ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Zöllei Zoltán őrnagy A KATONAI KÖZELHARC- ÉS KÉZITUSA- KIKÉPZÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚTÓL NAPJAINKIG, VALAMINT EZEK HATÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG KIKÉPZÉSI RENDSZERÉRE című doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetése 2003
A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA A katonai közelharc fejlődésének történeti vizsgálata, a katonai mesterségben betöltött szerepének nyomon követése és a jövő katonáinak kiképzésébe történő beillesztési lehetőségeinek teljes körű elemzése több tudományterületet, érintő kutatást igényel. Azt a hadtudományi kutatásokon túl más tudományok, tudományágak figyelembevételével, azok összefüggő rendszerében végezhető. Ez a munka elsősorban a fizika felkészítés és a katonai közelharc kapcsolatainak vizsgálatára irányul. Fontos vizsgálati szempontnak tartja a harcművészetek szemléleti-ismereti és módszertani eredményeinek, tapasztalatainak elemzését, alkalmazási lehetőségeinek keresését a katonai kiképzés során. Ahhoz azonban, hogy a katonai közelharc helyét, szerepét érdemben meghatározhassuk, szükséges és hasznos egy kultúrtörténeti, esetenként sporttörténeti áttekintés, amely tanulságaival és következtetéseivel hozzájárul az egyes történelmi korszakok katonai felkészítési tapasztalatainak hasznosításához. A világban végbemenő változások, a háborúról alkotott elképzeléseink módosulása, a védelmi jelleg erősítése, az új szövetségi rendszerbe való beilleszkedésünk a kiképzési struktúra átalakítására és ezen belül a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés átgondolására késztetnek bennünket. Míg az előző századok többnyire offenzív rohamozó harcost követeltek, addig korunkban, a 21. században már az önvédelmet is ismerő, terrorizmus ellen is hatékonyan alkalmazható, a békét megőrizni képes katona ideálja kerül előtérbe. Mindezek alapján jogos a kérdés, lemondhat-e a hadseregünk a közelharc- és kézitusa-kiképzés fejlesztésének lehetőségéről, kinek mit és hogyan oktassunk, melyek a legmegfelelőbb alternatívák? Dolgozatomban ezekre igyekeztem kellően megalapozott válaszokat adni. Kutatómunkám kezdetén az alábbi hipotézist fogalmaztam meg: a NATO csatlakozás kapcsán hazánk létszámában kisebb, szervezetében, alkalmazásában, felszerelésében és kiképzettségében korszerűbb haderővel fog rendelkezni; honvédeinket alkalmassá kell tenni a szövetségesek haderejének színvonalához hasonló kemény fizikai teljesítőképességre, amelynek egyik leghatékonyabb eszköze az önvédelmi, közelharc- és kézitusa-kiképzés; a múlt kiképzési tematikái elavultak, megreformálásuk mindinkább szükségszerű.
Felvetődik a kérdés: hogyan áll a Magyar Honvédség ezen a területen és milyen lépések történtek és történnek, hogy megfeleljünk a fenti a kihívásoknak? Elöljáróban annyit, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, a testnevelés és kiképzés ilyen irányú fejlesztése megrekedt, ellaposodott. A csapatoknál nem kötelező a közelharckiképzés kivéve azokat az egységeket (felderítők, gyorsreagálásúak), ahol alaprendeltetésből fakadóan bár a szükségesnél jóval kevesebb óraszámban foglalkoznak vele. Milyen alapvető problémák vetődnek fel a közelharckiképzés fejlesztését célul kitűző szakember számára? a rendelkezésre álló kiképzési időt az állományilletékes parancsnok határozza meg (sok esetben a napi feladatok ellátása nem teszi lehetővé az oktatást); az oktatási anyag nagyon egysíkú, legjobb esetben csak egy harcművészeti stílust képviselő; a kiképzést végzők sokszor saját maguk kreálta technikákat tanítanak, amelyek nem életszerűek és nem feladatcentrikusak, mivel nincs központilag elrendelt minimumkövetelmény; az oktatók felkészültsége nem megfelelő, előképzettségük széles skálán mozog, folyamatos továbbképzésük nem megoldott. Az ilyen jellegű kiképzésnek nincs kialakított rendszere, metodikája, követelménye; az állomány motiváltsága nem kielégítő. Amennyiben 2005-től kisebb, teljes létszámában önkéntes haderőt kívánunk létrehozni, a kiképzés ezen ágát feltétlenül erősítenünk kell, figyelemmel a szövetségi rendszerből ránk háruló feladatokra. A meglévő elavult szabályzókat felül kell bírálni és az elvi kérdések megvitatása után az új elképzeléseket a gyakorlatban célszerű foganatosítani, mert az idő rövidsége miatt abba helyzetbe kerülhetünk, hogy csupán adaptálni tudjuk a szövetségeseinknél működő rendszert, a saját tradíciókat pedig figyelmen kívül hagyjuk.
