Április végén a VMG-ből öten lehetőséget kaptunk, hogy a Duzsike nevű zsidó alapítvány szervezésében eljussunk Auschwitzba és Birkenauba................ Egy több, mint tíz órás buszút után érkeztünk meg a szálláshelyre, egy Bieruń nevű lengyel kisvárosba, ami 3 km-re van Auschwitztól........................... Másnap délelőtt indultunk el az emlékezetes útra. A mi csoportunkon kívül is rengetegen látogatták még meg a helyszínt a világ minden tájáról. Mielőtt beléptünk volna a tábor területére, utunk átvezetett a híres auschwitzi kapu alatt, melyre a következő, immár hírhedté vált felirat van kifüggesztve: Arbeit macht frei............. A tábor területén lévő komor épületek baljós hatást keltettek. A tábort múzeummá alakították át, így számos ismeretterjesztő szöveget láthattunk útközben. Az épületek belsejében megtekinthettük az ide deportált zsidók fényképeit, illetve használati tárgyait. Én úgy gondolom, hogy ez volt a legmegrázóbb az egész lágerben, hiszen ezek a tárgyak személyesek, végigkísérték tulajdonosaikat tragikus sorsukban...........
Auschwitz után az előbbinél jóval nagyobb Birkenauba mentünk. Ez a tábor átláthatóbb volt a másiknál. Az idegenvezetőnk - aki egyébként nagyon érdekes és tanulságos vezetést tartott nekünk - említette, hogy itt forgatták a híres Sorstalanság című magyar filmet is. A barakkokat belülről is megtekintve saját szemünkkel is meggyőződhettünk az embertelen körülményekről, amelyeket a raboknak nap mint nap el kellett viselniük........ Körülbelül négy órás utunk végén csoportunk megemlékezésként egy koszorút helyezett az egyik vagonra, amelyen a helyszínre deportált zsidók érkeztek............. Úgy gondolom, nagyon tanulságos volt ez az utazás. A tábort belülről megtekinteni teljesen más érzés volt, mint csupán képeken vagy filmeken látni. Rendkívül értékes, életre szóló tapasztalatokat szereztem az auschwitzi túra során. A lágerek egész légköre igazán megrázó, ahogy arra számítottam is. Ennek ellenére azt hiszem, mindenkinek érdemes ellátogatnia Auschwitzba, elgondolkodtató hogy az emberi kegyetlenség mire képes. Auschwitz és Birkenau mindörökké tragikus tanulságként fognak szolgálni a jövő nemzedékei számára. Végezetül szeretném megköszönni a Duzsikének és a gimnáziumnak a lehetőséget. Novák Zita 11. E
Auschwitz 2014. április 27-28-án a 11. évfolyamból öten lehetőséget kaptunk a Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesülettől, hogy részt vehessünk az auschwitzi emléktúrán. Az emléktúrán négy másik középiskola diákjai és kísérőtanárai, a közösség tagjai, valamint támogatói vettek részt. Kedden, a gimnázium elől indultunk reggel nyolc órakor. A hosszú út alatt lehetőségünk volt megismerni a közösség tagjait, a velünk utazó diákokat és kísérőinket. Az út alatt a busz hangosbemondójában a túrát szervező hölgy által elhangzott egy Radnótivers, amely alkalomhoz illő volt, és mindannyiunk számára elgondolkodtató. A szállásunk nagyon szép volt, a vacsora és a reggeli finom, vendéglátóink pedig kedvesek. Szerdán reggel tíz órakor kezdődött az auschwitzi múzeum látogatása. Az emléktúra alatt sor került az auschwitzi központ megtekintésére és a birkenaui barakkok megnézésére is. 31 fős csoportunkat egy lengyel, de magyarul tudó hölgy vezette, aki rengeteg információval szolgált a táborról. A főtáborban a blokkokban kiállításokat tekinthettünk meg. Számomra az egyik legmegrázóbb blokk az volt, ahol a lengyel áldozatok arcképei sorakoztak a végeláthatatlan folyosón, valamint az a blokk, ahol a zsidó áldozatok tárgyait láthattuk. A bőröndök, lábasok, szemüvegek, cipők látványa borzasztó összképet adott. Számomra ez az út nagyon megrázó volt. Rengeteg könyvet olvastam már a táborokról, a Harmadik Birodalom terveiről. A könyvek és az eddig látott képek is borzasztóak voltak, de ezen a helyen járni, és látni a tábort, a gázkamrákat, és hallani a történeteket sokkal megrázóbb volt, mint olvasni ezekről. Egy velünk utazó idős néni már megjárta a tábort, és többen is meséltek arról, hogy a szüleik, nagyszüleik, hozzátartozóik miként élték túl az ott eltöltött időt. Az út nem csak azok számára fontos, akik közvetlenül érintettek, nem csak az ott elhunytak rokonai számára jelent sokat. Szerintem mindenkinek, akiben egy szikrányi ellenérzés is lapul embertársa iránt valamilyen téves eszme alapján, látnia kell a tábort. Úgy gondolom, hogy a tábor látogatása igazán embert próbáló, és személyiségformáló dolog volt. Elrettentő példája történelmünknek, ami soha nem történhet meg még egyszer.
