GYEPEK MÉRGEZŐ ÉS GYÓGYNÖVÉNYEI Egyetemi jegyzet a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar távoktatásban résztvevő hallgatói részére Írta: Dr. Tasi Julianna Egyetemi adjunktus Gyepgazdálkodási Tanszék SZIE Gödöllő 2003
TARTALOMJEGYZÉK Fejezet címe Oldalszám 1. BEVEZETÉS 3. 2. FAJGAZDAG GYEPTÁRSULÁSOK ÉRTÉKELÉSE TAKARMÁNYTERMESZTÉSI SZEMPONTBÓL 3. A MÉRGEZŐ ÉS GYÓGYÍTÓ HATÁSÉRT FELELŐS HATÓANYAGOK 4. A MÉRGEZŐ- ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK ELŐFORDULÁSA ÉS HATÁSA AZ ÁLLATOKRA 5. NÖVÉNYI MÉRGEZÉSEK LEGELTETÉSKOR ÉS TARTÓSÍTOTT TAKARMÁNY ETETÉSEKOR 4. 7. 13. 17. 6. KÜLÖNBÖZŐ HASZNOSÍTÁSÚ GYEPEK MÉRGEZŐ NÖVÉNYEI 21. 6.1. Legelők fontosabb mérgező növényei 21. 6.2. Rétek fontosabb mérgező növényei 30. 6.3. Árnyékos helyek, erdőszélek, erdőirtások fontosabb mérgező növényei 6.4. Parlagok, ruderális területek gyakori mérgező növényei 40. 7. GYÓGYNÖVÉNYEK GYŰJTÉSE ÉS ELSŐDLEGES FELDOLGOZÁSA 7.1 A gyógynövénygyűjtés alapvető szabályai 46. 7.2 A gyógynövények elsődleges feldolgozása 46. 8. KÜLÖNBÖZŐ HASZNOSÍTÁSÚ GYEPEK LEGFONTOSABB GYÓGYNÖVÉNYEI 8.1. Legelők fontosabb gyógynövényei 48. 8.2. Rétek, nedves területek fontosabb gyógynövényei 53. 8.3. Parlagok, ruderális területek fontosabb gyógynövényei 54. 36. 45. 47. 2
1. BEVEZETÉS Magyarországon a mezőgazdaság által művelt területnek mintegy egyötödét teszi ki a gyep. A mezőgazdasági statisztika által önálló művelési ágként nyilvántartott terület nagysága 1100000 hektár körül mozog, enyhén csökkenő tendenciát mutatva. A mezőgazdaságban a közvetlen termelési támogatások csökkennek, az ökológiai- és tájgazdálkodás pedig egyre inkább támogatottá válik, ezért a gyepgazdálkodás szerepe megnő. Várhatóan a területe is kb. 300 ezer hektárral fog növekedni. Mindez együtt kell, hogy járjon a gazdálkodók jelentős részének szemléletváltásával. Erre kényszeríti őket a lakossági nyomás is, amely növekvő élelmiszerbiztonságot követel meg. A hagyományos mezőgazdálkodás mellett egyre nagyobb területen szükséges vegyszermentesen gazdálkodni. Az ökológiai- és a biogazdálkodás nemcsak az élelmiszerbiztonságot javítja, hanem nagymértékben csökkenti a környezet terhelését. Feltétlenül szükséges az ilyen irányú változtatást megvalósítani a gazdálkodásban, mert a pusztuló föld, a klímaváltozás tendenciája ezt kikényszeríti. Fenntartható csak a környezetbarát gazdálkodás lehet. A tömegtakarmányok termesztése során a gyepgazdálkodással lehet a legkönnyebben biztosítani a vegyszermentes takarmányt a kérődző állatfajok számára, egyúttal megteremtve a hús- és részben tej, tejtermék előállítás egészséges alapanyagát. A juh- és kecskehús, marhahús, vadhús, részben a nyúlhús, valamint a juhtej, kecsketej és a belőlük készült termékek a gyepről takarmányozott állatok esetében vegyszermentesek, és a gazdálkodás környezetkímélő lesz. Természetesen feltételezzük, hogy a termékelőállítás további fázisaiban is betartják a szabályokat (antibiotikumok alkalmazásának tilalma, stb.). A kettőshasznú szarvasmarha fajták terjedése esetén a tehéntej, és tejtermékek egy része is előállítható az ökológiai gazdálkodás keretében. Mindezek a gyepekre alapozhatók, vagyis a gyepgazdálkodás szerepét, jelentőségét hangsúlyozzák. A környezetkímélő, vegyszermentes gyepgazdálkodásban alapvető feladat, és kiinduló állapot kell legyen a fajgazdag növényállomány, és ennek fenntartása. A biodiverzitás megőrzése ezzel a gazdálkodási formával biztosítható. A környezetkímélő, ökológiai gyepgazdálkodásban szembe kell nézni a gazdálkodás szempontjából egyértelműen gyomnak nevezett mérgező növények jelenlétével, és el kell tűrni azokat. A gyógynövények egyrésze a mérgező fajok közül kerül ki, másrésze viszont a gyepgazdálkodásban feltételes gyomnak tekintett növényekhez tartozik. A mérgező- és gyógynövényekben gazdag növénytársulásokkal való gazdálkodáshoz meg kell ismerni ezeket a növényfajokat, fontosabb tulajdonságaikat, hatásukat a takarmányt fogyasztó állatokra. Tudni kell, hogyan kerülhető el a növényi mérgezés a legelőkön és kaszált gyepeken. Meg kell ismerni azokat a lehetőségeket, amelyeket a fajgazdag, és egyúttal gyógynövényekben gazdag gyeptársulások rejtenek. Fel kell hívni a figyelmet a másodlagos bevételi forrásként jelentkező gyógynövénygyűjtési lehetőségre. A kiaknázásához azonban ismerni kell a legfontosabb, gyakran, nagyobb borítottsággal megjelenő növényeket, a gyűjtés és elsődleges feldolgozás alapvető szabályait. Ezek a tudnivalók találhatók meg ebben a jegyzetben. 3
2. FAJGAZDAG GYEPTÁRSULÁSOK ÉRTÉKELÉSE TAKARMÁNY TERMESZTÉSI SZEMPONTBÓL Az évelő pázsitfűfélékkel benőtt területeket gyepeknek szokás nevezni. A takarmánytermesztési célú gyepek hasznosítása különbözik a többi gyepekétől, legeltetéssel, vagy kaszálással történik, és a vegetatív, földfeletti részek termesztése a gazdálkodás célja. A természetben különböző hatások által kialakítva létrejött növénytársulásokat természetes gyepnek nevezzük, az ember által mesterségesen létrehozott növénytársításokat pedig telepített gyepnek hívjuk. A természetes gyepek soha nem csak pázsitfűfélékből állnak, hanem nagyon sokféle kétszikű növényfaj kíséri őket, és alkotja a gyeptársulást. A telepített gyepek a magyarországi ökológiai adottságok között öntözés nélküli gazdálkodás esetén a telepítést követő egy-két év után átalakulnak, megjelennek a termőhelyi adottságoknak leginkább megfelelő kísérő lágyszárú növények. A magyarországi természetes gyepekben átlagosan 30-40 növényfaj él együtt, alkot társulást. A fajszámot tekintve nem a pázsitfűfélék, hanem a lágyszárúak vannak többségben. Különösen jellemző ez a kép a pázsitfüvek többsége számára kedvezőtlen adottságú termőhelyeken, az aszályos, száraz és a túl nedves fekvésben. A legtöbb fűfajnak ugyanis az üde fekvés jelenti a legkedvezőbb termőhelyet, ahol a növekedésükhöz szükséges víz mennyisége, eloszlása és