtani a nép leikéből 1956 szellemét. Az új Országgyűlés kötelességének tartja, hogy ébren tartsa és ápolja a forradalom és szabadságharc emlékét. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy 1956 szellemének megfelelően mindent megtesz a többpártrendszerű demokrácia, az emberi jogok és a nemzet függetlenségének védelme érdekében, ezért első ülésén elsőként a következő törvényt alkotja: 1. Az Országgyűlés az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét törvényben örökíti meg. 2. Október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar
41 (I.)B.2158/2013/29. 11 Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc általános politikai története, a szovjet intervenció ténye, a forradalom leverésének és az azt követő megtorlásnak az eseménytörténete már a maga korában is mind belföldön, mind világszerte közismert volt, és három évtizedes elhallgatás után, a rendszerváltást követően napjainkban is közismertnek tekintendő. Az 1957-től 1988-ig teijedő korszakban sem beszélhetünk teljes hallgatásról, mert a legfontosabb eseményeket, így az ellenforradalom történetét, az ellenforradalom utóvédharcait, az ellenforradalom leverését, a Kádár - kormány első korszakának történetét publicisztikai, propaganda- és szépirodalmi szinten egyaránt tárgyalták és ábrázolták, emlékiratokban is megörökítették, más kérdés, hogy milyen ideológiai értékelés mellett. Az 1956-os események valódi története már régen és napjainkban is mindenki számára közismertek voltak. Senki sem hivatkozhat tehát arra jóhiszeműen, hogy itt ismeretlen, felderítést igénylő tényekről van szó, hiszen legfeljebb a háttér és az indítékok maradhattak rejtve, de nem maguk az események, amelyek a jelenkori magyar történelem szerves részét képezik. Az a védői álláspont tehát, hogy ezeket az eseményeket történész- vagy katonai szakértők bevonásával kellene vizsgálni, nem helytálló. Köztudott, közismert történeti tények tagadása, vagy - amennyiben azok kellemetlenek - kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése ugyanolyan helytelen 1956-tal kapcsolatban, mint a náci háborús büntettek, vagy a holokauszt tagadása, ezért e körben a szokásos perbeli bizonyításnak nincs helye, illetve arra nincs szükség. A köztudomású tényeket ugyanis a Be. 75. (3) bekezdés alapján nem kell bizonyítani. A bíróság tehát az említett történelmi eseményeket köztudomásúnak tekintette, erre figyelemmel el is utasította a védelem azon bizonyítás-kiegészítési indítványát, amely történész-hadtörténész, vagy bármiféle katonai szaktanácsadó, vagy szakértő bevonására vonatkozott. Ugyancsak ebbe a körbe tartoznak a hivatalos lapban közzétett jogszabályok is. A bíróság azonban a tárgyalás anyagává tette az ügyészség által beszerzett és több ezer oldalt kitevő korabeli dokumentumokat, okiratokat, köztük jegyzőkönyveket, határozatokat, átiratokat, és egyéb korabeli, az ügy szempontjából jelentőséggel bíró kordokumentumot. 2./ Salgótarjáni sortűzperben hozott alapítélet: A Fővárosi Bíróság 1995. január 31. napján - tehát majdnem 20 éve - hirdette ki 16.B.768/1994/88. számú ítéletét. Az akkori vádiratot 12 terhelt ellen nyújtották be, végül első fokon 2 vádlottat emberiség elleni bűntettben mondtak ki bűnösnek és 5-5 évi fegyházbüntetésre ítéltek. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1997. január 16. napján hozta meg Bf.IV. 1847/1996/10. számú jogerős ítéletét, melyben részben megváltoztatta az elsőfokú határozatot. 3 vádlottat mondott ki bűnösnek társtettesként, illetve bűnsegédként több emberen elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntettben, ezért a társtettest 5 évi fegyházbüntetésre, míg a bűnsegédeket 2-2 évi börtönbüntetésre ítélte. Az elsőfokú ítélet tényállása szerint: Tekintettel a vád tárgyává tett cselekmény különleges jellegére, az elbírálásnál figyelembe veendő nemzetközi szerződések, illetve belső jogszabályok alkalmazhatóságának feltételeire, valamint arra, hogy az 1956. december 8-án Salgótarjánban lezajlott eseményeket nem lehet elszigetelten vizsgálni és elszakítani az országban bekövetkezett más eseményektől, a bíróság úgy látta, hogy foglalkozni kell a szovjet katonai intervencióval, a magyar forradalom leverésével és az azt követő megtorlással.
