HATÁROZAT. Balatonszepezd Község Önkormányzata a Balatonszepezd, Fürdő utcát tervezi szilárd burkolattal kiépíteni.

Hasonló dokumentumok
PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

Járda- és gyalogút, valamint azok műtárgyai építésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének engedélyezése

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély!

Építményengedélyezés 2016

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

H A T Á R O Z A T. Házszám

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

Ügyiratszám: BP-5D/001/ /2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

Magyar joganyagok - 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az építési és b 2. oldal (4) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot - amennyiben az

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

IR /2016 HATÁROZAT

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

H A T Á R O Z A T. A Képzőszerv fenti tárgyban előterjesztett kérelmének, annak érdemi vizsgálatát követően, h e l y t a d.

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I C S O P O R T

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSIGAZGATÁSBAN április 26.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA

HATÁROZAT. Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): tel:06-30/

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

Tárgy: H A T Á R O Z A T

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól

FENNMARADÁSI ENGEDÉLY

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE

Közúti pályák (BMEKOEAA213)

HATÁROZAT. jóváhagyja

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult elvi vízjogi engedélyezési eljárásról

BBK/ /2012. Üi: Kovács Lajos Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály : lajos.kovacs@mbfh.hu. Jogerős: 2012.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Lakossági tájékoztató

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/

Tárgy: Gyula V.- homok védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Átírás:

Ügyszám: VE/UT/NS/A/639/29/2017. Tárgy: Balatonszepezd Község Önkormányzata 8252 Ügyintéző: Heinbach Tamás Balatonszepezd, Árpád u. 27. Telefon: 88/579-960 Balatonszepezd, Fürdő utca kiépítésének építési engedélyezési ügye Építési engedély HATÁROZAT A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) hivatalvezetőjének útügyi hatáskörében eljárva Balatonszepezd Község Önkormányzata (8252 Balatonszepezd, Árpád u. 27., továbbiakban: Építtető) képviseletében eljáró Veszprémi Tervező Kft. (8200 Veszprém, Jutasi út 21., továbbiakban: Meghatalmazott) kérelmére a Balatonszepezd, Fürdő utca kiépítését a következők szerint e n g e d é l y e z e m. 1. A tervezett közlekedési létesítmény megnevezése: helyi közút. Engedélyezési terv azonosító adatai: Veszprémi Tervező Kft., TD/FF-0027/2017. tervszám. 2. Építési munka rövid leírása: Balatonszepezd Község Önkormányzata a Balatonszepezd, Fürdő utcát tervezi szilárd burkolattal kiépíteni. Útépítés: a) út osztályba sorolása: B.VI.d.C., kiszolgáló út, b) tervezési sebesség: 30 km/h, c) út hossza: 310,63 méter, d) út korona szélessége: 6,00 méter, e) burkolat szélessége: 4,00 méter, oldalesése: egyoldali 2,50 %, f) padka szélessége: 1,00 méter, oldalesése: 5,00 %, burkolata: M22 stabilizáció, g) legnagyobb emelkedő: 15,18 %. Vízelvezetés: A burkolatra hulló csapadék a keresztirányú esés miatt az út keleti oldalára tervezett K szegély mellé folyik, mely a hosszirányú esésnek köszönhetően a kezdőszelvénynél tervezett rácsos folyókába vezeti. A rácsos folyóka a meglévő csapadékcsatornába kerül bekötésre. 3. Előírások: 3.1. Az útcsatlakozás látóháromszögébe kilátást akadályozó növényzet telepítése tilos. 3.2. A közúti űrszelvényt szabadon kell hagyni. Amennyiben abba közvilágítási oszlop kerül elhelyezésre, azt álló sávos jelzőtáblával meg kell jelölni mindkét irányból.