mélysége biztosítja a füvek erőteljes növekedését. Ekkor a fajok között fennálló versenyből a pázsitfüvek győztesen tudnak kikerülni. Az üde fekvésű gyepekben ezért találunk több pázsitfüvet és kevesebb lágyszárú növényt. Különösen szembetűnő ez akkor, ha nem a fajok számát, hanem az azok által beborított terület nagyságát vesszük szemügyre. A takarmánycélú gyepek növényállományának értékelésekor legfontosabb szempont az, hogy az egyes fajok az állatok számára egészséges takarmányt tudnak-e szolgáltatni, mekkora az ilyen takarmányértékkel bíró fajok részesedése a gyep termésében. Ezt a részesedést kétféleképpen tudjuk vizsgálni és kimutatni. Az egyik gyakori megoldás a gyepalkotó növényfajok termésrészesedésének becslése. Ekkor azt adjuk meg, hogy az összes termésmennyiségnek (pl. t/ha) hány százaléka származik a vizsgált növényfaj(ok) terméséből. Ilyenkor tehát tömegszázalékról beszélünk. A másik, a gyakorlatban könnyebben kivitelezhető megoldás szerint a vizsgált növényfaj(ok) által borított terület nagyságát becsüljük meg, és borítási százalékról beszélünk. A természetes gyepek szerkezete a borítottság alapján más képet mutat, mint a fajok száma szerint. Csak akkor beszélhetünk gyepről, ha a növénytársuláson belül a pázsitfűfélék uralkodnak, vagyis a legnagyobb borítottságot adják. Ha a takarmányértékkel bíró füvek borítottsága 50% alá csökken, a takarmánytermesztési cél miatt be kell avatkozni a gyep szerkezetébe. Mit jelent a takarmányérték, vannak-e a gyepben olyan növények, amelyeknek nincs takarmányértéke? Minden növényben vannak tápanyagok (fehérjék, szénhidrátok, ásványianyagok, stb.), de ha az állatok nem fogyasztják el a növényt, vagy megeszik azt, de megbetegszenek tőle, akkor hiába van az ilyen növényben tápanyag, mégsincs takarmányértéke. Nem szolgáltat takarmányt. A takarmánycélú gyepekben a növények egyik részének azért nincs takarmányértéke, mert nem fogyasztják el az állatok, másik részének pedig azért, mert ha megennék őket, akkor betegséget, növényi mérgezést okoznának. Az első csoportba főleg a szúrós, 4
morfológiai okból ehetetlen, mechanikai károsodást okozó fajok tartoznak, a másikba pedig a mérgező növények. Fontos kérdés, hogy a gyógynövényeknek van-e takarmányértékük? Tág értelemben minden olyan növényt gyógynövénynek nevezünk, amely kis mennyiségben tartalmaz biológiailag aktív, hatóanyagokat, és irodalmi adatok, vagy a néphagyomány szerint betegségek gyógyítására, megelőzésére használják, vagy használták. A gyepek gyógynövényei között vannak pázsitfűfélék és pillangósvirágú, az állatok által szívesen fogyasztott fajok is. Ezeknek egyértelmű a megítélése, van takarmányértékük. A gyepalkotó gyógynövények legtöbbje azonban nem pillangósvirágú, lágyszárú növény. Nem szúrósak és nem mérgezőek. Ha kárt nem okoz a fogyasztásuk, akkor az a kérdés, hogy megeszik-e az állatok ezeket a növényeket. A 1. táblázatban közölt adatok bizonyítják, hogy igen. A vizsgálatban részt vett juhok legelésük során a felvett takarmánynak átlagosan 38%-át az ilyen gyógyhatású növényekből válogatták össze. Főleg a pillangósvirágúak és más kétszikű növények közül kerülnek ki az állatok által kedvelt gyógynövények. Tápanyagtartalmukról a 2. táblázat ad tájékoztatást. A táblázat adatai és az azonos fejlődési állapotú pázsitfüvek tápanyagtartalma nem térnek el lényeges mértékben (l. Takarmányozási Táblázatok a különböző takarmányozással foglalkozó könyvekben). A lényegi eltérés az ásványianyag tartalomban van, valamint abban, hogy a gyógynövények biológiailag aktív, gyógyhatású anyagokat is tartalmaznak. Ezek szerint a gyógynövények közül azok, amelyekben nincsenek mérgező anyagok, rendelkeznek takarmányértékkel. Az ilyen növényeket (ha nem herefélék) a gyepgazdálkodás a feltételes gyomok közé sorolja, mert ha csak ezekből állna a gyep, akkor nem élnének meg rajta az állatok, de kis mennyiségben megeszik azokat. Kárt nem okoznak. A gyógynövények között az ilyen ártalmatlan fajokat enyhe hatású (mite) drogoknak nevezik. Meg kell különböztetni az erős hatású (forte) gyógynövényeket, amelyek a gyepalkotók között a mérgező növények csoportjába tartoznak. Takarmányértéke nem lehet a mérgező növényfajnak, akkor sem, ha tápanyagtartalma alkalmassá tenné a takarmányozásra. A fenti megfogalmazásból kiderül, mitől függ, hogy egy adott gyepalkotó növényfaj mérgező, a gyeptakarmányt fogyasztó állatokra veszélyes növény, vagy veszélytelen, egyúttal gyógyhatású növény-e. Ezt valójában a növény hatóanyagtartalma, hatáserőssége, és a belőle elfogyasztott mennyiség dönti el. A 2. fejezetben felhasznált irodalom 1. Balázs F. (1949): A gyepek termésbecslése növényszociológiai felvételek alapján. Állami Növénytermesztési Intézet, Mosonmagyaróvár. Agrártudomány, I. 1., Budapest, 26-34. p. 2. Barcsák Z. (1984): Gyepek gyomtalanítása. Gyepgazdálkodási Tanácsadó 5. szám, Szombathely. 4-5.p. 3. Barcsák Z., Baskay-Tóth B., Prieger K. (1978): Gyeptermesztés és hasznosítás. Mg. Kiadó, Budapest, 115-132.p. 4. Kispál T. (1993): Különböző gyepnövények preferencia vizsgálata nyelőcsőfisztulázott juhokkal. Kandidátusi értekezés. Gödöllő. 5
1. táblázat: Juhokkal végzett takarmányválogatási vizsgálatok eredményei (Gödöllő, 1988-1990) RD % (1) Gyógynövény RD % (2) Gyógynövény a fogyasztott növény %-ában 100%=(1) Egyszikű hasznos 43,8 1,49 3,40 növények Pillangósvirágúak 20,9 13,11 62,73 Egyéb kétszikű 32,5 23,44 72,12 növények Egyéb egyszikű 2,9 - - növények Összes 100 38,04 Kispál Tibor vizsgálatai nyomán végzett saját számítások RD% = megmutatja, hogy az állatok által elfogyasztott takarmányban hány %-ot képviselt az adott növénycsoport 2. táblázat: Néhány gyógynövény tápanyag tartalma, g/kg szárazanyag (Kota M.-Vinczeffy I. vizsgálatai szerint) Megnevezés Ligeti zsálya Ragadós galaj Ökörfark kóró Cickafark Martilapu levél Mezei katáng gyűjtési időpont 1993.05. 23. 1993.06.02. 1993.07.28. 1993.06.01 1993.06.01. 1993.07.0 5. fejlődési állapot virágzó virágzás kezdetén virágzó virágzás kezdetén vegetatív virágzás kezdetén ny.fehérje 173,7 111,5 94,4 194,6 107,1 95,7 ny.zsír 56,6 41,3 16,1 56,3 45,6 35,6 ny.rost 213,2 266,0 314,4 193,6 230,7 324,8 ny.hamu 98,2 136,2 57,4 137,7 215,4 111,3 N-mentes 458,3 445,0 517,7 417,8 401,2 432,6 kiv.anyagok NE m 5,55 5,06 5,55 5,22 4,37 5,24 (MJ/kg) NE g (MJ/kg) 3,14 2,70 3,14 2,85 2,06 2,86 NE l (MJ/kg) 5,47 5,13 5,47 5,25 4,66 5,26 eredeti szárazanyag 257,0 235,9 276,1 166,8 140,7 175,3 6