41(I.)B.2158/2013/29. 12 E közben azonban csak a legszükségesebb megállapításokra kell szorítkozni, mégpedig a köztudott, illetve közismertté vált tények ismeretében, függetlenül azok politikai vagy ideológiai megítélésétől. Ezek a következők: 1956. november 1-jén a Nagy Imre - kormány - amelyet ekkor már a külföldi államok, az Egyesült Nemzetek Szervezete, a magyar társadalom és a felkelő erők egyaránt törvényes magyar kormánynak ismertek el - bejelentette Magyarországnak a Varsói Szerződésből történő kilépését, és kinyilvánította az ország semlegességét. Erre válaszképpen a szovjet kormány, illetve a legfelsőbb szovjet pártvezetés lépéseket tett a forradalom leverésére. Rövid időn keresztül elhatározták a katonai beavatkozást. November 2-án és 3-án Hruscsov a kelet-európai szocialista államok vezetőivel, Titóval, illetve a kínai pártvezetéssel egyeztetve, és hozzájárulásukat elnyerve a gyors beavatkozás mellett döntött. A Titóval folytatott pulai tárgyaláson még a felállítandó új kormány elnökének személyében is megállapodtak. (Kádár János) Kádár és egyes munkatársai e két nap alatt maguk is elhatározták a Nagy Imre-kormánnyal való szakítást, és átmentek a szovjetekhez. A november 3-áról 4-re virradó éjjel a tököli szovjet főhadiszálláson a szovjet állambiztonsági szolgálat (RGB) a nemzetközi hadijog megsértésével letartóztatta a tárgyalásra érkezett magyar katonai küldöttség tagjait, köztük a honvédelmi minisztert és a vezérkari főnököt. November 4-én hajnalban a szovjet páncélos hadosztályok - amelyek már november 1-től folyamatosan érkeztek az országba, és a már itt állomásozó erőkkel együtt kb. 15 hadosztályt tettek ki - általános támadást indítottak, mind Budapesten, mind vidéken. Ennek eredményeként a Nagy Imre-kormány működése megszűnt, a miniszterelnök és kísérete a jugoszláv követségen keresett menedéket. Onnan távozóban viszont, a Kádár által adott garanciák ellenére, november 22-én a szovjet állambiztonsági szolgálat szó szerint elrabolta, és társaival együtt Romániába szállította. Perére és kivégzésére 1958-ban került sor. A Kádár kormány állítólagos megalakulására a november 4-i közlemény szerint előző napon került sor Szolnokon. A megalakulás körülményei a mai napig tisztázatlanok, a kormány tagjai nem is voltak együttesen jelen Szolnokon, a hivatalos eskütételre csak november 7-én került sor Budapesten. Viszont a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a Nagy Imre kormányt felmentő, és a Kádár kormányt megválasztó 1956/28 NET. sz. határozatát csak a Magyar Közlöny november 12-i számában tették közzé. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnevezésű testületet - amely nem vitásan külföldi beavatkozás folytán, törvényellenesen, az akkori alkotmányt is sértve, és a törvényes magyar kormányt erőszakosan eltávolítva jött létre - az első hónapokban a magyar társadalom nem ismerte el legitim kormánynak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése egészen 1962 végéig nem ismerte el a magyar küldöttség megbízólevelét, és a Kádár- kormányt illegitim bábkormányként kezelte, ezért tagságát felfüggesztette.
41 (I.) B. 2158/2013/29. 13 Ezt rögzítette az ENSZ ún. különbizottságának 1957-es jelentése is. Az ENSZ ezenkívül 1956. november 4-e után és 1957-ben számos határozatban ítélte el a Szovjetuniót, és a magyarországi katonai beavatkozást az ENSZ Alapokmányát sértő agressziónak bélyegezte. A szovjet csapatok támadása ellen november 4-én hajnaltól kezdve mind a fővárosban, mind egyes vidéki városokban fegyveres ellenállás bontakozott ki, amelyben az akkor már nemzetőrséggé szervezett felkelők és egyes magyar katonai egységek is részt vettek, (utóbbiak Dél-Pesten és Dunapentelén) * Az 1956. október 31 -én megalakult, és a Király Béla vezetése alatt álló ún. Forradalmi Karhatalmi Bizottság nemzetőrség néven egységes parancsnokság alá vonta a fegyveres felkelőket és az október 3o-án alakult Forradalmi Honvédelmi Bizottmány által vezetett néphadsereget. Ez a közös parancsnokság elvileg fennállott ugyan a támadás pillanatában, de ezt követően már nem funkcionált. Az egyes felkelő csoportok azonban saját parancsnokaik által vezetve, tovább is fennállottak. A támadó szovjet csapatok mellett magyar alakulatok nem harcoltak. A néphadsereg napok alatt felbomlott, mivel az egyes csapattesteket a szovjetek leszerelték és a katonákat hazaküldték, egyes laktanyákat pedig már november 4-én reggel váratlanul megtámadtak és szétlőttek. (Záhony, Szolnok, Budapest.) A bevonuló szovjet