TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM



Hasonló dokumentumok
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK évfolyam

TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK. Négy évfolyamos gimnázium

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek, gimnázium

TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK

TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM

Általános tantárgyi bevezető

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek Érettségi előkészítő Gimnázium. 11. évfolyam. 72 óra

Érettségi előkészítő (levelező) - közép évf. Ember, társadalomismeret és etika évfolyam

TÁRSADALOMISMERET. A vizsga általános célja

TÁRSADALOMISMERET. A vizsga általános célja

Érettségi követelmények Társadalomismeret

Társadalomismeret és jelenismeret

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

Szociális ismeretek. emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei

Történelem osztályozóvizsga követelményei

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

ETIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

HELYI TANTERV / TÁRSADALOMISMERET ÉVFOLYAM

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

A tartalmi szabályozás változásai

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Osztályfőnöki tevékenység

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

Az iskolai közélet megújítása. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 12. évfolyam

Életvitel és gyakorlat. Helyi tanterv Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

3.2. etika. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet. Tematikai egység címe. Alapvető etika. Egyén és közösség. Korunk kihívásai.

PÉNZÜGYI ÉS VÁLLALKOZÁSI ALAPISMERETEK TANMENET 10. ÉVFOLYAM TANÉV

Gimnázium (2015/16 - )

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

Kerettanterv a gimnáziumok évfolyama számára

A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy

Tantárgyi követelmény

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

Helyi tanterv melléklete

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei

EMBERISMERET ÉS ETIKA

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

Pedagógia - gyógypedagógia

A nevelés-oktatás tervezése I.

Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

ÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI tantárgy ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN 2018/2019. tanév 12. D osztály

köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály

Varga Attila.

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

9-12. évfolyam. Általános célok és feladatok:

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

Foglalkoztatási terv MAD1108L Pályatervezés Oktató: Barabásné Dr. Kárpáti Dóra. Meghirdetés féléve 1 Kredit 5 Heti kontakt óraszám

Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium OM: Pedagógiai Program Helyi Tanterv ETIKA TANTÁRGYI PROGRAM. Tantárgyi struktúra és óraszámok

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium Velence

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ

Tartalom. Informatika. Jogszabályok. Fejlesztési alapelvek. Miniszteri rendelet

TÁMOP A-11/

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.

TEMATIKUS EGYSÉG: Év eleji teendők, statisztikák. TEMATIKUS EGYSÉG: erkölcsi nevelés (2 óra)

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

HELYI TANTERV. ETIKA TANTÁRGYBÓL a gimnáziumi osztályok számára

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

A diákok munkájának értékeléséről

ÓRATERV KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma

Gimnázium - szakközépiskola 11. Etika

Átírás:

TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Társadalomismeret tantárgyi program A bevezetés tanéve: A bevezetés évfolyama: Alkalmazott osztálytípusok: 2013/2014-es tanévben, felmenő rendszerben 9. évfolyam Gimnáziumi oktatás: matematika emelt óraszámú oktatás nyelvi emelt óraszámú oktatás biológia emelt óraszámú oktatás általános gimnázium belügyi rendészeti oktatás Szakközépiskolai képzésben: oktatás szakmacsoportos képzés környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos képzés informatika szakmacsoportos képzés közszolgálat szakmacsoportos képzés 2013. 1

Tartalomjegyzék Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (0+0+2+2)... 3 2

