A beszédhez érteni: hatalom A kommunikációs szakma krémjével találkozhatnak a hallgatók a mesterkurzuson! Jelenlegi és volt kommunikációs- és kampányigazgatók, beszédírók és nyelvészek alkotják a képzés oktatói gárdáját: Aczél Petra Balázs Géza Bencze Lóránt Bozóki András Budai Bernadett Gyurkovics Tamás Molnár-Bánffy Kata Novák Tamás Síklaki István Somogyi Zoltán
Aki örömét leli a kifejezésben, aki lát abban lehetőséget, hogy az érvényesülését kommunikáció útján oldja meg, akiben van elemzési készség és akinek céljai vannak azzal, hogy jó beszédet mondjon, annak mindenképp javaslom, hogy jöjjön el és nézzen meg egy ilyen kurzust. (Részlet az Aczél Petrával készített interjúból, mely elhangzott a Rádió 1 Eger műsorában) A beszédíró a politika színpadának forgatókönyvírója. A rendező által felvázolt történetet kell a retorika szabályai szerint fogyaszthatóvá tennie, azaz a beszélő és a befogadók közé kell könnyen járható hidat építeni. Ismerve a beszélő egyéniségét és a befogadók, a közönség igényét. A híd építéséhez meg ismernie kell a retorika szabályait és ezeket a szabályokat kell kreatívan használnia. Nyilatkozta Novák Tamás az Origónak Az elmúlt években megsokasodtak és egyre nagyobb médiavisszhangot kaptak az elbocsátásokkal és megszorításokkal kapcsolatos vezetői bejelentések, a természeti katasztrófákkal és áremelésekkel kapcsolatos szóvivői nyilatkozatok. Ma, amikor a beszédeket és nyilatkozatokat bármikor visszanézhetjük az interneten, amikor divatja van a beszédek írásos közzétételének, és a köztársasági elnök hibáktól hemzsegő beszéde pillanatok alatt bejárja az országot, óriási felelősség nehezedik a beszédírókra. Vezetőként, szóvivőként, sőt akár hivatásos szövegíróként sem könnyű a beszédírás, hiszen az egyetemeken és főiskolákon nem képeznek beszédírókat. Néhány retorika kurzuson részt vehetnek ugyan az érdeklődők, de ezeken a képzéseken leginkább a retorika történetéről esik szó, a való életben alkalmazható gyakorlati ismeretekről azonban nem.
A Magyar Író Akadémia olyan államilag elismert felnőttképzést indít, immáron negyedik alkalommal, amely célul tűzte ki, hogy hallgatóit professzionális beszédírókká képezi. Az itt végzett szakemberek, nem csak a saját maguk számára lesznek képesek beszédet írni, hanem elsajátítják azokat a szakmai eszközöket, melyekkel megbízóik számára is hatásos beszédeket írhatnak. A résztvevők megtanulják, hogyan működnek a meggyőzés mechanizmusai, és melyek azok a kommunikációs eszközök, melyek nagy biztonsággal elsajátíthatóak, és a beszédekbe, mindennapi kommunikációba beépíthetőek. A professzionális szakemberek tapasztalataira kiemelten nagy szükség van ezen a területen. Sajátítsa el a szakma gyakorlati fortélyait ismert és elismert szakemberektől a Közéleti beszédíró mesterkurzuson!
