Arató Krisztina Bartal Anna Mária Kónya Márton Nizák Péter AZ EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPJAI ÉS A PARTNERSÉG ELVE MAGYARORSZÁGON

Arató Krisztina Bartal Anna Mária Kónya Márton Nizák Péter AZ EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPJAI ÉS A PARTNERSÉG ELVE MAGYARORSZÁGON 1

2

Arató Krisztina Bartal Anna Mária Kónya Márton Nizák Péter Az Európai Unió strukturális alapjai és a partnerség elve Magyarországon Rejtjel Kiadó Budapest, 2008 3

A kötet szerzői Dr. Arató Krisztina diplomáit az ELTE BTK történelem-orosz szakán (1992) és a Victoria University of Manchester Európai Politika szakán (1994) szerezte. Ph.D disszertációját Szociális párbeszéd az Európai Unióban címmel védte meg a BKÁE Nemzetközi Kapcsolatok doktori iskolájában. Jelenleg az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet docense, a Magyar Politikatudományi Társaság főtitkára. Számos Európai Uniós és nonprofit témájú kutatást végzett, több tanulmány és könyv szerzője. Fő szakterülete az Európai Unió története, az Európai Unió kohéziós politikája, valamint a szociális és társadalmi párbeszéd folyamatai és szereplői. Dr. Bartal Anna Mária 1988-ban gyógypedagógus-logopédus tanári, 1993-ban szociálpolitikusi diplomát szerzett. Ph.D disszertációját 1999-ben az ELTE doktori iskolájában Elméleti kihívások gyakorlati válaszok a nonprofit szektorban címmel védte meg. Jelenleg a PPKE BTK Szociológiai Intézetének egyetemi docense, a Civil társadalom nonprofit szektor szociológiája szakirány elindítója és szakmai vezetője. Számos nonprofit témájú kutatást végzett, több tanulmány és könyv szerzője. Legutóbbi műve a Századvég kiadónál 2005-ben Nonprofit elméletek, modellek, trendek címmel jelent meg. A Civiltalis Egyesület vezetőségének tagja és az Eurohíd Alapítvány alapítója, majd szakmai tanácsadója. Kónya Márton 2004-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán politológusként. 2002 augusztusa és 2003 májusa között gyakornokként dolgozott az Nemzeti Fejlesztési Hivatal Kommunikációs és Partnerségi főosztályán. 2006 szeptemberétől az PTE-BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola politikatudományi programjának hallgatója. PhD disszertáció témája: Fenntartható városi fejlődés az európai integráció hatása a városi politikákra. Oktatóként és tananyagfejlesztőként több a strukturális alapok felhasználásához kapcsolódó képzési projektben vett részt. Nizák Péter az Open Society Institute munkatársa, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében PhD-hallgató. 1989-ben az ELTE ÁITFK-n, 1993-ban pedig az ELTE BTK-n szerzett diplomát. 1992-től a Független Ökológiai Központ (FÖK), 1996-tól a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet), 2002-tõl a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány (CTF) munkatársa, majd 2006-tól a Magyar Soros Alapítvány igazgatója. Szakmai publikációinak fő tárgya a demokráciafejlesztés, a nonprofit fejlesztési programok és a részvételi demokrácia. ISBN 978-963-7255-56-4 A kötetet kiadja a Rejtjel Kiadó Felelős vezető: Mánfai Tiborné 4

Tartalomjegyzék A civil partnerség az Európai Unió strukturális alapjainak fogadásában Magyarországon: a 2004 2006 és a 2007 13 között időszak partnerségi folyamatai a tervezés-programozás szakaszában...11 Bevezetés...11 1. Az Európai Unió strukturális alapjainak partnerség elve...14 2. A civil partnerség a strukturális alapok fogadásának tervezési-programozási szakaszában Magyarországon: a Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyeztetési mechanizmusai...21 2.1. A 2004 2006-os időszak (Nemzeti Fejlesztési Terv) partnerségi elemei a tervezés-programozás időszakában...21 2.2. A 2007 2013-as időszak (Új Magyarország Fejlesztési Terv) partnerségi elemei a tervezés-programozás időszakában...26 3. Értékelés és következtetések...31 3.1. A 2004 2006-os időszak...31 3.2. A 2007 2012-es időszak...35 3.3. Tendenciák az Európai Bizottság partnerség értékelései szempontjai alapján...36 A civil szervezetek tapasztalatai a strukturális alapokból finanszírozott projektek pénzügyi lebonyolításában...41 Bevezetés...41 I. A HEFOP és az EQUAL programok vizsgálata (2004 2006)...43 1. A kutatás céljai és módszerei...43 2. A vizsgált HEFOP és EQUAL pályázó szervezetek általános jellemzői...50 5

3. Szervezeti-működési és EU-s pályázati problémák...57 4. A projektmegvalósítás során jelentkező pénzügyi, gazdálkodási problémák...66 4.1. Felkészülés az európai uniós pályázati programok pénzügyi, gazdálkodási lebonyolítására...66 4.2. Az önrész biztosításával kapcsolatos pénzügyi problémák...70 4.3. A projekt-támogatás első részletének kifizetésével kapcsolatos problémák...71 4.4. A projekt-támogatás utolsó részletének kifizetésével kapcsolatos problémák...76 II. A pénzügyi problémák és azok kezelésének tapasztalatai a nyertes HEFOP és EQUAL projektek (2004 2006) empirikus vizsgálata alapján...83 1. A pénzügyi problémák elemzése...84 1.1. Önrész...84 1.2. A projektek finanszírozása...88 2. A szervezetek javaslatai...95 2.1. A pályázók által javasolt intézkedések, eszközök a pályázó szervezete pénzügyi, gazdálkodási problémáinak kezelésére...95 2.2. A pályázók által javasolt eszközök a pályázó szervezetek pénzügyi, gazdálkodási stabilitásának, versenyképességének növelésére...98 2.3. A szervezetek kölcsönfelvétellel kapcsolatos javaslatai...101 III. Összegzés...104 Egyedül nem megy!? a civil/nonprofit szervezetek projekt-szinten megvalósuló partnerségének vizsgálata a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Programban 2004 2006...109 Bevezetés...109 1. A partnerség kaleidoszkópja a meghatározások, értelmezések sokszínűsége...113 2. A partnerség alkímiája, avagy mérhető-e a partnerség?...118 6