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (0+0+2+2) 11 12. évfolyam (középszintű érettségi vizsgára felkészítő képzés, évfolyam szinten szervezett csoportokban) A társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek tantárgy sokoldalú társadalomtudományi műveltséget közvetít, és komplex módon segíti a diákok állampolgári szocializációját. Alapvető feladata, hogy felkészítse a tanulókat arra, hogy felelős társadalmi, politikai és gazdasági szerepet tudjanak vállalni a demokratikus közéletben, valamint a munka és az üzleti élet területén. Mindez több, a diákok számára szervesen összetartozó területen fogalmazódik meg, amelyekhez nagyon okféle pedagógiai megközelítés és módszer társulhat. A tantárgy bemutatja a különböző társadalomtudományok szociológia, szociálpszichológia, politológia, jogtudomány, közgazdaságtudomány fogalomrendszerét és megközelítési módjait, amelyek révén a diákok képesek lesznek tudatosabban értelmezni társadalmi tapasztalataikat, és könnyebben eligazodnak majd az egyre bonyolultabbá váló társadalmi viszonyok között. Demokratikus gondolkodási és cselekvési mintákat és szerepeket közvetít. Kiemelt szerepet vállal a diákok szociális kompetenciáinak beszéd-, vita- és döntési készségek, együttműködési készségek erősítésében. A tárgy fontos sajátossága a tapasztalati tanulás, amelynek keretében a tanulók aktív módon tevékenykedhetnek a diákönkormányzatokban, önkéntes feladatokat vállalhatnak társadalmi és karitatív szervezetekben, diákvállalkozásokat hozhatnak létre, és közreműködhetnek különböző iskolai és iskolán kívüli projektekben. A társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek tantárgy sajátos nevelési-fejlesztési céljai és követelményei, amelyek minden tematikai egységben érvényesíthetők, a következők: A társadalmi együttélés és együttműködés írott és íratlan szabályainak szokás, illem, erkölcs, jog értő ismerete, az erre irányuló készségek fejlesztése és a társadalmi gyakorlatban történő alkalmazása. Az emberi kapcsolatok és a társas viselkedés alapvető sajátosságainak megismerése és személyes példák segítségével történő bemutatása. Az alapvető közösségi viszonyok család, kortárscsoport, helyi társadalom, nemzet megismerése és saját élményű értelmezése. A szocializáció folyamatának tudatosítása, reflektálás a személyes tapasztalatokra. A társadalmi viszonyok működésével foglalkozó társadalomtudományok antropológia, szociológia, szociálpszichológia, szociálpolitika, politológia, közgazdaságtan alapvető szemléletének és módszertanának megismerése. Korunk szellemi körképének közös értelmezése. Egyes tematikai egységekhez kapcsolható (a tartalmi elemekhez szorosabban kötődő) nevelési-fejlesztési célok, követelmények: A mai magyar társadalom alapvető struktúrájának értelmezése. A társadalmi kisebbségek és hátrányos helyzetű csoportok eltérő léthelyzetének tudatosítása. A társadalmi felelősségvállalás értelmezése és megtapasztalása. Hivatalos ügyek intézési módjainak megismerése. Magyarország és az Európai Unió politikai intézményrendszerének megismerése. A magyar és az európai állampolgárok jogainak és kötelességeinek tudatosítása. A politikai részvétel formáinak értelmezése és különböző szintű gyakorlása. 3

Felkészítés az országgyűlési és a helyhatósági választásokra. Az állam gazdasági szerepvállalásának megismerése. Pénzügy-politikai és pénzügyi alapfogalmak értelmezése. Pénzügyi tapasztalatok értelmezése. A vállalkozások és a piac kapcsolatának vizsgálata. Vállalkozási formák megismerése. Munkajogi esetek értelmezése. A munkavállaláshoz szükséges dokumentumok ismerete és készségek gyakorlása. Az életmód ezredforduló utáni változásainak értelmezése. Napjaink globális kihívásainak tudatosítása. A lokalitás és globalitás összefüggéseinek megismerése. A társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek módszertani sajátossága az induktivitás, amely a tanítás személyességében és a társadalmi gyakorlathoz való közelségben jelenik meg. Szemlélete szorosan kötődik az aktuális társadalmi gyakorlathoz, illetve a diákok társadalmi tapasztalataihoz. Ebből következően számtalan életszerű kompetenciafejlesztő feladat, esetelemzés, gyűjtés, projekt kapcsolódik a tárgy tanításához. A leginkább ide illő tankönyvek: Forgács Attila -Györfi-Tóth Péter- Mező Ferenc- Nagy Imre- Veliky János: Társadalmi és állampolgári ismeretek Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Tantárgyi struktúra és óraszámok 11. évfolyam Tantárgyak 11.évf. 12.évf. Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek 2 2 Egyén és közösség Társadalmi viszonyok Projekt órák Tematikai egység címe Összefoglalásra, gyakorlásra, ismétlésre szánt órakeret Az össz. óraszám órakeret 20 óra 35 óra 10 óra 7 óra 72 óra 4