3. A MÉRGEZŐ ÉS GYÓGYÍTÓ HATÁSÉRT FELELŐS HATÓANYAGOK A növényi szervezetben az anyagcsere folyamatok során sokféle anyag termelődik és raktározódik. Közülük nem mindegyiket nevezzük hatóanyagnak. A kémiai összetétel magában foglalja valamennyi, az adott növényi részben található anyagot. Hatóanyagnak csak azt tekintjük, amelyik jól meghatározott hatást gyakorol az életfolyamatokra. A hatóanyagok tehát biológiailag aktív, hatásos anyagok. A növények szervezete fehérjékből, szénhidrátokból, zsírokból épül fel, vagyis ilyen anyagokat minden növény tartalmaz. Hatóanyagnak csak akkor tekintjük ezeket az anyagokat, ha a növényt ezek miatt hasznosítják. Példaként kiemelhető a nyers bab, borsó, szójabab fehérjéje, amely erős hatást gyakorol a szervezetre. Ezeket mérgező fehérjéknek nevezzük, és mint hatóanyagcsoportot, toxalbuminok (másképpen lektinek) néven fogjuk említeni. A zsírok közül is lehet példákat kiemelni, a lenmagolaj, ricinusolaj a hatóanyagok közé sorolható. A szénhidrátok között is sok a hatóanyagok közé tartozó vegyület. Általában akkor nevezzük őket hatóanyagnak, ha olyan sok halmozódik fel belőlük a növényben, vagy növényi részben, hogy ez tekinthető a drog egyedüli hatóanyagának. A hatóanyagok kémiai jellemzése A hatóanyag lehet egységes vegyület, vagy több vegyület összessége. A növényi nyersanyagból eszerint háromféle készítmény állítható elő: Egységes vegyület (tiszta hatóanyag) Több, hasonló vegyületet tartalmazó frakció (pl. illóolajok) Sok, különböző szerkezetű vegyületet tartalmazó kivonat (pl. vizes és szeszes kivonatok) Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kivonatok hatása felülmúlja a tiszta hatóanyagokét. Jó példa erre, hogy a borsmentalevél szeszes kivonata jobb, hatékonyabb epehajtó, mint az egységes mentol, vagy az 50% mentolt tartalmazó illóolaj, azonos mentoltartalom mellett is (Rácz és mtsai, 1992). Fontosabb hatóanyagcsoportok 1. Alkaloidok Ebbe a csoportba tartoznak a legsúlyosabb mérgezést okozó, legerősebb hatású hatóanyagok. Gyógyászati felhasználás esetén ezeket nagyon pontosan kell adagolni, ezért házilag (gyógytea készítésére) nem használhatók. A csoportba változatos kémiai szerkezetű anyagok tartoznak, kb. 7000-féle alkaloid van. Jellemzőik: - bonyolult, többnyire gyűrűs szerkezetű szerves vegyületek - nitrogént tartalmaznak (de nem minden N-tartalmú növényi anyag alkaloid!) - lúgos kémhatásúak - a növényekben található savakkal sókat képeznek, sóik formájában tárolódnak a növényben - sóik vízben is oldódnak - legtöbbjük szilárd halmazállapotú és színtelen (de pl. vérehulló fecskefű sárga, sóskaborbolya piros) 7
- kivételes: cseppfolyós halmazállapotú a koniin (foltos bürök) és a nikotin (dohány) Az alkaloidok a nitrogén anyagcsere termékei. A kiinduló aminosav alapján csoportosíthatók (lizin-, fenilalanin- stb. eredetű alkaloidok). A legtöbb növényben sokféle alkaloid található (pl. a vérehulló fecskefű tejnedvében 20- féle alkaloid van). A legnagyobb mennyiségben lévőt főalkaloidnak nevezzük, a többinek mellékalkaloid (v.társalkaloid) a neve. A természetben találkozunk olyan növényekkel is, amelyek nem alkaloidokat, hanem alkaloidszerű vegyületeket tartalmaznak. Ezekben a nitrogén nem a gyűrűben, hanem az oldalláncban, vagy nyílt szénláncban van. Azért kell megemlíteni őket, mert nagyon gyakran használt növények, illetve drogok tartoznak ide. - ilyenek pl: kapszaicin (paprika) kolhicin (őszi kikerics) efedrin (csikófark) Az alkaloidok gyakoriak a következő növénycsaládokban (innen kerül ki a legtöbb veszélyes, erős hatású mérgező növény): - amarilliszfélék (Amaryllidaceae) - boglárkafélék (Ranunculaceae) - borbolyafélék (Berberidaceae) - burgonyafélék (Solanaceae) - liliomfélék (Liliaceae) - mákfélék (Papaveraceae) - meténgfélék (Apocynaceae) Legfontosabb, legismertebb alkaloidok: szimfitin koniin hioszciamin, atropin szkopolamin papaverin, morfin, kodein berberin akonitin szolanin protoveratrin nikotin kokain kinin sztrichnin koffein Symphytum spp. Conium maculatum Atropa, Datura spp. Hyoscyamus spp. Papaver somniferum Chelidonium majus Aconitum spp. Solanum spp. Veratrum spp. Nicotiana spp. Coca spp. Cinchona spp. Strychnos spp. Coffea spp. Az alkaloidok élettani hatása háromféle lehet: - központi idegrendszerre ható (gátló, serkentő) - keringési rendszerre ható (pl. protoverin, vinkamin) - simaizmokra ható görcsoldó (pl. papaverin), vagy serkentő (pl. kinin, sztrichnin) 8
2. Glikozidok A növények sejtnedvében, váladéktartó sejtjeiben, oldott állapotban található szerves vegyületek. Nem cukor (aglikon) részből és egy vagy több cukormolekulából állnak. A vegyület két részét összekapcsolhatja - oxigénatom - kénatom - szénatom A glikozidok elnevezése a kapcsolódó cukormolekula alapján történik, pl. glükóz glükozid ramnóz ramnozid galaktóz galaktozid Hatásuk annál erősebb, minél több cukormolekulát tartalmaznak. A glikozidok csoportosítása az aglikon rész kémiai szerkezete alapján történik, így a következőket különböztetik meg: fenolos glikozidok Hatásuk: baktériumok és kórokozó gombák fejlődését gátolják, pl: fűz- és nyárfa fajok szalicilsav-származékai. cianogén glikozidok Kéksavat szabadítanak fel. Ide tartoznak a csonthéjasok magjaiban található amigdalinok, melyek főleg gyermekekre mérgezők. kéntartalmú glikozidok Az enzimes hidrolíziskor