csapatok a felkelést Budapesten november 11-12-ére, vidéken pedig legkésőbb november 15-ig mindenütt leverték. November 15. után fegyveres harcról, illetve hadműveletekről már nem lehet beszélni. A Kádár-kormány ellen ezután széleskörű, országos ellenállás bontakozott ki, amely különböző szervezkedésekben, tüntetésekben és sztrájkokban nyilvánult meg. Az országban valójában kettős hatalom alakult ki, és ez az állapot heteken át tartott. December közepéig igen sok helyen működtek még a forradalmi bizottságok, november közepétől kezdve pedig a helyi munkástanácsok szerepe vált döntővé. Elsősorban a november 14-én megalakult Nagy budapesti Központi Munkástanács játszott vezető szerepet. November közepétől január elejéig egymást követték a sztrájkok, a tüntetések, a felvonulások, az értelmiség, az egyetemi ifjúság- és a munkásság különféle megmozdulásai és szerveződései. Bár a szovjetek kétségtelen katonai győzelmet arattak, a rend nem állt helyre, a kormány támogatottsága is minimális volt, egyébként sem rendelkezett katonai vagy rendőri erővel. így került sor a később részletezendő karhatalom felállítására. A tömegmozgalmak újabb felkelés kirobbanásával fenyegettek. Ez a helyzet mind a Kádár kormány legitimitását, mind a szovjet kormány nemzetközi érdekeit alapvetően veszélyeztette. Kádárék tárgyaltak ugyan az értelmiségi bizottságok és a munkástanácsok képviselőivel november második felében, de mivel azok a rend helyreállításának előfeltételéül a Nagy Imre-kormány visszatérését és a szovjet csapatok kivonását követelték, megállapodás nem született. így végül mind a Kádár-kormány (és ezzel az újjáalakult MSZMP ideiglenes intézőbizottsága) mind a magyarországi szovjet katonai parancsnokság a mozgalmak erőszakos letörését határozta el. Ezt katonai, karhatalmi, illetve jogi eszközökkel érték el.
41 (I.) B. 2158/2013/29. 14 Ebben az időszakban a Kádár-kormány sem a hadseregben, sem a rendőrségben nem bízott, ezért az ellenforradalminak nevezett mozgalmak elfojtását a szovjet katonaság és a karhatalom együttes feladatává tették. Megjegyzendő, hogy november 4. után mind a fővárosban, mind a vidéki városokban, elsősorban a megyeszékhelyeken, szovjet városparancsnokságokat állítottak fel, amelyek falragaszokon a polgári lakosságot érintő rendelkezéseket tettek közzé, sorszámozott parancsok formájában. Megszegésük esetére a szovjet hadi törvények alkalmazását helyezték kilátásba. Az újabb felkelés kirobbanásának megakadályozása érdekében számos megelőző, illetve megtorló intézkedésre került sor abban az időszakban, (1956. nov. - 1957. febr.) amelyet a Kádár-korszak történetírása az "ellenforradalom utóvédharcai" néven emlegetett. Főbb állomásai a következők voltak: A Kádár-kormány - illetve a teljesen formális tevékenységet gyakorló Elnöki Tanács - rendeleteket, határozatokat, illetve törvényerejű rendeleteket bocsátott ki, amelyeket a november 12-től ismét megjelenő Magyar Közlönyben tették közzé. November 12-én elrendelték a gyorsított bűnvádi eljárást a gyilkosság, szándékos emberölés, rablás, fosztogatás és fegyverrejtegetés bűntetteire. (1956. évi 22.sz.tvr. ezt az 1957. évi 4.sz. tvr. hatályon kívül helyezte.) December 8-án feloszlatták a még működő forradalmi bizottságokat. (17/1956 sz. korm.hat.) December 10-én a kormány feloszlatta az általa addig sem elismert területi munkástanácsokat, beleértve a Nagybudapesti Központi Munkástanácsot is. Vezetőiket aznap és másnap letartóztatták. December 11-én és 12-én a munkástanácsok felhívása alapján országos, általános sztrájkra került sor. December 11-én kihirdették a rögtönítélő bíráskodást, amelyet katonai bíróságok gyakoroltak. (1956 évi 28.sz.tvr.") December 12-én elrendelték a gyülekezés és a felvonulás engedélyhez kötését, de tilalmat nem hirdettek ki. (1956 évi 3o. sz.tvr.) Egyidejűleg részletesen szabályozták a rögtönítélő bíráskodás szabályait. (6/1956 sz. kormányrendelet.) December 13-án ismét bevezették az 1953-ban eltörölt internálást, közbiztonsági őrizet néven. (1956 évi 31.sz.tvr.) 1957. január 15-én újólag szabályozták a gyorsított bűnvádi eljárást, amelyet ezúttal kiterjesztettek az államellenes bűncselekményekre is, (1957 évi 4.sz.tvr.), ezekben öttagú népbírósági különtanács járt el. Később, április 6-án hozták létre a Legfelsőbb Bíróság népbírósági különtanácsát is. (1957 évi 25.sz.tvr.) A rögtönbíráskodás 1957 nov. 13-ig, az internálás pedig egészen 196o-ig maradt fent, míg a népbíróságok 1961-ig működtek, az 1957 évi 34.sz.tvr. alapján.