Tematikai egység Előzetes tudás Egyén és közösség Órakeret 20 óra Korábbi történelmi, földrajzi, irodalmi és művészettörténeti ismeretek különböző kultúrák emberképéről és társadalmi viszonyairól. A tradicionális és a modern társadalom fogalmának ismerete és példák segítségével történő jellemzése. Személyes tapasztalatok egyén és közösség viszonyrendszeréről. Ismeretek/fejlesztési feladatok Emberképek Az ember biológiai és társadalmi meghatározottsága. Különböző kultúrák emberképe. Az antropológia tudománya. Résztvevő megfigyelés. Beilleszkedés a társadalomba Szocializáció és identitás. Társadalmi szerepek. A szocializáció alapvető közegei: család, iskola, kortárscsoport, média. Emberi kapcsolatok A hatékony társadalmi kommunikáció. Sztereotípia és előítélet. Konfliktus és konfliktuskezelés. Szerepjátékok. Kultúrák és közösségek Társadalmi értékrendek. Kulturális sokféleség. Hagyományok és szokások. Történelmi közösségtípusok működésének elemzése. Társadalmi együttélési szabályok A társadalmi szerződés elve és működése. A társadalmi norma és normaátadás. Az anómia fogalma. Az illem. Az erkölcsi szabályok és társadalmi érvényesülésük. Jogok és kötelességek A jogrend fogalma. Az alapvető jogágak. A jogviszony. A gyermekek jogai, diákjogok és kötelességek. Esettanulmány készítése: diákjogi eset. Kulcsfogalmak/ fogalmak Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Társadalomtörténeti részek a magyar és a világtörténelemben. Földrajz: Magyarország és a Kárpát-medence földrajza; a magyarság által lakott területek. Etika: Felelősség a társakért. Családi élet. Hátrányos élethelyzetek. Társadalmi igazságosság és/vagy kölcsönös segítség. A betegekkel és szegényekkel való törődés mint erkölcsi kötelesség. Mozgóképkultúra és médiaismeret: A média társadalmi szerepe. Identitás, szocializáció, társadalmi szerep, kultúra, hagyomány, szabály, törvény, társadalmi szerződés, anómia, Polgári Törvénykönyv, Büntető Törvénykönyv, sztereotípia, előítélet, konfliktus. Tematikai egység Társadalmi viszonyok Órakeret 20 óra 5