KUTATÁSI CÉLOK ÉS MÓDSZEREK Kutatómunkám fő célkitűzései a következők voltak: a történetiség elvét alapul véve összefoglalni a katonai közelharc- és kézitusakiképzés legjellemzőbb alapelveit, vizsgálni a főbb történeti korszakokhoz kötődő ilyen irányú kiképzés jellemzőit, megfogalmazni a fontosabb tanulságait; a had- és sporttörténet szoros kapcsolatának elemzése és a küzdősportok, harcművészetek vizsgálata a közelharc- és kézitusa-kiképzésben; bemutatni a közelharc- és kézitusa-kiképzés helyét, szerepét, fő irányait néhány szövetséges állam haderejének kiképzési tapasztalatai alapján; elemezni a speciális erők kiképzésének nemzetközi tapasztalatait, megvizsgálni ezek hazai alkalmazhatóságának lehetőségét; áttekinteni az elmúlt időszak hazai vonatkozású rendezvényeinek továbbképzések, szemináriumok, elméleti konferenciák, gyakorlati foglalkozások, bemutatók anyagait, feldolgozni a Honvédelmi Minisztérium és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem munkatársainak, illetve a rendőrség közelharc kiképzésben dolgozó szakembereinek tapasztalatait. Végső célom: a Magyar Honvédség személyi állománya állóképességének, edzettségi szintjének, hadrafoghatóságának növelése a közelharc- és kézitusa-kiképzés segítségével. Szándékom továbbá alternatívát állítani egy esetleges módosított közelharc- és kézitusaszakutasítás összeállításához, a lefolytatott kutatások, valamint személyes tapasztalataim alapján felvázolni egy hatékonyabb, különböző szinteken alkalmazható, új feladatok ellátására alkalmas program kereteit. Kutatómunkám során az alábbi vizsgálati módszereket és eljárásokat alkalmaztam: a dolgozat megírása előtt széleskörű anyaggyűjtést folytattam, rendszereztem és elemeztem a feltárt adatokat. Levéltári, könyvtári kutatásokat végeztem, áttekintettem a hazai és a nemzetközi irodalmat. A lényegi összefüggésekre figyelve szűrtem ki a ma is hasznosítható tradíciókat; a téma sokoldalú vizsgálata és feldolgozása érdekében interjúkat készítettem katonai közelharc- és kézitusa ismert személyiségeivel, veteránokkal és aktív
kiképzőivel. Szakmai konferenciákon vettem részt, tanulmányoztam a hazai és nemzetközi szemináriumok anyagát, munkamegbeszéléseket folytattam a téma művelőivel; a saját és kollégáim több évtizedes oktatási tapasztalatait, a külföldi tanulmányutak tapasztalatait rendszereztem, elemeztem és felhasználtam következtetéseim, ajánlásaim megfogalmazásánál. Kutatómunkám során a meglévő ismeretek, vélemények analízisét, majd szintézisét végeztem el. A dolgozatot az alkalmazott kutatások közé sorolom. AZ ÉRTEKEZÉS FELÉPÍTÉSE A dolgozat érdemi része öt, egymással összefüggő, egymásra épülő fejezetből épül fel. A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés rövid egyetemes történeti áttekintése címet viselő első fejezetben hadtörténeti és sporttörténeti aspektusból mutatom be a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés egyetemes történetének főbb vonulatait. A történetiségében megvizsgált államok hatalmukat, szuverenitásukat csupán a fegyvereiket kiválóan használni tudó kiképzett katonákkal voltak képesek fenntartani. Egyetlen ország