felszabaduló aglikon csípős ízű (mustármag, torma). Felhasználásuk főleg a népi gyógyászatban jellemző, bőrre helyezve helyi vérbőséget okoznak (hisztamint szabadítanak fel), ezért reumás bántalmak gyógyításakor használatosak. antraglikozidok Hashajtó hatásúak (szenna, rebarbara). A keserűfűfélékben is vannak ilyen anyagok, pl. a szulák keserűfű által okozott bélgyulladás. szívre ható glikozidok Ezek szteránvázas vegyületek. A Digitalis, Helleborus, Adonis fajokban fordulnak elő. Súlyos növényi mérgezést okozhatnak, amikoris szívbetegség jelei mutatkoznak az állatokon. iridoid glikozidok Az elnevezés forrása egy hangya nemzetség neve (Iridomyrmex), melynek riasztóanyagában felfedezték az iridoid glikozidok alapszerkezetét. Hatásuk a központi idegrendszert gátló, nyugtató (pl. macskagyökér). A glikozidok könnyen hidrolizálnak, vízzel érintkezve elbomlanak, ezért bizonyos kezelési eljárások hatására hatásukat vesztik (pl. szénakészítés)! 3. Szaponinok Ezek a vegyületek is glikozidok, aglikonjuk neve szapogenin. A szaponinok a növények 70-80%-ában megtalálhatók. Felületaktív anyagok, csökkentik a víz felületi feszültségét, vízzel rázva habzanak. Szagtalanok, csípős ízűek. Mérgező hatásuk eltérő mértékű. Hemolizáló hatásúak, vagyis a vörösvértestekből a festékanyag a plazmába áramlik. Ennek hatására gyors elhullást okozhatnak! Többségük ingerli a nyálkahártyát, tüsszentést vált ki, poruk köhögési rohamot okozhat. Fokozzák más hatóanyagok (gyógyszerek, mérgek) oldékonyságát és felszívódását. Különösen a halakra veszélyes mérgek. 9
Felhasználásuk a gyógyászatban: - köptetőként (orvosi kankalin gyökere, szappanfű hajtása) - vizelethajtóként (tövises iglice gyökere, szöszös ökörfarkkóró virág) - gyulladáscsökkentő (édesgyökér gyökere, körömvirág virágai) - kórokozókra ható (kankalin, borostyán levele) - immunstimuláns, roboráló (ginszeng gyökér) anyagként történhet. A borostyán (Hedera helix) is szaponin tartalmú, méreg (erős hatású), háziszerként nem használható, gyógyszeripari alapanyag (légcsőhurut, szamárköhögés, tüdőasztma, külsőleg fejbőr ápolására szolgáló készítmények). Érdekesség, hogy szerkezeti hasonlóság van az édesgyökér szaponinjai és a mellékvesekéreg egyes hormonjai között, szapogenineket használnak szterinvázas hormonok (kortizon) félszintézissel történő ipari előállítására. Egyes szegfűfélék és fészkesvirágzatúak szaponinjai a rovarok szervezetében vedlési hormonként viselkednek. 4. Illóolajok Nem egységes anyagok: egy adott növény vagy növényi rész vízgőzzel lepárolható, illékony vegyületeinek összessége (20-60 komponens). Kivételt képez a rózsaolaj, amelyet vízzel főzéssel (vízdesztilláció) és nem vízgőzzel nyernek! Az alapvegyületek szénhidrogének, de az oxigént is tartalmazók hatásosabbak. Jellemző tulajdonságaik: - vízben nem oldódnak (szerves oldószerekben, zsíros olajokban igen) - szobahőmérsékleten maradék nélkül elillannak - folyékony halmazállapotúak - a keletkezés helyén, vagy annak közelében raktározódnak a növényben erősen fénytörő cseppek formájában - a növények 30%-ában megtalálhatók, 0,01-3% mennyiségben - kiválasztódásuk részben a vizelettel, részben a légutakon át történik Hatásuk: Többségük csak helyileg izgató, de vannak kifejezetten mérgezők is. A bőrön vérbőséget okoznak (hisztamint szabadítanak fel). Az állatokon vizenyős beszűrődést, gyulladást, esetleg bőrelhalást okoznak. Gyógyászati alkalmazhatóságuk: (sokkal fontosabb, mint esetleges mérgező hatásuk) 1. a kórokozó baktériumok és gombák fejlődését 1:5000-1:30 000-szeres hígításban gátolják (pl. kakukkfű, eukaliptusz, kamilla, zsálya, cickafark, citromfű illóolaja) 2. görcsoldó hatás gyomorban és belekben - kamilla, kömény, édeskömény, ánizs bélgörcsök ellen - májon keresztül kiválasztódók (pl. menta) epegörcsöt oldanak - vesén keresztül kiválasztódók (kömény) a húgyutak görcseit oldják 3. légutakban fertőtlenítő hatás Hígabban folyóvá teszik a váladékot és fokozzák a hám csillóinak mozgását, ezért köptető hatásúak (pl. ánizs, kakukkfű). 4. emésztési zavarok esetén - emésztőnedvek termelését fokozzák (főleg a keserűanyag tartalmúak, pl. üröm) 5. az érintkezés helyén gyulladáscsökkentő hatás pl. cickafark, kamilla külsőleg és az emésztőrendszer gyulladásainál egyaránt 6. enyhén izgató hatás - vesén át kiválasztódók vizelethajtók (pl. boróka, tövises iglice), 10
- az erősebben izgatók reumás fájdalmakra használhatók 7. központi idegrendszeren keresztül nyugtató, izomellazító hatás ezeket a fürdőgyógyászat is használja, pl. valeriana, komló, citromfű, levendula 5. Cserzőanyagok Technológiai csoport, a bőr cserzésére használható anyagokat sorolják ide, és erről kapták a nevüket. Jellemző tulajdonságaikhoz tartozik a savanyú kémhatás és a fanyar íz, mert a fehérjéket kicsapják. Hatásuk: - kis adagban gyógyító: -antibakteriális (károsítják a baktériumsejt hártyáját) -összehúzó, vérzéscsillapító, edzik a foghúst, csökkenti a nyálkahártyák gyulladását (pl. cserszömörcéből készült szájvíz) -hasmenés elleni teakeverékek részei (pl. párlófű, libapimpó) - nagyobb adagban bélsárpangást, bélhurutot, gyomorgyulladást okozhatnak 6. Szerves savak (almasav, citromsav, sóskasav, borkősav, hangyasav) Felhalmozódási helyük a levelekben és gyümölcsökben van, rendszerint sóik vagy észtereik formájában. A szervezet gyorsan lebontja őket, ezért ritkán okoznak mérgezést. Toxikológiai szempontból legjellemzőbb az oxálsav (sóskasav). Kalcium-oxalát halmozódik fel pl. mezei sóskában, juhsóskában (kb. 1%-ban), rebarbarában. Ezek a növények nagy mennyiségben elfogyasztva károsak a szervezetre (állatnál és embernél egyaránt!), a húgycsatornák elzárását, veseelfajulást okozhatnak. A szerves savakra jellemző a kiváló szomjoltó hatás (gyümölcs, gyümölcslé, gyógytea formájában). 7. Szervetlen anyagok (hamu alkotórészek) Közülük legjelentősebb a kovasav. Savanyúfüvekben, zsurlókban van károsító mennyiségben. A szöveteket ingerli káros mértékben, viszont kis mennyiségben vizelethajtó. 