A Közéleti beszédíró mesterkurzus előadói Aczél Petra Retorikai és kommunikációs szakértő Egyetemi docens (PPKE, EKF) Gyurkovics Tamás Miniszterelnöki Kabinet, főosztályvezető (2003-2008) Balázs Géza Nyelvész, néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE, BDF) Molnár-Bánffy Kata A MOL Nyrt. szponzorációs vezetője A "Szónoklatok nagykönyve - polgármestereknek" és iskolaigazgatóknak című könyvek egyik szerzője Bencze Lóránt Nyelvész, egyetemi tanár (Zsigmond Király Főiskola) Novák Tamás Beszédíró, újságíró (Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa 2001-2002.) Bozóki András Kulturális miniszter 2005-2006 CEU Politikatudományi Tanszék - professzor Síklaki István Szociálpszichológus Dékánhelyettes (ELTE Társadalomtudományi Kar) Budai Bernadett pártszóvivő, korábbi kormányszóvivő Somogyi Zoltán az MDF kampányfőnöke
Kiknek ajánljuk? 1. politikusoknak és politikai pályára készülőknek A politikusok egyik legfontosabb munkaeszköze a beszéd. Akár napi rendszerességgel is nyilvános beszédeket kell mondaniuk a legkülönbözőbb témájú eseményeken, más-más közönségnek. A hiteles és hatásos beszéd létkérdés minden politikus számára, nem csak a kampányidőszakban. Ezeknek a beszédeknek a hitelesség mellett hatniuk is kell közönségére, hisz ennek segítségével igyekszik a politikus meggyőzni a publikumot a maga igazáról. Érdemes hát elsajátítani a meggyőző beszéd mechanizmusát, hogy azt akár napi szinten is hatékonyan alkalmazni tudja. 2. önkormányzatok és kormányzati hivatalok vezetőinek és kommunikátorainak A polgármestereknek és a közigazgatásban dolgozó vezetőknek akár napi rendszerességgel kell nyilvános beszédeket mondaniuk a legkülönbözőbb témájú eseményeken, más-más összetételű közönség előtt. Ezeket a szónoki feladatokat készítik elő azok a beszédírók, akik a háttérben dolgoznak. A vezetők számára létkérdés, hogy aki a beszédeiket írja, maximálisan azonosulni tudjon a kívánt üzenettel, illetve a beszédet megrendelő személyiségével, annak érdekében, hogy az írott szöveg elmondva is hiteles legyen. 3. kommunikációs pályára készülőknek A túltelített kommunikációs pályán megkönnyíti az elhelyezkedést ez a specializált tudás. Nagyobb cégek, társadalmi, politikai, civil vagy profitorientált szervezetek kommunikációs vagy sajtóosztályain nagy szükség van profi beszédírókra. Intézményesített keretek között, a felsőoktatásban csak elvétve van közéleti beszédíró képzés, és ott sem azok a szakemberek tanítanak, akik jelenleg ezen a területen az élvonalban dolgoznak. Ezt a hiányt pótolja a Magyar Író Akadémia közéleti beszédíró mesterkurzusa, amelyen a szakterület legjobbjai osztják meg gyakorlati tapasztalataikat, és adnak mintákat a később helyükbe lépő fiataloknak. 4. oktatási intézményvezetőknek Az intézményvezetők feladatai közé tartozik az ünnepi beszédek tartása, szakmai konferenciákon, hivatalos eseményeken való felszólalás, de a munkatársaknak tartott értekezleteken is naponta szerepelni kell. A tanárképzés mégsem helyez elegendő hangsúlyt arra, hogy segítséget nyújtson a beszédírás technikájának elsajátításához. Ezért sokszor kellemetlen teher az iskolaigazgatókon, hogy ezekre az eseményekre is felkészüljenek. Megkönnyíti az iskolaigazgatók szónoki feladatainak teljesítését, ha a beszédírás professzionális művelőitől kapnak jól hasznosítható technikákat a szövegek elkészítéséhez.