sem mondhat le védelmi képességének a magas szintjéről az által, hogy figyelmen kívül hagyja a közelharc- és kézitusa-kiképzést. A kiképzettségnek azonban nem csak a tökéletes technikai tudás átadása és megtanulása, hanem a katonává válást biztosító oktató és nevelőmunka hatékonysága is fokmérője, amely a lovagi hadviselésben nagyon jól körvonalazódott. A tömeghadseregek megjelenésének idején sem értékelődött le a közelharc jelentősége, noha a lőfegyverek fejlődésével, a harci alakzatok változásával az egyéni tudás kissé háttérbe szorult. A szuronyharc és az arra való felkészítés több évszázados tradíciója még a mai napig is megmaradt, annak ellenére, a modern hadseregek a pszichikai jelentőségét domborítják ki. A kiképzésre fordított idő, a gyakorlóeszközök célszerűsége, a speciális oktatási eszközök mind nagy jelentőséggel bírtak a kiképzettségi fok növelésére. A kutatási téma első világháborúval kapcsolatos vonatkozásait Az első világháború közelharc-és kézitusa-kiképzés című második fejezetben fejtem ki. A közelharc és kézitusa anyagát az első világháború árokharca gazdagította a szükségeszközök széles tárházával, amelyek a szűk helyen történő eredményes küzdelmet tették lehetővé (gyalogsági ásó a klasszikus példa). A kiképzettség az ilyen helyzetekben kevésbé volt domináns, mint a katona
ügyessége, ereje, kreativitása. A fejezet történeti vizsgálata a nálunk elfeledett olyan elemeket tartalmaz, amely a jelenlegi kiképzésbe szintén hasznosítható. Megjegyzem, a haditechnikai fejlődés hatására, a tűzerő olyan nagymértékben megnőtt, hogy a kézitusa küzdelem egyre inkább esetlegessé vált. Külön fejezetben tárgyalom a két világháború közötti időszak katonai közelharc- és kézitusa-kiképzésének és a második világháború gyakorlatának értékes tapasztalatait (A katonai közelharc és kézitusa változásai a második világháború végéig című harmadik fejezet). A két világháború közötti kiképzést befolyásoló fontos tényezőként érdemes kiemelni a katonai előképzést szolgáló testnevelés fejlődését, a küzdősportok népszerűségét. Érdemes említést tenni arról, hogy az első világháborút követően a szakemberek írásaikban kiemelték a közelharc- és kézitusa-kiképzés fontosságát, amely utasítások, szabályzatok formájában megerősítést nyert. A második világháborúra való felkészülés tovább erősítette a közelharc és kézitusa alapjául szolgáló küzdősportokat és harcművészeteket, helyzetet teremtve a kommandók és speciális egységek nem hagyományos hadviselést folytató eljárásainak, ezen belül a közelharc- és kézitusa-kiképzés specializálódásának. Felértékelődött a késnek, mint hidegfegyvernek a jelentősége a bevetések során, új irányvonalat adva a kiképzésnek. A szükségeszközök (pl. hurkok, rejtett kézi fegyverek) használata, azokra való kiképzés a speciális erőknél, valamint különleges feladatokkal megbízott egységeknél a reguláris alakulatoktól eltérő speciális kézitusa felkészítést hozott magával. Új kutatási terület a pszichológia fejlődése a kiképzésben is megmutatkozott a tudatos szituációs gyakorlatok révén. Fontosnak tartom, és külön fejezetben elemzem