A véleménynyilvánítás lvánítás szabadságának korlátozása a büntetőjogban és az önkényuralmi jelképek tiltásának a problematikája

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Pécs A véleménynyilvánítás lvánítás szabadságának korlátozása a büntetőjogban és az önkényuralmi jelképek tiltásának a problematikája Készítette: Orbán Zsombor 2007.

1.BEVEZETŐ...3 2. TÁRSADALMI ÉS JOGI NORMA...4 3. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA...8 3.1 A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS NEMZETKÖZI SZABÁLYOZÁSA...8 3.2 ALKOTMÁNYJOGI SZABÁLYOZÁSA, TARTALMA ÉS TÁRGYA...10 3.3 A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSHOZ VALÓ JOG KORLÁTOZÁSA...11 4. A JOG TÖRTÉNETI ALAKULÁSA...16 5. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS KORLÁTAI A BÜNTETŐJOGBAN...18 5.1 AZ ÖNKÉNYURALMI JELKÉPEK HASZNÁLATA...18 5.1.1 A szabályozás közvetett tárgya és kialakulásának politikai körülményei...19 5.1.2 A szabályozási technika...21 5.1.3 Az Alkotmánybíróság határozata...24 5.1.4 A köznyugalmat védő más büntetőjogi tényállások...27 5.1.5 Az önkényuralmi jelképek tiltása a gyakorlatban...29 6. ÖSSZEFOGLALÁS...31 7. IRODALOMJEGYZÉK...33

1.Bevezető A demokrácia vég nélküli beszélgetés. -Jürgen Habermas E meghatározás alapján a demokrácia egyik legfontosabb alapeleme a párbeszéd, amit a véleménynyilvánításhoz való jog testesít meg. Ez az az alapvető jog, ami tartalommal tölti meg a demokratikus intézményeket, és biztosítja, hogy a funkcióik mint például a konfliktusok kezelése és a rendszer legitimációja- maradéktalanul érvényesüljenek. Minden, ami korlátozza a szabadságot és a kommunikáció teljességét, olyan sorompókat helyez el, amely csoportokba és klikkekbe osztja az embereket, egymással szemben álló szektákba és frakciókba, és ezáltal aláaknázza a demokratikus életmódot. -John Dewey Bár ma az alkotmányunk már maradéktalanul elismeri ezt az alapjogot annak teljes megvalósulását mégis számos szükséges és szükségtelen, jogi és szociológiai tényező akadályozza. Ezek közül elöljáróban kiemelném azt az aggasztó folyamatot, ami azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta nem fokozódik a hajlandóságunk más csoportok véleményének a tiszteletben tartására és a párbeszéd folytatására, hanem éppen napjainkban ez visszaesést mutat. Ez lehet az egyik forrása annak, hogy a demokrácia diszfunkcióira egyre többször inadekvátan válaszol a közélet és a törvényhozás is. Vagyis, hogy sokszor a kormányzat (és esetenként a közvélemény értelmiségi hangadói is) a radikális és felkavaró nézeteket az egyszerűbb csúszós utat választva: korlátozással kívánják elfojtani a köznyugalom megóvására hivatkozva. A továbbiakban azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hogy létezik-e a véleménynyilvánítás szabadságának abszolút korlátja, és ha igen, akkor ez a vékony határ hol húzható meg. A probléma szociológiai tényezői mellett elsősorban annak jogi, különösen egyes büntetőjogi vonatkozásait vizsgálom az önkényuralmi jelképek tiltásának szabályozásán keresztül. A büntetőjog ugyanis a jog legsúlyosabb szankciórendszere, amely segítségével az alkotmány után- lemérhető, hogy mit tekint az adott társadalom a legfontosabb értékekeinek. Úgy gondolom, hogy a Btk. 269/B -a egy olyan tényállás, amely a véleménynyilvánítás korlátozhatóságának a határán lebeg, ezért annak vizsgálata jól reprezentálja a korlátozhatóság problematikáját. A sok megközelítési módszer közül kettő segítségével próbálom körbejárni a kérdést. A társadalmi és jogi normák határának és a szabad véleménynyilvánítás, mint alkotmányi alapjognak korlátozhatóságának a szempontjából vizsgálom meg a problémát.

2. Társadalmi és jogi norma A társadalmi és a jogi normát vizsgáló megközelítés szélesebb értelemben vett társadalomfilozófiai nézőpontból vizsgálja a kérdést. A tanulmánynak nem célja a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásának elméleti oldalát teljes körűen bemutatni, ezért csak néhány idevonatkozó fontos elméletekből szemezgetünk. A norma általános jelentése szerint magatartási szabály, amely a lehetséges cselekedetek közül előírja a helyeset, a követendőt. 1 Az emberi társadalom ab ovo feltételezi a normák létezését, hiszen ezek nélkül nem beszélhetünk rendezett együttélésről. Ezeket a normákat sokféleképpen csoportosíthatjuk (lehetnek vallásiak, technikaiak, politikaiak), de témánk szempontjából az a lényeges, hogy közös jellemzőkkel 2 bírnak. A jogi norma egy speciális társadalmi norma, amelynek a különleges helyzete abból fakad, hogy a társadalom a legfontosabb viszonyait és az azokat szabályozó normákat kiemeli a többi közül és jogi szankciót fűz hozzájuk. A jogi és nem jogi szankció abban különbözik, hogy míg az utóbbi esetleg a társadalom vagy annak egy részének a rosszallását váltja ki (pl.: infámia, kiközösítés) a jogi szankció e mellett még más hátrányokat is kilátásba helyez (pl.: pénzbüntetés, szabadságvesztés, kártérítés szabadságvesztés), amiket akár legális kényszer útján is érvényesíthet. Általában ezek a más hátrányok súlyosabbak az eljárás alá vont személyre nézve, de az a helyzet is elképzelhető, hogy maga a jogi procedúra ténye nagyobb hátrányt okoz, mint a tényleges büntetés (pl.: gazdasági társaság elveszti a hitelét a piacon egy bírság miatt). A normák tehát, amelyek jogi védelmet kapnak a legkritikusabb és a legtöbb konfliktust eredményező társadalmi viszonyokat szabályozzák. A társadalom létezésének legfontosabb szabályai testesülnek meg a jogi normákban, melyek érvényesüléséhez maga a társadalmi kollektíva: az állam biztosítja a segítséget. Kicsit előreszaladva a témánkban kijelenthetjük, hogy a harmadik alcsoport lehetne a büntetőjogi norma, amely a jogi normák közül emeli ki a legfontosabbakat és foglalja őket egységes szerkezetbe. Ezeknek a szabályoknak az érvényesítése már annyira kritikus, hogy az állam az esetek túlnyomó részében hivatalból intézkedik a betartatásukról. 1 Visegrády Antal: Jog és Állambölcselet; dialóg Campus Kiadó; Budapest-Pécs 2003 87.o 2 A társadalmi normák közös jellemzői az alábbiak: érvényesség, általánosság, ismételtség, hipotetikus szerkezet, normativitás, szankció, reciprocitás, értékviszony. (Visegrády Antal: Jog és Állambölcselet; dialóg Campus Kiadó; Budapest-Pécs 2003 87.o)