2 / 7 3.3. Az építési munkák megkezdését a Veszprémi Járási Hivatalnak az építés megkezdése előtt, illetőleg a munkaterület átadás előtt legalább 5 nappal írásban be kell jelenteni. 3.4. Az építés megkezdése előtt a meglévő közvilágítást felül kell vizsgálni és nem megfelelőség esetén az útkategóriának megfelelő szintű közvilágítást kell létesíteni. 3.5. A közlekedési létesítmények forgalomba helyezési engedély iránti kérelmet a forgalomba helyezés tervezett időpontja előtt a műszaki átadás-átvételi eljárás befejezését követően legalább 60 nappal be kell benyújtani. 3.6. A kivitelezési munkákat csak jogerős és végrehajtható, hatályos építési engedély és az engedélyezési záradékkal ellátott engedélyezési terv birtokában szabad megkezdeni. 3.7. A jogerős építési engedélyt és a jogerővel záradékolt engedélyezési tervet az e-építési naplóba fel kell tölteni. Azokat a dokumentumokat, melyek az e-építési naplóba nem rögzítettek, a helyszínen elérhetővé kell tenni és abba az illetékeseknek a betekintést biztosítani kell. 3.8. Az építési engedély idegen ingatlan igénybevételére nem jogosít, az építéssel összefüggésben támasztható polgári jogi igényt nem dönt el és nem mentesít egyéb engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól. 3.9. Jelen engedély az útépítési munkálatokkal egybefüggő csapadékvíz elvezetésre is vonatkozik. 3.10. Az építés során keletkező hulladékok jogszabályi követelményeknek megfelelő gyűjtéséről, további kezeléséről gondoskodni kell. 3.11. A keletkező hulladékok csak az adott hulladék kezelésére engedéllyel és feljogosítással rendelkezőnek adhatóak át hasznosításra vagy ártalmatlanításra. 3.12. Az építési tevékenység befejezését követően a kivitelező köteles elkészíteni az építési tevékenység során ténylegesen keletkezett hulladékokról az építési hulladék nyilvántartó lapot. 3.13. Építtető köteles az útépítési tevékenység során keletkezett hulladékokról készített építési hulladék nyilvántartó lapot, valamint a hulladékokat kezelő szervezetek átvételi igazolását a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Osztályhoz benyújtani a kivitelezés befejezését követően. 3.14. Az építési hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségnek a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló külön jogszabály alapján eleget kell tenni. 3.15. A kivitelezés során mindenkor biztosítani kell a jogszabályban az építési munkákra vonatkozóan a területre megállapított zajterhelési határértékek teljesülését. 4. Az építési engedélyhez az alábbi közműszolgáltatók járultak hozzá: DRV Zrt. a TcT-6174684/2017. számú nyilatkozatában. Magáz Kft. az iktatószám nélküli nyilatkozatában. Magyar Telekom Nyrt. a 423315-68456982/2017. számú nyilatkozatában. Balatonszepezd Község Önkormányzat Polgármestere az iktatószám nélküli nyilatkozatában. MÁV Zrt. a 34292-5/2017/MAV. számú nyilatkozatában. 5. Az építési engedélyhez az alábbi kezelők járultak hozzá: Magyar Közút NZrt. Veszprém Megyei Igazgatósága a VES-879/2/2017. nyilatkozatában. Balatonszepezd Község Önkormányzat Polgármestere az iktatószám nélküli nyilatkozatában. 6. A forgalomba helyezést követően az engedélyezett közlekedési létesítmények kezelője: Balatonszepezd Község Önkormányzata 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 27.

3 / 7 7. Szakhatósági állásfoglalások: Az engedélyezési eljárás során a szakhatósági hozzájárulását feltétel nélkül megadta: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a 36990/2297-1/2017.ált. számú, 2017. augusztus 22-én kelt szakhatósági állásfoglalásában. Balatonfüredi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály a 19070/2939-3/2017.ált. számú, 2017. augusztus 28-án kelt szakhatósági állásfoglalásában. Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzője az 1/6182-3/2017. számú, keltezés nélküli szakhatósági állásfoglalásában. 8. Az eljárás során a környezetvédelmi szakkérdés vizsgálatára vonatkozó 147.000 Ft egyéb eljárási költséget Építtető viseli. 9. Az építési engedély a jogerőre emelkedéstől számított 3 évig hatályos, kivéve, ha az építési munkát ez idő alatt megkezdték és folyamatosan végzik. 10. Az építési engedély hatálya a lejárta előtt, - Építtető kérelmére - legfeljebb két alkalommal, két-két évvel meghosszabbítható. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül lehet fellebbezést előterjeszteni. A fellebbezést a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály Útügyi Osztályhoz (8200 Veszprém, Kistó u. 1.) de a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak címzetten lehet előterjeszteni. A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben nem lehet olyan új tényre hivatkozni, amelyről az ügyfélnek a döntés meghozatala előtt tudomása volt. A fellebbezés elektronikus úton nem nyújtható be. A fellebbezési eljárás díjköteles. A fellebbezéshez mellékelni kell a befizetések igazolását. A határozat ellen benyújtott fellebbezés díja 47.100 Ft, amelyet a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg kell a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00290713-38100004 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára befizetni. INDOKOLÁS Meghatalmazott kérelmére 2017. július 27-én eljárást indítottam a Balatonszepezd, Fürdő utca kiépítésének építési engedélyezési ügye tárgyában. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (továbbiakban: Kkt.) 29/B. (2) bekezdés b) pontja, illetve (6) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 29. (1), (6) és (7) bekezdése alapján a VE/UT/NS/A/639/1/2017. ügyszámú hirdetményben értesítettem a nyilvántartásba vett ügyfélnek minősülő társadalmi szervezetek az eljárás megindításáról. Az eljárás megindításáról és helyszíni szemle, valamint közmeghallgatás megtartásáról a VE/UT/NS/A/639/2/2017. ügyszámú, 2017. július 31-én kelt végzésben és a VE/UT/NS/A/639/3/2017. ügyszámú hirdetményben értesítettem az érintettek. Meghatalmazott a kérelméhez nem csatolta az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 7. -ban és 11. (1) bekezdésben meghatározott mellékleteket, ezért a VE/UT/NS/A/639/5/2017. ügyszámú, 2017. július 31-én kelt végzésben hiánypótlásra szólítottam