5. cégvezetőknek A cégvezetőknek mindennapi munkájuk során számos partnerrel kell kapcsolatba lépniük, nyilvánosan szerepelniük. A nyilvános szereplések mellett ugyanígy meghatározzák a cég működését a munkatársak számára tartott értekezletek és ünnepi beszédek is. Míg nagyobb cégek esetében a kommunikációs osztály munkatársai készítik elő a beszédeket a cégvezetők számára, addig a kisebb vállalkozások esetében ez a feladat magára a vezetőre hárul. A felsőoktatás kommunikációs képzéseiből azonban mind a mai napig hiányzik a beszédírás oktatása, így a kommunikációs szakemberek többnyire saját tapasztalataik, illetve minták alapján sajátítják el ezt a mesterséget. A Magyar Író Akadémia közéleti beszédíró mesterkurzusán hatékonyan alkalmazható technikákat kaphat minden cégvezető és kommunikációs szakember a terület professzionális művelőitől. 6. érdekvédelmi- és szakszervezetek vezetőinek, kommunikátorainak Sok esetben kell a civil közösségek képviselőinek, az érdekvédelmi- és szakszervezetek vezetőinek nyilvános beszédeket mondaniuk annak érdekében, hogy álláspontjuk érvényesülhessen. Ezeknek a beszédeknek hatásosaknak kell lenniük, hiszen legtöbb esetben a maguk igazáról kell győzködniük hallgatóságukat, egyúttal cselekvésre is buzdítani őket. Ezért érdemes elsajátítani a hatásos beszéd megírásának titkát, hogy azt a későbbiekben valaki akár napi szinten is hatékonyan alkalmazni tudja. 7. ügyvédeknek Az ügyvédi pályán az érvényesüléshez elengedhetetlen a kitűnő kommunikációs képesség. Ennek ellenére a jogi egyetemek egyike sem foglalkozik kellő mértékben az ügyvédjelöltek beszédírói és szónoki képességeinek fejlesztésével. Ezt a hiányt minden pályakezdőnek, vagy már gyakorló ügyvédnek pótolnia kell egyetemi tanulmányain túl. 8. újságíróknak és szerkesztőknek Azoknak, akik még jobban meg akarják érteni politikai beszédek mögötti motivációt, olvasni akarnak a sorok között, vagy egyszerűen csak több lábon kívánnak állni. 9. pr vagy politikai kommunikációval foglalkozó cégek munkatársainak, kommunikációs vezetőknek, szóvivőknek, sajtókapcsolati munkatársaknak Hogy még hatékonyabban és még tudatosabban használják a nyilvános beszédeket a kommunikációban.
Korábbi hallgatóinkról: 2008 és 2010 között 230-an szereztek államilag elismert tanúsítványt elsőként hazánkban a Közéleti beszédíró mesterkurzuson. Büszkék vagyunk arra, hogy az eltelt idő óta számos hallgatónk már saját vállalkozásban vállalja beszédek írását. Hallgatóink az elmúlt évek során a következő munkakörökből érkeztek: Szóvivő, kommunikációs vezető, sajtókapcsolati munkatárs, önkormányzat vagy kormányzati hivatal kommunikátora, pedagógus, cégvezető, újságíró, egyetemista, érdekvédelmi vagy szakszervezet vezetője, ügyvéd, humánpolitikai vezető, közgazdász, mérlegképes könyvelő; köztisztviselő; menedzser, marketing igazgató; országgyűlési szakértő; pénzügyi tanácsadó; polgári búcsúztató szónok; polgármester; polgármesteri kabinetfőnök; pr vagy politikai kommunikációval foglalkozó cég munkatársa; sportszövetségi irodavezető, informatikai rendszergazda A hallgatók céljai, hogy: Elsajátítsák a beszédírás technikáját, és átfogó képet kapjanak erről a területről. Kapcsolatokat alakíthassanak ki, és találkozhassanak a szakma legelismertebb szereplőivel. Megkönnyítse elhelyezkedésüket a megszerzett tudás, vagy segítse őket a munkahelyükön való előrelépésben. Bepillantást nyerhessenek a szakma kulisszatitkaiba, erre ugyanis a felsőoktatás nem biztosít lehetőséget.
