- roma szegregáció-integráció; EU pénzek, EU projektek; iskola oktatás; - a kreatív dokumentumfilm forgatása

Hasonló dokumentumok
A punk-szindróma. rendezte: Jukka Kärkäinen Finnország, 2012, 58 perc finn nyelven, magyar vagy angol felirattal

Iskola Verzió. emberi jogi dokumentumfilmek diákok számára. Segédanyag tanároknak a filmek feldolgozásához

Várakozás. rendezte: Emil Langballe Dánia, 2016, 58 perc dán, pushto, dari nyelven, magyar felirattal

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

Szécsényi Gyerekesély Program. Agnes Kende

A lányokat és nőket célzó pályaorientációs tevékenységek és törekvések Műhelyfoglalkozás a Megtervezem: Okosjövő lányoknak program története alapján

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018

A BAGázs-módszer A BAGázs Közhasznú Egyesület szakmai munkájának rövid bemutatása

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

Az utolsó padban SZKA_207_33

Együtt, közöset. Interkulturális kapcsolatépítés hat kistelepülésen HU B2-2016

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS

Hátrányos helyzetű települések iskolái

Az AJB-6010/2014-es közös jelentés

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette:

814 A testnevelés oktatásának kihivásai az általános iskola alsó osztályaiban K1 kompetencia P1 prioritás

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n?

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Tanfolyami füzet. gitároktatáshoz. B.I.G. Stúdió Gitártanfolyamok, Összeállította: Bleier Miklós

TEHETSÉGPEDAGÓGIA. I. Alapfogalmak, definíciók, modellek

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS

stratégiák Nguyen Luu Lan Anh ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ

című kutatási projekt

Társadalomismeret és jelenismeret

Városföld Község Önkormányzata. Állampolgári Tanács. Települési Esélyegyenlőségi Program készítése. Dr. Peredi Katalin, Guth Erika

Az írás térbeli elrendezése

Toró Árpád. Beszámoló

az integrart bemutatja MIRE Április Programfüzet-

A MARCALI JÁRÁSI FELZÁRKÓZÁSI KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK MUNKARENDJE

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Általános iskolai feladatellátási helyek tanulói megoszlása fenntartói típusonként

Az oktatás s szerepe a társadalmi felzárk

Indiai titkaim 31 Törökország európai része

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Jövőnk a gyermek. Gyermekvállalás és család június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária

MIT ÜZEN A HAGYMAMODELL A KÉPZÉSI RENDSZERNEK?

MOL Gyermekgyógyító Program Támogatott pályázatok listája. Pályázó Cím Célcsoport Típus Település

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

Az informatika mint kihívás : a falak nélküli könyvtár jövője. Dr. Dani Erzsébet EJF NIIF-konferencia, Kaposvár április 28.

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

25. Hét július 22. Kedd

ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei. Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei

Komplex pedagógiai és pszichológiai témakörök szakoktató záróvizsgára

SOFT PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSA

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán aug

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Mobilitási és immobilitási formák a vidéki terekben

Szociális (társas-társadalmi) tanulás jelenismeret/tel

Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Forgalmazói ügynökségek

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS

Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD!

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Valentin napi könyv- és filmajánló

Közhasznúsági melléklet 2015.

TARTALOMHOZ TAPADVA. a Sanoma Media és a PHD Hungary közös előadása

GYEREKEK ANYAGI OKOK MIATTI VESZÉLYEZTETETTSÉG KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ KIEMELÉSE A CSALÁDBÓL NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEK, GYAKORLATOK

Angol Tanmenet. Horizons 3

Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

a kultúra arcai Napi rítus napi ritmus

Telepek Környezet egészségügyi felmérése. A magyarországi cigány/roma közösségek 20 26% a él telepeken

HALLGATÓ NEVE: KREDITÁTVITELI KÉRVÉNY EHA KÓDJA: ELTE TáTK SZOCIÁLIS MUNKA (BA) szak NAPPALI tagozat. ELTE TáTK KB döntése:

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 49. szám

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.

Konfliktuskezelés és vitarendezés Nagybörzsönyben

Angol Tanmenet évfolyam

1. Egy mondatban mit a key takeaway számodra Argentínából?

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Az Igazgyöngy Alapítvány esélyteremtő munkája

Gazdafilmek Éjszakája Budapesten: mit mesél a görögdinnye, mit a szürke liba?

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Anyahajó Anyaközpont Bemutatkozó

MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET

1.Család Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.

TÁMOP /

Átírás:

A mi iskolánk román, svájci, amerikai dokumentumfilm, 2011, 90 perc román nyelven, magyar vagy angol felirattal rendezte: Miruna Coca-Cozma, Mona Nicoara Meggátolható-e pénzzel a romák hátrányos iskolai megkülönböztetése? Egy észak-romániai város négy éve: generációs előítéletek, elszalasztott lehetőségek és a csupa jó szándékkal kikövezett utak felderítése a terepen. A film három roma gyerek sorsát követi egy erdélyi kisvárosban, akik bekerültek az iskolai szegregáció felszámolását célul kitűző programba. 2006-ban Alin, Benjamin és Dana a jobb oktatás és az új barátságok reményében a városi iskolában folytatja a tanulást, de kedvüket szegik az alacsony elvárások és az elszigetelődés. A négy éven át forgatott bensőséges portréfilm közelről láttatja a gyerekek világát és megtörhetetlen szellemét, amelyet időről időre próbára tesz az előítélet és a közöny. Személyes történetük olyan általános kérdésekre világít rá, mint a közoktatás intézményesült rasszizmusa és a kilátástalan szegénység. A felkavaró finálé azzal szembesíti a nézőt, hogy a roma gyerekek küzdelmei az égbekiáltó emberi jogsértések fehér könyvében érnek véget. A mi iskolánk lebilincselő, felháborító és keserédes történet hagyományról és haladásról. - roma szegregáció-integráció; EU pénzek, EU projektek; iskola oktatás; - a kreatív dokumentumfilm forgatása 1