41(1.)B.2158/2013/29. 15 1957. január 17-én a kormány felfüggesztette az írószövetség működését, két nappal később pedig az újságíró-szövetséget is. Ezek voltak a jogi és politikai eszközök, de sor került brutális, számos polgári áldozatot követelő karhatalmi beavatkozásra is, fegyveres erővel, sortűzzel végrehajtott tömegoszlatásokra is. Ezekben a szovjet alakulatokkal együttműködve, magyar karhatalmisták is részt vettek. A karhatalom a később részletezendők szerint a Münnich Ferenc vezetése alatt álló fegyveres erők minisztériuma alá tartozott, amely egybevonta a honvédelmi és a belügyminisztériumot. Az operatív irányítást az Úszta Gyula vezérőrnagy elnöklete alatt működő, és november 6-án megalakult szerv, a Néphadsereg Katonai Tanácsa látta el. A Katonai Tanács 1956. december 4-i ülésén határozták el a tömegtüntetések erőszakos letörését Úszta Gyula és Földes László (utóbbi az MSZMP Ideigl. Intézőbizottság részéről), valamint négy vezérőrnagy és három ezredes jelenlétében. A felszólalások során megállapították, hogy sem a rendőrség, sem a honvédség nem megbízható, nem használhatók fel a tüntetők ellen, passzívak, nem hajlandók rájuk lőni. így a szovjet hadsereg, a szovjet tankok kell hogy fellépjenek, ők fognak fegyvert, lőszert is adni a karhatalomnak. A karhatalomnak kell letömi ha kell, tömegbe lövetéssel, a tüntetéseket, a tüzeléssel kapcsolatban érintkezésbe kell lépni a helyi parancsnokokkal. Ki kell hirdetni a statáriumot, az utcán, 6-tól kezdődően tüzelni kell, 6-tól kezdve riadókészültséget kell elrendelni, még az asszonyokból álló csoportosulást is szét kell zavarni. Nagyobb tömegtüntetések esetén igénybe kell venni a legmodernebb nehéz fegyverzettel ellátott szovjet csapatokat, a karhatalomba a legmegbízhatóbb kommunistákat kell bevonultatni. Mivel az ellenforradalom még nincs megsemmisítve, és a rendőrség, meg az ügyészség is együttmüködik velük, Lenin tanai szerint "háromszoros vörös terrort" kell alkalmazni. Elő kell készíteni a karhatalmat, illetve a tiszti ezredeket a várható eseményekre. Szóbeli parancsot kell kiadni, hogy dec. 5-én reggel 6 órától az egyes századoknál riadókészültség legyen. Miután a fenti megbeszélésen ezek a kijelentések elhangzottak, Úszta Gyula a következő szavakkal fejezte be az értekezletet: "Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük. A további események ennek megfelelően zajlottak le. Már aznap, december 4-én sor került Budapesten az ún. nőtüntetésre, a Hősök terén, és a Szabadság téren. Ezt a szovjet csapatok oszlatták fel, ezúttal vér nélkül, mert csak a levegőbe lőttek. December 6-án került sor Budapesten az ún. "Vörös zászlós" tüntetésre, a Nagykörúton, a Nyugati Pályaudvarig. Itt szovjet páncélkocsik fedezete mellett, és karhatalmi kísérettel kommunisták vonultak az utcára. A Nyugatinál beavatkozó ellentüntetőkkel történt összetűzés során a karhatalom fegyvert használt, ennek eredményeként a másik oldalon öten meghaltak. December 7-én Tatabányán lőttek a tüntetők közé, közülük hatan vesztették életüket. December 8-án a jelen ügy tárgyát képező salgótarjáni tüntetésnél a szovjet katonák és a magyar karhatalmisták a tömeg közé lőttek, ez 46-47 halott, és 86-89 sebesült áldozatot eredményezett. December 9-én és 10-én Miskolcon, december 11-én és 12-én Egerben voltak nagy tüntetések, a sortüzek 8, illetve 9 halottat és számos sebesültet eredményeztek. December 12-én Gyomán és Kevermesen, december 17-én Gyulán, december 22-én Tinnyén voltak
