Tóth Ferenc: Magyar ejtőernyős partizánok (Magyar Repüléstörténeti Társaság A repüléstörténeti konferencia közleményei 2002. p.9-12) A moszkvai Magyar Kommunisták Magyar Nemzeti Bizottsága 1943-ban megalakította a Magyar Légiót. Azt gondolták, hogy a hadifoglyokból alakult csapatok részvételével részt vehetnek a Szovjetunió oldalán a háborúban. Így a háború után részt kaphatnak vagy teljesen megszerezhetik a hatalmat, továbbá odaülhetnek a győztes hatalmak sorai közé. Az egész elképzelésből nem lett semmi. A Szovjetunió vezetői érdektelenségből, bizalmatlanságból adódóan nem foglalkoztak a beadvánnyal, kérésekkel. A reguláris alakulatok szervezését meg sem kezdhették, Így a kiválasztottak továbbra is fogságban maradtak. Partizán bevetésekhez viszont hozzájárultak -vagy inkább csak megtűrték-, hiszen ismert volt az ejtőernyővel ledobottak életben maradási esélye, amely ez időben 1-2 hét volt. A kijevi Ukrán Partizán Iskolán 1944-ben 930 külföldi között 666 magyar személy tanult. Ezek között 86 tiszt, 114 tiszthelyettes, 166 honvéd és 300 munkaszolgálatos volt. - jegyezte fel Korom Mihály valamelyik leiratában. A csoportokat általában 6-12 főből állították össze, fele magyar, fele ukrán-orosz állampolgársággal. Kárpátaljai illetőségűek ritkán kerültek a csoportokba, mert mint ez később többször előfordult - a lakóhelyükhöz közel lévők elhagyták partizáncsoportjukat. A bevetési egységek mintegy 25 főből álltak. Őket 2 db Li-2 (C-47?)-es típusú repülőgéppel szállítottak a bevetési területre. Három egység -az Örley, Lebonics, Lencsés- Burjanov- a 4. Ukrán Front partizán Központjához tartozott. Ők Sztanyiszlavból szálltak fel. Az egységek közül az Örley csoportot vetették be a legtávolabb a fronttól. 1944. október 27-én kerültek bevetésre a Börzsöny hegységben. Diósjenő körzetében a csendőrség bekerítette a csoportot, egy részük fogságba esett. A Lebonics egység Ózdtól nyugatra Cered közelében szándékozott földetérni, de ez a repülőgép eltévedett, és a kiugrott csoport Sátoraljaújhely környékén szétszóródott. Valamennyien fogságba estek vagy elesetek, még mielőtt gyülekezhettek volna. A Lencsés-Buljanov csoport Munkácstól északra 22 km-re ért földet. Feladatuk - hogy jussanak el Sárospatak körzetébe - nem valósult meg. A szovjet Tranko alezredes partizán csoportjának védelmében várták meg a front áthaladását. A csoport 25-én felrobbantotta az ungvári villanytelepet. Így megszűnt az áramellátás. Tekintettel arra, hogy a Vörös Hadsereg már a város határában állt, és két nap múlva bevonult a területre, éppen védelmezni kellett volna a villanytelepet. A földetérés folyamán kettészakadt csoport 13 napos tevékenységéről nem tudunk. A többi egység nem tartozott közvetlenül a 4. Ukrán Front parancsnoksága alá. A T. A. Sztrokacs altábornagy vezetésével működő Partizánmozgalom Ukrán Törzsének repülőgépei Kijevből indultak el. Szőnyi Márton csoportját már a kivezényelt csendőr és levente alakulatok várták. A nagy területen, Járdánháza - Domaháza környékén szétszóródott csoport az egyenlőtlen küzdelemben felmorzsolódott. A volt magyar királyi repülőtiszt partizán elkötelezettségét a cél nélküli keserves menekülése megkérdőjelezheti. A tűzharcot kiprovokáló G. A. Novotnij törzsfőnököt lelőtték, szovjet partizán társai Szlovákiába menekültek. A magyarok közül egy fő a lövöldözésben meghalt, hat főt elfogtak. Szőnyi menekülésre fogta a dolgot, megadni nem akarta magát, mert köztudott volt, hogy a partizánokra a katonai törvények szerint halál várt. Az elfogott hat fö közül négyet a Margit körúti fogházban kivégeztek, kettő életfogytiglani börtönt kapott. Szőnyi mint katonaszökevény bujkált egy hónapig a hangonyi tanyák környékén. Szeptember 7-én a csendőrök a Macskás tanyán agyonlőtték. A Dékán csoport Máramarossziget- Szaplonca térségében szétszóródott, a földön csak három fő találkozott, akik a Radnai havasokon keresztül 150 km megtétele után a szovjet vonalakat elérték. A többiek a bevetés folyamán