1 2 3 1.Büntetőjogi norma 2.Jogi norma 3.Társadalmi norma 1. ábra: a normák viszonya A társadalmi és jogi norma közötti határ időben folyamatosan változik és mindig az adott társadalom erkölcsi felfogásához igazodik. Azért fontos ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert a véleménynyilvánítás korlátozása is ehhez a törésvonalhoz igazodik. Hol legyen a társadalmi norma és a jogi norma határa? Mi az a (káros) vélemény, ahol elég, ha a társadalom a rosszallásával válaszol, és hol kezdődjön az a határ, ahol jogi eszközökkel lehet (vagy éppen kell) fellépni ezek ellen. Egyáltalán lehet-e káros bármilyen vélemény a társadalomra, ezen keresztül a demokráciára. Joel Feinberg: A kár elvének nehéz esetei című tanulmánya ennek a határnak a megállapításához nyújt segítséget a következő elvek meghatározásával: Az első ilyen elv az Alkotmánybíróság által is sokszor hivatkozott 3 állami paternalizmus kérdése. A jogi paternalizmusnak nevezett szabadságkorlátozó elvek azt az állami kényszert igazolják, amely az egyént az önmagának okozott kártól védelmezi, vagy amely az egyént és ez a szélsőséges változat az egyén érdekében irányítja, akár ez tetszik neki, akár nem. A szülő általában indokoltnak tartják, hogy azon az alapon avatkozzanak bele gyerekeik életébe (és mondjuk meg például a gyerekeiknek, mit kell enniük és mikor kell aludniuk), hogy apu ezt jobban tudja. A jogi paternalizmus, úgy tűnik, maga után vonja, hogy az állam mivel gyakran jobban látja az egyes polgárok érdekeit, mint ő maguk in loco parentis lép fel a kérdéses érdekek állandó oltalmazójaként. 4 A paternalizmus a fentiek alapján valamiféle káros kerülendő dolognak tűnik, azonban annak teljes elutasítása (ahogy feltétel nélküli elfogadása) nem állja meg a helyét. Számos olyan terület van, ahol az állami paternalizmus egyenesen szükséges, erre számtalan példa található a 3 Büntetőjogi büntetésekkel ( ) nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni ez paternalista hozzáállás, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni. 30/1992 (V. 26) AB határozat 4 Joel Feinberg: Társadalomfilozófia; Osiris Kiadó; Budapest;1999 71.o

büntetőjogban (ilyen például a kábítószerek használatának a tilalma). A kérdés tehát nem ennek az állami atyáskodásnak a létjogosultsága, hanem annak terjedelme és határai. Feinberg az idézett tanulmányában csak és kizárólag az egyén önmagának okozható kár eseteivel foglalkozik. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az általa megállapított állami beavatkozás szükségességének elvei esetünkben is támpontul szolgálhatnak a határok megállapítása során. Ha van idő mérlegelésre, úgy meg kell gondolni, hogy: (1) mennyire valószínű, hogy kárt okozunk majd magunknak az adott ténykedés során; (2) mennyire komoly az a kár, azaz annak értéke vagy fontossága, amit kockáztatunk; (3) mennyire valószínű, hogy a kockázatot vállalva tényleg elérjük a célt, amire törekszünk; (4) mennyire fontos vagy mennyire értékes e cél elérése, vagyis mennyit ér az valójában nekünk (ez az a bensőséges személyes tényező, ami megkívánja, hogy saját értékítéleteinkkel kapcsolatban is döntésre jussunk, s ami ezért a kívülálló számára rendkívül nehézzé teszi a kockázat ésszerűségének a megítélését); s végül (5) mennyire elkerülhetetlen a kockázat, vagyis mennyire vannak a kívánt cél elérésének veszélytelenebb alternatívái. Ezek alapján (a jogdogmatikai összefüggésektől elvonatkoztatva) az állami beavatkozásnak, ami témánk szempontjából a szabad véleménynyilvánítás korlátozását jelenti, egy hatásvizsgálaton kell alapulnia. Vagyis az elmélet nem lehet független a gyakorlattól, különben gondolatmenetünk nem lesz más, mint puszta filozofálgatás. Ez a kérdés különösen fontos olyan országokban, ahol a történelem során a centrumhoz való gyors felzárkózási igény a jogszabályokkal való szabályozást a kelleténél jobban preferálja, mint a lassú, de organikus fejlődést. Vagyis az időnként felbukkanó reformerek a lemaradottságot egyik pillanatról a másikra törvényi szabályozás útján próbálják orvosolni. Feinberg a paternalizmuson kívül még három olyan elvvel foglalkozik, amely eligazítást adhat az alapjogok korlátozása során: Az első és legfontosabb az ún. Kár elve, amelyet John Stuart Mill-től vesz át. 5 Ennek lényege, hogy egyes alapjogokat nem azért szükséges korlátozni, hogy az egyént az állam az erkölcsös cselekedetre kényszerítse rá, hanem hogy a társadalmat anyagi vagy szellemi károsodástól óvjuk meg. Ez így önmagában egy gumi paragrafus lenne, ahogy ezt Mill is érezte ezért egy kisegítő elvet is beiktatott, amely szerint ennek a kárnak közvetlennek és igazolhatónak is kell lennie. Ez azt jelent, hogy például egy uszító beszéd esetén nem elég, ha bizonyos csoportokban ez felháborodottságot kelt. Meg kell vizsgálni, hogy az adott esetben maga a beszéd mennyire veszélyezteti a közösség tagjainak a méltóságát, ha ez csak áttételes és távoli, akkor a korlátozás nem indokolt. Azonban (és ez egyben a tanulmányának tárgya), léteznek olyan magatartások, amelyek nem okoznak kárt, de ettől még erkölcstelenek minősülnek. Ezeket Feinberg a kár elve nehéz eseteinek nevezi. Tipikus példaként említi azt az esetet, amikor valaki ruha nélkül jelenik meg nyilvános helyen. Ebben az estben nem mondhatjuk azt, hogy ez a magatartás kárt okozna, de mégis okoz valamifajta zavart a társadalom működésében. Ekkor két kiegészítő elv segít eligazodni. 5 John Stuart Mill: A szabadságról- haszonelvűségről; Helikon; Budapest; 1980