3. A vizsgálat eredményei...125 3.1. Miért, kivel és milyen formában? a projekt-szintű partnerségek indokai, a résztvevők, érintettek azonosítása és az együttműködések formái...129 3.2. Hiányok és érdekek a partnerség indikátorai a civil/nonprofit szervezetek HEFOP projekt-szintű együttműködéseiben...134 3.3. A partnerség dinamikája és a projektmegvalósítást befolyásoló tényezők a civil/nonprofit szervezetek HEFOP projekt-szintű együttműködéseiben...140 3.4. Minden jó, ha a vége jó? a projekt-szintű partnerségi együttműködések eredményei és hatásai a civil/nonprofit szervezetek HEFOP projekt-szintű együttműködéseiben...145 Összegzés...147 A strukturális alapok fogadása Magyarországon a partnerség elvének érvényesülése a monitoring bizottságokban a Nemzeti Fejlesztési Terv időszakában (2004 2006)...153 Bevezetés...153 1. A monitoring bizottságok szabályozása...156 1.1. Európai uniós szabályozás...156 1.2. A 2004 2006-os időszakra vonatkozó hazai szabályozás..160 1.3. A 2007 2013-as időszakra vonatkozó hazai szabályozás...167 2. A monitoring bizottságok működése rendje...172 2.1. A monitoring bizottságok felállításának körülményei...173 2.2. A monitoring bizottságok összetétele...174 2.3. A monitoring bizottságok működési szabályai...177 3. A monitoring bizottságok működésnek hatásai...181 3.1. A monitoring bizottságok hatékonysága, hatásossága...181 3.2. Transzparencia...182 3.3. A monitoring bizottságok működésének eredményei...185 4. Következtetések...186 Melléklet...191 7

8

Tisztelt Olvasó! A kötetben, amelyet a kezében tart, az Európai Unió Strukturális Alapjai egyik alapelvének, a partnerség elvének érvényesülését vizsgáljuk Magyarországon. Úgy gondoljuk, a téma roppant időszerű, hiszen az Európai Unió Strukturális Alapjainak hatékony felhasználása kulcsfontosságú Magyarország jövője szempontjából. Ennek ellenére kevés kutatás, elemzés foglalkozik a Strukturális Alapok felhasználásának magyarországi tapasztalataival. A kötet nem törekszik arra, hogy az eddig felhasznált támogatások eredményességét vizsgálja, hanem egy, a hatékony felhasználást alapvetően befolyásoló tényezőt, a partnerség elvét, annak a tervezésben, lebonyolításban, monitorozásban való érvényesülését elemzi. A partnerség elvének elsősorban az az eleme érdekelt bennünket, amely a kormányzati és a nem-kormányzati szervezetek közötti együttműködést érinti. Milyen módon és milyen mértékig működik együtt a kormányzat a civil szervezetekkel az ország rövid- és középtávú jövőjét meghatározó fejlesztési programok kialakításában? Mennyire képesek a civil szervezetek kihasználni a befolyásolás lehetőségét? Hogyan képesek ezek a szervezetek partnereikkel együttműködni a Strukturális Alapokból finanszírozott projektjeik lebonyolításában? Mennyire hatékony a civil szféra működése a Strukturális Alapokból finanszírozott programok monitoringja során? Tágabb értelemben ugyanakkor a mai magyar társadalom működéséről is képet kaphat az olvasó. A civil szervezetek szerepének vizsgálata a Strukturális Alapok fogadásának folyamatában jelzi a kormányzati munka átláthatóságának, valamint a civil szervezetek szervezettségének és felkészültségének állapotát. 9

A kötetben közölt kutatások a Civil Európa Egyesület projektje keretében, a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe támogatásával készültek. 1 A kutatás során Arató Krisztina kutatásait támogatta még Bolyai ösztöndíja, és a projektben segítséget nyújtott még a Civilek a Nemzeti Fejlesztési Terv Nyilvánosságáért Munkacsoport (CNNy) és a Civil Foglalkoztatási Műhely. A támogatóknak ezúton köszönetet mondunk. Budapest, 2008. augusztus 8. A Szerzők 1 First Findings Analysing the Impact of European Integration on the Hungarian Civil Society and initiating public debate on it, HU/IX 2006/24. 10

A civil partnerség az Európai Unió strukturális alapjainak fogadásában Magyarországon: a 2004 2006 és a 2007 13 között időszak partnerségi folyamatai a tervezés-programozás szakaszában Arató Krisztina Nizák Péter Bevezetés Az Európai Unió regionális (új kifejezéssel kohéziós) politikájának elsődleges célkitűzése a tagállamok, azokon belül a szubnacionális szinten működő régiók közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése, a fejletlenebb régiók közelítése legalább az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjéhez. Az alapvetően gazdasági célokkal létrejött integrációs intézményrendszer azonban nemcsak a gazdasági (infrastrukturális, vállalkozásfejlesztési, stb.), hanem a társadalmi kohézió (foglalkoztatottság növelése, élhető környezet fenntartása, stb.) szempontjait is figyelembe veszi. A közösségi kohéziós politika tehát komplex fejlesztési szempontrendszer alapján, alapvetően a strukturális alapok eszközrendszerével, s ezeken keresztül jelentős közösségi források rendelkezésre bocsátásával kívánja a rászoruló tagállamok, illetve régiók felzárkózását szolgálni. Magyarország a csatlakozási szerződés életbe lépése óta jogosult ezen források igénybe vételére. Mivel a strukturális alapok szabályozása és pénzügyi lehetőségeinek meghatározása alkalmazkodik az EU jelenleg 7 éves ciklusokra tervezett ún. költségvetési perspektívájához, Magyarország számára 2004 május 1-től 2006 december 31-ig állt rendelkezésre az első forráscsomag a regionális politikából. A jelenlegi, 2007 és 2013 közötti időszakban pedig, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretei között mintegy 8000 mrd Ft értékű forrás áll fejlesztési célokra Magyarország rendelkezésére. A fejlesztési források igénybe vételének egyik alapvető kérdése, hogy ki határozza meg azt, hogy egy-egy ország, illetve régió mi- 11

lyen célok megvalósítására és hogyan használhatja fel a rendelkezésre álló forrásokat. A források egy része származik ugyanis az EU költségvetéséből, ahhoz a tagállami költségvetésből meghatározott mennyiségű forrást kell rendelni, s a támogatások kedvezményezettjei szintén bizonyos mértékben önrészt kötelesek elkülöníteni projektjeikhez. A támogatások legjelentősebb forrásait biztosító EU és a tagállam, mint legfőbb finanszírozók nyilvánvalóan kiemelt szereplők a támogatások tervezésében és lebonyolításában. Kérdés azonban, hogy az EU, illetve az állami intézmények elégséges információval, tudással és hatékonysággal tudják-e, hogy egy-egy országban, régióban melyek a legfőbb teendők? A válasz a kérdésre egyértelmű nem. A strukturális alapokkal kapcsolatos folyamatokban ezért közösségi dokumentumok írják elő a nem-kormányzati partnerek részvételét is. A strukturális alapok egyik kiemelt működési alapelve a partnerség elve. A partnerség elve alapvetően három szinten értelmezhető. Az első értelmezés az Európai Unió (képviseletében az Európai Bizottság, annak is megfelelő Főigazgatósága(i)) és a tagállam megfelelő szerveinek együttműködését tételezi. Ez az együttműködés magától értetődő mivel az Európai Bizottság a tagállamokkal együtt gyakorolja szakpolitikákkal kapcsolatos végrehajtó funkcióját, ez a strukturális alapok működtetése vonatkozásában sem történhet másként. A második értelmezési szint a tagállamokon belüli kormányzati és regionális intézmények közötti együttműködés. Mivel a támogatások címzettjei hivatalosan a régiók, a központi és a regionális kormányzati szervek kooperációja szintén szükségszerű. A partnerség elvének harmadik szintje azonban kilép az állami szektorból: a kormányzati szervek és a nem-kormányzati szereplők együttműködését írja elő. A strukturális alapok fogadásának folyamata alapvetően három részre osztható. Az első szakaszban szintén a strukturális alapok rendszerének egyik alapelve (tervezés-programozás) szerint a források elköltését dokumentált tervezési folyamatnak, ún. nemzeti fejlesztési tervek készítésének kell megelőznie. Ebben a tervdokumentációban szerepelnie kell a helyzetfelmérésnek, helyzetelemzésnek, stratégiának, célrendszernek, illetve a konkrét operatív programoknak is. A következő fontos fázis a program végre- 12