8. Mérgező fehérjék (lektinek) - régi elnevezés szerint toxalbuminok Erős és gyors hatású mérgek. Hőérzékenyek, ezért főzés során elbomlanak. Főleg a hüvelyesek családjára jellemzők, pl. akácban a robin, nyers magvakban: bab, borsó, szója, lencse, ricinus magban. Mérgező hatásuk oka az, hogy kicsapják a vörösvértesteket. Az izolált lektineket a vércsoportok meghatározásánál használják. 9.Flavonoidok (festékek) Az ide tartozó vegyületek 15 C-atomos szénhidrogének. Vízben többé-kevésbé oldódnak. Szinte minden növényben megtalálhatók (2000 félét ismerünk). Mérgező hatásúkért rendszerint az aglikon rész felelős pl. lyukaslevelű orbáncfűben a hipericin. A virágok színét adó antocianinek is ide tartoznak. Érdekesség, hogy a közeg kémhatásától függ a virág színe, pl. az orvosi tüdőfű esetében is. Bioflavonoidoknak is szokás nevezni a biológiailag hatásos flavonoidokat. A rákos megbetegedések megelőzésében egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak ezeknek a 11
vegyületeknek. Kiegészítik a C-vitamin hatását, csökkentik a hajszálerek kóros törékenységét, helyreállítják áteresztőképességüket, ezért csökkentik a magas vérnyomást, gátolják az erek elmeszesedését. Csökkentik a visszérgyulladást is. Legfontosabb a rutin nevű flavonoid, amely a japán akác bimbóinak fő hatóanyaga, és szembetegségeknél használatos. A máriatövis termésének flavonoidjai májvédő hatásúak, ezért alkoholista betegek kezelésekor szokták alkalmazni. A kamilla, édesgyökér flavonoidjai görcsoldó hatásúak. 10. Gyanták és balzsamok A gyanták szilárd halmazállapotúak, szesszel vonhatók ki a növényekből, majd vízzel hígítva kicsapathatók. Bonyolult összetételű szerves vegyületek elegyei. A növényi sejtekben vagy a sejtközötti járatokban (gyantajáratokban pl. fenyőkben) halmozódnak fel. Hatásuk: -nagyobb mennyiségben gyomor- és bélgyulladás -gyógyításban: sejtosztódást gátló, részben sejteket elpusztító, ezért bőrgöbök eltávolítására használják A balzsamok sűrűn folyó anyagok. Általában csípős, keserű ízűek, vízben nem, szerves oldószerekben különböző arányban oldódnak. Kitermelésükre bemetszéseket végeznek a fák törzsébe (pl. fenyőféléknél). 11. Szénhidrátok Főleg gyógyászati jelentőségűek, nem mérgezők. Gyógyszerészeti segédanyagként szerepelnek: cukrok, keményítő, inulin. A nyálkák fontosak gyógyteaként is. Szerepük a nyálkahártyák bevonása. Gyomorfekélynél bevonó szerként szerepelnek, de csökkentik a pepszin aktivitását is. A bodza, hársfa, orvosi ziliz, ökörfarkkóró növényekben található szénhidrátok légúti hurutoknál a köhögési ingerhatást mérséklik. Duzzadóképességük miatt fontos szerepet töltenek be a hashajtásban pl. lenmag, mustármag. A fehérfagyöngy és a kasvirág szénhidrátjai immunstimuláns hatásúak. A növények kémiai összetételének ismerete elősegíti a növénycsaládok azonosítását, illetve az adott faj növénycsaládhoz való tartozásának bizonyítását. Jó példa erre a fészkesvirágzatúak családja, amelynek tagjaiban nem képződik keményítő, az összes többiben viszont igen. A hatóanyagok alkalmasak lehetnek ún. kémiai növényrendszertan kialakítására. Ha egy faj egyedei között eltérő a hatóanyagok összetétele (pl. a különböző illóolajoké), akkor a fajon belüli kemotaxonról szoktak beszélni. A 3. fejezetben felhasznált irodalom: Bernáth J.(1993): Vadon termő és termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 22-33.p. Haraszti E., Kalmár Z.(1972): Ismerjük meg a mérgező növényeket. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 49-54. p. Rácz G., Rácz-Kotilla E., Szabó L.Gy.(1992): Gyógynövényismeret. Sanitas Természetgyógyászati Alapítvány, Budapest. 39-58.p., 74-76.p., 96-103.p., 49-53.p. 12
4. A MÉRGEZŐ- ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK ELŐFORDULÁSA ÉS HATÁSA AZ ÁLLATOKRA A gyepekről származó takarmányt állatok fogyasztják, ezért egy adott növény mérgező vagy gyógyító hatását az dönti el, hogyan hat az állatokra. A hatás attól függ mennyi, és milyen erősségű hatóanyagot tartalmaz a növény, valamint mennyit fogyaszt belőle az állat. Ezeket a tényezőket, hatásukat vizsgáljuk meg ebben a fejezetben. A növény hatóanyag tartalmát befolyásoló tényezők A hatóanyag anyagcseretermék, ezért az anyagcserére ható környezeti tényezők hatással lehetnek a hatóanyagok felhalmozódására. Az ökológiai tényezők 3 fő irányon keresztül hatnak a hatóanyag produkcióra: 1. módosulhat az összes szárazanyag-produkció 2. megváltozhat a hatóanyagokat döntően felhalmozó szervek (növényi részek) aránya 3. változhat a hatóanyagszint (koncentráció) Hogyan érvényesülnek ezek a fenti irányok a vadon termő növényeknél? A gyep hozamát növelő agrotechnikai beavatkozások (N-műtrágyázás, öntözés) növelik a gyepek összes produkcióját azon keresztül, hogy a füvek versenyképességét növelik. Ezzel közvetett gyomirtó hatást fejtenek ki. Egyúttal csökken a mérgező- (gyógy-) növények mennyisége a gyepben, vagyis a hatóanyag produkcióra a műtrágyázás, öntözés, és minden, a füvek térhódítását elősegítő beavatkozás negatív hatással van. A vadon termő gyógynövények gyűjthetőségét rontja, viszont csökkenti a növényi mérgezés kockázatát. A különböző növényi részek eltérő hatóanyag tartalmúak, pl. a csattanó maszlag fásodott részei nem tartalmaznak alkaloidot. Az állatok a fiatal leveleket legelik elsősorban, ezért az olyan hatóanyagok veszélyesebbek, amelyek főleg a levelekben halmozódnak fel (gyűszűvirág glikozidjai). A napos helyen, jó tápanyagellátás mellett nőtt növény levelesebb, vagyis veszélyesebb. Nagyon fontos szerepe van a hatóanyag tartalom megváltozásának, ezért meg kell ismerni a hatóanyagtartalmat (koncentrációt) befolyásoló tényezőket. Ezek a következők lehetnek: - Időjárási tényezők fény -napos helyen általában nagyobb a hatóanyag tartalom (pl. Krím és Leningrád közötti különbség) -napszak szerepe: Délben és napos időben kell gyűjteni, mert olyankor nagyobb a hatóanyag tartalom. Szerencsére az állatok ilyenkor nem legelnek. hőmérséklet: Az alkaloidok mennyiségére bizonyítottan hat. vízellátottság: Döntő a növény igénye, pl. nedves helyen élő növénynek a tartós szárazság stresszt okoz, ezért csökkenhet a hatóanyag tartalma. A vízellátottság inkább az összes produkcióra és a szervek arányára hat. - Talaj- és tápanyag-ellátottság kémhatás (ph): A növény ökológiai igénye, nem fordul elő az igényétől eltérő phjú talajon. N-tápanyag: A termesztett gyógynövényeknél jelentős a hatóanyagtartalmat befolyásoló szerepe. A nitrogén műtrágyázás hatására a növények hatóanyagtartalma ún. optimum görbével írható le. A termesztett takarmánynövények mérgező anyagaira is jelentős hatással van a nitrogén 13