Punk szindróma finn dokumentumfilm, 2012, 85 perc finn nyelven, magyar vagy angol felirattal rendezte: Jukka Kärkkäinen, Jani-Petteri Passi Pertti, Toni, Kari és Sami, a Pertti Kurikka s Neve Napja elnevezésű finn együttes tagjai, saját bevallásuk szerint punk-szindrómában szenvednek. A sajátságos humorú banda a punk ahogyesik-úgy-puffan elvei szerint él és oldja meg problémáit. A film az együttes útját követi végig, a kezdeti próbáktól, a fellépéseken át a lemezfelvételig. Bár a klub- és fesztivál-turné során számos súrlódást és csalódást élnek át, a zenészek megkapják a más szubkultúrákhoz tartozóktól azt a megértést, amelyre oly régóta vágytak. A négy barát a zenén keresztül rombolja le az előítéleteket és a normalitás határait, amelyek a szellemi fogyatékosokat körülveszik. A dalszövegekben társadalmi problémáikat és mindennapos tapasztalataikat énekelik meg: a lábápolás időpocsékolás, és milyen az élet a lakóotthonban. Ütős film a nem szokványos élet mellett döntő fogyatékos zenészek útjáról a világban. trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ztjuxq1ds0g - punk; media; fogyatékkal élés; - a dokumentumfilm hatása szereplői életére 2

Sonita svájci, iráni, német dokumentumfilm, 2015, 91 perc fárszi és dari nyelven, magyar vagy angol felirattal rendezte: Rokhsareh Ghaem Maghami A 18 éves Sonita afgán menekült, aki papírok nélkül él Teherán egy szegény elővárosában. Bátor, karakán ifjú hölgy, aki szembemegy az iráni szokásokkal és konzervatív patriarchális családjának elvárásaival és megharcol azért, hogy az lehessen, ami akar: művész, énekes és zenész. Az ő életcéljaival szöges ellentétben állnak a család elsősorban az anya által szorgalmazott tervei, hogy pénzért kiházasítsák, ami a jelenlegi feleség-árfolyamon mintegy 9000 dollár bevételt jelentene. De ami még ennél is rosszabb, Iránban a nők nem énekelhetnek. Mi lesz így Sonita álmaival? Rokhsareh Ghaem Maghami rendezőnő végül személyesen avatkozik be, aminek kapcsán fellángol az arról való vita is, hogyan viszonyuljanak a dokumentumfilmesek tárgyukhoz. És ez csak egyike a rengeteg csavarnak Sonita önmegvalósításának kudarcokkal és sikerekkel tarkított történetében. trailer: https://www.youtube.com/watch?v=t6vm6unwaew - iszlám; Irán és Afganisztán; - nők jogai, a kényszerházasságtól a szerelemházasságig; - a dokumentumfilm rendező érintettsége, a dokumentumfilm etikája 3

Thule Tuvalu svájci, tuvalui, grönlandi dokumentumfilm, 2014, 96 perc inuit, tuvalui és angol nyelven, magyar vagy angol felirattal rendezte: Matthias von Gunten Thule Grönland legészakibb csücskén fekszik, Tuvalu pedig egy kicsi szigetállam a Csendesóceánon. A hatalmas távolság ellenére a két helyet ugyanaz a természeti csapás sújtja: Thuléban fogy a jég, Tuvaluban pedig folyamatosan emelkedik a tengerszint, és fennáll a veszély, hogy a sziget úgy, ahogy van, elmerül. Míg legtöbben a globális felmelegedéssel csak a médiában találkozunk, Thule és Tuvalu lakosainak a szorongató valóság. trailer: https://www.youtube.com/watch?v=_2e8jbzoffq - globális felmelegedés; vadászó-halászó bennszülött társadalom (kulturális antropológia); tömegtermelés önellátás; - ökológiai kihívásokra adott válaszok; - a leíró, antropológiai dokumentumfilm; a dokumentumfilm szerkesztése 4

Tititá magyar film, 2015, 90 perc rendezte: Almási Tamás Anti 18 éves cigány fiú, szenvedélye a gitározás. Az ország egyik távoli szegletében, romatelepen él. Váratlan lehetőség éri, amellyel kitörhet kilátástalan helyzetéből. 60 fiatal társával együtt felvételt nyer a Snétberger Zenei Tehetség Központba, ahol tanulhat. A komfortos világ ígérete elvarázsolja a fiatalembert. Csodát remél. Azonban hamar kiderül, hogy hátránya hatalmas, még roma diáktársaihoz képest is. Nem ismeri a kottát, nincs támogató zenészcsalád a háttérben, nem szokott a rendszeres gyakorláshoz. Az érzékeny és szerethető fiú története tele van váratlan fordulatokkal. Őszintesége, sajátos humora pillanatok alatt magával ragadja a nézőt. Antin keresztül bepillanthatunk a zenei tehetség központ munkájába is. Nagyszerű zenei betétek és emlékezetes tábori pillanatok színezik az egészestés dokumentumfilmet. A film nem csak "roma filmként", hanem klasszikus coming of age filmként is értelmezhető, sőt... trailer: https://www.youtube.com/watch?v=mufny1al41g - származás; hivatás; felnövés; zene művészet; tanulás; - a "sztori" és a dokumentumfilm rendező 5