hajtása, vagyis a projektek generálása, működtetése, végrehajtása. S végül, a monitoring (nyomonkövetés) és ellenőrzés szakaszában a programok működésnek köztes (folyamatos) és végső értékelése következik. A jelen tanulmányban a partnerség harmadik, civil elemének érvényesülését vizsgáljuk Magyarországon, kizárólag a tervezésprogramozás szakaszában, a 2004 2006 és a 2007 13 közötti költségvetési időszakban. A strukturális alapok forrásainak lehívását szabályozó hazai tervezési dokumentum, az I. Nemzeti Fejlesztési Terv, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv készítéséről lesz tehát szó, a civil partnerség szempontjából. A tanulmány három részből áll. Az első részben áttekintjük az EU strukturális alapjainak partnerség elvét az elméleti kérdések és a jogszabályok tükrében. A második részben részletesen elemzésre kerülnek a strukturális alapok magyarországi fogadásának tervezési szakaszaiban (2004 06, valamint 2007 13) ezidáig lezajlott civil partnerségi folyamatok gyakorlati vonatkozásai. A harmadik részben pedig ezek értékelésére kerül sor, mégpedig abból a szempontból, hogy a nemkormányzati szervezetekkel folyatott együttműködésnek az Európai Bizottság által meghatározott, de általánosan is alkalmazható alapvető elvárásai mennyire érvényesültek a tervezési partnerség hazai folyamataiban. A tanulmányban nem térünk ki az Európai Unió regionális politikájának, s a strukturális és kohéziós alapok működésének általános elveire, folyamataira és hatásaira, mivel ezeket a témákat számos hazai elemzés is tárgyalja 1. Kizárólag a fenti témákra koncentrálunk, feltételezve, hogy az olvasó a vonatkozó általános ismeretek birtokában van. 1 Lásd a hazai szakirodalomban például FORMAN, Balázs: Regionális politika az Európai Unióban. VÁTI, 2000, Budapest., KENGYEL, Ákos: Az Európai Unió regionális politikája. Aula, Budapest, 2002. HORVÁTH, Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban. Budapest, Osiris Kiadó. 2001. 13

1. Az Európai Unió strukturális alapjainak partnerség elve Az Európai Unió Strukturális Alapjai közösségi szabályozásában mely szabályozás általában a több évet átfogó költségvetési perspektívához kapcsolódik a partnerség elve a közösségi regionális politika 1988-as reformja során került rögzítésre. Míg a reformot megelőző időszakban a közösség regionális támogatásai alapvetően a tagállamok által kialkudott kvóták alapján a tagállamok által önkényesen megjelölt támogatási területekre jutottak, s a támogatások mértéke is alig érte el a közösségi költségvetés 5%-át, 1988 után gyökeresen megváltozott a közösségi fejlesztéspolitika szemlélete. A struktúrapolitikát szolgáló alapok működését funkcionálisan összekapcsolták, megnövekedett az erre a területre fordítható közösségi pénzeszközök aránya, s nem utolsósorban az alapok működtetésébe erőteljesebben bevonták a közösségi intézményrendszert. Horváth Gyula szerint az 1988-as reformoknak három fontos célja volt, melyek a következők: a strukturális politika tényleges gazdasági hatásokat kiváltó eszközökkel történő motivációja; a tagállamok támogatásának hosszabb távú programokhoz történő kapcsolása; a strukturális politika megvalósításában résztvevő szereplők közötti partnerkapcsolatok kiépülésének elősegítése, különös tekintettel a regionális hatóságokra. 2 E célrendszernek megfelelően a strukturális támogatási rendszer alapelveinek meghatározására is sor került, melyek között szerepelt a partnerség elve is. 3 Az 1988-as rendelet 4. cikke a következőképpen határozza meg a partnerség fogalmát: magában foglalja a szoros együttműködést a Bizottság és minden érdekelt hatóság között a nemzeti, regionális vagy helyi szinteken, melyeket a programban minden tagállam megjelöl. 4 2 Lásd HORVÁTH, Gyula: Európai regionális politika. Dialóg-Campus, Pécs, 1998. p. 337. 3 Az 1988-as reform során meghatározott alapelvek a következők: szubszidiaritás és decentralizáció, partnerség, programozás, koncentráció és addicionalitás. 4 Lásd a Tanács 2052/88 (1998. június 24.) rendeletét. 14

A fenti szemlélet egyértelműen jelzi, hogy a közösségi törekvések célja a közösségi támogatások olyan elosztása, amelyben szerepe van az érintett régiók, térségek hatóságainak is annak érdekében, hogy a támogatások valóban az arra leginkább rászorult területekhez jussanak el. Az 1993-ban született, az új költségvetési-programozási időszakra vonatkozó szabályozás kibővítette a partnerség fogalmát, s ezzel együtt a partnerek körét is, amennyiben a konzultációba bevont szervezetek közé felvette a tagállamok által kijelölt gazdasági és szociális partnerek körét is. 5 Ezzel megtörtént az a szemléletváltás a strukturális alapok szabályozásában, amely a (tagállami vagy szubnacionális szintű) kormányzati, államigazgatási szereplőkön kívül bizonyos nem-kormányzati szereplők bevonását is lehetővé, sőt kötelezővé teszi az alapok fogadásának folyamatába. Az 1993 1999-es időszak vonatkozásában a strukturális alapok partnerségi elvének megvalósulását vizsgáló, a Tavistock Intézet által készített összehasonlító tanulmány a partnerség 3 célját fogalmazta meg: Hatékonyabb megvalósítás azzal, hogy a program végrehajtásáért felelős szervezetek is részt vesznek a program különböző fázisaiban, biztosítható a megfelelő végrehajtás; A program célkitűzéseinek adekvát meghatározása azzal, hogy a helyi körülményekkel pontosan tisztában lévő partnerek részt vesznek a program végrehajtásában, fokozható a beavatkozások hatékonysága; A helyi fejlesztési kapacitások bővítése a partnerségi együttműködés a partnerek egymástól történő tanulása minden résztvevő fél számára kedvező hatással bír. 6 Ezek a megállapítások érvényesek a 2000 2006 közötti költségvetési időszak partnerségi céljaira is, azzal a megszorítással, hogy a partnerség fogalmát és szerepét az új, 1260/1999-es rendelet 8. cik- 5 Lásd a Tanács 2081/1993 (1993. július 20.) rendeletét. 6 The Thematic Evaluation of the Partnership Principle. Final Synthesis Report. February 1999. Prepared by the Tavistock Institute Evaluation Development and Review Unit with the assistance of ECOTEC Research and Consulting Ltd. Lásd http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docgener/evaluation/rathe_en.htm Letöltés dátuma: 2008.07.01. 15