elvesztek, fogságba estek. Az Iván Priscsepa vezetésével indult csoport 3 egységből állt. A Tatyarenkoval és Borhegyi Balázzsal útnak indult repülőgép lezuhant a Martinszki Kameny hegységben. A repülőgép személyzete és a fedélzetén lévő 7 partizán teljesen elégett. Holttestüket a helyszínen eltemették. A német 357. gyalogos hadosztály területére (Novoje Szelo) érkezett Priscsepa egység szétszóródott, csak a 2/3 része találkozott a gyülekezési helyen. A rádiós nélkül maradt partizánok az Uszta Gyula osztagba olvadtak be. A harmadik egység Hamburger Sándor vezetésével indult el, a földetéréskor szétszóródtak. A megmaradottak a másik két egységbe olvadtak be (Uszta és Priscsepa egységeibe). A Maléter Pál által vezetett csoport első egysége (Balázs Zsigmond és Marjanovics) tűzharcba keveredett, az ejtőernyős ugrás után 2 fö kivételével mind elestek. A Tasnád- Nagykároly körzetébe érkezett Maléter egység állandó ellenséges üldözés alatt ügyesen manőverezve 1 hónap alatt megsemmisített 8 katonát és csendőrt, 3 teher- és 1 személyautót, kisiklatott egy vasúti szerelvényt. A Riesdorfer (Rékai) Miklós egységnek sikerült Máramarossziget környékén együtt maradnia, de a front megérkezéséig menekülniük kellett, a rádiósuk tűzharcban elesett. Menekülésük közben foglyul ejtettek (vagy mint más egységeknél, hozzájuk csatlakozott) 18 katonát, zsákmányoltak 17 db puskát, 1131 töltényt, 1 golyószórót, 18 kézigránátot, 6 pisztolyt. A földetérést követően a Molontay és Kuznyec egységeket nyomban szétszórták a Salgótarján környékén állomásozó katonai és csendőri alakulatok. Az Ajnácskő térségében menekülő egység magyarokból álló része fogságba került, a szovjet része Szlovákiába húzódott vissza. Gyakorlatilag ezek az egységek voltak azok, amelyek az 1942-44. évi Magyarország határain belül tevékenykedtek. A hibás politikai értékelés miatt lakossági támogatásra nem számíthattak. A fennmaradásukhoz szükséges utánpótlás szállítását tervbe sem vették. Ezeket az embereket nem várta senki. Életben maradási feltételeiket csak a lakosság rovására tudták biztosítani. A partizán tevékenységre alkalmatlan területeken bevetett osztagok mind megsemmisültek anélkül, hogy harcászati vagy politikai eredményeket értek volna el. Talán nem akartak érdemeket szerezni, hiszen a kiképzésükkel ellentétben sohasem léptek fel drasztikusan a lakossággal szemben. Legnagyobb csínytevésük a száraz ruha és élelmiszer eltulajdonításban merült ki. A felsorolt partizán egységek voltak azok, amelyek Magyarország területére érkeztek és fegyveres harcot vívtak a csendőrséggel és a katonasággal. A Magyarországon kívül földetért, illetve az országot gyorsan elhagyó csoportok már sikeresebbek voltak. Ezek közül a leghatékonyabb az Ungvár környékén földetért Uszta Gyula parancsnoksága alá tartozó (15 magyar és 8 fő orosz) partizán egység. A megerősítésükre érkező Priscsepa és Borhegyi Balázs kudarcba fulladt bevetése után az Uszta csoport a helyi lakosságból, hadifogságból szökött orosz és a magyar hadsereg vagy a munkaszolgálat elől bujkáló katonákkal együtt 94 főre duzzadt Bevetési körzetüket Munkácstól keletre mintegy 30 km-re helyezték át Augusztus 8 október 26. között 79 vagonból álló vasúti szerelvényt kisiklattak, felrobbantottak 1 vasúti hidat, felgyújtottak több teher- és személyautót. Halottakban és sebesültekben 1064 fős veszteséget okoztak. Az osztagot szeptember 6-tól Rákóczi csoportnak nevezték. A Rákóczi csoport után a legeredményesebben az ellenség hátában az a magyar ejtőernyős partizán egység harcolt, amelyiknek a törzsállományába 20 magyar és 17 szovjet partizán tartozott. A Kozlov csoport magyar részlegeinek vezetője Grubics Zoltán volt. Eredeti tervük szerint a szlovák nemzeti felkelés területéről vonult volna Eger Salgótarján környékére. A bevetés 10. napjára az osztag létszáma már annyira felduzzadt, hogy tovább feladatát már nem tudta ellátni. A három részre oszlott csoport egyik része Petőfi csoport néven küzdött tovább. A Petőfi csoport mellet működő kettő szovjet-szlovák csoport összesíteti eredménye: megsemmisítettek 1500 ellenséges katonát csendőrt, 5 mozdonyt, 42 vasúti kocsit, 16 személyautót, 4 vasútiés 18 közúti hidat Megrongáltak 1500 m vasúti sínt, felrobbantottak egy lőszerraktárat, 2 élelmiszer és felszerelési raktárt, és zsákmányoltak kézi fegyvereket. A háború után készült összesítés nem választja szét hogy a felsorolt eredményekből mennyi jutott a Petői csoportra. Valószínű, hogy a Petőfi csoport eredményeivel a kijevi parancsnokság nem leheteti megelégedve, mert a csoporthoz vezényelték október 8-án Nógrádi Sándort 6 az Antifasiszta Hadifogoly Mozgalom" aktív harcosával. Nógrádi a hozzá csatlakozó, de általa feleslegesnek ítélt emberektől fondorlatos módon megszabadult: a harcot kerülve 25 fős csoportjával akkor érkezett Salgótarján térségébe, amikor már odahallatszott az ágyúszó.