A megbotránkozás elve arra a speciális problémára ad választ, hogy léteznek olyan esetek, amelyek önmagukban nem erkölcstelenek (pl.: meztelenkedés) és kárt sem okoznak, de ha ezek bizonyos helyzetekben felbukkannak (pl.: ahogy előző példánkban valaki ruhátlanul jelenik meg az utcán), akkor képesek nyugtalanságot kelteni. Ezt az esetkört nem lehet az előző elv alá szubszumálni (ami tehát itt csődöt mond). A példánál maradva az emberek ebben az esetben figyelmüket olyan gondolatokra fordítják, amelyeket más helyzetekben elfojtanak, vagy a szokásostól eltérően viselkednek, de mindenképpen a megszokottól eltérően reagálnak az adott helyzetre. Például a buszra felszálló meztelen személy miatt az utasok, hogy ezt a látványt elkerüljék, leszállnak, ami nekik többlet fáradságot okoz. Ezt a helyzetet hivatott a megbotránkozás elve kiküszöbölni, aminek azonban van két további feltétele is. Az első feltétel azt követeli meg, hogy egyetemes legyen ez a megbotránkozás vagyis az adott magatartásnak a társadalom szerint általában elítélendőnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy ha egy reprezentatív kutatást végzünk, akkor annak arra az eredményre kell jutnia, hogy a megkérdezettek nagy többsége egyetért az elítélendőség kérdésében, vagyis nem lehet szó pusztán valamely társadalmi alcsoportnál előforduló értékekről. A második feltétel szerint ennek a megbotránkoztató magatartásnak ésszerűen elkerülhetetlennek (ezt nevezi az Alkotmánybíróság foglyul ejtett közösségnek) is kell lennie. Ez utóbbi esetben, ha a polgároknak lehetősége van kitérni az ilyen magatartások elől (ignorálni azokat) akkor semmi sem indokolja azok tiltását. Ennek alapján, nem kell egy pornográf képet tartalmazó könyvet betiltani, amelyhez csak az fér hozzá, aki megrendeli, de nagyon is indokolt egy óriás hirdetésen való megjelenését, amelyik egy aluljáróval szemben helyezkedik el és a gyalogosoknak nincs lehetőségük az előle való kitérésre. A harmadik elv a kár elvén alapul és azt vizsgálja, hogy egy adott magatartás külvilágban való megjelenése egyértelműbb és közvetlenebb veszélyt jelent-e a társadalomra nézve, mintha a véleménynyilvánítási szabadságot korlátoznánk. Ez az elv abból indul ki, hogy esetenként a cenzori hatalom azzal a veszéllyel jár, hogy társadalmilag értékes anyagokat is betiltanak, vagyis, hogyha egyes anyagok kimaradnak a társadalmi kommunikációs folyamatból akkor ennek következtében a teljes kép helyett részigazságok alakulnak ki a közvéleményben. Ez az elv kapcsolatban van a paternalizmus kérésével is, ugyanis bármifajta korlátozás feltételezi, hogy a cenzoráló hatalom jobban tud valamit a társadalom egészénél, és ez szükségképpen csorbítja annak pluralitását. Tehát itt mérlegre kerül a közlés megjelenése által okozható zavar és a társadalom pluralitásához fűződő érdek. Itt nem másról van szó, mint egy hatásvizsgálatról. Ezt az elvet, ahogy később látni fogjuk az Alkotmánybíróság is alkalmazza. Fontos megemlítenünk az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának egyik, a szólásszabadság ügyében mérföldkőnek számító Abrams v. United States ítéletét. Érdekes, hogy nem az ítélet, hanem azzal szemben megfogalmazott különvélemény, amelyet a Supreme Court legendás bírája, Oliver Wendell Holmes 6 jegyzett, vált jogi klasszikussá. Holmes szerint a kívánt legfőbb jó a gondolatok szabad áramlása útján érhető el az igazság leghatékonyabb 6 főbíróként működött 1902-31 között

próbája annak ereje, hogy elfogadtassa magát a gondolatok piacának versenyében. Holmes másik fontos elve az ún. csúszós lejtő veszélye, amelynek lényege, hogy hasonló körülmények között, hasonló típusú közléseket korlátozzunk, ugyanis ha ezt a következetességet megszegjük, akkor elindulunk egy olyan lejtőn, amelyik a véleménynyilvánítás kiterjedt korlátozásához vezet. A főbíró tehát elveti az ad hoc jellegű és a minden alapokat nélkülöző sui generis korlátozásokat, és egységes következetes szabályok és elvek alkalmazását tartja elfogadhatónak. A fentiektől elhatárolva röviden megemlítendő még a jog túlburjánzásának 7 a veszélye is, amely alkalmas lehet arra, hogy lerontsa a jogi norma hatékonyságát azzal, hogy komolytalanná teszi az igazságszolgáltatást. Fontos kérdés a jelen probléma esetén is, hogy a jogalkotó megtalálja az egyensúlyt a jogi és társadalmi normák aránya között, és egy túlzottan kazuisztikus szabályozással ne rontsa le a jogszabályok érvényesülését. 3. A véleménynyilvánítás szabadsága Ha a társadalomfilozófiai megközelítéstől szeretnénk elhatárolni a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányjogi vizsgálatát, akkor azt a természetjog és pozitív jog párhuzammal szemléltethetjük a legjobban. Mill, Feinberg és Holmes elveit a magyar Alkotmánybíróság is integrálja a gyakorlatába, ezért most az alábbiakban arra keressük a választ, hogy a magyar alkotmányban és az Alkotmánybíróság ítéletei alapján (a pozitív jogban) hol húzható meg ennek az alapjognak a határa. 3.1 A véleménynyilvánítás nemzetközi szabályozása A magyar alkotmány 7. (1)-e alapján a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját, ezért fontos, hogy elöljáróban végignézzük a legfontosabb, ezzel kapcsolatos nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinket. 7 A jogi normák számbeli növekedése általában együtt jár az inflálódásukkal is. Másik szélsőséges jogtörténeti példa erre a jelenségre, amikor a jogi norma a jogalkotó aprólékos gyámkodása miatt válik nevetségessé. Pl.: Salzburgban a tizenhetedik században előírták, hogy a szülők ne vegyék maguk mellé az ágyba egyévesnél kisebb gyermeküket, 1669-ben pedig elrendelték, hogy az éjjeliőrök Dicsérjük az Urat! kiáltással jelezzék az időt, majd 1667-ben az érseki kormányzat szükségét érezte, hogy ezt kiegészítse annak kötelezővé tételével, hogy a zárófordulat ezután az és a Miasszonyunkat! hozzátételével kiáltandó a város éjszakára kihalt utcáin. (Kajtár István; Egyetemes állam- és jogtörténet I. Dialóg Campus; Budapest-Pécs; 2000; 23.o)