ke (kiegészítő jelleg és partnerség) részletesebben és egyértelműbben határozza meg: (1) A Közösség intézkedései kiegészítik a megfelelő nemzeti lépéseket, illetve hozzájárulnak azokhoz. A szóban forgó intézkedések kidolgozása a Bizottság és a tagállam közötti szoros konzultatív kapcsolat (a továbbiakban: partnerség) keretében történik, a tagállam által a nemzeti szabályozásnak és a fennálló gyakorlatnak megfelelően kijelölt hatóságok és szervek, nevezetesen a következők, bevonásával: a regionális és helyi hatóságok, valamint egyéb, hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságok, a gazdasági és szociális partnerek, bármely egyéb megfelelő illetékes szerv. A partnerség az első albekezdésben meghatározott egyes partnerek megfelelő intézményi, jogi és pénzügyi hatásköreinek teljes tiszteletben tartása mellett működik. A nemzeti, regionális, helyi vagy más szintet legmegfelelőbben képviselő partnerek kijelölése során a tagállam valamennyi érintett szerv bevonásával széles körű és hatékony társulást hoz létre, a nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban, figyelembe véve a nemek közötti egyenlőség előmozdításának, valamint a fenntartható fejlődésnek a környezet védelmére és minőségének javítására vonatkozó követelmények összehangolása révén történő elősegítésének szükségességét. Valamennyi kijelölt fél (a továbbiakban: partnerek) egy közös célra törekszik. (2) A partnerség kiterjed a támogatás előkészítésére, finanszírozására, monitoringjára és értékelésére. A tagállamok biztosítják a megfelelő partnerek társulását a programozás különböző szakaszaiban, figyelembe véve az egyes szakaszokra vonatkozóan rögzített határidőt. (3) A szubszidiaritás elvét alkalmazva a támogatás végrehajtása a tagállamok feladata, az egyes tagállamok egyedi rendelkezéseivel összhangban lévő megfelelő területi szinten, és a Bizottságra ruházott hatásköröknek, különösen az Európai Közösségek főköltségvetése végrehajtásának sérelme nélkül. 16

(4) A tagállamok együttműködnek a Bizottsággal annak érdekében, hogy a közösségi alapok felhasználására a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveivel összhangban kerüljön sor. (5) A Bizottság a Közösség strukturális politikájáról évente konzultál a szociális partnereket képviselő európai szintű szervezetekkel. 7 A jogszabály partnerségi vonatkozásainak értelmezésekor két kérdésre érdemes figyelmet fordítani. Először annak meghatározását kell értékelni, hogy kik a lehetséges partnerek, másodszor pedig azt, hogy a strukturális alapok fogadásának mely szakaszaira vonatkozik a partnerség. Az első kérdéskör esetében nyilvánvaló és egyértelmű az Európai Bizottság és a tagállam közötti partnerségi viszony, annál is inkább, mert a tagállam által elkészített, a teljes tervidőszakra vonatkozó programozási dokumentum szerződés formájában is megerősítést nyer, melyet a tagállam és az Európai Bizottság ír alá. A regionális és helyi hatóságok bevonása, mint láttuk, a partnerség eredeti az 1988-as reform szellemiségét idéző tartalmát hordozza: ők a leginkább érintett szereplők a támogatások fogadásában, hiszen a térségükben megfogalmazódó fejlesztési igényeket ezek a partnerek ismerik a legjobban és a projektek gyakorlati megvalósítása, kivitelezése is itt történik. Az 1. pontban meghatározott egyéb, hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságok kitétellel a jogszabály voltaképpen maximálisan alkalmazkodik a tagállam közigazgatási rendszeréhez Magyarország esetében például, mivel ágazati operatív programok voltak a 2004 2006-ra vonatkozó tervdokumentumban döntő arányban, a felelős ágazati minisztériumok és az érintett központi kormányhivatalok partneri együttműködése alapvető fontosságú. A nem-kormányzati szereplők vonatkozásában nevesítve a gazdasági és szociális partnerek szerepelnek, amely szereplők magukban foglalják a szakszervezeteket, a munkaadói szervezeteket és az egyéb, gazdasági célokkal működő nem kormányzati szervezeteket (kamarák, ágazati szövet- 7 A Tanács 1260/1999-es rendelete (1999. június 21) 1999.06.26. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 161. szám 17

ségek, stb.). Az 1. cikkben meghatározott bármely egyéb megfelelő illetékes szerv kitétel teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a számukra a fejlesztéspolitika szempontjából jelentős bármely szereplőt bevonják a strukturális alapok fogadásának folyamatába. A jogszabály szövege két lehetséges ilyen körre implicit módon utalást is tesz mivel a nemek közötti esélyegyenlőség és a környezetvédelem horizontális elveit az együttműködés során figyelembe kell venni, nyilvánvaló, hogy az ezen érdekek és témák mentén szerveződő civil csoportok kihagyhatatlanok a partnerségi együttműködés folyamatából. A jelen tanulmányban a partnerség vonatkozásában elsősorban a kormányzati szereplők és a nem-kormányzati szervezetek vonatkozó együttműködésére koncentrálunk. A rendelet partnerségi szabályozásának második fontos aspektusa, hogy a partnerek a Strukturális Alapok fogadásának mely szakaszaiban működnek együtt. A jogszabály a 2000 2006-os időszakra négy együttműködési területet határoz meg: az előkészítés, a finanszírozás, a monitoring és az értékelés szakaszát. Az előkészítés szakasza a strukturális alapok logikája szerint a tervezésprogramozás szakaszát jelenti. Ebben a szakaszban kerülnek meghatározásra azok a fejlesztéspolitikai célterületek, az azokhoz rendelt források és a konkrét megvalósítást lehetővé tevő ún. operatív programok, amelyek a beavatkozási területeket az elméleti szinttől szinte a gyakorlati, pályázati szintig meghatározzák. Ennek a dokumentációnak Magyarországon és több más tagállamban is Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) volt a hivatalos elnevezése. E hosszadalmas tervezési-programozási folyamat során a tagállamra bízott módszerekkel és eszközökkel be kellett vonni a jogszabályban megjelölt kormányzati és nem-kormányzati szereplőket egyaránt. A finanszírozásra vonatkozó együttműködést egy másik alapelv az addicionalitás is kiemeli; a közösségi alapokból származó finanszírozást ugyanis ki kell egészíteni a tagállam költségvetéséből, valamint a végső kedvezményezettek részéről a projektek megvalósításához a tervdokumentumokban és a pályázati kiírásokban meghatározott önrésszel. Ez az elem a kormányzati és nem-kormányzati szereplők együttműködését csak távolról érinti. 18