41 (I.)B.2158/2013/29. 16 demonstrációk. A karhatalom mindannyiszor a tömegbe tüzelt, valamennyi helyszínen számosán megsebesültek, Tinnyén egy halálos áldozat is volt. 1957. január 11-én került sor az utolsó olyan tüntetésre, illetve tömeges megmozdulásra, amikor a karhatalom fegyvert használt a tömeg ellen. Csepelen az egyik gyárban történt az eset, itt sokan megsebesültek, ketten meghaltak. Megjegyzendő, hogy október 24. és 29. közötti időszakban, a forradalom első periódusában, tehát a Kádár-kormány megalakulása előtt is sor került tömegvérengzésbe torkoló, eddig nem minden esetben felderített sortüzekre, amelyeket az október 28-án feloszlatott Államvédelmi Hatóság tagjai, esetenként a határőrség vagy az akkor még a forradalommal szembehelyezkedő néphadsereg egységei adtak le. Mindezek több száz halálos áldozatot követeltek. (Mosonmagyaróvár, Ózd, Tiszakécske, Budapest - Kossuth tér, stb.) Tényként állapította meg tehát a bíróság, hogy az 1956-os magyar forradalom és annak leverése idején a szovjet hadsereg, illetve esetenként a magyar katonai, államvédelmi és karhatalmi alakulatok a diktatúra, valamint a szovjet megszállás ellen békésen tüntető tömegekre - akik az ellenségeskedésben, harci cselekményekben nem vettek részt - tömeggyilkosságot eredményező, illetve arra alkalmas módon, általában automata- és nehézfegyverekből sorozatlövéseket adtak le. Ezáltal, személyválogatás nélkül, meg nem határozható létszámú, de mindenesetre több száz polgári személy halálát illetve megsebesülését okozták. A Kádár - kormány karhatalma. A fent részletezett történelmi események során kiemelkedő szerepet játszottak a "Karhatalom" gyűjtőnéven ismert fegyveres alakulatok. A kezdeti időszakban ezekre támaszkodott a Kádár-féle pártvezetés, illetve a kormány, a megszálló szovjet haderő mellett. A november 4-i szovjet támadás következtében a magyar néphadsereg gyakorlatilag szinte teljesen felbomlott, és még hónapokig müködőképtelen volt. A rendőrség már az októberi események alatt is a forradalommal rokonszenvezett, a felkelőkkel szemben nem lépett fel, ténylegesen átállt a forradalom oldalára. November 4. után a rendőrség heteken-hónapokon keresztül megbízhatatlannak minősült, a kormány nem számíthatott rá, megtorló akciókban nem vett részt, egyes esetekben igyekezett ezeket meghiúsítani. Ezért a rendőri testületet jó ideig "ellenforradalomnak" tekintették és nevezték is, a különböző párt- és kormányszervek ülésein. A határőrség viszont nagyrészt egyben maradt, és tovább működött, de ennek politikai megbízhatósága ugyancsak kétséges volt. A Nagy Imre - kormány által feloszlatott ÁVH személyi állománya pedig november 4-ig ugyancsak szervezetlen volt, de később a volt ávéhások egy részét beszervezték a karhatalomba. A Kádár - kormány által megszervezett karhatalom november elején sehol sem vett részt a felkelők elleni fegyveres harcban, ez a szovjet hadseregre hárult.