Pataki Nikoletta 11. D
Ahová nem kell vendégkönyv Sohasem gondoltam volna, még álmomban sem, hogy én egyszer eljutok arra a helyre, melytől annyi ember irtózik. Nehéz leírni mindazt, amit ott láttam. Nem elég csak olvasni róla, esetleg egy-két képet megkukkantani, és aztán kijelenteni, hogy mindent tudunk a koncentrációs táborokról. Ha az ember kijön azokon a kapukon, újra szabadnak érzi magát, még akkor is, mikor a táboron belül is az volt. A munka szabaddá tesz, áll nagy betűkkel a bejárati kapun, amely azóta a történelemkönyvekbe is bekerült. A kapunál megálltunk és hallgattuk az idegenvezetőnket, aki mondta a számokat, dátumokat és mindent, ami már felkelti bennünk a rettegés érzését. A táborban betekintést kaphattunk több blokkba is. Legelső állomásunk az a hely volt, ahol a szállítás helyszíneit mutatták meg nekünk, illetve különböző okiratokat, melyek között volt magyar is. Rémisztő behívót olvasni melyen az áll, hogy Budapest, Ungarn. Ilyenkor végig fut az ember agyán, hogy mi lett volna, ha mondjuk 1900 körül születik, és ő is kap egy ilyet. Az emeleten volt egy üveggel elhatárolt rész. Az üveg mögött egy hatalmas kupac Zyklon gázkapszulát tartalmazó doboz állt egymásra pakolva, mind fel volt bontva... A blokkok között, melyeket megtekintettünk, láttam azokat a dolgokat, amelyeket elkoboztak azzal az indokkal, hogy nincs rá többé szükség. Szemüvegek, művégtagok, cipők, bőröndök, fazekak, kenőcsök, egyszóval minden. Még a látás örömét sem kaphatták meg.
A kisgyerekektől elvették a játékokat, cipőket, mindent, semmijük nem volt se nekik, se a felnőtteknek. Egyik teremben, ahol tilos volt fotózni teljesen jogosan, levágott hajak voltak. Női és férfi hajak felhalmozva. Rám nagy hatással volt két helység, az egyik a gázkamrák, ahol magam is azt éreztem, hogy ott menten meg fogok fulladni. A levegőtlen szűk kamrák között sétálni olyan érzés volt, mintha én is egy új fogoly volnék, és számomra csak a halál lehet a megváltás. Láttuk az úgynevezett állókamrákat is, ahol egy fő csak állva fért el, és így engedték a kamrát teli gázzal. A másik hely a krematórium volt, ahol szörnyen éreztem magam. Mind a mai napig bele sem merek gondolni, hogy ott mik történtek. Sötét, csak néhány lámpával megvilágított hely, a másik szoba pedig a kemencéket tárolta. Voltunk Birkenauban is, ahol láthattam azokat a barakkokat, ahol a rabok aludhattak. Egy-egy emeletes ágyra néha jutott 20 fő is. Kegyetlen bánásmódban volt részük, a vasúti kocsikban 120 ember utazott, az engedélyezettnek körülbelül háromszorosa. Hatalmas terület Birkenau, és beláthatatlan. Egyszerűen leblokkoltam, amikor már az utolsó barakkból jöttünk kifelé, és tudtuk, hogy eztán már csak haza mehetünk, elkezdett az ajtó becsukódni. Az ajtón még mindig lánc lógott, és az ajtó lassú mozgása, arra engedett következtetni, hogy nehéz lesz majd kinyitni. Átfutott az agyamon a kétségbeesés, hogy engem akkor és ott bezárnak, munkába visznek, és soha többé nem látok senkit sem. Ez a túra nagyon tanulságos volt. Féltem megérinteni egy téglát is, mert nem akartam elfogadni azt, hogy ez valóság, megtörtént. A széttaposott lépcsőkön is azon gondolkoztam, hogy mégis kik mehettek azon végig, és közben ők mire gondolhattak. Személy szerint örülök annak, hogy eljuthattam Auschwitzba. Miután az ember járt ott, teljesen máshogy fogja értékelni az életet. Szeretném megköszönni a DUZSIKE tagjainak, hogy megadták nekem a lehetőséget, és az iskolánknak is szeretném megköszönni, hogy egyike lehettem azon tanulóknak, akik a túra keretein belül eljuthattak az auschwitzi koncentrációs táborba.