Előzetes tudás Történelmi és irodalmi példák a mikro- és makrotársadalom működéséről. A társadalmi tagoltság történelmi formájának ismerete. A polgári nemzetek és nemzeti kisebbségek kialakulásának tudása. Ismeretek a magyarországi társadalomfejlődés főbb vonásairól, a nemzeti kisebbségek kialakulásáról, a romák helyzetéről, a szegénység társadalomtörténeti okairól. Személyes tapasztalatok a mai magyar társadalomról. Ismeretek/fejlesztési feladatok Életmód Az életmód fogalma és elemei. Néhány történelmi életmódtípus elemzése. Fogyasztói magatartások gyűjtése: lakóhely, étkezési és öltözködési szokások. Munkaidő, szabadidő. Esetelemzés: ünnepek és hétköznapok a mai Magyarországon. Család és iskola A család fogalma és funkciói. Családi szerepek. Nemzedékek együttélése. A tekintélyelvű és a demokratikus családmodell. Nők és férfiak a társadalomban: a két nem viszonyának változásai. Az iskola társadalmi szerepe. Az iskolai tudás jellegének átalakulása: az élethosszig tartó tanulás fogalma. Az iskola közösségteremtő és szocializációs funkciói. A helyi társadalom. Nemzet, nemzeti közösségek A nemzet politikai és kulturális fogalmai. A magyar nemzettudat sajátosságai. A hazafiság néhány történelmi példája. Jellegzetes hungarikumok. A nemzeti kisebbség fogalma. Roma kisebbség Magyarországon. Projektmunka: a határainkon túl élő magyar közösségek, a magyarországi nemzeti kisebbségek. A társadalmi tagoltság A társadalom rétegződése életkor, nemek, műveltség, vagyoni helyzet, foglalkozás, településformák, vallás és etnikum szerint. Multikulturális társadalomszemlélet. Demográfiai viszonyok. Korfa. Statisztikai adatok elemzése. Hátrányos helyzet és deviáns viselkedés A hátrányos helyzet fogalma. A hátrányos helyzet főbb típusai: szegénység, testi és szellemi fogyatékosság. Esettanulmány vagy projekt készítése. A szociálpolitika tudománya. Karitatív tevékenység. A szociológia tudománya A szociológiai kutatás alapvető kérdései és módszertani sajátosságai. Időmérleg készítése. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: A XVIII XX. századi társadalomtörténet; demográfiai változások. Kisebbség, többség, nemzetiségek. Az átalakuló társadalom és gazdaság a XIX XX. században. A nők és a férfiak életmódja. A társadalmi mobilitás problémái; a cigány (roma) társadalom története, helyzete és integrációjának folyamata. Szegények és gazdagok világa. A határon túli magyarság helyzete. Magyarok a nagyvilágban. Etika: Az etnokulturális csoportok, nemzeti és vallási kisebbségek, illetve a többségi társadalom közti konfliktusok, az együttélés erkölcsi problémái. Földrajz: A magyarországi társadalmi-gazdasági fejlődés jellemzői a XX. században. A magyarországi régiók földrajzi jellemzői. 6

A szociálpszichológia tudománya A szociálpszichológiai kutatás alapvető kérdései és főbb módszerei. Tömegjelenségek. A média hatása. Esetelemzés: tömeglélektani helyzetek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Projekt órák: ( 10 óra) Mozgóképkultúra és médiaismeret: A mediatizált világ; tömegkultúra új jelenségei. Antropológia, szociológia, szociálpszichológia, szociálpolitika, multikulturális társadalom, korfa, demográfia, életmód, család, nemzet, nemzetiség, kisebbség, többség, szolidaritás, önkéntesség, karitatív tevékenység, szubkultúra, kortárscsoport, média, helyi társadalom, hátrányos helyzet, deviancia, tömegjelenség. A projekt egy sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, vagy megválaszolása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásnak és összefüggésnek a feltárása, amely az adott problémához kapcsolódik. Ezért tehát minden projekt szigorúan véve végtelen és ugyanakkor egyedi, hiszen a projektben a problémák nem csupán elvontan jelennek meg, hanem valóságos, életszerű gazdagságban. Éppen ezért az azonos problémára épülő projektből sincsen két egyforma. Témák: 1. Esettanulmány készítése a fiatalkori deviancia különböző formáiról. ( prezentáció ) 2. Riport készítése a család kulturális, gazdasági és társadalmi funkcióiról, majd a riport alapján a tapasztalatok összegzése. 3. A Magyarországon élő nemzetiségek bemutatása 12. évfolyam Tematikai egység címe órakeret Állampolgári ismeretek Gazdasági és pénzügyi ismeretek Jelenismeret Projekt óra Összefoglalásra, gyakorlásra, ismétlésre szánt órakeret Az össz. óraszám 20 óra 16 óra 12 óra 10 óra 6 óra 64 óra Tematikai egység Állampolgári ismeretek Órakeret 20 óra 7