4 / 7 fel. Meghatalmazott a hiánypótlási kötelezettségnek két alkalommal történt határidő módosítást követően 2017. szeptember 14-én eleget tett. A VE/UT/NS/A/639/6/2017. ügyszámú, 2017. július 31-én kelt határozatban függő hatályú döntést hoztam. A függő hatályú határozathoz a Ket. 71/A. (4) bekezdése alapján nem kapcsolódnak joghatások, azaz a Veszprémi Járási Hivatalt fizetési kötelezettség nem terheli, mert a kérelem beérkezését követő két hónapon belül (2017. szeptember 27-ig) érdemi döntést hoztam. A Rendelet 12. (1) bekezdése, valamint a Ket. 56. (1) bekezdése, továbbá a Ket. 63. (1) bekezdés b) pontja alapján 2017. augusztus 11-én helyszíni szemlét és közmeghallgatást tartottam, amelyen tett megállapításokat a VE/UT/NS/A/639/9/2017. ügyszámú jegyzőkönyv tartalmazza. A VE/UT/NS/A/639/14/2017. ügyszámú, 2017. augusztus 14-én kelt végzésben és a VE/UT/NS/A/639/15/2017. ügyszámú, 2017. augusztus 14-én kelt végzésben megkértem az érintett szakhatóságok állásfoglalását az építési engedélyhez. A rendelkezésére álló dokumentáció alapján megállapítottam, hogy a tervezett csapadékvíz elvezetés kizárólag az út csapadékvizeit vezeti el, ezért az a Kkt. 47. 9. pontja szerint az út műtárgya. Fehérvári András tervező tagja a Mérnöki Kamarának, a tervezői névjegyzékbe KÉ-K 19-0794/2021. számon került bejegyzésre, így jogosult volt a közlekedési létesítmények építési engedélyezési tervének az elkészítésére. Az eljárás során az értesített ügyfelek (a közmű-üzemeltetők és kezelők kivételével) nyilatkozatot nem tettek, kérelmet nem nyújtottak be. A E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. hozzájárulását a Rendelet 5. (4) bekezdése alapján megadottnak tekintem. Az építés az Építtető tulajdonában lévő Balatonszepezd 1159 és 1240 hrsz.-ú ingatlanokon a Balatonszepezd 1450/1 és 1450/2 hrsz.-ú idegen ingatlanok igénybevételével történik. Az utolsó szakhatósági állásfoglalás 2017. szeptember 15-én érkezett meg. A szakhatóságok az állásfoglalásukban az alábbi indokolást adták: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség: Balatonszepezd Község Önkormányzata (8252 Balatonszepezd, Árpád u.27.) megbízásából eljáró Veszprémi Tervező Kft.(8200 Veszprém, Jutasi út 21.) kérelmére indított építési engedélyezési ügyben, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály Útügyi Osztály (8200 Veszprém, Kistó u. 1.) mint engedélyező hatóság 2017. augusztus 15-én megkereste a Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltséget, mint első fokú tűzvédelmi szakhatóságot szakhatósági állásfoglalás kiadása céljából. A megkeresést megvizsgáltuk, és a kiépített várakozóhelyek építési engedély kiadásához hozzájárultunk. Döntésem a fenti jogszabályi rendelkezések alapján hoztam. Szakhatósági állásfoglalásom a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 44. (1) bekezdésén alapul, hatáskörömet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. Rendelet III. melléklete, a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdése, illetékességemet a katasztrófavédelmi kirendeltségek illetékességi területéről szóló 43/2011. (XI. 30.) BM