TEMATIKA* Az előadások tematikája az I. modulban: - Szóval győzni. A hatásos, meggyőző szöveg szerkezete: az előadás arra keresi a magyarázatot, miként tanulható a meggyőző beszéd tudománya, milyen technikák szükségesek a jó beszéd megírásához. Célja, hogy a résztvevők széles körben alkalmazható tudást nyerjenek a beszédek megírásához, illetve előadásához. Az előadás ismerteti a kommunikációs helyzet tényezőit és ezekkel összhangban a beszéd szerkezetét, elsősorban a beszélő szándékain, illetve hallgatóság befogadási szokásain keresztül, funkcionálisan és rendszerszerűen. Kitér az egyes beszédrészek stratégiai tervezésének szempontjaira, a hatékonysághoz szükséges elemekre. Tárgyalja a meggyőzés eszközeit a beszédben, figyelemmel a manipuláció és meggyőzés elkülönítésére. Összefoglalja az álláspont bizonyításának módjait és eljárásait. Minden beszédrészhez példák és gyakorlatok sora áll rendelkezésre. - Szövegtípusok, beszédfajták / Beszédek az ókortól napjainkig / Retorikai körülmények / Beszédfelépítés, beszédszerkezet / Gondolatalakzatok, érvelési típusok / Tipikus nyelvi hibák és kikerülésük / Nyelvhelyesség, stílus, szép beszéd / Mintabeszédek - A demokrácia nyilvánossága egyre gyakrabban teremt olyan kényszerhelyzetet, amelyben a közéleti szónok ellenszenves a hallgatóságnak, vagy magának a nyilvános beszédnek a témáját nem kedveli a hallgatóság, azaz a nyilatkozó mintegy 'becstelen ügyet' képvisel. Esetleg kifütyülik, sőt meg is dobálják tojással, paradicsommal, még mielőtt szóhoz jutna. Ilyenkor vajon mi a teendő? Vajon sértődötten el kell-e vonulni vagy igénybe venni a rendőrséget, testőrséget? Vajon fel lehet-e előzetesen készülni az efféle fogadtatásra? Milyen lépéseket kell és lehet tenni, hogy az ilyen helyzet kialakulását megelőzzük? Vagy ha már akarva-akaratlan belekerültünk, miként irányítsuk az előnytelen körülményeket, hogy számunkra előnyösekké váljanak, és egyáltalán hogyan fordítsuk általában a javunkra a kedvezőtlen körülményeket. Az előadás ezeket a kérdéseket járja körül és mutat rá a (nyelvi-retorikai!) megoldási lehetőségekre, továbbá feltár lehetséges (nyelvi-retorikai!) eszközöket és azok etikai vonatkozásait. - Mit vár a megrendelői oldal a beszédírótól? / Követelmények a beszédekkel kapcsolatban / Milyen egy jó miniszteri beszéd? / Beszédtípusok az ünnepi beszédtől a parlamenti interpellációra adott válaszig / Gyakorlati tapasztalatok, buktatók - Mire való ez a bizonyos eszköz/kommunikációs csatorna (kormányszóvivő), és ebből milyen következtetéseket lehet levonni a beszédírásra nézve? / Amit a beszédírónak tudnia kell a megrendelő szerint / A beszéddel elérni kívánt cél, és ami ebből megvalósul / Mi megy át a sajtón? - A mediatizált politikai világ legkülönbözőbb műfajú beszédeiről, illetve az alkalmazott szövegírásról sok gyakorlattal, szimulációval.