Ezek közül a legjelentősebb a PPJNE 19. 8 és 20.cikke 9 illetve az EJENY 19.cikke 10 és az EJEE 10. cikke. A lényeges számunkra jelen esetben az a tény, hogy bár elismerik a szabad véleménynyilvánítást, de nem abszolút módon. Számos esetet sorolnak fel, amikor indokolt (pl.: közrend védelme), sőt egyenesen kötelező ezt a jogot korlátozni (pl.: gyűlölet hirdetése). A bevezetőben felvetett egyik kérdésre tehát elöljáróban már sommásan válaszolhatunk is. Létezik a véleménynyilvánítás szabadságának abszolút korlátja, pontosabban léteznek minimum követelmények, amik a jog felelősségteljes és rendeltetésszerű gyakorlásához elengedhetetlenek. Ezek alapján már halvány képet kaphatunk ezen alapjog tartalmáról, de pontosan csak akkor látjuk majd, ha megvizsgáljuk a hatályos magyar szabályozást. Külön tanulmányt érdemelne az Európai Unió gyűlöletbeszéd elleni kerethatározata 11. Ezzel azonban nem szeretnék foglalkozni, ugyanis az önkényuralmi jelképek tiltásának problematikáját ez nem érinti. 8 PPJNE (Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya)19. cikk 1. Nézetei miatt senki sem zaklatható. 2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra való tekintet nélküli - szóban, írásban, nyomtatásban, művészi formában vagy bármilyen más tetszése szerinti módon történő - keresésének, megismerésének és terjesztésének a szabadságát is. 3. Az e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelezettségekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyek a) mások jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben tartása, illetőleg b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek. 9 PPJNE 20. cikk 1. Minden háborús propagandát törvényben kell megtiltani. 2. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat. 10 EJENY (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata)19. cikk Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. EJEE (Emberi Jogok Európai Egyezménye) 10.cikk 1.Mindenkinek joga van a véleménynyílvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vélemény alkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságátországhatárokra való tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió, televízió vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2. E kötelezettségekkel és felelőséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethetők alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából. 11 A tervezet 1. cikke határozza meg azokat a cselekményeket, amelyeket a tagállamoknak büntetendővé kell nyilvánítani. Eszerint büntetendő lenne nagy nyilvánosság előtt megkülönböztetésre, erőszakra vagy gyűlöletre való izgatás faji, bőrszín szerinti, vallási, származási, nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja, vagy a csoport tagja ellen (1. cikk a) pont); az a) pontban említett cselekmény röpiratok, képek vagy más anyagok nyilvános terjesztése vagy forgalmazása útján való elkövetése (1. cikk b) pont); a Nemzetközi Büntetőbíróság alapokmányának 6., 7. és 8. cikke értelmében faji, bőrszín szerinti, vallási, származási, nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja, vagy a csoport valamely tagja ellen irányuló népirtás, emberiség elleni és háborús bűntettek nyilvános védelmezése, tagadása vagy durva banalizálása, amennyiben az ilyen bűncselekményeket nemzetközi bíróság jogerős határozatában történelmi tényként megállapította (1. cikk c) pont); illetve a Nemzetközi Katonai Törvényszéknek az 1945. április 8-ai Londoni Egyezményéhez csatolt chartája 6. cikkében meghatározott faji, bőrszín szerinti, vallási, származási, avagy nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja, vagy a csoport valamely tagja ellen irányuló bűncselekmények nyilvános védelmezése, tagadása vagy durva banalizálása (1. cikk d) pont).

3.2 Alkotmányjogi szabályozása, tartalma és tárgya 61. (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra ( ) Az alkotmányunk a nemzetközi meghatározásokhoz képest szűkszavúan rendelkezik a véleménynyilvánítás szabadságáról. Az alapjog négy eleme- nevezetesen a vélemény kialakításához, kinyilvánításához, a véleménynyilvánítás mellőzőséhez és az ignoráláshoz való jog- közül csak a másodikról tesz expressis verbis említést az alkotmány. Ezért az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatai 12 alapján és a jogtudomány segítségével tudjuk az alapjog tartalmát a dolgozat tárgyához igazodó mértékig kibontani. A véleménynyilvánítás szabadságának tárgya a vélemény és annak kinyilvánítása. A vélemény mindig egy belső gondolkodási folyamatot feltételez, amely a jog számára csak akkor releváns, amikor az megjelenik. Ez a produktum sokféleképpen értékelhető, de legfontosabb, hogy el kell határolni a puszta adatok, tények ismertetésétől 13. A jog tárgya azonban elsődlegesen enne a véleménynek a kinyilvánítása, vagyis az a magatartás, amivel a kialakult vélemény megismerhetővé válik. Ennek a mozzanatnak több formája létezik, a kinyilvánítás ugyanis történhet: szóban, ráutaló magatartással, írásban, nyomtatásban, képek, képzőművészeti alkotások útján, stb. A jog tartalma két oldalról határozható meg. Egyrészt a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy mindenkinek joga van véleményét (kritikáit, meggyőződését, állásfoglalását) kifejezni. Természetesen további magatartások is a jog tartalma alá vonhatók úgy, mint ezeket a véleményeket cserélni, ütköztetni, megvitatni, terjeszteni, megismerni, keresni, sőt ignorálni (vagyis figyelmen kívül hagyni). Ebben az olvasatban ez egy egyénileg gyakorolható szabadságjog, ami az emberi méltósághoz való jogból (pontosabban annak egyik eleméből: a személyiség szabad kibontakozásához való jogból) közvetlenül levezethető. Itt kell megjegyeznünk, hogy a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett annak tartalmára való tekintet nélkül. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben utal az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága) gyakorlatára is: A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik lényeges vonása, és nemcsak olyan információkra vagy eszmékre alkalmazható, amelyek kedvezően fogadtatnak, avagy amelyeket ártatlannak vagy közömbösnek tekintenek, de azokra is, amelyek támadnak, 12 30/1992 (V. 26) AB határozat a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről 36/1994 (IV. 24) AB határozat a hatóság vagy hivatalos személy megsértése tényállás megsemmisítéséről 12/1999 (V. 21) AB határozat közösség elleni izgatás egyes tényállási elemeiről 13/2000 (V. 12) AB határozat nemzeti jelkép megsértése tényállás alkotmányosságának megállapításáról 14/2000 (V. 12) AB határozat az önkényuralmi jelképek használatának a tilalmáról 13 Puszta adatok és tények ismertetése esetén a törvény általában többletkövetelményeket támaszthat, mint például azok pontos, hiteles tájékoztatásának a követelményét.