5 / 7 rendelet 1. -a, valamint ugyanezen rendelet 1. melléklete határozza meg. Az önálló fellebbezés lehetőségét a Ket. 44. (9) bekezdése alapján zártam ki. Balatonfüredi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály: A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály Útügyi Osztálya a közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 44. -ban foglaltakra tekintettel megkereste hatóságomat, hogy hatáskörömben eljárva Balatonszepezd, Árpád u. 27.és Fürdő utca kiépítésének építési engedélyezési ügyében szakhatósági állásfoglalást adjak. Szakhatósági hozzájárulásomat feltételek nélkül megadom. Szakhatósági hozzájárulásom ellen önálló fellebbezésnek a Ket. 98. (2) bekezdése alapján nincs helye. Szakhatósági hozzájárulásom csak az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés elleni fellebbezésben támadható meg, figyelemmel a Ket. 98. (3) bekezdésére. Hatóságom jogkörét és illetékességét a Közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet előírásai alapján állapítottam meg. Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzője: A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztálya megkereste Zánka Közös Önkormányzatának Jegyzőjét a Balatonszepezd, 1159 hrsz-ú Fürdő utca szilárd burkolattal történő ellátásának építése engedélyezésével kapcsolatosan építésügyi szakhatósági állásfoglalás megadása céljából. Megkeresése a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. mellékletén alapszik, amely szerint az építési tevékenység helye szerinti település jegyzőjét kell megkeresni szakhatóságként abban a szakkérdésben, hogy az építmény elhelyezése megfelel-e a településrendezési követelményeknek és a helyi építési szabályzatnak, valamint annak elbírálása érdekében, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. A kérelem ügyében a Zánkai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője kizárási okot jelentett be arra hivatkozva, hogy Zánka Község Önkormányzata tárgyi ügyben kérelmezőként jogosulttá, avagy kötelezetté válhat, vagy az eljárás tárgyával összefüggő kötelezettséget vállalhat. Veszprém Megyei Kormányhivatal VEB/005/2459-2/2017. számú végzésében a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjét jelölte ki az eljárás lefolytatására. Megállapítottam, hogy a 1159 hrsz-ú Fürdő utca szilárd burkolattal történő ellátása nem ellentétes a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XII.30.) számú rendeletével jóváhagyott Szabályozási Tervével és Helyi Építési Szabályzatával. A fentiekre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem. Az önálló jogorvoslatot a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény a 44. (9) bekezdése alapján zártam ki, s e jogszabályi helyre hivatkozással adtam tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről. Hatáskörömet és illetékességemet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet állapítja meg. A rendelkező rész szerinti előírásokat a következők alapján tettem: 1. A Kkt. 32. (1) és (2) bekezdése és a Rendelet 13. (1) bekezdés a) pontja. 2. A Rendelet 13. (1) bekezdés a) pontja. 3.1. Az e-ut 03.01.11. számú Közutak tervezése című Útügyi Műszaki Előírás 1.8.4. fejezetében foglaltak. 3.2. Az e-ut 03.01.11. számú Közutak tervezése című Útügyi Műszaki Előírás 1.7.4. fejezetében foglaltak. 3.3. A Rendelet 13. (1) bekezdés e) pontja. 3.4. Az e-ut 03.01.11. számú Közutak tervezése című Útügyi Műszaki Előírás 1.13.3. pontja, valamint az MSZ CEN/TR 13201-1. szabványban foglaltak. 3.5. A Rendelet 18. (3) bekezdése.