- Beszédek az üzleti életben / Önkormányzati és iskolai beszédek - A beszéd közege, azaz a beszélő és a hallgatóság viszonya / A beszéd üzenete, azaz meddig ér a mikrofon./ A beszéd ritmusa, azaz zene füleiknek / Végezetül jó tanácsok a beszédíráshoz, mit tegyünk és mit ne, ha beszédet írunk. - Stílus és meggyőzés. A kauzalitás és a felelősség sugalmazásának szociálpszichológiai alapjai és nyelvi megjelenései. A határozott és a határozatlan stílus hatásai a hallgatóságra. Az érzelmi és kognitív előhangolás mechanizmusai és jelentősége a meggyőző beszéd szempontjából. - Personal Branding a beszédírásban és beszédmondásban. A szemináriumok tematikája a II. modulban: Téma Feladat (Mindig a következő alkalomra vonatkozik, kivéve: 4. és 5. alkalmak.) 1. A retorikai szituáció (szándékok, hatások) beszédek, beszédalkalmak. A beszédfajták. A beszédek állandó szerkezete. A beszédek összeállításának, kidolgozásának lépései. Anyaggyűjtés és idézetek gyűjtése egy megadott témában. Egy választott közéleti beszéd (szerkezeti) elemzése. 2. A bevezetés, az elbeszélés, a kitérés és a témamegjelölés. Nyelvhelyesség, tipikus hibák. Rossz bevezetések gyűjtése, és átírása. Egy tetszés szerinti témában és szerepkörben rövid ünnepi beszéd megírása. 3. A bizonyítás. Az érveléstechnika fogásai, bizonyítás példákkal. A kérdezés technikája a bizonyításban és a cáfolásban. Érvelés gyűjtése mai közéleti beszédekből. Egy választott témában érvelő vizsgabeszéd megírása. 4. A manipuláció és meggyőzés további technikái. A befejezés. A "személyre" írás technikája. Stílus, a legjobbak. Rögtönzött beszédek írása a gyakorlat során. 5. A kifejezés és előadás szempontjai. Összefoglalás A vizsgabeszédek elemzése és értékelése *Figyelem, a változtatás jogát fenntartjuk, az előadók kérései és a hallgatói igények figyelembevételével!
FORMA I. előadások II. szemináriumi műhelymunka IDŐTARTAM:* Előadások: 2011. március 24. április 21. csütörtöki napokon Minden alkalommal 13.30-18.00-ig két előadó érkezik. 1. előadás: 13.30-15.30 óráig 30 perc szünet 2. előadás: 16.00-18.00 óráig Szemináriumi műhelymunka: 2011. május 5. június 2., minden csütörtökön 13.30 15.30-ig (*az időpontokkal kapcsolatban a változtatás jogát fenntartjuk) HELYSZÍN: Budapest, V. kerület Rólunk írták Beszédben mondom el Interjú Aczél Petrával Beszédírók kasztja. Mindenki hozzon magával még egy embert! - ennek jó üteme van... A beszédírók szinte titokban dolgoznak A jelentkezés tudnivalói Tandíj: (egy összegben fizetve a mesterkurzus indulása előtt) Teljes ár: 95 000 Ft Kedvezményes ár: 65 000 Ft Kedvezményre jogosultak: újságírók, pedagógusok, egyetemisták és középiskolások, érdekvédelmi- és szakszervezetek munkatársai, közigazgatásban dolgozók, a Mesterkurzusok korábbi hallgatói, nyugdíjasok, kismamák. A jogosultságot minden esetben igazolni kell! Válassza csomagban képzéseinket, és jöjjön el Ön vagy hozza el kollégáit további 20% kedvezménnyel! Amennyiben a Közéleti beszédíró mesterkurzus mellé választ legalább még egyet a 2011 tavaszán induló képzéseink közül, úgy további 20 % extra kedvezményt kap a kurzusok tandíjának Önre/cégére vonatkozó összegéből.