néhány, a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzésben élenjárónak számító ország haderejét, jellemző helyzetet, a hasznosítható tapasztalatokat. Az így szerzett nemzetközi tapasztalatokat a saját védelmi képesség és a kiképzés hatékonyságának fokozása érdekében vizsgálom. (Nemzetközi kitekintés a közelharc-és kézitusa-kiképzés gyakorlatára a második világháborútól napjainkig című negyedik fejezet). A közelmúltat véve alapul a témát érintő kérdésekben azokat legmeghatározóbb, jórészt professzionális haderővel bíró országok kiképzéstörténetével, tematikáival foglalkozom, amelyek hatással lehetnek, pontosabban jó volna, ha hatást gyakorolnának honvédségünk kiképzési rendszerére. A pontosítás kedvéért a mai modern hadseregek kivétel nélkül rendelkeznek elit alakulatokkal. Az elit csapatok megfogalmazás,
csak azokra vonatkoztatható, amelyek valóban bárhol, bármikor, bárkivel képesek eredményes harcot vívni földön, vízen, levegőben. A 21. század katonai feladatait már csak az önkéntességen alapuló, magas kiképzettséget biztosító, a HiTech alkalmazására képes, hadseregek profi katonái tudják ellátni. Ezek a magas követelmények a fizikai-pszichikai képességek növelésének igényét is magukkal hozzák, nyilván más minőségben, mint évtizedekkel ezelőtt, de a jelen közelharc- és kézitusa-kiképzés specializálódását is jelentik. Ennek történelmi gyökerei az első kommandós csapatok alaposabb, feladatorientáltabb kiképzésében megmutatkoztak. A kiválasztás és kiképzés magas szintű, színvonalas fejlesztését az a történelmi gyakorlat igényli, amelyek a különféle típusú bevetések tapasztalatai alapján minőségben változnak. A hazai helyzet rövid történeti áttekintését a második világháborút követő időszakról a Közelmúlt katonai közelharc-és kézitusa-kiképzése Magyarországon címet viselő ötödik fejezetben teszem meg. Megállapítható, hogy haderőnk mindig figyelmet szentelt a kézitusa kiképzésre annak ellenére, hogy katonáink a második világháború óta nem vettek részt éles bevetésen. Az új szövetségi rendszer feladataiból adódóan a támadó technikák mellett a békefenntartáshoz szükséges kényszerítő intézkedések szerepe növekszik, amelyben a tapasztalatok még hiányosak. Foglalkoznunk kell a közelharc- és kézitusa-kiképzés kapcsán a legmodernebb pszichológiai kutatások gyakorlatban történő felhasználásával. A rendvédelmi szervek, a biztonsági szolgálatok specialistáinak a közös együttműködése azért is fontos, mert az új, megváltozott katonai feladatok - gondolok a terrorizmus elleni eredményes fellépésre - csupán együtt megoldható. A befejezésben összefoglalom a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés létjogosultsága, szerepének erősödése mellett szóló érveket. Javaslatot teszek a Magyar Honvédség kiképzési rendszerének ilyen irányú fejlesztésére. Összegzett következtetésekben foglalom egybe az általam vélelmezett eredményeket és ajánlásokat teszek azok felhasználására. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A következtetések számbavételekor figyelembe vettem a csapatoknál szolgáló hivatásos kollégák észrevételeit, javaslatait, igényeit, amelyek a következők:
egységes, könnyen elsajátítható, hatékonyságot feltételező tematikára /doktrinára/ van szükség; valamennyi állománykategória számára különböző szintezettséggel, saját katonai feladathoz mérten történő kiképzés; szükséges lenne egy tanfolyamrendszer létrehozására, amely elősegíti a közelharc instruktori képzést; önvédelem oktató közelharc és kézitusa továbbképző központ létrehozása; közelharc és kézitusával kapcsolatos cím odaítélése (pl. Harcra kész, közelharcos, mesterközelharcos jelvénnyel, felvarróval), amelynek alapfeltétele a mindenkori szolgálathoz szükséges fizikai alkalmassági követelmények kiválóra történő teljesítése; vizsgakövetelmények bemutatása; ezek a szimbólumok ösztönzőleg hatnak a katonák önbecsülésére, fenntartva a motivációt, javítva a harci értéket; a Magyar Honvédség Katonai Közelharcbajnokság folyamatos lebonyolítása; valamennyi katona számára egyéni kés, rohamkés rendszeresítése, valamint azzal történő formagyakorlat beépítése a kiképzési programba megfelelő szintezettséggel; Magyar Honvédség Katonai Közelharc és Kézitusa Szakbizottsága (fekete öves, mester fokozatú, hivatásos állományú tisztek) felállítása, amely a vizsgáztatást, cím odaítélést szakmailag felügyeli; időszerűvé vált a külszolgálatot ellátó, békefenntartó tevékenységet vállaló katonák egységes önvédelem és speciális felkészítésének kidolgozása az eddigi tapasztalatokra építve; szakutasítás, szabályzat modernizálása a meglévő tradíciók, a fellépő igények, a leghatékonyabb adaptációs lehetőségek beiktatása; elengedhetetlenné válik a mesterfokozattal bíró, a továbbképzéséket, tanfolyamokat irányító vezetői gárda módszertani továbbképzése külföldön, a NATO elvárásaihoz igazítva. Ezek figyelembevételével végső következtetésem, hogy a katonai közelharc- és kézitusakiképzés fejlesztésére honvédségünk hivatásos haderővé történő átalakításával nagyobb figyelmet kell fordítanunk. A védelmi feladatok széleskörű ellátásához a kiképzésnek ezen ága a legolcsóbb, de egyben a legjobban jövedelmező.
TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK Dolgozatom a közelharc- és kézitusa-kiképzés több szempontból közelített tudományos vizsgálatának is felfogható. Új tudományos eredménynek tartom: Elsőként írtam le tömören, időrendi sorrendben a meghatározó történelmi korszakok eseményeinek alakulását, fejlődését a közelharc- és kézitusa-kiképzés területén, megfogalmazva a fontosabb tanulságokat. Külön eredménynek tekintem, hogy először sikerült a hadtudománnyal szoros összefüggésben lévő tudományok kapcsolódási pontjait beépítenem a dolgozatomba. Újszerű és ez idáig nem publikált utalást tettem a had- és sporttörténet szoros kapcsolatára, a küzdősportok és harcművészetek jelentőségére a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzésben. Bizonyítottam a közelharc- és kézitusa-kiképzés szükségszerűségét. A nemzetközi és a hazai tapasztalatok birtokában, több irányból előrevetítettem egy újszerű, szelektív kiképzési program kereteit, amely a professzionális hadsereg felkészítésénél elengedhetetlenül szükséges. A kutatási eredmények gyakorlati felhasználhatósága egy modernebb szakutasításban jelenhet meg.
PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE A BJKMF SE története. In: Bolyai Évkönyv; 1995. IV. Különszám A fizikai felkészítés és a katonai közelharc történetéből. In: Kard és Toll. Válogatás a hadtudomány doktoranduszainak tanulmányaiból, Bp. 2000. p. 111-120. ISBN 963 7037 40 3 A középkori hadviselés avagy a kézitusa fénykora. In: Kard és Toll. Válogatás a hadtudomány doktoranduszainak tanulmányaiból, Bp. 2002. p. 151-154. ISBN 963 7037 51 9 A természetes és mesterséges akadályok oktatása. In: Testnevelés jegyzet. BJKMF. Katonai Sport Intézet, Bp. 1999. p. 157-204. Kiképzés a Pelloponészoszi félszigeten. Magyar Honvéd; 1998. július A közelharc időszerű kérdései a NATO csatlakozás kapcsán. In: Bolyai Szemle 1999. 2. sz. p. 9-13. ISSN 1416 1443 A kiképzés és közelharc változásai a testkultúra tükrében. In:Bolyai Szemle; 2000. 1. sz. p. 39-45. ISSN 1416 1443 A katonai közelharc kiképzés (kézitusa) kapcsolata a harcművészetekkel és ennek lehetőségei a Magyar Honvédség felkészítési rendszerében. In: Hallgatói közlemények; 2001. V. évf. 1. sz. p. 46-57. ISSN 1417 7307 Katonai közelharc és kézitusa az USA és néhány európai ország hadseregében. In:Bolyai Szemle; 2003. 1. sz. ISSN 1416 1443 (Kiadás alatt) Gondolatok a katonai közelharc kiképzésről. In: Egység; 2002. május XI. évf. 5. sz. p. 6-9. Közelharc az egyetemen. In: Magyar Honvéd magazin 2000. XI. évf. 27. sz. Test a test ellen. In: Ármádia, 2002. III. évf. 1. sz. p. 62-63. Küzdősport bemutató a repülőnapon. In: Magyar Budo, 1997. IV. évf. 2. sz. p. 22. The influence of the physical exercise system on the development of the hand-to-hand combat treining between the two world wars in Europe; /TF 1925-2000 the 75 th anniversary international congress on sport sciences/ Az előadást készítette és megtartotta: Zöllei Zoltán Budapest; 2000. november 10-11. videoszalagra rögzítve, a szerző birtokában/.
Zöllei Zoltán őrnagy szakmai- tudományos életrajza Zöllei Zoltán katonacsalásból származik, édesapja több mint harminc évet szolgált hivatásos tisztként a hadseregben. A középiskolát Egerben a Dobó István Gimnáziumban végezte honvéd kollégistaként 1984-ben. Diplomát a Magyar Testnevelési Egyetem nappali tanári szakán szerzett, majd visszatért az Alma Materébe, ahol a honvéd kollégisták osztályfőnökeként és testnevelő tanáraként dolgozott. 1993-tól a Lenkey János Honvéd Gimnázium tanára, később oktatótisztje. Az 1995-ös tanévet a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Testnevelési tanszékén kezdte, a testnevelés mellett katonai közelharcot oktatott. 1996-ban létrehozta a mai napig is működő Bolyai közelharc klubot. Középiskolában karatéval, a Magyar Testnevelési Egyetemen judoval, majd több mint tíz éve más harcművészeti ágakkal is foglalkozik. Mesterfokozattal rendelkezik ju jutsuban, tanítványai közül sokan már aktív tisztek, testnevelők vagy más fegyveres testületek kiképzői. 1997-ben a British Council hat hónapos intenzív nyelvtanfolyama után sikeres katonai szakanyaggal bővített C típusú nyelvvizsgát tett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. 2000-ben alapfokon vizsgázott orosz nyelvből. Az elmúlt évek során, szakmai tanulmányutakon gyűjtött tapasztalatokat a különféle kiképzési területeken: a Görög Katonai Akadémián tengeri, Csehországban téli-hegyi és a belga Para-Commandónál ejtőernyős kiképzésen vett részt. Kétszer nyert Hadsereg Bajnokságot atlétikában, 1986-ban és 1996-ban. 1999-től 2001-ig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori iskolájának levelező hallgatója. 2001. szeptemberétől a HM Üdültetési, Egészségmegőrző és Rendezvényszervező Kht. Sportszervező és Egészségügyi Rekreációs Igazgatóság igazgató-helyettese. 2002. évtől Önvédelem- Kézitusa Továbbképző Központ létrehozója és nevéhez fűződik a Magyar Honvédség első Katonai Közelharc Bajnokságának megszervezése. A katonai testnevelés valamennyi területén elismert szakember.