6 / 7 3.6. A Rendelet 14. (4) bekezdése. 3.7. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 25. (11) bekezdése, a 26. (9) bekezdése és 27. (1) bekezdés c) pontja. 3.8. A Rendelet 13. (2) bekezdése. 3.9. A Kkt. 47. 9. pontja. 3.10. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) 12. (4) bekezdése. 3.11. A Ht. 31. (5) bekezdése. 3.12. Az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet (továbbiakban: Hulladékrendelet) 10. (1) bekezdése. 3.13. A Hulladékrendelet 10. (3) bekezdése. 3.14. A Hulladékrendelet 13. -a. 3.15. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 12. -a. 4. A Rendelet 13. (1) bekezdés c) pontja. 5. A Rendelet 13. (1) bekezdés c) pontja. 6. A Rendelet 13. (1) bekezdés b) pontja. 7. A Ket. 44. (1) bekezdése, továbbá a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 18. (3) bekezdése és 1. melléklet 1. pontja. 8. A Ket. 157. (1) és 158. (1) bekezdése, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos egyéb eljárási költségekről és szakértői díjakról szóló 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet 2. és 1. melléklet 4.1. és 10. pontja. 9. A Rendelet 15. (1) bekezdése. 10. A Rendelet 15. (3) bekezdése. A tárgyi útépítés a 3.10. 3.15. pontba foglalt környezetvédelmi előírással engedélyezhető. A tárgyi útépítés természetvédelmi előírás nélkül engedélyezhető. A tárgyi útépítés örökségvédelmi előírás nélkül engedélyezhető. Felhívom a figyelmet az alábbiakra: A pályaszerkezetek az Építtető, a tervező, a kivitelező és az útkezelő későbbi szerződéses megegyezése szerint változtathatóak a tervszerinti teherbírású pályaszerkezetre, figyelembe véve a település rendezési tervi előírásait. A terv szerinti teherbírás azonosságát tervezőnek vagy kivitelezőnek igazolnia kell a megvalósulási tervdokumentációban. A közúti jelzések kialakításánál, burkolatra történő felhelyezés során be kell tartani a közúti jelzőtáblák méreteiről és műszaki követelményeiről szóló 4/2001. (I. 31.) KöViM rendeletben, az útburkolati jelek tervezési és létesítési előírásairól szóló 11/2001. (III. 13.) KöViM rendeletben és a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről szóló 83/2004. (VI. 4.) GKM rendeletben, valamint az e-ut 04.03.11. és az e-ut 04.03.21. számú Útügyi Műszaki Előírásokban foglaltakat. A közvilágítás útosztálynak megfelelő szintű kiépítése nélkül közlekedési létesítmények nem helyezhetők forgalomba. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 24. (2) bekezdésében foglaltak értelmében, amennyiben régészeti feltárás nélkül régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a felfedező, a tevékenység felelős vezetője, az ingatlan tulajdonosa, az építtető vagy a kivitelező köteles az általa folytatott tevékenységet azonnal abbahagyni, a jegyző útján a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálynak azt haladéktalanul bejelenteni, amely arról haladéktalanul tájékoztatja a mentő feltárás elvégzésére a Kötv. 22. (5) bekezdése szerint feltárásra jogosult intézményt, valamint a tevékenységet szüneteltetni, továbbá a helyszín és a lelet őrzéséről a felelős őrzés szabályai szerint a feltárásra jogosult intézmény intézkedéséig gondoskodni. A bejelentési kötelezettség elmulasztása a Kötv. 82. (2) bekezdése, valamint az örökségvédelmi bírságról szóló

7 / 7 191/2001. (XI.18.) Korm. rendelet alapján örökségvédelmi bírság kiszabását vonhatja maga után! A közlekedési létesítmények ingatlanhatár rendezését és művelési ág változtatását az illetékes Járási Hivatal Földhivatali Osztályánál kell kérelmezni. Építtető az engedélyezési eljárás díját, 94.200 Ft-ot az útügyi hatósági eljárások díjairól szóló 26/1997. (XII. 12.) KHVM rendelet (továbbiakban: Díj r.) 1. és 3. -nak megfelelően befizette. A jogorvoslati tájékoztató a Ket. 98. (1) és (1a), 99. (1), 102. (1) és 104. (1) bekezdésén, a fellebbezési eljárás igazgatási szolgáltatási díja a Díj r. 2. (1) bekezdésén alapul. A határozat, ha fellebbezéssel nem támadták meg, a közléstől számított 15 nap elteltével jogerőre emelkedik, amelyről Építtetőt és Meghatalmazottat értesítem. A Veszprémi Járási Hivatal hatáskörét a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. (3) bekezdése, illetékességét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 2. (4) és (5) bekezdése állapítja meg. Veszprém, 2017. szeptember 18. Benczik Zsolt járási hivatalvezető nevében és megbízásából Holonics Renáta osztályvezető