műtrágyázás (a szudánifű ciánhidrogén tartalma nagyobb a nitrogénben gazdag talajokon). - A növény fejlődési fázisa Általában a fiatal növényi részek tartalmaznak több hatóanyagot, de az állatok is a fiatal részeket legelik (általában). - A tartósítás hatása a mérgezőanyag tartalomra szárítás Ennek hatására legtöbbször változatlan marad a hatóanyag tartalom (pl. az alkaloid tartalom nem változik). A glikozidok a hosszú időtartamú szárítás során elbomlanak, ezért az ilyen növényekből készült széna kevésbé mérgező. Az illóolaj tartalom is csökken a szárítás hatására, pl. a boglárkafélékben. silózás A silózás általában nem változtatja meg a növények hatóanyag tartalmát, de a zsurlóknál a melegerjesztés hatására csökkenést tapasztaltak. A nagy kovasav tartalmú növények ízletessége, etethetősége javul a silózást követően. A silózásnak van azonban egy veszélye is, az alsó silórétegben nőhet a mérgezőanyag tartalom, mert a csurgaléklében koncentrálódhat. A mérgezés súlyosságát befolyásoló tényezők A növényi mérgezés súlyosságát több tényező befolyásolja. Köztük fontos szerepe van magának a mérgező hatású növénynek, a fogyasztó állatnak (faj érzékenysége, kor, ivar stb.), valamint a takarmányozás módjának. 1. A mérgező anyagokat tartalmazó növény oldaláról ható tényezők A növény hatóanyag tartalma A méreg tulajdonságai: felhalmozódik a szervezetben, vagy gyorsan kiürül onnan, erős hatású anyag, vagy enyhén hat Az állat által elfogyasztott mennyiség -Mérgezés kialakulásához általában 300-2500 g mérgező növény elfogyasztása szükséges. A kiéhezett állatok mohón legelnek, ezért ilyenkor gyakoribb a növényi mérgezés. A legeltetés tavaszi megkezdésekor szintén mohóbban, válogatás nélkül legelhetnek az állatok, ezért ilyenkor is nagyobb a növényi mérgezés veszélye. A tapasztalatlan (más vidékről származó) állatok nem ismerik az adott legelő növényállományát, így esetleg mérgező növényt is megehetnek. 2. Az állatok oldaláról ható tényezők Az állat faja -A kérődzők bendőjében néhány glikozid elbomlik, pl. gyűszűvirág, konkoly glikozidjai 14
-Különbözik az állatfajok idegrendszerének fejlettsége, a fejlettebbek érzékenyebbek a növényi mérgekre, vagyis kisebb mennyiség is megbetegítheti őket. Az állatok érzékenysége csökkenő sorrendben a következő: szamár, öszvér, ló, macska, kutya, sertés, baromfi, szarvasmarha, juh, nyúl A kérődzők kisebb érzékenységének okaként az emésztőrendszer sajátosságait, a bendőben lezajló bakteriális emésztést is ki kell emelni. Az állat kora -A fiatal állatok érzékenyebbek és egyúttal tapasztalatlanok is! -Az öreg állatok is érzékenyebbek, mert már nem működik tökéletesen az anyagcsere és az immunrendszer. Az állat ivara -A nőivarú, vemhes állatok érzékenyebbek, ezért gyakori következménye a növényi mérgezésnek az elvetélés. Az állat kondíciója -Az éhes, és a rossz kondíciójú állatok kisebb mennyiségű méreg elfogyasztása után is megbetegszenek. A hasznosítási iránya -A tejtermelő állatoknál a tejjel a szopós állat (és az ember) is megbetegedhet, pl. az őszi kikerics, a pipacs hatóanyagaira jellemző, hogy átjutnak a tejbe. Az emésztőcsatorna nyálkahártyájának épsége pl. a savanyúfüvek által megsértett nyálkahártya növeli a mérgezés veszélyét 3. A takarmányozás oldaláról ható tényezők A legeltetés során ritkán fordul elő növényi mérgezés, mert -általában a tapasztalt, idősebb állat elkerüli a mérgező növényeket -válogathat a növények között, ha van elegendő értékes növény a gyep szerkezetében (éhes, legyengült, más vidékről származó, tapasztalatlan állat kivételével) -biztosítani kell a terület állateltartó képességéhez mért terhelést, el kell kerülni a legelő túlterhelését A tartósított takarmány etetése (v. frissen kaszált takarmány istállóban etetése) növeli a mérgezés esélyét, mert -az állat nem tud válogatni, a szecskázott, felaprított növényeket egyáltalán nem tudja kiválogatni -változhat a takarmány ízletessége (pl. silózás hatására ízletesebbé vált takarmányt mohóbban eszi) -változhat a mérgezőanyag tartalom (pl. silózás során) -veszélyes a szénában a szárítva is mérgező növény Mikor gyanakodhatunk mérgezésre? 1. Legelőre hajtás után egyszerre több állat hasonló tüneteket mutat: -elesettség, bágyadtság -étvágytalanság -testhőmérséklet megváltozása (csökkenés is lehet) 2. Valamelyik szerv v. szervrendszer tünetei mutatkoznak: -idegrendszeri tünetek: rendellenes étvágy, tompa v. túl élénk viselkedés, kényszermozgások -légzőrendszeri tünetek: orrfolyás, köhögés, nehezített légzés 15
-emésztőrendszeri tünetek: hányás, hasmenés, bogyós bélsár 3. Legelővizsgálat (felhajtó utak, delelő-, itatóhelyek vizsgálata is) során lerágott, kiköpött mérgező növényeket találunk A mérgezés tényét az állatorvos állapítja meg - mérgezésre gondol, ha boncoláskor talál mérgező növényi részeket az emésztőcsatornában, ill. bizonyos szagok utalnak bizonyos mérgező növényekre. A 4. fejezetben felhasznált irodalom: 1. Bernáth J.(1993): Vadon termő és termesztett gyógynövények. 38-52.p. 2. Böő István (1991): Amíg az állatorvos megérkezik. 3. Haraszti E.(1977): Az állat és a legelő. 236-259.p. 4. Haraszti E., Bokori J.(1963): Mérgező és szennyező növények a takarmányban. 17-19.p. 5. Haraszti E., Kalmár Z.(1972): Ismerjük meg a mérgező növényeket. 53-57.p. 16