41(I.)B.2158/2013/29. 17 A karhatalmat csak a felkelés leverése után alkalmazták részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő, és a polgári lakosság ellen fellépő szervezetként. A Kádár - kormány formálisan csak november 7-én alakult meg, ekkor tartotta első ülését Budapesten. Ekkor hozta létre a Münnich Ferenc miniszter irányítása alatt álló "fegyveres erők minisztériumát", amely az összes magyar fegyveres erő- és testület irányítását célozta. A Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium apparátusa továbbra is elkülönülten működött, Münnich katonai helyettese Úszta Gyula, belügyi helyettese Tömpe István volt. November 4-e után az ország több városában az újjászerveződő MSZMP apparátusa a helyi pártfunkcionáriusokból, volt ÁVH-sokból, tartalékos tisztekből, munkásokból és bányászokból spontán megkezdte a karhatalmi alakulatok felállítását, illetve szervezését. Ezek a későbbiek során beolvadtak a kormány által felállított "hivatalos" karhatalomba. A munkásőrség felállítására és alkalmazására csak 1957 januárjától került sor, így ez a testület a vádbeli időszakban még nem létezett. 1957 első felétől kezdve azonban a "civil" karhatalmisták nagy része ehhez a testülethez ment át, majd április - májusában a karhatalom meg is szűnt. Az ún. honvéd karhatalmat 1957. december 15- én szüntették meg. Az 1956. november 7-i kormányülésen döntés született a karhatalom létrehozásáról, az ezzel kapcsolatos határozathozatallal és a szervezéssel Münnich Ferencet bízták meg. November 8-án az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatban intézkedett a karhatalom felállításáról és megszervezéséről. A karhatalom felállításáról azonban jogszabályt soha sem bocsátottak ki, a határozatok a hivatalos lapban sem jelentek meg. Csak 1957. február 1-én megjelent 8.sz. törvényerejű rendelet említi kész tényként a karhatalmat, melyet ekkor helyeztek csak katonai bíráskodás alá. A november 7-i és 8-i határozatok lényege a következő, és a további események is ennek megfelelően történtek, figyelemmel a későbbi rendelkezésekre is. 1. A karhatalom a fegyveres erők minisztériuma alá tartozott. 2. A forradalom alatt megalakult nemzetőrséget hivatalosan megszüntették. 3. A karhatalom, a rendőrség és a honvédség (illetve ami ebből megmaradt) közös járőrözéseket folytatott- a szovjet katonákkal. 4. Lényegében háromféle karhatalom felállítására került sor, ezek egy része a honvédelmi, más része a belügyi vezetés alatt működött, a Münnich Ferenc, illetve az Úszta Gyula által irányított Katonai Tanács alatt. 5. Mindazokból a hivatásos honvédtisztekből, akik a Kádár-kormányra felesküdtek, illetve akik aláírták az ún. tiszti esküt és hajlandók voltak tovább szolgálni, megalakították a "Forradalmi Honvéd Karhatalom" elnevezésű testületet. Ez a néphadsereg keretében, formálisan is katonai alakulatként, katonai egyenruhában ténykedett. A november 21 -i ideiglenes intézőbizottsági ülésen különös módon, példaként hozták fel a Horthy-hadsereg 1919-2o-as fehértiszti különítményeit, mint ütőképes katonai erőt. Valóban, a Forradalmi Honvéd Karhatalom sosem volt más, mint - nevével
41 (l.)b.2158/2013/29. 18 ellentétben - a forradalmi mozgalmak leküzdésére alakult tiszti különítmények szervezete, amely azonban fegyveres harcokban nem vett részt, még nov. 15-ig sem. Feladata a rendfenntartás és a tömeges megmozdulások letörése volt, akárcsak a többi karhatalmi egységnek. Szervezetileg ezredekre, zászlóaljakra és századokra volt felosztva, országosan állították fel, megyénként általában egy-egy zászlóaljat, Budapesten pedig három tiszti ezredet, melyek tagolódása járások, városok és kerületek szerint történt. 6. Az Országos Rendőr-fokapitányság és a budapesti, illetve a megyei rendőr-főkapitányságok közrendvédelmi állományából november végétől valóságos rendőri karhatalmi egységeket kezdtek szervezni a közbiztonsági szolgálat ellátására, de ezeknek a szerveknek a továbbiakban politikai szerepük nem volt. 7. A honvéd karhatalomtól, a tiszti alakulatoktól teljesen elkülönülten szervezték meg országosan azt a külön elnevezést nem viselő karhatalmat, amelyet köznyelven "pufajkásoknak" neveztek el. Ezek egy részét a már említettek szerint november 4. után spontán állították fel a helyi pártszervezetek, majd a november 7-8-i döntések után sor került országos megalakításukra. Ez a karhatalom már ekkor belügyi, nem pedig honvédelmi, irányítás alatt állt, és így szintén a fegyveres erők minisztériuma alá tartozott. Elvileg csak, mert sok helyütt, így Salgótaijánban is, ezek az alakulatok szinte minden felsőbb ellenőrzéstől mentes helyi szabadcsapatként ténykedtek, legalábbis az első néhány hétben. Úszta és Tömpe csak 1956. december 11-én adott ki egy olyan közös utasítást, amely szerint ezek az egységek Budapesten ezred, több megyében zászlóalj, máshol század formájában a rendőrség keretén belül mint belügyi karhatalom kell, hogy működjenek. A továbbiakban ez valóban így is történt, ezek a belügyi