Az 1260/1999-es rendelet 35. cikke szerint a partnerség elve a monitoring tevékenységre is kiterjed: a monitoring bizottságok öszszetételét a partnerek jóváhagyják ez implicit módon azt is jelent(het)i, hogy azokban részt is vesznek. A tervezés-programozás szakasza mellett tehát a monitoring bizottságokban való részvétel a Strukturális Alapok fogadásának második legjelentősebb partnerségi eleme. A jogszabályban negyedik együttműködési területként meghatározott értékelés szakasza a program végrehajtásának végén következik. A támogatások felhasználásáról szóló értékelő dokumentációt, mely leméri a beavatkozások végrehajtásának különböző aspektusait, szintén véleményeztetni kell a partnerekkel. A strukturális alapok jelenlegi (a 2007 13-as időszakra vonatkozó) általános szabályozásának legfontosabb dokumentuma a Tanács 1083/2006/EK rendelete a jelenlegi strukturális alapok (ERFA, ESZA és Kohéziós Alap) általános rendelkezéseiről. Ezen rendelet 11. cikke a következőképpen szól a partnerségről: (1) Az alapok célkitűzéseit a Bizottság és az adott tagállam közötti szoros együttműködés (a továbbiakban: a partnerség) keretében kell megvalósítani. A tagállam adott esetben és a hatályban lévő nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban partnerséget alakít ki többek között a következő hatóságokkal és szervekkel: a) az illetékes regionális, helyi, városi és egyéb közhatóságok; b) a gazdasági és társadalmi partnerek; c) bármely egyéb megfelelő, a civil társadalmat képviselő szervezet, a környezetvédelmi partnerek, nem kormányzati szervezetek, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdításáért felelős szervezetek. A nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban valamennyi tagállam nemzeti, regionális és helyi szinten, illetve a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egyéb területeken kijelöli az adott területet legmegfelelőbben képviselő partnereket (a továbbiakban: a partnerek), figyelembe véve a nők és férfiak közötti egyenlőség és a környezet védelmére és állapotának javítására vonatkozó követelmények integrációja által megvalósuló fenntartható fejlődés támogatásának szükségességét. 19

(2) A partnerséget az (1) bekezdésben meghatározott egyes partnerkategóriákra vonatkozó intézményi, jogi és pénzügyi hatáskörökkel teljes összhangban kell megvalósítani. A partnerség az operatív programok előkészítését, végrehajtását, monitoringját és értékelését fogja át. A tagállamok adott esetben valamennyi érintett partnert különösen a régiókat bevonják a programozás különböző szakaszaiba az egyes szakaszok tekintetében megállapított határidőn belül. (3) A Bizottság minden évben konzultál a gazdasági és szociális partnereket európai szinten képviselő szervezetekkel az alapokból nyújtott támogatásokról. 8 Ezen szöveg alapján a strukturális alapokat közösségi szinten szabályozó legfontosabb rendelet a partnerség elvét az előző rendelettel összhangban, azonban azt kiegészítve, továbbfejlesztve írja körül. Az alapvető megközelítés az 1260/1999-es rendelethez hasonló: a partnerség elvét különböző szinteken és a strukturális alapok fogadásának különböző szakaszaiban értelmezi. A három szint az előző szabályozással azonos: együttműködik egyrészt az Európai Bizottság és a tagállam, másrészt a tagállami kormányzati szervek és a regionális, helyi és városi közhatóságok között, valamint harmadrészt a tagállam és a nem-kormányzati szervezetek között. Számunkra a jelen tanulmány szempontjából természetesen ismét a harmadik szint jelentős. Maga a partnerség szintjeinek definíciója az előző rendelet óta nem változott: a nemkormányzati oldal partneri körének meghatározása azonban igen. A gazdasági és szociális partnereket már az előző szabályozás is nevesítette, más szerveteket azonban nem. A 1083/2006-os hatályos szabályozás azonban explicit módon megemlíti a környezetvédelemmel és a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezeteket, valamint a civil társadalom és a nem kormányzati szervezetek körét. Bár ez a megfogalmazás fogalmi bizonytalanság- 8 A Tanács 1083/2006/EK rendelete (2006. július 11.), Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L210, 2006. 07.31. 20

ra utal 9, jelzi a harmadik szektor fontosságának és befolyásának folyamatos növekedését a strukturális alapok rendszerére. A jelenleg hatályos szabályozás másik fontos területe a 11. cikk teljes 2. bekezdése meghatározza, hogy a partnerség a strukturális alapok fogadásának mely szakaszaiban értelmezhető. Ennek értelmében négy szakaszról beszélhetünk: az operatív programok előkészítéséről, végrehajtásáról, monitoringjáról és értékeléséről. Változás az előző szabályozáshoz képest csak a második szakasz elnevezésében van: míg az 1260/1999-es rendelet a finanszírozás során kialakított partnerségről beszél, jelen szabályozás a végrehajtás komplex rendszerében látja a partnerség lényegét, melynek folyamatát a jogszabály nem fejti ki. A civil szervezetek szempontjából ismét elmondható, hogy lényeges beavatkozási terület a tervezés és a monitoring során kialakított együttműködés. A következőkben a strukturális alapok partnerség elvének a kormányzati és a nem-kormányzati szereplők közötti együttműködését vesszük górcső alá Magyarországon a 2004 2006-os és a 2007 13- as tervezési-programozási periódusokban. 2. A civil partnerség a strukturális alapok fogadásának tervezési-programozási szakaszában Magyarországon: a Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyeztetési mechanizmusai 2.1. A 2004-2006-os időszak (Nemzeti Fejlesztési Terv) partnerségi elemei a tervezés-programozás időszakában A strukturális alapok fogadásának partnerségi vonatkozásainak, annak is elsősorban a kormányzati és nem-kormányzati partnerek együttműködésének elemzésekor a közösségi előírások értelmezése szerint elsősorban két elemet kell vizsgálnunk ahogy azt a jogszabályi követelmények elemzésekor is megtettük. Először is, hogy kik a partnerek elsősorban a nem-kormányzati oldalon, másodsorban 9 Lásd részletesen ARATÓ, Krisztina (2005): A civil szervezetek és az Európai Unió. Civil Szemle, II. évf. 4. szám, pp. 102-132. 21