sokkolnak vagy nyugtalanítanak. 14 Hangsúlyoznunk kell, hogy bár most csak a politikai tartalmú véleménnyel foglalkozunk, de a szabad véleménynyilvánítás kiterjed a politikai mellet a művészi, tudományos, erkölcsi és ízlésbeli és egyéb véleményekre is. A másik oldalról közelítve a véleménynyilvánítás szabadsága- és ez témánk szempontjából a legfontosabb- egy politikai alapjog, ami akár egyénileg akár kollektíven is gyakorolható. Ebben az értelemben ez a jog közvetlenül a demokratikus közvélemény kialakulásának és működésének, közvetve pedig a demokrácia létezésének a feltétele. Ebből következik, hogy ennek a jognak a fenntartása és biztosítása egyben állami kötelezettség, ami magában foglalja a joggal való visszaélés megakadályozását is. Ez utóbbi jelenség teszi szükségessé a véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását. 3.3 A véleménynyilvánításhoz való jog korlátozása Ez a korlátozás problematikája a szabad véleménynyilvánítás gondolatával egyidős, és abból a paradoxonból indul ki, hogy miért kell egy rendszernek óvnia olyan magatartásokat, amelyek a rendszerre magára támadnak. Ahogy Széchenyi István fogalmazott a Világban: Legyen szabad kinyomatni mindent, de bűnhődjék az anarchiát javasló, veszedelmes magot hintő, rágalmazó: vagyonával, személyével, vérével 15 Ahogy korábban megállapítottuk, a szabad véleménynyilvánításhoz való jog nem korlátlan jog. Ezt maga az alkotmány mondja ki implicite, amikor úgy rendelkezik, hogy rendkívüli, szükségállapotban és veszélyhelyzetben 16 valamint nemzetközi kötelezettségekből kifolyólag is korlátozható. Ez a korlátozás, ahogy az összes többi is, csak utólagos lehet, tehát az úgynevezett cenzúra semmilyen formában sem megengedett. 17 A továbbiakban az a kérdés, hogy a korlátozás határa önkényes vagy létezik-e egy következetes módszer, aminek segítségével meg lehet húzni a határvonalat. Az Alkotmánybíróság egyértelműen megválaszolja ezt a kérdést, amikor leszögezi, hogy a vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely intézmény közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték (pl.: köznyugalom) önmagában a tárgy. 18. Ez a gondolatmenet nem más, mint az Alkotmánybíróság tesztrendszere (ami a 2. pontban említett kár elvén alapul), ami jelen alapjog esetében a szükségesség-arányosság és az ún. reális veszély tesztjét jelenti. A szükségesség-arányosság teszt lényege, hogy az alapjog 14 Chronowski- Drinóczi- Petrétei- Tilk- Zeller: Magyar alkotmányjog III.; Dialóg Campus; Budapest-Pécs; 2006 297.o 15 SZÉCHENYI ISTVÁN: Világ. Pest, 1831. 543.o 16 8. (4) Rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlása - az 54-56. - ban, az 57. (2)-(4) bekezdésében, a 60. -ban, a 66-69. -ban és a 70/E. -ban megállapított alapvető jogok kivételével - felfüggeszthető, vagy korlátozható. 17 A véleménynyílvánítás szabadság érvényesülésének lényeges garanciája a kifejezésre juttatandó gondolatok előzetes tartalmi szempontú vizsgálatának a tilalma. Olyan eleme ez a szólásszabadságnak, amely kifejezett alkotmányos rendelkezés nélkül is e szabadság elengedhetetlen biztosítéka. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indoklása a 13/2001 (V.14) AB határozathoz 18 30/1992 (V. 26) AB határozat a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről

korlátozásának alkotmányosságához nem elegendő a cél, hanem annak megfelelően arányban kell lennie a jogsérelemmel. Tehát a törvényhozó köteles mindig a korlátozás során a legenyhébb eszközt alkalmazni. A reális veszély indokolhatósága a közösség elleni izgatás tényállása kapcsán lehet a legjobban bemutatni. Az Alkotmánybíróság leszögezte 19, hogy míg a gyűlöletre uszítás a köznyugalom zavarása mellett egyéni alapjogokat is sérthet, ezzel szemben a gyalázkodás szófordulat csak a köznyugalom megzavarására alkalmas. Ez az elvont és közvetett veszélyeztetés nem teszi indokolttá, hogy a véleménynyilvánítást a büntetőjog eszközeivel korlátozzák. Bár nem tartozik szorosan a témánkhoz, de rövid említést kell tenni a véleménynyilvánítás korlátozásának eltérő terjedelméről értékítélet és tényközlés esetén. Ebben az esetben ez alapjog nem vonatkozhat tények meghamisítására, tehát csak a szubjektív véleményre alkalmazható, ugyanis a félretájékoztatás nem lehet alkotmányi alapjog. A korlátozásokat a vélemény tartalma szerinti típusok alapján lehet a legjobban megvizsgálni. E szerint a korlátozás a következő érdekeket védheti: az állami, a társadalom egészének, egyes társadalmi csoportoknak és az egyéni becsület érdekét. A korlátozhatóság terjedelme ezekhez a csoportokhoz igazodik, legkisebb mértékben az állam érdekére hivatkozással és legszélesebb körben a magánszféra érdekében korlátozható a véleményszabadság. 20 Az állami érdek kategóriáján belül az első csoport a politikai beszéd. Az Alkotmánybíróság szerint 21 az állami feladatokat ellátó személyek és szervek tevékenységének a bírálata kiemelkedő alkotmányos érdek. Ez a demokrácia működése szempontjából egy lényegi elem, amely csak szűk körben korlátozható. Az ország szuverenitása is alapeleme a demokráciának ezért a második csoportot nemzetbiztonsági érdek és az államtitok védelme alkotja. Ez azonban nem kapcsolódik a témánkhoz, ezért bővebben nem foglalkozunk vele. A második kategória a társadalom, pontosabban a köz érdekeinek az elvont értékeit védi pl.: közrend, köznyugalom, a közerkölcs és a közegészség. A téma szempontjából a legfontosabb érték a köznyugalom. A köznyugalom (bár ennek tartalmát az Alkotmánybíróság nem határozta meg) a demokratikus jogállam működésének és létezésének az egyik feltétele, és ennek védelme érdekében a büntetőjogi szankcionálás egyes esetekben nem tekinthető se szükségtelennek, se aránytalannak. A kérdés ezek után az, hogy a köznyugalom milyen mértékű megzavarása esetén tekinthető a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása alkotmányosnak. Ez a vékony határvonal az 19 30/1992 (V. 26) AB határozat a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről 20 A korlátozás alkotmányosságának a megítélésénél a kiindulási pontot a véleménynyílvánítás (és a sajtó) szabadságának a demokratikus rendszer fentartásában, a közösség tájékoztatásában és a közvélemény kialakulásában játszott különösen fontos szerepe jelenti. Ez a szerep előtérben áll és ezért e szabadságjogok korlátozása szűk körben lehetséges olyankor, ha politikai vitáról, az állam bírálatáról van szó. Nem vagy alig jelenik meg azonban a véleménynyilvánításnak és a sajtónak a demokrácia védelmében játszott szerepe azokban az esetekben, amelyekben a közvéleményt gazdasági érdekből a gazdasági élet egyik szereplője teszi gazdasági verseny keretei között a gazdasági élet másik résztvevőjéről; ilyenkor e szabadságjogok korlátozása tágabb körben lehetséges (57/2001. (XII.5.) AB határozat) 21 36/1994. (VI.24.) AB határozat