A Közéleti beszédíró mesterkurzus mellé ajánlott mesterkurzusaink: Vezetői mesterkurzus Merre tart a vezető szerep? Eszközök a sikeres vezetéshez. Vezetőként különösen fontos döntéseket kell meghozni, melyek az egész szervezetre hatással vannak. Ezért kiemelten fontos annak ismerete, hogy egy jó vagy akár rossz döntés következtében létrejövő szituációt miként kell kezelni, vagy, hogy miként kell a vezetői döntéseket kommunikálni a munkaszervezetben. Számos vezetői képzés indul Magyarországon, mégis nagyon kevés az olyan kurzus, ahol ismert és elismert vezetőktől kaphat a közönség gyakorlati útmutatást az igazán fontos, mindennapi kérdések kapcsán. A Vezetői mesterkurzus oktatói olyan ismert és elismert vezetők, akik elsősorban nem oktatják, hanem a legmagasabb szinten művelik ezt a szakmát, éppen ezért lehet tőlük azonnal alkalmazható, gyakorlati tudásra szert tenni. Különböző szektorokból érkező vezetők, akik a saját gyakorlatukat mutatják be a mesterkurzuson, példát állítva a hallgatóknak. A mesterek: Ádám Viktor (hírigazgató, Napi Online) / Bálint Viktor (volt lapigazgató, Figyelő) / Bárdos András (kommunikációs szakértő) / Bojár Gábor (elnök, Graphisoft) / Csurgai Csilla (ügyvezető igazgató, Brit Kereskedelmi Kamara) / Dr. Gergely Károly (elnök-vezérigzagató, Fundamenta-Lakáskassza) / Drajkó László (ügyvezető igazgató, Microsoft) / Fekete István (elnök, Joint Venture Szövetség) / Hertay Ákos (ügyvezető igazgató, Takforsys Üzleti Informatika) / Hortobágyi T. Cirill (pannonhalmi perjel apát, a főapátság gazdasági vezetője) / Kalocsai Zsolt (elnök-vezérigazgató, RSM-DTM Hungary) / Keleti József (ügyvezető igazgató, Dun&Bradstreet Hungária) / Koczó Ildikó (a Manager Magazine felelős szerkesztője) / Kozák Ákos (ügyvezető igazgató, GfK Hungária) / László Csaba (volt pénzügyminiszter, a KPMG adópartnere) / Mehlhoffer Tamás (felelős szerkesztő, Haszon) / Pólus András (volt vezérigazgató, OREX Kereskedőház) / Sugár András (a Westel és a T-Mobile korábbi vezérigazgatója) / Szabó György (vezérigazgató, Sanoma Budapest) Török László (ügyvezető igazgató, Grundfos) A mesterkurzus ideje: 2011. április - május., 6 kedd délután A mesterkurzus helyszíne: Budapest A mesterkurzus tandíja: Teljes áron, szakképzési hozzájárulásból finanszírozva: 120. 000 Ft(csomagban rendelve- 20 % kedvezmény) Teljes áron: 95 000 Ft (csomagban rendelve- 20 % kedvezmény) Kedvezményes áron: 65 000 Ft (csomagban rendelve- 20 % kedvezmény) Kedvezményre jogosultak: újságírók, pedagógusok, egyetemisták és középiskolások, érdekvédelmi- és szakszervezetek munkatársai, közigazgatásban dolgozók, a Mesterkurzusok korábbi hallgatói, nyugdíjasok, kismamák. A jogosultságot minden esetben igazolni kell!