pedig, hogy a tervezési-programozási folyamat során hogyan kapnak szerepet. A fentiekben láttuk, hogy a közösségi szabályozás meglehetősen tág keretet biztosít a tagállamok számára a partnerek kiválasztásában. A gazdasági és szociális partnereken kívül bármely egyéb illetékes szerv bevonható a folyamatba, ilyen módon a szubszidiaritás elve érvényesül a partnerség elvének gyakorlatba történő átültetésében: a tagállam belátása és kialakult egyeztetési gyakorlata, a civil szervezetekkel kialakított korábbi kapcsolatrendszere alapján alakítja ki a partnerségi együttműködést. Magyarországon a 2004 2006-os időszakra vonatkozó SA folyamatban tág és szűk értelmezésben egyaránt meghatározható a bevont partnerek köre. A tágabb értelmezés szerint a partnerségi folyamatba elsősorban a tervezés-programozás szakaszában minden lehetséges érdekelt fél megkeresése megtörtént. A Nemzeti Fejlesztési Tervhez csatolt partnerségi dokumentum szerint több mint 900 szervezet bevonásával készült a tervezési dokumentum. 10 A strukturális alapok magyarországi koordinációjáért felelős Nemzeti Fejlesztési Hivatal áttekintette a folyamatban érdekelt minisztériumok és regionális hatóságok partnereinek listáját, az országgyűlés lobbilistáját, és ezek alapján széleskörű partneradatbázist hozott létre. Az adatbázisba bármely, az NFH látókörébe nem került szervezet is bejelentkezhetett az internetes regisztráció segítségével. A résztvevő szervezetek típusait a partnerségi dokumentum a következőképpen határozza meg: Szociális partnerek, gazdasági és szakmai szervezetek A hazai érdekegyeztetés ágazati, illetve makroszintjén hagyományosan részt vevő szociális partnerek, szakszervezeti és munkaadói szövetségek, szakmai szervezetek és gazdasági érdekcsoportok. 10 Lásd http://www.nfu.hu/nemzeti_fejlesztesi_terv. Letöltés: 2008. 07.02. 22

Regionális partnerek és önkormányzatok 11 A partnerség elvének hangsúlyozott érvényesítése érdekében az NFT stratégia regionális egyeztetésében központi szerepet játszottak a Regionális Fejlesztési Tanácsok és Ügynökségek, melyek a szokásos eljárásrend szerint a régió gazdasági, társadalmi és civil szervezeteinek bevonásával véleményezték a tervet. A Magyarországon található több mint háromezer települési és megyei önkormányzat megkeresésére a potenciális partnerek magas száma miatt a települési és megyei önkormányzatok szövetségein keresztül került sor. Civil szervezetek Az országgyűlés hivatalos lobbi listáján regisztrált, illetve a szakmai és ágazati szervezetek által javasolt, fontos civil érdekeket képviselő, országos szinten működő szervezetek megkapták a Stratégia egyeztetési anyagát (nyomtatott és/vagy elektronikus formátumban). A Hivatal kiemelten kezelte a kisebbségi és a női szervezetek bevonását. 12 Természetesen ez a széles partneri kör csak a tervezésiprogramozási folyamatra, annak is csak bizonyos szakaszaira volt jellemző. A képet árnyalja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal a tervezési folyamat kezdetétől számos, ún. kiemelt partnerszervezettel együttműködési megállapodást kötött. Ilyenek voltak például a szociális partnerek, a kamarák, illetve egyéb ágazati és szakmai 11 A regionális hatóságok és a helyi önkormányzatok nem-kormányzati partnerként történő értékelése sajátosnak tűnhet, hiszen ezek az intézmények nem tekinthetők civil szervezetnek. Ugyanakkor a magyar Nemzeti Fejlesztési Terv alapvetően ágazati elosztási elvei következtében ezek az intézmények és szervezeteik ugyanúgy harcoltak az általuk képviselt térségek számára elérhető forrásokért, mint a civil szervezetek. Az ÚMFT tervezési programozási időszak elosztási elvei között erősödött a regionális szemlélet, ezen szereplők már nem tekinthetők a nem-kormányzati oldalon szereplő partnernek. 12 Lásd Partnerségi dokumentum pp. 4-5. http://www.nfu.hu/nemzeti_fejlesztesi_terv- Letöltés: 2008. 07. 02. 23

szervezetek. Ezek az együttműködési megállapodásoknak azonban többségükben nem töltődtek meg tartalommal, jellemzően egyik fél sem törekedett valós, kiemelt együttműködés kialakítására. A partnerek körének meghatározása után érdemes áttekinteni, hogy a Strukturális Alapok fogadásának folyamatában mely szakaszokban volt a nem-kormányzati szereplőkkel való együttműködés jellemző. Mint fentebb már említettük, az előkészítés, a finanszírozás, a monitoring és az értékelés szakaszai közül a nem-kormányzati partnerekkel való kapcsolattartás az előkészítés (tervezés programozás) és a monitoring szakaszban értékelhető egyelőre. A finanszírozásban való partnerség ugyanis elsősorban a tagállam, a közösség és a végső kedvezményezett együttműködését feltételezi, az értékelés pedig olyan, a program lezárulta utáni tevékenység, amelyre Magyarországon először 2008 után kerülhet sor. Ennek a tevékenységnek a partnerségi vonatkozásait tehát egyelőre nem ismerhetjük. Mint említettük, az előkészítés fogalma magában foglalja azt a tervezési-programozási tevékenységet, amely olyan tervezési dokumentáció előállításához vezet, amely alapján a tagállam a Strukturális Alapok forrásait felhasználhatja. A Nemzeti Fejlesztési Terv nevet viselő dokumentum számos részből áll, a civil szervezetekkel való kapcsolattartás szempontjából azonban három dokumentumtípus, így a tervezési-programozási partnerségnek is három szakasza azonosítható. Az első szakaszban az NFT stratégiája, a második szakaszban az operatív programok 13, a harmadik szakaszban pedig a programkiegészítő dokumentumok 14 kerültek egyeztetésre. 13 Az 1260/1999-es tanácsi rendelet szerint: operatív program: olyan dokumentum, amelyet egy közösségi támogatási keretterv végrehajtására vonatkozóan a Bizottság hagy jóvá, és amely több évre szóló intézkedésekhez kapcsolódó, egymással összhangban lévő prioritások összességét tartalmazza, továbbá amelynek esetében a kerettervben foglaltak egy vagy több alap, és egyéb meglévő pénzügyi eszköz, valamint az EBB segítségével hajthatók végre. 14 Az 1260/1999-es tanácsi rendelet szerint: programkiegészítő dokumentum: a tagállam vagy az irányító hatóság által kidolgozott és szükség szerint a 34. cikk (3) bekezdésével összhangban felülvizsgált, a támogatási stratégia és támogatási prioritások végrehajtásáról szóló dokumentum, amely intézkedésekre bontva tartalmazza a 18. cikk (3) bekezdésében meghatározott elemeket. 24