A magyar partizántevékenység nem befolyásolta a német-orosz front eredményeit. Az 1939- es határokon belül ledobott partizán egységek mind megsemmisültek. A Kárpátalján és a szlovák nemzeti felkelés területén bevetett partizánok értek el harcászati jelentőségű eredményeket. Tekintettel arra, hogy ezek az akciók mind a front közelében zajlottak le, egy rész összemosódik a visszavonulók rombolásaival. A harcok befejeztével 19 partizánnak volt érdemrendje vagy érdemérme. Később, amikor tevékenységük jelentőségét és eredményeit részletese értékelték, a kitüntetettek száma jóval nagyobb lett. Összesítés a partizán csoportokról A csoport vezetője A csoport létszáma A bevetés napja magyar orosz-ukrán összesen Uszta Gyula 1944. 08. 08. 6 5 11 Szönyi Márton 08. 08. 8 5 13 Dékán István 08. 21. 9 5 14 Hamburger Sándor 08. 25. 8 2 10 Priscsepa I. Sz. 08. 25. 2 9 11 Tatyarenko 08. 25. 8 3 11 Kuznyec J. M. 09. 07. 4 6 10 Molontay Károly 09. 07. 9 2 11 Balázs Zsigmond 09. 17. 12 12 Maiéter Pál 09. 17. 2 7 9 Kozlov V. M. 09. 19. 17 17 Grubics Zoltán 09. 19. 10 10 Lebovícs József 09. 19. 9 1 10 Riesdorfer (Rékai) Miklós 09. 20. 8 5 13 Örley Zoltán 10. 07. 6 2 8 Nógrádi Sándor 10. 08-25. 7 2 9 Bujanov V.V. - Lencsés János 10.14. 14 10 24* Összesen: 122 81 203 valószínűleg 2 gépen indultak Irodalomjegyzék: 1. Tóth Lóránd: Ejtőernyős deszant (Haditechnika Fiataloknak sorozat Zrínyi Katonai Kiadó 1987. 2. Tomor László: Harcok az orosz égen (Magyar Repülő Sajtóvállalat 1942.)