karhatalmi alakulatok sohasem váltak katonai egységekké, nem tartoztak a néphadsereg kötelékébe, de a rendőri apparátuson belül is elkülönítve voltak. Személyi állományuk mindenütt önkéntesekből állt, üzemi dolgozókból, leszerelt tisztekből, volt ÁVH-sokból, pártfunkcionáriusokból. A lényeg mindenütt a politikai elkötelezettség és a megbízhatóság volt, ezt a követelményt az említett határozatok és rendelkezések is előírták. Az egységek tagjait orosz jellegű vattakabáttal, orosz szőrmesapkával vagy régebbi típusú magyar katonasapkával látták el, egyébként egyenruhát nem viseltek. Orosz-magyar kétnyelvű igazolványt kaptak, és mindenütt együttműködtek a helyi szovjet városparancsnokságokkal. Szovjet katonákkal együtt járőröztek és együtt látták el a különböző rendfenntartási és egyéb karhatalmi feladatokat. f Fegyvert a néphadsereg raktáraiból kaptak, általában az akkor használatos dobtáras géppisztolyt. Elhelyezésükről a katonai vagy rendőri szervek gondoskodtak, az üzemi és vállalati dolgozók munkaviszonya fennmaradt, illetményüket továbbra is a munkahelyük folyósította részükre. A politikai helyzet Nóerád megyében 1956. november - decemberben és a salgótarjáni karhatalom tevékenysége. A forradalom átmeneti győzelme idejében a megyei párt- és állami vezetők nagy része, beleértve a rendőrség és az AVH vezetőit is, elhagyták Salgótarjánt, és átmentek Csehszlovákiába, ahonnan csak november 4. után tértek vissza a csehszlovák pártvezetés támogatása mellett. Október 23-át követően megyeszerte megalakultak a forradalmi bizottságok, majd az üzemi, illetve a helyi munkástanácsok. A megyét a Nógrád megyei Forradalmi Nemzeti Tanács irányította. Megalakult a
41(1)0.2158/2013/29. 19 nemzetőrség is. Ezek a forradalmi szervek november 4-e után is heteken keresztül még tovább tevékenykedtek. A pártfunkcionáriusok és ávéhások egy része fegyveresen Karancslapujtő községbe vonult, és ott várták ki a fordulatot. November 4. után egy szovjet páncélos alakulat vonult be Salgótarjánba, de tovább haladtak, és ott kb. 2 héten keresztül megszállás nem volt. A megyében "kettős hatalom" alakult ki. Tovább ténykedtek a forradalmi szervek, de ugyanakkor az újjászerveződő MSZMP is megkezdte tevékenységét Jakab Sándor megyei első titkár vezetésével. A nemzetőrség a salgótaijáni acélgyár fegyveres őrségévé alakult át, a később meggyilkolt Hadady Rudolf és Hargitay Lajos parancsnoksága alatt. A megyei nemzeti forradalmi tanács helyébe rövidesen a megyei munkástanács lépett, a forradalmi bizottságok is helyi munkástanácsok formájában működtek tovább. Fennmaradtak a helyi tanácsok is, valamint a rendőri szervek, de ezek láthatólag tartózkodó, semleges álláspontra helyezkedtek. A rétsági páncélos alakulaton és a balassagyarmati határőrségen kívül a megyében magyar katonaság nem volt, az említett alakulatok pedig a politikai eseményekben nem vettek részt, akárcsak az igen csekély létszámú járási és városi katonai kiegészítő parancsnokságok. A Kádár-kormányhoz csatlakozó kommunisták november 4-e után rövidesen megalakították a "Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottságot", és annak karhatalmi parancsnokságát. A helyi pártszervek pedig szinte azonnal megkezdték a karhatalom szervezését salgótarjáni és környékbeli munkásokból, bányászokból, tartalékos, illetve leszerelt honvédtisztekből, pártfunkcionáriusokból. Ez a karhatalom - amelynek a később részletezendők szerint a vádlottak is tagjai voltak - Darázs István, 1986-ban meghalt honvéd százados parancsnoksága alatt állt. Létszáma változó volt, kb. 100 és 140 között mozgott, és nem hivatalosan 3-4 szakaszból állt, amelyekbe általában az egyazon helységből származó tagok kerültek. Az egység századként alakult meg, hatásköre az egész megyére kiterjedt, rajta kívül Nógrádban sem honvéd, sem más belügyi vagy egyéb karhatalmi egység nem létesült. Székhelye Salgótarjánban volt, egy iskolában helyezték el, szállást is ott biztosítottak részükre, valamint ellátást. Az üzemi dolgozók és bányászok továbbra is a munkahelyükről kaptak fizetést. Felszerelést a pártszervek, illetve a kiegészítő parancsnokságok biztosítottak, pufajkát, szörmesapkát, régi katonasapkát, dobtáras géppisztolyt, két golyószórót, néhányan régi puskákat, kaptak. A században pártalapszervezet is működött, mivel a karhatalmisták túlnyomó többsége párttag volt. A század hosszabb időn keresztül, gyakorlatilag december közepéig afféle szabadcsapatként működött, "partizán egységként" magasabb egységnek - zászlóaljnak, ezrednek - nem volt alárendelve. Darázs csak szórványos kapcsolatot tartott fent Münnich Ferenccel, aki az egység tagjait magyar-orosz kétnyelvű igazolványokkal látta el. Az egység valójában a helyi MSZMP megyei intézőbizottságának irányítása alatt állt, amelynek első titkára, Jakab Sándor, maga is tagja volt a századnak. A salgótarjáni karhatalmi század tehát sem honvéd, sem szorosabban vett belügyi karhatalom nem volt, nem állt a helyi rendőr-főkapitányság irányítása alatt sem.