Az egyeztetések az egyes szakaszok közötti átfedésekkel 2002. szeptemberétől 2003. tavaszáig zajlottak. Az NFT társadalmi egyeztetésének első szakaszában a partnerek körének széles értelmezése szerinti partnerek megkeresése történt meg. A megkeresett több mint 900 szervezetből mintegy 350 reagált 15, nyújtott be javaslatot a Hivatal által elkészített stratégiához. Az egyeztetési folyamatot a Nemzeti Fejlesztési Hivatal bonyolította le a regionális fejlesztési ügynökségek közreműködésével, s bár a partnerek mintegy 30%-a reagált a megküldött dokumentumra, a visszajelzés, a partneri vélemények értékelése és a megfelelő szakmai válasz több esetben elmaradt. A stratégia társadalmi egyeztetését az a tényező is befolyásolta, hogy az Európai Bizottság képviselői, szakértői is részt vettek a tervezési folyamatban, így különösen a stratégia készítésénél folyamatosan változó dokumentumról volt szó. Adott esetben a partnerek véleménye egy, a kiküldött változathoz képest jelentős változásokon átment dokumentum esetében később már nem volt releváns. Az operatív programok esetében az egyeztetést a programért felelős minisztériumok, illetve erre a célra létrehozott szervezeti egységeik bonyolították az NFH koordinációja mellett. Maguk határozták meg egyeztetési módszereiket és eszközeiket, valamint az általuk relevánsnak tartott partnerek körét egyaránt. Ezeknek a partnereknek a köre az adott operatív programért felelős minisztérium(ok)kkal korábban kapcsolatban álló szervezetekből tevődött össze elsősorban. A programkiegészítő dokumentumok egyeztetése hasonló szereplőkkel és módszerekkel történt, ugyanakkor szűkebb, és az adott programkiegészítő dokumentum szempontjából leginkább érdekelt felek bevonásával. Az NFT különböző dokumentumainak egyeztetésére jellemző volt, hogy a kormányzati intézmények kihasználták annak a Magyarországon működő és egyes minisztériumok és egyéb kormányzati hivatalok által fenntartott mintegy 70 makroszintű és ágazati fórum nyújtotta egyeztetési lehetőséget, amelyeken keresztül a legkönnyebben megszólíthatók voltak az egyes érdekcsoportok. Így je- 15 Lásd Partnerségi dokumentum 7. oldal, http://www.nfu.hu/nemzeti_fejlesztesi_terv- Letöltés: 2008. 07. 02. 25

lentős szerepet kapott az egyeztetési folyamatban az Országos Érdekegyeztető Tanács, az Országos Területfejlesztési Tanács, az Országos Környezetvédelmi Tanács, stb. Ezeken a fórumokon keresztül átláthatóvá vált egyes szektorok és csoportok álláspontja a különböző tervezési dokumentumokról. 2.2. A 2007 2013-as időszak (Új Magyarország Fejlesztési Terv) partnerségi elemei a tervezés-programozás időszakában A második nemzeti fejlesztési terv, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) nevet viselő dokumentum kidolgozása egy szélesebb, Magyarország hosszú távú jövőképét magában foglaló stratégiai tervezési folyamat része volt, mely hosszú távú stratégiai dokumentumok (Fenntartható Fejlődés Stratégiája, Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció, és az Országos Területfejlesztési Koncepció), középtávú dokumentumok (a Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Terv és a Nemzeti Stratégiai Referenciakeret) kidolgozását foglalta magában. A tervezés utolsó szakasza, az operatív programok kidolgozása volt. 16 A 2005 januárjától 2007. közepéig tartó 17 folyamat, a különböző tervezési dokumentumok és főként magának a Nemzeti Fejlesztési Terv nevének gyakori változása 18 miatt bonyolult, nehezen követhető volt. A civil szervezetekkel való kapcsolattartás szempontjából a tervezési-programozási időszak három nagyobb szakasza különíthető el. Az első szakaszban az ÚMFT-t előkészítő Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció, a második szakaszban (előbb Nemzeti Stratégiai Referenciakeretként, majd Új Magyarország Programként, ÚMP) az ÚMFT, végül az akciótervek kerültek egyeztetésre. 16 Az operatív programok jelölik ki a beavatkozási területeket (prioritásokat) és azok tartalmát, illetve a források belső felosztását. Az operatív programok mentén íródnak ki a pályázatok. 17 Közben számos más dokumentum, pl. Nemzeti Lisszaboni Akcióterv, társadalmi egyeztetése is folyt, de a jelen tanulmányban szigorúan az ÚMFT-hez kapcsolódó dokumentumok társadalmi egyeztetéséről van szó. 18 Nemzeti Fejlesztési terv, Európa Terv, Nemzeti Stratégia Referenciakeret, Új Magyarország Program, Új Magyarország Fejlesztési Terv. 26

A második Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT II.) társadalmi egyeztetésének szándékát már 2004 végén bejelentette a kormányzat. Ennek ellenére bár elindultak bizonyos társadalmi egyeztetést célzó tevékenységek a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) még 2005 végéig sem készült el a társadalmi egyeztetés keretét meghatározó tervvel. Bár a szaktárcáknál már 2004 végén, 2005 elején megkezdődtek a tervezői munkacsoportokban végzett tervezési munkák, ez nem kapott nyilvánosságot. A munkacsoportoknak ugyan civil szervezeteket is tagjai voltak, de kiválasztásuk, meghívásuk esetlegesen, nem átlátható rendszer alapján történt. Az NFT II. társadalmi egyeztetését bejelentő, elindító aktusnak tulajdonképpen az a többszáz fős konferencia tekinthető, melyet 2005. január 10-én tartottak az Országházban Gondolkodjunk együtt Magyarország jövőjéről! címmel. A kormány fejlesztéspolitikai kabinetje 2005. április 21-én fogadta el az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciót, Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter pedig június 8-án jelentette be a az NFT-ről, illetve az OFK-ról szóló társadalmi vita elindulását. Az ÚMFT különböző dokumentumainak egyeztetésekor az első NFT társadalmi egyeztetéséhez hasonlóan a terv kidolgozásáért felelős állami intézmény, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (később Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, NFÜ) széles körű egyeztetést folytatott a makro és regionális szintű, illetve ágazati fórumokkal. 19 Fontos partner volt az egyeztetés során a megalakulása után az NFÜ egyik legfontosabb társadalmi partnerének tekintett Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) is. Emellett azonban nagyrészt a civil partnerek nyomása miatt az NFH komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy strukturált, tervezett, átlátható társadalmi egyeztetést folytasson, a lehető legtöbb szereplő bevonásával. Az OFK társadalmi egyeztetésekor elektronikus alapokra helyezett, hozzáférhető és kezelhető struktúrát alakított ki (internetes regisztráció, kérdőív, számítógépes feldolgozási rendszer stb.) az NFÜ, hogy lehetővé tegye, minél több szervezet és egyén fejthesse ki álláspontját. Az Ügynökség kommunikációja is változott a ko- 19 Országos Érdekegyeztető Tanács, Regionális Fejlesztési tanácsok, Gazdasági és Szociális tanács, stb. Részletesen lásd a mellékletben. 27