Előzetes tudás Történelmi és irodalmi példák a nemzeti és az európai kultúra értékeiről, a politikai rendszer működéséről, valamint a felelős állampolgári magatartásformákról. Személyes tapasztalatok az iskolai közélet, illetve diákönkormányzat működéséről, valamint a regionális és az országos politika aktuális kérdéseinek ismerete a médiából vett példák alapján. Ismeretek/fejlesztési feladatok Mi a politika? Magánérdek és közérdek. A politika fogalma. A demokratikus társadalmi és állami berendezkedés fő sajátosságai, a demokratikus közélet fő jellemzői. A hatalommegosztás elve. Írásos vagy szóbeli elemzés készítése. Állampolgári jogok és kötelességek Az állampolgárság fogalma. Az alapvető emberi jogok. Egyéni és közösségi jogok. Állampolgári kötelességek. Esetelemzés: a jogok és kötelezettségek érvényesülése egy konkrét eset alapján. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom a mai Magyarországon. Az Alkotmány szerepe. A törvényhozó hatalom rendszere. A végrehajtó hatalom rendszere. A köztársasági elnök szerepe. Politikai pártok. Szimulációs gyakorlat: felkészülés az országgyűlési és a helyhatósági választásokra. A bíráskodás és az erőszakszervezetek A bíráskodás rendszere Magyarországon. Látogatás, vagy szimulációs gyakorlat: egy bírósági tárgyalás. Jogi alapismeretek: jogsérelem, jogorvoslat. A rendőrség jogai és kötelezettségei. Önkormányzatiság és a helyi társadalom szervezetei Az önkormányzatiság fogalma. A helyi önkormányzatok szervezete és működése. A közigazgatás rendszere. Esetelemzés: helyi társadalmi konfliktusok keletkezése és kezelése. A civil társadalom szervezetei. Projektmunka: egy civil szervezet bemutatása. Hivatalos dokumentumok hivatalos ügyek Állampolgári dokumentumok: személyi igazolvány, lakcímkártya, diákigazolvány, útlevél, adóazonosító, TAJ kártya, jogosítvány. Hivatalos ügy intézése vagy szimulációs gyakorlat. Az Európai Unió és az európai polgárok Az Európai Unió kialakulása és céljai. Az Európai Unió alapvető intézményrendszere. Az európai polgárság jogai és kötelességei. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: A politikai hatalom és a politikai ideológiák történelmi formái. Földrajz: Az EU kialakulása, jellemzői, tagállamai. Mozgóképkultúra és médiaismeret: A modern nyilvánosság kialakulása. A mediatizált világ. A tömegkultúra új jelenségei, hálózati kommunikáció. Etika: Jogok és kötelességek. Erkölcs és politika. Lelkiismeret és véleménynyilvánítás szabadsága. Nyilvános beszéd a tömegmédiumokban; médiaetika. Állampolgárság és nemzeti érzés. Nemzeti szolidaritás. Áldozat a hazáért; az együttélés erkölcsi problémái. Mozgókép és médiaismeret: A mediatizált világ. A tömegkultúra új jelenségei; hálózati kommunikáció. 8