41 (I.)B.2158/2013/29. 20 Ún. pufajkás egység volt, így is nevezték őket megyeszerte. November 18. után szorosan együttmüködtek a szovjetekkel, közös akciókban járőrözésekben vettek részt velük együtt. A tagok toborzása kizárólag önkéntes alapon történt. Feladatuk a közrend fenntartásán kívül az ún. ellenforradalmi mozgalmak leverése, elszigetelése volt. November 4. után kis híján fegyveres összeütközésre került sor a megyében, amikor is az acélgyári nemzetőrök megtámadták a karancslapujtői kommunistákat. Harcra azonban nem került sor, valamilyen megegyezés született. November 5. körül, illetve az azt követő napokban a Kádár-párti "munkás-paraszt forradalmi bizottság" néven jelentkező fegyveres karhatalmisták egy része elfoglalta a nemzetőröktől a salgótaijáni középületeket, amit azok később visszafoglaltak. Az említett bizottság és a megyei munkástanács csakhamar békés megállapodást kötött egymással, további összeütközésre nem került sor. Polgárháborús helyzet tehát végül is Nógrádban nem alakult ki. November 11-én a Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság Karhatalmi Parancsnoksága plakátokon rendkívüli intézkedéseket, kijárási és gyülekezési tilalmat, fegyverviselési tilalmat, stb. jelentett be, noha törvényes hatóság ez sem volt. Nem is volt foganatja, mert a forradalmi szervek és a munkástanácsok figyelmen kívül hagyták, sőt, heteken keresztül egymást követték a sztrájkok a megyeszékhelyen és a bányavidékeken egyaránt. A salgótaijáni helyzet egyre feszültebbé vált, és ezt a várost a november 21-i MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának ülése is kiemelten kezelve, név szerint megemlítette. November 14-én Salupin szovjet alezredes parancsnoksága alatt egy szovjet páncélos egység vonult be Salgótarjánba és ezúttal ott is maradt. Az egységnek több tankja, valamint páncélkocsija volt, és kb. egy század gyalogos is hozzá tartozott. Az egység egész novemberben és decemberben, sőt még 1957 elején is a megyeszékhelyen állomásozott, mint megszálló erő. Salgótarján katonai parancsnokává Salupin alezredest nevezték ki, aki ennek megfelelően a megszálló hatóság jogkörét gyakorolta, együttműködve a helyi "pufajkás" karhatalommal, illetve Darázs Istvánnal. 1956. november 15-én " 1. sz. parancs" címen Salupin falragaszokat tétetett közzé Salgótarjánban a szovjet városparancsnokság nevében. A közlemény felszólította a polgári lakosságot, hogy lőfegyvereiket adják le a szovjet parancsnokságon. Betiltott mindennemű gyülekezést, csoportosulást és tüntetést, estétől-reggelig kijárási tilalmat rendelt el, szabályozta az üzletek nyitvatartási rendjét, felhívott a sztrájkok beszüntetésére, és a tilalmakat megszegők ellen őrizetbevételt helyezett kilátásba. A szovjet katonaság és a tankok a város közterületein tartózkodtak hosszú időn keresztül, a karhatalmistákkal együttműködve. A spontán megszervezett salgótaijáni karhatalmi század olyannyira nem illeszkedett be a központilag irányított szervezetbe, hogy Úszta Gyula vezérőrnagy, hadseregparancsnok, Münnich helyettese, 1956. november 29-én kelt megbízólevelével megbízta Házi Sándor vezérőrnagyot, a kecskeméti III. hadtest-törzsfőnökét, hogy menjen Salgótarjánba, szervezze meg a karhatalmat, működjék együtt a honvédséggel, rendőrséggel, a szovjet alakulatokkal, állítsa helyre a rendet, számolják fel a fegyveres ellenforradalmi csoportokat. Házi ennek megfelelően Salgótarjánba ment,