rábbiakhoz képest, a honlapon sokkal több információ vált hozzáférhetővé, mint az egyeztetés első időszakában, valamint a megszokott államigazgatási ügymenethez képest hosszabb volt az OFK véleményezésére rendelkezésre álló idő is. Az egyeztetési folyamatba bejelentkezett szervezetek postai úton kézhez kapták az OFK összefoglalóját tartalmazó színes füzetet, illetve CD-n a teljes dokumentumot és a kérdőív kitöltéséhez szükséges programot. Az egyeztetésben részt vevő szervezetek javaslataikról válaszlevél formájában részletes visszajelzést is kaptak. Az OFK társadalmi egyeztetése során az NFÜ 388 szervezet visszajelzését használhatta fel a dokumentum véglegesítéséhez, melyen a társadalmi egyeztetés hatására körülbelül 100 módosítást is végrehajtott. A folyamat értékeléséről és a beérkezett véleményekről az NFH tanulmányt készíttetett, mely a hivatal honlapján olvasható volt. A parlamenti szakaszban még több változás történt a korábbi, a kormány által jóváhagyott tervezetben, végül az OFK-t 2005. december 19-én fogadta el az Országgyűlés. Az OFK társadalmi egyeztetés követően folytatódott az NFT II., illetve ekkor már Nemzeti Stratégiai Referenciakeret (NSRK) és az Operatív Programok párhuzamos tervezése. Ezt az időszakot az ágazati műhelymunkák jellemezték, a tervezési dokumentumok nem, vagy csak korlátozottan kerültek nyilvánosságra. Az NFH sokáig nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen szakmai csoportok, milyen szempontok szerint, mikor és kivel döntenek arról, hogy az OFK mely részét tekintik majd az NSRK részének, a kimaradó részekkel pedig ki és mikor foglakozik majd. A 2006 tavaszi társadalmi egyeztetés (a választások előtt) még abban a szellemben kezdődött, hogy az NSRK még nyáron az EU illetékes hivatala elé kerül. A közelgő országgyűlési választás azonban csakhamar éreztette hatását: egyrészt a terv Új Magyarország Program (ÚMP) néven futott tovább, másrészt hiányzott belőle a fejlesztési stratégiát nyilvánvalóan meghatározó helyzetelemzésről szóló rész. Bár elkészült ennek is egy partneri véleményeket tartalmazó változata, ami felkerült az NFH honlapjára, de nem volt egyértelmű tájékoztatás arról, hogy mi is történik ezután. Az NSRK, illetve később ÚMP társadalmi vitájában az NFÜ 4900 társadalmi, szakmai, civil és helyi szervezetet kért fel az egyeztetésben való részvételre, a dokumen- 28

tumot magát pedig körülbelül 30 ezren töltötték le az NFH honlapjáról. Végül 470 szervezet véleményezte a dokumentumot. Emellett az NFÜ intenzíven egyeztetett a makroszintű és ágazati fórumokkal, és számos rendezvényt, vitát szervezett a különböző érdekcsoportok számára. A választások után aztán átszervezésre került a Nemzeti Fejlesztési Hivatal, amelynek új neve Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lett. Ide kerültek az addig a szaktárcáknál működő irányító hatóságok (IH) is, melyek működése így átláthatóbbá vált. Ezen túl létrejött két új intézmény, a Nemzeti Fejlesztési Tanács (NFT) és a volt miniszterekből álló Fejlesztéspolitikai Irányító Testület (FIT). A kormány tanácsadó testületeként működő NFT-ben ugyan ott voltak a GSZT delegáltjai, de a horizontális témákat (fenntarthatóság és esélyegyenlőség) képviselő szakértőket, képviselőket a miniszterelnök kérte fel. Dr. Baráth Etele távozott, helyére Bajnai Gordont nevezték ki nem miniszteri funkcióban a tervezésért felelős kormánybiztossá. Az NFÜ-ben egyébként is nagy fluktuáció volt megfigyelhető, többek között távozott a társadalmi egyeztetésért felelős elnökhelyettes is. 2006. július 28-án, ismét új néven, a kormány társadalmi vitára bocsátotta az Új Magyarország Fejlesztési Tervet (ÚMFT). A folyamatot párhuzamosan folytatott társadalmi egyeztetések tették még bonyolultabbá (Nemzeti Lisszaboni Akcióterv, Új Magyarország, (korábban Nemzeti) Vidékfejlesztési Stratégiai Terv). Az ÚMFT egyeztetése főként elektronikus úton folyt, de a kormányzat az ÚMFT társadalmasítása során az ágazati (gazdasági versenyképesség, közlekedés, államreform, humán területek, területfejlesztés és turizmus, környezetvédelem és energetika) és regionális egyeztető fórumok intézmények bevonására is nagy hangsúlyt fektetett. Az NFÜ honlapján nyilvánosságra hozta az egyeztetések menetrendjét, valamint, azt, hogy az ÚMFT-t mikor tárgyalja az Országos Területfejlesztési Tanács, az Országos Környezetvédelmi Tanács, az Országos Érdekegyeztető Tanács, a Gazdasági és Szociális Tanács és a Magyar Tudományos Akadémia. Az ágazati egyeztetésekre egyébként általában az adott ágazatban tevékenykedő nagyobb gazdasági érdekképviseletek és civil szervezetek 29

kaptak meghívást minden szervezet 1-1 fórumra, de ezen túl is volt lehetőség a rendezvényekre való bejelentkezésre. A fórumokról szerkesztett jegyzőkönyvek készültek, melyek szintén felkerültek az NFÜ honlapjára. Emellett mintegy négyezer partnerszervezet kapott postai vagy elektronikus levélben felkérést a dokumentum társadalmi egyeztetésében való részvételre, végül mintegy 600 szervezet és magánszemély csaknem 300 véleményt juttatott el írásban az NFÜ-höz. Az Operatív Programok társadalmi egyeztetése során összesen 1350 szervezet nyújtott be kb. 4000 véleményt, megjegyzést a Hivatalhoz (NFH) a tervezetekkel kapcsolatban, az akciótervek egyeztetése során bevont többszáz szervezet (regionális tanácsok, ágazati érdekképviseltek, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, stb.) pedig az NFÜ adatai szerint 1777 konkrét javaslatot fogalmazott meg. Az ÚMFT társadalmi egyeztetését követően, 2006. szeptember 27-én Bajnai Gordon bejelentette, hogy a kormány elfogadta az ÚMFT társadalmi vita után újraértékelt harmadik verzióját. A parlament 2006. október 17-én tartott parlamenti vitanapot az ÚMFT-ről. 2006. október 18-án a kormány társadalmi vitára bocsátotta az ÚMFT-hez kapcsolódó Operatív Programokat. Az NFÜ több fórumot szervezett az OP-k egyeztetése kapcsán, melyeken főként civil szervezetek képviselői vettek részt. A fórumok anyagai, valamint az OP-kat tárgyaló GSZT ülésének jegyzőkönyve felkerült az NFÜ honlapjára. Az OP-k társadalmi egyeztetése november 8-án lezárult, az NFÜ holnapján elérhető információk szerint összesen 1350 szervezet juttatott el kb. 4000 véleményt, megjegyzést a hivatalhoz a tervezetekkel kapcsolatban. 2006. november 15. és december 14. között zajlott az ÚMFT OP-k környezeti értékelésének egyeztetése. A vélemények begyűjtése elsősorban internetes úton, másodsorban pedig az ágazati Operatív Programokra szervezett öt, valamint a Regionális Operatív Programokra szervezett egy-egy fórum adta keretek között történt. A folyamat lezárásaként a kormány 2006. december 10-én elfogadta az Operatív Programokat, melyeket az NFÜ nyújtott be az Európai Bizottsághoz. 2007. május hónaptól az NFÜ folyamatosan tette közzé társadalmi egyeztetésre az Operatív programokhoz kapcsolódó akcióter- 30