Kulcsfogalmak/ fogalmak Alkotmány, köztársasági elnök, miniszterelnök, magánérdek, közérdek, politika, állampolgári jogok és kötelességek, a demokratikus politikai rendszer, parlamenti és helyhatósági választás, politikai pártok, állampolgári kötelesség, kormányablak, járás, önkormányzat, helyi társadalom, Európai Unió, európai polgár. Tematikai egység Előzetes tudás Gazdasági és pénzügyi ismeretek Órakeret 16 óra Történelmi, földrajzi, gazdasági ismeretek a termelés és fogyasztás rendszeréről, illetve a bankok működéséről, valamint irodalmi példák a munkaadók és munkavállalók világáról. A fogyasztással, termeléssel, munkavállalással és a pénzkezeléssel kapcsolatos személyes tapasztalatok. Ismeretek/fejlesztési feladatok Az állam gazdasági szerepvállalása Állami költségvetés. Adópolitika: adók és járulékok. Az állam piaci és nem piaci feladatai. Az állami redisztribúció. Információgyűjtés vagy esetelemzés: a mai magyar gazdaság a számok tükrében. Vállalkozások és vállalkozók Vállalkozási formák. Vállalkozások létrehozásának és működtetésének módja. A vállalkozások és a piac kapcsolata. Projektmunka: üzleti terv. Esettanulmány készítése: a vállalkozói gondolkodásmód és életforma. A pénzpiac működése Monetáris politika. A nemzetközi és a hazai bankrendszer működésének alapja. Pénzügyi tranzakciók fő típusai. A megfontolt hitelfelvétel. A pénzügyi közvetítők. A pénzügyi rendszerrel foglalkozó írott vagy audiovizuális médiaszövegek feldolgozása. Munkaadók és munkavállalók A munkaviszony. Munkaadók és munkavállalók jogai és kötelezettségei. Hazai és nemzetközi munkaerő-piaci elvárások. Felkészülés a munkaerő-piacra való kilépésre: önéletrajz, motivációs levél írása. Szimulációs gyakorlat: az állásinterjú. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: A gazdasági viszonyok magyar és világtörténelmi megjelenései. Földrajz: A magyar gazdaság jellemzői. A globális világgazdaság napjainkban. A nemzetgazdaságok és a világgazdaság; gazdasági integrációs folyamatok napjainkban, gazdasági globalizációs folyamatok. A monetáris világrendszer működése. Etika: Önmegvalósítás, önkorlátozás, önismeret, önértékelés. A jólét és a jó élet fogalmának megkülönböztetése. Mozgókép és médiaismeret: A mediatizált világ. A tömegkultúra új jelenségei; hálózati 9

Kulcsfogalmak/ fogalmak kommunikáció. Monetáris rendszer, IMF, költségvetés, adó, biztosítás, járulék, személyi jövedelemadó, áfa, juttatások, társadalombiztosítás, nyugdíjjárulék, költségvetési intézmény, költségvetési egyenleg, deficit, infláció, pénzpiac, monetáris politika, jegybank, kereskedelemi bank, megtakarítás, forrás, tőzsde, értékpapír, rt., kft., kkt., bt., egyéni vállalkozás, szövetkezet, üzleti terv, biztosító társaság, pénzügyi közvetítő rendszer, munkaerőpiac, munkaadó, munkavállaló, foglalkoztatás, munkaviszony, önéletrajz, motivációs levél, munkajog, munkaszerződés, társadalombiztosítás, munkanélküliség, munkanélküli ellátás, álláskeresési támogatás. Tematikai egység Előzetes tudás Jelenismeret Órakeret 12 óra Történelmi és földrajzi ismeretek a társadalmi-gazdasági makrofolyamatok jellegéről. A globalizáció fogalmának és folyamatainak ismerete: személyes és médiából vett példák alapján. Ismeretek/fejlesztési feladatok Gazdasági és társadalmi világrend az ezredforduló után A gazdasági növekedés dilemmái. A demográfiai folyamatok ellentmondásai. A multinacionális és nemzeti gazdaságok ellentmondásai, illetve az állami és nemzetközi politikai szerepvállalás ellentmondásai. Biztonságpolitika: terrorizmus, migráció. Az európai integráció kérdései. Civilizációs konfliktusok: etnikai, környezeti, vallási, gazdasági kérdések. Esetelemzés: a fejlett világ elöregedése fiatalodó fejlett államok. Az életmód átalakulása A globalizáció folyamata. A fogyasztói társadalom válsága. A munka világának átalakulása. Az információs társadalom kialakulása. Az élethosszig tartó tanulás szükségessége. A hálózati kultúrák növekvő szerepe. A nemek közötti viszony és a család kulturális, gazdasági és társadalmi funkcióinak átalakulása. Felelősség a jövőért A fenntartható fejlődés elvei. Szellemi és vallási körkép az ezredfordulón. Gondolkodj globálisan cselekedj lokálisan. Vita vagy esetelemzés: személyes jövőképek. Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Az információstechnikai forradalom és a tudásipar. A globális világgazdaság új kihívásai és ellenmondásai. A technikai fejlődés feltételei és következményei. A fenntarthatóság dilemmái. A civilizációk, kultúrák közötti ellentétek kiéleződése. Mozgóképkultúra és médiaismeret: A mediatizált világ. A tömegkultúra új jelenségei. A hálózati kommunikáció. Földrajz: Aglobális világgazdaság napjainkban, globális 10