Szőnyi Mártonnak emlékművet emeltek Vámos-mikolán. Hangonyban is van egy emlékműve, ejtőernyős versenyeket rendeztek a tiszteletére éveken át. 1956 októberében temették újra a Kerepesi temetőben. Jelenleg a Munkásmozgalmi Pantheonban, Braun Éva mellett található az urnája. Megjegyzések 1 1. A források elégtelenek ennek a kérdésnek a tárgyalására. A Tóth Lóránd féle könyv nem okmány gyűjtemény és hiányos, mivel ennél több esemény történt. 2. A Magyar Légió kérdése eleve azon bukott meg, hogy Sztálin megszállt Magyarországot óhajtott, ehhez nem kellett a lengyel, ill. csehszlovák mintájú felszabadító hadsereg. 3. Korom Mihály leiratot bajosan írt, ez uralkodók törvényhozási levelezési formája, viszont a forrás pontosítása szükséges lenne. 4...Magyarországon kívül... értelmezési hiba. Az összes egység az 1941-44-es Magyarország területér érkezett. Magyarországon kívül egy sem ismeretes ezek közül Ungvár, Munkács stb. magyar terület volt. 5. Az első ismert bevetés 1941. 07. 08-án Szászrégen mellett volt. Egy szovjet gép 6 ejtőernyőst dobott le, 3-at nyomban agyonlőttek, 3-at elfogtak. Ez a gép eltévedt és Brassó környéke helyett itt dobta le az osztagot. Sorsukról nincs adat. A második eset 1942. 01. 04-én volt, egy Glicsin-ből felszálló szovjet gép 6 ejtőernyőst dobott le a Kárpátok gerince felett, valószínű rossz helyen. Ez Borkanyuk Elek csoportja volt. Ebből 4 fő Galíciában német területen ér földet. Ebből egyet lelőttek, 3-at elfogtak. A Körösmező mellett földetért Kővágó Gyulát hamarosan lelőtték Borkanyuk egyedül maradva bujkált, majd hazagyalogolt a szülőfalujába, és házukban az ágy alá ásott gödörbei rejtőzött, ott fogták el. A VKF különbírósága ítélete alapján 1942.10.02-án kivégezték, mint magyar állampolgárságú hazaárulót. Borkanyuk 1940-ben szökött át szovjet területre, hogy elkerülje a magyar katona szolgálatot. 6. A partizán emlékműveket 1990 után nagyrészt eltávolították, érdeklődni kell a faluban, hogy létezik-e még? Sárhidai Gyula 1 A kiadvány 12.oldalán.
Annak, hogy a szovjet hadvezetés nem foglalkozott magyar csapatok kiképzésével és hadba állításával racionális okai is voltak: 1. A magyarok nem beszélték a nyelvet. 2. A magyaroknál hiányzott szinte a teljes felső vezetés, kevés volt a tiszti és tisztes állomány a fogságba esettek között, aki hajlandó lett volna vállalni a szolgálatot. A partizánként ledobottak nagyobb eséllyel juthattak haza, mint a reguláris katonai egységek közé ékelt katonai alakulatok katonái. 3. Hiányzott a kellő hatásfokú ideológiai nevelés (A később hazatértek közül senki sem beszélt átnevelésről igaz, nehéz is lett volna) A partizán bevetéseknél a csoportokat vegyesen állították össze, szinte a földalatti mozgalom fegyelmi rendszere alapján. Senki nem tudta a többiek igazi nevét és titkos feladatát a csoporton belül. Punka György A forrásjegyzékben nem találtam életem egyik első, a Magyar Királyi légierővel foglalkozó, és általam csak hosszas és költséges csere által megszerzett gyöngyszemét. Nem csigázom tovább az érdeklődéseteket, a könyvek könyve számomra 1975-ben Földes László: Két ugrás az ismeretlenbe című, Szőnyi Márton élete, dokumentum regény volt. Hát egy érdekes időutazás most elolvasni a könyvet. Rendkívül tendenciózus, pártos magyarázatot ad a szerző arra, hogyan válik a Magyar Királyi Légierő fiatal légi győzelmes tisztjéből meggyőződéses partizán. A sikeres vadászpilóta életútról mélyen hallgat az ejtőernyős partizánként és párt vasökleként elhíresült szerző. Bár hozzá kell tennem, hogy ez ügyben némi zavart hallgatást vélek felfedezni a másik oldalon is. Létezik egy ígéretes vadászpilóta akik a légi győzelmei után eltűnik a Keleti fronton, majd 1944-ben megjelenik egy partizán aki egy rosszul szervezett, vezetett, nem előkészített partizán műveletben hal hősi halált a másik oldalon. A szovjet ejtőernyős partizán műveletekkel kapcsolatosan figyelmet érdemel egy korai 1942-es akció rövid története is. 1941 végén, 1942 elején ért földet az első szovjet partizán, diverzáns csoport Kárpátalja területén, Jaszinya falu közelében. A nem jól megszervezett deszant az akkori magyar-német határon gyakorlatilag a szigorúan ellenőrzőtt határsávban landolt A riadóztatott határvadász, erőd századok és a másik oldalon lévő német biztonsági erők rövid idő alatt három ejtőernyőst tűzharcban lelőttek, kettőt elfogtak. A csoport parancsnoka Oleksza Borkanyuk egy hónapig rejtőzködött Jaszinya faluban. 1942. január 12.- én azonban őt is elfogták a magyar kémelhárítás tagjai. Borkanyuk felett a Vezérkari Főnök különbírósága ítélkezett, és mint a nemzetközi hadijogi egyezményei védelme alá nem tartozó diverzáns csoport parancsnokát halálra ítélték és 1942. október 3.-án kivégezték. dr. Mujzer Péter