Alkotmánybíróság gyakorlatában nehezen rajzolódik ki. A testület szerint a rémhírterjesztést büntetni nem alkotmányos, mert itt a köznyugalom fenyegetettsége túl közvetett. 22 Azonban ha ugyanez rendkívüli helyzetben vagy közveszély idején történik, akkor ez a köznyugalom megzavarásához vezethet, és itt már nincs akadálya a büntetőjogi korlátozásnak. 23 Másként döntött a testület az önkényuralmi jelképek használatáról szóló határozatában 24. Véleményük szerint itt a köznyugalom olyan mértékű megzavarására alkalmasak ezek a jelképek, amelyek indokolják a véleménynyilvánítási szabadság (vagyis a jelképek viselését nyilvánosság előtt) büntetőjogi korlátozását. Ez a szabályozás más alkotmányos értékek védelmét is szolgálja, de ezt a kérdést később bontjuk ki (az 5.1.3. pontban). Mivel tehát a köznyugalom fogalmát az Alkotmánybíróság nem részletezi, megállapíthatjuk, hogy mindig maga mérlegel abban a kérdésben, hogy a köznyugalom milyen mértékű megzavarása vezethet egy alapjog korlátozásához. A harmadik kategóriát a diszkriminatív megnyilvánulások alkotják, amit más néven gyűlöletbeszédnek hívunk. Ide tartozik minden olyan szélsőséges megnyilvánulás, amely a társadalom, egy meghatározott csoport vagy azok tagjai ellen irányul és alkalmas társadalmon belüli harmónia megbontására. Szükséges, hogy ezzel a résszel bővebben foglalkozzunk. Az Alkotmánybíróság a közösség elleni izgatás tényállása kapcsán a következőket fejtette ki: A büntető tényállás két magatartási típust szankcionál: a gyűlöletkeltést /gyűlöletre uszít/ és a megvetés kifejezésre juttatását /sértő vagy lealacsonyító kifejezések használata, vagy ilyen cselekmény elkövetése/. A Btk 269. (1) és (2) bekezdésében foglalt bűncselekmények mind az elkövetési magatartást magát, mind pedig veszélyességüket tekintve lényegesen eltérnek, így az Alkotmánybíróság e két elkövetési magatartás alkotmányosságát külön vizsgálta. ( ) A gyűlöletkeltés legszélsőségesebb, már ténylegesen bekövetkezett kártékony hatását bizonyító történelmi és jelenkori tapasztalatok mellett figyelembe kell venni azokat a mindennapi veszélyeket is, amelyek a gyűlölet felkeltésére alkalmas nézetek, eszmék korlátok nélküli kinyilvánításával járnak. E megnyilvánulások akadályozzák, hogy az emberek bizonyos közösségei harmonikus kapcsolatban éljenek más csoportokkal. Ez, növelve egy adott, kisebb vagy nagyobb közösségen belüli érzelmi, szociális feszültségeket, szétszakítja a társadalmat, erősíti a szélsőségeket, az előítéletességet és intoleranciát. Mindez csökkenti a plurális értékrendet, a különbözőséghez való jogot elismerő, toleráns, multikulturális, az emberek egyenlő méltóságának elismerésén alapuló, a diszkriminációt értékként el nem ismerő társadalom kialakulásának esélyét. ( ) A véleménynyilvánítás és sajtószabadság körében az emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése feloldhatatlan ellentmondásban lenne az Alkotmányban kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a 22 30/1992 (V. 26) AB határozat 23 18/2000 (VI. 6) AB határozat 24 14/2000 (V.12.) AB határozat

diszkrimináció tilalmára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó alkotmányos tételekkel. A "gyalázkodásnál" ezzel szemben nem tényállási elem a sértő kifejezésnek vagy azzal egyenértékű cselekménynek a köznyugalom megzavarására alkalmas volta. A "gyűlöletre uszítással" ellentétben az elkövetési magatartásból sem következtethető ez ki. A Btk abból indul ki, hogy a nemzeti vagy vallási közösségekre nézve sértő kifejezés használata általában ellentétes a társadalom kívánatos nyugalmával. Ez az immateriális bűncselekményi tényállás tehát a közrendet, a köznyugalmat, a társadalmi békét önmagában véve, elvontan védi. A bűncselekmény megvalósul akkor is, ha a sértő kifejezés a körülmények folytán nem jár annak veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan korlátozni lehessen. 25 Az Alkotmánybíróság tehát ebben az esetben a véleménynyilvánítás korlátozásának a határát a gyűlöletre uszítás és a gyalázkodás között húzta meg, és ezen álláspontját egy későbbi határozatában megerősítve ismét kijelentette: a büntethetőség alkotmányos maximuma a gyűlöletre uszítás. 26 (Ez a kérdés részletesebb a 5.1.3-ban kerül kifejtésre) A védett érdekek negyedik csoportját az egyén becsületének és méltóságának a védelme alkotja. Ahogy korábban már megjegyeztük, ezen csoport kapcsán lehet leginkább korlátozni a véleménynyilvánítást, ugyanis a becsületsértő beszéd a politikai beszéddel ellentétben többnyire semmifajta közérdeket sem szolgál. Itt a véleménynyilvánítással konkuráló alapjog a méltósághoz (magánszférához) való jog, ami az Alkotmánybíróság szerint eltérően érvényesül a közhivatalt vállaló és a közélet egyéb szereplői illetve a magánszemélyek esetében 27. A fentiek alapján megvonható egy határ, amelyet az Alkotmánybíróság alakított ki: Véleménynyilvánítási szabadság 1. másik alanyi alapjog érvényesítése és védelme 2.kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely intézmény közvetítésével véd, 3.s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték (pl.: köznyugalom) önmagában a tárgy 2. ábra A véleménynyilvánítás szabadságának konfliktusa más védendő tényezőkkel Minél lejjebb található a védendő érték a táblázatban, annál nyomósabbnak kell lennie (a fent már említett egyértelmű és közvetlen veszély tesztjének megfelelően), hogy indokolja a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását. Ezt a bonyolult hatásvizsgálatot le lehet egyszerűsíteni a jelen esetünkben két magatartási szabály segítségével. A gyűlöletre uszítás a fenti táblázat alapján igen, a gyalázkodás nem indokolja az alapjog korlátozását. Tehát a határ a két magatartás között helyezkedik el. 25 30/1992 (V. 26) AB határozat 26 12/1999 (V. 21) AB határozat 27 36/1994 (VI.24.) AB határozat