környezeti problémák; népesség, népesedés, urbanizáció; fejlődő és fejlett országok gazdaságának jellemzői. Biológia-egészségtan: Környezet és fenntarthatóság. Kulcsfogalmak/ fogalmak Etika; filozófia: A fenntarthatóság fogalma. Bioetikai állásfoglalások napjainkban. Lokalizáció és önrendelkezés: az emberi lépték helyreállítása. Az emberiség közös öröksége. A jövő nemzedékek jogai. Globális felelősség, környezettudatosság, fenntarthatóság, terrorizmus, migráció, információs társadalom, élethosszig tartó tanulás, hálózati kultúra, lokalitás. Projekt órák : 10 óra Témák: 1. Globalizáció hatásai mindennapi életünkre- esettanulmány készítése 2. Az önkormányzat működése-riport, interjú készítése A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén A tanulók ismerik az alapvető társadalomtudományi megközelítéseket, a társadalmi viszonyok legfontosabb elemeit, s e tudás birtokában képesek a mindennapi életben felmerülő erkölcsi problémák felismerésére és kezelésére. Értékítéleteiket ésszerű érvekkel tudják alátámasztani, képesek a felelős mérlegelésen alapuló döntésre. Rendelkeznek az etikai és közéleti vitákban való részvételhez, saját álláspontjuk megvédéséhez, illetve továbbfejlesztéséhez szükséges készségekkel és képességekkel. Képesek elfogadni, megérteni és tisztelni a magukétól eltérő nézeteket. Ismerik azokat az értékelveket, magatartásszabályokat és beállítódásokat, amelyeknek a közmegegyezés kitüntetett erkölcsi jelentőséget tulajdonít. A tanuló teljesítmények értékelése.az értékelés általános megközelítése 11

A tanárnak, diáknak és a szülőnek egyaránt fontos a visszajelzés arról, hogy milyen szinten sajátította el a tanuló az etika tantárgy követelményeit. A tényismeretre épülő számonkérő értékelés nem járható út! Ez azt jelenti, hogy az etikaórákon nem lehet hagyományos módon feleltetni és dolgozatot íratni. Az etikatudás értékelése többdimenziós megközelítést (embertudományok) igényel, bizonyos fokig eltér a hagyományos tantárgyak értékelésétől, ezért nagyfokú körültekintést igényel. Fontos tudni, hogy a tanulók világnézetét nem értékelhetjük, de nem függhet a tanuló értékelése a tanár világnézetétől sem. Alapelvek: hitelesség, objektivitás, következetesség, humanizmus, önálló tevékenységek, individuálpedagógiai (eltérő tanulói képességek figyelembevétele, egyéni fejlesztés) megközelítés. Minden esetben a kompetenciaalapú tantervi követelményekre és elvárásokra kell fókuszálni! Ajánlott tanulói tevékenységek A felsorolt tevékenységek készségszintű alkalmazásának minősége az értékelés részét képezi! Önismereti és vitakészség fejlesztése (különböző érvelési módok bemutatása). A tanuló saját magatartásdilemmáira keressen választ (önkritika, szélsőségek kezelése). Türelem, empátia, tolerancia gyakorlása (dialógus, kulturált érvelés). Konkrét esettanulmányok feldolgozása (élethelyzetek megfigyelése, elemzése, következtetések levonása). Beszélgetés (eltérő vélemények felszínre hozása és ütköztetése). Digitális kompetencia. Hagyományos és modern információs csatornákból (kutatás, gyűjtés, beszámoló, esszé készítése). Önmegfigyelés, önbemutatás. (önismereti, önművelési, cselekvési program). Speciális terepek beépítése (kiállítás, színház, múzeum, könyvtár, szociális intézmények látogatása, látottak megbeszélése). Irodalmi, történelmi, művészeti vallási témájú források és példák, ezek feldolgozása etikai tartalmuk szerint. Egyéni és csoportos projektek készítése, a munkavégzés minősége. 12