Döntéshozatali mesterkurzus Mérő László vezetésével A döntéshozatal a mindennapi emberi viselkedés elválaszthatatlan, meghatározó része. A döntés meghozatala, a döntés következményeinek vállalása az egyik legfontosabb feladat, kommunikációs szempontból is. A hatékony munkavégzéshez és a sikeres karrier beteljesüléséhez ma már nem elég a szakértelem, számos vezetői készség meglétére is szükség van. A döntéshozás tehát egy szakma, melynek elsajátítására minden gondolkodó dolgozó embernek szüksége van, kiváltképp, ha kommunikációs területen dolgozik. A mesterkurzus célja, hogy ne csak döntéshozatali szakértőkké képezzen, hanem kiindulópontot adjon az egyéni továbbfejlődéshez, hogy mesteri döntéshozókat képezzen. A mesterkurzus ideje: 2011. április május. 5 szombati alkalom A mesterkurzus helyszíne: Budapest A mesterkurzus tandíja: Teljes áron: 60 000 Ft (csomagban rendelve - 20 % kedvezmény) Kedvezményes áron: 50 000 Ft (csomagban rendelve- 20 % kedvezmény Kedvezményre jogosultak: újságírók, pedagógusok, egyetemisták és középiskolások, érdekvédelmi- és szakszervezetek munkatársai, közigazgatásban dolgozók, a Mesterkurzusok korábbi hallgatói, nyugdíjasok, kismamák. A jogosultságot minden esetben igazolni kell! További induló mesterkurzusaink Aláíráselemző mesterkurzus - Írd le a neved, megmondom ki vagy! A grafológia aktívan jelen van az üzleti életben és a versenyszférában, mert ma már nem csak divatos, hanem elismert tudomány az aláíráselemzés. Egy olyan speciális emberismereti eszközt ismerhet meg a Mesterkurzusok öt alkalmas programján, mely megkönnyítheti a megfelelő munkakapcsolat kialakítását, segítheti döntéseit vezetőként és beosztottként egyaránt. A mesterkurzuson a résztvevők saját aláírásuk elemzésén túl, sor kerül számos híres személyiség aláírásainak elemzésére is, melyek segítségével a megszerzett elméleti tudást azonnal át is tudják fordítani a résztvevők a gyakorlatba. A mesterkurzus előadója: Soóky Andrea (grafológus, szaktanácsadó, HR szakgrafológus, mentálhigiénés szakgrafológus, okleveles írásszakértő-az S.K. Grafológiai és Írásszakértői Oktatási Központ igazgatója, 8 szakkönyv szerzője, a TV2-Megasztár és a Nők Lapja grafológusa)
HR-es mesterkurzus Számos általános és specializált képzés működik HR szakterületen, mégis kevés az olyan képzés, ahol elismert vállalati HR vezetők és cégvezetők tapasztalataiból nyerhetne információkat a közönség az igazán húsbavágó kérdések kapcsán. A mesterkurzus ajánlott HR-eseknek és azon vezetőknek, akik HR folyamatokat is ellátnak mindennapi munkavégzésük során. A cél azonnal alkalmazható, gyakorlati tudást adni a hallgatóknak, hogy elismert vezetők gyakorlati tapasztalatait a hallgatók sikeresen átültessék saját gyakorlatukba. A hallgatók a mesterkurzus elvégzését követően sikerrel vegyék fel a versenyt a HR szakma előtt álló stratégiai kihívásokkal, és olyan technikákat birtokoljanak, amelyek más sikeres cégeknél már beváltak. A jelentkezési lap visszaküldésével rendelheti meg a képzési szolgáltatást. A jelentkezési lap mellé kérjük, csatolja a legmagasabb iskolai végzettségének másolatát, illetve a kedvezményre jogosító dokumentum fénymásolatát. A jelentkezési lap beérkezését követően munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot, a további teendőkkel kapcsolatban. Jelentkezés A jelentkezési lap visszaküldésével rendelheti meg a képzési szolgáltatást. A jelentkezési lap mellé kérjük, csatolja a legmagasabb iskolai végzettségének másolatát, illetve a kedvezményre jogosító dokumentum fénymásolatát. A jelentkezési lap beérkezését követően munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot, a további teendőkkel kapcsolatban. Cégek számára előny: a képzés államilag akkreditált. (FAT-akkreditáció, PL-2034), ami lehetővé teszi, hogy a képzés díját szakképzési hozzájárulásként számolja el. FIGYELEM! A hallgatói létszám korlátozott, tapasztalataink alapján a helyek az előjelentkezési szakaszban betelhetnek, ezért kérjük, jelentkezési lapját mihamarabb küldje el! A Mesterkurzusok elérhetőségei, ahová további információkért fordulhat: Postacím: Budapest, 1065. Bajcsy-Zsilinszky út 5. 