4. A jog történeti alakulása A véleménynyilvánítás szabadságának a története annak külső korlátjának: a cenzúrának az alakulásától függött. A latin censura (vizsgálat) szó eredetileg írásművek ellenőrzését jelenti, használata a katolikus egyházjoghoz nyúlik vissza. Megkülönböztetjük előzetes (preventív) és utólagos (represszív) változatait. A könyvcenzúra a könyvnyomtatással (kb. 1450) egyidős. 1521-ben betiltották Luther Márton írásait, 1540-ben összeállították a tiltott könyvek császári jegyzékét, 1564-ben a pápai indexet. A 18. században megindul a küzdelem a sajtószabadságért, kivívása csak a 19. sz. végétől teljesedik be, sok helyütt átmenetileg. Fontos állomás volt a 1789-es francia forradalom, ahol az egyik legfőbb törekvés az ideológiai cenzúra eltörlése volt. Ennek eredményeként született meg az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, ami a véleménynyilvánítási szabadságról alkotott akkori természetjogi nézeteket foglalta magában. Ugyancsak fontos megemlíteni az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát és alkotmányát, amelyek szintén a legmodernebb filozófiai nézeteket tükrözték. A cenzúra a Habsburg Birodalomban nyilvánosan működött, eszközei között volt a szerzők, nyomdászok, kiadók és könyvkereskedők állandó megfigyelése, pénz- és börtönbüntetése, újságadó, a papírellátás nehezítése, koncessziók és kiváltságok megvonása, az erkölcsi vagy politikai szempontból (átfésült) kiadások kényszere, kifogásolt bekezdések kihagyatása vagy átfestése, vagy az öncenzúra kikényszerítése. Ellenőrizték a tankönyveket, a tananyagot, a katolikus egyház erkölcsi és az állam politikai parancsainak megfelelően. Magyarországon is akut kérdés volt a cenzúra léte, amelyet az 1848 áprilisi sajtótörvény töröl el rövid időre. A második világháború után indult meg az a globális folyamat, melynek a kiindulópontja az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt, és amelyik az alapvető emberi és politikai jogok között a szabad véleménynyilvánítás jogát is magában foglalja. Ezt a képet árnyalja, hogy a 20. században a diktatórikus és totalitárius hatalmak világszerte a cenzúrázás legkíméletlenebb formáit vezették be. A náci Németországban mindjárt 1933-ban nyilvánosan elégették a liberális, kommunista, vagy zsidó írók műveit. A Szovjetunióban és a befolyása alatt álló országokban központosították a könyv- és újságkiadást, súlyos börtönbüntetéssel vagy munkatáborral sújtották a rendszer bírálóit. A totális rendszerek egy kézbe fogták a tömegtájékoztatás technikai eszközeit, így a filmet, a rádiót, a televíziót. Csak a Szovjetunió bukása után valósult meg e térségben is a sajtószabadság. Az alapvető emberi és politikai jogokat biztosító országokban azonban ezzel nem szűnt meg a véleménynyilvánítási jog körüli polémia, hanem az internetnek köszönhetően jelentősen átalakult. A probléma abból adódik, hogy szinte korlátlan a hozzáférés bármilyen anyaghoz a világ bármely részéről, és így annak ellenőrzése és szabályozása nagy kihívás a mai jogalkotás számára. Bár az egyes országokban léteznek bonyolult jogszabályok a tartalom szolgáltatásra vonatkozóan, az sok esetben kijátszható, ahogy azt a kuruc.info ügyben láthattuk 28. 28 A kuru.info internetes oldal számtalan esetben jelentet meg személyes adatokat (pl.: bírák, országgyűlési képviselők telefonszáma) egyfajta bosszúállási célból. Azonban a magyar hatóságok nem tudnak fellépni a portál ellen, mivel annak tárhely szolgáltatója az Egyesült Államokban található. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium többször fordult jogsegélykérelemmel az Egyesült Államokhoz, de az elutasították.

Ahogy az előző részben megállapítottuk, a szabad véleménynyilvánítás nem csupán egy egyént megillető, önkifejezésének szabadságát biztosító alapvető jog. Annak csorbulása a társadalomra is rendkívül káros hatást gyakorol, ugyanis történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a még oly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele 29 A múlt rendszerekben a magyar társadalom a véleménynyilvánítás korlátozása miatt nyitottságából sokat veszített, és természetes, hogy egy nyitás után könnyebben zavarodik fel a közvélemény. A rendszerváltás kétségtelenül feszültségekkel járt és az ún. antropológiai rendszerváltás még mindig folyamatban van. Vagyis az emberekben elevenen élnek az előző rendszer jellegéből fakadó szociológiai beidegződések (pl.: más vélemények iránti intolerancia, egyetlen igazság létezésének hite, párbeszéd kultúrájának a hiánya, stb.) és ennek következménye, hogy egy sokáig tiltott gondolattal illetve jelenséggel nem tudnak mit kezdeni. A magyar történelemben 1989-et megelőzően csak tiszavirág életű demokráciák léteztek, és a XX. századot a különböző paternalizmusok váltakozása jellemezte, hol a keresztény-keresztyén nemzetet, hol a szocialista embertípust központba állítva. Ezért különösen nagy kihívás ennek a társadalomnak a hirtelen megnyíló szabadságot kezelni és a mindenkori államot irányítóknak a bölcsek kövének kereséséről 30 lemondani. A továbbiakban a kérdés, hogy ha egyesek büntetlenül adhatnak kifejezést nagy nyilvánosság előtt bizonyos csoportokkal szembeni gyűlöletüknek, megvetésüknek vagy ellenérzésüknek akkor ez a közvélemény nyitottsága vagy éppen ellenkezőleg annak radikalizálódása irányában hat. 29 14/2000 (V. 12) AB 30 John Stuart Mill: A szabadságról- haszonelvűségről; Helikon; Budapest; 1980

5. A véleménynyilvánítás korlátai a büntetőjogban A fent meghatározott elvek és azok lecsapódása a magyar alkotmányban értelemszerűen érvényes az összes jogterületre is. A büntetőjog, mint a normák legspeciálisabb és a társadalmi viszonyokba való beavatkozás legsúlyosabb esete (lásd 2.) csak kivételesen és következetesen korlátozhatja a szabad véleménynyilvánítást. A továbbiakban csak a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. Törvény; XVI. fejezetének II. címében meghatározott köznyugalom elleni bűncselekményekkel szeretnénk foglalkozni. Az itt meghatározott bűncselekményeket az önkényuralmi jelképek használatának vétsége kapcsán érintem, ugyanis véleményem szerint a Btk. 269/B. -a a véleménynyilvánítási szabadság korlátozhatóságának a határán lebeg, ezért érdekes kérdés annak vizsgálata, hogy vajon alkotmányos-e ez a szabályozás vagy nem. 5.1 Az önkényuralmi jelképek használata 269/B. (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el. (3) Az (1)-(2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem vonatkoznak. (4) 31 Véleményem szerint az önkényuralmi jelképek terjesztésének, nagy nyilvánosság előtti használatának és közszemlére tételének a tiltása szükségtelen és alkotmányellenes ugyanis: 1. A Btk. 269/B. -ának a szabályozási technikája kifogásolható, 2. az Alkotmánybíróság idevonatkozó gyakorlata alapján a véleménynyílvánítás szabadságának korlátozása kétséges, 3. a védelem tárgya -vagyis a köznyugalom- más tényállások által kellően biztosított és 4. a gyakorlat azt mutatja, hogy a köznyugalom megzavarása sokszor e tényállás miatt következik be. 31 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