5. NÖVÉNYI MÉRGEZÉSEK LEGELTETÉSKOR ÉS TARTÓSÍTOTT TAKARMÁNY ETETÉSEKOR A legeltetéses gyephasználat szakszerű megszervezésével csökkenteni lehet a növényi mérgezés előfordulását, sőt általában el is lehet kerülni a kialakulását. Feltétlenül biztosítani kell, hogy a legelőn elegendő mennyiségű értékes pázsitfű és pillangósvirágú növény legyen. Az állatok megtalálják a szükséges takarmányt, ne kényszerüljenek éhségük miatt a nem kedvelt, káros hatású növények fogyasztására, vagyis ne legyen túlterhelt a legelő. A tartósított takarmányok (széna, szilázs, szenázs) etetése nagyobb kockázattal jár, mert ilyenkor nem tudnak válogatni az állatok, kénytelenek megenni az eléjük kerülő káros növényeket is. A gyeptakarmány tartósítása előtt kell gondoskodni arról, hogy ne legyen benne veszélyes mennyiségű mérgező növény. A gyakrabban előforduló növényi mérgezések tünetei Az idegrendszer károsodása esetén fellépő tünetek Idegmérgekként elsősorban az alkaloidok, glikozidok és szaponinok említhetők. Ezek mind erős hatású anyagok, ezért a betegség általában gyors lefolyású, nincs hosszú lappangási idő, és a tünetek kialakulását követően nem sok idő marad a beavatkozásra. Az idegrendszeri tünetek gyakran a beteg állat elhullásával végződnek. Az idegmérgek közül a legveszélyesebbek azok, amelyek mind a friss növényben, mind pedig a lekaszált és tartósított növényben megtartják mérgező hatásukat. Ilyenek az alkaloidok. Egyes idegmérgek izgató hatást fejtenek ki a szervezetre, melynek következtében nyugtalanság, ijedősség, dühöngés, fokozódó görcskészség, kényszermozgások tapasztalhatók. Ilyen hatást fejt ki pl. a nadragulya, beléndek, csattanó maszlag, a boglárkák. Más növények hatóanyagai előbb nyugtató, majd bénító hatást mutatnak, ezért tompultság, bizonytalan mozgás, aluszékonyság, tántorgás, bénulás (részleges, esetleg általános) jelei láthatók a beteg állatokon. A pipacs, vérehulló fecskefű, bürök, zsurlók, farkasalma, sisakvirágok, őszi kikerics, fehér zászpa, szarkaláb elfogyasztását követően találkozhatunk ezekkel a tünetekkel. Az emésztőrendszer károsodása esetén fellépő tünetek Emésztőrendszeri tüneteket sokféle hatóanyag okozhat. Az illóolajok, cserzőanyagok, bizonyos glikozidok, szaponinok és gyanták jellemzően emésztőszervi tüneteket váltanak ki. A szájnyálkahártya, gyomor-, bélnyálkahártya gyulladása tapasztalható, nyálzás, öklendezés, kérődzési zavarok, hastáji fájdalmak, görcsök-kólikás tünetek észlelhetők. Erjedt, büdös-véres hasmenés, vagy bélsárrekedés is előfordulhat. A kutyatej-félék, szappanfű, tyúkhúr-pázsitos csillaghúr, ricinus, libapimpó, réti boglárka, egyéb boglárka fajok, mocsári gólyahír ilyen tüneteket váltanak ki. Ezek közül a boglárkák csak zölden mérgezők, szárítva elveszítik veszélyességüket. A légzőrendszer jellegzetes tünetei A légzőszervi tünetek egy részét az idegmérgek okozzák, mert a légzőközpont bénításával, a légzőizmok bénulásával váltják ki az állat fulladásos halálát. A tünetek 17
másik részét a tüdő-hajszálerek sérülése miatti tüdővizenyő okozza. A bekövetkező szaporább vagy felületes légzés, fokozott hasprés utal a légzőrendszer károsodására. Az ilyen tüneteket kiváltó növények többsége a keresztesvirágúak családjába tartozik. Ilyen a pásztortáska, sebforrasztó zsombor, útszéli zsázsa. A légzőszervet károsítja a kerek repkény is. A keringési rendszer zavarát jellemző tünetek A szívre ható glikozidok szapora és gyenge szívverést, szívbénulást, vérnyomásesést okoznak. Ilyen hatóanyagokat tartalmaznak pl. a gyűszűvirágok, tavaszi és nyári hérics, hunyor fajok. Véralvadás zavara Speciális tünetcsoportot képeznek a kumarinokat tartalmazó növények. Áteresztővé teszik az érfalat, nagy vérzések, savós beszűrődések, vérömlenyek (hematómák) képződnek. Az orvosi- és fehér somkóró tartalmaz kumarint a takarmánynövények közül. A magvakban található kumarinok gátolják a csírázást, tehát allelokemikáliáknak tekinthetők. Ciánhidrogén mérgezés A ciánglikozid tartalmú növényeket fogyasztott állatok légzési nehézséget, fulladozást mutatnak. Ezek azonban nem a légzőrendszer működési zavarai, hanem a vér oxigénszállító képessége csökkent a hemoglobin károsodása miatt. Szapora szívverés, keserűmandula szagú lehelet utal a károsodásra. A csonthéjasok magjában található amigdalinok ilyen ciánglikozidok, valamint a vízi- és réti harmatkása, kutyatejfajok, bükkönyfajok, kerepfajok, fehérhere, bodzafajok, a szudánifű sarjúja tartalmaznak ciánglikozidokat. Fényérzékenyítő (fotoszenzibiláló) hatás Bizonyos festékanyagok (flavonoidok) jelenléte érzékennyé teszi a bőrt a fénnyel szemben. Emiatt bőrgyulladás, pörkképződés alakul ki, ami vakaródzáshoz, étvágytalansághoz vezet. Elsősorban a cickafark-, és az orbáncfű fajok tartalmaznak ilyen hatású festékeket. Másodlagos fényérzékenyítő hatás alakulhat ki a májműködés zavara miatt (lucerna, vörös here, korcs here) Sóforgalmi zavarok Az oxálsav származékai (oxalátok) a szervezet só- és vízháztartásának zavarait okozzák. Ennek következtében mutatkozik veseelfajulás, gyomor-, bélgyulladás, szívgyengeség, véres vizelet. Főleg kalcium-oxalát halmozódik fel a Rumex fajokban. Növényi ösztrogén mérgezés Bizonyos növényfajok az ösztrogén hormonhoz hasonló szerkezetű és hatású anyagokat tartalmaznak, ezért ezeket elfogyasztva a fiatal állatok is kitőgyelnek, a péra kipirul, méhgyulladás, hüvely előreesés következik be. A pillangósvirágú 18