1/2. emelet Telefon: (Farkas Zsuzsanna) 06 20 339 9044 / 06 1 266 7601 Fax: 06 1 266 7603 E-mail: zsuzsanna.farkas@dft.hu Web: www.mesterkurzusok.hu
MINŐSÉGFILOZÓFIÁNK A mesterek köztünk vannak Nem hiszünk az elméleti szakember fogalmában, előadóink a szakma legismertebb és legelismertebb gyakorlati képviselői. Tananyagunk egyedi és pótolhatatlan Kizárólag olyan ismereteket közvetítünk, amelyek a felsőoktatás és továbbképzés rendszeréből kimaradtak, és semmilyen tankönyvben sem találhatóak meg. A hallgatók gondolkodásmódjában új időszámítást kezdünk A résztvevőket nem cselekedni, hanem gondolkodni tanítjuk, és akkor önállóan is képesek lesznek uralni a cselekvéseiket. A résztvevők teljes emberi humánumát mozgósítjuk. Szemléletmódra hatunk, ami a gondolkodásban és cselekedetben is megmarad. Közösséget építünk A résztvevőket nyitottságra, együttműködésre és összetartásra ösztönözzük. Munka- vagy baráti kapcsolat alakul ki hallgatók és előadók között egyaránt. A szakma vérkeringésébe kapcsolunk Megteremtjük a lehetőséget az előadókkal való személyes kapcsolatra, hogy munkájáról mindenki legalább írásban visszaigazolást kaphasson. Hallgatóink sikere a mi sikerünk Eredményességünk mércéje nem csak a hallgatók elégedettsége. Akkor vagyunk igazán eredményesek, ha a hallgatóink sorsára, karrierjére kihat, hogy nálunk végeztek.
Jelentkezési lap Fontos tudnivalók 1 Képzés neve: Beszédíró mesterkurzus (PL-2034) Képzés helyszíne: P.Bureau,(1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 22.) Képzés időpontja: 2011. március 24.- 2011. június 2. Jelentkező személyes adatai Vezetéknév Utónév Postacím Irányítószám Város Cím Számlázási adatok Telefon Mobil Fax E-mail Születési név Születési hely, idő, anyja neve (amennyiben megegyezik a jelentkező adataival, kérjük üressen hagyni!) Számlázási név Postacím Irányítószám Város Cím Telefon Fax Web Számla postázási címe Irányítószám Város Cím Jelentkezem a Beszédíró mesterkurzusra teljes áron (95 000 Ft) kedvezményes áron (65 000 Ft) Honnan értesült a képzésről? A képzés kezdetekor igényelek képzési tanácsadást: A képzés kezdetekor igényelek előzetes tudásfelmérést: igen nem igen nem Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Aláírásommal igazolom, hogy a képzés részleteit tartalmazó részletes tájékoztatót elolvastam és az abban foglaltakat tudomásul vettem. Hozzájárulok az adataim képzéssel kapcsolatos dokumentumokban történő felhasználásához és kezeléséhez, valamint feliratkozom a Mesterkurzusok hírlevelére. Intézményünk az adatokat kizárólag - a 2001/CI Felnőttképzési törvény által meghatározottak szerinti - statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése érdekében regisztrálja, harmadik félnek nem adja ki. Megjegyzés: A jelentkezésfizetési kötelezettséggel jár. A jelentkezés visszamondásának következményei: amennyiben a jelentkező a képzés indulását megelőző 3 héten belül mondja vissza jelentkezését, a díj 30 százalékát ki kell egyenlíteni. A visszamondás kizárólag faxon, levélben érvényes és kézhezvételkor lép érvénybe. A képzés kezdetét megelőző 5 napon belül a visszamondás nem érvényes, a jelentkezőnek a teljes képzési díjat meg kell fizetnie. Kelt:.. Aláírás p.h.