5.1.1 A szabályozás közvetett tárgya és kialakulásának politikai körülményei Említettük már, hogy az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos közvetlen védendő tárgy a köznyugalom, ami egy gyűjtőfogalom és mindig egy közvetett tárgyra utal. Ez a közvetett tárgy a Btk. 269/B. -t beiktató törvény preambuluma szerint: A XX. század szélsőséges politikai eszméi Európában és Magyarországon a hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos birtoklása útján olyan diktatúrákat hoztak létre, amelyek semmibe vették az emberi jogokat és magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek. Az Országgyűlés abból kiindulva, hogy az említett szélsőséges eszméket magukénak valló államok, szervezetek, mozgalmak jelképeinek használata fájó sebeket szaggat fel és összeegyeztethetetlen alkotmányos értékeinkkel, az alábbi törvényt alkotja ( ) A törvényalkotó tehát a XX. század önkényuralmi rendszereinek az emlékeit jelöli meg olyan tényezőként, amely fájó sebek felszaggatása útján alkalmas a köznyugalom megzavarására. A közéletben sokszor felmerülnek olyan nézetek, amelyek a szabályozás közvetett tárgyának a szétválasztására törekszenek 32, és a kommunista jelképek törvény alóli kivételét szorgalmazzák. Véleményem szerint értelmetlen bármifajta mérleget felállítani és mérlegelni a két típusú rendszert bűneit, elégséges, ha társadalomra gyakorolt hatását vizsgáljuk. Ennek alapján mind a fasiszta és kommunista rendszerek elégséges mértékű kellemetlen emlékeket ébresztenek a társadalomban. 33 Ez azonban felvet egy aktuális kérdést, amely részben a Btk. 269/B. alkalmatlanságára is rámutat. Léteznek-e más jelképek, amelyek hasonló hatást kelthetnek a társadalom körében. Mivel ez a probléma a következő részbe tartozik, ezért csak egy aspektusban szólunk róla. Aktuális és vitatott kérdés az ún. Árpád-sáv megítélése. A vita egy töréspont mentén húzódik: a támogatók szerint történelmi emlék 34, az ellenzők szerint pedig a nyilas diktatúra jelképe. A vita eldöntése szempontjából éppen az önkényuralmi jelképek tiltásának parlamenti vitája során hangzott el egy fontos érv, amely szerint: 32 Gyakran előforduló érv a kommunista jelképek rehabilitálását akarók körében a Párizsi szerződés mely szerint Magyarország csak a náci ideológiával szemben köteles fellépni. 1947. évi XVIII. Törvény a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában 4. cikk : Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól. 33 Érdekes, hogy az Európai Bizottság szerint sem egyértelmű, hogy ezt a két rendszert, nevezetesen nácit és a szovjet-bolsevikot együtt kellene kezelni. 2004 és 2005 fordulóján a Harry hereceg ügy kapcsán foglalkozott Franco Frattini Bel- és Igazságügyi Biztos javaslatára a Bizottság az önkényuralmi jelképek uniós szintű tiltásának a kérdésével, azonban csak Szájer József, és Vytautas Landsbergis, képviselők javaslatára vették bele a kommunista diktatúrák jelképeit is. 34 Az árpádsávok a kései Árpád-háziak által használt, vörössel és ezüsttel (általában) hétszer vágott pajzsmező sávjai. Zászlóként először az 1270-es években fordulnak elő bizonyíthatóan. A motívum, amely az Árpád-kor utolsó évszázadában jelent meg az addig vörös színt használó család címerében, később a magyar címer részévé vált. Leghírhedtebb modern kori változata a Nyilaskeresztes Párt zászlajában és karszalagjában volt látható.

Amit még az eddig elhangzott felszólalásokkal kapcsolatban szeretnék megjegyezni az, az, hogy elhangzott itt, hogy totális rendszerek kihasználnak, felhasználnak olyan szimbólumokat, amelyek eredetileg más célra szolgáltak. Ez való igaz. Ha megnézzük, akkor az összes ilyen típusú szimbólum olyan, amely eredetileg igenis pozitív jelentéstartalmú volt. Ezek az önkényuralmi szervezetek ezeket a jelképeket egészen egyszerűen bemocskolták, de a mocsok a jelképeken van. És attól kezdve - és erre a huszadik század igazán jellemző század -, tehát attól kezdve, hogy huszadik századi szervezetek ezeket a jelképeket ilyen módon és emberek meggyilkolására használták fel, ezek a jelképek, sajnos - tudomásul kell vennünk -, kompromittálódtak, nem azt jelentik, amit eredetileg jelentettek, hanem valamiféle egészen más jelentéstartalom tevődött hozzájuk. 35 Úgy gondolom ezek az érvek az Árpád-sávos zászló esetében is megállják a helyüket. Itt nem csak a nyilas rendszerrel, amely többletjelentést adott ennek a szimbólumnak, kapcsolható össze, hanem aktuálpolitikai kérdésekről is szó van. Különösen az utóbbi években lehet társítani ezt a zászlót olyan radikális csoportokkal is, amelyek tevékenysége 36 hasonló vagy akár nagyobb félelemérzetet kelthet a társadalom többségében. Ha mindenképpen ragaszkodunk egy ilyen jelképeket tiltó szabályozáshoz, akkor figyelemmel kell kísérnünk a jogszabály tartalmának esetleges változását, bővülését, különben a véleménynyilvánítás szabadságának a korlátozása önkényes és diszkriminatív lesz. Az Árpádsáv a Btk. 269/B. logikája szerint bele kellene, hogy tartozzon a tiltott önkényuralmi jelképek listájába. Ha a törvényt historikus szempontból vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy egy felfokozott hangulatú időszakban született. A rendszerváltás után ahogy korábban kifejtettük a társadalmat jobban felzaklatta bármifajta szokatlan radikális megmozdulás. Egy ilyen sorozat előzte meg a Büntető Törvénykönyv módosítását is 1992-ben, amikor náci csoportok alakultak és kezdték meg tevékenységüket Magyarországon. 35 DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF) 268. ülésnap (1993.02.08) 36 Legyen szó akár állam elleni bűncselekmények hivatásszerű elkövetéséről vagy olyan internetes oldal működtetéséről, ahol gyakran tesznek közzé személyes (és különösen védett) adatokat is.