takarmánynövények, az angol perje, olasz perje, vörös csenkesz, aranyzab, pongyola pitypang virágkocsánya növényi ösztrogéneket tartalmaz. A növényi mérgezés elkerülésének lehetőségei A takarmányellátás során kialakulhat a növényi mérgezés veszélye, ezért úgy kell megszervezni azt, hogy a veszélyt minél kisebbre csökkentsük, ha lehet teljesen megszüntessük. Erre két különböző irányból tehetünk intézkedéseket. Egyrészt a gyephasznosítás szakszerű megszervezésével, másrészt a mérgező növények előfordulásának csökkentésével. 1. A gyephasznosítás szervezési teendői a mérgezés elkerülése céljából A szárítás során mérgező hatásukat elvesztő növényeket tartalmazó gyepet ill. azt a növedékét, amely tömegesen tartalmazza az ilyen növényeket, nem legeltetéssel, hanem kaszálással kell hasznosítani és főleg szénaként etetni. A réti- és más boglárka fajok tömeges jelenléte esetén így kell eljárni. Elsősorban az üde- és nedves fekvésű réteken tömegesek ezek a növényfajok. Legelőhasználat esetén a tavaszi kihajtáskor nem szabad éhes állatokkal kezdeni a legeltetést. Ilyenkor ugyanis mohón, nem válogatva legelnek, ami a mérgező növények elfogyasztását is okozhatja. Tovább növeli ilyenkor a mérgezés esélyét az úgynevezett szárazanyag-éhség. Ez abból adódik, hogy tavasszal a fiatal fűben túl sok a víz és kevés a szárazanyag. Az állatok a bendőkapacitás korlátozott volta miatt csak legelőfűből nem tudják kielégíteni napi szárazanyag igényüket. Emiatt a több szárazanyagot tartalmazó, rostosabb kétszikűeket, gyomokat legelnek. A szárazanyag-éhség ösztöne erősebbnek bizonyul, mint a mérgező növényektől való félelem. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy takarmányszalmát, vagy szénát etetünk a legeltetés mellett. A legelőt még nem ismerő, újonnan odakerült állatokat első kihajtáskor szintén etetést követően, és tapasztalt állatokkal együtt helyezzük ki a legelőre. Ugyanígy járjunk el a legelésben tapasztalatlan fiatal állatokkal is. Mindig tartsuk be a legelő terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. A legelő túlterhelése, a terméshozam és termésmegoszlás alapján számított állateltartó képességnél több állat legeltetése azzal jár, hogy hamar elfogy a takarmány. Ezután éhségük miatt a takarmányértékkel nem rendelkező, káros hatású (pl. mérgező) növényeket is megkóstolják az állatok. Ennek egyenes következménye a megbetegedés. A veszélyes mérgező növényeket tartalmazó gyepeken ne készítsünk tartósított takarmányt, de ne szecskázzuk a zöldet zéró legeltetés esetén se! A tartósított és a felaprított takarmányt ugyanis nem tudják kiválogatni az állatok. 2. A mérgező növények elterjedésének megakadályozása a mérgezés elkerülése céljából Egyes mérgező növényfajok természetes kísérői az adott növénytársulásnak, mert ökológiai igényeik annak felelnek meg. A száraz fekvésű, rossz vízellátású gyepekben kevesebb mérgező növényfaj tud megtelepedni. Teljes hiányuk azonban nem jellemző, és vegyszeres gyomirtással sem érhető el tartós gyommentesség. Ennek oka az, hogy a növénytársuláshoz hozzátartozó fajokról van szó. A nadragulya, leánykökörcsin, sziki üröm, sebforrasztó zsombor, sokféle kutyatej faj, a lyukaslevelű orbáncfű és a tavaszi hérics lehet tagja a száraz fekvésű gyepek növénytársulásának. A bolondító beléndek, bojtorján szerbtövis, csattanó maszlag és a foltos bürök megjelenése viszont 19
gyepgazdálkodási hibát jelez, mert ezek a növények nem természetes tagjai az ilyen helyeken kialakult gyepeknek. Elterjedésük megakadályozható minden olyan agrotechnikai beavatkozással, amely a pázsitfűféléknek kedvez, azok nagyobb borítottságát eredményezi. A füvek igényének megfelelő nitrogénellátás, vízellátás, a megfelelő időben elvégzett gyephasznosítás, a túllegeltetés elkerülése mind ide tartoznak. Egy szóval gyomszabályozási eljárásoknak is szoktuk nevezni ezeket. A mérgező növények magpergéssel való terjedésének megakadályozásában nagyon fontos szerepe van a gyomirtó kaszálások megfelelő időben, és gyakorisággal való elvégzésének. A nedves fekvésben található rétek növényállományában nagyon sokféle mérgező növény el tud szaporodni. Ezek többsége szintén társulásalkotó-, vagy kísérő faj, ezért nem érdemes arra törekedni, hogy vegyszerezéssel teljesen kiirtsuk őket. Néhány év alatt visszatelepülnek a gyepbe. Veszélyes mértékű, az összes borítottság 5-6 %-át meghaladó elszaporodásukat viszont el kell kerülni. Ebben több eszköz is a gazdálkodó rendelkezésére áll. Többek között a felesleges víz elvezetése, vízrendezés, a nitrogén ellátás javítása, savanyú kémhatású talajokon a meszezés megvalósítása. A nedves rétek jellegzetes, tömegesen elterjedő mérgező növényei a boglárka fajok, mocsári gólyahír, mezei- és mocsári zsurló, fehér zászpa, őszi kikerics, kerek repkény, vízi harmatkása, kecskeruta. A mezei zsurló kivételével mind társulásalkotó-, kísérő-, vagy zavarástűrő fajok, ökológiai értelemben nem gyomok. 3. Vegyszeres gyomirtás a mérgezés elkerülése céljából Kialakulhat olyan helyzet, amikor a mérgező növények nagymértékben borítanak a gyepben, veszélyeztetve ezzel annak hasznosítását. Ilyenkor nem segít más, csak a vegyszeres gyomirtás. Törekedni kell azonban arra, hogy egyszeri irtás, vegyszeres kezelés elegendő legyen. Ne kelljen az újbóli visszagyomosodás miatt megismételni azt. Ez csak akkor lesz sikeres, ha a gyomirtást követően a pázsitfüvek borítottságának növekedését segítjük. Ennek módja a szakszerű, a füvek igényének megfelelő nitrogénellátás és a szükséges regenerációs időt biztosító legeltetési mód alkalmazása. Javítja a hatékonyságot, ha felülvetéssel a pázsitfüvek kelését segítjük a gyomok helyén kialakult hézagokban. A sikerhez mindezek együttes alkalmazása, a komplex szemlélet szükséges, enélkül egyik beavatkozás sem lesz eredményes. Az 5. fejezetben felhasznált irodalom 1. Barcsák Z., Baskay-Tóth B., Prieger K. (1978): Gyeptermesztés és hasznosítás. Mg. Kiadó, Budapest. 2. Haraszti E., Bokori J. (1963): Mérgező és szennyező növények a takarmányban. Mg. Kiadó, Budapest. 17-33. p. 3. Haraszti E., Kalmár Z.(1972): Ismerjük meg a mérgező növényeket. 54-57. p. 20