Bihari Eszter 11. D
Emléktúra Mikor megtudtam, hogy az iskola néhány tanulójának és nekem lehetőségem nyílik Auschwitzba utazni, meglepődtem, mert hihetetlennek tűnt, hogy láthatjuk a történelmi tragédiák egyik legismertebb színhelyét. Ezúton is köszönöm a DUZSIKE-nek, hogy lehetővé tette ezt az utat. Az ember tudja, hogy nagyon megrázó élmények várnak rá, mégis a történelem része és nem csak tanulhatunk az út során, de emberileg is többek lehetünk, ha tisztában vagyunk a múlt eseményeivel. A hosszú utazás Szlovákián át Lengyelországba kellemesen telt. A szervezők mindenre figyeltek és pontosan tájékoztattak a programról, remek ellátásban részesültünk. Céljuk mindemellett az volt, hogy ne felejtsük el, mire volt képes az ember embertársai ellen ebben a sötét korban és egy zsidó hagyományhoz híven mi is átadjunk valamit a megszerzett tapasztalatból társainknak. Auschwitz I-et egy idegenvezető segítségével jártunk végig, egyedül el lehetett tévedni a teljesen egyforma téglaépületek között, amikből néhányat átalakítottak és múzeumszerűen berendeztek. Ezeket az épületeket jártuk végig, mindeközben rengeteg információ hangzott el; hogy mi várt azokra, akik Auschwitzba kerültek, hogy hány millió zsidó és más nemzetiségű ember halt meg a munkatáborokban és hogyan próbálták mindezt titkolni. A sokkoló tények mellett személyes történetet is hallottunk egy nénitől, aki az egész családját elvesztette, mert munkatáborba szállították őket. Felfoghatatlan mennyiségű tárgyakat láttunk felhalmozva, amiket a táborba kerülőktől vettek el, olyan helyeken jártunk, ahol embereket végeztek ki, belülről láthattuk a krematóriumot, ezen kívül pedig a drótkerítések és őrtornyok is félelmetes hatást keltettek.
Auschwitz-Birkenauban már fa barakkokat láttunk, tele ágyakkal, ahol valaha emberek szorongtak és a vasúti sínek között állhattunk, ahol valamikor több százan tolongtak a vonatról leszállva, ha túlélték az embertelen utazást. A képekről és filmekből is jól ismert magas bejárati őrtoronyból alig láttuk be az egész tábort és belegondolni is szörnyű, hogy még bővíteni akarták ezt a területet. A mai ember számára, de legfőképp a fiataloknak ez olyan dolog, amit nem láthatnak máshol, de képekről sem elég megnézni, mert össze nem hasonlítható érzés azzal, amikor az ember rengeteg egyforma épület között bolyong drótkerítésekkel körülvéve, vagy egy végtelen nagy területen áll, ahonnan nincs kiút. Így tudunk igazán elképzelni és átérezni egy-egy igaz történetet, akár olvassuk, akár személyesen halljuk. Papp Sibbolet 11. E